Ifj. Nagy Bálint (Valentinus) versei,Nagy Bálint versei,Nagy István Attila , - menusgabor Blogja - Ábrányi Emil,Adamis Anna,Ady Endre,Ágai Ágnes ,Agytorna,Alföldi Géza ,Alhana,Ambrus Magdolna,Andók Veronika ,Andróczky Lászlóné ,Antoine de Saint-Exupery,Anyák napja - gyermeknap,Áprily Lajos,Arany János,Arany Viktor,Arany-Tóth Katalin ,Aranyosi Ervin,Artai Zsuzsanna,Árvai Attila & Emil,Átyim Lászlóné ,B. B. Nala,B. Huszta Irén,B. Radó Lili,Babits Mihály,Bagi Tibor,Bajza József ,Baktai Faragó Aranka ,Balassi Bálint,Balázs Béla,Balázs Sándor Turza /B.A.S.A./,Bálintffy Etelka,Balla Zsuzsanna,Balogh József,B,

Továbbiak »

Belépés

			menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac /			Menus Gábor 1940.08.11 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom

Blogom,

Képtáram

Képtáram,

Videótáram

Videótáram,

Ismerőseim

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

Fecsegj

1/1 oldal

Bejegyzések száma: 3

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus) versei

2020-07-16 21:00:11, csütörtök

	IFJ. NAGY BÁLINT (VALENTINUS) VERSEI ifj. Nagy Bálint(Valentinus) 1948. március 13. - án született Zircen. Gyermekkorát a vadregényes Bakonyban, Csesznek várának tőszomszédságában, Bakonyszentkirály községben töltötte és ezt is tartja Szülőfalujának, kórházi világrajövetelem ellenére. Már korán, kis iskolás koromban kezdett verseket írni édesapja Nagy Bálint parasztköltő biztatására. Önálló irodalmi honlappal is rendelkezik. Link AHOGY ÉN SZERETLEK... Vallomás Terikémnek Neve Napján Ahogy én Szeretlek az Maga a Csoda, Hisz Vert Eleget az Életnek Ostora Amíg Megismerhettem Véled Igazán Azt, Hogy Nem Mindig Jön El Táltosparipán Hozzánk a Királyfi, De a Királylány Sem, Mert a Szerelem - Szeretet és Hűség Nem Pottyanik az Ölébe Senkinek Soha, Ezért a Mi Szerelmünk Igazi Csoda! Kortalan Szerelemben Örökké Hiszek, Nélküle Immár Sohasem Létezhetek! Ahogy én Szeretlek az Maga a Csoda, Hisz Vert Eleget az Életnek Ostora. Mikor Megismertelek Minden Változott, Mert az Életembe Édes Derűt Hozott, Amely Olyan Közős Jövő Reményével Kecsegtetett Nem Szavak Ismétlésével, Hanem Érzelmeink Kimutatásával, Szíveink Közös - Hangos Dobbanásával Járó Olyan Igaz Érzelmi Varázslat, Mihez Foghatót Nem Mindenki Találhat! Ahogy én Szeretlek az Maga a Csoda, Hisz Vert Eleget az Életnek Ostora. Kilencedik Éve Már, Hogy Szerethetlek, Kilencedik Éve Már, Hogy Ölelhetlek Olyan Érzésekkel, Amik Bennem Vannak, Részedről Pedig Viszonzásra Találnak. Nem Létezhet Többé Senki Más Soha Már, Mert Mireánk Örökké Csak Boldogság Vár. Nincs Legyőzhetetlen Akadály Terikém, Nekem Te Vagy a Legszebb Széles Földtekén! Ahogy én Szeretlek az Maga a Csoda, Hisz Vert Eleget az Életnek Ostora. Szerelmünk Záloga a Kölcsönös Hűség, Amelybe Nem Férkőzhet Már Keserűség, Csak Tisztasággal Egybeforrott Szeretet, Amely Boldogsággal Tölt Olyan Éveket, Amely a Közös Jövőnk Biztosítéka, Hűséges Szíveinknek az Ajándéka. Örökké és Még Három Napig Szeretlek, Neved Napján Angyalcsillagom Ölellek! AHONNAN JÖTTEM... Ahonnan jöttem, nem láttam soha fényes palotát, Megismerhettem az életnek árnyas oldalát. Bakony rengetegében olyan sokáig éltem én, Szívemben mindig volt egy bizakodó örök remény Hogy egykor majd megvalósulnak a gyönyörű álmok, Izzó tűzzel fognak majd lobogni szeretet lángok. Tündöklő fénnyel átölelt felkelő Nap sugara, Tündérszép bakonyi világom ébredő hajnala. Udvarunk zöldellő gyepe harmatosan csillogott, Boldogság járta át az ébredő szülői lakot. Szikrázó napsütésben ragyogtak reám a hegyek, Tudták, hogy egykoron talán majd örökre elmegyek. Szerényen éltünk hol becsülete volt a kenyérnek, Protestáns hittel imádkozva szüleim reméltek Egy szebben és örömtelibben ragyogó holnapot, Amit Istenünk eddig soha még nekünk nem adott. Két kezük munkáját dicsérték a zöldellő mezők, Búzakalászt learató dolgos munkás őserők. Fényűzés örökké kerülte szegényes otthonunk, Erről mindig csak lehunyt szemmel éberen álmodtunk. Pislákoló lámpafénynél olvastuk a Bibliát, Jézus Krisztus életét, szénaillatú jászolát Magunk elé képzelve zsoltárokat énekeltünk, Melegséggel telt meg ilyenkor a szomorú lelkünk. Múltidéző emlékeim közül Apám nincs velünk, Karácsonykor érte imára kulcsoljuk majd kezünk. Megköszönve azt a jussot, mit örökül ránk hagyott, Szebb világba vetett hitét, miről Ő is álmodott. Mikor majd a testemet is betakarja szemfedél, Betemetett sírom felett süvít majd a hideg szél Akkor tudom meg csak, hogy tőlük örökre elmegyek, Csendes temető sarkában föld mélyében létezek Porrá válva, elenyészve, de akkor is boldogan, Mint aki feje felett a történelem átsuhan. Bakonyból jöttem én, de még egy kicsikét itt vagyok, Nem tudom, hogy mit hoznak majd számomra a holnapok. AKÁRHOGY FÚJ A SZÉL... Akárhogy fúj a szél és zord a Tél, Szívemben mindig Szerelem zenél. Ha majd meleg nyári Nap sugára Mosolyog Szerelmem ablakára, Kinyílik Boldogságunk ajtaja, Többé lakat nem kerül rá soha. AZ ALFÖLD GYÖNGYSZEMÉBEN ÉLEK... Bakonyszentkirály - Zirc - Gyula (Végállomás) Az Alföld Gyöngyszemében Élek Egy Éve Már, Mert Szívem Idehúzta Két Gyönyörű Szempár. Kétezertizenkettő December Havában, Vonatról Szállva Huszonegyedik Napjában Mikor Egyesek Meg a Világvégét Várták, Mindenüket Elkótyavetyélték, Eladták. Tizenkét Óra Tizenkét Perc Volt az Idő, Úgy Éreztem, Számomra a Boldogság Eljő! Akkor és Ott Várt Reám az én Tündérrózsám, Életem Értelme Drágakincses Violám. Rabulejtett Örökre Igaz Szerelmével, Boldogságot Hozó Tiszta Lelkületével. Bakonyom Után az Alföld Lett az Otthonom, Hegy Helyett Cipőmmel a Síkságot Koptatom. Egymás Mellett Élünk Kettecskén Hűségesen, Becézve Simogatjuk Egymást Sejtelmesen Mert Tudjuk, Hogy a Mi Szerelmünk Örökké Tart, Túlélt Már Sok Nehézséget és Sok Zivatart, De Mégis Megerősödve Megyünk Előre A Boldogságunk Megérdemelt Szigetére. Az Alföld Gyöngyszemében Élek Egy Éve Már, Mert Szívem Idehúzta Két Gyönyörű Szempár. Szerelmünk Független az Időtől, Kortalan, Nem Félünk a Jövőtől, Ami Bizonytalan. Mindketten Tudjuk Azt, Hogy a Veszélyt Legyőzzük, Erős Hitünkkel Céljainkat is Elérjük. Egymás Kezét Fogva, Múltunkat Nem Feledve, Sokat Szenvedett Hazánkat Mégis Szeretve Mindig Hiszünk az Összefogás Erejében, Egységes Magyar Hazánk Eljövetelében. AKKOR IS SZERETLEK... Születésnapodra Szerelmem Akkor is Szeretlek, Ha Nem Mindennap Mondom, Mert Igaz Szerelem Mindig Nagyszerű Dolog. Akkor is Szeretlek, Mert Ha Hangod Meghallom Már Szívem Is Hangosabban Kalapál, Dobog. Akkor Is Szeretlek, Mikor Nap Reggel Felkel, A Madarak Trillázva Szépen Énekelnek. Akkor Is Szeretlek, Mikor Holdsugár Éjjel Benéző Mosolyai Tereád Vetülnek. Akkor Is Szeretlek, Ha Nem Mindennap Mondom, Mert Rajtad Kívül Már Senki Más Nem Kell Nekem. Akkor Is Szeretlek, Ha Éberen Álmodom Mindenségem Fénye, Mert Te Vagy az Életem. Akkor Is Szeretlek, Mikor Nem Vagy Mellettem, Mert a Békesség Szigetét Te Adtad Nekem. Akkor Is Szeretlek, Mert Te Vagy a Végzetem, Minden Kincsnél Drágább, Értékesebb Ékkövem. Akkor Is Szeretlek, Ha Nem Mindennap Mondom, Örökké És Még Három Napig Tündérrózsám. Akkor Is Szeretlek, Mert Te vagy Gondolatom Kimondva És Kimondatlanul, Édes Babám. Akkor Is Szeretlek, Ha a Zsebem Már Üres, De a Szerelmed Gazdaggá Teszi Éltemet. Akkor Is Szeretlek, Mikor Szó Felesleges, Mert Szívem Hangosan Jelzi Az Érzelmemet. Akkor Is Szeretlek, Ha Nem Mindennap Mondom, Mert Te Vagy Nekem a Boldogság Szép Virága. Akkor Is Szeretlek, Mert Az Angyalcsillagom Lész Holtomig, Lírikus Lelkem Csalogánya. Akkor Is Szeretlek, Ha Már Reszkető Kézzel Tudom Majd Átölelni Kedvesem a Vállad. Akkor Is Szeretlek Majd És Halk, Lágy Zenével, Szerelmes Szavakkal Ébresztem Fel a Vágyad. AZ ARANYOS PATAK VÖLGYÉBEN... Szerelmemnek névnapi megemlékezésül Ugye mondtam, hogy megmutatom a kis patakot, Szerezve Néked ezzel örömet és szép napot. Ugye megmondtam, hogy mily csodás ott a természet, A fákon átaranyló Napsugár is igézet. Hallhattad Vasárnap kis patakunk csobogását, Érezhetted a szíveink hangos dobbanását Mikor a természet lágy ölén csókot váltottunk, A sziklák között boldogan romantikázhattunk. Felettünk a madárhad is édesebben dalolt, Mellettünk kirándulók csapata vándorolt. Mi csak egymást láttuk és azt az igazi csodát, Amelyet az Aranyos patak völgye produkált. Sokadszorra ott is örök hűséget fogadtunk, Mezei virágból gyönyörű csokrot formáztunk. Megkóstoltuk a földiszeder édes ízeit, Melengető Napsugárral megérett kincseit. Falu szélén a kis patakunk hídján megálltunk, Lágyan átölelve egymást csak egyre gondoltunk: Szerelmünk soha senki és semmi nem tépi szét, Szellő viszi Fortuna - Valentinus énekét. Messzi távol ahol hirdeti ezt az örök csodát, Hogy két igazi szerelmes szív egymásra talált. Az Aranyos patak völgye örök emlék legyen, Tündérrózsám Tégedet az Istenünk éltessen. A DALLAMOK, AMIK LÉGBEN SZÁLLNAK... Szerelmemnek kötetlen stílusban, de mégis Igazul A dallamok, amik légben szállnak olyan erővel Viszik tova azt az érzést Kedvesem, Ami bennem van és olyan hevesen Száguldanak át a légen messzire, Hogy elérjenek Hozzád, akinek két keze Nyúlik felém a messze távolból, Gyulának Csodaszép Városából. Most nem lehetsz velem Gyönyörű Szép Kedvesem, De a gondolataim száguldása Viszi Hozzád dallamszárnyon Szívemnek olyan forró üzenetét, Amely most túlharsog minden oly zenét Ami eddig talán csak halkabban vitte át Lelkemnek és érzéseimnek dallamát. A dallamok, amik légben szállnak, Boldogan odatalálnak Mindig Hozzád, Mert nem feledik Sohasem: Te Vagy számomra az Igazi Szerelem Elsöprő érzésével és Minden Boldogságával, Az Életnek csendesen vagy túlharsogó zajával Együtt is megmutatva azt, Hogy Szeretem Benned Nemcsak a Tavaszt, Hanem Minden Évszak Virulását és Szépségét Oly erővel, Ahogyan szívem dobbanása biztatja Boldogságos Jövővel. Nincs Már Többé Szomorúság és Bánat, Mert a Te Érzéseid felém Olyanok Valának, Amelyek Vágyaimat megsokszorozva Hozzád Visszanyargalásznak Felhőparipámon olyan gyorsan és Boldogan, Ahogy a szélvihar is tud száguldani, de nem sokan Érthetik ezt rajtad Kívül Kedvesem, Hisz ez nem lehet más, Csak Valódi és Igaz Szerelem! Ajkaidnak Mézédesen finom íze, Szomjunkat oltó Gyönyörűsége Emlékeztet minket Mindig Arra, Hogy Mi nem leszünk sohasem olyan árva Aki eldobja