|
2022-08-11 18:31:02, csütörtök
|
| |
| |
LACKFI JÁNOS VERSEI 
Lackfi János (születési neve: Oláh János; Budapest, 1971. május 18. -) József Attila-díjas magyar költő, író, műfordító, tanár, Nyugat-kutató, fotós. Publikálása kezdetekor vette fel a Lackfi nevet, hogy apjával össze ne tévesszék. A Magyar Írószövetség és a JAK tagja, 1997-ben a Magyar PEN Club titkára volt. Hat gyermek édesapja
Bemutatkozás
1971-ben születtem Budapesten. Író, költő, műfordító, szerkesztő vagyok. Harmincnál több könyvet írtam, felét felnőtteknek, felét gyerekeknek, harmincegynéhányat pedig lefordítottam franciából. Megzenésített verseimből négy CD-nyi került kiadásra, Lovasi András, Malek Andrea, Herczku Ágnes és mások előadásában. Tizenhét évig tanítottam a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. 1999-től a Nagyvilág világirodalmi folyóirat szerkesztőjeként tevékenykedem. 2003-tól 2011-ig a Műfordítók Egyesülete elnökségi tagja voltam. Humoros identitásesszé-kötetem, a 2012-es Milyenek a magyarok? huszonötezer példányban fogyott el, folytatása, a 2013-ban publikált Milyenek MÉG a magyarok? tízezer példánynál tart. 2014-ben látott napvilágot a novellákat tartalmazó Három a magyar igazság. Megtisztelő, hogy elnyertem többek közt a József Attila- és a Prima Primissima-díjat. Zsámbékon élek feleségemmel és öt gyermekemmel.
/ Lackfi János /
Válogatott versek (1990-2010)
Link
Egy-házban vagyunk - Lackfi család
Link
ANNA-KÖSZÖNTŐ 
Az Anna, az Anna,
az ő napja van ma,
az Anna, az Anna,
a lénye, a hangja,
a verse, azannya!
Az Anna fejére
bárcsak ma zuhanna
a fény meg a manna,
csak enne, csak inna,
és meg sose unna
életet, aj na,
az Anna, az Anna,
hát jusson, ne csak ma
se holnap, de mindig,
a földön uzsonna,
az égből hozsanna.
ANYÁM TYÚKJA - BÜNTETÉSVÉGREHAJTÁSI VÁLTOZAT
Mi a priusz! Tyúkanyó, kend
A böriben flexel itt bent?
Jó az Isten, jön a hideg,
itt nem fagy meg, csak lelkileg!
Stikában villog a bicska,
választhat: köcsög vagy csicska.
Jobb, hogyha nem kotkodákol,
kivannak az okoskáktól.
Dehogy verik, dehogy verik!
Inkább apróra reszelik.
Kender, pia lesz itt, nézze,
hogyha van lóvéra péze.
Nem süketel, továbblép, és
ráfér egy kis továbbképzés.
Pár új trükköt tanuljon ki,
ha kijön, nem fog lebukni.
Morzsa kutyánk derék fegyőr,
figyel, mi jön háta felől.
Nem most pottyant falvédőről,
a BV pöttyet felőröl.
Vigyázz anyókánkra, hallod,
ha szeretnél egy kis jattot!
Lesz itt arany, cigi, kaja,
küld csomagot keresztanya.
ANYÁM TYÚKJA - PEDAGÓGUS-VÁLTOZAT
Tyúkanyó, kend pedagógus?
Azért lót-fut, mint a mókus?
Adott a Jóisten sulit,
egész nyárra ingyen bulit!
Füzet-halmot fel-le cipel,
zúg fülébe száz decibel.
Kotkodácsol a diákkal -
megdobálják uzsonnákkal.
Nem jó játék! Nem jó játék!
Nem örülnek majd anyádék...
Hej, netnapló, e-üzenő,
hipermodern ám ez a nő!
Nem kísérti a sok fizu,
sose kérdik tőle, mizu.
Csak minden tanuló nyerjen
meg pár tanulmányi versenyt...
Morzsa kutya a vasszigor,
tanári hullákon tipor.
Nem rosszfej, csak mást nem tehet,
hisz ő a tanfelügyelet.
Morzsa, a tanerőt ne bántsd,
kíméld, mint a hímes tojást!
Tyúk helyett nem jön kanári -
hiányszakma a tanári.
AZT MONDJA
Azt mondja, bőröd színarany, hajad holló,
fogaid frissen fürdetett juhok.
Azt mondom, Uram, töröld meg a szemüveged,
sápadt vagyok, csupa ránc, alig van ép fogam,
hajam meg ritka, mint a fehér holló.
Azt mondja, fehér is vagy, piros is vagy,
ezer közül is megismerlek.
Azt mondom, jaj, Uram, szürke, szürke
vagyok csak, beleszürkültem az ezer közé.
Azt mondja, arcod, mint a balzsamfű,
szájad mézédes, ajkad liliom,
halántékod gránátalma-gerezd.
Azt mondom, Uram, hol van már
a tavalyi balzsam, még ha a régi fotóimat
nézegetnéd, akkor talán, szájfrissítő
cukorkát szopogatok már, muszáj.
Azt mondja, kezeid arany hengerek,
csípőd hajlása ékszer, köldököd csésze,
hasad, mint a búzarakás.
Azt mondom, Uram, egy mutatós
ruhában még csak-csak, de meztelenül
már csak sötétben mutatkozom,
rakás szerencsétlenség inkább.
Azt mondja, melleid mint a gazella ikrei,
nyakad elefántcsontból való torony,
hajfonatod bilincs a királynak.
Azt mondom, Uram, hajam már csak
gubanc a lefolyóban, bilincsnek nem hasznos,
melleimnek támasz kell erősen,
nyakamnak meg masszázs.
Azt mondja, nem érted, hogy a király
kívánja szépséged, hogy sóvárgok utánad?
Azt mondom, vak vagy talán, Uram,
hová tetted a szemedet?
Válassz magadnak szebbet, akad bőven.
Azt mondja, én látok, de vajon te látsz-e,
vagy csak a múló, foszló látszat foglalkoztat,
mely fáj ugyan, nekem is fáj,
de semmi köze igazi arcodhoz.
Még nem éltél, már szerettelek,
szeretni foglak, ha már nem élsz.
Szeretetem az igazi életed.
AZT MONDJA...
Azt mondja,
ne nyafogj nekem, te anyámasszony katonája!
Akkora tockost kapsz mindjárt,
a siratófal adja a másikat,
Mi az, hogy üldözőid sokan vannak?
Mi az, hogy csontod a húsodhoz tapad?
Mi az, hogy a szíved reszket bensődben?
Mi az, hogy elfáradtál a sóhajtozásban?
Hogyhogy a könnyed a kenyered?
Hogyhogy örvények vesznek körül?
Hogyhogy a zúgó orkán elsodor?
Kapd össze magad egy-kettőre,
mert nem állok jót magamért.
Hatalmas Isten vagyok,
enyém a világ legmenőbb cége,
hatszázhatvan hozzád hasonlóan képzett
kis piti próféta portfóliója vár sorba rakva,
akkora a túljelentkezés. Viccelsz?
Ebben a válságos időben
minden ujjamra kapok nálad különbet,
nagy a konkurencia, sajnálom, öregem
ha tovább rinyálsz, úgy ki leszel
innen penderítve, lábad sem éri a földet.
Ja, nem.
Azt mondod,
meghallgatom kérésedet,
imádságod felszáll színem elé,
jajgatásodon megesik a szívem,
szinte istenné teszlek,
méltósággal és fölséggel koronázlak,
megmentlek, megszabadítalak,
és a hisztidet is meghallgatom,
felszárítok minden könnyet,
állatkamintás tapaszt kapsz a térdedre,
szakadt ruhádat megvarrom,
megvárom, míg kihüppögöd
magad a vállamon.
A BUTA FELNŐTT
Fiam csupa érdekeset
kérdezget tőlem, ámde sajna
a választ sokszor nem tudom,
hisz nem vagyok, csupán az apja.
Gyorsabb az áram, mint a fény?
Mi módon hasad az atommag?
Mért kristályos a hópehely?
Hány kráter borítja a Holdat?
Lézert hogy csinálnak vajon?
Mi vezeti lenn a vakondot?
Hogy mérik a fényéveket?
Minderre én semmit se mondok.
A sok felnőtt egyre butább,
és nem is értik a világot.
Egyszerűen élnek bele,
a legtöbb bacilust se látott.
Abban bízom, hogy a fiam
megtudja majd az összes titkot,
fel- és lemászik mindenhová,
vulkánt, Marsot kopogtat: kipp-kopp.
Mindent megmér és összeír,
s ha még élek, elhozza hozzám
több koffernyi jegyzeteit,
csak hogy addig se unatkozzam.
Majd egymás mellé leülünk,
lábunk ázik a világvégi
tóban, és a fiam nekem
a mindenséget elmeséli.
EGYRE
Egyre kevesebbet adok,
Egyre többet védekezek,
Sokak közt magam maradok,
S magamtól ki védene meg?
Kavicsok a nyelvem alatt,
Nyelvem egyre jobban pereg:
Kővé szilárdult szópatak,
Szavakból nagy kőgörgeteg.
Tanulgatok hallgatni is,
Miként templomi perselyek,
Akár igaz, akár hamis
Hang hull belém, megcsörrenek.
Újabban, ha mérges vagyok,
Egypár tányért földhöz verek,
Ezernyi arcom csillan ott:
Szerte köröttem repeszek.
Újabban, ha békés vagyok,
Ezer darabra szétesek,
Ezer arcot toldozgatok,
Mint filmkockákat filmesek.
AZ ELÉGEDETLENSÉG DALA
Hogyha leültem, állni vágyom,
Hemperegni vetetlen ágyon,
Ha elindultam, megpihenni,...
Ha megpihentem, menni, menni.
Böjtre vágyom, ha van mit ennem.
Koplalok? Enni lenne kedvem.
Rágyújtani, ha nincs dohányom,
Ha éppen van, leszokni vágyom.
Ha van lakásom, más lakásra
Mindig csak egyre: másra, másra.
Lesnék idegen asszonyokra,
S hogy futnék tőlük iszonyodva!
Van életem, de vonz a másé,
Lennék N. Pál vagy X. Tamásné.
Lennék sündisznó, kurta lábon,
Üres palack vagy csonka várrom.
Kifelé vágyom én e létből,
Nézni, amint temploma szétdől,
Befelé vágyom én e létbe,
S onnan látni, hogy forr a Léthe...
AZ ÉN LAKÁSOM
Bármiről lehet írni már ma,
Abszolút van bőr a pofán:
Erőkar, tipli, tanga, zokni,
Semmi nem lehet túl profán.
De én inkább ingatlanügyben
Fogom letenni a garast,
Hiszen éppúgy jellemez fészkem,
Mint baglyot, fecskét vagy a sast.
Főnemesként egy ősi házban
Tengetem a napjaimat.
Cifra torony ódon kakassal...
Ezeréves zuzmó tapad...
Szanszkrit uralkodók emelték
A történelem hajnalán!
Ja nem, mert magunk építettük...
Öt éve... Vagy hat is talán!
Költő vagyok, mindenki tudja,
S ezért éheznem kellene,
A födém rám kéne szakadjon,
Felettem végzet fellege.
Ehhez képest elég virgoncan
Tengetem a napjaimat,
S mosogatáskor az ablakból,
Teljes panoráma fogad.
