|
2020-08-15 21:45:10, szombat
|
| |
| |
KOSZPEK FERENC VERSEI 
Koszpek Ferenc (1974. június 29 - )
Bemutatkozás
Link
ADD MAGAD!
Rajongásig szeretlek, úgy érzem,
Átrohansz csak rajtam... Úgy féltem!
De nem! Itt vagy és már itt is maradsz,
Végre megjöttél, s lesz mindig tavasz!
Átjárja szívemet a szeretet,
GYertyafénynél kapok feleletet...
Olyan erősen vágyom utánad!
Mondd: "Kívánlak!", s vesd le a ruhádat!
ADJ ESÉLYT!
Szeretném még egyszer élvezni
A felkelő napnak sugarát,
Szeretném újra megérezni
A nagy folyó kanyarulatát.
Szeretnék sodródni az árral,
Sziklák közt, vízesések alatt,
Szeretnék úszni a NYÁRral...
Már örökre a részem maradsz!
AJÁNDÉK
Szememben új világ fénye lobban lángra:
Enyém lesz-e széles határ legszebb lánya?
Rátaláltam, megérte türelemmel várnom,
Egemen már csillagként tündököl... Bánom?
Tegnap még sűrű köd, homály fedte létét,
Lehullt a lepel, s ma vígan küzd a végért,
Erős, biztos cél viszi útján előre:
Királyi égitest, nap váljon belőle...
AMIRE VÁGYTAM
Vérem pezseg, szívem dobban,
Érzem, hogy ez így van rendben.
Gitár szólalt meg a csendben,
Rákezdte, s zeng egyre jobban.
Eddig kerestem, hogy hol vagy,
Bejártam Földet, s a Tengert,
Oly rég kutattam az EMBERT.
Lásd, velem jobb! És otthon vagy!
Dalra fakadt most a lelkem,
Ontja magából a zenét,
Gátlás nélkül húzza testem.
Semmivé foszlik a remény?
Ábránd maradsz, s hasra estem?
Gyere! Kérlek, légy az enyém!
ÁLMOK NÉLKÜL?
Nem vagyok a sors kegyeltje
Gondjaimat nem egyelte
Boldog, egészséges család,
Jellemzőbb volt méreg, s csalás.
Képmutatás volt az egész,
Ám kitartó voltam, s merész.
Elestem, majd lábra álltam,
S mindig többre, másra vágytam.
Ha már nekem nem lehetett,
Adok majd én jobb életet!
Szeretetet nyújtok, s békét...
Nem látom még e sor végét.
Gyerek kell, s ez nem gyerekes,
S egészséges, nem beteges!
Célja legyen életemnek,
Értelme a két kezemnek!
Álmok nélkül, mondd, mit érnék?
Vágyak nélkül hová érnék?
Álmok nélkül minek ÉLNI?
Úgy nem lehet CÉLBA ÉRNI!
Küzdeni csak más álmáért,
Harcolni az Ő vágyáért?!
Törjük szét vágyaink hámját,
Éljük meg álmaink álmát!
CSÓKOLJ
Szomjazom a csókodat,
mely majd engem úgy fogad,
mintha örök fény volna,
mintha jönne szép holnap.
Ölelésed vágyálom,
de ha nézlek, már látom,
látom, ahogy jössz felém,
s forró ajkunk összeér...
EGYEDÜL
Nélküled olyan egyedül vagyok,
A magányba már belefulladok.
Puha kezed most épp nem ér hozzám,
Odanyúlnék érte, s lázba hoznám...
Minden pillantásod ezer szikra,
Vadul vágyom Rád! Most! S ez nem ritka!
Ahogy eszembe jutsz minden percben,
GYorsan ver a szívem, s hidd el, tercben!
ÉGŐ VÁGY
Azt mondják az emberek,
Álomképet kergetek.
Hadd mondják, Ők szabadok.
Én akkor is szaladok!
Megfogom a kezedet,
S meghozom a kedvedet.
Letépem a ruhádat,
S megyek, futok utánad!
Utolérlek, vigyázzál,
Betakarlak, ne fázzál.
Én leszek a paplanod,
Melegítő katlanod.
