Belépés
kalmanpiroska.blog.xfree.hu
Minden kegyelem. Kovács Kálmán
1968.04.24
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
A barátságról
  2020-05-20 10:32:35, szerda
 
  A barátságról


Bevezetés:
Bevezetésképpen megpróbálom beazonosítani a barátságot a modernkori értékek/eszmék skáláján. A barátság sajnos a modernkori társadalom egyik leggyorsabban és leglátványosabb kiszáradt fogalma.A társadalmi részhalmazok és nagyobb csoportosulások silánnyá vált, tartalmatlan kapcsolati formájának egyike, melynek definiálásával, illetve fajtáinak/formáinak meghatározásával nem sokan próbálkoztak, avagy nem központilag, nem prioritásként kezelve a kérdéskört, ilyenképp - s még inkább a nihilista és totalitárius végletek már bő egy évszázada tartó, s inkább növekvő tendenciát mutató felöltésének következtében - a mai átlagember barátságról alkotott koncepciója rendkívüli módon kiüresedett, tartalmatlanná, kifejezésnélkülivé és filozófiailag értelmezhetetlenné, sőt, gyakorlati szinten felhasználhatatlanná vált. Nem mintha a történelem bármely szakaszában igazán értékelve lett volna ez az egyedülállóan nemes kötődés, mely az én szememben - az összes emberi kapcsolat közül - a legőszintébb, legigazabb kapcsolatot foglalná magában ideális esetben, tehát az igaz barátság esetében.
Természetesen oktalanság lenne a modernkort, a médiát vagy bármilyen politikai irányzatot, ideológiát okolni a barátság kiüresedett létformájáért; az emberek a felelősek, mi, mindnyájan, korszaktól, időtől, nemtől, kortól, bőrszíntől, anyagi és társadalmi helyzettől függetlenül, persze akinek nem inge, nyilván nem veszi magára.
A barátságra vonatkozó 20. század eleji borúlátást sajnos a 21. Század elején mintha még szélesebbre kellene kiterjesztenünk: az emberek individualista és önmegvalósító életformája egyre kevesebb teret biztosít az emberi kapcsolatoknak. Nemcsak barátból van egyre kevesebb, hanem egyre szűkebb az a tér is, ahol a személyes kapcsolatok helyet kapnak.
A világi felfogással egyik alapvető gondjára a szemantika világít rá igen kifejezően (és most nem az Isten nélküli állapotra gondolok, mert az egyértelmű, hanem az érzelmek, felszínes ismeretek és a szimpátia éretlen értelmezéséről és használatáról): mindennaposak a "haver, cimbora, puszipajtás, span, koma, pajti, cimbi, ismerős, játszótárs, partner" jellegű kapcsolatok, de a színtiszta érdek- és identitásunió kötelékéből származtatható, mély töltetet magában hordozó "barát" csak felszínes áltatásnak, rózsaszín ködös képzelgésnek tűnik a tévesen értelmezett kapcsolatok sűrűjében.
A barátság ritka kincs, azonban Kierkegaard már másfél évszázaddal ezelőtt meglátta a fenyegetés sokféleségét, s hathatós erejét; azt panaszolja nem csekély iróniával a diapszalmatákban (Vagy-vagy című könyvének bevezető része), hogy ,,láttam, hogy a barátság boldogsága egymás kisegítése pénzzavarban". Azt a kort, ahol a barátságot így értelmezik, jogosan nevezi Kierkegaard nyomorúságosnak és szenvedély nélkülinek. Ahol az ,,élet célja jogtanácsossá lenni", ahol az ember csak a pénzt hajszolja, ahol a ,,szerzés" az élet lényege, ahol az emberi kapcsolatok pénzre válthatók, azon a talajon a barátság nem tud kivirulni, ha szárba is szökken rövid idő múlva elsatnyul, elhervad. Az ily korokban nem egyszerű kimenekülni a társtalanságból. Erről írja Tóth Árpád költőnk szépséges soraiban:
,,Jaj barátság és jaj szerelem,
és jaj az út lélektől lélekig.
Küldözzük a szem csüggedt sugarát,
s köztünk a roppant jeges űr lakik."
Rövid kitérőként hadd menjünk vissza azokhoz, akiknek számos fogalom és mai napig releváns és használatos teoretikai gondolat lefektetését köszönhetjük.
Az ókori Görögországban több filozófus is hagyományosan négy szeretetfajtát különböztetett meg (négy fogalmat a szeretetfajták meghatározására): agape, eros. philia, és storge az agapé a feltétel nélküli Isteni szeretetre utal, az eros a romantikus szerelemre, a philia a baráti kötelékre, a storge pedig egyfajta empatikus kötődést jelent (pl. szülő-gyermek kapcsolatot).
A philia eredetileg egyfajta szeretetteljes bánásmódot, gondoskodást vagy baráti érzületet jelentett nemcsak a barát iránt, de esetenként ugyancsak családtagok, üzlettársak, sőt a haza iránt, tehát kijelenthető, hogy a filia az, ami leginkább releváns a barátságot illetően.
C. S. Lewis a Szeretet négy arca című könyvében szintén utal az ókori szemléletmódra, amikor ezt írja: ,,A barátság - cseppet sem pejoratív értelemben - a legkevésbé természetes szeretet; a legkevésbé ösztönös, testi, biológiai, a legkevésbé szükségszerű. A barátság (hogy úgy mondjuk) 'nem természetes' jellege magyarázatot ad arra, hogy miért magasztalták fel az ókorban és a középkorban, és hanyagolják el napjainkban. A régi korok az aszkézist, a világról való lemondást hirdették. Tartottak a természettől, az érzelmektől és a testtől, mert azok veszélyt jelentenek lelkünkre; vagy azért vetették meg őket, mert az ember lealacsonyodását látták bennük. Szükségképpen azt a szeretetet értékelték a legtöbbre, amelyik a leginkább független volt a természettől, mi több, ellenszegült annak."(Lewis 1995, 64-65)
