Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Domonkos Jolán versei
  2019-12-09 15:00:27, hétfő
 
 







DOMONKOS JOLÁN VERSEI




Domonkos Jolán (Szlovákia, 1970. január 12. - )

Írásaimmal mosolyt szeretnék az emberek arcára varázsolni, és jóérzést a szívükbe.

Kedves számomra minden kis verses szösszenet, dalszöveg, mese, amely engem választott ki arra, hogy világunkban életre keljen. Egy édesanya a gyermekeinek mindig a legjobbat kívánja. Én is. Önfeledt örömöt érzek megszületésüknél, boldogságot, amikor saját lábukra állnak, és elindulnak a nagyvilágba szerencsét próbálni. Néha érdekes helyeken bukkanok rájuk... Volt amelyik egy iskolai versmondó versenyen lett 3. helyezett. Volt amelyiket egy cserkésztábor meghívón találtam meg. Volt olyan vers is, amit megzenésítettek egy gyermekotthon lakói. Közülük a leghíresebb még egy könyvtárba is bekerült. ( Könyvtári olvasónaplókra nyomtatták gyermekeknek. ) Pár versem általam nem ismert emberek videóiban is feltűnt. Soha nem tudom előre, hogy melyik fog sikert aratni. Ha visszanézem régebbi írásaim olvasottságát a poet oldalon, időnként magam is meglepődöm. MI a siker titka? Nem tudom. Szívemnek egyformán kedves mindegyik vers. Megszültem őket, és most hagyom, hogy beteljesítsék a sorsukat...

,,Az élet már tökéletes egész,
ha ismerem a jót és a rosszat,
minden érzelem lényemről mesél,
és fokozatosan megváltoztat."

(Domonkos Jolán)








ALKONY


Aranyló napkorong
ég és föld határán
zöld dombra teríti
még izzó palástját.

Bíborban szendergő,
barackszínű tájon
tündérek lábnyomát
őrzi esti vászon.







ANGYALKA SZÁLL


Angyalka száll fent az égen,
lenéz egy házra: "Ide betérek!"
Ablakban ég a békeláng,
a fenyő alatt ül egy pár.

Reszkető kezükben imakönyv,
szemükben megjelent a könny,
torkukból egy sóhaj száll:
"Istenem segíts, mert muszáj!"

Beteg a gyermek, orvos látta,
szüksége lenne orvosságra,
a teste szenved, lassan kihűl,
lelke a szobában körberepül.



Add nekünk vissza gyermekünk,
helyette hagyd, hogy mi menjünk!
Fiatal lelke ártatlan,
nem edződött meg bajban,

tiszta és jó, hirdeti neved,
a földi úton jó szolgád lehet.
Az angyallal repített sóhajuk,
az Úr színe elé eljut.

Válaszul a szép imára,
kegyelem száll le a házra,
megtölti az életteret
a bennük ragyogó szeretet.







ÁLMODJ SZEBB ÉLETET


Egy pici kis kedves manó
álmodból felébresztett,
mert azt akarta, hogy meglásd
a szemed is tévedhet.

Becsuktad és kinyitottad,
pislogtál kicsi gyerek,
megláttad, hogy gyertyafények
az égen az emberek.

Űrruhájuk nincsen nekik
mégis egekben élnek,
szaladgálnak jobbra-balra
senkitől ők nem félnek.

Labdáznak a Holddal, s Nappal
vígan kacagnak már fent,
mert ott nincs soha sem sötét,
mint a szobádban itt lent.

Csukd be újra kicsi szemed
álmodjál egy szebb létet,
mosolygással szüntesd meg
azt a sok-sok félelmet!

A picike szép álmoddal
festesz nekünk új eget,
megtudjuk majd egyszer mi is,
hogy a világ így kerek.

Harag helyett mosoly terem
mindenkinek szívében,
azt, hogy valóban így lesz ez
sokszor én megígértem.

Hidd el végre hát a jó hírt
és add tovább másoknak,
hogy a fényes Nap és a Hold
többé el nem távozhat.

Veled lesz és ő világít,
ha alszol, ha ébren vagy,
örök lángot nyújt majd neked,
mosolygással élhetsz csak.







ÁTKAROL A JÓÉRZÉS


Átkarol a jóérzés, mosoly ül a számon,
a lelkem megpihent, elringat egy álom.
Maradjon így örökké, a halálom se bánom,
ha ilyen az öröklét, nincs szebb a világon.







BARKAÁGRA ÜLT A TAVASZ


Barkaágra ült a tavasz
hóvirágok szirmáról,
suhant át csendben a ravasz
a patakparti szikláktól.

Óvatosan simogatta
a bársonyos bimbókat,
faágakra csalogatva
az énekesrigókat.

Zöld rügy pattant keze nyomán,
kivirágzott minden fa,
megérkezett a csalogány,
bozótosban fészke van.

Előbújt már sok-sok bogár,
felbolydul a hangyaboly,
hallható a méhrajdongás,
pockokat fog a bagoly.

Csendesebben fúj a szellő,
melegebben süt a Nap,
az égen pár bárányfelhő
könnyezi meg a tavaszt.







A BELSŐ HANG


Közepeset írni néha,
az is jó lenne nagyon.
Ám, hogy nem fog összejönni,
azt én bátran bevallom.

Nem vagyok én sajnos költő,
nem is leszek soha tán.
Bámulom az üres lapot,
amin tollam fut csupán.

Billentyűkön, egereken
tartom én a kezemet.
Kattogtatok jobbra, balra.
Így írom a versemet.

Megjelenik a képernyőn
az a sok-sok szófoszlány.
Leírtam. Meg kellett tennem,
mert valaki szólt hozzám.

Elküldte nekem a verset,
s az magával ragadott.
Így mérte le rajtam azt, hogy
rá mennyire hallgatok.







BOLDOGSÁGSZIRMOK


Boldogságszirmok hullanak ránk az égből,
kinyújtom kezem, én is kapok a fényből.
Vibrál a gondolat, szikrázik a csoda,
elűzi a bajt, elűzi a gondokat.

Szép reménnyel itat, bódító a párlat,
viszi már a szívem, szomorúság várhat.
Mosoly-esőt érzek, kipirul az arcom,
a nevetés miatt csuklik el a hangom.

Könny szökik szemembe, benne élet fénylik,
felrepült a lelkem, eljutott az égig.
Csillog-villog minden, eltűnt már a bánat,
hálás köszönetet foglalok imámba.







BONTSD KI SZIRMAIMAT


Bontsd ki szirmaimat, nyíljak ki, mint virág,
neked illatozzak, szóljon hozzám imád,


takarjam ki magam, érezzem a fényed,
sóhajoddal szálljon lelkem fel az égbe.







BREKKENCS BERCI ÉS VARANGY MARCSI SZERELME


Brekkencs Berci nagy boldogan
Varangy Marcsiba karol.
Kéz a kézben ugrálgatva
a lánynak így udvarol:

- Fogjak neked pár szúnyogot,
vagy menjünk el fürdeni?
- Nem kell, Berci, nekem itt jó.
- Marcsika ezt feleli.

- Dalolj inkább egy kicsikét,
a hangodat szeretem
hallgatni, amikor az mély
brekegéssel énekel

szép dolgokról, szerelemről,
messzi, távoli partról,
ott, ahol egy királyleány
ifjú békákat csókol.

Úgy szeretném, hogyha engem
egy királyfi megfogna,
gyöngédséggel a szemében,
átérzéssel így szólna:

"Gyönyörű vagy, kicsi varangy,
legszebb a szépek között,
neked adom a koronám..."
Erre Berci felnyögött:

- Látom én azt, hogy nagyra vágysz,
király csókja kellene,
kevés neked minden szép szó,
ezért inkább elmegyek.

Álmodozz csak, pici leány,
ám hiányozni fogok,
amikor majd te is rájössz,
bennem igaz szív dobog.







BŰNBÁNÓ SÓHAJ


Virraszt egy ember,
kezében feszület.
Bűnbánó sóhaj száll,
fontos a becsület!

Gördülékeny vers,
új ima született.
Feltalált az égbe
ez a szép üzenet:

Uram segíts meg,
ígérem, jó leszek,
betartom a törvényt,
többé nem vétkezek!







A CICA


Konyhaablakon betekint,
szúnyoghálón lóg már megint,
lesi minden mozdulatom,
azt mondja, hogy éhes nagyon.
Ezt szó nélkül nem hagyhatom,
találkozunk az udvaron.