Megadok mindent Neked,
Keresek kincset Veled.
Drágakövet, gyémántot,
Mind, az összes szép álmod.
A Tiéd. Megtalálom,
S az ára, egy nagy álom,
Egy álom, mely rég enyém,
Azt kérem, legyél enyém!
Kívánlak minden percben,
Nagy vágyam kis ketrecben:
Holtomig és holtodig,
Mondj “IGEN!" - t! EZ boldogít!
ÉLETERŐ
"...haja fekete, akár az ében..."
Szemében mosoly, incselkedik velem;
Mért esett így? Enyém az érdem?
S mi van a szívében? Remeg, ha kérdem...
Elsőre megfogott, ha kell, elismerem!
Ő zubog eremben? Vagy csak a vérem?
ÉRTÉK
Annyira jó veled,
fogni a két kezed,
nézni rád meredten...
...de beleremegtem...
Csókom már a szádon,
mindet neked szánom,
fogadd el minden nap,
érezd, hogy a minden vagy!
ÉRZELMEK
A szívemet melegség járja át,
S a kezem mindig remeg várva Rád.
Összeszorul torkom, ha meglátlak,
Elégek, úgy sóvárgok utánad!
Ha jössz felém, lépésem felgyorsul,
Fájó szívem azonnal meggyógyul.
Mikor hozzád érek, forr a vérem,
Az érzelmeimet csókkal mérem.
A csókjaimat csókkal viszonzod,
Azt, mi szívedet nyomja, kimondod!
Tudom, ami most van, nem véletlen!
Tiéd lett immár egész életem!
Csak boldogság, ami végül ránk vár:
Forró ölelés, s csók, napi százszám!
Nem szeretnék már tovább habozni!
Tenyeremen akarlak hordozni!
GYERE ÉS SZERESS!
A SORS mégsem oly kegyetlen,
Mert itt vagy TE, AZ EGYETLEN!
Rád vártam! Az ÉLET rövid...
Taposd a gázt! Nyomd be tövig!
Úgy szeretném, ha szeretnél,
Ha örökre velem lennél!
Kérlek, fogjad meg a kezem!
Kell az érzés! A SZERELEM!
HA ELFÁRADTÁL
Párosan biz' szebb az élet:
Innen kezdve Veled élek!
Halott, megöltem a magányt,
Elástam végleg e ragályt!
Neked is jobb érzelmekkel,
Játék nélkül, benőtt fejjel!
Miért is akarnál keresni,
Ezredszer is csak elesni?
Gyere velem, én szeretlek!
Karolj belém, és vezetlek!
Akarj, és tudsz boldog lenni,
Reméld, s foglak azzá tenni!
Jeget már csak szádban érezz,
Aljasságtól már ne vérezz!
Inkább legyél mindig velem,
Mint elnyeljen a végtelen!
Kapaszkodj a két kezembe,
Ölelj, s táncolj képzeletbe'!
Zúgjon fanfár a füledbe',
Tedd fejedet az ölembe!
HA ITT LENNÉL
Meztelenül fekszem,
Simogat a párna,
Oly forró a testem...
Sóvárgok utánad!
Elkerül az álom,
Mert nem vagy itt velem,
Másra nem is vágyom...
CSAKIS TE VAGY nekem!
HISZEK EGY...
Hiszek egy más jobb életben,
Hiszek, és ez nem véletlen.
Mert ettől, miben most élek,
EMBERként jobbat remélek.
Hiszek egy új, nagy csodában,
Hiszek még egy, örök nyárban.
Ami most van, az nem ÉLET,
Ettől csak jobbat remélek.
Hiszek egy nagy kegyelemben,
Hiszek a nagy szerelemben.
Mert már eleget kerestem,
S meg soha nem szereztem.
Hiszek Bennünk, s a végzetben,
Hiszek... Egyszerű képlet, nem?
Te meg én, az mától már mi,
Lehet most már bárhogy, s bármi!
HOZZÁD TARTOZOM
Hozzád tartozom, mint tó vize a partjához,
mint tenger láthatatlan mozgása a hullámhoz,
mint a folyóhoz annak minden kanyarulata,
mint a hegy ormához kialakult arculata.
