Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline		 Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
Karinthy Frigyes: BETEGEK ÉS BOLONDOK
  2018-07-17 21:29:55, kedd
 
 







Karinthy Frigyes: MIÉRT NEM MEGYEK ORVOSHOZ? - MIÉRT MEGYEK ORVOSHOZ?


Részlet...


MIÉRT NEM MEGYEK ORVOSHOZ?


gégészhez azért nem megyek, mert mindenféle hosszú tárgyakat dugdos az orromba és ahelyett, hogy elismerné, hogy ez kellemetlen, folyton csúfol közben, mint aki érthetetlennek találja ezt az affektálást, hiszen nyilvánvaló, hogy ennél nincs nagyobb kéjmámor;

sebészhez azért nem megyek, mert folyton azt mondja, hogy ne féljek, holott nekem egyetlen vigasztalásom, hogy félek - továbbá azt mondja, hogy nem fog fájni és fáj, ahelyett, hogy azt mondaná, hogy fájni fog és mégse fájna;

fogászhoz azért nem megyek, mert megyek ugyan, de az előszobában elmúlik a fájás és gondolom, majd holnap megyek, de nem is ide, hanem ahhoz, aki nem piszmog el egy évig, amikor a díjak következtében már lesz ugyan mivel harapni, de nem lesz mit;

röntgenológushoz azért nem megyek, mert a csontvázamat és vesémet látja, de a kabátomat nem s így nem adja meg a kellő tiszteletet;

urológushoz azért nem megyek, mert többnyire roppant vicces emberek és oda nem tartozó dolgokat mondanak magánügyeimre vonatkozóan, továbbá véleményeket fizikumomról, mint a szabó, aki mértékvétel ürügye alatt lekritizálja az alakomat;

gyomorspecialistához azért nem megyek, mert többnyire komor emberek, nem hagynak magukkal vitatkozni, mindent jobban akarnak tudni nálam és nem hajlandók például megérteni, hogy az ember ebéd és vacsora tartamára igazán felfüggeszthetné a diétát, ha különben betartja;

idegorvoshoz azért nem megyek, mert aznap mikor mennem kellene, éppen nagyon ideges vagyok és ilyen degállapotban nem bírom az orvost - és végre;

pszichoanalitikushoz azért nem megyek, mert három hétig egyebet se csinál, mint hogy kielemzi belőlem, hogy miért nem akarok pszichoanalitikushoz menni, mint az egyszeri tanító, aki azt mondja Mórickának: Móricka, warum bist du nicht gekommt, mire Móricka teljes joggal felelheti méltatlankodó hangon: Herr Lehrer, ich bin doch dó!







MIÉRT MEGYEK ORVOSHOZ?


azért megyek orvoshoz,

mert orvoshoz menni, hozzátartozik a polgári élet szertartásaihoz, mint a bridge, a nyaralás, a víkend, és mert éppen orvostól jönni előkelő dolog és jól is hangzik, bizonyos tekintélyt ad az embernek, ha azt mondja, orvostól jövök, ez a hitelemhez tartozik;

mert műveletlen barom vagyok és jól esik a gondolat, hogy egy művelt, képzett, csaknem felszentelt papja a társadalomnak egy óráig komolyan beszél velem-rólam, mint valami különleges csodáról, akinek a hasfájása, belső forrósága, kétoldali fülhallása és középfolyása a locarnói egyezménynél fontosabb téma lesz egy óráig;

mert roppant művelt ember vagyok, rengeteg mindenfélét olvastam, ilyen orvosi dolgokat és titokban kéjelgek a gondolatban, hogy fog leesni a székről az a műveletlen, divatos felcser, mikor majd tökéletes latinsággal mondom el magamról a diagnózist és az ő megjegyzései közben az én szerény, halk közbeszólásomból kiderül, hogy mennyivel jobban értek a dologhoz, mint ő;

mert, ha nő vagyok, majd megmutatom én neki, mennyivel jobb alakom van, mint a Mancinak, aki itt henceg nekem, hogy a dr. Szőkének reszketett a sztratoszférája, vagy hogy a csudának hívják, a kezében, amivel a hátán hallgatózott;

mert, ha férfi vagyok, jólesik hallani, hogy ilyen tüdeje Nurminak volt utoljára és hogy bátran ezt meg azt;

mert ezzel az orvosnak be fogom bizonyítani, hogy a másik orvos nem érti a dolgát, tudod öregem, nem mondta direkt, mert tudod, ezeknek össze kell tartani, de láttad volna, hogy legyintett és csóválta a fejét...














  
 
0 komment , kategória:  Karinthy Frigyes   
Karinthy Frigyes
  2016-01-24 17:00:37, vasárnap
 
 







KARINTHY FRIGYES


Karinthy Frigyes (Budapest, 1887. június 25. - Siófok, 1938. augusztus 29.) magyar író, költő, műfordító. Családnevük eredetileg Kohn volt, amit 1874-ben édesapja magyarosított Karinthira.

Karinthy maga mondta, hogy minden műfajban alkotott maradandót. Az olvasóközönség többnyire irodalmi karikatúráit ismeri, az Így írtok tit, valamint a kisdiák életéből megírt képeket tartalmazó Tanár úr kéremet. De Karinthy életműve ennél jóval tartalmasabb és sokrétűbb.

Bár magát sokszor költőnek vallotta, viszonylag kevés verset írt, ezeknek kisebb része a lírai jellegű (pl. a Lecke, a Kudarc, az Ősz) - többségük szabadvers: hosszú, központozás nélküli gondolatkitörés.







KARINTHY FRIGYES [A MAGYAR IRODALOM ARCKÉPCSARNOKA

Link


Karinthy Frigyes összes költeménye

Link


Karinthy Frigyes novellái

Link


Karinthy Frigyes: Így írtok ti (válogatás)

Link







DERENGÉS

Vak voltam - látom a szemed
Süket voltam - hallom a hangod
Néma voltam - gügyögni kezdek,
Légy csendben, hallod?

Hallod? Torkomba zümmög
Elnyújtott, furcsa, vádoló panasz:
De messze, messze, de régi, de mély
- Hogy sír! Mi az?

Asszonyt igéző férfi búg,
Vagy ölbekúszó, gyönge gyermek?
Anyám, nem jó volt. Szülj meg újra.
Rossz voltam. Verj meg.










