|
2017-04-07 11:30:33, péntek
|
| |
| |
B. Huszta Irén
Balogh Gáborné sz. Huszta Irén, 1957. Zsana -
Toll és szív
Link
Link
Link
ADJ NEKEM
Istenem, adj nekem
békét és nyugalmat,
melyben a vágy elszáll,
s eloszlik a bánat.
Istenem, adj nekem
derűt és jókedvet,
hogy megtalálhassak
minden kis szépséget.
Istenem, adj nekem
erőt, hogyha az kell,
hogy felvállalhassam
minden gyengeségem.
Istenem, adj nekem
elég bátorságot,
hogy lépni is merjek,
ha magamra találok.
Istenem, adj nekem
tisztánlátást ahhoz,
hogy Rád találhassak,
ha reménytelen vagyok.
Istenem, adj nekem
elég józanságot,
hogy ne ártsak, hogyha
használni nem tudok.
Istenem, adj nekem
nagyon sok türelmet,
hogy megértsem végre
türelmetlenségem.
Istenem, adj nekem
kitartást az úton -
messze még a vége,
sokat kell tanulnom.
Istenem, adj nekem
annyi szeretetet,
amennyit a szívem
befogadni képes.
Istenem, adj nekem
jószándékot, s tudást -
mindenkiben Téged
láthassalak, ne mást.
Istenem, adj nekem
egy biztos mértéket,
mellyel megtalálom
az igaz értéket.
Istenem, adj nekem
elég nyitottságot,
hogy megértsem ezt a
gyönyörű világot.
Végül - hogyha mindezt
megadtad már nékem,
add, hogy a háláról
el ne feledkezzem.
ALIG (VÁRT) SZONETT
Sötét az éj és nincs, aki vár rád...
A hold is elbújt a felhők mögé,
S te nem hatolhatsz a mélység fölé!
A napfény már csak csacska ábránd...
Bőröd didergi a homálynak álmát,
Tél hidegében reszket magányod -
Nem suttogja senkinek hiányod,
Hogy egyetlen vagy. Már nem is bánnád...
Ám nem feledett el a teremtő,
Szíved mélyén zeng lágyan a harang
Várakozásodban egyre tisztább
Hangja. Újra és újra születő
Szeretet fényében füröszt alant
Kit Ő küldött magányodért hozzád
ÁGYAMBAN...
...egyedül, párában úszó testtel,
szívemben izzó kereszttel,
s létemmel - mely már a tiéd is -
könnyes - kétkedve kérdem mégis,
tudsz-e szeretni, mint én téged,
megosztani velem ebéded,
ágyad, s életed maradékát,
hogy a szerelmet együtt vihessük át
a túlsó partra, ha van még túl,
és maradt még part, amit múltunk
föl nem falt... lelkünknek hagyva kis helyet
tisztán - ahova lehajthatod fejed
s vállad gödrébe hajthatom én is...
ne menj el, kérlek, maradj addig...
ÁLMODJ VELEM
Olyan szép ez az álom
Ne ébredj fel!
Hagyj kicsit álmodni! Most
Ne ébressz fel!
Könnyű angyalszárnyakon
Repülök én,
Körülölelsz, s megszűnik
Idő és tér.
Érzem veled egy vagyok,
Mint te velem
Fényedben feloldódom
Könnyű leszek,
Eltűnik minden fájdalom,
Minden remény,
Minden vágy kielégül, míg
Miénk a fény.
Pilleszárnyú kis álom,
Ne hagyj ma el!
Jó lenne beléd halnom -
Ne engedj el!
Életem halál, az álmom
A tiszta lét
Egysége, melyben izzik, mint
Alkonyi ég
Nyárvégi napnyugtakor -
Isten fénye
És nem hasonlítható
Szeretése.
Fogd kezem, s hagyd érezni,
Ne kelljen még
Az egyedül-létbe halnom
Egy kéz elég!
CSAK
már csak élek
nem is félek
nem remélek
én szerelmet
csak nyugalmat
csak életet
már csak ülök
elszédülök
magasságtól
és mélységtől
míg egyhelyben
megkövülök
már csak fekszem
tehetetlen
nem remélek
nem is félek
csak a halá-
lomban élek
A DAL HALÁLA
voltál te s én voltam külön
üldögéltünk egy-egy kövön
jött a tél és odafagytam
nem ismertél és nem bántam
tavasszal nyílt az orgona
kiengedett lelkem fagya
madarakkal énekeltem
te is meghallottad versem
megtetszett neked a dalom
melybe mindig szívem adom
elhitetted megszerettél
csábítottál hízelegtél
együtt kezdtünk énekelni
dalunkba szívünket szőni
eljött a nyár izzó napja
szerelmemet fölgyújtotta
mikor gazdagon lobogott
a te szíved kacsintgatott
azonnal egy másik felé
szószirmot szórsz lába elé
engem félretettél nyomban
várjak csöndben egy sarokban
üljek le egy szürke kőre
s hogyha szerelmet kapsz tőle
elfeledjelek örökre
nem kellek már én ökörke
ülhetek tovább a kövön
s ha a tél hidege megjön
ismét oda is fagyhatok
hisz oly keveset adhatok
néhány közös dal emléke
lelkem lobogó szerelme
s a te hűvös búcsúcsokod
merülhet csak feledésbe
melytől a vers meghalt bennem
s én is követem a versem
és most forró kövön ülök
fájdalomtól megkövülök
DECEMBER
(Hónap-soroló)
Dér csillog a fenyőágon gyémántként a napfényben
Egy kis angyal megrázza az ég dunyháját, s fehéren
Csikorog a hópaplan, és boldog minden kisgyerek
Előkerül szánkó, síléc és eljön a karácsony
Megosztoznak az emberek ajándékon, kalácson
Beöltözött a fenyőfa gyertyafényes ruhába
Emberként az Isten-fia született a jászolba
Reményt, hitet, szeretetet hirdetni e világban
ELFOGYOTT
Nincs több erőm. Kész. Elfogyott.