Hozzád tartozom, mint vírushoz egysejtűsége,
mint hatalmas elefánthoz egyszerűsége,
mint szagot fogott farkashoz hangos üvöltése,
mint dühödt északi szélhez fagyos süvöltése.
Hozzád tartozom, mint Bonsai fához kicsiny ága,
mint hangyabolyokhoz belsejüknek kis világa,
mint erdőkben s mezőkön a virághoz illata,
mint görög filozófus mondásához igaza.
Mint amennyire a meleg a nyári napfényhez,
mint amennyire tavasszal zöld színe a réthez,
mint amennyire mélysége a Grand Canyon-hoz,
Te is legalább úgy, sőt jobban hozzám tartozol!
HIÁNYZOL
Hiányzik, hogy halljam hangod,
Hiányzik, hogy lássam arcod,
Hiányzik, hogy fogd a kezem,
Hiányzik, hogy nem vagy velem!
Jól tudom, hogy mire vágyom,
Jól tudom, hogy mi az álmom,
Jól tudom, hogy enyém leszel,
S jól tudom, hogy boldog leszel!
AZ IDŐ FOGSÁGÁBAN
Mikor az életed már csak fabatkát ér,
Mikor a lelked feladja, s megváltást kér,
Mikor a távolság éppen nem boldogít,
Mikor az idő is ellened dolgozik...
Ha már egy jó szóra szomjazol réges-rég',
Ha már kétségbeejtő a mély üresség, 
Ha már legyőznek a bűnös gondolatok,
Ha már az életed végét fontolgatod...
Akkor se add fel, és végy erőt magadon,
Akkor hidd el, hogy MAGAD vagy a hatalom,
Akkor vedd észre a segítő szándékot,
S akkor hagyd el végleg a sötét árnyékot!
JAJ, A SZÍVEM!
Ólomsúlyként nehezedik rám az ébredés,
Reggel van, nem vagy itt, így rám tör a kétkedés:
Elveszítettelek? Vagy csak halkan távoztál?
Gondolatom bolyong csak, és olyan távol jár...
Gazdagon telve van a szívem szerelemmel,
E gyönyörű, ám néha fájó érzelemmel!
Letérdelek most ide Eléd, s ezt kérdezem:
Tehet Érted valamit a szívem, s két kezem?
JÓ, HOGY VAGY
Felfedeztem egy világot:
Erdő, mező, szép virágok...
Oly gyönyörű, amit látok...
Érted, csak Érted kiáltok!
Veled fekszem, Veled kelek,
Verset írok, énekelek...
Arra vágyom, legyél velem!
Jó, hogy élek! Most élvezem!
KIKELET
Szürke már az égbolt,
de a madarak szólanak;
ennyire jó rég volt:
tavasz éled a hó alatt...
KÉRLEK, ENGEDJ BE!
Hibáztam, de ezerszer megbántam.
Többé nem teszem. Szentül elszántam!
Rájöttem: életem Veled kerek,
Minden hibát, és bűnt levetkezek!
Világod ajtaja előtt állok,
A kegyes megbocsájtásra várok,
Az örök kételyt megelégelve
Vágyok Rád, és a megértésedre.
Áhítom a mindig kék eget,
Hol szabadon szárnyal a képzelet,
Áhítom a felizzó fényeket,
Hogy érezzem végre a lényeget!
Veled már mostantól csak jót teszek,
Ígérem, ezután csak jó leszek!
Mától én Neked mindent megteszek,
Közös jövőnkre mindent felteszek!
KINT ÉS BENT
Kinézek az ablakon,
Nem kell hozzá alkalom.
Kintminden merev, rideg,
Itt az ősz. Szeles, hideg.
Nincsenek már levelek,
Borzongok, sőt, remegek.
Eltűntek már a színek,
Sorvadnak már a szívek.
Nem minden szív kesereg!
Az enyém kap meleget!
Mert Te vagy, s én szeretlek,
Bármi lesz, nem feledlek!
Mert tudom, hogy mit érzek,
S ez így lesz, amíg élek!
Ezt Te is, én is vártam!
Belül így mindig nyár van!
KÖVETLEK ÉN
Legszebb csillag vagy az éjben,
Vakító fény messzeségben.
