|
 2/3 oldal 
|
Bejegyzések száma: 22
|
|
|
|
|
|
2013-10-27 12:06:20, vasárnap
|
| |
| |
A munkáltatóknak kedvez a Munkatörvénykönyv
Mivel a munkáltatók többsége külföldi multi, ezért nekik kedvez a fülkeforradalmár csapat által megszavazott új Munkatörvénykönyv, és nem a magyar munkavállalóknak. Nekik elég a minimálbér is, és még lehet alázni őket egyéb nyalánkságokkal.
Részlet egy Facebookon terjedő bejegyzésből:
,,A Munka törvénykönyve (2012. évi I. törvény) 2013. január 1-jétől hatályos megváltozott előírásai a szabadság kiadásáról
Fontos gyakorlati következmény: Ha a munkavállaló (közalkalmazott) 30 napot meghaladóan táppénzen volt (ld. (2)/e szakaszban, mint keresőképtelenség), akkor a 30 napot meghaladó táppénzes időtartam nem minősül munkában töltött időnek (ld. 115.§ (2) bek. első sora). Úgy is mondhatjuk, hogy a 30 napon túli keresőképtelenség a szabadság szempontjából nem számít jogszerző időnek!
Az (1) bek. előírásai szerint azonban a szabadságot a munkában töltött idő alapján kell kiadni. Tehát a 30 napon túli keresőképtelenség időtartamával arányosan csökkenteni kell a munkáltatónak az éves szabadság mértékét!
Pl.: A dolgozó (akár több részletben) 90 napig keresőképtelen volt, a 90 nap 30 napot meghaladó része 60 nap. Ennek megfelelően az éves alap és pótszabadságát annak 60/360-ad részével, pedagógusoknál általában 8 nappal csökkenteni kell."
Ezen kívül is van bőségesen ,,programpont" a magyar munkavállalók alázására.
Nincs alkotmányos védelem alatt, kihagyták az alaptörvényből a termőföld, a vízbázis, a társadalombiztosítás és a nyugdíj védelmét. A magyar társadalom számára ennél a négy pontnál fontosabb nem igen létezik.
Az egykulcsos adóval a hatalom és holdudvara, vagyis az ÉRDEMTELENÜL magas jövedelműek gyermekszámtól függően nettó 200-500 ezer forinttal jártak jól! A szimpla parlamenti képviselőknek is nettó 70 ezer forintot jelent. A 700 ezer minimálbéres is, és a havi hárommilliós álláshalmozó is 16 százalékkal adózik!
A rezsiharc következtében, akik igazán jól járnak, azok az úszómedencével és egyéb nyalánkságokkal rendelkező gazdagjaink. Ők általában nem itthon adóznak, és nem itthon vásárolnak be. Itt csak jól járnak...
Magyarország jobban teljesít a kormánykommunikáció mikrofonállványa szerint. A valóságot is meg lehetne ismerni, ha például Mátyás királyként elkezdené járni álruhában az országot Orbán Viktor, Rogán Antal, Lázár János és a többiek. Érdekes megjegyezni, hogy Orbán Viktor termőfölddel kitömött vejét Tiborcznak hívják. Ő az a Tiborcz, akinek nincsenek panaszai, nem úgy, mint a hoppon maradt gazdáknak!
Békéscsaba, 2013. október 27.
Anton
Emlékeztető: ,,Az egykulcsos adónak kizárólag az elit a nyertese. Teljesen érthető, ha egy politikai párt meg akarja nyerni magának a tehetős választókat, csak drágállom a módszert. Fajlagosan túl sokba kerül. S még csak nem is biztos, hogy akit az új adórendszer kedvezményez, az a Fidesz szavazója lesz. Sokkal többen vannak a vesztesek, akik 2010-ben a bizonytalanok táborából szavaztak a Fideszre. Közülük a Fidesz sokakat elveszíthet. Tehát a módszer nemcsak drága, hanem alacsony hatékonyságú is." (Bogár László: Elitünk afrikai szintű)
http://www.sokkaljobb.hu/content/munk%C3%A1ltat%C3%B3knak-kedvez-munkat%C3%B6rv%C 3%A9nyk%C3%B6nyv |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2013-10-27 12:02:17, vasárnap
|
| |
| |
Elvándorlás, egészségügy, közbiztonság
2013, október 26 - 20:56
Apáti István, a Jobbik képviselőjelöltje kiemelt területnek tekinti a közbiztonságot és rendvédelmet, ezen belül a cigánybűnözés megfelelő eszközökkel való megfékezését.
