|
2016-07-25 21:15:10, hétfő
|
| |
| |
KASSÁK LAJOS
Kassák Lajos (Érsekújvár, 1887. március 21. - Budapest, 1967. július 22.) Kossuth-díjas magyar író, költő, műfordító, képzőművész.
A századfordulón politizál, feketelistára kerül. 1909-ben gyalog indul Párizsba. A Tanácsköztársaság alatt az írói direktórium tagja volt, ám a Kun Bélával folytatott vitái arra késztették, hogy távolságot tartson a bolsevik irányzattól, ugyanakkor soha nem tagadta meg baloldaliságát. 1947-ben szociáldemokrata képviselő (Szakasits-párt), a funkcióval betesz magának. 1949-től vége a dalnak. Róla nem írhatnak, ő nem jelenhet meg. Ekkor hatvankét éves. A kor politikai vezetése - a moszkvai négyesfogat - a hajlítható, vörösre átfesthető művészeket szereti. Kassákot 1953-ban kirúgják a pártból. De mindez nem érdekes. Annyi történik, hogy a politika, és a politikusok nyalogatásához kedvet érző művésztársak megnehezítik tíz évét, de az életművet, legyen bár a Párt elszánt és kitartó, képtelen megsemmisíteni. A kádári konszolidáció végül a hatvanas években kiengedi a karanténból.
Link
Link
AJÁNLÁS
Fogadd el ajándékom oly szerény
csak az eget adja és a földet
a zöld tengert az álcázott gyilkost
ki sok cápát ölt meg és sok halászt.
Fogadd erdőimet mezőimet
hol galamb fészkel szőke nyúl szalad
és fogadj el engem mert végülis
minden én vagyok e zord világon
s én neked ajándékozom magam
egy vörös csókért egy halvány mosolyért.
Fogadd el ajándékom kedvesem
oly hálatelt és oly neked való.
AZON AZ ESTÉN
Megjött az este hogy téged elaltasson
de egy csillag áll a vártán fényhangokon rikolt
felhő mögé bújt hogy könnyeit elrejtse
szerelmesek pásztora a telihold.
Sziget ez a város ahol csak te és én vagyunk
hiába sikong a csillag hiába les
két szép kezemmel mondom el hogy szeretlek
s te különös illattal súgod nekem szeress.
Az akasztott prófétát nem irigyli senki
eltűnik az árnyék ha fürdeni fénybe lép
szerelmünk titkait mi nem vetjük tűzre
minden jóra születik bennünk új remény.
Csillagon és tüskebozóton áttör szerelmünk
lánya és fia vagyunk mi a tiszta fénynek
hallgasd közel egy rózsa lélegzi be mosolyunk
amott láthatatlan rigók énekelnek.
BÚS EMLÉKEZÉS A KEDVESEMRE
Most arcomon az ájult, régi láz:
Létembe látok könnyes ablakon
S szeretnék élni bús hallgatagon,
Míg lelkemen: a sima tó felett,
Mint halász, ha kapott kedvező szelet,
Egy régi emlék gyöngyöket halász.
DAL EGY SZÉP LÁNYRÓL
A legszebb nő volt Barbara
akit valaha láttam én
esténként az utcán sétált
mögötte bivalynagy legény.
Fehér mezítelen karját
ha érinthettem volna csak
de akár egy balga koldus
álltam a ködben hallgatag.
Olyan szép volt mint az angyal 
nagyon kívántam szeretni
szemében hattyúk fürödtek
alig takarták leplei.
Ó rég elhagyott városom
kihunyt lámpák sikátorok
befellegzett már életem
szívemből kék-zöld vér csorog.
Szőke boszorkám Barbara
messze tájakról látlak még
hogy szép voltál s víg szerelem
ölébe emelt fel az ég.
ELVÉTETT UTAK
Merre jársz, hogy nem találom lábaid nyomát
az alkonyat mély ösvényén vándorolok
Annácskám, emlékeim között is a legszebb
igazgyöngy szívem bíbor foglalatában.
Hét napom áldoztam érted és hét éjszakám
hét tőr hasított rajtam hét vérző sebet
és íme itt állok most az éj kapujában
ismét egyedül s ó, milyen reménytelen.
