|
2017-02-11 21:00:38, szombat
|
| |
| |
PÉTER ERIKA VERSEI
Péter Erika (Szarvas, 1947. március 12.) magyar költő, író.
Szarvason, Nógrádverőcén és Vácott járt iskolába. Felsőpetényben, Gyöngyöstarjánban, Szűcsiben és Csanádapácán volt óvónő. 1989-től Békéscsabán él. Kamaszkora óta ír verseket, de csak 2004-ben jelentek meg első művei. Felnőtteknek és gyermeknek egyaránt ír. Számtalan irodalmi folyóiratban, antológiában, valamint gyermek magazinokban és internetes oldalakon olvashatók versei, prózái. . Alkotásaira nagy hatással van egyetlen fia halála. 2013-ban A Zöldségeket mondunk verse a harmadik osztályos, a Zöldségbolt c. az első osztályos, a Névnapi meghívó c. pedig 2. osztályos tananyag lett.
Link
Link
ANYÁM FÖLDJE
Nem értettem,
miért rajong e tájért,
a konok télért,
a fülledt-meleg nyárért?
Imádta a hosszú, gödrös járdát,
Kondorost, a híres betyárcsárdát,
Szarvason a Tessedik-akácot,
a Pepi-kertet, a tanyavilágot,
a végtelennek tűnő,
rezgő búzamezőt,
állat-harapdálta
lerágott legelőt.
Ahogy a lovas-szán
csilingelt a hóban,
pálinkát kínált
didergő disznótorban.
Szerette a kemencében
sütött, dagasztott cipót,
Körös-parti kecskebékát,
alkonyt kuruttyolót.
Elköltözött többször,
ahogy hozta sorsa,
de mindig visszatért,
az ősi otthonba.
Vonzotta a szíve,
s az alföldi tájék,
gyakran emlegette :
,,Petőfinek nyomdokában járnék!"
Visszahúzta hite,
ide, a semmibe.
Földjével egyesült,
eggyé vált a szíve.
Bebizonyította,
e szerelem, örök.
Betakarják őt
az alföldi rögök.
ADVENTI GYERTYÁK
Négy vasárnap
gyújtunk gyertyát
az adventi koszorún.
Első vasárnap egy szálat,
Bronzvasárnap már egy párat,
Ezüstvasárnap éppen hármat.
Aranyvasárnap meg mind a négy
gyertyán ég a fény.
ÁLOMBA HALVA
Jóságos csended homlokára hajtom
vérrel szeplőzött, fáradt fejemet.
Válladra hullva lassan elalszom,
bársony puhaságú éjed betemet.
Összetört hajómat sodorja az alkony
fűtetlen, tarajos hullámok felett.
Viharban sikongó sirály hangját hallom,
bűzlenek a bomló poliptetemek.
Szürkül a hold. Csillag tükre remeg.
Az álmos, öreg hullámokon
mint bölcső - ring e megtört üzenet.
A BÁNAT KÖRÚTON
Már hajszolják egymást a hűtlen évszakok,
a Bánat körúton a magány andalog.
Eltűnt a tavasz vad szerelem-illata,
Fagyossá vált a nyár forró fuvallata.
Ősz-szagú lett a föld. Letört a sok levél.
Meztelen a fasor. A természet ledér.
Reszketnek a bokrok, lehullt a lombruha.
Kódorog az idő - mint eltévedt kutya.
Úgy zihál a szívem - meghasad a felhő,
a körút végében riaszt a vészcsengő.
Ünneplő ruhában, mosolyogva várom
a végső évszakot, - szerelmet - s halálom.
A BODZA ÉS A BERKENYE
Virágzik a berkenye!
S a bodza?
Naponta
új ruhát visel!
Elégedetlen
már a régivel,
mint tini lány,
ki hódítani készül,
illatokat áraszt,
s a bogár megszédül.
Fölérepül hősen,
hevesen udvarol,
a tejszínű szoknya
ráncaiba karol.
Az meg illeg-billeg,
ahogy a szél fújja,
feketepettyes lesz
cipője és blúza.
Boldogságtól reszket
a porzó, a bibe,
mikor Rómeója
bemászik mélyibe,
de mielőtt kinyílna
a bodza ernyője,
letörik virágját,
szörp lesz majd belőle.
