|
2018-08-07 17:00:55, kedd
|
| |
| |
FODOR ÁKOS
Fodor Ákos (Budapest, 1945. május 17. - Budapest, 2015. február 21.) magyar költő és műfordító, a magyar haiku mestere.
Fodor Ákos a haiku forma művelője, emellett zenés darabok, musicalek, operák és operettek szövegírója volt, de vers- és drámafordítóként is dolgozott.
Fodor Ákos: AKUPUNKTURA 1989
(a kötet 125 haikuja)
Link
AJÁNLÁS
Csendes vagyok,
törvényszerű, ám kiszámíthatatlan,
mint némelyik jobb költemény
- Bocsásd meg, életemnek Bármely Olvasója,
Ha nem tetszem, nem értesz, nem szeretsz.
ARCKÉPCSARNOK
Van egy arc,
amit csak önmagunkat elképzelve látunk
- lehet, hogy ez az igazi.
És van annyi arcunk,
ahányan csak ránknéznek (és: ahányszor!) és még az is lehet,
hogy ezekben akad néhány közös vonás
- lehet. Akkor ez a valóság.
Van egy,
amit tükörbe nézve látunk: villám-
gyorsan alakuló, képlékeny látvány:
múzsája a Szomszéd Ízlése
s az azt szolgáló, vagy azt ellenző szándék
- efölött hunyj szemet; ne kerüld, de ne hidd el.
És van,
van arc, amit csak az lát, aki szeret,
akit szeretünk. Ez a legszebb,
a legmulandóbb. A legérvényesebb.
ATTÓL...
Attól még, hogy orvos vagy,
beteg is lehetsz.
Attól még, hogy bíró vagy,
bűnös is lehetsz.
Attól még, hogy ember vagy,
boldog is lehetsz.
AXIÓMA
Szabadság az, ha
megválaszthatom: kitől
és mitől függjek.
AZ ÁLMOK TENGERE
Az Álmok Tengere sem parttalan...
(igaz, hogy csupán álom-partja van);
az Álmok Tengere félelmesebb,
mint a szokott veszélyű tengerek;
siklik a roncs? süllyed a jó hajó?
- az Álom-Tenger épp erre való!
Mit tesz veled és mit kezdesz vele?
sorsod rád bízza Álmod Tengere.
Mikor épp nem mély: magas, mint az ég!
Csodáld - s úszd meg az Álmok Tengerét!
BOTOR MONOLÓG
Mint rég a csillagászok s éji-őrök:
napközben alszom - mikor épp lehet.
Ü g y e - f o g y o t t kezemből elpereg
a mért idő, mint a homokszemek.
Rám szorul, majd elhagy, mint a kölkök,
mit írok és az egyéb Teszvesz-ek.
Testem lyukas zsák, mit hiába töltök:
mind üresebb - és egyre nehezebb
Bukdácsolva is
hálás vagyok, hogy felé
lejt minden utam.
(Gonghangok)
CSAK MI...
Pillogó szemcsék, messzi napvilágok,
kovakövek megnémult sercegése.
Hozzászoktunk hamar,
hogy olykor fönnakad már,
amit felétek földobálunk.
Jó volna szabadulni
gyötrelmeinktől is, miket
akaratunk izzása éget.
Az összeállt salak, baljós, hideg madár,
nem semmisül meg,
jön velünk.
Utazunk szakadatlanul
vonzások csillagrendszerében,
idegünk és eszünk között
az éhes ismeretlen
mégis mindegyre nő.
Csak mi tudunk a szeretet
s a gondolat két szárnyán felszökellni,
csak mi tudunk a végtelen időből
- ha kell, siettetve a törvényt -,
a véges térbe visszahullani.
DALCIKLUS
Mint sötétet a fény - úgy leltelek,
mint utazó a megürült padot,
s úgy szeretlek most, ahogy a mély
vizeknek halai az iszapot.