Küldj felém egy szót, sóhajod halk fuvallatát
hogy nyitva maradjon két elfáradt szemem
hogy boldogtalan is éljek s térdre ne bukjam
összegyűlt éveim súlyos terhe alatt.
FELAJÁNLOTT BÉKE
Ha elmész,
az a te dolgod.
De nem miattad
sír majd a szél,
a tulipánok
nem miattad csukják be
szirmaikat.
Nélküled maradok
és kicsépelem
termésem maradékát.
Ha éhes leszel,
szállj ablakom párkányára,
tiszta búza lesz ott,
s én jó étvágyat kívánok hozzá.
HALK KIS BALLADA
Meghalt az asszony, aki szép volt s akit versben dicsértem én
mondom bizony, meghalt már szegény.
Mint az árva, búsan és sután
egyre sírdogált. Csak sírdogált s letért a földi utakról
örökre egy ünnep délután.
Az enyém volt ő s engemet, mint rózsát viselt a kebelén
s maga is egy rózsa volt szegény.
Ki érti meg súlyos bánatát?
Virágot szedett a réteken egy nyárvégi nap alkonyán
aztán sírt és megölte magát.
HARANGSZÓ
Feltámadott, mondják a népek és
Megsüvegelik,
Nevét a názáretinek, ki az ács fia volt
s megenyhült már a szél is s a rügyek
kisarjadtak.
Kétezer éve látják őt a vének és a gyerekek
Amint hosszú, fehér ingecskéjében lépeget
S alszik a tengerre szállt halászok bárkájában.
Én is emlékszem rá, mint az egykori
Játszótársra
S ti is útszéli csavargók és mesteremberek
Akik hű követői vagytok valamennyien
A nincstelenségben, az útban és az igazságban
Igen, igen, az Ő árnya is visszhangja
vagyunk mi
s bár nem ízlelgetjük a húsvéti bárány húsát
mindennapi kenyerünkben s vizünkben
dicsérjük,
hogy vérünkből való s meghalt értünk
a kereszten.
HEGEDŰSZÓ...
Hogyan mondjam el, hogy szeretlek
igaz szerelemmel
úgy, mint király a koronáját, szegény a
kenyerét
szeretlek úgy, hogy beteg és szomorú
vagyok tőle
s óvnám magam, ha lehetnék még
valaki nélküled.
Én vagyok az árnyék és te a fény,
vagy fordítva tán
két karom kitárom feléd s íme a kör
bezárul
és benne állsz akkor is, ha talpig kívül
maradtál
halk nevetésedre emlékszem
tengereken túlról.
Merre lehet a város, ahol először
láttalak
a liget árnyas oldalán öntözted
virágaid
egy madár ült a kőrisen s vérző
szívvel énekelt
éreztem, hogy tőled búcsúztat el most
mindörökre.
S újra itt vagy, mert élek s nélküled
nem élhetek
hiába szállsz fel a tenyeremből,
visszatérsz megint
a pillanat játszik csak velünk s a
végtelen idő
láncokkal és titkokkal kötötte össze
szívünket.
HŰ SZERELEM
Pilláid rácsa mögé zártál
úgy élek ott, mint az elítélt
csókod tüze már rég kilobbant
ó börtönöm, ó hű szerelem.
Karjaimat, hogy feléd nyúlnak
emlékek kötik meg és láncok
miért, hogy rád sem ismerek már
bölcsője és sírja szívemnek.
Nappalok és éjek múlnak el
de maradok én és számolom
egy könny még, egy könnyű sóhajtás
s emléked láncai lehullnak.
KEZEM A KEZEDBEN
Hallod? Ez az a szél
mely kitépi a fák gyökereit
de ez a szél gyönge ahhoz
hogy elszakítson bennünket egymástól.
Te az én lefejthetetlen húsom vagy
s az én vérem forr a te ereidben.
Hiába jön felénk barát vagy ellenség
nincs aki elrabolhatná a te ajkad
az én ajkamtól
nincs, aki kiáshatna engem
a te nagyon mély szemeidből.
MÁRCIUS
A hóból és a sárból kelt ki, mint egy gyönyörű virág
s hogy pirkad az ég, a csecsemők elhagyják bölcsőjüket.
