|
 1/2 oldal 
|
Bejegyzések száma: 16
|
|
|
|
|
|
2024-02-28 18:20:02, szerda
|
| |
| |
Csak halkan járj, halkan.
A fűszálakra vigyázzunk!
- Megérzi a sok gyökér lenn.
Vigyázva járjunk, - halkan!
Hogy néznek e fiatal fák,
Mert a kezemet megfogtad!
Nem, nem is mireánk néznek,
- Tán bölcsek e fiatal fák?
Én nem megyek tovább innét!
- A tó szeme most kinyílott,
Reggel van, árny van, a tó mély...
Én nem tudok elmenni innét.
Te várj meg engem a parton...
A tóba lenn egy mese-rét van.
Ha feljövök - ezer év múlva, -
Légy te a parton!"
Kaffka Margit
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kaffka Margit |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2024-01-17 00:12:42, szerda
|
| |
| |
Kaffka Margit: Leánykérés
Fehérzimankós téli éjszaka
Éjféli miséről mentünk haza,
S járt legelül, csuda hallgatagon,
A jegyző úrral Mária hugom.
A férfi szólt az erdő szélinél:
- Hallotta-é, kisasszony, mit beszél
Kettőnkről együtt a falu? - Tudom!
Sietve mondta Mária hugom.
A rozsvetés dűlőjin szólt megint:
- A szóbeszéd igaz lehetne mind,
Ha jönne vélem, - mindig egy úton...
- Igen! - felelte Mária hugom.
Mégegyszer szólt a szérüskert megett:
- Édes kis madaram! Fáradt lehet!
Adja a karját! - S ment hallgatagon,
Hozzásimulva Mária hugom.
1902.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kaffka Margit |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2023-11-12 00:45:39, vasárnap
|
| |
| |
Kaffka Margit - Te tudod már?
Búcsúzni fáj nagyon, én mégis hagyom,
mert minden sóhaj, lelkemből szabadult
rabmadár, a kalitka ajtaja már régóta
nyitva áll, csak én nem tudtam, milyen
messze tudlak gondolatban, a szívem még
mindig nem enyém - azt, nálad hagytam.
Nem kérdezek és nem várok válaszokat,
nem sírok vissza el nem csókolt csókokat,
temetni mentem emlékedet messzire, mert
miattad hazudtam igazat magamnak is,
hogy lehet szeretni - szeretni lehet, ennyire.
Nevetve sírtam és sírva nevettem, lépteid
nyomát kerestem, arcomon csurgott az
esőverte könnyem, nem tudom mi tart,
miért élek ebben a hihetetlen szerelemben.
Te mindig tudtad, merre járok, hol nyílnak
még a városban a virágok, s ha leültem egy
árnyas fa rejtette padra, sikoltott bennem
a vágy, hogy mellettem ülj - egy pillanatra.
Belül hallottam a hangodat, Veled ébredtem
minden reggel, lélegzetem a lélegzeteddel,
álom volt csupán, képzelet játszotta tünemény,
egy kósza, egy leheletnyi, egy halk-remény.
A Te szemeddel néztem és láttam, az ölelésedre
vágytam, éreztem az ősz illatát, kísértem a folyót,
ahogy a hidak szelik át, lelkemet veszni nem
hagyhattam, válaszokat kerestem önmagamban.
Csak azt tudom, nem maradhatok - többé
a szerelemből sem adhatok - gyűjtöttem
erőt felejteni, s hogy meddig lesz elég? -
ezt most, senki nem tudja megmondani.
Te tudod már, hogyan kell - nem szeretni?
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kaffka Margit |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2023-05-21 01:02:12, vasárnap
|
| |
| |
Kaffka Margit - Hangyaboly
(részlet)
Május - boldog hó -, tavasz teljessége! Érett, nagy szerelmet, büntetlent, nyilvánosat, boldogat példázó. Tiszta és ifjú mátkapárok hava; Mária hava és a kinyílott virágoké; Mária hava, a dicsőséges, örökös Menyasszonyé, Isten szép jegyeséé. Ó, Mária - boldogságos Szűz Mária!