Arisztotelész szemléletében a barátságnak három formája van; a haszonelvű barátság, a kellemes, szórakoztató barátság és az igaz vagy lényegi barátság.
Noha elemi szinten elfogadom Arisztotelész érvelését a barátságok formáiról, mégis Dan Doriani, bibliai és szisztemikus teológiai professzor és C. S. Lewis megfogalmazásaiból indulnék ki, és ezeket venném alapul, amikor megpróbálom megfogalmazni, hogy a barátság milyen formáit különítem el, és hogyan jellemzem ezeket.
C.S. Lewis ugyancsak A szeretet négy arca című könyvében megjegyzi, hogy amit az emberek gyakran összekevernek a barátságal, az valójában a barátság mátrixa; ezt ő társasságnak nevezi - már amennyire ezt a nyelvi, fordítási nehézségek áthidalásával meg lehet fogalmazni -, ami ebben a pillanatban is jelen van számos bárban, szórakozóhelyen, klubban és egyéb szociális intézményekben. Kétségtelen bár, hogy erre a társasságra szüksége van a közösségnek, nem egyenértékű a barátsággal. Dorianival egyetértésben ezt nevezném haverságnak, s úgy fogalmaznám meg, hogy aktív jelenlét megnyílás, lelki összekapcsolódás nélkül. A jó haverok elsörözgetnek és jókat beszélgetnek a sarki kiskocsmában, a keresztyén szubkultúrában pedig vidám történeteket mesélnek egymásnak a kávézóban. Nem ritka, hogy együtt nőttek fel, és ezért tűzön-vízen keresztül kitartanak egymás mellett. A jó haverokra mindig lehet számítani. Szép lassan egész gyűjteményük lesz a sztorikból, és azokból a csak általuk értett tréfákból, amelyeken mindig jót tudnak nevetni. Az érzelmeket azonban gondosan kerülik, mert "attól a pillanattól kezdve, hogy kimondod, már el is veszti a jelentőségét.
A barátság másik "maradandó tartalom" nélküli formáját úgy nevezném, hogy kényelmi barátság, ami korlátozott jelenlétet és kitárulkozást foglal magában. Ezeket a barátokat többnyire valamilyen gyakorlati dolog, egy hely vagy múló cél köti össze; a munkahelyen, tanulmányi intézményben vagy valamilyen mindkettőjük által látogatott helyen ismerik meg egymást, s akkor a szükséghelyzet következtében, akár valamilyen hasonló cél érdekében fognak össze. A közös érdekben azonban nagyjából ki is merül a kapcsolat. Azért az egyetlen dologért tesznek erőfeszítéseket, arról beszélgetnek, másról szinte soha. Megtörténik, hogy érzelmileg igen felkavarja őket, ha megvalósítják a közös célt. Ha megnyernek egy nagy játszmát, vagy egy nagyszerű kalandot élnek át együtt, minden gond nélkül akár el is sírják magukat, megölelik egymást, vagy szavakba öntik egymást iránt érzett szeretetüket. Máskülönben azonban mindig két lépés távolságban maradnak egymástól.
Aztán ott van a szükség- vagy szánalombarátság, melynek nevéből is kiolvasható, hogy szerintem ez olyan esetekben jön létre, amikor az egyik fél szükséget szenved, a másik pedig segítséget nyújt, akár szánalomból, akár részleges szimpátia miatt, esetlegesen őszinte kedvességből. Akinek nagyobb a rátermettsége, aki mentálisan és spirituálisan érettebb, azé lesz a vezető szerep, a vezető követő pedig a másodhegedűs lesz. Hosszú távú gyümölcsöző kapcsolattá azonban ez sem válhat, hiszen már eleve túl nagy szakadék tátong a két személy között; a változáshoz pedig arra lenne szükség, hogy a gyengélkedő, bizonytalan, sérült, állandó ápolásra, támogatásra szoruló személy önértékelési zavarai elmúljanak, önszeretete megnőjjön.
A barátság előszobájának nevezném az "ismerősséget", annak a legmélyebb, legkomolyabb formáját, amelyből bár hiányzik még Isten központi jelenléte és/vagy megegyező érdekek erény általi felismerése és összevarrása, azonban innen már csak egy lépés az igaz barátság, hiszen esetenként megtörténhet, hogy két ismerős még nem ismerte fel, hogy megvan közöttük a potenciál, hogy barátok legyenek. Jókat beszélgetnek, tanulnak egymástól, időt töltsenek egymással, hasonlóan gondolkodnak sok mindenben, csak még nem jutott el tudatukig a lehetőség felismerése.
És végül az igaz barátság, s a továbbiakban minden egyes véleményem, valamint idézett vélemény erre fog vonatkozni.
Mivel elérkeztem az igaz barátság feltérképezéséhez, ésszerűnek tartom, hogy a Bibliában fellelhető támpontokat említsem meg először. A következő igeverseket gyűjtöttem össze, amelyek tartalmát kivétel nélkül tanácsosnak tartom megszívlelni, s követni:
Péld 17,17
Minden időben szeret, a ki igaz barát, és testvérül születik a nyomorúság idejére.
Péld 18,24
Az ember, a kinek sok barátja van, széttöretik; de van barát, a ki ragaszkodóbb a testvérnél.

