Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
Bódás János: Valamit nem értek
  2020-04-18 22:30:32, szombat
 
 







Bódás János: VALAMIT NEM ÉRTEK


Régóta ismerlek már Istenem,
S egyre halkulnak bennem a "miért"-ek.
De homályos elmém bárhogy derül is,
valamit most sem értek.

Tudom, szereted minden művedet,
mert minden műved nagyszerű, remek.
Szereted a virágot, hisz színében
a mennynek színei tündökölnek.

Szereted a csillagot: tiszta, fényes.
A követ is: ház lesz, véd, menhelyet, ád;
a harmatot, a forrást: makulátlan,
s mert szótlanul terem, a füvet, s a fát.

Az állatot, mert törvényed szerint él,
s mint az ember, testvérbe nem harap;
a szitakötot, fecskét sast, galambot,
méhet és minden zümmögő bogarat,

Mik a szivárvány száz színét ragyogják,
s himporuk, pelyhük, tolluk lágy, puha;
szereted a gyermeket, mert arcán
az ártatlanság égi mosolya.

Szép minden műved, hát hogyne szeretnéd,
Gyönyörködsz benne, mind, mind értem ezt!
De engem, aki szégyenedre válok,
ezt nem értem, hogy engem miért szeretsz?!


ClidePlayer

Link
















































 
 
0 komment , kategória:  Bódás János  
Bódás János
  2018-10-10 21:30:04, szerda
 
 







BÓDÁS JÁNOS


Bódás János (Tác, 1905. febr. 1. - Székesfehérvár, 1987. máj. 1.): református lelkész, költő.

A Pápai Református Teológián tanult, 1930-ban szentelték lelkésszé és oklevelet szerzett. Először 1927-1928-ban Vörösberényben segédlelkész, 1928-1929-ben Enyingen helyettes lelkész. 1930-tól Szombathelyen, 1939-től Székesfehérvárott volt lelkész. 1974-ben nyugalomba vonult. Főleg egyházi lapokban publikált. Impresszionista verseiben a dunántúli falu élete jelenik meg.

Versei egyaránt szólnak hívőkhöz és nem hívőkhöz, értelmiségiekhez, munkásokhoz, vagy a falvak népéhez. Lelkészi hivatásának gyakorlása során sok ember örömében és bánatában osztozhatott, és módjában állt sokféle egyházi vagy világi karitatív intézmény, kórház, segélyszervezet tevékenységével és gondozottaik problémáival megismerkedni.
Ezek az élmények - néha torokszorító, megrázó formában -, verseiben sorra kifejezést nyertek







ALTATÓ


Nem fogysz ki barátom a panaszból,
hogy altató nélkül el nem alszol
és amíg a sok tablettát szeded,
észrevétlen magadat mérgezed.

Sokkal jobb szer az, amit én tudok
(s igazolhatják tudós doktorok)
kéznél van mindig, pénzbe sem kerül,
de tőle szív, lélek elszenderül.
Csodaszer ez, nálam mindig hatott,
esténként te is kipróbálhatod:
imádkozzál! mond el, mi bánt, mi fáj,
s mint repülőgépről nézve a táj
kitárul, te is tárd ki magadat
az Úr előtt, mondj el mindent Neki,
a bűnödet, mi lelked égeti,
a hálát, mivel Néki tartozol,
s észre sem veszed, míg imádkozol:
Isten békéje a szívedre száll,

s már alszol, mire Áment mondanál.







ÁDVENT

Te szörnyű, vajúdó idő,
ne szülj, ne szülj több rémet,
most már örömmel, békességgel
legyen megáldva méhed.

Szülj halva minden szenvedélyt,
vad átkot, véres harcot,
fojtsd meg a bűnt, mi valaha
öledben megfogamzott.

Elég volt már a gyötrelem,
elég volt már a vérből,
napfényre vágyunk a szorongás
fekete erdejéből.

Szüless meg bennünk, tisztaság,
szüless meg bennünk, béke,
s tedd kezedet a vad világ
lázas ütőerére.

Szüless meg bennünk szeretet
te legszebb lelki virtus,
teremts bennünk új életet,
szüless meg bennünk, Krisztus!







BENNÜNK SZÜLESS MEG, JÉZUS!


Úr Jézus: sok vak szemnek
most is gyermeknek látszol,
mint akit foglyul ejtett
a betlehemi jászol.

Éltető erőd még a
világot át nem járja,
mert magadra hagy néped
hűs templomokba zárva.

S mint a magot, mely alszik
a hombárban csírátlan,
elraktároztuk balgán
sok vastag Bibliában.

Jászolból, kőből, könyvből
lépj ki! Szüless meg bennünk,
hadd éljük a karácsonyt,
ne csupán ünnepeljünk!

Hullj a szívünkbe, szent mag
(most bűn van bennünk s rontás),
hass át rajtunk, mint égi
radioaktív forrás,
hadd vigyünk a világnak
- mit annyi baj, láz éget -
jóakaratot, békét,
s Istennek dicsőséget.







BIBLIA





Egy kopott könyvem van nekem,
s ha hozzám minden idegen,
kinyitom s már nem vagyok árva:
fényes mennyei seregek
suhannak s visznek hozsánnázva.

Fekete tó, - s napként ragyog.
Mint fáradt, húnyó csillagok,
le-lehullok, de itt találok
megújulást. Ebből születnek
vértanúk, szentek s óriások.

Kis könyv. Sok ,,bölcsnek" langy mese,
s én, a senki, győzök vele:
benne annyi tűz s annyi hit van,
mint földet rendítő erő
a hallgatag kis dinamitban.

Égi kamra. Nincs rajt lakat.
Szomjamat oltja, jóllakat
s tőle Istent hordom magamban.
S tudom, hogy szavam, életem
győztes, ifjú és halhatatlan.







A CÖVEK

Két munkáskéz nehéz súlyokkal
izzadva vert egy oszlopot.
Az oszlop ingott. Újraverte,
de tág volt a föld és nem fogott.

- Cövek kell ide - szólt az ember,
az kitölti majd a réseket,
s az oszlop állni fog, s kibír majd
vihart és földrengéseket.