Ó, élettel teli hullámzás, miközben jössz és átsuhansz
az ébredő falvakon és a zöld erdők fodrai közt
merre tévelygek én és miért cipelem még bánatom?
Népek vad gyönyörűsége vagy, akár a részeg hajó
mely a végtelen tenger hullámai fölött tántorog.
Földünket megkoszorúztad a tavasz füzéreivel
szaglik a gyümölcsfák virága s az utakon cigányok
vándorolnak hegyeknek fel, hol az ég kapuja tárul.
Rád emlékeztet ez a táj s ez a céltalan bolyongás
felejthetetlen Kedvesem, ki a hó alatt aludtál
ébren vagy már s enyhe napfény ragyogja be szép formáid
csakúgy, mint a növényzet szirmait s a fehér pillerajt.
Íme, ahogy halántékodon hajad ezüstje csillan
világok sarjadnak benned az ifjúság díszeivel
s amíg dalolok rólad, miként a friss rügyek illatát
a zengő márciusi szél feléd sodorja vágyaim.
MESE A RONGYBABÁRÓL
Van nekem egy nagy babám,
rongyból varrta a mamám.
Két gyöngy szeme merengő,
fején pettyes keszkenő.
Szája arany fonalból,
velem eszik egy tálból.
Ő az őrző angyalom,
röpül, röpül is, ha akarom.
Ilyet te még nem láttál,
csodább minden csodánál.
Ha kíváncsi vagy nagyon,
benézhetsz az ablakon.
MINDENKIHEZ
Ne kövezzetek meg jó emberek,
ha egyszer rám találtok
nyomasztó emlékeim és nyugtalan vágyaim bozótjában.
Nem az vagyok én,
akinek ti láttok engem.
Árnyék és fény
izzó nyár és fagyos tél
egyformán eltakar, elöletek.
És íme, bevallom,
önmagam takarom el önmagam
nem miattam, hanem magamért,
mint az a gyermek, aki bújócskát játszik.
Csak akarnia kell és láthatatlanná válik
a házban ahol együtt él a családdal
vagy az utcákon, tereken
ahol az emberek tömegei sodródnak körülötte
azt hiszi, senki se látja
és játssza együgyű játékait
önmagával önmagának.
Így élek és is mintegy kiszakadtan a világból
s mégis mindenütt jelenvalón.
Egy szem vagyok a testvéri szeretet füzérében.
Szenvedve mindenkiért
és harcban mindenkiért,
de sosem mutogatva magam a fórumokon.
Olyan vagyok, ahogyan az elvetett magból kikeltem
és nem szégyenkezem miatta.
Tudom, jól tiszták a kezeim
nyelvem nem árulja, el barátaimat
nem felejtem el halottaimat,
s hogy ti másnak láttok engem, mint aki vagyok,
ám legyen,
csak arra kérlek, benneteket
jó emberek
ne kövezzetek meg, ha egyszer rámtaláltok
nyomasztó emlékeim és nyugtalan vágyaim bozótjában.
MONOTON
Eső esik
esik az eső
mintha
opál gyöngyök
hullanának
az ég
fekete kötényéből
esik az eső
esik
esik
esik
Harcsa/Keszég/Márkos/Benkő/Pándi: Kassák - Monoton
Link
MOZDULATLANUL AZ IDŐBEN
Szép szerelmesem, őrizlek magamban holtomig
akár egy csillag ragyogtál előttem az űrben
s most itt állok kifosztottan, felettem az éggel
mely vakon didereg és hullatja rám terheit.
Csillag voltál bizony, mezítelenül fürödtem
hajnali fényeidben s telhetetlen csodáltam
nagy fekete szemeid és a mozdulatokat
melyek önfeledten mutatták fehér vállaid.
Messze vagy már s utánad cseng fájdalmam éneke
nem panaszlón, inkább fennen hivalkodva véled
aki a jó és rossz fölé emelted életem
s aki figyelted vergődő szívemet a csöndben.
NÉGY SOROK
I.
Te vagy az, aki után lámpással futottam.
Te vagy az, akit vakon is megtaláltam.
Te vagy az, akiért érdemes az élet.