A Mátészalka központú országos egyéni választókerület képviselő-jelöltje: Apáti István. Bakó József, a Jobbik megyei elnöke sajtótájékoztatóján elmondta: a csengeri születésű dr. Apáti István jogász végzettségét a Miskolci Egyetemen summa cum laude minősítéssel szerezte meg. Az egyetem után ügyvédjelölt volt, majd 7 évet dolgozott a kocsordi önkormányzatnál, kezdetben mint aljegyző, majd jegyző. Az eltelt időszakban az önkormányzati, közigazgatási rendszert alaposan megismerte. Családi gazdálkodást folytat, 2010. óta országgyűlési képviselő, továbbá az országgyűlés Önkormányzati bizottságának az alelnöke.
Apáti István kiemelte: a mátészalkai egyéni választókerületben legfontosabb célkitűzés számára a munkahelyteremtés lesz, különös tekintettel a fiatalok elvándorlásának megakadályozása céljából. A munkahely teremtési programon belül 2 húzóágazatot jelölt meg: a mezőgazdaság és építőipar feltámasztását. Hozzátette: e két terület a képzett és kevésbé képzett munkaerő számára egyaránt nagyszámú megélhetési lehetőséget teremtene! Továbbá a két nevezett területhez szorosan kapcsolódik a magyar vállalkozók boldogulásának elősegítése is.
A - Fidesz és MSZP által - gyakorlatilag tönkretett kórházi ellátás területe is kiemelt fontosságot kap, többek között a mátészalkai kórház ellátási színvonalának javítása. Kiemelt terület a közbiztonság és rendvédelem, ezen belül a cigánybűnözés megfelelő eszközökkel való megfékezése, s így a cigány-magyar együttélés problémájának hatékonyabb megoldása. A fehérgalléros bűnözők, politikusbűnözők elszámoltatása, s egyre gátlástalanabb, korruptabb tevékenységeik megszüntetése, mint pl. az építőipari vállalkozók megsarcolása, mellyel nem munkahelyeket teremtenek, hanem tönkre teszik a már meglévőket is. ,,Ennek a világnak is véget kívánok vetni!" -tette hozzá.
,,Gyanús, kirívóan magas összegű, túlköltségelt beruházások történtek több városban is, ezeknek a végére akarok járni! Hűtlen kezelés, hanyag kezelés vagy épp vesztegetés gyanúja esetén meg fogom tenni a megfelelő intézkedéseket! A Fidesz elmulasztotta az elszámoltatást, mi azonban nem csak ígérjük, meg is fogjuk valósítani azt, ha megkapjuk hozzá a megfelelő felhatalmazást! - zárta tájékoztatását dr. Apáti István.
alfahir.hu
http://alfahir.hu/elvandorlas_egeszsegugy_kozbiztonsag |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2013-10-27 09:32:37, vasárnap
|
| |
| |
Lapszemle :: 2011-01-31. 20:16
"Nem polgártárs, hanem prédára járó állat emberi alakban" - egy ma is időszerű 1908-as elemzés "kóbor emberi állatainkról" (a teljes anyag)
"A míg embereknek nézik és nem dúvadaknak e kóbor emberi állatokat, addig nem is férnek életterük közelébe" , a cigány "nem polgártárs, hanem prédára járó állat emberi alakban", "kipusztításukról külön törvényt kell hozni" - ilyen megállapítások olvashatók alább található lapszemlénkben. Ugyan a kóborlás ma már nem jellemző a cigányságra, a bűnöző életmód annál inkább, így a szöveg legnagyobb része akár ma is keletkezhetett volna. Ha merné ma újságíró így kimondani az igazságot... Eredetiben itt, itt és itt olvasható.
