Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/9 oldal   Bejegyzések száma: 84 
Nagy költőink kis titkai: a legszebb magyar szerelmes versek
  2024-03-11 20:15:18, hétfő
 
 







NAGY KÖLTŐINK KIS TITKAI: A LEGSZEBB MAGYAR SZERELMES VERSEK HÁTTÉRSZTORIJA


Hiába emeljük piedesztálra költőinket az irodalomórákon, ők is csak esendő emberek kavargó érzelmekkel és akaratlan botlásokkal. Néha egy gyönyörű vers egészen más körülmények között született meg, mint ahogyan hinnénk.

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy költőink legszebb verseit egy-egy idilli szerelem ihlette, pedig ezeknek a kapcsolatoknak a többsége egyáltalán nem működött zökkenőmentesen. Néha a vers nem is az aktuális kedvesnek szólt, néha pedig hibák sorát követve vetették papírra.


Radnóti Miklós szeretőjének írta a Két karodban című verset

Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni kapcsolata közel sem volt idilli. Akkoriban egy költő feleségének lenni csupa lemondással és áldozattal járt. A pár 1935 nyarán házasodott össze, és bár Fanni azt remélte, hogy ez a fordulat majd megnyugvást hoz az életükbe, a gondok nem szűntek meg. Igaz, végre összeköltözhettek egy Pozsonyi úti lakásban, a szegénység és a háború árnyéka rányomta a bélyegét kapcsolatukra. Míg Fanni abból a pénzből próbálta fenntartani magukat, amit a tanítással keresett, férje költőbarátaival a kávéházakat járta, időnként papírra vetett egy-egy verset vagy megírt egy kritikát. Napról napra éltek, anyagi helyzetük azt sem tette lehetővé, hogy babát tervezzenek, vagy megtartsák, amikor érkezett. Házasságuk első hat évében mindennaposak voltak a veszekedések, Fanni szerette volna férjét munkára ösztönözni, Radnóti pedig meg akarta tartani szabadságát, amire az ihlet alapfeltételeként tekintett.

Házasságuk idején Radnótinak nem Fanni volt az egyetlen kedvese


Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló 1935-1946 I-II.





Aztán a művészekből álló baráti körükben feltűnt Gombosi György művészettörténész és felesége Beck Judit festőnő. Mindketten csatlakoztak az esti összejövetelekhez és kirándulásokhoz. Miután Fanni házassága idején kétszer is szerelemre gyúlt egy másik férfi iránt, de férjét sem akarta akadályozni függetlenségében, nem tette szóvá Radnóti és Judit egyre intimebbé váló barátságát.

,,Judit nagyon szereti Miklóst, minden apró jelből észreveszem. Mikor a villamosnál elbúcsúztunk, különösen szomorúan vált el"

- írta naplójában 1941. április 7-én.

Néhány héttel később, április 20-án Radnóti megírja a Juditnak szóló Két karodban című verset, amit másnap Fanninak is megmutat. Májusra a festőnővel való viszonya leplezhetetlenné és leplezetlenné válik, feleségének is beszél érzéseiről. ,,Mik a maga nevében is kijelenti, hogy neki ez több, mint egy múló flört, és nemcsak mirólunk van szó, hanem a Gombosi-kettősről is, és a Juditnak is sokkal több ez. Azonban, ha nekem bármilyen csekély ellenvetésem van, vagy kifejezem azt, hogy ez nekem fájdalmas és rosszulesik, akkor ő kész azonnal abbahagyni, mert tud magán annyira uralkodni, és tud szublimálódni, ha akar, úgy hiszi" - írta Fanni, aki sokáig próbált szemet hunyni férje kilengése felett. A kapcsolat mindössze egy évig tartott, és Radnóti 1942-ben, munkaszolgálata idején már múlt időben ír Fanninak Juditról.


József Attila Ódája nem élettársának, Szántó Juditnak szólt

József Attila Ódájára sokan a legszebb magyar szerelmes versként gondolnak. Megírásakor Szántó Judittal élt együtt, a sorokat mégsem ő ihlette. A nő 1928-ban ismerkedett meg a költővel egy előadáson, amit egy illegális kommunista mozgalom tagjaként tartott József Attila. A találkozás szerelemmel, majd hat évig tartó kapcsolattal folytatódott. A pár élete nélkülözéssel telt, Judit egy esernyőgyárban dolgozott, Attila pedig verseket írt.

1933 nyarán a költő részt vett az Írók Gazdasági Egyesülete által szervezett íróhéten, ahol találkozott a válófélben levő Marton Márta művészettörténésszel, és néhány beszélgetés után szerelemre gyúlt a nő iránt. Hozzá írta az Ódát. Miután hazatért a rendezvényről, Judit azonnal észrevette a változást. A Napló és visszaemlékezés című kötetben így írt arról a napról: ,,Szombaton hazajött Attila. Lillafüredről kaptam ugyan egy lapot, de mikor beállított, nyugtalanul, futtában megölelt, majd öltözködni kezdett. A levett kabátja zsebéből egy kéziratpapiros fehérlett. Kiemeltem és olvasni kezdtem. Ő felém fordult és azt mondta: »Hiába olvasod, nem hozzád írtam.« Ez volt a Szerelmi Óda. »Gyönyörű - mondtam megsemmisülve. - Értelek, Attila. Ez azt jelenti, hogy nem engem szeretsz. Nem baj, elmész, látod, milyen jó, hogy nem köt össze bennünket semmi más.« »Tévedsz - szólt Attila -, nem megyek el. Itt maradok, és végig kell szenvedned azt, amit én szenvedek.« »Gondolod, Attila?« »Így lesz« - szólt, vette a kabátját és elindult."


Szántó Judit öngyilkosságot kísérelt meg, miután megtudta, hogy Attila más nőbe szerelmes
Wikipédia





Juditot olyannyira megviselték a történtek és életkörülményeik, hogy nem sokkal később öngyilkosságot kísérelt meg. ,,Magamra maradva nem most először gondoltam arra, hogy nem vagyok elég erős, se Attilához, se ahhoz, hogy így folytatni tudjam az életet. Negyven gramm kinint készítettem, már kicsomagoltam, pohárba öntöttem és nyugodtan, csak lányomat sajnáltam, az anyám már meghalt, megittam. Visszajött, mert érezte, hogy itt valami történt. Utána az ajtó ablakán egy kétségbeesett arcot láttam, Attiláét. Az ajtó zárva, a kulcs belül, én már rosszul lettem. Beverte az ablakot, benyúlt, kinyitotta az ajtót, én már csak arra emlékszem, amikor a mentőorvos a gyomromon térdelt. A mentőkocsiba Attila is beszállt, fogta a kezem. »Hozzád írtam, már csak a végén, emlékszel a dalocskára?« Nem válaszoltam, nem is hittem, nem is hihettem." Nem sokkal később Szántó Judit és József Attila kapcsolata véget ért.


,,1000-szer - Júlia" - érkezett a válasz Petőfi Reszket a bokor, mert... kezdetű versére

Petőfi Sándor és Szendrey Júlia kapcsolata nem indult zökkenőmentesen. A költő 1846 szeptemberében ismerte meg Szendrey Ignác erdődi tiszttartó tizennyolc éves lányát a megyebálon. Később többször is meglátogatta, végül pedig szerelmet vallott, Júlia azonban még várt saját érzéseinek felfedésével. Petőfi ekkoriban járt a debreceni színház egy előadásán, amiben Prielle Kornélia - a kor ünnepelt színésznője - az ő egyik versét idézte meg a színpadon. A költő a hírre, miszerint Júlia egy másik férfinak ígérte a kezét, úgy döntött, hogy ő sem vár tovább a házassággal, és

megkérte Prielle Kornélia kezét, a színésznő pedig igent mondott.

Terve szerint azonnal összeházasodtak volna, de bizonyos papírok nélkül a környék egyik papja sem akarta összeadni őket. Mindeközben Kornélia értesült Júlia létéről és kapcsolatáról a költővel, ezért visszalépett az ígéretétől.


Szendrey Júlia és Petőfi Sándor kapcsolata nem indult zökkenőmentesen
Wikipédia





Májusban Júlia levelet írt Petőfinek, amiben arra kérte, hogy látogassa meg, tisztázzák egymás iránti érzelmeiket. A válaszlevélben a költő azonnal megkérte a lány kezét, majd Erdődre utazott, hogy a lánykérést személyesen is megejthesse. Azonban szerelmük még minidig nem teljesedhetett be, Szendrey Ignác csapodárnak bélyegezte a költőt, akinél jobb partit képzelt el a lányának. A párnak végül egy év próbaidőt adott, amit kiálltak, így szeptemberben össze is házasodtak.

Petőfi még kezdődő kapcsolatuk érzelmi viharában írta Reszket a bokor, mert... című versét, amelynek utolsó soraival Júliát szólította meg:

,,Hogyha már nem szeretsz,

Az isten áldjon meg,

De ha még szeretsz, úgy

Ezerszer áldjon meg!"

A válasz egy rövid levélben érkezett, amiben csak annyi szerepelt,

,,1000-szer - Júlia". A költő tehát tudta, hogy nem hiába ostromolja szerelmével a lányt.


Link


Petőfi Sándor - A forradalmár költő, aki mégsem tökéletes?

Link


Tudod-e, ki melyik költő múzsája volt? - Kvíz

Link












 
 
0 komment , kategória:  Szép versek és idézetek  
Szerelmes versek
  2023-11-10 21:30:31, péntek
 
 







SZERELMES VERSEK









J .W. Goethe: EGY SZÍV TITKAI (?)


Te vagy az egyetlen a földön,
akiért mindent megteszek,
veled életemet töltöm,
nem csak a múló perceket.

Nem ígérek kincset, csillagot,
csak egy hű szívet adhatok.
Érzem másé nem lehetsz,
én is csak a tied, ha örökké szeretsz.

Nem tudjuk még, de mégis jó nagyon,
itt vagy velem, s kezedet foghatom,
ezer veszély, szakadék mélye vár,
le fogjuk győzni, hiszen ketten vagyunk már.







Shakespeare: LXXV. SZONETT


Az vagy nekem, mint testnek a kenyér
S tavaszi zápor fűszere a földnek;
Lelkem miattad örök harcban él,
Mint fösvény, kit pénze gondja öl meg;

Csupa fény és boldogság büszke elmém,
Majd fél: az idő ellop, eltemet;
Csak az enyém légy, néha azt szeretném,
Majd, hogy a világ lássa kincsemet;

Arcod varázsa csordultig betölt
S egy pillantásodért is sorvadok;
Nincs más, nem is akarok más gyönyört,
Csak amit tőled kaptam s még kapok.

Koldus-szegény királyi gazdagon,
Részeg vagyok és mindig szomjazom.

Ford.: Szabó Lőrinc







Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves arca elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak, és nagyon boldogok legyünk.

(Ernest Hemingway)


Megjegyzés: Citátum: A magyar weben az idézet Ernest Hemingway nevével híresült el, a bölcsesség eredeti angol nyelvű verzióját azonban nem sikerült felkutatnunk.

A fentiek alapján úgy gondoljuk, az aforizma írója egy ismeretlen magyar szerző. Mivel a Citatum csak híres emberektől származó idézeteket gyűjt, ismeretlen forrású szerzeményeket szerzői jogi okokból nem áll módunkban megjeleníteni, ezért a fenti idézetet töröltük az oldalról







Juhász Gyula: Szerelem?


Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog
És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom, mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
Mint napsugár ha villan a tetőn,
Holott borongón már az este jön.

Én nem tudom, mi ez, de érezem,
Hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven símogat,
Mint márciusi szél a sírokat!

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!







Goethe: A BOLDOG HÁZASPÁR:


"Ahonnan boldogságodat lesem,
szemedre esküszöm most kedvesem,
piros ajkadra, mely ajkamhoz ért
és csókot ad, de csókot vár ezért.

Hajadra, mely azért adott okot
panaszra, mert a naptól színt lopott.
Arcodra, melyen hullámos hajad
árnyékában piros hajnal hasad.

És illatodra is, mert ez fakaszt
az én szerelmes szívemben tavaszt.
A porra is, mely talpad alatt
sóhajt, amerre lábad elhalad.

Pillantásodra, ezt már úgy veszem,
ettől megy el még megmaradt eszem.
Legyen tanúm a föld, az ég, a tenger,
a sok madár, a virág és minden ember!

Neked adom szívemet, senki másnak,
életemet még mellé ráadásnak."


Megjegyzés: Az utolsó négy sor szerzője élesen megosztja az idézetipar moguljait: a szájtok egy része egyszerűen Johann Wolfgang von Goethe-nek, másik része viszont Rabindranáth Tagore-nak tulajdonítja a vers(részlet?)et, mindenféle egyéb magyarázatot (vers címe, kötet neve, akármi) szégyenlősen elhallgatva.

A tatabányai könyvtárosokat azonban nem akármilyen fából faragták: komoly nyomozásba kezdtek. Mivel egyik szerzőnél sem tudták beazonosítani a keresett sorokat, a Libinfo oldalához fordultak. A Libinfo a magyar könyvtárak internetes tájékoztató szolgáltatása, amelynek számos magyar könyvtár a tagja és amit az Országos Széchenyi Könyvtár működtet. Itt hamarosan kiderült, hogy a kérdés már korábban is felmerült, azonban hiteles forrásra sem akkor, sem pedig most nem bukkantak a tájékoztató könyvtárosok. Ez bizony így nem sok jót jelent!







Stendhal: A SZERELEMRŐL


Mi nem hirdetjük fennen, hangos szóval,
Csak te, csak én, örök és holtomiglan,
Mi megpróbálunk csendben boldogok lenni,
Lelkünk mélyén őszintén, igazán szeretni.







Petőfi Sándor: FA LESZEK, HA...


Fa leszek, ha fának vagy virága.
Ha harmat vagy: én virág leszek.
Harmat leszek, ha te napsugár vagy...
Csak, hogy lényink egyesüljenek.

Ha, leányka, te vagy a mennyország:
Akkor én csillaggá változom.
Ha, leányka, te vagy a pokol: (hogy
Egyesüljünk) én elkárhozom.







"Minden nap szép, de
a legszebb, amit a
mai ad nekünk.
Reméljük, hogy hosszú
marad, s örökre együtt leszünk."

(Goethe)


Megjegyzés: Az idézet Johann Wolfgang von Goethe neve alatt szerepelt a Citátum oldalán korábban, a versrészlet stílusa és nyelvezete miatt azonban kétségeik támadtak azzal kapcsolatban, hogy valóban ő lenne a szerzője. Mivel idegen nyelvű oldalak sem támasztják alá, hogy ő írta volna, és magyarul sem találtuk meg a pontos forrást, az idézetet törölték az oldalról.


Minden nap szép, de a legszebb, amit a mai ad nekünk.Reméljük, hogy hosszú marad, s örökké együtt leszünk.(Goethe)







Goethe (ismeretlen)

Szeretném, ha az életed alkonyán
ezüst hajjal majd megállsz,
még akkor is áldanád a napot,
melyen a sors téged velem összeadott.

Ha majd felemelem a fehér fátylad
és az elhangzott igent csókkal pecsételem meg,
ne ejts könnyet, csak halkan szólj,
ez kettőnk kívánsága volt.







Ady Endre: ŐRIZEM A SZEMED


Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.











 
 
0 komment , kategória:  Szép versek és idézetek  
Így szerettek ők: az 10+1 legszebb magyar szerelmes vers
  2023-07-09 21:45:50, vasárnap
 
 




ÍGY SZERETTEK ŐK:



10+1 LEGSZEBB MAGYAR SZERELMES VERS


A magyar irodalom telis-tele van szebbnél szebb alkotásokkal. A szerelem minden kétséget kizáróan a magyar irodalom legnagyobbjaiból is a legjobbat hozta ki, ennek eredményeképpen pedig csodálatosan szép versek születtek. Nézzük is a magyar irodalom 10+1 legszebb szerelmes versét 10+1 költő tollából.







Ady Endre: ŐRIZEM A SZEMED


Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,


Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.

Ady Endre - Őrizem a szemed (Latinovits Zoltán)

Link








Csokonai Vitéz Mihály: TARTÓZKODÓ KÉRELEM


A hatalmas szerelemnek
Megemésztő tüze bánt.
Te lehetsz írja sebemnek,
Gyönyörű kis tulipánt!

Szemeid szép ragyogása
Eleven hajnali tűz,


Ajakid harmatozása
Sok ezer gondot elűz.

Teljesítsd angyali szókkal,
Szeretőd amire kért:
Ezer ambrózia csókkal
Fizetek válaszodért.

Csokonai Vitéz Mihály: Tartózkodó kérelem - Ódor Kristóf

Link








Gyulai Pál: SZERETNÉLEK MÉG EGYSZER LÁTNI...


Szeretnélek még egyszer látni
A kertben, ott a fák alatt,
Hallgatni édes csevegésed,
Mint gyermek, úgy örülni véled,
Szakítva a virágokat.

Szeretnélek még egyszer látni
Homályos őszi délután,
Kandallódnál a karosszéken,
Ha mintegy elringatva, ébren
Alszol s álmodva nézsz reám.

Szeretnélek még egyszer látni,
Midőn úgy várod jöttömet,
Megismersz immár a távolból,


S bár ajkad olyan hidegen szól,
Elárul néma örömed.

Szeretnélek még egyszer látni,
Szép csöndes nyári estvelen,
Holdfénynél az akászok árnyán,
Midőn fejed' keblemre hajtván,
Így suttogsz: még maradj velem!

Szeretnélek még egyszer látni
A vén udvarház csarnokán,
S ha elhangzott az Isten-hozzád,
Még visszanézni utólszor rád
S először sírni igazán.

Szeretnélek még egyszer látni,
Meggyógyítna egy pillanat.
Mit szenvedtem, feledni tudnám,
S még egyszer örömest feldulnám
Éretted ifjúságomat!







József Attila: TEDD A KEZED


Tedd a kezed
homlokomra,
mintha kezed
kezem volna.

Úgy őrizz, mint
ki gyilkolna,
mintha éltem


élted volna.

Úgy szeress, mint
ha jó volna,
mintha szívem
szíved volna.

József Attila: Tedd a kezed - Én, József Attila, a Madách Színház előadásának egyik dala

Link








Juhász Gyula: MILYEN VOLT...


Milyen volt szőkesége, nem tudom már,
De azt tudom, hogy szőkék a mezők,
Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár
S e szőkeségben újra érzem őt.

Milyen volt szeme kékje, nem tudom már,
De ha kinyílnak ősszel az egek,


A szeptemberi bágyadt búcsuzónál
Szeme színére visszarévedek.

Milyen volt hangja selyme, sem tudom már,
De tavaszodván, ha sóhajt a rét,
Úgy érzem, Anna meleg szava szól át
Egy tavaszból, mely messze, mint az ég.

Juhász Gy.: Milyen volt szőkesége - Latinovits Z.

Link








Juhász Gyula: SZERELEM?


Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog
És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom, mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
Mint napsugár ha villan a tetőn,
Holott borongón már az este jön.

Én nem tudom, mi ez, de érezem,


Hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven símogat,
Mint márciusi szél a sírokat!

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!

Juhász Gyula: Szerelem - Ráckevei Anna

Link











Kosztolányi Dezső: AKARSZ-E JÁTSZANI?


A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszu-hosszu őszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubin-teát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,


hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
az utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?

Kosztolányi Dezső: AKARSZ-E JÁTSZANI? - Básti Juli

Link








Petőfi Sándor: FA LESZEK, HA...




Fa leszek, ha fának vagy virága.
Ha harmat vagy: én virág leszek.
Harmat leszek, ha te napsugár vagy...
Csak, hogy lényink egyesüljenek.



Ha, leányka, te vagy a mennyország:
Akkor én csillaggá változom.
Ha, leányka, te vagy a pokol: (hogy
Egyesüljünk) én elkárhozom.

Petőfi Sándor: Fa leszek, ha fának vagy virága - Előadja, szerkesztette: Helena

Link








Radnóti Miklós: KÉT KARODBAN


Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.


Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.

Radnóti Miklós: Két karodban (Ruttkai Éva) zongorakísérettel

Link








Szép Ernő: ADD A KEZED


Add a kezed mert beborúlt,
Add a kezed mert fú a szél,
Add a kezed mert este lesz.

Add a kezed mert reszketek,
Add a kezed mert szédülök,


Add a kezed összerogyok.

Add a kezed mert álmodok,
Add a kezed mert itt vagyok,
Add a kezed mert meghalok.

Szép Ernő: Add a kezed! - Mensáros László

Link











Vörösmarty Mihály: A MERENGŐHÖZ
(Laurának)


Hová merűlt el szép szemed világa?
Mi az, mit kétes távolban keres?
Talán a múlt idők setét virága,
Min a csalódás könnye rengedez?
Tán a jövőnek holdas fátyolában
Ijesztő képek réme jár feléd,
S nem bízhatol sorsodnak jóslatában,
Mert egyszer azt csalúton kereséd?

Nézd a világot: annyi milliója,
S köztük valódi boldog oly kevés.
Ábrándozás az élet megrontója,
Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.
Mi az, mi embert boldoggá tehetne?
Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,
A telhetetlen elmerülhet benne,
S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.

Kinek virág kell, nem hord rózsaberket;
A látni vágyó napba nem tekint;
Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget:
Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt.
Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt,
Ki életszomját el nem égeté,
Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt,
Földön honát csak olyan lelheté.

Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:


Egész világ nem a mi birtokunk;
Amennyit a szív felfoghat magába,
Sajátunknak csak annyit mondhatunk.
Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek,
Megférhetetlen oly kicsin tanyán;
Hullámin holt fény s ködvárak lebegnek,
Zajától felréműl a szívmagány.

Ha van mihez bizhatnod a jelenben,
Ha van mit érezz, gondolj és szeress,
Maradj az élvvel kínáló közelben,
S tán szebb, de csalfább távolt ne keress,
A birhatót ne add el álompénzen,
Melyet kezedbe hasztalan szorítsz:
Várt üdvöd kincse bánat ára lészen,
Ha kart hizelgő ábrándokra nyitsz.

Hozd, oh hozd vissza szép szemed világát;
Úgy térjen az meg, mint elszállt madár,
Mely visszajő, ha meglelé zöld ágát,
Egész erdő viránya csalja bár.
Maradj közöttünk ifju szemeiddel,
Barátod arcán hozd fel a derűt:
Ha napja lettél, szép delét ne vedd el,
Ne adj helyette bánatot, könyűt.

1843

Vörösmarty Mihály: A merengőhöz - YouTube Koncz Gábor

Link










 
 
0 komment , kategória:  Szép versek és idézetek  
Humoros versek
  2023-05-19 21:15:38, péntek
 
 







HUMOROS VERSEK


Link








Andrássy Réka: UNOM


Unom a plafont és unom a falakat,
az anyut, az aput, és végül magamat.
Unom a tesómat, egész nap követ.
Unom hogy hozzánk senki se jöhet.
Unom az estéket és unom a reggelt,
unom, hogy nincs suli, apa mégis felkelt.
Unom a valót és unom az álmokat,
unom a betűket, unom a számokat.
Unom a kesztyűt és unom a maszkot,
unom az egész macerás vackot.
Unom a kupit és unom a rendet,
unom a zenét és unom a csendet.
Unom a tesómat, mindenhol ott van.
Folyton csak követ. Vagy ez már mondtam?
Unom az olvasást, unom az írást.
unom a nevetést és unom a sírást.
Unom az evést, unom az ivást,
unom a dicséretet, unom a szídást.
Unom a mindent és unom a semmit.
unom az annyit és unom az ennyit.
Unom ezt a vírust, vigye az enyészet,
unom a, unom a, unom az egészet!

Egy magyar kislány verse robbantotta fel a magyar internetet. Közel 1 millió megtekintés és 12 ezres megosztás... Önmagáért beszél! Elgondolkodtató sokunk számára!
Hogy érzi magát egy hétéves kisgyerek, aki a családjával együtt hetek, hónapok óta be van zárva a koronavírus-járvány miatt.
Nem csak a felnőtteket, hanem a gyerekeket is próbára tette a négy fal közötti lét. Ezt az érzést fogalmazta meg remekül Andrássy Réka, aki a gyerekeknek külön átírta az Unom című versét.
Egy tehetséges kislány, Léna adja elő a mindannyiunk által átélt érzéseket nagy átéléssel.
"Léna hétéves iskolás. Mint bármelyik ilyen korú gyermek, imád rajzolni, kirakózni, társasjátékozni, babázni, biciklizni, játszótérre járni... de egyvalamit még ezeknél is jobban szeret:

Verset mondani.