magától azt, akit Szeret, Mert a Mi Szerelmünk Ilyet Sohasem Tehet, Mert Örökké és Még Három napig Tartó Érzelem, Örökké és Még Három Napig Tartó Igaz Szerelem! DICSŐSÉG NÉKTEK... Az Aradi Vértanúk Emlékezete Dicsőség Néktek Aradi Tizenhármak, Kik Részesei Voltatok Nagy Csatáknak! Azt Hittétek Akkor, Hogy Jön a Szabadság, Ha Nem is Háromszor a Magyar Igazság, De Legalább Egyszer és Tart Majd Örökké, A Bús Magyar Lélek Változik Örömmé Úgy, hogy Egységben és Boldogságban Élhet Mindenki, Nem Csak Zsarnokságot Remélhet. Dicsőség Néktek Aradi Tizenhármak, Kik Részesei Voltatok Nagy Csatáknak! Nem Kérte Számon Senki Honnan Jöttetek, Lengyel, Vagy Osztrák Vért Hordoz az Eretek, Vagy Más Népektől Jöttetek Segíteni, A Magyarság Szent Szabadságát Kivívni. Utólag Sem Tudjuk Eléggé Köszönni, Hogy Akkor Jöttetek Nekünk Segíteni. Dicsőség Néktek Aradi Tizenhármak, Kik Részesei Voltatok Nagy Csatáknak! Osztrákok Oroszok Segítségét Kérték, Hogy a Magyar Szabadságharcot Leverjék. Győzött a Túlerő és Eljött Haynau, A Dicsőségre Következett a Boru. Akasztófákat Ácsdoltatott Aradon, Nem Volt Számukra Sem Bocsánat, Sem Pardon. Dicsőség Néktek Aradi Tizenhármak, Kik Részesei Voltatok Nagy Csatáknak! Emléketeket Nem Feledjük Sohasem, Mert Tiétek Volt az Igazi Győzelem Hisz Olyan Célért Hullott Ki a Véretek, Örök Márványtáblába Rója Nevetek A Magyar Nemzet Dicsőséges Pennája: Emlékezzünk Aradi Tizenháromra! DÜBÖRGŐ TÁLTOS DOBOK IDÉZIK ŐSÖK SZELLEMÉT... Dübörgő Táltos dobok idézik Ősök szellemét, Felhevült arccal hallgatjuk az intő üzenetét Elmúlt Évezredek csatáit mindig megnyerőknek, Akik próbálnak üzenni az Ország elveszejtőknek. Dicső elődeink még a sírjukban is forognak, Adnának tanácsot kései leszármazottaknak Ha tudnának, de kik senki szavára sem figyelnek, Miért tennék ezt a régből jussolt elődeinknek? Dübörgő Táltos dobok idézik Ősök szellemét, Felhevült arccal hallgatjuk az intő üzenetét Mindannak amit Ország építő Nagyjaink tudtak, Büszke, összetartó Hazát egykor létrehoztak. Sértés nélkül kérdezném: Elkorcsosult a Nemzetünk? Mondjátok meg mai Magyarok! Mi lesz majd így velünk? Sír a szívem és a lelkem, mert nem tudunk összefogni! Hívők és nem hívők nem tudunk mást csak marakodni? Dübörgő Táltos dobok idézik Ősök szellemét, Felhevült arccal hallgatjuk az intő üzenetét Pilisben, vagy az egész megmaradt csonkolt Hazában, Határainkon túli nagyobb és kisebb kolóniákban. Istenünk az Égben, ki Magyarok Istene is Vagy, Akinek a hatalma Mindenek felett olyan nagy Tégy velünk csodát, mert ha nem Teszed végleg elveszünk, Semmivé válik egykor volt Dicsőséges Nemzetünk! Dübörgő Táltos dobok idézik Ősök szellemét, Felhevült arccal hallgatjuk az intő üzenetét: Ma még talán nem késő megfogadni, összefogni, Barátban Barátot és nem ellenséget keresni! Dicső Elődeink valamit egykor nagyon tudtak, Ha marakodtak egymással, mégis Nagyok maradtak. Jusson ez eszünkbe és legyen már Örök Békesség, Végleg ragyogjon felettünk a derűsen kéklő Ég! ELEINK VÉRE VAJON... Eleink Vére Vajon Hiába Hullott, Magyarok? Tudunk Mi Majd Egykor Megbékélni? Válaszoljatok! Szomorú a Szívem, Mikor Nem Látok Békességet, Bánatos Lélekkel Tapasztalok Békétlenséget Ünnepnapokon és Hétköznap az Emberek Között, Kiknek Már Lakásába is Veszekedés Költözött. Mellveregetővé Lesz Már Örökre a Nemzetünk? Ki Nemzetibb Magyar, Örökké Ezen Veszekedünk? Hová Lettek Manapság a Rákóczik és Kossuthok, Hová Lettek az Igazi, Hont Vezérlő Alkatok? Eleink Vére Vajon Hiába Hullott, Magyarok? Tudunk Mi Majd Egykor Megbékélni? Válaszoljatok! Vitázunk Azon, Hogy Melyik a Magyarabb Lobogó, Háromszínű, Avagy Árpádtól Örökölt Szép Zászló, Pedig Egységbe Forrásra Kellene Törekedni, Nem Állandóan Újabb Kifogásokat Keresni. Ébredjünk Fel a Letargiából Drága Véreim! Fogjunk Össze a Megmaradásunkért Testvéreim! Hová Lettek Manapság a Rákóczik és Kossuthok, Hová Lettek az Igazi, Hont Vezérlő Alkatok? Eleink Vére Vajon Hiába Hullott, Magyarok? Tudunk Mi Majd Egykor Megbékélni? Válaszoljatok! Régi Szép Magyar Anyanyelvünket Ne Feledjük El, Ősiségünk Régi Üzenete Erről Énekel A Rovásba Foglalt Ékességével Világosan, Hogy Soha Ne Feledjük El, Kiabálja Hangosan Hogy Meghallja Azt Minden Magyar Ember a Világban, Határokon Belül és Nem Csak Itthol a Hazában. Hová Lettek Manapság a Rákóczik és Kossuthok, Hová Lettek az Igazi, Hont Vezérlő Alkatok? Eleink Vére Vajon Hiába Hullott, Magyarok? Tudunk Mi Majd Egykor Megbékélni? Válaszoljatok! Megkopott Már Kissé Hunnia Jogának Asztala, Megrongyosodott Demokráciánknak a Bársonya, De Akkor Sem Csüggedhetünk El, Hisz, Túlélők Vagyunk, Kik Semmi Probléma Elől Soha Meg Nem Hátrálunk! Nem Hagyjuk Magunkat Többé Térdrekényszeríteni, Nem Hagyjuk Magunkat Mi Már Szolgasorba Dönteni! Ideje, Hogy Újra Jöjjenek Rákóczik, Kossuthok, Akikkkel Szárnyalhat Majd a Nemzetünk, Mint a Sasok. ÉBREDJ MAGYAR AMÍG NEM KÉSŐ... Ébredj Magyar, amíg nem késő az Ébredés! Ébredj Magyar, mert ha tovább tart a szenvedés, Már nem lesz hová lehajtani a fejedet, Mert felőled is elviszik majd a fedelet! Elvész becsületed, jussodból kiforgatnak, Megmaradhatsz elárvult és bitang Magyarnak, Aki alól még az ősi földjét is elhordják, Újkori rabszolgasorba beletaszítják. Megmondják, mit tegyél éltednek minden napján, Nem tűrnek el senkinek sem mosolyt az arcán. Ébredj Magyar, amíg nem késő az Ébredés! Ébredj Magyar, mert ha tovább tart a szenvedés, Akkor már késő lesz, mert jogaid elvesznek, Minden más egyebet is Tőled majd elvesznek! Demokráciának fogalmát is kidobják, A Törvénykezésnek a látszatát sem tartják Be többé mert a hatalomnak mámorában Jól vizsgáznak Emberek megalázásában, Jogaik eltiprásában, mert ezt érdemlik, Amiért a legfőbb Hadurat nem tisztelik. Ébredj Magyar, amíg nem késő az Ébredés! Ébredj Magyar, mert ha tovább tart a szenvedés, Nem lesz többé erőd és Hited felébredni, Nem lesz számodra más, csak Hatalmat szolgálni! Mindent elveszítesz: Hazádat, Jogaidat, Jövőbe vetett reménykedő álmaidat. Mindent, amiért eddig dolgoztál - küzdöttél, Mindent, amiben eddig Magyarsággal Hittél. Csak tűrés és megaláztatáshoz lesz Jogod, Ha nem tetszik, akkor Hazádat elhagyhatod. Ébredj Magyar, amíg nem késő az Ébredés! Ébredj Magyar, mert ha tovább tart a szenvedés, Akkor valóban számodra csak ez maradhat, De aki nem tűri, tovább az nem hallgathat! Nem tiporhatja senki sárba a Nemzetét, Nem veheti el a Magyarság Becsületét, Mert aki megteszi, nem szereti Hazáját, Szemétdombra dobja a jussolt Magyarságát. Ébredj Magyar, amíg nem késő az Ébredés! Ébredj Magyar! Szűnjön meg végre a szenvedés! ÉNEKLEM A SZABADSÁG DALÁT... Éneklem a Szabadság Dalát Nemzetem Oly Erővel, Hogy Beleremeg a Szívem. Magasan szálló sólyom Kárpátok felett Körberepüli a ,,Magyari" népeket. Hangosan kiáltja azt, hogy: Egyek Vagyunk! Hallja Mindenki: Mi Szabadok Maradunk Mindörökké, Hisz Mi Szabadnak Születtünk, Ezért a Szent Földért Eleget Küzdöttünk! Darabokra Szabdalt Édes Kis Hunniám, Még Így is Te Vagy az én Szeretett Hazám! Éneklem a Szabadság Dalát Nemzetem Oly Erővel, Hogy Beleremeg a Szívem. Békességet kérek Tőled én Istenem, Mert ami most van, az csak Kínzó Gyötrelem. Határon belül már oly Nagy a Széthúzás, Hogy kétséges itt is az Együttmaradás. Testvér - Testvér Ellen Gyakran Hadakozik, Békességről Lassan Senki Sem Álmodik. Darabokra Szabdalt Édes Kis Hunniám, Még Így is Te Vagy az én Szeretett Hazám! Éneklem a Szabadság Dalát Nemzetem Oly Erővel, Hogy Beleremeg a Szívem. Gőgös ,,Nagyurak" Tobzódnak Felettünk Ma, Velük szemben már nem segít sem az Ima, Sem a hangosan gondolkodás jajszava, Mert kellene újra egy Isten Ostora" Aki rendet rakna ebben a káoszban, Kicsinyre szabdalt Drága Magyar Honunkban. Darabokra Szabdalt Édes Kis Hunniám, Még Így is Te Vagy az én Szeretett Hazám! Éneklem a Szabadság Dalát Nemzetem Oly Erővel, Hogy Beleremeg a Szívem. Szabadság és Demokrácia Merre Vagy? Mondd Istenem ez a kérésünk Olyan Nagy? Táltosdobok Szóljatok, Dübörögjetek! Nimród Népei Újra Egyesüljetek Mert a Fennmaradásnak ez a Záloga, Így Ragyoghat Fel Újra a Szent Korona! Darabokra Szabdalt Édes Kis Hunniám, Még Így is Te Vagy az én Szeretett Hazám! FÁJDALMAS TRIANON EMLÉKE... Fájdalmas Trianon Emléke Gyötri Lelkemet, Hisz Megnyomorították Hazánkat és Népemet. Elvették Nagymagyarországot Egy Tollvonással A Nagyhatalmak Gőgösen Hangos Vihogással. Picinyre Zsugorodott Drága Szép Magyar Földünk, Hegyeink, Erdeink és Ránk - hagyott Örökségünk Idegen Országok Ölébe Lett Koncul Dobva, Kesereghetünk Kilencvenhárom Éve Rajta. Nem! Nem! Soha! Gyalázat Nem Ülhet Rajtunk Többé! Miénk ez a Drága Föld és Marad Mindörökké! Fájdalmas Trianon Emléke Gyötri Lelkemet, Hisz Megnyomorították Hazánkat és Népemet. Idegen Hatalmak Próbáltak Minket Megtörni, Kicsire Szabdalt Szép Hunniánkat Elsöpörni. Megpróbáltak Mindent, De Még Mindig Él a Magyar, De Belső Viszályokban Sem Mindig Egyet Akar. Vitatkozni Nem Kell: Ki az Igazabb Hazafi, Mert Nem Ettől Lesz Manapság Magyarabb Valaki. Nem! Nem! Soha! Gyalázat Nem Ülhet Rajtunk Többé! Miénk ez a Drága Föld és Marad Mindörökké! Fájdalmas Trianon Emléke Gyötri Lelkemet, Hisz Megnyomorították Hazánkat és Népemet. Volt Királyság, Népköztársaság, és Köztársaság, Manapság Már Csak Simán Úgy Hívják: Magyarország. Határainkon Túl az Elrabolt Magyarsággal Sem Tudunk Rendesen Szót Váltani Barátsággal, Mert Lerománozzuk, Tótozzuk Testvéreinket, Az Eleinktől Leszármaztatott Véreinket. Nem! Nem! Soha! Gyalázat Nem Ülhet Rajtunk Többé! Miénk ez a Drága Föld és Marad Mindörökké! Fájdalmas Trianon Emléke Gyötri Lelkemet, Hisz Megnyomorították Hazánkat és Népemet. Magyarságtudatunkat Merjük Büszkén Vállalni, Ne Engedjük Tovább Honunkat Széjjelszabdalni! Nem Lehet a Magyar Szívnek Soha Megnyugodni, Nem Lehet Trianon Átkába Beletörődni! Fogjunk Össze Újra Testvéreim Hős Magyarok! Döntsük El Végre Azt: Rabok Legyünk, Vagy Szabadok? Nem! Nem! Soha! Gyalázat Nem Ülhet Rajtunk Többé! Miénk ez a Drága Föld és Marad Mindörökké! GYÖNYÖRKÖDTÜNK A TÓ KÉKLŐ VIZÉBEN... Szerelmemmel Gyulán a Rákóczi tónál Gyönyörködtünk a tó kéklő vizében, Néha egy vadkacsa úszott előttünk. Nádasokkal körülölelt szépségben Szellő halk muzsikájára figyeltünk. Szerelem dala szállt tova a légen, Mi pedig ott álltunk és eltűnődtünk: Nem hiszünk Ma Már a