Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Ficzura Ferenc
  2016-04-05 21:30:23, kedd
 
 







FICZURA FERENC / Nyilas /







ASSZONY


Asszony, öled Tenger, csípőd Óceán,
nyugalmam fodrain leltem, most temet,
veled hal el szívem, porból sárrá lett
viharba fúl, e test és lélek csatán.

Bátor voltam, vakon harcos, veszni már
nem tud semmi, a múltat az elfolyó
idő tán rejti, emlék, könnyes való,
láss célt, a tett jelölje hol a határ.

Míg itt vagyok, még akarlak, halk szavad
selyme sző ruhát, védtelen áll hitem,
a keresztem teher, a Tenger halál.

Hittem. Isten kegyeltje, de az ember
cinkosa voltam, kevés mi még marad,
tér s anyag a lélek hol testre talál.
*
Tudattalan merülünk alá, lehet
csalfa az érzés, igaz. Asszony, bűnünk
ugyanaz! Én téged, Te engem akarsz.







ÁLOM


A képzelet lánca húz,
didereg a lélek,
görbe hátú örökzöld
földig hajolt
- tán´ behódolt -,
már végleg.
A szürkület ezüstje
nyugalommal árad,
hópelyhekbe bújt a hold
a harangok várnak,
csak a szél nem fárad.
Ameddig a szem lát,
az alvó táj ruháját
cibálja, rángatja,
majd perdül-fordul,
dombokat váltva.
Nagyokat pislognak
hűlt-színű csillagok,
az álmaik - jól tudom -,
ábrándos tavaszok...







EGYVELEG EGY VELEM


Vidd el -
arctalan napom
a semmit hű angyalom,
létem ágyasa.

Lélegzeted hallom
sóhajod, vidd el -

tied a csendem
a mindenem is egyben
mely már búcsút int,

mi láttat valós képein,
itt-ott stációja hit,
vidd el tieid -

még csicseg a fürj
e nyugalmas szürkület
csendjén lopódzó -

oly simogató
égi tartományain
felhőhalmazok.

Vidd el -
(epessze édes magad)

érzések szöknek
lepke éj-suba alatt
csillagvirág Én -

dalol valahol
volt dac-szavakat százat,
hajnalod maradt,

kihamvadt álma.
Ég zengheti imáját,
hogyha megszeret -

az élet a halál
szomjazza a szádat...







ENNYI KELL


Mai napra jusson annyi,
hogy holnap is tudjak adni.
A boldogsághoz ennyi kell.
Én beérem, csak ennyivel.

Emelkedett lelkem szárnyalt
és mindig volt, mi felkapott.
Hol egy vihar, volt, hogy szellő,
elfogadtam, hittem, amit
asszony, vagy lány suttogott.

Mai napra jusson annyi,
holnap te is tudjál adni.
A boldogsághoz ennyi kell,
és érd be te is ennyivel.







ÉBREDJ!


Virágiban
tárulkozó tavasz,
szépséged szerelem.
Simogasd testem.
Lelkünk összeforrt.
Boldogság,
Ne álmodj!
Ébredj, vezess
a gyönyör kertjéhez!
Oly, beérett már e vágy.
Jobban szeretlek,
mint virágillattal
szeretkező harmat
a hajnalt s reggelt.
Kívánom
a csókod csókokkal.
Jobban akarlak,
mint éjszakát
s nappalt a szerelmek.
Napsütést a nyári rét,
erdő, mező a kert.
Kicsit magamra hagysz,
az édes lesz keser.
Vedd le fátylad!
Tengerhullám
csillogása lehetnél.
Szép vagy, igen,
az alkony is hál
s pirul veled!
Ezer szempár
vággya kegyed.
Úgy szeretlek,
mint fényt a virág,
illattól harmatos
reggelt a kertek.
Ölelnélek,
mint hold az éjt.
Én el nem engedlek.

Ébredj! Ébredj!







FELEJTSD EL


Mellek közt hálni, ringás vigaszában,
Nap ölelése, fénye hálótársam,
miként a táncoló nyári lepkék, míg
megpihennek olykor egy-egy virágon,
létem hozzád köt, vonz ledér világod,

meglehet, szerelemre ítéltetett
múló érzések vágyott képzelete,
lehet, ez volt az utolsó akarat,
- régvolt idő -, melleid közt haltam meg,
de már hagyjuk, felejtsd el e szavakat.