NEM MONDHATOM EL SENKINEK

ELŐSZÓ


Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek

Próbáltam súgni, szájon és fülön,
Mindnyájatoknak, egyenként, külön.

A titkot, ami úgyis egyremegy
S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.

A titkot, amiért egykor titokban
Világrajöttem vérben és mocsokban,

A szót, a titkot, a piciny csodát,
Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Mert félig már ki is bukott, tudom
De mindig megrekedt a féluton.

Az egyik forró és piros lett tőle,
Ő is súgni akart: csók lett belőle.

A másik jéggé dermedt, megfagyott,
Elment a sírba, itthagyott.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

A harmadik csak rámnézett hitetlen,
Nevetni kezdett és én is nevettem.

Gyermekkoromban elszántam magam,
Hogy szólok istennek, ha van.

De nékem ő égő csipkefenyérben
Meg nem jelent, se borban és kenyérben,

Hiába vártam sóvár-irigyen,
Nem méltatott reá, hogy őt higgyem.

Nem mondhatom el senkinek


Elmondom hát mindenkinek.

Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak
És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,

Mert álom a bűn és álom a jóság,
De minden álomnál több a valóság,

Hogy itt vagyok már és még itt vagyok
S tanuskodom a napról, hogy ragyog.

Én isten nem vagyok s nem egy világ,
Se északfény, se áloévirág.

Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél,
Mégis a legtöbb: ember, aki él,

Mindenkinek rokona, ismerőse,
Mindenkinek utódja, őse,

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Elmondom én, elmondanám,
De béna a kezem s dadog a szám.

Elmondanám, az út hová vezet,
Segítsetek hát, nyujtsatok kezet.

Emeljetek fel, szólni, látni, élni,
Itt lent a porban nem tudok beszélni.

A csörgőt eldobtam és nincs harangom,
Itt lent a porban rossz a hangom.

Egy láb mellemre lépett, eltaposta,
Emeljetek fel a magosba.

Egy szószéket a sok közül kibérlek,
Engedjetek fel lépcsőjére, kérlek.

Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.

Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt
Nektek, kiket szerettem,
Állván tátott szemmel, csodára várván.

Amit nem mondhatok el senkinek,
Amit majd elmondok mindenkinek.







HESS, MADÁR!


Vijjog fölöttem iszonyú szárnyain
A tátott csőrű, fekete fejű,
Csattogó, vijjogó keselyű.

Csattog és vijjog fészkem fölött,
Zuhog le tüzes nyelve:
Repülni akar, reggelre kelve.

És noszogat, gyere már, nosza már,
Így kell, meg így, bontani szárnyat.
Gyere már, nosza már, várnak.

Így kell bontani, emelni, kitárni;
Ne oly gyáván, ügyetlen-csacskán -
Ugorj már, ugorj ki, fiacskám.

Csapong nagy ívekben, mutatja, tanítja,
De követni nem merem én
S állok a fészek peremén.

Úgy teszek, mintha akarnék;
Ugrom és visszaesem -
Mert nem megyek szivesen.

Hunyorgok pisla szemekkel,
Tollam borzadva dermed,
Vakaródzva didergek.

Tudtam, te vagy az, láttalak jönni,
Messziről fekete pont:


Alkonyuló horizont.

Hallod-e, már nem vártalak én,
Reggeli kiáltás a bérceken át,
Süket sikoly, keresi fiát.

Én már jól érzem magam itt
Az oduba, amibe tettél,
Mert szerettél, vagy mert nem szerettél.

Ó, édes a lágy sárból rakott ágy,
S a giliszta jó eledel -
Jaj, nem megyek, anyám, veled el!

Majd ugrom, ne félj, de csak lefelé,
Ha kihül a fészek alattam:
Zárt szárnnyal, pihébe-ragadtan.

Fekete párom, borzas bogaram,
Testvérek, csitri csibék,
Bujjatok idébb kicsikét.

Valami denevér röpköd a szélben,
Csapjatok lármát, zenebonát -
Hess, madár!
Kergessétek az ablakon át!

Csapkod messziről, tünő szárnyain:
Alkonyuló horizont,
Fekete pont -
Jobb lenne nem látni viszont.







LECKE


Megcsókoltalak, megmutatni,
hogyan kell nékem csókot adni.

Megfúltál, úgy öleltelek
mutatni, hogy ölelj te meg.

És sírtam is, ölelve térded,
mert tudtam, hittem, hogy megérted,

bő könnyeim, a könnyü bért,
mit értem ontsz, a könnyekért.

Eldobtam mindent - íme, lásd,
hogyan lehet szeretni mást,

kiért mindent százszor megadnál,
ezerszer jobban önmagadnál.

Kész vagyok meghalni miattad,
hogy élj, hogy meg ne halj miattam,
ahogy hiszem, hiszen mutattad.

Ne tétovázz, ne félj, ne féltsd magad,
csak az kap ingyen, aki ingyen ad.

Mondtam, szeretlek, mondd, szeretsz-e -
mindössze ennyi volt a lecke,

mindössze ennyi a titok,
de jaj neked, ha nem tudod.

Jaj néked, hogyha az egész
szabály és példa kárbavész -

Jobb lett volna meg sem születni
nékünk, mint egymást nem szeretni.


Karinthy Frigyes: A lecke /Tahi Tóth László/

Link







ŐSZ


Tűz, melegíts, ne égess
Égő sebet szivemre;
Nap, ne vakíts, világíts,
Nem nézek a szemedbe.

Asszony, puhácska száddal
Csókolj, ne a fogaddal;
Ki önnön sírod ásod
Ember, ne ránts magaddal.

Virág, maradj az ágon,
Megvárom a gyümölcsöd
Nem rugdalok markodba
Végzet, lazítsd a görcsöd.

Élet, mindenki éljen
S ne tudja meg, miért él;
Ígérd már másnak, Isten,
Amit nekem igértél.







DAL
/Így irtok Ti - Szép Ernő paródia // Az "Ajaj, nehéz kereset ez a neo-primitivizmus" ciklusból/


Mint egy szép, aj, szűz kisasszony,
Ajaj, szép fehér kisasszony,
Fehérkisasszony, szép kisasszony,
kisasszonyka, kisasszonyka,
Olyan az én éltem dolga.

Én, kérem szépen, nem vagyok már
Kicsi fiuka, nem vagyok már
Pedig, de jó volna
De jó volna, de jó volna,
Ha én kicsi fiu volna.

