|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 6
|
|
|
|
|
|
2021-09-05 19:25:59, vasárnap
|
| |
| |
Farkas Attila Fonyódon készült fotója.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: A nap képe |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2021-09-05 19:18:43, vasárnap
|
| |
| |
Reményik Sándor: Száraz levél
Egy lány hajába hullt,
A véletlen, a szél
Hozta. Gyűrött kis múmia-levél,
A sötét fürtök közt pihen:
Vándor, különös, oda nem való,
Szomorú idegen,
Egy lány hajába hullt, most ott pihen.
A lelkem is, ha lány hajára száll,
Ott úgy pihen,
Mint ez a vándor,
Ez a szomorú, száraz idegen.
Hogy megpihent: tán maga sem hiszi,
Egy pillanat - s a szél tovább viszi,
Tovább, tovább...
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Remenyik Sándor |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2021-09-05 19:15:09, vasárnap
|
| |
| |
Reményik Sándor: A menekülő
Ha menni kell, magammal sokat vinnék,
Az egész édes, megszokott világot,
Rámástul sok, sok kedves drága képet
És egy pár szál préselt virágot,
Vinnék sok írást, magamét, meg másét,
Sok holt betűbe zárt eleven lelket,
S hogy mindenütt nyomomba szálljanak:
Megüzenném a hulló leveleknek.
Vinném az erdőt, hol örökké jártam,
Hintám, amelyen legelőször szálltam,
A keszkenőm, mivel rossz másba sírni,
A tollam, mert nem tudok mással írni,
Vinném a házunk, mely hátamra nőtt
Az utca kövét küszöbünk előtt!
Vinném... én Istenem, mi mindent vinnék!
Én Istenem, mi minden futna át
Gyötrődő lelkem alagútjain -
Olvasgatnám az ablakok sorát,
Simogatnám a fecskefészkeket,
S magamba színék minden verkliszót,
Mint bűbájos, mennyei éneket...
Utánam honvággyal tekintenének
Az ajtók mind, és mind a pitvarok,
Szeretnék mindent, mindent magammal vinni -
És mindent itt hagyok.
Foto: Boncsér Árpád szobrászművész |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Remenyik Sándor |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2021-09-05 19:06:52, vasárnap
|
| |
| |
Reményik Sándor: A magány szobra
Én játszottam a rengeteggel,
S zálogul a lelkemet adtam.
Hogy fogom visszaváltani?
Gyerekkoromból zendül egy szó:
Most tessék "szobrot állani!"
A szót a fenyők átveszik,
Harsogva zúgják: szobrot állni!
Már követel a rengeteg:
Add meg magad, nincs mit csinálni!
Felhágok hát egy csonka törzsre,
Keresztbefonom a karom:
Tégy hát velem, amit akarsz,
Erdő, te szörnyű hatalom.
S az erdő semmit sem csinál.
E mozdulat elég neki.
Ahogy hozzádermedten állok:
Alakom' szoborrá teszi.
S "Magány szobrá"-nak nevezi.
Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. augusztus 30. - Kolozsvár, 1941. október 24.) költő, a
két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja.
Kép: Reményik Sándor mellszobra Kolozsváron - Vágó Béla szobrászművész alkotása.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Remenyik Sándor |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2021-09-05 18:58:58, vasárnap
|
| |
| |
Janus Pannonius: Névváltoztatásról
János volt a nevem, s Janus, ki e verseket írta!
Megmondom, ha netán, tudni kívánod okát.
Nem buta gőgből hagytam cserben a régi nevem, nem!
Tudna-e bárki különb s szebb nevet adni nekem?
Ezt hittem magam is s lásd, Janus lettem, amint a
Múzsa magához emelt s megkoszorúzta fejem.
Janus Pannonius (Csezmiczei János vagy Cesinge János, neve magyar fordításban Janus - János , Pannonius - Pannóniai) (Csezmice, 1434. augusztus 29. - Medvevár, 1472. március 27. pécsi püspök, az első név szerint ismert költő és humanista, aki Mátyás király korában élt, latin nyelven írt.
Janus Pannonius: A roskadozó gyümölcsfa
Én, aki nyílegyenest törtem sudarammal az égnek,
Seprem most leborult lombozatommal a port.
Nem külső, idegen terhek roskasztanak engem,
Önnön termésem húzza le bús fejemet.
