Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Heiner Ágnes versei
  2020-07-10 21:00:35, péntek
 
 







HEINER ÁGNES VERSEI









AZ NEM JÓ...


Az nem jó, akiért nem kell sírni,
Akiért nem kell este forgolódni.

Mindig az kell, aki megaláz,
Akiért a szív keservesen fáj.

Az nem kell, aki hűséget fogadna,
Aki mindent feladna.

Én olyat szeretnék szeretni,
Akinek nem kell finomat főzni.

Akinek nem lenne előttem titka,
Akiért nem kéne várni hiába.

Én úgy szeretnélek szeretni,
Úgy szeretnék fájdalom nélkül nevetni.







BOLONDULÁSIG


Gyűlölök és szeretek
Bolondulásig
Megőrülök, nyugtalan szívem
Hajnal hasadtáig.

Szemedet nézem
S már nem itt vagyok
Körülem fényes zuhatag
Vízesésben zuhanok.

Kékes fény világít
Éjjel ágyamban reszketek
Csókod ízét érzem ajkamon
És lassan megbolondulok.

Szívem félelmében megtorpan
Egy pillanatig
Hisz őrülten szeretlek
Bolondulásig.







A CSÖND


Az ősz már rég lehullatta levelét,
S én nem mondtam még el,
Amit szeretnék.

A tél is itt van, bekopog,
De én csak motyogok,
Nehogy meghalld, mit mondok.

Tavaszodik, kivirul a táj,
S talán most elmondom végre,
Mi az, ami fáj.

Nyár lesz, aztán újra ősz,
Csak nézem, ahogy havas lesz a föld,
S még mindig fogva tart a csönd.







EMLÉKSZEL...?


Emlékszel mikor emléke menedéket nyújtott,
Rá gondolva szemedbe könny szökött?
Emlékszel mikor rád mosolygott,
Kacagása minden bánatot elűzött?

Emlékszem, igen, régen volt,
Azóta szívemet betemette a hó,
Emlékszem, igen, régen volt,
Azóta tovaszállt minden mi jó.

Emlékszel mikor vártad őt,
Éveken át reménytelen,
S szíved nehéz lett, mint a kő,


A remény kihalt a szemedben?

Emlékszem, az már rég elmúlt,
A szél tőle távol fújt,
Emlékszem, elfeledtem milyen,
Homályos lett képe szememben...

Emléke egyre homályosodik,
Mint pocsolyába esett fénykép,
Oszlik szét a kezemben,
Szívem többé nem emlékezik...










FÁRAD A SZEM, S A KÉZ...


Fárad a szem, s a kéz,
Midőn eléri a vég,
Testét, s lelkét adja,
De még nem tudja
Kihez, s hova tér.

Fárad a száj, a szív, s az értelem,
Elfárad benne végleg minden érzelem,
S már csak csendben pihenne,
S figyelné, ahogy a nap lemenne.

Elfáradt végleg,
Behunyta két szemét,
S lassan letette kezét,
Ajka még mondta volna,
Mit gondol az ész,
De szíve utolsót dobbant,
S lelke elhagyta testét,
Miközben figyelte a naplementét.







FELTÉPI A SEBEKET...


Feltépi a sebeket,
Kibuggyan a meleg vér...
Marcangolja körmeivel,
Port fúj bele a hűvös szél...

Simogatja a hegeket,
Szívét mardossa szét...
Letörölné könnyeivel,
De a szív kővé lett rég...







HA CSILLAGOK KÖZT JÁRSZ


Ha csillagok közt jársz
Engem ott mindig megtalálsz
Hisz nem vagyok én már Isten mása
Csupán a holtak társa.

Nézz fel az égre
S ha igazán kívánod
Mosolyom ott ragyog
Nyugalom övez engem végre.

Nézd a csillagot
Mi valaha voltam
Most ott vagyok
S emlékem így rád hagyom.







HALLOM...


Hallom, hogy üti az ajtót:
Kop, kop
És csendben azt súgja:
Most, most
Én mondanám, hogy:
Nem, nem
De érzem, hogy:
Kell, kell
És csendben súgom:
Még, még
Mert, ami kell most az a:
Kéj, kéj







HA MENNÉK IS...


Ha mennék is
Csak egy csókra maradnék
Ha maradnék is
Azt nem tenném
Ha mégis
Csak álmodnék.