Tenyeremben simogatás lapul
- így bújnak meg házak közt csöpp terek -
Elment a kedves,
Én engedtem el.
mint léggömb zsinegét a kisgyerek.
DALLAM
Úttalan úton az időtlen időben
valami közelít, aminek neve sincsen,
nem mozdul s közeleg. Nemhonnan, nemhova.
Megszül-e? megszületünk-e valaha?
EGY PILINSZKY DALLAM
Mikor már csaknem elveszek:
hiányod megfogalmaz.
Két gyengeség beleremeg,
kettejük mily hatalmas!
Lehetetlenségünk ragyog!
Nincs szem, mely belenézhet.
Taglalhatatlan állapot
- nem része az egésznek.
Nincs időnk. Nincs történetünk.
S mi nincs, az múlhatatlan.
Nem ismerünk erényt, se bűnt
az Örök Pillanatban.
EGY VALLOMÁS
hommage 'a Kosztolányi
Nem vagyok jó. Én nem tudom szeretni,
ki nálam is rútabb, vagy kevesebb.
Nem tudnék velük, értük élni. (Halni? semmi:
e l ő l ü k menekülnék el: a lényeg ennyi.)
Igaz a könny. Lelkemből ered, ha pereg;
ám ez csak részvét. Más a szeretet.
EMPÁTIA
Ágyam, te kedves,
fáradtra-aludtalak?
Fölkelek. Pihenj.
ESTE
visszasugárzom,
amit kaptam. Mint a kő
a Nap melegét...
AZ ÉLET
Az élet úgyis mondja önmagát;
rohan a rohanás, árkon-bokron át.
- Ám, ha a Világ szólalhat meg benned:
állj meg. Hajts fejet. Hangjának adj nyelvet.
GYERE...
Gyere közel, közelebb,
még közelebb, kérlek, még, még,
egészen közel, tapadóan - egészen!
- Én akarlak eltaszítani.
GYÖNGY
Szeretlek, mondom.
- Látod, már ez a nap sem
kelt s telt hiába.
GYŰRŰ
mindenről te jutsz eszembe
rólad minden eszembejut
minden rólad jut eszembe
mindenről eszembejutsz
mindenről te jutsz eszembe
HATÁROK
Van határ, ami attól van,
Hogy meghúzzák, kijelölik.
Van természetes határ
- még az sem
változhatatlan.
És van, ami csak akkor és attól,
de attól fogva mindörökre létezik,
hogy megsértettük:
magunkban.
Hogy untatlak. Hogy irigyelsz. Hogy élek.
Hogy elunlak. Hogy félsz tőlem. Hogy nem félsz.
Hogy kérni foglak. Hogy hiába kérlek.
Hogy nem értesz. Hogy értlek.
Félni jár belém a lélek.
A HOLD FORRÓ JEGÉN
Nézz a Holdra:
olyan furcsa-szép,
mint ha félig képzeletből volna!
A Hold: tükör;
benne mind a kép,
amit csak képzelsz, fordítva tündököl!
A Holdon minden fordítva van:
ami biztos itt - ott az mind bizonytalan,
a Holdon vacog és dermed, ami ég,
a Holdon tűznél is forróbb a jég,
ott az a nehéz, ami súlytalan,
de egy sóhajtásnak is súlya van!
Nézz a Holdra,
mintha álmodnád:
mintha némasága hozzád szólna.
Lépj a Holdra.
Ez a távolság,
mit lelkünk megtesz évezredek óta.
A Holdon minden fordítva van:
ami biztos itt - ott az bizonytalan:
a Holdon vacog és dermed, ami ég,
a Holdon tűznél is forróbb a jég!
Végre, végre te meg én:
siklunk-botlunk a Hold forró jegén!
A Hold tükör, a Hold titok,
amit sose láttál, itt láthatod,
ám e helyen hosszan nem időzhetsz,
mert szived sötétül és hajad ősz lesz!