Társaimat viharos villámok döntik a földre,
Rám ez a dús termés hozza a szörnyű halált.
Ép volnék ma is én, ha nem önt el a százszoros áldás;
Mind az enyém a gyümölcs, mely íme porba terít.
Nincs más hátra: a balta setét vasa vágja el éltem,
S máglyák lángjai közt pusztulok el megadón.
Jobb a diófának: termése miatt verik őt le,
Engem a termésem súlya tör össze maga.
Épp ily díjat nyert Agamemnon hitvese hajdan,
S az, ki a háboruba küldte gyanútlan urát.
Ó, de ha így fizet, ily gonoszul, anyjának a gyermek,
Akkor a természet szent joga, jaj, hova lesz?
Azt diktálja az ész: ne akarjon szülni az asszony,
Vesszen a magzat, amely duzzad az anyja ölén.
Bárcsak durva fagyok perzselték volna le szirmom,
Amikor ifju tavasz csalta ki bimbaimat!
Vagy letarolták volna a vad szelek a be sem érett,
Zsenge bogyót, sűrűn nőtt, buja kincseimet!
Meddő árnyam várna csak arra, ki lankad a hőtől,
S nem másért, csak ezért tisztelik úgy a platánt.
Karcsú, szép, sudaras törzsek, hallgassatok énrám,
Széttárván ölelő, széles-erős karotok:
Díszes kerti gyümölcs ne legyen soha szívetek álma,
Éppen elég, ha a lomb lep, noha magtalanul.
Rátör a büszke gyümölcs a sudárra, mely élteti-hordja,
Egyszerűen, szelíden díszlik a fán a levél.
És te, ki erre kerülsz, ágast állítni ne restelj
Csüggő gallynak, emeld helyre a dűlt terebélyt,
Gyakran gyógyította be már gyöngéd idegen kéz
A rokon által ütött mély, szomorú sebeket.
Rakj hát holmi karót e szegény ágaknak alája,
Szednivaló is akad, újra ha erre kerülsz.
Tennen terhed is úgy könnyüljön, s véreid ádáz
Tetteid úgy ne legyen felpanaszolni okod.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Irodalom innen onnan |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2021-09-05 18:52:21, vasárnap
|
| |
| |
Johann Wolfgang von Goethe: A bolond végszava
Sokszor, hiszem, kitettem magamér,
S eb bánja, hogyha senki sem dicsér.
Mit elhibáz az élet, rend szerint
Idővel nyélbe szokta ütni mind.
Ha butaságért tapsokat kapok,
Úgy nevetek, hogy majd megpukkadok.
S ha szidnak olyanért, mit jól csinálok -
Csak hallom s ebben semmit sem találok.
Ha egy hatalmas kéz nyakamba csap,
Úgy teszek, mintha tréfa volna csak.
De merjen ilyent holmi magam-fajta,
Megemleget, úgy vágok végig rajta.
Ha visz a kerék, éltem dáridó
És danolok in dulci jubilo.
Ha meg legázol, mindjárt, még a porbúl
Kiáltok: Várjatok, már vissza fordúl.
Ha élvezem a víg, napos tavaszt,
Nem tépelődöm, hogy majd tél fagyaszt,
S mikor pelyhedzve hull alá a hó,
Az jut eszembe, hogy szánkázni jó.
A sorsot szidd akár, akár dicsérd,
Azért a nap nem áll meg kedvedért
S megy, mendegél, akard vagy ne akard,
Mint régen, a míg életedbe' tart.
Az úr, a szolga sírja széleig
Kél, fekszik, öltözik meg vetkezik;
Mindenki, bármily kaptafára készül,
Eszik, iszik és temetkezik végül.
Azért ne férjen hozzád semmi gond,
S lehetsz olyan okos, mint én bolond.
(Dóczi Lajos fordítása)
Johann Wolfgang von Goethe (Frankfurt am Main, 1749. augusztus 28. - Weimar, 1832. március 22.) német író, költő, grafikus, művészetteoretikus, természettudós, jogász és politikus. A német irodalom egyik klasszikusa, a világirodalom egyik legnagyobb költője.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 6
|
|
|
|
2021. Szeptember
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
156 db bejegyzés |
| e év: |
1996 db bejegyzés |
| Összes: |
10039 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 104
- e Hét: 4720
- e Hónap: 8470
- e Év: 77390
|
|
|
Offline