Köröskörül megcövekelték,
s most ha mellette elmegyek,
mintha valamit mondanának
az erős kemény cövekek.

Néznek rám a földből kiállva
kitartón, mozdulatlanul,
s ott állok, mint a megigézett,
s a szemem látomásra gyúl:

Cövek kell! Mindenütt cövek kell!
Kemény, erős, dacos vas-ék,
hogy az Oszlop meg ne inogjon,
verje bár mennykővel az ég.

Ember-cövek kell, ki a résbe
önnön-magát mélyre veri,
hogy ne roppanjanak meg
a világ eresztékei.

Mindenütt ezer rés sötétlik
minden félelmesen inog.
A föld, a rend, a Hit,
a jóság, az ezeréves oszlopok!

Nemes eszmék és igazságok
tövén már hézagos a föld,
s ha egy esztelen, vad vihar jön,
percek alatt mindent kidönt.

Cövek lehetsz! Megérzed-e,
hogy ez a legszebb hivatás,
hogy ezért vagy, hogy erre szültek
s hogy nem pótolhat senki más!

Mert sok a rés, s te kellesz mégha
csak szálkányi is életed,
a hazád, nyelved oszlopát
azzal is erősítheted!

Állj be, tömődj be hát a résbe,
légy bár gyermek, ifjú, öreg,
s tartsd a helyed minden
veszélyben,
tarts ki mindvégig, híven
keményen,
mint a Cövek!







DICSÉRET


Meghódolok Uram előtted.
Hatalmad látom, ismerem.
Neked köszönhetem, hogy lettem:
Te vagy a teremtő Istenem.

Neked köszönhetem, hogy élek,
s ezer halálos buktatón
nem vesztem el, - hiszen Te voltál
megtartóm és oltalmazóm.

S mert az ördög zsákmánya lettem
és veszni tért az életem,
- hogy megszerezd - a véred árán
megváltóm is lettél nekem.

Áldásodat meg nem becsültem,
eltaszítottam kezedet,
Te türelmesen csak megáldasz,
mert Jóság vagy és Szeretet.

Vigasztalás az is, ha /méltán/
meg-megdorgálsz, s ha néha versz
mert biztat a hit: gyermekednek
tekintesz, s mint Atyám, nevelsz.

S ha majd az életem kialszik,
nem zár örökre sírhalom,
Tenálad vár az üdv, az élet,
mert magad vagy az Irgalom.







ELÉ MEGYEK


A hó csendben lebben,
nagy lepke-pelyhekben
s mindent belep...
Fehér lett a sivár,
élettelen határ,
erdő, berek.

Meddig a szem elér,
minden tiszta fehér,
de ott maradt
(eltakarva igaz)
a szenny, a sár, a gaz
a hó alatt.
Vastagon hull reám,
csupa hó a ruhám
köröskörül.
Ím, most hólepetten
én is fehér lettem!
...De csak kívül!

Jön már, Kinek vére
megmos hófehérre,
elé megyek.
Szívem trónjára ül,
hogy Általa belül
tiszta legyek.







ELVESZÍTHETETLEN ÖRÖM


Nem igaz, hogy az élet rút, kegyetlen,
sok öröme van, elveszíthetetlen.
Van öröm, amely mindörökre tart,
nem árt neki se szó, se tűz, se kard,
se fagy, se szélvész, átok vagy nyomor,
mitől a világ oly sokszor komor.
Van öröm, amely soha nem apad,
s ez az öröm: add másoknak magad!
Míg élsz, magadat mindig adhatod.
Adj szót, vigaszt, ha van falatot,
derűt, tudást, vagy békülő kezet,
mindez tiéd! Vesd másba s nézheted,
hogy nő vetésed, hozva dús kalászt,
s meggazdagítva lelked asztalát.
Csoda történik: minél többet adsz,
te megad annál gazdagabb maradsz.







ENYHÜLÉS?


Ha jövendőbe nézünk,
hol aggódunk, hol remélünk,
Bárhogy küzd is kezünk, agyunk,
magunk ura nem mi vagyunk.
Tiéd Urunk sorsunk, hazánk. . .
- Isten békéje, szállj le ránk.

Kik a békéről beszélnek,
egymástól még ők is félnek.
Olajág van jobb kezükben,
- van-e bizalom szívükben?
Nagy enyhülést vár a világ!
- Isten békéje szállj le ránk.

Hozz nyugalmas munkát, álmot.
Nagy országok s kis családok
éljenek bátor reményben. . .
Se a földön, se az égen
ne villanjon pokoli láng!
- Isten békéje szállj le ránk.

Hullámozzon mindenfele
vetések arany tengere,
hol dalos madarak szállnak.
Réten, kertben, erdőn, s házak
ablakában nyíljon virág.
- Isten békéje szállj le ránk.

Őrizd meg a házainkat,
a fát, mely gyümölcsöt ringat.
Mind, amink van, maradjon ép.
Se ember, se osztály, se nép
máséra ne legyen falánk.
- Isten békéje szállj le ránk.

Házak gombaként nőjenek,
anyák reménnyel szüljenek.
Szarvas fial, madár ha költ,
tartsa el mind bőven a föld.
Ne legyen határ vaspalánk.
- Isten békéje szállj le ránk.

Őrizd, vezesd a népeket,
ismerjék meg kegyelmedet,
s dús földön, tiszta ég alatt
követve Te szent Fiadat
szálljon Hozzád hálaimánk.
- Isten békéje szállj le ránk.










ESTI IMÁDSÁG


Ez a nap úgy ment el felettem
Uram, hogy semmi jót se tettem.
Jó szavakkal adós maradtam,
szegénynek, koldusnak nem adtam,
nem mentem el oda, hol vártak
vergődő, törött lelki szárnyak,
s annak, ki jött bűntől űzötten,
szívén talán sebet ütöttem
gúnnyal, közönnyel. Bocsásd meg Uram,
hogy napom meddőn tovább suhan.
Rossz mécs voltam - égtem titokban,
s csak magamnak világítottam.
Pedig jóságod körülövezett
ma is, mint tiszta tó a szigetet.
Gondom nincs, amit bírni ne lehetne,
elférne vállamon mások keresztje.


