Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Online
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Bognár Barnabás versei
  2019-10-22 20:30:15, kedd
 
 







BOGNÁR BARNABÁS VERSEI


Link


Link

Link







AKKOR...


...amikor szívhez szól a dal,
de nem érzem, és elmúlik hamar,
hirtelen a szép pillanat;

s mikor nappal száll az álom
fejemre, és nézem - de nem látom -
a múltat, a jövőt, magamat.

...amikor keresel engem
az üres szobában és a csendben,
megbújok gyorsan két kezem mögött;

s mikor lopva körbe nézel
és meg-megsimítasz puha kézzel,
akkor én lassan, mélán előjövök







BEFŐTT SZERELEMBŐL


Neked adtam a selymes hajnalt,
reggelente a harmatos fű illatát,
melyen a lassú szürkeség illan át,
mint emléked nedves szívemen.
Neked adtam a hűvös reggelt,
minden újnak kezdetét,
hiszen az este messze még,
mint gondolataim szívem szavától.
Neked adtam a fényes nappalt
- ott az éjjeli álom épül fel -,
hol minden tálalt, csak enni kell,
mint szerelemből Befőtt szívemet.
Neked adtam a sok szép estét,
eleinte sokat, majd keveset láttunk;
a kékből szürke, ez a mi világunk,
boldogságunk mágikus tere.
Neked adtam az alkony varázsát,
hisz mint a víz, mikor rá evező csap,
úgy nyugszik le az ég fodrán a nap,
s tűnik el a táj lassudan a sötétben.
Neked adtam az éji csendet,
hallottál természetes hangokat,
s hogy szívem is micsoda hangot ad;
természetesen nem mesterségeset.

Neked adtam mindent, mit Isten adott nekem,
minden semmim és semmis mindenem...
...de valami történt:
megláttam, hogy lángra kap a messzeség
és lobogó tűz a víz, s ez az ég.
És mi fekete, vörös, kék
és sárga színek lettünk,
hiszen ilyen csodára születtünk
s születünk újra minden nap;
mert minden nap új remény,
s minden új annyira más,
mert minden más csodaszép,
s ahogy minden csoda szép,
úgy szép ez a naplemente-látomás.
S mivel látomás ez, nem is lehet igaz,
nem is adtam ezeket neked,
de ha neked is adtam volna...
...mintha senkinek.







EGYEDÜL VAGYOK


Egyedül vagyok, de
egyedül
nem vagyok
senki,
hozzám tesz vagy elvesz belőlem
mindenki,
aki egy kicsit ismer;
van aki sokat, van aki kicsit is mer.

Ez vagyok én, itt vagyok:
egy folyton átváltozó
befolyásolt befolyásoló;
két végén szerteágazó folyó,
hol csordogáló, hol csobogó







EGYETLEN PERCIG


Már tudom, mi a valami
azt súgja már, hogy valaki
jön most a semmin túlról
előbújtál ím újból
nincsen nekem senki
sem értheti meg, mi
a szívem vágya
Te vagy kis ágya
bús fejemnek;

bús fejemnek puha ágya
hűlt helyednek buta máglya
épül a szeretetből
sosem elég, pedig öl
minden képtelen láng
égeti szívem ráng
és a múltba ring
már a tiszta ing
nem takar el;

nem takar el semmi engem
látsz most teljesen meztelen
a lelkem párolog el
az égbe távozok el
tűnő pillanatra
vágyok itt ragadva
korlátok között
nekem ütközött
a szerelem;

a szerelem mindig csak vágy
marad a régen kihűlt ágy
szalad át a fejemen
a vak-szemű sejtelem
csalogat csapdába
esve még labdába
sem rúghat szívem
torzul a sínen
kerék gurul;

kerék gurul vonat alatt
belém szorult tudat szaladt
ki belőlem tefeléd
megkettőztem a felét
egészen feledem
remegő kezemen
ülök, ha tetszik
egyetlen percig
szeress, kérlek!







EGY HOSSZÚ NAP UTÁN


Vállamra hajtom fáradt fejem
Véget ért egy hosszú nap megint
S már majdnem alszom, de nem merem
Az éjbe vinni gondjaim

Jönnek kínzó képzetek felém
Előkerül kávé és kanál
Egy csöppnyi múlt folyna már belém
Keverem tegnap óta már

Az ajkam, s a csésze inni kész
Már várja vajúdó tegnapom
De kezem, mint ólom, oly nehéz
S mindenem a földre csurgatom







EGYMÁS UTÁN


Megint itt jársz, vagy csak hiányod recseg?
Ha itt vagy, akkor jól van,
Úgyis régóta kerestelek...

Vagy valamilyen mérhetetlen nagyot
Tehozzád hasonlóan
Várok, egyszer csendben meghalok:

A gyertya csonkja a sötétbe csobban,
Formát jár alakomban,
Mert szíveddel látok csak jobban.

Tied a szemembe villan s meghajol;
Enyém csak valahol van.
Keresel... Kereslek... Így van jól.