Nincs is miért. Már elhagyott
Mindenki, akit szerettem,
S véltem, talán szeret engem.
Nincs több erőm. Még kibírni?
Mosolyogva verset írni
Minek? Kinek? Ki értheti,
Mi a lelkemet szétveti?
Nincs több erőm. Csak hagyjatok.
Nem kérdezem, miért vagyok
Még itt. Már itt. Egyáltalán.
Jobb lenne már kívül talán.
Nincs több erőm. Elrepülni
E világból, kiszakadni.
Lenni hamuvá és porrá.
Éji égen pisla ponttá.
Nincs több erőm...
ELHAGYATVA
magány nyújtózik az ágyamon.
gúnyos vigyorral méreget...
majd fordul egyet arccal felém,
s szemembe köpi vétkemet.
kérdi - te akarsz költő lenni?
minden érző léleknek társa?
hiszen csak önmagadnak vagy
épp hogy megtűrt társasága.
te akarsz szerető szívet,
hívet érezni magad mellett?
én vagyok társad egyedül.
- suttog, tápászkodik, és elmegy.
... AZ ÉG
kerek hold vigyázza léptemet,
csillag jelöl utat,
pacsirta dalol, és éneke
napkeletre mutat...
fájó a mélysötét éjszaka,
mikor magába néz
a lélek, mégis gyakran érzem,
hogy vigyáz rám az ég.
egyszer visszajöhet még talán
a mosolyos remény.
fekete fagy helyett meleg fény
ragyog az űr helyén
szívemben. s ha mégsem hasad új
hajnal, marad az éj.
talán ad tartást gerincembe,
s vigyáz majd rám az ég...
balgán hittem, hogy megjártam már
a pokol bugyrait,
s oly mélyre merültem, ahol nincs
élet, halál, s nincs hit.
bele kellene halni ennyi
nagy fájdalomba rég,
de a gerincem még egyenes,
és vigyáz rám az ég.
ÉGI FÉNY
A
fám
hegyén
az égi fény
ragyogja most, hogy
útra kél, hogy újra jő a víg
tavasz, habár kis ága még kopasz.
Csak égi fény, csak égi jel, hogy nem-
sokára itt leszel, s ha lepkeszárnyon
zöld levélke száll a fákra csendes
éjen, kis pacsirta énekelve
üdvözöl - vidám a kedve.
Ma porcelán-fehér vi-
rágot hint az
ágra nap-
sugár, a
lágyan
ébredő
patakra
ráborult
az illatár. A
fák hegyén a
játszi fény ragyog-
ja - már elszállt a tél.
Éji szellő
sötét az éj ma és minden csendes
csak a szél susog fülembe kedves
csacska szót
mosolygót
elhozza hozzám szívednek dalát
minden határon s belső falon át
üzenhet
szerelmed
lágy szellő szárnyán száll feszít a vágy
most is egyedül vár a hűvös ágy
nem ölel
senki sem
vacogva diderget nyári éjen
forróság jár át a messzeségben
csillagfény
s a remény
AZ ÉN VILÁGOM
én csak itt ülök és semmi gondom
tán egyedül csak a nagy magányom
életképtelen énem létének peremén
kezem egész nap gépem egerén
játszik
s látszik
nincs gondom kenyérre s borra
erre a korra
sem étrem még meg
s nem értem
hogy e való
s valószerűtlen virtuális világ
hogyan pótolhat tücsköt s muzsikát
honnan s miből szít szenvedélyt
s hogy teremt annyi szenvedést
nézem a monitort
megannyi porszemnyi pont
jeleníti meg
s jelenti világomat
melyből egyedül az érintés hiányzik
mégis úgy látszik
teljes
hisz itt szunyókál e lap sarkában
egy macska
újra katt és odébbáll
átadva helyét a csevelynek
melyben ugyanúgy kavarnak-kevernek
születnek és halnak szerelmek
mint valós pletykák során
hús-vér emberekben
vagy talán mégis inkább ál-
lobogások
és nagyon is könnyes zokogások
s íme az átfedés
a fájdalom
mely rést üt virtuális világom
teljességének látszatán
én csak itt ülök és semmi gondom
tán egyedül csak a nagy magányom
életképtelen énem létének peremén
s amint székemet odébb gurítom
a rég-tudott esélytelenség nyugalmával mondom
magamnak
mindegy hisz ez is
az is csak illúzió
de ne fájjon végre
ami jó
FÉNYEK
Telihold fénye
Folyik lassan az éjre -
Lám tolvaj ő is.
Tolvaj - a Naptól,
Egyetlen csillagunktól
Lopja világát.
Világló hajnal -
Szégyellősen pirosló
Fényben a felhők...
Felhő-bárányok
Táncolnak hófehéren
Tiszta kék égen.
Égre repülő
Darvak V alakzatban
Esőt kergetnek.
Eső után friss
Fény világol a Földön -
Fürdet és éltet.
FÖLDI POKOL
Az ég dörög
A kín röhög
Merő sötétség a város
A szél süvölt
Az én üvölt
Velem a semmi határos
Felhő szakad
Folyó dagad
Lelkemet elönti a sár
A genny fakad
Romon szalad
Életet s házat visz az ár
Megint esik
Hollók lesik
Elöntött földön a dögöt
Nem feledik
Hírül viszik
Látják bennünk az ördögöt
HA ELFUTOK
Nem akartalak szeretni!