A kedves, szép kis templom főoltárán ott a Szűz képe, a mosolygó, telt, édes Asszonyé - murillói derűben áll felhők és rózsák között; angyalfejecskék kacagnak, rózsák piroslanak a felhőfüggöny kedves rejtekeiből; kandi angyalok vagy ámorok tán; pufók pogány puttócskák. A Szűz sugárzó feje körül csillagkoszorú; szép, erős lábai alatt a telihold sarlója, úgy lebeg rajta, és nyugodt győzelemben tapos a Kígyó fején... Persephoné, ki tavaszkor diadalt arat a Sötétségen. - A bezárt, sínylő és titkos, téli érzéseken is... Ó, drága, értett misztérium; ó átlátszó, gyenge fátyol; ó, ifjúság!
Jó a templom padjain ülni kedves tavaszi zsibbadásban, hosszú délutáni órákon - tömjénfüstben és virágillatban - hallani a szószékről újra meg újra a drága, naiv, örök legendát; aztán karban együtt, halk zümmögéssel, lüktető ritmusban és felváltva ilyeneket mondani: ,,Te Aranyház! Te frigynek szent Szekrénye! Mennyek Kapuja! Ó, elefántcsontból való Torony! Titkos értelmű Rózsa!..."
Világiak is, a város szépasszonyai, sőt szerelmes ifjai is ismerték, szerették, látogatták e virágos, muzsikás szép-szép tavaszi ájtatosságot; e Mária-litániákat a zárdatemplomban. S a bennlakók néha, kivonuláskor idegen úri ruhás férfiakat láthattak mosolyogva, levett kalappal álldogálni a csarnokban. És egy szép vasárnapon a nyitott kapu világos terében egyszer csak felrévlett nekik egy összefogódzott, csinos fiatal pár. Virágos, világos kalapka volt a menyasszonyon, szép fehér ruhácska; eleven kis arcán még néhány pattanás; barna, meleg szemei elmélyedve és álmodóan bámultak bele a zárdafolyosó sötétjébe. Mikor Király Erzsi lépett ki, huncutul rámosolygott, és meglökte a férfi karját, hogy figyelmeztesse. A fiatalember levette kalapját, és tisztes, hálás mosollyal odaköszönt vigyázva az idegen leánynak - jó szellemüknek.
- Si-étni! Was fir réndetlenség! - kiabált az Öreg az első pároknál.
- Láttátok Helént? Helént, Helént, Gross Helénkét! - szállt és lihegett a suttogás a bennlakók soraiban.
- Still sein! Unverschämtheit!* - üvöltött Kunigund félelmes hangon, és felborította mérgében az uzsonnához való kenyereskosarat. Másnap és harmadnap és azután is az ájtatosságon mindig ott volt az ifjú mátkapár; innét a templomból nem űzhette ki senki őket. ,,Lám csak, visszahúzza a szíve ide mégis!" - mondogatták néha azok a sororok, kik különösebben szerették és tisztelték Helén nagynénjét, a nemrég boldogult Főasszonyt. ,,Mennyire hasonlít rá, a szeme, ugye?" És Helénke néha elmenőben félénken odaköszönt nekik: ,,Gelobt sei...!" Visszafeleltek; erre vétek is volna nem felelni.
Egy napon az előcsarnokban Virginia ment el a pár mellett; váratlanul megállt, és mélyen a leány szemébe nézett. Az lehajolt, és gyorsan, forrón csókolt kezet.
- Boldog vagy-é? - kérdezte komolyan az apáca.
- Jaj, nagyon - igazán nagyon, kedves nővér! Engedje meg, hogy bemutassam a jegyesemet; ó, ő olyan jó katolikus! Ó, kedves, drága jó nővér!...
És síró meghatottsággal hajolt újra a Virginia szép keze fölé, hogy csókkal borítsa. Az sima, kissé papos mozdulattal engedte.