Ha én kicsi fiu volna
Csilingelne, lovagolna,
Ujságokba, sose írna,
Sose, írna, sose írna,
Télen-nyáron csilingelna.

Gyermekkorom, fehér bárány,
Jaj, mint tiszta, havas márvány,
Csilingelve elment messze,
Elment messze, elment messze,
És már nem tér soha vissze.

Csilingelne gyermekkorom
Kicsi kocsim, kis vasutom
Kicsi lábam csilingolna
Csilingolna, csilingolna
Volt réz-halam, réz-angolna.

Én már mostan ám nem játszom
Én már nagy fiunak látszom
Mostan nekem nincs játékom
Nincs játékom, nincs játékom
De még akkor volt játékom.

Mostan már nincsen játékom
De még akkor volt játékom
Volt játékom, csilingeltem
Csilingeltem, csilingeltem
De most nincs játékom nekem.

Nincs játékom, isten bácsi
Azért mondom: bácsi, bácsi.
Ajaj, kicsi fiu voltam
Csilingeltem, csilingoltam
Nincs játékom nekem mostan.







MINDEN MÁSKÉPP VAN


Hetvenéves koromban megkért egy fiatal ember, hogy mondanék egy nagy és bölcs aforizmát: mondanék egy egyetemes nyilatkozatot, melyben világnézetemet egybefoglalom.

Ennek a fiatal embernek azt feleltem: Minden másképp van. Amivel nem a szkeptikusok és kételkedők közé sorozom magam, mert a szkeptikusok csak azt mondják: nem bizonyos, hogy minden úgy van, ahogy hisszük - én pedig határozottan és meggyőződéssel mondom, bizonyos, hogy semmi sincsen úgy. Ez az egyetlen tétel, amibe fanatikusan hinni szabad és amitől eltántorodni bolondság: minden másképp van.

Mert ha nekem egy görbe tükröm van, ami eltorzítja a dolgokat, akkor micsoda bolondság volna azt állítani, hogy vannak dolgok, amiket ez a tükör nem torzít el, mikor egyetlen generális és kivétel nélkül való törvénye, hogy torzítson? Ilyen görbe tükör az emberi értelem, amelyben az Igazság tükröződik. És hol a lénia, mely ezt a tükröt kiegyenesítse, holott a lénia is csak emberi értelem lehet, agyvelő, mely a koponya görbe vonalához tapad? És hol a geometria, aki kiszámítsa, mennyivel görbít ez a tükör, hogy az Igazságot legalább elképzelhessük, ha látni már nem tudjuk, holott az Igazság hol vékony, hol vastag a valóságban is?

Minden másképpen van, s aki meggyőződést hirdet, akár filozófiában, akár művészetben, akár politikában: az gonosz vagy ostoba; jóhiszemű, akkor ostoba, és rosszhiszemű, akkor gonosz. Mert micsoda tökéletes munkát vártok a tökéletlen szerszámtól? És gonosz és ostoba a szkeptikus is, aki azt mondja: nem bizonyos, hogy helyes-e a tétel - holott bizonyos, hogy nem helyes.

Aki megérti végre, hogy minden másképpen van, az az igaz ember, az legalább hinni tud valamiben, amit nem lát és nem ismer, tiszteli és féli ezt a valamit, vonzódik hozzá, vár reá és megnyugszik benne. Nem nevezi őt el istennek, mert mihelyt elnevezné, kép jelennék meg a görbe tükörben, és a kép hazugság volna, mert rögtön elmúlik, és nincsen, mintegy varázsszóra, aminek a nyomorult emberi elme nevet ád. S az isten is meghalt abban a percben, amikor kimondták a nevét, csak addig élt, amíg nem tudnak róla. Az egyetlen becsületes gondolkodót olyan emberhez hasonlítom, aki alszik, s álmában tudja, hogy csak álmodik, s ezt bevallja magának, mosolyogva nézi, amit az álom eléje varázsol, mert tudja, hogy odakint, az Ébrenlétben, mindez nincsen meg, vagy ha megvan, másképpen van meg, s amit gondol magában, tudja, hogy helytelen, mert az Álom eltorzította a gondolatot. Nem küzd a gondolat ellen, hiába küzdene, de tisztában van eggyel: hogy álmunkban gyakran széknek nevezzük az asztalt, és mégis a szekrényt értjük alatta. Hallottatok már álmában beszélő embert? A becsületes gondolkodó úgy van, mint aki tudja, hogy álmodik, s éppen azért nem hisz el semmit, amit hall, amit lát, amit érez, de tudja, hogy mindez odakünt, az Ébrenlétben, jelent valamit, elteszi magának, amit látott, hallott és érzett, s megnyugvással hisz benne, hogy majd megfejti valamikor e jeleket. Aki álmából ébredni akar, ugye, nem az álomképeket kezdi figyelni, s nem azokkal foglalkozik, mert csak jobban belegabalyodnék, s még mélyebben süllyedne az álom vizébe, hanem valami határozatlan, ismeretlen dologra gondol erőlködve, megfeszíti elméjét, küszködik kifelé, s e határozatlan valamit így foglalom egybe: minden másképp van.

De közben, míg ez, sikerül, aludni és álmodni kell, s ha másképp nem lehet, legalább kellemessé kell hogy tegyük ezt az álmot. Így jött létre a Logika, a törvényszerűségben való hit, amiből nehéz és értelmetlen álmodók meggyőződéseket vonnak le maguknak; a Logika, ez a kedves és nemes játéka előkelő és tudatos álmodóknak, akik tudják, hogy csak játék ez, szép, érdekes, izgató játék, olyanfajta, mint a sakk. Szabályai vannak, amiket a korrekt és előkelő játékos betart, ragaszkodik hozzá, holott jól tudja, hogy e szabályokat ő maga állította fel, mégis úgy tekinti őket, mintha megmásíthatatlan törvények volnának, s ha a szabályok értelmében a király már nem mozdulhat, akkor azt mondja: matt vagyok, te nyertél, barátom, s feláll és fizet, holott felemelhetné a királyt, s kitehetné a tábláról, mert csak a sakkszabályok értelmében nem szabad annak mozdulnia.

