Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Varga József versei
  2021-01-11 20:45:26, hétfő
 
 







VARGA JÓZSEF VERSEI


Dr Varga József (Verőce, 1930. szeptember 17.) szlovéniai magyar nyugalmazott egyetemi tanár, pedagógus, író, költő, nyelvész.

Az elemi iskolát Göntérházán, a tanítóképzőt Muraszombatban végezte. Több muravidéki általános és középiskolában tanított.1966-ban szerzett főiskolai oklevelet magyar nyelvből és irodalomból az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karán.1976-ban a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán nyert magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanári oklevelet. Ugyancsak ott doktorált magyar nyelvből 1986-ban.

Az 1980/81-es tanévtől nyugdíjba vonulásáig a Maribori Egyetem Pedagógiai Karán, a Magyar Nyelv és Irodalom Intézet tanszékvezető tanára volt.

A Muratáj című folyóirat főszerkesztője volt. Öt verses- és novelláskötete jelent meg. Műfordítóként 20. századi szlovén költők műveit ültette át magyar nyelvre.

Göntérházán él.


Bennem a Muravidék
dús szépsége díszlik
Verseimben Muravidék
Nép-kacaja izzik
Verseimben a gyermekek
szelíd szíve dobog
verseimben a melegség
fénye tüzel
lobog
(Verseim)

Itt van az én hazám! A Murántúl ölén.
Búzatáblás fénylő égbolt ível fölém.
Boldog eke szántja a gazdag földtestet,
Barázdaszőnyegbe vet most új életet.
A vén Lendva-patak sok gyárkémény őre,
az itt élő népek ringató bölcsője!

Este, ha elhal a zsongító madárdal,
eresz alá bújik az elfáradt nappal,
lábam elé hajlik szunnyadón a vidék:
s lelkembe deríti a megnyugvás hitét.
(Vallomás)



Varga József - Mégis fény gyúlt

Link



Mag-Szó-Álom...

Link



Össze költeményei

Link



Hat évtized tizenkét kötetnyi verse

Link








APÁM UTOLSÓ NYARA


Apám a diófánk
Árnyékában pihent.
Nyár volt. A magasban
Lanyha szellő lengett.
Kismadár csicsergett
A dús lombok között,
Napsugár bújt meg a
Bárányfelhők mögött.

Ábrándozott szegény.
Igézte a szép múlt...
Magát látta újra,
Mint gondtalan ifjút.
Ekeszarvát fogva
Vígan, dalolva szánt,
Veti az életet,
Sok gondot boronál.

Egy lány csodás képe
Villant szeme elé,
Kit büszkén vezetett,
Fényes oltár felé...
Hatvan év boldogság
És együttélés után,
Itt hagyta őt árván
Ez évnek tavaszán.

Nyolcvan év nyomja már
Meggörnyedt két vállát,
S nem tudja feladni
Gazdagon szőtt álmát.
- Nagyapó! - kiált a
- Legkisebb unoka.
- Lepkét fogtam. Nézd meg!
- S kacagva mutatja.

- Gyere ki a rétre,
Kergetni nyuszikát!
Ragadjuk meg fülét,
Kapjuk el a farkát!
Vagy vessünk bukfencet,
Puha most a pázsit,
Dobd le a párnádat,
Rúgd félre a sámlit!

Megcsillan a szempár,
Mosoly ül az arcon.
- Hej be rég volt fiam,
Hogy perdült a lábom.
Most már csak azt várom,
Hogy jöjjön a halál,
S kidőlt vén legénnyel
Csendesül a határ...

Újvidék, 1960







ARANYBÍBORT


Oly sok bölcs kereste hajdan,
Az igazság áldott kútját,
Kutatom én lelkem mélyén,
Boldogságom hév forrását.

Benne lellek kedves téged,
Kire oly sokáig vártam...
Ott pihensz most, szerelmesen,
Mint a gyermek anyja karján.

Aranybíbort tűz rám a nap,
Mert te szeretsz, érzi szívem.
Boldogságom virágdíszes,
Madárdallal lelked izen.

Jaj, de árnyék suhan végig
Éltem bíboros hajnalán,
S ködfátyolba burkolózva
Közeleg a sötét halál...







ÁTKOT SZÜL


Ne higgyétek, hogy meghaltam!
Az élő is lehet halott?!
Csak kikapcsoltam agyamat,
Hogy vállalhassam a harcot.

Ki ellen kell most küzdenem?!
Mért háborog folyton bensőm?
Mi nyomasztja, gyötri lelkem?
Mi sorvasztja konok erőm?