. . . Küzdöttem szívem ellen,
Nehogy szerelmemért esti
. . . Úton bűnhődnöm kelljen,
Mint már oly sokszor könnyeztem
Minden egyes boldog percet,
. . . Melyről úgy hittem, enyém...
. . . S csak sötétbe értem én.
Sokszor utólag fizettem
. . . Keservesen az árát -
Sokat kért az élet tőlem,
. . . S hogy nyújtotta a számlát,
Még gúnyosan nevetett is,
Pedig nem vétettem semmit...
. . . Csak tétován szeretni -
. . . Hagytam szívem kinyílni.
Elmenekülni sem tudok,
. . . Hisz körülölel szíved.
Magam elől ha elfutok,
. . . Megállít hű szerelmed...
Mély, mint tenger, ragyogó gyöngy,
S ha elbotlaszt egy-egy göröngy,
. . . Lágyan emel fel, óvón,
. . . Csókol tüzesen, forrón...
HASONLATOK
szeretlek
mint az őszi szántás
egész télen át megőrzött
fényes-fagyos barázdái
a lágyan
éltetőn hulló tavaszi esőt
szeretlek
mint a tavaszi ibolya
zöld levelek közt megbúvó
piciny bimbaja a langyos
üde napsugarakat
szeretlek
mint a gyümölcsöskertek
a faágak virágfüzéreit
s az alattuk nyíló
ezer vadvirágból áradó
illat- és színorgiát
szeretlek
mint ősszel elrepült madár
ki visszatérvén fészkére talál
s pici szívében
hevesen dobban az érzés
a boldogság
hogy lám hazatalált
HAZAFELÉ
Meddig tarthat ez a boldogság
Örökké tartson, arra vágyom
Életem végéig várok rád
S azon túl is a másvilágon
Nem vártam soha, hogy enyém légy
Csak érezhessem a szívedet
S lelked hatalmas szeretetét
Mely az enyémmel néha egy lesz
A boldogságom neked is van
Hisz az örömben egyek vagyunk
Csak fájdalmunk megoszthatatlan
S haza úgyis örömmel szállunk
Addig is jár a libikóka
Föl- s lerepülünk, mint a madár
Szabadon, vagy éhünktől hajtva
Amíg lelkünk az egységbe talál
,,...HIT, REMÉNY, SZERETET..."
Amikor csekélyszik szívemben a remény
Egy ég-küldte angyal mindig nyújtja felém
Szerető karjait. Szárnyára emel,
S repít a boldogság felhőjébe, fel...
Már-már újra rág belül a jégfogú magány
Mindenki kerül a Földön, s égen is talán...
Ám szól a telefon, s jön a jó barát,
Hol egyik, hol másik, s lelkem festik át.
Váratlan kiadás csapolja meg tárcám,
S hirtelen odalesz létbiztonság-álcám...
Kétségbe esnék, ha lenne rá erőm!
Hol a szükség, oda segítség is jön.
Gyakran föladnám már egész életemet.
Ború, kín, és keserv, hogy éljek veletek?
Ilyenkor süt ki a Nap, s ragyog le rám,
Hályogom lehull, és tisztán látok már.
A Nap fénye árnyak mögül is melegít,
Szerető ölelés szögletet kerekít,
Rányitja szemem a kis ibolyára,
A Teremtés összes csoda-dalára.
S amint hallom a tavasz suttogó hangját,
Szívemben remény virága tárja szirmát,
S újra tudok hinni boldog percekben.
Áradó fény fátyla lelkünkre lebben...
HÍVÁS
Tört hajódon
túl az áron
mit remélsz?
Láthatáron
minden álom
ködbe vész...
Mert a lélek,
és a végzet
útra kél,
szebb időket,
új időket
zúg a szél.
Édes élet! -
mint meséket,
álmodod,
újra éled
holt reményed,
víg dalod.
Nyúl a karja,
átkarolna - 
nem lehet,
tenger árja
kézen fogja
kedvesed.
Törött álmod,
boldogságod
elszelel,
húz a jármod,
mégis járod
hegyre fel...
Nap korongja,
ég a máglya,
tűzbe rejt,
tenger árja,
ember árja
elveszejt.
HOLDFÉNY
hold-
f é n y b ő l
szőttem álmaimat, talán
azért oly változékonyak. fogynak
és híznak mint a hold, álmodok napot
és folyót, repülést sétát és vad táncokat,
s hogy levethetem még a láncokat, melyek
ágyhoz kötik testemet, s éjsötétbe mártják
lelkemet. benne a hold és a csillagok éji
fénye tündököl ragyog... álmodni már
csak éjjel álmodom, alva és ébren
a hold az én napom... szelíd
lágy égi fénnyel fonja be
sötétbe rejtett földi
l é t e m -
e t ...
HÚSVÉT-KÖSZÖNTŐ
eljött a
húsvét, kinyílt
az ibolya, gyönyö-
rű virágok csodás illata
leng a napfényben - lányok
mosolya boldog villanás... lel-
künk dalol ma. megújulásról szól 
az éneke, ma van a feltámadás
szent ünnepe... nap melege vi-
rágot csal az ágakra, ben-
nünk virul a szeretet
b o l d o g-
sága.