Elém áll, és kérlel szépen,
azt nyávogja: "Adj ebédet!"
Beleszagol edényébe,
visszanéz rám: "Ide kérem!"
Megismétli, ha nem értem:
"Ide kérem! Ide kérem!"

Fut előttem nagy serényen,
mutatja az utat. Értem.
Szeme engem kutat. Kérdem:
"Tálkádba kéred az ételt?"
Odaszalad, beletekint,
bizony üres az már megint...

Te etted meg drága cica,
pénztárcával ezt ki bírja?
Szalad elém, ide-oda,
tálkájához, oda-vissza.
Így kéri ő a "kajáját",
hogy a "macska kutyafáját"!

Egeret kellene fognod,
nem a gazdit ostromolnod!
Egeret csak akkor eszel,
mikor más megfogja neked.
Hogy éhes maradj nem hagyom,
cica, szeretlek én, nagyon!







CSAK A JÁRT UTAT ISMEREM...


Negyven éves én elmúltam,
életemet fel nem dúltam.
Csendesen én tettem, vettem.
Mindenkinek megfeleltem.

Negyven éves én elmúltam,
unatkozni már meguntam.
Életemet átrendezem,
megkeresem az új helyem.

Negyven éves én elmúltam,
hát búcsút intek nyugalom.
Ezek tények, elmúlt évek.
Ma már a pezsgést akarom.

Negyven éves én elmúltam.
"Ne hagyd magad!" - mondja eszem.
"Ne rohanj fejjel a falnak!"
- súgja egy másik hang nekem.

Negyven éves én elmúltam,
válaszom mégis tétova,
hogy megváltozzak lépnem kell
egyet, a bizonytalanba.

Negyven éves én elmúltam,
csak a járt utat ismerem.
A járatlant felfedezni
adj erőt nekem, Istenem!







CSETLŐ-BOTLÓ MUTATVÁNYOS


Bohócsapka és krumpliorr,
az arcokon mosoly, vigyor,
nevettet a nevettető,
a bút és bajt feledtető,

cingár, avagy hasas egyén,
színes ruhákban nagylegény,
ügyetlenül kedves, bájos,
csetlő-botló mutatványos.

Könnyeden esik ő hasra,
felkapaszkodik egy vasra,
illeg-billeg, jaj, megcsúszik,
szerencséje el nem múlik.

Bár nevetünk gyarlóságán,
megtapsoljuk a munkáját.
Jókedvet ad tovább nekünk,
műsor végén hazamegyünk.







CSILLAG GYÚLT


Az égen csillag gyúlt ma fel,
egy lélek csendben útra kelt,
eltépve földi láncokat,
a mindenségben felolvadt.







CSILLAG LESZEK


Csillag leszek, hogyha kéred.
Fogom kezed a sötétben.
Elfelejted, ami bántott.
Szebbnek látod a világot.
Sose félj!

Csillag vagyok fönt az égen,
Fényem kísér a sötétben.
Megmutatom, hogyan éljél,
Megmutatom, hova lépjél.
Sose félj!

Csillag voltam én az éjben,
Szórtam fényem a sötétben.
Segítettem, mikor kérted.
Megszüntettem kétkedésed.
Bátran élj!

Csillag egyszer Te is lehetsz,
Nyújtsd ki kezed, fogd, kit szeretsz!
Elkerüli Őt a bánat,
Megbocsájt majd önmagának,
S bátran él.







EGY ÁTSÍRT ÉJSZAKA EMLÉKÉRE


Csitult a vihar,
alszik a város,
az utca kihalt,
sötét és gyászos.

Lehúzott redőny
mögött szendereg
az összes felnőtt,
kutya és gyerek.

Magány kopogtat
az egyik ajtón,
a szívbe lopva
rossz érzést, sajgót.

Könnyet csókolgat
két szép, kék szemre,
hiányt pótolva
kiégett sebre.

Nem kell a beszéd,
a hazug szavak,
porszem és szemét,
kiégett salak.

Jön már a hajnal,
felragyog az ég,
vége a bajnak,
tündököl a fény.







EGYETLENEM


Szeretlek Kedves,
ne felejtsd el,
kedvem ne szegjed,
nevettess meg!

Egekbe reptess,
nevem legyen
becsesen zengett:
Egyetlenem!







EGYMÁS KEZÉT FOGVA SÉTÁLTUNK


"A vén ligetben jártunk mi ketten,"
egymás kezét fogva sétáltunk.
Tűnődtünk az elmúlt nyári esten,
megcsókoltuk egymást, s szétváltunk.

Egymás szemébe néztünk akkor,
tudtuk, ez már nem csak vágy.
A pillanat fogva tartott,
"s aludt a tölgy, a hárs, a nyár..."

2013. március, az idézett sorok Tóth Árpád: A vén ligetben c. verséből valók







EGY SZAMÁR GONDOLATA ÉS CSELEKEDETE


Azt gondolta a szamara
jó lesz neki csak a szalma,
nem kell neki rozskenyér,
ő a szalmán majd elél.

Szalma rakását felélte,
nem volt eledele télre,
elment tehát dolgozni,
embert hátán hordozni.

Mikor rajta ült a gazda
nyerített, hogy ő ledobja,
nem lép többet egyet se,
állt az úton egy helyben.

Makacskodott, hogy nem bírja,
sok volt neki az ő kínja.
(Nem tehetett egyebet,
így keresett kenyeret.)

"Munka nélkül nem kaphatsz pénzt,
nem vehetsz jó péksüteményt,
eredj hát az utadra! "
- így szólt neki a gazda.

"Ne tedd velem drága uram,
látod az igát én húztam
addig, amíg csak bírtam!
Bizony jó kis csacsid van. "

"Lépek még előre párat,
látod ott van már a házad.
Szamarad már nem lázad.
Van benne is alázat. "

Végül megkapta a bérét,
nézegette a kis pénzét.
Szalmát vásárolt rajta.
Megtelt vele a pajta.

Kihúzta a telet vele.
Nem volt egyéb eledele.
Nem ment többet dolgozni,
nehéz terhet hordozni.

Azt gondolta a szamara,
jó lesz neki csak a szalma,
nem kell neki rozskenyér,
ő a szalmán majd elél...







EGYÜTT JÓBAN-ROSSZBAN


Szívedet simítom, ölellek két kézzel,
hogy miért szeretlek, nem fogom fel ésszel.
Ilyenkor engemet elkerül a bánat,
jól érzem magamat vendégként tenálad.

Érzem dobogását az ütemegységnek,
mi körülvesz minket, engemet és téged.
Egy kicsi harangot gongatnak legbelül,
vágyunkat megéljük, s minden elcsendesül.

Kisüt a nap bennünk, szép érzések lángja,
a lelkünk megnyugszik, ez létünk szikrája.
Gyönyörfolyón úszunk egy közös csónakban,
a finom habokon, együtt jóban-rosszban.







ELMÚLIK EGYSZER MINDEN


Mert elmúlik egyszer minden,
elmúlt most bennem a nyár,
üresnek érzem a szívem,
elhervadt ezeregy vágy.

Az ősz már megérett bennem,
szomorkás lett az idő,
színesből szürkébe estem,
körülvesz engem a köd.

Csendesen szitál az eső,
nyugodt az üres világ,
remélem, hogy mégis eljön,
mi kitölt minden hiányt.







EMLÉK-ABRONCS


Szorul a szíven az emlék-abroncs,
könny szökik szembe, remeg a kéz.
Elmentél végleg, nem jössz már vissza,
tovább kell lépnem, bár maradnék!

Lehunyom pillám, látom az arcod,
hallom a hangod - lebben a kép -
megrázom fejem, nem lehet sajnos,
karodba mégis odabújnék.







EMLÉKEZÉS

Ady verscím-vers


Őszi éjszakán Félhomályban Álmodom...
Játék a sorssal, Csókok, Mesék Még egyszer...
Minden csak volt, Átkozott a gondolat,
Utazás a múltban, A múltért Rád emlékeztem...

Zuhanás a semmibe, Távolról a mostba,
Szívek Kihűlve, Követelem a holnapot,
Élünk vagy nem? Elfáraszt a várás,
Szép az élet, Jönnek jobb napok.

Sötét vizek partján Valami még készül,
Földrengés előtt Kacag a föld, A hold megbocsájt,
A szív komédiája Az utolsó részlet,
Elbocsátó, szép üzenet Hazugság nélkül Tovább...