A raszta haj kialakulásának története...
A cigányok - 1.
Budapesti Hírlap, 1908. április 26.
Budapest, ápr. 25.
Tizenötévesnek és három gyermek anyjának mondja magát az egyik. - Hogy lehetsz tizenötéves és három gyermek anyja?, kérdik tőle. - Előbb van nekünk gyerekünk, mint egy jóravaló szoknyánk, a válasz.
Pár nap óta a legizgalmasabb és legbrutálisabb látványban gyönyörködik a főváros. Egy cigánycsapat áll a törvény előtt s a modern igazságszolgáltatás humánus kereteiben tombol az emberi bestialitás szinte megfékezhetetlenül. S a brutalitás, a lelkibrutalitás, a tombolás, a bestia, a vádlottak közül éppen az asszonyokból tör ki elemi erővel. A vád a legaljasabb tömeges gyilkolás egyéb állati kicsapongásokkal súlyosbítva és rablással, gyújtogatással tetézve. Az olvasó oly részletes tudósítást kap a vármegyeház dísztermében lefolyó színjátékról, hogy azt magát nem kell bővebben leírni. Inkább egy oly vádlottról fogunk beszélni, a kiről, még nem volt a tárgyaláson szó: a cigány-kérdésről, a mely máig megoldatlan, a mely megoldhatatlannak is látszik, mert a modern jogérzetnek és jogfölfogásnak nincsen ellene fegyvere. A míg embereknek nézik és nem dúvadaknak e kóbor emberi állatokat, addig nem is férnek életterük közelébe. Az államrend régi, lazább szerkezetébe beillett, sőt romantikáját gyarapította a sátoros- vagy oláhcigány kóbor eleme. Abban a világban nem sok teketóriát csináltak vele. Ha erősebben éreztette létezését egy-egy vidékkel, egy kis statárium, de a megyei igazságszolgáltatás praxis kriminálisa is hamarosan meg tudta tisztítani a levegőt. Ma azonban humánusabb világnézet alatt élünk. Ma egyenlőség van a törvény előtt s a cigányokra nem csinált Csemeghy külön büntetőparagrafusokat. Sőt a sátoros nép elhagyott, - nevelés, oktatás, munka, vallás és minden lélekszelídítő befolyás nélkül maradt - állapota a modern jogi fölfogás szerint enyhítő körülmény a cigány cselekedeteinek megítélésében. Emberi lelke van, emberi jogot adunk neki, mint embertársunk fölött ülünk törvényt rajta, a mi érzékeny szívünknek jól esik, de a miben valamely hibát sejtünk.
Mert jogot ád és kötelességet szabnak törvényeink ránk. Ránk, a kik, valamely álladalom kötelékébe tartozunk, valamely hazának a polgárai vagyunk. De polgárai-e a cigányok bármely hazának? Azt hiszem, nem. Épp oly kevéssé, mint a rókák, farkasok és a medvék. Benne vannak ezek a fenevadak egy-egy vadászterületben, amíg kiszaladnak belőle. Tartozni sehová sem tartoznak. Tanyáznak ott, a hol élelmüket megszerzik, mennek oda, a hol élelmet remélnek. Ebben se megye, se ország határa föl nem tartóztatja. Világos, hogy a polgárokat illető egyenlő jogok és kötelességek nem terhelik s nem illetik a kóbor cigányt, a ki nem polgártárs, hanem prédára járó állat emberi alakban.
Ha a cigánykérdést rendezni akarjuk, már mint sikerrel rendezni, ridegen el kell fogadnunk ezt az álláspontot. Kártékony kóborlók nem polgárai a hazának, a míg rendes megtelepülés által azokká nem lesznek. Róluk, jobban mondva kipusztításukról külön törvényt kell hozni. Ez nem a huszadik század szelleme, humanizmusa és jogérzete, - de a huszadik század értelmében vett, ember-e a cigány?