Oly közel, és mégis távol,
De én látlak, égj is bárhol.
Reggel kioltod a Napot,
Fény vagy, mit az ÉLET adott.
S hogy e fényben milyen élni?
Szeretné ezt minden férfi.
Fákon vagy az első virág,
Tóban sejlő életvilág.
S hogy tavaszom újjáéled,
Köszönhetem csakis Néked.
Az egy' virág vagy a réten,
Megszagolom, s mindjárt végem.
Letépném én, de nem merém,
Mert e rét még nem az enyém.
Jelzőfény vagy éltem egén,
Biztonság, s a végső remény.
S hogy maradjon meg az esély,
Tűzön - vízen követlek én!
LENNÉK
Lennék tavaszi szellő,
mely gyengéden simogat,
lágyan bőrödhöz érve
enyhíti a kínokat.
Lennék napfény, mely mindig
feldobja a napodat,
melegével átjárja
minden fázó tagodat.
Lennék egy puha lepel,
mely mikor hozzád simul,
gyengéd érintésétől
mosolygós orcád pirul.
Lennék szép színes virág,
hogy illatomat érezd,
leszakítva száramról
a lényeget élvezd.
Lennék én kókuszpálma,
hogy gyümölcsömet leszedd,
érezzem a nyelvedet,
mikor húsomat eszed.
Lennék homok a parton,
hogy csakis rajtam lépkedj,
de finom, apró szemű,
hogy segítsem a lépted.
Lennék ragyogó kék ég,
hogy egész nap érezzelek,
a felhőket elhajtom,
hogy mindig nézhesselek.
Lennék egy kicsiny madár,
minden nap Veled mennék,
minden, és semmi lennék.
Mindegy! Csak Veled lennék!
MARADJ VELEM...
Maradj velem! Ennyit kértem,
Mért hagytál el, ma sem értem.
Szenvedek, ha nem vagy velem,
Hiányzik, hogy fogd a kezem.
Nincs a napnak olyan perce,
Melyben ne jutnál eszembe.
Veled fekszem, Veled kelek,
De vajon még remélhetek?
Nincsen válasz, tudom. Sajnos.
De a kétkedés csak mardos.
Van-e aki jobban szeret?
Vajon teljes az életed?
Tartozom egy vallomással:
Nem élhetek senki mással.
Nem tudok már mást szeretni,
Mert nem tudlak elfeledni.
Aznap, mikor megláttalak,
Másképp ment le este a nap.
Nem volt talán szebb sohasem.
Vagy nem látta épp senki sem?
Emlékszel az első jelre?
Kacsintás volt. Apró, szende.
Aztán jött egy erős érzés.
Hogy mi volt az, már nem kérdés:
Szerelem volt, szívszerelem.
Mindent elsöprő érzelem.
Gondolsz még rám? Vagy már rég nem?
Azt azért én mégis kétlem.
Álmodtam egy szép világot,
Olyat, mit még szem nem látott.
Te voltál az álmom tárgya,
Te voltál, Te Kedves, Drága.
Reggeltől más lett az élet:
Rájöttem, hogy érted élek.
Érted, és a kislányodért,
Meg a közös boldogságért.
Boldog én csak Veled leszek,
Érted égek, majd' megveszek.
Kell, hogy hajónk révbe érjen!
Sikerülhet, én úgy érzem.
Nem mondhattam el senkinek,
Leírtam hát, de csak Neked.
Nem is tartozik ez másra,
Rád, rám, és a fél világra.
Kiabáld ki szíved titkát,
S boldog lesz az egész világ!
Mi örömöd lenne abban,
Ha boldog vagy, de magadban?
MÁSHOL
Korzózom az utca kövén,
Tereken át, házak közén,
Város széle, tovább hegyek...
Nem tudom még, hová megyek.
Elindultam, mert mennem kell.
Új élet tűnt előttem fel:
Lugast látok, sok virágot,
Egy gyönyörű, új világot.
Kerítése szeretetből,
Az egész kis szeletekből,
Mindenkinek jut egy darab,
Mégis az egész megmarad.
Te is ott vagy a távolban,
Álmok között, vad mámorban.