EMLÉKEZZÜNK


Mindenszentek - síron virág,
hajtsunk fejet, mondjunk imát
azokért, kiket szerettünk,
hideg földbe eltemettünk.

Emlékezzünk most a szépre,
a mosolyra, ölelésre,
arra, amit nekünk adtak,
kedves, gyengéd, szép szavakra.

Mécses lángja értük lobog,
kiknek szíve már nem dobog,
beléptek a fehér fénybe,
elköltöztek fel az égbe.







ENGEDNÉK


Mélyen a szemedbe szeretnék nézni,
érinteni akarom a testedet,
hallani volna jó most a sóhajtásod,
és érezni, amint szíved megremeg.

Egy ideje már a csókodra vágyom,
a mai nap ezt végre beismerem,
ha karjaid közt érne az álom,
az felülmúlná minden tervemet.

Hová tűnt a "Nekem nem kell senki!"
és a "Jól érzem magam egyedül."?
A gyermekded büszke dacosságom,
a lényemről ma végleg lekerült.

A könnyed kis játék komolyra fordult,
ma már nem nevetek rajtad s magamon,
engednék a szíved óhajának,
ha azt súgnád, hogy te is akarod.







AZ ERŐS EMBER FEJET HAJT


Egyszer csúfoltak engem is,
ez mosolyt csalt az arcomra,
mert tudtam, gyenge ember az,
aki ártani akar másoknak.

Nem értették a jókedvet,
ami megjelent arcomon,
túl voltam én akkor már
a saját kis harcomon.

Előttük jártam az úton,
bár ők ezt nem tudhatták,
azt gondolták, gyenge vagyok,
s erejüket bemutatták.

Valamikor nagyon régen
volt, hogy bántottam másokat,
féltem, olyan leszek mint ők,
csak egy gyenge áldozat.

Aki nem biztos magában,
az mutogatja erejét,
aki kemény, erős ember,
az meghajtja a fejét.

Elismeri, ha jobbat lát,
mindig jó után kutat,
olyan embert keres ő,
akitől még tanulhat.

A gyengébbet felkarolja,
segíti, ha bajban van,
az által lesz igaz ember,
hogy segítséget osztogat.







ÉBREDEZŐ TAVASZ


Gyümölcsfákon tündér tipeg,
megsimogat minden rügyet,
felhők mögül les pár napsugár.

Világít az égi kárpit,
rajta színes szivárvány ring,
énekelget már a csalogány.

Azt dalolja, itt a tavasz,
nem találsz a földön havat,
elolvadt a sok-sok jégvirág.

Szép az idő, ébredjetek,
bújjatok, zöld falevelek,
képezzetek friss lombkoronát.







ÉDESANYÁM IMÁDKOZIK


Édesanyám imádkozik
Üdvözlégy-et, Miatyánk-ot,
rózsafüzért morzsolgatva
fohászt küld az ég urához.

A szobában ül csendesen,
behunyva tartja a szemét,


úgy szeretném átölelni,
megfogni jól mindkét kezét.

Messze jár most, azt gondolom,
ellopta tőlem az Isten,
pár percig most csak az övé
az én drága, földi kincsem.







ÉDESANYÁMNAK


Kezem anyám fején,
homlokát simítom,
letörlöm könnyeit,
nézni már nem bírom,

ott folyik az arcán,
sok-sok bánat érte,
néha én esténként
imádkozom érte,

hogy a sorsát lássa
vidámnak és szépnek,
felejtsen el minden
fájdalmat, mi érte.







ÉDESAPÁMRA EMLÉKEZVE


Édesapám, elbúcsúzom,
hozzád verset sosem írtam,
lehunytad már mindkét szemed,
kint fekszel egy hideg sírban.

A neved kőbe van vésve,
ki arra jár, olvashassa,
ettől-eddig élt egy ember,
megélt köztünk jót és rosszat.

Friss virág jelzi azt, hogy még
szeretteid gondolnak rád,
azt, hogy emléked bennünk él,
lányaid, három unokád

s feleséged látogat meg,
bár te ezt már úgysem tudod.
Lelked az Istenhez tért meg,
kívánjuk, békében nyugodj!







AZ ÉLETED OLYAN, AMILYENNEK ÉLED


A szeretet ott van
minden egyes szóban,
hallgasd meg a szavam,
én most hozzád szóltam!

Az élet nem sótlan,
keserű, vagy édes.
Az életed olyan,
amilyennek éled.

Választhatsz könnyűnek,
vagy nehéznek érzed,
Te döntöd el ezt is,
egyszerű a képlet.

Mikor negatív vagy
gondolataidban,
megérkezik a baj
bizony nagyon hamar.

Ha csak szépre gondolsz,
és a jót keresed,
bekopog ajtódon
az életszeretet.

Megérted majd akkor,
hogy ilyen az élet.
Megérted és akkor
gyönyörűnek érzed.

A szeretet voltam,
most csak hozzád szóltam.
Fogadd meg a szavam!
Én jót tanácsoltam...







ÉREZD A CSODÁT


Repüljön álmod valóságszárnyon,
érintse vállad meg, mint a bársony.
Ringasson, öleljen éjjel és nappal,
érezd a csodát mindig magadban.







AZ ÉRZELMEK KIRÁLYA


Fák rügyeznek, itt a tavasz,
énekelnek a madarak,
nem félnek, hogy nem lesz étel,
hiszen vége van a télnek.

Virág nyílik, méhecske dong,
felizzik már a napkorong,
szerelmesen süt a tájra,
ő az érzelmek királya.

Őt csodálja minden ember,
nézik áhítatos szemmel,
amikor nyugodni készül,
abba minden beleszépül.

Vörösre vált sárga fénye,
rózsaszínre az ég kékje,
harmónia tör felszínre,
nyugalom száll emberszívre.







A FELISMERÉS


Itt légüres tér van,
amit te töltesz meg képekkel,
gondolatokkal, szépekkel.
Így lesz az életed csodás,
eljön a nagy változás.

Tágul a tér, kábulat ér.
Hallgass zenét, fess képeket,
éld meg szépnek az életet!
Szerezz új élményeket,
élvezd azt, amit lehet...

Mozgass meg egy nagy hegyet,
csodálj meg egy kis legyet,
nézzed csak a kék eget,
amit szeretsz, azt tegyed!
Szeretetnek adj helyet!

Engedd el a haragot,
elszáll az, mikor hagyod...
Ne foglalkozz vele többet,
elpártol majd ő mellőled,
s vidámság árad belőled...







FOGOM ÖREG, FÁRADT KEZED


Köldökzsinór tartott féken,
összekötött engem, s téged.
Szívdobogásodnak zaja
karolt át, vigasztalt hangja.

Csöppnyi létemnek kezdetén
ringtam Istennek tenyerén.
Nyugalomban, békességben,
olyan volt, mint a mesékben.

Megszülettem, karba vettél.
Ápoltál, tisztába tettél.
Gondoskodó szeretettel
óvtad, védted a gyermeked.

Megköszönöm, azt, hogy vagyok,
más egyebet nem adhatok.
Fogom öreg, fáradt kezed,
mindörökre lányod leszek.







GÖRBE VILÁG


Görbe tükörbe nézek, görbe világot látok,
görbén állnak a falak, görbén állnak a házak.
Görbe szoba falán görbe képek lógnak,
görbe képen csúnyának látszik a holnap.

Görbe ágyban fekve görbe álmot látok.
A görbe álmomban nincsenek barátok.
Mert görbe világban görbe a lélek,
görbe világban görbék a tények.

Görbe ablakon száll ki most az ének,
görbe imától az istenek is félnek.
Görbe világban az ég is görbe,
ne nézz inkább az ilyen tükörbe!

Görbe világ ajtaján kilépek,
görbe világ, többé feléd sem nézek.
Görbe világ ajtaját bezárom,
a görbe út helyett az egyenest járom.

Görbe világban összedől minden,
görbe világ nélkülem már nincsen.
Egyenes világban egyenes a lélek.
Egyenes világban élni már nem félek.

Egyenes minden, egyenes a lét is.
Egyenes a körút, egyenes a fény is.
Egyenes utamat egyenesnek látom.
Az egyenes úton magam megtalálom.







HADD FESSEK MAGAMNAK VAKÍTÓ KÉK EGET

Fénytelenül - Jousse Elisabeth versének folytatása


"Hadd fessek magamnak vakító kék eget,"
gyönyörű szivárványt, suhanó felleget,
madárdal csendüljön, szeretet áradjon,
illatos virágok nyíljanak a fákon.