Egy félórai figyelés a most folyó pör tárgyalótermében, erre a kérdésre bő feleletet ád.
Minden emberi józanság, ítélet és lehetőség szerint bizonyos, hogy Surányi bandája követte el a dánosi rémtettet és a kétségek még árnyéka se férhet ahhoz, hogy a kik ma törvényt állanak, azok a Surányi-banda tagjai.
Ott van két-három csendőr, a ki név szerint ismeri és a bíróság előtt a nevükön szólítja őket; sőt megmondja, egyiken-másikon micsoda testi jegy, sebhely vagy efféle van. Ezzel szemben minden cigány asszony, férfi, megrendíthetetlenül állítja, hogy Surányi-banda nincs, nem is volt, ő nem tagja. - Azt mondják az egyiknek: ennek az asszonynak a füléből vettem ki Szarvasné fülbevalóját. - Soha színét se láttam ennek a fülbevalónak, feleli a cigányasszony. Dánoson nem jártak; ölni nem öltek, nevüket letagadják, egymást sem akarják néha ismerni. A tagadásnak oly kicsapongó mértéke, a mely már a nevetségesbe csap.
A csendőr rámutat egy asszonyra: ez az, a kinek ez vagy az a neve: Egy perccel előbb még ezen a néven szólítva állt föl, hogy feleljen a bírónak, de a csendőrnek ezt válaszolja: eladta lelkét az ördögnek. - Mi a foglalkozásod, kérdi a bíró. Lopok és csak vagyok, feleli a vádlott. Ez a polgári mestersége. - Te vagy X.-nek a felesége, mondja a bíró. - Van annak hét felesége is. Nekem is van három uram. Ő közte van-e, azt bizony már nem tudom. Ma az egyik cigány azt vallotta, hogy neki volt tíz felesége is. - Tizenötévesnek és három gyermek anyjának mondja magát az egyik. - Hogy lehetsz tizenötéves és három gyermek anyja?, kérdik tőle. - Előbb van nekünk gyerekünk, mint egy jóravaló szoknyánk, a válasz.
Úriasszonyok, a legelőkelőbb színházi közönség forrong a vármegyeháza termében. S mikor a bestiális asszonyokból kitör a düh, az aljas szavak oly tömegét ontják a levegőbe, a melyekért minden színdarabot betiltanának, ha a realisztikus irány akár egy cigányasszony szájába is adná a színpadon. Félelmes, mikor eltökéli az ilyen boszorkány, hogy nyugodt maradt. Győzi egy percig, öt percig, néha tovább is. Egyszerre azonban megrándul mindén izma, szikrát hány á szeme, a két keze föllódul a levegőbe és beszélő kráterén, mint a kénköves láva, ennyi jő ki: Beléd ütöm a kést. - A kést, mert kése, a melyet beléje kell ütni valakibe, mindenkinek van.
Csodálatos, hogy ebben a természeti állapotban lévő csapatban, a hol szilaj szenvedelem és alázatos ravaszság a két lelki tulajdonság, akad egy fiatal leány, a ki szenvedély nélkül, nyugodtan vall. Mi adja eltökéltségét, honnan veszi nyugalmát, miből meríti bátorságát hozzá: az kitalálhatatlan. Probléma, melyet meg kell fejteni. Lehet, története van. Lehet, hogy emberi lélek fogant meg a szívében. Lehet, hogy együgyű közömbösség, de csodálatraméltó jelenség ebben az emberi formából kivetkőzött társaságban. Száz év tapasztalása mutatja, hogy a cigánynép vándorló kedvével bírni nem lehet. Tudnunk kell, hogy az emberi szenvedés, nélkülözés és nyomorúság minden fajtája velük tanyázik, velük vándorol. A hiéna és a farkas étvágya az övé. Eledelében nem finnyásabb amannál, nem válogatósabb emennél. Mily irtóztató praxisa az éhezésnek vihette idáig? A téli fagy hajléktalanul marja a testét. Nyomorult sátorba összebújva, lopkodott fából szított tűz mellett szenved el hóvihart és csikorgó, vérfagyasztó hideget. A hol pedig lopnia, csalnia, rabolnia nem sikerül, ott hulladék a tápláléka s elhullott állat, néha már kiásott dög a lakomája. És nem lehet ettől az élettől eltántorítani. Társadalmi köteléken kívül, a társadalom állandó veszedelmére kóborol közöttünk. Törvényt, szokást, rendet, államot nem ismer, a míg a törvény kezére nem kerül. Törvényünk pedig ez állati, elétet élő lényeket, a kik kedvtelésből ostorai a társadalomnak épp úgy ítéli meg, mint azt a szegény embert, a kit a balsorsa sodor bűnbe.
