|
2024-01-27 19:45:15, szombat
|
| |
| |
BALÁZS SÁNDOR /TURZA /ALiAS B.A.S.A./ VERSEI 
Balázs Sándor Turza (Szentlőrinckáta 1945 - 2016) gépészmérnök, az IRKA alapítója, első vezetője. Író, költő, kultúraszervező. Főszerkesztői tevékenységének eredményeként jelent meg ,,Ahol az utak összeérnek" című kötet. Az általa szervezett nyári táborok erősítették az egymás alkotás közbeni megismerését. Nyolc kötete jelent meg, amely bemutatja gondolkodását, világszemléletét, magyarságát, emberségét és fanyar humorát. Önszorgalomból oly mértékű fejlődésen ment át a verstanelmélet területén, ami az utolsó alkotói éveiben tökéletes szerkezetű műveket eredményezett. Mivel úgy ítélte meg, hogy a könyvpiacon nincs könnyen elérhető, jól tanulható verselmélettel foglalkozó könyv, klasszikus irodalmon keresztül bemutatva verselés rejtelmeit megírta a ,,Nem középiskolás fokon" c. verstannal foglalkozó kötetét.
,,A kortárs irodalom érdekében kifejtett életművéért" a Magyar Kultúra Lovagja elismerésben részesült.
"Az ezredforduló - ami felé hol várakozással, hol teljes közönnyel tekintettem - gyökeres változást hozott életemben. Én, a technokrata, az anyagi lét óceánjain hajózó cserzett bőrű időutazó, belefásulva a vad viharok csípős-sóslevegőjébe - megtapasztalva az eldurvult értelmetlenséget:
Láttam házat, cifrapalotákat, s
- minek is mondjam, nem értené -
amiért élt, és amiért meghalt
mára minden az enyészeté.
-, csendesebb édes vizű tavakra, szelíd folyók békéjére vágytam. Szikrázó napsütésre, árnyas patakpartokra. Régóta bennem szunnyadó ösztönöknek engedve húztam fel lelkem zsilipjeit, árbocaim vitorláit. Írni kezdtem. Verseket. Csak úgy, mint régen ifjúkoromban. Ösztönösen. Először megnyugvással töltött el, majd lassan igazi örömforrássá vált, és beágyazódott hétköz és ünnepnapjaimba, életem szerves egysége lett. Előbb írtam, majd szorgalmasan elkezdtem tanulni. Elkezdtem tanulni egy új mesterséget. Az írás kifejezetten egyszemélyes vállalkozás, amit az egyik lehető legjobb társaságban - magvas gondolataink társaságában - lehet művelni, méghozzá a nap bármely órájában. Sírig tartó elfoglaltságot kínál. Pontosabban: ép elménk határáig. Az is igaz, számomra a kettő között nincs különbség.
Hat éve Szigethalom számomra a békeszigete. Édesvizű tavam: Zsuzsi a párom, árnyas patakpartjaim a gyermekeim: Gyuri, Bence, Anita, unokáim: Dani, Barni, Marci, Peti, Ádi.
Szelíd folyóm: az IRKA, amelyen barátaimmal hajózunk, őszinte evezőcsapásokkal. Szikrázó napsütés: a sikereink, tudásunk mindennapi gyarapodása, és amikor hasznára lehetünk azoknak akiket, amit szolgálunk. ,,Mert valamiképpen a hazának ártani nem szabad, azonképpen annak használni, mikor lehetne /és nem tesszük/ nagy vétek!" /Bod Péter/
Élvezem az élet ritka-szép perceit, s
viselem, ha rossz, tűröm, ha magány,
örülni, sírni se tanítson senki itt,
keresztet vessen mindenki magán.
Büszkeségem magyar, az álmom felhevít
akkor, ha érted álmodom: Hazám.
Balázs Sándor Turza /alias B.A.S.A./"
ANYÁK NAPJÁRA
Nem tehetem meg, hogy ünnepeljek
ma veletek.
Ünnepelt napot választani
egy anyának nem lehet.
Az anya örök.
Felneveli a fiút a lányt,
mosollyal, szeretettel pótol
minden hiányt.
Szemében ott a mosolygó ég kékje,
hűsítő kezét rakja
testedben járó pokol tüzére.
Tüzet csókol homlokodra, ha fázol,
lépés lesz belőle, mikor menni vágyol.
Beszél hozzád, hogy beszélgess vele,
csetlik-botlik a kisgyermek nyelve,
de lesz belőle szép szó
a születéshez méltó.
Azt mondja majd: édesanya,
a gyermeké volt minden napja.
Nem állok közétek, hogy
áldást mondjak e napra.