Azt is mondják, a költő társa
A feneketlen, zord magány,
Mármost a házunkat betölti
Hat gyermek s három unokám.
Igaz, hogy ritkán jön így össze,
Hogy mind ide gyűlhessenek,
Inkább csak ki- meg besuhognak,
Mint a fecske, mikor etet.
Undorító a hájas művész,
Aki naponta jóllakik,
S ha szélvész ront rá, hát becsukja,
Kétrétegű ablakait... 
Éppen ezért én az esőbe
Egy szál gatyában kimegyek,
És táncolok a förgetegben,
Mint egy eszehagyott gyerek.
Legalább egy kicsit beáznék...
Vagy omladozna a falam...
De nem, nyavalyás burzsuj lettem,
Bár azért van némi saram.
Kocsimmal dágványba ragadtam,
S addig pörgettem kerekét,
Homlokzatom összefröcsögte,
Most így áll loncsosan, na szép!
Miénk a ház, azaz csak hisszük:
Van telekkönyvi kivonat...
De a hódítók tömött sorban
Nap nap után áramlanak.
Özönlenek a szárnyas hangyák,
Zsizseg poloska, katica,
S ami bútor van teraszunkon,
Lehugyozza rusnya cica.
Sebaj, legalább megtanuljuk,
Hogy nem a miénk semmi sem,
Éjszaka például az ágyból
Túr ki engem a gyermekem.
Próbálok élemen aludni,
Gyötrődök sajgó vállamon,
Fájdalomból tanul a költő,
Mostoha sorsom vállalom!
No, most emlékművet emeltem
Betűkből neked, kicsi ház,
Hol pincebogárként a mélyben
Irkálok, ha rám tör a láz.
Konyhabútort magam csináltam,
Teleálmodtam légterét,
De csak ingatlan, el kell adni,
Ha kinyiffannak faterék!
ELORZÓ
Karinthy Frigyes: Előszó átköltés/
Nem lophatom el senkitől.
Ellopom hát mindenkitől.
Lestem szavakat, szájsarkot, fület
Lestem másokat, szívtam vérüket.
Loptam a titkot, mely nem is titok,
Csak annyi, hogy vagytok és vagyok...
FELNŐTTÉ LETTÉL
Felnőtté tettél. Hiába akartam
gyerek maradni hisztis-taknyosan.
Tebenned jártam, zöldellő szabadban,
te mérted lázam, te nyírtad hajam.
Egyensúlyban billegünk mérleghintán,
ha leszállnék, az űrbe kirepülsz.
Túl vagyunk az érték nélküli mintán
én szavakat, te embereket szülsz.
Véredet iszom, te szívod erőmet.
Bekötözöd butaságom sebét.
Megszültél férfinak, én téged nőnek.
Egymást ettük, ha épp nem volt ebéd.
Benned lebegni merő súlytalanság.
Imám lettem, dadogó, vén arab.
Favázam rád vár, hogy felgyújtogasd hát.
Rakj ki! Puzzle vagyok, ezer darab.
Anyám elhagytam, méhedig felúsztam,
majd jégkockába dermesztett magány,
te életet lehelsz mirelit húsba,
barlangom lettél, odvam és tanyám.
A közönyömet könnyed sava marja,
mindenható ez az oldószered.
Ástál bennem, míg ráleltem magamra,
minden forrásom belőled ered.
Na, ha valami utánozhatatlan...
Ezért utánoztam. Mert érdemes. Ímhol az eredeti, feleim:
JÓZSEF ATTILA: GYERMEKKÉ TETTÉL
Gyermekké tettél. Hiába növesztett
harminc csikorgó télen át a kín.
Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg.
Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim.
Számban tartalak, mint kutya a kölykét
s menekülnék, hogy meg ne fojtsanak.
Az éveket, mik sorsom összetörték,
reám zudítja minden pillanat.
Etess, nézd - éhezem. Takarj be - fázom.
Ostoba vagyok - foglalkozz velem.
Hiányod átjár, mint huzat a házon.
Mondd, - távozzon tőlem a félelem.
Reám néztél s én mindent elejtettem.
Meghallgattál és elakadt szavam.
Tedd, hogy ne legyek ily kérlelhetetlen;
hogy tudjak élni, halni egymagam!
Anyám kivert - a küszöbön feküdtem -
magamba bujtam volna, nem lehet -
alattam kő és üresség fölöttem.
Óh, hogy alhatnék! Nálad zörgetek.
Sok ember él, ki érzéketlen, mint én,
kinek szeméből mégis könny ered.
Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén
nagyon meg tudtam szeretni veled.
FIÚK DALA
Az összes lány dilis,
azt, hogy miről susog,
hiába is vered,
nem mondja meg: titok.
Mind kastélyban lakik,
van húsz aranylova,
de azért nem lovon
hozzák a suliba.
Kertjükben egy fa van,
igazgyöngyöt terem,
szekrényükben csoki,
cukor töménytelen.
A falból zene szól
náluk, ezt szeretik,
táncol, pörög-forog
éjt-nappal mindegyik.
A ruhájuk selyem,
gyémántjuk igazi,
már ha ezt a mesét
valaki beveszi.
Mind nyelvet nyújtogat,
s ha felrúgod ezért,
bőg és árulkodik:
még te kapsz büntetést.
Körmükre szíveket
tollukkal festenek
kibírhatatlanok,
s belénk szerelmesek.
FOGYÓ
Dehogyis tagadom, meghíztam,
Focizok, de a láb nem villan.
Tizenegy kilogram túlsúlyban
Lebegek: telivér, bús kullancs.
Van előny, ugyebár, mindebben:
Leverem, aki bánt, hogy nyekken.
De viszont csurog az izzadság,
Nehezen hajolok, ingnyak vág,
Kimerít az a pár lépcsőfok,
Busz után ha futok, megfúlok.
Cipelek, szuszogok: kandisznó,
Fura tánc az elefánt-diszkó.
Dehogyis tagadom: meghíztam,
Poharamban ezért csapvíz van.
Cukor és buborék ártalmas,
Adalék, színezék: elhallgass.
Se söröm, se borom, sem vodkám,
Pedig a pia úgy - vágyott rám.
Ne egyek sokat és nem sokszor,
Kivi, őszi, narancs felspannol.
Se szalonna, se jó disznósajt,
Csibemell, zuza, még mit óhajt?
Recsegek a vizes zsemlémmel,
Libazsír, oda te nem nézel!
Se süti, se csoki, sem habcsók,
Ropi, csipsz nyema most, ej, haspók!
A kinőtt ruhatár énrám vár!
Lesik a hasamat: fogytál már?
Fut a sok dekagramm szép sorban:
Leszek újra, ki még nem voltam.
GOMBÁSZÓKNAK VALÓ
Lator Lászlónak
Rejtelmes volt a terv és megigézte,
mondanom se kell, a négy gyereket,
már a "gombaszedő séta" hírére
mind rettentően belelkesedett.
Hat-nyolc család hosszan végigzötyögte
autón kanyarogva a terepet,
az út olyan nagy fák közé futott be
- amilyenek közt addig vezetett.
Hogy mért pont itt, nem kérdte egyikünk sem:
bölcsebbek voltunk ennél és - szülők,
eső sem volt napok óta, a hűsben
mentünk, nem épp gombára készülők.
Lányaimat noszogattam, Dorottya
s Margit lassú, bár nincs gyilkos iram,
nyafogtak, "edzés ez?" meg "hol a gomba?"
- jogos szemrehányás, elismerem.
Annál is inkább, mert ha egyik tényleg
gombát lelt fa tövén, egyéb helyen,
megijedtem, ki tudja, talán mérges,
és elhajíttattam erélyesen.
Már igazán nincs szükség semmi másra,
mint hogy valamit összeszedjen itt
a gyereksereg, s mars gyomormosásra,
hisz kezüket folyton szájba veszik.
Johanna, a kicsi, megmakacsolta
magát a vadon kellős közepén,
kabát-sapkát-cipőt-zoknit ledobva
állt ott - megálltam öltöztetni én...
Fürödtünk még száraz levélkupacban,
vízmosás mélyén, csak Dorottya épp
beütötte szegény egy láthatatlan,
avarban megbújt tönkbe a fejét.
A legnagyobb, Simon szedett csak össze
némi gombát, karján a kiskosár
megtelt mindenfélével, akadt közötte
gomba mellett kő, ág, tücsök-bogár.
Otthon azután könnybe lábadt szemmel
lázongott, mert kidobtam álnokul
mindent. "Hát akkor minek szed az ember?..."
Nem bölcsködtem, hogy... azzal is tanul.
Hisz tényleg, gombászó kirándulásra
minek is járunk mind, mi, emberek,
ha úgyis kukába szórja utána
ki-ki, amit útján összeszedett?
HA A SZEMEM
Ha a szemem rosszra csábít,
érdemes kivájni a szememet.
Ha a kezem rosszra csábít,
érdemes levágni a kezemet,
ha pedig a lábam vinne a bűnbe,
azt is jobb amputálni.
De nem azért, mert Isten
szadista vagy hóhér vagy szadista hóhér.
Hanem azért, mert szeretne teljesen
új szemmel megajándékozni
a régi vaksi helyett,
szívesen adna régi, mohó, agresszív
kezem helyett egy adásra,
simogatásra készségesebbet,
a régi, összevissza csámpázó
lábam helyett olyat,
mely biztosan visz biztos utakon.
Nem utolsósorban pedig kitépi
halott, elmeszesedett kőszívemet,
és élő, lüktető hússzívet
gyömöszöl a helyébe.
Nem kell többé mások ellen
kőbaltának használnom,
életadó vérpumpa legyen inkább.
Ha csak bekoszolódtam,
dehogy fogja letépni kezem-lábam,
kinyomni a szemem,
ne nézzük őt sötét maffiózónak,
aki zsaroló leveleket küldözget
levágott kisujjak kíséretében.
Szépen lehajol, mossa a lábam,
gyengéden leöblíti kezem,
tekintetemet is megtisztogatja.
Ha viszont már elfajulnak a dolgok,
és nem tudok jól és jófele nézni,
ha kezem megszokja a rablást, erőszakot,
ha lábam nem keres mást,
mint kuplerájba, zugkocsmába
vezető, kétes sikátorokat,
akkor nincs mese, cseredarab kell,
új szem, új szív, új végtagok.
Ilyenkor Isten összehoz egy találkozást,
mely izzó aranyával minden rosszat kiéget.
Hajít egy marék igét, melyek felrobbantanak,
s nőnek új végtagjaim a leszakadtak helyett.
Lehullatja havát, küldi esőjét, megújul minden.
Mert ő nem régi sérelmeket
felhánytorgató, játszmázó Uraság,
nem bűnlajstromokkal
szöszmötölő Főkönyvelő.
Hanem a lesöpört asztal Istene,
a tiszta lap, az új barázda,
a tartozások elengedésének Istene.
Vele minden egyes perc a Jubileum pillanata,
eltörli a forró szívvel őfelé fordulók
összes adósságát, és átitat minket
jelenléte olajával.
HÁNY ASSZONY LAKIK KEDVESEMBEN?
Egy, aki a hóesésben kergetőzni nem átall,
Egy, aki ezt fejcsóválva nézi nagy hólapáttal.
Egy, ki ezer apróságon nevet a zöld kölykökkel,
Egy, aki csak néz kacéran, hadd forrjon a vérem fel.
Egy, aki terheket cipel, arcán ólmos fáradtság,
Egy, ki sóvárogva várja, hogy örömre nógassák.
