Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 3 
Poller Ildikó
  2019-07-12 20:15:17, péntek
 
 










POLLER ILDIKÓ


Poller Ildikó (1965. október 2. - ) Tatán élő amatőr író. Verseiben a kötött formát alkalmazza, így egyszerű, érthető versei mindenki részére könnyen közérthetőek.


Verseim

Link


Link







ANYÁM KEDVES VIRÁGA


Kis kertemnek kis királya,
labdarózsám szép virága.
Házam előtt, ha elmennek,
jövet-menet be-belesnek.
Büszke vagyok, ahogy nézem,
melegség tölti el szívem.
Nagy és erős rózsabokor,
lesz belőle néhány csokor.
Másnap vittem is belőle,
ki a csendes temetőbe.
Tettem az anyám sírjára,
és az öcsém fejfájára.
Mikor este hazaértem,
a rózsabokor felé néztem...
Alig hittem, amit láttam,
ily gaztettet sose vártam!
Összes rózsa mind lelopva,
néhány pedig letaposva!
Kis kertemnek szép virága,
mit vigyek anyám sírjára?!







APÁM GYÁSZA


Az én drága édesapám
a kocsmába`nem dalol már,
oly régóta beteg szegény,
gyógyulásra kevés remény.

Amikor az anyám meghalt,
kemény szíve majd megszakadt,
ma sem bírja elviselni,
hogy már nincs mellette senki.

Este, mikor ágyba bújik,
a két szeme könnyben úszik,
elképzeli minden este,
hogy anyám fekszik mellette.

Pedig már sok éve halott,
de keserve nem apadott.
Minden este Istent kérem,
adja vissza apám nékem!

Szeretném nevetni látni,
kis kocsmában danolászni!







ÁLOMVILÁG

Éden


Álmodtam egy sokkal szebb világot,
hol éjjel is pompáznak virágok.
Gyémántszirmuk izzik a sötétben,
utat mutatva fák sűrűjében.
...hol boldogok és jók az emberek,
mert eltűnt a bűn és a fegyverek.
Nem kell többé gyermekünk félteni,
mert béke van, nincs mitől rettegni.
Szeretet uralkodik mindenütt,
bűnözés, politika mind eltűnt.
Ahhoz, hogy mindez valóság legyen,
egy időgépet kell építenem,
hogy visszautazzak az édenbe,
és a kígyó nyakát kitekerjem!







BARÁTI KÉZ


A fájó lét, ha lelked összetöri,
szólj csak, s kezem könnyed letöröli.
Olykor, ha viharfelhők gyűlnek föléd,
amelyből bánatzápor hull majd feléd,
tudni fogod, hogy mindaz tőled ered,
útjába állni ne próbálj, nem lehet.

Baráti szó, tán segít majd a bajon,
szeretnék látni mosolyt az arcodon.
Tudom az élet, kereszteket rak rád,
legyél mindig erős, ne gyötörjön önvád.
Itt vagyok én, majd enyhítem terhedet,
olyan régóta egymagad cipeled.

Jó barátként, majd vigaszt nyújtok neked,
és örömödben is osztozom veled.
Kérlek hát, ne add fel soha a reményt,
te írd saját sorsod, akár egy regényt.
Ne lássam többé könnyesen arcodat,
villantsd felém inkább a mosolyodat.

Életünk bizony, olyan nagyon rövid,
bánatot vess el, legyél boldog megint.
Fogom kezed és mutatom az utad,
amelyre lépni sohasem áldozat.
Itt van neked egy baráti szeretet,
amely ha kell gyógyítja lelkedet.

Az vagy nekem, mint szomjazónak a víz,
mint édes, krémes süteménynek az íz.
Te vagy ki lelkem másik felén lakik,
legyek én az, ki tenéked adatik.
Mi ketten együtt minden bajt legyőzünk,







BETELT A POHÁR


Hamis szavad a szívembe égett,
nem tudlak többé, szeretni téged.
Sok év alatt semmit sem adtál:
érzések nélkül, mondd, mért maradtál?

Tudom, hogy én sem vagyok hibátlan,
szívemet feléd mégis kitártam.
Meg kellett volna mondanod régen,
szerelmem érted, tovább ne égjen.

Előttem állsz, de karod mást ölel,
szólni sem tudok, küzdök a könnyel,
mely sértettségem és dühöm jele,
ám hogyha ő kell, menj csak el vele.

Most is megbánod, előre tudom,
de elfogyott már a bocsánatom.
Nem ez az első, hogy így becsaptál,
és kalandjaid során hazudtál.

Nincs több visszaút, felejts el végleg,
utolsó búcsúm, de most már tényleg.
Nem kell több hamis ígéret, szép szó,
Menj, minél előbb, nekem is így jó.







BŰN HOGY ÉLEK? /fikció/ballada/


Elmúltam tizennyolc és anyám kidobott,
bárhogy is könyörögtem esélyt sem adott.
Nem lévén támaszom, egymagam maradtam,
fájt nagyon legbelül, de nem haragudtam.

Tettem amit lehet, megpróbáltam élni,
aki ezt nem érti ne merjen ítélni.
Nem ettem napokig, éheztem is sokat,
minden éjjel jártam a vasúti várókat.

Rendőrök zaklattak, nem hagytak aludni,
ahányszor megláttak jöttek igazolni.
Kerestem kiutat de számomra nem volt,
elfogadtam sorsom, nekem csak ez jutott.

Eladtam magamat annak, aki kérte,
pénzért a testemmel fizettem cserébe.
Évekig tengődtem e keserves sorsban,
megszületett gyermekem, öröm a gondban.

Akadt jó pár barát, akik befogadtak,
kisfiamnak s nekem segítséget adtak.
Házról házra jártunk, ahol kicsit szántak,
haza is elmentünk, bezárt ajtók vártak.

Kimentem a parkba fiammal kezemben,
keserves sírásom visszhangzott az égben...
Miért tette ezt anyám, miért nem szeret engem?
Azon tanakodtam vajon mit vétettem...

Picinyemre néztem: aludt a karomban,
hogy őt megmentsem, bármit megtettem volna,
ha kell betörök, ha muszáj embert ölök,
nekem már mindegy volt, bárhova kerülök.

Őrlődtem magamban... vajon hova s merre,
nincs már több ismerős, aki segíthetne.
Felkelvén a padról lassan elindultam,
cipelve keresztem, s vele romlott múltam.

Meghallgatott Isten elküldte páromat,
őmellette élni sohasem áldozat,
minden perc és óra, amit vele töltök
maga a boldogság, amely tiszta s örök.

Van végre otthonom, s jövője fiamnak,
a rossz emlékek lassan elhalványulnak,
de még ma is kerülöm az anyám házát,
ki megtagadta lányát s vele unokáját.

Keserves éveim neki köszönhettem,
de mostanra elszállt régi gyűlöletem,
nem maradt más bennem, csupán a szánalom,
a megbocsájtást viszont, nem könnyen adom.







CSALFA A KEDVES


Te is tudod drágám, mennyire szeretlek,
mondj hát igazat, s megbocsájtok neked.
Oly sokszor megcsaltál és folyton hazudtál,
pedig tőlem mindent, mit kértél, megkaptál.

Amikor esténként a karodba fogtál,
idegen rúzsfoltok voltak a nyakadnál.
Balgaság azt hinned, hogy titokban marad,
egy pontos női orr mindig nyomra akad.

Elég legyen végre, nem tűrhetem tovább,
nagyon sértő most már ez a sok hazugság.
Mondd el az igazat, talán megbocsájtok,
de ha megint hazudsz, fejedre hull átok!







DON JUAN


Ne higgy el mindent, mit füledbe súg,
szerepet játszik és szava hazug.
Szemedbe néz és azt kéri: "szeress",
titokban mégis más nőket keres.

Hamis mosollyal elcsábít téged,
észre sem veszed, szíved övé lett.
Hamar rabjává válhatsz a csóknak,
ne dőlj be minden hamiskás bóknak.

Don Juan vadász, ösztöne hajtja,
a nőket csupán zsákmánynak tartja.
Amikor végre csapdába ejti,
elindul rögtön új prédát lesni.

Örökös harc ez férfinak, nőnek,
ne engedj neki, és sose győzhet.
Keressen máshol könnyű kalandot,
ne belőled csináljon bolondot.







ELMENT A VONAT


Elment a vonat messze veled,
elhaló hangon súgta neved.
Vár messze távol egy új világ,
szomorú évek várnak miránk.

Elment a vonat messze veled,
itt hagyta nekem emlékedet.
Távolból látom ahogy szalad,
máris hiányzik kedves szavad.