Péld 20,19
Megjelenti a titkot, a ki rágalmazó; tehát a ki fecsegő szájú, azzal ne barátkozzál.
Péld 22,24
Ne tarts barátságot a haragossal, és a dühösködővel ne menj;
Péld 27,6
Jószándékból valók a barátságos embertől vett sebek; és temérdek a gyűlölőnek csókja.
Péld 27,9
Mint a kenet és jó illat megvídámítja a szívet: úgy az ő barátjának édes szavai is, melyek lelke tanácsából valók.
Lk 16,9
Én is mondom néktek, szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy mikor meghaltok, befogadjanak benneteket az örök hajlékokba.
Jn 15,13
Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért.
Jn 15,14
Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, a miket én parancsolok néktek.
Jn 15,15
Nem mondalak többé titeket szolgáknak; mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az ő ura; titeket pedig barátaimnak mondottalak; mert mindazt, a mit az én Atyámtól hallottam, tudtul adtam néktek.
Jak 2,23
És beteljesedett az Írás, a mely ezt mondja: Hitt pedig Ábrahám az Istennek, és tulajdoníttatott néki igazságul, és Isten barátjának neveztetett.

Teljes mértékben egyetértek C. S. Lewissal, a barátság valóban egyszerű társasági, haveri vagy ismerősi kapcsolatból alakul ki, amikor ketten vagy többen rájönnek arra, hogy nagyrészt közös a látásmódjuk, az érdeklődési köreik, akár az ízlésviláguk, mely másokkal szemben nem valósul meg, és amely kincsről vagy épp teherről azt gondoltál, hogy addig a pillanatig egyedül rendelkeznek vele. A barátság tipikusa kezdőmondata, ahogy írja C. S. Lewis valahogy így hangzik (s ezt nyilván nem úgy kell érteni, hogy ki is kell mondják az érintett felek): Tényleg? Te is? Azt hittem, ebben egyedül vagyok."

Van néhány alapfeltétel, amelynek egy igaz barátnak eleget kell tennie, különben a kapcsolat valótlannak bizonyul: 1) jó dolgokat kíván és tesz is barátjának az ő érdekét tartva szem előtt; 2) azt kívánja barátjának, hogy létezzen és éljen az ő érdekét tartva szeme előtt; 3) időt tölt a barátjával; 4) hasonló döntéseket hoz, mint a barátja; 5) többnyire ugyanazokat a dolgokat találja kellemesnek és fájdalmasnak, mint a barátja.