A lelkem örüljön, múljon el a bánat,
ragyogja a fény be mindig "csak" a mámat.
Szépüljön, újuljon meg az én életem,
hogy minden színes lett, újra azt érezzem.







HALHATATLAN SZERELEM


Fehér papíron szép színes álom,
a fekete betű mindent átfon,
szerelmet őriz az ékes írás,
mindent dicsőít, semmit se bírál.

Az örök varázsló halhatatlan
szívdobbanásai halkan, lassan,
beivódtak a végtelen műbe,
két csillag pulzál a messzi űrben.







HIÁNYZOL


Hiányzol. Akarlak! E két szó kevés arra,
amit lelkemben érzek, s nem csendesül.
Ölelésben szeretnék egybeforrni veled,
fájón múlik a perc, reménytelenül.







HÓFEHÉR PELYHEK


Hófehér pelyhek hullnak az égből,
apró kis csodák, virágok jégből.
December könnye angyalok szárnyán
száll le a földre, sok ember hálás.

Szeretetünnep karácsony napja,
remény-ruháját szorgosan varrja.
A hívő lelkek kis Jézust várják,
díszben ragyognak a fenyőfácskák.

Áhítat, ima, csendes boldogság
meggyötört embernek jó orvosság.
Ajándék jár ma minden gyereknek,
sok kedves, szép szó a felnőtteknek.

Hófehér pelyhek hullnak az égből,
apró kis csodák, virágok jégből.
December könnye angyalok szárnyán
száll le a földre, sok ember hálás.







HÓVIRÁGOK


Hóvirágra leltem
Tavaszi szellő túrt a hajamba,
megcsiklandozott száz napsugár,
lábam megtorpant egy csokor előtt,
fa tövén kinyílt pár hóvirág.

Bár tudtam, védett, majdnem letéptem,
kincsemet nehogy elvigye más,
meggyőzött eszem, hogy meg ne tegyem,
a helyén hagytam. Éljen tovább!

Hóviráglátogatóban

Másnap megnéztem, gyönyörű, szép volt,
a nap sütött rá, ő dédelgette,
kéklett felette a szabad égbolt,
esőkönnycseppel megöntözgette.

Szellő mozgatta meg a kis fejét,
bólintott nekem, vagy csak képzeltem?
Megköszönte a virágok nyelvén
azt, hogy én tegnap mégsem téptem le.







IGAZSÁGOS ANGYAL

Lennék


Lennék én szivárvány, harmatcsepp vagy ábránd,
hangjegy a kottádon, lágy dallam egy hárfán,
egy kecses mozdulat az élet táncában,
csak ne legyek redő homlokod ráncában.

Lennék napsütésed szép, szerelmes ködben,
vidám madárének a sötét, nagy csöndben,
lennék ezerarcú, veszélyesen bolond,
csak ne legyek soha a nyakadon kolonc.

Mégsem lehetek más, mint az, aki vagyok,
igazságos angyal, kin glória ragyog,
odamegyek hozzád, megfogom a kezed,
és átnyújtom annak, akit szíved szeret.







ISTEN VELED!


Sírodon koszorú,
sok színes virág,
a szívem szomorú,
álmokért kiált.

Remegő kezedet
újra megfognám,
kerekesszékedet
szívesen tolnám.

Ha benne ülhetnél,
itt lennél velem,
Te megint szenvednél,
ezt nem kérhetem.

A mécses fényében
látom a szemed,
nyugodj hát békében,
az Isten Veled!







KACSINGATVA BOLDOGABBAK


Kacsingat a nap a holdra,
együtt lesznek ma vagy holnap,
hogyha nem, hát azt se bánja,
majd egy csillag lesz a párja,
együtt fényesen ragyognak.

Kacsingat a hold a napra,
tündöklését tőle kapja,
nem hiszi, hogy együtt lesznek,


örül mégis minden percnek,
amit a társától kaphat.

Kacsingatnak jobbra-balra,
nap a holdra, hold a napra,
így telik el az életük,
nem tudják, hogy mi lesz velük,
kacsingatva boldogabbak.







KÉRLEK, BIZTASS...

Levél


Szólj hozzám, mondd a nevem,
szólj hozzám, fogd a kezem,
szólj hozzám és vigasztalj,
szólj hozzám, dúdolgass dalt.

Mondd, hogy soha ne féljek,
mondd, hogy vidám az élet,
mondd, hogy itt maradsz velem,
mondd, hogy tart a szerelem.

Súgd, hogy velem örökké,
súgd, hogy senki más többé,
súgd, hogy boldog lehetek,
súgd, hogy ezentúl veled.

Csend van, sajnos nem felelsz,
csend van, rám most nem figyelsz,
csend van, mást nem tehetek,
csendben írok levelet.







KÉRLEK, Ó, ISTENEM, ERŐSÍTS MEG KÉRLEK!


Összetört egy könnycsepp, meggyötört az élet,
álmok valóságában összetörve élek.
"Kérlek, ó, Istenem, erősíts meg kérlek!"
- szólt az én sóhajom felfelé az égnek.

Megjött a válasz is onnan nemsokára,
homlokon ütöttek, és jól pofán vágtak.
Földre kényszerültem, elestem vagy százszor,
mégis felépültem, ezt hogy magyarázom?

Feltalált a szavam, eljutott az égig,
hisz Ő a bajban is velem volt mindvégig.
Eldöntött csak azért, végleg talpra álljak,
más célokért újra az égbe kiáltsak.

Megtanultam ebből, erős akkor leszek,
ha porba sújtanak, és onnan fölkelek.
Azóta egyetlen kérésem van nekem:
"Ó, Istenem, sok-sok szerencsét adj Nekem!"

Mosolyt az arcomra, egészséget kérek,
pozitív gondolatot, egyebet nem kérek.
Felszáradt a könnycsepp, szebb lett így az élet.
Álmok valóságában már könnyebben élek.







KIJÓZANODVA


Egy percre megállt az idő,
egy percre szerettelek,
egy percre hatott vonzerőd,
egy percre rabul ejtett
a tekinteted.

Egy percre azt gondoltam, hogy
csakis veled - mindörökké,
egy percre a valóságtól
elrugaszkodva elbújtam
az álmaim mögé.
* * *
Egy perce, hogy felébredtem,
s most nem találom a helyem,
mert kijózanodva arra gondolok,
amit szeretnék, azt nem tehetem.







KIS FALUMBAN


Sétálok a nyári napsütésben,
bárhova nézek, a látvány megragad,
a szeretet festi bennem szépre
kanyargós utcán a kopott falakat.

János bácsi kint ül háza előtt,
nyolcvanhét éves, nincs már semmi gondja,
jól megfigyel minden járókelőt;
postást várja, ki a nyugdíját hozza.

Sárga rózsák nyílnak a kertekben,
templomtornyunkban megkondul a harang,
kis falumban most jelzik a delet,
előttem kóbor, ordas cica szalad.

Az utamon lelki béke kísér,
csendesül, tisztul bennem a gondolat,
az élet szép, akár ez a vidék.
Érzem, szívvel látom jól a dolgokat.







KISKERTEMBEN JÁCINT NYÍLIK


Kiskertemben jácint nyílik,
csengettyűs füzérvirág,
sötétlila harangocskák
fejecskéi néznek rám.

Megérkezett, itt a tavasz
- ezt suttogják csendesen -


hiába fúj hideg szellő
mezőn, réten, hegyekben.

Föld mélyéből előbújó,
bátor, pici hírnökök
jelzik nekem minden évben,
hogy a tél már elköszönt.







A KIS SÜN FÁJDALMA


Szúrós seprőnek csúfolták
a kis sünt az iskolában,
mert falevél ragadt oda
minden reggel a hátára.

Szomorúan ballagott ő,
a fájdalmát nem mutatta,
hogy ez a sértés bántja őt,
senki azt meg nem tudhatta.

Úgy gondolta, ha titkolja,
egyszer majd csak abbahagyják,
ha bánatát magába fojtja,
a csúfolódást megunják.

Tévedett a süni nagyot,
mert vérszemet kap a gonosz,
ha a bántást, amit adott,
azt neki nem viszonozod.

Szócsatában visszaüthetsz,
ne sajnáld sohase magad,
te is tudsz olyat mondani,
amitől más sírva fakad!