Hajam sötét még, a fogam fehér,
eremben jókedvvel kering a vér,
nem vagyok egyedül, mint annyian,
szép asszonyom van s két szép kisfiam.
Az asztalunkra mindig jó kerül,
házunk csupa fény és csupa derű.
Mennyi gyönyörű ajándék ez,
s most múltam még csak harminc éves!
Ma is jóságodban fürödtem,
s én semmi, semmi jót se tettem,
pedig tisztem az: mit kezed adott,
tovább adjam, mint drót az áramot.
Ó segélj, hogy mint gazdagon megáldott,
szórjam - tükör a fényt - a Te jóságod,
Ne legyen meddő több napom soha,
ragyogjon rólam Lelked mosolya,
add, hogy mindenkit egyformán szeressek
s áldó jobbkezed egy íze lehessek.







ÉN SEM VAGYOK JOBB


Sokszor vad, lázadó szavak
sisteregnek az ajkamon.
Ha kimondanám, vért, világot
gyújtana fel egy-egy dalom.

Feldúlnak sokszor engem is
lidérces, szörnyű álmok, vágyak,
lelkem sötét bozótja közt
indulatok csordái járnak.

Sokszor parázna a szemem,
gondolatom, szennyes az álmom,
úgy érzem, szemétdomb vagyok
és magamat is megutálom.

Úgy szégyenlem, ha jónak láttok,
nemesnek, tisztának, igaznak
s nem halljátok, hogy bennem is zúg
őserdeje hínárnak, gaznak.

És rettegek: mi lesz, ha egyszer
kitör belőlem rontás, átok?
Hogy futnak mard irtózva tőlem
szülők, fiak, hívek, barátok?

Nem vagyok én se jó, se tiszta,
ne várjatok semmit se tőlem.
Ha nem fogna a Kegyelem,
ugyan mi lett volna belőlem?

Ne csaljon meg, ha szép, ,,szelíd",
,,tiszta fehér" minden dalom.
Ami rossz bennem - valaki
nem engedi kimondanom!

Valaki, aki úgy akarja,
hogy szelíd virágot teremjek,
s gyarló, bűnös voltomban is
hirdetője legyek a mennynek.

Ha ő nem óvna, belőlem is
kitört volna régen az állat.
Kegyelem csak, ha ,,jónak" látszom.
Rosszabb vagyok, Testvér, tenálad.







FELEDNI, SZERETNI...


Úgy itt hagyott, csak emléke beszélget,
már esti csendben, kettesben velem.
Bolygó öröm volt, mely utamba tévedt,
tavaszvirágnyi első szerelem.

S most oly üres az életem! Kuhulltak
belőle tavasz, nyár, dal, illatok.
S én letörölném csókjait a múltnak.
Feledni vágyom, mert jaj itt hagyott.

És most szeretnék újra tűzre kapni,
valakit lesni délutánokon,
gyötrődni s édes kin-mezőn aratni,
tudni; szívemmel drága szív rokon.

és este együtt csillagot keresni...
....jó volna újra valakit szeretni....!







FELTÁMADOTT


Zeng-bong a húsvéti harang,
s mint millió fehér galamb,
ujjongva röppen szét a hang
elűzni gondot, bánatot:
- Feltámadott! Feltámadott!

Tavaszi szél repes, dalol,
fű kacag az avar alól,
fa a fának, hegy a völgynek
adja tovább a szózatot:
- Feltámadott! Feltámadott!

Feslő levél erről susog,
kicsiny és nagy legátusok
viszik a nagy hírt szerteszét:
nem maradt sírban a Halott,
- Feltámadott! Feltámadott!

Ne sírj özvegy, ne sírj árva,
nincs a sír örökre zárva,
ölelheted még boldogan,
ki egy időre itt hagyott...
- Feltámadott! Feltámadott!

Ne sírjatok édesanyák,
a síron túl egy új világ,
tökéletes öröm árad,
és semmi meg nem rothad ott...
- Feltámadott! Feltámadott!

Ujjongj béna, szegény, beteg,
virulni fog még életed,
gazdag leszel, ép és erős,
jövőd Krisztusra bízhatod:
- Feltámadott! Feltámadott!

Halld meg te is, küzdő magyar:
bús sorsod éje nem takar,
higgy annak, ki örökre él,
s felkél, majd fényes szép napod!
- Feltámadott! Feltámadott!

Húsvéti hit lobogj, lobogj,
s minden szívet egy hitbe fogj,
ez a szegény, beteg világ
higgye a boldog szózatot:
- Feltámadott! Feltámadott!

Ujjongj szívem, dalolj remény!
Él Krisztus, s Benne élek én,
nem ijeszt halál, sem pokol:
porrá lesz bár szívünk, agyunk,
feltámadunk! Feltámadunk!







GYALOG A FASORBAN




Az út: zsibvásár. Fák közt s fák alatt
rikolt a rigó, lármás seregély,
mint zagyva cigánynép, összebeszél
szapora nyelvvel tücsköt, bogarat,

s majd eladja a hullámzó határt!
Nap harsog alá tüzes indulót,
színes lány-szoknyaként libeg a lomb,
s mint nagy körhinták, forognak a fák!

Mint áldomás után pityókos gazda,
árokban lapu alszik, nagy kalapja
fülén: - miatta veszhet ember, ország! . . .

Az úton megrakott szekér kocog
s kétfelől kéregető koldusok
tenyerüket tartják felém: a bodzák . . .







HA KRISZTUS HÍV


Krisztus hív? ... Menj, nem tétovázva!
Attól se félj, ha megalázna,
s ha szíved sötétjébe ér el
mindent látó tekintetével,
hisz' azért hív, hogy megbocsásson!

Hogy meggyőzzön, mint rég Tamást,
s a bűnből adjon gyógyulást.
Ha Krisztus küld a zord világhoz,
testtel és vérrel ne tanácskozz!

Légy az Ő jó vitéze, bátran!
S nem marad el a győzelem,
nyomodban élet, fény terem.