Ott ül ő a szülőszoba előtt,
kezét tördeli a kérgest a reszketőt.
Szemében ott az élet tengere,
szívében a szeretet csendje.
Nem látod rajta, hogy saját lelkét
már véresre marta,
most is érted mond imát
némán mozgó ajka.
Életednek fája volt,
kihajtott belőled egy cserje,
hogy nő vagy, vagy férfi,
ne bólints ma az ünnepre.
Naponta jusson eszedbe
szeretet lángjában égő szeme,
az élet csapásaitól reszketővé vált keze.
Ő nem nap, ő az életed élete.
BOLONDULT ESZEMMEL
Rengeteget ártott szeme a szívemnek,
Azóta nem eszem, eszem...az, veszett meg,
Belém mart az átok, valami vak rozsda,
Vágyaimnak lángja zsigerem mardossa,
Bódult fejjel élem kínját a keresztnek,
Vérem tüzét hordom, viszem az eresznek,
Jártomban álmomtól botlik meg a lábom,
Bolondult eszemmel várom a halálom,
Hódolatom hagyom örökbe kegyednek,
Megyek és most enni... adok a legyeknek...
CSAK AZ ÚRNAK...
Csúz vállamat, s iga húzza.
Nincs kereke, nincsen rúdja.
Tengelyemen,... rajtam a súly,
gőzerő bennem a paszuly.
Kenyeremet penész rágja.
Csak az úrnak van nadrágja...
ELMENT A HAJÓ
Elment a nagy hajó.
Tatján a vitorla,
ha rossz, akár ha jó
emlékünk kínozza.
Tatjána a parton,
kendő a kezében
törli a patakot,
könnyét a szemében.
Kapitány a távolt,
messzelit kémleli,
szíve a megfagyott, ...s
vágya messze viszi.
Hajtja ismeretlen
Új Világ-ok felé,
hódítani földet,
melyre, ...amerre lép.
Hiszi, hogy menni kell, a dolgát tenni kell,
embernek maradni, ...embernek lenni kell!
Feszül a vitorla, feszüljön a váll,
bízzuk szél, ...sorsunk hajt, s amit kell,
megtesszük,
mert az idő halad, az idő meg nem áll,
...s mert...
ha nem együtt megyünk, ...elszalad mellettünk.
ÉLET SZATYRÁT
Fenn gyűjtögetek a tetőn,
fenyőerdőn, jó legelőn.
Bokrok alatt, csalitosban,
mint a fürkész,... forró nyomban.
Valaki már járt előttem,
azért megyek követően.
Itt is, ott is nyomot hagyott,
szárt' - , s kalapot el - eldobott.
Nézek, lesek meredt szemmel,
nem számolok a jelennel...
Azt sem tudom, már hol járok,..
s este otthon, vagy itt hálok?
Ha rálelek egy csokorra,
nézem: de szép ez a gomba!
Megszagolom,... tapogatom,
megrágta-e a kukacom?...,
Mert az apró fránya féreg,
ha furkálja,... csuda méreg!
Megtördelem, bele nézek,
van-e benne kukacfészek?
Szatyrom lassan dagadozik,
nyálam csurog, csurgadozik,
Ahogy eszemet megjárja:
de jó is lesz vacsorára!
Eget szántja tekintetem,
szemem mikor felemelem:
Köszönetem halkan mondom,
ételre ma nem lesz gondom...
Megyek, lépem a Hargitát,
cipelem az Élet szatyrát.
Élet szatyrát gyalogosan,
gyalogosan,... gyalogosan...
ÉN...
Én a paraszt, aki munkás cigit szívott,
kinek a jóból is, rosszból is kijutott,
Én a technokrata, szivárványból festett
álmot látott, s abból soha nem eresztett,
Én vigéc professzor, ki másokat tanít,
és minden leírt szót gyanúsnak lát, gyanít,
Én a próféta, ki hirdeti a jövőt,
tiszteli a múltat, s féli következőt,
Én vályogvető, ki sárból falat rakott,
S inog a hitében, s nem vár jobb holnapot,
Én a filosz, aki kalapácsot reszelt,
kit földje, anyjának emlője nem ereszt,
Én a rege-regős botcsinálta költő,
kapukat döngető, bálványokat döntő,
Én a zsebmetsző, ki más lelkekben kutat,
s keresi a célt, és kutatja az utat,
Én a szántó-vető rossz gazda a földjén
idegen uralom jármát sose nyögné,
Én útszéli rabló, gaz, utolsó zsivány,
ki szereti a jót, és becsületért kiált,
Én garabonciás, vén furfangos deák,
ha kell a puskatűz, golyó elé eláll,
Én öreg ing, rossz széttaposott cipő,
mindig tudnám nekem, s másoknak is mi kő',
Én kese lábú, roggyant hátú FAKÓ,
megújulás kedvét nem szegné csak bakó,
Én a kántor, aki másodállást kapott,...s
harangozó helyett húzza a harangot,
Én a hírvivő, a pusztában kiáltó,
igazért, szegényért mindenkor kiálló,
Én a bölcs, ki magam-, s másoknak bölcsködöm,
átlátok a fényen, és átjárok a ködön,
Én,...a mindent tudó,...az áprilisi kos,
csak magamnak vagyok,...s minek?... ily nagyokos....