Tükörbe nézni néha kell,
tükörben élni nem lehet:
ne törd, ne rejtsd pincédbe el,
de mentsd ki belőle képedet!
A Holdon minden fordítva van:
ami biztos itt - ott az bizonytalan:
a Holdon vacog és dermed, ami ég,
a Holdon a tűznél is forróbb a jég!
- Csak egy kicsit még! csak te meg én!
siklunk-botlunk a Hold forró jegén!
3 NEGATÍV SZÓ
NINCS
SEMMI
BAJ.
IMA
Az a sírás várjon. Várnia kell.
Sokáig, akármeddig, nem tudom.
Az isten verje meg lépteid
nyomát. Lábaidra,
lábaidra vigyázzon
IMA
Ajtód vagyok. Nyithatsz, csukhatsz,
átléphetsz rajtam bármikor
oda, ami csak mi vagyunk.
És kiléphetsz onnan bármikor.
Amikor csak jössz: zárva találsz, érintésedre -
nyílóan, könnyen, zajtalanul.
IMA
léptedért lettem:
utad vagyok - célod nem.
Lassan fuss rajtam
ÍTÉLET
sohasem fogod
megbocsátani nekem,
hogy nem szerettél
JELENTÉS IDŐM JÁRÁSÁRÓL
Én derűlátó
vagyok, mert borút nézni
már nem érek rá.
JÉGTÁNC-BLUES
A jég
meg az ég
szikrázva simul össze,
a szél
se beszél:
por-hóval kergetődzve
játszanak
- mert szabad...
E fényes-boldog pusztaságban
nincs hazug szó: tisztaság van;
senki se kényszerít, senki se tiltja, hogy válassz,
itt te vagy a kérdés és csak te lehetsz a válasz!
Égnek és jégnek
kristály síkjai közt suhan a lélek...
a levegő penge-éles és szesz-tömény,
itt mégse félek, mégsem érzem a vesztemet én;
röpülve, zuhanva,
pörögve, suhanva
szótlanul mond hálát jégnek és égnek
a táncba-szabadult, eszelős-tiszta lélek!
Oly jó:
erre nincs szó!
S ha vége a dalnak és fárad a láb:
a JÉGTÁNC minden kis karcos nyomát
némán begyógyítja a szűz hó.
A KÉRDÉS
- Hová sietnél? Hiszen ott vagy.
2x2
Két bánatom van:
egyik, hogy meg kell halnom;
másik, hogy addig élnem kell.
Két örömöm van:
egyik, hogy meghalhatok;
másik, hogy addig élhetek.
KIMITTUD
Van, ki gyorsan fut.
Van, ki gyorsan olvas, ír.
Én gyorsan érzek.
KIS ÉJI DAL
Szél kapdos a gyertyalángba:
nyugtalan a rózsa árnya
a falon.
Imbolygok, mint árny a falon;
mire vágyom, azt se nagyon
akarom.
Egy-egy nyugodt pillanatot
életemben ha még kapok:
jutalom,
amiért - bár mit se várva -
időzöm, mint rózsa árnya
a falon.
KÖZÉPPONT
most minősíthetetlenül szeretlek.
Ahogy talán a gyerekek,
ahogy talán az állatok
vehetnek részt. Távlattalanul,
boldogan.
A LÉLEK UTOLSÓ ÜZENETE
"Szerves életbe merülten
sebeztem és sebesültem.
Mindezeken túlvagyok.
El- és megbocsássatok."
LÉTEZEM...
Vágyaim labirintusában
olykor valóságnak
tűnő álmaim között
élem az életem.
Létezem.
Lelkemben dúló néma
háború szüntelen
békéért kiált.
Hang nélkül, valahonnan
mélyről kitörni készül.
Süketnéma érzelem.
Létezem.
Bent félelem
a felszínen nincs semmi sem.
Eltévedt érzelem.
Létezem!
Eljön a nap, mikor
egy ölelésben hazaérkezem.