Tündérmesékben, Mert földi Szépségekben Gyönyörködünk. A túlsó part mögött vonat zakatol, Tó tükre pedig szeliden hullámzik, Bennünket pedig az Alkony Átkarol. Egymás szemében Boldogságot Látunk, Számunkra Ma Már Csupán Ez Létezik: Beteljesedni Látszik Minden Álmunk! HA A BOLDOGSÁG... Ha a Boldogság Bekopog az ablakon, Majd ne tétovázz! Elszalasztott pillanat Többé nem jön vissza már. HA A KOKÁRDA BESZÉLNI TUDNA - HOVÁ TARTUNK 2012-BEN NEMZETEM? Ha a kokárda beszélni tudna napjainkban, Ha a kokárda ma már nem csak az álmainkban Jelentené az egykor kivívott szabadságot, Összetartana Nemzetet és Minden Családot, Nem pedig szétszakítaná büszke Magyarságot, Megdöbbentve ezzel talán az egész Világot. Boldog lennék, mert ma ezen a téren nem vagyok, Nem ezt akarták egykor Negyvennyolcas Magyarok. Hová lettél István Népe, aki most széthúzol? Hová lettél, ha Békességről már másképp álmodol? Ha a kokárda beszélni tudna napjainkban, Ha a kokárda ma már nem csak az álmainkban Hirdetné az egykor volt összetartó Nemzetet, Nem eresztené el a testvéri erős kezet, Amely évszázadokon által karddal és vérrel, Ha kellett ilyen áron és hősi dicsőséggel, De megszerezte és megóvta ezt az egységet, Mely meg tudta tartani a Nemzeti Egységet. Hová lettél István Népe, aki most széthúzol? Hová lettél, ha Békességről már másképp álmodol? Ha a kokárda beszélni tudna napjainkban, Ha a kokárda ma már nem csak az álmainkban Idézné vissza az összetartásunk erejét, Hanem egybeforrasztaná Magyarság egységét Olyan erővel és büszkén feszítő mellekkel, Ahogy szembeszálltunk egykor ellenségeinkkel. Add Uram, jöjjön el újra Népünk Békessége, Amely a Magyarságnak lenne nagy segítsége! Hová lettél István Népe, aki most széthúzol? Hová lettél, ha Békességről már másképp álmodol? Ha a kokárda beszélni tudna napjainkban, Ha a kokárda ma már nem csak az álmainkban Adná vissza azt, amiről sokszor ábrándozunk, Egységes, összetartó Nemzetben gondolkodunk. Nem lehet, hogy szétszakítva éljük le életünk, Nem lehet, hogy elvesszen ez iránt érzett Hitünk. Istenem, ne hagyj minket magunkra szépen kérünk, Segítsd visszaszerezni elveszített Egységünk! Hová lettél István Népe, aki most széthúzol? Hová lettél, ha Békességről már másképp álmodol? HA A SZERELEM... Ha a Szerelem Megérinti szívedet, Ne akarj rögtön Mindent megkapni attól, Akit még nem ismerhetsz! HA AZ ÁLMOK NEM VÁLNAK VALÓRA Ha az álmok nem válnak valóra, Ha úgy érzed érzéki csalóka, Akkor is büszkén emeld fejedet Az Ég felé, mert mindent nem lehet Megkapnod, amit szeretnél nagyon, Erős Hittel lépj túl az álmokon. Manna sem hull mindig az öledbe, Saját sorsodat vedd a kezedbe, Mert az Isten is csak akkor segít Megvalósítani az álmait Bárkinek ki maga is tesz érte, Nem csak várja, kezét ölbe téve. Ha az álmok nem válnak valóra, Ne legyen majd más az okozója Mindenáron. Az önbecsülésed Sokat segíthet, ha majd eléred Mindazokat, amikről álmodtál, Lehunyt szemeiddel ábrándoztál. Ha nem kapsz meg mindent az élettől, Ne akard kérni soha Istentől Csak ha már mindent megtettél érte, Akkor járulj csak az Úr elébe! HA HISZEM, HOGY VAN HITEM... Ha Hiszem, Hogy Van Hitem, Akkor Nem Veszhetek El, Ha Hiszem, Hogy Van Hitem, Akkor Nem Fordulok El Sohasem a Hazámtól, Nem Leszek Árulója, Nem Leszek Idegen Hatalmak Kiszolgálója. Hinnem Kell Istenünkben, Hinnem Kell a Hazában, Hinnem Kell Abban, Nem Leszek Sohasem Hazátlan, Mert Aki Hűségesen Szereti a Nemzetét, Annak az Istenünk Sem Engedi El a Kezét. Holtomiglan Hiszek a Magyar Nép Egységében, Hiszek Szent Koronánk Összetartó Erejében! Ha Hiszem, Hogy Van Hitem, Akkor Nem Veszhetek El, Ha Hiszem, Hogy Van Hitem, Akkor Nem Fordulok El Nemzetemtől, Barátaimtól és Mindenkitől, Ki az Ősöktől Egységet - Kitartást Örököl. Nem Hajlítom Meg Hátamat a Zsarnokok Előtt, Észre Fogom Venni Ha a Burjánzó Gyom Megnőtt Szeretett Országomban, Amely Megmérgezi Azt, Nem Engedvén Megláttatni az Éltető Tavaszt. Holtomiglan Hiszek a Magyar Nép Egységében, Hiszek Szent Koronánk Összetartó Erejében! Ha Hiszem, Hogy Van Hitem, Akkor Nem Veszhetek El, Ha Hiszem, Hogy Van Hitem, Akkor Nem Fordulok El Senkitől, Aki Baráti Jobbot Nyújt Majd Nekem Akkor, Amikor Megbotlom, és a Földre Esem. Ha El Tudom Hinni Hogy a Jog Asztala Közös, Ha El Tudom Feledni Hogy Utam Milyen Rögös, Akkor Talán Sokáig Lesz Még Mosoly Arcomon, Súlyos Teher Nem Nyugszik Majd Gyengülő Vállamon. Holtomiglan Hiszek a Magyar Nép Egységében, Hiszek Szent Koronánk Összetartó Erejében! Ha Hiszem, Hogy Van Hitem, Akkor Nem Veszhetek El, Ha Hiszem, Hogy Van Hitem, Akkor Nem Fordulok El Az Elszakított Országrészek Magyarjaitól, Mert Isten Mentsen Meg Bennünk' Újabb Trianontól! Uram, Aki Ott Fent Lakozol Mindíg az Égben, Segíts Nekem Abban, Hogy Megmaradjak Tisztességben! Ne Engedd Sohasem, Hogy Elveszítsem Hitemet, Ne Engedd Tovább Fogyni Szeretett Nemzetemet Mert Holtomig Hiszek a Magyar Nép Egységében, Hiszek Szent Koronánk Összetartó Erejében! HA LEHUNYOM A SZEMEM... Szerelmemnek Ha lehunyom a szemem, Téged látlak, Ha kinyitom a szemem, nem talállak. Ha lehunyom a szemem, látom arcod Ahogyan vívod mindennapi harcod A megélhetésért a Szerelemért, Az álmaid beteljesítéséért. Ha lehunyom a szemem, csókod érzem, Ha kinyitom a szemem, jövőnk féltem. Mit hoz számunkra a másnap, a holnap, Mit higgyünk igaznak, álnak, valósnak. Sírig tartó Boldogságot keressük, Istenünket kérjük majd, hogy elérjük. Ha lehunyom a szemem, itt Vagy vélem, Ha kinyitom a szemem, halkan kérdem: Mi vagyok én Néked Édes Tubicám, Csodálatosan Szép Édes Kis Babám? Távolról vélem hallani hangodat, Ahogyan hívogatod a párodat: Siessél, ne késsél, jer, ide hozzám, Szomjazza csókod kiszáradt vágyó szám! Add kezed Kedvesem, miénk az éjszaka, Teljesedjék ki szerelmünk mámora. Ha lehunyom a szemem, itt Vagy vélem, Ha kinyitom szemem, hiányod érzem... HA MAJD A NÉP NEMCSAK FELÉBRED... Ha Majd a Nép Nemcsak Felébred, Hanem Felkel, Ha Majd Újra Jönnek Kapás - Kaszás Sereggel, Ha Majd Nem Félnek Repülő Gyilkos Golyóktól, Ha Nem Tartanak Többé Hazaárulóktól Mert Bátran Mernek az Igazukért Kiállni, Nem Akarnak Tovább Új Urakat Szolgálni, Akkor Értik Meg Gőgös Haduraink Végre: Elszámolva Kell Állniuk a Nép Elébe! HA SÍRVA ÜVÖLT BENNED A FÁJDALOM... Ha sírva üvölt benned a fájdalom, Akkor is büszkén mondd azt, hogy vállalom! Ne tűnjön majd el örökre a Remény, Légy kitartó következetes kemény Ember akkor is, ha vérzik a szíved És akkor is, ha bánatos a lelked. Ha sírva üvölt benned a fájdalom, Sohase jelentsd ki azt, hogy feladom! Ifj.Nagy Bálint(Valentinus):Ha sírva üvölt benned a fájdalom...Előadja a szerző Link HÁTRAHAGYLAK ÓESZTENDŐ... Részlet Hátrahagylak Óesztendő Csillagfénnyel, Köszöntelek Újesztendő Tiszta Szívvel! Letudtunk Egy Újabb Évet De Nem Bánom, Az a Lényeg, Hogy Velem Van a Szép Párom Akivel az Életem Már Tündérrózsás, Szerelmetes Múló Időnk Olyan Mókás. Nem Feledjük Hosszú Harcunk Küzdelmeit, Megfogadtuk Istenünknek Intelmeit Aki Közös Út - Irányunk Támogatta, Szerelmünket Széjjeltépni Sosem Hagyta. Hátrahagylak Óesztendő Csillagfénnyel, Köszöntelek Újesztendő Tiszta Szívvel! Édes Hazám Sorsa Szívem Úgy Mardossa, Veszélyben Van Eleinknek Gazdag Jussa... HIÁNYZOL NAGYON... Hiányzol Nagyon, Ha Nem Vagy Mellettem, Őszintén Szeretlek Angyalcsillagom. Azt Hiszem, Szerelmedet Megérdemlem, Mert Te Akarod és én is Akarom. Életünk Végéig Már Egyek Vagyunk, Senki Nem Választhat Széjjel Bennünket. Közös Jövőnkben Együtt is Maradunk, Eggyé Forrasztva Szívünket - Lelkünket. Utunkon Közösen Járunk Örökre Napnak Sugarában és Zúgó Szélben, Testi Vágyunkban Égve és Gyönyörbe Forrva, Oly Tisztán, Hisz, Akit Kerestem Csak Te Vagy és Leszel Már Tündérrózsám, Mert Hiányzol, Mikor Nem Vagy Mellettem HÖLGYEK ÖRÖMÉNEK... Hölgyek Örömének Férfi a Kovácsa, Aki a Szerelmet Üllőjén Kínálja Oly Melegséggel, Ahogyan Megérdemli: Ennél Gyönyörteljesebb Nem Lehet Semmi! IMA MAGYARORSZÁGÉRT ISTENEM OTT FENT A MAGAS ÉGBEN... Istenem ott fent a magas Égben, Trónusodon ülsz nagy fényességben. Szánj meg minket, a mi kis Hazánkat, Fordítsd újra felénk az orcádat. Szeretetet- Békességet kérünk, Erre vágyik a mi magyar népünk. Istenem ott fent a magas Égben, Lakozol ott fénylő dicsőségben. Szent Fiaddal Adjál Reményt nékünk, Térdre hullva, imádkozva kérünk. Csüggedőknek Hitet adjál újra, Ne gondoljon soha háborúkra. Istenem ott fent a magas Égben, Higgyél újra e kis magyar népben. A Hit mellett újítsd meg erőnket, Tisztítsad meg Bűntől a lelkünket. Dobbanjon meg szívünk együtt újra, Kézen fogva Hozzád imádkozva. Istenem ott fent a magas Égben, Mondd meg Uram leszünk üdvösségben? Bocsánatod elnyerjük a Bűnben, Marad - e még Hitünk a jövőben? Esedezve Uram arra kérünk, Ne hagyd cserben kicsiny magyar népünk. KÁRPÁTOK BÉRCEI FELETT... Kárpátok Bércei Felett Száll a Turulmadár, Csodálkozva Kérdi: Hová Lett az Országhatár? Madaram! Madaram! Szépséges Sólyommadaram, Hát nem látod, hogy nincsen már elég napsugaram Ami bevilágítaná Nagymagyarországunk, Visszaadná Trianonban Elrabolt Világunk? Nem látod, hogy még a ,,Maradék" Hon is veszekszik, Pártosok hada évtizedek óta veszekszik? Kárpátok Bércei Felett Száll a Turulmadár, Búsan Körözve Sajnálkozik Most, Hogy Nagyon Kár, Mert az ősök ma már forognak a sírjaikban, Erre gondolni sem mernének sem álmaikban, Sem ébrenlétükben, ha megtehetnék Véreim, Állandóan Egymás Ellen Küzdő Magyarjaim! Hol van a Büszkeség és az Öröklött Becsület? Hol van az Egymással Szembeni Illő Tisztelet? Kárpátok Bércei Felett Száll a Turulmadár, Mert Gyalázatosan Zsugorított Országhatár Között Sem Szakad Szét a Békétlenség Hálója, Továbbra is Szorít a Pártoskodás Béklyója. Magyarok Istene! Hívők - Nem Hívők Istene! Hová Vetődik Most Jézus Krisztus Tekintete? Atya és Fiú Sem Nyújt Nekünk Segítő Kezet? Nem Dob Számunkra Kátyúból Kihúzó Kötelet? Kárpátok Bércei Felett Száll a Turulmadár, Egyre Türelmetlenebb, Ahogy Melegszik a Nyár! Mi Lesz Itt, Ha Majd Eljönnek a Hűvösebb Szelek, Amikor Újra Beindulnak a Buldózerek? Elsöpörnek az Útból Mindent, Ami Viszályszító, Országromboló és Nemzetet Megnyomorító! Akkor Majd Madaram! Szépséges Sólyommadaram, Talán Ragyoghat Újra a Vágyott Fénysugaram! KI VAGYOK ÉN? Jajongva fájó gondolat, Átszellemült, testet öltő lélek atyja, nem létező, képzet