ELLIPSZIS


. . . . . . . . . . . . . . .Szakítsd át
. . . . . . .kemény, kerekre meredt kereted,
. . hiszen levegőd nincsen már tenyérnyi sem,
. én nem, csak a lenge szellők fordultak ellened,
én nem élnék ilyen ilyen-olyan füstölgő büdösben.
. . S ha nem érzed már, hogy éreznél valamiben
. . . . . . . . . . . . . . . . . valamit,
ropogtasd meg izgatott ujjadban a porcogó porcokat,
. .s üss ököllel az üvegasztalra, hadd törjön el mind,
. . .és most elmehetsz, kibuggyanó véred majd ott
. . . . . . . . . . . . . . . . . .marad.
Hosszú, szép hajad szemedbe karcolja fura ábráit
. . . és kezed kitépné tövestől a tékozló szálakat,
. . .. .de az óhomályban ismét megláttál valakit,
. . . . . . . . . .láttál, de most nem csak egyet,
. . . . . . . . . . . . . . . . .százakat.







ELMÚLTÁL


Elmúltál, szép hajnali pír,
szürke bánat jött utánad.
Egyik kezem most rólad ír,
a másik meg csak int utánad.

Tegnap körém menekültél,
s én sütöttem rád melegen.
Ma a reám verődött fény
ragyog, s bent félig-szerelem.

Bennem ringsz most búsan,
s kihűlt holdként keringsz már,
ki egykor tüzes bolygóként
mosolyogva bolyongtál e húsban.

Egyetlen szóra, varázsló nélkül
tűnt el a minden: te meg én,
s már csak fájdalom békül
nincsen-szívből folyó
ereink melegén.







EMBERTÖRVÉNY


Velünk született, velünk hal,
felettünk van, mindent hall,
és hajtja, űzi tetteink.

Nem írt könyvet egyet sem,
mégis feltétlenül elhiszem
mindazt, amit némán közöl.

Nem bánt sosem, csak meggyötör,
s mindig csak vele ütközöl,
az utcán, a szobában, mindenütt.

Tudod jól, mégsem ismered,
benned van, mégis kint rekedt,
s bőröd hámján képez lepelt.

Azt hiszi, hogy nem hiszed,
s nem hiszi, hogy elviszed
mindenhova magaddal.

Velünk született, velünk hal,
felettünk van, mindent hall,
és hajtja, űzi tetteink.







ENGEDD MEG, HOGY SZERESSELEK!


Ha úgy érzed, hogy egyedül vagy
És senki sem szeret,
Engedd meg, hogy veled legyek
És engedd meg, hogy szeresselek!

Szeretnélek szeretni,
Szeretnélek, de nem engeded;
Szeretnélek szeretni,
Engedd meg, hogy szeresselek!

Ha úgy érzed, hogy egyedül vagy
És senki nincs veled,
Engedd meg, hogy hozzád forduljak
S ne kelljen ellened!

Szeretnélek átölelni,
Átölelni, hogy megvédjelek;
Szeretnélek megvédeni,
Ha bántani készülnek az emberek.

Ha úgy érzed, hogy már messze vagy
S mindenki csak messzebb lehet,
Engedd meg, hogy közelebb lépjek,
Engedd meg, hogy szeresselek!







EZ A HÁZ


Ez a ház
tele fénnyel
(hozzák mások, s én is hozom)
és ezernyi színes lénnyel;
ez a ház az otthonom.

Ez a ház
csupa játék
(egy hosszú színdarab velem)
és csupa csodás ajándék;
ez a ház az életem.

Ez a ház
néha fáj is
(és ezt én világgá kiáltom),
ugyanaz is, s néha más is;
ez a ház az én világom.

[

Ez a ház
épül végig
(végig az egész életen),
míg fel nem ér majd az égig;
ez a ház együtt hal velem.

Ez a ház
nagyobb egyre
(minden újtól egyre nagyobb),
s kúszik színes színterekre;
ez a ház, ez én vagyok.







AZ ÉLET SZÉP


Nyílnak és elhervadnak a virágok,
épülnek és összedőlnek az álmok,
elnémul a hang, miután kiáltok;
zöldellnek a fák és lehullanak a levelek,
felkerül a vakolat és majd lassan lepereg,
s a múlt csak a jövőben jelenik majd megint meg;
De az élet szép,
mert nyílik a virág
és épülnek az álmok
és hangosan kiáltok
és zöldellnek a fák
és áll a ház
és van jelen
És az élet szép,
míg fent az ég (s míg fent marad)
és lent a Föld (s míg lent marad),
s a kettő között élhetünk,
és egyszer le-, s majd felmegyünk.







ÉRINTÉS


Lepergek néha az időről,
Mint korhadt fáról a kéreg, a héj,
És elidőzöm kissé a semmiben,
Hogy ne féljek, és hogy te se félj.







FÁJDALOM


Érzem a kezemen, a vállamon,
a csendben, a zajban, valahol...
érzem a pillanatban,
érzem, hogy itt maradtam,
érzem, de el nem mondhatom;
tudod..., tudod ez a fájdalom.







FÉLEK TŐLED


Félek tőled,
mert csak Isten képes
nem visszaélni a kitárt szívvel.







FÖLDIG ÉRŐ BÁNATOM


Magamra öltöm bánatom,
földig ér, mert fáj nagyon,
alja kúszik a földön lent,
nagyon bő, így körbeleng.
Akár egy téli nagykabát,
teljesen elhagyja magát,
csak tán engem sohasem,
még akkor sem, ha leveszem.
De kell, hogy magamra öltsem,
hogy semmiségeim kitöltsem:
meztelen halálra fagynék -
s így halálom életre fogy még.
S mért bánatot, s nem örömet,
mert kutyaként csak bánatom követ
s a boldogság csak néhanap,
mire felölteném, elszalad.