Eközben a vadóc
berkenye még marad,
fanyarkás gyümölcsét
rágják a madarak.
A CSEND FÁJDALMAI
Távolodik
tőlünk a Csend.
Fejjel megyünk,
halkan - a falnak,
fölöttünk a mennyezeten
mosógépek kopogtatnak.
Fület sértő, arrogáns zajok,
Hi-fi-torony lárma, gép zenebonája,
nyikorgó ágydalok, civódásmondatok,
kinn fájdalmas autóberregés,
bádogkukák síró jajgatása,
madársziréna talán, már
Krisztus is ordít fenn
a néma keresztfán.
Vihar előtt fekete
a
Csend.
Sajognak
a gondolatok
szótlan idebenn.
A CSIGABIGA ÁLMA
Azt álmodtam
lenn a fűben,
csillaglányok közt repültem.
Azt álmodtam,
volt két lábam,
s táncoltam a csigabálban.
Azt álmodtam,
volt két kezem,
s festettem a fellegeken.
Felébredtem,
és mit láttam?
Nekem van a legszebb házam!
EGÉRVÁSÁR
Egérvásárba megy
Durr, a kandúrmacska,
kifogyott a házból
minden jó falatka.
Kiürült a hűtő,
nincs sem sajt, sem tejföl,
most is fáj a gyomra
a savanyú tejtől.
A vásártér nyüzsög,
szól a macskazene,
riszálja fenekét
a cicanép fele.
Középen miákol
kikiáltó macska,
a szomszéd faluig
hallatszik a hangja:
- Minden egér eladó,
áron alul kapható,
kövérek és kerekek,
gyertek cicák, vegyetek!
Tíz doboz egérre
alkuszik a macska,
végül kezet ráznak,
féláron megkapja.
Előveszi otthon
a legnagyobb lábost,
gáztűzhelyén gyorsan
meggyútja a lángot.
De úgy meglepődik,
csaknem hanyatt esik,
mert, hogy egérsültet
sajnos ma nem eszik.
Mert a vásárfia
útközben megszökött.
Durr kandúr meg nyávog
üres doboz fölött.
EGY TAVASZI VADVIRÁGHOZ
Ott voltam, hol megszülettél,
tavasz vadvirága lettél,
széttárt karú nyárfák ága
bizsergett míg
jöttöd várta.
Velünk küzdött fény és árnyék,
hogy mint part s víz különváljék,
mi csak jártunk körbe-körbe
s összenőttünk
mindörökre.
Széllel táncol apró szirmod,
mely kibontja minden tikod
s mosoly bimbózik a számon:
kinyílt az én
vadvirágom!
ELMARADT ÖLELÉS
Kihűlt a téli táj,
a folyón fagysziget,
a csontkemény parton
zsibbad a hóhideg.
Csikordul a páncél,
mozdul a jég széle,
összekapaszkodna
a túlpart két vége.
Két magányos jégtest
érintésre vágyik,
álmodja, hogy vállát
öleli a másik.
Fagyhíd épül lassan
a gyors folyó felett,
nyúlik a jég háta,
kéz éri a kezet.
Kisujjnyi csak a rés,
ám itt a pirkadat,
mikor rájuk talál,
reggelt köszönt a Nap.
Lángszőnyeget terít
fényével a tájra,
olvad a jég karja,
s beleroppan társa.
ÉRINTÉSEK
Ki nem látta szemedet,
nem hallotta hangod,
nem kóstolta ízedet,
nem érintette
arcod,
nem ismerhet!
Számára olyan vagy,
mint el nem
olvasott vers,
egy elmaradt koncert,
felbontatlan
csomag,
nem játszott
színdarab,
távoli táj, ahol sosem
jártál,
csillag, mit csak
messziről
csodáltál.
Ó;
Ha itt lennél,
hinni tudnám
a hihetetlent,
enném
az ehetetlent,
utolérném
a végtelent,
lábad előtt
ülnék,
aranygaluskát
sütnék
ÉRZÉKI JÁTÉKOK
Szolgád vagyok,
majd te leszel szolga,
veled megyek hét pokolba,
ajkad csókol , tűzvész tombol,
nem menekülsz két karomból!