FEDÉL NÉLKÜL
Reggelim az én ebédem, ebédem a vacsorám.
Ha van, jut is, ha nincs úgyis... de ki figyel oda rám?
Kutyám elől az adagját én soha el nem eszem,
magaménak is a felét inkább eléje teszem.
Cipőm talpán a szél fütyül, nyakamba eső csorog,
órámon az idő megállt, legalább is ácsorog.
El nem rakok a zsebembe kezem helyett soha mást,
melegedőhelyem ez, meg nem bírom a rohanást.
Reggelente az újságot szorgalmasan olvasom,
kormányéhoz? - mily szánalmas, kicsinyes az én bajom.
Ország - imázs, ünnepségek, új autó, új negyed
- kormányzati - oly fontosak! - kapkodom a fejemet.
Több mint rózsás a helyzetem, irigyeim nincsenek,
arcpirítót hivatali ajtókon kilincselek.
Nagy fa alatt széles padon újságom a takaróm,
rendszerváltás vigyáz reám - Ő az én Jóakaróm.
FELISMERÉS
Úr kezembe adta
rég e hideg pengét.
Jelezte, akarta:
vegyem üzenetét.
Pengének az árka -
jelmondat rejteke,
S hite van, vagy átka?
Eszem nem sejtette.
Sok száz éves a vas,
s a felirat rajta.
Lovagkor nem avas
intelmét takarta:
,,Non ti fidar di me
se il cor ti manca".
Nem értettem (így) meg,
elmém nem fogadta.
Feladatot közölt,
harcot gonosz ellen?
Szó- vagy zászlóvivőt
jelöl ki e fegyver?
S azt, aki nem érti,
neki küldött jelet,
Sok próba téríti,
s hajtat térdet, fejet.
Már az úton jártam,
s tettem a dolgomat,
Hittem, csupán magam
rendezem sorsomat.
Fényfolt a távolból
egy sugárral jelzett,
S ,,miért?", a káoszból
derengeni kezdett
Lassú felismerés,
lassan tudatosul
Mire a küldetés,
s mivel azonosul.
Vas helyett a fegyver
alig egy arasznyi,
Melyet forgatnom kell,
dolgom csupán annyi.
Kezem, a toll enyém,
de a szó, a mondat,
Ami jön a hegyén,
s az agyamban fogant,
Bevallom szerényen,
- bár jól esne,... volna -,
Meg sem születnének,
ha Ő ott nem volna...
GYERE, FIAM!
Gyere fiam! - ülj ide mellém.
Mondd el, hogy mi bánt, és hogy volt, és miért? -
szemtől-szembe is más a viseltes mellény,
és az ember arca is, miután partot ért.
Üljünk le ketten, csak mit, te meg én.
Természet rendre, megújulásra vár,
tavaszi gólya ül a pózna tetején,
s két fecskefészekben költ a rozsdásfarkú pár.
Hagyd a rosszat messzire mögötted!
Holnap a mától, ha nem jobbat remél,
száraz földben csak nyög az eke, rögöt vet,
s őszi lombot kergethet a fagyos böjti szél.
Készíts fiam! - új számadást készíts!
A Napot az égről a Hold ne zavarja el,
foltos tisztesebb, mint az elszakadt; vész sincs
míg fontosról nem hisszük azt, hogy mily bagatell.
GYŰLÖLT SZENVEDÉLY
gyűlölt szenvedély e táj
kívül feslett belül zord
kegyetlenül rideg halál
meztélábhoz kesztyűt hord
nadrágjában nincsen spárga
kürtőkalap lógó orr
hitel és a madzag drága
folt hátára újabb folt
kölcsön a nyár tél is kölcsön
ősz a tavasz sem övé
vigyen vegyen sokat költsön
száz bankárt nyaka köré
éjtől sem szabadult hajnal
naptól bukik el a fény
ötvenhatból sok volt sok van
hite hagyott sem kevés
gyűlölt szenvedély e táj
az ég szürke sose kék
koldusban szűk szegény a vágy
valamit most már tenni kék
HÁROM IGAZ
Egy szál hervad, egy kéz legyint,
szó, aléltan földre roskad;
VÉG! - amelyik minden percben,
mindenségben mindig ott van.