Andrássy Réka: UNOM - Videó

Link








Bujáki Lívia: VOLT EGY KISLÁNY (VERSES MESE)


Volt egy kislány. Ez a kislány
nem szeretett mosdani.
Neki azt, hogy fürödjön meg,
többször kellett mondani,
és még azt is elengedte
füle mellett biztosan,
s állandóan hangoztatta,
hogy milyen jó piszkosan.

Hogyha felkelt és hajában
egy tollpihe ott ragadt,
nem fésülte ki belőle,
így egész nap ott maradt.
Hogyha egyszer sárba lépett,
és az a sár rátapadt,
meg se látta! Tovább játszott
akkor is a fák alatt.

Ebéd után nem mosta meg
ő a száját sohasem,
s reggelente soha nem volt
megmosva a foga sem.
Ezért aztán sose hívták
játszani a gyerekek.
Pedig szegény sírdogált és
könyörgött is eleget.

De a válasz mindig az volt:
- Menj azonnal mosdani!
Az a kislány sokkal szebb lesz!
Nem úgy, mint a mostani!
- Nem mosdok meg csakazértse!
- szól a kislány komolyan -
- nem leszek a kedvetekért
sem ilyen sem amolyan!

- Találok én barátokat! -
el is indult sebesen,
hogy azonnal, csakazértis
barátokat keressen.
Így ért el a tyúkudvarba.
- Adjon isten, jó napot!
- szólt a tyúkhoz és és tyúk is
ráköszönt egy jó nagyot.

- Mi járatban errefelé?
- Barátokat keresek.
Vannak páran, na de hozzám
nem valami kedvesek.
Azt mondják rám csúnya vagyok!
- Csúnya lennél? Nem hiszem!
Főleg az a toll hajadban
nyerte meg az én szívem.

Megörült a kislány erre.
Mert a tyúkra úgy talált,
hogy még mosdani se kellett,
s máris itt az új barát.
Ám de rájött, hogy a tyúk egy
rém unalmas társaság,
egész nap csak kapirgálni,
kotkodálni balgaság.

Ezért aztán továbbindult.
Alig ment egy darabot,
amikor egy pocsolyában
meglátott egy malacot.
- Szervusz, malac! - köszöntötte,
s megállt az ól véginél.
- Szervusz, kislány! Mi fújt erre?
Tán bizony a déli szél?

- Magam jöttem - szólt a kislány. -
Barátokat keresek.
A gyerekek azt mondják rám
csúnya vagyok! - kesereg.
- Már hogy lennél csúnya, mikor
kezed-lábad csupa sár?
Mért hagyod hogy ilyet mondjon
rád egy rakás buta lány?

- Úgy gondolod? Igazad van!
- és a kislány kacagott,
s azon nyomban barátjává
fogadta a malacot.
Ám de rájött, új barátja
rém unalmas társaság,
röfög, csámcsog, dagonyázik,
s néha eldől mint a zsák.

Elbúcsúzott, s még remélte
barátot lel majd talán,
s nemsokára szürke kandúr
jött ki egy ház ajtaján.
- Szervusz kandúr! - kiáltott rá.
- Szervusz kislány! Merre mész?
- Barátokat keresek, mert
így az élet szenvedés.

- Barátokat? Na de miért?
Hol vannak a gyerekek?
- Azt mondták rám, csúnya vagyok,
és egyik sem szeretett.
A kandúr csak csodálkozik,
két szeme is csuda nagy.
- Hiszen a szád csupa tejföl,
mért mondják, hogy csúnya vagy?

Így lettek ők jóbarátok,
és így ment el napra nap,
volt barátja, ám a kislány
nem lett ettől boldogabb.
Hiszen rájött, hogy a kandúr
rém unalmas társaság,
egész nap csak egerészik,
sütteti a nagy hasát.

Ezért aztán gondolt egyet,
fogta magát, hazament,
egyenest a fürdőkádba.
Jó sokat volt odabent.
Aztán ment a játszótérre.
Mit szólnak a gyerekek?
És félénken megkérdezte:
- Játszhatok már veletek?

Körbevették, nézegették.
- Milyen szép vagy! Gyere csak!
Mindannyian tudtuk, hogy majd
egyszer eljön ez a nap!
Volt egy kislány, az a kislány
úgy szeretett mosdani!
Neki azt hogy fürödjön meg,
nem is kellett mondani....







Egy napon, mikor Micimackónak száraz torka beszakadt,
Eszébe jutott, hogy inni kéne valami nagyon károsat.
Elment tehát Malackához, mert jobban csúszik párban,
De a részeg disznó a földön feküdt, arccal a hányásában.
Így hát elindult a kocsma felé, miközben sűrűn szomjazott.
Arra gondolt, milyen rég volt, mikor legutóbb berúgott.
Eltelt azóta két nap is, de könnyen lehet, hogy három,
S ez borzasztóbb volt számára, mint a legszörnyűbb rémálom.
Minél inkább berúgok, annál inkább szédülök.
Minél inkább szédülök, annál inkább berúgok.
Folyik a sör és habzik, Micimackó ázik,
Folyik a sör és habzik, nagyokat rókázik.







AZ ÉLET


Az élet csak egy film; olyan mint a Dallas,
S benne néha Te is kudarcokat vallasz.
A lányokat folyton lakásodra hordod,
hogy megmutasd nekik csodás fúrótornyod.
Próbafúrást végzel, nem egyet nem százat,
s persze aztán végül tátod majd a szádat,
amikor először olajkutad sztrájkol,
s neked csak ennyi tör elő majd a szádból:
kedvesem ma inkább aludj másik ágyban,
úgy érzem ezúttal olaj helyett gáz van!







HA...


Ha eltűnnek a pasik, az ágyjelenet után,
Hogy miért történik veled, te csak csodálkozol bután,
Főzni azt nem tudsz, és nem akarsz gyereket,
Egy liter tejért, mi meg nem tartunk tehenet,







FIZIKUS CSALÁDI KÖR


Este van, este van, erők nyugalomba.
Ferdén van sávozva az eperfa lombja.
Zúg az éji bogár, sebessége V0,
F erő hat rá, azután elnémul.
Nyomatéka lészen valamennyi rögnek,
M tömegű békák szanaszét görögnek.
Udvaron egy tehén szaggatottan látszik,
Dugattyú, szivattyú meleg tejben ázik.
Jön egy futó macska és hármasba kapcsol,
De oly hirtelen fékez, hogy majd' elpatkol.
Az ajtóban hasal egy kiszolgált kutya,
Lábát a harmadik képsíkon átnyújtja.
Benn a technikusné megszűri a tejet,
deformált fiának enged inni egyet.
Körül az apróság Heron-labda mellett,
Csúszó- és gördülő csapágyakat kerget.
Dudálás hallatszik, megjött már a gazda,
Ne kapjon defektet a hátsó gumija!
A gazdán kék overálruha fekszik,
Statikus terhelés nyomja szegény lelkit.
Homlokát megtörli porlepte ingével,
Egész nap szántott a jó német ekével.
Kétütemű pipáját zsebéből kihúzza,
Egy ütemben rágyújt, a másikban megszívja.
Térül-fordul ám a jó háziasszony,
Illő, hogy urának nyersanyagot hozzon.
Gépszalagon hozza az egyszerű ételt,
Jól kiszámították a kerékáttételt!
De vajon ki csenget? Nézz ki fiam, Sára!
A csengő zsinórját rezgőmozgás rázza.
Egy vándor van odakint, ki is dobná Sára,
Ám a vendég bejön, s jó estét kívánna.
De már menne is a szegény,
Csak nem hat rá az erő,
Működik a gazda, mint kétkarú emelő.
Kiveszi a vándort tulajdon székéből,
S gyorsulást ad a szoba közepéről.
A vándor először forgómozgást végez,
Aztán megjátszik egy TU-154-est.







FORGALOM


Forgalmas a budink,
Mert romlott a puding.
Karom erős, szívem bátor.
Szülőhelyem: inkubátor!
Megszületett, virágzott,
eltemették, kimászott.
Voltam, mert lettem,
untam hát mentem.
Úgy váglak téged homlokon,
hogy átrepülsz a dombokon.
Gondolnám ősz van, a hulló levelekről,
Pedig csak a postás esett le az emeletről.
Ütlek borulsz, rúglak feksző,
velem többet nem köteksző







KARAVÁN


Elöl megy a vezető,
kinek bajsza kurta.
Akinek a felesége
egy oltári nagy...
kutyát vezet a sivatagban.
Hátul megy a hajcsár,
kinek arca aszott...

Ici-pici karaván
Tekereg a Szaharán.
Itt is nyomok.....
Ott is nyomok.....
Mindenütt csak......
tevenyomok

Megszólal a hajcsár,
kinek arca aszott.
Meg is látszik rajta,
hogy egész éjjel.....
Járta a sivatagot.

Van, akinek feláll.
Van, akinek nem áll fel.
Van, akinek csak
hosszas simogatás
és húzogatás után áll fel...
A tevéje.







Kelt levelem élesztő nélkül,
hogy vagy drágám nálam nélkül?

Szerettem szemed,
mely kancsal és üveg,
szerettem szád, mely -
ha nem lenne füled -
körberöhögné az egész fejed.
Szerettem orrod két piciny lyukát,
melyen két kamion röhögve fut át.
S végül: szerettem lábad,
mely görbe és rühes,
nem értem, apád
hogy volt ilyen ügyes?

Ha méh lennék,
neked gyűjtenék mézet eleségül,
ha bolond lennék,
hozzád mennék feleségül!
Mivel nem vagyok se méh, se marha,
így hát kedvesem, menj a POKOLBA!!







LEGENDA A NŐ TEREMTÉSÉRŐL


Amit mondok, nem ma történt,
sok millió év előtt,
elmesélem, hogy az Isten
valamikor réges-régen
hogy teremtette a nőt.
E legenda őse hindu,
s oly igaz, hogy ki hallja,
nem lehet, hogy meg nem indul.

Szóval az Úr legelőször
férfiembert alkotott,
ezzel teltek hosszú évek,
nappalok és alkonyok,
ami szép volt, ami jó volt,
mindent ebbe fektete,
ő maga is megcsodálta,
mire készen lett vele:
domború mell, magas homlok,
sziklát görgető karok,
és a többi. Részletezni
nem is nagyon akarok,
szeme, füle, lépe, mája,
lába is, hogy lépne rája,
hogy így visszagondolok,
csupa, csupa jó dolog.

No, de közben hiba történt:
elfogyott a nyersanyag,
míg a férfi ily remek lett,
a szegény nő megfeneklett,
rá már semmi sem maradt.
Ám az Isten azért Isten,
véghetetlen bölcsessége
mindig jó dolgokra inti,
tudja, hogy ha segít magán,
az isten is megsegít.
Hogy ily nagy volt a probléma,
csak merészebb lett ő attól,
és nekiállt nőt csinálni
- ahogy azt ma mondanátok-
mindenféle műanyagból.
Volt abban a nőben minden,
bizony nem lesz könnyű dolgom
véges-végig elsorolnom.

Az ezüsthold kereksége,
pálma sudár merevsége,
őszi felhő mélabúja,
mélyhegedű néma húrja,
őzikéknek kecsessége,
majmok csacsi fecsegése,
május üde tavaszsága,
csörgőkígyó ravaszsága,
fák közt nyögő szél fuvalma,
bősz oroszlán rémuralma,
pávca tolla, pulyka mérge,
gyáva nyúlnak rettegése,
kis verébnek puha pelyhe,
illatozó rózsa kelyhe,
mérges fullánk kis darázsba',
felparázsló tűz varázsa,
csorgatott méz édes íze,
szomjúság a tiszta vízre,
nyári zápor, rét keserve
tél dühétől szétseperve,
bátor tigris vad haragja,
kis pacsirta trilla-hangja
és a többi, és a többi,
az is, ami ki lett hagyva.

Nem volt már a férfi árva,
mert az Úr az új teremtményt
neki adta illetőleg
rásózta az ő nyakára.

Nem telt bele alig pár nap,
hát az Úrhoz mén a férfi,
s panaszkodik, azt remélve,
hogy az isten csak megérti.

Uram! - így szól - kezed mért ver?
Rettenetes egy teremtmény,
akit adtál, az a némber.
Szája be nem áll, ha fecseg,
egyszer nyugös, másszor beteg,
minden semmiségért zokog,
és veszélyes és szeszélyes,
hogyha egy kis öleléshez
néhanapján hozzáfogok,
Máskor - hogy is mondjam - mohó!
Izzik, mint a tüzes kohó,
kábít, bódít, mint az óbor,
csak az a baj, hogy sose jókor.
Elpusztulok vele élve,
így könyörgök: vedd őt vissza!
Nincs szükségem feleségre!

Szólt az Úr, ki nagy ravasz volt:
látom nincs belőle hasznod,
nem erőszak a disznótor,
visszaveszem én az asszonyt!

Nem telt bele alig pár nap,
s hát megint csak jön a férfi,
s panaszkodik, azt remélve,
hogy az isten csak megérti:

Uram! - így szól - én se értem,
de hiányzik az a némber,
ettől vagyok én most bajba',
hiányzik a dalos ajka,
milyen kedves, mikor fecseg,
megható, ha néha beteg,
hogyha szenved, hogyha zokog,
s milyen hálás, milyen boldog,
hogyha egy kis öleléshez
néhanapján hozzáfogok.
Mámorító, mikor mohó
izzik,mint a tüzes kohó,
kábít, bódít, mint az óbor,
sose rosszkor, mindig jókor,
nincs öröm, csak vele élve!
Így könyörgök: add őt vissza,
szükség van a feleségre!

Szólt az Úr, ki nagy ravasz volt:
látom, látod már a hasznod,
visszaadom hát az asszonyt!

Nem telt bele alig pár nap,
s hát csak újra jön a férfi,
s panaszkodik, azt remélve,
hogy az isten csak megérti:

Uram! - így szól - én se értem,
de csak némber az a némber,
sok bosszúság, kevés öröm,
és a csóknál több a köröm,
köröm, karom, fecsej, szitok,
ha úgy látja jónak, kidob,
minden bajért engem okol,
vele élnem tüzes pokol,
így könyörgök, legyen vége,
vedd őt vissza, sose lássam,
nincs szükségem feleségre!

Ez már sok volt az Istennek,
nagyot ütött az asztalra:
Volt időd, hogy kiismerjed,
nekem is van egy kis eszem,
többé vissza sose veszem,
oktalanságodon okulj,
ahogyan tudsz, úgy boldogulj,
ezt a mérget hordanod kell,
akárhogyan éget is,
vidd az asszonyt, mert különben
beszüntetlek téged is!

Sok millió éve ennek,
de semmi se változott,
ma is így vagyunk a nővel,
hol áldott, hol átkozott,
nyögünk, hogyha velünk van és
hogyha elhagy akkor is,
ezt csináljuk amíg élünk,
így jön el az aggkor is,
amíg ez a világ világ,
össze sosem békülünk,
tragédiánk egy mondatban:
sem velük, sem nélkülük!

Darvas Szilárd: Legenda a nő teremtéséről - Koltai Róbert - Videó

Link



































MODERN KISLÁNY VERSE
/Vári Józsefné: Egy mai lány verse alapján/


Modern kislány vagyok, nagy hibákkal teli,
a foglalkozásom: nem háztartásbeli.
Főzni én nem tudok, mosáshoz nem értek,
a házimunkához csöpp kedvet sem érzek.

Viszont egyet büszkén be merek vallani,
sok mindent nem tudok, de van ám valami:
Amihez én olyan pompásan értek,
mint kevés asszony ezen a vidéken.

Mert tudom azt bármiféle pózban,
közepes, gyors és lassú tempóban.
Tudom oldalt, fekve, bedőlve vagy háton,
mindig úgy csinálom, ahogy jónak látom.

Tudásom e téren több mint tökéletes,
s hogy hason is tudom, az csak természetes.
Jó korán elkezdtem gyakorolni ezt én,
mivel tanítóm volt egy fiatal legény.

Fiatal volt mégis jól megtanított ő,
igaz, én sem voltam olyan tudatlan nő.
Bevallom nekem is borsódzott a hátam,
mikor a fiúval először próbáltam.

Eleinte azt hittem leszakad az ég is,
lihegtem, szuszogtam, de csináltam mégis.
Idővel rájöttem mi ennek a titka,
s feltárult előttem mindennek a nyitja.

Később már oly rutint szerezhettem,
hogy tudásommal pénzt is kereshettem.
Csináltam én reggel, jó korán felkelve,
ilyenkor van ám az embernek rá kedve.

És nagyon boldogan vidáman műveltem,
még estefelé is, míg el nem szédültem.
Lehullt rólam a ruha, mint fazékról a zománc,
a testem olyan volt, mint a fénylő topáz.

Akad, aki gumisapkát húz fejére,
viszont ez a gyönyört csökkenti felére.
Ez az én gyengém, ezt el kéne hallgatnom,
én a nedvességet érezni akarom.

De hát mit nevettek, nem kell ezt megszólni,
és nem is kell mindjárt a rosszra gondolni.
Nincsen abba semmi, amit elmeséltem,
ha hiszitek, ha nem: az úszásról beszéltem.







Szilágyi György: MASZEK BALLADA


Kedves Kendtek és Kegyedek!
Régi és új lakónegyedek lakói,
Sok Pestre költözött makói.
Többek és egyedek, s egyebek között,
lengén öltözött ifjú hölgyek,
kik vén tölgyek tövében búcsúztok az évtől.
Hévtől csillogó szemű lányok,
kik nagy talányok titkát kutatjátok,
s kutatás közben megmutatjátok az utat,
mely után sután kutat az,
kit a tudásszomj épp arra űz....
Szűzsültre váró agglegények,
vadregények kései hősei.
Nősök, ők már nem hősök.
Szeplősök, szeplőtlenek, nőtlenek,
bőszen őszülők és szülők.
Hámból kirúgni készülők,
orozva borozók, szeszt szopogtatók,
bőrös malacot ropogtatók,
korhelyek, kik bor helyett
rummal fűtitek fejetek
Pesten és Aligán,
s nejetek éppen most gurít
haza titeket taligán.

Ivók és evők, kedves vevők!
Nevem Vince.
Egy pince helyiségben kardigánt kötök,
hetenként négyet-ötöt.
Kimondottan príma darabok,
rendelnek tőlem a svédek, arabok
és ha netán ön is rendelne nálam,
most épp van ausztrál gyapjúszálam.
S ajánlhatok kedvező részletet,
S az árukészletet házhoz szállítom
s állítom, talál majd árumban örömet
s én is örömmel bővítem majd
önnel növekvő vevő körömet.

De, ha nem vesz!
Attól még nem lesz több a gondom,
mert magunk közt mondom,
a rendszer előtt le a kalappal.
Még sosem bírtam ily fix anyagi alappal.
De miért verjem dobra,
hogy sorsom jobbra fordult,
hisz, aki egykor koldult,
az is úgy ül ma a posztján,
mintha sosem élt volna
Sipőcz konyha kosztján.

Ismerek egy delnőt,
már rég felnőtt,
s ki most a presszóba hozza szóba,
hogy manapság nincs része jóba.
Kint több a bóna,
csicsereg az agg Csicsóné,
s teli szájjal nyugatot dicséri,
pedig a csóró hajdan a cséri
telepen csámborgott
fagyos teleken fázva,
s bokázva járta a foxot,
míg kiguberált pár kiló kokszot...

De terítsünk terítőt a múltra,
mint szabó a pultra szövetet,
még azt hinnék, hogy politizálok,
ha folytatom e szöveget.
Márpedig nekem higgadt a vérem.
Épp ezért nem politizálok kérem.
Kapjam meg a bérem,
minden egyébtől személyem
mélyen megkímélem.

A politika, rázós téma.
De aki néma, azt elkerüli a tréma.
Ha egy kis észt is befektet,
tuti, hogy nem kap defektet.
Amúgy is fáj a térdem.
Meg aztán kérdem,
minek az érdem?
Nekem nem kell érem.
Beérem kevéssel,
ivással, evéssel,
maximum taxi rum, s egy
kis lósport gyéren.
Politizálni ugyan kérem!
Totózom, lottózom,
időnként fotózom.
S nem ugrálok, mint a veréb,
egy maszeknak legyen elég esze,
hoci nesze, nem kell belég.

S végül, mi gyönyört nyújt a szemnek,
a női nemnek hódolok.
Mert esküszöm, hogy jobb dolog
nézni a blúzt a sok kis fruskán,
mint politizálni! Nem igaz apuskám?
Későn fekszem, korán kelek,
nem dicsekszem, de a felek
csőstől jönnek rám,
már cserepes a szám,
szaggat a vállam,
de én nem lógatok,
engem nem fizet az állam.
Nincs időm a boltból
egy, percre sem kimenni.
Ha majd beadom az ipart
egy szövetkezetbe, ott fogok pihenni.

Már bánom, hogy kiszaladt a számon,
ne vegyék komolyan,
ez csupán amolyan férc élc,
mit az ujjamból szoptam.
Hiszen amint mondtam,
politizálni sosem szoktam.
Nem mintha nem tudnám,
mi van a Glóbuszon, hisz én is
trolin járok, nem pedig lóbuszon.
De busz ide, busz oda,
kimondom nyersen,
az élet egy versenyuszoda.
Ám ha úszni kell, elmondom titkon,
hogy úszom inkább itthon,
hol jó ismerek minden medencét,
s Floridánál jobban kedvelem a Dagályt,
e délibábos magyar Velencét.

Én innen ki nem vándorlok!
Inkább mángorlok a patyolatnál,
az is jobb üzlet százszorta nyugatnál.
Bár! Van aki kikerült,
és sikerült vagyonra szert tennie,
s most van egymillió pennyje.
Például a dadám, Madám Melitta,
ki a csecsemőtej árát mindég elitta,
most Palm Beach-ben,
a Hotel Weach-ben, masszíroz,
és dollárt passzíroz a pasasokból,
főleg a hasasokból,
és már annyit kasszírozott,
hogy a masszázsból és másból,
egy házat összemasszírozott.
Nekem nyugattól nem kell más,
csak zene Xavir Cugat-tól,
Nálam keletje van a nyugati jazznek,
de mivel kardigánt csak keleten vesznek,
maradok Pesten tisztelettel,
Pomázon egy kis telekkel,
s nem komázom miszterekkel.

Persze, ha van esemény, lesem én,
de csak, mint csöndes idegen.
Bár a nemzetközi helyzet,
egy cseppet sem hagy hidegen.
Mondhatom az ok, a sok atom kísérlet,
mitől ez a kis élet, ürömmel vegyül.
S gyakran nagy hegy ül a mellemen,
és kezdek hebegni, mert, már
lebegni látom a saját szellemem.
S bár a politikához nem értek,
s, ha véleményt kértek,
a válasz mindig nemleges.
Nem vagyok teljesen semleges.

Csak ingadozom, mint a bója,
s a fejemet vakarom,
de hogy akarom a békét,
annak végképp,
OTP betétem a megmondhatója.







Varró Dániel: SZÁJBER-ÖZVEGY


Hazajössz, és ledobod magad a computer elé,
Se csók, se puszi, se ölelés, csak egy odavetett helló.
Azután késő estig csak a billentyűzet zörög,
Hallom, ahogyan zárnak az áramkörök.

Bezárkózol valami cédé-rommal,
Én meg kettesben maradok a vibrátorommal,
Már éjfél van, és te csak azt a szart vered,
Hogy száradna le lassan a hardvered.

Egy hangyányit sem törődtem a józan ésszel,
Pedig többre mehettem volna egy jó zenésszel,
És most a lakásomba költözött egy PC-görény,
Aki havonta egyszer szexel, ilyen szar az arány.

Az ember sose tudhatja, hogy melyiktől van baja:
A tejszínes tea, vagy a kínai kaja?
A dobozos sörök, a csipszek, a neten rendelt pizzák?
Kezek, amik egy virtuális műnő mellét tapizzák.

Már éjjel kettő, de te csak ezt a fost vered,
Hogy aszna össze minden egyes softvered!
Látom, valami az agyadra ment, ez már tuti biztos,
Egy pasi, aki reggel büdös, estére meg piszkos.

Ez rosszabb, mint egy halálos karambol.
Kitépem a dugódat a falamból.
Hapsikám, a cuccaidat holnap estig vidd el,
Töröltelek végleg egy shift delete-tel.