Az Arisztotelészi elképzelés szerint a barátok egyfajta tükörként funkcionálnak, egymás tükreként - mivel a barátság a személyiség és jellem hasonlóságán alapszik, és mivel csak tökéletlen, direkt ismeretem lehet saját jellememről és személyiségemről, legjobban úgy ismerhetem meg magam - karakterem erősségeit és gyengeségeit egyaránt -, ha megismerem barátomat, aki visszatükrözi kvalitásaimat.

Márai Sándor Füves könyvében található gyönyörű bekezdése a barátságról sokatmondó:
"Nincs emberi kapcsolat, mely megrendítőbb, mélyebb lenne, mint a barátság. A szerelmesek, igen, még a szülők és gyermekek kapcsolatában is mennyi az önzés és a hiúság! Csak a barát nem önző; máskülönben nem barát. Csak a barát nem hiú, mert minden jót és szépet barátjának akar, nem önmagának. A szerelmes mindig akar valamit; a barát nem akar önmagának semmit. A gyermek mindig kapni akar szüleitől, túl akarja szárnyalni atyját; a barát nem akar kapni, sem túlszárnyalni. Nincs titkosabb és nemesebb ajándék az életben, mint a szűkszavú, megértő, türelmes és áldozatkész barátság. Seneca ezt írja egyhelyt Luciliusnak: "Aki barát, szeret, de aki szeret, nem mindig barát." Ez a megállapítás több is, mint pontosság: ez már az igazság. Minden szeretet gyanús, mert önzés és fukarság lappang hamujában. Csak a barát vonzalma önzetlen, nincs benne érdek, sem az érzékek játéka. A barátság szolgálat, erős és komoly szolgálat, a legnagyobb emberi próba és szerep."
Noha hiszem, hogy a keresztény szolgálat, a Krisztus testéhez való tartozás a legnagyobb emberi próba és szerep, de Márai nem állt távol az igazságtól.
Bár az igaz barátság mennyiségét és egyediségét tekintve Montaigne állításai elgondolkodtatók, ismételten C. S. Lewistól kell idézzek, akinek felismeri nem nevezhető újnak vagy forradalminak, ám megfogalmazása és kifejtése számomra az, amivel teljes mértékben azonosulni tudok: "Lamb azt mondja valahol, hogy három barát közül (A, B és C) A meghalna, akkor B nemcsak A-t veszíti el, hanem A C-ben létező részét, míg C nemcsak A-t veszíti el, hanem A B-ben létező részét is. Minden egyes barátomban van valami, amit csak egy másik barát képes teljesen a felszínre hozni, megjelentetni. Én önmagamban nem vagyok elégséges ahhoz, hogy a teljes embert AKTIVIZÁLJAM; ezért azt akarom, hogy más fények is az enyémen kívül világítsák meg, fedjék fel egyre több és több oldalát.
Ezért az igaz barátság a legkevésbé irigy a szeretetek közül. Két barát örül annak, hogy egy harmadik csatlakozzon hozzájuk, és így tovább, amennyiben az újonnan érkező alkalmas arra, hogy igaz barát legyen. Akkor azt mondhatják, amit az áldott lelkek mondanak a Dante-ban: "Itt jön valaki, aki tovább fokozza szeretetünket." Mivel itt a szeretet "szerteoszlik, nem felszívódik." Természetesen a rokonlelkek ritkasága határt szab a kör kibővítésének, de azokon a határokon belül mindegyik barátunkkal egyre nagyobb mértékben rendelkezünk, ahogy azoknak száma, akikkel megosztjuk egyre növekszik."
Elhanyagolhatatlan annak kihangsúlyozása, hogy a barátokat Isten választotta egymásnak, így az nem egy díj, egy elismervény, hanem egy eszköz, amely által Isten felfedi mindkét fél számára a másikban rejlő szépséget. Mint minden szépség, ezek is tőle származnak, és az igaz barátságban általa növekednek, tehát ez az Ő eszköze nemcsak arra, hogy mutasson, hanem arra is, hogy alkosson. Ő az, aki jó esetben néha, s reménység szerint mindenkor uralkodnia kellene a kapcsolatban.