Rajtad át - gyenge vagy pedig -
ereje elvégeztetik.
Egyszer előhív élve, holtan
mindenkit, legyen légben, porban,
tengerben, Holdban, bárhol!

S ha mint túlérett gyümölcs a fáról
lehull a Föld s semmiségbe,
besoroz fényes seregébe
ha dicsőségben megjelen,
hogy győzve-győzzön mindenen!







HÚSVÉTI DERŰ


Derítik a földet
tavaszi záporok,
fényben s könnyű szellők
illatában forog.

Virágzik szívem is,
fénytől derűs vagyok,
fénytől, mely az üres
sírból biztat, ragyog:

- Vádol a bűn?... elrejt
a keresztfa árnya,
Jézus vére rajtad
üdvösség virága!

Vér, vágy, test bár űz még,
hogy lelked elvessze,
ha Ő éltet, lassan
elhal a bűn teste

s valami új készül
benned, mint a földben
kelő mag, s terem, nő
áldva, éltetően.

Újjászül, hogy minden
meggyőzetve vallja:
- Él az Úr, és ma is
látszik a hatalma.

S néked a halál se
több, csak rövid álom,
mert feltámaszt Ő, ki
győzött a halálon!







HÚSVÉTI HIT




Bármit beszéltek, hitetlen Tamások,
a húsvéti hit győzelmes marad.
- Az Úr feltámadt - vallja millió szív,
s nem roskad össze semmi súly alatt.

Én sem hajlok a hitető beszédre,
nagyképű bölcseknek nem hódolok,
de, - tördelvén a titkok néma zárát, -
csak azt hiszem, mit megtapasztalok,

De mit nem érzek vak, süket kezemmel,
s hová nem ér el káprázó szemem,
Lelkemmel látom azt, melynek ha szárnyal,
nem ér nyomába gyarló értelem.

Én hallom, mit súg virág a virágnak,
bár hangjának fülemben nincs nyoma,
értem a tavasz illatos beszédét,
s érzem Istent, bár nem láttam soha.

S bár győzött a bűn, mikor a Keresztről
lelket mosva hullt alá a vér,
mégis hiszem a Krisztus diadalmát,
s tudom, hogy feltámadt, mert bennem él!

Ő áll mellettem könnyben és mosolyban,
amíg az élet rögeit töröm,
s nyugodtan küzdök, mert tudom, hogy vár majd
egy új élet, s benn mennyei öröm.

E hit vigasztal minden megtiportat,
özvegyet, árvát, sír felé menőt,
gyermeket vesztett zokogó anyákat,
s aki beteg is, ebből nyer erőt.

- Az Úr feltámadt! - vallja millió szív
s nem roskad össze semmi súly alatt...
- Bármit beszéltek, hitetlen Tamások,
a húsvéti hit győzelmes marad!







IMÁDSÁG SZENTLÉLEKÉRT


Zúgó szél, mennyei vihar,
jöjj a Lélek lángjaival!
Isteni erő van tenálad,
tégy vele most nagy, szép csodákat.

Erőddel a szíveken zúgj át,
és szellőztesd ki minden zugát,
szellőztess ki országot, népet,
az egész nagy földkerekséget.

Söpörd el a bűnt, a gyanakvást
s tedd, hogy végre szeressük egymást.
Hiába pénz, ravaszság, fegyver,
csak nyomorult marad az ember.

Rajtunk hatalmat Te vehetsz,
újjá, tisztává Te tehetsz,
s bevetheted a szíveket
égi maggal, hogy szeretet,
igazság, szépség dús virága
illatozzon szét a világba.

A Föld ne gyilkos atombomba
dühére, de szent viharodra
rendüljön boldog félelemmel.

Te légy mennyei mentő fegyver,
földrengés, mely nem ront, de épít,
pusztítás, mely tisztít és szépít,
vihar, mely alkot, tűz mely éltet
embert, családot, földet, népet.

Hiába pénz, ravaszság, fegyver,
csak nyomorult marad az ember!
S milliók kérnek, mert belátják:
nem segít más, csak az imádság,

a könyörgés. "Jöjj, szent vihar,
ég tisztító lángjaival,
söpörd e a bűnt, a gyanakvást,
add, hogy végre szeressük egymást,

s mint a táj, ha eláll a zápor,
ragyogjon föl a Föld orcája
a béke tiszta sugarától!"







ISTEN FIAI


Odakínáltad-e bal orcád annak,
ki megütött jobb feleden?
Ha nem tetted, nem tudod még, hogy milyen
a legboldogabb győzelem!

Ha törvény elé vitt galád hamis vád,
és te nem hagytad magadat,
de fogcsikorgó daccal védted rongyod,
... még sohasem volt igazad.

Ha egy mérföldre küldtek, s te kettőre
nem vállalkoztál szívesen,
e szolgaság szép győztes szabadságát
nem ismerted meg sohasem.

Ha nem jutott a szegénynek kezedből
se fillér, se kenyér, se víz,
nábob-kincseid aranygarmadája
rejtve maradt előtted is.

Ha nem szereted s áldod azt, ki gyűlöl
s halálos csapdát von köréd,
nem ismered a megbocsátás édes,
uralkodói örömét.

Visszaütni gonosz is tud, s perelni
vámszedőnek is van joga.
Csak szolgalélek zsarnok, s csak az állat
fösvény, önző és mostoha.

Az ember több! Légy ember: Isten képe,
néked szól a Hegyi Beszéd.
Árassza lényed egy magasabb élet
megtisztult szellemét!

Az égbe ereszd gyökered erősen,
ne ússz az árral ostobán.
Tedd mindennek éppen a fordítottját,
mint amit a világ kíván.

A föld a korcsoké, s a korcs gyáva, hitvány,
bárhogy küzd, el kell buknia.
A bölcs szelíden enged a gonosznak,
teheti, mert bátor, erős és gazdag,
s király, mert az Isten fia! ÁMEN







JÉZUS, TE IS SZÜLETTÉL


Jézus, te is születtél,
milyen fiú lehettél?
Verekedni szerettél?
Hát mosdani? . . . Vagy jobb voltál
minden földi gyereknél?
Hát zöld egrest ettél-e
egészséged vesztére?
Fáról sokszor estél-e?
Kék foltokkal rakva hányszor
értél haza estére?
Panasz is volt néha rád?
Ne szomorítson a vád:
ha elszakadt a ruhád,
vagy valamit összetörtél,
kiporolt-e jó anyád?
Ó, te égi, tiszta fény,
követni mernélek én,
szakadékok peremén,
ha tudnám: te is így kezdted,
gyermekként, akárcsak én.







