Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Balassi Bálint versei
  2020-03-27 19:30:13, péntek
 
 










BALASSI BÁLINT VERSEI


Balassi Bálint (Zólyom, 1554. október 20. - Esztergom-Szentkirály, 1594. május 30.) magyar költő, törökverő nemes.


466 éve Zólyom városában megszületett Balassi Bálint, a magyar reneszánsz költészet kiemelkedő alakja, a magyar nyelvű költészet első kiemelkedő művelője, a magyar irodalom első klasszikusa († 1594).

Apja, János, ha finoman akarjuk kifejezni, rablólovagként tevékenykedett. Bálint sem volt rest, ha egy kis csetepatéról volt szó. Kivette a részét a végvári harcokból, sőt abba is halt bele, hiszen egy ágyúgolyó vitte el a lábát. De nem is a halála az izgalmas, hanem ahogyan élt. Márpedig ő tudott élni. A bor és az asszonyi báj nagy élvezője volt. Sokan a "Zólyomi Casanovaként" is emlegetik. Nem véletlenül, hiszen számtalan Célia, Júlia, Anna és egyéb vékonydongájú és termetes vászoncseléd ízlelhette meg lendületes strófáinak sajátos, pulzáló ritmikáját. Többek közt Dobó István lánya, Dobó Krisztina is. A várkapitányok feleségeiket, lányaikat elzárva tartották, de ez sem akadályozhatta meg az ifjú vitézt a hódításban. Rendszerint állomáshelyein összetört női szíveket hagyott hátra, viszont cserébe elvitt némi javadalmat. Már amit a gyors távozásoknál vihetett. Költészete is egyedülálló volt, korát jóval megelőző. Gondoljunk csak bele, hogy akkor halt meg, amikor Shakespeare a Rómeó és Júliát írta.








Balassi Bálint élete

Link



Balassi Bálint összes költeményei

Link



Psalmus 27. Translatio Ungarico... : " Az én jó Istenem... - Balassi Bálint énekei

Link



Kodály: Balassi Bálint elfeledett éneke

Link








ADJ MÁR CSENDESSÉGET...


1 Adj már csendességet, lelki békességet, mennybéli Úr!
Bujdosó elmémet ódd bútól szívemet, kit sok kín fúr!

2 Sok ideje immár, hogy lelkem szomjan vár mentségére,
Őrizd, ne hadd, ébreszd, haragod ne gerjeszd vesztségére!

3 Nem kicsiny munkával, fiad halálával váltottál meg,
Kinek érdeméért most is szükségemet teljesíts meg!

4 Irgalmad nagysága, nem vétkem rútsága feljebb való,
Irgalmad végtelen, de bűnöm éktelen s romlást valló.

5 Jóvoltod változást, gazdagságod fogyást ereszthet-e?
Engem, te szolgádat, mint régen sokakat, ébreszthet-e?

6 Nem kell kételkednem, sőt jót reménlenem igéd szerint,
Megadod kedvessen, mit ígérsz kegyessen hitem szerint,

7 Nyisd fel hát karodnak, szentséges markodnak áldott zárját,
Add meg életemnek, nyomorult fejemnek letört szárnyát;

8 Repülvén áldjalak, élvén imádjalak vétek nélkül,
Kit jól gyakorolván, haljak meg nyugodván, bú s kín nélkül!

1591










BALASSI BÁLINT ELFELEJTETT ÉNEKE
(Kodály Zoltán által megzenésítve 1943-ban)


Hej! Én szegény népem,
elszéledett vérem,
mivé lettél mostanság?

Holott mindenfelül
az ellenség kerül,
belül ezer féreg rág.

Puha ernyedésben
párnás süppedésben
várod napod múlását.

Várod, más segítsen,
országot építsen;
várod magad bukását.

Szörnyű rontás rajtad,
nem magad akartad,
dög pusztít a testeden,

mely csak véred issza,
velőd, agyad szívja,
vigadoz majd esteden!

Én se tejen, mézen,
keserű kenyéren
töltém gyermekségemet,

De ennyi galádság,
földöncsúszó gazság,
fölforralja véremet!

Hol van "hősi kardod"?
"Igaz magyar" arcod,
vitéz híre nevednek?

Ó, de megvetnélek,
ki is nevetnélek!
De sírok, mert szeretlek.

Csak ne volnék véred,
könnyen felednélek,
El mennék én messzire.

De jaj, hová fussak,
hogy soha ne jussak
vissza hazám földjére?

/Gazdag Erzsi/


Balassi Bálint elfelejtett éneke

Link









BÁNJA, HOGY HAJNALBAN KELL AZ SZERELMESÉTŐL ELMENNI


Hajnalban szépülnek fák, virágok, füvek,
harmaton ha nap felkél,
Cseng szép madárszózat, vígan sétál sok vad,
reggel, hogy elmúlt éfél,
Újul zöld bokor is, de nékem akkor is
dolgom csak gond, bú, veszél.







BIZONNYAL ESMÉREM


Bizonnyal esmérem rajtam most erejét,
Szívemben felgyulladt szerelemnek tüzét,
Sebesen égését,
Kit tűrök naponkint egy szép víg kegyesért.

Reménségem nincs már nékem
ez földen éltemben senki szerelméhez,
Mert szerelmem, ki volt nékem,
az elfut előlem, semmiben sem kedvez.

Szerelmemnek de míg mindeddig
csak az sem volt jutalma,
Hogy valaha nékem kegyesen
vagy egy szót is szólt volna.

Most adá virágom nékem bokrétáját,
Magához hasonló szerelmes virágát,
Kiben violáját kötötte rózsáját,
Úgy tetszik, hogy értem ebből ő akaratját.
Viola szép színe mutatja hívségét,
Rózsa piros volta hozzám nagy szerelmét,
Fejér rózsa penig mondja tiszta éltét.

Örömre fordít, ha szólít
magához édes szavával,
Boldogít, ha hozzá szorít,
ölelve gyönge karjával.

Azért, életemnek kinyílt szép virága,
Légyen már csak néked egyedül ajánlva
Az hív szolgálatomnak teljes mivolta.

Én keserves szívem hozzá oly állandó,
Mint fenyőfa télben-nyárban maradandó,
Nem té-tova hajló,
Nincsen dolgaimban semmi álnok háló.

Ez világ sem kell már nékem
Nálad nélkül, szép szerelmem.

Én bús szívem vidámsága,
Lelkem édes kívánsága,
Te vagy minden boldogsága,
Véled Isten áldomása.

Mint szép virágok, fák meg nem újulhatnak
tavaszi harmat nélkül,
Akképpen örömem nem lehet víg kedvem
nékem is nálad nélkül.

Julia két szemem, olthatatlan szenem,
véghetetlen szerelmem,
Julia víg kedvem s néha nagy keservem,
örömem és gyötrelmem,
Julia életem, egyetlenegy lelkem,
ki egyedül bír vélem.

Ádjon az jó Isten néki egészséget,
víg és hosszú életet,
Mint mezők virággal, tündökljék sok jókkal,
áldja mindennel őtet.

Mint szép liliomszál, ha félbemetszve áll,
fejét földhöz bocsátja,
Úgy Célia feje vagyon lefiggesztve,
mert vagyon nagy bánatja,
Drágalátos könnye hull, mint gyöngy, görögve,
vagy mint tavasz harmatja.










BORIVÓKNAK VALÓ


Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje,
Mindent egészséggel látogató ege,
Hosszú úton járókot könnyebbítő szele!

Te nyitod rózsákot meg illatozásra,
Néma fülemile torkát kiáltásra,
Fákot is te öltöztetsz sokszínű ruhákba.