HIÁNYZOL


Pedig el nem engedlek.
Csókol a szám s ölel testem.
Szeretlek!
Minden nappal, éjjelekkel.
Gondolat s szó,
mert ketten egyek,
végtelenné váló tér,
minden perc,
mi ölel s órákat utolér.
Imádlak drága!
Pár óra és itt a nyár,
melegével körbejár.
Hol a szívem, ott a kincsem.
Te vagy szívem kincsestára,


én simogató napsugár.
Még csillan a tél,
de a tavasz szántó.
Hóvirágát kitakarta,
szépülhet, szebb
napról napra.
Szív és szív szerethet,
rajta szerelmek!
Mert ketten egyek,
jöjjenek a boldog percek, órák.
Mik öröktől melengetnek.
Tavasz a szerelemnek.







IGYUNK HÁT!


Szavaid folytán méz csöpög.
Oly, édes gyönyör.
Lábamon érzem patak hűsét.
Megyek hozzád,
testemben hőség!

Elképzelem szerelmem.
Melleid völgyén,
e jóérzésem,
mámor opálkönnye!
Forrongó test a szád,
egy akarattá, tetté vált.

A gondolat és gondolat,
test testet simogat!
Szavaid folyvást,
mézelő nyár.
Oly, édes.
Igyunk a szerelemre,
igyunk hát, édes!







IMPRESSZIÓK


A hársfa illata érzékem
ösvényén tapod,
hangtalan vési jeleit,
újból kódolja sejtjeim.
E nyár!?
Nem tudom...
mi csalhatatlan, de ott
hever az idő gerincén,
zsibbadt fájdalom
küszöbén lázadó,
botló Én... rész vagyok...
Kerekekre bízva a test
lendületét, suhanok,
gyors, lassú képkockákon
bucskázó a tudat.
Villámnézet köbén
az út jobb és baloldalán
hársfaillatba fülledt köd
erjed, fúr az agyamig.
Tempó!
Hátam mögött hagyott
terhek nélkül,
csak menni kell tovább.







ISTEN ADTA. ÖRDÖG VIGYEN!


Isten adta. Ördög vigyen!
Ne higgyétek a szavaim,
csupán kiírt kínhamvaim.
Bambán állok, mit is vártam?
Szép az élet, megcsodáltam.

Isten adta. Ördög vigyen!
Szavát egyiknek se hiszem.
Jégzápor a forró nyárban
egyenlő a halott násszal.

Elrohant a kedves Sára,
nem tudta, a pokol várja,
nem lesz reggel, este se jő,
aztán saját levében fő.

Sercen, lobban, vibrál, táncol,
villámtűz a felhőn lángol.
Minden átok esetleges,
imáimhoz felesleges.

Nem volt reggel, este se jött,
kedvesem a levében főtt.
Isten hagyta. Ördög vitte.
Senki szavát el nem hitte.

Jégzápor a forró nyárra,
olyan, mint a holtak násza.
Ne higgyétek el szavaim
csupán kín-sírt könny magvai.

Bambán állok, mit is láttam?
Szép volt bizony - megcsodáltam.
Elrohant a buja mátkám.
Nem szólt, hogy a pokol vár rám.







ITT VAN...


Itt van a Tél, ó de jó! Útra kelt a Télapó!
Látták őt a verebek, jégcsapok és ereszek,
a hófehér háztetők, fagyos, kócos, víg szellők.

Hozza-viszi fürge szán a hósipkás hegyen át,
puttonyában minden jó, dió, alma, mogyoró.
Szakad a hó, csoda szép, repült a szán, ideér...

Végre itt a Télapó! Már látták a verebek,
jégcsapok, az ereszek, a hófedte háztetők
és Panka, Erzsi, Dóri, Jancsi, Rózsi... Ébresztő!







MAGAMON KÍVÜL


Hitben gyökeredzve, az időnek adva esélyt,
magamon kívül vagyok, a Föld, az Ég peremén.
Már rozsdamarta fák boga csillagokat karol,
balra a Hold mosolygó, most fogyó, néma bagoly.
Ősszel-mosott illatú párnám oly puhán lebeg,
magamra húzom a takarót, préda ne legyek.

Míg szemedben ég a boldogság tüze,
zúgó vízeséssé gyűlt bennem a vágy.
Szomjad hadd oltsam, űz, vad ösztönöm.
Valló a múló perc, s a vetetlen ágy.
Szívem érzi, a lélek kénye-kedve,
a boldogságpillangó fel-felrebben,
új idők jöttek, csak kívül rekedtem.