Várj rám, jövök, s ott maradok,
Mert Érted úgy odavagyok!
Ha rám nézel, megremegek,
Rám mosolyogsz, s elepedek.
Ha megszólalsz, menten szállok,
Ha hozzám érsz, mennyben járok.
Futok Hozzád réten, s mezőn,
A távolba nézek merőn.
Erdők, mezők, tovább hegyek,
Jól tudom már, hová megyek!
MEGFOGTALAK
SZívemben úrrá lett a szerelem,
Ez nagyon jó! Annyira szeretem!
Rád találtam, el már nem engedlek!
Engedj jó közel, mert szeretlek!
Te leszel a párom, csak Te lehetsz,
Látom jól, boldoggá csak Te tehetsz!
Emelkedünk fel, fel a magasba!
Kapaszkodj jól! Nem hagylak magadra!
MEGLÁTNI ÉS MEGSZERETNI
Megláttalak, s Beléd estem,
Tiéd lelkem, s egész testem.
Tisztán ragyogsz, mint gyémántok,
Az vagy, kire oly rég várok!
Mindig öröm Veled lenni,
Mindent, mi jó, Veled tenni,
Oly jó, hogy vagy! Nem kell már más!
Az életem Veled áldás!
Hallgattalak, megégettél,
És végül az enyém lettél:
Veled alszom, Veled kelek,
Szívem Tiéd, megyek Veled!
Szerelem van, s nincsen ármány,
Repülök hát szívem szárnyán!
Szállj fel Te is, okkal kiáltsd:
"- Fentről nézve jobb a világ!"
MEGPRÓBÁLTAM
Megpróbáltam... Nem tudtam megtenni!
Elindultam... Nem tudtam elmenni!
Visszahúzott szívem, vissza hozzád.
Nálad felejtettem... Visszaadnád?
Te vagy a fény az alagút végén,
Az ÉLET vize a nagy kút mélyén,
Az örök álom az ébrenlétben!
Tudom, eddig is csak Érted éltem!
MEGTÖRTÉNT
SZívem telve szerelemmel,
E gyönyörű érzelemmel!
Rád találtam, s nem engedlek!
Egy a biztos, hogy szeretlek!
Tudd meg, mástól nem kell semmi!
Lásd meg, Te vagy, s nem kell senki!
Egy sincs, akit szerethetnék!
Kívánlak! Bár Veled lennék...
MI AZ A BABONA?
Ma péntek van. Tizenhárom.
Kinyílt szemem. Mind a három.
E napra biz három szem kell!
Csak kettő van? Bánnod nem kell!
Kerüld el a kéményseprőt,
Ha meglátod, ugorj kettőt!
Ne bújj át a létra alatt,
Mert elesel, s béna maradsz!
Hol van a poén? Lelőtted!
Fekete macska előtted?
Ne feledd, útját ne felezd,
Hogy a napod ma is befejezd!
Ha felkeltél, most már mindegy,
Hisz megeshet ma már minden.
Ma sincs másképp, mint tegnap volt,
Ne sírd vissza a tegnapot!
MINDEN...
Minden szempillantásommal
Csak Téged kereslek,
Minden szívdobbanásommal
Csak Téged szeretlek!
Minden egyes gondolatom
Körülötted forog,
Minden apró mozdulatom
Csak Teérted zokog.
Mindennek, ami jó lehet,
Okozója Te vagy,
Mindenben, ami jó nekem,
Legbelül csak Te vagy.
Minden meleg borzongásban
Te vagy ott legmélyen,
Minden kéjes tobzódásban
Te állsz ott kevélyen.
Minden utam végén vársz rám,
Jöhetek bármikor,
Mindenhol megcsókolsz százszám,
Mert szeretsz, bármikor.
Minden nap megérkezéskor
Ott legyél mellettem,
S minden nap felébredéskor
Ott leszek melletted!
MINDENEM VAGY!
Holdvilág vagy éjszakámban,
Cseppnyi árnyék forró nyárban.
Az vagy, kit csak szerethetek,
Szívem Rád rég szemet vetett.
Pálmafa vagy sivatagban,
Humuszréteg sziktalajban.
