|
 2/3 oldal 
|
Bejegyzések száma: 24
|
|
|
|
|
|
2010-10-10 14:10:52, vasárnap
|
| |
| |
2010-10-10. 13:49
A vörösök iszapja
Nézem a sokkoló felvételeket Kolontárról és környékéről. Nézem és az első döbbenet, sokk elmúltával csak arra tudok gondolni: miért ver minket, magyarokat így az Isten?
Ki a bűnös?
A vörös iszap tragédiájában benne van minden, de minden, amit az elkúrt rendszerváltásról és a szétlopott, gyarmati sorba taszított országunkról tudni kell. Amolyan példabeszédnek is beillene, így NEM szabad csinálni azt, amit az elmúlt húsz, vagy inkább ötven évben tettek vezetőink.
Kicsiben és tragikusan itt van minden: a bolsevik Szovjetunió őrült elméi óhajának kritika nélküli végrehajtása. Így lettünk Kádár idején a vas és acél országa. Igen, a fejlődőképes, önmagát eltartani képes kert-Magyarország illúzióját felcserélték a kommunista nagyipar álmára. Aztán rendszerváltásnak gúnyolt valami érkezett és ugyanazok, akik Moszkva őrült elképzeléseit végrehajtották kiprivatizálták maguknak bagóért az alumíniumgyártást. És jött a demokrácia és a népakarat korszaka, amikor a külföldi befektető úgy végezhette nálunk a timfölddel kapcsolatos veszélyes műveleteit, hogy magasról tett mindenféle környezetvédelmi normára, miközben milliárdokkal lett gazdagabb. S az állam végig hallgatott. Pedig a falubeliek már régóta beszélték, jelezték, hogy akár katasztrófa is bekövetkezhet. Hangjuk nem jutott el a vezetőkig, akárcsak a Levegő Munkacsoport 2003-as (!) büntető feljelentése sem, amiben idejekorán jelezték a vörösiszap tárolásának anomáliáit, beadványukban még a veszélyeztetettségre, mint büntetőjogi kategóriára is kitértek. Az illetékes szervek akkor megtagadták a nyomozást. Ki felel ezért ma? Senki, egyelőre.
Miért tudott egy külföldi állampolgár Magyarországon olyan ipari tevékenységet folytatni, amilyet csak Afrikában tudnak a nukleáris hulladék tárolásával véghezvinni a nagy országok? Miért kell az állami szervek tehetetlensége, korruptsága és vezetőink ülepnyalása miatt szenvednie, sőt, meghalnia a magyarnak?
Ez a rendszerváltásunk, a szőnyeg alá söpört problémáink, a szabad és kritikus, civil szférából érkező hangok elnyomásának az eredménye. Felelős pedig van, neve is van és adatai is közismertek. Mégis szabadlábon van. Miért? És miért hagyjuk, hogy így legyen?
Most a kármentésé a főszerep, a segítségnyújtásé. Magyar a magyarnak kell segítséget nyújtson, a tavaszi árvizek és belvizek után alig néhány hónappal ismét összefog az ország. Azonban nem engedhetjük meg, hogy a fő kérdéseket most is szőnyeg alá söpörjék az illetékesek!
Amint kicsit levegőhöz jutunk, el kell gondolkoznunk azon: ki és mekkora vagyonokat halmozott fel úgy, hogy közben a magyarokat veszélyeztette? Miként lehet ezt az igazságtalanságot kiköszörülni? A kilencvenes évek elején közbeszédben divatos ,,a külföldi tőke teremt munkahelyeket, jaj de jó, hogy idejönnek" című tételt le kell cserélni, meg kell szüntetni. A mentalitásunkat alapvetően kell megváltoztatnunk, hogy a bolsevik típusú kapitalizmusnak egyszer és mindenkorra véget vessünk.
Kolontár után más világnak kell bekövetkeznie. Egy olyan világnak, ahol az államban nyugodtan bízhatunk, mert felügyeli a nagytőke mozgását és meggátolja a hasonló tragédiák bekövetkeztét. Az állam pedig mi vagyunk, mi, magyarok, adófizetők. Vessünk véget a vörösiszap uralmának!
Florian Geyer - Kuruc.info
http://kuruc.info/r/7/67663/ |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-10-10 13:21:02, vasárnap
|
| |
| |
Prohászka Ottokár: Zsidókérdések Magyarországon
Publicisztika
A zsidókérdés Magyarországon egy olyan probléma, amely mélyen belevág az ország nemzeti életébe. A középosztály rendkívüli gyorsan végbemenő elzsidósodásáról, további következményeiben pedig az ország elnemzetietlenedéséről van szó.
Az ország a zsidók ,,recepció"-jára (törvényes egyenjogúsítására) 1848-ban nem készült fel; a kötött viszonyok, amelyek addig az akkori magyar társadalomnak biztonságot és védelmet nyújtották, máról-holnapra megszűntek és az országot valósággal kiszolgáltatták egy értelmes és furfangos faj hódítási szenvedélyének. A gazdasági liberalizmus — amelynek a népi erők megóvása és a termelés megfelelő megszervezése iránt semmi érzéke sem volt — az ország minden polgárának egyenlő jogokat adott, tehát a régi erkölcsökben és becsületességben felnőtt népnek ugyanazt, mint az uzsorás és mindig kijátszásra törekvő idegen népelemnek. Ennek a szembeállításnak helyességét senki — még a legkifogástalanabb zsidó — sem vonhatja kétségbe, ha belehelyezkedik a XIX. század ötvenes és hatvanas éveinek eszmevilágába.
Az Ausztriával történt kiegyezés után (1867.) Magyarországon a zsidóság bámulatos módon előre tört.
Kereskedelmet és ipart akartak teremteni, szükség volt a bőségesen jövedelmező bevételi forrásokra: honnan vegyék azonban ehhez az erőt és az eszközöket? A zsidóság felajánlotta: hogy a magyar kultúrállamnak hóna alá nyúl, — a liberalizmus tehát a zsidók üzleti rátermettségére támaszkodott.
A zsidók lettek a modern magyar állam kultúrelemei. A számuk napról-napra növekedett, folytonosan új és új lengyelzsidó csoportok húzódtak át a Kárpátokon és szinte észrevétlenül megszállták az országot; szétszóródtak minden helységbe és befészkelték magukat mint szatócsok, rongyszedők és kocsmárosok. Zavartalanul nyerészkedtek és uzsoráskodtak. Meggazdagodva, behúzódtak a városokba, itt lassan a kezükbe kerítették az egész kereskedelmet és banküzletet és építettek egy várost, amely szemre szép volt, de léha és egészen zsidó; e városnak a neve: Budapest. Vagy inkább ,,Judapest". Itt minden legalább 20 százalékig a zsidóké. Íme, ez a magyar főváros: tulajdonképpen egy kulturális vízfej egy kiaszott testen és ezen enyhe eszközökkel vagy egy kézlegyintéssel változtatni többé nem lehet.
*
Az utolsó 30 esztendőben a zsidóság az értelmiségi pályákra is rávetette magát és ijesztő számban szállította az orvosokat, az ügyvédeket. Kialakult egy bizonyos fajta zsidó arisztokrácia is, amelyik megvette a nagybirtokokat, palotákban lakott, hatalmas birtokokat bérelt, annyira, hogy a zsidók kezén levő földbirtok, beszámítva a bérelt birtokokat is, jóval nagyobb részét alkotja az országnak, mint a zsidók által oly előszeretettel ócsárolt nemesség és holtkéz földbirtoka együttvéve. Lassan a középosztály elzsidósodása is megindult, annál is inkább, mivel a zsidók a kereskedelemben és az értelmiségi életpályákon jól megálltak a helyüket nemcsak azért, mert ravaszabbak, agyafúrtabbak voltak és erkölcsi meggondolások is kevésbé befolyásolták őket, hanem, mert találékonyabbak és mozgékonyabbak voltak, mint a becsületes és gazdasági dolgokban nehézkes magyarok.
Az utóbbit nem szabad szem elől tévesztenünk, mert kétségtelen, hogy a zsidóság magyarországi győzelmes hadjáratát nem kizárólag kizsákmányoló és kiuzsorázó képességének köszönhette. Az uzsorás szellem mindenesetre döntő jelentőségű volt. A lengyel zsidóság a gazdaságilag tapasztalatlan és könnyen kijátszható parasztságban kizsákmányolási tevékenysége számára megfelelő áldozatra talált. Az előző évszázad 60-as és 70-es éveiben a zsidó uzsora — mint parlagon a gaz — hihetetlen mértékben elterjedt, a zsidók számára aranyat és birtokot érlelve. A zsidó könnyűszerrel túljárt a paraszt eszén s azt lépésről-lépésre haladva, kifosztotta. Valamennyi társadalmi osztály eladósodását hatékonyan elősegítette, minden falunak megvolt a maga házi zsidaja, aki szükség esetén pénzt folyósított, hogy azután a végén a tulajdonos házát és földjét is elvegye.
A doktrinér liberalizmus ilyen módon az egész országot könnyelműen a zsidók kezére játszotta.
A liberalizmus nem habozott, hanem az emberszeretet pompás alapelvei: a szabadság, egyenlőség, testvériség, valamint az erők szabad érvényesülése értelmében cselekedett. Sütkéreztek az absztrakt ideológiák sugaraiban, — közben az ország tönkrement. Kormányaink mind liberális érzelműek voltak, mégis, mivel a zsidók uralkodtak az iparban és kereskedelemben és főleg ezekben lehetett kimutatni az ország gazdasági ,,előrehaladását" s mivel ezek javították a behozatal-kivitel rovatokat és az adóbevételi táblázatokat, tehát behunyták szemüket és nem akarták észrevenni, hogy itt a nemzet létét fenyegető súlyos veszedelemről van szó. A sok költségbe kerülő, gyorsan ,,felvirágzó" modern államnak sok-sok pénzre volt szüksége, pénz pedig csak a zsidóknál volt. Jó hazafiak már idejében felismerték a fenyegető veszélyt, azonban az egyoldalúan képzett és a nagykapitalizmus kényszerzubbonyába bújtatott kormányoknál nem találtak meghallgatásra.