IDILL
Meglátogatott engem a Nap
Hogy el ne feledjem, milyen az arca
Boldoggá tegye néhány napomat
Víg kacagását hallhassam újra
Fénye izzította sima bőrömet
Melege tüzelte sebzett lelkemet
Itatott velem édeskés óbort
Együtt élveztem vele a mámort
Emlékeztetőül járt csak nálam
Tudjam, létezik még a világban
Önzetlen szeretet, mely nem kér, csak ad
S mosolyos szerelem - áldott pillanat
Melynek múltával sincsen gyötrelem
Ha múlt lesz is, csak örömre emlékezhetem
napnyugtakor -
Isten fénye
És nem hasonlítható
Szeretése.
Fogd kezem, s hagyd érezni,
Ne kelljen még
Az egyedül-létbe halnom
Egy kéz elég!
ISMERLEK?
Szemedbe nézek és kérdezem;
Ismerlek, te izzó végtelen?
Tudom, mit gondol a kerge szél,
Ha rád tekintve tavaszt mesél,
Érzem, mit érez a napsugár,
Amint a hajnalpír rád talál.
Hallom barátaid halk szavát,
Szeretet színezi szépen át.
Az elme újra tamáskodik -
Elveszett a bizalom s a hit...
Hosszan keresve ha megleled,
Elnyelte gyorsan a végzeted.
Öröm lágy szellőjén fellebegsz,
De máris zuhansz a mélybe. Lent
Kegyetlen vallató faggatott;
Ahol remény volt, mit tartasz ott?
A kék madár, honnan elrepült -
Szívedre mélybarna bánat ült...
Szemedbe nézve csak kérdezem;
Ismerlek, te mélykék végtelen?
Nézem az üveglap foncsorát,
Bennem újra kétség ver tanyát;
Ismerlek? Ismerhetlek magam?
Hisz benned mélységek mélye van,
Égmagas szárnyalás is te vagy,
Mikor tudod, hogy lelked szabad.
Szemed éj-tüzében, végtelen,
Ismerhetlek, vagy csak képzelem?
JÚNIUS
Jön a nyár és százágra süt a meleg nap sugára
Úgy érleli a búzakalászt aranyló sárgára
Nyilik már az akácvirág, mézízű a levegő
Indul aratni a kombájn ha Péter-Pál napja jő
Uszodák és strandok telnek hangos gyerek-zsivallyal
Szép az élet, szép a nyár - szerelem gyúl holdvilággal
KÉK-ARANY ÁLOM
Kék-arany álom
Holdfényben árnyékod elterül
Csillagok ragyogják léptedet
Aranyra festik az éjkék eget
Sziluetted hűs selymére vetül.
Magasba repülni volna jó
Súlytalanul szállni veletek
Eggyé válna lelkemmel lelketek
Lehetnék én is égi fényfolyó.
Csillagként mutatnám merre menj
Hogy a boldogságra rátalálj
Örömödben te is csillaggá válj
Fényedtől pokolból is lehet menny.
KÍVÁNSÁG
Lépni haladni -
Zakatol bennem
Menni de menni -
Kattog a lelkem
Merre de merre -
Berreg a kérdés
Nincs hova menned -
Nyöszörög az ész
Helybe topogni -
Elégedetlen
Kopni a szélben -
A jégverésben
Lépni haladni -
Szemben a széllel
Kellene járni -
Keserű e a lét.
LAKATRA ZÁRVA
Ne szeress! Ne hódíts! Ne csábíts! Félek.
Kerüljenek már el a szenvedélyek!
Megszenvedtem a békességem árát...
Nem láttam régen a kívánság fáját,
Nem fogtam kérgét bármi másra vágyva;
Élek, és igazán nem vagyok árva...
Szerető anyám van, néhány barátom,
S több, mint elég bajom - bár azt belátom,
Hiányzik néha a szerelem csókja.
De utána mindig a csalódás ócska
Jeges lebernyegében fagyni kővé...
Nem! Legyen lelkem inkább Thanatoszé.
.......Szerelmes ölelésed elől zárja
.......Szívemet Asztraia kilenc lakatja.
LEHET
én már olyan kevéssel is beérem
s azt is oly nehezen adja az élet
egy kézfogás, egy kedves bók
simító szavak, néha egy csók...
fukarul markába gyűjti-szorítja
nem szórja rám, csak tartja fogva
az ég a nap meleg sugarát
inkább az éjjel múlatja, s nem ád
de egyszer jön még ragyogó hajnal
s versenyt izzik a nap a rőt holddal
fénye izzítja árva lelkemet
kéz csitítja remegő testemet
szikrák lobbannak, lángok gyúlnak
magányos éjszakák kihunynak
holdvilágtól lesz az éj meleg
s ölelő Napom kéjtől szendereg...
MA
Repesve várok újra,
Tisztítom éltemet,
Agyam, ha rosszra gondolt,
Bocsánatért eped.
Kezem, ha rosszat is tett,
Ma megbocsáttatik
Talán, amint a kisded
A fénnyel érkezik.
Ma ébren ér az éjfél.
A szívem úgy remeg,
Amint a szürkeségben
Az arca feldereng, 
Tekintetébe tűz gyúl,
Simítja lelkemet,
Varázslatában égek -
Ki most megérkezett.
A fán kigyúlt a gyertya,
Szívünkben ég a fény,
Szeretve mind a lelkek
Karácsony éjjelén...
Ma égig ér az ének,
S az Úr üzen nekünk,
Megnyílva, tiszta szívvel,
Csak úgy szerethetünk
MA ÉJJEL
Velem voltál ma éjjel,
vagy csak én álmodtalak
magam mellé, hogy ölelj?
Bőröd izzott ma éjjel,
vagy álmodó vágyaim
forralták lánggá véremet?