Békében élek ott, ahol
még nem járt senki sem,
ahol csak az számít:
Létezem!
MAGÁN-SZABÁLY
Veszteni? nyerni?
- ne, soha!
csak játszani szeretnék.
Mindig.
MÁR NEM TUDOM...
Már nem tudom, hogy miért szeretlek,
de azt azért tudom: nagyon.
Most hát reád rakom a terhet,
szempilládra a szerelmet,
a mellkasodra, a szívedre,
a vállaidra, s úgy hagyom.
MEGÁTALKODOTTSÁG
Nem adom vissza:
szemhéjam mögött őrzöm
Legszebb Képedet.
MÉG MINDIG
nem vagyok elég szegény.
Még nincs bennem elég csend ahhoz,
hogy ne vitatnám a vitathatatlant:
még van szavam.
Nyomorultan, tériszonyban,
könyörögve a semmitsemtudásért,
még mindig magamhozszorítanék valakit, valamit,
Veszendőt a Veszendő
MI VAGYOK?
"Egyik sem vagyok.
Sem üllő, se kalapács.
- Talán: a csengés."
MONOLÓG
Mondj kevesebbet,
mint amennyit érzel.
A biztosnál is mondj kevesebbet - még, ha
kopárrá lesz is a látszat így;
hogy a keserű csalódásban oly gazdag világ
édes-csalódás-állománya (olykor és esetleg)
gyarapodhassak.
Ezt csakis a Kevesebb által érheted el.
Sokból túl sok van. Az embléma
rég eltakarja a tárgyat, az ár az árút,
a nyelv a beszédet.
És talán örökre fogadd meg, hogy Valamirevaló Ügyben
sosem ejtesz ki a szádon afféle
hazárd, veszélyes, viszolyogtató szavakat, mint
"örökké", mint "soha"
MOSOLYOM
Mosolyom mögé néztél,
és bánatot láttál
Én benned magamra leltem,
én a tiéd vagyok, mert rám találtál.
MOST
Olyan éles és részletszegény
a jelen, mint megannyi emlék:
szép és vigasztalan.
Mint ha a szél is
múltidőben fújna, ragyogna a Hold.
Mint ha a születő csak arra törekedne,
hogy mondható legyen felőle örökre:
volt.
NAPLÓJEGYZET
Válságos helyzet:
tudom, hogy boldog vagyok,
csak épp nem érzem.
NE SÚGD MEG
Ne súgd meg szégyellt titkaidat.
- Tudható, hogy utóbb sohasem
tudnád megbocsátani nekem,
hogy meghallgattalak.
Rács? fal? bástya? torlasz?
nem véd meg magadtól!
- Amit másról mondasz:
az is csak rólad szól...
(Xénia c. haiku)
SOSE BÁND
a hang... a hangot a csend szüli meg
és észre talán csak úgy veszed,
ha már vele-száll, vele zeng
szíved...
a fényt a szem fura mágusaként
úgy zárja keretbe a vaksötét,
hogy élesen álljon a kép
eléd!
sose bánd
azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ
csupa rész az egész,
bánat vagy nevetés, amíg élsz,
de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!
míg hazaérsz,
itt ragyogunk s vacogunk a csodák közepén,
vagy a lét peremén, hol a hang
meg a fény elenyész,
sosem árt, ami ér, sem a rossz
sem a jó
sose kész...
a csend... a csendet a hang szüli meg
és észre talán csak úgy veszed,
ha hozzásímulsz,
s veletart szíved
sose bánd
azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ
csupa rész az egész,
bánat vagy nevetés,amíg élsz,
de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!
míg hazaérsz,
itt ragyogunk s vacogunk a csodák közepén,
vagy a lét peremén, hol a hang
meg a fény elenyész,
sosem árt, ami ér, sem a rossz
sem a jó
sose kész.
sose bánd
azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ
csupa rész az egész,
bánat vagy nevetés,
amíg élsz,
de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!