Közben pedig minden másképpen van; másképpen van a Newton-féle törvény, és másképpen van a Darwin-féle elmélet. Másképp áll a dolog a szerbekkel, mint ahogy mi hisszük, és másképpen van velünk, mint ahogy ők hiszik. Másképp van az ég, másképp van a föld, másféle emberek laknak a Marson, másképp szeret minket a jó barát, mint ahogy másképp gyűlöl az ellenség, és a nő, akiről azt hisszük, hogy másképp van, másképp van és nem másképp.

(És - hihetetlen, de így van - másképpen vannak az események is, mint ahogy a hírlapok megírják.)

Minden másképp van.


Karinthy Frigyes - Minden másképp van /Kerekes Andrea/

Link







EGY FÉRJ NAPLÓJÁBÓL


Nem tudom, de nekem a feleségem gyanús...

Egy férj naplójából


Nov. 1.
Nem tudom, de nekem a feleségem gyanús. Ma este mikor hazajöttem, egy kardot találtam otthon a szobában, de a feleségem megmagyarázta, hogy hogyan esett be véletlenül az utcáról a kard, mikor lent elmentek a katonák; hát ami igaz, az igaz, nagy szél volt ma.

Febr. 15.
De nekem mégiscsak gyanús a feleségem. Ma gyereket szült nekem, hát nézem a gyereket, vörös haja van és három füle, nézem a szobaurat, annak is vörös haja van és három füle, de furcsa találkozás, mondok, de a feleségem megmagyarázta, hogy biztosan ikreknek akartak születni, aztán meggondolták, és összementek, mégis, de siettükben az egyiknek a másik füle kimaradt, hát ebbe lehet valami.

Márc. 2.
Nem tudom, de nekem roppant gyanús a feleségem mégis. Ma megyek az utcán, hát életlenül fölnézek egy ablakba, ott látom a feleségem, kibontott hajjal csókolódzik egy alacsony fiatalemberrel. Mindjárt különös volt nekem, direkt megvártam lent a lépcsőházban, és kérdeztem tőle, mit keres ebbe a házba, erre pofon vágott, mondta, hát egy új unokafivérem született marha, azt jöttem üdvözölni. Kérdeztem, hogy akkor mért bontotta le a haját, mondta, mert meleg volt; hát abba igaza van, kezd már nagyon meleg lenni.

Jún. 14.
Mégiscsak gyanús nekem a feleségem, tudja isten. Haza jövök a hivatalból, hát amint megyek keresztül a szobán, a feleségem, látom, fekszik a díványon, és a házmester is feküdt a díványon; eleinte nem akartam szólni, bementem a másik szobába, de aztán, mikor a házmester elment, mégiscsak szöget ütött a fejembe a dolog, meg is kérdeztem egyenesen a feleségemet, nem sokat teketóriáztam, hogy mi az, de ő mondta, hál' istennek, hogy csak valami lakbérről volt szó, aztán közbe elfáradtak, hát azért feküdtek le, szegény házmester fáradt volt, az igaz, egész éjjel kell neki szaladgálni ajtót nyitogatni.

Aug. 3.
Valami jót kitaláltam ma, mert nekem nagyon gyanús volt a feleségem; éjjel, mikor azt hitte, hogy alszom, lassan felöltözködött mindig, és elment hazulról. Hát erre kötöttem egy spárgát a lábára, egy hosszú gombolyagról, mer' az ember vigyázzon a feleségére, ha az elmegy hazulról, ezer szeme legyen az embernek a feleségére, mondok, nehogy megcsalja. Így most jó lesz, gondoltam, a feleségem járkálhat, de nem csalhat meg, mer' én abban a percben, amikor akarom, visszagombolyítom a spárgát, és visszahúzom a feleségem.

Aug. 10.
De mégiscsak gyanús nekem a feleségem. Ma éjjel megint felkel, én lassan, hogy ne vegye észre, ráteszem a spárgát a lábára, ő meg húzta maga után a spárgát, és elment. Most legalább nyugodt lehetek felőle, gondoltam, mert az utóbbi időben, mondom, igazán gyanús nekem a feleségem. Egy óra múlva kezdem gombolyítani visszafelé a spárgát, húztam vissza a feleségem, egész szépen jött, de egyszerre csak furcsa, kétszer olyan nehéz lett húzni, ez tartott egy darabig, aztán egyszerre megint könnyű lett húzni, később pár percre megint sokkal nehezebb volt húzni, aztán megint olyan könnyű lett, mint eleinte, és végre behúztam a szobába. Nem értem, mért lett közbe nehezebb, roppant gyanús nekem a feleségem, meg fogom kérdezni.

Okt. 31.
Már régebben akartam írni a naplómba, hogy nekem gyanús a feleségem. Ma este hazajövök, és le akarok feküdni, hát nem lehet lefeküdni, próbálom így, próbálom úgy: egyszerre rájövök, hogy azért nem lehet lefeküdni, mert már valaki fekszik az ágyamba. Mondok csodálkozva, nini, hát akkor én már előbb lefeküdtem? De az nem lehet, mert hiszen még fent vagyok. Megkérdeztem a feleségemet, hogy lehet az, ez a helyzet nekem nem elég világos. Mondja a feleségem, gyújtsak gyertyát, és tartsam egy ideig a fejem előtt, akkor majd világos lesz. Meg is gyújtottam a gyertyát, és tartottam egy ideig a fejem előtt, arra aztán azt mondta a feleségem, hogy oltsam el hirtelen. Hirtelen eloltottam, de mondom, nekem roppant gyanús a feleségem, csak nem szeret ez a nő valaki mást?

Nov.7.
Egy hónapja nem láttam a feleségem, egy hónap előtt azt akarta ugyanis, hogy menjünk a kaszárnyába lakni, de nem akartam, azóta nem látom a feleségem. Este mindig rágondolok, és nagyon fáj a szívem, mert valami egészen különös, egészen érthetetlen gyanú lappang a lelkem fenekén, alig merem leírni: én azt hiszem, ez az asszony nem szeret már engem annyira. Norvég regényekbe olvastam én már valamikor, hogy lehetséges, hogy az asszony lassan elhidegül a férje iránt, és belső átalakulások lelki távolodást idéznek elő hovatovább. Lehetséges volna, hogy az én feleségem is egy ilyen átalakulás felé közeledik?