Elment a vonat messze veled,
most írom neked levelemet.
Könnyemmel áztatott papírlapon
írom, hogy szívemet neked adom.

Elment a vonat messze veled,
magányba taszítva életemet.
Hozzon már vissza az a vonat,
ne lepje tovább könny az arcomat.







ERDEI SÉTA


Erdő mélyén sétálgatok én,
hol madarak repkednek gondtalan,
fenyőfák illata száll felém,
gondom elszáll nyomtalan.

Boldogít e kellemes magány,
távol a város hangos zajától,
fák közt dalol egy csalogány,
messze vagyok családtól, baráttól.

Körbevesz sűrű lombkorona,
ahogy sétálok a nagy fák között.
Átjár az erdő friss illata,


minden búm messze költözött.

Távolból hallatszik kutyák ugatása,
megriadt őz szalad el mellettem.
Hirtelen felhangzik harang kondulása,
talán egy kis falu van itt a közelben.

Ha eljön a tavasz újra visszatérek,
minden alkalom felüdülés lesz.
Csodálatos érzés, amit most érzek:
béke és nyugalom, ami most körülvesz.











ÉBREDJ MAGYAR!


Kárhozott világ, nincs számunkra hely,
édes otthonom egy mérgezett kehely.
Elrontott világ, a rossz, mi körbevesz:
boldogabb jövőt hatalom tönkretesz.

Édes, jó hazám, mondd, mi lett veled?
Bármit is teszel, nem leled helyed!
Néped csendben tűr, meddig még vajon...
Bosszúért kiált elherdált vagyon.

Gyermekünk szeme éhségtől kopog:
országunk zöme sírva nyomorog.
Munkát, kenyeret, régi jelszavunk.
Nem hihetjük el, kinek hazudunk?

Béketűrő nép csendben sanyarog,
szívében viszont ádáz tűz lobog.
Drága, jó hazám sokat szenvedett,
mások róttak rá nehéz keresztet.

Volt itt már török, szítta vérünket,
labanc uralom nyúzta népünket.
Kárpátmedence, magyarok hona,
kemény elnyomás véres otthona.

Édes, jó Hazám, légy újra szabad,
dobd le láncaid, ne hagyd el magad!
Nyisd ki szemedet, vesszen a lator,
védd meg nemzeted, jöjjön az új kor.

Büszke nép vagyunk, harcolni tudunk,
gyermekeinknek szebb jövőt adunk!
Tűrtünk eleget, sorsunk jobbat vár,
mondjuk végre ki: elég legyen már!










ÉDESANYÁMHOZ


Rád gondolok most is édesanyám,
gyermekként mindig vigyáztál reám.
Ágyamnál sírtál ha beteg voltam,
mosolygott szemed, ha megszólaltam.

Sokat szenvedtél amíg felnőttem,
ezért oly áldott neved előttem.


Utamat járva életem során,
járok a te tanításod nyomán.

Hálával tartozom mindig neked,
had tegyem boldoggá az életed.
Eddig te voltál, ki vigyázott reám,
de ezentúl én teszem ezt, ANYÁM!







AZ ÉN CICUSKÁM


Volt nekem egy szürke cicám,
valahonnan hozta apám,
akkorka volt mint egy kifli,
oly nagyon tudtam szeretni.

Dédelgettem úgy imádtam,
mindig vele játszadoztam.
Volt neki egy kis labdája,
ott kergette a konyhában.

Bármerre is jártam-keltem,
lépkedni is alig mertem,
mindig ott volt lábam alatt,
utam bármerre is haladt.

Este mikor hazajöttem,
máris ott termett előttem.
Tévé elé telepedtem,
ott aludt el az ölemben.

Így teltek a boldog évek,
melyek vissza sosem térnek.
Súlyos beteg lett cicuskám,
végleg elment, nem ugrál már.







FÁJÓ MÚLT


Nem tudok élni nélküled, kedvesem,
mély sebet hagytál szerelmes szívemen.
Fényképed előttem s rád gondolok,
és közben szememből a könnycsepp potyog.

Arra gondolok, mikor öleltelek,
forró csókokkal vadul becéztelek.
Szemedbe nézve gondoltam jövőnkre,
azt hittem, maradsz örökkön örökre.

Rájöttem hamar, kevés volt szerelmem,
most már késő, nélküled kell szenvednem.
Csókod még ma is ott ég ajkamon,
simító kezed emléke arcomon.

Feledni kéne, de nem tudom hogyan,
fáj látni lelkemet jelen valómban.
Talán a holnap egy új utat mutat,
ami majd feledtet fájdalmas múltat.







FÖLDÖNTÚLI ÜZENET


Szeretném, ha a síromra dobnátok pár virágot.
Könnyeitek ne ontsátok, lássam a vidámságot.
Nem halok meg, jól tudjátok, ott lakom a szívekben,
soha többé nem megyek el, veletek van szellemem.

Szép emléket, szeretetet hagyok itt e világon,
becsüljétek az életet, tiszta szívből kívánom,
mert ha újra találkozunk, ezeket számon kérem.
Fogadjátok áldásomat, őrizzétek emlékem.







GYERMEK SIRATÓ /fikció/


Megadnék mindent, mit lényed kíván, bárcsak élnél.
Ölelő karomba fognálak, ahányszor félnél.
Magaddal vitted a szívemet és minden álmot,
gyötrődő gondolatok csupán, amiket látok.

Nem tudok gyermekem nélküled létezni többé,
boldogság csillaga lehettél volna örökké.
Imámat nem hallja senki sem, hiába szólok,
Zokogva kiáltok, nincs válasz, akármit mondok.

Zavartan kóborol lelkem, hogy nyugalmat leljen,
gondolat szárnyával közösen békét keressen.
Bízni a csodában tudom, hogy már nagyon késő,
örökre elmentél, új remény fája már nem nő.

Szeretném hinni, hogy valaha még újra látlak:
mennyország kapuján belépve, karomba zárlak.
Addig is emléked él bennem, akár egy álom,
bármikor becsukom szememet arcocskád látom.







GYÖTRŐ GONDOLATOK


Nem tudom, milyen lesz az életem,
hogy sorsom jót vagy rosszat hoz nekem.
Kaptam az élettől már sok pofont,
oly sokszor nem is leltem rá okot.
Bántottak, megaláztak engemet,
mégis szeretem az embereket.
Nem tudok változtatni magamon,
ha kérik, mindenem odaadom.
Mosolygok akkor is, ha ég belül,
mikor lelkem mélyén nagy bánat ül.
Fájdalmat okozni nem akarok,
így hát nevetek, míg belül sírok.


Szomorúság lepi el szívemet,
mert oly közömbösek az emberek.
Oly sokan, csak magukkal törődnek,
átnéznek azokon, kik gyötrődnek.
Nem maradt szívükben más, csak közöny,
eltűnt belőlük az életöröm.
Mi lesz, ha kihal minden érzelem?
Vajon, lesz-e még akkor szerelem...
Remélem, marad olyan is, mint én,
ki mások sorsát viseli szívén.
Lehet, hogy elölről kell kezdeni,
megtanítani őket szeretni?







HALÁLOS SZERELEM /fikció/


Kába testem, lelkem, gyengül a két kezem,
érzem nemsokára utolér végzetem.
Utólag elmerengek, hol és mikor lett
számomra a szerelem szenvedéssel telt...
Fiatalon, tizenhat éves koromba`,
hittem szép szavának, én naiv ostoba.
Ott a karjai közt, nem volt más fontosabb,
csupán, hogy a kezével simítsa arcomat.
Élveztem ölelését, csókját ajkamon,
akartam hogy az érzés örökké tartson.
Övé lett a szívem, azt hittem így marad,
bíztam hogy szerelmünk jó irányba halad.
Amikor elköszönt azt mondta:" édesem
örökké szeretlek, te vagy az életem"...
Mikor újra láttam, karja már mást ölelt,
üres tekintete ridegen rám meredt...
Rájöttem rögtön, csak játszott és becsapott,
igaz szerelmemért, néma közönyt adott.
Tudom, akkor este minden megváltozott,
életem kisiklott, akkor lett átkozott!
Szívemet adtam, neki, ő volt mindenem,
tudta ő is jól, hogy igazán szeretem.
De most már nem érdekel, mi lesz majd velem,
amiben eddig hittem, eltűnt hirtelen.
Alkohol és mámor lett az új barátom,
bármi is történt, most már hiába bánom...
A reménytelenség rám nyomta bélyegét,
hiszékenységemet okolom mindenért.
De nekem már késő, nincs visszaút, érzem...
Bízni már sosem fogok, több sebből vérzem.
Végre eljött a megnyugvást hozó halál,
érzem leheletét, és az idő megáll...