Te vagy az, akibe egyszer majd belehalok.
II.
Ó szerelem milyen szesszel itattál meg engem.
Ó szerelem börtönbe zárnak a te karjaid.
Ó szerelem egykép csúnya vagy te és gyönyörű.
Ó szerelem eltakarom előtted az arcom.
III.
Kedvesem mosolyáért dicsérlek, ó Élet.
Kedvesem ízével érinted az ajkam.
Kedvesem ágyát te veted meg előttünk.
Kedvesem mérgezi meg a borod, ó Élet.
NOVEMBERI KÁNKÁN
Kinyitottam az ablakot
és hallom
a vad északi szél
ordít.
Az utca fekete
pofájából tör elő
és ordítja
vérengző diadalát.
A megnyomorgatott fák
sírnak
leszakadt drótok
kaparják a falakat
gyors röptű
vörösesbarna
vércseszárnyak
az égen.
Itt az ideje
hogy a gyámoltalan lélek
térdre hulljon
és kiokádja
bűneit.
Az éjszaka
romhalmaza közt
gyáván megbújik a rabló
érzi hogy ebben a sötétségben
minden jel
láthatóvá válik
minden liliomtipró
átkozza magát
minden kereskedő
a csalások emlékétől
szenved.
Mi értelme a tollnak és papírnak.
Ki mérte rám a büntetést
hogy torkom állandóan
tintával legyen tele
s hogy lássam a nyomorúságot
a hiábavaló vágyódást
a sápadt kétségbeesést.
Becsuknám az ablakot
a falakat legjobb szeretném
egészen magamra húzni
de íme
nem találom a kezem
valahol a szél fogai közt
morzsolódik.
Kiszolgáltatott
és elhagyott
vagyok
nagyon.
OLYAN VOLT Ő
Olyan volt ő
mint a jótétemény maga
mint egy virágos kert illata
mint az a valótlan kéz
amely olykor-olykor
mély álomba merített
mint az az ajándék
amit nem kértem soha
és boldoggá tett ha megérkezett.
Mindenét megkívántam
és mindenét nekem adta
PÉLDABESZÉD HELYETT
Elítéltek, mert ártatlan voltam. Védekeztem, igaz, hogy nagyon lanyhán, s ők megmagyarázták, nincs nagyobb gonoszság az ártatlanságnál. Mesteri függőhidat és kilenc velencei bárkát ajánlottak fel szökésemhez, de én maradtam. Jézus és Barabás állhattak így Pilátus előtt, s én mosolyogva néztem, hogy a tömeg nem engem, hanem Barabást szabadítja ki a bírák karmai közül.
Elhurcoltak, mert bebizonyították, hogy ártatlanságom valóságos lázadás az emberek általános életmódja ellen. Igazuk van. Acélpenge az ártatlanságom, hosszú évezredek alatt kiagyalt méreg és modern golyószóró, főképpen pedig olyan néma jelkép, amely éjjel és nappal egyformán vádol.
Kigombolt gallérral, nyakkendő nélkül jártam, mintha csak életem, nyomorúságos életem kezdete óta a kötélre várnék, amiről majd úgy csüngök alá, akár anyja köldökzsinórjáról a rothadó gyümölcs.
Abból élek, hogy nem félek a haláltól. Élvezni tudom, ami tilos, s nem azt utálom, aki szolgál, hanem aki szolgálatot követel a gyöngébbtől. Kemény homlokom fájó idegeim bozótját rejti, halak, madarak és dús növényzet élnek sűrűjében, védenek árulóim és rágalmazóim ellen. Miután fejemre hullt ítéletük, a magam céljának mezsgyéjére léptem ismét. Megtaláltam otthonom s a színes asztali abroszt, amivel eltakarhatom fájdalmam. Nem állok meg az örvény szélén, úszom tovább az ár ellen.
Ó, gyönyörű, vad zuhatagok, mossátok el üledékét a múltnak
PILLANATOK
Idegen kéz kopog
az ablakon.
Lámpám körül
egy szürke lepke száll
fényt ivó szárnya
ijedten remeg.
Egyedül vagyok
lapul bennem
a félelem
kinyitom a szám
de a hangom elveszett.
Ha te most
rám gondolnál
a haláltól
váltanál meg.