Egy, aki a szent keresztet dicséri szent imákkal,
Egy, aki hibát lel abban, mi szerintem hibátlan.
Egy, ki mindig szorgalmasan leszedi a pókhálót,
Egy, ki ledől zsák-fáradtan, álom után sóvárgón.
Egy, ki bármi szíre-szóra szalad, ugrik elébem,
Egy, aki megbántva könnyez, na, ezt jól elintéztem!
Egy, ki magvam ringva hordja, nagy pocakká növeszti,
Egy, ki hegytetőn barangol, Istennél megfürödni.
Egy, ki szervez, tervez, rendez, kiméri a jövendőt,
Egy, ki gyerekké gubózik, kínok tornya ha rádőlt.
Egy, ki tudja, cipő-ruhaméretét hét embernek,
Egy, ki ebbel kergetőzik, mint egy lökött kisgyermek.
Egy, ki bölcs a vásárlásban, itthon semmi nem fogy ki,
Egy, ki elfelejt fogkefét vagy vécépapírt hozni.
Egy, ki gyomlálja a kertet, növény sarjad nyomában,
Egy, ki deszkalapra pingál, növény indáz a fában.
Egy, ki alszik a színházban, álltó helyben majd feldől,
Egy, ki a vízben oldódva ringatózik, mint sellő.
Egy, ki este félve lépdel, merről tör rá erőszak,
Egy, ki szikrázó keményen kergeti el a rosszat.
Egy, ki a konyhában zsongít utaztató ízekkel
Egy, ki saját főztjét szidja: sótlan, főtlen, ízetlen.
Egy ki nem megy táncba juszt se, kucorog a sarokban,
Egy, ki középen riszálja, és a parkett felrobban.
Egy, ki százezer méterrel a föld fölé fellibben,
Ilyen nincs, nekem mégis van - de nehéz ezt elhinnem!
HÁROM PLÁZA ETÜD
1. PLAZA BALASSI
Tesókám, mi lehet a széles föld felett
Szebb dolog a plazánál!
Átléped küszöbét, hűs burkot sző köréd,
Mintha jégen kószálnál.
Nagy télben jó meleg, nagy nyárban enyhület
Ruha gyanánt reád száll.
Rossmann jó illatot, szökőkút harmatot
Terjenget itt arcodra,
Szintetikus a dal, vár vitéz diadal
Sétányokon harcolva.
Akin nincs vértezet, az rosszkor érkezett,
Belevész a habokba.
Mert folyik a csata, kinek van csapata,
Ki magányos vitéz csak.
Itt mindegy, hogy ki vagy, ugyanaz a divat
Diáknak és melósnak.
Ha nem új a kabát, bámulnak rajtad át,
Szinte nulla kiló vagy.
Moziba befelé ömlik a tarka nép,
Képeket vacsorázni.
A film mit nem hoz el! Karnyújtásnyi közel
Hollywoodi akárki!
Zörög kukorica, bukj le, cicamica,
Orrod alá szalámi!
Vámpír csókol tinit, kopasz guru tanit,
Kis kínai kötekszik,
Két nőnek egy pasi, fájdalmuk alhasi,
Trendik, markánsak, szexik.
Elmédbe chipeket zsenik építenek,
Gyilkológép lehetsz itt.
Bőröd zsíros tipus? Vár a kozmetikus!
Kinyomkodnak - ez ünnep! -
Faggyút is, gennyet is, az élmény nem hamis,
Dobj le trikót és inget!
Ha nagy a vashiány, kilyuggatunk, babám,
Belövünk pár pírszinget.
Melled ereszkedik, enni szeretsz pedig?
Kondizzál és varrasd fel!
Gyúrd ki a testedet, sebész esik neked
Tű-cérnával, kiskéssel!
Némi arcplasztika, úgy rúghatsz lasztiba,
Csecsemőnek kinézel!
A sok ízes bigyó van ahol mind bió,
Száz százalék természet,
Csupa meggy itt a meggy, répa a répa meg,
Kizöldül már a véred!
Aki ebből eszik, az sohasem veszít,
Nem fogja az enyészet,
Régi a rendszered? Nem lehet tetszened!
Nézz körül, mi a pálya!
Laptopod tegnapi? Most kell dobbantani,
Dobhatod a kukába!
Vegyél nagyobb agyat, mert agyad csak agyag,
Véges a gigabájtja.
Színeknek temploma, felbúgó orgona,
A pláza mint mennyország,
Zabál füled, szemed: látványt, hangzást nyeled,
Koponyád kivattázzák!
Kiföstik arcodat, megvívják harcodat,
Túlvilági vagányság!
2. PLAZA KOSZTOLÁNYI
Ó, Pláza,
Ó, Pláza,
Lelkemnek
Hagymáza,
Fájó test
Sebláza,
Dalollak
Nótázva!
Színeknek
Egyháza,
Képzelet
Fegyháza,
Rabjaid
Mókázva
Dicsérnek,
Ó, Pláza!
Ha vágyom
Márkákra,
Kincseknek
Tárháza,
Tócsává
Szétázva
Rohanok
Plázába!
Szememet
Tépázza,
Agyam be-
Téglázza,
Özönlik
Mézmáza:
Fejemre
Rókázza!
Áramként
Megrázva
Testemet
Mintázza,
Tetkózza,
Hennázza
Vad Pláza,
Nagy Pláza.
Bámulom
Káprázva,
Folyosón
Vágtázva,
Az árak
ÁFÁzva,
Ó, Pláza,
Ó, Pláza.
Akad itt
Jégkása,
Bigmekbe
Mártáska,
Ne hallgass
Gátlásra,
Ez pláza,
Ez pláza.
Nincs pénzed,
Drágácska?
Végy falból,
Kártyára,
PIN-kódot
Tárcsázva.
Ó, Pláza,
Ó, Pláza!
Anyád lesz,
Árvácska,
Masszíroz
Rád mászva,
Kicserél
Száz másra,
Csak tiéd
Száz Pláza!
Csupa Pénz,
Csupa Lé,
Csupa Zsé,
Ártábla:
Nincs, aki
Ráfázna,
Ó, Pláza,
Ó, Pláza!
Kinek jön
Halála,
Rárogyva
Szatyrára
Lelke míg
Elszállna,
Mindegyre
Duplázza,
Ezerszer
Triplázza,
Csak azt zso-
Lozsmázza:
Ó, Pláza,
Ó, Pláza,
Nagy Pláza,
Szent Pláza!
3. PLAZA SALSA
A csillám-buborékos sok folyosó most morajló tenger,
villódzás földön-égen, kéken és lilán,
kezünk is zölden dereng fel.
Élet-maradék, mindenhol emberraj jár aranyló uszonnyal,
parázsló szemmel-arccal énekel belül,
üvegakváriumban mindenki izzó aranyhal.
Keringünk foszforeszkáló itallal a kézben,
kéket iszunk, és kékül az arc, a kéz, a két szem
burjánzik hullám-puha mozgásban a művi nappal!
Mélységben a magasság,
centrifuga-pörgés, szemekben borostyán,
legbelül él a néma, béna, léha csend,
zümmögve gyülemlik a habos láng.
Könnyű ölelés - minden vérem az eremben dörömböl,
a tested hóhullás, vízritmusú permetlibegés,
szívemben pendül meg a kés.
Pláza-folyosókon plankton-libegés,
most láng a kezed, pitypang a lábad,
lufivá nő a szíved, a kedved kiárad.
Él a kezed már, moccan a láb,
él a hajad, lobogó-suhogás,
él a füled, hangorgiák,
él a szemed, villog a világ...
Tágul az űr, tágul a tér,
csápjaival körbefonogat és körbeér -
mint óriási kéz,
ebből tudhatod, hogy élsz.
HOGYAN ÍRJUNK VERSET? - Kreatív gyakorlatok
Link
ISTEN NEM SZERETI
Isten nem szereti a csalást.
A csaló Jákobot mégis kiválasztotta.
Isten nem szereti a gyilkosságot.
A gyilkos Mózest mégis kiválasztotta.
Isten a házasságtörést sem szereti.
A házasságtörő Salamont mégis kiválasztotta.
De ha Isten ilyen pompásan elvan a bűnösökkel,
miért mégis a bűntelen Krisztus jött szabadítani?
Úgy látszik, neki volt üres platója,
nekünk meg rakományunk bőven,
rápakolta hát mindannyiunk bűnét.
És akkor most hogyan tovább?
Legyek bűnös, és Isten szeretni fog?
Eljön értem, otthagyja a kilencvenkilenc igazat,
és kimenekít a bozótosból, engem, idétlent...
Tűvé teszi utánam a házat, nem nyugszik,
míg meg nem talál engem, hiányzó dénárkát,
majd ha megvagyok, összecsődíti a szomszédokat,
és hatalmas örömünnepet rendez...
Kivárja, míg az utolsó garasig elverem
az örökségedet, nőzök, iszom,
fejest ugrom a szerencsejátékokba,
s ha kellően mocskos és bűnbánó lettem,
visszafogad szépen, semmissé teszi
mindazt, ami történt...
Ez lenne a recept?
Csak úgy hívhatom be életedbe Istent,
hogy fenékig merülök a bűnbe?
Inkább talán arról van szó,
hogy le kell számolnom
önmagam hitegetésével,
szembe kell néznem szűrő és smink nélküli
arcommal, mert az agyonretusát
pofázmányom bizony megválthatatlan.
Amíg azt hiszem, a gazemberek
odakinn vannak, s nem idebenn,
addig menthetetlen vagyok.
Mert pózolok, feszítek, hetvenkedem,
a kamerának dolgozom,
eljátszom az egészen hibátlant,
miközben ripityomra vagyok törve.
Lehet, hogy ezek csak minivétkek,
kis hiúságok, apró, savas megszólások,
cseppnyi kérkedések, szeretetlenségek,
szabad szemmel alig látható aljasságok.
De itt nem a mennyiség számít,
hanem hogy van-e bennem töredelem,
hogy elég közel megyek-e Istenhez,
ki tudja-e égetni belőlem szeretetével,
keresztje tüzével
ezt a sok aprószemetet.
És ha belső lakásom újra és újra
elkoszosodik, ne söpörjem
az önigazultság szőnyege alá a mocskot,
ne higgyem, hogy csak akkor szeret,
ha tisztának tettetem magam.
JÓ WALTEROM
Faludy Györgynek
A lábfejem, jaj, meztelen,
Segíts meg, édes Istenem,
Körmöm kiütközött,
Szájam pállott, lehem avas,
A hold elgurult rézgaras
A lombozat között.
Lehettem volna, ami nem,
Lehetne hózentrágerem,
Ozsonnám körözött
Vagy töpörtyű vagy oldalas,
A Hold ma pityke, rézgaras
A lombozat között.
Lehetnék ember, nappali,
Kinek danáját hallani
S már kalapál, zörög,
Amint kukorít a kakas,
De a Hold elgurult garas
A lombozat között.
Dalolok én, amint iszom,
De dalomon nincsen haszon,
Hold-nyálat szürcsölök,
Ez orvosságom, kanalas,
De kanalam nincs, s a garas:
A lombozat között.
Csak skríbolok, téblábolok,
Hetet-havat lapátolok,
Árnyakat öklözök,
S valahol vár a kurta vas,
Mert elgurult minden garas
A lombozat között.
KAMASSZÁ TETTÉL - interjú Lackfi Jánossal új regénye, a Levágott fül kapcsán
Link
KERTHELYISÉG
Régi barátoknak
Izzik bennem még pár zsarátnok,
de nem vagyok jó már barátnak.