Szemem izzik, vérem pezseg.
Hálót fon a gaz gondolat!
Bennem a létigény remeg,
De átkot szül a fondorlat.

Göntérháza, 2002.







BÚCSÚ BARÁTOMTÓL...


Még mindig nem hiszem,
hogy vége, elmentél!
Még mindig nem értem,
miért ennyit éltél!







CSOKROT EMLÉKÜL


Kertész vagyok a rózsakertben,
Hol a szívek nyiladoznak.
Gyenge rügyüket ápolgatom,
Nemes ágat beléoltva.

Miként a virág drága kelyhét
Méhnek nyújtja illatozva,
Bensőm értékét úgy osztom szét:
Vándornak, sivatag kútja.

Nektek, ti kékszemű virágok
Új világot teremtek...
S midőn kifosztva, összetörten

Lezáródik majd fáradt szemem;
Sírhantomra nefelejcsből
Csokrot emlékül tegyetek!

Dobronak, 1956







AZ ESZTERGOMI DUNA PARTJÁN


A Duna bal partján sétáltam,
A Mária-Valéria hídnál.
A megcsonkított drága magyar
Földön, az elrabolt Felvidéken.
Előttem a megapadt folyó,
Hátam mögött Párkány szép városa.
Velem szemben az ős Esztergom,
Az impozáns, csodás bazilika.
Omladozó kőfal. Szent István
Királyunk különös bástyavára.

Ülök egy vízcsiszolta, sima
Kövön, s nézem a halkan hullámzó
Vén Ister titokzatos vizét.
Acélbilincs szorítja szívemet,
Népem sorsának ezer éve.
Lelkemet elárasztja őseim
Gazdag, nemes, bátor élete,
Árpád népének varázsos múltja,
A hős utódok méltó tette:
Zrínyi s Rákóczi szabad szelleme.

Hallgatom a felszín csobbanó,
Csillogóan tükröző habjait.
Mintha csendben szólnának hozzám:
Sajnálunk téged, szegény "idegen".
Itt számodra nem érik gyümölcs,
Ne keresd hát hiába a javad!
Bősz viharok átkos hatalma
Törték meg történelmünk szép fényét:
A bal part most nem lehet "jobb part"!
Az egységet gyűlölet dúlta szét.

Mégis, mit gondolsz, hű Barátom?
Lesz még itt újra boldog kikelet?
A mezők pacsirtája milyen
Nyelven énekel? A szép magyar szó
Eltűnik az idő rostáján?
A lankák víg oldalán a nedű
Milyen dalt csal a nép ajkára?
A szláv-teuton értékrend, szellem
Elfojtja a Góg-Magóg-erőt?...
Ne hagyd, hogy ez megtörténjen, Nagyúr!

Párkány-Esztergom, 2003.







ÉGI HARMAT


Bimbó fesel a lelkem mélyéből,
S mint virág szirmából az illat,
Dalolva száll ajkamról a szózat:

Te vagy az életem
Márványkő oszlopa,
Vajúdó keblemnek
Enyhítő balzsama.
Lángoló szívemnek
Szomjoltó itala,
Vágykeltő szememnek


Hűsítő harmatja.
Csábító mosolyom
Fagyasztó tilalma,
Gyönyörtől vonagló
Testemnek oltalma.
Sötétség elleni
Küzdelmem harcosa,
S múlandó életem
Mennyei vígasza.

Nyílj hát lelkemből fakadó rózsa!
Égi harmat öntözgesse ágyad,
Isten keze ápolja az ágad!

1955







AZ ÉLET MOROTVÁJÁN


Mi az, mi bennem folyton tombol?
Miért is van, óh, varázsszemed?
Nem kérdezem, úgy sem értem,
Csak azt tudom, hogy szeretlek.

Bár lehetnék zúgó orkán,
Mely tombolva fákat dönt le,
Vagy lehetnék tüzes vulkán,
Mely Földet füsttel vonja be.

Lerombolnám a drága oltárt,
Melyen hű szerelmem lángja ég!
S nem maradna lelkem mélyén,
Egyedül csak a puszta tél.

De nem lehet, mert hívogatsz te,
Kit szeretnem úgysem szabad,
S így az élet morotváján
Fájdalmaim kínja fakad!







ÉVSZAKOK
. . . . . . . . . . . . . .




TAVASZ




A tetőkről megindul
a fehér fedő,
mint vászon alsószoknya
lágyan aláhull.
Üres marad a tető,
s a cserép izzad.