Néked virágoznak bokrok, szép violák,
Folyó vizek, kutak csak néked tisztulnak,
Az jó hamar lovak is csak benned vigadnak.

Mert fáradság után füremedt tagokot,
Szép harmatos fővel hízlalod azokot,
Új erıvel építvén őzéshez inokot.

Sőt még az végbeli jó vitéz katonák,
Az szép szagú mezıt kik széljel bejárják,
Most azok is vígadnak, az idıt múlatják.

Ki szép füven lévén bánik jó lovával,
Ki vígan lakozik vitéz barátjával,
S ki penig véres fegyvert tisztíttat csíszárral.

Újul még az föld is mindenütt te tıled,
Tisztul homályából az ég is te véled,
Minden teremtett állat megindul te benned.

Ily jó idıt érvén Isten kegyelméből,
Dicsérjük szent nevét fejenként jó szőből, I
Igyunk, lakjunk egymással, vígan, szeretetből.







AZ CÉLIA BÁNATJÁRÓL


Mint szép liliomszál, ha félbemetszve áll,
fejét földhöz bocsátja,
Célia szép feje úgy áll lefiggesztve,
mert vagyon nagy bánatja,
Drágalátos könyve hull, mint gyöngy, görögve,
vagy mint tavasz harmatja.







DARVAKNAK SZÓL




Mindennap jó reggel
Ezen repültök el
Szóldogálván, darvaim!
Reátok néztemben
Hullnak keservemben
Szemeimből könyveim,
Hogy szép szerelmesem
Jut eszembe nemek,
Megújulnak kínjaim.

Látom, utatokot
Igazítottátok
Arra az ország felé,
Azholott az lakik,
Víg szivemet aki
Őmagánál rekeszté;
Valaha én rólam,
Ki híven szolgáltam,
Valljon s emlékezik-é?

Bújdosom mint árva,
Idegen országba
Veszettül mint zarándok;
Ruhámban sötét színt,
Szívemben szörnyű kínt
Viselek én, úgy gyászolok;
Szárnyam nincs, mint néked,
Kin mehetnék véled
Ahoz, azkit óhajtok.

Szárnyad vagyon, repülsz,
Szintén ott szállsz le, űlsz
Földében, hol akarod,
Te szomjúságodot,
Szép forrásból csorgott
Tiszta vizével oltod,
Örömem környékét,
Az ő lakóhelyét,
Paradicsomot, látod.

De ne siess kérlek,
Tőled hadd üzenjek
Neki rövid beszéddel;
Vagy ha az nem lehet,
Csak írjam nevemet
Mellyedre fel véremmel!
Kin megesmérhetsze,
Hogy csak őérette
Tűrök mindent jó kedvvel.

Adjon az jó Isten
Néki egészséget,
Víg és hosszú éltet,
Mint mezők virággal,
Tündökljék sok jókkal,
Áldja mindennel őtet;
Nyomán is tavasszal
Termjen rózsaszál,
S keserűljön engemet.

Sok háborúimban,
Bujdosó voltomban,
Midőn darvakat látnék
Szép rendben repülni
S azfelé haladni,
Hol szép Júlia laknék,
El-felfohászkodván
S utánok kiáltván
Tőlük én így izenék.











EGY KATONAÉNEK - A VÉGEK DICSÉRETE


Vitézek, mi lehet ez széles föld felett
szebb dolog az végeknél?
Holott kikeletkor az sok szép madár szól,
kivel ember ugyan él;
Mező jó illatot, az ég szép harmatot
ád, ki kedves mindennél.

Ellenség hírére vitézeknek szíve
gyakorta ott felbuzdul,
Sőt azon kívül is, csak jó kedvébűl is
vitéz próbálni indul,
Holott sebesedik, öl, fog, vitézkedik,
homlokán vér lecsordul.

Veres zászlók alatt lobogós kopiát
vitézek ott viselik,
Roppant sereg előtt távol az sík mezőt
széllyel nyargalják, nézik;
Az párduckápákkal, fényes sisakokkal,
forgókkal szép mindenik.

Jó szerecsen lovak alattok ugrálnak,
hogyha trombita riadt,
Köztök ki strázsát áll, ki lováról leszáll,
nyugszik reggel, hol virradt,
Midőn éjten-éjjel csataviseléssel
mindenik lankadt s fáradt.

Az jó hírért, névért s az szép tisztességért
ők mindent hátra hadnak,
Emberségről példát, vitézségről formát
mindeneknek ők adnak,
Midőn, mint jó rárók, mezőn széllyel járók,
vagdalkoznak, futtatnak.

Ellenséget látván örömmel kiáltván
ők kopiákot törnek,
S ha súlyosan vagyon az dolog harcokon,
szólítatlan megtérnek,
Sok vérben fertezvén arcul reá térvén
űzőt sokszor megvernek.

Az nagy széles mező, az szép liget, erdő
sétáló palotájok,
Az utaknak lese, kemény harcok helye
tanuló oskolájok,
Csatán való éhség, szomjúság, nagy hévség
s fáradtság múlatságok.

Az éles szablyákban örvendeznek méltán,
mert ők fejeket szednek,
Viadalhelyeken véresen, sebesen,
halva sokan feküsznek,
Sok vad s madár gyomra gyakran koporsója
vitézül holt testeknek.

Óh, végbelieknek, ifjú vitézeknek
dicséretes serege!
Kiknek ez világon szerteszerént vagyon
mindeneknél jó neve,
Mint sok fát gyümölccsel, sok jó szerencsékkel
áldjon Isten mezőkbe!

1589


Balassi Bálint - Egy katonaének - Videó

Link












AZ ERDÉLI ASSZONY KEZÉRŐL


Ha szinte érdemem nincs is arra nékem,
hogy ő éngem szeressen,
Csak áldott kezével, mint szép ereklyével,
éngem, mint kórt, illessen,
Légyek ferge rabja, bátor ne szolgája,
csak szinte el ne vessen!







ÉN ÉDES SZERELMEM


Én édes szerelmem, egyetlen egy lelkem, mi haszon nekem élnem,
Ha semmit nem segít, jómra fel sem indít az én esedezésem,
Sok könyörgésemre, szép leveleimre csak választ sem téssz nékem?

Lelkemnek fájdalmát, érted való kínját maga te így jól látod,
De ingyen sem érzed, sőt inkább neveted, magadban csak csúfolod,
Mondván: -- ,,Hagyd, hagyd -- úgymond -- hiszem veszti nagy gond" --, kínomat úgy mosolygod.

De mi hasznod vagyon sok könnyhullásomon, kétségben mire tartasz?
Mint mérget sok mézben, édes beszédedben gonoszt elegyítve adsz,
Egyfelől édesgetsz, másfelől kesergetsz, csak bánatra taszítasz.

Szép sólymok, vad rárók -- kiket madarászók tanítanak, viselnek,
Bánással, tartással, szóval, kiáltással -- szelídek, kézre jönnek;
Az erős kősziklák hevétől a napnak romolnak, repedeznek;

Nincsen oly erős vas, kit tűzzel jó kovács idestova nem hajthat,
Vérrel erős gyémánt, kit az acél sem bánt, végre mind elhasadhat,
A piros márványkő, kit ver gyakor eső, csepegéstől lyukadhat;

Téged pedig, sólymom, én édes vad ráróm, az én sok kiáltó szóm
Kezemre nem hívhat, s csak úgy se lágyíthat, mint vasat tűz, nagy lángom,
Sem mint márványkövet, kit eső csepeget, nem hathat könnyhullásom.