Halnak erdők, dőlnek a fák,
élők rendre halni vágynak,
ne maradjon túlélő, és
tanúja a pusztulásnak.
Nincs bocsánat! - pokolra mind:
latort, tétlent, kezet-mosót!
Három igaz kellene csak,
tegyen Isten valami jót.
Egy szál virág, egy kéz, meleg,
szó, melyre a szív úgy éhes;
amiért Én, amiért Te! -
másikért is élni képes.
INDUL A...
(Bendegúz fogadalmai)
Ha miniszterelnök, vagy épp' király lennék,
Népem ellen soha, semmit nem vétenék.
Titkosítás nálam szóba sem jöhetne,
Aki gazember volt, a francba mehetne!
Hablatyolást hagynám libára, kacsára,
Bakter anyósára, szószátyár banyákra.
Mindig és mindenhol zsebem kifordulna,
Benne levegő sincs, a vak is láthassa.
Kezemen csak fehér glaszé kesztyű lenne,
Csirizt se lehessen eldugdosni benne.
Ország tarisznyáját csak magamra bíznám,
Tolvajt, pörlekedőt, mind deresre húznám.
Nem vennék hazug szót, kupec-, kofa lármát,
Ki hivatalból csalt, elverném a hátát,
S nem a nyomát ütném, verném görbebottal,
Képemre mázolt ál-, szörnyű nagy haraggal.
Magamnak fizetést éppen annyit adnék,
Amennyit a gyárban, bányában is kapnék.
Nem protokollokra, kiskocsmába járnék,
Bánatból berúgva, árokparton hálnék.
0rszágnak szekerét nem vinném kátyúba,
Kétes szövetségbe, semmi háborúba.
Éléskamra kulcsát nyakba akasztanám,
Hogy kinek mennyi jár, érdem szerint adnám.
A teheneket se engedném tilosba,
Bezárnám a baktert, ha megy a pirosba.
Mindenki kezébe csákányt, kapát tennék
Munka nélkül lukas garast sem fizetnék.
,,Én nem ilyen-olyan családból származom",
Nem kell szennyesemet szőnyeg alá dugnom!
Minden más hitűvel barátságban élnék,
Adjon Allah!-otra, Adjon Isten!-t mondnék.
Csámpás Rozit, Patást, lehet megszeretném,
Népemnek nem jutna,...levegőt se vennék!
Mezítláb és gyalog mennék Fehér Házba,
Elzarándokolnék Bagdadba, Mekkába...
2003. április 3
Ui.:Ország kormányzását rám kellene bízni
Érdem nélkül senki nem tudna meghízni.
Nem kéne hazudva, sem nyíltan elvenni,
S jobb létért sem kéne...jobbra szenderülni.
KARÁCSONY (1948)
Szent karácsony, térdig a hó,
Szánkó előtt kaptat a ló.
Aranycsengő cseng-csilingel,
Vág a hideg,... szép a reggel...
Angyal trónol fenn a bakon,
Gyermekszem les az ablakon...
Jégvirág közt, kicsi lukon,
Lesz-e csoki,... szaloncukor?
Vastag zokni, kesztyű meleg?
Átszánkázhatjuk a telet?...
Kiscsizma is,... sarkán patkó...
De jó a tél!... hulljon a hó!...
Az udvaron, a hóember,
Pöffeszkedik... hasat ereszt...
Orrát a nap felé szúrja,
Hóna alatt seprő rúdja...
Pajkos szénnel kacsint kicsit,
Ajtót nyit a fagyos kilincs...
Két kis csizma lépte-nyoma,
Fut a havon... ide-oda...
Hideg csipked... rózsát rajzol,
Az ártatlan kicsi arcon...
Türelmetlen szíve tárva,
Kis Jézusra kukucskálva...
Lassan-lassan... alkony leszáll...
Cseng a csiling,... idő megáll...
Ajtó tárul,... angyal köszön...s
A kis Jézus hozzánk bejön...
KÁRPÁTOK ALATT
Fáj. A holnap réme kéz-lábat gúzsba köt,
Elevenünkbe vág kötél, a megkötött.
Kínzó, fájó kötés, mint a gályabilincs,
Bezárt ajtó, melyről, hiányzik a kilincs.
Átdübörög rajtunk az élet szekere,
Sárba tapos, tipor, mind a négy kereke.
Ledönt, vagy felemel, Te! - ki állva maradsz,
Mosd le magadról, a rád tapasztott sarat.
Törd le az igádat, bilincsedet sorba,
Ne foglald átkodat, imába holnapra!
