Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Online
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Horváth Piroska versei
  2017-03-11 19:00:17, szombat
 
 







HORVÁTH PIROSKA VERSEI


Horváth Piroska: ( Úrhida, 1971. március 24. - )

Akik a hétköznapokban Horváth Piroskaként ismernek, azok, csak egy testet, egy keretet, egy átlag alatti nőt ismernek! De, akik a verseim által találkoztak velem, na ők azok, akik a lelkemet fedezték fel bennem! Köszönöm, hogy olvasol!
Ízig-vérig magyar vagyok! Szeretem a hazám! Imádom a magyar nyelvet, a magyar művészetet és művészeket!
Nem tartom magam költőnek, csak írogatok, mert az írás egy másik dimenzióba repít!
Úrhidán élek egy csöppnyi faluban, ide nyúlnak gyökereim is!

Horváth Piroska



Versei - Forrás: Poet.hu

Link



Holnapmagazin

Link



A versek utánközlése a szerző engedélyével!!!







ALKONYMŰVÉSZ


Átszellemült lénye - Művészünk csak alkot,
hófehér vászonra pingál egy-két karcot...
...majd pacsmagol némán - terád cseppent engem,
sorspemzlinek hegyén szivárványvér serken,

angyali magzatom szemtükrében látom
egykori önmagunk - benne ég a lángom,
nem vagyunk a régi - csillag-tükröm nézem,
ősztónus tűnik fel az ezüstös képen,

Művészünk még alkot - mesternél az ecset,
ősztócsába mártja, létvászonra mered...
...szerelmünk bíbora, múltunk radírfoltja,
vászonlétünk szélén leng hibáink rojtja...

...de, ő tisztaságot satíroz szemünkbe,
őszinte kézfogás erejét kezünkbe,
cifra palettáról impozánsan rajzol,
vászonra fröccsen a szikrázó csillagpor,

fény-ezüstre hajad, barázdáltra arcod -
agg szeme sem rebben - alkonyművész alkot...
...hűségreményekkel alázatos csendben,
szép emlékké válunk antik akvarellen...







ANGYALOK MOSOLYA


Vállunkra borultak fáknak hűs lombjai,
virághabos gesztenyék alatt.
Szél-tépázta szirmoknak rojtjai,
lábunk előtt vágyainkkal szaladt.

Még álmokat kergettünk liget fái között -
zsenge múltunk rozsdás padra tettük.
Édes eskünk felhők közé szökött -
húsz év után nagy titokra leltünk.

Borsó meg a héja - úgy voltunk mi ketten -
kéz a kézben egy ösvényre léptünk.
Mosolyodból boldogságot csentem,
fűz törzsébe monogramunk véstük.

Az idő rohant, itt voltunk mi ketten -
fűz törzsén a seb emlékünkbe gyógyult.
Vágyaidból rám épült a sejted,
minden ízem szerelmedbe bódult.

Génjeinkben boldogságra vártunk -
láztól izzott aranyló nyoszolyán.
Rózsás arcon szép jövőnket láttuk,
tündéri gyermekünk angyali mosolyán.

Öreg fák lombjai vállunkra borulnak,
virághabos gesztenyék alatt.
Kezem a kezedben - emlékek vonulnak,
belőlünk egy mosoly örökre itt marad.







ANYÁNAK LENNI...




Anyának lenni az nem egyszerű dolog,
Egyenesen állni, hisz a világ forog.
Nevetni akkor, mikor facsar a bánat,
Gyermekként oly aprónak hittem anyámat.

Nem láttam azt akkor, milyen erős asszony,
Miért áll ágyamnál, amikor én alszom.
Miért sírja magát csendesen álomba,
Nem fért ez bele még álomvilágomba.

Anya szerepemben leckém megtanultam,
Nem nógatott soha, hagyta hadd tanuljam.
Most, hogy anya vagyok, fészkem javítgatom,
Ágacskáim szépen egymás mellé rakom.

Úgy teszem a dolgom, ahogy tőle láttam,
Szárnyacskái alatt én sohasem fáztam.
Melegítem fészkem, fiókámat óvom,
Édes, jó anyámtól most is meghatódom.







ASSZONYOD VAGYOK...


Bohém ifjúságom egykor elvesztettem,
nagy-hatalmú eskü pecsételte szavam,
neked köszönhetem bájos asszony-felem,
senki voltam egykor, veled vagyok magam,

olyan puha lettem - makulátlan selyem,
már nem nyalogatom régi sebeimet,
jó és rossz dolgaim veled együtt teszem,
féltő kezek fogják gyenge kezeimet,

elidőz a napfény arcom tiszta pírján,
csöppnyi szusszanásom messziről meghallod,
minden sóhajtásom szép emléket kíván,
ami éden-csendben varázslatot alkot...

Maradj, el ne engedj, fogjál jó erősen,
mint a gyöngybetűket a hó-tiszta lapok,
ott van az erényem lelkedben, erődben,
el ne engedj, szoríts, mert asszonyod vagyok!







BOLHACIRKUSZ


Begyűjtenek egy csapatba,
igát dobnak a nyakadba,
aprócska vagy a porondon,
futkározol egy korongon,

dolgod megteszed - pontosan,
lelked elrejted rongyosan,
apró vagy, vágyad rettentő -
ilyenné tett a teremtő,

álmod meg kell még értetned,
kaphatsz tapsot - megérdemled,
pattogsz jobbra - ha akarják,
lelked csűrik és csavarják,

futkározol, hogy megfelelj,
annyi mindent le kell, hogy nyelj,
igát dobtak a nyakadba,
begyűjtöttek a csapatba.







BÚCSÚ A NYÁRTÓL


Kicsit én is meghalok a múló nyárral,
fáj, ahogy távozik és messzire szárnyal.
Könnyeket sem ejt, bár még lázas a bókja,
néha még megéget forrón tüzes csókja.

Az utamra elkísér hűvös hajnalon,
szép mosolyát látom csillanó harmaton.
Fáj, hogy már menni készül -, annyira siet.
Szomorú - biccent a rozsdásodó liget.

Kofferjába gyűrte nyáresték mézcsókját,
fűszeres szellőkkel eltáncolt tangóját.
Érzékkel vívódó, kacérkodó zápor,
hűsítő könnyével eláztatott százszor.

Fájdalmas a búcsú - összeszorul szívem!
Beköszönt Ősz úrfi ezer pompás színben.
Elmúlás rejtőzik tarka köntös mögött,
Keresztespók asszony búcsúkendőt szövött.

Bánatos estéjén elköszön hát végleg,
haldokló napsugár, - gyengülő napfények.
Úgy fáj, hogy már távozik, - messzire szárnyal,
kicsit most meghalok az elmúló nyárral.










CSENDES ÉJ...


Rebegő pillámra most ül a nyugalom,
szivárványfürtben, színes léleklugason.
Ne űzd, ne zaklasd a reszkető erényem!
Mezítelenül kucorgok én - szerényen.