Dec. 25. karácsony
Nem, nem: a feleségem mégis szeret. Két hónapi aggodalmak és lelki harcok után végre mégis megértettük egymást: ma este ismét enyém lett. Az Ó utcán jöttem éppen haza tizenegy után, hát egy kapu alól egyszerre elém toppan a feleségem; biztosan azonnal megismert, bár sötét volt, mert rögtön mondta, hogy jöjjek be hozzá, és még szép embernek is nevezett. Bementem, és a feleségem rögtön karjaimba omlott - mégse volt hát igaz azzal a norvég regénnyel. Boldog vagyok, hogy gyanúm alaptalannak bizonyult; soha nem gyötröm magam többé ilyen elvont dolgokkal, melyek csak lelkünk nyugalmát zavarják

Forrás: MEK - Karinthy Frigyes: Viccelnek velem


Karinthy - Egy férj naplójából

Link







A TANULSÁG

1

Hetvennyolc esztendős koromban rájöttem, hogy a feleségem ötvennégy év óta csal engem egy fiatalemberrel. Elmentem a Margit hídra, és egy szép fejest ugrottam, amivel megnyertem a B. T. C. műugróbajnokságát. Azonkívül rekordot csináltam búvárúszásban, két és fél napig maradtam a víz alatt, verve Kankovszkyt, aki csak két perc, húsz másodpercig bírta ki az atlétikai versenyen.

2

Szent Péter a vetítőkészülék előtt ült, és az életem filmjét csavarta föl a korongra. Mikor odajöttem, éppen annál a jelenetnél tartott, amint ugrom bele a Dunába. A különböző szentekből és angyalokból álló közönség jót röhögött, hogy olyan furcsán kalimpázok. Dühös lettem, és megrántottam az öregnek a karját. Erre elszakadt a film.

- Marha! - kiabált Péter -, most hogy szedem le a korongról? Le kell forgatni az egészet, hátulról visszafelé. Ez jól fog festeni! Menjen vissza, ahonnan jött!

És ezzel elkezdte forgatni az életem filmjét, hátulról visszafelé.

3

A következő percben lábbal fölfelé kibuktam a Dunából, és felugrottam a Margit hídra. Arccal Buda felé, szépen hazamentem Pestre, háttal fölmentem a harmadik emeletre, bezártam az ajtót, mire az kinyílt, végighátráltam az előszobán, és visszaültem a díványra.

4

Egy percre távoztam. Visszahátráltam a szobába, és emészteni kezdtem. Csakhamar készen volt az ebéd, az inasom hátrafelé behozta a piszkos tányérokat, én visszaültem a székre, és a gyomromból a már elkészült jóféle túrós tésztát villával és késsel beleraktam a tányérba. Összeragasztottam a hússzeleteket, ami nagyon jó volt. Miután a levest is kikanalaztam a szájamból, felálltam és megnéztem az órámat. Fél egy volt, tizenkettőre a hivatalba kellett lennem, gyorsan kihátráltam a szobából. A szájamba dugott cigarettavég mindig nagyobb lett, végre rágyújtottam, és beletettem a zsebembe.

5

Tíz év múlva feketedni kezdett a hajam, és a fogaim lassan belehulltak a szájamba. A nyugdíjamat megvonták tőlem, kezdődött a munka, és én megint odaültem a hivatalba, róhattam a betűket, míg az utolsó sortól az elsőig el nem készültem. Főnökeim nagy jóindulattal voltak irántam, de aztán már nem ismertek olyan jól és huszonöt évi becsületes munka után fölvettek háromszáz forint fizetéssel, teljes lakdíjjal. Itt álltam tehát, hátrafelé, a legnagyobb nyomorban, hivatal nélkül, feleségemmel, aki egyre szebb lett, és egyre jobban szeretett.

Ekkor azonban már huszonöt éves voltam, visszaszöktettem feleségem az apjához és beleszerettem. Egy bűnös, lobogó éjszakán háromszor egymáselőtt karjaimba omlott, enyém lett, mire én egyre félénkebb lettem, megfogtam a kezét, de ő visszahúzta, végre megismerkedtünk és én bemutatkoztam. Azontúl nem láttam többé.

6

Megkaptam doktori oklevelemet, és kezdetét vette a kedves, vidám diákélet. Fiatal voltam és boldog, szerettem tanulni s így mindig kevesebbet tudtam. Fiatalságommal azonban kissé odaéltem (első életemben ugyanis visszaéltem vele), s így csakhamar minden erőmet visszanyertem. Tizennyolc éves voltam, mikor leérettségiztem, bajuszom szépen visszafejlődött, belenőttem ruháimba, és szorgalmasan felejtettem. Tizennégy éves koromban egyszer kigyógyultam a kolerából, mely csaknem végzetessé válhatott volna, de csakhamar elkövetkezett a fertőzés, és én túl voltam a veszélyen. Ettől kezdve csöndesen folyt életem, selypíteni kezdtem, majd elfelejtettem beszélni, s mikor már elég kicsi voltam, négykézláb másztam vissza a bölcsőbe, hogy szoptatós dajkámat ellássam tejjel. Hogy ezután mi történt, nem tudom, csak egy sötét helyiségre emlékszem még, ahova engem valaki erőszakkal betuszkolt.

7

Szent Péter, amint visszakerültem elébe, éppen készen volt a koronggal, és mosolyogva emelte föl szentséges kezeit.

- Te, aki kétszer éltél - mondotta nékem, hogy bölcs példázattal oktatná az összegyűlt szenteket -, te, aki kétszer éltél, s minden dolgokat megfordítva, mélyébe láttál az élet teljességének - mondjad el tehát minekünk: micsoda tanulságot merítettél amaz úton, melyen közönséges halandónak csak egyszer adatott áthaladni, s amelyet te kétszer esmértél meg az Úr végtelen kegyelméből.

Orromra tettem mutatóujjamat, s rövid megfontolás után így válaszoltam Szent Péternek:

- Minden tanulság, amit tettem, egy megfigyelésre szorítkozik, szent atyám.

- S mi ez?

- Hogy Kassák Lajos verseinek hátulról visszafelé olvasva éppen úgy nincs értelme, mint elölről hátrafelé.