szülte, porlepte utak szürke vándora, kínlódó, szenvedő arcú halvány látomás. Ez vagyok én? Költői képzetem szelíd bölcsőjében, dúló indulatok küzdelmes nehéz perceiben semmivé lettem, pedig vagyok. Vagyok a földnek fekete sáros vándora, Anya szülte, hús - vér élő Ember. Vagyok, mert lennem kellett. Vagyok, hogy elmondhassam költői képzetem megannyi, csodálatos, rejtelmes világát. Haladó Eszme átható szellemében, sejtelmes fények villogó, sápadozó tengerében szorongó szívvel gondolok a Múzsák atyjára. Csodálatos érzés, valahányszor költőnek érzem, gondolom magamat. Ringatódzó szelíd mozdulattal, feldúlt agyamban cikázó morajló gondolattal hirdetem az Emberi Értelem diadalát. Költő vagyok? Nem tudom. Mikor erre gondolok, felteszem a kérdést önnön magamnak. Bírálóm, kritikusom lehetek - e vajon? Akárki, vagy akármi vagyok, parányi molekulája a sáros Földgolyónak. Űrben keringő gondolattal, játszva kergetődző, olykor fájó, máskor fellángolt arcú, névtelen vándor. Ez vagyok én. Múló, halandó Ember. A KÖLTÉSZET ÖRÖK - KÖLTÉSZETNAPI GONDOLATOK A költészet örök, mert nem tűnik el soha, Erre írástudóink szava garancia. Szép szavak mesterei tolla nem kopik el, Mert Múzsa állandóan fülükbe énekel, Vagy csókokat lehel a fénylő homlokukra, Hogy a gondolatszikráikat felizzítsa. A költészet örök, mert nem tűnik el soha, Hiába jön akármilyen modern technika Hogy Vizuálisan láttasson gondolatot, Olvasás helyett adjon valami maszlagot. A lírikus adja ki magából a szépet, Amelyet számára a Múzsa megidézett. A költészet örök, mert nem tűnik el soha, Erre írástudóink szava garancia Akik oly alázattal adják át a szépet, Lélekmelengető gondolattöredéket. Nem hal meg a líra ezt vésse az eszébe, Ki kellő alázattal vesz tollat kezébe. LÉGBEN SZÁLLÓ DALLAMOK... Szabadon szállva A Hold mosolyog reánk, Miénk az éj, jöjj Kedvesem! Ó jöjj, ne várass oly soká! Az éjszaka úgy hívogat, kéjesen, vágyón simogat. A Hold mosolyog reánk, Miénk az éj, jöjj Kedvesem! Átölel bársonyos karom, Szerelmes Szívem - Úgy akarom, hogy itt légy most velem! Légben szálló dallamok - Szerelem - oly édesen simogatók. Légben szálló dallamok - Szeretem! - oly kimondhatatlanul. Szerelem - Igen, Szeretem - Igen, Ő is úgy Szeret! - Ez a Szerelem! ... A Hold mosolyog reánk, Miénk az éj, jöjj Kedvesem! MAGASRÖPTŰ TURULMADÁR... Magasröptű Turulmadár Hullatja a Könnyeit, Siratja a Drága Hazánk Elárvult Magyarjait. Évszázadok Hosszú Során Mivé Lett e Hősi Nép, Hová Tűnt a Nagymagyarországról Őrzött Régi Kép? Nincsen Béke, Összetartás, Büszkeség és Szeretet, Nincsen, Aki Összefogná a Magyari Népeket! Pártoskodás Széjjeltépte Őseink Régi Jussát, Becstelenek Ácsingózzák Hazánk Szent Koronáját. Magasröptű Turulmadár Hullatja a Könnyeit, Siratja a Drága Hazánk Elárvult Magyarjait. Vitatkoznak Ki Magyarabb Ebben a Kis Hazában, Jobbról - Balról Szegényesebb és Gazdagabb Ruhában. Azt Hiszik, Ha Önmagukról Állítják, Hogy Jobb Magyar, Akkor az Lesz Majd a Törvényes Uralkodó Jogar Amit Kézbe Véve Lengetik Fennen a Magasba, Kinyilvánítva, Hogy Mások Elmehetnek a Francba! Magasröptű Turulmadár Hullatja a Könnyeit, Siratja a Drága Hazánk Elárvult Magyarjait. Értsd Meg Végre Kicsiny Hazám Vitatkozó Magyarja, Egy az Isten Akkor Is, Ha Van, Aki Ezt Tagadja! Hagyd Meg Hitében Azt, Aki az Istent is Szereti, De Azt se Káromold, Ki a Kezét Össze Nem Teszi Imára, Mert Erőszakkal Nem Lehet Hitet Adni, Csak Másoknak a Becsületébe Belegázolni! Magasröptű Turulmadár Hullatja a Könnyeit, Siratja a Drága Hazánk Elárvult Magyarjait. Fogjunk Össze Hunniának Szétszéledt Magyarjai, Lobogjanak Majd Magasan Történelmünk Zászlai! Háromszínű Trikolor Vagy Árpádsávos Lobogó, Hullámozzék Büszkén Szépen Mint az Áradó Folyó! Hirdesse Hogy Él a Magyar Újra Szépen Egységben, Hogy a Turul Könnyek Nélkül Szálljon Megint Békében! MAGYAR A MAGYARNAK SOHA TÖBBÉ... Gondolataim 1956 Hőseire emlékezve Magyar a Magyarnak Soha Többé Ne Ártson! Magyar Földön Magyar Ember Vére Ne Follyon Hiába Nemtelen - Gyalázatos Célokért, Mert Istenünk Teremtvényei Vagyunk Azért, Hogy Egységbe Forrva Megvédjük a Hazánkat, Idegen Hatalmak Ne Rakjanak Igákat Ránk Sohasem! Idegen Érdektől Mentesen Építhessük Hunniánk' Oly Becsületesen Ahogy Eleink Azt Egykor Nekünk Jussolták, Nem Gondolván Hogy Majd Orosz Tankok Tiporják. Magyar a Magyarnak Soha Többé Ne Ártson! Magyar Földön Magyar Ember Vére Ne Follyon Soha Patakokban Utcákon és Tereken, Mert Úgy Kell Kiállnunk a Vártán és Végeken, Hogy Mi Ne Egymásban Lássuk az Ellenséget Véreim, Hanem Keressük a Békességet, A Mindenkire Kiterjedő Tisztességet Úgy, Hogy Ha Kell, Mutassunk Bátor Vitézséget! Ne Engedjünk Soha Idegen Hatalmaknak! Belőlünk Szolganépeket Ne Csináljanak! Magyar a Magyarnak Soha Többé Ne Ártson! Magyar Földön Magyar Ember Vére Ne Follyon Sem a Fővárosban Sem Vidéken Barátim, Sokat Szenvedett, Mégis Dicső Magyarjaim! Akik Vérüket Hullatták a Szabadságért, A Bennük Lázongó Igazságtalanságért Úgy Nyugodjanak Békében az Áldott Földben, Hogy Emlékezünk Rájuk Majd Minden Időben Mert Próbáltak a Szabadságunkért Harcolni, Büszke Magyar Nép Jobban Tudjon Boldogulni! Magyar a Magyarnak Soha Többé Ne Ártson! Magyar Földön Magyar Ember Vére Ne Follyon! Szeretlek Magyar Hazám és Kicsinyke Népem, Mert Te Vagy Számomra a Legjobb Menedékem. Kicsiny Gyermekként Éltem Át az Ötvenhatot, Nem Értettem Akkor a Nagy Véráldozatot. Felnőttként Letisztulva Már Ötvenhét Éve Gondolok a Mártirok Emlékezetére Kik Vérüket Hullatva Életüket Adták, Elnyomatás Helyett a Halált Választották. MAGYARNAK LENNI... Magyarnak lenni olyan csodálatos dolog, Itt minden fa és fűszál énreám mosolyog. Magyarországról elmenni soha nem fogok, Mert ez az én hazám, jobbat sehol nem kapok. Csodás hegyvölgyes Bakonynak szülötte vagyok, Tiszta éjszakákon ragyognak rám csillagok. Még a Nap is szebben süt rám, mert magyar vagyok, Még álmaimban is csak hazámra gondolok. Teszem a dolgomat mindig, hisz magyar vagyok, Ha megkérdezik tőlem, köszönöm jól vagyok Mert körülölelnek a bakonyi hegyeim, Itthon is beteljesülhetnek az álmaim. Magyar vagyok tiszta hittel, vallom és érzem, Egyet akarunk mindnyájan itthon, ezt kérdem? Széjjelhúzásnak vessünk véget mindörökre, Béke legyen, hirdeti Szózat Mennydörögve Hisz magyarnak lenni oly csodálatos dolog, Itt minden fa és fűszál mireánk mosolyog. Ország építő eleink oly hazát hagytak Ránk és örömteljes szívvel arra gondoltak, Hogy megbékélés és a szeretet lakozik, Minden emberben, aki soha nem kárhozik. Soha nem tagadja meg igaz magyarságát, István király államalkotó igazságát. Magyarnak lenni olyan csodálatos dolog, Itt minden fa és fűszál énreám mosolyog. Még a Nap is szebben süt rám, mert magyar vagyok, Még álmaimban is csak hazámra gondolok. Jöhet bármi vész én akkor is magyar, leszek, Istenünkben és Magyarországban is HISZEK! ,,MAGYARNAK LENNI: BÜSZKE GYÖNYÖRŰSÉG!"... ,,Magyarnak Lenni: Büszke Gyönyörűség!" Ne Feledd Soha, Hunyt Szemekkel Is Lásd: Nemzetednek Megvan A Zászlaja! Az a szép lobogó, amelyet eleidtől jussoltál, Évezredek viszontagságai során is megkaptál. Magyarságod a zászlóval sokszor nem is jelezhetted, Öröklött Nemzeti Öntudatodat Nem Hirdethetted! Légy Büszke Arra, Hogy Szívedben - Lelkedben Magyar Lehetsz, Zsarnokok Uralmának E Honban Sohasem Engedhetsz! ,,Magyarnak Lenni: Büszke Gyönyörűség!" Ne Feledd Soha, Hunyt Szemekkel Is Lásd: Nemzetednek Megvan A Zászlaja! Próbálj Meg Újra Összefogni Régi Lobogó Alatt, Mutasd A Világnak: Szívedben Hazaszeretet Maradt! Vesd ki magadból azt, aki Kiárulja Szép Hazánkat, Vesd ki magadból, ha Gyalázza Szeretett Hunniánkat! Légy Büszke Arra, Hogy Szívedben - Lelkedben Magyar Lehetsz, Zsarnokok Uralmának E Honban Sohasem Engedhetsz! ,,Magyarnak Lenni: Büszke Gyönyörűség!" Ne Feledd Soha, Hunyt Szemekkel Is Lásd:Nemzetednek Megvan A Zászlaja! Ne Érezd Azt, Hogy Nemzetünk Mindig Csak Vesztes Maradhat! Hidd ÉS Akard, Hogy A Magyar Újra Győzelmet Arathat! Szétszabdalt Országunk Trianonnak Átkos Öröksége: Ne Feledd, Hogy AZ Isteni Igazságnak Még Nincs Vége! Légy Büszke Arra, Hogy Szívedben - Lelkedben Magyar Lehetsz, Zsarnokok Uralmának E Honban Sohasem Engedhetsz! ,,Magyarnak Lenni: Büszke Gyönyörűség!" Ne Feledd Soha, Hunyt Szemekkel Is Lásd: Nemzetednek Megvan A Zászlaja! Merd Felvállalni A Kárpátoknak Jogos Örökségét, Próbáld Visszaszerezni A Magyaroknak Tisztességét! Széthúzó Pártossággal Nem Lesz Igazi Összefogás, Csak Nemzetben Gondolkodva Születhet Majd Megmaradás! Légy Büszke Arra, Hogy Szívedben - Lelkedben Magyar Lehetsz, Zsarnokok Uralmának E Honban Sohasem Engedhetsz! Sajó Sándor: Magyarnak lenni: Büszke gyönyörűség! - című versét olvasva jutottak eszembe ezek a gondolatok A MÁSOK ÖRÖME... Örülni tudok a mások örömének, Akkor is, ha erre soha nem is kérnek. Nem akarok semmikor rosszat senkinek, Mosolyt is küldök harag nélkül bárkinek. Mindezt érdek nélkül vidáman megteszem, Ez így igazságos mindenkor, úgy hiszem. Ifj.Nagy Bálint(Valentinus):A mások öröme... Előadja a szerző Link MEGTALÁLT BOLDOGSÁG Tündérrózsámnak Sokáig Kerestem a Boldogságot, De az Nem Sietett Hozzám Rohanva. Elképzeltem Magamnak Olyan Álmot, Amely Egykoron Majd Megvalósulva, Testemet és Lelkemet is Átjárva Teszi Széppé Nappalom és Éjszakámat. Mikor Már Azt Hittem, Hogy Mindhiába, Jöttél és Éreztem Egy Olyan Vágyat, Amely Mámorossá Tette Szerelmünk. Boldogság Tiszta Fénye Azt Ragyogta, Hogy Immár Mi Örökre Együtt Leszünk. Csókos Nappalok és Fülledt Éjszakák, Ezerszínű Boldogságvirágaink Nyíljatok, Mint a Szép Lila Orgonák! MIÉRT VAN AZ, KÉRDEZEM SOKADJÁRA... Még Mindig Nincs Tele a Pohár? Miért van az, kérdezem sokadjára, Hogy hályog van sok embernek a szemén? Idősödő korra szemem világa Élesedik. Politika peremén Állva én már csak dühöngeni tudok, Hogy zöldet nem mindenki annak látja, Kinek szemén politika hályogok Lapulnak, hangosan azt kiabálva: ,,Soros Párti Hazaáruló Lehetsz, Vagy csak simán vörös balliberális, Ha nem tetszik, a fenébe elmehetsz!" Drága Magyarországom! Meddig Lehet Eltűrni Alázatosan Anélkül, Hogy Többség Hazánkban Semmit Nem Tehet!!!??? MINDIG LEGYEN SZERETET A SZÍVEDBEN... Mindig legyen Szeretet a szívedben, Nélküle nem boldogulsz az életben! Bármerre sodor a Sorsod hulláma, Érezned kell, hogy nem éltél hiába, Hisz a