|
2017-05-04 23:54:54, csütörtök
|
| |
| |
Szerencsés Tünde
Mondd, anyám...
Mondd, anyám, gondolsz-e rám,
Mikor az égi rónákon jársz?
Mert nékem a hiányod bizony úgy fáj!
Ó, ha hozzám csak egyetlenegyet szólhatnál
Valami nagy csoda folytán!
Én nap mint nap várom és képzelem a nagy csodát:
Lassú léptekkel közeledsz hozzám,
Majd szótlanul az ajtómban megállsz.
Mondd, anyám, ha kezed megérinthetném,
Néked is a szívedig hatolna ez az érzés?
Mert én oly sokszor álmodom,
Hogy két dolgos kezed újra foghatom.
Kezed lassan simogatni kezd,
És én válladra hajthatom fejem.
Mondd, anyám, ha hangod hallhatnám,
Nékem vajon mit is mondanál?
Kedves, becéző szavakkal engem szólítanál?
Mert én, hányszor van, hogy szemem becsukom, s
Kristálytisztán hallom,
Ahogy szólsz hozzám bársonyos hangon.
Mondd, anyám, látsz-e felhőkön át,
S ha igen, büszke vagy reám,
Arcodra a mosolyod kiül,
Ha meglesel a felhők mögül?
Jaj, én de sokat nézek könnyes szemmel fel az égre
Kérdőn: "Miért hagytál itt mindörökre?"
Mondd, anyám, hiányzom neked?
Mert én létezésed, míg élek, el nem feledem!
Az emlék: a szó, mely oly megnyugtató,
Intelmeid, mik továbbadhatók.
Az illat, szemed zöldje, annak smaragdfénye,
Porcelán arc, mely annyi jóságot takart!
Selymes, ősz hajszálad, mi csonthéjszínű fésűdben ragadt,
Parányi darabka, mi belőled nekem itt maradt.
Sóhajom hallod? Mennyire fáj!
Olyan távol vagy tőlem, drága, jó anyám!
poet.hu
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Anyák napjára |
|
|
|
|
|
Online