 
 
0 komment , kategória:  Szép versek és idézetek  
A bor a magyar irodalomban
  2022-07-07 19:30:45, csütörtök
 
 




A BOR A MAGYAR IRODALOMBAN


Link








1. PROLÓGUS


BORVERSEK, BORDALOK


Sok vers tanúsítja, hogy a költők is nagy barátai voltak a bornak, jókedvükben, bánatukban a borból merítettek ihletet. Válogatásom komolyabb és vidámabb hangulatú verseket egyaránt tartalmaz.

A bámulatosan gazdag magyar lírában - akár egy életművön belül is - viszonylag nagy számban fordulnak elő szorosan összetartozó, egymást feltételező, egymást magyarázó és kiegészítő művek. Minthogy a természet megannyi csodája között is talán a legnagyobb a bor csodája, a rossz bor és annak jobb híján való fogyasztása a természet és az élet rendjének megsértése. A rossz bor egy kiváló borokat termő országban nemcsak skandalum, hanem egyenesen szentségtörés, ami mélységes fájdalommal, keserűséggel és fölindultsággal tölti el a jobb sorsra érdemes költőt. A jogos, megszolgált jusstól való megfosztottság, a gyalázatos lőrék általi megalázottság, a cudar minőség miatti megbántottság motiválja a lírai alany hang-tompító nélküli haragját, hat versszakon át tartó és egyre fokozódó, vitriolos jellegű kifakadását. A Fóti dal szerzője a kontraszelekció és kontraprodukció kárvallottjaként erőteljes kritikai éllel, a számonkérő, szemrehányó, ostorozó magatartás alapján, az ironikus, szatirikus és szarkasztikus hangvétel jegyében alkotja meg a vád- és védiratként egyaránt olvasható művet.

A bor csodája a mitikus időktől végigkíséri az emberiség történetét. A bor csodája és misztériuma ugyanakkor végigkíséri a mi életünket is. A bölcsőtől a sírig, a születéstől a halálig számtalan formában találkozhatunk vele: gondűzőként vagy örömszerzőként, ihletadóként vagy szakralitásként, mágiaként vagy csodaelixírként hétköznapjainkon és ünnepeinken is jelen van a bor. Ez a folyamatos és állandó jelenlét szinte természetesnek tűnik, pedig a bor misztériuma az emberi világ egyik legnagyobb csodája, a földi élet egyik legfőbb ajándéka. Az életörömök, életszépségek és
életértékek bizonyosan legnagyszerűbb és legtalányosabb foglalatát tisztelhetjük a borban. ,,Mielőtt ezen a világon kert, szőlőtő és szőlő létezett volna, a lelkünk megrészegült a halhatatlan bortól" - írja a talán legnagyobb szufi misztikus költő, Jalal-od-Din Rumi

A borról értekezvén szólnunk kell a szőlőről, hiszen a bortörténet a szőlő történetével kezdődik. Úgy is mondhatnánk, hogy a bor tudománya a metszőollónál kezdődik és a borkóstolásnál végződik. A szőlőnövény az emberi történelem kétségkívül legintelligensebb kultúrnövénye.

A bor, mint a föld, a Nap és az emberi munka ajándéka egyidős az emberi civilizáció-val.








Vörösmarty Mihály: JÓ BOR


Kit illet e pohár,
Mely kézről kézre jár?
A hős Egert,
Hevesnek fiait.
Te vagy, Heves, kit felköszöntök itt.
Boldog vidék! egy holló szálla le,
S nem láttam: földed olyan fekete.
Te hogy derítsd a költő asztalát,
Hozzá borodnak fűszerét adád.
Mégis van egy panasz, mely szívre hat:
Mért látom vérbe mártott tolladat?
Tollaidra - bár fehér vagy feketék -
Ellenség vére jobban illenék.
Ki a magyar, ha még
Heves sem az?
Mégis közöttük gyűlölség hadaz.
De mit beszélek? itt a bor,
Csepjeiben hősök vére forr,
Igyunk: javuljon a beteg!
Ki ép, az isten tartsa meg!

S e második pohár
Kinek nevére vár?
Egy új világ van
Méneshegy alatt,
Mely gyors erővel cél felé halad.
Hegyen és síkon annyi ott a kincs:
Azt kérdezhetnéd, hogy még mije nincs?
Végigfut rajt' a jövevény Maros,
S bár nem mind üdvös, mit vad árja hoz,
De büszke fejjel termő partinál
Egy ifjú város tündérképe áll.
Tűzpont gyanánt függ e város szeme
S alatta áll az alföld szelleme.

Magyar szellem! lobogj e városon:
Magas reménnyel néz felé a hon.
Csordultig a pohár, igyunk,
S az istenekkel álmadunk:
Éljen! ki hátra nem marad!
Virulj fel, ifjú szép Arad!
Kiért e lángpohár,
Fényes, mint napsugár?
Nem folyt-e vér az ős
Tokaj körül,
Hogy e bor végkép meg nem feketül?
Vagy tán arany jövendőt vár hazánk,
Azért mosolyg Tokajnak nedve ránk?
Arany borod, tűzlelkűk fiaid:
Hárítsd el éjszak rémes árnyait.
S mért itt e tenger?
Bodrogod, Tiszád
Törvényt nem ismer, és ez nagy hibád.
Sok víz ez ennyi borhoz.
Ébren állj,
Hogy el ne rontson a víz és viszály.
De mit beszélek? itt a bor,
Benn' a világok kincse forr;
Nap a jövő, a múlt csak hold:
Több jó napot, mint mennyi volt!
Kit illet e pohár,
Mely hű ajakra vár?
Szivemnek vére egy pohár borért,
És e pohár legjobb barátimért!
Rideg Somló, térföldi remete,
Reád száll a mezők lélekzete.
Körülfoly a nap mint hű szerető,
Osztatlan hévvel téged ölelő.
A távol Marcal szellőt küld feléd,
Hogy illat és fény olvadjon beléd.
Mégis, Somló, benned nincs érzelem,
Tőid levét hiába szeretem:
Megszégyenítni fösvény kebledet,
Baráti kéz tölté e serleget.
De mit beszélek? itt a bor,
Ahány csepp; éljen annyiszor
A hű barát s a szeretet,
Rideg Somló! isten veled!
Ismét egy új pohár,
Mely tiszta vágyat zár.
Egy régi és egy új barát kezén
Került hozzám e távol szerzemény,
Érmellék drága nedve. Volna bár
Tengernyi, értük folyna e pohár.
Biharnak vére forróbb, mint te vagy,
Szelíd bor! tán azért hogy enyhet adj
A honfiszívnek annyi baj után,
Midőn kifárad nyert s vesztett csatán.
Enyhítsd a jót, égesd az árulót,
Ki elforgatni kész a férfiszót.

Légy tiszta forrás tiszta keblűnek,
S zavart, ha korcsok rád tekintenek.
De mit beszélek? itt a bor,
A drágagyöngyös bakator,
Baráti kézzel áldozunk:
Biharnak jobb időt: igyunk!
S e végpohár kiért?
A tiszta szűz borért!
Amint leszállt fajunknak érdeme,
A hon borának úgy szállott becse.
Becsület, minden szennytől tiszta kéz,
Hű szorgalom, munkában éber ész,
Ész és erény lát víg s bő szüretet:
Butult gazság ad mérget bor helyett.
Dicső hegyek! hány ronda kéz habar
Gerezditekből bort, mely visszamar,
Mint a dühödt eb, vagy kábít s gyötör,
Hogy kínba fúl a tőle várt gyönyör.
Istennek büntetése rajtatok:
Nem issza senki maszlag borotok.
De mit beszélek? jó bor ez,
Magyar kezekből csörgedez.
Kerüljön egyszer már a sor:
Magyar hon! és a tiszta bor!







Vörösmarty Mihály: ROSSZ BOR


Igyunk, barátim, szomjas a világ,
Kivált a költő, aki tollat rág.
Hiszen mi írtuk a jó Fóti dalt,
Igyuk meg hát ez átkozott italt.
Csapláros, méregkeverő!
Ne pislogj; jobb bort adj elő.
Cudar biz ez, de ám igyunk,
Hiszen magyar költők vagyunk.

Gyalázatos bor! ilyet iddogál
Magyar hazánkban ifjú s agg szakáll,
Kivévén a bölcset meg a papot:
A költő versben lát csak jó napot.
Csapláros, méregkeverő!
Ne pislogj; jobb bort adj elő.
Cudar biz ez, de ám igyunk,
Hiszen magyar költők vagyunk.

Mondják: Egernél híres bor terem.
Verembe szűrik tán? nem ismerem.
Megénekeltem harcait, borát,
S mind e napig nem láttam áldomást.
Csapláros, méregkeverő!
Ne pislogj; egrit adj elő.
Cudar biz ez, de ám igyunk,
Hiszen magyar költők vagyunk.

Mi szép vagy, Kolna, Ménes oldalán!
Borod setét, mint a cigány leány,
És benne a szív édes lángja ég.
Kuruc, tatár! csak ilyen kéne még.
Csapláros, méregkeverő!
Ménes borából adj elő.
Cudar biz ez, de ám igyunk,
Hiszen magyar költők vagyunk.

Ki láta bort, zöldet, mint drágakő?
És híg aranyt, mely nyakba önthető?
Somló, Tokaj, halljátok a panaszt:
Fösvény hegyek! nekünk nem szűrtök azt.
Csapláros, méregkeverő!
Legjobb borodból adj elő.
Cudar biz ez, de ám igyunk,
Hiszen magyar költők vagyunk.

Elég! elég! Fejünk majd megszakad,
Szemünk borul és nyelvünk elakad.
Költődnek, oh, hatalmas Hunnia,
Légy-étetőt engedsz-e innia!
Csapláros, méregkeverő!
Pusztulj, ne adj több bort elő.
Nagyon cudar, de drága volt:
Ízleld meg érte a pokolt!







2.BORLEGENDA - A BOR A MAGYAR IRODALOMBAN


A magyaroknál a bor elsősorban nem alkoholos, inkább mindig szakrális jelentőségű ital marad, ami a szertartásainknak, ünnepeinknek és a mindennapi életünknek is fontos szereplője


Hét évszázad magyar irodalmában több tucatnyi antológiát lehetne szerkeszteni a bor legendáját
megalapozó és a bor kultuszát kiteljesítő lírai alkotásokból. Íme a klasszikusként számon tartott, illetve a kortárs kánonba tartozó költőink borverseiből spontánul kínálkozó, teljesnek korántsem tekinthető lista:

Balassi Bálint: Borivóknak való; Csokonai Vitéz Mihály: Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz; Kazinczy Ferenc: Bor mellett; Czuczor Gergely: Bordal; Vörösmarty Mihály: Rossz bor; Jó bor; Fóti dal; Petőfi Sándor: A borozó; Ivás közben; Az én torkom álló malom; Csokonai; Gárdonyi Géza: A bor legendája; Ady Endre: Elillant évek szőlőhegyén; Szüret az Athoszhegyen; A fekete zongora; Az ős Kaján; Babits Mihály: Őszi pincézés; Juhász Gyula: Borok; József Attila: Úgy-e pajtás;Boros keserűség; Hymnus a borhoz; Áprily Lajos: Pataki bor; Jékely Zoltán: Bordal; Lesznai Anna: Mádi bor; Juhász Ferenc: Rezi bordal; Nagy László: Vers és szőlővessző öccsének; Ladányi Mihály: Három dal Bacchusnak; Utassy József: Szüret után; A zöldveltelíni; Ragyogjon a bordal; Kiss Benedek: Száraz Szamorodni; Egri Bikavér; Szentgyörgyhegyi Olaszrizling; Somlói Juhfark; Tokaji Aszú;Haladék; Baka István: Háry János bordala; Kányádi Sándor: A török követ; Farkas Árpád: Bordal; Gittai István: Férfitánc; Tari István: Kelyhem lelke; Mészöly Dezső: Ódon bordal;Szigligeti bordal; Fecske Csaba: Bacchus; Egy bogácsi pince falára; Kerék Imre: Egy boros
butéliára; Szepesi Attila: Palackok; Tarbay Ede: A bor dicsérete; Restár Sándor: Elégia egy hordó borért; Hárs János: Novemberi bordal; Kis Pál István: Elégia a szekszárdi vörösborhoz; Cseh Károly: Bogács felett; Tavaszáldozat; Lackfi János: Bornak áldásairól; Báthori Csaba: Bordal bacchusi ütemre.








Ady Endre: AZ ŐS KAJÁN


Bibor-palástban jött Keletről
A rímek ősi hajnalán.
Jött boros kedvvel, paripásan,
Zeneszerszámmal, dalosan
És mellém ült le ős Kaján.
Duhaj legény, fülembe nótáz,
Iszunk, iszunk s én hallgatom.
Piros hajnalok hosszú sorban
Suhannak el és részegen
Kopognak be az ablakon.
Szent Kelet vesztett boldogsága,
Ez a gyalázatos jelen
És a kicifrált köd-jövendő
Táncol egy boros asztalon
S ős Kaján birkózik velem.
Én rossz zsakettben bóbiskálok,
Az ős Kaján vállán bibor.
Feszület, két gyertya, komorság.
Nagy torna ez, bús, végtelen
S az asztalon ömlik a bor.
Ó-Babylon ideje óta
Az ős Kaján harcol velem.
Ott járhatott egy céda ősöm
S nekem azóta cimborám,
Apám, császárom, istenem.
Korhely Apolló, gúnyos arcú,
Palástja csusszan, lova vár,
De áll a bál és zúg a torna.
Bujdosik, egyre bujdosik
Véres asztalon a pohár.
,,Nagyságos úr, kegyes pajtásom,
Bocsáss már, nehéz a fejem.
Sok volt, sok volt immár a jóból,
Sok volt a bűn, az éj, a vágy,
Apám, sok volt a szerelem."
Nyögve kinálom törött lantom,
Törött szivem, de ő kacag.
Robogva jár, kel, fut az Élet
Énekes, véres és boros,
Szent korcsma-ablakunk alatt.
,,Uram, kelj mással viadalra,
Nekem az öröm nem öröm.
Fejfájás a mámor s a hírnév.
Cudar álmokban elkopott
A büszke oroszlán-köröm."
,,Uram, az én rögöm magyar rög,
Meddő, kisajtolt. Mit akar
A te nagy mámor-biztatásod?
Mit ér bor- és vér-áldomás?
Mit ér az ember, ha magyar?"
,,Uram, én szegény, kósza szolga,
Elhasznált, nagy bolond vagyok,
Miért igyak most már rogyásig?
Pénzem nincs, hitem elinalt,
Erőm elfogyott, meghalok."
,,Uram, van egy anyám: szent asszony.
Van egy Lédám: áldott legyen.
Van egy pár álom-villanásom,
Egy-két hivem. S lelkem alatt
Egy nagy mocsár: a förtelem."
,,Volna talán egy-két nótám is,
Egy-két buja, új, nagy dalom,
De, íme, el akarok esni
Asztal alatt, mámor alatt
Ezen az ős viadalon"
,,Uram, bocsásd el bús szolgádat,
Nincs semmi már, csak: a Bizony,
Az ős Bizony, a biztos romlás,
Ne igézz, ne bánts, ne itass.
Uram, én többet nem iszom."
,,Van csömöröm, nagy irtózásom
S egy beteg, fonnyadt derekam.
Utolszor meghajlok előtted,
Földhöz vágom a poharam.
Uram, én megadom magam."
S már látom, mint kap paripára,
Vállamra üt, nagyot nevet
S viszik tovább a táltosával
Pogány dalok, víg hajnalok,
Boszorkányos, forró szelek.
Száll Keletről tovább Nyugatra,
Új, pogány tornákra szalad
S én feszülettel, tört pohárral,
Hűlt testtel, dermedt-vidoran
Elnyúlok az asztal alatt.







Babits Mihály: ŐSZ ÉS TAVASZ KÖZÖTT


Elzengett az őszi boros ének.
Megfülledt már hűse a pincének.
Szél s víz csap a csupasz szőllőtőre.
Ludbőrzik az agyagos domb bőre,
elomlik és puha sárrá rothad,
mint meztelen teste egy halottnak.

Este van már, sietnek az esték,
álnokul mint a tolvaj öregség,
mely lábhegyen közeledik, halkan,
míg egyszercsak ugrik egyet, s itt van!
Nem tudjuk már magunkat megcsalni:
óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!
- - -
Száradt tőke, unt tavalyi vendég:
nekem már a tavasz is ellenség!
csak te borulsz rám, asszonyi jóság,
mint a letört karóra a rózsák,
rémült szemem csókkal eltakarni...
Óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!







Balassi Bálint: BORIVÓKNAK VALÓ - Részlet


...Ily jó időt élvén Isten kegyelmébül,
Dicsérjük szent nevét fejenkint jó szűbül,
Igyunk, lakjunk egymással vígan szeretetbül.







Baumberg Gabriella (Batsányi János felesége): A TOKAJI BOR DICSÉRETE


Finom bor, ó, tokaji!
Királyi itóka!
Hozzád akar, halld, szólani
E gondűző nóta!
Búsulókat vidámítasz,
Vért pezsdítsz. S mit mondnak
Szőkék, barnák, -mit számít az?!-
Észt adsz a bolondnak.
Hozzád akar, halld, szólani
E gondűző nóta,
Finom bor, ó tokaji!
Királyi itóka!







Csiki László: A MÉRTÉK


Legyenek hegyeknek korai borai,
legyen bár síksági őszi csiger,
okos aszú, vagy sima leányka:
botor, aki beéri kicsivel.
Én vagyok a mérték, nem a liter.
(...)
Mindenütt helyem van, belakom és élem,
a női zamat csontig átitat,
énbennem is helyet talál minden,
a tél, a vér, a hit haláliak.
Ámíts és kimélj, duhaj áhítat.
Kevés borhoz kedvet, a sokhoz barátot,
válogatott jó szót a beszédhez,
hallgatáshoz erőt adjon a fény,
melytől földmélyi só is édes,
beérett tikos szőlőszemmé lesz.







Garay János: FÜREDI BORDAL


Éljen, a ki feltalálta
A füredi borvizet,
Mert e viz volt, mely bennünket
E bor mellé ültetett.
Üssük össze, hadd koczogjon.
Kézről kézre hadd forogjon
A pohár!(...)

Éljen, a ki föltalálta
A füredi gyógyvizet;
Adjon isten a hazának
Ép, igaz, s hű szíveket!
Üssük össze, hadd koczogjon,
Az egész hazára szóljon
E pohár!







Jókai Mór: A BOR


,,Ah, a bor az felvidít, lelkesít, elméssé tesz, bátorságra hevít, szerelmet költ, kiszínezi, szivárványossá teszi ezt a szürke világot, eltemeti a bút, feltámasztja a reményt, demokratává teszi a nagy urat, úrrá teszi a szegényt"







Gárdonyi Gáza: A BOR LEGENDÁJA


Szólt az Isten: "Kedves fiam, Nóé:
Itt a szőlő, kóstold meg, hogy jó-é?"
Felelt Nóé: "No, megöregedtem,
de ilyen jó bogyót még nem ettem."

Szól az Isten: "Kedves fiam, Nóé:
A csípős must, hadd lássuk, hogy jó-é?"
Felelt Noé: "Ihaj, csuhaj! Sári!
Három Istent kezdek immár látni!"

Szólt az Isten: "Kedves fiam, Nóé:
Hát az ó-bor, hadd lássuk, hogy jó-é?"
Felelt Nóé: "Iszom reggel óta:
Gyere pajtás, van még a hordóba!"







Keresztury Dezső: DUNÁNTÚLI HEXAMETEREK


Fogj ásót, ha a tél megtört, forgasd meg a földet
új oltványok alá te is; elteregetve a trágyát
bontsd ki s mesd meg a tőkéket, de ügyelj, hogy a sarkot
jól válaszd: ne legyen sok a termő szem; ha kisarjad
vesszeje, fattyazd meg, kötözésekor a fürtre vigyázz: moly
rá ne tanyázzék; hozd ki a gépet, kádba vizet merj,
permetezése legyen gálic, mész, s hogyha a kék lé
felcsipi izzadt arcod, amíg fújtatva a rendet
járod, tűrd te is el; sarabolj, a magas venyigét nyesd
s újra kötözz, szórj permetet újra, kapálj, hogy a szőlőt
el ne borítsa a gaz; kelj hajnalban; hogy kénpor
harmatot érjen a fürtön, húzd bakhátra a földet
s úgy igazítsd, hogy a szél s a nap könnyen járja a bokrot;
őrizd, hogyha megérik a termés, nyisd ki a pincét,
végy hátadra te is puttonyt, húzd nyögve a prések

rúdját, mérd, foka jó-e a lének, ügyes kotyogóval
szűrd ki a forró mustbol a mérges gázt, s amíg erjed
újra takard be a tőkéket, s ha az őszi eső ver,
álld ki; mikor már söpreje megszállt, fejtsd meg az újbort,

készíts kármentőt, tölcsért, üsd csapra a hordót,
sajtározz te is, és ha az ujjad dermed, amíg kint
hóval hordja a horgos-utat be a téli jeges szél:
megtudod akkor, mért szeret úgy a körtefa árnyán
asztala mellett ülve s üvegpoharában a hűvös
bort ízlelve körülpillantani csendben a gazda
guggon ülő tőkéi között, majd megtudod akkor:
lassudan érik, gondviseléssel tisztul a jó bor.
(...)
... ég lángtalanul, feszül édes arányban az ész s a
mámor e borban, mellyet szételemezni ha tudna
versem, az ókori istenek is bámulva figyelnék.







Kisfaludy Sándor: CSOBÁNC


Bő, víg s népes volt Badacson
Az akkori szüretben:
Mozgott, hangzott az egész hegy
Fenn és alatt, kinn és benn.
Urai és asszonysági
Veszprém-, Somogy-, Szalának,
Ifjai és leányai
Mindnyájan ott valának.

Durrogtanak a mozsarak,
Hogy a bércek ropogtak,
Kongtak a még üres hordók,
Az ostorok pattogtak;
Harsogtak a tárogatók,
A hegedűk zengének,
Szólt a duda, tapsolt a tánc,
S a sarkanytyúk pengének.







Kiss Benedek: SZENTGYÖRGYHEGYI OLASZRIZLING


Itt élek; nyáron,
a Szentgyörgy-hegy alatt,
a bazaltorgonák sípjai alatt,
és mivel fölöttünk lebeg az Isten:
az Isten lángszóró szeme alatt,
ahol a szőlőlevelek miriádjai:
zöld fülek, hallgatóznak,
hallgatják leendő boruk titkát.
Mennyi fickós tűz lobog boraidban,
Szentgyörgy-hegy elfekvő elefántja!
Mily szárnyalásra készteted a lelket,
tüzes Olaszrizling,

Szentgyörgy-hegy első bora!
Barátom boltíves pincéjében
munka után ha
hersegő testedet harapjuk jó fogakkal,
hogy szikrázik tőled az élc, a szellem,
hogy harsan pajzán történetekre
legyőzhetetlen, szilaj nevetés!
Olaszrizling!
ha zöldesfehéren csillámlasz
metszett kehely-poharakban,
felejti az ember a fáradtságot,
s ha kimegy pösölni
a csillagokkal kivert éjszakába,
hetykén veti meg a lábát,
s úgy nézi szemközti fényeidet, Badacsony,
mint aki e tájat immár
el sose hagyja,
mint aki örökkön,
s örökkön mámorban él.







Kiss Benedek: TOKAJI ASZÚ


Folyékony aranyrögökként gördülő
magyar könny!
Istennők,
tüzes görög szűzek fűszeres könnye,
kit még Zeusz is ünnepekkor
emelhet ajkaihoz!
Pápák, császárok serlegeiben égő
foghatatlan nedű,
kit ha ínyünk ízlelhet olykor,
föltörnek bennünk Berzsenyi bús sorai,
föltör a ,,resurrexit vulnera inclitae
Gentis Hungariae" megcáfolhatatlan
igazsága. Édes hazám,
te gyöngyözöd ki ezt a csodát,
metszett sebeidet érintik a szőlőszedőlányok
illatos tomporai, s míg a végső
csodálatosság lesz a halhatatlan gerezdekből,
tudjátok,
hozzáértő atlétakarok virtusos s gondos
keze is kelletik hozzá.
Ünnepek remegő kézzel csurgatott bora,
ha Máriának s a kisdednek
én is ajándékot küldhetnék,
téged csomagolnálak ezüstpapírba.
Gondoskodó kezét az Istenszülő Nagyasszony
már csak e pár cseppért is terjessze
jobban fölénk!
Mert nem bor ez csak, hanem jelkép,
ilyet tud ez a föld,
ilyet tudnak a gazdái,
s nemcsak bosszújuk hatalmas olykor,
hiszem,
hanem egyszer jókedvünktől is dörgő lesz még
a Kárpátok medencéje!