Szereteted mindenek felett, Szíved mélyén volt és kisegíthetett Minden váratlanul jött problémádból, Ha kiérezted a dobogásából Azt a segítő és igaz szándékot, Amelyet Pál Apostol is tanított. Mindig legyen Szeretet a szívedben, Nélküle nem boldogulsz az életben! NEM CSAK VALENTINUS NAPJÁN SZERETLEK... Szerelmetes Tündérrózsámnak Nem Csak Valentinus Napján Szeretlek, Hisz Te Vagy az Életem Mindensége. Minden Áldott Nap Magamhoz Ölellek, Mert Te Vagy a Boldogságunk Reménye. Nem Tudom Bizonyítani Elégszer, Hogy a Szívem Csak Teéretted Dobog, Mert Számomra Immár a Legszebb Ékszer Vagy és a Mi Vonatunk Együtt Robog Olyan Gyönyörű Világba Sietve, Ahol a Szerelem Örökké - tartó Szép Érzelmekkel Van Megédesítve. Nem Csak Valentinus Napján Szeretlek, Hiszen Bennünket Istenünk is Segít: Véled Immár Örökké Boldog Leszek. NÉZEM A SZEMÉT... Szerelmemnek Nézem a gyönyörű szemét epedőn, Karjaimba zárom, átölelem én. A fénylő napsugár lassan elmenőn, De szívem lángra gyúl, dobog rejtekén. Ragyogó szempár, csillogó gyöngyszemek, Vágyakozó ajkait felkínálja, Felgyúlnak most vágyaimban a tüzek, Ahogyan izzó - forró csókot várja. Ajkunk összeér, hevesen csókolunk A mezei virágok között állva, Semmi másra most, csak miránk gondolunk. Ajkaink lassan elválnak egymástól. Nézem őt, a szemét azt a csillogót És búcsúzunk lenyugvó napsugártól. NYOLC ÉVES SZERELMÜNK FÉNYE... Nyolc éve Szerelemben élünk Nyolc Éves Szerelmünk Fénye Világítja az Eget, Ha kell, megmozgat köröttünk sziklákat és hegyeket Oly hatalmas erővel, mely lehetetlent nem ismer: Elszakítani próbáljon meg Bennünket, aki mer! Nem sikerülhet, mert olyan erős a kötelékünk, Mindent legyőzővé érett ma már a Mi Szerelmünk. Nyolc Éves Szerelmünk Fénye Világítja az Eget, Bejárva Alföld síkságát és Bakonyi hegyeket. Parázslón izzó forrósággal árasztva Bennünket, Szívünket erősen dobogtatva és a Lelkünket Megerősítve olyan Szenvedéllyel suhan tova, Amely az Örökké Tartó Szerelmünknek Záloga. Nyolc Éves Szerelmünk Fénye Világítja az Eget, Múltat nem feledve, Biztató Jövőnek integet Úgy, hogy nem felejti el a Jelennek nehézségeit, Nem adva fel Közös Útunk Megtervezett Vágyait. Orgonaillatos Májusnak harmonikus napja Emlékeztet Bennünket egykori fogadalomra: Örökké és Még Három Napig Tart a Mi Szerelmünk, Egymás Nélkül Már Semmit Sem Érne a Mi Életünk! Békesség, Harmónia, Ami Bennünket Összeköt, Elkergetünk hozzánk törleszkedő sötét Ördögöt Ha megpróbálna bárhol orvul Széjjelválasztani, Visszaküldjük Pokolba Forró Üstöt Kavargatni! Nyolc Éves Szerelmünk Fénye Világítja az Eget, Békességet Hirdetve, Igaz Hazaszeretetet Saját példánkkal megmutatva és Valós Hitünkkel, Őseinktől jussolt tanítással, dacos erővel A Haza Javára Táltosi Dobjaink Hangjával, Ősmagyarságunk Szívével, Sólyomi Szárnyalással. Nyolc Éves Szerelmünk Fénye Világítja az Eget, Izzó Nap Által Világolt és Holdfényes Földeket Átkarolva Fogjuk Egymást Továbbra is Szeretni, Nem Fogunk Jövőben Sem Nehézségtől Meghátrálni. Kérlek Uram, Ki Lakozol Ott Fent a Magas Égben, Segíts Bennünket, Hogy Élhessünk Tovább Szerelemben! ÓDON FALAK KÖZÖTT JÁRVA... Cseszneki emlék Ódon falak között járva emlékezem, Mikor a hegy ormára most felérkezem. Dicső elődeim egykor karddal, vérrel Küzdöttek a Honért nemcsak dicsőséggel, Hanem oly ösztönös Hazaszeretettel, Mely ma már nem létezik! Fájó szívemmel Idézem fel Wathay Lőrinc emlékét, Aki a falak között hullatta vérét. Igaz, hogy szétrobbant ágyú volt a tettes, De ma már ez sem számít. Mi voltunk vesztes Nagyon sokáig százötven éven által, De akkor senki nem törődött halállal, Mert a Nemzet sorsa volt az elsődleges, Tudták, hogy a kiontott vérük oly nemes Cél érdekében hull ki az ősi földre, Nevük bevésődik a történelembe. Ódon falak között járva emlékezem, Mikor a hegy ormára most felérkezem. Nézem az Ég felé magasló falakat, Felidézem a gyermekkori álmokat Mikor még itt játszadoztunk mi boldogan, Nem gondolva azt, hogy az idő elsuhan Felettünk és most hatvanhárom évesen Mosolyognak rám ódon falak kedvesen. Wathay Ferenc bronz mellszobrára nézek, Megelevenednek végvári vitézek Akik önzetlenül védték Nemzetünket, Megszentelt és Áldott Ősi Földjeinket. Nézem a régi dicsőség emlékeit, Felidézem Wathay Ferenc sorait Melyeket török rabságban megénekelt, Megírván azt, ahogy ellenük hadra kelt. Ódon falak között járva emlékezem, Csesznek vára máig olyan kedves nekem! ŐSÖK SZELLEME... Ősök szelleme járja át szívemet, Napfényben fürdik az Életfa fája. Táltos dobszó símogatja lelkemet, Lüktetve hallatszik Isten Imája Beborítva ezt a Megcsonkolt Földet, Siratva a Nagymagyarországunkat. Próbálja felrázni a kétkedőket, Elterelni a szomorúságunkat. Ősök szelleme járja át szívemet, Behunyt szemeimmel látom a Jövőt, Mikor Melegség önti el lelkemet, Mert magasban szálló sólyommadár Útját újra Hunnia felé veszi: Újra Visszaáll Régi Országhatár! RÁD TALÁLTAM, RÁM TALÁLTÁL... Bármely múzsában engem kerestél, hosszú éjjeleken át reméltél. Tudtad azt, hogy valahol létezem, vágyik Utánad Szerető Szívem. Igaz Szerelemről álmodoztál, Igaz Érzésről verset alkottál. Rád Találtam, Rám Találtál Érzem; Ez az igaz Végtelen Szerelem! Bármely múzsában Téged láttalak, hosszú éjjeleken át vártalak. Tudtam azt, hogy valahol létezel, Vágyik utánam Szerető szíved. Igaz Szerelemről álmodoztam, Igaz érzésről verset alkottam. Rám találtál, Rád találtam, Tudjuk; Van igaz szerelem! - Tapasztaljuk. SÓVÁRGÓ FÉRFISZEMEK... Ifjúságom hajnalán... Évtizedek távlatából visszanézve, Női bájak szépségükkel megigézve Feledtették velem, azt hogy búslakodjak, Inkább formás combjaikkal foglalkozzak. Buja lényük izzó testük mindig égett, Ringó csípők okozták a keménységet. Szemtől szembe kúposodó gyönyör halmok, Megvalósult sokszor képzelt szép kis álmok. Sóvár szemmel vetkőztető férfiszemek, Vágyakozó mindent kérő tekintetek. Sokáig csak kívántam hogy célba érjek, Látványukkal pedig forró kéjt ígértek. Úgy kívántam titkot rejtő női bájuk, Pedig még azt sem tudtam, hogy - hogy csináljuk. Sóvárogtam úgy akartam szeretkezni, Forró női meleg testtel ölelkezni. Kipróbálni azt, amiről sokat tudtam, Elméletben tanárságig eljutottam. Ifjúságom hajnalának emlékei, Szerelmeim szép testének fényképei Álmaimban visszatérő gyöngéd percek, Rám fonódó formás combok átöleltek. Hosszú izzó csók csatákban viaskodtam, Forró combok rése közé behatoltam. Megtanultam gyakorlatban mi a gyönyör, Mikor vulkánként az élvezetünk kitör. Földöntúli boldogság volt szép emlékek, Ifjúságom múlt évei megigéztek. Sóvárgó fiatal férfi voltam egykor, Aki nőkről, sexről álmodoztam sokszor... SZÓLJANAK A HARANGOK... Gondolataim Szent István Királyra Emlékezve Szóljanak a Harangok és Dicsértessék, Magyaroknak Dicső Neve Szenteltessék! István Urunk Nevét Senki Ne Feledje, Akkor Sem, Ha Keresztségre Nem Nevelte Senki Őt e Kisemmizett Magyar Honban, Trianonnal Összeszabdalt Országunkban. Honszeret Ne Szűnjön Meg a Szívünkben, Békétlenség Ne Fészkeljen a Lelkünkben, Mert a Magyar Összetartásra Született, Nem Pediglen Széthúzásra Teremtetett. Szóljanak a Harangok és Dicsértessék, Magyaroknak Dicső Neve Szenteltessék! Emlékezzünk Hont Szerező Eleinkre, Emlékezzünk Büszke Magyar Őseinkre, Akik karddal és nyilakkal is küzdöttek, De az Egy Isten - Hitükben Nevelkedtek Bármennyire Próbálják Ezt Elfeledni, Történelemkönyveinkbe Nem Beírni! István Király Urunk! Hova Lett a Néped? Mai Magyar! Van - e Most Is Büszkeséged? Szóljanak a Harangok és Dicsértessék, Magyaroknak Dicső Neve Szenteltessék! Erős Országot Jussoltunk Nagy Királytól, De Mi lett Ebből, Nagy Magyarországunkból? ,,Bárhol is Vagyunk, Összetartozunk..." Urunk, De Ha Nem Segítesz Merre Visz az Utunk? Mondd Istenem, Merre Sodor Minket a Szél, Mondd Meg a Magyarnak a Nap Is Újra Kél Mindennap! Borúra Derű Következik, Békétlenség Után Békesség Születik! Szóljanak a Harangok és Dicsértessék, Magyaroknak Dicső Neve Szenteltessék! Legyen a Szent Korona Újra Oly Erős, A Magyar Név Olyan Harsányan Rengetős, Hogy a Magasból Turul Madár Is Hallja, Árpádoknak Zászlaját Lobognia Lássa! Nem Feldhetjük El Sohasem Őseink, Mert a Magyar Nép Olyan Büszke Véreim, Hogy Mindig Fel Tudott Állni Ha Elesett, Mert Egykor Összefogásra Teremtetett! TÁVOL VAGY TŐLEM... Olyan távol Vagy Tőlem, hogy a hiányod Nem pótolhatja Senki sem. Minden Reggel és este, minden Gyötrelmes órán Csak Rád gondolok. Izzó szenvedély, forró Vágyakozásom, Csókokkal küldött Sóhajtásaim szállnak Az éteren át: Távol Vagy tőlem És mégis itt a Lényed. Csodálatosan, Káprázatosan Tündökölsz, elbűvölsz most: Nagyon Szeretlek! ÜZENEM A BAKONYNAK... Őrizzük meg a Magyarság Írott Emlékeit Üzenem a Bakonynak, Szép Szülőföldemnek, Üzenem Minden Ott Élő Kedves Embernek, Hogy Ne Legyen Közöttük Ma Rovás Háború Még Akkor Sem, Ha a Kedvük Olyan Szomorú. Ne Legyen Vita Tárgya, Hogy Ki a Magyarabb, Ki Lokálpatriótább és Ki a Silányabb, Mert Nem Feltétlenül Fogad El Más Véleményt, Öntsön Inkább Mindenkibe Olyan Szép Reményt, Amely Szeretetből Megbékélésből Fakad, Nem Pedig a Szíveikben Gyűlölet Marad! Üzenem a Bakonynak, Szép Szülőföldemnek, Üzenem Minden Ott Élő Kedves Embernek, Idegennek, Minden Régi Igaz Barátnak, A Bakony Fővárosában Folyó Cuhának, Hogy Legyen Elég Nemtelen Acsarkodásból, Rovásírásunk Félremagyarázásából! Legyen Elég, Hogy a Magyar és Sváb Mit is Akar, Ne Legyen Szégyenfolt, Hogy Zirci Név Mit takar! Legyen Elég ,,Ki a Régebbi Magyar" Zircen, Ne Marakodjanak Öröklött Drága Kincsen, Amely a Rovásháborúban Bontakozik, Miközben a Békesség Fala Omladozik. Szedje Össze Mindenki a ,,Józanabb Eszit" Mert Ha Nem Ezt Teszi, Akkor Mindent Elveszít, Amiért Eddíg Harcolt Foggal és Körömmel, Nemcsak Bánattal, Hanem Legtöbbször Örömmel. Ismerőseim, Barátim, Zirci Lakosok, Kérlek Benneteket, Hogy Ne Marakodjatok! Legyen Mindenkié a Város Békességgel, Hisz Tele Van Máshoz Nem Fogható Szépséggel. Üzenem a Bakonynak, Szép Szülőföldemnek, Üzenem Minden Ott Élő Kedves Embernek: Büszke Vagyok Arra, Kórházában Születtem, Harminchárom Esztendeig Zircen Élhettem. Gyulai Messzeségből Most Szomorú Vagyok, Mert az Ennyire Elszabadult Indulatok Kettéosztották a Kisváros Polgárait, Nem Ismerve Rovásírásunk Értékeit. Búcsúzóul Annyit Kérek Drága Zirciek, Hit - Remény - Szeretet Legyen Mindig Veletek!