Az igaz barátság minden mélyebb megértéséhez nem árt megvizsgálni Montaigne Esszékben írt szavait: A barátság melege omló, mérsékelt és egyenletesen meleg; állandó, édes és olvatag hőmérséklet, nem forróság és nem fojtogat. A szerelem csak vad vágyakozás valami illanó után:
Amit barátnak és barátságnak nevezünk: lelkek tapogatózása és összehangolódása; alkalom és jóhiszeműség szövi. A barátság, amire gondolok, olyan egymásba illeszkedés, hogy elmosódnak még a varratok is, amivel összeöltötték. Ha ösztökélnek, vallanám meg, miért is szerettem olyan nagyon barátomat, érzem, csak így tudnám kifejezni: "Mert ő - ő volt, mert én - én voltam."
A Miért vagytok barátok? Kérdésre mindezidáig nem olvastam, nem hallottam és nem találtam kifejezőbb, igazabb választ, mint Montaigne-nak ezt a félmondatát: "Mert ő ő, mert én én vagyok." Ez az, amit oly nehéz meglátni és szem előtt tartani, amire oly nehéz felépíteni a barátságot, mégis csak ennek elégségességének elfogadására lehet. Persze ez nem azt jelenti, hogy bármely ember bármely emberrel barátságot köthetne önmagukért, hanem azt, hogy ha akkor születhet meg a barátság, amikor felismerjük a másikban azt az immanens értékhegyet, mely olyan gondolati és lelki elemekből áll, amelyekkel úgy tudunk rezonálni, mintha a magunkéi lennének, s mikor ezt a felfedezést megtettük, automatikusan önmagáért fogjuk óhajtani barátságát, nem feltételekhez, körülményekhez, elvárásokhoz és biztosítékokhoz kötötten.
Az igaz barátság tehát akkor jöhet létre - meglátásom szerint -, amikor mindkét fél felfedez a másikban valamit önmagából - melyre Isten vezeti rá -, ami addig még ismeretlen volt számára önmagában, s egy olyan folyamat rajzolódik ki, amelynek során a barátnak az egyre mélyebb megismerése olyan felismeréseket, realizációkat eredményez, amelyek segítenek mélyebben megismerni, feltárni önmaga és barátja jungi értelemben vett selbs-jét egyaránt (pszichés totalitásának centrumát, vagy ha úgy tetszik, személyiségének központi archetípusát).
A barátok bölcs megválasztása:
A barátokat ugyanakkor bölcsen kell megválasztani, szükség van egyfajta tudatosságra e tekintetben, hiszen a feltételezett felfedezések (ha Kolumbuszokként olyannyira Indiát akarjuk felfedezni, hogy önmagunkat megvakítva nem ismerjük fel, amikor Amerikát találjuk meg helyette) vélt valóság- és igazságtartalma nem feltétlenül garancia a sikerre:
Nietzsche Vegyes nézetek és mondások című művében direkt módon azt tanácsolja, hogy: ,,Barátkozzatok csak a szorgalmatosokkal". Az ember azt gondolná, hogy egy igaz barátnak mindig lesz ideje a barátjára. Valóban, lehetetlen olyan embernek a barátja lenni, akinek soha nincs ideje ránk. De azok, akiknek mindig van idejük ránk végtelenül veszélyesebbek. Nietzsche ezt így magyarázza: ,,Csak dolgos emberekkel barátkozzunk. A tétlen ember veszedelmes barátaira: mert nem lévén elég dolga, arról beszél, amit barátai csinálnak vagy nem csinálnak, végre beleelegyedik és terhükre válik: azért okos ember ne barátkozzon csak dolgos emberekkel." Azok az emberek, akik pletykálnak arról, hogy mit tesz az ember és mit nem, nem a barátai. Az, hogy időt akarnak tölteni vele, nem jelenti azt, hogy a barátai, ellenkezőleg arra utalhat, hogy számukra az ember jelenti a stratégiát az unalomcsökkentéshez.
Egy dolgot fontos tisztázni. A "tétlen" alatt Nietzsche nem azokat érti, akiknek idejük van a fogalom ókori értelmezésében. A kategória azonban expanzíve magába foglalja a tevékeny embereket is; Emberi, nagyon is emberi című könyvében így ír erről: "A tevékeny embereknek az igazán fontos tevékenység hiányzik, mármint az individuális, a személyes tevékenység. Ők tisztviselőként, kereskedőként és tudósként, vagyis típusokként tevékenyek, nem pedig bizonyos egyes és egyedi emberekként; e tekintetben lusták. A tevékeny embernek az a hibája, hogy tevékenysége majdnem mindig kissé oktalan. Ne kérdezzük a pénzgyűjtő bankárt, mi a célja szorgos tevékenységének, mivel e tevékenység oktalan. A tevékeny ember csak sodródik, ahogy a patakban a kövek sodródnak, a mechanika ostobaságának engedelmeskedve. - Az emberek most is; mint mindenkor, rabszolgákra és szabad emberekre oszlanak; aki a nap kétharmad részében nem a maga ura, az rabszolga, bármi legyen is egyébként: államférfi, kereskedő, tisztviselő vagy tudós." A lustaság lappangása, rejtőzése "a tevékeny ember lelkének mélyén" is megtalálható. Ugyanebben a könyvben írja: "Úgy vélem, hogy minden embernek saját véleménnyel kell rendelkeznie mindenről, amiről egyáltalán csak vélemény alkotható, mert ő maga egyszeri és megismételhetetlen lény, akinek egyszeri és megismételhetetlen álláspontot kell elfoglalnia mindenről. De a tevékeny embert a lelke mélyén élő lustaság megakadályozza abban, hogy a vizet saját kútjából merítse."
Akinek nincs kiforrott véleménye a legfontosabb dolgokról az életben, az talán még nem érett meg a barátságra.
Nietzsche értelmezésében egy bizarr, a hagyományos felfogással ellentétes feltétel is megjelenik.
Manapság a legtöbben úgy értelmezik, hogy a barát olyasvalaki, aki ,,a legjobbat akarja neked." Nietzsche ezt túlságosan sekélynek, felszínesnek tartja. Az igaz barát Nietzsche számára olyasvalaki, aki azáltal, hogy a legjobbat kívánja, a legkellemetlenebbet kívánja az embernek - küzdelmeket, harcokat, akadályokat, és "sok jó ellenséget." A barát Nietzsche számára nem olyan, aki minden szavunkat elfogadja és vakon követ minket - ez csak lustaságot eredményez, az önnön állapot elfogadását, gyengeséget és dekadenciát. A másiknak a legjobbat kívánni azt is jelenti, hogy szembe állni vele, ellenérveket felhozni, vitázni, ellentétes ösvényen haladni egy ideig, s akár le is rombolni a barát terveit. A nietzschei értelemben a barát az, aki "azt kívánja, hogy erős legyél."
Krisztus Péter barátja volt, mégis ezt mondta neki egy alkalommal:
Ettől kezdve arra oktatta őket, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének, a főpapok és az írástudók elvetik és megölik, de harmadnapra föltámad. Erről egészen nyíltan beszélt nekik.
   Péter ekkor félrevonta Jézust, és szemrehányást tett neki. Erre ő hátrafordult, tanítványaira nézett, és így korholta Pétert: "Távozz tőlem, sátán, mert emberi módon gondolkodol és nem Isten tervei szerint!"
                                                             Márk Evangéliuma 8, 27-33