Vérem hullásával ha hozzám hajlanál, tündöklő szép gyémántom,
Arra is kész volnék, csak tőled érthetnék, végeznéd el már kínom,
De mind sok írásom, szóm, siralmam, lángom, szolgálatom csak károm.

Az én gyötrelmemre s Istenre tekintve indulj fel szerelmemre,
Nagy háládatlanság miatt nyomorúság hogy ne szálljon fejedre,
Vagy segélj meg immár, vagy végezz ki hamar, ne tarts tovább kétségbe!

A mennyei orcát, életem birtokát ha Isten neked adta,
Angyali ábrázat ha vagyon terajtad, mire vetsz engem kínra?
Mennybeliek szerint ennyi sok szörnyű kínt enyhíts meg jó szolgádban!

Úristen, hogy lehet a kegyetlenségnek ilyen nagy szépség fészke?
Ha a mennybeliek olyan kegyelmesek, térj te is kegyelemre!
Angyali orcádot mert te megalázod, ha űzsz számkivetésre.

Színed dicsősége most ez új versekre elmémet serkentette,
Képtelen nagy szépség, ki miatt szívem ég, mert már elrekkentette
Buzgó szerelmedben, kiben, mint tömlöcben, sírva ezt éneklette.







FULVIÁRÓL


Lettovább Júliát, s letinkább Céliát
ez ideig szerettem,
Attól keservesen s ettől szerelmesen
vígan már búcsút vettem,
Most Fulvia éget, ki ér bennem véget,
mert tüzén meggerjedtem.







A FÜLEMÜLÉNEK SZÓL


1 Te, szép fülemile, zöld ágak közibe mondod el énekedet,
De viszont az ellen az én veszett fejem mond keserves verseket,
Kiket bánatjában, szerelem lángjában szép Juliáról szerzett.

2 Mennybeli szép harmat tégedet mosogat, engem penig könnyhullás
Szüntelen nedvesít s bánattal keserít, hogy oly kemény, mint a vas,
Az én szép Juliám, kitől jómot várnám, hogy lenne már irgalmas.

3 Az hév verőfénnek mivoltát nem érzed, mert ülsz híves árnékban,
Engemet peniglen gyújt buzgó szerelem, sülök-fűlök lángjában;
Te szabad vagy, repülsz, hol akarod, szállsz, ülsz, nem úgy, mint én ez vasban.

4 Örömmel és szépen csak tavaszidőben szép énekeket mondasz,
Énnekem peniglen mind nyárban, mind télben versem oka csak panasz,
Kínomat számlálom, Juliát imádom, dolgom nekem mind csak az.

5 Lengedező szellő s híves tiszta idő tégedet gyakorta hűt,
Engemet viszontag örökké való láng olthatatlanképpen fűt,
Kegyetlenségével, Julia szemével nagy szerelem üttön-üt.

6 Vagy te egészséges, én peniglen sebes szerelem nyila miát,
Énekelsz víg szóval, nem mint én, bánattal, mert nem is érzed kínját
Az szép Juliának, kinek szép voltának adta lelkem meg magát.

7 Jobb, és mindenekben különböz éntőlem te boldog állapatod,
Egyenlők csak ebben vagyunk mi mindketten, hogy énekedet mondod
Te is, szinte mint én, s fogyhatatlanképpen csak arra veszed gondod.

8 Juliát gondolván és szavát hallgatván egy kis fülemilének,
Juta bús elmémben ez ennehány versben rendeltetett kis ének,
Kiben állapatja megtetszik mivolta igazán életemnek.







HA KI AKAR LÁTNI


Ha ki akar látni két eleven kutat,
Kik ő forrásokból szüntelen kifolynak,
Nézze két szememet, kik mindenkor sírnak

Az én szerelmesem háládatlanságán,
Szívem gyúladásán, szörnyű kínján, búján
Sok könyvet hullatnak, csaknem kiapadván.

Ha ki akar látni olthatatlan szenet,
Nézze az én véghetetlen szerelmemet,
Ki mint Pokol tüze, örökké csak éget.

Noha lángját ennek senki nem láthatja,
De azért lelkemet fogyatton-fogyatja,
Soha semmi bennem már meg nem olthatja.

Ha ki akar látni szörnyű mély sebeket,
Nézze szerelemtűl sebesült szívemet,
S ottan megesméri, mint gyötör éngemet.

Ha ki akar látni egy nyomorult lelket,
Nézze az én árva keserves fejemet,
Kit szerelem tüze csaknem hamuvá tett.

Ég olthatatlanul buzgó szerelemben,
Bízik csak egyedül egy vidám kegyesben,
Kinek ajánlotta életét kezében.

Ha ki ez kínokat akarja megtudni,
Ily kegyetlenképpen hogy bennem ki szerzi,
Életemnél lelkem azt inkább szereti.

Igaz szerelmemért de lá, mennyi kínt ád,
Ha szolgálatomért egyszer jó szemmel lát,
Ahelyett viszontag érzem ezer kínját.

Híves forrás felett serkenvén álmomból,
Fordítám magyarul vidám Juliáról,
Mikor lelkem fűlne szerelme lángjától.










HOGY JÚLIÁRA TALÁLA, ÍGY KÖSZÖNE NEKI
a török Gerekmez bu dünya sensiz nótájára


E világ sem kell már nekem
Nálad nélkül, szép szerelmem,
Ki állasz most énmellettem;
Egészséggel, édes lelkem!

Én bús szívem vidámsága,
Lelkem édes kívánsága,
Te vagy minden boldogsága,
Veled Isten áldomása.

Én drágalátos palotám,
Jó illatú piros rózsám,
Gyönyörű szép kis violám,
Élj sokáig, szép Juliám!

Feltámada napom fénye,
Szemöldök fekete szénje,
Két szemem világos fénye,
Élj, élj, életem reménye!

Szerelmedben meggyúlt szívem
Csak tégedet óhajt lelkem,
Én szívem, lelkem, szerelmem,
Üdvöz légy, én fejedelmem!

Juliámra hogy találék,
Örömömben így köszönék,
Térdet-fejet neki hajték,
Kin ő csak elmosolyodék.








HYMNUS SECUNDUS


1 Az Szentháromságnak, kinek imádkoznak,
Kristus, másod személye!
Régi vitézeknek, roppant seregeknek
győzhetetlen Istene!
Tehozzád kiáltok, ki katonád vagyok,
vigy, kérlek, vitézségre!

2 Régenten Dávidot, juh mellől az pásztort
víd királyi felségre,
Midőn Góliáttal, az nagy óriással
megvíva szemtől szembe,
Kit reménség ellen csudálatosképpen
adál néki kezébe.

3 Jó Makkabéusnak, Jeftének, Sámsonnak,
Gedeonnak, Juditnak
Eszet, bátorságot adál diadalmot,
hogy vitézül járnának,
Midőn benned bízván, hadnagyságod után
szerencsét próbálának.

4 Most is vitézeknek te vagy bátor szívek,
kik véled dicsekednek,
De az kevélyeknek, kik mással kérkednek,
csak szégyenvallás helyek,
Mert kit te nem segélsz, szíve, esze elvész,
hátat ád ellenségnek.

5 Az te nagy nevedben én is most, Istenem,
kötöttem fel szablyámot,
Sok jó szerencséket várok csak tetőled,
s vitézlő sok szép jókot,
Mert nem fizetésért, sem gazdag prédáért
járom, tudod, utamot,

6 Hanem szent nevedért s az szép tisztességért,
kiben megkisebbítél,
Noha nem méltatlan, mert rút és szántalan
bűnömért rám gerjedtél,
De felejts el, kérlek, undok vétkeimet,
lám, már eléggé vertél.