Ajkad járta be ma éjjel
testemet,vagy ábrándos
szerelem öntött el kéjjel?
Te éreztél ma éjjel
ott a nagy messzeségben
bármit álmomból s belőlem?
MÁSIKAT SZERETNÉK
Ebből már elég volt, másikat szeretnék!
Amint a napra hold, ágra zöld levélkék,
Tavaszra forró nyár, őszre tiszta kék tél,
Aszályra lucskos ár, s a csendben vihar kél,
Majd megszépül minden, rendeződő idő
Boldogságot terem - de szívemben nem jő
Tépett sebre új folt... Sok vérző ereszték
Életem. Elég volt! Másikat szeretnék...
MELLETTED VIRULÓ RÓZSA ...
melletted viruló rózsa vagyok
nélküled száraz kóróvá aszok
simogasd le rólam félelmeimet
te meg tudod tenni úgy lehet
oldd fel kérlek a lelkem görcseit
vidd el életemnek mély tévhiteit
segíts nekem szeretni magamat
szeress és mondd hogy értsem szavadat
szemedbe nézek és kezdem elhinni
szép vagyok és jó s tudnál szeretni
elmégy s én félek sóvár szívemet
becsapja a magány s tekinteted
melletted viruló rózsa vagyok
ha nem vagy itt halálba hervadok
MINDIG VAN ÚJ...
Nagyon jó, ahogy gyöngéden kezemhez ér kezed.
Amint arcomon végigsimít lágy tekinteted.
Hangod repdes ajkaidról és kedvesen becéz.
Ittléted órája újra múlt örömöt idéz.
Úgy figyelsz rám, ahogy nagyon régóta senki sem.
Érzed, amikor boldog vagyok, és repülsz velem
Kék madaram angyalszárnyain fel a menny felé.
Nem gördíthetnek akadályt szárnyalásunk elé.
Nem kell, hogy enyém légy, ha másnak teremtett az ég,
Szívemben tőled mégis hő szeretet lángja ég...
Csoda ez, hiszen én félek már szeretni embert -
Ha szívem kinyílt, a sors mindig csalódással vert.
Nem hittem már, hogy létezik ilyen együtt rezgés,
Amikor fénnyel fon körül a rólad merengés...
Ugyanaz a zene csal szemünkbe örömkönnyet,
S varázsol el a hópelyhek tánca mely oly könnyed,
Mint májusi szellő, mely lágy virágszirmot borzol,
Vagy gyertya lángja, ha légies homályban táncol,
Arcodra különösen fénylő színeket festve,
Miközben alkonyból lassan születik az este.
Tudom, hogy mindez csak összetörhető, szép álom,
Semmit nem igazol a te, s az én valóságom.
Mégis mennyei boldogság az is, ha rám gondolsz,
Amikor ideérsz hozzám, s arcomra pírt rajzolsz...
A NYÁR, A NYÁR ...
A nyár, a nyár, a lenge nyár,
ha kerge széllel erre jár,
barangol, mint egy víg batár
nyomán a sárguló határ...
A nyár, a nyár, a tarka nyár
tüzes szekéren, láng a táj,
a mécsvirág esőre vár,
s az égen ringó fecskepár...
A nyár, a nyár, a röpke nyár,
leszáll, elszáll a kék madár,
megért az édes alma már,
a szív magánya tágra tár...
A nyár, a nyár, a szöszke nyár
bebarnul, ősz-vörösre vált,
emléke sárga napvirág,
letűnik, mint arany világ...
A nyár, a szél, a fecskepár
elmúlt, elszállt, hisz őszre jár,
augusztus végi harmat-ár
lehullt, s lehullt a rózsaszál...
ÖKÖLBE SZORULT
Ősfélelem
ökölbe szorult az idő
markomból széthullt
homokszemeit keresem
kaparom össze fénytelen
múltam roskatag álmainak
örvénylőn száguld mellettem
a pillanat
minden hiába
nem tudjuk összerakni -
ha hiányzik a kötőanyag -
a véletlen lelt
szemcsékből az életet
pusztuló plazma vagyok
ebben a tébolyult forgásban
hol elvész a lélek a térben
s magányban
nem leli
nem lelheti
a nagy szabadságban az egybetartozást
talán a lásd
ne csak nézd elve hullt elém
fellibbentve a fátylat
hogy végre valamit lássak
a kvarcos csillogásból a szenny alatt
élet-képtelenség szépnek látni ezt
a lélekínséget
vagy bigott bálványimádást
mely vérből (másokéból) emel
totemoszlopot
Mammonnak
a harmincórás zötyögés
a hűvös büdös busz gyomrában
hogy elmondhasd
voltam görögben és
gyerekeket nyomorít a kenyér
ha van - betegség
hisz a takarmánybúza is megsüthető
ha nincs - éhség
majd a megélhetési
bűnözés
csak virágot
s nagy vagyont lopni nem bűn
ökölbe szorult az élet
a milliárdokat síbolók
csak Maja káprázatát látják
s tehetik szabadon
(ez a szabadság)
egyszer az ő bűnüket is
megváltják
megváltották(?)
a tengeri atom csak halat öl
gondolják keleten
s nap sem kel csak kelletlen
mert atom - hatalom
pénz - hatalom
a szeretet halott
egy ölnyi föld
a végén ennyi kell
vagy egy urnányi polc
s mindegy
mit nem tettél
kit nem szerettél
mit szereztél
mennyit sírtál és nevettél
Péter nem azt kéri számon
amit (el)vettél
hanem hogy kivé lettél
ökölbe szorult a lélek
jó szívvel ma csak az ad
akinek nincs
fél-te-nivalója
ajkak és szemek mosolya
úgysem kerül semmibe
s az minden vagyona
a szó is ölhet
nem csak a vagyon
én szabadítani akarom
szavammal gúzs alól lelkemet
lelkedet
de nem tudom
vajon lehet(?)
keresztre feszült a múlt
ökölbe szorult a jövő
ŐRIZLEK
Ködruhába öltözött a táj.