Az ország kulturális elzsidósodásának különösen egy körülmény kölcsönzött veszedelmes színezetet. Magyarországon a zsidóság nagyon gyorsan bejutott a középosztályba. Lengyelországban például egész más a helyzet; ott a zsidóság a lakosságnak egy egész alacsony rétegét alkotja, szegény, rongyokba burkolt, piszkos, vakbuzgó, mindenképpen elsatnyult, a lengyel társadalomban kifejezetten idegen test. Más a helyzet azonban Magyarországon. Nálunk a zsidókérdésnek éppen az a jellegzetessége, hogy a népesség minden rétege átitatódott zsidó elemmel s különösen nagy a zsidóság beütése a magyar középosztályba.
A zsidóság mindenütt elterpeszkedett, elfoglalta a vezető állásokat, uralkodott az irodalomban és kultúrában, meghódította a sajtót, amelynek hangját is megszabta, így jutott a zsidóság mindenütt irányító szerephez, az igazi magyarok pedig visszahúzódtak, mert számukra a vezető elem (a zsidóság) idegen és érthetetlen maradt. Igen, a valódi magyarok, különösen, ha keresztények is voltak, gyűlöltek, lebecsültek, vagy elnyomottak lettek. A zsidó írókat, művészeket, tudósokat az égig magasztalták, a zsidókat ,,zsenik"-ként csodálták, míg a keresztényeket, a magyarokat agyonhallgatták, megrágalmazták, vagy kigúnyolták. A zsidó szellem főképpen Budapest felett uralkodott, ahol a zsidóság biztonságban érezvén magát, leplezetlenül megmutatta a maga igazi, nemzetietlen, idegen, kihívó énjét.
Hogy itt a zsidóság olyan erős szellemi túlsúlyra juthatott, az részben talán a korszellemnek is tulajdonítható.
Az utolsó évtizedek gondolatvilágát kizárólag materiális eszmék hatották át.
A pénzszerzés, vagyonosság, gazdagság, a gazdasági gyarapodás és jól élni, ezek voltak a főcélok, amelyek mellett kihaltak a nemesebb érzések. A liberalizmus az utolsó mentsvárat, a hitet is megingatta, mivel a népnek a hitélete inkább csak külsőségekből állt, s arról nem lehetett szó, hogy a nemzeti öntudat a hittel erősödve, itt találjon biztos, szilárd menedéket. Így zsidósodott el nálunk az utolsó 50 évben a kereskedelem, az ipar, az irodalom, a sajtó, a középosztály és mindenekelőtt a főváros, Budapest.
*
A világháború még jobban elősegítette ezt a fejlődési folyamatot. A zsidó elem azzal, hogy fortéllyal, könyökléssel, megvesztegetéssel és hazugsággal kivonta magát a katonai szolgálat alól s azzal, hogy mindenütt meglapult, elbújt, elérte azt, hogy aránylag kevés áldozatot hozott és ép bőrrel úszta meg a világháborút. E miatt mérhetetlenül nagy volt az elkeseredés. Izraelnek azonban szerencséje volt, no meg ügyes is volt: forradalmat csinált és másodszor is ép bőrrel szabadult ki a bajból. Mi bizonyára szívesen vettük volna, ha a zsidó hősi halottakról szóló statisztika a zsidók hősiességét számszerűen is a világ elé tárja. Sajnos azonban a keresztény tömegek veszteségeivel a zsidóságé össze sem hasonlítható. És ez a körülmény csak siettette Magyarország elzsidósodását, különösképpen pedig, amint azt mindig hangsúlyozni kívánom, a középosztály elzsidósodását.
A középosztályról van szó elsősorban, mert egészséges viszonyok között ott bontakozik ki a nemzeti szellem, a nemzeti öntudat és a nemzeti kultúra — de ott is hal el, mert ha a középosztály megbetegszik, vele pusztul minden szellem és erő, amely a nemzeti eszmét kifejlésre bírhatná. Magyarországon a középosztály a nagy nemzeti hanyatlás romhalmaza és egyúttal ennek a rétegnek szétbomlása adja fokmérőjét is a zsidók kisajátító és birtokszerző tevékenységének. Az alsóbb népet — a tótokat és ruténeket kivéve, — az utolsó években a zsidóság már kevésbé zsákmányolta és rabolta ki. A Felvidéken és főleg a rutének között azonban még ma is szörnyűségesek és felháborítóak az állapotok. A magyar kormány egyetlenegyszer megemberelte magát és kísérletet tett a kizsákmányolt ruténség megmentésére. Elképzelhető, hogy mit szenvedhettek a rutének, micsoda véres zsarolás folyhatott ott, ha egy liberális és egészen zsidó nyomás alatt álló kormány is közbelépésre szánta el magát. Izrael szenvedéseinek történetében nincs olyan borzalom és véres kegyetlenség, amely ezt a kizsákmányolást felülmúlná. A szegény nép mindenkitől, még elöljáróitól is elhagyatva, Judás-pénzért kiszolgáltatva, kínzóinak kegyetlenkedéseitől lassan egészen elállatiasodott. Ha a próféták harcoltak a régi Izrael mammonimádata és uzsorás ösztönei ellen, úgy most haragjuk minden villámát Magyarország kiszipolyozóira szórnák. Sajnos, az agyonnyomorgatott nép ettől a borzalmas kiuzsorázástól nem tudott szabadulni, mert a már említett mentési kísérlet a vezető kormánybiztos rejtélyes módon való meggyilkolásával, vagy mondjuk úgy, hogy titokzatos elhaltával kátyúba jutott. Jellemző tünet!
*
Hogyan is áll a dolog már most az asszimilációval és a vérkeveredéssel, eltüntetheti-e a világból a fajidegen zsidóságnak a magyarsággal való keveredése az antropológiái ellentétet és idegenséget? Ez olyan kérdés, amely Magyarország elzsidósodásának folyamatát különösképpen jellemzi, éppen ezért behatóan meg kell vizsgálni. Azt mondhatjuk, hogy a tanult zsidóság egy részénél megállapítható bizonyos fokú alkalmazkodás a magyar viszonyokhoz, ugyanakkor azonban rá kell mutatnunk arra, hogy különösen az utóbbi időben a kimondottan zsidó öntudat és a zsidó közösségi érzés nagyon is kifejlődőben van. Ennek megvannak ugyan az általános okai is, amelyek a cionista mozgalmat is megindították, nálunk azonban főleg a magyarság magatartására vezethető vissza. A magyarság lassan mégis csak felébredt, mert háttérbe szorítva érezte magát mindenütt, mert otthon akarta érezni magát saját hazájában és keresztény nemzeti szellemben akart cselekedni. A féktelen zsidóság fejbe kólintotta a magyarságot, ez meg is tántorodott, de még idejekorán észbekapott és felismerte a zsidóban az idegent.
Ez a felismerés megborzongatta a zsidóságot. Maga is beismerte, hogy ő idegen és mint ilyen, egy idegen államban nem lehet hangadó; hatalmi vágyainak korlátozására azonban nem tudta magát rászánni, még kevésbé a magyarsággal való összeolvadásra, vagy a kölcsönös megértésre. A zsidó idegen volt és idegen maradt és nem asszimilálódott. Magyarul beszélt, de zsidóul érzett. Magyarországon élt ugyan, de bennrekedt a zsidóságban. Közösséget alkotott a közösségen belül. A nemzeti máz, amellyel a zsidóság magát sürgősen bekente és amely csak a nagy belső ellentmondások leplezésére szolgált, nem bizonyult tartósnak, hol itt, hol ott felrepedezett. Lépésről-lépésre bebizonyosodott a zsidóság nemzeti szempontból való megbízhatatlansága. Mindenütt ezt tapasztalhattuk. Így például az egészen elzsidósodott magyar szabadkőművességnél, amely valójában egy zsidó érdekképviseleti szerv volt, s amelyből a jobbérzésű magyar tagok, akiknek háta mögött folytatták a zsidó vezetők üzelmeiket, idővel ki is váltak.
A zsidóság kirívó előretörése a sajtóban és az irodalomban a zsidó faji öntudatot kétszeresen is felfokozta. Elsősorban azzal, hogy miután a zsidóság mindenütt zsidókat látott az első vonalban, úrrá lett rajta az a tévhit, hogy Magyarországon tehetség, szellem, zseni csak a zsidók között található. Ez természetesen a legkevésbé sem felel meg a valóságnak. Amikor pedig a zsidó túlsúly és fennhéjázás magyar részről időnként ellenhatást váltott ki, ez a zsidó öntudatot és közösségi érzést nemcsak, hogy nem csökkentette, hanem még felfokozta. Valahányszor a magyarság a zsidók túlkapásaival szemben itt vagy ott frontot alkotott és a zsidók szárnyait meg akarta nyirbálni, a zsidóság magába zárkózott és még inkább kiválasztott népnek érezte magát.