Ebből látható tehát, hogy a nietzschei megállapítás, miszerint szükséges ellenségnek is lennie a barátnak valóban helytállónak tűnik, hiszen amikor a barát időszakos meggyengül, elcsügged és átpártol az ellenséghez, csak ellenségeként ébreszthetjük fel, hogy visszatérjen az igazak táborába.

Nietzsche a hallgatás, beszédben való visszafogottság fontosságát is hangsúlyozza; ezt írja Vegyes nézetek és mondások művében: "Nem szabad barátainkról beszélni, különben elszólja az ember a barátság érzetét."
A barátság megköveteli, hogy néhány dolog kimondatlan maradjon. Időnként azt feltételezheti az ember, hogy a barátságában nincs elégséges mértékben jelen a bensőségesség. Úgy tűnhet, hogy a barát visszatart bizonyos dolgokat, olyanokat, amelyeket megosztana, ha kényelmesebben érezné magát az ember társaságában.
A bensőségességnek ez a fajta hiányának megtapasztalása barátok között nem feltétlenül rossz vagy egészségtelen. De Nietzsche szerint a megoldás nem az, hogy beszéljenek erről. A feltevés/szuppozíció, hogy a barátok ,,mindenről" beszélhetnek egy közönséges/durva tévedés. A bensőségesség hiányának diszkurzussá tétele az első lépés a barátság megölése fele. Ezért is írja: "Barátok között a bizalom hiánya olyan hiba, amely jóvátehetetlen lesz, ha szóvá teszik."

Kierkegaard a Works of Love című művében csodálatosan írja le Jézus baráti viszonyulását Péterhez:
Krisztus szeretete Péter iránt oly határtalan volt, hogy Pétert pontosan akként a személyként szerette, akit látott. Nem mondta azt, hogy ,,Péternek először meg kell változnia, és más emberré lennie, mielőtt újra szerethetném". Nem, épp ellenkezőleg azt mondta: "Péter Péter, és így szeretem őt; szeretem, ha valamit teszek, akkor az az lesz, hogy segítek neki más, jobb emberré lenni." Így nem szakította meg a barátságot azért, hogy talán megújítsa azt amajd, amikor Péter más emberré lesz. Nem, változatlanul fenntartotta a barátságot, és éppen így segített Péternek más emberré lennie. Péter bizonyára nem győzedelmeskedhetett volna Krisztus hűséges barátsága nélkül. Persze olyan könnyű barátnak lenni, amikor az nem jelent mást, mint valami konkrét dolgot elvárni/kérni a baráttól, és ha ő nem reagál arra, akkor megszakítani a barátságot, talán ameddig végre reagál a kérésre. Ilyen lenne a barátság? Ki állna közelebb ahhoz, hogy segítsen a vétkezőn, mint az, aki barátjának nevezi magát, még akkor is, ha az a vétség épp ellene történt!"