Alig látszik, mégis csupa báj;
halvány sziluettű tarka lombon
játszik bús hajnali fényapály.
Sárga levél-lepkék lengenek,
lágyan ringatózó fellegek
ereszkednek ágak közé vérzőn;
csontig hatolnak a reggelek.
A vízparton lassan ballagok.
Lelkemben elhaló dallamok
játszanak a te zengő hangoddal,
mint égi lantokon angyalok.
Megannyi ősz téllé vetkezett,
pőre ágkarral fogok kezet.
Őrizlek, mint halvány őszi képet,
akvarellt fest az emlékezet...
Ő TUDJA
egy icinke-picinke cinke
repült felettem csivitelve
leszállt egy cseresznyeágra
s fütyült a borús világra
eső áztatta tollruháját
dala mégis a csoda-várás
etűdjeként hatolt át ma
felhőkön a fényes napra
ő tudja amit csak kevesen
sejthetünk meg mi emberek
hogy a borúra derű jön
várja hogy a nap kisüssön
-
ŐSZI ALKONY
Harangszó zendül, este van.
Szökőkút adta halk moraj
Kíséri mély magányomat,
S a szeptemberi alkonyat.
Nem várok én már herceget,
Csak annyit, hogy beszélhetek
Gondról - örömről véletek,
Ti varázslatos emberek!
Boldog vagyok, hogy rám tekint
Egy őszi napsugár megint,
Mielőtt végleg eltűnik...
Amott fönn már a hold virít.
Nem mondhatom el - nincs kinek -
Apró, de mély örömömet,
Hogy lelkem zenével tölti meg
Az őszi nap, mely rám nevet.
ŐSZI DAL
Sárgul a lomb már, nap ha benéz,
Játszik a tűzzel, árnyat igéz,
Múlik a nyár, most ősz a zenész,
Penget a lantján őszi zenét.
Hull a levél, vállamra esik,
S makkja a tölgynek. Őzek eszik
Fű maradékát, mókusokat
Ugrani látok. Lenn tapogat
Hangya, a szorgos - lám mi mozog,
Mag van a hátán, úgy mocorog.
Gyűjti az étket, tél közeleg,
Hó lepi majd be ételüket.
Meztelen ág int, tisztogatott
Északi széllel ősz ma is ott,
Hol rügyezett nemrég a tavasz,
Öltözetet vált most a ravasz.
Színorgiából szürke marad,
Fázva ha húzod össze magad,
Ködfalon ásít őszi sugár,
Hűvösen úszik dél fele már.
Fűre fehéren szállt le a dér,
Túlnan a sarkon ballag a tél,
Ám ma az őszi nap sugarát
Szűri a szellő lombokon át.
PÁRBESZÉD
hosszú volt ma is az éjszakám;
eszelős fájdalmakkal tele.
kérleltem a halál angyalát,
jöjjön, hagy mehessek el vele.
mondtam - elég már a szenvedés,
negyvenhét éve csak tűröm én -
mindent elvesztettem réges-rég...
az életem nem lesz veszteség.
nem szólt, csak nevetett gúnyosan,
mutatta, az ég mily messze van,
s milyen sötét így, csillagtalan...
fekete mélysége parttalan.
amikor megszólalt, suttogott:
az élet örök és célja van.
amíg menekülsz, addig sajog.
nem élhetsz, s nem halhatsz céltalan.
ROMÁNC
Nap süti arcod - rózsa a láz,
Lángol a bőröd, nyár szele ráz,
Lobban a vér és szív szava szól -
Nyár lobogása lopva dalol...
Izzik a tűz és reszket a lég,
Torpan a lépés, roggyan a térd -
Dobban a ritmus, botlik a láb;
Félelem éget, s lökne tovább.
Langyos a tenger, forr ma a föld
Trópusi hévtől sárgul a zöld
Múlik az élet, ballag a nyár,
Őszre kihűlsz s már nincs aki vár...
SZALON-ZENE
Ha vastag a tárca
jöhet is egy tálca
bár az itt csak álca
hiszen ott a bárca
Ha van pénzed elég
mire e csonk leég
vágyad is kielég-
ül - s csillagos az ég
A kövér hold lefogy
a te tárcád kifogy
pedig azt hitted hogy
a nő eléd lerogy
A nap fennen ragyog
tehetséged dadog
szavad is csak gagyog
de veszni nem hagyod
A prostit - a szalon
muzsikálja dalom
halkan szól a falon
át - s lőtt lyuk az agyon
SZEMEK ÉS SZÍVEK
szemedbe nézek
látom magamat
szívedbe lépek
érzem szavadat
szemembe nézel
látod magadat
szívemben érzem
szíved kitagad
szemembe nézel
hallom hívogat
szíveddel érzed
szívem simogat
szemedbe nézek
hangom elakad
szívemmel látlak
téged s magamat
SZERETETVERS
Borban, mámorban, sorsban és sorokban -
Táborozni sátorban, fürdeni a tóban,
És a nyári holdfényben - langyos éjszakákon...
Két karod, ha átölel - szép és boldog álom.
Mindenben megkeresem, s megtalálom a jót.