SUMMA
Minden megérint.
- úgy látszik: sose nő be
a szívem lágya.
SZEMEM ÉS SZEMED
Szememmel táncolt a szemed,
beszélt szememmel és ölelkezett:
sírás, csend, szigor és révület
- mi minden?
Csak szemem és szemed.
Ki végtelen feledésednek ajánlom
múló esetemet,
tőled, magamtól márcsak azt kívánom:
ha találkozunk még, bárhol e világon,
ne kelljen elkapnod rólam tekinteted.
Szememmel táncolt a szemed,
beszélt szememmel és ölelkezett:
sírás, csend, szigor és révület
- mi minden? mi minden?
Csak szemem és szemed.
SZERELEM
ahogy a szél meglebbenti a függönyt
nem a függöny, nem a szél. A lebbenés.
Talán nem merőben véletlen, hogy itt vagyunk.
Talán az sem csupán a sors szeszélyének tudható be:
meddig vagyunk itt.
Addig is: legyünk itt jól.
Lehetőleg nem ártva sem másnak, sem magunknak.
Szemlélődjünk, és tűnődjünk el mindazon,
akik-amik csak itt, csak most,
és csak addig vagyunk - míg itt vagyunk.
Így akár azt is megsejthetjük:
ez nem minden;
lehet valami az itt-és-most létünkön túl is.
TÁRSASÉLET
fölkerestelek, hogy
ne kelljen rádöbbenned:
magamrahagytál
TÉLI TÁJKÉP
Hideg, hideg.
Legalább hazafelé
egyenesen megyek.
Havak, havak,
pólyálói sebeknek,
gyógyítják nyomaimat.
Tiszta, tiszta:
nincs bennem előre,
nincs előttem vissza.
TÚLCSORDULÓ HAIKU: A SZÉPSÉGRŐL
Van, ki gyönyörű
Van, kin észre kell venni.
S van, aki attól szép,
hogy hasonlít egy csúfra,
akit szeretek.
UGYANONNAN: UGYANAZ
Koszlik-foszlik, züllik a talmi holmi.
- Habár reménytelen e dolog itt:
minden napodon hozz rendbe valamit;
m a g a d a t ne hagyd elgazosodni.
VAKREPÜLÉS
Oda és azért,
amiről úgy tudom: nincs,
de érzem, hogy van.
VAKVÁGTA
Addig kerestelek,
míg meg nem találtál
- s hogy ez megeshetett,
úgy érzem: becsesebb
életnél, halálnál.
Mindaddig vártalak,
míg el nem értelek
s a Pontnyi Pillanat
támasz - pontunk marad,
hol nincs enyém-tied.
Bár naponta meg kell mászni egy-egy vermet;
naponta föl lehet zuhanni a csúcsra!
Az ember, úgy látszik, avégre termett,
hogy mit elért: keresse újra s újra.
Vakon vágtázva is, és át tűzön-vízen,
meg - megmértük végre: mekkora lehet a Kék Végtelen!
- S e győztesen, s e vesztesen,
félálomban suttogjuk: i g e n.
Álmunk mély és teljes legyen.
S hogy nappal is rólunk álmodjon a Szerelem:
ébredj velem,
Jobbik Felem,
ÉBREDJ VELEM
VALLOMÁS
úgy szeretem, hogy
nagykabátban is vágynék
vele-aludni
VALLOMÁS
Jobban emlékszem:
mit éreztem láttán, mint
arra, mit láttam.
VÉTKEINK IS
Vétkeink is milyen fontosak!
Csaholó falka módjára kerítve-szorítva
szelíden legelésző erényeinket:
elejtve a gyengét, maflát; növelve
a jobbak erejét, tudását - végül is
magát az Esélyt a Jóra.
Visszasugárzom,
amit kaptam. Mint a kő
a Nap melegét.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Fodor Ákos& Emese&József |
|
|
|
|
|
Offline