HÁLAVERS


Drága édesanyám, megköszönöm néked
Minden jóságodat, féltő ölelésed.
Életed miattam csupa aggodalom,
Meghálálni mindezt én sohasem tudom.

Kitárom szívemet, mint egy imakönyvet,
Letörlöm szemedről a sok bánatkönnyet.
Ameddig az Isten megengedi néked,
Minden áldott napod boldogságban éljed.

Itt van körülötted az egész családod,
A kis unokáid magad körül látod.
Leveszem válladról a sok nehéz terhet,
Hordozom helyetted, ameddig csak lehet.

Nyújtsd ki felém, anyám, ráncos két kezedet,
Arcomhoz szorítva suttogom nevedet,
Megcsókolom százszor, vagy akár ezerszer,
Közben hálát rebeg az ajkam még egyszer.







HÁZI FOGSÁG


Szabadság vándora, várok rád, találj rám kérlek,
add vissza életem, fájdalmas rabságom vedd el!
Nyomasztó sóhajom hangjai szállnak a térben,
nem hallja senki más, egyedül Isten az égben.

Megkínzott lelkem a négy fal közt őrjöngve tombol,
kiútra nem talál többé e rideg falakból.
Kitörni készülő vulkánként forrong a vérem,
megannyi csillagnak segítő fényét remélem.

Rabláncom letépve rohannék messze e házból,
lelket gyalázó, szívemet alázó apámtól.
Fásultan élem meg napjaim, nincs több reményem,
szenvedve, megtörten, mindörökké nagy szegényen.

Elmenni nem tudok, négy fal közt bezárva élek,
segítő barátok szavából erőt merítek.
mindennap eljönnek ápolják meggyötört lelkem,
letörlik naponta, fátyoltól homályos szemem.

Itt vannak mellettem, szeretnek, tudják, hogy baj van,
érzik, hogy sokáig nem bírok élni e gonddal.
Félek, hogy egyszer majd elhagynak, megunnak ők is,
egyedül maradok, akár egy magányos kőris.







HIÁNY


Este, ha párnámra lehajtom fejemet,
Előtte tefeléd nyújtom a kezemet,
De akkor rájövök, hiába kutatok,
Emléked csupán az, amire akadok.

Álmatlan éjszakák, nyugtalan nappalok,
Segítsen valaki, feledni akarok.
Nem hagynak nyugodni a fájó érzések,
Mióta elmentél, én már alig élek.

Öröm és boldogság messzire tovaszállt,
Bánat és szenvedés az, ami rám talált.
Próbáltam keresni valaki másikat,
Sajnos, az emléked teljesen átitat.

Idővel talán majd lerázom bánatom,
Meddig tart hiányod, azt ma még nem tudom.
Ha egyszer el tudlak örökre feledni,
Tudok majd örülni, és újra szeretni.







JÉZUS A MI URUNK!


Szívünk mélyén meggyötörve,
a bánattól összetörve,
Krisztus Urunk kérve kérünk,
te légy a mi menedékünk!
Isten szava van tevéled,
áldást osztasz, békességet.
A te neved megnyugtató,
reménységet, hitet adó.
Boldogan él az az ember,
aki hisz a Jóistenben,
szeretet jár a nyomában,
a mi Urunk őt megáldja.
Ó, ha hitem erős lenne,
Jézus nálam megpihenne,
érezhetném jelenlétét,
megköszönve drága vérét.
Bűneinkért magát adta,
ostor testét megszaggatta,
kigúnyolták, megalázták,
szenvedését így fokozták.
Vitte szegény a keresztjét,
Golgotára felvezették.
Kik lábainál leborultak,
mostanra már elfordultak.
Ruhájára sorsot húztak,
oldalába lándzsát szúrtak.
Halál keze elragadta,
három napig ott tartotta,
pokol mélyére vetette,
lelkét ottan láncra verte.
Ám harmadnap elengedte,
nem volt hatalma felette,
mert a gonosz sosem győzhet
a jók igaz lelke felett.
Felkelvén ő a sírjából,
elbúcsúzván Máriától,
tanítványait megáldván,
Szent Lélekkel felruházván
elhagyta ezt a világot,
ahol jót csak ritkán látott.
Ott ül most az Atya jobbján,
s szánakozik ember sorsán.
De ha hívod, eljön hozzád,
megszépíti minden órád,
megáldja az életedet,
őrizd hát jól a hitedet!







KARÁCSONYI ÁHÍTATTAL


Kis fenyőfán fényes csillag,
mely Betlehem felé mutat.
Nézzük áhítatos csendben,
reménységgel a szívekben.

Békesség és teljes öröm,
fenn a mennyben és a földön.
Elhallgatnak a fegyverek,
megbékélnek az emberek.

Megszületett Kisjézusunk,
békét hozó áldott Urunk!
Kisgyerekek nagy kedvence,
szálljon rájuk szeretete.

Ajándékot hoz kicsiknek,
fenyő alá letesz mindent:
van ott szánkó, pöttyös labda,
kis autó, görkorcsolya.

Sok kis boldog arcot látva,
reménnyel néz a világra.
Meghalt értünk a kereszten,
hogy életünk örök legyen.

Fogadjuk el a jóságát,
megbecsülve ajándékát.
"Kisjézuska várva várunk,
pici szívünk neked szánjuk!"







KARÁCSONYI VERSIKE


Eljött végre a Karácsony,
csillagszóró fenn a fákon.
Kis Jézusunk születése,
minden ember reménysége.

Gyertyafényes kis fenyőfa
díszítése boldog óra.
Minden évben eljő e nap,
mikor béke, s szeretet van.

Sok kisgyermek várva várja,
vajon mit hoz Jézuskája.
Ó ha mindig ünnep volna,
világunkra gyógyírt hozna.

Karácsonyi versike: Poller Ildikó // Videó

Link








KERESÉS


Az élet útját,
érzelmek kútját
keresem régen
földön és égen.

Magányos létem,
édes emlékem,
ösztönöz újra
szépre és jóra.

Vágyom egy képet,
édes emléket,
mi most csak álom,
hogy megtalálom.







KÉPZELT UTAZÁS


Az embereknek vannak néha vágyaik,
azok olyanok, mint éjjel az álmaik,
távolinak tűnő elérhetetlen cél,
mit elménk csupán illúziónak vél...

Képzeletben ott voltam a Szaharában,
teveháton nyargaltam a sivatagban.
Megjártam párszor a Niagarát,
közelről csodálva híres zuhatagát.

Szavanna közepén törtem magamnak utat,
oroszlánt követve, ki zsákmányt kutat.
Hatalmas elefánt elöl ijedten futottam,
dühödten támadott, mert kölykét zaklattam.

Afrika is csodás volt, mikor ott jártam,
több bennszülött törzset is találtam.
Néhányan barátságosan fogadtak,
de olyan is volt, kik kannibálok voltak.

Később egy lakatlan szigetre vetődtem,
ahol élelem beszerzéssel vesződtem.
Fára másztam fészek tojásokat lopni,
és hegyes karóval próbáltam halat fogni.

Éltem eszkimók közt jégkunyhóban,
részt vettem velük fókavadászatban.
A sámánnal kezdtem heves vitába
a szellemvilágról, de mind hiába.

Aztán lassan visszatért képzeletem:
miután rengeteg kalandot átéltem.
Becsukva szemem bárhová eljutok,
még oda is, melyről nem is álmodok.







KÉTELY


Édes álom hol csatangolsz?
Távol tőlem miért barangolsz?
Fáradt testem megpihenne,
lelkem kicsit csendesedne.

Minden perc és minden óra,
mely napjaim mozgatója,
átokként zúdul fejemre,
jókedvem bilincsbe verve.

Nagy bánatom okozója,
álmatlanság rám hozója,
te vagy, csalfa, hűtlen kedves,
két szemem miattad nedves.

Mégis itt vagy, újra látlak,
boldogan karomba zárlak.
Érzem vágyad lüktetését,
szenvedélyed tiszta tüzét.

Nem lehet, hogy e szerelem
megtévesztő, hazug legyen.
Csillapodj haragvó lélek,
nézd, e szemek mit beszélnek.

Nincsen bennük semmi gonosz,
csupán szerelem, mit hordoz.
Ahogy átkarolva nézem,
teste rezzenését érzem.

Álom, álom, édes álom,
végre itt vagy jó barátom,
elcsitult háborgó lelkem,
többé sosem kételkedem.







LÁBAD NYOMÁT...