A sünike egyet tudott,
ő mást bántani nem akart,
mielőtt iskolába ment,
jól elseperte az avart.







KÖDDÉ VÁLT ÁLMOK


Köddé vált álmok, megfagyott vágyak,
szívemre ráült újra a tél,
jéghideg könnycsepp perzseli arcom,
páncélom ezüst, nemesacél.

Ragyog a felszín, alatta fázom,
nem melegít fel most a remény,
a széttört hitem lepusztult várrom,
kételyek költöztek ma belém.

Voltam én angyal, csábító ördög,
jobb lesz most már az őszinteség,
hiába minden, becsaptam magam,
szíved másé volt, nem az enyém.







LECSAPOTT RÁM A SORS


Nem szól bennem a vers,
nem szól bennem az ének,
lecsapott rám a sors,
szinte alig élek.

Kevély voltam, azt mondtam:
"Teremteni tudok!"
...hát megmutatta nekem,
előle el nem futok.

Összetörtem megint,
mint oly sokszor régen,
amikor még gyakran
én magam is féltem.

Porba hulltam újra,
innen kell felállnom,
hogy könnyű az élet,
az ma megint álom.

Mert lecsapott arra,
akit én szeretek,
így kaphattam újra
bőn vérző sebeket.

Ütötte a gyengét,
így lett beteg ő,
a tévelygő világban
egy elveszett lélek ő.

Most nem segít a szó,
hogy az élet jó,
hiába a tanács,
hogy "mindig a jót lásd!"

Aki nem akar hinni,
azon segíteni nem tudsz.
Aki nem bízik,
annak hiába is hazudsz.

Hogy minden tőle függ,
nem hiszi azt ő el,
hogy a saját jövője
a fejében dől el.

Csak egyet tehetek,
továbbra is bízok,
ha nem csüggedek el,
több erővel bírok.

Kilábalunk ebből,
jobb lesz majd utána,
csak így történhet ez,
mert nem élünk hiába

Domonkos Jolán: Lecsapott rám a sors - Videó

Link








LEHETNÉK... LEHETNÉL...


Lehetnék egy könnycsepp a szemed sarkában,
és onnan gördülnék, zuhannék a szádra,
egy kicsit megsóznád velem az életed,
valóssá téve azt, ami ma képzelet.

Lehetnél pillanat, miben felolvadok,
amire vártam rég, s ami megadatott,
egy igaz szerelem a lélek kertjében,
virágba borulna mitőlünk az élet.







LELKEDET ÖLELEM




Lelkedet ölelem,
távozzon félelmed,
nyugalom járjon át,
érezzed a csodát;

Mondogasd magadban,
hogy minden rendben van,
szeretlek, köszönöm,
többé nem őrlődöm!



Megnyugszol, remélem,
Istentől azt kérem,
legyen ma szép napod,
az lesz, hogyha hagyod

elszállni a dühöt,
szeresd, ki megütött,
mondogasd magadban:
szeretlek, s vigaszt kapsz!







LEESETT AZ ELSŐ HÓ


Megrázta tél a szakállát,
leesett az első hó,
a gyerekek szánkózhatnak,
repülhet a hógolyó.

A fenyőfák fehér díszben,
korcsolya a lábakon,
sítalpakon sok-sok ember
siklik le a dombokról.

Piros pír van az arcukon,
csókolja őket a szél,
örömünnep lett ez a nap,
hóval igazi a tél.







LÉGY A TITKOM...


Légy a titkom,
titkod leszek,
titkot adok,
titkot csenek.

Titkos álmom
titkos óhaj,
titokban én
megcsókollak.



Titkos csókom
elfogadod,
aztán titkon
visszaadod.

Közös titkunk
kedves álom,
egyszer úgyis
kipróbálom...







LOCSOLÓVERSEK: JÁNOS VITÉZ, RÓMEÓ ÉS CSOKONAI


JÁNOS VITÉZ - locsolóvers


Locsolkodni jöttem, szerelmetes párom,
mint Kukorica Jancsi a szép Iluskához.
El ne hervadj nekem, kedves virágszálam,
felhőbe kapaszkodtam, majd griff hátán szálltam,

úgy siettem hozzád, annyira szeretlek,
hogy tündérországban még most is keresnek.
János vitéz volnék, bólints, ha elhiszed,
öntöm is rád mindjárt az illatos vizet.


RÓMEÓ - locsolóvers

Én vagyok Rómeó, Júlia kedvesem,
nyitva volt a kapu, bejöttem rendesen.
Erkélyre nem másztam, ajtón beosontam,
öntöm is a vizet, vigyázz, mert rád loccsan!



Felébredsz, remélem, és nyakamba ugrasz,
egy tüzes csókot az arcomra cuppantasz.
Élünk majd vidáman sonkán és tojáson,
nem is kell nekem más egyéb a világon.


A REMÉNYT LOCSOLÓ

Mihály volnék, Csokonai,
ők itt a te rokonaid?
Lillám, én csak hozzád jöttem,
vizem a szoknyádra löttyent.

Ne haragudj ezért, kedves,
megöntözöm én a kerted,
ne hervadjon el a nárcisz,
illatozzon a rózsád is.

Felejtsük a régi búkat,
fonjunk virágkoszorúkat.
Karodban az édent érzem,
te vagy földi reménységem.







MASSZÁZS


"Simogass csak, olyan jó a kezed, "
Érintésed hűsítő friss patak,
Feledem egy feszült nap nyomását,
Míg ujjad halántékomon matat.

Fejfájás megszűnt, vágyam feléledt,
Nyúlj hozzám máshogy, kértelek Téged;
Ujjaidat helyezd a vállamra,
Lassan vándorolj át a hátamra.

Határozott, erős mozdulattal
Nyomjad, ahogy kérem; most gyengéden.
Érzem, hogy feszültségem felenged,
A beállt izmom ellazult végre.

Annyira jól masszíroztad testem,
Hogy azt gondoltam, álmodom Veled,
Ilyen gyönyört átélni nem lehet,
"De itt van és olyan jó a kezed.







MEGCSILLAN A REMÉNY FÉNYE


Hullik a könny, jön magától.
Szivárványcsepp szem sarkából,
érzelemnek forró jele
arcomon folyik lefele.

Bánatom ha elsírhatom,
nem lesz attól semmi bajom.
Apró vízcsepp mossa lelkem,
jobb emberré tesz majd engem.

Hulló zápor lágyan ömlik,
a fájdalmat mind eltörli.
Könnyebbülés jön utána,
hisz mindenre van bocsánat.

Ha hibáztál, s rájössz végre
szemed felnéz majd az égre.
Onnan várod a biztatást,
Tőle kapod a kitartást.

Ha csak tűrted rossz sorsodat,
engedd el a bánatodat!
Megcsillan a remény fénye,
átgondolod, miért is élsz Te.

Porba hullott könnycseppeket
meghatottan nézegeted...
Szemedet lesütöd, s végül
Istent hívod segítségül.

Ő tudja mi a jó Neked,
Ő látja csak a lelkedet.
Benne tudsz bízni egyedül,
mert önbizalmad meggyengült.

Megtiporták. Kiskorodtól
azt hallgatod semmi nem jó.
Mások jobban tudják mindig
mi az, ami hozzád illik.

"Az árnyékból ne lépj elő! "
Napfénytől is féltenek ők.
Szeretettel fojtogatnak,
nem adhatod sose magad.

Az életed egy nagy próba,
ne váltsd be csörgő apróra!
Nagy a tét, s végül kiderül
mi éltet Téged legbelül.

Elétek állok most végre.
Itt vagyok. Vegyétek észre!
Több vagyok, mint akit láttok,
egy tanáccsal is szolgálok:

Része vagy Te is a" fénynek",
a tökéletes EGÉSZNEK.
Ha reményed szét nem foszlik,
az életed megváltozik.

Valaki segít a bajban,
fontos vagy a pillanatban.
Hogy a világ része maradj,
ne húzz magad köré falat!

A világmindenség is Te vagy,
segítséget ezért kaphatsz.
Ha nem vesz fal körül Téged,
eljut hozzád saját fényed.

Okos vagy, és eszed vezet,
de a lelked fogja kezed.
Földön ő világít Neked,
tudja, hogy éld az életet.

Ember vagy, és egyben lélek.
E kettőből gyúrtak téged.
Lelkedet ne nyomd el belül,
akkor nem leszel egyedül!