GYEREK VAGYOK


gyerek vagyok
és álomvilágban élek;
gyerek vagyok,
elöntenek a miért?-ek.

gyerek vagyok
és mindig mindent elhiszek;
gyerek vagyok,
nem mondok nemet senkinek.

gyerek vagyok
és én mindig mindent bírok;
gyerek vagyok,
egyedül hagytak és sírok.

gyerek vagyok
és én mindig hazatérek;
gyerek vagyok,
kóbor álm'im elvetélnek.

gyerek vagyok,
a semmiség is nagydolog;
gyerek vagyok,
kihûltem, és még lángolok.

gyerek vagyok,
s mindig van, amit nem kérek;
gyerek vagyok,
van, amit sohasem értek.

gyerek vagyok
és a gödör szélén ülök;
gyerek vagyok,
minden árnytól megrémülök.

gyerek vagyok
és gyakran, sokszor elesem;
gyerek vagyok,
s nem sérül, csak az értelem.

gyerek vagyok
s lepkét kergetek az úton;
gyerek vagyok
és rút, s nevetek a rúton.

gyerek vagyok,
felnőtt szemekben úszom el;
gyerek vagyok,
ne növesszen még senki fel!

gyerek vagyok
és szeretek, s ti szerettek;
gyerek vagyok,
nevetek és kinevettek.

gyerek vagyok,
kezemben őrzöm a szépet;
gyerek vagyok,
nyújtom kezemet, vigyétek!

gyerek vagyok,
csak az álom az életem;
gyerek vagyok,
mindig megélitek nekem.

gyerek vagyok,
s a színház él velem s veled;
gyerek vagyok,
jöjj, játsszuk el az életet!







GYERTYAFÉNYBEN


Csendre vágyunk, melegségre,
s csendben várunk az estére,
hogy majd a négyes gyertyafényben
élet születik a reményben.

Arcunk sima, rezzenetlen,
s mosoly repül az üzenetben,
halkan suhanva szerte a tájon,
hogy a szép még szebbé váljon.

Szeretve lentről felemelnek,
és csak szeretetből követelnek,
mert örülnek, hogy szerethetnek,
s hogy teret adnak a szeretetnek.

Kedves kezünk egymásba olvad,
szép a ma, s még szebb lesz a holnap,
csodák mennek végbe az éjben:
élet születik a reményben.







A HALÁL ÁRNYÉKÁBAN


A halál árnyékában
vasból van tákolva a sötét,
és reám borítja minden évszak
saját laza ködét.

A halál árnyékában
dohos fák dőlnek az útra,
s lánctalpak dübörögnek vonulva.

A halál árnyékában
egy ember lassan összenéz,
és saját mélységétől szédeleg.

A halál árnyékában
talán teljesen egyedül
a halál az életnek hegedül.

A halál árnyékában
majd Istenre emlékezem,
és egy eleven árnyékhalállal
az életbe érkezem.










HA MOSOLYT HOZOK...


Ha mosolyt hozok a könnyek helyett,
így maradjak meg neked.
Ha csillogóra váltom a szemedet,
így maradjak meg neked.
Ha kezed kezemben megremeg,
így maradjak meg neked.
Ha én melletted állok félve meg,
így maradjak meg neked.
Ha szeretnék együtt félni veled,
így maradjak meg neked.
Ha vagyok én neked a szeretet,
így maradjak meg neked.
Ha velem a szép még szebbé lehet,
így maradjak meg neked.
Ha te szépnek látod a lelkemet,
így maradjak meg neked.
Ha vagyok az, aki más nem lehet,
így maradjak meg neked.







HA SZERETNÉL


Ha szeretnél
Átkarolnám tekinteted
Megcsókolnám mosolyod
Szemedbe szórnám szememet
Elmozdulnám mozdulatod

Ha szeretnél
Megfürödnék könnyeidben
Elringatnám szép álmodat
Dúdolnálak csendjeimben
És visszhangoznám hangodat

Ha szeretnél
Elvinném a nagyon rosszat
S elhoznám a nagyon szépet
Megszületnék százszor jobbnak
S angyaloknak festenélek

Ha szeretnél
Sütnék rád fényes-melegen
S melegedből hűtenélek
Vezetnélek ösvényeken
S ereimbe öntenélek

Ha szeretnél
Karjaimba gondolnálak
Mélyeimbe levinnélek
Tudatomba feltolnálak
S lennék minden szenvedélyed

Ha szeretnél
Fájdalmasan féltenélek
S félelmesen fájlalnálak
Valósággá mesélnélek
S nem hinnék a valóságnak
Ha szeretnél...







HAZAVÁRSZ

Indulok haza, mert hazavársz,
s mire hazaérek,
te is otthonra találsz
bennem.







HIDEG VAN, FÁZOM


Zúzmara játszik ma a fákon,
fehér arany ül a világon - hidegen,
s a fehér szakáll miden ágon
- mint én itt a földön - örökkön idegen.

Dideregve melegszik lelkem
apró, sima, meleg kezedben - ha fázom;
s álmaimmal terítem telkem,
csupán csend csorog le s kopog be a házon.

Messze köd van, homályban a fák,
bár közelről ma szemem jól lát - ma látom,
de pusztán az erdőt, a sok fát,
hiszen kezed néma, s enyém laza álom.