Lábad nyomát belepi már a hó,
kíméletlen e fehér takaró.
Minden emléket magaddal vittél,
végül te is szó nélkül elmentél.

Néztem, ahogyan lépkedsz a havon,
sietve távoztál, ez fájt nagyon...
Egy röpke csók, és aztán eltűntél,
utoljára rám sem tekintettél.

Szerelmünk rövid volt és mámoros,
de válásunk csak nekem bánatos,
neked nem jelentett ez semmit sem,
csak én voltam, ki mindent elhittem.

Nem tudtam, hogy hamis ölelésed,
azt hittem, ezek valós érzések.
Későn vettem észre, hogy becsaptál,
szavaiddal mindvégig hazudtál.

Mit lehet tenni, ilyen az élet,
a szerető szívek csak remélnek.
Menj csak el és sietve felejts el,
lesz majd más, ki szeret becsülettel.

Lábad nyomát belepi már a hó,
"tüntesd el gyorsan, fehér takaró,"
ne maradjon még nyoma se annak,
hogy valaha ily rútul becsaptak.







LELKEM KAMRÁI


Lelkem mélyén van két kamra,
jónak, rossznak hordozója.
Fájdalmak és szenvedések,
szeretetek, szép emlékek.

Mindkettőre szükségem van,
segítenek a sorsomban,
jövőm fontos kovácsai,
új kezdetem tanítói.

Régi fájó bús emlékek,
általuk tanul e lélek.
Szép napok, mik egykor voltak,
bánatra enyhülést hoznak.

Velem együtt jönnek tovább,
sodorják sorsom fonalát,
választás előtt ha állok,
mindkét kamránál megállok.

Mindegyiket sorra veszem,
tanácsukat megszívlelem,
ők fogják majd eldönteni,
mi a helyes, mit kell tenni.

Lelkem mélyén áll két kamra,
jónak, rossznak hordozója,
amíg velük tudok élni,
addig nincsen mitől félni.







LETESZEM A TOLLAT


Felveszem a tollam és elkezdek írni,
homályos a szemem de nem tudok sírni.
Kemény lett a szívem megedzett az élet,
messze ment kedvesem bús szerelme végett.

Együtt töltött idők tova szálltak régen,
ködfátyolon át az emlékeim nézem.
Látom ahogy kéz a kézben járunk ketten,
és a boldogságot, mikor tiéd lettem.

Most is néha látom, azt hogy milyen voltál,
remegő kezekkel ahogy átkaroltál,
számon ma is érzem csókjaidnak ízét,
szikrázó szemednek igéző kék színét.

Legnehezebb este amikor lefekszem,
üresen áll helyed, nem vagy ott mellettem.
Olyankor zokogok párnádat szorítva,
lelkem mélyén pedig bánattól ordítva.

Öröm teli nap ha tőled levelem jön,
rám zúdul belőle a szeretet özön,
jól esnek szavaid melyek vágytól teltek,
szeretném ha tudnád, én is még szeretlek.

Talán nemsokára újra átölellek,
soha többé magam mellől nem engedlek.
Egyedüli vágyam: gyere vissza hozzám,
hogyha kell a csillagokat is lehoznám.

Leteszem a tollat nem tudok már írni,
reszket már a kezem és elkezdek sírni.
Ilyenkor a szívem nem tud kemény lenni,
ezért oly fájdalmas szenvedve szeretni.

Tudom ez az érzés keservesen nehéz,
de annak aki remél minden pénzt megér.
Belátom az élet nem egy édes álom,
vigaszom, hogy szerelmemet hazavárom.







A MAGÁNY PATÓ PÁLJA


Mindennap várom a holnapot,
remélve, kinyit egy ablakot.
Éveim egymagam tengetem,
régóta senki sincs mellettem.

Mostani életem túl sivár,
jó lenne érezni, van, ki vár...
Nem tudom, milyen lesz végzetem...
Szívemben örökös félelem.

Lehet, hogy egyedül maradok,
nem tudja senki, ha meghalok,
betegen kesergek ágyamon,
halotti csend honol házamon...

Nem lesz, ki fogja majd kezemet,
pap sem, hogy feloldja bűnömet...
Ki fogja két szemem lezárni,
utolsó utamon kísérni?

Síromnál nem zokog majd család,
virágot sem dob rám majd barát...
Valamit tehetnék ellene,
életem tartalmas lehetne...

De én csak várom a holnapot,
talán az kinyit egy ablakot!







MINDENNAPI KÍNOK


Állandó fájdalom naponta gyötri a lelkem,
magamban őrlődök, betegség rombolja testem.
Szívemnek mély sebe örökös kín sorát rejti,
önkínzó csatámat kívülről senki sem sejti.

Féktelen nagyvilág, miért nem rejtesz el engem?
Isten a mennyekben, mondd, meddig kell még szenvednem?
Úgy érzem, céltalan tévelygek csupán e földön,
illanó álmokat kergetve örök időkön.

Víztükör rejteke mutatja igaz valómat,
eltorzult látomás csapkodja halálhajómat.
Mélyéről hívogat csábító nyugalom hangja,
gondjaim ledobva merülnék el a habokba.







MEGYEK HOZZÁD, URAM


Megfáradva minden bűntől, téged kérlek, Jézusom:
ments meg engemet a tűztől, kísérj végső utamon!
Megtévedtem életemben, de te megbocsájtottál,
bízom az ítéletedben, mindig velem maradtál.

Hozzád fordulok most, Uram, szeretnék megnyugodni,
feléd visz a végső utam, lelkem engedd csitulni!
Kezedbe adom életem, tégy vele, amit akarsz.
Családomra hozz enyhülést, barátaimra vigaszt!







NEM TUDOM...


Nem tudom, milyen lesz az életem,
hogy sorsom jót vagy rosszat hoz nekem.
Kaptam az élettől már sok pofont,
oly sokszor nem is leltem rá okot.

Bántottak, megaláztak engemet,
mégis szeretem az embereket.
Nem tudok változtatni magamon,
ha kérik, mindenem odaadom.

Mosolygok akkor is, ha ég belül,
mikor lelkem mélyén nagy bánat ül.
Fájdalmat okozni nem akarok,
így hát nevetek, míg belül sírok.

Szomorúság lepi el szívemet,


mert oly közömbösek az emberek.
Oly sokan, csak magukkal törődnek,
átnéznek azokon, kik gyötrődnek.

Nem maradt szívükben más, csak közöny,
eltűnt belőlük az életöröm.
Mi lesz, ha kihal minden érzelem?
Vajon, lesz-e még akkor szerelem...

Remélem, marad olyan is, mint én,
ki mások sorsát viseli szívén.
Lehet, hogy elölről kell kezdeni,
megtanítani őket szeretni?







PERZSELŐ SZERELEM


Kedvesem mosolya fontosabb mindennél,
két szeme sugara lágyabb a selyemnél.
Nekem ő mindenem, társam és támaszom,
hogyha ő nem lenne, elnyelne bánatom.

Amikor karjával átölel hevesen,
szívem azt dobogja hangosan: SZERELEM.
Csókja az ajkamon perzselő, mint a nap,
heves és forró, lángokra mégse kap.

Bárcsak e vad parázs örökké izzana,
szenvedélyünk tüze sohasem múlana.
Jöhetne jégeső, vagy perzselő aszály,
még idő múlása sem lenne akadály.










A SORS REJTELMEI


Életem egy rejtelem,
akárcsak a szerelem,
nem látom a holnapot,
bármi vár rám, nagy titok.

Reggel, mikor felkelek,
elgondolom, mit teszek.
De a sors már írva van,
minden perc bizonytalan.

Szerelem, örök talány,
lehetsz bármi, fiú, lány,
mert ha elér végzeted,
felborul az életed.

Hiába is akarod,
bárhogy van, nem azt kapod,
amit nagyon szeretnél,
így nagy csodát ne remélj.

Pillanatok varázsa,
szép szavaknak hatása
éltetőd, mi elkísér,
szíved mélyén helyt remél.







SZABADSÁG UTÁNI VÁGY


Távolból hív a messzeség,
számomra nincs több menedék.
Város zaja, vad rohanás,
örökös harc, civakodás.

Minden mi kell, itt van velem,
a nincstelen kis életem.
Nem csábít pénz, se csillogás:
szabadság kell, és semmi más.

Legyek inkább szegény bolond,
mint más nyakán, gazdag kolonc.
Adjon az ég bárhol helyet:
hogy lerázzam a terheket.

Kellene egy piciny sziget,
hol nem élnek még emberek:
béke világa, hol nincsen más,
csak természet és megnyugvás.