Ez a szakadás, ez a szembenállás tulajdonképpen egy jelentős lépés volt a zsidókérdés tisztázása felé, mert ráébredtünk annak a tudatára, hogy a zsidókérdésben lényegében faji kérdésről van szó — a zsidóság nem vallásfelekezet, hanem egy élesen meghatározott jellegzetes faj, vagy legalább is nemzetiség, amely szemben áll egy másikkal, az államfenntartó fajjal. Persze mindig lesznek, akik elszakadnak, akik egészen a magyar nemzethez csatlakodnak, akik tehát látszólag asszimilálódnak ugyan, végeredményben azonban a befogadó nép és a zsidó faj egymástól alapvetően elütő s az utóbbi mindig idegen test marad annak a vendéglátó népnek sajátos nemzeti életében, amelyben benne él; bár mindent együtt csinál a befogadó néppel, mégis mindazt magában hordja, ami által bármely pillanatban külsőleg is újra elszakadhat és felszabadulhat.
*
A zsidóságnak ez az idegen és a körülményekhez képest ellentétes lénye soha sem jutott élesebb formában kifejezésre, mint a két vigasztalan forradalomban, 1918 őszén és 1919 tavaszán, amelyek Magyarországot tönkre tették. Csupa zsidó tevékenykedett ezekben; zsidók, zsidók és mindig csak zsidók.
A zsidók mindenre kaphatók voltak a forradalom előtti és alatti években, ha az ősi hagyományoknak, a nemzeti fenntartó erőknek szétrombolásáról volt szó. Magyarországot leterítették az országot elárasztó idegen szörnyetegek, a tébolyodottak áradata zúdult az országra; és ezek az emberek mind magyarul beszéltek, de egészen zsidók voltak. A felébredt Magyarország megdöbbenve nézett erre a söpredékre, amely mindenre: gyilkosságra, iszonyatra és bűnre is képes volt, és csak most, saját sírja szélén jött rá, hogy milyen veszély fenyegeti azt a népet, amelyik egy másik, számára idegen népet befogad anélkül, hogy azt asszimilálni tudná s számára még a számban, hatalomban, befolyásban és vagyonban egyre gyarapodott; a magyar nép úgy látta, az a veszély fenyegeti, hogy saját országában kifosztott, megvetett és megfojtott lesz.
Lehet-e olyan ideális kötelezettség, vagy bármiféle hatalom, amely egy életképes népet arra kényszeríthetne, hogy egy benyomuló kisebbségnek magát megadja és türelmesen nézze, hogy mindazt, ami nemzeti és keresztény, lemossák vagy elnyomják? Nem, ez nem lehetséges, Magyarországnak joga van a maga nemzeti sajátosságainak hangsúlyozására és a saját országában élő idegenek terjeszkedésének feltartóztatására. Nem pogromokkal és erőszakosságokkal, hanem jogszerűen és a törvényhozás által meghatározandó utakon. Ez nemcsak joga, de kötelessége és ennek a kötelességnek teljesítésére eljött már az utolsó óra. Főiskoláinkon hemzsegnek a zsidó tanulók. A világháború vége felé már odáig fajult a helyzet, hogy a budapesti egyetem orvosi fakultásán már 95% volt a zsidó. Amíg a keresztény hazafias ifjúság kint volt a harctereken, a véres kézitusák elől lopva elosonó zsidók tanultak és elvették a kenyeret a hazatérők és a nyomorékek elől.
Magyarország nemzeti állam akar maradni. Erről azonban addig nem lehet szó, amíg a zsidó elem ilyen arcátlanul és tapintatlanul terjeszkedik. Vagy talán van valakinek bátorsága ezt a jogunkat elvitatni? Talán Amerika emel kifogást, amelyik a nem kívánatos bevándorlókat távol tartja magától? Vagy talán az az Anglia, amelyik a keleti zsidóság bevándorlását megakadályozza? Egyedül nekünk kell a mértéket nem ismerő idegenektől tönkremennünk? Liberális kormányaink eddig hallgattak és tétlenül nézték, hogy a zsidóság fortéllyal és ravaszsággal, de munkával és szorgalommal is, miként szárnyalja túl a keresztény magyar népet; mi most világgá kiáltjuk, hogy a korlátlanul növekvő zsidóságot nem bírjuk tovább elviselni és le akarjuk rázni a nyakunkról.
Az asszimiláció nem jöhet számításba. Az antanthatalmak a zsidóságot fajnak és nemzetiségnek ismerték el és az 1850 óta elzárt Palesztina kapuit is megnyitották. A zsidók most Mózes és a Próféták jövendöléseinek megfelelően, nemzeti államot alkothatnak. Azt a jogot is megadta az antant a zsidóknak, hogy az európai országokban mint nemzeti kisebbség önkormányzatot szerezzenek. Ezzel a zsidóságot népjogi szempontból is fajnak és nemzetnek nyilvánították s ezzel a liberális asszimilációs terveknek a jövőben be is fellegzett. Esek az események növelték a zsidó nemzeti öntudatot és a hívő zsidók most várakozástól eltelve nézik a dolgokat, várják mindazt, aminek el kell jönnie, hogy Mózes jövendölései beteljesedjenek. Most Izraelnek is megjött a bátorsága annak beismerésére, hogy faj, nép, nemzet — amely a maga saját útján jár és soha őszintén nem gondolt arra, hogy asszimilálódjék, hanem ellenkezőleg: a fokozatos, teljes kifejlődésre törekedett.
Mit kell tehát Magyarországnak cselekednie? Olyan sok a zsidója, hogy már a számuk is fenyegető veszélyt jelent a nemzeti keresztény világnézetre és a keresztény középosztályra. Asszimilációra gondolni sem lehet, ellenkezőleg a zsidó nemzeti öntudattal együtt növekszik a faji elidegenedés is. A középkorban volt egy német nemzeti római birodalom, az a kérdés, hogy a modem viszonyok között elképzelhető-e egy zsidó nemzeti magyar állam?
Ebben a kérdésben rejlik tulajdonképpen a magyarországi zsidó probléma lényege.
*
Bennünket a kérdés tárgyalásánál nem vezet sem gyűlölet, sem ellenszenv, tehát a zsidóság, a zsidó faj iránt sem, hanem egyedül a szeretet, amellyel a mi népünknek feltétlenül tartozunk. Meggyőződésünk, hogy egyetlen zsidóállam se biztosítana olyan szabadságot és olyan érvényesülési lehetőséget a magyarságnak, mint aminőt mi a zsidóknak biztosítottunk. Nem kell ezen a téren nekünk is mértéket tartanunk és végre egyszer már a mi saját fennmaradásunkra is gondolnunk?
Azt kívánni tőlünk, hogy ne cselekedjünk, nagyon is sok volna és mi az ilyen kívánságnak, jöjjön az bármilyen oldalról, semmi esetre sem tehetünk eleget. Az ilyen kívánságokra azt feleljük: Franciaország a franciáké, Anglia az angoloké és ezek a népek nem engedik országukat elvenni, —- kiké legyen tehát Magyarország: vajon nem a magyaroké? Ennek az ország a miénknek kell lennie és mi sohasem fogjuk megengedni, hogy akár csellel, akár erőszakkal elrabolják tőlünk.
Magyarországon ma ez a meggyőződés uralkodik. Ez lett a kormányzó hatalom felfogása: ez az úgynevezett keresztény nemzeti kurzus. Nevezhetik antiszemitizmusnak vagy reakciónak, vagy akármi másnak. Jelszavakkal többet nem hagyjuk magunkat elámítani. Ha akarnak, hát megborzadhatnak és a liberalizmus nevében összecsaphatják kezüket, mi nem engedünk, hallani sem akarunk az elvesztett remények és törekvések iránti elnézésről. Mi nem akarunk többé arra a tehetetlen sivár liberalizmusra esküdni, amelyik megengedte, hogy egy népet házából és udvarából kitegyenek és saját országából elüldözzenek. Alapelvek és célkitűzések nem azért vannak, hogy általuk népek elpusztuljanak és tönkremenjenek. Nem liberalizmus ez, hanem rabszolgaságot jelentő rövidlátás; amikor Galícia és Lengyelország minden gettója Magyarországra torkollott és a néptől azt kívánták, hogy a nemzeti élet ilyen felfrissülésének örvendjen. Az ilyen liberalizmus hazaárulás és csak olyan korszakban lehet életképes, mikor üres jelszavak, hazugságok a mértékadók, amelyek természetesen már későn, a szomorú valóság által veszik el méltó büntetésüket. Az ilyen nyomasztó tévedéseken mi már — Európában elsőként — túl vagyunk és most megdöbbenve nézzük az ilyen hazug rendszer hatását hazánk és népünk süllyedésére.
Amíg a zsidóság fajközösséget alkot, amíg a saját útján jár, amíg, a lengyel zsidó a magyar zsidóhoz közelebb áll, mint a keresztény magyarhoz, addig nemzeti összeolvadásra gondolni sem lehet. Erről igyekezett felvilágosítani a közvéleményt Angliában lord Palmerston, amikor a következőket mondotta: ,,Ha egy angol zsidó Lisszabonban két kéregetővel találkozik, még pedig egy angol kereszténnyel, tehát egy angollal és egy portugál zsidóval, tehát egy idegen országbelivel, úgy egész biztosan a portugál zsidót és nem az angol keresztényt fogja segíteni".