Máray Sándor: MAGYAR BOROK - Részlet


,,A bor férfidolog, csendesen kell beszélni róla. Leghelyesebben egy pohár bor mellett.

Ha megöregszem, pincét akarok, ezt már szilárdan elhatároztam. Semmi mást nem akarok az élettől.(...) Mind öregek leszünk, a pince tulajdonosai és vendégei, irodalomról csak akkor esik szó közöttünk, ha legalább ezer éves, s borról csak akkor, ha legalább ötéves.(...) A tájat nézzük, kortyoljuk a bort, s óvatosan ejtjük a magyar szavakat, melyek egyidősek e tájjal. A bor nem bírja a beszédes vendéget, ez régi tapasztalás, s a beszédes vendég, akinek még fontos minden világi hiúság, nem bírja a bort.(...) Mind bölcsek leszünk, s az első pohárból a földre is loccsantunk egy kortyot, nagyon régi áldozati szokás szerint.(...) Bölcsek leszünk, mint a bor, melyet ittunk, s vállvonogatva beszélünk az utókor ítéletéről. Mert minden bölcsesség alja, melyet a magyar
a hazai borból és a műveltségből tanult, ennyi: szeretni kell az életet, s nem kell törődni a világ ítéletével.Minden más hiúság".


Márai Sándor : A magyar borokról

Link








Márai Sándor: AZ EGRI BOR


,,A borhoz nemcsak vulkanikus hegyvidék kell, a talaj sajátos ásványi összetétele, gondosan válogatott és megmunkált szőlővenyigék; a borhoz kegyelem is kell. A nagy borvidék olyan,mintha áldás lenne rajta. Ez a profán kegyelem árad az egerkörnyéki tájból.(...) Csak a Provance tájai ilyen áldottak. Mintha a nap másféle fénytöréssel érintené a dombokat, mint máshol, más tájakon. (...) Ez a táj bölcs, mosolyog.(...) Az ember és a táj évszázados erőlködésben összefogtak, hogy teremtsenek valamit, ami többlet és fölösleges a természetben. A termés, a gyümölcs táplálék; a bor többlet, illatos és titokzatos ajándék, mellyel a megáldott táj játékosan megajándékozza a szomorú embert.(...) Nagy borok megszabják egy táj embereinek vérmérsékletét, s így megszabják sorsukat is. Egerben nyájas a bor. Nem véletlen, hogy ez a barokk városa.(...) Nem véletlen az sem, hogy Eger a papok városa. Ahol okos papok élnek és jó bor terem, az élet öntudatos, szelíd formát ölt. Egerben összhang van a táj és a város embereinek vérmérséklete között. Egy város szellemi hőfokát nemcsak a könyvtárakban lehet mérni, hanem a borospincékben és az emberek modorán is.(...) Bikavér, mondják távoli borivók és legyintenek, mikor Egerre kerül a szó.(...) A valóságban Egernek csak cégére a bikavér. Egerben, elárulom, nem bikavért isznak, hanem rizlinget és sillert.(...) Az egri siller kevéssé ismert terméke ennek a tájnak, de az itteniek tudják, hogy ez a szelíden édes, rubin-csillogású bor igazibb kifejezője Eger lelki alkatának, mint az ünnepélyes, vérbő bikavér, ez a pathetikus és komor-gőgös dísztárgy, melynek híre elvitte a város nevét a világba".







Nagy László: ARANYPÉNZ-TÉRDŰ SZERETŐ


Ősszel édesült szerelem
mint a bor télre kiforr,
lélekben erős ragyogás,
mint pohárban a bor.

Kedvemet lángra csavarod
tipródva bajaimon,
nélküled szemetet eszem,
rozsdás vizeket iszom.







Ó MELY SOK HAL... - Népdal


Ó mely sok hal terem a nagy Balatonban,
Minden ágon egy mérő makk a Bakonyban.
Örül ott a halász, rikongat a kanász
Örömében.
Szépen illik a sült kappan a cintálban,
Jó bort mérnek Füreden és Köveskálban.
Igyál, jó barátom, neked ezt kívánom:
Sokáig élj!
Addig kell a vasat ütni, amíg tüzes,
Semmit sem ér az a hordó, amely üres.
kell hát bele tenni, ki kell aztán venni,
Ha szükséges.
(Ó, be sok hal...







Petőfi Sándor: BORDAL


Egyik kezemben a fegyverem,
A másikat sem hevertetem,
Jobbkezemben tartom kardomat,
Balkezembe veszek poharat.

Aki mostan nem tart énvelem,
Verje meg azt az én istenem,
Vigyék el a körmös angyalok...
A hazáért iszom, igyatok!

Igyunk jóbarátim, mostanság,
Bor a megtestesült bátorság,
Pedig nekünk ez kell, nem egyéb,
Öntsük hát magunkba hevenyén.

Ki tudja, hogy mit hoz a holnap?
Mire virad, tán már dobolnak,
Akkor aztán ki a csatára
Édes magyar hazánk javára!

Koszorús a haza homloka,
Szabadságból fontuk azt oda,
Ott is marad örök-mindétig,
Azt ugyan le róla nem tépik.

Egyszer volt csak rabnép a magyar,
Többé lenni nem fog, nem akar,
Most már meg van vetve a lába,
S az úristen sem hajt igába.

Szabadságunk, aki hozzád nyúl,
Elbucsúzhatik a világtul,
Szivében vér s élet nem marad,
Kiürítjük, mint e poharat!







Petőfi Sándor: A BOROZÓ


Gondűző borocska mellett
Vígan illan életem;
Gondűző borocska mellett,
Sors, hatalmad nevetem.
És mit ámultok? ha mondom,
Hogy csak a bor istene,
Akit én imádok, aki
E kebelnek mindene.
És a bor vidám hevében
Füttyentek rád, zord világ!
Szívemet hol annyi kínnak
Skorpiói szaggaták.
Bor taníta húrjaimra
Csalni nyájas éneket;
Bor taníta elfeledni,
Csalfa lyányok, titeket.
Egykor majd borocska mellől
A halál ha űzni jő:
Még egy korty - s nevetve dűlök
Jégöledbe, temető!







Petőfi Sándor: DÍNOMDÁNOM


Hegedűszó, furulyaszó, cimbalom...
Van-e még, kit a búbánat terhe nyom?
Akinél van, igazítsa el a bút,
Nehogy neki mutassuk meg, hol az út.

A búbánat gonosz vendég, rosz madár,
A kebelbe életet, vért lopni jár.
A búbánat szívet rágó ürgefi:
Borral lehet, borral kell kiönteni.

A bor éleszt, a bor éget, mint a csók -
Csókot, lyányka, hosszut, édest, lángolót!
Csókod lángja, mint a napfény, mennyei,
Mely az élőfán a lombot neveli.

Lombon fakad, lombon fejlik a virág,
Lomb ne'kül, virág ne'kül mit ér az ág?
Hogyha pusztán s szárazon a törzsök áll,
Hamar éri a sodró vész, a halál...

Hah halál, te nagy kérdésjel, melyre még
Nem felele sem idő, sem bölcseség,
Mivel áldasz, mivel versz a sír után?
Van-e ott is élet és bor és leány?

Mit törődöm, mit tünődöm még sokat!
Élek most, és ölelem, mi élvet ad;
S mi ad élvet, hogyha nem bor és leány?
Éljen a lyány, éljen a bor... húzd, cigány!







Simon István: A LÁVAPOR


A hegy bazalt
tömege a hamvábahalt
tűz s lávafolyam
üszke, ahogy
kihűlt és megmerevedett;
de hidd el, még visszasajog
a hő - talpam alatt
érzem az áramló meleget.

A szőlő is mi volna más:
millió éve a tó
mentén lefojtott tűz, amit a nyárs
piszkált föl, a levert karó;
kúszik a láng

az estében - egy-egy lugas,
araszokban viszi tovább
a lécen konokul a kaccs..







Simon István: SZŐLŐSZEM


Némán s (mert gömbölyű) megfoghatatlan
érveléssel mond valamit a szőlő
ujjaimnak és aztán megőrlő
fogaimnak, ha feszes bőre pattan,

és szétcsordul egy akkora helyen a
nyár tüze, hogy az ember el se hinné,
mivel nem éget, mert illattá s ízzé
változott át a pokoli gyehenna.

Nem is egy nyárnak, hanem milliónyi
évnek hömpölygő lángtengere, hője
szűrődött le és szorult a szőlőbe -
mondaná is, ha nyelven tudna szólni.







Tari János: BADACSONY


Kóstolgatom a Hegy híres borát
csalfa neved is vén Szürke Barát

Forrt mustban együtt tűz, fény, napsugár
s a porló bazalt lángos csókja vár.

Millió éve olvadt lenn a kő
s lávaként vad kürtőből tört elő

még ma is érzem: langyos itt a föld
s a kényes fürtök sátrán több a zöld.

A karók verte szelíd tájakon
a napsugár hárfázva átoson

Szivárvány pántlikáz földet-eget
s a tőkék közt titkon Bacchus lépeget

s ha jön az ősz és sárgul a remény
hordókat görget lenn a pincemély.

Nemes borodból egy kancsó elég
lángol a lélek s borúja elég

mint erdőn gyűjtött száraz rőzsefa
nem is volt tán még bánatom soha!

Híres hegyünk! Koporsód vállain
teremjen bor s borban álmaim!







Tari István: KELYHEM LELKE


Istenien aranylik a
Szamorodni
Ne igyék az, aki el mer
Szomorodni
Búra terem éppen elég
Borogatás
Szentiváni éjben elég
A farakás
(....)
Testes asszony kacaja a
Hárslevelű
Előbb-utóbb lekerül a
Ruhanemű
Tőkéje -tudd!- épp fölálló
Vesszőzetű
Hosszú fürtjétől jobban szól
A hegedű
(...)
Őszi napként fölragyog a
Szürkebarát
Nem kér az Idő vasfoga
Tejbedarát
Bort kér, hordót, ha annyira
Tűrte magát
Édesedve a mámora
Bűnre talált







Utassy József: RAGYOGJON A BORDAL


Józanul?
Ebben a részeg csillaghullásban?
Amikor majdnem rámcsöppen a Hold?
Voltam én is valaha józan;
rá sem tudtam nézni a borra:
én bolond!
Józanul?
Nézzétek: hiszen inog a paplak!
Hold veri félre az egek nagyharangját!
Két szemem ilyenkor iker templomablak,
idegrendszeremen orgonál az Isten:
zaklat.
Józanul?
Ebben az illuminált univerzumban
Hol csűrdöngölőt ropnak a csillagok
és fergetegest jár a Föld a Holddal?
No nem, barátaim, amíg én itt vagyok:
csak ontsa Noé vesszeje a szőlőt,
s ragyogjon a bordal!







Vörösmarty Mihály: FÓTI DAL (részlet)


Fölfelé megy borban a gyöngy;
Jól teszi.
Tőle senki e jogát el
Nem veszi.

Törjön is mind ég felé az
Ami gyöngy;
Hadd maradjon gyáva földön
A göröngy.

Testet éleszt és táplál a
Lakoma,
De ami a lelket adja,
Az bora.

Lélek és bor két atyafi
Gyermekek;
Hol van a hal, mely dicső volt
És remek?







Vörösmarty Mihály: PUSZTA CSÁRDA


Ez a csárda nevezetes,
Gólya jár rá, nagy kelepes.
Ha én gólyamadár volnék,
Ilyen házra nem is szállnék.

Kidőlt, bedőlt az oldala,
Bele jár az istennyila,
A forgó szél dúdol rajta,
Boszorkánytánc van alatta.

Hej kivűl is, hej belűl is,
Ki van itthonn, ha beteg is?
Ki hoz nekem bort eleget,
Piros lánytól hókenyeret?

Puha kenyér eledelem,
Szomjam ellen borral telem,
S ha felindít a szerelem,
A szép leányt megölelem.

Hej de itt senki nem felel,
Csak az egy gólya kelepel:
Útra készűl az is szegény,
Nem ülhet a ház tetején.

Gyerünk innen, fakó lovam!
Tisza ide nem messze van,
A Tiszában megitatok,
A Dunáig meg sem állok.

Isten hozzád, puszta szállás,
Gözűtanya, denevérház!
Hordjon el az őszi zápor,
Mért nincs benned egy ital bor.







3.A BOR A VILÁGIRODALOMBAN


Bort igyál, mert az örök élet benne van
Mit hívsz az ifjúság örömének benne van
Bor csillog, rózsa s a kedves vár - részeg fejjel
Egy percig örülj: egy percben az élet benne van.
/Omar Khajjám/

Vedd, öreg, ezt az ajándékot, mit a város ivója sem ismer.
Légy vele boldog, apó, Athén hős népe dicsér majd.
Triptolomeusz a búzakalászt, te a szőlő fürtjeit kaptad.
Légy te szerencsésebb, a kalász nem képes a gondot elűzni,
ám a gerezd megmenti e kíntól az emberiséget.
/Dionüszosz/

A sárga föld iszákos,
s míg fák szíják a földet,
folyót iszik a tenger,
a nap tengerből szippant,
a hold a napot issza,
ha ez a dolgok rendje,
a költő is borissza.
/Euripidész /

A bor eloszlatja a fájdalmat, és megajándékoz a feledéssel, mivel elűzi az embert naponta kínzó, sötét gondokat".
/Euripidész/

Legények és ifjú szüzek
teli kosarakat hoznak,
sötét szemű gerezdeket,
s nosza vállról be a kádba!
Itt csak férfiak tapossák
lében fürdő fürtök halmát,
mámorosan vidám dallal
a boristen nevét zengik.
Közben az oly kedves újbort
lesik, forrására várnak.
Öreg is, ha issza, bármily
remegő a lába, táncol,
lobog fején fejér haja,
ám az ifjú tüzes vérrel
szűzre les, ha bortól lázas;
mikor a lány zsenge teste
fáradtan lombágyra roskad,
s már-már álom száll szemére,
bűvös szép szóval csábítja
idő előtt titkos nászra.
/Anekreón/

Még üdít a pázsit s a sok virágszirom,
de elhervadnak ám, vigyázz, pohárnokom,
igyál hát, s tépd le a legszebbet magadnak,
már holnap szél söpör a zörgő szárakon.
Mit a világtól kapsz, érd be kölcsön vele,
akár kedvez a sors, akár sujt a szele,
fonódjon a kezed hajfürtre, pohárra,
ki tudhatja, meddig lesz rá még ideje.
/Khajjám/

Ha neked adta a sors, ne kíméld
korsódat, hanem önts a csiszolt
serleg ölébe nedűt feledésre.
Illatát a mámoradó
kagylók fényes mélye lehelje
/Horatius/

Inni, vagy nem inni? - erre a vidoran feltett hamleti hangulatú kérdésre Omar Khajjám egyik fanyarédes versében így felel:
Igyál! Nem tudod, honnan jössz s minek.
Igyál! Örök titok, utad hová vezet.
Ugyanő két másik négysorosában így indokolja meg tanácsát:
A Bor, a fő-fő Ész, mely a sivár-
agyú Hetvenkét Bölccsel szembeszáll;
a nagy Bűvész, ki életünk kopott
ólmából Színaranyat kalapál;
a nagy Mahmud, aki a rémteli
kínok Csomóit mind kettészeli
s forgószél-kardjával a gyötrelem
gyászhordáit lelkünkből kiveri.
/Omar Khajjám /

Hogy mit hoz a Holnap, soha ne puhatold,
szépségem, kedvesem, holdfényben idd a Bort,
s vigadva boldogítsd hevülő szivemet,
később már úgysem lel bennünket itt a Hold.
/Omar Khajjám /

,,Ki nem ismer benneteket, borból fakadó mélységes örömök? Minden-ki, ha lelkifurdalását enyhíteni,
emlékeit feleleveníteni, fájdalmát lebírni vagy ábrándját táplálni kívánja, megidéz Téged, szőlő rostjaiban rejtőző, rejtelmes Isten. Ó, mily fenségesek a belső nap ragyogásában kibontakozó színjátékai a bornak! Ó, mily igaz és lángoló az ember második ifjúsága, melyet a bornak köszönhet!"
/Baudelaire/










4. TOKAJ-HEGYALJA ARANY NEKTÁRJA AZ IRODALOM TÜKRÉBEN


A magyar mindig is boros nemzetként tekintett magára, s míg néhány évtizede szinte minden vidéki családnak volt megművelt szőlője, és saját bora, mára a boros programok sokkal inkább önálló helyet foglalnak el a belföldi turizmus színes palettáján. A természeti élmény mellett itt főleg a kulináris élmények dominálnak - kirándulni, feltöltődni, jót enni, jót inni...

A borkultúra, amely Magyarországon hosszú évszázadokra tekint vissza, manapság reneszánszát éli, így híres borvidékeink egyre keresettebbek, és különösen kedvelt úti célok. 22 borvidékünket bizonyára csak kevesen tudnák felsorolni, ám Tokaj mindenképp olyan, ami a határainkon túl is egy fogalom. A kizárólagosan fehérszőlő termő terület, amely a Világörökség része, olyan különleges éghajlati és természeti adottságokat élvez, amelyek egyedülálló módon kedveznek a botrytis penészgomba által előidézett nemesrothadásnak. A vulkanikus talaj, a Bodrog és a Tisza mikroklímája, a késői szüret, valamint a pincék falát borító nemespenész eredményeként alakul ki a tájegység legjellemzőbb borának édes, testes, jellegzetes íze, illata és csodálatos aranysárga színe.

A borvidék 27 települése számos olyan borászattal büszkélkedhet, amelyek elnyerték az Év Pincészete vagy az Év Bortermelője címet, így kiváló borban erre felé nincs hiány. Ám Tokaj körül nem csak a szüreti időszakban akad izgalmas látnivaló és innivaló - a sárospataki vár, a Megyer-hegyi tengerszem, vagy a tokaji Kopasz-hegy lábánál összefutó Tisza és Bodrog a mesés Bodrogközi tájjal és túraútvonalakkal a természet szerelmeseinek is sok felfedeznivalót tartogat.

A magyarországi borrégiók között évszázadok óta kitüntetett helyet foglal el Tokaj-Hegyalja, melynek legnevezetesebb bortermő helyei: Tokaj, Tállya, Tarcal, Tolcsva, Szántó, Mád, Zombor, Sárospatak és Sátoraljaújhely. Habár a tokaji régóta fogalomnak számít, Magyarország fejlett szőlő- és borkultúrája miatt viszonylag lassan vívta ki a legjobbnak járó honi elismerést. Az arany nedű igazi világhírnevét II. Rákóczi Ferenc fejedelem alapozta meg azzal, hogy rendszeresen ajándékozott diplomáciai céllal tokaji bort. A tokaji Rákóczi-birtokon készített aszút nevezte el a Napkirály ,,a királyok borának, a borok királyának"

Tudta, hogy

egyenesen a Napkirálytól, XIV. Lajostól származik az elnevezés, miszerint a Tokaji ,,A borok királya, és a királyok bora"?
a Tokaji borvidék 1737 óta a világ első zárt borvidéke, amely majdnem 120 évvel előzte meg a bordeauxi borvidéket?
az aszúhoz a szemeket egyesével, szemenként válogatják?
Goethe Faustjában Mefisztó Tokajit ajánl igazi édes bornak?
a Tokaji benne van a Himnuszban?


Tokaj hegyalja az irodalom tükrében

Link








Bartók Lajos: KURUC BORDAL


,,Szikrát üt a szemben, a kardon a bor,
Szívedben a harc lobogó tüze forr!(...)
Fel, táncra, pohárra, csatára!
Sarkantyúz a bor, szerelem, diadal!/
Lány karjaiból paripára,
Hajrá, a labancra, aki magyar!"







Kiss Benedek: TOKAJI ASZÚ


Folyékony aranyrögökként gördülő
magyar könny!
Istennők,
tüzes görög szűzek fűszeres könnye,
kit még Zeusz is ünnepekkor
emelhet ajkaihoz!
Pápák, császárok serlegeiben égő
foghatatlan nedű,
kit ha ínyünk ízlelhet olykor,
föltörnek bennünk Berzsenyi bús sorai,
föltör a ,,resurrexit vulnera inclitae
Gentis Hungariae" megcáfolhatatlan
igazsága. Édes hazám,
te gyöngyözöd ki ezt a csodát,
metszett sebeidet érintik a szőlőszedőlányok
illatos tomporai, s míg a végső
csodálatosság lesz a halhatatlan gerezdekből,
tudjátok,
hozzáértő atlétakarok virtusos s gondos
keze is kelletik hozzá.
Ünnepek remegő kézzel csurgatott bora,
ha Máriának s a kisdednek
én is ajándékot küldhetnék,
téged csomagolnálak ezüstpapírba.
Gondoskodó kezét az Istenszülő Nagyasszony
már csak e pár cseppért is terjessze
jobban fölénk!
Mert nem bor ez csak, hanem jelkép,
ilyet tud ez a föld,
ilyet tudnak a gazdái,
s nemcsak bosszújuk hatalmas olykor,
hiszem,
hanem egyszer jókedvünktől is dörgő lesz még
a Kárpátok medencéje!







Kölcsey: HIMNUSZ


,,Értünk Kunság mezein
Ért kalásztlengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél".







Márai Sándor MAGYAR BOROK


,,A kincs nehezen fekszik a hegyek oldalán. Megérett, tele van illattal, nehéz borfajták előízével. A hűvös, napos délutánban melegen illatos az egész táj, az érett szőlőben erjedő újbor előíze ez, a világnak s a magyar glóbusznak ez a csodálatos kincseskamrája színültig megrakottan várja a szüretet. Mert ilyen a bor, ez a bor, hát hol van még ez a csodálatos bor, micsoda titkos
ereje a földnek és a napnak, micsoda összejátszása a természet s az emberi munka feltételeinek, hogy ezen a kis pár kilométeres pontján a nagy földnek terem csak meg ez az ünnepélyes, ez a méltóságos, ez a sehol nem termő hegyaljai bor?(...) Eszembe jutnak borfajták, amiket ittam, őszinte szívvel mondhatom, végigittam a fél világot, ittam cankót, ami az olajfák hegyén termett és fanyar skót és fekete dalmát és nehézkes rajnai s szentimentális görög és buja olasz borokat s hosszú éjszakákat tanácskoztam a magyar homok borával, de ezt a kiérett, ezt a méltóság-teljes, önnön illatával és súlyával utolsó cseppig eltelt hegyaljai bort, ezt nem ismerik sehol másfelé a világon.(...) Úgy áll az üres pincében ez a bor, mint az arany. A sziklába vágott, kriptaszerű pincékben, egy-egy mellékágban áll és érik húsz, harminc esztendeje, itt ötven liter, ott száz liter aszú. Neve nincs, nincs ára, nem kerül forgalomba. Érik a sziklaüregben, mint az arany. A lopóban nehezen kúszik fel, sűrű mint a méz. Nem innivaló ez. A gyertya-fényben sötéten üt át a poháron. Ez talán a legnemesebb bor a világon.(...) Van valami magyar királynak való ebben a borban. Ferenc József értett hozzá, neki pincéztek itt száz holdon aszút és szamorodnit, udvari ebédeken is a legnehezebb idevaló bort itta s nagyon jól bírta ezt a bort, amit neki kapáltak, neki gálicoztak, neki szedtek, neki tapostak, neki pincéztek"







Mikszáth Kálmán

"Tokajit iszogatva még az elöregedett férfiak is házasságra gondolnak"







5. AZ EGRI BOR A MAGYAR KÖLTÉSZETBEN


Eger mindenekelőtt az 1552-es várvédelem során mutatott hősiességével és borával vívta ki jó hírét itthon és a nagyvilágban. Elsősorban ez a két téma avatta a költészet múzsájának egyik kedvelt tartományává is.








Boros Edit: HÉT HAIKU


Visszhangos tájék:
aranyősz hívogat ma
borkostolóra.

Hány hosszúlépés
borongolón
Szépasszonyvölgye?

Mámoros présház,
mint aki vendéget vár:
egri leánykát.

Napglóriásan
csordul a muskotályos
fürtös kelyhekbe.

Telt poharamban
érik a rubinbogyó:
bikavér cseppje.

Felhangolt tücskök
kabócát játszanának
két korty óbor közt.

Hordóarcú hold,
gyújts pincevilágot
józanodásra.







Gárdonyi Géza: BORDALOK


I.