Faludy mulatságos történetet mesélt el Karinthy Frigyesről. Karinthy második feleségét, Arankát az első világháború idején ismerte meg, kinek férje orvosként a fronton harcolt, ám 1918-ban nem érkezett haza. Egy év múlva a magyar parlament a férjet holtnak nyilvánította, így nem volt akadálya, hogy az író feleségül vegye a nőt. Mit tesz Isten, a férj egy évre rá, Japánon keresztül, fél lábát elveszítve hazaérkezett a szibériai hadifogságból. A kellemetlen helyzetben roppant gáláns módon viselkedett, ugyanis lemondott Karinthy javára Arankáról. Ennek ellenére Karinthy roppant módon szégyellte a történteket, és éveken keresztül kerülte az orvos társaságát. Ám egyszer a végzet mégis karjaiba sodorta: már belépett a New York Kávéház egyirányú forgóajtajába, amikor észrevette, hogy az orvos odakint vár rá. A nyomorék férfi mankóját eldobva átkarolta, megölelte, megcsókolta, és hálásan ezt rebegte a fülébe: ,,Fricikém, drágám, a másik lábamról is lemondtam volna, hogy megszabadulhassak Arankától!"

Aranka házasságuk során meglehetősen bővérű teremtésnek mutatkozott. Kedvencei a bolti segédek, festőlegények és cselédlányainak szeretői voltak - akkortájt éppen egy nyakigláb, s szinte még kamasz szépség. Karinthy csupán annyit kért tőlük, hogy maradék jó hírét ne tegyék kockára, s akármit is csinálnak, diszkréten csinálják. Ezt mindketten megígérték néki, s ennek szellemében minden délután három órakor felszálltak a 4-es villamosra az Oktogonnál, amelynek hátsó, nyitott peronján - amely olyan volt, mint egy mozgó terasz - egészen a Margitszigetig csókolóztak. Bemenvén a szigetre, kiválasztották a leggyérebb lombozatú bokrot, ott hemperegtek, és még pont sötétedés előtt, nehogy a természetes világítás elhalványuljon, visszaszálltak a mozgó teraszra, már ott belekezdve a búcsúcsókokba. Karinthy fortyogva tűrte a gyalázatot.

Néhány héttel később az írót nagyobb előadásra hívták meg egy előkelő pesti klubba, ahol sok száz ember előtt a nemi élet időskori vidámságairól beszélt, mely szerint mennyivel izgalmasabb most a szeretkezés, ugyanis fiatal korában mindég sikerült, most meg hol sikerül, hol nem. Amikor ezeket a mondatokat kimondta, Aranka - ki az első sorban ült, kéz-a-kézben a szőkeséggel - kivette a kezét a fiatalember kezéből, tölcsért formált a szája elé, és odakiáltott Karinthynak: ,,Azért a potens sem kutya, Frici!" A pillanat leforrázó volt Karinthynak. Néhány másodpercig csöndben állt, s a közönség azt gondolta, már nem is folytatja az előadást. De aztán újra belekezdett, s már-már úgy tűnt, hogy adós marad a visszavágóval. Az előadás utolsó perceiben azonban - mikor már ismét kiült a kamaszos vigyor az arcára -, így szólt hallgatóságához: ,,Búcsúzóul szeretném egy minapi álmomat elmesélni önöknek, mikoris testileg fölvitettem a mennyországba, s ott álltam az Úristen trónja előtt, kitől jobbra Jézus Krisztus, balra pedig a Szentlélek ült.

- Ki vagy te? - kérdezte az Jóisten.
- Karinthy Frigyesnek hívnak.
- És mivel foglalkozol?
- Magyar író vagyok.
A Jóisten sopánkodva a szájához emelte kezét:
- Ó, te szegény Karinthy Frigyes! És melyik újsághoz írsz?
- Az Est munkatársa vagyok.
A Jóisten még hangosabban sopánkodott:
- Ó, ó, te szegény Karinthy Frigyes! És ki a feleséged?
- Hát...Aranka.
Mire a Jóisten odafordult Jézus Krisztushoz és így szólt:
- Te jampec, tűnsz innen a fenébe! Karinthy, ülj a helyére!"







IDÉZETEK


Link


Forrás nélküli idézetek:

Sokan halnak meg manapság, akik azelőtt soha.

Ha hinni akarom, hogy a művészet tükörképe az életnek, hinnem kell, hogy az élet is művész. Történeteit megszerkeszti, történeteivel célja van...

A dolgok azáltal lesznek, hogy nevet adunk nekik, s így lehetségesnek tartjuk őket. Minden, amit lehetségesnek tartunk, meg is történik. A valóságot az emberi képzelet teremti.

Csak ott vagyok gyöngéd, ahol tudják, hogy nem vagyok gyönge.

Kifogytam minden mondanivalómból. Hát kénytelen voltam megmondani az igazat.

Egy nő mindent megér, csak az árát nem.

A hisztéria veszedelmes betegség - csak a nők kaphatják meg, és csak a férfiak halnak bele.

A jó tulajdonságokat szeretjük. A rossz tulajdonságokba szerelmesek vagyunk.







HUMOR:


Lelkiismeretes humorista humorban nem ismer tréfát.

Mire olyan szerény ez a fiatalember?

Szeretnék egy kicsit nevetni is. És nem tudok nevetni, ha röhögtetnek.

A diktatúra és a demokrácia között az a különbség, hogy a diktatúrában az egyik ember legyőzi, megalázza és kizsákmányolja a másikat. A demokráciában a másik ember teszi ugyanezt az egyikkel.

Ha egyedül vagyok egy szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába.

Jobb egy mentő ötlet, mint öt mentő egylet.

Álmomban két macska voltam és játszottam egymással.


Karinthy Frigyes - Tanár úr kérem 01 - Reggel hétkor













  
 
0 komment , kategória:  Karinthy Frigyes   
Előszó
  2016-01-10 11:15:11, vasárnap
 
 







Karinthy Frigyes: ELŐSZÓ


Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek

Próbáltam súgni, szájon és fülön,
Mindnyájatoknak, egyenként, külön.

A titkot, ami úgyis egyremegy
S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.

A titkot, amiért egykor titokban
Világrajöttem vérben és mocsokban,

A szót, a titkot, a piciny csodát,
Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Mert félig már ki is bukott, tudom
De mindig megrekedt a féluton.

Az egyik forró és piros lett tőle,
Ő is súgni akart: csók lett belőle.

A másik jéggé dermedt, megfagyott,
Elment a sírba, itthagyott.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

A harmadik csak rámnézett hitetlen,
Nevetni kezdett és én is nevettem.