A tó tükrén roppan a
vékony jéglemez.
Napfény gyöngyöz a fűszál


még zsenge hegyén.
Álmos kankalin ébred
a partok ölén.

A patak menti sárga
fűz barkát dajkál.
A fenyves tűlevelén
víg ének fakad,
de a bérc sziklaormán
még csillog a hó.


NYÁR




Smaragd színű fűtenger
között tűzpiros
pipacsot ringat lágyan
az enyhe szellő.
Fecskemama eteti
éhes csöppjeit.

Dús kalász hull a földre
a kaszaéltől,
zsákokba kerül a szem,


az áldott kenyér.
Bodri hancúroz büszkén
öt gyermekével.

A cseresznyefán rigó
bogyót csipeget.
Édes körte harangoz
gazdag lomb között.
S vidám gyermekkacaj száll
messze a nyárban.


ŐSZ




Tarkablúzos dombhátak
nyerges lankáin
jószagú illat terjeng.
Mézédes mustot
sajtol a szorgos gazda,
telnek a hordók.

Ügyes kezek kopasztják
a gyümölcsfákat.
Szegény lesz a természet.


A szántón már csak
a kukorica megtört
szára őrködik.

Üres a fecskék, gólyák
megrongált fészke.
A fagyos-felhős égen
vadludak szállnak,
s a kihalt mezőkön a
varjak az urak.


TÉL




A diófa ágán még
csüng néhány levél,
csípős szél cirógatja,
síri hangja száll,
zenéje az elmúlás
bús fuvolája.

A tájra újra ezüst-
fehér hó terül.
Az ablaküveg furcsa
virágot terem.


Kályha mellé bújnak a
gyerekek, vének.

Babonás mesék élnek
a lelkük mélyén.
Kis Jézust váró szívük
hálával telik,
s boldog reménnyel várják
az új év jöttét!

Göntérháza, 2003








FEHÉR LILIOM




Légy te is hasonló,
mint e nemes virág!
Lelkedben viruljon
a szűzi tisztaság!
Élettitok rejlik
e virág kelyhében,
mint igaz boldogság,
erények medrében.

Dobronak, 1956







FOGOM A KEZED


Még mindig fogom a kezed,
Bár már öregesen reszket.
Még mindig bűvöl a szemed,
Ámulva hódolok neked.
Még mindig érzem a szíved,
S maradok hűséges híved!

Maribor, 2002







GÁRDONYI GÉZA SÍRJÁNÁL


Egri nyughelyed előtt állok,
Körben a dúslombú, öreg fák.
Gondolatom a múltban kószál,
S szívemet a mámor hatja át.

Az egri bátor vitézeknek
Állítottál dicső emléket,
A végvárak hősi harcának,
Kik általad örökké élnek!

Jeltelen sírodra ezt írták:
"Csak a teste!" Lelked bennünk él;
Sok vihart megélt utódokban.
De te csillag vagy hazánk egén!

Eger, 2003.







HALÁLCELLA
. .




Kip-kop, kip-kop,
mi kopog? -
Haláltánc,
csörgő lánc.

Kip-kop, kip-kop,
mi zokog? -
Kurtavas,
gyenge agy.

Kip-kop, kip-kop,
mi dobog? -
Kalapács,
zuhanás.

Kip-kop, kip-kop,
mi susog? -
Kaszaél,
halál, vér!

1953







HA SZÁRNYAM LENNE...


Ó, ha szárnyam lenne,
járnám a világot,
minden szegény házba
hintenék virágot;
éltető fényt lopnék
a szép napkorongtól,
megóvnám a Földet
gyilkos atomkortól!

Megvalósítanám
a milliók álmát,
az elnyomott népek
rég óhajtott vágyát;
kenyérhez juttatnám
az éhező embert,
tenger fenekére
vetnék minden fegyvert!

Hódító útjára
indulna a béke,
megszelídülne az
élőlények mérge;
boldogság virulna
a nagy földi tájon,
s vidám kacaj szállna
erdőn, mezőn, lápon!







HÁLÁT ZENGVE


Kettős tornya égbe mered,
Rajta régi vaskereszt,
Hírdeti az Úr otthonát,
Hit-reményt, szeretetet.

Lágyan szóló orgonadal
Emeli föl lelkemet,
Mámorító tömjénillat
Tölti be a szívemet.

S míg vonszolom fáradt léptem,
Zengő szava hull elém:
Üdvözlégy, ó, áldott Jézus!
Védő karod nyújtsd felém!

Add, hogy ajkam érinthesse,
Megváltónk öt szent sebét,
Krisztus vére lobbantsd lángra,
Hitem alvó mécsesét!