A KARÁCSONYI JÉZUSHOZ


Jézus, te is születtél,
milyen fiú lehettél?
Verekedni szerettél?
Hát mosdani? . . . Vagy jobb voltál
minden földi gyereknél?
Hát zöld egrest ettél-e
egészséged vesztére?
Fáról sokszor estél-e?
Kék foltokkal rakva hányszor
értél haza estére?
Panasz is volt néha rád?
Ne szomorítson a vád:
ha elszakadt a ruhád,
vagy valamit összetörtél,
kiporolt-e jó anyád?
Ó, te égi, tiszta fény,
követni mernélek én,
szakadékok peremén,
ha tudnám: te is így kezdted,
gyermekként, akárcsak én.










KI VAN JELÖLVE A HELYED


Azért van síró, hogy vigasztald,
és éhező, hogy teríts asztalt.
Azért van seb, hogy bekösse kezed.
Vak, elhagyott azért van, hogy vezesd.
Azért van annyi árva, üldözött,
hogy oltalmat leljen karod között.
Azért roskadnak más vállai,
hogy terhüket te segítsd hordani.
Az irgalmat kínok fakasztják,
s mélység felett van csak magasság.
Ha más gyötrődik, vérzik, szenved,
azért van, hogy te megmutathasd:
mennyi szeretet van benned.

Megmutattad-e néha legalább?
Enyhült, s szépült-e tőled a világ?
Vagy tán kezedtől támadt foltra folt?
Ott is, hol eddig minden tiszta volt?

Ki vagy? Vigasznak, írnak szántak,
menedéknek, oszlopnak, szárnynak.
Ki van jelölve a helyed,
ne nyugodj, míg meg nem leled.
Csak ott leszel az, aminek
rendeltettél. - Másként rideg,
céltalan lesz az életed.
Mag leszel, mely kőre esett,
elkallódott levél leszel,
mely a címzetthez nem jut el.
Gyógyszer, ami kárba veszett,
mit soh'se kap meg a beteg.
Rúd leszel, de zászlótalan,
kalász leszel, de magtalan,
cserép, amiben nincsen virág,
s nem veszi hasznod sem az ég,
sem a világ.

Bódás János - Ki van jelölve a helyed

Link








KÁROLI GÁSPÁR


A legnagyobbaké között
kell ragyogni nevednek.
Letünt már az idő, mikor
papi dölyf, vakság megvetettek,
s kárhozott voltál és eretnek.

Voltak dicső, nagy hőseink,
kik életüket a szabadság
oltárán bátran bemutatták.
Ám a te győztes regimented
könyvek voltak, nagy pergamentek,
füstszínűvé vált fóliások
és egér rágta szentírások.
Kis lúdtoll volt csak fegyvered.
Nem kellett puska, kard, se ló,
így lettél te honfoglaló
s a műved ma is szentség:
ránk hagytad édes anyanyelvünk
gyönyörű tündérkertjét.

Így látlak:
...... ........... ........... Hosszú pipaszárral
ülsz a mécsesnél. Könyvek, árkusok
az asztalon. S tollad alól az Úr
szava édes, magyar nyelven buzog,
fény és vigasz rajtad keresztül árad...

Szenci Molnár, (önkéntes kis küldöncöd)
egy fidibusszal meggyújtja pipádat...







KRISZTUS "SZAMARAI"


Uram, mi, kiket hálás
szolgáddá tett a hit,
hadd legyünk alázatos,
szelíd "szamaraid".

Vonulj be a világba
mirajtunk végre már,
vigyen szét minden tájra
sok millió "szamár":

sok millió hívő szív,
sok millió ajak,
sok kéz, betű vigyen, hogy
mindenütt lássanak,

s a világ minden népe
szórja kincsét eléd:
virágot és hozsánnát,
s szegény, beteg szívét.

Használj föl erre minket,
eljött a pillanat,
e túl okos világban
még sok "szamár" akad,

ki vállalja a szürkék
kockázatos sorát,
nem kér fényes palástot,
sem rangot, koronát,

de bölcsebb, mint a fényes
álkrisztus-paripák,
kik azt hiszek: nekik szól
hozsánna és virág.







LEHETETLEN


Te azt mondod, hogy lehetetlen
És leereszted a kezed,
Csüggedt-fásultan belenyugszol:
Ha nem lehet, hát nem lehet!

Te azt mondod, hogy lehetetlen
S befagy az ajkad, a szíved,
Már alig mersz, s kihal belőled
Minden nagy, hősi lendület.

S miattad dúlhat itt a gazság,
Fertőzhet a bűn, a kapzsiság,
Hagyod, hadd rohanjon vesztébe
Dühödt őrültként a világ.

Hát mit tehetnék? Nincs hatalmam;
Se szó, se vér, se könny, se jaj,
Se ész, se fegyver nem segít már,
Se ezer nábob, se arany...

Legyen mi lesz... ha ég az erdő,
Ki oltja el, s mit ér a gát,
Ha a tenger kilép medréből,
S őrültként dobálja magát?

Lehetetlen, - hát lehetetlen!
Méreggel, átokkal teli
A világ, - szenny, láz, kelevény már!
Lehetetlen megmenteni.

Így szólsz, mert hitvány, nyavalyás vagy,
S tapló van melleden belül.
És nem tudod, hogy a hívőnek
A lehetetlen sikerül!

Szavára forrás kél a pusztán,
A néma szól, a béna megy,
Manna hull, a hegyre hág a tenger,
Vagy a tengerbe lép a hegy!

Szeretet lesz a gyűlöletből,
A büszke megalázkodik,
A kapzsi ingét odaadja
S a káromló imádkozik!