Kierkegaard egyetért Arisztotelésszel, hogy a barátság egy erény. A barátok jelenléte valóban kellemes és az életet jelentőségteljesebbé valamint élvezetesebbé teszi; ennél lényegesebb viszont, hogy etikailag esszenciális, mivel fejleszti a jellemet, jobb emberré tesz. Kierkegaard odáig megy, hogy azt állítja, a barátok megmentőkként viselkedhetnek, akik kiemelhetik az embert az ördögi kétségbeesés, keserűség állapotából.
A barátság ugyanis, mint minden szoros kapcsolat egy erőteljes identitásérzetet fejez ki. A másik, a barátom megerősíti abban, hogy én az vagyok, aki vagyok, a magam egyediségében. Míg a magányos szellem/démon elveszíti önmagát az absztrakcióban - szélmalomharcot folytat, mondja Kierkegaard -, a barátom úgy szeret engem, mint egy pótolhatatlan, szinguláris, egyedi ént. A barátság egy életgazdagító, életminőségnövelő megtapasztalás; fokozza a létezés és az élet megtapasztalását.

Kierkegaard hosszasan tárgyalja a felebaráti szeretet és baráti szeretet viszonyát. Értelmezésében az egyik legfontosabb különbség a felebaráti szeretet és a baráti szeretet között az a stabilitás, amikor kihívásokkal néznek szembe. A felebaráti szeretet kijelenti, hogy nem számít, milyen körülmények keletkezzenek, örökké fog szeretni ugyanúgy, ugyanolyan hatásfokkal. A barátság azonban soha nem feltételezi ezt az örökké tartó kvalitást, s így normális, hogy a barátságok felbomolhatnak, és a barátságot támogató szeretet köddé válhat. Kierkegaard úgy találja, hogy ennek a különbségnek a forrása Isten központi szerepének félreértelmezéséből származik. Amikor a szeretet megszűnik, akkor az érintettek - ahogy mondani szokás - szakítanak... A kereszténység azonban nem ismeri ezt a lehetőséget, visszautasítja ennek megértését, elfogadását. Azért mondhatja az ember, hogy megszakad, megszűnik a kapcsolat, mert azon a véleményen van, hogy a szeretetteljes kapcsolat csak két fél között létezik, nem pedig három között, tehát figyelmen kívül hagyja a személy-Isten-személy hármas kötelék szükségességét.
Kierkegaard ismétlődően kihangsúlyozza, hogy amikor a felebarátiság válik a szeretet igazi objektumává, a barátság nem eliminálódik, hanem transzformálódik. Bár a barátnak vannak olyan egyedi karakterisztikái, amelyekben örömömet lelem, megbecsülésem alapvetően azon a belső igenlésen alapszik, amellyel egzisztenciáját úgy fogadom el, mint felebarátomét; így történhet meg, hogy egy önálló, tőlem független személy Isten korlátlan és nagylelkű szeretetében egyesüljön velem.
A barátságnak három gyümölcse van Francis Bacon gondolkodásában:
Az első: "megkettőzi az örömöt és megfelezi a bánatot". Ez a gondolat kommentárt sem igényel. A második: "az értelemnek tápláló és üdvös." Bacon álláspontja nagyon fontos vonására mutat rá a barátságnak. A baráti beszélgetés segít tisztázni saját gondolatainkat. Ha ugyanis megbeszéljük barátunkkal gondolatainkat, ez segít megfelelő szavakba önteni, mondatokba formálni azokat, ezáltal rendezzük mondandónkat, s "okosabbá lesz önmagánál, egyórai eszmecserétől sokkal inkább, mint egynapi töprengéstől". Az ilyen beszélgetésben "felszínre hozhatjuk gondolatainkat". Ehhez a gyümölcshöz sorolja még azt a tényt, hogy a baráttól igaz és nem hízelgő tanácsot kapunk. ,,Mert nincs nagyobb hízelgője az embernek önmagánál, s nincs jobb orvosszer az önmagunknak való hízelgés ellen a baráti szókimondásnál.... a legkülönb medicina a lelki egészség megtartására az őszinte baráti intelem." Hangsúlyozza azonban, hogy csak attól a baráttól kaphatunk jó tanácsot, aki valóban ismeri körülményeinket, azaz akivel bizalmas, bensőséges viszonyban vagyunk.
A harmadik gyümölcs, melyet a sok magvú gránátalmához hasonlít, a baráti segítség számtalan formájában lelhető fel. "A jó barát második önmagunk" sőt, több önmagunknál. A jó barát nemcsak életünkben segít, de halálunk után is mindent megtesz, hogy befejezze megkezdett munkáinkat.
Érdemes eltöprengeni, hogy Bacon gondolatai alapján hány ilyen barátja van az embernek?
Cicero Az öregségről, a barátságról című művében megemlékezik a barátság megőrézésnek nehézségéről:
"X. Laelius.... Semmi sem nehezebb, mint az, hogy a barátság az élet legutolsó napjáig fennmaradjon: vagy azért, mert gyakran nem azonosak az érdekek, vagy azért, mert az államügyekben eltérő a felfogás; az emberek hajlamai is gyakran változnak, egyszer a balszerencse hatására, máskor az előrehaladó korral."