Nem, ez nem a módja a cigánykérdés megoldásának. A Surányi-banda egy éjjel elpusztított négy hasznos és tiszteletreméltó életet. Mi ellenben azokat a törvényeket alkalmazzuk erre a cigányságra, a melyeket a magunk számára alkottunk, akár hogy megvédhessük, akár hogy bűnhődjünk intézkedéseik szerint.
A cigányok - 2.
Eredetiben itt és itt olvasható.
Budapest, máj. 29.
Budapesti Hírlap, 1908. május 30.
Ezek a dánosi cigányok — meg a fajtájuk — a fejlődés során valamiképp visszamaradtak s ma egy középfajt alkotnak az ember és állat között, de nem olyat, mint a majom, a mely hozzájuk képest szelíd és jámbor, hanem emberformában olyat, mint a farkas és a sakál, a mely vérengző és kegyetlen, zabolálhatatlan rabló és gyilkos.
A bíróság ma meghozta ítéletét a dánosi cigány-haramiákról. A gyilkosok közül hármat életfogytig, hármat meg tizenöt évig tartó fegyházra ítélt; a többire öt, hat, nyolc évi fegyházat mért a bírói igazságszolgáltatás. Az életével e szerint egyik gonosztevő sem lakol, gaz és vadállati kegyetlenséggel elkövetett tetteiért.
A dánosi borzalmasságokon megrémült közönség, az egész polgáriasult társadalom lázas érdeklődéssel kísérte ennek a szörnyű pörnek minden egyes részletét és — várta az ítéletet: a gyilkos mészárlás megtorlását. A bíróság ma ítélt s mi nem érezünk sem hajlandóságot, sem jogosultságot magunkban arra, hogy fölülbíráljuk a bíróság ítéletét. Ez a bírói lelkiismeret dolga. A bíróság ítélt lelkiismerete, tudása és belátása szerint, a büntetőtörvény paragrafusainak megszabott korlátai között.
De föl kell említenünk mint szimptomatikus jelenséget, hogy a közönség a maga érzése szerint és a maga érdekeltsége szempontjából enyhének tartja a megtorlásnak azt a mértékét, a mely a jogszolgáltatásban a dánosi haramiákat sújtja. Azt a szót írtuk le itt, hogy: érdekéltség. Igenis, a közönség és a társadalom érezte — s ezt szerette volna az ítéletben is kellően kifejezve látni — a hathatós védelem szükségét azokkal a fenevadakkal szemben, a kik a dánosi tömeges gyilkosságot elkövették. Mert ma nekem, holnap neked. Mindnyájunknak úgy kellett érezni, mintha a saját családunkban dúltak volna veszett sakálok módjára a dánosi cigányok, — dúlhatnak is bármely pillanatban. Mert ki mondhatja magáról azt, hogy biztosságban lehet tőlük, a míg itt vannak és a míg élnek és bújják a vadont és szabadon viszik határról-határra gonosz ösztöneiket? Remegnünk kell mindnyájunknak a családunkért, az apánkért, a testvérünkért, a leányainkért. Mert ki tudhatja azt, — nem itt a fővárosban, hanem a vidéken, a hol hasonló szoros védelmi szervezetet berendezni tisztára lehetetlen — ki tudhatja, hogy falun, pusztán vagy az országúton mikor tör rá a Balog Tuták és Trokár Marcsák vérengző hordája?