Magamhoz sincsen már türelmem,
nemhogy a más baját füleljem.
Ringtunk rég nagy szómámorokban,
most a poharak alja koppan.
Csak elütöm, mint pingponglabdát,
a szavakat, ha adogatják.
Ez botot dob, az szalad érte,
szétrágja, mire visszaérne.
Szók közt a szóköz egyre több lett,
néha ráncos csend-kása töpped.
Csak a nevetés változatlan,
vagy majdnem az, kivár, s kicsattan.
Felröhögjük, mint régi slájmot,
mindazt, mi bánt, mindazt, mi bántott.
De már a szemek alja mélyül,
foltnyi sötétnek menedékül.
De már ráncok huzagolódnak,
kellenek összefogni, drótnak.
Már elégettük a világot
benső kohónkban elviláglott.
Most hamujában kotorászva
mindegyre több az érc, az ábra.
És csak a vésők cincogása,
pöndörödik forgács forgácsra...
És csak a huzalok az égen,
bennük az élet észrevétlen.
KÉSEI
Nem kell halottak napja, fel-feldob téged az agy maga,
bójaként billensz felszínre bennem nap nap után, nagymama.
Beléd kötöttek diktatúrák, hol zsidó voltál nekik, hol keresztény,
de te megmarkoltad az élet sörényét, soha el nem eresztvén.
A háború után a telefont bekötötték hozzád azonnal,
mert összehaverkodtál a drótokat javítgató fazonnal.
A mindenféle szerelők dumádtól kifeküdtek bízvást,
jobban ismertél náluk csőkulcsot, hollandert, no meg zsírzást.
Féltek tőled a hivatalban, mert bár polgári csökevény voltál,
profibban csűrted a jogásznyelvet a taknyos kis iktatóknál.
Nem estél kétségbe, mikor államosítani jöttek a család lakását,
csináltattál négy beépített szekrényt, ami hát nem nagy galádság...
És csodák csodája, pont két négyzetméterrel lett kisebb az ingatlan,
megmaradt hát magántulajdon, ezt levajaztad higgadtan.
Rá voltál kattanva, s én is veled a Bartók Rádióra,
az efféle zsivány reppelésnek nálad nem lenne ázsiója.
Ha bemondták, hogy imént elhangzott Haydn koncsertója,
te hozzátetted, sejtetted, Mozart rég abbahagyta volna.
Kamaszként veled totál lazán végigültem a Parszifált,
és nem izgatott, hogy öt óra hosszat csinálják a fesztivált.
Nem lehetett azt eldönteni, vajon haldokolva énekelnek,
vagy énekelve haldokolnak, s ezt csípte, aki voltam, a gyermek.
Így képzeltem a szerelmet is, nagy-nagy poros romantikának,
miközben a háttérben a hatalmasok sunyiban intrikálnak.
Kertész voltál, és beszélgettél a növényekkel, míg metszetted őket,
korholgattad az ágakat, hogy ejnye, már megint merre nőttek.
Korábbi albérlőid visszajártak hozzád úriasan teázni,
mondtad, aprítsák fel a süteményt, úgy mindjárt többnek látszik.
Szovjet paradicsomos halkonzervből halászlét kevertél,
úgy éreztem, hogy finomabbat sosem ettem még ennél.
Kosár barackokat cipeltünk Balatonakarattyán végig,
pár kilométerért nem költ az ember buszra. Bolondnak nézik?
Ha edénykészletet kaptál, rávágtad, pompás holmi,
azért vettük nyilván, hogy egykor legyen mit örökölni.
Ha hírek jöttek, kiosztottad Losonczit, Lázárt, Kádárt,
látszott, hogy államférfiként mindet secpec lepipálnád.
Az Alzheimer nevű német pasas mindent összekavart aztán,
kietted a vázából a virágot, robbant a lakás lassacskán,
egyszer hatalmas füstben a mosogatószivacsot pirítottad,
nyugtattalak, hogy hoztam enni valami lényegesen jobbat.
Elléptél a ködbe előlem! Míg éltél, sose tettem ezt meg,
de halálod után bátor lettem, most először letegezlek.
A vállamon ülsz, a hajamban alszol, máskor motyogsz fülembe,
s ha kérdem néha, mi van veled, nézel rám: hát mi lenne?
KIJÁRÁSI NÉPDALOK
Bárcsak ez az éjszaka
nyolctól ötig tartana...
Este van már, nyolcat ütött az óra,
mégsem pittyen bulitipp a telóra...
Hej, leányok, szépek vagytok az este,
kár, hogy mindnek pixelből van a teste...
Le se hunytam én a szemem az éjjel,
itthon ittam, nem több, mint nyolc személlyel...
Barna kislány egész éjjel jól bírja,
munkába jár, van is róla papírja...
Tisztiorvos sokat intett a jóra,
hogy ne menjek nyolctól ötig sehova...
Szombat este felöltözök nagy cifrán,
posztolgatom a szerkómat az Instán...
Minek nekem szombat estét várni,
ha a rózsám többé úgysem jár ki...
Szombat este kinyitom az ablakot,
jogosultan, merthogy, kérem, itt lakok...
De szomorú szombat este jött rám,
nem mulatok, zárva tart a... könyvtár...
Este, este, de szerelmes este,
Covid miatt össze vagyok esve...
Este van, este van, kilenc óra tájban,
szaladok, mert a yard lohol már utánam.
Vártalak, rózsám az este,
ha nincs kártyád, hozzad cash-be...
Sej, a mozit, a színházat bezárták,
el is pálinkázom én a jegy árát...
Hol jártál az éjjel, cinegemadár?
Maszkot varrogattam, kedves violám.
Megismerni a kijárási menyecskét,
este hatkor már úgy köszön: jóestét!
Nem lehet kijárni, nem ér ma haza,
mulathatunk, rózsám, egész éjszaka...
Ha lefekszek este kilenc órakor,
a babám is maszkban horkol valahol...
Lackfi János: Kijárási klasszikusok - Román Eszter színművésznő előadásában
Link
KOMOLY VERS KOMOLY SZAVALÓVERSENYRE
Ötöst kaptam minden tárgyból,
mert értema zanyagot,
nem reppelek, hanem szépen
ülök éscsend bevagyok!
Lélegzetem visszafojtom,
már a vérem semkering,
én vagyok a legjobbkislány
összestana rakszerint.
Vécéreké redzkedéssel
az órát nem zavarom,
elpárolog tatokmindent
majdapóru saimon.
Túlságosan nem zsibongok,
megtanultam gondosan,
nem azérjá roksuliba,
hogy jólérez zemmagam.
Fertőtlen a cipőtalpam,
a hajamban masni van,
minden hajszál kifésülve
libegpárhu zamosan.
Azt mondtaja tanárnéni,
kicsinéma szobrokat
akar látni, éppen ezért
mélyhűtöttem magamat.
A tévében filmek mennek,
a filmekben szeretet,
semmi dara bolósgyilkos,
nemsíromki szememet.
Szüleimse veszekesznek,
egyikük sem ideges,
nem szólnak, hogy odébbálljak,
azapámnem üveges.
Nemüvölta szomszédnéni,
nemköpnekle a fiúk,
ezértvagyunk mindvidámak,
semmikorse szomorúk.
Az utcákon mind a bácsik
aranyosak, kedvesek,
aballonka bátalattmind
aranyszívet rejteget.
Haszavaló versenyleszmajd,
eztetetel szavalom,
ésmindenki könnybelábad
gyönyörűszép szavakon.
Kép: Tessa Shaffner
KÖLCSÖN KENYÉR
Ad notam ,,Szeget szeggel": Petőfi átköltés/
Jaj, a mecsboksz, jaj, a mecsboksz,
Odavan!
Diri néni elkobozta
Csúfosan!
Átkozott igazgatói
Iroda!
Mért evett a fene engem
Be oda?
Nem magamtól! Diri néne
Rám rivallt,
Akkor én már sejdítettem
Ám a bajt!
Köz tulajdonát rongálom,
Így visít!
Mert a falon gurigázom
A kocsit.
Még hogy a köz tulajdonát,
Közröhej !
A falat tán a köz festi
Pemzlivel ?
És a puha mecsboksz-kerék
Kinek árt?
A hölgy ingyen ajándékoz
Unokát?
Jó, én is ingyen szereztem,
De talált
Tárgyak között ez az autó
Engem várt!
Átfestettem gondosan fém-
Részeit,
Zöldebb versenyautó nem is
Létezik.
Sebesebb volt, mint egy ferde
Gondolat,
Verhetetlen pad felett és
Pad alatt.
Betelni sehogy sem tudtam
Én vele,
Hát most aztán fújhatom már,
Ég vele!
A napvilág ablakon át
Bélesett,
Dirinére kést hajított,
Éleset.
Nem segített rajtam persze
Mégsem ez,
A napfény nem dobócsillag,
Nem sebez.
Na de várj csak, Diri néne,
Csendesen,
Suli után merre ballagsz,
Meglesem.
Házad körül ott sündörgök
Napra nap,
Ne is álmodd, hogy kutyád majd
Megharap !
Ások neki én hatalmas
Gödröket,
Beléesik s hetek hosszat
Döglöget.
Engem ilyen vén szipirtyó
Nem ver át,
Láttam én már hamuban sült
Unokát!
Tudok jobbat, autójának
Féke van,
Szétkapom én szerelőként
Gondosan.
Elgurul majd le a völgybe
Féktelen,
Mérges lesz a diri néne
Éktelen.
Ott leszek én, végignézem
Fa mögött,
Látom robbanni az autót,
S röhögök.
Nézem, ahogy diri néne
Sírdogál,
Kölcsön autó, kölcsön kenyér
Visszajár!
KÖVÉR LAJOS ARANYKEZE
(Részlet az azonos című meseregényből)
Kövér Lajos és barátja, Sovány Laci építkezéseken adogatták a téglát, és hogy az életük ne legyen unalmas, egyszer elkezdtek célba dobálgatni téglatörmelékkel egy ott ásítozó, horpadt, rozsdás vashordóba. Egyet dobott az egyik, egyet a másik. Unaloműzőnek szánták a dolgot, míg újra nem kezdődik a munka, de vérbeli szenvedély lett belőle. Sietősen falták be uzsonnájukat, és máris siettek kedvenc hordójukhoz. Nagy, bakancsos léptekkel lemérték a tíz lépés távolságot, és kezdődhetett a dobálózás. Először sorra mellépotyogtak a lövedékek, aztán mind gyakrabban kondult a hordó gyomra, akkorákat szólt, mint a nagyharang. Eleinte egy-egy erősebb találattól feldőlt a hordó, és össze-vissza hempergett a földön, talpra kellett állítani. Aztán a hasas vasbödön meg se moccant, hiszen egyre jobban megtelt kőnehéz kövekkel. Mikor először telt meg csordultig, Lajos és Laci nagyon el is csodálkoztak. Nosza, kiborították a törmeléket, odébb görgették a bödönt, felállították tíz lépéssel messzebb.
Lajos kivételes tégladobáló tehetségnek bizonyult! Akárhányszor képes volt betalálni abba a nyavalyás hordóba, pedig annak a szája egy centivel sem lett tágabb az elmúlt időkben. A többiek nemigen tudták tartani vele a lépést. Próbálták ellesni tőle a jól repülő tégladarabok formáját, de Lajos a legváltozatosabb négyszögekkel, félkörökkel, Afrika-forma, Amerika-forma, Ázsia-forma maradványokkal is eredményes volt. Próbálták ellesni lábtartását, fejtartását, kéztartását, de Lajos lassan szinte már nem tudott úgy dobni, hogy be ne találjon. Ha valaha rendeztek volna Rozsdás Hordóba Törött Tégladarabokkal Dobálási Világbajnokságot, Kövér Lajos alighanem megnyeri, de legalábbis rögtön bekerül a nemzetközi élvonalba.