Hidd el pajtás nem érdemes búsulni
Sötét éjjel temetőbe indulni,
Holnap is nap, virágok még teremnek,
Igyál pajtás! Vess ágyat a kedvednek!
Nekem is volt szép szeretőm vagy
három!
Hál'istennek nem lett egy sem a párom,
Nem is adtam nyakamat a kötélnek,
Inkább mentem mindegyikhez
vőfélynek!
Hidd el pajtás nem érdemes szeretni,
Boldogságot leányszívben keresni.
A szerelem bánattenger hajója
Pokol partján köti ki a hajtója.

II.
Azért teremtett az Isten venyigét,
Hogy könnyebben megérthessük az igét.
Lám a pap még az oltárnál is iszik,
Mert különben az ördögök elviszik.
Aki iszik azt az Isten szereti,
Menyországi szőlőjébe vezeti,
Csakhogy ezt a feleségem nem hiszi,
Ha berugok, a szűrömet kiteszi!







Gárdonyi Gáza: A BOR LEGENDÁJA


Szólt az Isten: "Kedves fiam, Nóé:
Itt a szőlő, kóstold meg, hogy jó-é?"
Felelt Nóé: "No, megöregedtem,
de ilyen jó bogyót még nem ettem."

Szól az Isten: "Kedves fiam, Nóé:
A csípős must, hadd lássuk, hogy jó-é?"
Felelt Noé: "Ihaj, csuhaj! Sári!
Három Istent kezdek immár látni!"

Szólt az Isten: "Kedves fiam, Nóé:
Hát az ó-bor, hadd lássuk, hogy jó-é?"
Felelt Nóé: "Iszom reggel óta:
Gyere pajtás, van még a hordóba!"







Kiss Benedek: EGRI BIKAVÉR


Egri Bikavér -
kiveszik tán belőled végül
a tüzes-nemes kadarka?
Papok pincéi
őrzik még ízeidet!
Úgy magasodsz föl, mint a
hajdani Ápisz-bika, ha
üzekedni készült,
s alatta a kis folyató tehénkék
lába megroggyant.
Egri Bikavér,
én hiszek benned,
mint a szénszemű palóc menyecskék
erkölcsében,
mint a nagyfütykösű palóc legények
virtusában,
és nagyra tartalak téged,
nagy bor vagy te
a nagy borok között,
de a világ is úgy ámul rád, hidd el,
ha kadarka is tüzesít-nemesít,
s fölszikráznak tőled újból
a lebecsült régi lándzsák,
Balassák kardja,
s Dobó Katica tébolygó szemei!







Márai: AZ EGRI BOR


,,A borhoz nemcsak vulkanikus hegyvidék kell, a talaj sajátos ásványi összetétele, gondosan válogatott és megmunkált szőlővenyigék; a borhoz kegyelem is kell. A nagy borvidék olyan,
mintha áldás lenne rajta. Ez a profán kegyelem árad az egerkörnyéki tájból.(...) Csak a Provance tájai ilyen áldottak. Mintha a nap másféle fénytöréssel érintené a dombokat, mint máshol, más tájakon. (...) Ez a táj bölcs, mosolyog.(...) Az ember és a táj évszázados erőlködésben összefogtak, hogy teremtsenek valamit, ami többlet és fölösleges a természetben. A termés, a gyümölcs táplálék; a bor többlet, illatos és titokzatos ajándék, mellyel a megáldott táj játékosan megajándékozza a szomorú embert.(...) Nagy borok megszabják egy táj embereinek vérmérsékletét, s így megszabják sorsukat is. Egerben nyájas a bor. Nem véletlen, hogy ez a barokk városa.(...) Nem véletlen az sem, hogy Eger a papok városa. Ahol okos papok élnek és jó bor terem, az élet öntudatos, szelíd formát ölt. Egerben összhang van a táj és a város embereinek vérmérséklete között. Egy város szellemi hőfokát nemcsak a könyvtárakban lehet mérni, hanem a borospincékben és az emberek modorán is.(...) Bikavér, mondják távoli borivók és legyintenek, mikor Egerre kerül a szó.(...) A valóságban Egernek csak cégére a bikavér. Egerben, elárulom, nem bikavért isznak, hanem rizlinget és sillert.(...) Az egri siller kevéssé ismert terméke ennek a tájnak, de az itteniek tudják, hogy ez a szelíden édes, rubin-csillogású bor igazibb kifejezője Eger lelki alkatának, mint az ünnepélyes, vérbő bikavér, ez a
pathetikus és komor-gőgös dísztárgy, melynek híre elvitte a város nevét a világba".







Petőfi Sándor: EGER MELLETT


Hol jó bort érezek, betérek;
Ne térnék hát Egerbe?
Ha ezt a várost elkerülném,
Az isten is megverne.

Egyúttal azt is megtekintem,
Hol vítt Dobó nagy lelke;
És felköszöntöm, aki őt oly
Dicsőn megénekelte.

S ha majd, amint hiszem, a bortól
Hatalmas kedvem lészen:
Még verset is csinálok - Pesten
Eladhatom jó pénzen.

Áll a határzat, áll erősen,
Be kell Egerbe mennem!
Mert ennyi édes vonzerőnek
Szívem nem állhat ellen.







Vitkovics Mihály: AZ EGRI BORHOZ


Egri bor, annyi ezer jó napjaim életadója,
Tégedet áld, mint én, mind ki belőled iszik,
Verset is ír, táncol, minden bút félre felejt el...
Egri bor ott, hol nősz, ott van a szent Helikon.







6. SZENTGYÖRGY-HEGYI BORDALOK KISS BENEDEK LÍRÁJÁBAN


A táj, ember, kultúra egységét bukolikus szemlélettel és pannon derűvel megéneklő Kiss Benedek (Akasztó, 1943. március 19.- ) a kortárs irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja.








Kiss Benedek: HAJNAL SZENTGYÖRGYHEGYEN


Köd üli meg lent a lapost,
mint dögös púpja a pupost,
köd fölött piros sugár
mint Jézus a vizen jár.

Hol vagytok, ti madarak?
Fölszakad a pirkadat,
de a vidék csendje oly holt;
rigó csak városban rikolt?

Elment a munkásvonat
a morc Badacsony alatt,
a Nap kazánja föllángol,
kibújok az éjszakából.

Tallér kutyám kenyeret kap,
tüdőmbe nikotin harap,
kisszékemre települök,
rigó helyett én fütyülök.

Kis párom biz jól alszik,
szuszogása kihallszik,
Csabagyöngye míg cukrosul,
álma rózsállva fodrosul.







Kiss Benedek: KÉSŐ-INDIÁN-NYÁR


Gesztenye gurul, mint a nevetés:
puttó-hasát csiklandozza a fény.
Levelek cseppje sárgáll, mint a méz.
Darazsak dongnak rakott venyigén.

Szüreti idő, késő-indián-nyár.
Ha ki most nem szed, bort másnál iszik.
Méz hulló cseppje - akácfalevél sárgáll.
Langy sugár: tarts meg, tarts ki tavaszig!

Tengerek hava szakad ránk nem sokára,
jég-fog őröl majd, zabál a fehér.
De most még késő-indián-nyár van.
Darazsak dongnak rakott venyigén.
S gesztenye gurul, mint a nevetés.







Kiss Benedek: MIKOR A PRÉS FÖLSZAKAD


Ó, az a mámoros pillanat,
amikor a prés fölszakad!

Mikor az egymásba sajtolt szemek
az utolsó csepp mustot is kihabozták,
mikro a csavarok meglazulnak,
s boldog szisszel tágul ismét
a préskosárba nyomorított
szőlőfürt-ország!
Ó, az a mámoros pillanat,
amikor a prés fölszakad,
mikor az egymásba sajtolt szemek
az utolsó csepp mustot is kihabozták!
Ropognak az áttételek,
ekkor már húzni nem lehet,
nem szabad,
pattognak a kemény akácfa-présfák,
hiszen az egymásba sajtolt szemek
a végső csepp mustot is kisajogták,
a legédesebb nedvet leadták,
ekkor már húzni nem szabd,
nem lehet,
repednek a kemény akácfa-présfák.

Ó, az a boldog pillanat,
amikor a prés fölszakad,
s boldog szisszel nyújtózik ismét
a préskosárba nyomorított
szőlőfürt-ország.







Kiss Benedek: ÖREG TŐKÉK KÖZÖTT


Öreg tőkék közt fiatalodva
ülök a Szentgyörgyhegyen.
A Szentgyörgyhegyen
mindig fúj a szél,
hogy aki dolgozik sajogva,
melege ne legyen.

S a zöld kendőjű hegyek is körben
- a Szigliget
Badacsony,
Gulács -
hűsítsenek, mint pásztoróra hevében
egy ismeretlen lánykacagás.
Még csak reggel van.
A völgyek metszett
gyümölcstáljait harmat füröszti.
Harsog a Nap, és
egyszerre
én is dalolni kezdek,
mint a kút vize, számon
pogány kedv ömöl ki.
Igen, a harc a gazzal
nyúvasztja derekam
tenyerem kérgét, persze,
hólyagok poloskázzák,
persze,
persze,
persze -
de akinek dala van,
magához vonja azt
a pólyázó magasság!
Éneket választ ki a lélek,
miként a testem verejtéket!







Kiss Benedek: SZEMÉT-KIRÁLY


Utcaseprő-szél,
idült nyugdíjas,
te nyughatatlan
északi szél
jól jönne most, ugye,
hogy tovább fújhass,
egy kis borocska,
míg tart a tél?

Forralt borocska ám,
fahéj, szegfűszeg,
borssal meghintve -
az volna jó!
Mínuszok járnak még,
a tócsa dermedt -
forralt bor volna csak
vagy fél akó!

Mínuszok járnak még,
behúzott nyakkal
kopog el sietve,
ki erre jár,
te söpörsz csak merőn,
gúnyos ajakkal,
északi szél, te
szemét-király!







Kiss Benedek: SZENTGYÖRGY-HEGYI FÉLÁLARC


Fönt, a szőlőhegyen jó nekem,
hol nem ér el a város zsivajja!
Idegen, jaj, minden idegen
a világban, s minden idegem
mégis az otthont, rokon akarja.

De rokonom nincs e kocsmazajba,
mit fájó torokkal nem tudok
túldalolni, s mit nem állhatok.
Itt ha új avar hull holt avarra:
Isten lép csak. Ott: minden unott.

Ott engemet már minden elhagyott,
nem lehet már magam tovább csalni.
Kit szerettem, mind megtagadott,
s tudom, nemsokára meghalok -
ó jaj, meg kell halni, meg kell halni!

Szívem mindig félt a lakodalmi
vígságoktól - nem kell félni már.
Belenyugszom: nem kell élni már...
S mégis: mégis. S: ó jaj, meg kell halni!
Fájt lennem, és: elmúlnom is fáj.

Harcok ura lesz, ki lekaszál,
mégis! - mindig harcba kényszerültem:
én, kinek a harc biztos halál,
ki akkor jut messzebbre, ha áll,
s töpreng magon, magán elmerülten.

De immár a tőkék közé ültem -
itt, a szőlőhegyen jó nekem.
Nem nagy orom: pannon táj, mit hűtlen
nem hagytam el, bárhová kerültem.
Nem orom, de szőlőt, bort terem.

Ülj mellém a padra, kedvesem,
add kezed: este van már, este.
A hold-lámpás ég, de már nekem
cigány tücskök cirpelik idelenn
altatómat: Tente, tente, tente...







Kiss Benedek: SZENTGYÖRGYHEGYI OLASZRIZLING


Itt élek nyáron,
a Szent György-hegy alatt,
a bazaltorgonák sípjai alatt,
és mivel felettünk lebeg az Isten:
az Isten lángszóró szemei alatt,
ahol a szőlőlevelek miriádjai:
zöld fülek, hallgatóznak,
hallgatják leendő boruk titkát.
Mennyi fickós tűz lobog boraidban,
Szent György-hegy elfekvő elefántja!
Mily szárnyalásra készted a lelket,
tüzes olaszrizling,

Szent György-hegy első bora!
Barátom boltíves pincéjében
munka után ha
hersegő testedet harapjuk jó fogakkal,
hogy szikrázik tőled az élc, a szellem,
hogy harsan pajzán történetekre
a legyőzhetetlen, szilaj nevetés!
Olaszrizling!
ha zöldesfehéren csillámlasz
a metszett kehely-poharakban,
felejti az ember a fáradtságot,
s ha kimegy pösölni a csillagokkal kivert éjszakába,
hetykén veti meg lábát, s úgy nézi
szemközti fényeidet, Badacsony,
mint aki e tájat immár
el sose hagyja,
mint aki örökkön,
s örökkön mámorban él.







Utassy József: A ZÖLDVELTINI


Bizony mondom nektek,
nem apad el soha
a zöldveltelíni:
Kiss Benedek bora!

Gyújtogat már a Nap,
csóvát dob a tájra,
lángol Szent György hegye,
lobog, mint a máglya.

De mit látok, nagy ég!
Bence meg az Isten
borozgatnak bent a
cigarettafüstben.

Borozgassanak is,
mert az idő hitvány!
Bencénk előtt papír.
Az Öreg meg diktál.

De míg az Úristen
ragyogván ott ragyog,
két koccintás között
Benedek dalba fog.

Összeölelkőznek,
kart a karba fonnak,
a csűrdöngölőtől
csakúgy reng a padlat.

Gondolj a világgal,
uram: sokat ittál!
Dobrokol a Göncöl
paripája kint, vár.

A falon hirtelen
kristálypohár csattan.
Benyitok a házba
óvatosan, lassan.

- Mi történt, barátom?!
Eljött Nagycsütörtök?
- Gyere, édes komám,
vigyen el az ördög!

- Láttam, amit láttam:
nem ördöggel ittál!
De az sem kutya ám,
ki előtted itt áll.

Hamar azt a verset,
ide vele gyorsan!
(Először szellemi
szomjúságom oltsam!)

És cincáljuk Bence
avagy az Úr versét - - -
Sarkcsillag fordítja
virradatba esténk.







Ködöböcz Gábor. ÚJ ÉLETRE KELT EREK
Kiss Bence barátomnak

Illa berek nádak erek
Megújultak ám az erek
Mondikálok mendegélek
Kilenc gróffal sem cserélek

Illa berek nádak erek
Füstfelhőket eregetek
Borozgatok éldegélek
Kilenc gróffal mért cseréljek

Illa berek nádak erek
Bordalokkal szárnyra kelek
Hulló hollót emlegetek
Ködigabi beleremeg

Illa berek nádak erek
Én vagyok a Kiss Benedek
Borgyöngyökkel töltekezek
Mindhalálig énekelek







7. SZEKSZÁRD SZŐLEJE ÉS BORA BABITS MIHÁLY KÖLTÉSZETÉBEN


,,A szekszárdi kifejezetten nőbor, éspedig leginkább huszonhét-huszonnyolc éves asszonyhoz hasonlítanám, erejének és szépségének teljességében, szerelmi tudásának csúcspontján, tökéletesen felszabadulva, de bámulatraméltó ízléssel és elképzelhetetlen édes tűzzel. A szekszárdi a lakodalom bora. Ez emeli át a menyasszonyt a házasságba. A mer tiszta Venus-bor."

Forrás:
Hamvas Béla: A bor filozófiája (144. o.)








Babits Mihály: ÉHSZOMJ - Részlet


...Betelni mindenféle borral,
letépni minden szép virágot
és szájjal, szemmel, füllel, orral
fölfalni az egész világot"







Babits Mihály: KÉT NŐVÉR - Részlet


Két nővér megy, ó Lélek, örökkön, az egyik előtted, a másik utánad:
az egyik a fekete Bánat, a másik a vérszinü Vágy...
... és kínál borral a Bánat, és kínál vérrel a Vágy







Babits Mihály: MAGAMRÓL I - Részlet


...Csöpp szőlőszemnek születtem...
Hány rossz madár vas-csőre vítt felettem...
Rossz végzet tölté fürtömet tömötté,
mert szomszéd szemek szögletes-zömökké
nyomtak, ki szépnek, szabadnak születtem,
s nemes-
rohadni napmagányt szerettem...







Babits Mihály: SZŐLLŐHEGY TÉLEN


Az egész szőllőhegyet látni most
a hegy husát most látni meztelen
mint ájult hölgy, mutatja fesztelen
telt formáját, a gömbölyüt, csinost,

A barna föld emlőjét látni most,
emlőt száradva, dombot nesztelen
hol az áttetsző gyöngygerezd terem,
melyből szürik a mézizű pirost.

Karók serege bús-meredten áll
arannyal árnyal a ferde sugár
a puszta hanton egy lélek se jár.

December, január, és február -
mikor jön már a tavasz és a nyár?
a fosztott tőke álmadozva vár.







Babits Mihály: Vile potabis


Szerény borral kínállak íme
nem Szekszárd régi lángbora:
ennek világosabb a színe
és szelídebb a mámora
de mégsem altató, butító
s nem durva főleg, s nem hamis
s vélném, baráti körben itt jó
olykornap ily olcsóbb bor is.
Kertem bizony már járta féreg
pár tán még most is benne rág:
de rohadjon a régi kéreg:
adott uj vesszőt - uj világ!
uj vesszőt, mely bár fája vérez
lombja rozsdátalan kihajt,
uj vesszőt amely meg sem érez
most semmi férget, semmi bajt!
Uj vesszőt, melynek bár gyümölcse
savanyubb a tavalyinál
elég hogy kádamat betöltse
és nektek enyhülést kinál,
ha szátok izét ronda karcos
rontá vagy édeskés barack -
s nekem erőt uj kapaharchoz
veletek, gyűvötény, tarack!







8. BOGÁCSI BOROK DICSÉRETE

Bogács, a Bükkalján található 750 éves település gyógyító hatású termálvize mellett leginkább borairól híres. A népszerű üdülőfalu egyik idegenforgalmi nevezettessége a minden évben június végén megrendezett BÜKKVINFEST, a Nemzetközi Borverseny és Bor-fesztivál.








Fecske Csaba: BOGÁCSI PINCE FALÁRA


Néhány pohár finom nedű,
s az ember örökéletű,
és megpendül lelke húrja,
a mámor csiklandó ujja

játszik rajta újra meg újra,
élvezi ezt, meg nem unja,
hordólyukba bú a búja.

Érzékeny hangszer az ember,
bor nélkül cincogni sem mer.
Bor nélkül fals hangon szólna,
mi lenne, ha bor sem volna?







Hajdu Imre: BOGÁCSIAK A MENNYORSZÁGBAN - Részlet


,,Folyton Szomjas Tiha, kezében a 20 literes hordócska borral, bánatosan elindult amerre Szent Péter
mondta. De nem ment messzire! A szíve nehéz volt, torkát a sírás szorongatta. Bánatában leült a
mennyország kapujától nem messze az árokpartra, s elkeseredésében a hordócska tartalmát kezdte
kóstolgatni. A tüzes bogácsi bor most is megtette hatását.(...)

- Miféle bor ez, fiam? - kérdezte kíváncsian Szent Péter, akiről tudnivaló, hogy gyengéje a jóféle nedű, ráadásul ért is hozzá, arról papírja is van, mert a fáma szerint valamikor, még a földön járva, Lillafüredre tévedve, elvégezte egy bizonyos István nádor nevű borlovagrend somelie (pohárnok) tanfolyamát. - Péter bátyám ez amit én itt iszok, bogácsi bor. Venyige Rézi pincéjéből - felelte Tiha. - Ha meg nem sértem, kóstolja meg! (...) - Szűz Máriám! - kiáltott fel. Ez tényleg jó bor! - s újra meghúzta a hordócskát. Még jobban ízlett neki.(...) Így került be Folyton Szomjas Tiha a mennyországba, ahol azóta is jó dolga van, úgy él, mint Marci Hevesen. Az angyalkák kényeztetik, az égi szőlőskertek termését őrző pincék kulcsából másolatot kapott, vagyis szabad bejárása van ezekbe a pincékbe, s annyit ihat, amennyit csak megbír inni. Teszi is ezt becsülettel, bár - s ezt csak önmagának meri bevallani, Szent Péternek el nem árulja, bár szerinte Szent Péter is tudja már ezt -, a mennyország bora nincs olyan jó, mint a bogácsi. Üzent is barátjának le a földre. Kaparó Kelemen álmában kapta meg Tiha üzenetét, miszerint amikor ő, Kaparó Kelemen úgy érzi, el kell költöznie a földről véglegesen, ne felejtsen az útra magával hozni egy kishordónyi bogácsi rizlinget.
Mert ez a bebocsátás ára.(...) Kaparó Kelemen mindenesetre így cselekedett, s lássanak csodát, amikor a bebocsátásra várók sorában meglátta őt Szent Péter a hordócskával, félrehúzta, s az üzlet már is megköttetett. Nem kellett mennie semmiféle lélek-röntgenezésre, hanem a szolgálati lépcsőn egyből a mennyországba került, s újra találkozott jóbarátjával, Folyton Szomjas Tihával. Később egyre több bogácsi indult utolsó útjára hozzájuk hasonlóan, kishordóval. Múltkorában megbízható forrásból úgy értesültem, hogy a mennyországon belül már külön városrészük van a bogácsiaknak, mert olyan nagy számban vannak ott jelen. A mennyország kapujában Szent Péter pedig kicsattanó, piros arccal, bölcsen mosolyog. Az angyalkák azt suttogják, a bogácsi bortól lett ilyen".







Szabó Bogár Imre: BOGÁCSI ÜZENET


Hallod-e, Vándor, vitt hírül a brüsszelieknek,
nemcsak a bor jó itt, s nemcsak a birkagulyás!

Ömlik a hévíz, isteni gyógyszer a sok nyavalyára:
estefelé már dalra fakadnak a némák,
s táncol a sánta, a béna, a Csáter apó ős-pincesorán.

Szorgos az ember, meg csupa szív. Nem álnok a jó szó!
Nyitva az ajtó, mert őket is várja Bogács!







Székely Dezső: BOGÁCSI BORDAL


Ahogy a fecske ősszel Afrikába,
úgy repülök én bortermő Bogácsra.
Nyugodj meg, szívem, te fáradt, te kóbor,
száz évig éltet a bogácsi óbor:
ezt rendeli orvos, beteg
az utolsó kenet helyett.

Baráti körben, szép muzsika mellett
a gond, a bánat elszáll, mint a felleg:
fejed sosem fáj, fogad el nem vásik,
ha jó bort iszol, vérgyújtó bogácsit:
ezt rendeli orvos, beteg
az utolsó kenet helyett.







Varga Rudolf: BORORSZÁG SZÍVE: BOGÁCS


Borország, borvilág szíve: napfényes Bogács!
Bükknek szőlőkertes palástja, történelmi e táj,
Orákulum-pincesorod présein orvosság
cseppen,
Nektárborod kerek, rövid, élénk, testes,
Golyvás, sápkóros, beteg városi embernek,
Patika a présház, ha buzgalommal hódol a
csillogó lének,
Áldott legyen Dionűszosz-kultuszának minden
cseppje,
Melytől tüzesedik a bogácsi tudós borvitézek
kedve,
CSobolyó alá tartsuk hát, barátom a kulacsot,
serleget, ónkupát,
Mert a bukés, fűszeres bogácsi bor mondatja ki,
A VILÁG LEGŐSIBB
TÜNDÉR-IGAZÁT!







9.A SOMLÓI BOR LEGENDÁJA

Hamvas Béla A bor filozófiájában számos borról (hegyaljai, szentgyörgyhegyi, badacsonyi, egri) beszél fölöttébb elismerően, de leginkább az általa somlainak nevezett nedűt emeli piedesztálra.
,,A somlai tűzbor, vulkánon termett. Minden borunk közül a somlai számomra a nincs tovább.(...) A somlai számomra az a szoláris, szőke hímbor, amely a legmagasabb teremtő spiritualitás olaját tartalmazza, és pedig boraink közül egyedülálló tömény tisztaságban.(...) Bár minden komolyabb hegyi bor inkább a negyvenen felüli kornak, mint a fiatalságnak felel meg, a somlai az aggastyán bora. A bölcsek bora, azoké az embereké, akik végül is megtanulták a legnagyobb tudást, a derűt.(...) A somlai bor hieratikus maszkjában éreztem magam a legközelebb ahhoz a kiérlelt derűhöz és bölcsességhez, ahhoz az intenzív teremtő mámorhoz, amely ezt a világot megalkotta.(...) Egyetemes bor nagyon kevés van - olyan, amit például az egész emberiség egyszerre ihatna valami nagy ünnepen, mondjuk a világbéke ünnepén. Erre a célra én boraink közül egyedül a
SOMLAIT ajánlanám".