Ágyékunkban Dante pokla,
merítkezzünk hűs habokba!
Játsszunk ketten
négykezest a zongorán,
hőhullámban fodrozódjék bőrruhám!
Szinkópa és nyújtott ritmus,
piano és forte ciklus,
klasszikus vagy abnormális,
szerelemben mind morális.
FARSANGI ÖRÖMÖK 
Vízkereszttől negyven napig
Mulatoznánk pirkadatig!
Farsang faggyal érkezett,
Tánccal temettük a telet.
Farsang fánkja illatozik,
Orrunk, gyomrunk vágyakozik.
Nagyböjt előtt - farsang farka,
Hacacáré három napra!
Kövér csütörtökre már
Véget ér a karnevál.
Nagyböjt után fogyókúra,
Jövőre meg kezdjük újra!
FELHŐTÁNC
Heverjünk a fűbe,
drága kisfiam!
Táncolnak a felhők,
mint a lagziban.
Világoskék lányok,
sötétkék fiúk,
köztük kis szerények,
és a nagy hiúk.
Számoljuk meg gyorsan
a sok felhősátrat,
és most tedd, amit én:
Válasszunk ki párat,
s lessünk ki titkukat.
Nézd! Ez lábat áztat!
Mossa táncos talpát
a Balaton vizébe,
de szégyenlős nagyon,
vigyáz jó hírére.
Fodros kis szoknyáját
csak térdéig húzza fel,
és a szél szavára
lassan útra kel.
Felszáll a Badacsony
kúpos tetejére,
előbb tesz pár lépést,
úgy csücsül fejére.
Tangóznak a felhők
a szél ritmusára,
egy kis fürtös szeplős
rálép ruhájára.
Kezdő táncos szegény,
majdnem orra esik,
de a többi segít,
tüstént felemelik.
Egy haragos felhő
a Nap elé táncol.
- Fussunk be a házba,
itt a nyári zápor!
FIAMNAK
Tébolyult, talajtalan világban,
hol repedezett, s kiégett a föld,
fiamnak ingatag nemzedéke,
vedd észre végre
a sár alatt a friss füvet,
a fákon a szunnyadó rügyet,
a földben búvó magvakat,
hálót szövő pókokat,
méheket, hangyákat,
fészket rakó gólyákat,
a folyton csipogó verebeket,
a játszani akaró gyerekeket,
a gazdát kereső kutyákat,
s a fiukat féltő anyákat!
A FÖLD EUTANÁZIÁJA
A Föld a Világ jókora,
sérült szárnyú madara.
Napjai már megszámlálva,
fájdalmas az elmúlása.
A Föld óriás gömbmadár,
megváltója a halál.
Bőrét savas esők marják,
begyét sebhelyek borítják,
szívét száz infarktus érte,
köveket cipel veséje,
légszennyezett tüdeje,
rákgyanús agyveleje,
bajainak száma nő,
hátán sok élősködő,
s mint Úrnapi körmenetben,
egyre több a résztvevő.
Gyötrelmes kín a halála!
Nincs eutanáziája!
FUTÓMADÁR
Hallom, ahogy halad
az idő. Felsebzi a lábam
az elfáradt cipő.
Futok. Hervadt hajam
fodrozza a szél. Röpül, s megelőz
egy száraz falevél.
Rohanok. Csüng rajtam
a bánat. A vadóc vadhajtások
szaggatják ruhámat.
Ezüst harmat hullik,
alkonyul. A futómadár szeme
homályba borul.
Állok. Csak az idő
siet. A távolban a végtelen
és egy csillagsziget.
A HANGOK VÖLGYE
A hangok völgye
két domb közt csücsül,
nem látja a szem,
de hallja a fül.
Hangos a hegylánc,
ám halk az atoll,
kergetik egymást
lenn, mély-valahol.
Vívnak a vágyak,
nyög száz ölelés,
zihál a zene,
kong a kevés.
Liheg a tenyér,
tapsol a fákon,
fütyül a holdfény,
árnya is táncol.
A hang völgyében
Kuncog a kacaj,
feltör a gyönyör,
majd elhal a dal.
HATVAN FELETT
Egy valódi úr, egy igazi lovag,
nem firtatja sosem a nőci korát,
finom modorú és nem kérdez sokat,
és megbecsüli a házi kaját.