0 komment , kategória: Nagy István Attila & Bálint

Nagy Bálint versei

2020-07-15 20:30:59, szerda

	NAGY BÁLINT VERSEI Nagy Bálint (1914 - 1998) egy háromgyermekes parasztcsalád legfiatalabb utódaként látta meg a napvilágot. 1914. szeptember 3. - án Bakonyszentkirályon. A Bakonyszentkirályi Parasztköltő. Költői fejlődését 16 éves korától lehet figyelemmel kísérni a gazdagon fennmaradt kéziratai alapján. Gondolatait noteszekbe, füzetekbe, lapokra leírva, haláláig megőrizve tartott, elkülönítve a családi iratoktól. A földműves munka nehéz perceiben is mindig volt nála egy darab papír, egy notesz, hogy lejegyezhesse a hirtelen eszébe jutott gondolatait. Állandóan volt benne egy belső késztetés, egy kényszer az írásra. Sokat foglalkoztatta a haza sorsa, szűkebb környezetének a Bakonynak megannyi szépsége, a történelmi múlt, az elveszett, illetve elvett ősi országrészek dolga. Természetesen nem maradhatott ki gondolataiból a szerelem sem, amely mint ahogyan minden poétánál, nála is elemi erővel jelentkezett. Szerelmi lírája életművének talán a legnagyobb részét képezi. A versírás végigkísérte az egész életét. Verseit nagyon sokszor saját előadásában hallhatta a környéklakossága, valamint különféle rendezvényeken adtak elő műveiből. Közmegbecsülés övezte szülőfalujában, ahol véleményére mindig kíváncsiak voltak a hosszú évtizedek során. Alkotásaiból több alkalommal szerveztek irodalmi estet, a Veszprémi Irodalmi Színpad is néhányszor műsort adott verseiből. Fiatal levente korában még egy színdarabot is írt, ,,Itt hagyom a falutokat" - címmel. "Szentkirály öreg parasztköltője, az ismert Nagy Bálint, olyan szenvedéllyel viseli szívén szűkebb hazája sorsát, mint Veres Péter az országét. Közéleti szerepével is. Rá nem érvényes a közmondás : Senki sem próféta a saját hazájában. Ő éppen ott az." Tatai Sándor "Az első világháború vérzivataros idején születtem, a vadregényes bakonyi hegyek, erdőségek mélyén zúgó és lágy csendű ölében, ebben a kis, tiszta álmodó faluban Bakonyszentkirályon. Minden fajtám parasztszármazású volt és kálvinista...Aztán iskolába mentem, elvégeztem a református elemi iskola hat osztályát. Ez az iskola egy különleges iskola volt. Még mindig érződött rajta, hogy talán másfél évszázaddal ezelőtt is a híres pápai Református Kollégium fiókiskolája volt és abban az időben itt latin nyelvet is tanítottak. Én nagyon szerettem volna a pápai kollégium tanulója lenni, de a szüleim nem bírták a taníttatást, még a s ok kedvezmény mellett sem, amit az iskola tanulóinak adhatott...Én itthon maradtam parasztnak. Ez a foglalkozás nagyon szép volt a számomra, állandóan a pacsirtahangos gyönyörű Természet édesen zsongó ölében dolgozhattam. Szinte csodálatosan beleremegtem a Nap fölkelte és Naplemente örök szépségű játékába...Sohase voltam úgy, hogy most ráérek és verset írok. Szántás közben az ekeszarvnál sokszor le kellett állnom és írni kellett. Zsebemben állandóan hordtam egy papírdarabot és ceruzát...Aztán háborúba vittek. Mint lovas tüzér szakaszvezető ott voltam a Donkanyarnál ( Uriv, Voronyezs ) végigjártam azokat az iszonyatos, vadul sikongó, zimankós orosz hómezőket. Siralom volt benne élni, hogyan pusztultak el ezredek, zászlóaljak és ütegek...És érezni idehaza édesanyák, hitvesek, gyermekek és az egész ország zokogását, köztük az enyémekét is. Utoljára hazatértem és most itt élek csendes kis falumban Bakonyszentkirályon, mint a Váralja Termelőszövetkezet nyugdíjasa. Megjártam Amerikát is, egy innen kivándorolt gyermekkori jó barátom vendégeként. ( Ő adta ki 1936 - ban a Bakonyerdő - c. verses füzetét ) Emlékeimből élek - és elmondhatom : a sok szenvedés és megpróbáltatás után is szép volt az életem, és hogy élni továbbra is - és mindig - érdemes." Nagy Bálint Részletek Nagy Bálint Bakonyszentkirályi Parasztköltő: ,,Hol van már a paraszt" - című életrajzi kötetéből Link NAGY BÁLINT VERSEI ÉS PRÓZAI ÍRÁSAI Link "Kitárom reszkető karom...": Énekli Nagy Bálint Parasztköltő Link BAKONY, TE SZÉP HAZÁM Hogy imádjalak, hogy szeresselek, Nincs elég húr, lélek múzsafán. Hol az ősfák dallal köszöntenek, Fogadj fiadnak, Bakony, szép hazám! Szűkebb hazámnak édes kebelén Édes álomra fejem hajtom én. Mikor a tavasz ontja illatát, Fakad a rügy, kíséri lágy zsongás, Ezer madár zengeti szép dalát, Édesen cseng a patak - csobogás, A nagy, csodás Természet átizen, Erdők lelke szól - pihen a szívem. Vagy, amikor jön a nagy Hervadás, Zúgva, mintha minden fa elmenne, A hegyek ormán nagy a jajgatás, Leszáll az ősz vad, tépő szelekkel, Elnézném fájón, örökké talán Tépett koronád, Bakony, szép hazám. Jártam Kárpát, Alpesek tájait, Odaát a nagy székely hegyeket, Szedtem a havasok virágait, Lobogni láttam a pásztortüzeket, De egy fa se zúg oly szépen, Mint szép Bakony - hazám sűrűjében. Letűnt idők drága emlékeként Ódon vár roskad vén sziklatetőn. Bús századok zivataros egét Hányszor látta zokogva, szenvedőn. Most ifjak bújnak itt - csók és virág-, Mindenem vagy, szép bakonyi világ! Ledőlt oltárképek forrás felett, Hol Istent imádtak pogányhiten, Vadnak adnak most nyugvó helyet, Ha szomjat olt csörgedező vízen. Valaha rég, ha feljött a holdfény, Lovát itatta itt Koppány vezér. Bár lenne sorsom, könnyes, alázott, Nem, nem mennék én innen sehova. Bölcsőmre ősrengeteg vigyázott, Nem lehetnék hűtlen soha, soha. Itt érjen el utolsó éjszakám, Karjaidban, Bakony, te szép hazám BAKONYI BETYÁR - LEGENDA Irdatlan erdőség, ember alig járja, Zordan feketéllik a Bakony világa. Mintha kísértene itt az erdők csendje, Betyárok tanyáznak hová szem nem lát be. Közelükben van egy düledező csárda, Benne vén cigánynak sír a száraz fája. Éjszakánként jönnek kiöntni bánatuk, Mestergerendába van vágva fokosuk. De mire a hajnal kakasszóra ébred Újra betyárt takar a sűrű rengeteg. Nagy telehold ráült a hegy gerincére, Millió égi láng csillogott az éjbe' Veszprémi országút partján százados fák Várták a könnybefúlt rejtelmes éjszakát. Pár lépéssel odébb zúgott az erdőség, Tücskök nótájukat halkan hegedülték. Útszéli bokorban elrejtőzve, hasra, Feküdt fokosával három haramia. Környéken valahol nagy úri - muri volt Hová az alispán is meghívást kapott. Visszafelé jöttét lesték a betyárok - Ám nem sokat vártak, lódobogás hallott. - Fényes úri hintón nagy - gőgű uraság Ha Isten az atyád, egy lépést se tovább! A két haramia a kantárt markolta, A harmadik meg az alispánt faggatta. - Kegyelmes alispán, tisztelt uraságod Nyomorult életed kezeinkben látod. Szegény legényeknek nyomorgattatója, Pandúr - kutyáknak te nagy parancsolója, A vármegyeháznál sötét áristomban Két haramia ül búsan, nehéz vasban, Mert a kaszárnyában magyar voltuk nézték, Az osztrák altisztnek fejét falba verték. Nem öltöztek bele az idegen göncbe, Császár haragjától bújtak az erdőbe. Add vissza nekik a régi szabadságot S így tovább mehetsz - ha kezed, szavad adod. Ámde mégse hiszünk reszkető szavadnak, Minden arcához tér az úri kutyáknak. Rabságba visszük az egyetlen lányodat - Kocsis, fel a bakra, induljon a fogat! Addig a kisasszony lesz betyár - fogságban Míg a két haramja ül az áristomban. Sűrű erdőségnek mélységes közepén Hová nem világít sem csillag, sem holdfény. Borostyánnal futott nagy szikla aljába' Van a betyároknak rideg, zord tanyája. Ide kísérték be az alispán lányát, Hét vármegyének a legszebb virágszálát. Szíve hogy reszketett, - azok a szép szemek Szomorún lesütve - hullottak a könnyek. Vigasztalására betyárok vezére Maga mellé vette szép, szelíd beszédre: - Drága gyöngyvirágszál, felejtsd palotádat, Mohából készítünk meleg, puha ágyat. Betyárok tanyáján édes legyen álmod, Ne sírj kis csalogány, óvjuk tisztaságod. S hogy számodra legyen egy kis vigasztalás, Szíved vidámítsa örökre az írás. Betyárok emléke legyen e könyvecske, Petőfi is járt itt, nótát írt beléje, Mikor az alföldről hányatott Pápára, A kálvinistáknak Kollégiumába. Tűzlángja lobogott a barlang közepén, Játszott a falakon, mint egy rejtelmes fény. Betyár fekhelyektől tisztes távolságra Moha ágyán halkan álmodott a lányka. A betyár -legény is mind pihenni szállott, Barlang ajtajánál csak a strázsa állott. Álmodott a lányka, - óh, de édes álom! Rajt maradt a szeme az egyik betyáron. Vagy tán nem is álom... a szeme nyitva áll, Ábrándozva figyel, az ajka csókra vár. Ellobogott a láng, csak a parázs égett, Hagyva maga mögött félig sötétséget. Kínos érzelmekre ébredt fel a betyár, Szívében szerelem hömpölygött, mint az ár. Felé ment...a lányka karjaiba hullott S a két szerelmes szív ébren álmodozott. Komor, rideg csend ül a vármegyeházán, Éjfélt kiáltja már a bakter az utcán. Ódon falak között fény lobban egy szobán, Levele írását végzi az alispán. A borítékjára csak ennyi van írva: Szentkirály környékén betyárok barlangja. -Léptei döngenek, nyugalmát nem lelé, Titkon, lopakodva megy a tömlöc felé. Körül tekint, megáll, halkan szól a szava Ahhoz, ki a tömlöc ajtaját vigyázza. Nyikorog a tömlöc nehéz vas ajtaja, Szabad levegő csap betyárok arcába. Vége van a rabság nehéz idejének, Velük az alispán szépen elbeszélget. Átadja könnyel írt, keserves levelét, Kezet nyújt nekik és kíván jószerencsét. Még valamit szólna, kezével visszaint: Egy kis útra való, kétszáz pengőforint. A betyárok minden a tűz köré ülnek Barlang fenekében - és csendben figyelnek. Vezérük felbont egy pecsétes kopertát S meg, megakadozva olvassa az írást. Jókat nevetnek, hogy esedezik sírva Veszprém vármegyének gőgös alispánja. Csak a lánynak szívét emészti a sírás, Öröm is, bánat is lesz a szabadulás. Öröm újra látni a családi házat, Bánat felejteni csókját a betyárnak. Mikor a telehold hegyek mögé szállott, A lány a betyárral a fák között osont. Meg - megálltak... mentek... vagy csak mendegéltek, A szívük valami melegséget érzett. Tétován kiértek erdők sűrűjéből, Ég szelíd harmatja hullott le az égről. Ledőltek a fűre... nyílott sok vadvirág... Remegve sírt a csend... mennyei boldogság! Két szív a csillagok mély titkait leste Egymásba fonódva, egymást átölelve... Lovak dobogása messziről hallatszott, Utolsó fényt vetett fákra a telehold. Lehalkult a csókok lázas lobogása, Körülöttük sírt a szellők muzsikája. Egy hang ütötte meg az erdei csendet, Útszélről valaki lánynevet becézett: Jöjj drága Ildikó, erdők lilioma, Haza viszlek szépen magas palotádba. Betyárok kiadnak itt az erdőszélen Ahogy meg volt írva pecsétes levélben. Betyár felemelte karjait a lánynak, Fekhelyük füvéről édes illat áradt. Kivitte az útra - teste könnyű, ringó - S halkan elindult a fényes úri hintó. Titokban a lányka elsírta sóhaját, Istenem, add vissza még ezt az éjszakát! Mért nem szabad járni a szíveknek útját, Ó, de elhagynám én érte a palotát! -S ment a fényes fogat, szállt erdőn, völgyön át, Hogy soha ne lássa két boldog szív egymást. Odvas fa tövéhez búsan leroskadott A kőszívű betyár s könnyeket hullatott. A BAKONY FIA Itt születtem a Bakony ölében, Ringó erdők tenger közepében Hol a patak csordogál csendesen, Fenyveserdők zuhogó mélyiben. Te vagy Bakony dúlt szívem reménye, Szépségedtől lelkem áthevülne. Csalogány zengi tavasz dalát, Zord tetőkről szemem jövőbe lát. Ó szép Bakony tekints fiadra, Te vagy az ő imádott temploma, Hol vén tölgyek lombjai hajlongnak, Hűs helyül a megfáradt vándornak. Itt érzem csak magamat szabadnak, Gondolataim szabadon szárnyalnak. Nem vágyom én ringó rónaságra, Bakony keblem leghívebb hazája. Kalandozom a bérces tetőket, Vadvirágos suhogó erdőket. Itt kívánok élni a vadonban, Itt fonjak koszorút síromra. BETYÁRFOGSÁGBAN Történetünk abban az időben játszódik, amikor nagy költőnk, Petőfi Sándor a Pápai református Kollégiumban tanult, a múlt század negyvenes éveinek elején. Pápa városa a nagy bakonyi erdőség lábánál terül el. Hát egyszer úgy adódott, hogy Petőfi gyalog indult Pápáról egy kis erdei bolyongásra. Úttalan utakon, hegyeken, vizeken, szakadékokon járt, már azt se tudta jóformán, merre! Elvesztette tájékozódását. Közben beesteledett, az ősfák kísértetiesen zúgni kezdtek. Messziről, valahonnan a sziklák tetejéről, idehallott egy szerelemre vágyó óriás szarvas szerelmi hívogatása - bőgése. A sűrű erdőségben egyszer csak sötét alakok bújtak elő. Faggatni kezdték: mi járatban van, mit keres éjnek idején az erdőben, mennyi pénze van? Petőfi elmondta, hogy ő pápai diák, egy kis bakonyi kirándulásra indult és eltévedt a rengetegben. Pénze semmi nincs, szegény diák - poéta, ami azt jelenti, hogy versírással is foglalkozik. Erre egy hirtelen mozdulattal a betyárok - mert betyárok voltak - bekötötték a szemét, pedig úgy se látott semmit. Hegyen - völgyön mentek, botorkáltak, míg elértek a Cuha - patak mellett megbúvó sziklabarlanghoz a ,,Kőpincéhez". Ez a híres barlang a bakonyi betyárok tanyája volt. (Máig is láthatók a kőbe vájt fekhelyek, ülőhelyek).A barlang közepén a betyárok tüzet gyújtottak, Petőfi szemét szabaddá tették, és a tűz köré telepedtek. Nyárson sült szalonnát ettek vacsorára, mellé somlai bort ittak, amit a dobai Endrődi gróf Somló hegyén lévő borospincéjéből ,,fejtették" le. Az egész éjszaka Petőfi versmondásával, vigadozással telt el. A betyárok közepén már kezdett kihunyni. Petőfi még utolsó, megrendítő versét mondta el a betyároknak: Fürdik a holdvilág az ég tengerében, Méláz a haramja erdő közepében... Míg az utolsó szakaszhoz ért, a betyárok mindjobban odafigyeltek és könnyezni kezdtek... Elmennék én haza, itt hagynám ezeket, Örömest itt hagynám! De most már nem lehet: Édesanyám meghalt... kis házunk azóta Régen összeroskadt... s áll az akasztófa. Végighallgatták ezek a kőszívű emberek, s lelkükben összetörve, zokogva borultak a költő vállára. Odakint zúgott az erdő, bent a tűz kihunyt, és a betyárok ,,foglyukkal" pihenőre tértek. Másnap kora hajnalban a legöregebb betyár a ,,látogatást" megköszönve, húsz arany pengő forintot dugott a költő zsebébe. Kivezették az országútra, ahol a szemükben egy - egy forró könnycseppel útnak indították Pápa irányába. A CSESZNEKI VÁR LEGENDÁJA Nagy Bakonyerdőnek Vad rengetegében Meredek hegycsúcson Sziklák tetejében, Ahonnan az ember Fehérvárnak ellát, Ködök takarják el Komárom vén tornyát, Bánk, Réde síkjait Hol szépen belátni, S szépen bontakoznak Ki Győr vonalai, Ormos, zord kövekből Vár épült hajdanán, Nagy, véres időkben Tatárjárás után. S török, labanc hada Hiába döngette, Rendületlenül állt Csesznek erőssége. Most romokban pihen, Sáncai széthányva, Pusztuló falai A vércsék tanyája. Féktelen dühében Hogy többé ne lássa, Felégette, dúlta Osztrákok császára. Mikor a szabadság Szent harcát leverték: A császárral kötött Cári nagy szövetség. Mikor a magyarnak Nem volt más megírva, Puskagolyó, avagy Véres akasztófa. Hát erről a várról Elmondok most nektek, Egy hősi szép mondát, Egy hős történetet. Kisalföld elesett, Pápa vára nincs már, Mint tenger, özönlik A pogány muzulmán. Hírnökök hírt hoznak: Már Bakonyban járnak, Aranyát elvitték A béli apátnak. Útjokat tűz jelzi Amerre vonulnak. Nyomukban halál, vér, Pusztulnak a falvak. Dobzódik a szultán Minden katonája, Készül a cseszneki ,,Vidám lakomára" -Most