Ne süssön fel a Nap, ne jöjjön Kikelet,
Amíg el nem űzzük, sorsrontó felleget!
Lóbálja sarki szél, fújjon talpa alatt,
A gazt, az árulót, a renegát magyart,
Aki népet, hazát mind áruként kínál,
Ne teremje sírját, se kereszt, se virág!
Földünk ma még miénk, szívünk csak érte fél,
Marad együtt egy nép, vagy széthordja a szél?
Marad-e a Haza? - idegen Talp alatt?
Isten, óvd a magyart itt! - a Kárpátok alatt!
KISGALAMBOM
Az áldóját kisgalambom,
ki mellettem aludtál
el az éjjel a párnámon,
nekem sosem hazudtál?
Nagy szerelmet, vagy hűséget,
lehet rosszul emlékszem?
Nem ígértél békességet,
édes kis feleségem?
Nem ígérted, hogy a szádra
sem veszed a butykosom,
s ha berúgok a kocsmában,
akárhol elalhatom?
Nem vágatod fel a nyelved,
nem emlegetsz holnapot,
se tegnapot, s nem beszéled
dolgaimat honlapon?
Nehogy dühös, ideges légy,
amért' folyton beszélek,
s úgy tégy, mint egy idegen lény,
s nem érted az egészet!
Nem ingerellek a harcra,
tényleg rosszul emlékszem?
S lehet mégsem Te,...a Marcsa
ébredt reggel mellettem?
LÁTLAK, CIGÁNY!
Látlak, Cigány! Látlak! - kiáltott a gazda,
Mikor is a lovát hazacsalogatta.
Az igazi, akit nem nyom agyon vagyon,
Ijedten futott az árnyékszékbe,... nagyon.
Tyúkot lopni jött ő, óh, az istenadta,
Kiürült a kamra, sírt minden porontya.
Sírt a kicsi, a nagy, bőgött sok kis roma,
Kölcsönkérni nincs hol, szegény a rokona.
Odakünn a gazda, egyre csak kiabált,
Ismételgette, és hívogatta Cigányt.
De a lova makacs, ejnye, az áldóját!
Tovább legelte a szomszéd lucernáját.
És, mivel a gazdánk tovább cigányozott,
Mi kis tyúktolvajunk befelé tolatott.
Amikor már orra éppen csak kilátszott,
Utolsó nagy szusszal jó nagyot kiáltott.
Hogy tovább hogyan volt, arra nem emlékszem,
Mert a kiáltásra egyből felébredtem.
Felébredtem, és jaj! Azon kaptam magam,
Én nem is álmodtam, orrom épp csak ki van.
LÉLEKHARANG
Kisharang szól, lélekharang.
Becsendül a világba,
véget ért egy földi kaland.
Bim-bam minden hiába...!
Zengő hangú kicsi harang,
verseket zeng, búcsút mond,
nincs szeretet, nincs már harag.
Bim-bam, zendül utószor...
Öreg bátya figyel, kérdi,
hány verset húz, hányszor szól,
férfi, nő? - a választ féli.
Bim-bam, s csendít háromszor...
Szívébe mar, ki ment ma el?
Rokon, koma, jó barát?
Ki az, akit siratni kell?
Bim-bam ki ment Oda át?...
A rossz hírt a postás hozta,
az öreg szól: - nem lehet!
Én vagyok az, akit mondasz,
Bim-bam, ez az én nevem...
- Nincs más, akit pont így hívnak...?
- Csak a fiam.....Istenem!...
S új verseket ver a harang.
Bim-bam, s ketten mennek el...
MAGAMRÓL CSAK ENNYIT
Hajam fehéredik, de már ősz a szakáll,
Rám minden állítás valóban rám talál.
Termetem termetes, szúrós tekintetem,
Ha tollamat fogom, nem remeg a kezem.
Orromon okulár, lábam papucsomban,
Ezt sem gondoltam én, még legénykoromban.
Tollamból a méreg keserűen serceg,
Asztalomban a szú gúnydalokat perceg.
Írok minden éjjel, legépelem nappal,
Lámpaoltást kínál énnékem a hajnal.
Kiírok magamból minden rosszat, szépet,
Kiírok mindent én, mindent, ami éltet.
Kiírom még azt is, amit tisztelettel
Másokról gondolok, igaz szeretettel.
Kiírom érzelmem politika iránt,
Csak ne menne mindig, oldalvást és haránt.
Amit írok, értem, s mások is megértsék,
Akiknek nem címzett, azokat ne sértsék,
S akik a sorokban magukra ismernek,
Lelkiismeretnek, s nem nekem felelnek.