Az örök nőci, ha elmúlt már hatvan,
ha fáj a lába is, tűsarkút húz,
sőt még a férjét is ő tartja karban,
ha kínozni kezdi szegényt a csúz.
Az örök nőci még otthon is csinos,
és mindig csábos, de sosem ledér,
mert tudja mi illik és tudja mi tilos,
a nő lelke - tudjuk - hófehér.
A rendes férfi kimossa a zoknit,
és otthon mértékkel issza borát,
helyére rakja a széthagyott holmit,
s ha beszél a nő, nem vág fapofát.
A gavallér férfi rózsákat nevel,
s a hölgynek boldogan adja át,
egy születésnapot sem feled el,
ám sosem kérdi a nőci korát.
ILLATKERINGŐ
Illatfelhőt forgat
az alföldi szellő,
háromnegyed ütem,
lég-illatkeringő.
Valcert jár az akác
édesméz illata,
partnere a bodza
fanyarkás szaga
Báli ruhát visel
mind a két virág,
kedvelik a róna
esti partiját.
Abroncsszoknyát riszál
kacéran a bodza,
átlátszó csipkéset,
hiún himbálózza.
Az akác öltözéke
szűzies, fehér,
romantikus, bájos,
bokáig leér.
A nyár báltermébe
keringőzni járnak,
e-képpen hódolva
Straussnak, a királynak
--
Bájos virágmámor
lebeg a kertekben,
szédült, részegítő,
illat-fergetegben.
IMA A JÖVŐÉRT
Fedél kell, jég hullik fölöttem.
Látás, hogy lábamat ne törjem.
Egészség, ital, étel és toll.
Királyfi, aki elvarázsol.
Hétfejű hatalmas sárkánygyík.
Küzdés, hogy érjek a hátáig.
Naponként egy fejét levágjam.
Hit, hogy az életem ne bánjam.
INDÁK
(Férjemnek)
Fiam volnál,
ha én szültelek volna,
apám volnál,
ha nemzettél volna,
bátyám volnál,
ha egy volna anyánk,
csapás volna,
ha nem egy a hazánk.
Isten,
vagy az Élet
kárpótolt, látod,
váltottam magunknak
másik mennyországot.
- Csakhogy létezésem
könnyebbé tegyem,-
megjelentettem
verseskötetem.
S miként a későn-szült,
túlhordott magzat,
ez - életünknek
tartalmat adhat!
Magam után hagytam
egy elhunyt világot,
váltottam magunknak
újabb ifjúságot,
versem örökölte
az örök ifjúságot.
JELMEZBÁL
Álarcosbált rendez
Meseország népe,
kíváncsian várják,
ki lesz a bál szépe.
Bohócruhát öltött
a csinos Piroska,
a nyúl varázslóként
lépett a porondra.
Mehemed lett a róka,
a farkas meg macska,
Nagymamának öltözött
a virgonc Malacka.
Végül minden jelmezes
díjat nyert a bálban,
vígan ropták hajnalig
talpig maskarában.
A KANDI MACI
Lustán hullik a hó,
belepi a dombot,
mohapárnák között
medvecsalád hortyog.
Édes málnát csennek
álmukban a praclik,
ám egy kicsi kandi
nyugtalanul alszik.
Sosem látott havat
a kíváncsi medve,
költögeti mamát,
hógolyózni menne.
- Minek a sok alvás,
szánkóznék a hóban!-
sopánkodik maci,
s kikandikál nyomban.
De a barlang előtt
elpottyan a legény,
alig áll a lábán,
olyan álmos szegény.
Puszit ad a mama,
sajnálja a kölyköt,
mohaágya fölött
altatódalt dörmög.
KARÁCSONYI KÉSZÜLŐDÉS
Kinyitom a szemem reggel,
virgonc vagyok, tele tervvel.
Különleges napunk lesz ma,
készülődünk karácsonyra!
Körülnézek itthon, hátha
akad valami a fára.
Kigondoljuk mit alkotunk,
fenyőfára mit aggatunk.
Papírgömböt? Almák halmát?
Szalmaszálból kisangyalkát?
Mosolygunk, ha mesterművünk elkészül
Örömcsengő karácsonyfánk megszépül.