Ilyen versenyeket ugyan nem rendeznek, Lajosnak egy szép napon mégis alkalma nyílt bemutatni tudományát. Éppen ebédidő volt, Lajos és Laci nagyban döngették a hordót a tégladarabokkal. Lajos örült, hogy ormótlanul nagydarab ember létére végre ő lehet a legjobb valamiben, és Laci is örült, hogy barátja ormótlanul nagydarab ember létére végre a legjobb lehet valamiben.
- Ohó! - hallatszott ekkor egy ismerős hang.
Kicsit mindnyájan megrettentek, amikor megpillantották Felle Kálmánt, a mindig mosolygós, de nagyon igazságos építésvezetőt, aki egy ideje figyelte játékukat. Bizony, a dobálózásba belefeledkezve észre sem vették, hogy már öt perce vége az ebédszünetnek. Lesütött szemmel, bocsánatot motyogva igyekeztek volna a helyükre. Eszük ágában sem volt ujjat húzni a főnökkel.
- Folytassátok csak! - kiáltotta Felle Kálmán - Sőt, versenyt hirdetek. Mi legyen a nyeremény?
- Egy rekesz málnaszörp! - vágta rá habozás nélkül Lajos. Sört mondott igazából, de hát az hogy hangzana egy mesében?
- Rendben - állt rá Kálmán. - Lássuk a medvét!
A többi munkás megvonta a vállát, úgysem volt sok esélyük Lajos ellen, így aztán mindegy is, mi a nyeremény. A verseny szele mégiscsak megcsapta őket, mert a legtöbben felsorakoztak a tízlépéses vonalra, mondván, legalább szerencsét próbálnak, abból baj nem lehet. Szép sorban ki is potyogtak a versenyből, melyet Felle Kálmán roppant izgalommal figyelt. Ötvenegynél Sovány Laci is mellétrafált, és Kövér Lajos egyedül maradt a porondon.
- Nahát - tapsolt Felle Kálmán -, Lajos, ha eljutsz százig, a tiéd még egy rekesz!
Lajos elvigyorodott, és gyors egymásutánban beszórt a vasbödönbe még ötven nagyobb sittdarabot.
- Százegy! - fordult a Főnök felé - Ennyi elég lesz?
- Attól függ. - mosolygott rendületlenül Kálmán - Ha elmész százötvenig, kapsz egy harmadik rekesszel is.
Lajos még csak nem is tűnt fáradtnak: trükközni kezdett, pörgött-forgott, a téglák furfangos csavart szaltóval pottyantak a hordóba, vagy sivítva szálltak az ég felé, majd bombaként csapódtak a célba. Néha háttal állva, máskor a háta mögül talált be, és most már a legmérgesebb munkások is tapssal köszöntöttek minden dobást. Nem lehetett nem tapsolni, nem füttyentgetni, nem ujjongani. A százötvenedik után Lajos lihegve fordult Kálmánhoz:
- Nos?
- Kétszáz? - vonta össze szemöldökét az építésvezető.
- Újabb rekesz?
- Hát persze! - vágta rá komolyan Felle.
És sikerült. A kétszázegyedik tégladarab megpattant a már csaknem teli hordó peremén, némi töprengés után úgy döntött, hogy Kövér Lajosnak ennyi dicsőség éppen elég lesz mára, azzal leszédült a földre. A kőművesek nem bírtak magukkal, odarohantak Kövér Lajoshoz, és feldobálták a levegőbe, mint egy igazi győztest, egy igazi világbajnokot, és ha jobban belegondolunk, az is volt a maga módján. Lehet, hogy azért is dobálták annyira, mert tudták, hogy Lajos aranyszívű ember, és a három rekesz (hogy is mondjam) málnasörből alighanem nekik is jut majd. Felle Kálmán vörösre tapsolt kezével szorongatta Kövér Lajos téglaporvörös kezét:
- Nahát, Lajos, hiszen neked aranykezed van!
LAVINA-DAL
A boldog-szomorú Kosztolányi Dezsőnek,
Szakács Eszternek
Van faragókésem, mamuszom,
Van lefagyasztva csirkehusom,
Csepp piros almám, mind kukacos,
Méztől a szájam még ragacsos,
Gyöngy a boromban perdül ezer,
Hogyha beteg vagyok, van ki kezel,
Van fura kincsem, négy szöszi fej,
Négy puli-haj, négy száj lefetyel,
Van mohos, alvó pincefalam,
Magam-faragású fakanalam,
Nagy lufivá fújt bőrfocim is,
Bor, s ha akarnám, volna Guinness,
Van örömöm s még van közönyöm,
Istenem és hozzá imakönyv,
Reggelem, alkonyom, déli verőm,
Dupla személyes, nagy heverőm,
Van sose szívott, régi pipám,
Van kitörölni sanda csipám,
Tűz, lobogó, szeszt inni barát,
Partra hasalt bárkám s Ararát,
Zöld Skoda, mélyén hörg a motor,
Kertbe csörömpöl a hárfa (eol),
Van madaram, ha a fűre leszáll,
Van levegőm, csak enyém, ki-be jár,
Rímem, elég papirom, ceruzám,
Posta a ládám tölti kuszán,
Csöng telefon, keresik nevemet,
Elhavazó munkám betemet,
Tervem ezerszám, percnyi időm,
Tornacsukám és tollas-ütőm,
Van kavics, ásvány, van csigahéj,
Kenyér vacsorára: holdnyi karéj,
Farkasi étvágy, homéroszi kedv,
S van lyuk az ajtón, hol dühömet
Rúgva kitöltöttem: vicsorog,
Van szerelőnk is, a csap ha csorog,
Kell szemeteszsák: gyűl a szemét,
Hogyha növény hajt: kell a cserép,
Minden anyaghoz a láda, kosár,
Tégely, üveg, zsák, kanna dukál,
Kell ruha, hogyha a régi lukas,
Kell az akasztó, polc, a fogas,
Ház-dobozunkban ezer skatulya,
S mindben egy új: Matrjoska-baba.
Görget, amim van, görgetem én,
S forgok e vásár görgetegén:
Hord a tulajdon, mint lavina,
Mert csupa vant szül mind, ami van.
Lackfi János: Lavina dal - Elmondja: Törőcsik Franciska -. Videó
Link
LÁNYOK DALA
nyávogunk, selypegünk,
játszani nem lehet
semmi jót se velünk.
De ők tiszta hülyék
földön fetrengenek,
egymás fejét verik,
s azt mondják, ez remek.
És egymást lökdösik,
rúgják, labda sehol,
azt mondják, ez foci,
ruhájuk csupa por.
Autókártyázva meg
összevesznek azon,
hogy hány köbcenti a
hengerűrtartalom.
A lányvécébe is
bejönnek a fiúk,
vízzel locsolnak ők,
mi meg sikoltozunk.
Kiteszik lábukat,
benne hasra esünk,
azt mondják, van hajunk,
azt mondják, nincs eszünk.
A fenekünk alá
ők tesznek rajzszöget,
békén nem hagynak, és
belénk szerelmesek.
Lackfi János: Lányok dala - Videó
Link
LETELT ÉVEK BALLADÁJA
A sulipadban üldögélve
Harmincegy-két kölök vadul
Vár a nyárra (ritkán a télre),
S tisztán vagy éppen piszkosul
Tanul vagy éppen nem tanul,
Töri a fejét, a falat,
Arcoskodik vagy meglapul,
S pár év letelt seperc alatt.
Majd elkészül a lecke végre,
Ha elkészül váratlanul.
Várjunk, volt lecke? Vagy tán mégse?
Hajjaj, a felejtés nagy úr!
Van, aki nem pont agyra gyúr,
Nem pont a suliban arat,
De a fény időnként kigyúl,
S pár év letelt seperc alatt.
Nem hullajtunk könnyet se, vért se
Tanulva szakadatlanul -
A könnyes röhögést kivéve.
A humor sok bajt legyalul,
S ki a rangsorban legalul,
Itt az is kaphat lapokat,
Vicce lohol, mint fürge nyúl,
S pár év letelt seperc alatt
MACSKAKŐ
Bicikli döcörög
Rücskös macskakövön,
Lánc és pedál pereg,
Mindkét tükör rezeg,
Rezgetik a kövek.
Combizom lötyörög,
Térdkalács zötyörög,
Gatya, póló zizeg,
Kotyog vizesüveg,
Szemüveg ficereg.
Biceg a ház amott
Cserepe lepotyog,
Ablaka bereped,
Ajtaja didereg,
Az üvege vacog.
Zötyög az utca is,
Ugrabugrál kavics,
Pattog macska, kutya,
Ember ide-oda,
Galamb ijed tova.
De már jön az aszfalt,
Vége is a kőnek:
A világ részei
Újra összenőnek.
MAGAM MAGAM
magam magamra nem merem rábízni
táplál föld zsírja s könnyű égi müzli
magam magamat szép sorban kinőttem
szőnyeg terítve belőlem mögöttem
magam magamnak zsákszáját bekötném
ki ne ömöljön mérgező közönykém
magam magamat mint ajtót bezárnám
félszemű kulcslyuk leskelnék ki árván
magam magamnak levélben üzennék 
többé ne várjam maradjak csak emlék
magam magamból szívesen kivenném
sótlan és lúgtalan lenne az eredmény
magam magamba bújnék mint bozótba
bajt ne hozzak a rám áldást hozókra
magam nem fenném hogy ne legyek éles
meg ne sebezzem ki érint bőréhez
magam magamat venném a hátamra
holtig ölelném zsibbasztó gázkamra
magam magamban tanulok nem hinni
úgy megszorultam mint falban a tipli
MEGY BÉLA BÁ
/Petőfi: Megy a juhász átköltés/
Megy Béla bá trabanton,
Nyakában a lába,
Kétrét hajtva fér szegény
Be a kocsijába.
Épp kerítést hegesztett,
Legyen szépen rendbe,
Mikor szól a telefon,
S a főorvos benne.
Pedig úgy volt, már haza
Hozhatja a nénit,
Megszerelve antenna,
Tévét együtt nézik.
Késő bánat, Trabantra
Csap rá az együgyű,
Fényszóró-fémkarika
Gurul, mint jegygyűrű.
MIT KÍVÁN A MAGYAR NEMZET?
Olyan hazát, hol nem ugyanazt ismétli mindig a gramofon,
Olyan hazát, hol nem löknek a sínek közé a peronon,
Olyan hazát, hol az árvalányhaj s az árvalány is védett növény,
Olyan hazát, hol a keserű nem sors, hanem stampi tömény,
Olyan hazát, hol a legkisebb is számít, nem csak a legnagyobb,
Olyan hazát, hol nem agóniát jelent, hogy "köszi, megvagyok"
Olyan hazát, hol zsebről zsebre nem jár a nesze meg hoci,
Olyan hazát, hol összejön néha kis pénzből is a nagy foci,
Olyan hazát, hol nagykapu mellett nincs mindig okos kiskapu,
Olyan hazát, hol híd alatt nem tengődik más, csak lapu,
Olyan hazát, hol nem menő a fogjuk meg és vigyétek,
Olyan hazát, hol hősi halálnál azért jobb pálya az élet.