Lágy pókhálócsipkén megremeg a vágyam,
időtlen, jó érzés - hozzád ér a vállam,
csillagokat vet a nem szűnő izgalom,
ördögszekéren már nyargalok. - Irgalom!

Boldogság nem riad - kacéran tétováz,
gyengéden vállamhoz hajol, ajkán fohász,
nyár szakad szívemben - Tejúton szaladok,
incseleg a remény, kokettál - maradok.

Bíborpalástú csend - muskotályos nyárban,
könnyedén, nesztelen szökdécsel egy lázban,
azúrselyembe hunyó, méla csillagok -
kormot fújt rám az éj - szívedbe illanok.










CSILLAGSZEMŰ


Harmatkönnycsepp csillan szelíd, tiszta arcán,
eufóriától kacsint vissza aztán,
szerelemglórián sejlik ragyogása,
majd felsír édesen, hallik gagyogása,

kisdedként sírt anno - remény volt a dajka,
ezüstcsendbe kiált eper-piros ajka,
szép csillagszemében ott a bíborhajnal,
aranyhaja bomlik, csókot vált a nappal,

megfontolt léptében álmoknak virága,
megváltás szavait foglalta imába,
jövő-káprázatát gyöngyhajába fonta,
csodaszép az élet - oly boldogan mondta,

hajnal bújt mosolyán - bűbájosan pillant,
minden kétség, bánat köddé vált, elillant,
megérinti lelkem, fürdőzöm kegyében,
ott látom az arcom szép csillagszemében...







CSILLAG-SZÖKEVÉNY


Takarj be, fázom, ölelj magadhoz,
csókpecséteddel űzd el félelmem,
fürge pihécske reppen hajadhoz,
csendben elidőz tiszta fényedben...

...miattam lettél csillag-szökevény,
gyönyörbokrétát fontál hajamba,
ne vidd el a hajnalt, hogyha mennél,
szólna szám, te csókkal vágj szavamba!







CSIP-CSUP REMÉNYEIM


cicomázom váram csend-rózsalevéllel
káprázat-ablakom borostyán-reménnyel
pöfög vágy-mozdonyom át a hegyen-völgyön
gyönyör-könnyem zápor - fénylő igazgyöngyöm
firkálgatok napot csillagot az égre -
aranyra a napot az égboltot kékre
hátra már nem nézek tétován csellengek
boldogságtakarót szövök a lelkemnek
ragyogás-hajnalt az ezüst-végtelenből
buborékálmokat csepp-emlékeimből
szivárványutamon koppan kristálycipőm
parázs-retinámra ráhunyom az időm







CSIPKÉS LELKEM CSODÁJÁBAN


nem tündököl a szépségem
szürke-létem észrevétlen
rojtos csipke finom lelkem
engedem hogy lágyan lengjen

fodrozza a puszta létet
csipke-vert legyen az élet
holnap kelmém szépen szövöm
nem tépázhatja a közöny

légiesen reppen rojtom
remény-szállal körbe toldom
aranyrojtján szárnyal álmom
körbeölel lágyan átfon

tiszta vágyam pille-könnyed
remény-várban jövőt köttet
arany-rojtos szobájában
csipke-lelkem csodájában







EGY MÁS VILÁGIG...


...megszállott futam, délibáb remény,
adrenalin-kéj más útra sodor,
dübörögnek a jégszirtek hegyén,
illúzió-gáz - felbőg a motor...

...edzett-aszfaltra zuhant ábrándok,
lóerők futnak exitus elé,
horpadt fémisten - ronccsá vált bádog -
lovasa siet a mennyek felé,

menthetetlenül semmibe fordul,
tekintete végtelenbe réved,
mozaik-esély darabja csorbul,
vétlen ábránd vet mindennek véget,

gép-szerelem győz remények kárán,
rapid-világban éden-kegyelet,
száguld tovább el angyalok szárnyán,
izzó délibáb - Isten-lehelet...

/Egy baleset margójára - vétlen motoros emlékére/







EGY VÉRBŐL VAGYUNK MI...


"Te és én egy vérből valók vagyunk" -
miért
más az elvünk, más a gondolatunk,

penge nyelveddel lelkeket sebzel -
fivért
átkozol, és haraggal fekszel,

ne hajítsd messze szeretet gyöngyét -
tiéd,
tépd le magadról a gyűlölet göncét,

rojtos dühödet foltozd be szívvel,
mindet,
puha bársonnyal - bíborvér-színnel,

enyém is múltad - egy legyen szavunk,
hitted...
én és te egy vérből valók vagyunk -
higgyed!


"Te és én egy vérből valók vagyunk"- Kipling: A dzsungel könyve







EZERNYI CSILLAGOT FÉSÜLÖK HAJADBA...
Dorinának


Rózsapírt csókolok
arcodnak búbjára,
borostyánt terítek
álmaid útjára,

lábadon bakancsod -
egy picit megkopott,
jó szó is hiányzik -
batyudból kifogyott,

elfeslett lábbelid
megöltöm reménnyel,
batyudat megtöltöm
magasztos erénnyel,

szerencse elkísér,
megfogja kezedet,
szorgalom süti meg
tápláló kenyered,

füledbe suttogok
anyai intelmet,
fogod majd érteni,
mi is a tisztelet,

terítek válladra
patyolat eszméket,
bársonyos lelkedbe
illatos emléket...

...szeretet virágzik
majd minden szavadba,
ezernyi csillagot
fésülök hajadba!







ÉDESANYÁMNAK...


Egyre kisebb vagy már
Nem így volt ez régen,
Apró kislány voltam
Fogtál engem kézen.

Vezetgettél engem
Óvtad minden léptem,
Mikor nagyot estem
Bekötözted térdem.

Én is anya vagyok
Tudom mi a vágyad,
Amíg veled leszek,
Gond nem nyomja vállad.

Minden szereteted
Olyan erő nekem,
Azt kívánja szívem
Örökké így legyen!

Tovább adom lelked
Minden szép virágát,
Díszítse életem
Napfényes világát.

Kék égnek vásznára
Arcképedet festem,
Szeretet mezején
Boldogságot szedtem.

Drága édesanyám
Mit is adjak neked?
Lelkem csodát rajzol
Szívet fest az ecset.

Fogadd szeretettel
Illatos virágom,
Öreg napjaidat
Óvóm és vigyázom!






ÉDESANYÁMNAK SZERETETTEL


Rózsafa árnyéka vetődik arcára,
elmúlt évek súlya lelke fájdalmára.
Napnak fénysugara szívéből melenget,
bánat hideg jege nyomban felenged.

Kell nekem Ő, mint folyónak a sodrás,
hideg tél után a lágy tavaszi zsongás.
Annyira kell, mint gyümölcsnek a fája,
mint táltos forgószélnek vesszőparipája.