KÉSŐI DAL
Ma újra később alszom el,
s a vers, mit hozzád írtam,
letérdepel eléd: olvass!
Jön már a hűvösebb holnap,
s a hárs szerelmes illatát
nem szívják be buzgó
betonfalak. Nem gyötörnek
szívfájdító szavak.
Nem olvad forró gyertya teste,
nem bánt bágyadt, fülledt este,
s a flaszter cuppogó dalát,
a híg szurok szúró szagát,
felváltja a dús eső,
a rekkenő hő megszűnik,
földünk szuszog, s feltűnik
a bujdosó hársfaillat,
s dalom illatkertbe ringat.
KIBÚJÓCSKA (Kiszámoló mondóka)
Ipiapacs kikelet,
bújócskáznak a rügyek.
- Nem találsz meg, ágba bújtam,
egész telet átaludtam.
Ipiapacs, egy, két, három,
jövök, csak a tavaszt várom!
LÁBUJJHEGYEN
Csak lábujjhegyen járt
nálam a szerelem,
csak őszi avart talált
már - zendülő fűben.
Csak lábujjhegyen jött,
halk virágszőnyegen,
lila illatába
bokáig merültem.
Csak lábujjhegyen táncolt,
titkon a szerelem,
mégis belém botlott,
kutatott egy szót.
- megtalálta, tudta -
s végül felülírta
a mondanivalót.
A LÉLEK TEMPLOMA
Amikor e templomba lépsz,
hajts mélyen fejet,
nem gyarló testek otthona
e titkos épület.
Középen szent oltár áll,
hol csonka gyertya ég,
a bűnbe esett lelkekért,
s a bűntelenekért.
Ám ez a fény itt végleges,
időtlen e hely,
nem rontja el a csillogást
holmi porhüvely.
A gyertyaláng oly ingatag,
mint a földi lét,
azokért is ég a láng,
kik nem kaptak babért.
MACSKACSÁRDA
Stanci néni padlásán
nyávog a sok macska,
mintha mind a száznak
nyilallna a farka.
Nyivákolás, ramazuri,
mi lenne más, macska-buli!
Kandúr Miska nyitott ivót,
épp most tartják a megnyitót.
Szól a macskamuzsika,
fő a macskavacsora.
Előétel gulyás és sült.
Sejtitek-e miből készült?
Amíg Miska tejet csapol,
a sok kutya csihöl-csahol.
Minden cica tejet iszik,
ettől le sem részegedik.
Cirmike a legjobb táncos,
felkéri egy főtanácsos.
Kiderül, hogy falába van,
Cirmi szól - Bocs, inkább magam! -
Egy percig se kell várnia,
követi a kompánia.
Felhangzik a macskacsárdás,
majdnem beszakad a padlás!
Stanci néni alig bírja,
Feje fáj, az orvost hívja.
Meghallgatja bölcs tanácsát:
- Söprűzzön ki minden macskát!
Péter Erika: Macskacsárda - Videó
Link
MÁRCIUSI PALETTA
Olvad a hó,
a játszótér
szeméttel teli,
fehér takaró
már nem fedi,
nylon-zacskó,
papír-fecni
szerteszét,
elrondítja
szétázott
földfenekét,
szutykos
hókupacok
között parkol
a szemét,
kivillan
a kutya-kaki,
mert valaki
odaviszi
üríteni
ölebét!
Tejesdoboz dacol
századszor a széllel,
aztán mégis startol,
majd megpihen
a védett utcasarkon.
NAPFELKELTE
Hajnalban ébresztett
álmomból Héliosz,
aranycsápjaival
harangozott napot,
harmatcseppet hintett
a pálmák tenyerébe,
lángkoronát festett
a narancsfák fejére.
Lengén érintette
az articsókaföldeket,
karjával keltette
az ezredéves köveket,
útjára engedte a halászcsónakokat,
bekapcsolta fonák gondolataimat.
NAPLEMENTE
Elbúcsúzott tőlem
a hellén mítosz.
Álmos sugarával
elköszönt Héliosz,
simogatta a völgy
fakuló dombjait,
balzsammal ápolta
hámló májfoltjait.