RÓZSA RÓZSA RÓZSA
Lassan bomlik szét a rózsa
szirmai a végső tűzön ragyognak
bíbor díszei nyárvégi napoknak.
Ne sírj te lány, ne sírdogálj
rólad muzsikál a nyári este
emlékszem még szemedre szép kezedre
s hogy ajkad ajkamra szállt
ahogy madár inni száll a tóra.
Néked ajánlom e dalt is
szerelmem kertjében kifeslett rózsa.
SZERELEM
Mégis csak a te rejtett tüzed
a legmélyebb sebet égető tűz - Szerelem.
Ó, asszonyok, ó, asszonyok
akik házába olykor benyitottam
vagy csak az ablakon néztem be hozzájuk olykor
s ó, ti lányok, kócos rózsatők a reménydús partokon
be szép, hogy olykor átlobogtok éjszakáim bozótján
s én sejthetem fiatal húsotok illatát
és ó, ti gyöngyszemek a hétköznapok fonalán
az én utcámon mentek át ti reggel, este
milyen boldog a szél, ha szoknyátok ráncait cibálja
milyen örömmel venne fel benneteket a férfiak hajója.
Kiket a káromlás és a korbács gyaláz meg
a gyáva szolgák se mondanak le rólatok soha
soha a katona, ki a halállal jegyezte el magát
minden férfi szíve tárva nyitva áll
várván a galambot, csőrében a gyűrűvel.
Szerszámai közt a kovács, ha rátok emlékszik
kalapácsa dalol az üllőn, bús és gyönyörü dalt dalol
tűzcsóvák nyílnak a szőrnyü vasrácsok indáin
s ő kezes lesz, akár a húsvéti bárány
és sírni tud ő, aki még soha nem sírt
érzi, tőr ütötte át szívét láthatatlan
egy pillantás, vagy egy nevetés mérgezte meg borát
egy nevetés, ami keserűbb volt az epénél.
Csupa igéret vagytok és csupa hívás
csupa átúszhatatlan tenger mégis.
Hány király fejét ejtettétek a porba
hány énekes száját tapasztottátok be sárral
hány szivet roncsoltatok szét unalomból.
Szüz Máriák és szenvedő Veronikák
véres a ti kendőtök minden egyes szála
bánat virágzik a ti kertetekben
aranysárga bánat, ezüstszürke bánat.
És mégis kiolthatatlan a tüzed - Szerelem.
Hogyan is feledhetném a kurta ingű csitri lányt
akit egy kulcslyukon át láttam mint kisfiú
feledhetem-e a véletlenül elcsábított asszonyt
aki lábhegyről és hunyt szemmel adta az első csókot
és a vöröshajú idegen nőt feledhetem-e
aki a tó partján hevert mókussal az ölében
ami nem is mókus volt, de maga a csipkebokor
ahogyan Mózes előtt megjelent a pusztában.
Maga a tűz vagytok ti s én a tűzre való hasáb
fogadjátok hódolatom ajándékát e versben
szűz Máriák, szenvedő Veronikák.
SZERELEM ÉS FÉLELEM
A kék a zöld a sárga
tó vizében
szemérmesen áll
mégis mezítelen.
Lehunyom a szemem
hogy ne nézzelek
becsukom a szám
hogy föl ne faljalak.
Érzed-e
szép szívünket
milyen kegyetlen
láncfüzér
bilincseli össze.
SZERELEM ÉS JÁTÉK
Bezártalak, hogy ne lássalak.
Ha látlak, megáll szívverésem,
félek, hogy a szívedet elérem.
Rózsatőt ültetek ablakod alá,
s ha jönnek a hajnali szelek,
leválik rólad álmod gyönge héja.
Két nagy szemeddel láthatod,
a rózsa szirma, a hajnal is
én vagyok.
A SZERELEM VISSZFÉNYE
Aztán, hogy elváltunk, sokára, nagyon sokára
levelet hozott tőle e reggeli posta.
Kedvesem, írta sűrű, kerek, kis betűkkel
naponta gondolok rád s mióta nem láttalak,
úgy érzem, szebb vagy, mint valaha s ó, a kezeid
két erős karod, melyek ölelték derekam
és a szemeid, melyek haragosan zöldek
vidáman kékek tudnak lenni majdnem egyszerre.