Ott lehetnék boldog nagyon,
nem törném magam gondokon.
Távol a bánat és aggódás:
egy édeni világ, semmi más.

Bárcsak lehetnék kis virág,
melyet szabad lét járna át.
Kacéran néznék az égre,
kacsintva a nap szemébe.

Rövid lenne az életem,
de szépséges a végzetem.
Pompáznék vígan a világnak:
nem adnám helyem a királynak!







SZENT KARÁCSONY ÉJJELÉN


Jégvirágos ablakon,
és egy áldott szép napon
felkiált a hóember:
"Isten hozott December!"

A szeretet ünnepén,
nagy varázsok éjjelén,
a végtelen ég alatt
egy reménycsillag haladt.

Kicsiny szoba szegletén,
szívünk örök rejtekén:
szeretet láng lobogjon,
jégvirágot olvasszon.

Karácsonynak Ünnepén,
kis fenyőfa tetején:
fényes csillag világít,
csillagszóró szikrát hint.

Örömkönny a szemekben,
ajándék a kezekben.
Tiszta lélek, békesség
tölti be a Szent estét.

Felnőttek és gyerekek,
hangosan énekelnek,
gyertyafénye világít,
lelkeket megvidámít.

Betlehem, te áldott hely:
kisdeddel, kit jászol rejt
- Legyen áldott élete,
szálljon ránk szeretete!







SZERELMI BÁNAT


Szívem még megdobban most is, ha valahol látlak,
nem tudlak feledni, ég bennem a szerelem.
Titokban nézem az utakat és visszavárlak,
tudom, hogy benned is tombol még az érzelem.

Bezárom szobámat, ne lássa senki a könnyem,
nem kell, hogy mindenki azt mondja, bolond vagyok.
Bánom, hogy eldobtam magamtól mindent oly könnyen,
most pedig zokogva párnám közt itt sorvadok.

Fájdalmas szerelem lelkemet szaggatja széjjel,
nem tudok enni, sem aludni régóta már.
Magánytól szenvedve ülök az ágyamon éjjel,
és arra gondolok, hogy szíved még visszavár.







SZERETLEK ÉDESANYÁM


Drága, kedves édesanyám, hoztam néked virágot:
de ha tudnám, odaadnám még az egész világot.
Ősz hajadat simogatom, ráncos kezed csókolom,
törékeny kis alakodért az éveket okolom.

Vidám szívvel köszöntelek ezen a szép ünnepen,
szemed fénylő ragyogása legszebb ajándék nekem.
Te voltál a sikereim mindennapi angyala,
rengeteg kis tévedésem útmutató csillaga.

Megköszönöm az életem és a gondos törődést,
szívem soha nem feledi a rengeteg ölelést.
Tudom, sokat fáradoztál, hogy engemet felnevelj
és hogy a sok elvárásnak örökösen megfelelj.

Meghálálni sosem tudom, kevés rá az életem,
engedd meg, hogy vállaidról a sok gondot levegyem.
Bőségesen szórtad felém jóságos, nagy szívedet:
amíg tudom, megkönnyítem hátralévő életed.







SZÜLINAPODRA


Köszöntelek, kedves, ma van szülinapod,
ajándékom mellé hű szívemet kapod.
Melletted akarok este lefeküdni,
reggel csókjaid közt, karodban ébredni.

Felnézek az égre, látom a csillagot,
mind közül a tiéd a legszebben ragyog.
Rám is kiárasztja vakító sugarát,
feledteti velem élet búját-baját.

Megköszönöm néked a sok szeretetet,
mellyel jobbá tetted a nehéz éveket.
Kívánom, az Isten tartson meg örökre,
minden jóra, szépre, földi örömökre.







TAVASZ


Szeretem tavasszal a nyíló ibolyát,
örömmel hallgatom a fecskék ricsaját.
Nézem az ágak közt bujkáló napsugárt,
az első rügyeket és a lombkoronát.

Tavaszi szél kering patakon, rét felett,
látom a víz színén lebegő levelet.
Csokorba szedem a mezei virágot,
melynek az illata betölti szobámat.

Hazafelé erdőn át vezet az utam,
némaság megtörik ha gallyra lép lábam.
Madarak szállnak el riadtan felettem,
sietve lépkedek vár már a kedvesem.

Erdőből kiérve, még egyszer megállok...
"természet ölelj át, nyugalomra vágyok
ledobva magamról, gondom és bánatom,
lelkemről lerázva fájdalmas járomom."

Most hazatérek, de máskor is eljövök,
mert az élet zűrös, a rohanás örök.
S ha újra csordultig telik a "pohár",
visszatérek ide, hol örökös béke vár.







TAVASZI ÉBREDÉS


Tavasszal, mikor lelked feléled,
szerelmes szíved vágya megébred.
Elindulsz új kalandot keresni,
virág vagy, ami most fog kinyílni.

Éltetőd, tiszta édes szerelem,
ragadd meg, és ha megvan, ne ereszd.
Boldogság madarának a szárnya
eltakar, vágyaidra vigyázva.

Találd meg azt, ki téged megérint,
legyél az, aki néki csókot hint.
Kezének simogató ujjai,
legyenek örömödnek tanúi.







TESÓMHOZ


Öcsikém, vár rád egy testvéri szeretet,
sajnálom, sok időt nem voltam teveled.
Nem tudtam ott lenni, amikor születtél,
sohasem láthattam, ahogyan felnőttél.

Elsodort messzire életem tetőled,
évekig semmit sem hallottam felőled.
Lelkemet mardossa önvád és rágalom,
az elszállt éveket még ma is gyászolom.

Bánom, hogy nem fogtam akkor a kezedet:
amikor tévútra siklott az életed.
Talán, ha lett volna valaki melletted,
nem kéne börtönben töltened éveket.

Rossz útra tévedtél, nem volt, ki segítsen,
senki sem figyelt rád, nem volt, ki megértsen.
Az eltelt éveket nem tudom pótolni,
de most már itt vagyok, segítek harcolni.

Amikor kitárul a cellád ajtaja,
ott várlak testvérem, a börtönkapuban.
Ott leszek melletted, segítek felállni,
becsület útjához jó irányt találni.







UTOLSÓ KÍVÁNSÁG


Hogyha már nem leszek e világon,
kedvesem, a legjobbat kívánom.
Szeress úgy, ahogy engem szerettél,
ölelj úgy, ahogy egykor öleltél.

Az élet legyen örök boldogság,
szívedet sose érje gonoszság.
Amit adsz, azt kapod a világtól,
örökké tanulsz majd a hibákból.

Elmegyek, figyel majd a szemem rád,
magadból annyit adj, mit te is vársz.
Akinek bánat jut és szenvedés,
általad jusson neki melegség.

Türelmed elnyeri majd jutalmát,
támogasd tiszta szívnek uralmát.
Keressél magadnak új szerelmet,
erősen becsüld őt, el ne engedd.

Hogyha már nem leszek e világon,
kedvesem, a legjobbat kívánom.
Szeress úgy, ahogy engem szerettél,
ölelj úgy, ahogy egykor öleltél.










ÚJ KEDVENCEM JÖTTE


Hazafelé bandukolva,
mellém szegődött egy kutya,
nem lehetett elzavarni,
hiányzott neki egy gazdi.
Hiába esett az eső,
és alig volt benne erő,
kitartóan jött utánam,
pedig gyorsan szedtem lábam.
Házunk előtt leült csendben,
nem mozdult egy tapodtat sem,
vittem neki egy kis kaját,
ezzel orvosolva baját.
Biztosan éhes lehetett,
ám egy falatot sem evett,
nézett rám szomorú szemmel,
esdeklő bús tekintettel.
Gondolkoztam, mit csináljak,
lesz nemulass a macskáknak.
De nem tudtam megcsinálni,
hogy így lássam ázni-fázni.
Beengedtem, lesz ami lesz,
majd meglátom, a sors mit tesz.
Bizony, nem lett ebből vita,
nem futott ki a két cica,
sőt ilyet még nem is láttam,
nem az történt, amit vártam,
meglepetten néztem oda,
macskát mosdatott a kutya.
Jót derültem ezt meglátva,
kutyusom többé nem árva,
nincs jöttének akadálya,
én lettem az új gazdája,
azóta is közöttünk él,
macskáim közt jókat henyél.







ÚJ SZERELEM


Mosolyog a szemed, ha belenézek,
megremeg a tested, ha hozzád érek.
Ajkad édes csókja elbűvöl engem,
összebújva veled dalol a lelkem.

Mikor fáj az élet, te vagy a gyógyír,
enyhül minden bánat, ha hangod szólít.
Itt vagy, és ez oly szép, akár egy álom,
ébredésem napját soha sem várom.