Hidd el végre, értékes vagy,
ne sajnáld hát többé magad!
Az élet így sokkal könnyebb,
szárítsd fel most a sok könnyet!










MEGÉRKEZETT A MIKULÁS


A Mikulás szánját
rénszarvasok húzták,
vidám csengettyűhang
kísérte az útján.

Lappföldről indult el,
megállt sok országban,
kint a nagy hidegben
deres lett szakálla.

Piros kabátjába


jól beburkolózott,
sapkájára szél úr
hófodrot csomózott.

Megérkezett hozzánk,
ajándékot hozott,
minden gyermekarcra
így varázsolt mosolyt.







MEGPIHENVE


Hófehér krizantémszirmon
pihen meg tekintetem,
mécses világít a síron,
imára kulcsolt kezem

magam mellé leeresztem,
egy picit még maradok,


síron lévő fakereszten
a faragott angyalok

békét hintenek szívembe,
bár érzem hiányukat
azoknak, kik már nincsenek
- élik - örök álmukat.







MEGSZÉPÜL A PILLANAT


Megszépült és újra jó lett
körülöttem a világ,
a szivárvány színeiben
pompázik már sok virág.

Illatukkal kényeztetnek,
a szépségük átkarol,
újra érzem, hogy jó élni,
megérint a nyugalom.

Bízva bízom továbbra is,
ilyen marad az idő,
és ha rossz a hangulatom,
előkerül a cipő.

Elindulok ki a rétre,
és az erdő illata
átjárja majd a tüdőmet,
s megszépül a pillanat.







MESEORSZÁG KIRÁLYNÉJA


Meseország királynéja, tündibündi lány vagyok,
elmesélem én most nektek, hogy a világ szép nagyon.
Figyeljél te a mesémre, kicsi fiú és leány,
csillagok közt éldegéltem, de a Föld várt énreám.

Lerepültem csillagszánon, a Nap húzta szekerem,
hogy szebb legyen a te álmod, álmodjál most énvelem.
Lehet neked kívánságod ezer vagy egy, mindegy hány,
teljesítem, hogyha várod ...a sóhajod hozzám száll.

Élj boldogan, élj a mának, nevessenek szemeid,
lesznek majd szebb, és lesznek még ennél is jobb perceid!
A holnapot, hogyha várod, lángol majd a szeretet,
puszit ad és vigyáz reád, megfogja mindkét kezed.

Elvezet a boldogsághoz a csillagos ég felé,
a Földön is a mennyekbe, egy biztosabb lét felé.
Álmodj szépet, álmodjál jót, ezt üzenem teneked,
varázspálcám odaadom kölcsönbe most, gyerekek.

Fogjad bátran, lengesd csak meg, csillámpor zúdul majd rád,
csillogni fog körülötted újra a csúnya világ.
Így lesz szép a nappal és éj, így lesz szép az életed,
azt kívánd, hogy legyen béke, és nagyon sok szeretet!

Nevetés száll fel az égbe, játszik a sok kisgyerek,
a szemükben ragyog a fény: "Ne féljetek emberek!"
Az életre rástartolunk, a világunk legyen jó...
Csodás érzés jó tündérként repdesni az álmokon.







MESÉL AZ ERDŐ


Hófödte táj, jaj, nagyon szép,
ahogy a havon csillog a fény,
egy kicsit ezüst, egy kicsit kék,
kár ide szó, minden beszéd.

Mesél az erdő a kopasz fákkal,
az ember sétál meleg kabátban.
Fagyos lehelet, zúzmaravirág
díszíti hajunk, így szép a világ.

Pirul az arcunk, mert a szél csókkal
várja az éppen kint ballagókat.
Ezernyi hópehely táncol az égen,
röptüket figyelve mosolyom érzem.

Csendes a világ, amikor pihen,
megjött a tél, kitártam szívem,
engedtem, hasson rám a varázslat
ezernyi apró kicsi csodával.







NŐNAP


Hölgyek, lányok, asszonyok,
üljük meg ezt a napot,
ünnepeljük magunkat,
jelenünket, múltunkat.

Kislány, nő és feleség
légy hálás a szerepért,
kivívtad a jogokat,
szavazhatsz és dolgozhatsz.

Egyenlőség nevében
munkába jársz serényen,
fizetésed kevesebb,
mit egy férfi kereshet.

Otthonodban rendet raksz,
takarítasz, mosogatsz,
megfőzöd az ebédet,
kiszolgálod a férjed.

Ágyba zuhansz fáradtan,
és már újra más nap van,
kezdesz mindent elölről,
ez a világ felőröl...

Lazíts ezért néhanap,
szeresd jobban magadat,
kényeztesd a testedet,
üdítsd fel a lelkedet.

Tanácsomat fogadd meg,
mert egyszer csak késő lesz,
eltelik az életed,
úgy, hogy nem is élvezted.










NYUSZI BENŐ FOCIZIK


Tapsi Klára tapsikálva
ugrabugrált gondtalan,
azt kereste a szemével,
hogy Benőke merre van.

A kis nyuszi messze szaladt,
labdát kergetett éppen,
játékára nem volt büszke,
mert megsérült a térde.

Felbukott egy nagy göröngyben,
megszeppent, hogy elterült,
könnycsepp gördült a szeméből,
hogy a gól nem sikerült.

A nyuszilány is megijedt,
odaszaladt társához,
azt suttogta a fülébe,
minden szép cselt jól látott.

Kéz a kézben mentek haza,
arcukon nagy mosollyal,
a nyusziláb nem fáj soká,
hogyha jó barátod van.







ÖLELŐ KARODBA HAJTANÁM FEJEM


Vad táncát járja a végtelen velem,
ölelő karodba hajtanám fejem.
Rád csókolnám lényem vadabbik voltát,
rád sütném az ajkam izzó parazsát.










ÖRÖMET SZERETNÉK LÁTNI AZ ARCODON


Örömöt szeretnék látni az arcodon,
hogy fülig húzódik a szád,
hogy túljutottál már a belső harcokon,
s kitárult neked a világ.

Örömöt szeretnék látni az arcodon,
nevető, boldog pillantást,
ami a szemedből sugárzik felém, mint
víztükrön napfénycsillanás.







ŐSZ


Fákról hulló színes levél
tarka szőnyeget hint elénk,
piros, sárga, rozsdabarna
a fű színét eltakarja.

Vidám, fürge levéltömeg
szalad, repül körbe-körbe,
a szél lazán játszik velük,
odafent már nincsen helyük.

Kopár ágak égbe nyúlnak,
látjuk, az évszakok múlnak,
avart seper sok-sok ember,
így küzdünk a természettel.

Az ősz szomorkásan nevet,
hideg télnek készít helyet,
aludni készül a világ,
lassan kell a télikabát







ŐSZIES


Szeszélyes évszak, napsütés kínoz,
csordul a bőség, kehelyből iszom
kifacsart alma mézédes levét,
a szőlőtőkén néhány seregély
rózsaszín fürtről csen finom szemet,
a füstifecskénk nem fog már legyet,
elrepült délre a kedves madár,
üres a fészke, mert elmúlt a nyár.

Lágy őszi szélben leng minden levél,
színüket váltják az ágak hegyén,
világoszöldből lesz aranysárga,
élénkpirosból rőt bronzba sápad.
Eső mosdatja a bogyótermést,
vihar rázza az erdei cserjést.
Ködbe fárad a sétáló szeme,
tejfehér pára a lehelete.







PATTAN A ZÖLD RÜGY


Kunkori felhő, pamacs az égen,
tavaszi napfény ragyog tövében,
pár bolyhos barka ébred az ágon,
esőcsepp csillan egy hóvirágon.

Bújik az élet, sarjad a földből,
illan a tél-fagy, száll a göröngyből,
az erdő hátán madárdal libben,
pattan a zöld rügy sok-sok fa-ingen.







PETŐFI MEGSZÓLAL

Verscím sorok


/ KI VAGYOK ÉN? NEM MONDOM MEG /
/ TEMETŐBEN / ÉLŐ HALOTT /
/ TEMETÉSRE SZÓL AZ ÉNEK /
/ FÜSTBE MENT TERV / GYÖNGE VAGYOK /

/ KI GONDOLNÁ KI MONDANÁ /
/ ÉN / A VISSZATÉRT / ÁLDOZAT /
/ PACSIRTASZÓT HALLOK MEGINT /
/ ERDŐ SZÉLÉN / FÉLÁLOMBAN /

/ AMOTT A TÁVOL KÉK KÖDÉBEN /
/ AZ ÉN SZIVEM / BOLDOG ÉJJEL /
/ FELHŐ ÉS CSILLAG / CSATÁBAN /
/ MULANDÓSÁG / HAZAÉRTEM /







PILLANAT-EMLÉK


Sötét szemed elvarázsolt,
belenéztem, s újra nyár volt.
Szívem kinyílt, napfényt érzett,
bizsergető melegséget.