MOBILETŰDÖK
1. Most
Most nem hallom, mert egy alagútba értem,
most nem tudunk beszélni, mert éppen fizetek,
most meg fog szakadni, mert metrózom éppen,
most leteszem, mert furcsán néznek rám a népek,
most éppen itt vagyok, te hol vagy?
Most szaggatott, mert megy a rádió,
most nem hallom, túl hangos a busz motorja,
most esküvőn vagyok, a pap csak mondja-mondja,
most elfogja a térerőt az aluljáró betonja,
most éppen hol voltál, hol nem voltál!
Most mindenki énrám bámul, te is tudod, hogy én is,
most beszélhetnénk, de akkor mikor ebédelek meg,
most kihangosítalak, hogy hallják apuék is,
most leteszlek, mert a másikon keresnek,
most éppen vagyok, aki vagyok!
Most nem alkalmas, figyelj, egy gólpasszt kapok épp,
most engem csinálnak, a fodrásznál ülök,
most én volnék a betelefonáló húszezerért,
most még nyugodtan, de mindjárt lemerülök,
most éppen nem vagyok, ki voltam egykoron!
Most tegyük le, anyukám, bejött a főnököm,
most nem fogadok hívást, mert szandálban vagyok,
most elutasítalak, mert növesztem a hajam,
most bújj el a zsebemben, hallgasd, hogy mit makog,
most tudom, te ki vagy. Ja, hogy én ki vagyok?
2. Hallod?
Hallod? Ez a harang! Egy barokk műremek!
Hallod? A vízesés, rég voltam itt veled!
Hallod? Kirándulunk, igen, a madarak.
Hallod? A mi dalunk! Fájdítsam a szived?
Hallod? Mentőkocsi, most viszik el mamát.
Hallod? A kisfiam, annyi mindent gagyog!
Hallod? Csenget a szán, megjött a Mikulás!
Hallod? A víz csobog, épp a slózin vagyok!
Hallod? Jobban van ám! Mondd meg neki, apu!
Hallod? Káprázatos ez a meccshangulat!
Hallod? Hogy zeng az ég! Soha ilyen vihart!
Hallod? Így üdvözöl, Buksi neked ugat!
Hallod? Most tüntetünk, és erősek vagyunk!
Hallod? Ez az anyád, éppen osztja az észt!
Hallod? Egy pávián: nem hinném én sem el!
Hallod? Lejátszom a hangod, ahogy beszélsz!
3. Figyelj!
Figyelj, ha most leteszed,
kapsz külön csengőhangot,
amit hacsak meghallok,
már tiszta ideg leszek.
Figyelj, ha most leteszed,
legalább ki ne kapcsolj,
egyél, igyál vagy pancsolj,
hallani akarom az életed.
Figyelj, ha most leteszed,
az irtó nagy parasztság,
annyi tahó mobilozik manapság,
ez kultúra kérdése, veszed?
Figyelj, ha most leteszed,
ha meghallom a kattanást,
kinyomlak, mint egy pattanást,
és többé fel nem veszem.
4. Csörögj rám!
Csörögj rám, elég egyszer,
a kabátomban hagytam,
vagy elnyomja a paplan,
mindegy, ez jó lesz tesztnek.
Csörögj rám, elég egyszer,
nem veszem fel, na látod,
csak így meglesz a számod,
el is mentettem, nesztek.
Csörögj rám, elég egyszer,
külföldön nagyon drága,
bár az egész világra
a legjobb csomag, asszem.
Csörögj rám, elég egyszer,
benne van a naptáram,
mindenkinek a száma,
lenémítottam, persze.
Csörögj rám, elég egyszer,
múltkor sírtam, azt hittem,
tisztára, hogy Úristen:
az életem veszett el.
A NAGY VALÓSÁG-SHOW
Élt egy fiú, neve Dávid,
az a kérdés, mire vágyik?
Hát többek között egy versre,
amelyik őt jól elrejtse.
Vagy tán jobban megmutassa?
Sokféle a versek haszna.
Kedves fiú, barátságos,
lányok állítják, hogy sármos.
A kedvesség nem jó üzlet,
Dávidból is csúfot űznek.
De ha felnő, jön a móka,
lesz belőle űrpilóta.
Vagy felfedezi esetleg
a multiplex fényreflexet.
Hogy ez mi a csoda lenne?
Megtudjuk, ha felfedezte.
De ha már fel van fedezve,
az se lenne Dávid veszte:
bekerült jó idő óta
a legjobb valóság-showba.
Ha benn marad, lehet boldog,
akárhogy mennek a dolgok,
mind nagy sztár, ki itt felléphet:
a műsornak neve: ÉLET!
NÉZD CSAK, OTT MEGY
Nézd csak, ott megy a kicsi kincsem,
a szemem fénye, látod, vág az esze,
mint a borotva, kár, hogy rosszra használja.
Szép, mi? Láttad volna csecsemőnek, ahogy én,
a mosolygós fogatlan szájával,
pihehajával, elálló fülével, puha bőrével,
akkor megértenéd rajongásomat.
Cuki így is, a felnőttes bukdácsolásaival,
sutaságaival, ügyeskedéseivel.
Folyton a kedvében akarok járni.
Ha kimegy a rétre, vadvirágot szórok a lába elé,
madarakat dobálok a levegőbe tűzijátéknak.
Értékelhetné jobban is őket!
Körbehintem színpompás pillangókkal,
bár nem pillesúlyú egyéniség.
Felhőkből fantáziafodrokat, fátylakat,
csokrokat kötögetek neki,
napfényflittert szórok a fejére,
csak úgy sistereg alkonyok és hajnalok
aranyló rosé-pezsgője,
az egészségére iszom.
Gyémántcsillagokkal pitykézem a plafont,
bár jobban szereti mulatók
műfényeibe belevetni magát.
A könyvemet nem olvassa,
úgyhogy folyton szólongatom
emberek szavaival,
egyik a lelkére beszél,
másik elengedi a tartozását,
harmadik kisegíti nehéz helyzetben,
kérdés, észreveszi-e mindezt
a sok aljas és önző reakció közt.
Reklámmal üzenem neki,
hogy ,,senki sem fontosabb nálad".
Utcatáblákat ugrasztok elé,
hátha észbe kap: Király utca,
Hajnal utca, Béke tér.
Ha csak egy kicsit elgondolkodtatnák,
két lépésben nálam járna,
nyitnám is az ajtót, kitárva karomat.
Ha látná, hányszor mentettem meg
balesettől, betegségtől,
tettei következményétől, lebukástól,
talán elsírná magát.
Néha észreveszi, megborzong,
de aztán vállat von, megállapítja,
milyen mázlista, és rohan tovább.
Önfejű. Ezt is szeretem benne,
azért nem ijesztek rá.
Ne félelemből jöjjön, ha jön,
hanem szabadon, szeretetből
Ha megpillantod, ledöbbensz majd,
hiszen ez egy közönséges,
erőszakos bűnöző.
Igazad van.
Akkor is szeretem,
a világot bejárom utána.
Mint egy bolond szerelmes.
Aki életét adja a másikért.
A NŐCI, HA NEGYVEN...
A nőci, ha negyven, még gondos a sminkje,
a nőci, ha negyven, aligha riszál,
a nőci, ha negyven, már taxikat int le,
és áll körülötte az éjjeli bál.
A nőci, ha negyven, a ráncai szépek,
és lányos a lába, hisz fitneszezik,
ügyel vonalak, szinek egyvelegére,
és ötletes öltözetek övezik.
A nőci, ha negyven, még beste a teste,
a lánya kamasz, vele harcol erőst,
még könnyeden ébred, elalszik az este,
s útjára bocsátja a reggeli hőst.
A nőci, ha negyven, beszéde a pajzsa,
és rendezi vígan a környezetét, 
már bomlik előtte jövő kusza rajza,
s múltjáról is egyre kitisztul a kép.
A nőci, ha negyven, biztos hely az űrben,
vevő a humorra, de el nem alél,
bár vágyai vannak, nem vágyik el innen,
nem húzza a csőbe a szoknyapecér.
A nőci, ha negyven, savanyíthat uborkát,
hümmögve idézed a gondolatát,
és összedob este egy isteni tortát,
és rendezi újra zilált csapatát.
A nőci, ha negyven, már támasz a bajban,
körötte pörögnek a lét körei,
és úgy megy az utcán, mint penge a vajban,
s nem bánja, ha medve, ki átöleli.
A nő, ha negyven - Verslavina
Link
A NYERŐ
Focizni nagyszerű,
én nyerni szeretek,
nem tudom, miért nem
értik a többiek.
Miért van, hogy mindegyik
ő is nyerni akar?
Pedig ha ő nyeri,
az engemet zavar.
Inkább rúgom a gólt,
akár egy lassítás,
közben integetek,
s tombol mindenki más
De mikor cselezek,
trükközök-fordulok,
s a labdám elveszik,
hát az undok dolog
Szóval ha valaki
én velem focizik,
jobb, ha hagyja magát...
legalább egy kicsit!
ÖRÖK
A Lázervin meghalt?
Meg.
Ő írta ezt a könyvet?
Ő.
Aki könyvet ír, az mind meghal?
Meg.
És aki könyvet olvas?
Az is.
És aki nem ír és nem olvas?
Bizony az is.
Akkor nem a könyvekben van a halasztás.
Hát nem.
Csinálsz nekem egy hosszúlépést?
Az nem gyereknek való.
Mért, mi van benne?
Bor meg szóda.
És aki megissza, hosszabbat tud lépni?
Egy ideig igen.
És aztán?
Ha túl sokat iszik, egyáltalán nem tud lépni.
És ha keveset?
Akkor még ugrándozni is tud.
A Lázervin szerette a hosszúlépést?
Nem tudom, nyáron biztos, mert olyankor nagyon jól esik.
Mégis télen lépte a leghosszabbat.
Mégis.
Most már nem lehet utolérni?
Most már nem.
Akkor se, ha iszom hosszúlépést?
Akkor se.
Akkor inkább iszom rövidet.
Az végképp nem gyereknek való.
Mi való a gyereknek?
Tea meg gyümölcslé.
Akkor csinálj nekem gyümölcslépést.
Az milyen?
Gyümölcslé meg szóda.
Jó, csinálok.
Várj csak, én mégis szeretném egy kicsit utolérni a Lázervint.
Most rögtön?
Valamit meg kell beszélnem vele.
Hát nem tudom...
Tegyél még valamit a gyümölcslépésembe, akkor sikerülni fog.
És mit tegyek bele?
Öröklét.
PARABOLA
/Weöres Sándor: Csiribiri átköltés/
Parabola, parabola
antenna,
nézzünk tévét
éppen ma!
Parabola, parabola
futballmeccs,
lassított gól,
sípcsont reccs!
Parabola, parabola
sminkremlám.
Bőröd fittyed?
Kend ezt rá!
Parabola, parabola
bankrablók,
lő, fut, robban,
légből lóg.
Parabola, parabola
popcsillag,
rázós ritmus
popsidnak.
Parabola, parabola
antenna,
űrlény caplat
álmodba!
RANDEVÚN HA KÉSIK A KEDVES...
Úgy szeretlek, mint az emberek a sót,
úgy szeretlek... sőt!
Úgy szeretlek, mint fejet a kalap,
mint egy vérengző cicus madarat,
mint horgot a hal, hogyha ráharap!
Úgy szeretlek, mint az emberek a sót,
úgy szeretlek... sőt!