HOL JÁR AZ ESZEM...


Hol jár az eszem
Csak a csengőt figyelem
Mindig meglesem
Lássam Kedvesem.

Hol jár az eszem
Lélekben Vele
Mégis feledem
Édes Kedvesem.

Hol jár az eszed
Csak a csengőt figyeled
Mindig meglesed
Lássad Kedvesed.

Hol jár az eszed
Tán már nem szereted
Tudod nem lehet
Így te is feleded.

2001. január 29., Zalatnay Sarolta Hol jár az eszem? című művének felhasználásával







ISTEN ÁLDJON TÉGED MAGYAR!


Isten áldjon meg téged magyar!
Mit művelsz most éppen?
Bitang, s hazug vagy,
Csak harcolsz magad ellen.
A jókedv, s bőség már rég odaveszett,
Védőkard helyén harcmező lett,
S a balsors még mindig tép,
Te buta, te balga nép!

Ki a múltat mindig csak siratja,
Ki nem látja a jövőt, csak hazudja,
Kinek nem adnak jelent,
Kit csak szítanak egymás ellen.
Ez lenne a mi hazánk?
Hol békét csak a sírnál látsz?
Szánjon meg téged az Isten magyar!
S igazán szégyelld magad!







KERESEM A SZÓT...


Keresem a szót,
Mi elmondja,
Mennyire jó...
Veled!
Keresem a szavakat,
Hogy leírjam,
Örülök...
Neked!
Keresem, keresem,
De kifejezni ezt
Szavakkal nem lehet!
Egy-két ismerős szó,
Mi eszembe jut,
És jó!
Boldog vagyok...
Veled!
S örülök, hogy vagy...
Nekem!
S szeretlek...
Téged!
Amíg csak...
Élek!







KERESEM AZ UTAM




Keresem az utam
Megint egyedül,
Kutatok valaki után
Itt legbelül.

Magányomban nincs szó,
Se hang, se szívdobbanás,
Csak az üres, néma kongás.

Látom már közeledni felém,
Haja barna, szeme fekete,
Átkarol és megcsókol,
Szőke hajába beletúrok.

Ébredek zaklatottan
Igézve hallgatom a csendet
Ahogy kong benne a semmi
S tudom: nincs itt senki.







MA ÉS HOLNAP




A múltat egy kútba dobtam,
Csak én tudom hol van.
A szépet megőríztem,
De a rosszat elfeledtem.

Tégy te is így,
Hogy boldog lehess,
S legyen ma és holnap
Neked és nekem mindennap.







MIKOR A HOLD RÁM MOSOLYOG...


Mikor a hold rám mosolyog,
Mosolyod ég szívemben,
Mikor a nap éjre dől,
Elsötétül képed előttem.

Ha szivárványt látok,
Te vagy ki eszembe jut,
Ha feketén hömpölyögnek a viharfelhők,
Sós könnyűm a számba fut.

Nem érdemled meg szeretetemet,
Csak fájdalmat okoz emléked,
De lelkem újra és újra felidéz,
Beleremeg, ha titokban megigéz.







MOST
. . . . . . . . . . . . . . . . . . .




Itt van az idő: most!
Most fogd meg a kezem!
Most mondd, hogy szeretsz!
Most, most, most...
Most akarom,
Most akarlak,
Csak most akarok élni,
Itt és veled: most!







NÉLKÜLED


Álomba ringatom magam,
Mikor magányom úgy kívánja,
Nélküled minden nap ezer év,
S nem alszom éjszakánként.

Volt mikor nem voltál,
S nem is fájt, hogy nem voltál,
De most csendesen-fájón éget,
Hogy nem érinthetlek téged.







NÉZZ RÁM


Nézz rám,
S inkább ne mondd,
Hogy mit,
S kit látsz.

Csak nézz rám,
S mondd,
Hogy így is,
Engem szeretsz.







ODAÁT


Odaát, odaát,
Megyek én,
Ha várnak rám.

Odaát, odaát,
Ha ott leszek,
Nem jövök vissza már.

Odaát, odaát,
Félek menni,
Hisz nem tudom mi vár.

Odaát, odaát,
Megyek én,
Mikor eljő a halál.










ŐSZI NOSZTALGIA


Már csak a susogó fák közt
Hallom újra a hangodat
Nevetésed édesen zizeg
A barnuló-sárgás falevelek alatt.