7 Te vagy szál kopiám, te vagy éles szablyám,
jó lovam hamarsága,
Elmémnek vezére, karjaim ereje,
én szívem bátorsága,
Bízván szent nevedbe, mégyek örvendezve,
bátran káromlóidra.

8 Csak tereád hadtam életemet, Uram,
valamely helyen járok,
Bátorságot, eszet, sok jó szerencséket
csak jóvoltodtól várok,
Orcámról töröld el szép vitézségekkel
szégyent, kit mégis vallok,

9 Hogy vidám orcával, szép háláadással
én felmagasztaljalak,
Ez széles világnak téged hadnagyomnak
örömmel kiáltsalak,
Vérrel festett szablyát ki adsz olyanoknak,
kik zászlód alatt járnak.

Balassi Bálint - HYMNUS SECUNDUS

Link








IMÁDSÁG


Kegyelmes Isten!
Kinek kezébe
Életemet adtam:
Viseld gondomat,
Vezéreld utamat,
Mert csak rád maradtam.







JULIÁT HASONLÍTJA A SZERELEMHEZ, MELY - HASONLATOSSÁGOT A JULIA DICSÉRETÉN KEZD EL

az "Csak búbánat" nótájára


1
Julia két szemem, olthatatlan szenem,
véghetetlen szerelmem,
Julia víg kedvem s néha nagy keservem,
örömem és gyötrelmem,
Julia életem, egyetlenegy lelkem,
ki egyedül bír vélem.

2
Julia az lelkem, mikoron szól nékem,
Szerelem beszél vélem,
Julia ha rám néz, azonnal eszem vész,
mert Szerelem néz éngem,
Julia hol alszik, még az is úgy tetszik,
hogy ott nyugszik Szerelem.

3
Ő tüzes lelkemnek, fájdalmas szívemnek
kívánt jó orvossága,
Ő szemem világa, árnéktartó ága,
jó szerencsés csillaga,
Ő, kinek kívüle ez világ szépsége
nem kell, sem vigassága.

4
Vagy áll, ül, nevet, sír, örül, levelet ír,
Szerelem is azt teszi,
Vagy múlat, énekel, vagy sétál alá s fel,
Szerelem azt míveli,
Mert mint jó barátját, Venus asszony fiát
kézen fogva viseli.

5
A Paradicsomba termett szép új rózsa
dicsőséges orcája,
Testszín ruhájába aki őtet látja,
szép Venusnak alítja,
Új formában illik, mint nap, úgy tündöklik
gyöngy között fényes haja.

6
Duna lefoltába rugaszkodott sajka
mely sebességgel mégyen,
Táncát ő úgy járja, merőn áll dereka,
mintha csúszna sík jégen,
Valahová lépik, sok szemek kísérik
csudálván, jár mely szépen.

7
Midőn néha térül vagy mellettem kerül,
szoknyája elterjedvén,
Szerelmével belül vészen akkor körül
éngemet felgerjesztvén;
Udvari jó módját látván, érzem kínját,
keservesen ránézvén.

8
Akkor az én dolgom azonképpen vagyon,
amint a bölcsök írják,
Hogy egy kárhozottnak Pokolban nagy kányák
szívét rágják, szaggatják,
De nem fogyathatják, noha rágton-rágják,
mert nőttön-nőni látják.

9
Én szívemet is így, mikor énhozzám víg,
ő nevelten neveli,
De viszont, mint kánya, ő kegyetlen kínja
rágja, szaggatja, eszi,
Én állapotomot, mint egy kárhozatot,
oly keservessé teszi.

10
Dolga mind egyenlő, Szerelemmel egy ő,
csak erkölcse különböz,
Kegyes a Szerelem, s Julia kegyetlen,
éngem halálra üldöz,
Szerelem mely édes, Julia oly mérges,
mert éngem csak ver földhöz.







KÉT SZEMEM VILÁGA


1
Két szemem világa, életem csillaga, szívem, szerelmem, lelkem,
Kinek módján, nevén, szaván, szép termetén jut eszembe énnekem
Régi nagy szerelmem, ki lőn nagy keservem, végy szerelmedben engem!

2
Reménlett jóm, kincsem, mi örömmel hintsem én ez árva éltemet,
Ki csak terajtad áll, s nálad nélkül halál, csak tőled vár kegyelmet,
Hogyha utálod azt, ki téged néz s virraszt, s magánál inkább szeret?

3
Hajnalban szépülnek fák, virágok, füvek, harmaton hogy nap felkél,
Cseng szép madárszózat, vígan sétál sok vad reggel, hogy elmúlt éjfél,
Újul zöld bokor is, de nekem akkor is gondom csak merő veszél.







KIBEN BŰNE BOCSÁNATÁÉRT KÖNYÖRGÖTT AKKOR, HOGY HÁZASODNI SZÁNDÉKOZOTT


1
Bocsásd meg, Úr Isten, ifjúságomnak vétkét,
Sok hitetlenségét, undok fertelmességét,
Töröld el rútságát, minden álnokságát,
könnyebbíts lelkem terhét!

2
Az én búsult lelkem én nyavalyás testemben
Té-tova bujdosik, mint madár a szélvészben,
Tőled elijedett, tudván, hogy vétkezett,
akar esni kétségben.

3
Látja magán való szántalan nagy sok jódat,
Kiért, tudja, téged nem tisztelt, jól tött urát,
Háládatlanságát látván hamis voltát,
ugyan szégyenli magát.

4
Akarna gyakorta hozzád ismét megtérni,
De bűnei miatt nem mér elődben menni,
Tőled oly igen fél, reád nézni sem mér,
színed igen rettegi.

5
Semmije sincs penig, mivel elődben menjen,
Kivel jóvoltodért viszont téged tiszteljen,
Vagy alázatosan, méltó haragodban
tégedet engeszteljen.

6
Sok kísértet éri, mindenképpen rettenti,
Véled ijesztgeti, kétségre sietteti,
Ki miatt majd elvész, ha véle jól nem téssz,
magát Pokolra ejti.

7
Jajgatván nagy sokszor említi szent nevedet,
Mondván: Vajha az Úr hozzá venne éngemet,
Bizony kedvét lelném, mert őtet követném,
mint édes Istenemet!

8
Bátorítsad, Uram, azért biztató szóddal,
Mit használsz szegénynek örök kárhozatjával?
Hadd inkább dicsérjen ez földön éltében
szép magasztalásokkal.

9
Az te szódat, tudom, mihelyen meghallhatja,
Ottan szent nevedet, mint atyját, úgy kiáltja,
Kiterjesztett kézzel, sűrű könyves szemmel
magát reád bocsátja.

10
Legörögvén könyve orcáján, úgy megkövet,
Magad is megszánnád, látván, mely keseredett,
Mert zokogásokkal, siralmas szép szókkal
kér fejének kegyelmet.

11
Irgalmasságod is annál inkább kitetszik,
Azmennél több vétke néki megengedtetik,
Inkább kegyelmedben, mint büntetésedben
te irgalmad tündöklik.

12
No, nem tartod, tudom, tovább haragod rajta,
Mert az békességre te jobb kezed kinyújtva,
De csak olyanoknak, kik utánad járnak,
mert vagy mindenek ura.

13
Térj azért, én lelkem, kegyelmes Istenedhez,
Szép könyörgésekkel békéljél szent kezéhez,
Mert lám, hozzáfogad, csak reá hadd magad,
igen irgalmas úr ez.

14
Higgyünk mindörökké igazán csak őbenne,
Bűntűl őrizkedjünk, ne távozzunk el tőle,
Áldott az ő neve örökké mennyekbe,
ki már megkegyelmeze.