Szeretem a templomi, s a vitorlás hajót;
Mindkettő a csendemet hozza még közelebb.
Elmerülni jó benned - ó, áldott természet...
Felcsendül csendemben lelkem orgonája,
Ahogy hajón langyos nyári szél hárfája,
Természet-templomomban kinyílik dallama,
S beleburkolódzom lelkem kis dalába...
Borban, mámorban, sorsomban s e versben
Boldogságom zengjen, s téged körüllengjen...
Szívedben a szeretet gyökeret eresszen,
Szökkenjen ott szárba, sziromba színesen.
SZERETLEK
szeretlek magadért
ölelő szívedért
kimondott és csendben maradt szavakért
szeretlek magamért
boldogság-percekért
lélek mélyén eredő szerelemért
szeretlek Istenért
hálatelt imákért
könnyekért és reményt adó kegyéért
szeretlek mindenért
ami vagy s lehetnél
szívvirágos nyárban nyíló tavaszért
SZÍNEK
fekete haj
____fekete szem
________fekete aura
____________fekete élet
azoktól-
____ezektől-
________bárkitől vajon
____________mit remélek
fekete tánc
____fekete fiú
________fekete lány
____________fekete átkok
hozhat-e
____még boldog
________perceket ez a
____________valóságom
fekete ég
____fekete föld
________fekete láng és
____________fekete hamu
álom a kék
____a sárga a zöld
________a piros virág
____________s a könnyű batyu
fekete test
____fekete szív
________mit vörös tűz
____________fehérre éget
színes vágyak
____tarka remények
________ti is fénylő
____________lélekké égtek
TALÁN
Amint a tünde nap lement,
Az alkonyóra feldereng,
A kedves est, az édes éj
Pironkodása mit sem ér.
Ha szél kering a fák között,
S a hold a földre költözött,
Talán felébredett, a csend
Ölében újra él a rend.
A napra hold, az éjre nap
A változásra mondanak
Örökbecsű igézetet;
A holnapod talán lehet...
Talán lehetne szebb idő:
Ha nyári égre újra jő
A nap, a hold, a csillagár...
A holnap új csodája vár.
TALÁN
Mostanában csöndesek az esték,
Az éjszakai ég sem sötétkék,
Röpdösnek fönn parányi fénylepkék -
S kikeletről dalolnak a fecskék.
Nyugalmasan peregnek az órák,
Mint a pókok hálójukat fonják,
Rám szövik a percek az elmúlás
Éppen csak látható ráncruháját.
Elballagtak bús és boldog évek,
Elhallgatott szívemben az ének,
Lelkembe is barázdákat véstek,
Lenyomatuk kihűlten is éget.
Másztam hegyet, s ereszkedtem völgybe,
Sebződtem is olykor-olykor tőle,
És nagyon megtanultam belőle
Nem vágyni sem hátra, sem előre.
Színpompába öltözött a tavasz,
Erdők, mezők, kertek virágzanak,
Fecskepár csivog az eresz alatt,
Nefelejcsen pillangók játszanak.
Odakint zsong az élettől minden,
Fáradt vér araszol lassan itt benn,
Minthogyha mindegy lenne - testemben -
Van-e kedve élni az életnek.
Mégis, hogy e szépségeket nézem,
Mozdul bennem valami új, érzem...
Talán öröm, talán vágy, talán szem,
Melyen át "igen" lesz bennem a "nem"
TÉLI ROMÁNC
Hópihe hullik szél dala szól
Fénylik a ködben tűz valahol
Messze világol lángja ha ég
Hajnali hold kél reszket a lég
Ágra telepszik fűre leszáll
Pára az éjben zúzmara-szál
Csillag az égen csillog a föld
Tiszta fehérben tűhegye zöld
Néma ha fagyban dermed a tánc
Dér ölel éppen téli románc
Csönd reped álmos tócsa jegén
Lépte felém tart álmodom én
TISZA-PARTON
Folyópartra lemegyek,
Suttogom a nevedet,
Vigye el a víz hozzád,
Hogy mennyire vágyom rád.
Szőke Tisza, szeretlek
Téged is, mint kedvesem.
Szelíd hullám simogat,
Súg fülembe titkokat.
Tajtékot vet a szélnek,
Ellenáll az erőnek
Lágyságával keményen -
Ne bánthassák, mint engem.
Ha megcsal a szerelem,
Mely több, mint az életem,
Eggyé válok teveled,
Ringató, hűs szeretet.
Te nem csapsz be sohasem...
Ölelésed soha nem
Tiszavirág-életű,
Hullám-szíved mindig hű.
Elmerülök habodban,
Lágy, ölelő karodban,
Víz-koporsóba teszem
Bánatomat, s létemet.
UTCAZENE
szól a zene a főutcán -
visszaverik a házak.
padon ül az utcazenész,
körötte sokan állnak.
ölében egy tekerőlant,
gyors ujjai mozognak,
előtte az aszfalton áll -
fél szeme mindig azon jár,
forintra, de jó sokra vár
kék szalagos kalapja.
zsebbe nyúlok, s előveszek
én is néhány fémgarast.
a kalaphoz közeledem,
a muzsika hangosabb -
ismerős dal hangjainál
a pénzcsörgés ritmusra száll,
mosolyra húzódik a száj,
a fej bólint, s szól a lant.
tekintetünk összevillan,
közben véget ér a dal.
mintha unottan kérdezné;
milyen dallamot akar
hallani, ki most ott sétál,
s néhány percre mégis megáll?
vár otthon két éhes madár!
szép zene kell, s vacsora...