Berda József: A BOR FENSÉGE


Bazalttüzes borod a föld
Legszerelmreszomjasabb méhe szüli e
költői kedélyt sugárzó szent hegyen.
Ki látta igaz italod, tudja már
mivé változik tőled, mámorító
illatú, arany-zöld látomásunk







Berda József: A SOMLÓ TETEJÉN


Bazalttüzes borod a föld
legszerelemszomjasabb méhe szüli e
költői kedélyt sugárzó szent hegyen.
Ki itta igaz italod, tudja már
mivé változik tőled, mámorító
illatú, arany-zöld látomásunk!
A tűz titka lobbant ki a körülötted
áradó síkságból s lám, heggyé
emelkedtél mindnyájunk örömére itt.-
Iddogálván mandulás zamatú
nemes nedvedet: szinte szerelembe
szaladó lendület feszíti minden
izmát annak, kire rámosolyogsz;
így kerekedik kedve jó munkára is,
- csak méltó módon élvezze a varázslatot!
Immár magukba mélyedők, hazájuk
boldogulásáért buzgolkodók itala
légy mindig, kik oly derűtelt, lobogó
lélekkel bandukolnak-bukdácsolnak most
göröngyös-macskaköves útjaidon mennybéli
magasodra, mint a gyermeteg lelkű,
éneklő zarándokok!







Jankovich Ferenc: SOMLÓ


Lágy derűvel, szelíd fénnyel
kékellő, lánglelkű domb -
Varázshegy, mely csodát mível:
Somló, a Dunántúlon!
Szűrd a bort,
mint kiforrt
lánymosolyt,
vén bazalt,
Somló!

E bor, mintha Ámort innád,
tűzbe visz, bár kortya lágy:
tőle birtokló hatalmát
növeli a férfivágy. -
Bűvös íz,
bájos íz,
tűzbe visz,
lángba visz
Somló!

Somló, tág csokrú szabadság
koszorúzza vén fejed!
Fürtjeidet símogassák
lágy tenyerű istenek!
S nőljön itt
sok fi, kit
láng-nedűd
tettre fűt,
Somló!







Kiss Benedek: SOMLÓI JUHFARK


Csóró életem ajándéka,
nagyravágyó, de
kisemmizett szerelmem,
te világszépe!
Kemény vagy, mint Áron
vesszeje vala,
miként az Írás,
s oly ritka is vagy,
mint ama vessző!
Nem hiába neveztettél
Bécsben
a ruganyos matracokon
gyerekcsináló bornak!
Ha téged illethetlek,
vitézlő s hűtlen gondolatok
marják eszem,
s olyannak képzelem a
Ságot és a Somlót,
mint szalmakazalban ropogó
fölbillent rakott szoknyát.
Mit whisky, gin vagy konyak,
ha te boldogítod a lelkem!
Egykedvű férfiak csapolnak pedig
minden tavasszal,
de kérlek,
virágozz,
foganj is meg,
ne legyen belőled
kényes somlai egyke,
s ha idegen helyekre kerülsz,
számítsd föl busásan árad,
hisz vetekszel te
a legjobb Rajnai borral,
de hozzám,
csóró imádódhoz
mindétig jó szívvel légy.
Én ingyen is imádlak!










Márai Sándor: MAGYAR BOROK


,,Más a helyzet a somlaival. Már a neve körül sok a fogalomzavar: ejtik 'somlainak', aztán 'somlyói'-nak, de mindez csak suta beszédhiba. Becsületes neve ,,somlói", s mint a nagynevű, kihaló családok, ez a bor is megköveteli, hogy nevét helyesen és tisztességesen ejtsük. (...) Somlói borban a magyar legnemesebb tulajdonságai élnek: keleti bölcsesség és nyugati műveltség. Van benne valami Ázsia nyugalmából, Európa kíváncsiságából. Ez a legszerencsésebb keverék borban és emberben. Nemcsak íze, illata, szesztartalma van, hanem mindenekfölött szelleme is van. Ez a magyar borok fejedelme. Kis területen termelik, s már nem sokáig: fáradt bor, lassan kivész a szőlőkből ez a
fajta. Illata olyan, mint a fehér burgundié, de annál is nemesebb. Van egy fajta somlói, 'Arany tűz' a neve, s pontosan olyan: tűz és arany keveréke. Ez a bor rábeszél. Ezt mondja: 'Élj'. Ezt az egyetlen szót mondja, de olyan következetes erővel, mint a latin versek a nagy tanulságokat. Mit szívott össze ez a bor a napsütésben, évszázados illatokban!"







Miszáth Kálmán: A NOSZTY FIÚ ESETE TÓTH MARIVAL


,,A Somlyó csaknem egy tökéletes, szabályos kúp, mintha egy óriás a kalapjából borította volna ki a földjét, a mintegy ezer holdnyi kúpot, mely voltaképpen három kúpból áll... Tűzhányó volt valamikor; a legfelsőbb kúp tetején tisztán kivehető a kráter üst alakú öble és szerteszét hever a sok lávakő még most is, később aztán, úgy látszik, meggondolta magát, vagyis észretért a Somlyó, hogy mennyivel okosabb lesz másképpen adni ki a tüzet, mint forró kőzetekben, forma dat esse rei és most már a legalsó kúpon díszlő venyigék gyümölcsén át jön ki a tüze. A pokolnak is vannak szerencsés ötletei".







Pápai Lajos EGY POHÁR SOMLAI BOR


Énnye. Be nem jól érzem belső részem,
Sem űlve, sem állva nem lelem helyem;
Mintha fáznának a testem tagjai -
Tán nem ártana egy jó pohár somlai!

Nini, mint az olaj, le oly könnyen hullt,
Még lábam öreg-ujja is megmozdult,
Bizony lehetnek bárkinek bajjai -
Elkergeti egy jó pohár somlai!
(...)
Lásd, vizissza, bezzeg elvisz jótova -
A szent Mihály patkolatlan görts lova.
S ha érzed a halál fojtó karjait,
Mért nem ittál egy jó pohár somlait!?

Jól figyeljetek hát reám, pajtások,
S amit mondok, eszetekben tartsátok,
Ha érzitek elbádgyasztó fagyait,
Igyatok csak egy jó pohár somlait!

Ne hallgassátok Grafenberg Prisznitzét
Csak ti töltessétek tele az itcét,
S bármit szólnak országunk orvosai,
Legjobb gyógyszer egy jó kancsó somlai!







Széll Farkas: SOMLÓI BOR


Poharamban Somló bora,
Igyál! igyál csak cimbora!
Igyál, igyál egy végtelent,
A multat nézd, ne a jelent!

Dicső hősök drága vére
Hullott a szőlő tövére.
Azért olyan tüzes a bor,
Miként a honfi vére, forr.
(...)
Nem is csoda, olyan bor ez:
Vérré válik, más vért szerez,
Más nemzetet tesz magyarrá,
Minket pedig magyarabbá!







Szűcs Dániel: SOMLÓHEGY


Egykor lángokat vetettél
Somlóhegy, most vesztegelsz
És kiégett köveiden
Szőlőfürtöket nevelsz.

Mégis jól tudod, mi voltál,
Híven érzed, amit rég:
Régi lángod, régi fényed
Boraidban most is ég.

Képed ez, te árva nemzet,
Mely elvesztéd fényedet,
Oh, de modd hát, szemeidben
Lángol-e még szent tűzed?...







Vörösmarty Mihály: SOMLÓHOZ


Rideg Somló, térföldi remete,
Reád száll a mezők lehellete,
Körül foly a nap, mint hű szerető,
Osztatlan hévvel, téged ölelő: -
A távol Marcal szellőt küld feléd,
Hogy illat és fény olvadjon beléd.







Vaczkó László

,,Az biztos, hogy ilyet, ilyen csodálatos bort nem ittam még. Másmilyent sem persze addig. De állítottam és állítom ma is - több mint fél évszázad után - hogy azóta sem! Ez volt az a bor, amit Ferenczi úr aranytűznek nevezett, s ami - elmondása szerint - a bécsi világ-kiállításon első díjat nyerve kapta ezt az elnevezést. Csodálkozásunkat és meghatódott- ságunkat a harmadik pohár után színlelni sem kellett már, mert az bizonyára észrevehetően látszott rajtunk. Felajzott hangulatban, elvarázsolt lélekkel bandukoltunk lefelé a göröngyösebbé vált úton a rózsaszínbe mártózott világba. Még a megkopott szegény Mária-szobrot is gyönyörű szép, fiatal leányzónak láttuk akkor. Azóta is itt van az az íz a számban, azóta is itt ég a tűz, ami beléfolyt ott a szívembe, az az aranytűz, ami a
somlai borban kiolthatatlan. Illatával, ízével, aranyával és tüzével lángol szakadatlanul minden új és újabb ízlelés után. És aki egyszer is megég e lángolástól, az mindörökre rabjává, vágyójává válik. Egyfajta hozzá való hűség kristályozódik a szívben tüze aranyától, mint a borkő, ahogy az idő múlásával a hordóban lerakódik. (...) Derűt, jó érzést, büszkeséget fakasztó ital, amitől megelégedéssel, békességgel töltődik fel annak fogyasztója".







Végső soron tehát a bor élete és kultúrtörténete az ember sorsának, a civilizációnak is tükre. A bor századok óta társunk, múzsa vagy barát, nélküle mérhetetlenül sivárabb volna az életünk. Bizton állíthatjuk, hogy a bor az ünnepi időt időtlen ünneppé emeli.


A BOR

Egy jó bor maradandó élményben részesít.

Bort inni jó. Nemcsak azért, mert jótékony hatással van a szervezetre, hanem azért is, mert jó beszélgetések, emlékezetes esték és bölcs gondolatok nem születhetnek nélküle.

Egy jó borban érezni a napfényt, a gyümölcs minden ízét, a szőlőbe vetett hitet és az érlelésére fordított gondoskodást.

A jó bor különlegessége természetes mivoltából ered. Egészséget hordoz magában, Napnak és Földnek energiáját. Csodálatos folyamatként alakul borrá a mézédes szőlőtermés, amely az ember számára áldásos öröm forrása. A bor nemcsak különleges táplálék, hanem szakrális szimbóleum is. Természetfelettisége a Teremtő szándékát tükrözi. Erőt ad, vidámságot és reménységet. Különösen fontos ez számunkra az év végi ünnepnapok közeledtével, csak okosan kell élni ezzel az isteni ajándékkal, túlzások nélkül, mértékletességgel.

A szőlő és a bor a mezőgazdaság egyik legfontosabb ágazata. Több millió embernek jelenti megélhetését, de nem csupán közgazdasági értelemben jelentős termékekről van szó. A bor, a több ezer éves hagyományok, a kultúrában betöltött jelentős szerepe, a gasztronómiára, egészségre gyakorolt hatása, kiterjedt szimbolikája következtében kiemelkedik valamennyi termék közül.

Kevés olyan területe van az életnek, ahol közvetve vagy közvetlenül ne jelenne meg. Nagy hatással volt többek között a költészet, a vallások, a történelem, az életmód alakulásában. Nem véletlen, hogy a bor a világ egyik legnépszerűbb itala, amelyet nap mint nap százmilliók fogyasztanak. Nemcsak egyszerű alkoholos ital, gasztronómiai kiegészítő, hanem közösségformáló, elgondolkodtató, helyenként filozófikus ital, búűző és vidámító társa az embernek.

Ahhoz, hogy a poharunkba tölthessük sok munka, odafigyelés, idő szükséges, kell hozzá megfelelő természetföldrajzi környezet, szaktudás, hagyomány, megfelelő technológia és nem utolsósorban a bor készítőjének lelke, egyedisége is.

Kívánok fogyasztásához, jóindulatú irigységgel, kellemes élményeket!







A borral kapcsolatban számos "vicces" mondást is használunk a mindennapjainkban.

Szemezgessünk most ezekből:

- Az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz bort igyál!
- Jó bornak nem kell cégér!
- A jó bort szódával, a szép szerelmet házassággal elrontani nem szabad.
- Étel mellett keveset, bor mellett sokat szoktak beszélni.
- Ahol a bor az úr, ott az ész koldulni jár!
- Akinek a bor csupán szőlőlé, annak a szex is csak anatómia!
- Ki a bort, a nőt és a dalt szereti rossz ember nem lehet!
- A bor kis mértékben gyógyszer, nagymértékben orvosság.
- Aki vizet önt a borba, Isten nyila verje orrba!
- Bort meg nőt csak tisztán!
- Vizet prédikál, és bort iszik.
- Többen halnak borban, hogysem tengerben.
- Megveri a bor az embert, meg az asszony szája!
- Bort iszik az úton járó, akár bolond, akár báró.
- Még a vénembert is táncba viszi a bor.
- A bor a némát is megtanítja szólani.
- Töltsük már a bort is, ne csak az időt.
- Borbarát van, de bajbarát nincs!







A borivók tízparancsolata

1. Bort soha ne igyál éhgyomorra.
2. Borivás előtt ne egyél édes ételeket.
3. Mindig légy figyelemmel az egyes borfajták hőmérsékletére.
4. Bort mindig megfontoltan, lassan igyál.
5. Apró kortyokban élvezd a bor zamatát.
6. Nemes borokat mindig tisztán igyál, soha ne keverd vízzel.
7. Tarts mértéket a borivásban.
8. Jobban ízlik a bor, ha eszel valami "hozzá illőt".
9. Szeresd a bort, de légy erősebb nála!
10. Bármikor, mielőtt bort iszol, egy pillanatra gondolj mindig arra, hogy mennyi fáradságos, verejtékes munka van egy pohárnyi nedűben.


Erdélyi boranekdoták

A bor eredete

A bort Noé találta ki unalmában. Hat állat vérét keverte össze. A hat állat az oroszlán, a tigris, a medve, a disznó, a majom és a galamb volt. Ez a hatféle vér mutatkozik meg a részegek hatféle természetében. Van, ki büszke, mint az oroszlán, kegyetlen, mint a tigris, düledezik, mint a medve, disznó módjára sárban hentereg, majomhoz hasonlóan bujálkodik, vagy olyan szelíd, mint a galamb







Astur - A bor legendája (Gárdonyi Géza verse)

Link



Petőfi Sándor - Bordal

Link



Jó borivó magyar ember - Forrás Néptáncegyüttes, Százhalombatta

Link


















 
 
0 komment , kategória:  Szép versek és idézetek  
Magyar Ottó: Az élet alkonyán
  2022-03-30 19:45:51, szerda
 
 










Magyar Ottó:AZ ÉLET ALKONYÁN




Mikor kezed, lábad úgy fáj, majd leszakad,
A hátad meggörbül az élet súlya alatt.
Mikor bajodról tudsz már csak beszélni,
Azt kérded magadtól: Érdemes még élni?

Ha zimankós télben kicsi szobád hideg,
Ha sok ismerős arc mind fásult és rideg
Ha a vérnyomásod naponta kell mérni,
Megint csak azt kérded: Érdemes még élni?

Amikor nem bírsz el már egy üres szakajtót,
Amikor napokig nem nyitnak rád ajtót,
Mikor a holnaptól rettegve kell félni,
Újra csak azt kérded: Érdemes még élni?

Amikor az idő ólomlábon halad,
És megkeseredik a szádban a falat,
Imádságodban sem tudsz semmit kérni,
Így sóhajtasz: Uram, érdemes még élni?

Ha népes családodból egyszál magad maradsz,
Amikor nem vetsz és már nem is aratsz,
A sorstól nem tudsz semmi jót remélni,
Hát csoda, ha azt kérded: Érdemes még élni?

Agyonhajszolt szíved akadozik, s kihagy,
Amikor rádöbbensz arra, hogy már senki se vagy,
Szégyenkezve indulsz némi segélyt kérni,
Keserűn fakadsz ki: Érdemes még élni?

Ó felebarátom, megértem keserved,
Méltányolom, hogy sokszor panaszra áll nyelved,
Túl kemény fából faragták kereszted,
Cipeled, vonszolod, minden tagod reszket

Mégis arra kérlek, próbálj meg remélni,
Próbálj a Sorssal bátran szembenézni!
Hiszen, lelked még nem üres, kiégett,
Vedd észre bátran körülötted a szépet!

Vedd észre tavasszal, ha megjönnek a gólyák,
Szélkuszálta fészkük hogyan igazgatják.
Villásfarkú fecskék hogy hordják a sarat,
Hogyan rakják fészküket az ereszed alatt.

Ugye, hogy szíved nem csak hideg márvány,
Vedd észre, mily csodás nyáron a szivárvány!
Feslő rózsabimbón hogy csillog a harmat,
Örülj nyár reggelén a sok madárdalnak!

Mosolyogj megértőn szerelmesek láttán!
Te békédet is őrzik katona a vártán.
Teérted is felkél Isten áldott napja,
Érted is mond imát kis templomod papja.

tárd ki szívedet minden szépnek, jónak,
Nyújts segítő kezet a rászorulónak!
Adjál szeretet, mit majd viszonoznak,
Mert hidd el az emberek nem is olyan rosszak!

Sütkérezz még kissé az őszi napsütésbe,
Lapogass csendesen az emlékek könyvébe!
S ha majd s Sorssal meg tudtál békülni,
A még hátralévőt könnyebb lesz leélni.


Magyar Ottó - Az élet alkonyán

Link


















 
 
0 komment , kategória:  Szép versek és idézetek  
Az erdő - versek
  2019-01-10 15:45:24, csütörtök
 
 










AZ ERDŐ - VERSEK


KÜLDÖM NEKED...


Ha a csókok, esőcseppek, akkor
Majd tengert küldök neked.
Ha az ölelések, falevelek, talán,
Erdőt is küldök majd neked.
Ha a szerelem szép és örök,
Az örökkévalóságot küldöm neked.


Ha kinézel kedvesem az ablakon,
S felnézel az égre rád ragyogok.
Majd a sok ezer csillag fénye,
Köztük én is ott leszek, fénylek,
S nézek le szeretettel, mindig rád,
S onnan kívánok neked jó éjszakát.







CSEND VAN...


Most nem szólhat senki sem.
Csend van -
Most téged hallgatlak
A magány végtelen,
De te most itt vagy velem


Szemem nem láthat
Kezem nem érinthet,
Mégis érezhetlek,
Most már bennem létezel...







NINCS IDŐ!


Az életnek mi haszna mond,
ha egyre hajszol, űz a gond.
Nem állhatsz meg a lombok árnyán


tűnődni, mint tehén s bárány.
S nem, nem tudok figyelni, ó jaj,
hogy mókáz a mókus a dióval!







A TÖLGYFÁHOZ...


A köréd ölelkező, elbűvölő erdők
fölé nőttél itt a tisztás közepén.
Te uralkodsz terebélyes koronás sátraddal,
pihenőt, dús füvű asztalt és ágyat
terítvén az arra barangolóknak.
Mint őrző angyala a tájnak, úgy
bájoltál el mikor alattad


nyugodtam meg, végül a hosszú út után.
Oly boldogan falatoztam, iddogáltam
csodálatos lombsátrad alatt, hogy aztán
elszenderítettél s az édes ébredés után
úgy öleltem meg hálából széles
derekadat, mint boldogságom legszebb,
legigazabb jegyesét.







MÁRCIUS VÉGÉN...


A késlekedő tavasz,
immár nem álom,
nevetve kopog a
harkály a fákon.
Feketerigó rikkant,


trilláz, mint első énekes,
ujjong a cinke is jelezvén:
él az élet, ébredez!







AZ ERDŐ...


A hatalmas erdő bátran és délcegen állt,
Nem merte senki számon kérni a hatalmát,
Egy patak csörgedezve folyt át az erdőn,
Szelíden,csendesen, tiszta vizével éltetőn.


Ellátom az állatokat, az erdő így kérkedett,
Adok nekik, mi kell, élelmet és védelmet.
De neked nincsen semmi hasznod,apró patak,
Felvered az erdő csendjét, elűzöd a nyugalmat.







FÁRADT ESŐ...


Fáradt eső hullott a fákra,
fáradt eső, csöndös eső,
égig ívelt a szivárványa.
Én azt hiszem: két hegy ilyenkor
belebúsult nagyon az égbe.


És bánatukban rátaláltak
egymás tétova kezére.
Ha bánat veri omló záporával,
a szívek is úgy kapcsolódnak össze
néhány percre egy színes szivárvánnyal.







NÉZD...


Nézd a békés őzgidát,
a róka pockot kerget.
minden boldog, minden vidám,


Még nem ismerik az embert!







ERDEI IDILL...


Nézz kedvesem szerteszét,
minden fénynek örül.
Hallgasd a madárzenét,
itt leng a fejünk körül.
Egy virág nyújtja feléd
finom hártya szirmait,


száz színét tárja eléd,
érezd az erdő illatait...
Ott egy harkály orvosol
rovartól beteg törzset,
egy csörgő patak eloson
mely ezer követ görget.







NYÍRFA...


Egyszer
nyírfát ültettem.
Nyírfa helyett
vers hajtott ki a földből,
zúg a versszakok lombja


fogalmam sincs róla
hogy történt mindez.
Azóta ha írok
a versem mindíg
nyírfaként sarjad







EGY KEZDŐ ISTEN...


Teremtek neked egy világot
Véremből lesznek a folyók,
izmaimból a hegyláncok.
Hajamból épül az erdő
szemem színű lesz az ég.


Vulkán lesz a szívemből.
Szeretném, ha bejárnád
ezt az egész világot,
én neked építettem,
lelkedből adj egy szilánkot.







HA AZ ERDŐ...


Ha az erdő besötétül,
sűrűbe visz be az út,
nem látjuk, hogy utunk végül
a sötétbe hova jut.


Ha az erdő fája ritkul,
nyílik az ég, süt a nap.
Látod az út merre fordul,
s ami rossz volt lemarad.







A KÖNNY...


Ha a könny a gyöngy:
A fagyöngyök az erdő könnyei,
Parány könnyek, mozdulatlanok,
Fák sudarára fagyott sóhajok,
Az erdő gyöngybefagyott bánata


Élősködők mint minden bánat,
Amely az élet ütőerére támad.
És lassan észrevétlen
Felszürcsöli vérét a büszke fának.







ÜZENEM...


Az erdőnek üzenem: ne féljen,
Ha csattog is a baltások hada,
Mert erősebb a baltánál a fa,
S a vérző csonkból virradó tavaszra,
Újra erdő sarjad győzedelmesen.


S még mindig lesznek fák, mikor a
Rozsda a gyilkos vasat rég felfalta már,
S a sujtó kéz is szent jóvátétellel
Hasznos anyaggá vált a föld alatt.







NÉHA MIKOR...


Néha mikor sírnak a fák...
Ezüst könnyük lepotyog...


Levegőben érezni a bánatot...
Sötét éjjelen mikor a hold is elfogyott...







ŐSZÜL AZ ERDŐ...


Tegnap százszínű,
libegő láng volt,
ma földszagú szél
karjaiban táncolt.
Holnap ha itt jársz,
s felfelé nézel,
elárvult nagy fák
üzennek a széllel.
Arannyal öntve


az erdő alja,
kusza virgács
a bokrok barna gallya.
Tüskés ág megfog,
s bús őszi jajjal,
elhult virágát
követeli rajtam






AUGUSZTUS...


Mint szépasszony ki arra ébred,
hogy arcán megkopott a báj -
szeme fakó, az ajka sápadt -
olyan a nyárutói táj.
A szeme sír, de ő dacol még,
próbálja kendőzni magát,
a szél kajánul szertehordja
a száradó sarjúk illatát.


Az ég kékje didergőn tiszta
de itt lent már minden fakul,
nem lángolnak úgy a virágok,
a fákról sárga pille hull.
De még itt van, még küzd, csatázik,
övé a kert, határ, az erdő -
utolsó legszebb mosolygását
könnyelműen tékozolja szét.







SOHASEM...


Sohasem láttam magam ilyen átformáltan,
Mintha szobrász igazított volna arcom vonalán
Hogy szebb,vígabb ábrázatot mutassak a világnak.
Sohasem éreztem, nem is selytettem nyithatók új utak
Vágyaimnak testemben. Mindennap egy szirmot
Bontasz lelkemben, ezerszínű virág leszek öledben.
Ragyog szemed összes tekintete, olyan eleven, tiszta,
Meleg, úgy félt, ölelne, gyengéden vonz,
Ettől vagyok ma olyan kisbolond.