Néha homályos reggeleken
Mosolyogni látom az arcodat
S nevetve átvészelem
A kínzó-fájdalmas napokat.







SOKSZOR...


Sokszor álltunk csendesen,
Szavak nélkül is lelkesen,
Te meg én...
Réges rég.
Sokszor huncut mosollyal szemedben
Kerestél, s kerestelek szüntelen,
Te meg én...
Sohasem.







SZERELMES SZÍV


Dobban, hevesen dobban a szerelmes szív
Kezed fogja, s mégis odabenn, benn sír...
Boldog, nagyon boldog, hogy arcod tőle mosolygós
Ajkad csókolja, s mégis fél ez tán az utolsó...

Ölel, szorosan ölel a szerelmes szív
Kezed fogja, s mégis érzi legbelül, belül a kínt...
Simogatja lelked, telnek-múlnak a percek,
S csak némán suttogja neked: szeretlek...







SZERETEM...


Szeretem a verset,
S benne téged,
Mert nekem ihletet adsz,
S rímekké faragod azt.

Szeretem a múzsám,
Az én piros rózsám,
Szeretem, ha tüze bennem ég,
S ez űz engem oly rég.

Szeretlek téged,
S benned a verset,
Mert megtarthatom magamnak,
S megtarthatlak magamnak.







SZERETTEM VOLNA...


Sok szépet írtam róla,
Mert sok szépet kaptam tőle,
S én is adtam, s adtam volna...
De tiltott az Ég, s a Sors tőle.
Nem érezhettem jobban,
Milyen mikor szeret,
S kínzott az érzés álmomban,
Hogy több sosem lehet,
Pedig szerettem, s szerettem volna...







SZERETNÉK...


Szeretnék egy népet,
Egy újat és szépet,
Kinek nincsen piszka, mocska,
Kinek tényleg dicső a múltja.

Szeretnék egy hazát,
Mely olyan, mint az igaz barát,
Melynek mindig ölelő a karja,
S ha baj van, kezét nyújtja.

Szeretnék én igazságot,
S eltörölni minden hazugságot,
Szeretnék én békében élni,
S végre boldog magyar lenni.







TEMETŐKAPUBAN ÁLLOK


Temetőkapuban állok,
S csendben Őt várom.

Nem tudom, mikor jön
És honnan, de türelmes vagyok.

Lágy szellő simogat,
Körülöleli a sírokat.

Éjjel mécsesek fénye világít,
A hold messziről rám hunyorít.

Engem figyelnek, néznek,
Körülvesznek a holt lelkek.

Kicsit félek Tőle,
Mégsem reszketek a hidegben.

Temetőkapuban állok,
S csendben a Halált várom.







A TŰZ


Szívem már lenyugodott
Nem hajszol
Nem keres
Csak titokban szeret...

Szívem már lenyugodott
Nem figyeli lépteidet
Nem kívánja már csókod
Csak titkon szenved...

Szívem már lenyugodott
Nem gondol rád
Nem várja már jöttödet
Csak tűri a kínt csendesen

Szívem már mást szeret
Emléked most kiteszem
Vigye el a tavaszi szél
S ne tudjam meg soha: te nem is szerettél.







VALAHOL EZ A SZÍV...


Valahol ez a szív megrepedt
Ezer sebből vérzik... érzem...
Valahol ez a szív megrekedt
Vergődik csak a kezemben.

Van, hogy ez a szív rám nevet
Kikacagja balga életem... hallom...
Van, hogy ez a szív kárörvend
Visszhangzik bennem a fájdalom... úgy fájlalom.







VAN OLYAN EMLÉK


Van olyan emlék,
Mitől nem szabadulsz,
Van, hogy elér,
És belebolondulsz.

Van olyan emlék,
Mi gyökeret ereszt,
S a szív csak remél,
S a fájdalom erősebb lesz.

Van olyan emlék,
Amely mindig felvidít,
S nem hagyja, hogy elfeledd,
Borús napokon megsegít.

Van olyan emlék,
Ami könnyeket ejt,
Annyira szeret,
És soha el nem felejt.











 
 
0 komment , kategória:  Heiner Ágnes   
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2021.11 2021. December 2022.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 11 db bejegyzés
e év: 320 db bejegyzés
Összes: 4830 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 566
  • e Hét: 6910
  • e Hónap: 33533
  • e Év: 170905
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.