útjokat szegik, ám gondolnak egyet, nem vágnak neki az irdatlan erdőnek. Az irányt Tamási S Varsány felé veszik, Mohó harci vággyal Mennek Keresztúrig. A földig égetik Ezt a kis falucskát, Hogy még az utódok Romjait se lássák. Itt tábort ütöttek A nagy rétség felett, Vezérük Ali bég Nagy pihenőt rendelt. Hű janicsárjait Maga mellé vette S a fenyők dombjára Őket felvezette. Hová Csesznek vára Oly gyönyörűn néz át, - Király feje nem hord Ilyen szép koronát. - Allah szerelmére Esküdjünk meg szépen, Hogy a felséges vár Lesz török kezekben. Kiszórjuk onnan azt A sok magyar kutyát, Szentgyörgy haván rája Félhold vesse árnyát. Széles e világon Segítségük nincsen, Hunyadi rég halott, Kinizsi is földben. Utunkból elhányjuk, Csesznek pereputtyát, Európa félje A szultán hatalmát. Feljutott a vészhír Csesznek vén várába: Ozmánnal van tele Keresztúr síksága. A kiserdő felett Szőlőárkon végig Harc előőrseik Szentkirályt kémlelik. Már volt egykis csata A ,,nagyberki" dombnál, Hol György s Kováts vitéz Véres karddal őrt áll. Ezek szentkirályi Falura vigyáznak, A fejét levágták Már három pogánynak. / A lelkem szárnyat ölt, úgy elfog az öröm, ez a Kováts nevű vitéz az én ősöm. / Trombiták harsognak, Peregnek a dobok, A vár parancsnoka Riadót fuvatott. Védelmi parancsát Kiadta a népnek, Sáncra követ hordtak A vári vitézek. Száz fontos köveket Hordtak össze bőven, Több tán ne is maradt A ,,kőmosó" völgyben. Damaszkusz kardjuk Oly élesre fenték, Bármily borotvának Is oda illenék. Aztán visszavonult Ki - ki a helyére, Volt ki elenyelgett Lágy hárfa zenére, Mit a várispánnak Szép lánya pengetett, Mitől vigadoztak A vári vitézek. Mikor a kelő Hold Rávetette árnyát S ezüsttel vonta be A vár öreg falát. Keresztúrnak síkján A török sürög - forog, Készülődnek nagyban Az ágyúvontatók. Minden janicsárja Mint a vad, úgy ordít, A félholdas zászló A magasba szökik. - S elindulnak lassan - Mint a tenger árja - Elvész irgalmatlan Ki akad útjába. Szentkirály, már lángol, Menekül, fut a nép, Rablás, fosztogatás Veszi a kezdetét. Az a néhány vitéz Ki szentkirályt védte, Csesznek felé vonult Sok pogányt megölve. Özönlik a tenger - Csesznek alá értek, Lesz cifra mulatság A várbéli népnek. A ,,seregkút" körül Verték le sátrukat, ,,Tarachegyre" vitték Nehéz ágyúikat. Két kezük nehezül Karddal és paizzsal - Ki birkózik meg íly Félelmetes haddal! Félholdas zászlajuk Oly magasra vonták, Szinte alig látni Rajta a lófarkát. Ali bég feltekint A komor, vén várra: Porrá lövetem szét Húsvét hajnalára. Útilaput küldök Várbeli kutyáknak, Lábaik, ha bírják Köszegig futhatnak. Vagy rabláncra fűzöm Őket mind egy szálig, Még meg se állhatnak Konstantinápolyig. Hánykódó tengeren Már várják a gályák, Vesszen a tengerbe Lelje mind halálát. Bánki várparancsnok Táborgyűlést rendel S hogy mindenki lássa A nagy sáncra lép fel. Hatalmas buzogányt Emel a magasba - Nyakunkon a veszély! Mennydörög a szava: Kezünkből a fegyver Addig ki ne hulljon, Míg rést nem szakítunk Török koponyákon. Várbéli vitézek, Értsétek a rendet, Az Isten mindenkit Szabadnak teremtett. Egy nemzet se léphet A másik nyakára, A vére follyon el Aki azt kívánja. Takarodjon haza Az idegen ozmán, Mindenki legyen úr A saját portáján! Minden nép a sorsát Akként igazítsa, Hogy hasznára váljék, Ahogy jónak látja. Ne támadjon egyik A másikra haddal, A gyengébb is éljen, Ne vesszen el karddal! Hogy ozmán csőcselék Hazánk felégette, Nem mi gyengeségünk, A világ szégyene. Láncra verve hajtja A vén Európát - Itt mi megszakítjuk A szultán hatalmát! Fel a küzdelemre Hősök unokái, Legyenek megszállva A várnak sáncai. A vitézek végig Állják a falakat S állja erős őrség A külső kapukat. Istenre esküszöm Teszünk ma nagy csodát, Itt robbantjuk szét az Erőszak hatalmát. Induljunk el minden, Vár apraja, nagyja, Utánam hős sereg Fel hát a sáncokra! Kőgolyók hullanak, Nagy dörgést hallani, Hajnal óta döngnek A pogány ágyúi. Amint kivehető A tűz összpontosult, Szakadatlan lövik Keletről a kaput. ,,Allah" ordításra Megmozdul a sereg, A vár egész övét Körben támadják meg. Állják a rohamot A vári vitézek, Karddal vágnak pogányt, Szórják a köveket. Egy helyütt a sáncon Két török megjelent S fejüket fent hagyva Küldik vissza őket. Lám, amott mi történt, Ott egy keskeny odún Bújnak a törökök, A leszakadt kapun. Ott terem a szörnyű Erejű kapitány S életét vesztve hull Halomra a pogány. - Csodálatos egy nép! Miként tud csatázni Ha a szabadságát Akarják elásni. Roham rohamra jön Hajnaltól estélig, Lent a sánc tövénél, Pogányvér patakzik. Egy végső rohamot Maga a bég vezet, Ordít a janicsár, Hogy tán magyart rettent. - S kardot hány hirtelen, Összefut a pogány, A bég fejét ketté Vágta egy buzogány. Az ostromnak vége, Fut, aki merre lát, A vár környékén már Alig látni pogányt. Ki másnak akarta A sírját megásni, Most ott a sánc alatt Nyugosznak csontjai. Csesznek vén váráról Ez volt a történet, Lantom elnémítom Eddig szólt az ének. DAL A CUHAVÖLGYI KŐBÁNYÁRÓL Kéklő hegyek, erdők között A Nap aranyba öltözött Egy kis csapat húz át korán, Felettük zeng a csalogány, Hegyoldalon vonulnak át, Érnek erdőt, érnek sziklát, Vadkant látnak, szarvast, őzet, Beszélgetnek, nevetgélnek. A bánya jó messze van még, Most járják fenyves közepét, S ahol dalolva cseng az ér, A kiscsapat oda leér. Mélyből magasba föltekint - A Nap csókolja bérceit. Munkára forró vér hevít, Markolja mind szerszámait. A fúró cseng, zeng robbanás, Nem volt még itt ily akarás! Feszülnek az izmos karok, Szakadnak szikladarabok. Nóta harsan a völgy felett, Madár nem zeng ily éneket, A munka itt - csak ráadás, Dalolva zeng a kalapács. Ott fönt a szikladombon Suhanva száll a fuvalom. Viszi, röpíti messze át A kőfejtők szabad dalát. S mint a jó gazda, magvető, Örül a bányavezető. Nem volt még ily bányász - csapat A csodás, szép kék ég alatt. ÉDESANYÁM Az én anyám, a legdrágább asszony. Aggódik a sorsom felett: Ki szel majd ártatlan, tiszta kézzel Frissensült, puha kenyeret. Az én anyám sokszor könnyez értem. Anyám az Isten megáldott! Virágot himbáló szívem felett, Ő gyújtott fel piros lángot. ... Csodálatos, nagy időket érjek, Mint pátriárka - aggastyán. Asszony virrasszon halott szívemnél, Olyan mint az édesanyám. GONDOLATOK ARATÁS IDEJÉN Uram, ma hadd mondjunk köszönetet, Hogy adtál újra erőt, kenyeret. Te akartad így - eljött hatás - Hogy lett vetés és lett bő aratás. Ünneplőben van a mező, a rét, Köszönti minden drága Istenét. Uram, légy velünk, hisz minden szódra Lágyan ring lelkünk öröm hajója. Ha megsebzi szívünket a világ, Te légy bennünk a hit, az olajág. Ha elesünk a sorson, végzeten, Könyörülj az eltépett életen. Van föld, ahol most nincs aratás. Halál - mezők felett csak pusztulás... Házak égnek, - menekül a lángba Síró gyermek - és anyját kiáltja. Uram, ne késs, tárd ki a két karod, Vér ne folyjék, állítsd meg a harcot. Uram, ma hadd mondjunk köszönetet, Adj békességet és drága csendet. Hányják szét a fegyvert a seregek, Találják meg egymást az emberek. Cserélje ki szívét a bajvívó, Legyen szép az élet, - és nagyon jó. Uram, kérünk, legyen erős várunk E hely, hol most Tégedet imádunk. Ha látsz majd csüggedő, tépett arcot, A lelkekben kongasd a harangot. Ha kísértenek s a világ rettent, Uram, őrizd bennünk a tüzeket. MÁJUSI DOMBTETŐN Álmok zenéje hull a szívemre Amint a kicsi dombon megállok. Ó, csodás a kék ég végtelenje, Dalolnak a májusi virágok. Susogó, apró kis ezüstszárnyak, Fehér szirmok hullanak fejemre. Fészket takarnak a kicsi ágak, Madár sír fent lágyan énekelve. Csodás ez az égi harmónia! Ki vezényli az örök, nagy zenét...? Ki emeli fel, fel a magasba - Ki szabja meg a végét, kezdetét...? Lágy - édesen szétterül a zsongás. Átszellemülve szívem emelem. Köszöntlek Élet - és új virágzás, Köszöntlek május - forró szerelem! Lágyan - szédítő édes borongás- Bennem újra ifjú tüzek égnek. Újra élek! - jöjj, jöjj szép Látomás, Szívemmel a nagy Titkok beszélnek. MERENGÉS MAGDUSKÁRÓL Aranylott künn a búzatábla Borongott fenn az égi táj Vérem dalolt a zengő Nyárba Zengett, dalolt a csalogány A mámoros, édes zavarban Szívem megkondult csendesen Szívemmel halkan messze vágytam S ezer virágot öleltem Magduska volt a legszebb rózsa Szelíd, borongó szép virág Magduska lett az életemben A ringó, legszebb rózsaág. NEM ÉN AKARTAM Azoknak, akikre háborút hoztunk Bocsássatok meg, nem ölni jöttem, Ártatlanok vére rám nem tapad. Engemet is épp így ver az Isten, Úgy érzem, itt az ég is leszakad. Hová mentek, hová menekültök...? Erre minden kiégett, üszög. Nem én gyújtottam fel a mezőkön Az aratásra megérett kalászt. Máshol érett a szennyes, vad ösztön, Más viseli a rothadó koronát. A levegő, a víz is átkozott, Sötétbe bújt a Nap, leáldozott. Szomorúan nézem a Don vizét, Amint lassan, csendesen hömpölyög - Korom - földek gránáttépte sebét -, S aggastyán jön, életért könyörög. És hallom a szörnyű vad ordítást: Meg kell halnod, a te időd lejárt! És meghalt itt, jaj, már minden élet! Nem nyit ki a szív, nincs már szerelem. Az Isten - napja itt már elkésett, Kín, félelem táncol az idegen. A gyalázat bélyege ül rajtam, Bocsássatok meg, nem én akartam! Nem én gyaláztalak meg asszony - népség Állat módra - az én vérem tiszta. Csonttá dermedt a sok fiatal szépség, Fegyver dörrent - s hörgött az éjszaka. Szívetekben égő rongy maradtam, Nem én akartam, nem én akartam! NEM SZÜLETETT KRISZTUS Negyvenkettő karácsonyeste volt, Puha, fehér hó mindent eltakart. Ágyúink álltak némán kihűlve, Mély, halálos csend ült Uriv alatt. Bunker fenekén fagytól reszkettünk, Néztük egymást - hazaszállt a lelkünk. Mi, kik átéltünk véres csatákat, Kíméletlen, zorddá vált a lelkünk - Karácsonyesti halk áhítatban Imádságra kulcsolódott kezünk. Odafönt a Hold szomorú képe Fagyos fénnyel ült a Don vizére. Szerettünk volna mindent odahagyni, Lemosni a gyilkot, vért kezünkről. S hol még béke ült - magyar ég alá Hazatérni idegen mezőkről. Megbékélést vártunk, a Messiást Kínos, nagy csendben néma katonák. Egyszer csak óriási dörgés támadt, Ezer ágyú kinyitotta torkát. Fehér havon piros tócsa áradt, Halál ülte meg azt az éjszakát. Ömlött a vér... ronggyá szakadt a hús - Karácsony volt - s nem született Krisztus. A RÉDEI HÁLAADÓ ISTENTISZTELET ALKALMÁRA Ünnepet ülni jöttünk ma ide, Régen áhított drága ünnepet. Világ ahol nem jár vad zenével, Hol békesség szállja a szíveket. Lehullani lelkünk úgy szeretne Az Úr oltárának szent kövére. De szép lesz így együtt elzokogni Bánatunkat bús magyar ég alatt, Örömünket, ami oly kevés, Miről ajkunk talán nem is szólhat. Zúgjon bennünk, zengjen ajkunkon már Az örökszép kálvinista Zsoltár. ...S álljunk meg most az Úristen előtt- Mit ránk hagytak őseink, van hitünk? Napról-napra vérzünk, fogy az erőnk, És jaj, a kárhozatnak engedünk. Közeledik egy szörnyű, nagy dolog: Hitünk mécsese lassan ellobog. Nem lesz hit, nem lesz kálvinista Mindent elsöpör; szétszór a világ. Rügyet fakaszt új, idegen vallás - És hervadón hull le a magyar ág. Lassan némul köztünk az Úr szava S gaztól virít a templom ajtaja. Gyermekeink a világ ölében Sátán szívektől lassan romlanak. Lassan elvész Krisztus, a Megváltó - Szívekből az álmok kihullanak. Ki menti meg e gyenge lelkeket...? Drága Isten, nyújtsd le a kezedet! - Vagy veszni hagysz? Nem egyedül veszünk, Velünk együtt pusztul el a nemzet. S bármi jöhet, semmi nem pótolja A kálvinista hitet, értelmet. Uram, ne engedd, hiszen Te látod, Elborítja tövis a virágot. Amely alatt élünk, e szent eget Zord fellegek hányszor takarták el S az ősi szent Zsoltár hangjainál Kálvinista had jött tűzzel, vérrel- Hányszor védte karddal ezt a hazát És zokogta búsan önnön jaját. Elvették iskolánk, templomunkat Letiporták - s kinőtt a sírhalom. Kálvinista erőtől omlott le A gőgös és nagy Habsburg hatalom Mert hittek-s az Úr kezében voltak, A szívünkben szent tüzek lobogtak. Hányszor mondtunk erdők rejtekében, Zúgó nádasokban halkan imát A felzúgó Zsoltár hangjaira Az ellen eldobta mérges nyilát. Az ég felé emeltük fel a kart, S lett új helyünk a magyar ég alatt. Népem, sokat szenvedett drága nép Kétségbe esett drága magyarok, Jön... jön az Úr... jön a félhomályban Lendüljenek magasba a karok. Legyünk mindnyájan újjá teremtve S térjünk vissza az Isten ölébe. SÍRHATSZ SZÉKELY ANYÁM Szeretettel ajánlom Dr. Sárosdi Zoltán marosvásárhelyi orvos zászlósnak /Széttiporva a szívnek lángja ott, Mindenki zokog, Erdély már halott. Elveszett a föld/ Sírhatsz, sírhatsz székely anyám, De sok lett a bánat., Gyászfátyollal takartak le Minden székely házat. Fiad, lányod hol, merre jár, A jóisten tudja... Bujdosásban vérzik, veszik Szerte a világba. Sírhatsz, sírhatsz székely anyám, Sose látlak Téged. A jóisten tán szereti A sok székely könnyet? Nem csókolom soha többé Sápadt, síró arcod, Alkonyatban nem locsolom Muskátlis ablakod. De ha egyszer mégis, mégis Sorsom haza visz majd, Keresem a kicsi házunk S ősz székely Anyámat, Halkan mondják az emberek, Ne keresd Anyádat, Székely szívét, vérző szívét Megölte a bánat. SÍRNAK A RÉGI PORTÁK Sírnak a régi paraszti porták, A pajtákat, szekereket bontják. Nem nyerít szép táltos az udvaron, Nincs, ki örüljön szép magyar dalon. Itt minden kő csak keseregni tud, Merre visz az élet, merre az út...? A föld hideg, a szívét elvonta, Nem ébred többé paraszti csókra. Elmennek a régi Föld - szeretők, Fogy a számuk, telnek a temetők. Ahol régen zsoltáros csend áradt, Kósza vad zene repít ott szárnyat. Tíz, húsz, ötven, vagy tán száz év múlva Lesz itt paraszt ki örülni tudna Mikor aranylik a búza - tábla, Vagy érett gyümölcs roskad az ágra? Utánunk nem jönnek a fiaink, Megszakadtak itt már az útjaink. Sírnak a régi paraszti porták, Új törvények jöttek - és új formák. Csákány villan rést vágnak a falon És kész pusztaság lesz minden udvaron. A parasztszív elnémul örökre...? Csókkal ki hull majd a drága földre? SZABÓ SÁNDORNAK, AZ 1848 - 49 ES SZABADSÁGHARC NEMZETŐR KAPITÁNYÁNAK EMLÉKÉRE Amikor már nem volt merre nézzen, Láncát csörgetve nyögött ez a nép. Hitvány gazok torkába fojtották A szabadság drága leheletét. Sűrűn nőttek ki a börtön falak S veszett minden a magyar ég alatt. Valahonnan föltört az őserő, Kipattant a hősi magyar szikra. Zászlók alá új seregek jöttek, Egy nemzet indult el hősi útra. A hazáért! - zengett a hitvallás - Forradalommá nőtt a szent parázs. S akkor jött Jellasics zord hadával, Összetörni, szétzúzni a magyart. Egy nemzetként állt ki a hősi nép, Hüvelyéből suhanva szállt a kard. Bécs váráig futott az áruló, Magasba szállt a hősi lobogó. Ott voltál te is e hős seregben, Erős karodban villogott a kard. Ott voltál, ahol a vész legnagyobb volt, oda mentél, hol a halál arat. Isten küldött - hívott a szent haza - Ez a nemzet nem veszhet el soha! S ott voltál, hol szörnyű dübörgéssel Lezúdult vadul Világos, Arad, Hol elpusztult a hős tizenhárom, Gyilkos golyótól s bitófa alatt. Ott voltál - és jaj, akkor veletek Sírtak az összetört fegyverek. Most itt állunk, rólad emlékezünk. Megköszönjük a nemzet nevében: Értünk véreztél a nagy csatákban, Neved legyen örök dicsőségben.