Gyermekkoromban elszántam magam,
Hogy szólok istennek, ha van.

De nékem ő égő csipkefenyérben
Meg nem jelent, se borban és kenyérben,

Hiába vártam sóvár-irigyen,
Nem méltatott reá, hogy őt higgyem.

Nem mondhatom el senkinek,


Elmondom hát mindenkinek.

Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak
És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,

Mert álom a bűn és álom a jóság,
De minden álomnál több a valóság,

Hogy itt vagyok már és még itt vagyok
S tanuskodom a napról, hogy ragyog.

Én isten nem vagyok s nem egy világ,
Se északfény, se áloévirág.

Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél,
Mégis a legtöbb: ember, aki él,

Mindenkinek rokona, ismerőse,
Mindenkinek utódja, őse,

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Elmondom én, elmondanám,
De béna a kezem s dadog a szám.

Elmondanám, az út hová vezet,
Segítsetek hát, nyujtsatok kezet.

Emeljetek fel, szólni, látni, élni,
Itt lent a porban nem tudok beszélni.

A csörgőt eldobtam és nincs harangom,
Itt lent a porban rossz a hangom.

Egy láb mellemre lépett, eltaposta,
Emeljetek hát fel a magosba.

Egy szószéket a sok közül kibérlek,
Engedjetek fel lépcsőjére, kérlek.

Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.

Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt
Nektek, kiket szerettem,
Állván tátott szemmel, csodára várván.

Amit nem mondhatok el senkinek,
Amit majd elmondok mindenkinek.







Karinthy Frigyes - Előszó /Latinovits Zoltán/

Link




  
 
1 komment , kategória:  Karinthy Frigyes   
Karinthy - Egy férj naplójából
  2010-06-19 22:42:32, szombat
 
 




Karinthy - EGY FÉRJ NAPLÓJÁBÓL


Nem tudom, de nekem a feleségem gyanús...

Egy férj naplójából


Nov. 1.
Nem tudom, de nekem a feleségem gyanús. Ma este mikor hazajöttem, egy kardot találtam otthon a szobában, de a feleségem megmagyarázta, hogy hogyan esett be véletlenül az utcáról a kard, mikor lent elmentek a katonák; hát ami igaz, az igaz, nagy szél volt ma.

Febr. 15.
De nekem mégiscsak gyanús a feleségem. Ma gyereket szült nekem, hát nézem a gyereket, vörös haja van és három füle, nézem a szobaurat, annak is vörös haja van és három füle, de furcsa találkozás, mondok, de a feleségem megmagyarázta, hogy biztosan ikreknek akartak születni, aztán meggondolták, és összementek, mégis, de siettükben az egyiknek a másik füle kimaradt, hát ebbe lehet valami.

Márc. 2.
Nem tudom, de nekem roppant gyanús a feleségem mégis. Ma megyek az utcán, hát életlenül fölnézek egy ablakba, ott látom a feleségem, kibontott hajjal csókolódzik egy alacsony fiatalemberrel. Mindjárt különös volt nekem, direkt megvártam lent a lépcsőházban, és kérdeztem tőle, mit keres ebbe a házba, erre pofon vágott, mondta, hát egy új unokafivérem született marha, azt jöttem üdvözölni. Kérdeztem, hogy akkor mért bontotta le a haját, mondta, mert meleg volt; hát abba igaza van, kezd már nagyon meleg lenni.

Jún. 14.
Mégiscsak gyanús nekem a feleségem, tudja isten. Haza jövök a hivatalból, hát amint megyek keresztül a szobán, a feleségem, látom, fekszik a díványon, és a házmester is feküdt a díványon; eleinte nem akartam szólni, bementem a másik szobába, de aztán, mikor a házmester elment, mégiscsak szöget ütött a fejembe a dolog, meg is kérdeztem egyenesen a feleségemet, nem sokat teketóriáztam, hogy mi az, de ő mondta, hál' istennek, hogy csak valami lakbérről volt szó, aztán közbe elfáradtak, hát azért feküdtek le, szegény házmester fáradt volt, az igaz, egész éjjel kell neki szaladgálni ajtót nyitogatni.

Aug. 3.
Valami jót kitaláltam ma, mert nekem nagyon gyanús volt a feleségem; éjjel, mikor azt hitte, hogy alszom, lassan felöltözködött mindig, és elment hazulról. Hát erre kötöttem egy spárgát a lábára, egy hosszú gombolyagról, mer' az ember vigyázzon a feleségére, ha az elmegy hazulról, ezer szeme legyen az embernek a feleségére, mondok, nehogy megcsalja. Így most jó lesz, gondoltam, a feleségem járkálhat, de nem csalhat meg, mer' én abban a percben, amikor akarom, visszagombolyítom a spárgát, és visszahúzom a feleségem.

Aug. 10.
De mégiscsak gyanús nekem a feleségem. Ma éjjel megint felkel, én lassan, hogy ne vegye észre, ráteszem a spárgát a lábára, ő meg húzta maga után a spárgát, és elment. Most legalább nyugodt lehetek felőle, gondoltam, mert az utóbbi időben, mondom, igazán gyanús nekem a feleségem. Egy óra múlva kezdem gombolyítani visszafelé a spárgát, húztam vissza a feleségem, egész szépen jött, de egyszerre csak furcsa, kétszer olyan nehéz lett húzni, ez tartott egy darabig, aztán egyszerre megint könnyű lett húzni, később pár percre megint sokkal nehezebb volt húzni, aztán megint olyan könnyű lett, mint eleinte, és végre behúztam a szobába. Nem értem, mért lett közbe nehezebb, roppant gyanús nekem a feleségem, meg fogom kérdezni.

Okt. 31.
Már régebben akartam írni a naplómba, hogy nekem gyanús a feleségem. Ma este hazajövök, és le akarok feküdni, hát nem lehet lefeküdni, próbálom így, próbálom úgy: egyszerre rájövök, hogy azért nem lehet lefeküdni, mert már valaki fekszik az ágyamba. Mondok csodálkozva, nini, hát akkor én már előbb lefeküdtem? De az nem lehet, mert hiszen még fent vagyok. Megkérdeztem a feleségemet, hogy lehet az, ez a helyzet nekem nem elég világos. Mondja a feleségem, gyújtsak gyertyát, és tartsam egy ideig a fejem előtt, akkor majd világos lesz. Meg is gyújtottam a gyertyát, és tartottam egy ideig a fejem előtt, arra aztán azt mondta a feleségem, hogy oltsam el hirtelen. Hirtelen eloltottam, de mondom, nekem roppant gyanús a feleségem, csak nem szeret ez a nő valaki mást?