C. S. Lewis A szeretet négy arca című művében az ellentétes nemű személyek közötti barátság létrejöttének realitásáról is szót ejt: "Amikor két ember felfedezi, hogy ugyanazok a titkos úton haladnak, és különböző neműek, a barátság, amely felébred köztük könnyen szerelembe mehet át. Sőt, ha fizikailag nem taszítók, ellenszenvesek egymás szemében, vagy amennyiben egyikük vagy mindketten nem szerelmesek már valaki másban, majdnem bizonyos, hogy így is fog történni előbb vagy utóbb.
A barátság és a szerelem egyszerre való létezése ugyancsak segít a kortársaknak, hogy ráébredjenek, a barátság a realitásban egyfajta szeretet, méghozzá olyan erős, mint a szerelem. Tegyük fel ugyanis, hogy elég szerencsés vagy, és "szerelmes lettél", majd összeházasodtál a barátoddal. Na már most tételezzük fel, hogy két különböző jövőkép avagy jövőbeli lehetőség közül kellene választanod: "Vagy megszűntök szerelmesek lenni, de mindörökké megmaradtok ugyanazt az Istent, szépséget, igazságot közösen keresőknek, vagy mindezt elveszítitek, és megtartják az életen át tartó gyönyöröket és szenvedélyeket, az Eros minden csodáját és vad vágyakozását. Mit választanál? Melyik döntést nem bánnád meg később?"

Zárásként ismételten C. S. Lewis könyvéből idéznék: "A barátság nem szükségszerű, hasonlóképpen a filozófiához, a művészethez, vagy magához az univerzumhoz (hiszen Istennek nem kellett alkotnia, nem volt szüksége erre). Nem szükségeltetik a túlélés folyamatában sem; ám egyike azoknak a dolgoknak, amelyek értékkel töltik meg túlélést."



Felhasznált irodalom:

1. Dávid Beáta - Albert Fruzsina - Kit nevez Ön barátnak?
2. C. S. Lewis - A barátság négy arca - Barátság (69-105)
3. Cocking & Kennett - Friendship and Moral Danger
4. Elizabeth Telfer - Proceedings of the Aristotelian Society (223-241)
5. Friedrich Nietzsche - Vegyes nézetek és mondások (252-260)
6. Friedrich Nietzshe - Emberi, nagyon is emberi (283-286., 296., 376)
7. Arisztotelész - Nikomakhoszi etika (1166a)
8. Friedrich Nietzsche - Bálványok alkonya ("Hibák" 7)
9. Friedrich Nietzsche - Virradat. Gondolatok az erkölcsi előítéletekről (556)
10. Friedrich Nietzsche - A vidám tudomány (55)
11. Ralph Waldo Emerson - Essays (Friendship)
12. Márai Sándor - Füves könyv (A barátságról)
13. Szentírás - Károli Gáspár Fordítás
14. Michel Eyquem de Montaigne - Essais (I. 28.)
15. Kissné Novák Éva - A barátság szerepe a személyiség formálódásában
16. Tóth Árpád - Lélektől lélekig
17. Francis Bacon - Essays (Of Friendship)
18. Soren Aabye Kierkegaard - Works of Love (107; 164; 166; 173)
19. Dan Doriani - A férfi, akit Isten formal (III. Rész - Az Isten szerinti férfi mint közszereplő)
20. Marcus Tullius Cicero - Az öregségről, a barátságról (X. Laelius)
 
 
0 komment , kategória:  A barátságról   
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2023.05 2023. Június 2023.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 217 db bejegyzés
e év: 2155 db bejegyzés
Összes: 35815 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 760
  • e Hét: 3662
  • e Hónap: 65331
  • e Év: 184423
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.