MASZK(HOZ) 
Arcod elé, ha szeretsz,
sosem tehetsz maszkot,
tiszta ablak, s a szív sem
tűri a firhangot.
A szerelem tiszta forrás,
életnek ad vizet,
szerető a szerelemért,
szerelemmel fizet.
MESÉS MIKULÁS
Mikulásnak hósubája
Meleget hoz minden házba
Szakállán még hópihe
Bűvös dolgok perselye
Csoda botja, csoda zsákja,
Süvege és nagy csizmája,
Varázslatos alakja,
mindig tele puttonya.
MEGVÁLTÓK KÖLLENEK
Minek dörög az ég, ha senki sem hallja?
Minek van a két fül?
Minek? - ha kajla.
Minek a szem, ha lesütve készül,
az utolsó gyászos virradatra?
Azt hiszitek az Istenek
a panaszokból bármit is hallnak? -
hisz ti sem értitek
mért tátog szája a halnak.
Mire a bús sirám, a szitok, az átok,
hazug vagy gyászos döbbenet?
Jobb lenne ma is, a kunok, a jászok,
vagy mindent megváltó
krisztusok köllenek!
MIKULÁS
Megérkezett Mikulás, a nagy mesemondó
subáján sok hó pihe, kezében csillagszóró.
Vállán bűvös puttonya, benne piros alma,
manók számos serege, mesék birodalma.
Bűvös csizmájával egyet lép és hét mérföldet halad,
meg-megáll, bekopog, minden ablak alatt.
Ablakon bekémlel, ahol alszanak már régen,
Ajándékát elrejti, besurran a kéményen.
Gyereksereg ébredezik, levegőben fenyőillat érzik,
ablakban és kis cipőben, ajándékot nézik.
Mikulás már messze halad, puttonyán is hó van,
nyomában a mesebeli puttonymanó van.
MINISZTER ÚR! (NEM ITT, A BALKÁNON)
Lámpámban ma rosszult a bél,
alig ég, csak izzik a vég.
Kevés már a petróleum,
poharamban nincs bor, se rum.
Gyufát, gyertyákat kotorok,
fáj a száraz élet, torok,
kulacsomból víz is kidűlt,
fagy a lelkem, majdnem kihűlt.
Ülök csendben, magam rágom,
száll a szitkom, száll az átkom,
a gyomrom is bele kordul,
mikor fogam megcsikordul.
Miniszter Úr! Az Ön bele
ég- e? Félig van, vagy tele
a lámpája, a konyhája?
Kolbászt eszik a kutyája?
A villája sose üres?
Hány vendége volt, ki rühes,
mocskos kezű, istenverte,
mosakodni sosincs kedve....
Se lavórja, kútja, háza,... s
átkot szór a büdös szája
tiszta kezű kesztyűs úrra,
aki a zsebeit túrja.
NEM A TEGNAPOT
(egy beszélgetés széljegyzete)
Nem a tegnapot kérem vissza,
azzal a kutya rég elfutott.
A holnapunk, majd ha az lesz tiszta,
holnaputánra adhat okot...
Mert, amit még nem dúltál széjjel,
azzal úgy-ahogy én elvagyok.
De ha a Napot vered fel éjjel,
azt számon kérik a csillagok.
Ha nem köszön a reggeled se,
mert beszorult egy méla zugba,
nem jó takaró szennyesekre
régi barátság szakadt rongya.
Mit ér az ének, s mit ér a tánc,
ha nem a való csiszolt tükre? -
s ha nem igaz a mosoly se, szánk
savanyodik meg mindörökre.
NEM TETSZIK
És nem tetszik: ahogy a Föld forog,
És nem tetszik, hogy nem nekünk forog,
És nem tetszik, hogy nem ránk süt a Nap! -
És nem tetszik, hogy dorgálást se kap.
És nem tetszik: a nyelven a sok seb,
És nem tetszik, hogy egyre éhesebb,
És nem tetszik, hogy magyar a harag,
És nem tetszik, hogy magába harap.
És nem tetszik: A hamis Jézusok!
És nem tetszik, hogy helyettük halok,
És nem tetszik, hogy kopaszak a fák,
És nem tetszik, hogy be sem vallanák.
És nem tetszik: sok girbe-görbe út,
És nem tetszik, hogy körbe-körbe fut,
És nem tetszik, hogy egymást csak metszik,
És nem tetszik, hogy /már/
semmi sem tetszik.
NYOMOT HAGYOK
Szeretem ha bizton kopog,
s nem csattog a léptem.
Szeretem ha nyomot hagyok
láthatót,... szerényen...
Magam után kicsit, nagyot.
Csak úgy. Példaképpen.
NYUGI, FIAM!