HOGYAN TOVÁBB


Nem vagyok már boldog, Uram,
nincs kincsem, kedvem, nyugalmam,
mozdulatnyi erőm;
csak egy életbe veszett múltam van,
nem maradt... nincs jelenem, nincs jövőm.

Nem volt sohasem igazam
- csak most, ebben az egyben van -,
a széllel kergetőzöm;
nem vagyok jó sem, és még önmagam
is csak sejtem: feléd száll a gőzöm.

Párologva halkul szavam,
suttogom: szívem odavan,
egyre feketedvén;
egyedül voltam, magam maradtam,
hiábavalóságom hull belém.

Nem tudom, nem látom, ki vagy,
nem értem, mit akarsz, Te Nagy -
mégis belém olt a vágy,
hogy tévelygésemben magamra hagyj:
veled vagy nélküled jutok tovább?







HOL A SZERELEM?


Eltörpül minden bolhából nőtt elefánt,
ha veled boldogan...
de a szerelem hol van?
Nem ismerem sem a gondot, sem a magányt,
ha társra kelsz velem,
de hol a szerelem?

Hevesen pumpálja szívem az életet,
ha jössz valahonnan,
de a szerelem hol van?
Belőled rombolok magamnak képeket
minden állapotban,
de a szerelem hol van?

Az éjben hozzád megy minden lebegő vágy,
ha éppen nem ott van,
de a szerelem hol van?
Üres és kihűlt nekem minden puha ágy,
ha tested nem lelem,
de hol a szerelem?

Riadtan csapódik ki bőrömre a víz,
ha kezed kezemen,
de hol a szerelem?
Csókodra hangolt számban az íz,
ha ajkad keresem,
de hol a szerelem?

Félelmes termet épít belém a hiány,
ha lényed távolban...
de a szerelem hol van?
Eltompul nekem minden élő, aki lány,
ha te szívből velem...
de hol a szerelem?







23. ZSOLTÁR


Ő vigyáz reám szüntelen,
habár nem vagyok bűntelen,
s többre én most nem is vágyom;

Áldott helyeken vezet,
s nyugodt forrást, mint kezet
tőle kapok, tőle várom.

Erővel tölt fel folyton,
hogy könnyem felé folyjon,
s legyek, mint Ő, én is igaz;

S ha egyszer el kell mennem,
nem félek semmitől sem,
mert Te őrzöl s bátorítasz.

Táplálsz engem, ennem adsz,
betöltesz és megáldasz,
Veled teljes az életem;

Jóság, szeretet ölel át,
én élvezem a lakozást
az Úr házában szüntelen.







INDULNI TOVÁBB


Otthonom voltál, s még itt lakom,
és fájni fog, ha itt hagyom
veled együtt a képeket,
de itt az idő, itt az alkalom,
menni kell, mert mehetek.

Menni kell, mert mehetek,
s már visszalépni nem lehet
az időben, csak a térben,
és mert olyan csúnyák az emberek
semmittevőn és tétlen.

Semmittevőn és tétlen
álltam sokáig, és féltem
tőled, rettentő nyugalom,
ki hol finoman, és hol keményen
otthonom voltál, s még itt lakom.







ISTENT JÁTSZOM NÉHA, MERT MÉG NEM HISZEM EL


Terveket szövök, mint százlábú pók,
és kiépítem a világhálót;
belefonok embert, tárgyat, helyzetet,
lelket, gondolatot, helyeket,
mindent, mert ismerem;
s Istent, Istent nem merem,
mert átgázol a terveken,
hálómat középen szakítja el,
és én nem hiszem el,
hogy úgy jó nekem.







ITT ÁLLOK


Itt állok
s szemben önmagam,
s ha kiáltok, visszhangzik szavam,
mely visszapattanva
a közeli kopasz dombról,
nem azt adja vissza,
amit mondok, nem azt szóról-
szóra.

A sok szó,
mely bent megfogant,
nem hallható,
mert az öntudat
más szabályt követel,
mely szíveden végigvonul,
megüt az "átölel",
s béke helyett vad háborút
felel.

Eltorzult
minden igaz szó
és felborult
sok igaz hajó,
békés egyetértés
és együtt-érző szánalom
helyett nem remélés
és mély csikorgó fájdalom
terem.

Elmegyek,
itt hagylak, világ,
én nem leszek
bús rabod tovább;
ide jöttem egyszer,
mert hát ide küldött sorsom,
s lehet nem feledsz el,
de nem te vagy az otthonom
nekem.

Állomás,
röpke pillanat,
minden sírás,
minden itt marad,
csak lelkem bújik ki
mozdulatlan testemből,
és ha megérdemli,
nem lesz hiánya örömből
soha.

Felnézek...
s ott fenn az égen,
ott beszélget
a csendes éjben,
beszélget két csillag,
szavaik szikrákat vetnek.
...s vakító fény villan:
szánalmasan kinevetnek
minket.