Jézus teste: élő kenyér,
Légy vendége bensőmnek!
S hálát zengve én boldogan
Néked adom éltemet!

1954







HÓNAPSOROLÓ


január január
fehér bundás
január

február február
jeget törő
február

március március
télkergető
március

április április
vén-furfangos
április

szép május szép május
meleg-fényes
szép május

június június
kalász-védő
június

július július
kenyéradó
július

augusztus augusztus
nyarat űző
augusztus

szeptember szeptember
gyümölcs-védő
szeptember

október október
víg kedélyű
október

november november
búfelejtő
november

december december
áldást váró
december

Göntérháza, 2001







ILUSKA EMLÉKKÖNYVÉBE




Légy ártatlan, mint a rózsa,
Hallgass mindig a jó szóra!
A tisztaság örök erény.
Mint a lélek, örökké él!

Virágszálnak lenni soha
Ne feledjél, kis Iluska!
Benned mindig tisztán égjen,
A szeretet szelíd fénnyel!

Göntérháza, 1955







JÉZUST VÁRÓ LELKEM


Jézust váró lelkem
Most csodára vágyik,
Kicsi fenyőfácskát
Neki csendben állít.

Szerényet, szegényet,
Jusson mindenkinek.
Krisztusi kegyelmet,
Vágyó emberszívnek.

Sugározzon fénye
Az egész világra,
Angyali üdvözlet
Szálljon békés tájra.







JÖVŐNEK FÉNYE


Gyertyafénnyel gyújtottuk meg
A mai ünnepségünket,
A boldogság örökhangú
Dicsérő üdvözlésünket.

Elüzzük a gonoszságot
A megmérgezett lelkekből!
Rakjon fészket most újra ott
Bárányszelíd örömökből!

Jó szándékunk nem is titkolt:
Békét lopni a szívekbe,
Gazdagrétű bátorságot,
Megértést az emberekbe.

Karácsony szép éjszakáján
Legyen veletek a béke,
S a világot ölelje át
A jövőnek boldog fénye!

Göntérháza, 1998.







JÖVŐT ADÓ


Úgy őrizlek téged,
Mint egy kristálykelyhet,
Melyben szerelmünknek
Szép virága erjed.

Ha fagyos szél éri,
Elhervad a rózsa,
Ha nem éri harmat,
Szárad töve alja.

A fényes nap heve
Felüdíti kelyhét,
Szirmaiba rejtve
Az élet bő nedvét.

Őrizem is féltőn
Bensőm kis virágát,
Szerelmes szívemnek
Jövőt adó álmát!

Göntérháza, 1957










KISKERTEK SZÉPE


kiskert dísze
az ibolya
összegyűjti
kis Ibolya

bokor alatt
a gyöngyvirág
tavaszt hirdet
az új világ

szép ruhájú
piros jácint
fürtös kelyhe
varázsport hint

őszt búcsúztat
a krizantém
hideg téltől
sohasem fél

zöld ládában
a muskátli
virít mint a
piros masni

földágyásban
a tulipán
harmat gyöngyöz
harang szirmán

Göntérháza, 2000.







KÖLTŐ...


Költő, bánj csínján
a szóval,
mint háziasszony
a sóval!

Gondolataid
tömörítsd,
fékezd romboló
béklyóit!

Lobbanjon lángra
a fáklyád,
s őrizd a béke
virágát!

Göntérháza, 2003.







KÖVET DOB RÁM...


Követ dob rám gonosz világ,
Mert tégedet úgy szeretlek,
Mint óceánok titkos mélye,
Öleli a tengervizet.

Hogy szeretlek, mért tagadjam,
Hisz ezt súgja, mondja ajkam.
Érző szívem érted dobog,
Égő szomját hogyan oltsam?

Szeress te is, barna lányka,
Májusom nyíló virága!
Légy sötét éjemnek fénye,
Lelkem örök reménysége!

Hagyd a rózsát leszakítnom,
Véle létem földíszítnem,
Mint szép csokrot megőrizlek,
Örökké, kisvirág téged!







LÁTTAM


láttam az éjjelt nappallá érni
láttam a létet szürkévé válni
láttam az eget lángokba forrni
láttam a felhőt toronnyá nőni
láttam:
békevágyat
boldogságot
összeomlást
kínzó-vádat
láttam az EMBERT magasan szállni
láttam az EMBERT kevélyen járni

láttam az erdőt vadonná érni
láttam a mezőt üszkössé válni
láttam a hegyet magasba törni
láttam a folyót tengerré nőni
láttam:
szolgaságot
embervásárt
vérgyalázást
igazságot
láttam a VILÁGOK változását
láttam a VILÁGOK elmúlását

láttam a konkolyt kenyérré érni
láttam a gyávát bátorrá válni
láttam az erényt bitófán égni
láttam a törpét nagyúrrá nőni
láttam:
megújulást
bérgyilkolást
örömlázat
krisztus-áldást
láttam amíg a NAPBA nézhettem
láttam míg VAKKÁ nem tették létem!