15
Éneklém ezeket megkeseredett szívvel,
Várván Úr kegyelmét fejemre szent lelkével,
Té-tova bujdosván, bűnömön bánkódván,
tusakodván ördöggel.







KIBEN AZ KESERGŐ CÉLIÁRÓL ÍR


1
Mely keserven kiált fülemile, fiát
hogyha elszedi pásztor,
Röpes ide-s-tova, kesereg csattogva
bánattal szegény akkor,
Oly keservesképpen Célia, s oly szépen
sírt öccse halálakor.

2
Mint tavasz harmatja, reggel ha áztatja
szépen jól nem nyílt rózsát,
Mert gyenge harmattúl tisztul s ugyan újul,
kiterjeszti pirosát,
Célia szinte oly, hogyha szeméből foly
könyve s mossa orcáját.

3
Mint szép liliomszál, ha félbemetszve áll,
fejét földhöz bocsátja,
Úgy Célia feje vagyon lefiggesztve,
mert vagyon nagy bánatja,
Drágalátos könyve hull, mint gyöngy, görögve,
vagy mint tavasz harmatja.







KIBEN ÖRÜL, HOGY MEGSZABADULT AZ SZERELEMTŐL


1
Szabadsága vagyon már én szegény fejemnek,
Szerelemtől nincsen bántása én szívemnek,
Vagyok békességes, én elmém már csendes,
nincs gyötrelme lelkemnek.

2
Megszabadult rabhoz hasonló állapotom,
Mint szinte annak, nékem sem volt szabadságom;
Én nagy szerelmemben, mint gonosz tömlecben,
éjjel-nappal volt gondom.

3
Szabadon örülök minden múlatságoknak,
Búsultát sem gyakran látják vidám orcámnak,
Azért, mert köteles nem vagyok szerelmes
senki ékes voltának.

4
Örülök, röpülök, nemkülönben, mint karul,
Kinek sárga lába lábszíjakbúl szabadul,
Nem kesereg lelkem, mert megmenekedtem
szerelem békójábúl.

5
Kell immár énnékem csak jó ló, hamar agár,
Ifjak társasága, éles szablya, jó madár,
Vitézek közt ülvén kedvem ellen sincsen
jó borral teli pohár.

6
Kegyesek, szép szüzek, reám bár úgy nézzenek,
Valamint akarják, azzal mind egyet érnek;
Mert sem szerelmekkel, sem gonosz kedvekkel
többé vízre nem visznek.

7
Vehetnek ifiak, vének példát énrólam,
Én nagy szerelmemben mennyi nyavalyát láttam;
Néha mint örültem, néha kesergettem,
mint nyughatatlankodtam.

8
Ója, en a tanács, szerelemtől meg magát
Minden, ki kívánja életének nyugalmát,
Mert ki azt követi, higgyed, kínját érzi,
vészi gonosz jutalmát.

9
Szerzém ez nyolc verset víg és szabad elmével,
Gyűlésben indulván jó ruhás legényekkel,
Hozzám hasonlókkal, vitéz ifiakkal,
nem kehegő vénekkel.







KIBEN A SZERETŐJE OK NÉLKÜL VALÓ - HARAGJA ÉS GYANÚSÁGA FELŐL ÍR


1
Az én szerelmesem haragszik most reám,
Hogy ingyen bánkódom, azt véli énhozzám,
Hogy őtet meguntam,
Fogadásomat gondolja, hogy megbántam.

2
Nem tudok mit tenni, mint kedvét keresni,
Mert ha bánkódom is, látd-é, mire érti,
Ő magát mint gyötri?
Ha penig örülök, azt is másra véli.

3
Nem hiszi, hogy néki, s nem másnak örvendek,
Ha víg vagyok, azt hiszi, hogy mást szeretek,
Egyebet kedvelek,
S annak megnyerésén örvendek, nevetek.

4
Az ő szerelmének hozzám nagy hív voltát
Jól látom szívének minden jó szándékát,
Hogy énnékem magát
Ádta, hogy érezzem nagy jó akaratját.

5
Maga én szívemnek az ő állapatját
Ha látná, tudom, bizony megszánná kínját,
Érte nagy fájdalmát,
Ki csak tőle várja megvigasztalását.

6
Én keserves szívem hozzá oly állandó,
Mint fenyőfa télben-nyárban maradandó,
Nem té-tova hajló,
Nincsen dolgaimban semmi álnok háló.

7
Reá mindezért is de én nem haragszom,
Mert nagy szerelmétől vagyon ez, jól látom;
Félt éngemet, tudom,
Másnak nem engedne, bizonnyal gondolom.

8
Te böcsülhetetlen drága szerelmesem,
Kinek jóvoltában nyugszik fáradt lelkem,
Nincs kívüled nékem,
Ki sok bánatimban vigasztaljon éngem.

9
Hitemet én el nem felejthetem, higgyed,
Jutván eszembe mézzel folyó beszéded;
Hogy hadnálak téged,
Ha elmémben forog szüntelen szerelmed?

10
Ezerötszáz és hetvennyolcnak végében,
Hogy volna szeretőm énhozzám kétségben,
Úgy szedém ezt egyben;
Nevét megtalálod versek elejében.







KIT EGY BOKRÉTÁRÓL SZERZETT.


Most adá virágom nekem bokrétáját,
Magához hasonló szerelmes virágát,
Kiben violáját kötötte rózsáját:
Úgy tetszik, hogy értem ebből ő akaratját.

Viola szép színe mutatja hívségét,
Rózsa piros volta hozzám nagy szerelmét,
Fejér rózsa penig mondja tiszta éltét;
Nézsze mint mutatja bölcs és eszes elméjét!

De látom, hogy evvel nemcsak azt jelenti,
Hanem viszont hogy én is oly legyek, kéri,
Hív, tiszta, szerelmes legyen szívem, inti,
Azminthogy ő magát is mondja hozzám lenni.

Azért e bokrétát, én édes szerelmem,
Megszolgálom s egészségedért viselem,
Mit parancsolsz véle nékem, így jól értem,
Higgyed, tehelyetted nem kell senki más nekem!

De te ne kövessed ez bokréta dolgát,
Ki noha most ily szép, de estve elhervad,
Virágja mind elhull, csak a töve marad,
Légy állandó hozzám végig, mint én tehozzád.

Gondolj miközöttünk való kötelezést,
Ne szerezzen senki miközöttünk eszvészt,
Mert bánja az isten fogadás szegését,
Bünteti, héában aki vészi szent nevét.

Ezerötszáz és hetvennyolc esztendőben,
Egy szerelmes helyen hogy volnék rejtökben,
Az adá virágát akkor én kezemben,
Kit istentől kérek gyakran könyörgésemben.







KIT EGY CITERÁS LENGYEL LEÁNYRÓL SZERZETT


Szít Zsuzsánna tüzet szívemben magára,
Kupidóval űzet szerelme dolgára,
Mert kis szája,
Szép orcája,
Mint pünkösti új rózsa;
Fényes haja
Nap csillaga,
Vagy sárarany sárgája;
Vékony derekacskája!

Mutat angyali fént szerelmes szemével,
Piros angyali színt szerelmes színével.
Ha hozzá int,
Vígan tekint,
Szívemben örömet hint;
De ha megint
Úgy néz, amint
Kit gyűlöl szíve szerint:
Ottan érzek súlyos kínt.

Kegyes ábrázatja én aránzó célom,
Citerája szózatja búm-rontó acélom.
Vénus fattya
Lelkem hajtja,
Ha szózatját hallhatja,
S ha láthatja,
Nincs bánatja,
Búmot mind elmúlatja,
Hogy jó kedvét mutatja.