Nem lehetnék folyó az Ő sodrása nélkül,
csak pocsolya lennék majd eltűnnék végül.
Szíve melegsége óvott meg, ha fáztam,
mindig tudta azt, titkon mire vágytam.

Ha tomboló vihar jött, szárnyaival takart,
túléltünk minden bajt, rettegett zivatart.
Jártunk varázsmezőn, Ő volt a varázslat,
nála jobb anyát senki sem kívánhat!

Rózsafa árnyéka, arcán pihen csendben,
látom tekintetét üde esőcseppben.
Minden rózsavirág mit szeretettel ápol,
lelkéből egy darab, igaz tündérfátyol!







ÉJI ZENE


Este jön, a napkorongja lemenőben van már,
Nem énekel, elcsitult a nagy fán a kismadár,
Nyugovóra tér most fáradt földtekénk,
Az öreg Bagoly úr huhogja éjnek énekét.

Éjszaka közeleg, a Göncölszekér szikrákat vet az ég porán,
S néha egy hullócsillag, ha eltéved aranycsíkot húz az éj útján.
Apró csillagocskák eljárják édes táncukat,
S a bágyadt, öreg fűzfának hintik újra az álmokat.

Tücsökkoma ciripel az éj zenéje száll,
Hegedűjét húzza-vonja! Talán a karmesterre vár?
Az éjszaka Ura fekete köntösével takarja a földet,
Udvara betölti a csodás kékes eget.

Hold az ég pásztora terelgeti nyáját,
Ha itt a reggel, már hiába keresi elveszett barikáját.
Mert ha jő a reggel eltűnik a kékség,
Kialszik a holdfény, elvész a sötétség.

Meghajlik, gallya földet ér,
elenged lombot, ágakat.
Az ő ereje a gyökér
ott mélyen, lenn a föld alatt.







ÉV VÉGI ÖSSZEGZÉS!


Köszönöm magamnak,
Köszönöm a SORSNAK,
Hogy ellent tudtam állni,
A sok gondnak - bajnak!

Köszönöm az erőt,
Hogy megadatott nékem
A szürke homályból,
Kivezette léptem.

Köszönöm, ha "tisztán látok",
Köszönöm a barátság aranyfonalát,
Mely összekötött Minket,
Egész éven át!

Köszönöm Családom,
Köszönöm az ÉRMET,
Mely unokám nyakában,
Csillogott az évben!

Köszönöm, hogy vannak.
Köszönöm, hogy vagytok
Kérem a "Sorsom", ha jön még bármi,
Legalább ennyire, helyt tudjunk állni!

Kérem a Jóistent ,
Hogy ne kelljen kérnem,
- Adjon majd magától -
Szeretetet - békességet,

Az új esztendőben!!!







FÉNY-LILA ORGONÁK...
Dorina születésnapjára


Lila vér csörgedez smaragdzöld vénából,
ömlik rá aranyfény mennyei dézsából,
ezernyi fürtökön, méz-színű bibéken -
új élet szöszmötöl bódító pihékben...

...tizenhét éve a lélekfürtök között,
egy parányi kislány virágálmot szövött -
aranyló fény csurrant lágy pasztell-lilába,
ragyog egy virágszál, nem nyílott hiába...

...barna-szembogárban vált valóra álmom,
ő lett a mindenem,legszebbik virágom,


csillagpárnácskáján szundikált édesen -
azóta létezem, azóta lélegzem...

tavasz-szimfónia - lila-opálfényben
szendereg a jövő szirombölcsőjében,
orgonafodrok közt gőgicsélt gyermekem,
csipkeálom jött el, édesen, nesztelen...

...reménygyönggyel töltött boldogságszelencét,
míg április hímzett kikeletkelengyét -
fésülte napsugár, fürdette holdvilág,
fodrozták ruháját orgonák - fény-lilák.

Szeretettel lánykámnak 17. születése napjára!










FŐNIX PARAZSA


Balzsamos éjszakák, halhatatlan nyarak,
opál rózsakvarcok - örök reményeink,
évekig mosta és fényezte a patak,
messzire ragyognak tiszta erényeink,

gyöngysort fűztél nekem és nyakamba tetted,
hajamba kötöttél bíborszín szalagot,
szépen belefontad a megnyugvást, csendet,
éheztem - te mindig adtál egy falatot,

hajnal tündökölt egy cseppnyi gondolatban,
csillaggyűrűt húztál az ujjamra - értünk,
tüllábrándom azúr, lágy, nem - gombolatlan -
gyönyörkelengyében olvadt össze énünk,

reszkető testemen holnapselyem lettél,
jövőparazsánál üldögéltünk szótlan,
minden alkonyatkor retinába vesztél,
folyvást ittad szavam - nem maradtál józan,

részegülten tűrted minden rezzenésem,
lángra gyúltál menten, aztán porrá égtél,
Főnix-kegyelemmel vágytad reszketésem
lángrózsák szirma közt - Istenadta fénynél.







A FRONTOK...


Fejem felett összegyűltek,
jöttek-mentek, összegyűrtek
viharfelhők, szürke árnyak -
összeborzolt idegszálak,

zsigertépő gyötrelemmel
küzdöttem az elemekkel,
lélekkátyúm könnytől dagadt,
minden ízem ronggyá szakadt,

csendben vonultak át rajtam,
nem harcoltam - kicsit csaltam,
jeges-tömlőt bevetettem,
kanapémra heveredtem...

...megtépázott idegszálam
sercegett, mint szú a fában,
zúgott fejem, agyam zsongott,
ringlispílként körbe forgott,

viharvert lett minden sejtem,
konfettivé hullott testem,
rongyszőnyegen idegrojtok -
azon táncolnak a frontok.







GONDOLTOK MAJD RÁM?


Gondoltok majd rám és vajon, hányan,
mikor megremeg alattam lábam,
bizonytalanul utamat járom,
földi javakra nemigen vágyom,

gondoltok énrám azon a napon -
kenyerem javát tányéron hagyom,
csócsálok ügyetlen, fogatlanul,
motyogok elvontan, szokatlanul,

vajon majd hányan gondoltok énrám,
ha ráncos leszek, kiégett vénlány,
ha már mozogni is alig tudok,
a vizeletem is alám csurog,

gondolni fog rám valaki, vajon,
mikor reszketni fog minden tagom,
üvegessé válik tekintetem,
hogy élek még, azt kell elhitetnem,

aztán, már a szempillám sem rebben,
por-szürke testem lepelbe rejtem,
mikor már mennyekbe fut a létrám...
...vajon, majd hányan gondoltok énrám?







HÉTKÖZNAPI LEGENDA


Megkopott ablakon kitekint a talány -
azúrkékre ömlik sötét, éji festék,
csillagfény sem remeg rideg mennybolt hasán,
elvonul a nyár is, költöznek a fecskék,

kopasz ágbordák közt kalapál a szíve,
pöffeszkedő aggályt már nehezen tűri,
fakónak tűnik a fényszivárvány íve,
papírvárosokat galacsinba gyűri,

kígyóaszfaltokat múltjára tekerte -
borostyán-cipőben megtisztult lélekkel
minden elnyűtt vágyát tegnaphoz seperte,
hosszú útra indul - megfontolt léptekkel...