Ajkad finom csókot lehelt,
kiittam a vágy-serleget.
Gyengéd, forró érintésed
pillanat-emléket vésett.







PILLANGÓ SZÁRNYÁN REPÜL A CSODA


Pillangó szárnyán repül a csoda,
nem érhetsz hozzá, eltűnik tova.

Ne akard nagyon, így nem lesz tied.
Megérkezik, ha tiszta már a szíved.

Nyújtsd ki kezedet, tenyeredbe száll.
Ő mindenkinél otthonra talál.

Ujjadon pihen, kifújja magát.
Óvatosan tartsd, jaj, csak meg ne bántsd!

Pihenjen Nálad, míg erőre kapsz,
hogy tovaszálljon, addig azt ne hagyd!

Eljön az idő, elbúcsúzik ő,
de akkor Nálad már szebb a jövő.

Tovább költözik, suhogva elszáll,
más emberhez, aki még csodára vár.

Mosolyogva várd azt a szép napot,
mikor a csodát Te is megkapod!

Gondolat szárnyán repül a csoda,
hinni kell benne, s nem tűnik tova.







RIDEG ÉJSZAKA


Bágyatag erdőn
dermesztő hideg,
a kopasz vessző
fázik, didereg.

Nem virul színe,
nem védi ruha,
zöld-bársony dísze
elveszett csuha.

Alszik a napfény,
elcsitult heve,
rideg lett az éj,
koromfekete.







SEMMIK VAGYUNK, S MINDEN LESZÜNK


A semmiben nincsen semmi,
hiányzik belőle minden.
A minden hiányát észrevenni,
bizony mondom, az sem semmi.

A mindenben ott van minden,
a semmi is egy lépcsőszinten.
Ha belelépsz a semmibe,
megszűnik körülötted minden.

Ha nem látsz már sehol semmit,
és rajtad kívül más ott nincsen,
ne felejtsd el akkor azt, hogy
most már Te vagy ott a minden!

Ha meghaltál, nincs már semmid,
a tested is a földben pihen.
A lelked a mennyekbe száll,
ahol újra kezdhetsz mindent.

Ott majd megszűnik a semmi,
megtalálsz magadban mindent.
Körülvesz egy csodás világ,
másra szükséged már nincsen.







SZEMEINK CSÓKJÁBAN


Szemeink csókjában kinyílt a pillanat,
Az idő kitágult, magamba szívtalak,
Míg a tér ránk hajolt - külvilág széthasadt,
Szerelem született mélyen szívem alatt.







SZEMEINK TÜZÉBEN


Szemeink tüzében világunk összeér,
csendesen ülünk, csak a vágy zenél.
Hallgatjuk mit súg az est dala.
Megértjük, nem megyünk haza.

Felettünk bíborban úszik az ég,
a nyár este ma mesésen szép.
Érintésed forró, lágy bilincs,
vonzerőd elől menekvés nincs.

Mikor ajkad az ajkamhoz ér,
az csillagok robaja, mámorító kéj.
Lüktet a pulzus, táncot jár a vér,
dübörög a szív, megborzong az ég.







SZERELEMBEN ŐRLŐDVE


Picit sajog a szív, amikor szerelmes,
a lelked felsír, ha nem érint a kedves,
elveszted önmagad, vagy épp megtalálod,
érzelmed nem mindig a legjobb barátod.

Nevetve, boldogan szaladnál karjába,
csókjától szédülve zuhannál az ágyba,
hiánya betakar, kínokkal ölel át,
elmédbe férkőzik lassacskán az önvád.

Nem lehet, nem szabad, talán nem is akar,
jobb lesz, ha megnyugszol, mert jó az, ahogyan
őrlődsz, és tépelődsz a semmi gondokon,
észhez térsz, és rájössz, hogy élni jó dolog.







SZERELEMBUROKBAN


Ma gyönyörű párás köd van, szemereg az eső,
az orrom megfagy, hideg a levegő.
Ezen az őszön bennem a szerelem,
megszépít mindent odakint s idebent.

Ragyog a világ, csodásnak látom,
nem tudom, igaz-e, vagy csupán álom.
Könnyű a léptem, talán már szállok,
az örömömre is akad vagy száz ok.

Lehetsz te dühös vagy pedig mérges,
engem ez nem érint, meg vagyok védve.
Nevet a szemem, s a szívem érti,
hogy jó szeretni, lobogva égni.










SZERELEM - LEPKE


Gyönyörű idő, csodás a nyár,
szívemre szerelem-lepke száll.
Széttárva szárnyát védelmez,
lelkem csak szépet érezhet.

Napfürdős, csendes pillanat,
a lepkém mohón csalogat.
Megérint, felszáll, visszajön,
épp, hogy csak kicsit beköszön.

Akarnám megfogni, elillan.
Szárnyán a fény megcsillan.
Szabadon engedem, elrepül,
a szélben libben, megperdül.

Ámulva nézem, mit csinál,


újra az én szívemre száll.
Nem kérdezi, mit akarok,
ha tetszik neki, megcsiklandoz,

azt teszi, amihez kedve van,
nincs nekem rajta hatalmam.
Csendesen várom mi jön még,
kiszámíthatatlan, mégis szép.







SZERELEM SZAVA SZÓL


A tavasz szava szól, hívogat, csalogat,
szeretni volna jó, érezni csókodat,
ölelő karodba csendesen bezárva,
ha forró lehelet égne rá a szánkra.
A szívünk lüktetne, átjárna a féltés,
édes és keserű, vágyódó szép érzés.







A SZÉLLEL ÜZENTÉL


Elhervadt virágot szorít most kezem,
lelkem rezzen, arcomba fúj a szél.
Nyírfák alatt egy padon üldögélek,
szemem elréved, téged keresgél.

Búsulós, rossz érzésem lassan elkóborol,
foszlik a semmibe, mert nekem üzentél;
A fuvallat azt súgta: Nézd, itt a verőfény,
feledd, hogy meghaltam, mikor te születtél!







SZÉP GONDOLAT


Sok szép gondolat átsuhan agyamon,
papírra vetem, ezt veszni nem hagyom.
Megjelent pár soron átfutok még egyszer,
szívembe bevésem nagyszerű érzésem:

A sorsomat nem a vállamon hordom,
hát ezért mondom, hogy nem lesz több gondom.
Az emberi gépezet fő része az ész,
így nagyban tőle függ mindaz, amit megélsz.

Tapasztalatom továbbadom Neked,
hogy ne törd sokáig Te se a fejed,
ez a hatalom az AKAROM, amivel
elérheted az elképzelt szép életet.

Az is tény, hogy sokat segít a remény,
nélküle nem lehet jó végeredmény.
Ezentúl mindig gondolj merészen nagyot,
s ha igazán akarod, álmod megkapod.







TAPSIFÜLES


I.

Tapsifüles kertemben él,
látom minden hajnalon,
hogy dolgozik nagy serényen
szép piros tojásokon.

Örül, mikor elkészül egy,
bejön és megmutatja,
büszkeséggel a szemében
helyezi az asztalra.

Megdicsérem a munkáját
őszinte tisztelettel,
biztatom, hogy fessen tovább,
jusson minden gyereknek.

II.

Tapsifüles szorgos nyuszi,
tojásokat festeget,
ettől lesz majd húsvéthétfőn
csodaszép a reggeled.

Vörös színnel befuttatja,
így kapnak szép alapot,
ecsetével varázsol rá
sok-sok furcsa alakot.

Változatos, pöttyös, kockás,
mintás, picit virágos,
elbűvölő amit alkot,
mesések a tojások.

III.

Húsvéthétfő örömünnep,
Tapsifüles megpihen,
elvégezte a munkáját,
minden tojás már díszben.

Eljuttatta, hová kellett,
konyhákba és kertekbe,
mosolyt csalt így az arcokra,
jó érzést a szívekbe.







TAVASZ


Szívet nyitogató, vágyakat ébresztő,
az ég homlokáról elsuhanó felhő,
a nap sugarával ránk koccintó tavasz,
színes virágszirom, mi lelkünknek fakad.