Vizen játhatsz, tüzön mehetsz át,
Ha hiszel! - s mindez nem mese,
Példák beszélnek, nézd, körülvesz
A "bizonyságok fellege"!

Higgy, és minden lehet! Ne ejtsd
Le csüggedt-fáradtan fejed,
Lehet béke, lehet bocsánat,
Új élet, jóság, szeretet...

Erő, fegyver, ész, pénz, ravaszság,
Könyörgés, - semmi nem segít:
De megmentheti a világot
A legnagyobb erő: A HIT!







MEGÜRESÍTEM SZÍVEMET


Ha feldereng az égi csillag
hirdetni: itt az Újszülött
napkeleti három királlyal
majd én is útra készülök.

Az ajándékuk drága mirha,
illatos tömjén, dús arany,
én meg koldusként így megyek csak
szegényen, ajándéktalan.

Nincs kincsem, rangom, csak a bűnök
nagy garmadája lelkemen
Kiszórom mindezt,hogy szívemben
Minél több tiszta hely legyen.

mert jól tudom, hogy Betlehembe
ily koldus, mint én, így mehet:
az lesz a legszentebb ajándék, ha
megüresítem szívemet.







A MENNYBE MENT JÉZUSHOZ


Uram, ha most onnan lenézel,
lásd: a lét most sincs tele mézzel,
hogy rengeteg bűn, kapzsiság van
e szüléstől nyögő világban.
Még nem mérték az igaz ember,
az az "igaz," kinél a fegyver,
az akar "jót," aki hatalmas,
a szegény, gyenge neve: hallgass!
... BÉKE?!... Öt kontinens rivallja
s a kapzsi ember meg se hallja,
sőt, a nevedben ölni készül,
s Te is, nem úr vagy már, de vádlott:
- így váltottad meg a világot?

Engem nem tántorít el Tőled,
ha nem mindig látom erődet,
de száz ok, érv, kínos eset
szól napról napra ellened
s a gyenge hit megtántorul,
ha nem látja: Te vagy az Úr!

Uram, nem magamért esengek,
de százmillió ember szenved,
tetű, éhség, rabszolga-járom
gyötri őket. Ezeket szánom.
Mocsok, sötét odúk penésze
s börtönfenék... Ez sokak része.
Csontváz-anyák korcsokat szülnek
s mind átkozódva, sírva tűrnek,
szívük már robbanásig megtelt
atom-erejű gyűlölettel...

A szenvedők nevében kérlek,
add, hogy legyen élet az élet,
ne köss békét herék hadával:
a munkát övezd glóriával.
Nem kívánjuk, hogy Tündérország
legyen a Föld... Hadd hulljon orcánk
harmata - de legyen az ember
ember, nemes, szép küzdelemben.







MOSTOHA ŐSZ


Esők, árvizek. . . Mostoha idő!
Tombol, pusztít, rothaszt az elemi
erő. . . Repednek a szőlőszemek,
fuldoklik az út, répa, tengeri.

Végveszélyben a takarmány, a bor,
a húst, sonkát, a zsírt a víz nyeli.
- Isten csapása -, mondják és szívünk
csalódással, szánk panasszal teli.

Pedig ez is kell!. . . Ilyenkor derül ki,
mi eddig rejtve volt, s bennünk mi szép:
hogy rohan egymásnak segíteni
új közösségben az új arcú nép!







NEM AKADT HELY

(Lukács 2:7)


Nép a nép hátán nyüzsög Betlehemben,
s hogy jött, Akit évezredek óta vártak,
- mily szégyen ez - a vaksággal vert ember
nem adott helyet az Isten Fiának!

Ím, legelőször barmok szeme tágul
ámulattal az égi Jövevényre,
s egy vén istálló korhadt jászolábul
elégült meg milliók lelki éhe.

Nem volt hely! S ma sincs! Lelkünk tele van,
száz indulat zsibongó népe lakja,
s Krisztus bolyong, az Isten hontalan!

...Feléd vezet ma szent Karácsony napja,
s szennyes szívem szállásnak felajánlom:
fogadd el, Jézus, s légy Uram, Királyom!







NE ZÁRD KI


Ha szobádat elsötétíted,
még mozgásod is tétova.
A lelke is keserű annak,
kinek sötét az otthona.

S ha szíved ablakán leng a bűn
elsötétítő függönye,
az is gonddal, keserűséggel
és démonokkal lesz tele.

Ne zárd ki Jézust életedből.
Boldogság ott lehet csupán,
hol a Világ Világossága
tűz be a szívek ablakán.







NINCS RÁ SZÓ...


Az embernek nincs rá szava:
milyen a szegfű illata...

És a rózsáé?... Nyelvünk szegény.
Mondd el, milyen a szín, a fény

a vaknak... Meg nem értheti,
soha el nem képzelheti.

Csak aki érzett illatot,
aki látott már színt, napot,

az érzékeli és hiszi már,
hogy van illat, szín, napsugár.

Hát Istent, ki nem látható?
Érzékkel fel nem fogható?

És hogy mi a lélek, mi az ég?
Szó, szín, zene, kő nem elég!

Beszélhet száz tudós neked,
nem hiszed, míg nem ízleled,

míg Lelkét nem tölti beléd
és fel nem izzítja az Igét,

míg meg nem szólal benned Ő
s be nem tölt Mennyből jött erő.

De ha megszólít: - "Te szegény,
Fiamat érted adtam Én!"

...Hogy van és szeret - tudod, hiszed!
És a Kígyó akárhogy sziszeg,

e hit átvisz tűzön-vízen,
és ettől nem foszt meg többé semmi sem!







NYESIK A FÁKAT


Ahol járok kint a határban,
recsegve hullanak az ágak,
s riadt verébraj méltatlankodik:
nyesik a fákat.

Felesleges ág: nyűg a fának,
s hogy a tavaszi nap kilángol,
kusza terhét a földre rázza
vígan magáról.

Hull a sok ág, s a levegőben
felzeng valami zizegő zene,
mintha a sok-sok terhevesztett
fa fellegezne.

Én is, mint kusza ágbogú
téli fa kiáltok a napnak:
- Nyess meg, nyessen arany pengéje
a sugaradnak.