MAG-SZÓ-ÁLOM...
(A muravidéki magyarokhoz!)




Őrizzétek a magyarság
évezredes Magját:
lelkünk kertjének sokszínű,
virágdíszes napját,
őseink nomád létének
gazdag rétű honát,
a pillangó-röptű rétek
mézelő aranyát,
a bővérű, kacér fenyők
pikkelyes tobozát,
a békét sugalló bércek
nyugalmas odúját,
a fodros keblű tavaink
csillagarcú habját:
megmaradásunk hő vágyát!

Őrizzétek az ősi Szót
a kegyetlen idő
vasfogú rombolásától,
a múltszakadástól,
a medveének sámáni
szokását feledő
bősz tivornyák nyomásától,
az idegen átkok
és mérgező áramlatok,
vad, gyökérsorvasztó
nézetek rémes-fullasztó
féreg-fonatától;
és álljatok büszke szívvel
a hont védő gátra,
gyepűszegélyű sáncra!

Őrizzétek: Árpád bátor
népének új hazát
adó konok akaratát,
Szent István királyunk
szilárd küldetéstudatát,
a ránk nehezült
évszázadok viharának
megtartó hatalmát,
a végvárak hős harcának
dicső nemzedékét,
Rákóczi szabadságharcát
s édesanyánk ajkán
fakadt magyar szavunk
dallamos varázsát:
a szittya-gondolat Álmát!

Érezzétek és őrizzétek:
a Magot, a Szót, az Álmot;
őseink szép üzenetét:
egy nemzet töretlen hitét,
teremtő jövőnk erejét!







MÁRCIUSI DAL


Zátonyra siklatott béklyós gondolat,
érzelemriasztó tavaszgondolat.
Márciusi szél: harcos, vidám, bohó,
forró katlan, szellemizzasztó kohó;
áradó folyók titkot hordó öble,
terjeszkedő erdők rejtelmes völgye -

Márciusi szó: forradalmak fészke,
szabadságunk megidézett eszménye,
féltett üstökösünk szikrázó fénye,
lelkünk vára, szilárdbástyájú mélye;
járja be Európa ösvényeit,
a szunnyadó tanyák alvó kertjeit -

Márciusi dal: küldd el hozzánk ismét
a virágzó remény új üzenetét!
Kábító csókod hajnalmagvú tüze
a galádságerőt végleg elűzze;
csillagkoronájú pezsdítő lángod
száguldja be e megdermedt világot!







MEDDIG ÉL MÉG


a tudósok szerint
a szív nem fáj
akkor mitől reszket
ég a magány

agyadban gát szakad
bensőd sajog
dübörgő vérfolyam
árad zajong

lebénult gondolat
részeg érzés
szakadó kapcsolat
meddig él még

Maribor, 2003



. .




MEDDIG MAGYAR A MAGYAR?!




A megsértett énem szól hozzátok,
A sárba kényszerített Magam,
Kik itt éltek már több évszázada,
S szigetté tett a történelem.
Anyánk szép nyelvét ne feledjétek,
Csábítsanak idegen hatások,
Pogányos-kötésű Dózsa-fajta
Rokon, légy erős, szikla-smaragd!...
Csak tollam hegyére billent bánatos szavam:
Meddig marad itt igazán magyar a magyar?!

Nézzétek a rét magányos tölgyét!
Kelet viharos szelét állja,
Bár törzsét pusztító féreg járja.
Ágai derűs égbe nyúlnak,
Gyér lombja között szégyenek múlnak.
Mégis dacol az idővel, gőggel,
Apró csemetéket nevel, gonddal,
Büszke, tudatos tölgyifjakat!...
Csak tollam hegyére billent bánatos szavam:
Meddig marad itt igazán magyar a magyar?!

A vadon rendjét ne rontsátok meg
Emberalkotta csáb célokért!
A farkas fiait nem kutyának
Szüli, hű, talpnyaló szukának.
Élj jogoddal Árpád-ivadék!
Nem látod, hogy gyérül a Maradék?
Szükség van rád e gigászi rendben;
Légy bátor, konok, s ne hagyd magad!...
Csak tollam hegyére billent bánatos szavam:
Meddig marad itt igazán magyar a magyar?!