Úgy szeretlek, mint kukás a kukát,
mint a kis öszvér szamár apukát,
mint kutya postást bezárt kapun át!
Úgy szeretlek, mint az emberek a sót,
úgy szeretlek... sőt!
Úgy szeretlek, mint tetű a hajat,
ahogy folyóra tapad a kajak,
ahogy az esőt vízhatlan anyag.
Úgy szeretlek, mint az emberek a sót,
úgy szeretlek... sőt!
Úgy szeretlek, mint diák a tanárt,
mint egy fakezű rocker a gitárt,
mint Edvárd királyt ötszáz walesi bárd!
Úgy szeretlek, mint az emberek a sót,
úgy szeretlek... sőt!
Úgy szeretlek, mint labda kapufát,
mint az összes fát parkban a kutyák,
mint a nudisták estélyi ruhát!
Úgy szeretlek, mint az emberek a sót,
úgy szeretlek... sőt!
Úgy szeretlek, mint ajtó a reteszt,
úgy szeretlek én, te meg nem szeretsz...
Másképp mért nem jössz? Magyarázd meg ezt!
Úgy szeretlek, mint az emberek a sót,
úgy szeretlek... sőt!
Úgy szeretlek, hogy ne is lássalak,
mindegyik autó verjen rád sarat,
nyeljen el a föld, a Hold meg a Nap!
Ja, már itt is vagy? Semmi, vártalak!
RENDŐR LESZEK
/A költemény József Attila Kertész leszek című művének átdolgozása/
Rendőr leszek, rád lehelek,
Pacalt babbal betermelek.
Nem törődöm banditákkal,
Csak a betojt csórikámmal.
Minden betojt pajti álom,
Bélelt jogsit alig várom.
Ha csalás ez, azt se bánom,
Cseng a lóvé a számlámon.
Ha majd elpusztul az anyád,
Tonnányi sír kell legalább.
Ha majd elpusztul az anyád,
Veszek a pénzből egy tanyát.
Tejelj, piszok, én vigyázok,
Ha nincs tanú, rá se fázok.
Fényes nappal vitézkedem,
Rágót veszek a pénzemen.
Kell egy vagyon, kisebb vagyon,
Gumibot az oldalamon.
Ha majd elpusztul az anyád,
Veszünk a pénzből egy tanyát.
RICSAJOZÓK
Mondja az apukám: - Ne zajongj, kincsem,
Hát már egy cseppnyi nyugtom sincsen?
Ám ha körülnézek, ugye, látom,
Minden zajt csap e kerge világon.
Rádiózik a kertben a szomszéd,
Kíváncsi, veszt-e a kispesti Honvéd.
Zenél az iskolában a portás,
Zenéje ellen nincs védőoltás.
Zaj van a boltban, a liftben, a bálban,
Képtárban, a bárban, a várban, a gyárban,
Zene szól véges-végig a buszban,
Zenél a sofőr, nincs mód, hogy megússzam.
Fülzenével járunk az utcán,
Mindenki zenét hallgat a cuccán:
Mobilon, walkmanen, MP3-on.
Zenebúrát hord mindenki, látom.
Zajong a vendéglőben a tévé,
Zajong a kávégépben a kávé,
Zajjal töltve az este a hangár,
Mindenki hip-hopra riszálva flangál.
Zajong a rigó a bodzabokorban,
Zajong a tücsök a földben: hol van?
Zajong a tetőn vernyogva a macska,
Zümmög a méh meg a méhné a kasban.
Zümmög a fának a lombja a szélben,
Harsog a tenger, a lúdhad az égen.
Zajdul a lábam, aszfaltra ha csattan,
Zörömböl a vérem az érben, az agyban.
Kertkapu, varroda, villamos, autó
Hilti, betonkeverő, mozi, diszkó.
Zajong a Föld kerekén ma minden,
Mért pont én legyek egyedül csendben?
RÉSZLETEZÉS
Könyvelési vers
Részletezett telefonszámlámon jól kimutatható,
hogy aznap nulla óra háromkor harminchárom,
nulla óra hatkor pedig ötvenkilenc másodpercet beszéltem
barátainkkal. Miután egyikük átjött hozzánk a
gyerekekre vigyázni, durván fél óra múltán ő is
hazaszólt ötvenkilenc másodperc erejéig. Reggel
hat óra három perckor pedig telefonon megkérte feleségét,
váltsa fel őt. Nem sokkal később hazaértem,
és miután a gyerekek elmentek iskolába,
öt perc huszonhat másodpercet beszéltem
anyósommal, majd harmincöt másodpercig
szüleim vonalával álltam kapcsolatban:
az üzenetrögzítő vette fel.
Aztán jól láthatóan a számítógép elé ültem,
és körímélben értesítettem
a hírről mindenkit, akit tudtam.
Mindez összesen százkilencvenkilenc forintomba
és hatvankét fillérembe került.
A valódi végösszeg egyelőre mégis talány:
Ágnes lányom született meg azon az éjszakán.
SZERELEM /Gyermekvers/
Szerelmes vagyok Lacikába,
már harmadnapja nem eszem,
ő lesz a férjem nemsokára,
kár, hogy nem látom sohasem.
Jót játszottunk az óvodában,
épp a legutolsó napon,
de most más iskolába járunk,
határozottan fájlalom.
Párnám alatt a csoportfénykép,
rajta mosolyog Lacika,
nem tudom a nevét, se címét,
mégsem felejtem el soha.
Egyszer megnövök, bizonyisten,
ő addig szépen várni fog,
a fényképről lependerítem,
és a nyakába borulok.
A SZERETET NEM DÖNTÉS...
A szeretete nem döntés,
hanem érzelem,
fellobban, aztán k
ihuny,
és kész.
Nem lehet visszacsinálni.
Vagy összekeverem a szeretetet
valami hormonális,
pillanatnyi örömmel?
Mert ha hosszú távon
akarok szeretni,
az döntés nélkül nem megy.
Fáj a fejem,
de úgy döntök, így is szeretem.
Rossz a kedvem,
de úgy döntök, így is szeretem.
Öregszik,
de úgy döntök, így is szeretem.
Öregszem,
de úgy döntök, így is szeretem.
Felbosszant,
de úgy döntök, így is szeretem.
Felbosszantom,
de úgy döntök, így is szeretem.
Mert úgy döntöttem,
akár van örömérzés akár nincs,
minden nap elindulok felé.
Az már csak plusz ajándék,
hogy ez a sok döntés sokkal
mélyebb örömöket szül,
mint a korábbi fellángolások.
A SZÉTHÚZÁS HIMNUSZA
Isten, áldd meg a magyart
Belső széthúzással,
Nem kell ágyú, puska, kard,
Végez enmagával.
Összetart, mint folyós pép,
Megtölti a bendőt,
A múlt megvolt, most meg épp
Elbaltáz jövendőt!
Nem nézi, hogy honfitárs,
Hátbadöfi menten,
Ellenségnek, nem vitás,
Van hely a cementben.
Három pártot alapít,
Pedig nincs, csak ketten,
Okosban leboltol itt
Bármit, csak hadd menjen.
Egyik szerint áruló,
Ki nem kormánypárti,
Itthon minden ragyogó,
Megnézheti bárki!
Másik szerint gyáva szenny,
Ki nem ellenzéki,
Ez mindig lop, az sosem,
Vesszen, ki nem érti.
Mind, ki emerre szavaz,
Csupa agysebészek,
Aki más jelöltre, az
Félkegyelmű féreg.
Az egyik ezen rugóz:
Fuj, ti mocskos nácik,
A másik bőszen zsidóz,
Élvezi is, látszik.
Egyik szidja Trianont,
Gázkamrát tagadja,
A másik meg nekiront:
Te büdös parasztja!
Itt egy kicsi komcsizás,
Ott kis bőgatyázás,
Ami régi, mind csodás,
Ami régi, csámpás!
Itt: a magyar mind gyökér,
Faluszéli prosztó,
Szerencse, hogy erre él
Néhány fő-észosztó!
Amott: vesszen jövevény,
Csak a magyar éljen,
A tiszta vér szép igény,
Elleszünk majd négyen.
Vár állott, most köpködés,
Marakodás, dúlás,
Pár jelszót bedobnak és
Rajta, kötélhúzás!
Gondolkodni bonyolult
Egynél több nézetből.
Vagy a jövő vagy a múlt!
Vagy euró vagy pengő!
Isten áldd meg a magyart,
Ki-ki túr magának,
Örökké semmi se tart,
Csak a magyar bánat.
A belharc nem hagy alább,
A múltunk már eldőlt,
Ne baltázzuk legalább
El még a jövendőt!
Lackfi János A széthúzás himnusza
Link
TANÁCSOK KEZDŐ NYELVHASZNÁLÓKNAK
Sose mondd, hogy kötve hiszed,
mert lekötöz a gyerek,
se azt, hogy csipkedje magát,...
mert csíp magán nyílt sebet.
Sose mondd, hogy villamosról
éppen leszállni akarsz,
mert a gyerek úgy lelök majd,
szállsz, és százfelé szakadsz.
Sose mondd azt, hogy ma sajnos
lefújjuk a nagyikát,
mert a gyerek légyirtóval
végbevinni nekilát.
Sose mondd, hogy valamitől
falba vered fejedet,
mert a gyerek megfog és a
vakolatba vereget.
Sose mondjad a gyereknek,
azt, hogy törje a fejét,
mert majd kalapáccsal veri
koponyáját szerteszét.
Sose mondd, hogy a szemedet
kevés pénzzel szúrták ki,
mert a gyerek fog egy nagykést,
és nekiáll szurkálni.
Egyáltalán, a gyereknek
semmit se mondj, ha lehet,
mert szó szerint vesz majd mindent.
Humora nincs. Csak neked.
TANÁRNÉNI BALLADÁJA
(Búcsúztató, bácsival is előadható)
Hintaszékben Tanárnéni
Ringatózik egyedül,
A fülébe Mozart meg a
Csík zenekar hegedül.
- Hej! - sóhajtja - hol lehet már
A diákválogatott,
Mely szünetben a mobilján
Döngette a hip-hopot!
Kislábasban Tanárnéni
Megfőzi a vacsorát,
Homár, lazac, pezsgő s benne
Kis hidrogén-karbonát!
- Hej! - sóhajtja - a jó menzát
Hogy elnyelte az idő!
...Meg az éhes diáknépség,
Mindnek gyomra, mint a kő.
Kitakarít Tanárnéni,
Táncol seprű és lapát,
Nagyítóval sem lelhetni
Itt a múltnak hímporát.
- Hej! - sóhajtja - a szeméttel
Teliszórt sok tanterem,
Almacsutka, rágópapír...
Könnyek közt emlékezem!
Kertészkedik Tanárnéni,
Pompázik a sok virág,
Permetezi a kártevőt,
Ha az valamit kirág.
- Hej! - sóhajtja - nincsen, aki
Kitapossa a füvet,
Szétszaggassa a kerítést!
Jaj, a bánat eltemet!
Kinn a kertben Tanárnéni
Hallgatja rigók dalát,
Kitűnően áriáznak,
Aranyhangjuk húsz karát!
- Hej! - sóhajtja -, bezzeg, mikor
Üvöltött a sok gyerek...
Kutattuk a tehetséget,
S leszakadt az emelet!
Ébredezik Tanárnéni,
Ijedten órára néz,
Hiszen minden tanár álma
A hajnali felkelés.
- Hej! - sóhajtja - alhatok már,
Ameddig csak akarok,
De szép is volt álomkóros
Diákok közt a robot!