Hulljon le rólam, mint unott ág
a dohos gond, a fagyöngy-bánat,
ne hagyj rajtam, csak termő rügyet,
csak öröm-ágat.

Hadd olvadjak be a tavaszba
boldogan, tisztán, megújulva
s ragyogjon ágaim között
az ég azúrja.









SZENTLÉLEK, SZÁLLJ ALÁ!


Szent Lélek szállj alá:
erő, kincs, égi fény...
A világ oly gazdag,
és mégis oly szegény!
Hatalmasoknak, kik
vezetik a népet,
s fegyver van kezükben,
adj nagy bölcsességet.
Ûzz el szívekből
vad haragot, sértést,
népek s egyesek közt
teremts egyetértést.
Annyi még az önzés,
a gyûlölet: - vedd el!
tölts be minden szívet
emberszeretettel.
Krisztus indulatját
vidd a földre szerte,
Te uralkodj bennünk
békességnek Lelke.
Élni vágyunk, mégis
veszni készül minden,
mentsd meg a világot
Szentlélek Úr Isten!







SZERESSETEK


Szikla vagyok, zord és kemény,
virágtalan rom.
S a törpe hangya nép fölé
gőggel magasodom.

Jó egyedül. Mindegy nekem,
hó fed, vihar ver-e?
Nem kell szeretet tüze
csak megrepesztene!

Jéghegy vagyok, büszke fagyos,
lábam teher veri,
nem hagyom magam senkitől
megközelíteni.

Úgy jó, ha körülöttem
a tajték zúg, szél sivít,
ne szeressetek, mert a tűz,
tudom, megsemmisít.

De jaj! Mégis ember vagyok,
sokszor árva, beteg,
s a gőg, a fagy mögül szívem
sikolt: szeressetek!

Szeressetek! Mit ér a lét,
ha egyedül vagyok?
Ha társaim csak jéghideg
hold, csillagok s habok!







SZERETNÉK VERSET ÍRNI RÓLAD


Szeretnék verset írni Rólad,
mely tiszta lenne, mint a két szemed,
és könnyű, könnyű, ringó, mint a lépted,
és csillogó, mint lágy selyem hajad,
mely glóriásan ég fejed felett.

Szeretnék verset írni Rólad,
mely derült lenne, mint a homlokod,
és illatos és édes, mint az ajkad,
és mámoros, mint bús, beteg fejem,
ha kis kezeddel megcirógatod.

Szeretnék verset írni Rólad,
nem lenne benn, csak jókedv és öröm,
nem lenne benn, csak szépség, mint Tebenned.
Mert szép vagy és mikor Rád gondolok,
lélekben ünneplőbe öltözöm.

Szeretnék verset írni Rólad,
mely csöndes lenne, mint a tó, de mély,
és benne élne tündérként a lelked,
de nincs rá szavam, írni nem tudok,
mert magad vagy a legszebb Költemény.







TITOK


Azt látjátok, hogy gondtalan vagyok
s kérditek: a szemem mitől ragyog?

Mi visz előre? Nincs rajtam teher?
Mért lebegek, mint akit szárny emel?

Gyermek, asszony, munka, kenyér, lakás,
tüzelő, orvos, cipőtalpalás,

számla és részlet... bűn, gond, szenvedély...
Hogyan bírom mindezt oly könnyedén?...

Mi a titkom?... Honnan van az erő?
...Titkom és erőm egyedül csak Ő,

Ő, ki elvette minden terhemet,
Ő véd, vigasztal, táplál és szeret.

Könnyű menni, ha köves is az út,
vére a kőre hullt s ott megaludt.

Piros szőnyeg lett lábaim alatt.
El nem botolhat, ki rajta halad.

Könnyű menni, hisz Ő lépked elől
s Előtte a lehetetlen ledől.

Könnyű menni, hisz a tövises ág
mindig csak az Ő szent arcába vág!

Könnyű menni, hisz rajta a teher
s a vétkeimért is majd Ő felel.

Könnyű menni, mert Ő utat nyitott. . .
Tudjátok most már... Ím ez a titok!







ÚRVACSORA


Az csak igazi, az a hit,
mely mindig ád s tesz valamit,
mely testet ölt, él s látható,
termő, jövővel bíztató,
mibe itt, s ma lényegül át
Krisztus, megmutatván magát
tebenned is: ha emberül
dolgozol s nem selejt kerül
ki a kezedből, - s hogyha kést
rejt szó, kéz - te adsz békülést.
Ha ott küzdesz azok között,
kik ma űzik az ,,ördögöt":
háború, nyomor démonát.
s az ember boldogság-jogát
váltják meg, de nem véres érvvel:
a munka s eszme fegyverével!

Lásson a gyanakvó világ
hitet, mely nemcsak szóvirág,
de úgy terem és úgy ragyog,
mint Krisztus-szava: én vagyok!
Ezt parancsolja ő maga
ha terítve az asztala:
vérem ital, a testem étek,
íme vegyétek és egyétek,
S amit én tettem, azt tegyétek!







ÚTJELZŐ TÁBLA


Vigyáz a falvak szélén, s ott áll
a szétfutó keresztutaknál.
Vigyáz, mindig útfélen állva,
s irányt mutat a tábla.

Lábára indák tekergőznek,
barmok hozzá dörgölőznek,
vállára galamb, varjú száll,
az útról ráfröccsen a sár,
nap fakítja és veri zápor,
megrepedez a tél fagyától,
kölykök vágnak belé sebet,
beszennyezik kósza ebek
de jó- s balsorsban egyaránt
áll és mutatja az irányt!

Mellette bölcsek és bolondok
cipelnek álmot, vágyat, gondot,
jönnek és mennek ifjak, vének,
nász menetek és temetések.
Ő áll és tűr, nem válogat.
Mindenkinek utat mutat!

- Útjelző tábla lettem én is
Ott, hol az út Isten felé visz,
Embersorok útfelén állva
mutatok mindig egy irányba:
KRISZTUS FELÉ! Nap szúr, ver zápor,
didergek a közöny fagyától,
bűn-indák reám tekerőznek,
rút vágyak hozzám dörgölőznek,
vállamra kétség varjú száll
s fülembe azt kiáltja: kár!