JÓ VOLNA...


De jó volna futni vadvirágos réten,
Elfeküdni lustán, szenderülni mélyen.
Vörös pipacsmezőn édes álmot szőni,
Pöttyös katicának kedvesen köszönni.

Apró bogárkáknak lefülelni nászát,
Élvezni a nyárnak langyos áramlását.
Üdítő harmatból nagyokat kortyolni,
Világnak bajára kicsit se gondolni.

Jó volna tücsöknek elhúzni nótáját,
Hallani csermelynek lassú sodródását.
Kis póknak hálóját szőni aranyszállal,
Felhők közé szállni tarka lepkeszárnnyal.

De jó volna szállni, fel a magas égbe,
Horizonton ülni csodás messzeségbe.
Pillangószárnyakkal virágra repülni,
Illatos nektártól, vágytól szenderülni.

Jó volna evezni álmok tengerében,
Ringatózni lassan élet tenyerében.
Hableány képében mély tengerfenéken,
Jó volna lebegni, úszni szép reményen.

Úsztam a tengerbe, repültem kék égbe,
Vágyódtam cifra rét titkos rejtekébe.
Gyorsan visszatértem, nem élhetek máshol,
Otthon lágy melege, mindig elvarázsol!







KERINGŐ


Ősz már elbúcsúzott alázatos tánccal,
galagonya arcán rőzse-fonta ránccal,
tenyér-menedékben pihen alkony nesze,
tegnap-pillanatban bronzos, gyenge keze...

...tél lépte csikorog zúzmara-zenében,
ólomkönnycsepp csillan jégtekintetében,
borostyán-hajában elhagyott fészkekben,
fagy-arca csillámlik hócsipkés fényekben,

habkönnyű leplet dob mezőre, erdőre,
kristály-kucsmát borít végtelen lejtőre,
gyermek kacagását - tél fűszerét szórja,
száncsusszanás-neszt - míg jön a tavasz csókja,

jégcsepp-szíve sajdul, tél-könnye lecsordul,
tavasz-lehelettől elgyengülve csonkul,
összeölelkezik kikelet a téllel,
új hajnallal virrad, rügyező reménnyel










KIKELETRE VÁROK...


Suttogásra várok, langyos leheletre,
kikeletfátyolba libbenő csodára,
cserebogártáncra, ízes, könnyed estre,
hangos zümmögésre, mézes, fodros fákra,

levélzöld-illatra, madárfüttyre vágyom,
fűzfa susogását szeretném íziben,
pille-röptű hajnal hintázzon az ágon,
tavaszragyogásban csillanna íriszem,

átható ösztönnel vágyom tisztaságát,
várom pattogását bomló rügyecskéknek,
lenge pongyolája mézédes illatát,
édes csicsergését játékos fecskéknek,

repce-sárga napfény simogatna engem,
felhők fodraiba pitypangokat fújnék,
szirmaira nyílna - kibomlana lelkem,
tavasztenyerében boldogan elnyúlnék,

várok és csak várok - türelmetlen vagyok -
jégvirágból végre szirompehely legyen,
zümmögjenek már a felbolydult méhkasok -
begyógyulna végre a tél-tépte sebem!







KISFALUMNAK SZERETETTEL


Itt van otthonom, itt hajtom álomra fejem,
Itt tanultam szólni édesanyanyelvemen.
Kanyargós kis utcákon új és régi házak,
Tisztelegnek múltnak majd szalutálnak mának.

Kis templomunknak tornya őrszemként tekint ránk,
E földből gyökeredzett örökzöld családfánk.
Itt ringott a bölcsőm, itt tettem első léptem,
Elmentem én egykor, de mégis visszatértem.

Én minden szegét-zugát ismerem a tájnak,
Illata édesebb e földben a virágnak.
Régi iskolámnak, ha falai közt lépek,
Emlékek öreg vásznán peregnek a képek.

Vetítem a jelennek, múltunk édes álmát,
Jövőmnek kitaposott, egyenes barázdát.
Jó tanáraim arca élesen él bennem,
E falak között voltam egykor elememben.

Pislákoló fényben sok elfeledett emlék,
Ültem kopott, kicsi padban, - múltamban, nemrég.
Emlékek padlásán vén, poros tablóképek,
Öreg iskolapadon elnyűtt bölcsességek.

- Család, ismerősök és hűséges barátok,
Kedves emlékemben én jól emlékszem rátok!
Életemnek útja e csöpp faluból ered,
De Úrnak fényes hídja mindig visszavezet.

Szeretem Úrhidát- e földben gyökereztem,
Itt élem le életem, itt legyen keresztem.
Itt legyen otthonom, majd egykoron e földben,
Itt hajtom le végleg fejem, - ott lent a völgyben.







KISLÁNYOM SZÜLETÉSNAPJÁRA


Senki voltam, mikor nem voltál itt velem,
úsztam hideg csónakban nincstelen vizeken.
Édes illat nélkül nyíltam ki virágként,
kopasz fán kuporogtam, néma kismadárként.

Megérkeztél hozzám, most már égig érek,
mintha nagy fa lennék, magasságban élek.
Hatalmas ágaimmal felhők közé nőttem,
kék égnek vásznára boldogságot szőttem.

Belőlem nőtt sarjam, része életemnek,
ágaimon aprócska virágok máris éledeznek.
Ontják illatukat, édes aromájuk,
én lettem az otthonuk, díszes palotájuk.

Minden olyan más lett, van értelme élni,
de mikor felsírtál, megtanultam félni.
Oly gyönyörű voltál, szebbet nem is láttam,
megéreztem akkor, mindig erre vágytam.

Úgy szalad az idő, szélsebes paripán,
tizenkétszer nyílott az óta tulipán.
Tizenkettő éve, hogy megszülettél végre,
tarka szivárvány terült a gyönyörű kék égre.

Te vagy minden álmom, édes boldogságom,
nem fontosabb nálad semmi a világon.
Soha nem felejtem, úgy csüngtél keblemen,
mint fán a hamvas barack - édes egyetlenem.

Lassan nagylány leszel, minden percben félek,
bízom, hogy a kis hajód jó vizekre téved.
Leküzdöd a gonosz sárkányt, tündérekkel jársz - kelsz,
tiszta, selymes folyók felett fényes hídon átkelsz.

Boldog legyél drága angyal, legyél mindig vidám,
nyíljon ki sok tarka-barka, ezernyi tulipán.
Kívánunk mi itt mindannyian csodálatos napot,
ha tudnánk, lehoznánk neked az összes csillagot!