Belebújtam képzelt világod csodás varázslatába,
Beteljesült tökéletesség az élet realitásába.
Komplex lényed széttöröm, hogy könnyebben
Hozzádd jusson a két világ összefort ereje, és
Annak mindent elsöprő kivételes szerelme.
Sohasem kell kiéletlen ábrándokat kergetned,
Én ott leszek,kezeimmel varázsszőnyegre helyezlek,
És elröpülünk édes párban a mennyekbe.







AZT MONDOD, HOGY A VERSNÉL SZEBB A PRÓZA?


A próza fű. A vers közötte rózsa.
A próza billegő házi kacsa,
csak úszni tud, bár oldalán a szárnya.
A vers csapongó énekes madár:
a földről mindig a magasba száll.
A próza csupa bővizű patak,
rajta hánykódva megy a gondolat.
A vers aranyló tiszta napsugár,


a gondolat benn ölelkezve száll.
A próza morgó malom kelepelése,
a vers a szívnek hárfa - éneke.
A próza málik, szertehull ha régi,
A vers örök, mint minden ami égi!


Az erdő - SlidePlayer

Link









































































 
 
0 komment , kategória:  Szép versek és idézetek  
Párbaj - avagy humor az irodalomban
  2018-02-23 15:00:41, péntek
 
 







PÁRBAJ avagy HUMOR AZ IRODALOMBAN


Bár az irodalom képviselői mindig is szívesen heccelték egymást, a műveken túllépő, hétköznapibb ugratásokat a nyugatosok, elsősorban Karinthy és Kosztolányi hozták divatba.

A magyar irodalom történetében híres az a szellemi-alkotói "párbaj", amely Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső között zajlott le. A Nyugat folyóirat köré tömörülők közt ez nem volt ritkaság, ám az a két költemény, amelyet egymásnak írt e két kiválóság, most is szellemes, hisz örömöt, kacagást vált ki minden olvasóból.

Az előzmény mindenképpen Kosztolányi "Mint aki a sínek közé esett" c. verse, majd Karinthy reagálása, végül Kosztolányi Dezső: Nyár, nyár, nyár c versével való záró poémája.







MINT AKI SÍNEK KÖZÉ ESETT...


/A vers egy röpke pillanat felvázolása. Tragikus cím: pillanatokon belüli halál vár arra, aki a sínek közé esett. Ekkor fut át rajta az élet teljessége, amit eddig átélt. Megfogja az édeset./


MINT AKI SÍNEK KÖZÉ ESETT...


És általérzi tűnő életét,
míg zúgva kattog a forró kerék,
cikázva lobban sok-sok ferde kép,
és lát, ahogy nem látott sose még:

Mint aki a sínek közé esett...
a végtelent, a távol életet
búcsúztatom, mert messze mese lett,
mint aki a sínek közé esett:

Mint aki a sínek közé esett -
vad panoráma, rémes élvezet -
sínek között és kerekek között,
a bús idő robog fejem fölött,
és a halál távolba mennydörög,
egy percre megfogom, ami örök,
lepkéket, álmot, rémest, édeset:

Mint aki a sínek közé esett.

/Kosztolányi Dezső: A szegény kisgyermek panaszai/







Karinthy ebben az alábbi versében nyilvánvalóan Kosztolányi nagy sikerű verseskönyvét A szegény kisgyermek panaszai címűt gúnyolja ki - méghozzá igen találóan. A klapec vagy a nyöszörgés szavak mindjárt a legelején mosolyt csalnak a szánkra. Arról nem is beszélve, amit a vers nem ír le, nem mond ki, de olyan érzékletesen szól róla, hogy a mai olvasó is szinte érzi...

És ehhez kapcsolódik az az ugratás, amely így maradt az utókorra: Kosztolányitól egy ízben a friss autogramtulajdonos mindjárt egy másodikat, harmadikat, sőt negyediket is kért. "Mondd, fiam, mire kell neked négy aláírás?" - kérdezte a költő gyanútlanul. "Tetszik tudni - hangzott a betanított válasz -, ötven Kosztolányiért kapok egy Karinthyt."


Karinthy Frigyes: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ

"A szegény kis trombitás szimbolista
klapec nyöszörgései" című ciklusból


I.

Mint aki halkan belelépett,
És jönnek távol, ferde illatok
Mint kósza lányok és hideg cselédek
Kiknek bús kontyán angyal andalog
Mint aki halkan belelépett.
Mint aki halkan belelépett,
Valamibe... s most tüszköl s fintorog;
Mint trombiták és roppant trombonok
S a holdvilágnál szédelegve ferdül
Nehéz boroktól és aranyló sertül
Úgy lépek vissza mostan életembe
Mint kisfiú, ki csendes, csitri, csempe
S látok barnát, kókuszt, koporsót, képet -
Mint aki halkan belelépett.







Karinthy Frigyes híres versét olvashattuk fentebb, melyben a Mester kigúnyolta Kosztolányit, elsősorban azt a kötetét, amely teljes ismertséget hozott a költőnek, A szegény kisgyermek panaszai című könyvét. Most pedig lássuk a másik Mester, Kosztolányi Dezső válaszát. Tökéletes összhangban van a két költemény: mondhatni, hogy annak, amibe "csendben belelépett" valaki az előbb olvasott Karinthy-versben, nos, annak most a forrását ajánlja fel a költő Kosztolányi. Igen fontos a költemény ajánlása is, és fogadjuk meg az ott található utasítást: olvassuk el mi is "minden irányban" a verset, ne feledkezzünk meg arról sem, hogy mi az akrosztichon: olyan vers, melyben a verssorok első betűit össze kell olvasni.

És ehhez jön még az a válasz, mellyel az aláírásgyűjtésre vágott vissza Kosztolányi:

"Egyszer egy egész gyereksereg rohanta meg Karinthyt, aki nagy büszkén kezdte osztogatni az aláírásait, ám a szignókat a lurkók értetlenkedve fogadták:
- Ja, hát ön nem Kosztolányi? Akkor nem is kell!" - és visszaadták a papírokat."


Alább olvashatjuk, mindezekre Kosztolányi Dezső mit válaszolt:


Kosztolányi Dezső: NYÁR, NYÁR, NYÁR


(Karinthy Frigyesnek, úri-magának, az embernyi embernek, de kicsit talán a Kálomistának is küldöm, azzal az instanciával, hogy ne átallaná elolvasni ezt a nekem-kedves poémát, minden irányban.)


Nyár,
A régi vágyam egyre jobban
Lobban,
De vár még, egyre vár.

Kár
Így késlekedned, mert az éj setétül.

Az élet

Siralmas és sivár
Enélkül.
Gigászi vágyam éhes, mint a hörcsög,
Görcsök
Emésztik s forró titkom mélye szörcsög.
Mostan hajolj feléje.

Közel a lázak kéjes éje.
Akarod?
Remegve nyújtsd a szájad és karod.
Itt ez ital illatja tégedet vár.
Nektár.
Te
Hűtelen, boldog leszel majd újra, hidd meg.
Idd meg.







Poénjaikhoz mindketten felhasználták például a felbérelt autogramkérőket. Egyszer egy egész gyereksereg rohanta meg Karinthyt, aki nagy büszkén kezdte osztogatni az aláírásait, ám a szignókat a lurkók értetlenkedve fogadták: ,,Ja, hát ön nem Kosztolányi? Akkor nem is kell!" - és visszaadták a papírokat.

Kosztolányitól pedig egy ízben a friss autogramtulajdonos mindjárt egy másodikat, harmadikat, sőt negyediket is kért. ,,Mondd, fiam, mire kell neked négy aláírás?" - kérdezte a költő gyanútlanul. ,,Tetszik tudni - hangzott a betanított válasz -, ötven Kosztolányiért kapok egy Karinthyt."

Karinthy Az Így írtok ti szerzője persze maga is a pályatársak állandó céltáblája volt. Szokásos kirakatnéző körútjai egyikén történt, hogy a műszaki bolt kínálatán merengve két fiatalember izgatott párbeszédére lett figyelmes:
- Ez a legnagyobb magyar író - mondta az egyik. - Jól nézd meg, nem mindennap látni ilyen nagy embert.
Karinthy dagadt a büszkeségtől, de persze úgy tett, mint aki nem hallja.
- De hát ki ez az ember? - kérdezte a másik.
- Hát nem tudod? Hunyady Sándor.
A leforrázva távozó írónak pedig a szemközti járdáról kajánul integetett a prózaíró pályatárs, Hunyady.


Később, a kommunista diktatúra éveiben a humor, az ugratás eszközei (a gúnyvers, a paródia és más nyelvi játékok) sok esetben az irodalmi túlélést is jelentették a mellőzött alkotóknak.







Örkény István: Az óbudai ikrek

Link



Írók a strandon

Link










 
 
0 komment , kategória:  Szép versek és idézetek  
Alkonytájt
  2018-01-12 17:00:48, péntek
 
 








ALKONYTÁJT









"Ne várd szelíden azt a végső éjt,
Tombolj, dühöngj, az alkony hogyha jő,
Védd, védd, amíg csak védheted, a fényt.
Ha minden büszke harc már véget ért,
És karjaidban nincs is már erő,
Ne várd szelíden azt a végső éjt.
Védd, védd, amíg csak védheted, a fényt."

Csillagok között c. film


"Nem is él, aki sohasem érezte még,
Hogy milyen gyorsan jön az alkony és utána az éj."

Perfect Symmetry


"Amikor nem vesszük észre a mindennap látottak ragyogását,
attól azok még ragyognak, legfeljebb halványabb fénnyel.
Mert a fény mások fénye által válik igazán tündöklővé."

Hioszi Tatiosz








Atillka Bartha: ALKONY


A napkorong nyugatra hajlik,
S fényével millió zöld fűszálat festeget.
Alkonyodik. S a novemberi csípős hideg
Szellemként járja át forrongó testemet.

Amott a távolban rozsdásodó sínjén
Halk vadsággal suhan el egy vonat,
S tetejére sűrű, fehér köd ereszkedik,
Mint milliónyi megőszült hajfonat,

Mi az égből hullik alá, mintha csak mind
Az ősöreg, vén hold egyik tincse lenne,
S a lenyugvó nap után lopódzna titokban
Egyetlen gyermeke, az este.







Ágostházy Vanessza: VISZONZATLAN ALKONY


Vágyakkal teli álmodozások sora
Fájó szívem hatalmas gondja
Odabent fellobbanó tűz
Fejem onnan minden reményt kiűz
Lehetetlennek tűnő gondolatok
Szívemnek fájó fondorlatok
Boldogság, míg alszom -
Viszonzatlan alkony.







Babits Mihály: ALKONYI PROLÓGUS


Itt van az alkony, jó takaró
a hegyek ormán lilul a hó
itt van az alkony, csittul a zaj:
elhallgat a fény és fölvillan a dal.

Villanj csodavillany, villanj csodanóta
ki fájsz a szívemben ki tudja mióta?
Mióta daloltam, amióta lettem:
mert fájni születtem, ki dalra születtem
s még messzire zenghetsz majd mostoha dal,
megéri, megéri, aki fiatal.

A nappal, a lárma űzött a magányba,
hol senkise hallott, a puszta homályba:
most itt van az alkony, most jer elő,
mint éji merénylő, titkos szerető:
mert kedves az alkony annak, aki lázad
és kedves az alkony annak, ki szeret:
elhagyni ilyenkor, kicsábul, a házat
s nem tűrni az égnél lentebb födelet.
Az ég is ilyenkor kitakarózik
és emberi szemnek kirakja a kincsét;
a lélek az égbe fölakarózik,
mozgatja a szárnyát és rázza bilincsét:
Dal, éji merénylő, titkos szerető,
dal, mostoha lélek, most jer elő:
másnak csupa fátyol, neked csupa látás,
itt van az alkonyat, itt van az áldás.







Béd Józsefné Mária: SÖTÉT ÁRNYAT FONT KÖRÉNK AZ ALKONY...


Sötét árnyat font körénk az alkony,
már nem láthattuk a nap aranyló sugarát.
Egy röpke pillanatra láttam csak a szemeid,
nem volt benne semmi ragyogás.

A csend ült kettőnk közé, s néma hallgatás,
a percek oly gyorsan tovatűntek, s te
rezzenéstelenül azt az arcod mutattad,
meg fogsz tudni érteni, mint egy jólelkű barát.

Vádolom magamat - a hiszékenységem ismét nem
ismert határt, mi vitt rá újra egy olyan barátságra,
hol egy nőnek nem jut más csak a megaláztatás?!

Mondani szokták volt, minden ember a maga kovácsa,
akár jóra , vagy rosszra talál: ne lépjen soha könnyedén
ingatag talajra, értelmetlenül ne vívjon csatát.
Hűséget senkitől soha ne várjon, csak elvétve akadnak csodák!







B. Huszta Irén: ŐSZI ALKONY


Harangszó zendül, este van.
Szökőkút adta halk moraj
Kíséri mély magányomat,
S a szeptemberi alkonyat.

Nem várok én már herceget,
Csak annyit, hogy beszélhetek
Gondról - örömről véletek,
Ti varázslatos emberek!

Boldog vagyok, hogy rám tekint
Egy őszi napsugár megint,
Mielőtt végleg eltűnik...
Amott fönn már a hold virít.

Nem mondhatom el - nincs kinek -
Apró, de mély örömömet,
Hogy lelkem zenével tölti meg
Az őszi nap, mely rám nevet.







B. Riskó Irén: NYIRKOS ALKONY


Fénytelen szemem távolra réved,
kesernyés hangom torkomon akad,
erőtlen testem lángokban ég el,
vágyam tüzében hamuvá porlad.

Lidérces álmok a sejtjeimben;
nyirkos alkonyaton a bánat mar,
átfutok az árulkodó képen
víz zuhatag mögé, mi eltakar.

Gázolok a tüskés emlékeken,
cseppek tükrében felvillan a múlt,
a legszentebb hitem hagyott cserben,
gyávaságom lobogva előbújt.

Kínzó tétlenség húsomban reszket,
romok közt szórom a vihar porát,
ajkakról unott remény hiteget:
fürkésszem tovább az Úr szándékát.







Paolo Coelho: AZ ALKONY SZENT ÓRÁJA


"Minden napban van egy olyan pillanat, amikor nehéz tisztán és pontosan látni: az alkonyat. A fény és a sötétség összekeveredik és semmi sem teljesen világos és semmi sem teljesen sötét. A legtöbb spirituális hagyományban ez a pillanat szent.
A katolikus hit arra tanít minket, hogy délután hatkor imádkozzunk el egy Üdvözlégyet.
A kecsuák szerint, azt a barátot, akivel délután találkoztunk és üdvözöltünk, az alkonyat beálltával még egyszer kell köszöntenünk, Így tehát jó estét kívánunk neki.

Alkonyatkor a föld és az ember közti egyensúly próbát áll ki. Isten összekeveri a fényt és az árnyékot, hogy lássa, van-e bátorsága a földnek tovább forogni.
Ha a föld nem ijed meg a sötétségtől, elmúlik az éjszaka - és másnap újra felragyog a nap. "







Csépányi-Kömi Roland: ALKONYODIK


A csatornafedelet félretolva,
Csöndben mászik elő a sötét.
Köntösét az árnyékba dobja,
Mely színét a járdán önti szét.

Alkonyodik. Lámpát kell gyújtani.
A mosdótálba vízcsepp csöppen:
Koppan és eltűnik, mint a hajdani
Emlékek a hosszú, néma csöndben.

Hallgatom a semmit: csak fülel.
Némaságában sóhajt egy nagyot,
Tudja jól, hogy lassan menni kell
És ha nincs itt, én egyedül vagyok.







Dsida Jenő: ALKONY




Hűvös szeptember. Alkony.
A szürke tó
egy nagy kísértet félszeme.
Lehúnyt lelkem a másik.

A zúgó, vonaglótestű fák:
átszúrt, iszonyú pókok,
utánunk kapnak, elszabadult
prédáik után.

Szélfútta őszi levelek,
menekülünk, futunk
s fent kigyúlnak egy messzi kastély
hívó ablakai.







Jakab Ibolya Shanti: ALKONY


A lenyugvó Nap fénye simogatja arcom,
megvívtam már mindenkivel, nincsen többé harcom.
Hazugságot, álnokságot nem tudom elviselni,
csak az engem szeretőknek akarok megfelelni.

Békére, szeretetre, nyugalomra vágyom,
nem lesz, ahogy eddig sem volt hazug társaságom.
Nyugodt szívvel nézhetek este a tükörbe,
nem kell attól félnem, hogy amit látok, görbe.

Tiszta lelkű embereknek mindig segítettem,
sokszor tört az élet, de jó emberré lettem.
Barátokat nem gyűjtök, ám szívem nyitva tartom.
A lenyugvó Nap fénye simogatja arcom.







Juhász Gyula: ALKONYATI ÓRÁK


Alkonyati órák, ti vagytok enyémek,
Mikor rózsafényben fölragyog a lélek
S múltak tavaszából egy dal erre téved.

Ti vagytok enyémek, alkonyati órák,
Mikor enyhe bánat bársonya hajol ránk
S pompázva kinyílnak a nagy álomrózsák.

Így szeretnék egyszer e tájról elmenni,
Színből, fényből oda, ahol szürkül a semmi,
Madárként az ágon, dallal elpihenni!

Ó, de addig várnak sötét őszi éjek,
Lehervasztott vágyak, lekaszált remények,
Míg örök borúval tart e kurta élet!







Kárpáti Tibor: JANUÁRI ALKONY


Az alkony mögé bújnak a házak
Tavaszt álmodnak és fáznak a fák
A hóban sárga fenyő-csontvázak
És egy régen elnyűtt, tarka kabát

Varjak kárálnak, majd tovaszállnak
Oly rövidek, szürkék a nappalok
Szívemben elégnek a gyertyaszálak
S elcsendesülnek bennem a dalok

Átélem újra halandóságom
E kegyetlen nehéz, bús számadást
A fagyott hó alatt fekve várom
Reszketve várom a feltámadást







KenytheOne: ÉLETHÚR


Minden megújul, az alkony hull,
bánatot feszít az élethúr,
lágy ölén ring, majd elborul,
köddé válik és kimúl.
Érdeklődik, a csókba rejtve,
játszik veled, és elfelejtve,
Feldob, kacsint, majd leejtve,
az ég-ösvényen, visszafúj.

Minden megújul önmagában,
senki sem bízik más szavában,
hazug nap kel fel a tűz tavában,
megfürdenek a földanyában.
Így temetnek mosolyra gyúlva,
még egy kis sárt isznak újra,
elrepedt arccal agyagba gyúrva
Táncra kelnek boldogan.

Gyermeket, anyát mind felfalták,
Mit elkövettek, másra hagyták,
A halál csókját osztogatták,
még a kígyót is jól megmarták.
Minden délben, minden nappal,
háttal álltak, véres arccal,
jobbal döftek, vágtak a ballal,
imádkoztak a kövek és fák.

Virágba borult tűz-tavaszról,
érintetlen szűz-kamaszról,
keresztre feszült hős szavaktól,
hallhatatlan, de halott hangtól
úszkáltak ők a végtelenbe,
mámorukban elszédelegve,
tilosba lépve a kényelembe,
Fényt álmodtak a törött dalról.

Gonoszság csendül, a béke szárnyán
ficamodik, egy kőre állván
rikoltozik felkiáltván:
Bűnbe esni sosem hátrány!
Elrothadt már az élet fája,
letört most már minden ága,
a remény kapuja is bezárva,
s töpreng az ember, töpreng némán.

Minden megújul, majd kimúl,
Bánatot feszít és elborul,
lágy ölén ring, az élethúr
az ég-ösvényen visszafúj.
Hisz minden megújul, majd kimúl.

Nincs talány és nincs titok,
a kő nem él, a föld forog,
az űr üres, mint e sorok,
Én hazugként nem szólhatok.
A sírok mélyek, az éj sekély,
egy fáradt farkas mendegél,
talán majd holnap célhoz ér
és én tovább-tovább alhatok.

Mit kérjek még az élettől?
Vaksötétet a fényektől?
Talán téged, talán mást,
hóhéroknak is megnyugvást?
Távol lenni most mindentől,
távol lenni az élettől,
talán téged, talán mást,
talán egy csepp megnyugvást...

Egy út vezet, merre mennék,
óriás kezében apró emlék,
rég járt arra, könnyes arca
tanúskodik már réges-rég
egy elfeledett korról,
az ezeréves porról,
a botladozó holdról,
a szavahihető szóról,
mit elrejtettél a lámpafénybe,
a derűsen sejlő sötét égbe,
a ridegen zengő barlang mélybe,
a végtelen, morajló tengerkékbe,
tökéletes házban egy ferde képre,
alkonytájban a hajnali rétre,
nézz fel most, nézz fel végre,
az arcom torzul, a bőröm megégve!
Elborzadok a fajtánkat látva,
ugyanezt érzem a stégen állva,
savba mártva, olajba zárva,
oxigén nélkül a tengert látva,
mennyi küzdelem, mennyi förtelem,
mennyi naivság, mennyi gyötrelem,
mennyi élő, mennyi hulla,
hadakozik most, újra s újra,
hisz túlfeszített az élet húrja,
feldob, kacsint, majd levet újra,
mint gyermeket önző édesanyja,
feldob, kacsint, majd levet újra,
mint fuldokló embert a tenger súlya,
feldob, kacsint, majd levet újra,
mint engem, s téged az élet útja,
feldob, kacsint, majd levet újra,
és feldob, kacsint, majd levet újra,
és feldob, kacsint, majd levet újra,
és feldob, kacsint, majd levet újra,
és feldob, kacsint...







Kis István Mihály: ALKONYODIK


. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .l
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . ko
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .nyo
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .dik,
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . az éj
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .leszáll,
. . . . . . . . . . . . . . . . . . .bíborba rejt
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . .a láthatár;
. . . . . . . . . . . . . . .hűvös szellő lehel reám,
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . ..utazom
. . . . . . . . . . . . . . . . . .az ünnep dalán.
. . . . . . . . . . . . . Ablak mögött a gyertyaláng
. . . . . . . . . . . . . . . . . . karácsonyi, víg
. . . . . . . . . . . táncra kél, epekedő ember-világ
. . . . . . . . . . . . . . .boldogságot, békét remél.
. . . . . Hideg télben fázott a szív. Meleg szózat járja
. ma át. A szeretet szava, ha hív, töri szívünk fagyos falát.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . Aggodalom,
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . nyomor,
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . sóhaj
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . .ez ünnepen
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . .már elpihen;
. . . . . . . . . . . . . .. ringatózva hull a holnap,
. . . . . . . . . . . . . bús lelkekhez békém viszem.







Kosztolányi Dezső: TÉLI ALKONY


Aranylanak a halvány ablakok...
Küzd a sugár a hamvazó sötéttel,
fönn a tetőn sok vén kémény pöfékel,
a hósík messze selymesen ragyog.

Beszélget a kályhánál a család,
a téli alkony nesztelen leszállott.


Mint áldozásra készülő leányok,
csipkés ruhába állanak a fák.

A hazatérő félve, csöndesen lép,
retteg zavarni az út szűzi csendjét,
az ébredő nesz álmos, elhaló.

S az ónszin égből, a halk éjszakában
táncolva, zengve és zenélve lágyan,
fehér rózsákként hull alá a hó.







Lőrinczy Viktória: SORSÁRA HAGYVA


Elhagyatott szobában,
Otthagyták fogságban.
Hideg föld porában,
A nap alkonyában.







Millei Lajos: Az ALKONYKARJÁBAN


Piros kapucniján, melyet az ég gonddal
a kéklő hasára húzott,
egy-két felhő pihent, és álomtól zsibbadó
szemekkel úszott
a láthatót elűző, a sötétségteremtő,
elképzelt világba.
Fehér foltos, fáradt, fölöttébb kesergő
benyomást keltve, az őt bámulóra,
mintha azt súgta volna:
nézd, nyitva van az ablak,
s a vágtázó vágyak vég nélkül,
szabadon áramolhatnak.
Bambáktól bitorolt szemekkel bámultam,
mint aki hallja, de nem érti a szót,
ám kedvem e ködös kábulatban,
éledezni kezdett,
mint mikor a kezdet
harsogó hangjára,
ráfigyel a világ összes füle, szája,
mert érezteti nagyon,
ezt nem szabad kihagyni:
így kell magunkról is emléket hagyni.
Ilyen egyszerű képekben, hogy mindenki értse,
nem a cifra pompa, életünk értéke,
hanem az, amit mi nap-mint nap látunk.
A kenyér levágott szeletje,
az egyszerű családunk,
az igazi szándék megvalósult tettje,
a víz tisztasága, a levegő íze,
s maga az oxigén belőle
az, ami mozgatja,
hajtja életünket, mindig csak előre.
Hívtam az Istent, árulja el nekem,
mit üzen folyvást, e festői képeken.
Mit nem veszek észre?
Mi az, mi kihat később az egészre?
Mi az, min elsiklik szemem fáradtsága?
És nem marad örökül emberre, világra.
Miét nem tudom mindennapi tettel
láttatni a hitem?
S miért a múló természettel
üzen nekem Isten?
Vérző kérdéseim csak szálltak a szélben.
Nem felelt rá Isten, az alkony tüzében,
de közel hozta hozzám a haldokló Napot,
s az átölelt forrón, mielőtt elhagyott.