Csillámpúdert hintett
az öblök tetejére,
aztán elrejtőzött
egy kúpszirt mellényébe
NEKROLÓG EGY DIÓFÁÉRT
Hiányzol.
Ott álltál kortalan,
ősz végén
szürkén, lombtalan,
seszínű
panelházak közt,
szeretet-
szomjasan.
Hallottam
fűrésznek zaját,
test-törzsed
hulló robaját.
Alattad
az avar nyögte
búcsúzó
sóhaját.
Tegnap még
srácok öleltek,
zöld diót
ágadról vertek.
Csavargók
árnyas ölednek
hűsében
hevertek.
Keresnek!
Fekete rigók!
Madarak!
Fészket kutatók!
Csonthéjad
rejtett termését
csókolni
akarók.
Lehettél volna
tudás almafája,
Hippokratésznek
óriás platánja,
Tessedik akáca,
szerelmes Árgyélus
tölgyfa-koronája!
Lehettél volna!
Diófa voltál.
Most üres a helyed.
Fűrészpor takarja
haldokló gyökered.
Mi lesz majd belőled?
Koporsó vagy oltár?
Én köszönöm neked,
hogy diófa voltál!
NEMZETI SZÍNEK
PIROS 
Piros az érett cseresznye,
a mentők vöröskeresztje,
piros a hónapos retek,
pirosak a himlőhelyek,
piros a Mikulás ruhája,
a tilosat jelző lámpa,
a pipacs, a bohóc orra,
a tűz lángja, a szamóca,
piros az arc, ha nagyon heves,
a szív, a paradicsomleves,
piros a malac, mit ropogósra sütnek,
a naptárakban piroslik az ünnep.
FEHÉR 
Fehér színű a gyöngyvirág,
a liszt, a zúzmarás faág,
fehér a gyermekláncfű nedve,
a hóvirág, a jegesmedve,
a tej, a fehér kenyér béle,
a megfőtt tojásfehérje,
fehér kutya a komondor,
fehér a smink a bohócon,
a tejszínhab, a túrótorta,
a fogsorunk jól megmosva,
a liliom és a só,
s nyakadban a hógolyó.
ZÖLD 
Zöld a zuzmó, a penész,
zöld a sóskafőzelék,
zöld a fenyő örökösen,
a zöldtea törökösen,
zöld színű a postástáska,
zöld a vadászok kabátja,
zöld a szentjánosbogár,
víz színén a békanyál,
zöld a kivi belseje,
a petrezselyem levele,
zöld a fürge pannongyík,
s magyar zászlón lenn a csík.
PÓKHÁLÓBA KAPASZKODVA
Válts meg szánalmas ölemtől,
Válts ki kínos gyötrelemből!
Viharzom a népes utcán,
tévedt férfiszem ragad rám.
Tüzes érzést vált, bizserget.
Hibát vétett a tekintet.
Hiányoznak széttárt karok.
Pókhálóba kapaszkodok.
Hiányoznak lázéjszakák,
boldogságos szemkarikák.
Védőburok ölel körül.
Eső cseppje sír könnyemül.
RÁDHANGOLVA
Úgy vélem,
férfi vagy.
Szenvedélyes.
Erős.
Hősies.
Hatalmas.
Meztelen.
Eszelős.
Hogyha felejteném,
mennyire szeretlek,
utánam szól a perc,
s újból felfedezlek.
Arany kaptárminták
nyalogatják állam,
dallamok úsznak rám
hullámzó fényágyban.
S mint gyilkos kődarab,
mi lábamnál lapul,
újra víz alá ránt,
vállamra hull a múlt.
Hallgatom halk zenéd ringató rítusát,
tested vad táncának suttogó ritmusát,
magamba merítem elixír illatod.
Ismét megkóstollak.
Érzed, hogy itt vagyok?
S életem egyetlenegy pillanatára
lélegzetem hallgat, s míg várat magára
megérint a tenger
halhatatlansága.
REMÉNYSUGÁR
A fény a fák között vidult,
majd egy platánágra hullt,
s a lecsorgó nap-patak
odacsalt egy madarat.
Zöldike vagy cinke volt?
Nem látszott csak szürke folt,
s szemközt a fal tetején
felcsillámlott a remény.
RÓZSA A JÉGEN 
Ázik-fázik az álmok kertje,
s minden benne nyílt virág,
a szél szirmot hint szemedbe,
már nem érzed illatát.