. . . .




MÉGIS FÉNY GYÚLT




Engem a viharok szültek,
A fájók, nyögők, betegek.
Bennem csak zokog az ének,
Mert engem viharok szültek.

Jajgató korok kórleplén
Kínlódtam vágytól részegen.
Fetrengtem sárban, hevenyben
A korok jajgató leplén.

Szememben fény hiába gyúlt,
Bolygók, s atomok szikrája...
Legázoltak bosszúvágyak,
Ha szememben mégis fény gyúlt!

Göntérháza, 1969







A MURAVIDÉKI MAGYAROKHOZ!




E vidéken a vad vihar
Dúlta bőszült táncát,
De kiállta a zord idő
Életfojtó láncát!

Vállalnod kell jó hűséggel
Ősöd konok hitét,
Hogy szívedben és lelkedben
Őrizhesd örökét!

Védened kell történelmünk,
Te késői utód,
Széppé szőve otthonunkat,
Gondosan, mint a pók!

Mura menti kis falvaknak
Szorgos kezű népe,
Magyarok és nem magyarok,
Jó barát lesz végre!

Összekovácsolt titeket
A rabhatalmú múlt,
Gyűlölet és ártó szándék
Már békévé simul!

Itt kell élned, hű magyarom,
A Lendva-hegy tövén,
Hol az élet újra éled
Gazdag jövő ölén!







NEM MINDEGY...


Nem mindegy,
hogy sandán túrod a földbe magad,
mint fényt nem igénylő vaksi vakond,
vagy napba törve gátakat rombolsz,
új szellőt váró sudaras nyárfa -
Sorsod ideköt - nem tagadhatod!
Magad, hited, fajod
el nem adhatod!

Nem mindegy,
hogy itt robbant-e világra Dózsát
idéző ősöd paraszti álma,
a zsombéköves bársonybarázdák,
a nyomorgók kétholdas világa -
Sorsod ideköt - nem tagadhatod!
Magad, hited, fajod
el nem adhatod!

Nem mindegy,
hogy hol, mikor, miért és kik ellen
emelsz bátran szót a gyűléseken,
vagy kikért izzadsz, gyötrődsz keményen
gyárak s üzemek acélpörölyén -
Sorsod ideköt - nem tagadhatod!
Magad, hited, fajod
El nem adhatod!

S nem mindegy,
hogy gyáván bújsz meg vélt bástyád mögött,
vagy mily vihar zúg el fejed fölött;
víg jövőt vetsz, vagy bús halált aratsz:
néped szívében sziklakő maradsz -
Sorsod ideköt - nem tagadhatod!
Magad, fajod, hited
El nem adhatod!







PARÁZS VOLT BENNEM


Vendégem volt ma drága lényed,
S lelkembe szállott égi fényed.
Kinyílt hitemnek rózsaága,
Létedre világok Királya.

Parázs volt bennem Istenséged,
Örök fénnyel tündöklő mécses.
Most lángtengerré vált a szívem,
És benne szereteted pihen.

Így lettél életem napfénye,
Rügyet fakasztó reménysége.
S míg hitbimbómat ápolgatom,
Hálaének fakad ajkamon.

Légy hát áldott, ó, menny s föld Ura,
Örök életünk alkotója!
Tárd ki felénk ölelő karod,
Add meg nékünk mennyei lakod!

1954







RABSORS


deszkapriccsen gyászos
gondolatok
rácsos pincék mélyén
sorvadozok
nincs itt meleg napfény
ólmos homály
telepszik lelkembe
szabadságvágy!

Cser-hegy, 1972







RAJTA MAGYAR!


Rajta, magyar! Rajta!
Elő kopja, szabja!
Török feje hulljon!
Rájuk éj boruljon!
Rajta, magyar! Rajta!

Göntérháza, 1999.







SEGÍTS NEKEM!


segíts nekem költemény
sugározz bátor hitet
a művészet eszményét
változások erejét
óceánok távlatát
egy új kozmosz melegét
emberek megértését!

Göntérháza, 2002







SZÁLLINGÓZVA MÁR...


Szállingózva már hull a hó,
Az új sírra gyásztakaró.
Virágdíszes koszorúkkal
Most hantolták fájó búval.

Egy jó anya pihen csendben,
Elhagyva a földi létet,
De itt maradt árva fia,
Szívében a bánat kínja.

Engemet is vigyetek el.
Túlvilági sötét lelkek!
S sírhantomra nefelejcset
Jó emberek helyezzetek!