KÖNNYEZŐ BOHÓC


A könnyező bohóc lét-cirkusz színpadán,
széles mosolyt rajzolt hófehér arcára -
a tisztelt publikum jót nevet a baján,
csak csetlik-botlik, már nem esik talpára,

piros krumpliorrán csillogott egy könnycsepp,
tündöklő, bohókás, mély emberi-zálog,
ezernyi ragyogó gömb, önzetlen gyöngycsepp,
festett mosolyán túl - beárnyékolt álmok...

...mókás mosolyával mindig megnevettet,
legyen a bánatod gigászi, falatnyi,
minden mélabúdat azonnal feledtet,
nem hagyja szívedet rojtosra hasadni,

rivalda fénye ég pipacs-vörös haján,
bohókásan táncol pepita-göncében,
belül sírja könnyét - nem érzed azt szaván,
hogy milyen mélyen van élete gödrében.







KÜZDELEM


Van az úgy, hogy indulni kell, fontos menni célunk után,
Kisgyermekként botladozunk bizonytalan kissé sután.
Hétmérföldes csizma nélkül hosszú az út, ami ránk vár,
Ócska bakancstalpa lyukas, felettünk egy tövismadár.

Gyönyörűen száll az ének, cseppen madár vörös vére,
Tövisbokor útnak szélén, hold tesz leplet friss sebére.
Repült órát, napot, évet, fontos célját csak elérte,
Tövist talált, fészket rakott, végén látta, mind megérte!

Megyünk, bár száz sebből vérzünk, verejtéktől ruhánk ázott,
Szikkadt ajkunk is cserepes, fejünk felett nap szikrázott.
Utunk pora ránk tapadva, ruhánk rongyos, szemünk csillan,
Aztán, lám a messzeségből látszik a cél, majd elillan.

Nem adjuk fel, rójuk utunk kosztol bűzös útvesztőben,
Megyünk tiszta tekintettel, múltunk vésve minden kőben.
Délibábbal kergetőztünk, erőnk nem hagy nem is csitul,
Van az úgy, hogy szilárd az út, talpunk alá mégis simul!







LÉGY LENNÉK A FALON...?


Lennék légy a falon,
megbújnék ott csendben,
állnék a sorsdöntő,
nagy titokkal szemben,
kifürkészném minden
talány csínját-bínját,
láthatnám a tökély
lekicsinylő pírját,
összetett szememmel
pásztáznék a házban,
összecsiszolgatnám
mellső ízelt-lábam,
alattomos ármányt
rögvest csípném nyakon -
legyeskednék csendben,
légy lennék a falon...

...falon, ha légy lennék,
nagyon kéne félnem,
hogy egy suhintástól
majd laposan végzem,
légycsapó vethet a
ténykedésnek véget,
vagy tán egy szagos spray -
minden megtörténhet,
magával ragadna
a légypapír szennye,
légyotton figyelt lény,
mindent énrám kenne -
kriminológiát
át kell lapozgatnom,
mielőtt ok nélkül,
légy lennék a falon...







MINDENNAPI KENYERÜNK...


A napsugártól aranyba dőltek
anyaföld ölén a búzaszemek,
majd ízzé-porrá, apróra törtek -
dagasztottak a szorgalmas kezek,

szép ropogósra pirultak, sültek
aranycipók a kemence ölén...
...péksütemények asztalon gyűlnek,
kifli tetején roppan a kömény,

testet táplálja a magyar kenyér,
zsemle és kifli, a kalács foszlós,
hazai ízek - ez mindent megér,
jöhet a linzer, ízes és omlós,

vet a magyar nép, aztán meg arat,
izzik a munka kérges kezétől,
párnás a tészta, pufókra dagad,
parázs a napfény tüzes szemétől,

megmunkálják a termékeny földet...
...magyar búzából sütnek kenyeret,
eszméket kaptak - okosat, bölcset,
Isten áldja a dolgos kezeket!







MINDHALÁLIG - MINDÖRÖKRE...


Tovaillan - múlik minden,
ezüstbe folyt röpke tincsem,
vállam felett reppen, susog -
bíbornarancs alkony csurog,

életecset festi arcom,
barázdát húz minden harcom,
hátam görbül - mankót fogok,
tollhegy alatt tintanyomok,

lélek-uszály lomha fényben,
ringatózik tinta-kékben,
hullámverés minden rovás,
egy, kettő vagy több tollvonás,

kék-vér csurran hegye nyomán,
emlékhalmaz rajzolt során,
rendezetten, szépen dőlnek,
hímzett betűk álmot szőnek...

...elmesélik, hogyan éltem,
tollmankómmal mennyit léptem,
azt is, hova, merre jártam,
Pegazussal meddig szálltam,

valahol majd szenderedek,
vershalmomra heveredek,
rímet vések létrögökre...
...mindhalálig - mindörökre!

Ars poetica







MODERN ÉLETKÉPEK


Eget-verő paneltenger,
szélmarkában papírcekker,
agyzsibbasztó fúrógépek,
papírfalak, nehéz léptek,

lépcsőházi mazsorettek,
műanyagból formált testek,
leány-arcú bősz-puhányok -
ecsetfejű Don-Juan-ok,

vad Rómeók, prűd Júliák,
kockahasak, rézmúmiák,
panelrománc, erkélysztori -
kíváncsinak ingyen-mozi...











NEMZET-FONAT


Magyarság könnye a hajnali, friss harmat,
verejtékcseppekből pompás termés sarjad,
aranyló kalászok suhannak, táncolnak,
vér-pipacs alkonyok hevülnek, lángolnak,

nemzet-fonatában pántlikák rezzennek,
a búzaszín fürtök százfelé reppennek,
széthulló tincsekből elreppen a szalag,
elborul a kék ég - elszállnak a nyarak,

majd a honvágy szele kalász-hajába kap,
nemzet-fonatából tépett rojtokat szab,
hevesen lüktet a vér, sohasem nyugszik,
ezerfelé a szív - mozaikra hullik...

...sólyomszívű vándor talpa alatt remény,
hazafias lelke - hungarikum erény,
aranytolla hullott - nemzet-fonat bomlott,
három tenger partján pántlikája foszlott,

szétesett fonatból magyar-szín remények
szállnak el a széllel, nem marad kenyérnek
a tiszta gabona, ha csügged a nemzet...
...fonódik ereje - világokat renget...







NOVEMBER KÖNNYCSEPPJEI


November a csapzott, deres,
szikkadt rögökön ücsörög,
lehelete szúrós, jeges,
sebzett lelkekben dübörög,

aztán lassan tovaballag,
csontszín ködruhája lebben.
Értük, kik régen meghaltak
ragyog, csillanó könnycseppben.

Halottaink emléknapján
krizantémtengerek között,
temetőnek rozsdás padján -
hol a szív szilánkra törött.