Eszem súgja halkan, ne higgy a bóknak,
szívem azt dobogja, engedj a jónak.
Új szerelem indul, nekem ez így jó,
érzelmes vak vagyok, nem hat okos szó.










VÁGYAK


Vágyam a végtelen szerelem és a szabadság,
elérni nem tudom, gondolatban mégis hat rám.
Csókokat lehelni mámoros ajkadra néha,
elmenni messzire, kettesben maradni még ma.

Álmaim tengerén hajózni, a szelek szárnyán,
dobogó szívedre hajolni, hullámok hátán.


Kettesben állni a parton, és nézni az égre,
örülni mindennek, s csak veled lenni végre.

Ennyi a vágyam, és nem kérek mást soha többé,
szabadság, szerelem: végtelen legyen örökké.










VERS EGY BARÁTHOZ


Amikor az élet meggyötör,
gond és bánat sokszor összetör,
szomorúság ül az arcodon,
fojtogat a sírás már nagyon...
Ne feledd, én itt vagyok neked,
együtt sírok, s nevetek veled!

Amikor már nem bírod tovább,
olyankor kell egy igaz barát.
Mondd el, ami fáj és megsebez,
dobd le magadról a terheket.
Ne feledd, én itt vagyok neked,
együtt sírok, s nevetek veled!

Amikor a kedved oly vidám,
örömöddel mindig hatsz reám.
Lelked boldog béke járja át,
legyen nyugodt minden éjszakád.
Ne feledd, én itt vagyok neked,
együtt sírok, s nevetek veled!

Itt leszek, mint csendes lelki társ,
szeretném azt adni, amit vársz.
Akkor leszek boldog majd nagyon,
mikor mosolyt látok arcodon.
Ne feledd, én itt vagyok neked,
együtt sírok, s nevetek veled!







VÉGSŐ BÚCSÚ


Fájó szívvel gondolok reád,
nem ismertem jobb édesanyát.
Jóra, szépre megtanítottál,
ha elbuktam, felállítottál.

Becsülettel élted életed,
és ez is lett a te végzeted,
családodnak adtad mindened,
feláldozva beteg szívedet.

Állok a ravatal közepén,
Jó Istenhez imádkozom én,
hallgassa meg az én szavamat,
adja vissza édesanyámat.

Elmondok, ha kell, ezer imát,
gyógyítsa meg bús szívem baját.
Gyötrő kínom tombol idebent,
anyukám, te hallod odafent.

Mondd meg, mért nem maradtál velem?
Nem vagy itt, hogy letöröld szemem.
Kérlek, nyújtsd ki felém kezedet,
ne rejtsd el előlem lelkedet!

Elhagyott minket egy jó ember,
aki telve volt szeretettel.
Példát mutatott a világnak,
főoszlopa volt a családnak.

Odahajlok koporsód fölé,
könnytől úszik már a szemfödél.
Utoljára sírom el neked:
mennyire hiányzik életed.

Panaszkodni nem fogok soha,
pedig sorsom elég mostoha.
Annyit mondok halkan teneked,
boldog volt az élet teveled.

Fájó szívvel búcsút intek én,
hálával tartozom mindenért.
Elköszön az egész családod,
zokognak érted a barátok.

Néha, néha tekints le reám,
hadd érezzelek, édesanyám.
És ha rosszra fordul életem,
szeretném ha itt lennél velem.

Hogy mi lesz ezután, nem tudom,
szívem mélyén őrizni fogom.
Jóságát sohasem feledjük,
örökkön örökké szeretjük.







VÍGASZTALÓ


Csendes vagy kedves, nyújtsd felém kezed,
mondd el mi bánt, hátha segíthetek.
Könnyes szemed, szívem elszorítja,
boldog napunkat felhő borítja.

Mindent mi fáj, kérlek önts ki nekem,
légy őszinte, úgy ahogy én teszem.
Bármi is az, minden megoldható,
test és a lélek is gyógyítható.

Ölelj át kedves és sírd ki magad,
könnyeid előttem sose tagadd.
Jól tudom én is mi a fájdalom,
de rád nézve elmúlik a bánatom.

Látom már két szemed újra nevet,
így édes, ez az kit szívem szeret.
Jöjj ölelj gyorsan és szeress nagyon,
légy velem boldog, csak ezt akarom.














 
 
0 komment , kategória:  Poller Ildikó  
Poller Ildikó
  2016-10-16 20:59:56, vasárnap
 
 







Poller Ildikó


Verseim

Link








ANYÁM KEDVES VIRÁGA


Kis kertemnek kis királya,
labdarózsám szép virága.
Házam előtt, ha elmennek,
jövet-menet be-belesnek.
Büszke vagyok, ahogy nézem,
melegség tölti el szívem.
Nagy és erős rózsabokor,
lesz belőle néhány csokor.
Másnap vittem is belőle,
ki a csendes temetőbe.
Tettem az anyám sírjára,
és az öcsém fejfájára.
Mikor este hazaértem,
a rózsabokor felé néztem...
Alig hittem, amit láttam,
ily gaztettet sose vártam!
Összes rózsa mind lelopva,
néhány pedig letaposva!
Kis kertemnek szép virága,
mit vigyek anyám sírjára?!







BŰN HOGY ÉLEK? /fikció/ballada/


Elmúltam tizennyolc és anyám kidobott,
bárhogy is könyörögtem esélyt sem adott.
Nem lévén támaszom, egymagam maradtam,
fájt nagyon legbelül, de nem haragudtam.

Tettem amit lehet, megpróbáltam élni,
aki ezt nem érti ne merjen ítélni.
Nem ettem napokig, éheztem is sokat,
minden éjjel jártam a vasúti várókat.

Rendőrök zaklattak, nem hagytak aludni,
ahányszor megláttak jöttek igazolni.
Kerestem kiutat de számomra nem volt,
elfogadtam sorsom, nekem csak ez jutott.

Eladtam magamat annak, aki kérte,
pénzért a testemmel fizettem cserébe.
Évekig tengődtem e keserves sorsban,
megszületett gyermekem, öröm a gondban.

Akadt jó pár barát, akik befogadtak,
kisfiamnak s nekem segítséget adtak.
Házról házra jártunk, ahol kicsit szántak,
haza is elmentünk, bezárt ajtók vártak.

Kimentem a parkba fiammal kezemben,
keserves sírásom visszhangzott az égben...
Miért tette ezt anyám, miért nem szeret engem?
Azon tanakodtam vajon mit vétettem...

Picinyemre néztem: aludt a karomban,
hogy őt megmentsem, bármit megtettem volna,
ha kell betörök, ha muszáj embert ölök,
nekem már mindegy volt, bárhova kerülök.

Őrlődtem magamban... vajon hova s merre,
nincs már több ismerős, aki segíthetne.
Felkelvén a padról lassan elindultam,
cipelve keresztem, s vele romlott múltam.

Meghallgatott Isten elküldte páromat,
őmellette élni sohasem áldozat,
minden perc és óra, amit vele töltök
maga a boldogság, amely tiszta s örök.

Van végre otthonom, s jövője fiamnak,
a rossz emlékek lassan elhalványulnak,
de még ma is kerülöm az anyám házát,
ki megtagadta lányát s vele unokáját.

Keserves éveim neki köszönhettem,
de mostanra elszállt régi gyűlöletem,
nem maradt más bennem, csupán a szánalom,
a megbocsájtást viszont, nem könnyen adom.










ÉDESANYÁMHOZ


Rád gondolok most is édesanyám,
gyermekként mindig vigyáztál reám.
Ágyamnál sírtál ha beteg voltam,
mosolygott szemed, ha megszólaltam.

Sokat szenvedtél amíg felnőttem,
ezért oly áldott neved előttem.


Utamat járva életem során,
járok a te tanításod nyomán.

Hálával tartozom mindig neked,
had tegyem boldoggá az életed.
Eddig te voltál, ki vigyázott reám,
de ezentúl én teszem ezt, ANYÁM!







FÁJÓ MÚLT


Nem tudok élni nélküled, kedvesem,
mély sebet hagytál szerelmes szívemen.
Fényképed előttem s rád gondolok,
és közben szememből a könnycsepp potyog.

Arra gondolok, mikor öleltelek,
forró csókokkal vadul becéztelek.
Szemedbe nézve gondoltam jövőnkre,
azt hittem, maradsz örökkön örökre.

Rájöttem hamar, kevés volt szerelmem,
most már késő, nélküled kell szenvednem.
Csókod még ma is ott ég ajkamon,
simító kezed emléke arcomon.