ITT VAGYOK


Itt vagyok egyedül szobámban
és elfekszem az ágyon hanyatt,
szeretnék a csendben heverni
s megérteni végre magamat.
Az ablak zárva, az ajtó csukva,
mégis minden hang idehajt,
de én most nem figyelek szavukra
és megszűröm az utcazajt;
csak a szépet hallom
s mindazt, ami kellemes,
a többit meg érzem,
mert lehet, hogy érdemes;
kezem teljesen ellazul testem
mellett, s oly könnyű lettem
most, mint a friss lehelet;
csak lebegek az ágyon,
mint egy léghajó, és érzem a vágyon,
hogy a lét szép, ha jó;
és a lét jó, mert nagyon szép,
mint a zöldben ballagó őzikék;
és csak bámulom magamat és érzem:
a nyugalom végre szétvet egészen;
s remélem, úgy látok, ahogy ti láttok
engem,
mert úgy szerettek, ahogy én szeretek,
s szerettem;
egyedül vagyok, de
egyedül nem vagyok senki,
hozzám tesz vagy elvesz belőlem
mindenki, aki egy kicsit ismer,
van, aki sokat, van, aki kicsit is mer.
Ez vagyok én, itt vagyok:
egy folyton átváltozó
befolyásolt befolyásoló;
két végén szerteágazó folyó,
hol csordogáló, hol csobogó.







JÓZSEF ATTILÁHOZ

(Verskollázs kedvenc József Attila
verseim egy-egy verssorából.)


Hajtsd le szépen a fejedet,
jól tudva már, hogy minden odavan.
Éltem - és ebbe más is belehalt már,
kinek emberhez méltó gondja van.

Elfeledtem, hogy mit sem ér az ember élete
s nem lesz emlék, melyben magamra hagyna -
úgy szállong a semmi benne,
úgy van velem, hogy itt hagyott magamra.

Most homályként száll tagjaimban,
mint nagy darab kő, a valóság;
a Föld is már kezd kihűlni alattam,
csak lelkem tép még egy utolsó rózsát.

Alig hallottam sorsomba merülten:
ami van, széthull darabokra;
már nem képzelt ház üres telken -
e költemény szorongó lelkem buboréka.







JÖVÖK, URAM ...


Jövök, Uram - hoz a lábam
jön a szívem - jön utánam
eltévedtem - a világban
félelmemet - megtaláltam
nagyon sokat - sokat láttam
megszereztem - mire vágytam
mindenemet - megutáltam

Jövök, Uram - jövök, látod
hoztam üres - hátizsákot
nincstelenül - eléd állok
tüzes szívvel - sírdogálok:
mentsd meg, Uram - a világot
ments meg bennem - királyságod
bocsásd meg, hogy - így kell látnod







KELLEMES KARÁCSONY KÖZELEG


Alázat Alakul az Asztalon,
Béke Bújik meg Bárhol,
Csönd Csitul Csendesen a
Derűs Didergés Dalától.

Eltűnik Előlünk az Esztelen
Ének és Értelem Ékesül a
Félelem Fájdalmas Fülében, a
Gondolat Gondtalan Gördül.

Halkan Hull a Hópehely,
Illendő Illatok Illannak, s
Jómaga Jön Jegesedve a
Kellemes Karácsonyi Pillanat.

Lágyan Lebben a Légben a
Múlt Magasztos Mérge, s ezt
Nem Növeli Nevelve
Óhajom Ósdi Óh, miért! - je.

Pusztán a Percek Peregnek
Régóta, de mi napok óta állunk,
S megint érezzük a csendben, s
Tudjuk, érdemes volt újra várnunk.







KOPOGÁS


Hangosan kopogtattak az éjjel,
s álmom, mint ólom húzott vissza
meleg paplanom alá;
és vártam, hogy majd elcsitul
a kopogás.
aztán újból felébredtem félig,
s megint hallottam valamit.
kíváncsiságom elhúzott az
ablakig, s kinéztem azon:
mintha mindenki ott lett volna,
legalább is sokan voltak,
de nem volt kedvem látni
egyáltalán. aludtam tovább.
Másnap furcsa csend volt odakint.
semmi zaj, semmi kopogás.
minden zörej kinézni késztetett,
de csak a szél babrált a párkányon.
éjfél volt. és még mindig semmi.
egész éjjel fent voltam és vártam
és vártam, és nem jött senki.







KÖZELEBB, MINT TÁVOL


ha közelebb vagyok, mint távol,
s jobban szeretlek, mint nem,
ha éjszakádban fényem világol,
akkor él bennem egy Isten;

ha épp messzebb vagyok, mint közel,
s nem szeretlek, csak alig,
ha este szürkeségem üldöz el,
akkor meghalok hajnalig.







LÁTTAM ARCÁT ISTENEMNEK


Láttam arcát Istenemnek:
engem figyelt kegyelmesen.
Nem szólt, én meg nem is tudtam -
s elaludtam szerelmesen.







LELKÜNKBEN SÍRNAK AZ ANGYALOK


Lelkükben sírnak az angyalok,
s az órák együtt zokognak velük,
mert lelkükben én is ott vagyok,
míg körülír Téged szelíd szemük.

Lelkükben sírnak az angyalok,
a Földön túl, az égen át,
és mégsem képez szivárványt,
pedig sok parányi nap ragyog.

Lelkükben sírnak az angyalok,
s míg kezük közül kiszaladok,
vastag ruhám bőrig ázik,
s testem tiszta, s tisztán fázik.







LÉTEZEM


I.