TAVASZCSALOGATÓ


Elmúlt a tél, te is látod,
nem kell már a nagykabátod,
hívogat, csalogat, jön már a tavasz.

Sapka és sál szekrényben ül,
az arcokra mosoly kerül,
hívogat, csalogat a vidám tavasz.

Erdőn, réten, hegygerincen
virágba borult már minden,
hívogat, csalogat a színes tavasz.

A természet minden kincse
napsugár és tiszta vízcsepp,
hívogat, csalogat a tiszta tavasz.

Lombok közül madárének
friss szellővel száll az égbe,
hívogat, csalogat, zenél a tavasz.

Papírsárkány repül szépen
szivárvány s felhők tövében,
hívogat, csalogat, kacsint a tavasz.







TAVASZTÁNC


Év ruháján redők, ráncok,
látod már a tavasztáncot?
Szellő röppen, felhő szalad,
hallod-e a madarakat?

Azt dalolják, elmúlt a tél,
jön sok friss rügy, hajtás, levél,
virág fakad minden ágon,
zöld bársony a gyümölcsfákon.







A TESTEM HANGSZER


A testem hangszer, élet a húrja.
Kottán hangjegyek - a lélek útja.
A szívem ütemre dobol, remeg.
A zene felsír, mert játszol velem.

A tiszta érzés dallamos hangján
lágyan simogat. A baritonján
felemel hozzád, egekbe repít,
szerelmet suttog, vágyakat hevít.

Egyetlen könnycsepp csillan a fényben,
szerelem izzik szemem kékjében,
érzem már a sorsom, a végzetem,
kottádon én lettem a szünetjel.










TIKKASZTÓ NYÁR


Nádas vizéből vadkacsa rebben,
zajt csap a szárnya csendes berekben.
Tikkaszt a hőség, szomjas az erdő,
távolban szőkül a rét s a mező.
Esőt sóvárog a fülledt nyárban
kiégett szántón minden barázda.

Egy kóbor szellő hoz végül enyhet,
pár bárányfelhőt összeterelget,
pőrére tépáz kiszáradt kórót,
szétzilál száraz, recés fűcsomót.
Az esti égbolt villámot dobál,
s esőcseppgyöngytől nemesül a táj.







TÜNDÉRKERTBEN




MESÉS ÉVSZAKOK


TAVASZTÜNDÉR

Tavasztündér virágot szór
erdőkben a tisztásra,
frissen pattanó rügyeket,
zöld levelet a fákra.

Csörgedező patakokba
fickándozó halat rak,
hogyha arra tévedsz, ember,
madárdalt is hallgathatsz.

Varázspálcával varázsol
a szívünkbe nyugalmat,
boldog mosolyt az arcunkra
napsugárral csalogat.







NYÁRTÜNDÉR


Nyártündér, ha megérkezik
mindig szép lesz az idő,
a nagy meleg beérlel majd
mindent, mi a földből nőtt.

Búzakalász aranysárgán
hullámzik, mint a tenger,
napraforgó ültetvénynél
a világon nincsen szebb.

Ezerfajta virág nyílik,
szépségük elkápráztat,
fejünk felett bárányfelhő,
s erősen tűz ránk a nap.







ŐSZTÜNDÉR


Az Ősztündér halkan lépdel,
friss szellőt hoz magával,
átöltözteti a fákat
színes levélruhába.

Aranysárga, piros, barna
levélszőnyeget terít,
beérlel sok szőlőfürtöt,
cukorrépát, kenderit.

Gomolyfelhőt fest az égre,
ködfátylakat tereget,
ökörnyálra mindenfelé
vízcseppeket permetez.










TÉLTÜNDÉR


A Téltündér jégben lakik,
zúzmarát hint a tájra,
fehér takarót terít le
a szunnyadó világra.

Hópehelykristály csodákkal
játszadozik szüntelen,
ajándékot is küld nekünk a
a szeretet ünnepen.

A Télapó s a Jézuska
az ő legjobb barátja,
meglátogat minden embert
szerte a nagyvilágban.










TÜLLRUHÁBAN EGY HÓPIHE


Tüllruhában egy hópihe
gyönyörű szép táncot járt,
az égből elszabadulva
tenyerembe beleszállt.

Feloldódtam az érzésben,
szépsége megragadott,
pici vízcsepp volt csak régen,
ami kristályba fagyott.

A tél hideg lehelete
csodás, mint egy varázslat,
ez az évszak fehér leplet,
havat hint a világra.










ÜLTESS SOK JÓ GONDOLATOT


Azt mondja az élet szava,
hogy te vagy az élet magva,
ültess sok jó gondolatot,
várd, hogy gyökere kihajtson!

Szárba szökken, virágot bont,
utána elszáll minden gond,
szépség terem a világban,
így juthatsz a mennyországba.

Boldogságod megteremted,
itt a Földön elhelyezed,
ha a rosszat elfelejted,
jót, a szépet észreveszed.







ÜNNEPELJÜK MEG AZ ÉVET


Ünnepeljük meg az évet,
sikert, bukást, együttlétet,
szép volt, jó volt, mégis elmúlt,
előttünk az egyenes út,

a jövőnket az mutatja,
üres, míg nem állunk rajta,
mi töltjük meg minden széppel,
vidámsággal, kesergéssel.

Jót és rosszat addig érzünk,
amíg itt a Földön élünk,
élvezzük hát, amit kapunk,
míg nyitva az életkapunk!







VADONBAN SÉTÁLVA


Cipő a lábamon, rajtam az út pora,
hátizsák hátamon, eljutottam oda,
hol csend van, nyugalom, vadonban sétálva,
erdei utakon süt a nap hét ágra.

Itt béka brekegés, madárka csacsogás,
szárazág-reccsenés, talajon száz bogár,
követel figyelmet, s egyetlen órában
megtelik a lelkem ezernyi csodával.










VERSCÍM-SZERELEM


VESZÉLYES JÁTÉK a SZERELEM?
NEM TUDHATOM, mert KÉT KARODBAN
CSENDES CSODÁK, TÉTOVA ÓDA,
HAJNALI RÉSZEGSÉG... AZT HISZEM.

(A megjelent négysoros kedvenc verseim címeit tartalmazza Madách Imre, Juhász Gyula, Reményik Sándor, Kosztolányi Dezső, Radnóti Miklós és Pilinszky János költőktől.)







VIHAR UTÁN


Lent a völgyben fürge patak
csörgedezik, tovaszalad.
Vihar dúlt még tegnap este,
a szép erdőt körbenyeste.
Sóhajtoznak az öreg fák,
megtépázott lombkoronák.

Hegy peremén kőtörmelék,
kettétört fák, vadgesztenyék
feslő háncsán esőcseppek,
villám égette bőrhegek
jelzik a szél hevességét,
őrzik az éjszaka vétkét.

A víz felett fahíd feszül,
felette gerlepár repül,
megpihent már a természet,
őszinte kis mosolyt érlel.
Csillag ragyog a dombtetőn,
virág nyílik a harcmezőn.







VIRÁGBONTÓ TAVASZ


Csillog a napfény néhány vízcseppen,
víg virágszirmon ébred a reggel,
a langyos szellő fákat csiklandoz,
magához ölel édes illatot.

Orgona, akác, tulipán, jácint,
muskátli nefelejcsfejjel játszik.
Nevet a tavasz gyümölcsfa ágán,
húrokat penget, zenél a hár(s)fán.

Szerelmet zizeg minden kis bokor
tövében nyíló gyöngyvirág-csokor.
Nem árválkodik már az árvácska,
parkokat díszít, színez bájával.







VIRÁGVARÁZS


Minden egyes kis virágban
egy elrejtett kis világ van,
béke, harmónia, szépség,
mosolyt fakasztó létérzés.

Színek, formák sokasága,
illatfelhő aromákban
csepegteti rám a varázst,
ámulatba ejtő hatást.



Megdermedten állok csendben,
a vadonban, vagy kiskertben
elém táruló látványtól,
a szívemben öröm lángol.

Elfeledtet velem mindent,
felold bennem zárt, bilincset,
szabadság érzése árad,
amikor a virág rám hat.







 
 
0 komment , kategória:  Domonkos Jolán  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2021.09 2021. Október 2021.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 19 db bejegyzés
e év: 320 db bejegyzés
Összes: 4830 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1432
  • e Hét: 7776
  • e Hónap: 34399
  • e Év: 171771
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.