Feledni kéne, de nem tudom hogyan,
fáj látni lelkemet jelen valómban.
Talán a holnap egy új utat mutat,
ami majd feledtet fájdalmas múltat.







GYÖTRŐ GONDOLATOK


Nem tudom, milyen lesz az életem,
hogy sorsom jót vagy rosszat hoz nekem.
Kaptam az élettől már sok pofont,
oly sokszor nem is leltem rá okot.
Bántottak, megaláztak engemet,
mégis szeretem az embereket.
Nem tudok változtatni magamon,
ha kérik, mindenem odaadom.
Mosolygok akkor is, ha ég belül,
mikor lelkem mélyén nagy bánat ül.
Fájdalmat okozni nem akarok,
így hát nevetek, míg belül sírok.
Szomorúság lepi el szívemet,
mert oly közömbösek az emberek.
Oly sokan, csak magukkal törődnek,
átnéznek azokon, kik gyötrődnek.
Nem maradt szívükben más, csak közöny,
eltűnt belőlük az életöröm.
Mi lesz, ha kihal minden érzelem?
Vajon, lesz-e még akkor szerelem...
Remélem, marad olyan is, mint én,
ki mások sorsát viseli szívén.
Lehet, hogy elölről kell kezdeni,
megtanítani őket szeretni?







HALÁLOS SZERELEM /fikció/


Kába testem, lelkem, gyengül a két kezem,
érzem nemsokára utolér végzetem.
Utólag elmerengek, hol és mikor lett
számomra a szerelem szenvedéssel telt...
Fiatalon, tizenhat éves koromba`,
hittem szép szavának, én naiv ostoba.
Ott a karjai közt, nem volt más fontosabb,
csupán, hogy a kezével simítsa arcomat.
Élveztem ölelését, csókját ajkamon,
akartam hogy az érzés örökké tartson.
Övé lett a szívem, azt hittem így marad,
bíztam hogy szerelmünk jó irányba halad.
Amikor elköszönt azt mondta:" édesem
örökké szeretlek, te vagy az életem"...
Mikor újra láttam, karja már mást ölelt,
üres tekintete ridegen rám meredt...
Rájöttem rögtön, csak játszott és becsapott,
igaz szerelmemért, néma közönyt adott.
Tudom, akkor este minden megváltozott,
életem kisiklott, akkor lett átkozott!
Szívemet adtam, neki, ő volt mindenem,
tudta ő is jól, hogy igazán szeretem.
De most már nem érdekel, mi lesz majd velem,
amiben eddig hittem, eltűnt hirtelen.
Alkohol és mámor lett az új barátom,
bármi is történt, most már hiába bánom...
A reménytelenség rám nyomta bélyegét,
hiszékenységemet okolom mindenért.
De nekem már késő, nincs visszaút, érzem...
Bízni már sosem fogok, több sebből vérzem.
Végre eljött a megnyugvást hozó halál,
érzem leheletét, és az idő megáll...







HÁLAVERS


Drága édesanyám, megköszönöm néked
Minden jóságodat, féltő ölelésed.
Életed miattam csupa aggodalom,
Meghálálni mindezt én sohasem tudom.

Kitárom szívemet, mint egy imakönyvet,
Letörlöm szemedről a sok bánatkönnyet.
Ameddig az Isten megengedi néked,
Minden áldott napod boldogságban éljed.

Itt van körülötted az egész családod,
A kis unokáid magad körül látod.
Leveszem válladról a sok nehéz terhet,
Hordozom helyetted, ameddig csak lehet.

Nyújtsd ki felém, anyám, ráncos két kezedet,
Arcomhoz szorítva suttogom nevedet,
Megcsókolom százszor, vagy akár ezerszer,
Közben hálát rebeg az ajkam még egyszer.







HIÁNY


Este, ha párnámra lehajtom fejemet,
Előtte tefeléd nyújtom a kezemet,
De akkor rájövök, hiába kutatok,
Emléked csupán az, amire akadok.

Álmatlan éjszakák, nyugtalan nappalok,
Segítsen valaki, feledni akarok.
Nem hagynak nyugodni a fájó érzések,
Mióta elmentél, én már alig élek.

Öröm és boldogság messzire tovaszállt,
Bánat és szenvedés az, ami rám talált.
Próbáltam keresni valaki másikat,
Sajnos, az emléked teljesen átitat.

Idővel talán majd lerázom bánatom,
Meddig tart hiányod, azt ma még nem tudom.
Ha egyszer el tudlak örökre feledni,
Tudok majd örülni, és újra szeretni.







JÉZUS A MI URUNK!


Szívünk mélyén meggyötörve,
a bánattól összetörve,
Krisztus Urunk kérve kérünk,
te légy a mi menedékünk!
Isten szava van tevéled,
áldást osztasz, békességet.
A te neved megnyugtató,
reménységet, hitet adó.
Boldogan él az az ember,
aki hisz a Jóistenben,
szeretet jár a nyomában,
a mi Urunk őt megáldja.
Ó, ha hitem erős lenne,
Jézus nálam megpihenne,
érezhetném jelenlétét,
megköszönve drága vérét.
Bűneinkért magát adta,
ostor testét megszaggatta,
kigúnyolták, megalázták,
szenvedését így fokozták.
Vitte szegény a keresztjét,
Golgotára felvezették.
Kik lábainál leborultak,
mostanra már elfordultak.
Ruhájára sorsot húztak,
oldalába lándzsát szúrtak.
Halál keze elragadta,
három napig ott tartotta,
pokol mélyére vetette,
lelkét ottan láncra verte.
Ám harmadnap elengedte,
nem volt hatalma felette,
mert a gonosz sosem győzhet
a jók igaz lelke felett.
Felkelvén ő a sírjából,
elbúcsúzván Máriától,
tanítványait megáldván,
Szent Lélekkel felruházván
elhagyta ezt a világot,
ahol jót csak ritkán látott.
Ott ül most az Atya jobbján,
s szánakozik ember sorsán.
De ha hívod, eljön hozzád,
megszépíti minden órád,
megáldja az életedet,
őrizd hát jól a hitedet!







KARÁCSONYI VERSIKE


Eljött végre a Karácsony,
csillagszóró fenn a fákon.
Kis Jézusunk születése,
minden ember reménysége.

Gyertyafényes kis fenyőfa
díszítése boldog óra.
Minden évben eljő e nap,
mikor béke, s szeretet van.

Sok kisgyermek várva várja,
vajon mit hoz Jézuskája.
Ó ha mindig ünnep volna,
világunkra gyógyírt hozna.

Karácsonyi versike: Poller Ildikó // Videó

Link








KÉTELY


Édes álom hol csatangolsz?
Távol tőlem miért barangolsz?
Fáradt testem megpihenne,
lelkem kicsit csendesedne.

Minden perc és minden óra,
mely napjaim mozgatója,
átokként zúdul fejemre,
jókedvem bilincsbe verve.

Nagy bánatom okozója,
álmatlanság rám hozója,
te vagy, csalfa, hűtlen kedves,
két szemem miattad nedves.

Mégis itt vagy, újra látlak,
boldogan karomba zárlak.
Érzem vágyad lüktetését,
szenvedélyed tiszta tüzét.

Nem lehet, hogy e szerelem
megtévesztő, hazug legyen.
Csillapodj haragvó lélek,
nézd, e szemek mit beszélnek.

Nincsen bennük semmi gonosz,
csupán szerelem, mit hordoz.
Ahogy átkarolva nézem,
teste rezzenését érzem.

Álom, álom, édes álom,
végre itt vagy jó barátom,
elcsitult háborgó lelkem,
többé sosem kételkedem.







LÁBAD NYOMÁT...


Lábad nyomát belepi már a hó,
kíméletlen e fehér takaró.
Minden emléket magaddal vittél,
végül te is szó nélkül elmentél.

Néztem, ahogyan lépkedsz a havon,
sietve távoztál, ez fájt nagyon...
Egy röpke csók, és aztán eltűntél,
utoljára rám sem tekintettél.

Szerelmünk rövid volt és mámoros,
de válásunk csak nekem bánatos,
neked nem jelentett ez semmit sem,
csak én voltam, ki mindent elhittem.

Nem tudtam, hogy hamis ölelésed,
azt hittem, ezek valós érzések.
Későn vettem észre, hogy becsaptál,
szavaiddal mindvégig hazudtál.

Mit lehet tenni, ilyen az élet,
a szerető szívek csak remélnek.
Menj csak el és sietve felejts el,
lesz majd más, ki szeret becsülettel.