Nov.7.
Egy hónapja nem láttam a feleségem, egy hónap előtt azt akarta ugyanis, hogy menjünk a kaszárnyába lakni, de nem akartam, azóta nem látom a feleségem. Este mindig rágondolok, és nagyon fáj a szívem, mert valami egészen különös, egészen érthetetlen gyanú lappang a lelkem fenekén, alig merem leírni: én azt hiszem, ez az asszony nem szeret már engem annyira. Norvég regényekbe olvastam én már valamikor, hogy lehetséges, hogy az asszony lassan elhidegül a férje iránt, és belső átalakulások lelki távolodást idéznek elő hovatovább. Lehetséges volna, hogy az én feleségem is egy ilyen átalakulás felé közeledik?

Dec. 25. karácsony
Nem, nem: a feleségem mégis szeret. Két hónapi aggodalmak és lelki harcok után végre mégis megértettük egymást: ma este ismét enyém lett. Az Ó utcán jöttem éppen haza tizenegy után, hát egy kapu alól egyszerre elém toppan a feleségem; biztosan azonnal megismert, bár sötét volt, mert rögtön mondta, hogy jöjjek be hozzá, és még szép embernek is nevezett. Bementem, és a feleségem rögtön karjaimba omlott - mégse volt hát igaz azzal a norvég regénnyel. Boldog vagyok, hogy gyanúm alaptalannak bizonyult; soha nem gyötröm magam többé ilyen elvont dolgokkal, melyek csak lelkünk nyugalmát zavarják

Forrás: MEK - Karinthy Frigyes: Viccelnek velem







Faludy mulatságos történetet mesélt el Karinthy Frigyesről. Karinthy második feleségét, Arankát az első világháború idején ismerte meg, kinek férje orvosként a fronton harcolt, ám 1918-ban nem érkezett haza. Egy év múlva a magyar parlament a férjet holtnak nyilvánította, így nem volt akadálya, hogy az író feleségül vegye a nőt. Mit tesz Isten, a férj egy évre rá, Japánon keresztül, fél lábát elveszítve hazaérkezett a szibériai hadifogságból. A kellemetlen helyzetben roppant gáláns módon viselkedett, ugyanis lemondott Karinthy javára Arankáról. Ennek ellenére Karinthy roppant módon szégyellte a történteket, és éveken keresztül kerülte az orvos társaságát. Ám egyszer a végzet mégis karjaiba sodorta: már belépett a New York Kávéház egyirányú forgóajtajába, amikor észrevette, hogy az orvos odakint vár rá. A nyomorék férfi mankóját eldobva átkarolta, megölelte, megcsókolta, és hálásan ezt rebegte a fülébe: ,,Fricikém, drágám, a másik lábamról is lemondtam volna, hogy megszabadulhassak Arankától!"

Aranka házasságuk során meglehetősen bővérű teremtésnek mutatkozott. Kedvencei a bolti segédek, festőlegények és cselédlányainak szeretői voltak - akkortájt éppen egy nyakigláb, s szinte még kamasz szépség. Karinthy csupán annyit kért tőlük, hogy maradék jó hírét ne tegyék kockára, s akármit is csinálnak, diszkréten csinálják. Ezt mindketten megígérték néki, s ennek szellemében minden délután három órakor felszálltak a 4-es villamosra az Oktogonnál, amelynek hátsó, nyitott peronján - amely olyan volt, mint egy mozgó terasz - egészen a Margitszigetig csókolóztak. Bemenvén a szigetre, kiválasztották a leggyérebb lombozatú bokrot, ott hemperegtek, és még pont sötétedés előtt, nehogy a természetes világítás elhalványuljon, visszaszálltak a mozgó teraszra, már ott belekezdve a búcsúcsókokba. Karinthy fortyogva tűrte a gyalázatot.

Néhány héttel később az írót nagyobb előadásra hívták meg egy előkelő pesti klubba, ahol sok száz ember előtt a nemi élet időskori vidámságairól beszélt, mely szerint mennyivel izgalmasabb most a szeretkezés, ugyanis fiatal korában mindég sikerült, most meg hol sikerül, hol nem. Amikor ezeket a mondatokat kimondta, Aranka - ki az első sorban ült, kéz-a-kézben a szőkeséggel - kivette a kezét a fiatalember kezéből, tölcsért formált a szája elé, és odakiáltott Karinthynak: ,,Azért a potens sem kutya, Frici!" A pillanat leforrázó volt Karinthynak. Néhány másodpercig csöndben állt, s a közönség azt gondolta, már nem is folytatja az előadást. De aztán újra belekezdett, s már-már úgy tűnt, hogy adós marad a visszavágóval. Az előadás utolsó perceiben azonban - mikor már ismét kiült a kamaszos vigyor az arcára -, így szólt hallgatóságához: ,,Búcsúzóul szeretném egy minapi álmomat elmesélni önöknek, mikoris testileg fölvitettem a mennyországba, s ott álltam az Úristen trónja előtt, kitől jobbra Jézus Krisztus, balra pedig a Szentlélek ült.

- Ki vagy te? - kérdezte az Jóisten.
- Karinthy Frigyesnek hívnak.
- És mivel foglalkozol?
- Magyar író vagyok.
A Jóisten sopánkodva a szájához emelte kezét:
- Ó, te szegény Karinthy Frigyes! És melyik újsághoz írsz?
- Az Est munkatársa vagyok.
A Jóisten még hangosabban sopánkodott:
- Ó, ó, te szegény Karinthy Frigyes! És ki a feleséged?
- Hát...Aranka.
Mire a Jóisten odafordult Jézus Krisztushoz és így szólt:
- Te jampec, tűnsz innen a fenébe! Karinthy, ülj a helyére!"








  
 
0 komment , kategória:  Karinthy Frigyes   
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
2023.05 2023. Június 2023.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső
Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 22 db bejegyzés
e év: 251 db bejegyzés
Összes: 4837 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1046
  • e Hét: 4213
  • e Hónap: 26701
  • e Év: 204576
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.