Kártyát játszván vélem, vet szívet tromfomra
Kit az bölcs szerelem így magyaráz jómra,
Mondván: Ne félj!
Sőt vígan élj!
Mert tiéd az szép személ,
Veres levél
Tromfodra kél,
Csak azért, hogy jót remélj,
Semmi gonoszt te ne vélj!

Mert már néked adta nagy-szerelmű szívét,
Viszont nála hagyta szívedet, ő színét;
Így tűled vett
Szíven szívet,
Kit tart mind drágakövet;
Örül s nevet
S vígan követ
Téged, mert lát víg kedvet,
Kit régen eszében vett.

Így volt akaratja, hogy megnyilatkozzék:
Vagy immár barátja, - ne félj, hogy változzék!
Megemlítsen
És segítsen,
Gyakran örömmel hintsen,
S rád tekintsen
S ne feljetsen
Kinél több jód már nincsen
S kit nem adnál sok kincsen.

Lengyel szép Zsuzsánna vervén citeráját
És mondván utána gyönyörű nótáját;
Eszem vesztve,
Eltévesztve,
Szerelmében sillyesztve,
Felgerjesztve
És ébresztve,
Szívemet elrekesztve,
Belső tűzzel emésztve!







LOSONCI ANNA NEVÉRE


Lelkemet szállotta meg nagy keserűség,
Csak nagy bánat lészen életemben már vég,
Óh, én szívem mint ég,
Hogy szerelem miatt örök kínban esék!

Oly nehéz lelkemnek attól elválása,
Ki szerelmét hozzám igazán mutatta,
Mint testnek halálba
Vagyon az lélektől nehéz távozása.

Szinte mint hogy a test mikor az lélektől
Fáj, hogy eltávozik, mint szeretőjétől,
Így árva fejemtől
Az vált el, ki engem szeretett hű szívből.

Óh, én két szememnek szerelmes világa,
Keserves fejemnek te valál gyámola,
Mire hát bánatra
Hagyál el engemet ilyen árvaságra?

Nemdenem kedvedért hagyék el egyebet?
Vallyon s kinek ajánlottam szerelmemet?
Szerettem-é többet?
Tudod, kedveltelek egyedül tégedet.

Csak te valál nékem minden ékességem,
Szerelemre te gyújtád szívemet nékem,
Mire hadsz el éngem,
Ha nálad nélkül, ím, elfogy én életem?

Szegény fejemet már mivel vigasztaljam?
Szívemnek keservét kinek panaszoljam?
Magam hová fogjam,
Ha siralmim miatt én ugyan elasztam?

Igazán törtínt ez is méltán énrajtam,
Mert ok nélkül magam búcsút néki adtam,
Szegént háborgattam,
Hozzám nagy szerelmét semminek tartottam.

Azért én kegyetlenségemnek jutalmát
Most vészem háládatlanságomnak hasznát,
Fejem árvaságát
Méltán vallom immár gyámoltalanságát.

Nem volt kettős szíve, ki miatt énnékem
Kellett volna félnem vagy idegenednem;
Tudom, mit írt nékem,
Erős esküvéssel mint bizlalt meg éngem.

Ne kövessen azért senki éngem ebben,
Hanem ha ki akar gyötrődni szívében,
Mert egész éltében
Hív szerelem mását nem löli mindenben.

Azki most ezeket öszveszedegette,
Szeretője után kesereg szívébe,
Kit más szűz kezére,
Mint tudatlan ember, ok nélkül ereszte.










MADARAK


Egy napsütötte reggel kinézek a szobám ajtaján,
látom a színes madárkákat fennt a fán.
Boldog röpködnek ide-oda,
szomorúak nem tudnak lenni soha.
Szabadon szállnak az égbe
lelkükben mosolyogba mennek a fénybe.
Oly tiszták, mint az ártatlan kis bárányok,
hozzájuk nem tapadnak az emberi kátrányok.
Bárcsak lehetnék én is madár,
egész nap ujjongva repkednék, és nem lenne több gondom már!







MÉZNÉL ÉDESB SZÉP SZÓK


1 Méznél édesb szép szók, örvendetes csókok
Most emlékeztetnek elmúlt régi sok jók,
Melyekbe ezután már soha nem jutok.

2 Titkos keservemben hull orcámrul könyvem,
Rólam mit prófétált, tölt mert mind fejemen,
Aki keservesen válék el éntőlem.

3 Fájdalmam öregbül naponkint bűnemtül,
Mert mint gyümölcsiért diófát ág közül,
Tőlem úgy elverém jováért ok nélkül.

4 Kiért reám szállott Istentül nagy átok,
Betegség, kár, sok gond, szégyen, rút hír, szitok,
S ha kiért vétkeztem, hozzám az is álnok.

5 De méltó vétkemért már holtig szenvednem,
Mint gonosz oltvánnak, bűnem hasznát vennem,
S más megette mérget nekem is megennem.

6 Mint halálra vált kór nem tűr orvosságot,
Mert halál sürgeti, nem kedvel semmi jót,
Én sem hallgathatok vigasztaló szép szót.

7 Vigasztalás, jó társ nem adhat víg kedvet,
Bús fejem egyedül csak bujdosni szeret,
Mert pokolnak tetszik ez világi élet.

8 Könyörgök Istennek csak ez két dologért:
Szánjon meg immáron elsőben csak ezért,
Kit soká szolgáltam híven szerelméért.

9 Nézzen vétkem mellett nagy szerelmemre is,
Mégis mint szolgáltam, tudja ő maga is,
Vétkemnek sok búját mint viseljem most is.

10 Ezt ha megnyerhetem, bár meghaljak ottan,
Búmnak, mint hattyúnak, legyen vége vígan;
Más kívánságom ez: idvözüljek osztán.

1584










MINT AZ SZOMJÚ SZARVAS...


,,Ételem mert nincsen fohászkodás nélkül,
Italom csak méreg keserű könyvemtül,
Midőn ily szót hallok én ellenségimtül,
Kiben lelkem elhűl,

Mond: Te számkivetett, nyavalyás megomlott,
Amaz reménletted Istened most holott?
Tőled immár régen talán elhasomlott,
Hogy vagy ilyen romlott.

Mely szó csak meg nem öl nagy szégyenletembe,
Hogy kevély ellenség azt veti szemembe,
Kin elkeseredem, s ottan jut eszembe,
Mint éltem helyembe,

Midőn nagy sereggel, zengéssel-bongással,
Templomodba mentem szentelő áldással,
Szinte az ajtódig, sok szép hangossággal,
Oly nagy méltósággal."







NŐ AZ ÉN GYÖTRELMEM...


1
Nő az én gyötrelmem az én szerelmemről
való gondolkodtomban,
Reméntelen vagyok, immár csak kívánok
jutni hamar halálban,
Hogy halálom által vég szakadhasson már
ennyi sok nyavalyámban.

2
Éngem már szép Venus ő édes fiával,
Cupidóval sirasson,
Nyavalyás voltomban, mint régi szolgáját,
keservesen megszánjon,
Ha eszében jutok, fohászkodásokkal
éngemet ő óhajtson.

3
Mert az én tulajdon szívem fejedelme
hozzám mostan kegyetlen,
Éngemet elvetett ő szemei elől,
forog életem ellen.
Szándéka néki az, mennél tovább lehet,
éngemet kesergessen.

4
De te, én elmémnek azelőtt szerelmes
s kegyes tömlöctartója,
Mit engedhetnél meg, ha ellened való
vétkem nékem nem volna?
Vedd el haragodat immáron énrólam,
légy életem oltalma!