Egy szál rózsa ragyog a jégen,
vörös szégyenfeje láng,
alszik finom fagyfehéren,
hó dajkálja derekát.
Kóbor kutyák jönnek és mennek,
szaglásszák a szirmokat,
nyoma nincs az érzelemnek,
cincálják kis titkodat.
Házad nincs már, utcát is söpörsz,
rút rajtad a gyarlóság,
melléd szegődött a közöny,
s földbe fagyott a rózsád...
SIMOGATÓ
Simogass úgy, kérve kérlek,
hogy testedhez ne is érjek,
ha rajtam a nagykabát,
s hallgatásba hull a vágy.
Mozdulatom
maradványát
érzi majd a tenyered,
pilleszárnyú
porcelántárgy
kagylóhéj-könnyű kezed.
Simogasd még kezem, kérlek,
a ha titokban hozzád érek,
tisztán távozik a fény.
Szemeddel hatolsz belém.
SZIGLIGETI PRIZMA
A Balaton-nyelv még ízleli a nyarat,
asztala terített a hely szellemével,
a park lábánál fut a Tapolca patak -
s az Öreghegy kínál a szőlő levével.
Őszre készen- rejtve -az őskastély alszik,
borostyán bíborlik a filagórián,
távolból sirályok rikoltása hangzik-
s szobánkban üres már a szemetes kosár.
Metszegetem csendben gondolataimat,
mint kényelmes kertész az őszülő fákat,
de az ósdi szoba misztériuma - hat -
s írások szótükre lakja be a házat.
Az ódon falakon túllát a tekintet,
így megsokszorozódunk prizmája körül,
ideálmodhatjuk híres eleinket -
s tán a falra- egyszer- a mi fotónk kerül.
SZILVESZTER
Szilveszter az év utolja,
itt az óév búcsúzója.
Ez a nap a vígságszerző,
holnap vár egy új esztendő.
Vígan tülköl minden duda,
retteg tőle minden kutya.
Puffog, pattog a petárda,
szikrát vet a betonjárda.
Otthon semmi sincs a helyén,
maskara van apa fején.
Konfettik és szerpentinek,
jut és marad mindenkinek.
Itt az éjfél, harangoznak,
magyarhimnusz-hangok szólnak.
Jön az óév búcsúcsókja,
"Új-év! Új-Év!" - üt az óra.
SZÍNESZTÉZIA
Éjjel felriadok, fekete a fal,
hajnalra homályos szürke lengi át,
s mikor betolakszik néhány fénysugár,
gyöngyházszínű lesz, akár Petrográdban
a Néva-deltában,a felejthetetlen
fehér éjszakák.
Ha hangulatom borús, minden komor, zavaros
zöld vagy mélykék, mint a tinta,
bolondos kedvemben mályvaszín az ég,
púderrózsaszín meg violalila,
fénycsóva ölel át,s fejtetőm átfonja
aranyglória.
Alattomosan hull rám a tarka alkony,
minden pillanatban változik színe;
izzani készülő, vibráló neon,
vagy gyors gyíkocskákkal
rokon kaméleon!
Estére eltűnik a távozó nap,
ittlétét egy fakó fénycsík jelzi csak,
ablakomat áttetsző fátyol fedi,
végre előbukkan a telt telihold,
a tengertiszta csillag,
a csillogó csoda,
s rám borul
gyöngéden
a fénylő
éjszaka.
A TAVASZ FELTÁMADÁSA
Koporsóban hált
hónapokon át,
s titokban remélte,
várta a csodát,
tetszhalott volt,
de feltámadt végre,
hideglelős utunk
a fényig kísérte,
s most összeborulnak
a szerelmes nyárfák,
ártatlan fűzágak
próbálják a pártát,
nászra készülődnek
a megkócolt bokrok,
szél küld szoknyájukra
hímes csipkefodrot
s az örökzöld fenyő
bölcsőt ringatni kész;
ágait kinyújtja,
akár az anyakéz.
TAVASZI SANZON
Álmomban a Champ Elyséen ballagok,
zsongnak bennem világhírű sanzonok.
Edith Piaf, Montand, Greco,
Charles Aznavour, Gilbert Becaud...