Lábad nyomát belepi már a hó,
"tüntesd el gyorsan, fehér takaró,"
ne maradjon még nyoma se annak,
hogy valaha ily rútul becsaptak.







LELKEM KAMRÁI


Lelkem mélyén van két kamra,
jónak, rossznak hordozója.
Fájdalmak és szenvedések,
szeretetek, szép emlékek.

Mindkettőre szükségem van,
segítenek a sorsomban,
jövőm fontos kovácsai,
új kezdetem tanítói.

Régi fájó bús emlékek,
általuk tanul e lélek.
Szép napok, mik egykor voltak,
bánatra enyhülést hoznak.

Velem együtt jönnek tovább,
sodorják sorsom fonalát,
választás előtt ha állok,
mindkét kamránál megállok.

Mindegyiket sorra veszem,
tanácsukat megszívlelem,
ők fogják majd eldönteni,
mi a helyes, mit kell tenni.

Lelkem mélyén áll két kamra,
jónak, rossznak hordozója,
amíg velük tudok élni,
addig nincsen mitől félni.







LETESZEM A TOLLAT


Felveszem a tollam és elkezdek írni,
homályos a szemem de nem tudok sírni.
Kemény lett a szívem megedzett az élet,
messze ment kedvesem bús szerelme végett.

Együtt töltött idők tova szálltak régen,
ködfátyolon át az emlékeim nézem.
Látom ahogy kéz a kézben járunk ketten,
és a boldogságot, mikor tiéd lettem.

Most is néha látom, azt hogy milyen voltál,
remegő kezekkel ahogy átkaroltál,
számon ma is érzem csókjaidnak ízét,
szikrázó szemednek igéző kék színét.

Legnehezebb este amikor lefekszem,
üresen áll helyed, nem vagy ott mellettem.
Olyankor zokogok párnádat szorítva,
lelkem mélyén pedig bánattól ordítva.

Öröm teli nap ha tőled levelem jön,
rám zúdul belőle a szeretet özön,
jól esnek szavaid melyek vágytól teltek,
szeretném ha tudnád, én is még szeretlek.

Talán nemsokára újra átölellek,
soha többé magam mellől nem engedlek.
Egyedüli vágyam: gyere vissza hozzám,
hogyha kell a csillagokat is lehoznám.

Leteszem a tollat nem tudok már írni,
reszket már a kezem és elkezdek sírni.
Ilyenkor a szívem nem tud kemény lenni,
ezért oly fájdalmas szenvedve szeretni.

Tudom ez az érzés keservesen nehéz,
de annak aki remél minden pénzt megér.
Belátom az élet nem egy édes álom,
vigaszom, hogy szerelmemet hazavárom.







SZÜLINAPODRA


Köszöntelek, kedves, ma van szülinapod,
ajándékom mellé hű szívemet kapod.
Melletted akarok este lefeküdni,
reggel csókjaid közt, karodban ébredni.

Felnézek az égre, látom a csillagot,
mind közül a tiéd a legszebben ragyog.
Rám is kiárasztja vakító sugarát,
feledteti velem élet búját-baját.

Megköszönöm néked a sok szeretetet,
mellyel jobbá tetted a nehéz éveket.
Kívánom, az Isten tartson meg örökre,
minden jóra, szépre, földi örömökre.







TAVASZ


Szeretem tavasszal a nyíló ibolyát,
örömmel hallgatom a fecskék ricsaját.
Nézem az ágak közt bujkáló napsugárt,
az első rügyeket és a lombkoronát.

Tavaszi szél kering patakon, rét felett,
látom a víz színén lebegő levelet.
Csokorba szedem a mezei virágot,
melynek az illata betölti szobámat.

Hazafelé erdőn át vezet az utam,
némaság megtörik ha gallyra lép lábam.
Madarak szállnak el riadtan felettem,
sietve lépkedek vár már a kedvesem.

Erdőből kiérve, még egyszer megállok...
"természet ölelj át, nyugalomra vágyok
ledobva magamról, gondom és bánatom,
lelkemről lerázva fájdalmas járomom."

Most hazatérek, de máskor is eljövök,
mert az élet zűrös, a rohanás örök.
S ha újra csordultig telik a "pohár",
visszatérek ide, hol örökös béke vár.







ÚJ KEDVENCEM JÖTTE


Hazafelé bandukolva,
mellém szegődött egy kutya,
nem lehetett elzavarni,
hiányzott neki egy gazdi.
Hiába esett az eső,
és alig volt benne erő,
kitartóan jött utánam,
pedig gyorsan szedtem lábam.
Házunk előtt leült csendben,
nem mozdult egy tapodtat sem,
vittem neki egy kis kaját,
ezzel orvosolva baját.
Biztosan éhes lehetett,
ám egy falatot sem evett,
nézett rám szomorú szemmel,
esdeklő bús tekintettel.
Gondolkoztam, mit csináljak,
lesz nemulass a macskáknak.
De nem tudtam megcsinálni,
hogy így lássam ázni-fázni.
Beengedtem, lesz ami lesz,
majd meglátom, a sors mit tesz.
Bizony, nem lett ebből vita,
nem futott ki a két cica,
sőt ilyet még nem is láttam,
nem az történt, amit vártam,
meglepetten néztem oda,
macskát mosdatott a kutya.
Jót derültem ezt meglátva,
kutyusom többé nem árva,
nincs jöttének akadálya,
én lettem az új gazdája,
azóta is közöttünk él,
macskáim közt jókat henyél.










VERS EGY BARÁTHOZ


Amikor az élet meggyötör,
gond és bánat sokszor összetör,
szomorúság ül az arcodon,
fojtogat a sírás már nagyon...
Ne feledd, én itt vagyok neked,
együtt sírok, s nevetek veled!

Amikor már nem bírod tovább,
olyankor kell egy igaz barát.
Mondd el, ami fáj és megsebez,
dobd le magadról a terheket.
Ne feledd, én itt vagyok neked,
együtt sírok, s nevetek veled!

Amikor a kedved oly vidám,
örömöddel mindig hatsz reám.
Lelked boldog béke járja át,
legyen nyugodt minden éjszakád.
Ne feledd, én itt vagyok neked,
együtt sírok, s nevetek veled!

Itt leszek, mint csendes lelki társ,
szeretném azt adni, amit vársz.
Akkor leszek boldog majd nagyon,
mikor mosolyt látok arcodon.
Ne feledd, én itt vagyok neked,
együtt sírok, s nevetek veled!







VÍGASZTALÓ


Csendes vagy kedves, nyújtsd felém kezed,
mondd el mi bánt, hátha segíthetek.
Könnyes szemed, szívem elszorítja,
boldog napunkat felhő borítja.

Mindent mi fáj, kérlek önts ki nekem,
légy őszinte, úgy ahogy én teszem.
Bármi is az, minden megoldható,
test és a lélek is gyógyítható.

Ölelj át kedves és sírd ki magad,
könnyeid előttem sose tagadd.
Jól tudom én is mi a fájdalom,
de rád nézve elmúlik a bánatom.

Látom már két szemed újra nevet,
így édes, ez az kit szívem szeret.
Jöjj ölelj gyorsan és szeress nagyon,
légy velem boldog, csak ezt akarom.







 
 
0 komment , kategória:  Poller Ildikó  
Poller Ildikó: Vers egy baráthoz
  2014-07-23 19:20:43, szerda
 
 




Poller Ildikó: VERS EGY BARÁTHOZ


Amikor az élet meggyötör,
gond és bánat sokszor összetör,
szomorúság ül az arcodon,
fojtogat a sírás már nagyon...
Ne feledd, én itt vagyok neked,
együtt sírok, s nevetek veled!

Amikor már nem bírod tovább,
olyankor kell egy igaz barát.
Mondd el, ami fáj és megsebez,
dobd le magadról a terheket.
Ne feledd, én itt vagyok neked,
együtt sírok, s nevetek veled!

Amikor a kedved oly vidám,
örömöddel mindig hatsz reám.
Lelked boldog béke járja át,
legyen nyugodt minden éjszakád.
Ne feledd, én itt vagyok neked,
együtt sírok, s nevetek veled!

Itt leszek, mint csendes lelki társ,
szeretném azt adni, amit vársz.
Akkor leszek boldog majd nagyon,
mikor mosolyt látok arcodon.
Ne feledd, én itt vagyok neked,
együtt sírok, s nevetek veled!




 
 
0 komment , kategória:  Poller Ildikó  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 3 
2021.04 2021. Május 2021.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 25 db bejegyzés
e év: 320 db bejegyzés
Összes: 4830 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 747
  • e Hét: 8984
  • e Hónap: 35607
  • e Év: 172979
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.