Elkorhadt fejfákra révedt -
távolban varjúraj neszez,
emléket fejfába vésett
megkopott felirat jelez,

November a csapzott, deres,
ködgúnyája szélben repked,
lehelete szúrós, jeges,
sírra szitál száz könnycseppet.







NŐ A TÜKÖRBEN...


Üde ifjúságom lenge rongyaiban
tovatűnt sebtében - ezüstös álmaim
rózsa-hajnalokkal bezárt tornyaiban
pihennek édesen megnyugvás vállain,

tegnapok padlásán cókmókok közepén
porfátylak lebbenek a napsugarában,
emlékcsomók a múlt borostyángyökerén
futnak a romos ház roskatag falában...

...még mindig én vagyok - nem hagyom el magam,
inda-ujjaimmal folyvást kapaszkodom,
tiszta, borostyán-zöld, őszinte a szavam,
rásimulok csendben - hozzá ragaszkodom,

édes leheletre firkáltam emlékem,
remegő ujjbeggyel szíveket rajzoltam,
ragyogó kristályba mámoros estéken
eper-szín rúzsfolttal szerelmet vallottam,

létkarcos tükörben visszatükröződöm,
a megkopott falak még mögöttem állnak,
tagadom - mégis a múltamhoz kötődöm,
belém olvadnak, majd a részemmé válnak,

foncsorok és karcok régen nem zavarnak,
lehetnek konokok, frusztráltak, csalókák,
szarkalábak, redők hiába takarnak,
apró kéznyomom az örökkévalóság...







NYÁR


Szaladgál át a nyár a mezőn, lángvörös haja kócos,
pirospozsgás arcocskáján csöppnyi ajka édes, csókos.
Vörös szeplők arca búbján, pipacsvirág nyílt belőle,
lába nyomán zöld fű serken, édes illat száll felőle.

Vörös haját viszi a szél, lágy és selymes árvalányhaj,
édes nektártól illatos, kísérgeti méhecskeraj.
Patakpartján szitakötők vidám tánccal köszöntik őt,
nyári szellő lehelete frissíti a tarka mezőt.

Erdő közepén a patak lassan kúszik, halkan csobban,
csendben csorog, míg csak bírja, erdővégen csak megtorpan.
Susog a sás, táncát lejtve, karcsú szára hajladozik,
gólyahír a rejtély kulcsa, friss reggelen harmatozik.

Megérkezett patakpartra piros lábú gólyagyerek,
nagy most a csend, néma a táj, megnémult a békasereg.
Lépked Kelep óvatosan, keresgél, mert nagyon éhes,
de a trükkös békacsapat nagyon hallgat, nem beszédes.

Ballag a nyár, még nem siet, fű közt érlel friss szamócát,
csiklandozza melegével, nagyra nyitja rózsaszirmát.
Reppen sárga villás - szárnyú, csodás lepke tarka rétre,
várja őt szentjánosbogár, szeretettel estebédre.

Mulatságra készülődnek kézfogó lesz, nagy a titok,
szentjánosbogár a kérő, minden veréb erről csipog.
Tarka lepkénk nem is sejti, ő lenne a boldog ara,
ő a szíve választottja bogárkánknak, napsugara.

Tücsökkoma hegedűjét nagy boldogan húzza - vonja,
kaszáspók-né díszes hálót az estére vígan fonja.
Langyos estén teliholdkor minden rovar mulatozik,
pezsdül véred, szisszensz halkan, szúnyog Béla falatozik.

Lágy tekergő, lanyha szellő megbolondul, süvít, tombol,
villám csattan, szikra perdül nászsereget szerte vonszol.
Erdő ropog, tűz lett az úr, lángnyelvével fákat nyaldos,
nagy haragú viharkirály villámmal lő, láztól csapdos.

Szelíd, édes nyár megőrült, csúf boszorka lett belőle,
minden földnek teremtménye menekülve fut előle!
Villámkezű, torz fúria száz darabra cibál álmot,
sebbel - lobbal széjjeltép most ezer gyenge, csöpp virágot!

Bűvkörébe vonzott a nyár, sejtelmesen babonázott,
lágy dallammal, mézillattal, érzékekkel hadonászott.
Rettenetes nyers erővel itatta a szikkadt tájat,
könnycseppjével erőt adott kibontott egy rózsaszálat.

Megszelídült gyönyörűség vígan szökken át a réten,
vörös pipacs arca búbján, nézi báját tótükrében.
Selymes haját viszi a szél, koszorút fon nap reája,
dalol a nyár, víg zene szól, száll az évszak muzsikája!










NYÁRI HAJNAL


Tücsökzene messzire száll, karmester még szusszal bírja,
napkorongja emelkedik, látszik arcán hajnal pírja.
Pacsirtánk is dalra fakadt, lágy trillája égig szökken,
ébred már a kertünk népe, hársfánk bólint üdezölden.

Szalutál a nap a holdnak, elbúcsúztat édes álmot,
összehajtja sötét vásznát, terít tájra fénypalástot.
Harmat csillan rózsakelyhen, szitakötőnk kortyol nagyot,
rózsavíztől frissen reppen, majdhogy eléri a napot.

Fáradt róka oson csendben, rókalyukban majd meglapul,
zsákmányt cipelt a fiaknak, reggelire, gondtalanul.
Verébéknél is früstök van, csiripel a fészekalja,
virgonc macska némán figyel, szemet mereszt, száját nyalja.

Madárdal zeng, kontráz kakas, kukorékol, amíg bírja,
szemétdombon egyedül volt, nem így van már, visszasírja.
Öreg tacskónk vakkant néha, alig bújik ki a házból,
már a macska sem érdekli, kicsit járkál, megszokásból.

Szüleim is talpon vannak, kannából a víz kicsordul,
macska inal, még vadászik, kiskertkapu megcsikordul.
Konyhakertben öntözgetnek, csillan vízcsepp csöpp palántán,
hajladozik minden friss, zöld, apró gyík fut kertbarázdán.

Imádom a nyári reggelt, méhzúgását, lepkék táncát,
pitypangfújó pajkos szellőt, pipacsfoltos búzatáblát.
Kis falunknak édes nyara, - nem így ébred városnépe,
benzingőzös, zajtól hangos paneltenger börtönébe!







ÖRÖKSÉGÜNK


Parányi sóhajt nyög, megzizzen a szalma,
hegyes tarló szusszan - aratásnak vége...
...becsület, kitartás, a munka szorgalma -
beragyogja tiszta Magyar égnek kékje.

Magyar föld gazdájáé szeretne lenni,
szorgos emberé, kinek kérges a keze -
jobban senki nem tudja a kaszát fenni...
...mint borotva vág, józan paraszti esze,

felőrölte a gond - megtörte erejét,
mint aranyszemeket a morajló malom,
roppant a gyémántcsont - tűrte a nehezét...
...ember legyen földjén, ne egy igás barom,

ragyogó, friss hajnalfény harmatot fakaszt,
reggel illatára dalolnak a rigók,
magyar asszony, kerek kenyereket dagaszt,
cipók sorakoznak - kövér, formás cipók,

aranyszínre sülnek, mint a nap korongja,
mosolygós, ropogós, jó magyar kenyerek,
a kemence izzik - hangosan morogja...
... nyíltszívű emberek, dolgos a kezetek...