A SZEM, A SZÁJ, A FÜL

(Költemény-féle a Lilla-díj elnyeréséért - Hévízi Irodalmi Napok)


Anyám szelíd szeme
vigyáz már az égből,
aranyköntöst sző rám
a meleg napfényből.

Arám édes szája
víg mosolyt küld felém,
olt varázsos bája
boldogságot belém.

Apám éles füle
felfog minden balhét,
sokrétű kalandot,
életem balléptét.

Így e három testrész:
a Szem, a Száj, a Fül,
óv engem, míg létem
mély sírba nem merül.

Hévíz, 2002.







A SZŰZI HÓ...


Azt hitted, te balga ember,
Örök tavasz lesz az élet?
Rózsák között, tövis nélkül
Boldogulhasz majd tétlenül?

Tudd meg: harc a földi élet!
Küzdj hát véle, hogy legyőzzed!
Bor, szerelem, május-éjek
Tündérálom, csalfa képek.

Haldoklik a gonosz világ,
Hervad, mint a beteg virág.
Bosszú érik a szívekben,
Tőr lapul a tenyerekben.

Testvérvérre szomjas a nép,
Megtagadja nemes lelkét.
Erkölcstelen fertő a Föld,
S a szeretet benne kiölt.

Várlak téged, ó, szűzi hó,
A sok bűnre szennytakaró.
Hozd vissza a szeretetet,
Teremtsd újra értékrended!

Dobronak, 1956







TÁBOROZÓK


Táborozók, gyűljetek,
Lepjük el a hegyeket,
Örülni a tavasznak,
Reggeli hűs harmatnak!

Sátrat verni völgy ölén,
Bársonyos rét szőnyegén,
Fodros vízű patakban
Fürdeni a habokban!

Tábortűz fénye mellett
Eltölteni az estet,
Növényeket gyűjteni,
Természetet védeni!

Légy kis pajtás szorgalmas,
Mutasd meg, hogy cserkész vagy!

Hodos, 1956







TÉLI TÁJ


A tájon vastag homály.
Fagyot pattog a határ.
Tiszta hóbundalepel
Vajúdó időt befed.
Alszik, hallgat az erdő,
Jeget érlel a mező.

A lendva-hegyi lankán
Akáckaró-katonák.
Rajtuk bő hattyúlabda,
Jó vastag, fehér sapka.
Törzsükön varjú károg,
Várva egy szebb világot.

Kosárfűzbokrok mélyén
Szelíd őz lapul, félénk.
Vén tölgyfák odújában,
A puha mókusvárban
Kis bohócok álmodnak,
Békés tavaszra várnak.







TŰZSUGARAT NÉKEM


A napfényt, ha durván
Lelopják az égről...
Olyan most a lelkem
Elszakítva fénytől.

Hozd vissza szép szemed
Tűzsugarát nékem,
S a te drága lényed
Boldogítsa éltem!

Radamos, 1962








AZ UNOKÁM


Van nekem egy
kis unokám,
úgy hívják, hogy Gorán.
nem szereti
a meséket,
lompos rókakomát.

Egyedüli
szenvedélye:
traktor, motor, vonat.
Velük játszik,
velük alszik;
dédelgeti sokat.

Éjjel-nappal
száguld rajtuk
a nagy végtelenbe,
s holtfáradtan
bukik este
anyja lágy ölébe.







AZ ÚJ IDŐK SZAVA


Az új Idők szól hozzátok.
Hallgassátok!
Olvasszátok ki fületekből az ólmot,
Az új Idők szól hozzátok;
Hallgassátok!

Vazul-szemetek napfényre vágyik,
bátor szívetek társakra vágyik,
gyászos világotok örömre vágyik,
Szorongó létetek békére vágyik.

Sötét útvesztőbe kényszerít a magány:
a szeretet nélküli magány,
a melegség-hiányú magány,
a farkas-üvöltésű magány,
a lázas-vérfagyasztó magány,
a kínos-önemésztő magány,
a gondolat-dermesztő magány,
az értelem-gyengítő magány,
az érzelem-bénító magány,
a sorsunkat megölő magány.

A kialvó tűzre friss olajat öntsetek,
Teremtsetek gazdagabb fényforrást!
Vessétek Prométheusz-láncát:
a bűnre,
gyalázatra,
mocsokra;

a bitangoló szolgaságra,
a kolduló barátok botjára,

a szegénység bő tarisznyájára,
a gazdagok koronájára.

az embertelenségre!