Molnár Nándor: ALKONYI KÖNNYCSEPP


Májusi alkony...
Fejem lehajtom
Egy puha, kicsiny, fehér kézre,
S úgy nyugtat az érintése.

Nyugtat, csitít, álomba ringat,
Már csak bódító virágillat,
Amit félébren érzek még;
Aztán rám hull a május-éj.

De ez az éj - lám - nem sötét;
Ez úgy várt rám, s úgy száll fölém,
Hogy benne fények lobognak,
S megtesz minket boldogoknak.

Ne vedd hát el a kis kezed,
Mert szétfoszlik a képzelet,
És megérzem, hogy valahol,
Ezen a május alkonyon
Könnycsepp ragyog az arcodon.







Nagy Bálint: ALKONYATI SÉTA A BAKONYBAN


Bakonyerdő fái alatt
Halkan, csendben járdogálok.
Köröttem vadvirágok,
Fejem felett csalogányok
Zengenek szép imádságot.
Valahol tán nem is messze
Furulyaszó cseng a csendbe.
Pásztor - legény fújja, fújja,
Fája szíve, nagy a búja.
Nagy fa alatt fűn heverget
A pásztortűz lángja mellett
Mert még pásztortűz is van ám
A Bakony füves oldalán.

Odébb megyek járdogálok,
Nagy fák között őzet látok.
Nem fél tőlem, nem szalad el,
Titokban mégis rám figyel.
Neki is van boldogsága,
Övé az erdők világa.
A hegygerinc a friss gallyak,
A csörgedező hűs patak.
Ami az erdőt illeti
Joggal övének tekinti.

Odébb megyek, járdogálok,
Valami mély zenét hallok.
Gerlék búgnak, vadgalambok,
Mint az ünnepi harangok
Úgy sírnak az erdőségbe,
Beestek a szerelembe.
Találkoznak szíven, dalon,
Csókolóznak az ágakon...
Suttog, zenél itt minden ág -
De szép erdei boldogság!
Ellopózok lábujjakon,
Itt az idillt nem zavarom.

Tovább megyek, járdogálok,
Füves tisztáson megállok.
Közepén százados vén fa,
A háncsai vésve, vágva.
Bele vésve betyárnevek,
Betyárszívből betyárének.
Elmesélné mennyit látott,
Itt tanyáztak a betyárok.
Szentségfa volt az a vén fa,
Balta bele volt vagdalva.
Pandúr erre sohase járt,
Kerülte az ,,átkozott" fát.
Pár lépésre hozzá közel,
Hol a vén tölgy földet ölel
A borostyánlombban odébb
Tátong egy szikla hasadék.

Belépek a szikla várba
Betyárok volt barlangjába.
Kőbe vésett asztal, padok,
Elhagyottan zöld - mohások.
Minden ódon, minden régi,
Már a betyárkort felejti.
Itt volt egyszer régen fogva
Az uraság szép leánya.
Reá vártak egy éjszakát
A betyárok s elrabolták.
Talán nem is úgy lopták el,
A betyárral önként ment el.
Lett az erdőrengetegbe
Betyárlegény szeretője
S dal csengett mindig ajakán -
(Így mesélte ezt Nagyapám.)

Tovább megyek, járdogálok,
Valami romfalat látok.
Düledező, rozzant falak,
Rég leomlott a vakolat...
Körüle nem hajt fű, virág,
Tájékán csend ül, némaság.
Az udvarán a vén tölgyfák
Mintha a múltat zokognák.
Pedig egykor volt itt lárma
A betyárok világába.
Cigány húzta, betyár járta,
Fokos volt a gerendába.
Betyár nézett mélyen bele
A csárdásné szép szemébe
S ha jött a csendbiztos, zsandár,
Fák között eltűnt a betyár.
Léptei nyomát belepte
A Bakony vad rengetegje.

Tovább megyek visz az alkony,
Szeretlek drága, szép Bakony.
Ha fáradtan hajtom fejem
Erdeiden szívem pihen.
Csodásak a hegygerincek
Ha vérző alkony szállja meg!
Szívem repül - és Feléd száll
Örök Természet, Ideál!







Dr. Nagy Mihály: NEM ALKONYUL...


A zsalugáter nyikorog a szélben,
s nem a féltékeny télkiáltó károg.
Ne higgy az irigy vénségnek az ágon,
csodás nyáridőn ne gondolj a téllel!

Nekem higgyél! Oly messze van az ősz is,
ilyen korai órán nem alkonyul,
napot takarja csupán sötét ború,
hűs zápor után felfrissül a kőris.

Nézz szét, milyen szép odakint a világ,
nincs nyoma télnek, nem nyílik jégvirág!
Túl józanul élek, sajátos hibám:

látod, már hosszúra nyúlnak az árnyak,
holtan születnek lehetetlen vágyak
múló, csalóka pillanatvarázsban.







Nagy I. Zoltán: ÉLETEM ALKONYA


Ne mondd, hogy ez az utolsó esténk
És ma éjszaka, az álmom majd örökké tart
Hogy életemnek nincsen többé napja
Hogy ez álomból, nincs ébredés.

Ne mondd, hogy számomra nincs több reggel
Hogy szememben többé nem ragyog a fény
És nem vesz körül sok-sok ember
Hogy nem lesz öröm, se bánat, se remény.

Ne mondd, hogy majd semmit sem érzek
Testem kihűl, szívem végleg megáll
Nem dobog majd szívem teérted,
S nem szólok, hiába ölelsz át.

Ne mondd nekem kezemet fogván,
Hogy milyen szép volt eddig minden nyár
Milyen más volt, ameddig éltem
Milyen más lesz majd ezután.

De én akkor, vajon mit érzek
Ha kérdezel, és felelni nem tudok
Soha ne mondd nekem, azt, hogy vége
Soha ne mondd, hogy többé nincs remény.







Ross Satyr: ESTELEDIK


Sárban, porban nyúlik az út,
kettéosztja a méla falut,
alvégen túl keskenyedik,
várja az erdő - esteledik.

Torzan csendül a csordakolomp,
parthoz csordul csendben a komp.
Oldala mentén lusta ladik,
csobban a tajték - esteledik.

Szellő mozdul, sejteni csak,
fáradt fényű napsugarak
mélán kúsznak a házfalakig,
nőnek az árnyak - esteledik.

Mélyen kondul most a harang,
bűnbánóan tétova hang
száll fel a síró istenekig,
halkul a visszhang - esteledik.

Vékony ökörnyál szála rezeg,
ég peremét az égi kezek
kékibolyásra festegetik -
bújj ide hozzám, esteledik.







Steel: ALKONYTÁJT


Alkonytájt, mikor fáradnak a fények,
kipirult arcún réved felém az Ég,
tűzarany gyertyája íriszembe ég,
a csillagok bennem kigyúlni térnek.

Alkonytájt, mikor kontúrrá foszlik szét
a felhők csipke-szépe, és álmából
körém nyújtózik a csend, száz árnyából
éjszakát sarjad nekem az este-rét.

Alkonytájt, mikor szenderülni látszik
ezernyi szín-gyermek, s festőt játszik,
vállam gödrébe gömbölyödik a szél.

Alkonytájt, mikor pillám mögé ásít
a Hold, és sugara csak fakó jácint,
minden emlék-ízed szívverésemmel él.







Szolomájerné Varga Krisztina: KÉPZETEK


Ülök magamban egy csöndes alkonyon,
S megérint valami különös révület.
Képek villannak eszembe, s nem tudom,
Káprázat csupán, vagy puszta szédület.

Prófécia ez, érzem, mire vágyom,
De ha csalódást küld is rám az élet,
Borítsa fátyollal ezt a világom,
Röpítsen előre az időben veled...

Eltűnik a ködben minden, mi körülvesz.
Elhalkulnak a tompa zajok.
Mi fájó volt, többé már nem sebez,
Minden változik, állandó csak én vagyok.

...Békésen susogó fák lombjai alatt
Ücsörgök veled, mélán hallgatok,
Aranyló levelek az ágakról hullanak,
Kezed kezemben pihen, arcom pedig ragyog.

Milyen szép, mily csodálatos az ősz!
Sóhajunk a nehéz múltba száll...
Madárkák hangja csicseregve köszönt,
Szöszmötölő bogár zizzen, mert végre párt talált.

Nézd arcom ráncait! Szereted-e még?
Észrevétlenül hogy megsokasodtak!
Nevetek csak, hisz szemeidben ott ég,
Sosem voltam szebb még, mint ezen napokban!

Holló fürtjeim bár hamuvá fakultak,
S a te halántékod sem a régi már,
Fehérré szépítette az idő folyama,
Érlelte, csókolta, borzolta annyi nyár...

Szél-cserzett kézfejünk az éveink során
Sovánnyá aszott, erezetté vált...
Az együtt töltött út nem indult korán,
S boldogságunk talán kissé sokáig várt.

De megérte veled minden áldozat,
Mi küzdelmessé tette a tegnapunk,
Csodákat láttunk, s örök ifjú maradt
Lelkünk, hisz egymástól csak örömet kapunk.

Szívemben már ott a vágyott nyugalom,
Hisz kezed erővel tölt, hogy melletted ülök,
A kedves szarkalábaidat csodálom arcodon,
S csillogó jégszínű szemeidbe révülök...

A sors ekkor visszaránt a jelen alkonyába,
A friss széltől didergek, s szívem téged keres,
Dobja nem csitul szerelmes dalában,
Vágyódva verdes, hisz tudja, érdemes!







TAVASZI ALKONY


Lefelé száll a füsttel
a gyöngyvessző fűszeres csókja,
árnyakba merült bokrok
közt tekereg, a fülemüle strófa.
Az almafavirág vaksin hunyorít,
szemhéján még kacsint
a nap búcsúzóul,
a bokrok ölén a szellő
önmagába fordul,
álom-hurkokat bodorít
és a szomjas földre
esti harmat tódul.

Elszálltak a világosság
madarai nyugatra,
fák alatt motoz a csend,
ez már a neszek birodalma.
Bagoly ül a kerítés lécen,
nagy szemekkel néz
a tova tűnő fényben,
mellette a rakéta tuják
a csillagok közé vágynak,
kilövésre készen.

Az orgona is alszik
virágporába ájult rózsabogarakkal,
holnap újra ékszerek lesznek,
smaragd kis szárnyaikkal.
A rózsalugasban, bent mélyen,
már álmodik a sok virág,
nem baj ha egy hideg éjjel,
a télre gondolsz te fázós világ
és harmatos szemmel
az égre révedsz,
mert egyik reggel majd,
a nyár ölelő karjaiban ébredsz.

Pieris.hu - sentenced - interaktív művészeti portál







Várnai Zseni: BALATONI ALKONY


Az ég a vízre ráhajol
a láthatáron valahol...
az ég a vízzel összeér,
az ég, a víz
gyöngyházfehér.

Így látom én fektemben itt
a táj elnyugvó fényeit,
miközben percem elrepül...
az ég, a tó
elszenderül.

Oly nyugodalmas most a táj,
boldog vagyok...semmi se fáj...
tükörsima a Balaton,
sellők énekét
hallgatom.







PAUL VERLAINE: ÉRZELMES SÉTA


Az alkony végső nyilait kiszórta,
Szélben ringott sok halvány tavirózsa;
Nagy nádi rózsák, mind hallgatagon,
Fájón ragyogtak a csöndes tavon.
Magam kószáltam, sebemtől tüzelten
A tóparton, hol a kicsiny füzesben
Ködfolt idézett megszomorodott
S tejszínű képű, roppant fantomot:
Sírása, mint az őszi réce hangja,
Ha szárnycsapással társait riasztja
A kis füzesben, hol sebem tüzét
Magam hurcoltam; leszállt a sötét,
S eltűnt a nap, mely nyilait kiszórta,
Sűrű lepelbe bújt sok tavirózsa
Halvány hullámok közt hallgatagon,
Nagy nádi rózsák a csöndes tavon.

(Fordító: Térey János)







Zagyi G. Ilona: ALKONY


Szomorú zsarátnokként pislog,
de még követel a halódó vágy.
A hamuból szökevényként röppennek,
a csillagfényű, apró titokszikrák.

Ágya hideg, de forróság emészti,
altatódalát dúdolja az elme,
nem akar kihunyni, riadtan kuksol,
reménykedőn vár egy ártatlan jelre.

Elveszni látszik, megadóan fárad,
a pernye már lágyan betakarja.
Csillapodik az emésztő láza,
üszkösödő magánya álomba fonja.

De nem engedi halni, élesztgeti,
melengeti az óvatlan pillanat,
s boldogan lobban életre még,
beragyogva, elfojtott álmokat...










 
 
0 komment , kategória:  Szép versek és idézetek  
Titokzatos idézet trollkodik hazánk esküvői meghívóin
  2018-01-08 21:00:06, hétfő
 
 







TITOKZATOS IDÉZETEK HAZÁNK ESKÜVŐI MEGHÍVÓIN







Esküvői idézetek

Link



Esküvői meghívó idézetek

Link


A Nyelv és Tudomány még 2016 tavaszán érdekes levelet kapott a tatabányai József Attila Megyei és Városi Könyvtárból - az intézmény munkatársai egy tizenöt éves rejtélyt kíséreltek megfejteni:

,,Nemrégiben egy kéréssel fordult könyvtárunk tájékoztató osztályához egy fiatal házaspár. Meg akarták tudni, hogy ki a valódi szerzője egy versnek, hogy pontos hivatkozást írhassanak a vers alá a meghívójukra." - írta nekünk Nagy Ádám, a könyvtár kommunikációs munkatársa. A kérdéses négy sort számtalan weblapon megtalálni - bár ezek szinte mindegyike úgynevezett ,,idézetkereső" oldal, amelyek előszeretettel osztják ugyanazon részleteket, gyakran egymás oldaláról kölcsönvéve ezeket. Így szól a keresett és a házassági meghívókon kétségtelenül igen népszerű idézet(?):

Tanúm legyen a Föld, az ég s a tenger,
a sok madár, a Hold s minden ember,
Neked adom a szívemet, senki másnak,
mellé pedig az életem ráadásnak!

A kérdéses négy sor szerzője ugyanakkor élesen megosztja az idézetipar moguljait: a szájtok egy része egyszerűen Johann Wolfgang von Goethe-nek, másik része viszont Rabindranáth Tagore-nak tulajdonítja a vers(részlet?)et, mindenféle egyéb magyarázatot (vers címe, kötet neve, akármi) szégyenlősen elhallgatva.

A tatabányai könyvtárosokat azonban nem akármilyen fából faragták: komoly nyomozásba kezdtek. Mivel egyik szerzőnél sem tudták beazonosítani a keresett sorokat, a Libinfo oldalához fordultak. A Libinfo a magyar könyvtárak internetes tájékoztató szolgáltatása, amelynek számos magyar könyvtár a tagja és amit az Országos Széchenyi Könyvtár működtet. Itt hamarosan kiderült, hogy a kérdés már korábban is felmerült, azonban hiteles forrásra sem akkor, sem pedig most nem bukkantak a tájékoztató könyvtárosok. Ez bizony nem sok jót jelent.

A tatabányaiak arra is felfigyeltek, hogy a gyakori kerdesek.hu oldalon is komoly vita alakult ki a versről, már 2011-ben. Itt egy olvasó ,,100%-ig" állította, hogy ő bizony egy Geothe összes versei című kötetben olvasta a verset. A könyvtárosok megállapították, hogy pontosan ilyen című kötet a könyvtárban nem található - ami már csak azért sem meglepő, mert az Országos Dokumentum-ellátási rendszer oldalán sincs ilyen, ahol pedig szinte az összes nagyobb könyvtár katalógusára lehet keresni.

A könyvtárosok szerencsére még mindig nem adták fel és hamarosan rájöttek, hogy az idézet nem teljesen újkeletű. Többféle kulcsszóval keresve a Hungaricana oldalán megtalálták a vers egy alig néhány ponton eltérő változatát a Somogyi Néplap egy 1989-es számában. A cikkíró A nyomdász poéta című anyagában maga is megemlékezett erről vicces jelenségről.

Részlet a Somogyi Néplap 1989. október 2-i számából
Részlet a Somogyi Néplap 1989. október 2-i számából
(Forrás: http://library.hungaricana.hu/)




A tatabányaiak megállapították, hogy már 89-ben sem volt gazdája a versnek, no és már akkor is felváltva tulajdonították Tagore-nak vagy Goethe-nek a rigmust - és már azokban a változásszagú időkben is elsősorban esküvői meghívókon szerepelt az álidézet.

A történet - egyelőre - itt zárul, de ha bárkinek van hipotézise a versike eredetéről, netán konkrétummal tudnak szolgálni az alkotó személyét illetően, ne habozzanak megosztani azt az illetékesekkel, mivel mindeddig a probléma nem megoldott, sőt évek óta Ál-Ady-vers és Ál-József Attila-idézet terjed a neten!


Link








ÁL-JÓZSEF ATTILA IDÉZET TERJED A NETEN


Egy József Attilának tulajdonított idézetre is felfigyeltek:


A nagy szavak nem érnek semmit,
Elszállnak, mint az őszi szél
De a szeretet, ha tiszta szívből fakad,
Elkíséri az embert, amíg él...

Mint kiderült, széltében-hosszában megtalálható a neten - csakhogy aligha származhat a neves költőtől.

Az első rákeresés eredménye megmutatta, hogy az idézet számos helyen megtalálható, méghozzá József Attilának tulajdonítva, vagy éppen a szerző megjelölése nélkül. Az első találatok között nem volt olyan, amelyet megbízható forrásnak tekinthettek volna. Szerencsére abban biztosak voltak, hogy a Magyar Elektronikus Könyvtárban megvan a költő összes műve, így erre szűkítették a keresést. Az eredmény meglepő volt: az idézetet megtalálták, méghozzá szerzőjeként is József Attila volt feltüntetve. Csakhogy az idézet nem József Attila művei között szerepelt, hanem egy idézetgyűjteményben.

Jelenleg 99,9%-os biztonsággal kijelenthetjük, hogy az idézet nem az ismert költőtől származik. Egy kis esélyt azért meghagynak annak, hogy egy sokáig kallódó, későn megtalált, a gyűjteményes kötetekbe be nem került szövegről van szó. Az mindenesetre biztos, hogy József Attilát nem ezért a versszakért tartjuk nagy költőnek.

Izgalmas kérdés, hogy ki írta a verset, illetve hogy hogyan kezdett el József Attila neve alatt terjedni. Könnyen lehet, hogy a folyamat már jóval az internetkorszak előtt megindult, csak akkor még nem tűnt fel. Az sem érdektelen, hogy vajon még hány idézetet tulajdonítunk gyanútlanul olyanoknak, akik nem mondták vagy írták le az adott szavakat. Nem véletlen, hogy az esetről egy, szintén az interneten terjedő idézet jut eszünkbe.:

,,Az a baj az interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
(Petőfi Sándor)


Link








ÁL-ADY VERS TERJED A NETEN


Néhány éve figyeltek fel egy interneten megosztott Ady Endrének tulajdonított versre, mégpedig azért, mert a megosztott költemény nem származhat Ady Endrétől, sőt bűn-rossz versről van szó. Ady sosem használt olyan ritmikát, mint amiben ez a vers íródott. Nem is szólva arról, hogy még a korhűség sincs meg, ami az alábbi sorokból következik:

Forralt borral kezedben, a karosszékben,
Gyönyörködhetsz szebbnél-szebb zenékben.

Ady korában még nem gyönyörködött senki otthon szebbnél-szebb zenékben, mert még nem volt gramofon. Amerikában épphogy csak elkészítették az első darabokat, rádióról úgyszintén nem beszélhetünk.

Abban mindenképp egyet kell értenünk olvasónkkal, hogy a vers stílusa egyáltalán nem jellemző Adyra. A leghelyesebb, ha közzétesszük a valódi Az ősz dicsérete című Ady-verset, és mellette a hamisítványt is:


Ady Endre: AZ ŐSZ DICSÉRETE

I.

Evoé, Élet, be gyönyörű Ősz jött,
Talán legszebbik Ősze a világnak,
Ma mosoly-csokrát szórom szét a számnak,
(Megint virul e búra görbedett):
Evoé, Nap, nincsen baj égen-földön.
Evoé, Vágy, a Mind igazolója:
Él az Élet s az Élet nem beteg.
Csuklástól csókon-megistenülésig,
Élet, ma hallom csengőn a szavad:
Nem milliónyi ilyen-olyan ember,
De Ember az Isten igérete
S míg ember él, minden győzve halad
Teljesülésig, mit csak ember élt
S a legkülömbek szent vágy-zászlait
Továbbviszik a legkülönb maradtak
S Halál nincs a legfurcsább vágyra itt.
Evoé, Élet, be gyönyörű ősz jött.


II.

Ma belül és hősön élnek a hősök,
Igaz romlása nincsen semminek,
Az ősz megint csiklandós-szomorú,
Ragyogásos, nagy szivek a mezők
S ragyogásos, nagy mezők a szivek.
S ha fájtak a tikkadt, ősi legendák,
Hát új legenda kerül, ami lázaszt.
Talál a Vágy új legyűrnivalót,
Rettegő bút és aggodalmat százat
S a vígságos, hatalmas Úr előtt
Az Élet mit örömföldbe vetett,
Ma is drága és ma is szeretett,
Bár egy magyarul is megkötött sorsra
Minden egyéb ezerszer könnyebb volna,
De él az Élet s be gyönyörű Ősz jött.


III.

Támadjatok föl, jól-figyelő ősök:
Én tömeg-Mának nem adtam magam,
Nekem az Ember egy folytonos ember
S nekem semmi ma sem vigasztalan.
Most épitem vulkánokra a fészkem,
De fajtámra is mostan figyelek
S most hiszem el, hogy elhinni szabad,
Hogy milliókért élhet egy-nehány.
Dajka-nóták és tanító szavak
Fölzuhognak biborban egybeforrva:
Sohse vághat rosszat az Ember sorsa:
Ím, tábor vagyok gőgben, egyedül,
(Be jól van - vélem - minden, ami van)
Szívem napos, víg rétként elterül
(Hallom, hogy az egész föld dübörög
És átkozódnak, kik máskor imáznak):
Ma mosoly-csokrát szórom szét a számnak,
Evoé, Élet, be gyönyörű ősz jött.

1914


ál-Ady Endre

Egyszer csak, észrevétlenül
A fa alá avarszőnyeg kerül.
Megállsz a mélázó napsütésben,
Gyönyörködhetsz az őszi ködben.
Ezer színnel festett képek,
Mind a szívedbe égnek.
Nincs még egy évszak,
Mely ennyi pompát rejt
Fejedre kedvesen gesztenyét ejt.
Nézheted a vadludak vonulását
Ahogy őz keresi tisztáson a párját,
Szürettől hangos a hegyoldal
Itt, ott felcsendül egy dal.
A kertekben érik a dió
Hangosan kárál a szajkó.
Este, ha begyújtasz, fával a kályhába,
Tehetsz almát, krumplit a parázsba.
Mesebeli illat lengi át a szobát,
Megidézheted régi korok hangulatát.
Forralt borral kezedben, a karosszékben,
Gyönyörködhetsz szebbnél-szebb zenékben.
Este a csillagos eget nézve,
Felidézhetsz meséket,
Amiket egykor hallottál,
Amikor tiszta és jó voltál.
Ne bántsd az Őszt,
Fedezd fel inkább,
Amit nyújt,
Az összes titkát.


Link






















 
 
0 komment , kategória:  Szép versek és idézetek  
     1/9 oldal   Bejegyzések száma: 84 
2023.03 2023. Március 2023.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 19 db bejegyzés
e év: 251 db bejegyzés
Összes: 4830 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 747
  • e Hét: 8984
  • e Hónap: 35607
  • e Év: 172979
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.