- Imádkozni fogok érted, gyermek! A boldogult is, odafenn azt teszi bizonnyal; ő olyan jó volt, olyan bölcs!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kaffka Margit |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2023-04-28 06:21:28, péntek
|
| |
| |
Kaffka Margit: Fényben
Tudom, hogy a tavasz nem tart örökké,
Hogy elmúlnak mind a derűs napok,
Hogy a dal, hogy a tavasz idehagynak,
És ősz fejemmel magam maradok.
Zörgő avarban, ködös alkonyattal,
A darvak búcsúzása idején
Ráérek majd jövők titkát keresni,
S borongva sírni emlékek ködén.
De ki töpreng édes tavaszi reggel
Fagyos pusztákon, hulló levelen, -
Mikor csillámos, szőke napsugárral
Végigragyogja útját a jelen...
1901
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kaffka Margit |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2022-09-29 00:21:27, csütörtök
|
| |
| |
Kaffka Margit: Rosszalkodás
Igazad van: simítni a gyürődést,
Visszafésülni ellazult hajat,
- Még azt hihetnék körül az emberek:
Valami bolond "íróné" ül itt,
Ki este verslábaktól dúlt fejére
Csak így-úgy csapja fel a kalapot,
S biztosító-tűt vesz kapocs helyett.
- Az ura? - Az tán még-figurább szerzet!
Csőbe kuksoló, halvány mániákus,
Metsz, izzít, szárít, kikészít, leöblint,
S azt hiszi: ezen nyílik a világ.
- Pedig ments Isten! Semmi baja néki!
Rendes kis úr, - komoly, szakállas úr!
És aztán illendően, vontatottan
Kell társalogni, - régi hitveseknek.
Egy kicsit egymást jóerkölcsben únni!
Mint akik szépen, kifogástalan,
Megösmerkedtek gárdedám-szárny alatt,
Kétszer beszéltek ablakrácson át,
Aztán az ifjúr szalonkabátba bújt,
Meglátogatta délben a papát,
S az szólt: "Leányom, nagy szerencse ért,
Megtisztelés házunkra..." és a többi:
S a szende lélek irult-pirult okosan,
S míg esküvőről vissza nem kocsiztak
Dehogy! A világért se! Még kisujját
Sem adta volna csókra, úgy ügyelt.
Nem is! Csak rossz gyermekek tesznek olyat.
Azoknak kell a házmestertől félni.
Éjnek évadján mit koncsorognak Budán?
Mink soha olyat! Egymásnak úgy születtünk
(báli angyalkák,) házasságlevéllel.
- Ki emlékeznék közülünk olyan
Rendetlenségre; furcsa, élhetetlen
Húzódásra, hogy: "Tán mégse! Hagyd!
Sorsodra végleg mért kössem magam?
Becsüld meg jobban drága ifjúságod!
Gondold meg jól, vagy - ne gondolj vele!"
- No már ki hallott íly bolond vitát? -
Az a szigorú úr tán, ki mellettem ül,
Halvány homlokkal és komoly szakállal?
De kék szeme sarkából rámragyog
Hitetlenül is hites tisztasága,
És kikacag, akárhogy komolykodik,
Az édes, bízó, gyanútlan fiatalság,
- (Melynek mennyire, mennyire igaza volt!)
- És aki most úgye ne-e-em, dehogy is
Szeretné megverni a feleségét? -
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kaffka Margit |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2022-05-02 18:14:34, hétfő
|
| |
| |
Kaffka Margit: Primavéra
Csak halkan járj, halkan.
A fűszálakra vigyázzunk!
- Megérzi a sok gyökér lenn.
Vigyázva járjunk, - halkan!
Hogy néznek e fiatal fák,
Mert a kezemet megfogtad!
Nem, nem is mireánk néznek,
- Tán bölcsek e fiatal fák?
Én nem megyek tovább innét!