Visszaalszik Tanárnéni,
De álmában felkel, és
Az iskola felé indul,
Munka várja, nem kevés.
- Hej! - kiáltja - köszöntelek
Titeket e reggelen!
S körülötte tíz... húsz... harminc...
Több száz diák megjelen.
Aulában Tanárnéni
Elbeszéli sebesen,
A múlt héten aranyérmet
Ki nyert s milyen versenyen.
A diákság lökdösődik,
Sugdolózik meg vihog,
Tanárnéni erre várt csak,
Tetszik neki a dolog.
Hiszen épp ez a zsibvásár
Ősidőktől otthona,
Ez a zengő embererdő
Kész templomi orgona!
Ezután a tanáriban
Adminisztrálásba fog,
S nem tudván, hogy mindez álom,
Alszik egyre, s mosolyog...
TANULSÁGOK
Amilyen az adjon isten, úgy puffanik,
Az asszony verve jó, ne halaszd holnapig.
Ágyát ki mint veti, várj a helyébe jót,
Addig jár a korsó, amíg ér takaród.
Aki szelet vetett, két szék közt pad alatt,
Akinek nem inge, az lel majd aranyat.
Kolbásznál több a nap, ajtó mögött helye,
Nem fér meg két dudás, maga esik bele.
Éppoly kicsi a bors, mint a rosta lika,
Odakinn tágasabb, de benn a barika.
Beszélni színezüst, másik fülén kimegy,
Nem vénember azért Mohamedhez a hegy.
Falra borsót, kemény dió, legszebb öröm,
Világtalant vezet, zsák foltját, kő kövön.
Szamár szenved, habár nagyot nem érdemel,
Holló a hollónak harapást szőrivel.
Kicsi, ámde erős, mint halottnak a csók
Járt utat el ne hagyj, a másik lábam ott.
Kinek a pap, kinek hány nap még a világ,
Ló is botlik, előbb, mint a sánta kutyák.
Ki mint él, lassan járj, vízzel főz, húzza ág,
Szégyenlős koldusnak ne nézd a fogsorát.
Előre ne igyunk, tolláról madarat,
Jobb ma egy túzok, és ki nem szól, bölcs marad.
A TÚL TÖKÉLETES LÁNYOK
Vannak a túl tökéletes lányok,
meg vannak csinálva tetőtől talpig,
még ott is, ahol nem gondolná az ember.
Múltkor hátrafordul a Móni
az előttem lévő padból,
na, ilyen is ritkán van,
hogy a Móni hátrafordul,
radírt akart kérni, és valahogy
nem akarózott poénkodnom,
hogy gumival akarod, bébi?
Merthogy a Móni szeme rögtön
megakadt a körmömön,
és mondta, te, hát hogy vágod ezt le,
miért ilyen laposra,
miért nem szép körívesre,
és reszelőt miért nem használsz,
akkor nem ilyen egyenetlen a vonala,
mutatta a sajátját,
ami ki is volt lakkozva,
meg láttam egész közelről a
szempilláit, minden szál egy tüske,
egész bogárgyűjteményt lehetett volna
rátűzködni. A szemhéja tiszta
lepkehímpor, a haját egy
orkán se tudná lefütyülni a fejéről.
A bokáján aranylánc,
épp csak mint egy vastagabb fajta pókháló,
a kardigánja meg olyan csöpp, hogy alig ér le
a melle aljáig, ruha is meg nem is,
és valami arannyal kiszegecselt
papucska van a lábán,
csattog, amikor jár.
Az ilyen kisikált lányok engem hidegen hagynak,
nem is emlékszem, adtam-e neki radírt,
csak hogy utána ki kellett mennem a vécére
vizet inni.
UKRÁN CSAP
Nem veszek csapot tízezerért,
meg százezerért sem veszek csapot.
Pedig annyiért is láttam ám,
kocka alakú a csöve, szintúgy a tekergetője,
nyilván kocka alakú vízcseppek
vagy egyenest jégkockák
potyognak belőle.
Mi ukrán csapot vettünk a piacon,
ezernégybe volt,
az árus először halálra váltan
hadonászni kezdett,
majd jön az Igor, ő érti a nyelvet,
s minthogy Igor jött is,
hát lett csapunk.
Az ukrán csap formára
miniatűr ipari kútágas
az acélszín ukrán rónaságon,
afféle billegővel nyitható,
billeg voltaképp az egész csap,
mert nem szabványos
magyar mosdólyukba szánták.
Valahol lenni kell szabványos
ukrán mosdólyukaknak,
melyekbe nyilván beleillik.
Alul csöpög,
ezért lavór áll alatta,
vize meg rozsdás.
Egyik ismerősünk szerint
a rozsda egészséges,
sok vasat kell fogyasztani,
más ismerősök szerint
a rozsda mérgező,
szervezetünkben felhalmozódva
gyilkosunk lesz.
A magam részéről egy régi
viccben kapaszkodom meg,
mely szerint mosdó és árvagyerek
közt az a különbség,
hogy az egyiknek van csapja,
a másiknak nincs apja.
Így hát remény szerint csapunk,
még ha ukrán is,
valamelyest
enyhíti árvaságunk,
csapom le a labdát.
ÚJÉVI VÁGYAKOZÁSOK
Adjon Isten az új évre
örökélű konyhakést,
virágozzék miközöttünk
kevésbé a hentelés.
Adjon Isten az új évre
légelzáró szelepet,
ne vágjunk a szeretetlen-
ségből soha szeletet.
Adjon Isten az új évre
metrikus anyacsavart,
egymás hasbarugdosása
helyett rugdossunk avart.
Adjon Isten az új évre
mattító sminkalapot,
ne verjük le más fejéről,
s emeljük a kalapot.
Adjon Isten az új évre
mindfullness-szolgáltatást,
ne emeljünk magas szintre
altatást meg áltatást.
Adjon Isten az új évre
fullos wellness-csomagot,
ki-ki annyit koszoljon, a-
mennyit elmosogatott.
Adjon Isten az új évre
vegán-paleo-pitét,
ne kelljen zacskóba szedni
sokunk elpottyant hitét.
Adjon Isten az új évre
vágyat arra, ami van,
ne maradjunk leterítve,
oldalfekve stabilan.
VALAMIT MINDENKI CSINÁL
Valamit mindenki csinál
hord magánál papírzsepit
előreengedi a hölgyet
mindig átadja a helyét
szája elé teszi kezét
azt mondja hogy nem történt semmi
pulton hagyja a visszajárót
ha rágyújt a füstöt félrefújja
segít felvenni a kabátot
mindenki csinál valamit
legalább ne nagyon zavarjon
Valamit mindenki csinál
olyasmit vesz a ruhája alá
vagy éppen nem vesz alá semmit
tudja hogyan szeretik a haját
ma ő fizet és ugyan hagyd már
virágot hoz kis apró ezt-azt
megdicséri az új illatot
a reggelit az ágyba viszi
tudja a kávét hány cukorral
mindenki csinál valamit
mégis könnyebb legyen megszokni
Valamit mindenki csinál
vesz a gyereknek egy motort
nem nyit rájuk a kisszobában
egy csöppet megtoldja a zsebpénzt
elengedi kenutáborba
nem szól hogy hangos a zene
elkerül minden kényes témát
úgy tesz mint aki észre se vette
hogy hajnalban jött meg berúgva
Mindenki csinál valamit
minél kevésbé legyen útban
Valamit mindenki csinál
várja a családot ebéddel
ruhát varr pénzt dugdos a zsebbe
hoz egy kis friss kerti zöldséget
demizson bort ad süteményt pakkban
jelzi van egy kis spórolt pénze
vigyáz addig a gyerekekre
jöttök csillagom amikor jöttök
majd mosogatok nézd csak a tévét
Mindenki csinál valamit
könnyebb legyen őt elviselni
Valamit mindenki csinál
ami felesleges kidobja
gyűjt a számlán a temetésre
a papírokat előkészíti
rájuk írat telket és házat
szétosztogatja a ruhákat
összeszedi kit értesítsünk
katalógusból kinéz virágot
sírra nem kell sokat locsolni
Mindenki csinál valamit
ne legyen túl sok ügyintézés
A VALÓSÁG VESZÉLYEIRŐL
Hol vicceket oszt meg a net fura népe,
s őrjöng, ha kikapna vagy nyer a Reál, ...
s őrjöng, ha kikapna vagy ha nyerne a Barca,
hol rettenet édi a kis puha cirmos,
hol terjed a sok becsapós videó,
hol kész csoda hallani énekes ifjat,
hol mágus a bűvész, ezt nem hiszed el,
nos, abban az űrbeli, éteri térben,
hol pixel a lég és lángol a kép,
ez felborul, íme, motorral a jégen,
az vízbe potyogva dob ritka hasast,
ez Beatlest búg csupa emberi hangon,
és hoppá, megsokasítja az arcát,
nyolc feje nő, és mind dalol ám,
ez íme, toronyházról lezuhanna,
az muntenbájkkal töri tán ki nyakát,
ez megkóstolja a krumplit eperrel,
az tortával veri fejbe haverját,
ez szaltózásra tanítja a kecskét,
az csak pucsít, és feszeget szilajul,
ez megmutogatja, hogy festi a körmét,
az borsót kulcslikakon bedobál,
ez tűből rakja ki Angela Merkelt,
az jéggel önti le úri magát.
Ott oly sok a bölcs, hogy el sose hinnéd,
és bíztat ezerrel, hogy légy pozitív,
tudd meg, a lét hoz isteni jókat,
s még ma a nap heve rád mosolyog,
és mint kutya záport, rázd le a rosszat,
bízz, de csak akkor, ha jó a barát,
óvjad a lelkedet, ez fura csillám,
bízz szerelemben, és rád vigyorog,
hagyd el a gondot, elillan azonnal,
és friss, üde vagy már, semmi para,
és nézd meg, a csillagok hogy mit üzennek,
tutkó, csupa fényt, remegő ragyogást,
csak egyre vigyázz, haver, mert ha a gépet
otthagyod, és a világba kimész,
nincs, ami kéne, ha volna, a boltban,
átver a hentes, otthagy a közbusz,
mész csak az utcán, erre leköpnek,
szidja anyád pár gyíkagyu nyikhaj,
nincsen a pénztárcád se zsebedben,
ott szalad egy srác jó mobiloddal,
s hogyha ököllel ütve dühödben
ócska plakát üvegét beszakítod,
elkap a közterület ügyelője,
száz adatot kér, faggat az ipse,
míg pepecselsz a zsepiddel ügyetlen,
ujjaidon a vért maszatolva,
s mint a kilencet ellett macska,
megbánod ezerszer azt, hogy a létbe
átszabadultál, elhagyva a bájos
internetnek szép fedezékét,
hol csak a trollok csúf hada röpdös,
és sok idézet kósza szivárványt
hint kicsi, cukker, prüntyi szivedre!
Nem várt irányt vett a fészbukos verslavina
Link
VERNE GYULA MÉRICSKÉL
A szárazföldi mérföld
Az hányszor akkora?
Attól függ, angol mérföld
Vagy éppen francia.
Egy csomó, az milyen gyors?
Hánnyal megy egy hajó?
Csomó csak tengeren van,
Ott viszont egy csomó.
Hány uncia az egy font?
Hány kiló az egész?
Vajon ha inch-csel mérek,
Az már incselkedés?
Hány láb magas vagyok most?
S a kezem mennyi láb?
Hogy lehet, hogy a lábam
Három láb legalább? ...
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Lackfi János |
|
|
|
|
|
Online