Nyugi fiam! - le a kezekkel! -
a húr vonói még kenetlenek.
Én sosem a Nagy-Göncöllel kelek fel,
de riadót is csak pirkadattal verek.
Tartsd kezed a megfeszült gyeplőn,
ne hidd, ha jogos már, szent a harag,
s bár aratni nem akkor kell, ha megdől,
levágni a termést zölden sosem szabad.
Legyen a húr dallama lenge,
kapcsoljon össze, mint finom relé,
s ne menyasszony, ki farriszálva menne
ördöggel is, vigyék! - már az oltár elé.
Tudod fiam, ha meg kell tenni,
ne a dühöngő patáknak zaja
kísérje, s abból vissza egy szemernyi
se hulljon földre, mit úgy hívnak: Haza.
PAKULÁR
Pakulár számol a csordán...
- Hajtsunk mán' bé! - szól a csobán.
Fejni kén' vót' kecsét', birkát.
Haggya ke' az irka-firkát!
RÉGIMÓDI VERS
Gondos Gyulának: Így írok én
Hitemen a férgek régen, már régóta rágnak,
mégsem lettem cinkosa egy megkergült világnak.
Régimódiságokat a szépkorral is osztják,
lehetnek a rokonaim komi, vogul, osztják,
lehet sumér, mondhatjuk a: legrégebbi kultúr;
poétává engem ez a felszarvazott-kor gyúr.
Örömről, a bánatomról rímes versek szólnak,
,,Verba volant!" - nem vagyok én orátora szónak.
S bár ,,Nihil sub sole novum": - Nincs új a Nap alatt;
sokszor leírt megdöngeti, ledönti a falat.
Ősi nyolca, ősi hatos, időmérték, versláb,
nagyon fontos nálam a rend! - szabadság leginkább.
Antilíra, posztmodernek szele épp hogy legyint,
enjambement és asyndeton, hangulatom szerint.
Kötőszókat használok, és gyakran van a ,,van" is,
kópékedvvel kifacsart kép, citromlében hasis.
Jelzőkkel, a szóképekkel rendjén, csínján bánok,
félek ,,lefoglalták" már a költő-hoszpodárok.
Nem veszem a hízelkedést, semmiféle trendek
nem terelnek kordába, nem kedvesek szívemnek.
Epigon szerepre soha, egy cseppet sem vágytam,
Petőfi és Arany, Ady - nem tagadom - hárman,
Ők fogták meg gyermek-lelkem, azóta is hallom
Öregapám, Apám hangján versüket a gangon.
Szimbolizmus, dekadens, vagy retró? - kinek-kinek,
e korról, a dolgaimról rímült hitet teszek.
Sulykolgatom, embernek az ember legyen társa! -
ízléseket pofonokra? - ki-ki maga váltsa...
Hagyomány, a prozódia, mint sín a vonatnak
- sormetszet a váltó - reám egy irányba hatnak.
Ritmusterv, a hangszerelés: hangulatom; strófa-
szekereim elé sok-sok egy ló volna fogva.
Pipamocsok nem szuttyog a laptop billenty'-hegyén,
ilyen vagyok, ilyen! - egy nem körmönmetélt legény.
Megállítnak foltok, fények, szólítnak a hangok;
egyedin - s ha közhely is, én - én magamról vallok.
Nihil sub solve nóvum:
Nincs semmi új a Nap alatt
Verba volant, scripta manent:
A szó elrepül, az írás megmarad
SZERVUSZ' JÓSKA!
- Szervusz' Jóska! - Hallod-é mán'?
- Hallom na há'! - szójja Émán...
Nem vak' süket, /csak/ süketelek.
A NÉP a vak, s... süket Elek!
UTOLSÓ VÉRIG 
- Mért akarsz vén fejjel költőnek menni? -
kérdezte barátom minap előtt.
- Nélkülöz, előtted sokan már, mennyi! -
bodzapuskával az ordasra lőtt.
Babérba koszorú korántól érik,
ha meg nem ezért, hát ugyan miért? -
ez olyan, amit az utolsó vérig...
s akkor is nyeldes, ha partra kiért.
Nem várt, a kérdésre vágatlan válasz
telik magamból, nincs uram-határ,
borom is, torkom is, az idő száraz,
s barátság nem törést, ki tudja? - habár:
- Tökmagot meglehet héjastól rágni,
nyeletni? - köpködni? - Elénk mögénk,
amiket ezek itt! nem marad ágnyi! -
a birok, csak a zseb, csak a görény.
Tenni a szükség, a lelkemre száradt,
Nézem: a nem hiszem a szememig ér,
előre egy-kettő, hátra meg hármat!?
Hol vagyok? Mi ez itt? Ez is? Miér'?