...szomjukat oltsa a piros bor zamata,
hófehér kenyérbél testüket táplálja,
smaragdzöld legyen az új világ tavasza -
jó, kövér Magyar föld biztos meghálálja!

Csöpp, nap-szívta hajú, maszatos gyermekek,
ropogós vekniből nagyokat harapnak,
pufók, rózsás-arcú - acélos jellemek...
magyarnak születtek, magyarnak - szabadnak,

gazdájáé lenne a kövér, Magyar föld,
azé, ki megöntözte verejtékével,
táplálta kitartás a vetést - tengerzöld,
átfestette a tarlót bíborvérével,

talpuk alatt lüktet az otthonunk lelke,
ó, édes, szép hazánk - nőjön a gabona,
áldja meg munkájuk - magyarok Istene,
övék e drága föld - nemzetünk vagyona,

...piros vér buggyant ki megfeszült eréből -
hófehér sifonnal kötözte az asszony,
húzta az igáját - zöld lett a reménytől
a tiszta, Magyar föld - örökül maradjon!







ŐSZBE ÉRÜNK...


Ezüstesőn áztam - őszbe értem,
ezüstös tócsa mossa a lábam,
volt, hogy elestem, kopott a térdem -
egykor suhantam a zsenge nyárban,

most őszbe értem, megfontolt lettem -
piros reményem - elérted álmom -
mosolyog, érett már minden sejtem,
életem íze ott van a szádon,

már őszbe értünk - dércsípte vágyak,
hajlik a hátunk, öntudat reccsen,
góliát szilfák, viharvert ágak
menedékéből madárka reppen,

szeretet-bársony takarja testem,
angyalérintés - porcelánemlék -
óvom, nehogy a semmibe vesszen,
nélkülük én csak cseppszilánk lennék...

...ózonablakban várjuk a telet,
múltunk repíti karcos szél - egyszer,
remeg kezemben reszkető kezed,
elmossa álmunk dérszínű tenger...







ŐSZ KÖSZÖNTŐ


Már csitul az édes nyár - lassan elfárad,
Bár gyönyörű szemében még izzik a láng.
Langyos szellő fújja az üres utcákat,
Szikkadt levelektől serceg a verandánk.

A csendesen haldokló virágillatok
Még messzire szállnak - jajgatva és árván.
Ájult szirmokat siratnak a csillagok,
Álmodoznak némán a nyár édes álmán.

Zsibbasztó az őszi szél - galléron ragad.
Fülembe suttogja nyáresték búcsúját,
Üdvözöl gyorsan, majd sietve elszalad,
Gyengülő napsugár kísérgeti útját.

Öreg Ősz, piperkőc-tarka mivoltában,
Lebegteti a szép, színpompás kabátját.
Dölyfösen bandukol - dolga már fogytában,
Mezőre dobja a gyönyörű kabátkát.

Ökörnyálon reppen az esti nyugalom.
Rozsdás falevélen kövér béka pislog,
Légy sem reppen erre - ásít az unalom,
Fáradt tónak tükrén a holdsugár csillog.

Hamar jött az este - házakra ült csendben.
Még lanyha szellő az udvaron átsuhan,
Aranyló leveleket cipel a kertben,
Kalapját emeli - így köszönt Ősz uram.







PIPACSTAKARÓ
szösszenet


Az érzékeny hajnal kristálykönnyeivel
hintette - cseppekkel, fénylő gyöngyeivel,
aranyló tűjével öltött bele vágyat,
vérző végtelenbe bíborgyönyörszálat -
vörös takaróján nyújtózik az élet,
varázsába ejti, aki arra téved...
...gyere, vándor, pihenj - bíborrét csodáján,
heveredj el álmok, vágyak nyoszolyáján.







RIPACS


Megjátssza szerepét - nagy színpad az élet,
puccos jelmez alatt mímeli a szépet,
irigy-sárga arca barázdái között
dacverejték csillan hamis szeme fölött,

kék-vére áramlik, lüktet ereiben,
folyvást csetlik-botlik élet termeiben,
bősz-hanggal leplezi silányka tudását,
pökhendi vigyorral nyugtázza bukását,

törtető rivalda - elfuserált szándék,
megmunkált szerepben szemen-szedett játék,
túljátssza szerepét, folyvást hadonászik,
kancsal-miliőben játszik és csak játszik...







SZEPTEMBER SANZON...


Réz-szín bross lett lehulló levélből,
ezüst ékkő tüzes nyár hevéből,
levélzörgés - ősz-karmester hangol -
elbűvöl a szeptemberi sanzon...

...feküdj mellém, ne hagyjál magamra,
fűzzél bókot mámoros szavamra,
csipke-ágon szép szerelmed reszket,
rőt-szívembe költöztesd a lelked,

angyal-könnycsepp ablakunkon koppan,
földre hullik, megcsillan a porban,
érett-szívem ősz-mosolytól serdül,
szeptemberi melódia csendül,

galagonyák parazsán az alkony,
éden-pírban fürdőzött az arcom,
jó-éjt csókod íze ott a számon,
csendet fésül hajamba az álom...







TAVASZI MESE A TÜNDÉRKERTBŐL...


Nyugalom ring bársonybarkán
tükörfényes, csöpp tó partján,
mézillatú hajnalfényben
sárgarigó száll a széllel,

trillát zengi - dalra fakad
magnóliák árnya alatt,
sziromfátyol égig lebben,
Tavasz pózol esőcseppben,

kristályeső halkan csepeg,
bájos fruska folyton fecseg,
napfényfonat gyöngyhajában,
csengő hangjegy szép dalában,

sziromkendő röppen vállán,
sziporkázik tündérszárnyán,
fakad a rügy, pattan - csendben
varázslatos tündérkertben,

csipkegúnya, fodros álom,
tündöklő ég - azúrvászon,
habcsók felhők közt cikázó
szitakötő - fényvigyázó

vitorlázik pitypangernyőn,
általreppen ezüsterdőn -
ezüst fák közt ezüst patak,
átöleli tarka szalag...

...szivárványhíd - tündérösvény,
átjáró a mesék öblén,
napsugárból, igazgyöngyből,
életadó gyémántkönnyből,

jácintliget bölcsődében,
sziromkehelybölcsőjében,
tündérkertben, jácintágyon -
kelyhét bontja tarka álom,

csókom - pecsét rózsás arcán,
esti ima apró ajkán -
manócska ül gyermek szemén,
szép álmot küld tündérmesém!