- A tó szeme most kinyílott,
Reggel van, árny van, a tó mély...
Én nem tudok elmenni innét.
Te várj meg engem a parton...
A tóba lenn egy mese-rét van.
Ha feljövök - ezer év mulva, -
Légy te a parton!
1905
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kaffka Margit |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2021-11-04 15:16:47, csütörtök
|
| |
| |
Kaffka Margit - Csend
Én nem tudok
A csendről, melybe száz forró titok
És jövendő viharok lelke ébred;
Hol nászát üli száz rejtett ígéret.
A csendről, melyre mennydörgés felel,
Idegzett húr most, oh most pattan el,
Vagy fölzengi a nagy harmóniát,
Az életet, az üdvöt, a halált,
Mindegy! Valami jönni, jönni fog!
Ily csendről nem tudok.
De ismerem
Hol bús töprengés ág-boga terem,
A csonka múlt idétlen hordozóját,
Sok, sok magános, lomha alkonyórát,
Melyből a szótalan, közömbös árnyak
Vád nélkül, halkan a szívemre szállnak,
S a szívnek várni, - várni nincs joga, -
Úgy jő a holnap, ahogy jött a ma,
Míg percre perc születni kénytelen,
E csöndet ismerem.
1905
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kaffka Margit |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2021-06-06 16:44:42, vasárnap
|
| |
| |
Kaffka Margit - Szerelemdal
( Shei Min )
Oly áldott a te két kezed,
Hogyha belőle szőhetne a len,
Nem volna egy virág se szebb
A réteken.
Oly gyöngéd kis lábad nyoma,
Mint lepkeszárnyon lehellet.
Nesztelen úgy suhansz tova,
Mint égen a karcsú felleg.
Hangod oly édes, tiszta, mint
A fülemile-dal a csalítban.
- Mint nyírfa, ha tavaszi szélben ing,
Úgy suttogsz halkan.
Szépek az ifjú barackfák,
Virágos virágaik dísze,
De sugárzóbb a te pompád:
Bár hajad éjfekete.
Te vagy a virágok virága,
Madárdal, tavasz és felleg.
Csak messziről áhítlak vágyva,
Tudom, sohse ölellek.
Mégis, - ha nézlek,
Nem bánok madárt, lepkéket.
Hogyha meglátlak,
Felejtem a tavaszt, a fákat,
A virágot, földet, eget:
És nem irigylem
A boldog isteneket.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kaffka Margit |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2020-01-18 21:21:43, szombat
|
| |
| |
Kaffka Margit : Nem hiszek
Egy fáradt pille ringott haldokolva
Tarlott gallyon, barnás levél alatt.
Sápadt falombok halovány árnyéka
Remegve űzött őszi sugarat.
Nagyon szomorú mese volt az élet.
A fán már útrakészült száz madár.
És mind nekem csacsogta búcsúzóra,
Hogy a nyaram sohsem jön vissza már.
Bealkonyult keserves sóhajomra,
És csillagkönnyel lett tele az ég.
Azon az éjen álmok látogattak,
Oly teli fénnyel, mint tán soha még.
Olyan kicsike, szűk volt a szobácskám,
Mégis egész tündérország befért.
És álmodtam merész, nagy boldogságrul,
Álmodtam nagy, boldogságos mesét.
Álmodtam én már sokszor égiszépet
És mindig fájó szívvel ébredék.
Elég! Álmodni nem akarok többet,
Se húnyt reményeket siratni még.
Tudom: jő majd a józan, szürke reggel
És szomorú lesz. Csupa köd, hideg.
Jöhetne már maga a boldogság is,
Annak se tudnék hinni. Nem hiszek.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kaffka Margit |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/2 oldal
|
Bejegyzések száma: 16
|
|
|
|
2022. Május
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
191 db bejegyzés |
| e év: |
1995 db bejegyzés |
| Összes: |
10039 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 1000
- e Hét: 5616
- e Hónap: 9366
- e Év: 78286
|
|
|
Online
