|
1/7 oldal
|
Bejegyzések száma: 61
|
|
|
|
2024-02-01 09:53:04, csütörtök
|
|
|
Nem, nem felejtettelek el,
de te aludtál a szívemben, és
én nem mertelek felébreszteni.
|
|
|
0 komment
, kategória: ANYA |
|
|
|
|
|
2024-01-05 10:41:22, péntek
|
|
|
Nézem az anyám görnyedő alakját. Ahogy csoszog a meleg papucsában, amit tavaly karácsonykor a testvéremtől kapott. Nekem nem jutott eszembe, hogy meleg papucsot vegyek neki, pedig mindig fázik a vékonyka lába. Figyelem, ahogy alig-sóhajjal leül, és egy pillanatra maga elé mered. Elszorul a szívem. Kezd vele nagyon elbánni az idő. Elvette a határozott járását, finom női vonásait átrajzolta egy öregasszony arcává. Már nem érdekli más, csak hogy mit főztem, mert az évezredes genetikai kód ezt hagyta meg neki legfőbb parancsként. Hogy a nőnek a családot etetni kell. Már nem kérdezi, mivel foglalkozom éppen, milyen terveim vannak, vagy mi motoszkál bennem, amikor este párnára hajtom a fejem. Az egész napos észkontrollt kezdi átvenni a lélek igénye.
Bámulom a vészesen öregedő anyámat, és egy furcsa, a helyzethez nem illő érzés jelenik meg a gyomrom tájékán, majd kezd elhatalmasodni rajtam.
Jól ismerem ezt az érzést. A tehetetlen düh vajúdik bennem. Legszívesebben felpattannék, csapkodnék magam körül, hisztérikusan kiabálnék, és követelném vissza a fiatal anyámat, aki mamusz helyett magas sarkú cipőben járt, aki figyelte és próbálta követni az új dolgokat, akinek csillogott a szeme, ha szépet látott, és nem ilyen lemondó, fáradt legyintéssel intézte el a világ dolgait.
Elfáradt anyámban az élet. És én még nem tudom feladni a reményt, hogy felkeltsem az érdeklődését, úgy igazán. Kétségbeesetten próbálom magamra erőltetni a lelkesedést, kitalálok, igen, csak azért is kitalálok valamit, amire fel fogja kapni a fejét, amitől egy kicsit megmozdul benne a kíváncsiság, amire lelkesedni kezd. Erős gesztusokkal kiszínezve csapok bele a történetembe, de a második körmondatomnál azt látom, hogy anyám nehézkesen feláll, az ablakhoz megy, kinéz a függönyön át, és értetlen félmosollyal azt mondja: hogy verekszenek ezek a cinkék az ennivalóért, pedig mindegyiknek jut bőven.
Elhallgatok. Lemondóan odalépek én is az ablakhoz, nézem a hülye, kövér cinkéket, ahogy verik egymás fejét, pedig a madáretető tényleg tele van magokkal.
Az anyám erre sosem sajnálja a pénzt. Csak magának a meleg mamuszra és a drágább sajtra, amitől nem fáj a hasa.
Sírhatnékom van. Birkózik bennem a csalódottság, a tehetetlenség, az indulat, az elfogadó, oltalmazó szeretettel. Átölelem anyámat, és együtt nézzük a cinkéket. Elindul a kezem a hátán. Simogatom. Érzem a törékeny csontjait a több réteg ruhán át is. Mindig sok réteget vesz fel, mert mindig fázik. Már nem szólunk többet. Minek.
|
|
|
0 komment
, kategória: ANYA |
|
|
|
|
|
2023-12-23 10:49:49, szombat
|
|
|
Vámosi István
Búcsúzom Tőled, Édesanyám
Amikor még otthon láttalak,
Az asztal mellett ültél a széken.
Hosszan átöleltelek, féltőn.
Vártuk a mentőt, s kértük a Teremtőt.
Köszönöm, amit értünk tettél,
Fáradtságot nem ismertél.
Bennünket óvtál, féltettél,
Jóra neveltél.
Gyerekkoromban olvastál nekem
Sok mesét, tanítottál velem verset.
Köszönöm az Édes Anyanyelvünket.
Áradt Belőled a lelkesítő, szép szó.
Életed nyolcvan évének öröme
S annyinak bánata.
Magaddal vitted föl,
Csillagok közé örökre.
Szívemben örök bánat,
Arcomon sokáig könny,
Sírodon mindig virág.
Isten Veled, Édesanyám.
|
|
|
0 komment
, kategória: ANYA |
|
|
|
|
|
2023-12-19 05:53:51, kedd
|
|
|
Berta Csaba
( Karácsonyi készülődés )
Kalácsot süt, mondtam magamban.
Gyökeret vert lábam,
s a küszöbön maradtam.
Nem akartam, hogy megijedjen,
hisz előbb érkeztem.
Korábban indultam, s ezt nem jeleztem.
Csak nézem ráncos kis kezét,
A meghajolt nénit. Ki várja gyermekét.
A virágos kendőt ezüstös haján,
Hát itt vagyok, dadogtam, drága, jó anyám.
Hangomat elnyomta a kopott asztal nyikorgó zaja.
Ő nem figyel rám.
Még várat magára a nagy találkozás.
Csak dagaszt gondosan tovább.
Készül már, készül a fehér kalács.
Tovább csodálom őt.
Lisztes kis kötényén táncolnak a rojtok.
Mintha vezetnék őket a gondosan varrt foltok.
Bár nem látok többet, csak kettőt talán,
Árnyékként egyesülnek a konyha falán.
A tűzhely melegében már érzem az illatot.
Olyan, mint azé, amit akkor egy barna hölgy adott.
Tengerkék szemekkel, fülig érő szájjal,
Tele szeretettel, ragyogással, bájjal.
Köténye sarkában még letörölte kezem,
S csak nézte boldogan. Nézte, ahogy eszem.
Most is érzem számban, milyen volt az íze,
Édesanyám kalácsában benne volt a szíve.
Frissen szelve, gőzölögve két kezembe adta,
Szívét pedig csókjával a homlokomon hagyta.
|
|
|
0 komment
, kategória: ANYA |
|
|
|
|
|
1/7 oldal
|
Bejegyzések száma: 61
|
|
|
|
2021. Június
| | |
|
|
ma: |
1 db bejegyzés |
e hónap: |
29 db bejegyzés |
e év: |
1418 db bejegyzés |
Összes: |
34593 db bejegyzés |
|
|
|
|
- Ma: 5933
- e Hét: 13504
- e Hónap: 35771
- e Év: 168325
|
|
|