Szoktatom magam a sűrű csendhez -
száműzöm mindenem, hogy rajtad át
közeledjem közeledhez,
mint hozzám bontott narancs illata;
Csak e zajban érzem, hogy mit jelent ez -
mintha maga az eszmélet illana:

- × -

Erdővé fásult szívemet járom,
s e mesterséges természet mögött
a Te természeted várom -
nézd, nyújtom is a fák fölé a karom;
De minden csak úgy létezik, ha "látom"
és hagyom - nem vagy nekem, ha nem akarom.

Bűneim nem bánom, mégis éget
a tudat: jobban szeretsz, mint én -
pedig nincs is rám szükséged
- megvallva őszintén -, de jössz velem;
Mikor tüzed oltom, csak Te érzed,
Istenem, hogy izzadok vagy könnyezem.

II.

Másképp nézek, de ugyanúgy látok,
s fentről tekintve csak messzi álom
a közeli közhely, a múlt -
s az összes meg nem élt valóságom;
Végtelenbe csak a barát keze nyújt -
földi átok sújt, ha ott nem találom.

Bennem a szelíd világ megvadul,
mikor csak énem tudatra ébred -
mert ekkor csak én nem érzem
a közöttem lévő különbséget;
Sebet ejt rajtad - mert sötét lelket dúl -
egy parányi virág, ha soká nézed.

Az élet langyos, én meg megiszom -
nem ez fáj, hanem ha nem érdekel,
hogy a jó helyett megalkuszom,
mert az a szép, amit nem érek el;
Nem tudom - még ha nem is az én hibám -,
hogy kinevetnek vagy mosolyognak rám.

III.

Félek mindentől és mindenkitől
- szívem könnyelmű prédává tettem -,
és jót állok, ha nincs, ki-ért,
hisz ember is csak szeretni lettem;
Temetőben sírok, mert ma nincs miért -
szavam pedig nem cseng a csendnél szebben.

Nincsen súlyom, nincs ősi lényegem -
csak rám ragasztott használt-bélyegek
rejtik, ki voltam - s ki-vagyok -,
de én mindig az vagyok, ki leszek;
Nem kell, hogy szeress, csak engedj engem -
ha mindent feladok, semmiért veszek.

Szeretni nekem mást csak úgy szabad,
ha magamba ölöm sok "különb-ségem"
s lázas énem gyermek marad -
mert boldogságom más örömén mérem.
Önmagam nem, rám csak más lehet gondos -
s nem egyet-, hanem megérteni fontos.

IV.

Közel a nap, s éget minden perce,
mert nincsen-kedvem is távolra ment -
itt nemcsak madárfütty a lét,
de a hiány összhangja tiszta rend;
Nem akarom, nem hiszem senkiét -
harmóniát mindenki maga teremt.

Összeteszek sok részt meg egészet,
hogy legyen az nagy, szép és minél jobb -
de minden csak viszonylag él,
mert önmagában merev tetszhalott;
Darabokra szed mindent az enyészet -
az eleminél nincs s nem is lesz nagyobb.

A Földön elemi részem ragyog,
s bennem a nagyvilág teljes egész,
ha megszűnik, én meghalok -
de együtt halni sosem volt nehéz;
Ha én szűnök meg, a világ megmarad -
lényegtelen vagy, ha a lényeg szabad.







MEGYÜNK


Nézem, ahogy mennek az emberek,
s látom, hogy én is éppen pont úgy megyek;
mert úgy, ahogy én szeretnék, nem merek.

Néznek az emberek, ahogy megyek,
s látják, hogy ők is éppen pont úgy mennek,
mert úgy, ahogy szeretnének, nem mernek.










MERT SZÉP


Mert szép a nyár és kell a tél,
mert szép voltál és kellettél,
s minden szó, mi a csendben ragadt,
semmit mondó néma szavak;
gondolat szülte száz esély,
röpke-szürke szárnyas éj.

Mert ég a tűz sárga lánggal
és körbefűz szép lánghajával,
s minden szikra sűrű fénye
éles késként hasít az éjbe;
és kicsordul a szürke hajnal,
most már selymes szürke hajjal.

Mert a nap már fényesen ragyog,
te a sugár, én lent a föld vagyok,
s megsemmisülsz ott lent bennem,
mint télen a hó a napmelegben;
és elindulsz fentről újra meg újra
erre a pusztító végzetes útra.







MINT A HEGYEK


Csak állni némán, mint a hegyek,
és nem nézni, hogy merre menjek,
nem gyötörni még önmagam sem,
csak ámulni a létezésen
volna jó.

A semmiben jól megfürödni,
csak úszni benne és örülni,
csak örülni a mindenségnek
és meghalni a semmiségnek
volna jó.







NAGYON KÖZEL


Amikor az erdőben...
s mikor a papír felett...
mikor összetett kézzel...
s mikor nyitom könyvedet...

amikor zenét...
s mikor az eget...
mikor az állatokat...
s mikor az embereket...

olyankor nagyon közel,
olyankor felém mered,
olyankor hozzám simul,
minden jó és minden szép:
mérhetetlen lényeged.







A NAP NEVET


Megcsiklandozom az eget,
s a nap nevet
onnan vissza rám;
e viszonzatlan szeretet
miatt lehet
kedves az imám.







NÉHA MÉG HAGYOM ESZEMBE JUTNI


Néha még hagyom eszembe jutni,
hogy egyetlen vágyam csak Te vagy,
s mindennap jó lenne messze futni, mert
elvétkeztem már a másnapra valót is
(pedig jól tudom mindig, hogy nem szabad);
hazuggá a megszegett alázat vert,
összetört mesét s igaz-valót is,
hogy holt lelkemnek áldozat maradj.