Ezzel a példával a probléma nemzetközi vonatkozásait jellemezve, zárom fejtegetéseimet. A zsidókérdés nemcsak magyar kérdés, hanem égető világkérdés is, amely becsületes és alapos megoldásra vár. Súlyosan nehezedik a zsidó népre Isten átka, de Izrael is súlyosan nehezedik, mint átok és teher a keresztény népekre. A Biblia megmutatja a megoldást, még pedig Izrael első és legnagyobb prófétájának Mózesnek a szavaiban: ,,És ha minden átok rád száll és ha Te a szívedben azt megbánod és megtérsz a Te Uradhoz, ha Te az Ő szavának engedelmeskedsz, akkor az Úr a Te fogságodon fordít, megkönyörül rajtad és újra összegyűjt minden népek közül, ahová az Úr Téged széjjel szórt és elhoz Téged egy országba, amelyet atyáid laktak és azt Te beveszed és ez Neked jót fog tenni és többen lesztek, mint az atyáid. És az Úr a Te szívedet és a Te utódaidnak szívét meg fogja sebezni, hogy szeressed a Te teljes szívedből és lelkedből az Urat és Te meg fogsz térni és a szív szavának engedelmeskedsz". (V. 30, 1—18.)
Izraelnek újra egybe kell gyűlnie, egy nemzeti államot kell alkotnia, meg kell térnie az Üdvözítőhöz és mint külön népnek, be kell lépnie a keresztény kultúrába. Most átokban él és ameddig így él, átok lesz és nem is lehet más.
(Megjelent: az Új Magyarság, 1937. dec. 25. számában)
http://www.polgarinfo.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=68093
Polgár Info |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-10-10 12:09:03, vasárnap
|
| |
| |
Mujkó:"Könyörgöm, akasszuk fel őket !"Mese a vörös zagyról.
Belföld
Az üzemet állítólag tíz millió Ft-ért adták-vették.Bizonyos feltételekkel.Talán a zagy nem semmisítette meg az iratokat, s talán a tettesek sem menekítették még ki szerény, összegürcölt vagyonkájukat.
Mindenesetre, a zagyban némi arzén, stb. is van."Tessék mondani, az ecet ezeket is semlegesíti ?"-kérdezte tőlem Mujkó, mikor tegnap összefutottunk.Aztán hozzátette :
Azt hiszem, ingyen kéne visszavenni az eltékozolt értékeinket - de nem ám kacifántosan.Lám, hogy bántak vele!
Akik résztvettek az üzlet előkészítésében, lebonyolításában, s aztán további hasznot húztak, azoktól teljes vagyonelkobzás-persze a már külföldre menekített vagyonra is vonatkozik !!-, és amikor mindez megtörtént, külön-addigra törvénybe iktatottan(biztosan az Mszp, meg az Lmp is megszavazza)-kivételes , nyilvános akasztás.
Vagy legyen kerékbetörés?Előtte iszapfürdő ??
Csak hogy a demokrácia ne szenvedjen csorbát.Meg az oly sokszor hivatkozott bibliai "szemet szemért"-mondta keserű mosollyal Mujkó.
Nem gondoltam, hogy ebben az emberben ennyi indulat van, hisz régóta találkozgatunk, hébe-hóba beszélgetünk-s nevéhez méltóan mindig igazat mond,de ilyen kemény szavakat még sohase .....
Közreadta : Onody Gyula
http://www.polgarinfo.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=68088 |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-10-10 10:36:38, vasárnap
|
| |
| |
"Az ökrök száján véres nyál csorog...
"Nehezen ocsúdtam föl a vörösiszap okozta katasztrófa hatása alól, és most úgy néz ki, ismét jöhet a vörös áradat.
Hiába tudjuk, hogy a környezetvédelem nem uralkodó szempont a magyarországi kormányzásban, ahogy azt is, mennyire szordínóban működött a magyar állam az utóbbi időkben; ismerjük jól a vadkapitalizmusból itt ragadt üzletemberek mentalitását is, mégsem számítottunk ilyenre.
Mint minden katasztrófánál, ennél is több tényező váltotta ki a tragikus hatást. Készséggel elhiszem, hogy az esős-szeles időjárás is okozója, esetleg katalizátora lehetett a történteknek, mégis tagadhatatlan, hogy több emberi mulasztás is történt. Lehet firtatni a hatóságok szerepét, de ezzel párhuzamosan érdemes végiggondolni, milyen ellenőr-ellenes mentalitás jellemző az országra. A cégek bármit megtesznek a revizorok jóindulatának elnyeréséért vagy legalábbis figyelmének elteréséért. Aki most a környezetvédelmi hatóságra akarja ráhúzn elsősorban a vizes lepedőt, gondolja meg, sosem akart-e rendőrt vagy BKV-ellenőrt jobb belátásra bírni. A hatóságot nem menti föl persze, hogy olyan környezetben kell embereinek dolgoznia, ahol folyamatosan próbára teszik a tisztességüket, de mint minden korruocióhoz két fél kell. Biztosan súlyos hibát vétett az, aki erre a toldozott-foltozott teknőre, melyet egyértelműen túltöltöttek, kiadta az engedélyt. De a legfőbb felelősség természetesen a cégé, melynek valószínűsíthetően hanyag és felelőtlen magatartása miatt ez a rémség bekövetkezett.
A cég tulajdonosi - vezetői köre a múlt rendszer utolsó haszonélvezőiből, az állami vagyont ügyes-ügyeskedő átmentőiből áll. Ennek jogosságát lehet persze firtatni, ennél engem mindig jobban érdekelt, hogyan működik a rájuk bízott cég. Eredendően ennek vizsgálatakor a pénzügyi eredményességet érdemes megnézni, mert az ember azért azzal nem számol - és talán ez súlyos hiba - hogy egy száz éve ugyanazzal foglalkozó üzemben az alapvető biztonsági előírásokkal sincs minden rendben.
A menedzsment viselkedése azonban egyértelműen közvetlen vétkességükre utal. Eddig egyetlen üzenettel szolgáltak: a cég biztos nem bűnös - szerintük. Ezt különböző, többnyire ügyetlen és szerencsétlen módon előadott nyilatkozat formájában tették nyilvánvalóvá.
Mindent elmond a MAL vezérkarának társadalmi felelősségvállalásáról alkotott felfogásáról a vezérigazgató első, magabiztos nyilatkozata. Ebben azt fejtette ki - az ár még le sem ment ekkor - hogy semmi baj sincs. A vörösiszap nem káros az egészségre. Vagy, ha mégis, a cég, melynek telephelyéről szabadult el ez a töménytelen melléktermék, arról nem tehet. Sőt, még azt is bizonygatták, hogy ami történt, nem lehetséges. Ehhez képest valahogy mégis bekövetkezett.
Természetesen kötelessége minden cégvezetőnek cége érdekeit képviselni, amennyire csak lehet. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a keletkezett károkat minél kisebbre kell csökkenteni. De a MAL minden határon túlmegy azzal, hogy semmilyen felelősséget sem vállal. Zsebpénznek beillő felajánlását sem magától, hanem a kormányzat nyomására tette meg. Megkésett távolságtartó és szűkszavú sajtóközlemények formájában érintkeznek a lakossággal, és még érzéketlenségükre is van magyarázatuk: a kárelhárítással vannak elfoglalva. Ehhez képest rendszerük újabb három helyen vált instabillá, Kolontárt evakuálni kellett.
A MAL Zrt. egyelőre ragaszkodik azon álláspontjához, hogy a hét halálos áldozatot követelő, száz fölötti számú súlyos sérülést és teljes ökológiai pusztulást okozó baleset természeti jellegéhez. Kíváncsian várjuk ennek bizonyítását.
Az óvatoskodás ideje lejárt, és ez Orbánék határozott reakciójából is kiderül. Az iszapár "gazdáinak" ehhez kellene igazodnia, nem mindenféle maszatolással próbálkozni, hátha mégsem lesz akkora a kár; hátha rá lehet fogni, hogy az ő olcsó húsuk híg leve valami vis maior miatt öntötte el a környező falvakat.
Ebből a finomkodásból kiderül az az ügyeskedési hajlam, mely feltételezhetően a katasztrófához vezetett. Valószínűleg a tározó és a gátak folyamatos és tisztességes karbantartása helyett folyamatos tűzoltás zajlott. Csak nem lesz baj!
Hát lett! Úgyhogy jobb lenne másképp hozzáállni a történtekhez. Mindenekelőtt elnézést kellett volna kérni, de erre csak tegnap, pénteken került sor. Másrészt a lavírozás ideje lejárt. Ki kellett volna állni, és minden lehetséges variációt - hogy tovább omolhat össze az iszapkazetta és a védgát, hogy az esetleges újabb túlcsordulásra felkészülhessenek az emberek.
Ma reggel 6-kor az ötvenes kitelepítéseit idéző körülmények között kellett hátrahagyniuk otthonaikat az eddig is sokat szenvedett kolontáriaknak. Fejenként húsz kiló - ennyit menthettek meg biztosan anyagi javaikból. Talán, ha a cég megadja a szót szakembereinek, akikről szeretném feltételezni, hogy el tudják képzelni a lehetséges következményeket, akkor a kiköltözést jobban megszervezhették volna a helyiek. De inkább hallgattak, mert abból baj nem lehet.
(Abba inkább bele sem gondolok, mi van, ha a szakértők annyira mégsem tudják felvázolni az összes eshetőséget.)
A legsértőbb momentum a MAL részéről az volt azonban, amikor ígéretével ellentétben a cég vezérigazgatójának, Bakonyi Zoltánnak, nem volt mersze megjelenni a lakossági fórumon. Az egész falu várt rá, és nyilván nem lett volna könnyű menet, de annyit megérdemeltek volna az áldozatok, hogy legalább szóba állnak velük. Nagy késéssel egy huszadrangú alkalmazottat küldtek a helyszínre, aki ráadásul semmilyen lényegi közlésre sem volt felhatalmazva.