MIND A MIÉNK


Tükröm-tükröm, nézel árván,
arcod hűvös, mint a márvány.
Ködös a kép, búsan nézek,
nem ezt vártad. Hidd el, én sem.

Tekinteted mindig meleg,
e hazugság felesleges.
Én elhiszem, ha ez segít,
vannak, lesznek értékeink.

Zárványba zárt ódon lélek
barázdáit szántja énem.
Könny kicsordul, nyomban látod,
bizton szeret, téged bárhogy.

Zárványba zár ódon képem,
nem ezt vártad, ahogy nézem.
Mind a miénk, amit láttál.
Tükröm-tükröm, miért bánnánk?







MOST MÉG


Szerelem
Most még az árnyék több,
Hold tükréből vetül rád fény.
Álmodj, bár múló kis remény.
Most míg behunyod a szemed,
remeg tested, itt a tavasz,
nyíljon virágod, világom
harmatcseppem szivárványod.

Most míg szomjaz a száj,
ahogy fordul a sors velünk.
Ígérem, a világ összes
csillagát, míg számba vesszük,
az egy-egy ölelés nekünk.
Most még ígérhetek, lehunyt
szemmel is messzebbre látok.

Voltam álmod éjjel,
leszek, valóságod.







NE HERVADJ!


Egy virág a kertemben, te a szívemben.
Néha fáj, hogy nem csókol a száj?
Ne hervadj életem!
A ború után napsütés vár.

Színek, illatok, ízek sokasága.
Testem féktelen, vágyja!
Gyönyöre e testnek a szépség, a szerelmed.
Ne hervadj, éltem, virágom!

Szeretlek!







NEM KÍVÁNOK SEMMIT


Nem kívánok semmit jobban:
boldog légy az otthonodban,
örülj mindig, bármi lészen,
ha felhő fut csillagréten,
eső gurul lábad alatt,
gondolj arra: jó, hogy maradsz.
Nem kívánok semmit jobban:
legyen társad jóban, rosszban,
mikor öröm-könnye árad,
jól fürdesd meg, aztán áldjad.
Nem kívánok semmit jobban:
boldog légy a holnapokban,
amit csak érezni lehet,
ha nem leszek, veled legyek.







NE VÁRD MÁJUST

Találd ki, hogy mi ez, mi az?


Szivárványos, selymes fodra,
borús napon nincsen gondja.
Csillagszirmuk földön égi,
akármikor, oly jó nézni.

Terebélyes szirompárna,
a májust már nagyon várta.
Lehelete friss és üde,
illatozó, csöngő fürtje.

Hosszú, karcsú száron kelyhe
káprázatos színek rendje.
Tőle szebb nincs, tán egy lányka...
Ne bánkódjál tuli... ka!

Kacérkodó bimbó csábít,
mikor kinyílt, akkor kábít.
Sárga, vörös, kék és fehér
őszi... án csillog a dér.

Mosolycsoda minden perce,
ha kibújik harangteste,
hó elolvad, itt a tavasz.
Találd ki, hogy mi ez, mi az!







A NŐ


Ölellek!
Az vagy nekem
mint, szájnak a csók.
Perc óra, a napnak.
Örök!
Virágkehelyben
harmat.
Hangszernek,
a hang, zenész.
Vigalomnak bor,
tánc, dal!
Mindig kevés!
Csillag az éjben,
gyönyör!
Hiányzol mint,
szájnak a csók
mert, csókokra váró!
Simogatás test
a testtel!
Hiányzol!
Mert ketten egyek.
Szív s boldogság,
ölellek.







ÖRÖKTŐL


Szerelem
Míg ébren van az éj, röpke pillanat.
Az örökkévaló kell, ringató dal.
Hisz más a tér, az idő,
Onnantól kezdve, hogy létezel.
Túl minden álmon, végre rád találtam,
Eggyé váló jóérzésünk tácra hív.
Éljük meg a valóságot,
Lelkünk, testünk vágyain!

Szerelmünk mosolya, csillámló hullámok ezerén,
Öröke szívünkben él.
S onnantól kezdve, mi vagyunk
Vágyunk, sorsunk cinkosa, az örök ölelés.
Meg nem szűnő izgalom minden reggel.
Érzem e nap egy még a sokezerhez.
Boldog légy drága!
Szomjazd, éhezd, jollakott test sokra képes.