Az élet sara rámfrecseg,
megsebeznek gonosz kezek,
de jó- s balsorsban egyaránt
állok s mutatom az irányt,
akik mellettem elhaladnak
s fáradt, tékozló fiaknak.

Mellemről Isten lángírása
beragyog ködbe, éjszakába
s szinte kiáltja: Emberek!
mindnyájan erre menjetek!
A Krisztus jár előttetek -
Nála lesz békességetek
csak a nyomába lépjetek,
szárnnyá válik keresztetek!
Hát bízzatok és higgyetek,
s szeressetek... szeressetek!







VALAHOL KI VAN JELÖLVE A HELYED...


Azért van síró, hogy vigasztald,
az éhező, hogy teríts neki asztalt.
Azért van seb, hogy bekösse kezed,
vak, elhagyott azért van, hogy vezesd.
Azért van annyi árva, üldözött,
hogy oltalmat nyerjen karjaid között.
Azért roskadnak mások lábai,
hogy terhüket te segíts hordani.
Az irgalmat kínok fakasztják.
Mélység felett van csak magasság.
Hogyha más gyötrődik, szenved - azért van,
hogy te befogadd szívedbe boldogan.
Megmutattad néha legalább,
hogy lelked által enyhült, szépült a világ?
Vagy tán kezedtől támadt foltra folt
ott is, ahol eddig minden tiszta volt?

Mi vagy?
Vigasznak, írnak szántak,
menedéknek, oszlopnak, szárnynak.
Valahol rég... siess... keresd,
Ki van jelölve a helyed.

Csak ott leszel az, aminek Isten szánt,
másként céltalan lesz az életed,
s a sors ekéje bármily mélyen szánt,
mag leszel, mely kőre esett.
Elkallódott levél leszel,
mely a címzetthez nem jut el.
Gyógyszer, mely kárba veszett,
mit sohasem kap meg a beteg.
Rúd leszel, de zászlótalan,
kalász leszel, de magtalan.
Cserép, melyben nem virít virág,
s nem veszi hasznát
sem az ég, sem a világ.

Bódás János - Ki van jelölve a helyed - Videó

Link








VALAMIT NEM ÉRTEK


Régóta ismerlek már Istenem,
S egyre halkulnak bennem a "miért"-ek.
De homályos elmém bárhogy derül is,
valamit most sem értek.

Tudom, szereted minden művedet,
mert minden műved nagyszerű, remek.
Szereted a virágot, hisz színében
a mennynek színei tündökölnek.

Szereted a csillagot: tiszta, fényes.
A követ is: ház lesz, véd, menhelyet, ád;
a harmatot, a forrást: makulátlan,
s mert szótlanul terem, a füvet, s a fát.

Az állatot, mert törvényed szerint él,
s mint az ember, testvérbe nem harap;
a szitakötot, fecskét sast, galambot,
méhet és minden zümmögő bogarat,

Mik a szivárvány száz színét ragyogják,
s himporuk, pelyhük, tolluk lágy, puha;
szereted a gyermeket, mert arcán
az ártatlanság égi mosolya.

Szép minden műved, hát hogyne szeretnéd,
Gyönyörködsz benne, mind, mind értem ezt!
De engem, aki szégyenedre válok,
ezt nem értem, hogy engem miért szeretsz?!







VÉGTELENSÉG


Az Isten belefér egy röpke percbe, -
és mégis végtelen időt betölt.
Őt hordozza a testek csöppnyi sejtje, -
mégis szavára mozdul ég s a föld.

Az Isten az, ki könnyű csendes álmot,
s csillagokat ostromló vágyat ad, -
s míg roppant változásokat igazgat,
megolvasgatja a hajszálakat.







VIRÁGVASÁRNAP


Jeruzsálem felett a nap megáll
meghökkenve, földi fénytől vakon:
pálmák bókolnak, lomb-eső hull,
s könny harmatoz hosszú szakállakon.

Minden arc fénylő, elragadtatott.
Hozsánna száll ujjongva szerteszét.
Száz anya áll az út kétoldalán,
feje fölé emelve kisdedét.

A nap csak ámul, szemének se hisz,
és keresi, kit ünnepel a nép?
Nem lát mást, csak egy szelíd alakot,
s egy szamarat, mely bólogatva lép.

Nincs pompa, nincs ékes királyi dísz,
így vonul a szegények Mestere.
szemében könny, szívének fáj az ünnep,
s mellére hajlik bánatos feje,

de mégis Isten, kit csoda kísér,
melyhez hasonlót a nap sohse lát,
hogy úgy fogadjon egy koldust a nép,
mint diadalmas hadvezért, s királyt,

a nép mely porban csúszik, talpát nyalja,
azoknak, akik durván rátaposnak,
a nép, most egyszer! hozsánnát kiáltott
a megvetettnek, az alázatosnak!

*
Aranypír száll a sokaság felett
de rossz agyakban erjed már a végzet.
Jaj, nem tudja még senki sem, csak Ő,
Hogy ötödnapra a föld mire ébred!







VIRÁGVASÁRNAP


Csak hulljatok virágok, pálmaágak
Csapongjon a piros szárnyú öröm
S higgyétek, hogy Dávid utódja jön
Szabadságszerző győzelmes királynak.

Ő... látja már, hogy messze mint a felleg,
Fekete átok varjúraja vár
És szárnyra kap, s hogy nemsokára már
Káromkodnak, akik most énekelnek

Ő... tudja már, hogy egyedül lesz s hitvány,
Ijedt szívvel fut szét sok tanítvány,
Nem marad bennük se remény, se hit...

S egy szürke fa a borzongó erdőbe,
mintha tudná, hogy kereszt lesz belőle,
meg-megrázza zörgő leveleit...













 
 
0 komment , kategória:  Bódás János  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
2022.12 2023. Január 2023.02
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 30 db bejegyzés
e év: 251 db bejegyzés
Összes: 4830 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1432
  • e Hét: 7776
  • e Hónap: 34399
  • e Év: 171771
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.