A dánosi pör fölzaklatta a társadalom nyugalmát, a mely most már a pör szörnyű tanulságai és a bírói ítélet nyomán helyre nem állhat addig, míg az államhatalom nem teremt rendet és biztosságot — a cigányokkal szemben. Itt semmiféle beteges szentimentalizmus meg nem állhat, mert az ördögbe is, ezek a cigányok egy szikrát sem érzelegtek sem Gyónon, sem a dánosi csárdában. Ezek lopnak, gyilkolnak, rabolnak és gyújtogatnak s azt tartják, hogy ehhez nekik jussuk van. Más ember a csirkét nem öli le olyan közömbös lélekkel, mint ők az — emberbarátot. Egy emberélet kivégzése nekik közönséges ügyesség számba megy s a ki a legügyesebb köztük, a ki a legkegyetlenebbül öl, gyilkol és gázol a vérben: az az ő hősük, a kit ünnepelnek és magasztalnak. A hogy ezek a dánosi cigányok a Szarvas-családot lemészárolták: az vadságra fölülmúl minden emberi képzeletet. Ember ily gonoszul nem cselekszik, csak ha teljesen kivetkőzött emberi mivoltából, vagy ha éppen csak a formája hasonlatos az emberhez, az ösztöne azonban vérszomjas, mint a ragadozó vadé, a mely fékezhetetlen és meg nem szelídíthető. A mit pedig ezek a cigány-hímek, ama Vrána nevű elvetemült némber irtóztató segítségével a szépséges csárdásleánnyal műveltek azon a rémes éjszakán: az kegyetlenségre túltesz a legvérengzőbb vadállaton is. A hiéna nem oly lelketlen, mint ezek az állítólagos ,,emberek" voltak — egy tiszta, fiatal leánykával szemben.
Önként adódik föl a kérdés: lehet-e eltűrni tovább, hogy a kóborcigányok tovább garázdálkodjanak az országban, mint eddig és tovább veszélyeztessék mindnyájunk vagyonát és életét, mint eddig? A dánosi pör adatai és tanulságai alapján azt kell mondanunk, hogy a garázdaságnak véget kell vetni és a cigánykérdést gyökeresen meg kell oldani. Megtalálni erre a legalkalmasabb módot; a kormány föladata. Andrássy belügyminiszter talált egy kitűnő, energikus férfiút, a volt temesi alispán, Joanovics Sándor személyében, a kit megbízott a cigánykérdés rendezésével. Tessék munkához látni minél hamarább, mert annak az állandó veszedelemnek, a mely a cigánykaravánok szabad kóborlásában rejlik, itt késlekednie és itt megmaradnia tovább nem szabad.
Számtalan fejtegetést, tanulmányt és javaslatot kapunk nap-nap után a lehetőségekről és módokról, a melyeken barátaink a cigány-kérdést megoldhatónak vélik. De azt tartjuk, hogy az ilyen problémát eligazítani egy napilap hasábjairól nem lehet s azt tanácsoljuk mindenkinek, hogy eszméivel és javaslataival forduljon Joanovics Sándor úrhoz, a ki hivatalból van arra hivatva, hogy a cigány-kérdéssel foglalkozzék.
A társadalom azonban tartozik önmagának, és legbecsesebb érdekeinek azzal, hogy — addig is, míg a cigány-törvény elkészül — védekezzék úgy, a hogy tud és a hogyan lehet. Mert nem igaz az, a mit az érzelgők mondanak, hogy itt emberekről és embertársainkról van a szó. Ezek a dánosi cigányok — meg a fajtájuk — a fejlődés során valamiképp visszamaradtak s ma egy középfajt alkotnak az ember és állat között, de nem olyat, mint a majom, a mely hozzájuk képest szelíd és jámbor, hanem emberformában olyat, mint a farkas és a sakál, a mely vérengző és kegyetlen, zabolálhatatlan rabló és gyilkos. De veszedelmesebb ennél, éppen mert emberformát visel s ezzel megtéveszti a mi emberséges szívünket és a közelünkbe férkőzik, holott a közelünkbe ereszteni nem szabad, mint akár a sakált, vagy a farkast, melyet lepuffantunk, mihelyt egy puskalövésnyire merészkedik hozzánk.