TAVASZI SZÍNKAVALKÁD


Gyönggyé változtak az áttetsző könnycseppek,
remény-zöld jövő az azúrkék szempárban,
bodros felhők felett perdülnek a percek,
tarka lampionok - mindig erre vágytam,

rózsaszín tüllben a sziromtestű remény,
könnyed, hűs fuvallat érinti az arcom,
nárcisz-sárga napfény nyújtózkodik felém,
míg utol nem ér a bíborfényű alkony,

vékony karéj a hold, csillagkosztümjében
éjszaka hercege dölyfösen andalog,
kacéran pózol a kristálytó tükrében,
korom-szín palástján csillagparázs ragyog,

liliom-fehérben esküt mond a holnap,
fényezüst selyemmel szövi hajnalfátylát,
tintapatakokban tükrözi a holdat,
szivárványszalaggal összefűzi álmát...







TAVASZTÜNDÉR LEHELETE...


Zenél az erdő - illatos úton
szárnyal a kecses, tüllszoknyás tavasz -
filigrán fruska, csicsergő kamasz,
csendül egy dallam pendülő húron,

zsongó rétpiac, bimbózó vessző,
virgonc zsibvásár - zümmögő varázs,
szertelen, fürge, csintalan bagázs,
lebben a csipke - kamillás mező,

szürkeségűző boldogságkámfor,
bimbózó lelket ringatja trilla,
sugárfonat közt rebeg a pilla,
repcetakarón mézillatmámor,

tülljét ledobta - szemérmetesen,
illatos fátyla virágzó vászon,
pasztellrózsaszín, szép, leányálom
szikraporosan röppen sebesen,

smaragdkavicsos, rügyező remény,
apró lábnyomban fodrozó pelyhek,
égig repkedő kikeletselymek -
tündérlehelet - illó tünemény.







TŰSAROK MARGÓJÁRA


felülírja minden vágyát
megjátssza a puccos dámát
tűhegy fokán billeg léte
azt sem tudja áll vagy lép-e

jobbra-balra reng csípője
viszi álmát tűcipője
pillantások kísérik őt
hetyke buja érzéki nőt

rég nem bírja kecses lába
húsz centivel feljebb jár a
föld felett és minden felett
büszkeségén csorba esett

lépést váltott nagyot botlott
minden szépség sárba omlott
csúfos vége lett a bálnak
tüllök fodrok sárban áznak

tűsarkának éles hegyén
összeomlott minden remény
önelégült makacsságban
bizonytalan magasságban







UTOLSÓ HARMATCSEPP


Némán távozott,
meghalt a nyár,
emléke maradt csak -
hűvös szél jár.
Kristálygömb közepén
csöppnyi virág,
elmúlás, - haldokló
kerek világ.
Aprócska gyöngyszem, -
nincs nála szebb,
csillan az utolsó
gyöngyharmatcsepp.










ÚGY ÖLELLEK...


Ahogy a virágok szirmai simulnak,
kapaszkodnak egymásba - úgy ölellek át,
mint puha, bársonyos, meleg télikabát,
ha már a jégrózsák kristályként virulnak,

mint aprócska gyermek édesanyja nyakát,
rád fonom a csontos ujjaim kecsesen,
régen hamvasan, ma ezüstben - deresen,
együtt megoldjuk a világ ezer baját,

festmény vagy nekem, és én a képkereted,
akvarell valóság - attraktív csendélet,
közepén törékeny, viruló csepp-élet -
te vagy a tiszta szín, én a lét-ecseted,

ahogy a patak csókot ad a köveknek,
ahogy kristály-szívem fényét védi bordám,
hangjegy karol zenét és ritmust a kottán,
ősi-ösztönnel és oly forrón ölellek.







ÚJÉVI KÖSZÖNTŐ


Bort, búzát és békességet,
Otthonokba fényességet.
Lakomát az éhes szájnak.
Derék férjet minden lánynak.
Okos gyermeknek tanulást,
Gézengúznak gyors javulást.

Új világot, szebb éveket,
Jobb és boldogabb életet!

Édes csókot szerelmesnek,
Vágyat kihűlt szerelmeknek.
Elhagyottnak vigasztalót,
Társtalannak neki valót.

Kreatívnak lapot - tisztát,
Író tollba örök tintát,
Versíróknak szép rímeket.
Álmokat - tarkát, színeset.
Nemes, tiszta eszményeket,
Ugyanannyi reményeket.
Na, jöjjetek, bontsunk pezsgőt,,
Köszöntsük az újesztendőt!







VARÁZSTALAN GÖMBÖK


Műszeretet lóg a nagyvilág ágain,
a fénytelen-gömbök torzult tükörképén,
kegyvesztett remények viskóknak árnyain
inalnak - keserves sorstalanság szélén,

mélységrengetegnek nyirkos zegzugában
a tikkadt, üres hit veszettül csörömpöl,
múltja-tépte, gyűrött, kopottas ruhában
jégkristály-odúban kartonra könyököl,

népkonyhák küszöbén toporog, didereg,
hervad az alkonyat halászlé-vörösben,
tűzforró kalácsnak melegén bizsereg
jövőtlen képmásban, megfáradt örömben,

gyűrött sztaniolban eldobott karácsony,
papírváros szélén a hitbe vájt gödrök,
rég nem ragyognak a kialudt parázson
csorbult és megfakult varázstalan-gömbök.







VERSBEN MONDOM EL...




Versben mondom el azt, amit érzek.
Hallja hát meg mindenki a hangom!
Tollat fogok akkor, hogyha félek,
így vívom meg saját belső harcom.

Lábak elé lelkemet terítem,
lesz, ki jól szemügyre vesz -, hozzám lép,
nyüszítek majd halkan és szelíden,
biztos lesz majd, ki rongyaimra lép.

Akkor is mondom, versben szavalom,
vágyam csillanó, fénylő fátylat ölt,
lelkem szárnyal őszintén, szabadon,
rám szakadhat ég, megremeghet föld.










VÉGTELEN


Kristálytűvel álmot foltoz,
feslett szívre csipkét fodroz,
kasmír lelkem meglengeti,
kék végtelenbe kergeti,

messze repít fényszárnyával,
játszik zengő szélhárfával,
perdít, forgat - cseng a bókja,
hangja mámor, méz a csókja,

mezítelen, tiszta lelkünk,
óhatatlan eggyé lettünk,
rózsás lett a sápadt arcunk,
ambróziát szürcsölt ajkunk,

alkonyatkor fonja testünk,
jázminpaplan közé vesztünk -
öltözteti kedves lelkét,
felgombolja hűség kelmét,

estre, hogyha reggel olvad,
elrejtjük a tiszta holdat,
kristálytűvel lelket foltoz,
boldog szívem csipkét hordoz!









 
 
0 komment , kategória:  Horváth Piroska  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2022.11 2022. December 2023.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 25 db bejegyzés
e év: 227 db bejegyzés
Összes: 4824 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 374
  • e Hét: 1870
  • e Hónap: 19014
  • e Év: 156386
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.