5
Procrisnak elfuttán, nagy szernyő halálán
miként ura kesergett,
Vagy ismeni ifjú mely bánatban akkor
mátkájáért lehetett,
Hogy az hajósoktól tengerbe mátkája
kegyetlenül vettetett.

6
Ezeknek szívéhez az én szívem is már
keservében hasonló,
Örök siralomban foglalta ő magát,
mindenkor csak búskodó,
Mert az én szerelmem, látom, teljességgel
hogy éngemet útáló.

7
Óh, megrepedezett kősziklák közt legelt,
kietlenben született,
Tigris nemen termett, párductéjjel nevelt,
mire nem szánsz éngemet?
Elveszthetd-é azt, ki téged mindholtig
híven, igazán szeret?

8
Elszántam magamban, mint nyomorodott rab,
hajamot megeresztem,
Gyászruhában járván mindennek előtte
megalázom életem,
Titkos helyemen is mind lelkem fottáig
szerelmed keseregjem.

9
No, megóhajtasz még nagy fohászkodással,
ezt bizonnyal elhittem,
Hallván gyászruhámot, keserves voltamot,
így szólasz még felőlem:
Elűzém - mond - tőlem, vallyon hol keressem
őtet már, én Istenem?

10
Bocsánatot várok tőled mindezekért,
óh, én reménlett kincsem,
Ha jóval már nem vagy, csak azon könyörgök,
gonosszal se légy nékem,
Míveld ezt magadért s az jó szerencsédért,
mint raboddal, énvélem.







NŐ AZ ÉN ÖRÖMEM...



1 Nő az én örömem most az én szép
szerelmem erre való néztében,
Bús kedvem sincsen semmi énnékem,
mert ismét bévett nagy szerelmében,
Megengedett, fogott kezet,
megbékéllett nagy kegyesen,
Halálomtól megtérített,
engem csókolván édesen.

2 Szép Venust azért már kis fiával
jótétéért, míg élek, mind áldom,
Hogy jóra hozta szerelmesemmel
vétkemért gonoszul fordult dolgom,
Kegyelmet nyert, meg bészerzett,
tudta, mert hív szolgálatom;
Hogy vétettem, nem szánszándék
oka, de tudatlanságom.

3 Mint az idvösség semmi nem egyéb
az Isten színének látásánál,
Én boldogságom is csak abban áll,
ha szerelmét látom igazsággal,
Örömre fordít, ha szólít
magához édes szavával,
Boldogít, ha hozzá szorít,
ölelve gyönge karjával.

4 Ezelőtt néki csak rabja voltam,
őtet jutalom nélkül szolgáltam,
Rabságból kivett, szolgájává tett,
szolgálatom nem esik héában,
Mert ajakát, mint jó zsoldját,
adja, hogy én megcsókoljam,
Szerelmével ajándékoz,
csak hogy tovább is szolgáljam.

5 Sem Jason az szép aranygyapjúnak,
sem vitéz Aeneas Laviniának
Nem örült ennyit, mostan amennyit
én örültem jó akaratjának;
Mert mi lehet ennél kedvesb,
édesb én kívánságomnak,
Mint csókolni dicsőséges
színét mennyei orcának?

6 Vallyon s ki élheti énnálamnál
nagyobb kedve szerint már világát?
Vagyon-é, inkább ki hasonlítsa
én boldogságomhoz állapotját?
Mert Ő ékes, kegyes, kedves,
mutatja hozzám hív voltát:
Nincs bánatom, gyanóságom,
mert esmérem igazságát.

7 Gond nélkül azért vígan éneklek,
örvendek csak igaz szerelemnek;
Míg élek, arra figyelmes lészek,
hogy ne légyek ellene kedvének:
Dicsértessék jótétéért,
megbocsátott én fejemnek,
Megcsókolván és ezt mondván:
Miért mondasz kegyetlennek?


Nő az én örömem - Videó

Link











Ó, ÉN ÉDES HAZÁM


1 Ó, én édes hazám, te jó Magyarország,
Ki kereszténységnek viseled paizsát,
Viselsz pogány vérrel festett éles szablyát,
Vitézlő oskola, immár Isten hozzád!

2 Egriek, vitézek, végeknek tüköri,
Kiknek vitézségét minden föld beszéli,
Régi vitézséghez dolgotokat veti,
Istennek ajánlva legyetek immár ti!

3 Ti is, rárószárnyon járó hamar lovak,
Az kiknek hátokon az jó vitéz ifjak
Gyakorta kergetnek, s hol penig szaladnak,
Adassék egészség már mindnyájatoknak!

4 Fényes sok szép szerszám, vitézlő nagy szépség,
Katonatalálmány, új forma ékesség,
Seregben tündöklő és fénlő frisseség,
Éntülem s Istentül legyen már békesség!

5 Sok jó vitéz legény, kiket felemeltem,
S kikkel sok jót tettem, tartottam, neveltem,
Maradjon nálatok jó emlékezetem,
Jusson eszetekbe jótétemről nevem!

6 Vitéz próba helye, kiterjedt sík mező,
S fákkal, kősziklákkal bővös hegy, völgy, erdő,
Kit az sok csata jár, s jószerencse leső,
Legyen Isten hozzád, sok vitézt legelő!

7 Igaz atyámfia s meghitt jó barátim,
Kiknél nyilván vannak keserves bánatim,
Ti jutván eszembe hullnak sok könyveim,
Már Isten hozzátok, jó vitéz rokonim!

8 Ti is, angyalképet mutató szép szüzek
És szemmel öldöklő örvendetes menyek,
Kik hol vesztettetek, s hol élesztettetek,
Isten s jó szerelem maradjon veletek!

9 Sőt te is, ó, én szerelmes ellenségem,
Hozzám háládatlan, kegyetlen szerelmem,
Ki érdemem ...... ........... ..........

[10] Ti penig, szerzettem átkozott sok versek,
Búnál kik egyebet nekem nem nyertetek,
Tűzben mind fejenként égjetek, vesszetek,
Mert haszontalanok, jót nem érdemletek.







Psalmus 148.


1 Mennyei seregek, boldog, tiszta lelkek,
Emberi nemzetre kik az Égből néztek,
Az Urat örökké ti mind dicsérjétek!

2 Angyalok, az Úrnak követi kik vattok,
Szentek, kik ő székét mind körülálljátok,
Örökké az Urat felmagasztaljátok!

3 Fényes Nap világa, ez világ fáklyája,
Szép Hold, éj lámpása, Égnek sok csillaga,
Az Úrnak szent nevét mindörökké áldja!

4 Tüzes hatalommal forgó ti nagy Egek,
Avagy tengerekkel együtt minden vizek,
Örök dicsérettel őtet tiszteljétek!

5 Mert csak ő egyedül minden teremtője,
S mindent bír, valamint magában rendelte,
Megmarad mindenek ellen ő szerzése.

6 Földnek kereksége minden állatokkal,
Vízben úszó halak tengeri csudákkal,
Az Urat örökké áldjátok szátokkal!

7 Tenger mély örvénye, mennydörgés, villamás,
Kőeső, hó, szélvész, háború, csattagás,
Télben is, nyárban is mind felhős sok havas,

8 Szép halmok, zöld ággal ékesült kis dombok,
Fák, kik különb-különb szép gyümölcsöt hoztok,
S füvek, kik gyönyörű szaggal illatoztok,

9 Sok színben öltöző, tündöklő virágok,
Berkekben, cserékben vadak, kik lakoztok,
Örökké az Úrnak nevét kiáltsátok!

10 Gyíkok, kígyók, földön lakó sok állattal,
Sőt az madarak is különb-különb szókkal,
Örökké az Urat áldják hangossággal!