UTOLSÓ PERC
Még egy percig itt állsz
Még egy percet nézlek
Még egy perc és viszlát
Még egy perc az élet
Még egy percig állok
Még egy percet várhatsz
Még egy perc és ugrom
Már sohasem láthatsz
ÜTÖTT AZ ÓRA
Indulni kell, ütött az óra
Thanatosszal a kézfogóra.
Búcsúzik tőled, erdei virág,
kinek bibéjén zöld hernyó rág,
s tőletek is, ti szálas szilfák.
Árnyaitok az avarba írják
törzseteknek mindenik görcsét;
hány villám döntött volna hétrét,
ha hagyta volna a teremtő.
Alkonyodik és furcsán megnő
széltében-hosszában minden árnyék.
Sötétedik. ó, bárcsak látszanék
remény és értelem itt maradni!
Nem tartja vissza senki, semmi!
Sem jó barát, sem hű ellenség,
holdtalan, sötét, vagy fényes, kék ég,
család, kinek terhére lenni
gyűlölne - több gondot okozni...
Indulni kell. Ütött az óra.
Felkapta fejét a kongatásra...
Már a fájdalom ereje is meggyengült,
mi teste, s a lelke között ott ült
a kettőt egymáshoz kötő szálon,
mint messzi, ködbe veszejtő álom,
egyetlen, mi még küzdeni késztette,
lelkébe százezer sebet égetve,
s nincsen idő, mely mindet gyógyítja...
Indulni kell. Ütött az óra.
A VÁGYAK ÉJJELÉN
a hold látja csak, hogy mit álmodom
hogy éjjel is ébren álmodozom
arról, hogy a nap rám is ragyog
hogy végre, s hogy veled boldog vagyok
álmomban örökké süt le a nap
mert a nap nekem csakis te vagy
meleg fényed, ha lágyan simogat
szemed súg szívemnek édes titkokat
de éjszaka van, csak a hold fénye
világít fönn a messzeségbe'
ahová lelkem soha nem érhet
marad sötét magány a végzet
VÉGTELEN ALAGÚT
Az egyiknek sikerül -
Én a másik vagyok
Az egyiknek kiderül -
Sosem látok napot
Sötét az alagút -
Hosszú, nincs is vége
Konganak a szavak
A feketeségbe
Én magam vagyok a
Fekete mélység
Üres és kietlen
Mély reménytelenség
Koppan a szó bennem -
Tudatomig nem ér
Tán nincs is tudatom -
Egy lyuk tátong helyén
Egyetlen vágy mozgat -
Míg mozdulni birok
Ne ártsak soha ha
Használni nem tudok.
Ez egyetlen vágy is
Szertefoszlik néha
Marad a kongó űr
Sötét alagútja
Várom már a végét -
Kijutni a fényre
Egyetlen pillanat
Egy töredékére
Hogy aztán elnyeljen
A végső sötétség
Ne halljam a hantok
Üres dübörgését
VÉGÜL
Egy perc, egy szív,
Egy dobbanás és vége.
Utolsó sóhajod - máris?
S a gondolat - megérte?
Még nem is éltél - vitatkozol
A végső pillanatban.
Boldognak lenni - ó, mikor?
Nem értem rá magamra.
VIGYETEK EL
Ez a nyár is tovaszáll hamar...
Az életem egy nyári zivatar.
Csak zuhog, villámlik és dörög.
Vigyétek el tőlem ördögök.
Bárkinek odaadnám szívesen,
De el nem fogadja tőlem senki sem.
Nagy súlyos lavinaként görög...
Vigyétek el tőlem ördögök.
Kínokat és szenvedéseket
Megéltem már, több mint eleget.
Szívemben a bánat dübörög...
Vigyétek el tőlem ördögök.
Ez a nyár tomboló zivatar,
Békességet hagyni nem akar.
Öröm rajtam át nem hömpölyög -
Vigyetek el engem ördögök.
VIHAR
Ma szél dühöng a fák között.
Az ég sötétbe öltözött,
de csillagok se látszanak,
kihunyt a nap egy perc alatt.
Alácikázó villanás
után a tompa robbanás
a föld felett, az ég alatt,
mögötte méla csönd fakadt...
Aztán morogta hangosan;
e szép világnak vége van.
Az ég nyilát kilőtte ránk -
kettéhasadt az almafánk...
...és megrepedt az ég hasa,
özönvíz lett és éjszaka
kopogtatott az ablakon,
s a jégdió a vállamon.
Tengernyi sár az kerteken,
virága vérzik csendesen,
sok ág halomba fák alatt
a vad viharba törve halt.
Halott virág, halott az ág,
meghalt a nap. Haló világ!
Zokogja bűneink az ég;
Talán még nincsen itt a vég...
VOLTÁL
hiába várlak
nem jöhetsz
nem is akarsz már
csak szeretsz
érzem itt is
bár elhagytalak
lehetőség voltál
s az is maradsz
sohase mondtad
s én tudom
nem szóltam én se
s te tudod
a vágy vágy marad
hisz elhagytalak
lehetőség voltál
s az is maradsz
megtört volt szívem
most is az
nem általad
de az is marad
már nem is várlak
mert elhagytalak
lehetőség voltál
s az is maradsz
ZIVATAR
Villámot szór az ég,
Eljött már, itt a vég,
Felhők tépett hasa -
Vízözön ez maga!
Mennydörgő félelem
Gyorsít most lépteden,
Átugrasz bánaton,
Nem fog fönn fájdalom.
Zápor lenn rád szakad,
Vinné kék álmodat...
Ám a nyár visszatér,
Újra él, táncra kél.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: B. Huszta Irén |
|
|
|
|
|
Offline