Ha benézek a tükörbe, nem az én képemet
hanem a te mosolyodat keresem benne
s ha így nem találkozhatom véled, kérdezem
meghaltál volna már, vagy börtönben ülsz bűntelen?
Arcunkat miért is fordítottuk el egymástól
ősz van most s a hulló falevélen üzenem
élek még s ó, lásd egyedül csak érted élek
ki messze tűntél s többé tán nem is vagy az enyém.
A SZERELEM VONZÁSÁBAN
A pallóra lépek hogy elérjem a hajót.
Viharzón sodródik alattam a víz
és megugatja árnyékom.
Visszanézek a földre hol összesöpörték a múltam
és szemétre vetették.
Pénzem jobb ruháim őrangyalom is odaveszett.
Elindulok hát pucéran
üres zsebekkel
lesoványodott testtel.
De rendületlenül hiszem hogy megérkezem hozzád.
Bizonyára este lesz akkor
s te ott állsz előttem
a csillagok fényében.
SZERELMÜNK ÉNEKE
Ha sátrat ver az éj, bekopogok hozzád
mint vándor, ha menedékért könyörög
éhes vagyok, mondom, szomjas vagyok nagyon
s te csókkal etetsz és csókkal itatsz meg.
Nem voltak még soha ilyen hű szeretők
ilyen két testvérszirma egy virágnak
sötét szemed az én szememhez hasonló
szád, mint az enyém, szerelemtől ittas.
S ha elválunk, akkor sem távolodunk mi
ott vagyok álmodban s az enyémben te
egyazon tengeren ring velünk a bárka
egyazon csillag ontja ránk sugarát.
A SZÍV KELLETÉSE
Levelet írok neked
kedvesem.
Szívemet ajánlom fel neked
kedvesem.
Ajtómat nyitva hagyom
kedvesem.
Legyen a tiéd minden aranyom
kedvesem.
megölöm magam érted
kedvesem.
Verseket találok ki érted
kedvesem.
Forgószél lennék érted
kedvesem.
Szűz hóhullás is lennék érted
kedvesem.
Hallhasd meg együgyű énekem
kedvesem.
Üzenj valamit nekem
kedvesem.
TESTVÉRKÉK
Barna dombon
zöld berek,
kószál benne
két gyerek.
Egyik neve
Pannika,
másiké meg
Jancsika.
Málnát szednek,
zöld diót,
sose láttak
ennyi jót.
Csellengnének
estelig,
de a zsákuk
megtelik.
Anyu is már
vár rájuk,
megveti a
kis ágyuk.
Szalmán innen,
szénán túl,
szemecskéjük
lezárul.
Ringó hátán
egy halnak,
álomföldre
utaznak.
Illés Lajos - Kassák Lajos: Testvérkék
Link
ÜZENJ
Beszélgessünk, beszélgessünk
Te meg Én
Beszélgessünk nem szegletesen kemény, hanem puha
legömbölyített szavakkal,
ahogyan a szerelmesektől tanultuk
alig hallhatóan,
ahogy a tölgyfalevelei beszélnek egymással.
Mondj nekem valami szépet
hogy és is mondhassak Neked valami szépet.
A szemeimhez beszélj
a homlokomhoz
egyenesen a szívemhez
Te Nekem
és Én Neked.
Az álom partjairól üzenj
egy újszülött nevetésével
tenger hullámaival
játékos delfinekkel
harangszóval
egy sassal
amint az ég kékjében lebeg.
Kicsikém
elképzelt madaram...
Te meg Én
beszélgessünk a világról
amiben bolyongunk
és nem találjuk egymást
VELED VAGYOK
Előtted megyek
te én előttem
a koranap aranylánca
csilingel kezemen.
Hová mégy - kérdezem
feleled - nem tudom.
Siettetném lépteim
de te jobban sietsz.
Előtted én
te én előttem.
Egy kapu előtt mégis megállunk.
Megcsókollak
te nekem adsz csókot
aztán elindulsz szótlanul
és magaddal viszed életem.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kassák Lajos |
|
|
|
|
|
Online