11 Világ fejedelmi, urak és fő népek,
Kik községgel bírtok, s neki törvént tésztek,
Örökké dicsérvén az Urat féljétek!

12 Együgyű gyermekek, kegyesek, szép szüzek,
Felserdült ifjakkal böcsülletes vének,
Dicséret tőletek legyen ő nevének!

13 Mert ő az, akinek hatalmában az Ég,
Neki enged tenger, Menny s földi kerekség,
Segéli övéit, mint mennyei felség;

14 Ezt azért, ti hívek, Úrnak szent serege,
Kik leginkább vattok az ő szerelmébe,
Örökké szent nevét dicsérjétek mennybe!







Rózsaszínű lelkem, én édes szerelmem,
ne kösd meg világomot,
Szánj éngem, rabodot, ki tűröm kínodot,
nézd, kérlek, nyavalyámot,
Más ölében ne dőlj, hanem inkább megölj,
hogysem úgy többíts búmot!







SZÉLLEL TÜNDÖKLENI


1 Széllyel tündökleni nem ládd-é ez földet gyönyörű virágokkal?
Mezők illatoznak jószagú rózsákkal, sokszínű violákkal,
Berkek, hegyek, völgyek mindenütt zöngenek sokféle madárszókkal.

2 Új rózsakoszorúkban kegyesek, szüzek ifiakkal táncolnak,
Jószavú gyermekek vígan énekelnek, mindenek vígan laknak,
Mind menny, föld és vizek, ládd-é, úgy tetszenek, mintha megújulnának.

3 Sőt még Cupido is mostan feltörlötte homlokán szőke haját,
Gyönge szárnyacskáján té-tova, mint angyal röpül, víg kedvet mutat,
Szerelmes táncokban kinek-kinek adván kezére szép mátkáját.

4 Azért ne bánkódjál, én jó vitéz társom, ürülj minden gondoktól,
Eléggé hordoztuk heában az sok bút, legyen már tőlünk távol,
Mostan igyunk, lakjunk, vigadjunk, táncoljunk, távozzunk bánatunktól!

5 Nemde valakiért aggasztaljuk volt mi inkább ifjú éltünket,
Kiből azt sem tudjuk, hol és mely órában kiszólítnak bennünket?
Kivel mit gondoljunk? Ha Isten jó urunk, ő mindennel jól tehet.

6 Aggasztaló bánat, búszerző szerelem távol legyen mitőlünk,
Jó borokkal töltött aranyas pohárok járjanak miközöttünk,
Mert ez napot Isten örvendetességre serkengeti fel nekünk!

7 Marullus poéta azt deákul írta, ím, én penig magyarul,
Jó lovam mellett való füven létemben fordítám meg deákbul,
Mikor vígan laknám vitéz szolgáimmal, távozván bánatimtul.

1583-1584







TEBENNED...


Tebenned, Julia, mind világ csudája
épen megtetszik: szépség,
Ékesség, édesség, eszesség, szelédség,
udvari gyönyörűség;
De hogy búmban így hágysz, s csak még ingyen sem szánsz,
az-é a jó emberség?







VAJHA ÉN TÜZEMNEK


Vajha én tüzemnek nagy tűrhetetlen volta,
Ki titkon én bennem életemet fogyatja,
Oly természetű
Volna mint egyéb tűz,
Dolgom mind helyén volna.

Mert egyéb tűz nemcsak önnenmagát emészti,
Hanem mindent, amit szene gyújt, elégeti,
Amit lángja elér,
Szinte úgy mint magát
Ugyan hamuá teszi.

De az nagy szerelemiül gyúladotí tüzem
Csak egyedül nekem megemészti életem,
Szeretőmet penig,
Kihez égek jöttig,
Csak jel sem gyújtja nekem.

Régtől fogva égvén, lassan-lassan elfogyok,
Szinte mint magátul gyulladott ja oly vagyok,
Titkos szerelemtől
Mint tüz hévségétől Fa,
én is úgy száradok...







VÉGTELEN IRGALMÚ

/Csokonai utolsó verse, már a halálos ágyán írta /


1
Végtelen irgalmú, ó, te nagy hatalmú Isten, légy már kegyelmes!
Onts ki mindenestől jódot rám kebledből, mert la, mely veszedelmes
Bűnöm miatt lelkem, ki titkon rág engem, mert nagy sebbel sérelmes.

2
Mosd el rólam immár, kit lelkem alig vár, mosd el bűnöm rútságát,
S együtt az rút hírrel, mint rút bűzt, enyészd el förtelmem büdös szagát;
Esmérem vétkemet, kiért nap engemet rettent, mutatván magát.

3
Csak neked vétkeztem, bűnt ellened töttem, ó, kegyelmes Istenem,
Kit semmi ravaszság nem csalhat, s álnokság rejtve előtted nincsen,
Mert az nagy kék égből, mint királyi székből látod, mit mível minden.

4
Ha érdemem szerint reám eresztesz kínt, veszek, s jaj, hová legyek?
Ha teljes éltemben bűnt tettem mindenben, bizony Pokolra megyek,
Mert még létem előtt testem megfertőzött, ó, Istenem már megyek?

5
Engem mert vétkével anyám étetett el, méhében hogy hordozott,
Vétket te penig bánsz, igazt szeretsz, kívánsz, ki tiszta szívet hozott,
Hogy életre adál, azonnal oktatál, mint érteném titkodot.

6
Én rút, háládatlan azért, foghatatlan Isten, hozzád kiáltok,
Tisztíts izsópoddal, irgalmasságoddal, mert lá, ki nagy kínt vallok,
Hogy undok vétkemből megtisztulván belől legyek szebb, hogysem vagyok!

7
Legyek fejérb hónál, s örömmondásoddal tölts bé az én fülemet,
Élemíts elmémet küldvén örömedet, ne száraszd ki velőmet
Csontomból bánattal, ne nézz rám haraggal, mosd el inkább vétkemet!

8
Teremts ismét bennem, teremtő Istenem, tiszta szívet kegyessen,
Fúdd belém ismegént, hogy nagy szívem szerént lelkem igazt szeressen,
Engem, romlott szegént, rossz érdemem szerént haragod el ne vessen!

9
Ne fossz meg lelkedtől, sőt idvösségemről mondj örömet már nekem,
Szentelő lelkeddel hadd épüljön meg fel, mint azelőtt, bús lelkem,
Hogy sok tévelyedtek tehozzád térjenek, követvén bízvást engem.

10
Az kövér áldozat jó kedvet nem hozhat, jól tudom, Uram, néked,
Mert ha az kellene, örömest tisztelne bús fejem azzal téged,
Töredelmességgel, buzgó könyörgéssel beszélem azért néked:

11
Ímé, kioldoztam, s teelődbe hoztam fene ötte sebemet,
Kit csak te gyógyíthatsz, életre fordíthatsz, szánd keserves fejemet,
Bűneim kínjával, testem fájdalmával ne gyötörd életemet!

12
Ha előbb nem hadtad, sőt hozzád fogadtad, tehát mostan se hadd el
Jóvoltodból szegént, jó szokásod szerént Sion falát támaszd fel,
Hogy, mint áldozatot, adjak úgy hálákot, ki neked leginkább kell.










 
 
0 komment , kategória:  Balassi Bálint  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2022.08 2022. Szeptember 2022.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 28 db bejegyzés
e év: 227 db bejegyzés
Összes: 4830 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1893
  • e Hét: 8237
  • e Hónap: 34860
  • e Év: 172232
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.