A Napba-nézők harcos seregét várjuk,
a fáraó-sírba zárt szeleket várjuk,
a bátor kísértetek szellemét várjuk,
a ködolvasztók lávatengerét várjuk,
a "mózeskosár-dalnok" énekét várjuk,
az olajillat égi jelét várjuk!

Várjuk:
megcsonkított létünkkel,
mételyezett vérünkkel,
meggyalázott énünkkel,
lobogó szellemünkkel,
rég elvesztett hitünkkel!

Értékeljétek az Idők szavát:
ajkatok igazát,
szemetek tiszta fényét,
szívetek nemes igéjét!







AZ ÚTSZÉLI FAKERESZT


Hány éve állsz itt az árokparton
Bádog-Krisztus árván, megcsonkítva
A korhadt fakeresztre akasztva?
Fiatalon a jámbor utasok
Fejet hajtva még tiszteltek téged,
S erős hittel bízott benned néped!

"Dicsértessék" - mondták az asszonyok.
A férfiak keresztet vetettek.
A gyerekek félénken néztek.
Reményt vártak tőled a vándorok.
A szegény nép segítséged kérte,
Békés boldogságot a vidékre.

Mért tűnt el arcodról az égi fény?
Rozsda marja időtépte tested.
Jobb kezed hüvelykujja hová lett?
Bal lábadat himbálja a zord szél,
És zörgő-kotyogó bádog-hangja
Riasztja a szelíd madarakat.

Ma már a koldus sem köszön néked,
Bár fáradtan a fűhalmodra ül.
Hátát törzsedhez támasztja, s örül,
Hogy ott a kóbor kutyáktól védett...
Aztán vállára veti batyuját,
Úgy folytatja reménytelen útját.

Göntérháza, 1970







VALLOMÁS


Sokan megkérdezik tőlem, hol születtem?,
Hol van az igazi hazám? - Mit feleljek?! ...

Árpád bősz hadai vertek itten tábort,
a Lendva-hegy leve nyújtott nékik mámort.
Itt öklelt elnyomót Dózsa, parasztbarát,
büszkén vállalva a megtorló szégyenfát.
Kevesen őrzik már hős Zrínyink szellemét;
népe iránt érzett végtelen szerelmét!
Kuruc-labanc átok Vak-moraja zajlik,
sötét pincék mélyén tárogató alszik.
Emlékét védi még a szúette főfa,
a füzes berek alján görnyedő tőfa.

Itt van az én hazám! A Murántúl ölén.
Búzatáblás fénylő égbolt ível fölém.
Boldog eke szántja a gazdag földtestet,
Barázdaszőnyegbe vet most új életet.
A vén Lendva-patak sok gyárkémény őre,
az itt élő népek ringató bölcsője!

Este, ha elhal a zsongító madárdal,
eresz alá bújik az elfáradt nappal,
lábam elé hajlik szunnyadón a vidék:
s lelkembe deríti a megnyugvás hitét!







VÁGY


Szeretnék néha visszajönni,
Ha majd a síron túl leszek,
Ne félj kísértő lényemtől,
Panaszt neked sosem teszek!

1957







A VÁRTÁN


A végek harca mindenkor kemény,
hiába fűti azt mély szenvedély;
nemtörődöm-átok
itt a szellemre ül -
vad közöny-hullámok;
s a jellem görcsösül.

Nincsenek már bátor "kalóz-álmok",
emlékőrző sirálykiáltások;
az ingovány alja
fagyos telet érlel,
eszméim Holnapja
vajúdik a dérrel.

Borzolja szőrét a pénzszagú gond,
Szelíd szívek helyett börze-porond...
Adjatok levegőt,
ködoszlató fényt
álom-üzérkedők;
megnyugtató reményt!







VERSEIM


Verseimet nem én írom
Gondolataimat
sem irányítom
Mondataimat nem én alkotom
Meglátásaimat
sem én rajzolom

Bennem a Muravidék
dús szépsége díszlik
Verseimben Muravidék
Nép-kacaja izzik
Verseimben a gyermekek
szelíd szíve dobog
verseimben a melegség
fénye tüzel
lobog

Verseimet szürke varjak
s fürge szöcskék szabják
mókusok fák telek nyarak
törvényei varrják
Verseimben Örökember
örök élet él
Verseimben él az ember
él még...
és remél











 
 
0 komment , kategória:  Varga József   
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2021.09 2021. Október 2021.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 19 db bejegyzés
e év: 320 db bejegyzés
Összes: 4830 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1432
  • e Hét: 7776
  • e Hónap: 34399
  • e Év: 171771
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.