0 komment , kategória: Nagy István Attila & Bálint

Nagy István Attila

2016-09-18 17:59:51, vasárnap

	NAGY ISTVÁN ATTILA Nagy István Attila (Debrecen, 1947. október 27. -) író, költő, pedagógus, irodalomtörténész. Nyugdíjas. ,,elrejtem magam hogy megtalálhass alkonyatból vetek neked ágyat kiszólok érted az éjszakámból elengedlek ha a hajnal lángol" (Nagy István Attila) Link Link Link Link ÁRVA VAGYOK Nem tudok aludni, mindig rád riadok, nyugtalan képzeletem újra rajzolja alakod, ahogy elindulsz felém a szeptemberi forgatagban, csak jössz, melletted autók, gyalogosok, fékek csikorognak, jaj, vigyázz, megáll a szívem, ha megtámad a rettenet, vigyázz magadra, ha azt akarod, hogy holnap is várjam: felém indulsz a forgatagban, kerülgeted a rohanókat, s közben te is sietsz, hogy minél előbb átkulcsolhasd a nyakam, szólni se tudjak, mert mi vagyok én nélküled, árva, nagyon árva. BEZÁRTALAK Bezártalak magamba, s most nem menekülhetek, szöknék már, de nem lehet, fogva tart a képzelet: igéznek látomások, gyötrődő lobogások, szavak bomlanak bennem: legyőzött a szerelem, s kívánom, mint a fuldokló, napjaimon átparázsló életedet, életemet. CSÖNDES SZÓLAM Nem láttalak, pedig mindig látlak, napsütésben, sötét éjjel, behunyt szemem mögé rajzol óvó képzeletem. Lennél bárhol is, mindenütt rád kiáltana a szívem, fölfedezne a nyugtalanság, ami körülkerít mindenütt. Megtalál a hangod, kihallatszik a csöndes szólam, a bátortalan vallomás elér hozzám és felvidít. Szemed menekülő pillantása fogva tart, nem ereszt. AZ ELMÚLÁS Mennyire fáj ez a kétségbeesés, a cselekedni nem képes indulat, csak tűröm a rám zuhogó csöndet, miközben várom a találkozás alamizsna perceit. Mert nincs bennem erő összetörni az esztelen vágyakozást, az ábrándot, hogy formává egyesülhet az életem. Nem kell kiülni többé a reménytelenség árnyékos partjára, miközben odalent úgy zúg a folyó, mintha magasról zuhanna, pedig csak kényelmesen hömpölyög. Békességbe fut a világ, ha elcsendesül bennem, s talán még észre sem veszem, hogy az elmúlás szenvedélyesen magához ölel ELREJTELEK Szavaimba rejtelek, hátha nem találnak rád, amikor megvirrad, s útjukra indulnak a gonosz álmok. Új szavakat találok, testedet takaró varázsigéket, ne árthassanak neked az emberek. Mert minden jóság, minden gyötrelem, eltanulható, félek, egyszer megadod magadat. Szavaimba rejtelek, hátha nem találnak rád, s olyannak maradsz, amilyennek megszerettelek ELREJTEM MAGAM elrejtem magam hogy megtalálhass alkonyatból vetek neked ágyat kiszólok érted az éjszakámból elengedlek ha a hajnal lángol tűnődő ujjaimmal vigyázok ne riassza el a csönd az álmot elrejtem magam hogy megtalálhass szavaimból vetek neked ágyat metaforákkal üzenek érted végigfut a láz ha megérted vacogsz? borítalak takaróval: melledre hajlok perzselő szókkal elrejtem magam hogy megtalálhass karjaimból vetek neked ágyat szólok a májusi orgonának a már elköszönő gyöngyvirágnak és neked is ne siess maradj még - hullajtja szirmát a tavaszi ég EMLÉKEZET Amikor rád találok, felöltöztet az emlékezetem: vakítóan fehér nadrágban, kék pólóban uralkodsz a múlt idő fölött. Mert nincs többé elvesztegethető esztendő, sem hónap, sem óra, a lélegzetemmel is hozzád tartozom; te adsz át engem a jövőnek, az örök hallgatásnak. De addig nincs szenvedés, sem értelmetlen tipródás, csak az áramló vér hallgatása, amint vágytól űzötten kiszakítja az ereinket. Mindketten egyet akarunk: ha belehalunk egymásba, legyen időnk a feltámadásra. ÉBREDÉS Zubog a víz, fodrosodnak a hullámok, omlanak a házfalak, imbolyognak a temetők. A pusztulás képei belevésődnek az agyamba, miközben várom, hogy egyszer csak megjelensz, magadra öltöd hófehér ruhádat, nyakadban egy gyönyörű emlék, de szemeidben könnycseppek ringatóznak. Hozzám lépsz, s mint aki álomból ocsúdik, átkulcsolod a nyakamat. ÉJFÉLI HOLD Hallgatom a zenét. Elbújt a hold: sötét felhőt húzott magára. Éjfél közelít. Az ágy, mint sírgödör várja áldozatát. Nem tudok meghalni, amíg szól a zene, s a hold is bújócskát játszik. Ülj az ágyam szélére: riaszd el keserű álmomat! Hallgatlak. S ahogy elmesélsz, hirtelen a hold is felragyog. ÉL VALAHOL Él valahol valaki jelen valóan ebben a XXI. századi csendben, kalapáló szívvel néz a csillagokba, mert nincs már jövő, csak elsiratott múlt, amelyben otthontalanul kóborol az ember. Pedig kellene még egy csöppnyi virrasztás: a test és a lélek magára figyelő lázadása, amikor lehet még, mielőtt szemhéjai alatt eltűnik a nap, s nem lesz más, csak az ismeretlen, nyirkos éjszaka. FÁBAN, VIRÁGBAN Felderítő leszek, ha messze bujdokolsz, bejárom a földet, átúszom a folyókat, tenyereimbe veszem a hegyeket, a mélységeket és a magasságokat bejárom minden éjszaka, csak megtaláljalak. Gondolj rám, s eljutok hozzád, hiába állnak utamba erdők, emberek, gonosz szellemek, sanda szándékok, csak gondolj rám, ha földig ér a bánat, s az arcodon matat az ősz. Ott leszek fában, virágban, a bőrödet borzoló napsugárban. Ott leszek, ha már nem leszek. FÁJ Mennyire fáj ez a kétségbeesés, a cselekedni nem képes indulat, csak tűröm a rám zuhogó csöndet, miközben várom a találkozás alamizsna perceit. Mert nincs bennem erő összetörni az esztelen vágyakozást, az ábrándot, hogy formává egyesülhet az életem. Nem kell kiülni többé a reménytelenség árnyékos partjára, miközben odalent úgy zúg a folyó, mintha magasról zuhanna, pedig csak kényelmesen hömpölyög. Békességbe fut a világ, ha elcsendesül bennem, s talán még észre sem veszem, hogy az elmúlás szenvedélyesen magához ölel. A FOLYÓ Mint a folyó, ha árad, sodor magával levelet meg ágat, építi és rombolja a partot, úgy áramlik bennem a szerelem. Behunyom a szemem, s azt hiszem: ott ülsz valahol, s nézed a folyót, ahogy árad, sodor magával levelet meg ágat, kavarog benned a szerelem. Úszom az árral, s látom, felállsz és integetsz, vizes arcomat ellepi a könny. HAJNALI VERS Ágaskodnak az igába fogott szavak, vágtatnának, de heveder feszül a szügynek, a lovas türelmetlen, repülni szeretne a habos csillagokba. Hajnal lobban az éjszakába, mocorogva szétterül az álom, könnyeznek némán a fák, valaki halkan átbukik a halálon. Micsoda végzés fut a csendbe: árnyéktalan lobogás, mely csak világít, eleven tűz, pusztít, de életet hajt. Ráborul a hallgatás a vállakra, dédelget, becézget, kihallgatja a szív gyorsuló ritmusát. HAJNALBAN Térdre hullottam, s mint akit megvertek, nem remélve semmit se már, csak még egyszer beszívni a közeledő hajnal illatát, úgy vártam a csendben. Jött is lassan lopózva, felkúszott a hátamon, befúrta magát a hajamba. Megadtam magam a sorsnak, de az utolsó pillanatban tekintetem beléd ütközött. HA NEM VAGY VELEM ha nem vagy velem sohasem ér véget a nappal szememből a bánat nem menekül hiába várom az éjszakát elkerül az álom ahogyan Te kutató képzeletem bejárja a várost füstös sörözők pultján könyököl a tó partján mélázik vagy a téren a padokon kutat mindhiába ha velem vagy szomorú szívvel hajnalodik várakozna még az éjszaka hogy betakarjon bennünket - vágyainkban hullámzik a tenger szemedben kacagnak az álmok mert a valóság ezerarcúbb mint a legszebb látomás: maradj velem mindhalálig HIÁBA MINDEN Hiába minden szó, ha lemostad magadról az érintésemet, ha nincsen semmi, amiből az én arcom visszanéz rád minden pillanatban. Elolvadt benned a szerelem, belefáradt a rettenetbe, s hiába nézlek megfáradt szemmel, vissza már nem hoz a vágyam. Kiközösít engem ez a vers is, mert minek nekem a szó, ha csendben ülsz mellettem, s arra vársz, hogy múljanak a percek? JOBB LENNE egyszer elmaradnak a vágyak s az ember úgy néz vissza mint valami idegen tájra amely vonzott valamikor de már ellibbent a virágok illata nem érezni a fűszálak susogását nem vonulnak a lomha felhők s a szivárványos égbolt szétfoszlott a koraesti készülődésben egyszer megbánja az ember hogy megtanulta megszólítani a fákat az ösvényt ami elvezetett a kedves szívéhez a komphoz a harangszóhoz jobb lenne nyelv nélkül mert akkor néma maradna a mellkast feszítő fájdalom s egy hétköznapi reggelen nem történne semmi más: az éjszaka lezárt szemhéjaim mögött maradna KARNYÚJTÁSNYIRA Éjszaka újra rám tört a bánat, s mint aki utat tévesztett: testem köré hurkolódtak az ágak, nem mehettem, ahová a szívem hívott, csak forgolódtam, száraz levelek pödörödtek izzadt tenyeremben. Mi lesz velem, mondd? Szemem fényét félelem fakítja, mellkasomban buta álmok. Karnyújtásnyira, mégis távol: hiányzol az éjszakámból. KEGYELEMRE ITÉLVE Számolom a napokat, mennyi lehet még, a hónapokat, a reménykedő éveket, miközben kalapáló szívemet csitítgatom: ennyi jutott nekem ebben a háborgó időben, a huszadik században meg a következőben, a szerelem gyötrelmes öröméből, mert nincsen más ebben a haldokló időben, mint a dolgok szerelme, az alkotás vágya, az egyetlen női test szerelme, az ölelés nem szűnő éjszakája, gyermekeim térdeplő némasága, a negatív időben bolyongó élet, ami rám vár, hogy átváltozzon, s elhozza a csendes feláldozást, mert nincsen más ebben a haldokló időben, csak a kegyelem kedvesem kezéből. Ha ez végképpen elmarad, nem leszek más, mint egy megszűnő - adat. KOPOGTASS Gyere értem, s vigyél magaddal, ahol nem sírnak a fák, s nem a hideg ölel körül. Vigyél magaddal a hegyeken át, a hóförgeteget legyűrve ölelj magadhoz: olvadjon le szívemről a bánat, az érted való szomorúság. Hozd el a napsütést: kopogtass be ablakomon. KÖZELEBB KERÜLT Nem mondhattam el mindent, s most fuldoklom a szótól. Szorongás hűtötte a vérem, folytonos gyászban ünnepeltem. De ahogy nem álom lett, s közelebb került a rettenet, úgy vágyom egyre hevesebben elmondani magamat. Segíts, hadd suttogja el a szám, mi történt egy nyári éjszakán, amikor arra vártam: belépsz a fölém boruló sátorba. Nem jöttél, s ez már így marad - helyetted itt a reggel MARADJ VELEM Látod, körbefordult az esztendő, tavaszra nyár, őszre tél, s most újra itt térdepelünk a tavasz udvarában, nézzük az eget, hátha előbújik a nap. Mennyi vidámság, esztelen vágyakozás, mennyi könny és remegés, otthontalan kesergés, látomás, mennyi menekülés és ölelés. Sohasem aludtam veled, nem álmodtam az álmaidat, nem vigyáztam az éjszakát, csak belestem az ablakon, amikor útjára indult a képzelet. Most újra itt vagyunk, arcodon puha ragyogás. Maradj velem, amíg lehet. MESSZEBB VAGY Bukdácsolok az álomban: fel-felriadok, arcod, kezed, szemed hiányára. Futnak velem a fürge kerekek, elringatnának, mégis bukdácsolok az álomban: rám emelhetnéd boldog tekinteted, s akkor megtelne fuldokló szívem a szemeddel, tenyeremben hintáznának játékos ujjaid, s az arcodba újra meg újra beleszeretnék. De hát nem lehet - messzebb vagy tőlem, mint a képzelet. MINDEN ABLAK Egyedül úszom az éjszakában - alattam, fölöttem a csillagok -, téged kereslek a világegyetem eltakart zugaiban. De magába zárt a féltékeny kozmosz, szemedet csillagnak akarja, hajad új Tejútként ragyog, fogsorod csillagképpé változott. Hajnalban kitárok minden ablakot: fényeddel megtelik a szívem. MUTATÓK Most kellene, hogy beléd kapaszkodjak, szemed, hangod, ölelésed igézetébe, most, amikor reménytelenül körbefutnak a mutatók. Úszom a párnán, mentőöv nélkül, s érzem, hogy elnyel az áradat. Most kellene beléd kapaszkodni, mert nincsen más, csak ami nem lehet, ami még felébreszt reggelente. Tudom, Te is itt vagy a közelemben, s arra vágysz, hogy véget érjen a zivatar: szivárványra szomjas a lelked. NÉLKÜLED Olyan lassan telnek a percek, amikor nem vagy velem. Lapozom a múltat,hátha megjelensz, kilépsz az ajtón,elindúlsz az úton, mert tudom láthatatlan erők vonzanak. Várok mit is tehetnék, pedig szivesebben ölelnélek, érezném az arcod bársonyát, s magamat-veled. De nem lehet,hiába rajzol a képzelet, elbukik ez a nap is nélküled. NINCS ÉLET Egyszer elhagyom a várost, hátat fordítok a házaknak, a reménytelen zajoknak, a fuldokló fáknak, az embereknek, s elindulok oda, ahonnan nem érkezik hívás, s akik ott vannak se tudják, hogy én is velük vagyok. Magammal viszlek, mert nincs nélküled napfény, zaj, fa, nincs nélküled lélegzet sem, nincs élet, se halál. ÖLEDBEN RINGASS Még nem tudom, mit mondok, ha földig ér az éjszaka, s észrevétlenül megmoccannak az elfelejtett álmok. Kiszolgáltatott arccal figyelem a készülődő vihart, amely mellkasomban fészkelődik, s robbanásra vár. Mit is mondhatnék: magamra hagyott a világ, körülfalaztak az évek, s a repedéseken csak a könny, csak a bánat szivárog át. Ne engedd, hogy megöljön a szó, öledben ringass, halálig. SZÁZHÚSZ PERC Látod, milyen kicsi vagyok? Kétórányi szerelem, százhúsz percnyi ölelés, s aztán egy hétig hallgatás. Mire kell a gyötrődés, a gyönyörű szerelem, ha mindez csak álom? Ilyen kicsi vagyok, látod? Megvagy nélkülem egy hétig, elég százhúsz percnyi ölelés, kétórányi szerelem. SZÉP VOLT, IGEN Ha végképp elvisz a hallgatás, s ajkaim belebotlanak a szóba, tekintetemmel se keresem a jövőt, és minden elmúlik, ami visszahívna, csak te leszel még örökké beváltatlanul - ősz hajjal, nekem mégis fényesen, összetört mosollyal, mégis ragyogón: állsz a fejem fölött, megértve, nem vitázva, s arra gondolsz akkor is, ha már a múlt nem vigasztal, hogy szép volt, igen, mégis szép SZOMORÚ SZEMEM Szomorú szememben zöld a tenger, s nagyon messziről jön a hívás, csak suttogás, amire hozzám elér, bőrömet borzolja a drága hang, dobál a meg-megújuló kétségbeesés. Milyen áramlatok indulnak odalent a zöld hullámok bársonya nélkül, ahol már nem simogatásra gondolunk, hanem a félelem szorítja torkunkat? Szomorú szememben zöld a tenger, nem törik meg rajta a fénysugár, elnyel mindent, a villámok ezüstjét, a tornyosuló felhők falánk árnyékát, a napot, amikor elfekszik a horizonton, s a rémülettől felgyűrődik a homloka. TÁVOLI ÜZENET Egy távoli üzenet, ami kora reggel a szívemig ér, betölti a kis szobát, értelmet ad a szavaknak, az elhaló pillanatnak. Megtalál az üzenet, s azt suttogja a hangoddal, hogy él még a szerelem. TENYEREDEN Szép szemed hajnali csillag, beragyogja az éjszakámat. S amikor átjár ez a fény, nem tudom, mi történik velem, eleven vagyok-e, vagy halott. Csak azt érzem, hív a magasság, s vonz e messziről jövő fény. Amit tudok, te tudod velem: tenyereden hordod életem. VÁLASZ Hiányzol Az életemből, az ágyamból, a vonuló felhők futásából, az ébredő nap első sugaraiból. Hiányzol a tárgyakból, amelyeket megérintek, hiányzik a tükrömből az arcod, a csészéből a teád, a mosolyod, az ölelésed, hiányzanak messze lóduló terveid. Nem vagy mellettem: kattognak a vonat kerekei, Hi-ány-zol, hi-ány-zol. Valamikor így voltam én is - szólal meg a telefon. Nehéz csönd nyomja szívemet. VÉDTELENÜL Először váza nő a csöndnek és kifordul az idő arca, szótlan percre nappalok jönnek: kölcsönmosoly erőtlen harca. Azután lesz csak határtalan, ha már elvesztettük a csodát. Minden dolgunknak határa van csalhatjuk magunkat is tovább. Csak sejtem még, ami visszatart: lassan mozduló új türelem. Becsapott magányom kitakart, így állok előtted védtelen. VILLÁM Kiszolgáltat a szerelem: bomba robbant a szívemen. Felhők mögött villám fénye: messze cikkant föld reménye.

0 komment , kategória: Nagy István Attila & Bálint

1/1 oldal

Bejegyzések száma: 3

2021.09

2021. Október

2021.11

Hét	Ked	Sze	Csü	Pén	Szo	Vas


				1	2	3

4	5	6	7	8	9	10

11	12	13	14	15	16	17

18	19	20	21	22	23	24

25	26	27	28	29	30	31

Blog kereső

Bejegyzések
ma:	0 db bejegyzés
e hónap:	19 db bejegyzés
e év:	320 db bejegyzés
Összes:	4840 db bejegyzés

Kategóriák

Keresés

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum

Látogatók száma

Ma: 706
e Hét: 11784
e Hónap: 34272
e Év: 212147

Szótár

Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.