A folytatás hű csillagod, eltáncol az éjjel,
A nappal ragyog.
Minden reggel éhezzük!
A nap csodás lesz, azzá válunk mit eszünk.
A szó szívdobbanás.
Most a csókja.
Még, a majd a desszert,
Szerelmünk öröktől fogva.







Ő, MEG ÉN


Ő többször is csábított,
ölelésre áhított,
hát összebújtunk ketten,
hogy kedvére öleljen.

Mert nappal a csillagok
mind hervadó nárciszok,
fényspórájuk nem tapad,
holtomiglan megszakad.

Oly szelíden szuszogott
s illatával kábított,
hegyek titkos rejtekén
fogócskáztunk, Ő, meg én.

Áldhatom a Teremtőt,
a szellőt, a szeretőt,
mai napig itt csacsog,
bárha dúl, fúj, haragos.







RÜGYFAKADÁS


Az elfolyt idő sebeivel
a víg napokat várom,
elhiszem már, mit bír a lélek,
a test kínjait állom.

Gondoltam, gyógyír minden átok,
mert a babám elhagyott
- ribanc lett, tudod -, hogyha boldog,
az eszére hallgatott.

Megkövetlek, te nyűtt szerelem,
nemrég még átkot szórtam,
bukdácsoltam éles köveken,
önmagam marcangoltam...

Fodros felhők ráncai közül
végre átjutott a Nap...
bódítson a március lánya,
e tavaszrügyfakadás.
Vigye a szél a bús napokat!





SZEMED FÁTYLA


Szemed fátyla, kék ruhája,
áttetsző tengertisztaság,
párás fény fest, ezeregy éjt,
szemed mesél. Óh, mily szép!
Kitágult világod hódít, aki látott,
szívébe álmodja szíved,
szája kíván, csókra vágyón lángol,
valló mosolya szelídebb.

Szépséged lesik ahol jársz;
éjjel csillagszemek,
nappal kíváncsi fák.
Érted verseng lelkek hada,
vágyott a virágod illata.
Öledbe hajtom szerelmes sorsom,
a testem ágya légy, tested,
vágyad forrjon. Sosem lehet elég!







SZEMTŐL SZEMBEN


Neked adom, lelkem tiszta.
Kell addig még éltet?
Tavasz fürdik tó-tükrében,
választ én már nem is kérek.

Ahogy szültek mezítelen
a csillagok, táncolsz, tüzed
fel-fellángol, én látom ott,
amit látok, te nem látod,
de halljuk szívünk, úgy dobog.







TUDOD-E?


Nézem a hangszerem.
A zene már csak te vagy nekem.
Én a zenész,
Ki hangolja hangszerét.

A zene csak te!
Minden időm álma, hangok óceánja.
Kíváncsi vagyok, tudod-e,
Ki és mi a zenész álma?

Röpít, csókol szava,
Szív melege s virágok illata.
Itat, mint forrás a patakot.
Ünneppé lesz hétköznapod.

Kedvedbe járjon,
Keresi, kutatja álmod.
Kíváncsi vagyok tudod-e,
Igaz az álma?

Nem kérem, csak elcsenem,
Ha kertedben szedhetem.
Szárnyalok,
Még csókol a szád.

Kinek szíve lesz,
Gyönyörrel több, szebb!
Szerelembe öltözött,
Buja kedv?

Kíváncsi vagy?
Ölelj meg!

A szépséget szökteti az idő.
Múlik testmelege,
És vele?
Kíváncsi vagyok tudod-e?

Szökjünk mielőbb!
Még a folyó
Sodró, hömpölygő,
Völgyedbe törtető.

Gyönyörtesd széped!
Csillag az éjben.
Kísérj fénnyel,
Ragyogj!

Kíváncsi vagyok, tudod-e?
Akarod?







VIRÁGHULLÁS


Sejtjeinkben szétfolyt az idő.
Órákig fordult felénk a Nap.
Már gének örökje, örököm
a láng és a füst kínjaival.

Biztosan" születnek csillagok"!
Mert a szív itt meghasadt, amott
reménynek nyit utat e tavasz.

Hulló szirmokban rejlő testek
lágy rezgése halványan dereng
a szél hozta elém s vitte is.
Mi marad, már a földön hever.








 
 
0 komment , kategória:  Ficzura Ferenc  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2022.09 2022. Október 2022.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 18 db bejegyzés
e év: 227 db bejegyzés
Összes: 4830 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 302
  • e Hét: 8539
  • e Hónap: 35162
  • e Év: 172534
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.