Az ország viszont összefogott, a 1749-es és 1752-es adományvonalakat már félmillióan felhívták, erre buzdítok én is mindenkit. Aki ezen felül is szeretne adakozni, több jótékonysági szervezetnél is megteheti. Kolontár önkormányzata nyitott egy számlát is, melynek száma: 11748090-15427298-06540009 . A Kormány pedig létrehozta a Magyar Kármentő Alapot, ide lehet utalni a segítő forintokat: 11794022-22222222 .
http://recklamal.blog.hu/2010/10/10/az_okrok_szajarol_veres_nyal_csorog |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-10-10 10:16:52, vasárnap
|
| |
| |
Vona Gábor: Teljes vagyonelkobzás
2010. október 10. 09:09:09
Május óta van szerencsénk az Önök támogatásával testközelből látni, hogyan is működik a magyar Országgyűlés. Nem voltak naiv elképzeléseink, de az ott tapasztalt valóság, még a vártnál is szörnyűbb képet fest.
Tőlünk balra egészen extrém öltözködési stílusukkal figyelmet keltő LMP-sek, a nagyképűségtől alig látó fideszesek és hát a jó öreg szocik, akik maguk sem értik, hogy ha valóban forradalom történt, ahogy azt Orbán Viktor állítja, akkor hogy a fenébe' vannak ők még mindig szabadlábon. Pláne, az Országgyűlésben. Aztán látjuk azt is, ahogy a képviselők a hétfői szavazások után fogják magukat, és a viták megkezdése előtt egyszerűen hazamennek. Biztosan kezdődik a Győzike Show, az Édesnégyes vagy focimeccs. Nehogy már ott üljenek a Nemzet Templomában - gondolják felháborodva. Ezegyébként körülbelül olyan, mintha a kedves olvasó bemenne a munkahelyére, aláírnáreggel a jelenléti ívet, aztán hazamenne.
Szintén csak ajánlani tudom, ha valaki az Országgyűlésben jár, mindenképpen beszéljena takarítókkal, és kérdezze meg tőlük, ugyan melyik frakció mit hagy maga után, amikor véget ér az ülés. Én az MSZP padsoraira szoktam rálátni, hiszen a sors furcsa fintora, hogy ők ülnek tőlünk jobbra, a jobbszélen. Elképesztőnek tartom, hogy valaki ezen a szent helyen képes szemetet hagyni. Valahol úgy érzem, hogy aki ezt teszi, az - mégha szimbolikusan is, de - azt a magyar emberekkel teszi. Sorolhatnám még a sok-sok kellemetlen tapasztalatot, de azt is el kell, hogy áruljam, a kellemetlen érzés kölcsönös.
Látom, hogy nem csupán számunkra nem nyújtanak szép látványt a többiek, de mi is igencsak bökjük a régi elvtársak szemét. Gondoljunk bele, húsz éven keresztül folyt ott a semmi csépelése, dagonyáztak a langyos lábvízben, egyszer csak jön egy pimasz fiatal párt, és elkezdi kimondani a számukra igencsak kellemetlen igazságot. Szóvá teszi, hogy a politikusok nagy része álláshalmozó, hogy minden, ami jó, a Jobbik programjából veszik át, hogy az összes képviselő nyakig ül a korrupcióban. Elkezdenek beszélni olyan kényes tabukérdésekről, mint a multik megadóztatása, a cigánybűnözés felszámolása vagy - jaj! - az izraeli felvásárlás. Persze, hogy rosszul vannak tőlünk. Húsz év aljas, cinkos és nemzetáruló nyugalmát zavartuk meg. Illetve zavarták meg azok a magyar emberek, akik belénk helyezték a bizalmukat.
Meggyőződésem az is, hogy ha egy pszichológus megvizsgálná a képviselőket, az is kiderülne, hogy azok társadalmi beilleszkedésre teljesen alkalmatlanok. Végzetesen elvadultak az emberektől, eltávolodtak tőlük, és ezért halvány fogalmuk sincs azok problémáiról, gondolatairól, terveiről és életéről. Ezt persze érzik is az emberek.
A minap például egy idős hölgy Berhidán - komoly kisebbségi problémákkal rendelkzőVeszprém megyei település - azt kérte tőlem, szóljak már Pintér Sándornak, hogy költözzön le hozzá, a házába egy hétvégére. Csak annyit kér tőle, hogy menjen ki a kertjébe, ahol olyan emberekkel fog találkozni, akik nem laknak nála. Talán belügyminiszterként el tudná magyarázni nekik, hogy nem szokás más kertjébe járni. Persze ő is tudta, én is tudtam, mindenki tudta, hogy erre semmi esély. A magyar politikát nem érdeklik az emberek. Mi több, legjobban akkor éreznék magukat, ha egyáltalán nem is kellene emberekkel találkozniuk.
És amit a leginkább fájlalnak az emberek? Az elszámoltatást. Pontosabban annak elmaradását.Azt, hogy ebben az országban jó ideje nem éltük át a katarzist. Nem bosszúból, hanem igazságból. Azt, hogy a bűnös elnyeri méltó büntetését. Hogy azok, akik az országot tönkretették, nem futhatnak el az igazságszolgáltatás elől. A Fidesz a választások előtt kemény elszámoltatást ígért, amelyből semmi sem lett. Holló a hollónak nem vájja ki a szemét. Pedig itt nem lesz addig rend, amíg azoknak, akiknek ezt a helyzetet köszönhetjük, nem kobozzuk el a vagyonát. Akkor majd más világ lesz...
Forrás: jobbik.hu
http://www.nemenyi.net/default.asp?Location=_arc&SID=1&AID=11&Direkt= 72149&offsetlo=0 |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-10-10 10:07:47, vasárnap
|
| |
| |
A halott folyó
alomlato|2010. okt. 6. 3:34
http://alomlato2.nolblog.hu/archives/2010/10/06/A_halott_folyo/
Természetesen Kolontár, Devecser és e települések környéke a legtöbbet szenvedett helyei lesznek és maradnak, ennek a döbbenetes katasztrófának.
Egy napig, nem is gondoltam, hogy szűkebb hazám is veszélyben forog, ha nem is akkora a baj, mint a tragédia közvetlen környékén, bizony nagy gondjaink lesznek nekünk is.
Ilyen volt...
Rövid ismertető a Marcalról, amelyik folyócskának a vize tegnap délutánra már Mersevátig halott volt, a képeket beillesztem, közben, a baj tovább terjeszkedik.
Ilyen lett
A Marcal forráspatakjai a Bakonyban és Sümeg környékén erednek. Ukk környékén érkezik ki a Kisalföld déli öblözetének kissé megsüllyedt, de annál erősebben letarolt síkságára. A Marcal-medence ez; tanúhegyei a Somló-hegy és a Ság-hegy. A folyó a Kemeneshát aljában teraszos völgyben folyik.
Képtelenség, és mégis...
A Rába jobb oldali mellékvize, a Bakonyban ered több patakból, Veszprém megye északi részében. Leghosszabb forráspatakja Nyirádtól délre fakad s nyugatnak folyik, Kisvásárhely körül több dél felől jövő patakkal egyesül s északnak veszi útját. Külsővatnál ÉK-re fordul. Marcaltőnél egészen a Rába közelébe kerül, vele párhuzamosan folyik (a tőle csak 1-3 km távolságban) ÉÉK-felé, míg Gyirmót közelében vele egyesül.
Itt még csak a víz színe döbbentett meg, később...
Legjelentősebb mellékpatakjai: jobb felől a Kígyós, Hajagos, Bittva, Tapolca, Gerence és a Bornát-ér (Bakony-ér).
A vörös iszap az alumíniumgyártás legfontosabb alapanyagának, a timföldnek a gyártása során keletkező melléktermék. Erősen lúgos, maró hatású, égési sérüléseket okoz, nehézfémeket, többek között ólmot tartalmaz, a légutakba, emésztőrendszerbe jutva mérgező, és enyhén radioaktív.
A még érintetlen folyó menti táj...
Az már biztosnak látszik, hogy a Torna patak Kolontártól lefelé kietlen, halott vízfolyássá válik. De nagyon valószínű, hogy hasonló sors vár a Marcalra is.
Talán ezen az áron megmenekülhet a Rába torkolati szakasza, és a Duna a szennyeződéstől - de ehhez a Marcalt fel kellett áldozni. Hiszen itt már úgyis mindegy - a gyilkos ár ideért, és így is, úgy is kipusztít mindent... - de ha sikerül helyben tartani a káros anyagokat, akkor nem terjed tovább.
Ez képtelenség, de ez van...
(A kékkel szedett részek, a Wikipédiából, és a Marcal folyó honlapjáról származnak.)
Tegnap délután kaptam az első hírt, hogy Celldömölkhöz közeledik a vörös iszap ár. Nem is akartam hinni a fülemnek, mivel nem tudatosult bennem, hogy a Marcal némely forrásai a Bakonyban erednek, és így érintettjei lehetünk, a nem túl távoli (Devecser legfeljebb 40 km) katasztrófának.
Ez lenne a víz, de ez már, méreg...
Nálunk már nem önt el házakat az ár, nem követel emberi életet, nem kell senkit kitelepíteni, mindössze legeltetési, horgászási és egyéb tilalmakat jelentett be az ANTSZ. Ennyivel megúsztuk, gondoltam. A legtöbben ezt is hiszik, de sajnos a valóság ennél lesújtóbb. A Marcal hosszú időre, vagy örökre meg fog halni, illetve a tegnaptól, Mersevátig már halott folyó.
Új helyszínre, Mersevátra indulunk
Halak és állatok tetemei jelzik azt, hogy valami jóvátehetetlen történt. A képeim közül egyet, a szarvas tetemét, csak az erősebb idegzetűeknek ajánlom, és a kép nem adja vissza azt a bűzt, amit ott a folyónál érezni lehet.
Hal halál...