A kóbor cigány érzelmi világa emberinek nem mondható. Makacsul ellentál a civilizáció minden csábításának s öl, rabol, gyilkol minden lelkiismeret-furdalás nélkül. Láthattuk félelmetes rendszerét a tagadásnak, a melyet a dánosi cigányok pörükben bemutattak. Azt megtanulták, hogy a tagadás hasznos; s azt is tudják, hogyha alapos munkát végeznek, vagyis ha a gonosztett helyén nem marad élő lélek, a ki tanúskodhatnék ellenük: akkor (ha kézre kerülnek is) vagy egészben, vagy aránylag enyhe büntetéssel bújhatnak ki az igazságszolgáltatás keze alól. Ennélfogva szörnyű gyilkolásuk közben nem kegyelmeznek senkinek és ha hurokra kerülnek: tagadnak váltig, tagadnak utolsó leheletükig és tagadnak a nevetségig.
A bűnnyomozó csendőrök és detektívek jól ismerik őket. Ha irtóztató marcangolást, rettentő véres munkát találnak, valahol: már tudják, hogy itt cigányok — dolgoztak. Borzalmas vérontás és az összes élők kipusztítása: ez tipikus cigánymunka. És ha a cigánygyilkosok azután a bíróság előtt azt hangoztatják magukról, hogy nem érzik bűnösnek magukat: akkor ezt bízvást el is lehet hinni nekik. Mert nekik szelíd érzésük, lelkük és lelkiismeretük — az emberrel és az emberi társadalommal szemben — nincsen. Ezeknek a kegyetlen vére, az ösztöne, a fajtája és a megszokott mestersége is követeli a rablást és a vérengzést.
A társadalom vétene önmaga ellen, ha a dánosi cigányokat (és kóbor rokonaikat) emberi mértékkel és emberséges érzelmekkel mérné. Ezek ellenségei az embernek és a társadalomnak, ezek vérszomjas vadak, ellenségei a rendnek, az életnek és a biztosságnak; e szerint nem lehet velük szemben másképp védekezni és nem szabad velük másképp bánni, mint a hogy gonosz ellenséggel és fenevadakkal szokás. A cigány-kérdést akképpen kell megoldani, hogy a kóborcigánynak nyoma se maradjon az országban.
III. rész: Törvényszéki csarnok: A dánosi rablógyilkosság
Budapesti Hírlap, 1908. május 30.
(Saját tudósítónktól.) A pestvidéki esküdt, bíróság negyvennyolc órai mérlegelés után ma mondott ítéletet a dánosi haramiák bűnpörében. A bíróság nem alkalmazta a főbűnösökre a büntetés ama súlyos mértékét, a melyre az esküdtek verdiktje jogot ad neki, s egyet sem ítélt közülük halálra. Nem a humanizmus, hanem tisztán jogi momentumok lebegtek szeme előtt, a mikor nem szolgáltatta ki a hóhérnak azokat, a kik borzalmas gaztettükkel a bitót kiérdemelték. Nem talált ugyanis, mint az ítélet megokolásában mondja, biztos alapot arra, hogy a dánosi haramiák a tanuk nélkül lefolyt vérengzésben milyen mértékben vettek részt és nincs kizárva, hogy azokat illeti a nagyobb felelősség, a kikre koruknál fogva a halálbüntetés nem alkalmazható. A hat gyilkos közül három, nevezetesen Lakatos János Párnó, Lakatos Lajos Dola és Trokár Marcsa, a kik a huszadik életévüket kétségtelenül meghaladták, életfogytig tartó fegyházat kapott, hármat és pedig Stojka Bajkát, Balog Tutát és Lakatos János Kunát, a kik érett korához szó fér, tizenöt évi fegyházra ítélt.