Néha még hiszem: ez csak a kezdet,
egy álnok holtponti magaslat:
szakadékod hátamnak szegezted, hisz
nagyon feldúsult bennem az ősi gazság
(ennyire a sarkok jege sem vastag);
s kétezer éve csak egyre messzebb visz
a jól kitapogatott igazság -
sokszor magamban is megtagadlak.

Néha még hiszem: ez csak a kezdet,
de tudom, hogy akkor a vég is:
életemet rég felém mereszted, s vagy
ember-, vagy embertelenségem védelmez
(s lásd, bennem veszett el az emberség is);
ilyenkor Te mindig el kell hogy szaladj,
hiszen megkopott jobbik részem ez -
de hagyom eszembe jutni mégis.

Néha fáj az eldobott örökség,
de könnyebb hátteret hazudni,
és néha tapogatva jövök még, míg
tudom, hogy szívemben a Te lázad lázad
(tán jobb volna erről semmit sem tudni);
s bár a felrúgott szövetségre alig
tapadhat ártatlan magyarázat -
mégis hagyom még eszembe jutni.










NYÁR VOLT


Nyár volt,
csendes nyári este,
s nem fájt neki,
hogy menni sem szeretne;
nyár volt,
csendes nyári este,
s ott állott,
némán az eget leste;
nyár volt, forró
nyári este,
s kis testén az élet
didergett le;
nyár volt,
csendes nyári este,
sírt, pedig nem volt
hozzá kedve;
nyár volt,
csendes nyári este.







REMEGŐ SZERELEM


Megremegsz, mikor hozzád érek,
pedig mellettem te sose félsz,
s megremegek, mikor hozzám érsz,
pedig melletted én sose félek;
a forró testen jeges hideg söpör végig,
mint amikor munka után behűtött
sört gurít le torkán az ember.

S nem is a test a testnek nagy varázsa,
nem a kéz érintése, nem az ajkak csattanása,
hanem mint ahogy selymesen az ég földet ér,
úgy a mi lelkünk is néha-néha összeér.

S ha csillagot hoznék is neked,
egyet, ezret, milliót, s szebbet a szebbnél,
mit kezdhetnél te vele,
s mit érne nekem földi játékok tömkelege,
ha nem szeretnélek, s ha nem szeretnél?







ROMBUSZ


. . . . . . . . . . . . . . Én
. . . . . . . . . . . . .jövök s
. . . . . . . . . . te szegény,
. . . . . . . . . te a megtörött
. . . . . . . nocsak nézel felém,
. . . . . . hisz nyelved megkötött
. . . . és sólyom lábad oly nehéz,
. . hogy csak szemeiddel üldözöd
homályos célocskáidban a reményt.

Sápadt vagy, s szíved bal szegletén
. .és nappalod és éjszakáid között
. . . .fagyos sóhaj dördült belém
. . . . . és vergődött, vergődött,
. . . . . . .amint az éj peremén
. . . . . . . . .a jól elrejtőzött
. . . . . . . . . porőrlemény
. . . . . . . . . . mögött a
. . . . . . . . . . . . fény.

***

Én
jövök s
te szegény,
te a megtörött
nocsak nézel felém,
hisz nyelved megkötött
és sólyom lábad oly nehéz,
hogy csak szemeiddel üldözöd
homályos célocskáidban a
reményt.

. . . . . .Sápadt vagy, s szíved bal
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . szegletén
és nappalod és éjszakáid között
. . . . fagyos sóhaj dördült belém
. . . . . . .és vergődött, vergődött,
. . . . . . . . . . amint az éj peremén
. . . . . . . . . . . . . . .a jól elrejtőzött
. . . . . . . . . . . . . . . . .porőrlemény
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . .mögött a
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .fény.







SÍRÁSBA FOJTOM SZÉGYENEM


Nevetve esek hasra,
s anyám fut felém kacagva,
de látták ezt mások is.
S amikor elmosolyodik
egy másik ember arca,
sírásba fojtom szégyenem.







SOHASEM


Két párhuzamos
a végtelenben találkozik.
Mi is csak ott fogunk.








SOKSZOR VAN ÚGY


Már sokszor van úgy,
hogy nem kívánom
s csak magamban
hallgatom a zenét -
az ablakomon bezuhanó,
megszűnt dolgok
néma énekét.







SÖTÉTBEN


Itt fekszem fehérben, a székben,
reményem keményen és mélyen úszik el
szótlan a sötétben.

Kemény, kényelmetlen a székem,
régen volt ilyen sötét benn,
és kint is milyen sötét van.

Nincs fenn a hold, sem a csillagok,
semmi sincs most az égen,
még felhőket sem látok a sötétben,

csak csíkokat hosszan, sötéten.
Nem kapcsolok villanyt, csak
természetesen matatok a korom sötétben.

Kemény, kényelmetlen a székem,
de fekszem benne szótlan a sötétben,
míg meg nem szűnik a sötét kint.

Régen volt ilyen sötét bent.







SZÍVBŐL SZÍVBE


"Minden féltett dolognál
jobban őrizd meg szívedet,
mert abból indul ki minden élet."