Döbbent helyiek, és egy-két katasztrófa turista, állnak a Marcal hídján Mersevátnál. A hídtól nem messze a Marcaltól elrekesztett horgásztó található, alighanem órái vannak hátra a tónak és halainak is. Horgász barátaimat ismerve, meg fognak őrülni.
Továbbmegyünk Marcalgergelyi-Szergény irányába. A Marcal hídnál rendőrautók, a katasztrófavédelem speciális járművei, katonák, tűzoltók, helybéli lakók, a települések polgármesterei, és velem együtt egy sereg újságíró (magam részéről alkalmi firkász) lepi el a híd környékét.
Itt is található egy üdülőparadicsomnak tervezett, frissiben kiépített horgásztó, ahogy tudom, nagyon sokat költött rá a tulaj, most pedig 10 méter ha van a szennyezés és a tó között. Akár történik valami, akár nem hosszú idő kell, mire ide fog merészkedni az első vendég.
Fel tudnék robbanni, annyira haragszom valakire, valakikre, hiszen, nyilván emberi mulasztás, vagy fatális véletlen történt, de oka van ennek az egész rémálomnak.
A hídon, markolóból gipszet (Meszet? Mindenki mást mond.) döntenek a folyóba. A híd túl felén pedig a tűzoltók veretik szét fecskendőkkel az anyagot, hogy a folyó minden kis szegletét elérje, és megállítsa a további szennyezést. Remélem, hogy itt sikerül csatát nyerni. Ezzel Győr és környéke megmenekül, és ez fontos.
Mi, meg itt maradunk a halott folyónkkal. Nincs másunk. A Rába messze van, ebben lubickoltunk, amíg nem volt fürdőnk, itt pecáztak magányos-őrült barátaim, ide hozták ki a csajokat a fiúk nyaranta, ha volt elég eszük a srácoknak, mert bizony ez a szemnek is legeltetős táj, romantikát, összebújást, szerelmet sugárzott. Eddig.
Most, csak nézem és újra nézem a döbbenetesen vörös folyót, a rozsdássá vált vizet, a még élő nádast, a fejüket már jó előre lógató füzeket. Mindnek vége lesz, a halak példája már mutatja is.
El kell jönnöm a víztől, mert nem bírom látni a tetemeket, de ami még rosszabb, valósággal nyüzsög a folyó felszíne. Mindegyik, még megmaradt kopoltyús jószág hatalmasakat ugrik, és a part felé úszik, hogy legalább lélegzethez jusson, de már nincs kegyelem, nekik perceik vannak hátra.
A nagyobb példányok, állítólag a víz mélyére merülve igyekeznek túlélni a bajt... nem lesz annyi idejük, nem lesz mit enniük, nem lesz mit látniuk, nincs értelme, hogy elbújjanak, nincs hova, és nincs miért. Katasztrófaövezet, háborús vidék lett immár a szemet nyugtató, az idegeinket pihentető Marcal menti táj.
Nem szégyellem, elszorul a torkom. Nem, kedves olvasó, a továbbiaktól megkíméllek. Meghalt a folyónk, kicsit mi is meghaltunk, és mondhatják ugyan mások, hogy sebaj, az élet megy tovább. Megy, de ez már nem ugyanaz.
Egy csepp Marcal-víz került a gyűrűsujjamra tegnap, amikor vízmintát vettünk. Most szerda hajnal fél három van. Egyre jobban ég. Egy csepp miatt orvoshoz kell mennem? Nem akarom elhinni.
A halott Marcal utolsó üzenete ez számomra, de milyen kicsinyke is az én bajom, hiszen mások, nem egy cseppet, hanem a halált kapták az eddig barátságos vízfolyástól. Nem haragszom rá, a Marcal nem tehet róla, semmiről nem tehet, mi a XXI. század gyermekei pedig semmit sem tehetünk. Emberek! Meghalt a folyónk. Most nem írhatom ide, befejezésként, már védjegyszerűvé vált (Szép napot!) köszöntésemet.
Lélekben, kérem, lélekben, legyetek velünk, talán mégis történik majd, valami csoda...
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-10-10 09:52:30, vasárnap
|
| |
| |
,,A zsidó érzékenység, mint végtelen háló futja be az országot, ha egy helyen megütik, az egész hálózat csörög, reszket, vonaglik. Ma különösen. Aki ennek a hálónak az ura, annak hatalmas eszköz van a kezében, hogy sérelmeit megbosszulja. Ezek az urak részben személyes bosszúból, részben hatalmi okokból rázták meg a hálót, azzal a jól bevált kétszínűség ...tovább »gel, amellyel az »üldözöttek« szokták nálunk az »üldözőket« nyilvánosan ellehetetleníteni."
Németh László |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-10-10 09:50:07, vasárnap
|
| |
| |
A nap embere: Prohászka Ottokár
http://www.polgarinfo.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=68082
Krónika
Prohászka Ottokár (Nyitra, 1858. október 10. - Budapest, 1927. április 2.) katolikus egyházi író, székesfehérvári püspök, a magyar keresztényszocializmus képviselője, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.
Az elesettek iránt papként, püspökként elkötelezett Prohászka Ottokár 1858. október 10-én született a felvidéki Nyitrán. Atyja, a morva származású Prohászka Domokos az osztrák állam Strassenkomisereként (útmester, útfelügyelő) szolgált, de ősei még földművesek voltak. A család Pozsonyban telepedett le, de első gyermekeik Nyitrán, a fiatalasszony szülői házában látták meg a napvilágot. Egymás közt a családtagok kezdetben németül beszéltek, Prohászka később elsajátította a magyart a család szolgálójától, majd megtanulta a szlovákot, s az iskolában a latint. Tudott franciául, szemináriumi éveiben görögül és héberül is tanult, megpróbálkozott az angollal. Prohászka Domokost, a pénzügyi kistisztviselőt gyakran helyezték át, s a család gyakran költözött. Prohászka Ottokár Rózsahegyen kezdte meg tanulmányait, Losoncon fejezte be az elemit és kezdte meg a gimnáziumot (református iskolában!), majd Nyitrán a piaristák neveltje lett. Később a kalocsai jezsuita internátusba került, majd az esztergomi kisszeminárium növendékeként érettségizett 1875-ben. Végig kiváló diák volt, tehetségére felfigyeltek elöljárói. Hét évre a római Collegium Germanicum-Hungaricum lakója és a Gregoriana egyetem hallgatója lett. 1881. október 30-án szentelték pappá, 1882-ben tért haza, filozófiai és teológiai doktorátussal.
Az esztergomi szemináriumban 22 esztendeig dolgozott. A kisszeminárium görög-latin tanárából dogmaprofesszor, majd az egész intézményt megújító lelki vezető, úgynevezett sprituális lett (1890). Szisztematikus munkával reformálta meg a szeminárium életét. A rideg, korszerűtlen jozefinista papnevelői hagyományokkal szemben Prohászka igyekezett bensőséges lelkiségre nevelni növendékeit, forradalmasította a papnevelést.Olyan papi generáció tagjai tekintették mesterüknek, akik sikerrel birkóztak meg az óriási feladattal: a XX. század eleji magyar társadalmi katasztrófák (háború, forradalmak) idején lelki tartást tudtak adni a népnek.
Esztergomban vált a század végén meginduló magyar katolikus megújhodás programadójává. Ennek eszköze a sajtó volt. Rendszeresen publikált a katolikus folyóiratokban, elsősorban a Magyar Sion és az Alkotmány hasábjain megjelent cikkei voltak reveláció erejűek. Ő indította útjára az Esztergom című lapot, szervezte meg már püspökként a Katolikus Sajtóegyesületet, amely finanszírozta a katolikus sajtó legjobb kiadványait (Alkotmány, Új Lap). Az 1910-es évekig Prohászka a katolikus sajtóügy vezéralakja, nevéhez kötődik az Élet Rt. kiadó, amely szépirodalmi alkotásoknak is teret adott, vagy az 1920-ra sajnálatosan csődközeli helyzetbe került, jobb sorsra érdemes ifjúsági kiadó, a Magyar Jövő. A Magyar Sion-béli recenzióiban megismertette papolvasóival a modern teológia műveit, kifejtette nézeteit, reformgondolatait a kor egyházi és társadalmi problémáiról.
Rendkívüli fontosságúak a szociális kérdésekről írt cikkei. Ő fordította először magyarra XIII. Leó szociális enciklikáját, a Rerum Novarumot (1891). S talán ő olvasta először végig és helyezte mérlegre, bírálta meg máig helytálló módon Marx Tőkéjét. Prohászka világosan látta a munkáskérdés fontosságát: gyakorlatilag keresztényszocialista elveket vallott. Jól látta, ha nem születnek az egyház vezetésével megoldások a szociális feszültségek leküzdésére, akkor teret nyer az osztályharcos, ateista, erőszakos, a magántulajdont semmibe vevő baloldali veszély, amely minden értéket elsöpör. Hogy többet tehessen nézetei terjesztéséért, 1896-ban a vágvecsei kerületben indult a képviselőválasztáson, és csak a durva választási csalás eredménye, hogy nem nyert mandátumot. A századforduló után rendszeresen utazta be az országot, a híveket felrázó lelkigyakorlatos szentbeszédeket tartva. Külön szervezett beszédsorozatokat férfiaknak, külön a nőknek. A legnagyobb figyelem a budapesti Egyetemi templomban tartott konferenciabeszédeket kísérte, a gyakorlati tennivalókról országos katolikus nagygyűléseken szólt.