Előttem egy kis midinett,
blúza alatt keble piheg,
fölötte száz virágcsillag,
körbelengi parfümillat.
Márciusvég. Tavaszt terem.
Érhetne már a ,,Szerelem".
A TERMÉSZET MENYASSZONYA
Bimbót bontottál, mint almafavirág,
kabátomba rejtelek: ne fázz,
csupa láz az arcod minden tavasz-esten,
virágpaplan borít s föléd fonom testem.
Almát eszünk, s eldobjuk a magvakat,
évek múltán földben almafa fakad,
ágaira felmásznak a gyerekek,
árnyékába bújnak majd szerelmesek.
TÉLI MONITOR
Szomorú szavakat hint a tél.
Az ég sátorvásznát füstszürkére festi.
Az idei év is elvetélt.
Hogy mit hoz a holnap, még senki sem sejti.
Fényévnyi távolban már a nyár.
Az ősz közelsége végtelenbe fáradt.
Az éj monitora vakká vált.
A tavak befagytak, s újabb vírus támad.
TÜKRÖK KÖZT
Körben, tükörben
lásd magad egyszer,
mielőtt még elkanászkodnál!
Először zavar, felkavar, hogy nyomot
szőtt rajtad a drága idő!
Szemléld csak napjaid
mély májfoltjait,
sorsod rikító ráncnyakláncait,
miktől zavarban vagy, pőrén!
Nézd, mint idegen bőrén a kék
szégyenfoltokat,
nagyító alatt!
Vizsgáld lelkednek himlőhelyeit
hintőpor nélkül, kendőzetlenül!
Élj igazmondó tükrök közt,
léted forradásait nyaldosva,
szenny nélkül,
megértve másokat!
Levonhatsz furcsa
tanulságokat!
UTOLSÓ KÍVÁNSÁG
Takarómon még
átragyog a fény,
de könny ömlik keblemből
s fájdalom pettyezi
törékeny bőrömet.
Ölelj meg éjszaka,
csókolj meg éjszaka,
férfi-vétkeiddel
csipkedd meg mellemet,
hogy ajkad közt legyek,
görcsben, megizzadva,
vérem megalvasztva,
melled a mellemen,
verítékben vacogva,
szemed a szememben,
összekulcsolt tekintettel,
parazsat sugárzóan.
Veled akarok aludni,
hasad a hasammal,
hátad a hátammal,
ágyékodon táncolva,
szíveden kalapálva,
sikongva és hallgatva,
boldog remegésben...
Veled akarok aludni,
hogy karjaidban haljak,
örök ölelésben...
ÜRES A KALITKA
Üres a kalitka.
Az idős hölgy
már nem szuszog.
Opálfényű gyászburok
göngyöli a sarokba tett
vödröt és a felmosót,
mit ott utoljára otthagyott.
A nedvszívó törlőrongy
elhagyottan sír a fán.
A nyugtató barna ruhán
nem pihenhet már a szem.
Gyászolnak a tárgyak.
Eltűnt a barna ruhás néni!
Temetését valaki intézi.
Feketébb lett a panel.
A szomszédban
a kismadár nem énekel.
VADASPARK II.
Strucc
A strucc a nagy futómadár.
Homokdűnéken szaladgál.
Óriás a strucc tojása.
Elég negyven rántottára.
Orrszarvú
Az orrszarvú ritka állat,
Alig látni néhány százat.
Bőre vastag, lába csülök,
Fejdísze a drága tülök.
Teknős
Teknős hátán kemény páncél.
Belebújva pont aláfér.
Hátán hordja, ez a háza.
Érthető a lassúsága.
Krokodil
Krokodil a Nílus réme.
Szoborként vár az ebédre.
Szája mint a csípőfogó.
Hemzseg tőle a nagy folyó.
Leopárd
Lopakodik a leopárd.
Gazellára feni fogát.
Roppant virgonc a mozgása.
Könnyen tesz szert vacsorára.
A VÉNEK
Elvesztettük
a nemzés kegyelmét.
Combunk között
nincs hetente vendég
és
a lepedőkből
a foltok kikoptak.
Angyalokká váltunk,
már szárnyunk is olvad.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Péter Erika |
|
|
|
|
|
Offline