(Példabeszédek 4,23)


Minden szó, ami még kimondható,
most minden szó már mást jelent,
és szívből szívbe adni volna jó
szépet, nagyot és végtelent;
boldog mosolyt, mely mindent elárul.

Megérezni s elmondani végre,
hogy mi vagyunk - hogy én és te -
a világ, s ha felnézünk az égre,
minden ott van egy lépésre
s szemünk nem csak a felhőkig lát.

Szemünkkel szemekbe látni újra
s nem elfutni minden csoda
mellett, megállni és lelassulva
várni; s egy szó, egy kép hova
tűnik el, azt már érzi minden szív.

A szív tudja, a szív igazán lát,
tudja, milyen volt s mivé lett
az értelem, ki csak sejti a lét
igazát, mert minden élet
a szívből indul, s oda érkezik







SZÜLETÉS


Zene zaja, csöndje nincsen
De csend: zaj zenéje van
S most a boldog béke kincsem
Semmi susog hangtalan

Hang koppan, eső cseppen -
Hallottam az esőcseppben
Ábrándozó árnyad
S a nincsen-porból varázskézzel
Észrevétlen kitalállak

Álmokból árnyak lettek
Erős fényben megszülettek
Simogatón sírva
És kérdésemre megfeleltek
Ujjukkal a porba írva

Lobbanékony mosolyodban
Megjelennek tetteim
S minden egyes halk szavadban
Cseppenékeny könnyeim







ÚTON


Mindig menni, úton lenni,
menni kell, mert hív az út,
mindig menni, úton lenni,
s megvívni minden háborút.

Ha nincs tőröd, hát puszta kézzel
küzdj meg a bíbor óriással,
ki embertelen emberséggel
- ha nem vigyázol - gyors felnyársal.

Mindig menni, úton lenni,
menni kell, mert jő az ár,
mindig menni, úton lenni,
még akkor is, ha maradnál.

Tudom, jó lenne megpihenni,
talpad mérges tövis szúrja,
de menni kell, mindig menni,
füledbe ezt bensőd súgja.

Lehet, hogy a globál-zajban
nem hallod meg a tiszta szót,
s a csábítás harsány hangja
dúdol néked altatót.

Tükrön át jól nézd meg szemed,
biztosan látsz benn valamit,
lehet, semmit s tán mindened,
és a kacatok közt valakit.

Mindig menni, úton lenni,
menni kell, mert szent a cél,
mindig menni, úton lenni,
hogy megtaláld, mit kerestél.

Érdem nélkül mit ér javad,
oda lett a büszkeséged,
tested hiába dagad, ha
elsoványul benn a lélek.

Mindig menni, úton lenni,
menni kel, mert hív az út,
mindig menni, úton lenni,
s megvívni minden háborút.










VÉGTELEN NYÁR


Lombos fák sírásán landolok épp
és csak pihe dolgokról gondolkodom,
arcomra kis foltokat fest a fény
s ódon nyarak hűsölnek árnyékomon.

És a nyári éjek némasága hull
a kék vizű tóra, melyben fekszem,
s mosolyod kéklő dallama szótlanul
és fehér ruhában csobban bennem.
Elfojtott szavaim bölcsen hallgatom,
míg magányommal közrefoglak téged,
s mintha jövő... - virágporos emléked -

oly láthatatlan, rejtélyes hatalom,
melyben számra mosolyul nevetésed
s én ölelem új árnyékod a tavon.







ZAJTALAN REZEG


Zajtalan rezeg a levegő,
párája pattan, eloson,
oly hontalan szegény,
a semmiben lebegő -
nézd, nézd, nem akarom,
hogy ne fájjon szívem helyén
a kő.

Minden idő az arcomra ül,
mely félelem nélkül telik el,
minden más csak tolongva
gyűlik a szíven belül -
ezért sírni fogok, s félni kell,
ha vétlen fényed otthonomra
derül.

Hallgat a tompa döbbenet,
nem kérdezek, s nem felel,
hisz csak őrizni jöttem én
láthatatlan közeled -
úgy úsznék az égre fel
- mint fák közé a fény -
veled.

Kísérlek karöltve, szótlanul -
az álmokat te is szereted,
hadd gazdagodjak, én szegény,
hagyj egy kicsit józanul
- a kúrálhatatlan részeget -,
hadd legyek fent, s az erény
alul.

Minden rossz és kevés, ami van:
nézek feléd szikrázó szemmel -
végül kezdek valamit életemmel,
csak ne lennék ily önmagam -
fejemet két kézzel emelem fel,
s harminckét foggal harapom el
szavam.







ZUHANÁS


Magasra másztam,
mert fentről minden szép,
láttam sok messzi várost,
s hogy csupa csoda a vidék;
láttam madarat, ahogy szálldos,
láttam, hogy a sötét mennyire világos
s hogy szivárványt játszik az ég.
Minden színes lett, ami kék volt,
ilyen ez a madárszárnyas égbolt is;
s hogy lássam a madárka szemét,
följebb másztam,
de megcsúsztam és a mélybe szálltam,
ahol már csak egy madár vár;
gyönyörű vagy, keselyűmadár.











 
 
0 komment , kategória:  Bognár Barnabás  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2022.08 2022. Szeptember 2022.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 28 db bejegyzés
e év: 227 db bejegyzés
Összes: 4830 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1707
  • e Hét: 8051
  • e Hónap: 34674
  • e Év: 172046
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.