Az vagy, kitől vérem pezseg,
Szívem lázban, s énekelek...
Sziget vagy a végtelenben,
Valóság a képzeletben.
Az vagy, kit már rég kerestem!
Ennyire még nem szerettem!
Utamhoz vagy ez egy' sínpár,
Rajtad kívül senki sincs már.
Jó vagy, és én úgy szeretlek,
Feleségül Téged veszlek!
MOST VALAMIT MONDOK... 
Most valamit mondok Neked,
Most valamit teszek Veled:
Nyújtsd kezembe a két kezed,
Mutatok egy jobb életet.
Velem minden szebb lesz, s talán
Szárnyalhatunk, mint a madár,
Együtt enyhülnek a gondok,
Bízzál, s lehetsz mindig boldog.
Nincsen szebb a napsugárnál,
Nincs erősebb sodró árnál.
Mégis, hol a nap süt folyvást,
Felszárítja a vízfolyást.
Nap tűnteti el a vizet,
Én boldoggá teszem szíved.
És hogy mit kell ehhez tenned?
Semmi mást, csak azt, hogy engedd.
NINCS VÁLASZ
Csak nézem a kék eget;
Álom ez? Vagy képzelet?
Mért vágyom, hogy én legyek,
és csak én a végzeted?
NYÁR ŐSSZEL
Szeptember közepe, dúl a hőség,
Szívemben még most is ott a bőség.
Lassan ősz borul körül a tájra,
Ám lelkem az örök nyár hazája,
Mert Te vagy, és én szeretlek Téged,
S tudom, ennek már sosem lesz vége!
Nem lehet az, hogy Nélküled éljek!
Kellenek a szép, virágos rétek,
A lombokon átszűrődő tört fény,
Szeretet-űrben az éltető szél,
Ágakon zöldellő, szép falevél...
Ez mind-mind Te vagy, s kell, hogy Te legyél!
Kell, hogy én szerethesselek Téged,
Tűz, mely nem feleslegesen éget.
Minden nap új reménnyel ébredek:
Akarod, hogy a férjed én legyek...
ÖSZTÖN
Annyi a bűnöm, hittem,
hittem egy nagy csodában,
de az a csoda nincsen,
elveszett, csak homály van;
homályban az út pora,
szú rágja a csontomat,
befed már a rút moha,
halálszaga fojtogat;
arcomon a verejték,
könnyben ázik két szemem,
mosolyomat leverték,
hogy jobb lesz, csak képzelem;
húz a remény, eleven
- bár ezernyi kínom van -,
s hitem kemény ereje,
ne vesszek itt síromban...
SZERELEMCSAPDA
Reszketek a forróságtól!
Meghalok a boldogságtól!
Nincs már kétség, mitől égek,
A hosszú tél mért ért véget:
Szeretlek! Ahogy csak lehet!
Maradok! Most már csak Veled!
Itt leszek, s megfogom kezed,
Remélem, jó leszek Neked.
Rab lettem. Érzelmek rabja.
Te lettél életem napja!
Melegséget hoztál, és fényt,
Visszaadtad az ég kékjét.
Bilincseim büszkén hordom!
Önként rabság, biztos kordon!
Együttlétünk minden napja
Madársereg csengő hangja.
Veled édes e kötöttség!
Oly gyönyörű a vörös ég!
Azt jelzi, hogy kel már a Nap,
És életünk mind boldogabb...
SZERETEM...
SZeretem a szemed csillogását,
Enyhíti életem kínlódását.
Rám nézel, s a gondok tovaszállnak,
Emléke sincs a boldogtalanságnak!
Te vagy, kivel boldogan élhetek,
Lobog a tűz, s szárnyal a képzelet!
Engedd, hogy az idő bevégezzen,
Kívánd, hogy szerelmem megmérgezzen!
SZERETLEK!
Valaha szerettél engem,
És együtt szenvedtél velem,
Mert kellett az a szeretet,
Te sem játszottál szerepet.
Tudom én jól, hogy ez már más,
Valahogy mégis egy áldás.
Távol vagy, mégis itt velem,
Itt a szívemben. Istenem...
Kívül minden hideg, havas.