A pesti Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karának dogmatikaprofesszora 1904-ben lett. Teológiai munkásságára az egyetem már az 1890-es években felfigyelt: ,,A keresztény bűnbánat és bűnbocsánat" című pályaművét, valamint az ,,Isten és világ" című írását kitüntette a kar. A Föld és Ég című tanulmánysorozatában vitathatatlan természettudományos felkészültséggel vizsgálta az evolúcióelméletet, és nem tartotta azt összeegyeztethetetlennek a keresztény világképpel. Ez ekkoriban szinte eretnek gondolatnak számított, jellemző módon a mű második kiadásában az ember kialakulásáról szóló zárófejezet nem is jelenhetett meg...
1905. október 17-én nominálta székesfehérvári püspöknek Ferenc József. 1905. december 11-én erősítette meg a döntéstX. Pius pápa, aki Rómában tíz nappal később püspökké is szentelte Prohászkát. Székét hivatalosan 1906. január 21-én foglalta el. Püspökként is megmaradt puritán embernek. Legendaszámba megy, de állítólag első hivatalos útja Fehérvárra a hajnali személyvonattal történt: besétált a püspöki palotába, ahol csak a csodálkozó portást találta, hiszen mindenki a reggeli gyorsvonattal várta érkezését.
A főpásztorság visszasodorta Prohászkát a politikához is. Automatikusan a főrendiház tagja lett. Parlamenti szűzbeszédében a nemzetiségellenes tendenciákat is rejtő magyar népiskolai törvényt bírálta, korát megelőzve a kisebbségiek védelmére kelt. Az első világháborút követő új társadalmi berendezést nagy érdeklődéssel figyelte. A forradalmakban kezdetben tisztító, megújító erőt látott. Az sem viselte meg, hogy a Tanácsköztársaság idején kilakoltatták püspöki palotájából. Ám ahogy felismerte a rendszer visszásságait, harácsolását, erkölcstelenségét és antiklerikalizmusát - elhatárolódott tőle. Horthy Miklós kormányzóval rokonszenvezett, de miniszterelnökségre történő felkérését elutasította. IV. Károly király hazatérési kísérleteit oktalanságnak tartotta. 1920-ban tevőlegesen akart részt venni egy új keresztény magyar állam kiépítésében. Nemzetgyűlési képviselő lett, de rövidesen csalódottan hagyta ott a csak jelszavaiban keresztény parlamentet: ,,Itthon vagyok; hazajöttem a nagy tragikomédiából, amit nemzetgyűlésnek hívnak" - jegyezte naplójába 1921. február 6-án.
Prohászkát leginkább az egyház megújításának, modernizálásának problémája izgatta. Pályájának legnagyobb kudarcát is ezért élte át. XIII. Leó halála után nagyot változott a római légkör: 1908-tól a ,,modernizmust" üldözendőnek bélyegezte X. Pius. Prohászkának 1911 nyarán a hivatalos sajtóból kellett megtudnia, hogy három írását: ,,Az intellektualizmus túlhajtásai" című akadémiai székfoglalóját, a ,,Modern katolicizmus" című hitvédelmi munkáját és az egyházi vagyonkezelés reformjának szükségességét hangsúlyozó ,,Több békességet!" című karácsonyi hírlapi cikkét az illetékes Kongregáció indexre tette. A történetek komoly önvizsgálatra késztették: nagy alázattal visszavonta ezeket az írásait, melyekben mai szemmel már semmi kivetnivalót nem találunk. Mindössze annyi történt, hogy 50 esztendővel megelőzte korát: a II. Vatikáni Zsinat dokumentumaiban találhatunk Prohászkáéval rokon gondolatokra.
Legjelentősebb gyakorlati alkotása a Szociális Missziótársulat megteremtése, Prohászka a kezdetektől dédelgette a csoportot. A missziótársulat árvaházakat tartott fenn, börtönpasztorációval foglalkozott, megszervezte a fővárosba kerülő cselédlányok lelki vezetését, nővédelmi szervezeteket működtetett. Mindezt új szemlélettel tette: elkötelezett profizmussal, felismerve, hogy a jószándékú dilettánsok megmozdulásai nem vezetnek kellő eredményre. Nyilvánvalóvá tette a rend a társadalom számára, hogy a nők nemcsak arra jók, hogy a tehetősekből jótékonysági célokra pénzt sírjanak ki. A szervezet beltagjai szerzetesi fegyelemben éltek, kültagjai - többnyire arisztokrata hölgyek - társadalmi befolyásukat állították a Missziótársulat szolgálatába. Nagy szívfájdalma volt Prohászkának a szervezet szakadása is: 1923-ban Slachta Margit vezetésével létrejött a Szociális Testvérek Társasága, Slachta lett a magyar parlament első női képviselője. De más szociális tettei is voltak Prohászkának. Sürgette az egyházi nagybirtokrendszer reformját. Püspöksége - egyébiránt meglehetősen csekély méretű - birtokán földosztásba kezdett. Szociális kérdésként élte meg a prostitúció problémáját is, Grazban e témában nyilatkozott egy tudományos konferencián.
A korabeli magyar püspöki karból meglehetősen kirítt Prohászka. Ám ez a tőle alapvetően idegenkedő közeg is elismerte, hogy nagy hatással van Székesfehérvár püspöke a hívekre. Prohászka püspöksége idején nyolc alkalommal fordult a püspöki kar közös pásztorlevéllel az ország katolikusaihoz, és valamennyi megfogalmazására Prohászkát kérték fel. Ő pedig rendre ellátta a feladatot, pedig a körlevelek témája széles skálán mozgott: a pápai aranymisétől (1908) a gyermeknevelésen és a szektakérdésen át egészen a politikai tartalmú, az ország belső megbékélését már-már türelmetlenül sürgető írásokig.
Prohászkát 68 évesen érte a halál. Életében sokat betegeskedett, különösen a vissza-visszatérő álmatlansága gyötörte, de lankadatlan intenzitással végezte munkáját. Halála is méltó volt az ,,ország apostolához és tanítómesteréhez", ahogy sírfelirata nevezi. 1927. április 1-jén az Egyetemi Templom szószékén, a nagyböjti lelkigyakorlatos szentbeszéd közben érte a végzetes agyvérzés. Másnap a pesti szeminárium betegszobájában hunyt el. Holttestét székvárosába, Fehérvárra szállították, ahol előbb a város északi részén lévő temető kápolnájában nyugodott, majd 1938 nyarán, a Szent Jobb fehérvári látogatása idején szállították át ünnepélyes külsőségek között a tiszteletére emelt, ma már hivatalosan is nevét viselő vasútvidéki emléktemplomba.
Prohászka tragédiája, hogy halála után szimbólummá vált. Bár életművének tudományos feldolgozása is megkezdődött, inkább a politika sajátította ki magának alakját. A magát kereszténynek valló, de azt csak a külsőségeiben hordozó politika emelte piedesztálra, melyet Prohászka oly sokszor ostorozott. Az is rántotta magával bukásakor. Halála után 20 esztendővel, 1947-ben mintegy 25 ezer ember emlékezett rá Mindszenty József hercegprímás vezetésével Székesfehérváron. Az egyre jobban érlelődő baloldali fordulat elleni tiltakozás is volt ez. Néhány héttel később a másik oldal hívei ledöntötték budapesti szobrát... A kommunista időkben művei állami indexen voltak, szinte beszélni sem lehetett róla. A változás a kommunizmus bukásával állt be.
Polgár Info |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-10-10 09:46:54, vasárnap
|
| |
| |
Mentsük meg a Bécsi utca régi épületeit!
Civil kurázsi
Kérjük, írják alá a Belváros megvédéséért indított petíciónkat minél többen, hogy meg tudjuk akadályozni minden idők legnagyobb üvegpalotájának felépülését!
Egy hatalmas pláza-szerű tervről van szó, amelynek 5 meglévő ház esne áldozatul.
A beruházás komolyan veszélyezteti Budapest világörökségi rangját!
Az utolsó alkalom a tiltakozásra!
Petíció
A Budapest V. kerületbe tervezett ,,Új városközpont-terv" ügyében
Címzettek: Orbán Viktor, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke
Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság elnöke
Tarlós István, Budapest főpolgármestere
Tisztelt Címzettek!
Tisztelt Közvélemény!
Alulírottak tiltakozásunkat fejezzük ki a Budapest V. Bécsi utca 24413, 24415, 24437, 24438, és a 24439 helyrajzi szám alatti telekterületeket érintő ,,Új városközpont" néven ismert beruházás engedélyezése ellen.
Álláspontunkat az alábbi tények indokolják:
- A tervezett beruházás során megsemmisülne három műemlék jellegű épület (Bécsi utca 2., 8. és 10. szám alatti épületek), melyek a városkép szempontjából pótolhatatlanok; továbbá a magyar modern építészet egyik remekműve, a Bécsi utca 4. szám alatti épület;
- A tervezett új épület mind nagyságában, mind szerkezetében és küllemében a lehető legnagyobb kontrasztban áll a városkép már meglévő épületei által meghatározott műemléki környezettel;
- A tervezett mélygarázs és a mintegy 42 ezer négyzetméternyi kereskedelmi funkció nagyban és aránytalanul terhelné a környező térséget;
- Az ,,Új városközpont" terve ellentétes a kerület korábbi fejlesztéseivel, a fenntartható fejlődés, ill. az értékvédő szemlélet gondolatával;
- A lebontandó épületek jelenleg is világörökségi védelem alatt állnak, így a tervezett beruházás Budapest világörökségi címének megvonásával járhat.
Fenti okokból Budapest Főváros V. kerületének Önkormányzatát felszólítjuk, hogy a beruházás előkészületeit állítsa le, valamint az arra - törvényt sértve - kiadott elvi építési engedélyét vonja vissza.
Címzettek közreműködését kérjük kezdeményezésünkben, továbbá az ,,Új városközpont" más, külvárosi helyszínen történő megvalósításában.