Egyvégből kiszabva lehetne bármi,
foltokból foltvarrás - patch-work - csupán;
totyaság félszegen csodákra várni,
bolhák egy kerengő veszett kutyán.
Így vettem, egyszer csak azt vettem észre.
puskámról hitemet tollra fogom,
- nem leszek nagy egész rászáradt része! -
volt erre, van erre elég okom.
ÜNNEPRE ÖLTÖZIK
,,Mert hű kegyeletben megtartod őseid,
Így él majd emlékük, időtlen időkig"
ICVLICIDIVM 1764 január 07.
Mint tégy, hogy a JÖVŐ tisztelje a JELENT?
Tiszteld a MULTADAT, s ne sérts kegyeletet!
Őseinknek sírját koszorú övezze,
kétkedés, gyom, közöny emlékük ne lepje!
Hamis szó ne essék,
földből kihantoló,
ne vájhassa szemét
se varjú, se holló.
Múltunknak emléke legyen tiszta! Akard!
Ne lehessen préda,
csak okulásul példa, ... jó példa,
s ne szégyelljék majdan fiaink a MAGYAR-t.
S ha majd a harangszó utadra elkísér,
s kántor éneke száll, búcsút mond, eldícsér,
s nincs már földi teher, csak a föld a teher,
s ha jó nyomot hagytál, áldják emlékedet.
S múlhat, ami múló,
test, erő, akarat,
Szeretet, a jó szó
maradandó. Marad...
S bölcsesség, a hit a szívekbe költözik,
s nem vicsorít agyart,
s szereti a magyar... a magyart,
s a jellem rongy helyett, ünnepre öltözik.
2003.
VALAHOL A BALKÁNON
A tanyámon vígan élek,
Miniszterrel sem cserélek.
Legeltetem a nyájam,
Kulacsomon a szájam.
Míg a fűben heverészek,
Fűzpipámon pöfékelek,
Ellesem a felleg útját,
Merre, hová égi pajtás?
És az Isten ege alatt,
A pénztárcám egyre apad.
De még így sem cserélnék,
Ezen-azon megélnék.
Miniszter Úr! Az Ön zsebe
Sok pénztárcával van tele?
Politikus fenomén,
Bilincs kattan a kezén.
Azaz, kattanna, ha volna,
Akit ő is nem okolna.
Így azután, kezen-kéztől,
Nem kell félni a lánccsörgéstől.
VÍZÖZÖN UTÁN (ÉS ELŐTT)
párbeszéd
- Óh Uram! Hogyan ítéled a tettet,
- kérdésemet már megbocsásd -
ahogyan a vérét vetted,
s a föld minden lakóját
sokuk, néhányuknak galád bűneikért
az élők sorából törölted?
Kérdezte Noé a vízözön után az Ő Istenét.
- Ami történt megtörtént.
Jutalom nem jár csak az érdemeseknek.
Bár én vagyok az egyedül tökéletes,
de mivel a mérleg nyelve könnyen billen,
s a harag is rossz tanácsadó, a tévedés joga megillet ígyen
Engem.
A bűn bajjal sújthat vétlent és ártatlant,
hiszen megszólalhat a lant,
ha szellő rezgi meg, de mikor az orkán
a húrokra ront már,
a fán saját ága is darabokra törik.
Fiam homlokán a tövis
a véremet ontja majd, mégis hagyom,
hogy üdvötökért haljon azon a napon.
A múlt a mának, és okulásotoknak szolgája legyen!
És nekem.
A kéz, mely enged a jelen szükségének, vele
mindig a jövőt is szabja,
és lesz általa a saját szülő anyja.
- És ha újra építi az aranyborjút és Szodomát?
És hússal eszi a húst, öl, rabol, s kokottal hál?
És a gyalázaté lesz megint az élet?
Mondd, ezzel mit érlel és mit ér el?
Hogyan tűröd majd mindezt el?... Uram!
- Haragom jelével hintem meg az utat.
Meg az eget.
Az érdemes lát is, ért is a nyelvemen.
Én megszólítom, és segítem őt.
Nem elvenni akarok, sőt!
A büntetést is saját kezére meghagyom.
Sújtja majd az önkény,... árvíz,... sújtja majd az atom,
ha ideje eljön, s nem hat az intelem.
Elveszejt házat, hazát, önnönmagát,
becsületet, Engem... Mindent.
Így múlik, pazarlik a világ.
...El... S most menj.
Viseld a sorsod, és ne kérd a tettem számon,
s ne kérdd, hogy szánom
vagy sem...
Többé sosem.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Balázs Sándor Turza /B.A.S.A. |
|
|
|
|
|
Offline