Belül mi van? Hidd el, tavasz:
Madárdal, napfény, virágok,
S minden, amit még imádok.
Tüzel, éget a szerelem,
Ezután is kellesz nekem!
Senki mással nem élhetek,
Ebben én már nem kétkedek!
Miért is érném be MÁSsal,
Ha végre élhetnék TÁRSsal.
Lobog a tűz, s nem alszik el,
Mindazt megadom, ami kell:
Biztos otthont, szeretetet,
Biztos, s elég keresetet,
Határtalan sok szerelmet...
Neked mindez nem felel meg?
TE . . . . . . . . . . . . . . . 
Te jutsz ébredés után eszembe reggel,
Te vagy, kiért ma elfásult testem felkelt.
Te vagy az, kitől az ÉLETET remélem,
S Te vagy az, ki elhitette, megélem.
Eszembe jutsz, mikor a nap előbújik,
Eszembe jutsz, s feledem, az idő múlik.
Eszembe jutsz, ha az éjt a nappal váltja,
S észreveszi: ragyogásod nem sajátja.
Nincs kellemesebb bőröd illatánál,
Nincs szemnek elbűvölőbb szád vonalánál,
Nincs jobb érzés a hajad tapintásánál,
S nincsen szebb a Te két szemed látványánál!
Rád gondolok, ha hiányzik közelséged,
S Rád gondolok, mikor Hozzád közel érek.
Hiányzol, s így folyton csak rád gondolok,
S már jól tudom, hogy nincs Nálad jobb dolog!
TÉLI KÖRKÉP
Ablakomon jégvirág van,
Odakint most szép világ van.
Bár süt a nap, hideg szél fúj,
Itt bent nyár van, kint meg tél dúl.
Nem látok mást, kopasz fákat,
Nem kevesebb, mint vagy százat.
Amott hegycsúcs, hóval fedett.
A Kékes az? Ott ma esett?
Mennyi felhő van az égen!
Eddig nem láttam az éjben.
Nagy a súlyuk, hóval teli,
A szívem meg okkal veri:
Zúzmara a faágakon,
Tűnődöm a madárdalon...
Vajon miről énekelnek?
S rólunk minőn vélekednek?
Azt láthatják, én szeretlek,
Rajtad ilyet észrevesznek?
Belülről nagy tűz emészt fel,
Bennem a szerelem fészkel.
Úgy hiányzol... S minden szavad!
Én is Neked? Hiszem szavad!
Mi időnk is itt lesz végre,
S nyarat hoz a hideg télre!
VELED
Veled találkoznom kellett!
Nap vagy a csillagok mellett,
Éltető fény éltem egén,
Melegítesz, s élvezem én.
Veled én csak jót tehetnék,
Ha hagynád azt, mit szeretnék!
Te meg én, az legyen csak mi,
Soha nem foglak becsapni!
Veled minden jobb, mint mással,
Veled élhetnék, mint társsal!
Veled egyszerűbb a képlet:
Együtt nagyszerű az élet!
Veled végre érzem: ÉLEK,
És testemben él egy lélek!
Szívemben csepp bánat sincsen!
Te űzted el, Drága Kincsem!
Veled! Csak Veled élhetek,
Ebben én már nem kétkedek!
Boldogságom megtalálom,
Életem vagy, s a halálom!
VÉGLEG MEGPIHENNÉK
SZomorúság? Isten véled!
Egycsapásra! Így lett véged!
Rátaláltam, kire vágytam,
Eddig Őrá, csak Rá vártam!
Tele a szívem kis sebbel,
Láthatóval, nem kisebbel.
Egy dolog, mi meggyógyítja,
Kijavítja, s meglódítja:
Kicsi kincsem minden bókja,
Igen finom, ízes csókja,
CSábítóan szép két szeme...
Igen! Ha hív, mennék Vele!
Mennék én át a hegyeken,
Dalolva át a tengeren,
E világon túl és innen...
Nem tudom mért... Oly szép minden:
A madarak énekelnek,
GYanútlanok, védtelenek...
Olyan nyugodt körül' minden...
Neki, nekünk örül minden!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Koszpek Ferenc |
|
|
|
|
|
Offline