Budapest, 2010. október 9.
Váralja Szövetség
Alírás ide kattintva
http://www.polgarinfo.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=68080 |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-10-10 09:45:45, vasárnap
|
| |
| |
Állítsák nemzetközi bíróság elé a vörösiszap katasztrófa felelőseit
vasárnap, 2010. október 10.
Nemzetközi fellépést sürget a ZB a vörösiszap katasztrófa kapcsán
http://www.zoldbaloldal.hu/images/stories/almasfuzito.jpg
Magyarország szégyene, hogy napokkal a tragédiát követően sem tudjuk, hogy kik a felelősek a vörösiszap katasztrófa bekövetkezte miatt. Szégyen, hogy még senkit sem zártak börtönbe azok közül, akik az elmúlt évtizedekben milliárdokkal gazdagodtak úgy, hogy mindeközben a legelemibb biztonsági intézkedéseket sem tették meg a vörösiszap tárolása során és emiatt bekövetkezett a szörnyű tragédia. Ha egy héttel ezelőtt valaki tyúkot lopott volna Devecseren, az azóta is börtönben ülne.
A Zöld Baloldal néhány hónappal ezelőtt felvetette, hogy a Mexikói-öböl olajkatasztrófa felelőseit állítsák nemzetközi bíróság elé: Zöld Hága felállítását szorgalmaztuk.
Akkor még nem tudhattuk, hogy hamarosan hazánkra egy ilyen szörnyű katasztrófa fog lecsapni.
Kérésünk ma újra aktuális. Nemzetközi vizsgálatokra, nemzetközi szintű felelősségre vonásra van szükség. Orbán Viktor mantraszerűen ismételgeti, hogy keményen felelősségre fogják vonni a bűnösöket, de mégsem történik semmi. Aggályainkat csak fokozza az a tény, hogy a kormányzat irányítása alatt lévő hatóságok össze-vissza nyilatkoznak és cselekednek, mintha maguk sem tudnák, hogy mit tegyenek ebben a helyzetben. Független környezetvédő szervezetek vizsgálatai is azt mutatják, hogy drámai mértékű környezeti károkat okozott a vörösiszap katasztrófája.
A Zöld Baloldal és a Magyarországi Munkáspárt 2006 levélben fordult az Európai Baloldali Párthoz és az Európai Zöld Párthoz segítségért, közbenjárásukat kérve; tegyenek meg minden lépést az Európai Parlamentben, hogy a tragédiát független európai szintű szakértők vizsgálhassák. Aktív nemzetközi fellépést szorgalmazunk, mert csak ez garantálja a probléma szakszerű megoldását, a valódi felelősségre vonást. A milliárdosok érdekei által behálózott magyar belpolitikai életben ez a tragédia politikai játszmák eszközévé silányulhat.
Úgy gondoljuk, hogy a problémát nem lehet megoldani nemzeti szinten, és a kormány sem mond igazat a veszélyekről, nem figyelmezteti, illetve nem tájékoztatja megfelelő módon a lakosságot, nem tesz meg mindent azért, hogy például az almásfüzitői zagytározó mielőbb felszámolásra kerüljön, ezzel megelőzve egy újabb és az eddiginél is súlyosabb katasztrófát. A kormányzat képtelen hatékonyan, a polgárokat megnyugtató módon kezelni a problémát.
Miért bűn, a vörösiszap tárolás Almásfüzitőn?
Mert eleve rossz helyre lett tervezve a kazetta, a veszélyes hulladéktározó.
1. A Duna közelsége miatt
· Mert a Duna árterén van.
· A zagytározó gátja többször megegyezik a Duna árvízvédelmi töltésével. (Töltésben több suvadás látható.)
· Mert mocsaras területre épült, ahol korábban a Duna és mellékágai folytak.
· Mert szakszerűtlen volt az építés, a tározó alá szigetelő agyagréteget nem terítettek.
· Mert a terület földrengésveszélyes. (1783, 1763, 1815, 1956)
2. Nem szabadott volna privatizálni a veszélyes hulladéktározókat, mert ilyen területen az üzleti szellem nem érvényesülhet.
3. Nem szabadott volna megengedni, hogy a monodepóniaként működő hulladéktárolókba, hivatalos engedéllyel más mérgeket, veszélyes, és kommunális hulladékokat helyezzenek el.
4. A tározókat mind, szakszerűen le kellett volna fedni. (porszennyezés, tüdőrák)
5. A tározók állagmegóvását hosszantartóan biztosítani kellett volna, ill. kellene.
6. Nem számoltak a klímaváltozás következményeivel.
7. Nem számoltak a határvíz kérdésével, és azzal, hogy a Duna nemzetközi viziút.
A rossz helyszín kiválasztása miatt, akkora a vörösiszap és a különböző veszélyes hulladékok mennyisége, hogy azok árvíz esetén szigetként magasodnak ki a tájból.
Gátszakadás, vagy egy gátszakadással egy időben történő árvíz esetén, a Duna a rendkívül finom szemcse összetételű anyagot gyorsan lebontja és magával ragadja. Ennek bekövetkezése estén, a következő károk várhatók:
· Az élővilág rendkívüli pusztulása, a biológiai sokféleség jelentős elsorvadása.
· A parti szűrésű kutak és dunai vízbázisok szennyeződése, megszűnése. Ennek következtében elképzelhetetlen problémák megjelenésére lehet számítani az ivóvíz, mosdóvíz hiánya miatt. Az iható víz ára az egekbe szökne.
· Turisztikai bevétel elmaradása.
· Öntözővíz hiánya, a mezőgazdasági termények piacának jelentős szűkülése.
· Nemzetközi kártalanítási ügyek megoldhatatlan méretű megjelenése.
· A karszt vízadó rétegek lukacsos szerkezetűek, azért az apró szemcse szerkezetű vörösiszap ezt is elszennyezheti.
Mi történt Almásfüzitőn, a VII kazettánál:
· Privatizálták a kazettát, majd arra adtak engedélyt, hogy a szálló por lekötésére sokkal szennyezőbb galvániszapot, olajsarat, a Dorogi Veszélyes Hulladékégetőmű salakját és pernyéjét, bőrgyári cserzőanyagot, helyezzék el. Nyilvánvaló, hogy ezért szüntették meg, az államilag védett vízbázist is. Ez felveti a győri hatósságok, de az főhatósságok felelősségét is. Vizsgálandó az ezzel összefüggő cégháló, mely hasonló jogszabályhézagokra épül.
· Vizsgálandó, hogy a helyi lakosság, és más NGO-k bevonása a tények megismerésére miért akadozott.
· Vizsgálandó, hogy a hatósságok miért nem intézkedtek, mikor a talajfigyelő kutakban, a határértékeket jóval meghaladó értékeket mértek. (ÉDUKÖVIZIG)
· Vizsgálandó, hogy a kavicsos-homokos alluviális üledékes talajba telepített mérőkutakat miért nem a tározó Duna felőli oldalára telepítették.
· Vizsgálandó, hogy alacsony vízállás esetén, mekkora a tározóból, a szennyező anyagok szivárgása a Dunába, ill. hogy a talajvízmozgás, mennyiben gyengíti a tömörített földalapú védtöltéseket. Itt a résfalazás, mindenképen indokolt lenne.
· Vizsgálandó, hogy a tározók telepítésekor használt fólia hol lett kiteríve, ma mennyire vízzáró.
· Vizsgálandó, hogy a katasztrófavédelmi hatósságoknak miért nem feladata az előre történő gondoskodás, és feladatmegoldás.
Kérdések és tények az almásfüzitői tározóval kapcsolatosan:
Mennyi vörösiszapot tárolnak Almásfüzitőn? Több mint 12M tonnát.
Mekkora a kazetták területe? kb 200 hektár.
Vannak e lakóterületek a tározók közvetlen közelében? Igen, a Kis és a Nagykolónia, a hozzájuk tartozó kiskertekkel.
Mekkora összegért privatizálták a VII kazettát? Ezt még nem tudjuk, de azt igen, hogy az Ajkai Timföldgyárat, a tározókkal együtt 10M Ft-ért. (Vevők: Bakonyi Árpád, Bakonyi, Zoltán, Petrusz Béla, Tolnai Lajos)
Lehet e ellensúlyozni a vörösiszap káros hatásait gipsszel? Csak nagyon kis mértékben. A jelenleg alkalmazott markolóval a patakbaszóró eljárás helyett is a lapáttal szétteritős eljárást kellett volna alkalmazni. Mindez az árvizes Duna esetében lehetetlen.
Mik a veszélyes hulladékok lerakási árai?
1t galvániszap 60.000-62.000 Ft,
1 t olajszármazék 20.000-25.000Ft.
Mi a rendkívüli üzlet, a vörösiszaptározóban történő lerakó esetében? Az, hogy míg egy égetőműnek, vagy egy un. végleges lerakónak komoly költségei vannak a feladatuk ellátásával, addig itt alig merül fel költség. Ezért, náluk, sokkal alacsonyabb árat tudnak megadni. A mennyiségek és az évek számát figyelembe véve, az tározó üzemeltetői mindössze néhány 10Mrd forint nyereségre tettek szert. Tevékenységükkel ellenben, az erkölcsi és ökológiai kárról nem beszélve; több ezermilliárd forintos értéket veszélyeztetnek.
http://hungary.indymedia.org/node/17640 |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2/3 oldal
|
Bejegyzések száma: 24
|
|
|
|
2010. Október
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
546 db bejegyzés |
| e év: |
3186 db bejegyzés |
| Összes: |
64003 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 1988
- e Hét: 5752
- e Hónap: 9497
- e Év: 162993
|
|
|
Offline