A felgyújtott dánosi csárda
Megállapíthatjuk, hogy a közönség, mely a legszigorúbb megtorlást várta, méltatlankodva fogadta az ítéletet. Mindenki azt hangoztatta, hogy csak a legsúlyosabb büntetés szolgált volna elrettentő példa gyanánt a kóbor cigánynépnek, a mely garázdálkodásában napról-napra vakmerőbb és kegyetlenebb.
A szenzációs bűnpör tárgyalásának utolsó jelenete mód nélkül felköltötte a fővárosi közönség érdeklődését. Már délelőtt kilenckor megindult a népáradat Pestmegye székháza felé s már jóval az ítélet-kihirdetés előtt ember-ember hátán szorongott a tárgyaló teremben. Még a kályha tetején s az ablak-párkányokon is álltak vagy ültek emberek. A helyzet kezdett válságos lenni. Egyre újabb tömegek érkeztek, a kik minden áron be akartak jutni a már zsúfolt terembe, s többször áttörtek a rendőri kordonon, sőt betörték az előszobába szolgáló nagy szárnyas ajtót is. A karzat, melyet reggel óta három rendőr s néhány teremszolga őrzött, még üres volt, de a közönség erősen ostromolta az ajtót. A rendőrök látván a veszedelmes ostromot, lekiabáltak a terembe:
— Engedjék föl a közönséget, különben emberhalál lesz! Már két ember meghalt! Összedűl az egész ház!
A karzaton szorongó hivatalos személyek néhányszor megismételték vészkiáltásukat, mire tíz előtt néhány perccel megnyílt a karzat a közönség előtt. Mint a fékevesztett áradat, úgy rohantak föl az emberek a karzatra, kiket a nagy tülekedés szörnyen megviselt. Előkelő urak és hölgyek tépett ruhában és bomlott frizurával jelentek meg, hangos derültséget keltve a földszinti közönségben.
Közben a teremben a tűrhetetlen hőségtől többen rosszul lettek s ki kellett őket vezetni a levegőre, a hol csakhamar magukhoz tértek. Aztán eszeveszetten futottak vissza s elülről kezdték az ostromot, hogy bejuthassanak a terembe.
Nagy tömeg tanyázott a székház városház-utcai kapuja előtt is s izgatottan várta az ítéletről a híradást. Egymás után több úri fogat is robogott a megyeháza elé, jeléül annak, hogy az előkelő világ is melegen érdeklődik a cigányok sorsa iránt. A kapu fölött fekete lobogó lengett, melyet egy megyebizottsági tag halálára tűztek ki. A naiv közönség azonban ezt úgy magyarázta, hogy a fekete lobogó a halálos ítéletet hirdeti s valósággal föl volt háborodva, mikor meghallotta, hogy nem lesz akasztás.
Féltizenegy óra volt, mikor a bíróság tagjai a teremben megjelentek. Rónay Kamill elnök legott bevezettette a vádlottakat. Izgatottság és félelem ült valamennyinek az arcán. A verdikt után sejtették, hogy súlyos büntetés vár rájuk. Négyes sorokban állottak az ítélőszék elé, melynek ítéletét remegő hangon hirdette ki a bíróság tiszteletreméltó elnöke.
A vádlottakat az ítélet látszólag lesújtotta és alig volt közöttük egy is, a kiből ki ne tört volna a keserűség. Csak Lakatos János Párnó, a dánosi vérengzés vezére, fogadta megadással és minden megjegyzés nélkül az ítéletet s Balog Tuta is, a kiből minduntalan kitört a mellbajosokat jellemző tompa, száraz köhögés, csak annyit jegyzett meg, hogy föllebbez. Annál lármásabbak voltak az asszonyok, a kik az ítélet hallatára kétségbeesett jajgatást kezdtek.
Surányi Csoroszlya és Lakatos Julcsa Luterna a földre vetette magát és úgy tombolt tehetetlen dühében. Ezeket úgy kellett a szó szoros értelmében kivonszolni a teremből, mert semmiképp sem akartak talpra állani.
Valamennyien semmiségi panaszt jelentették be s az ügyész a vádlottak terhére szintén semmiségi panasszal élt.
Miután a vádlottakat visszavezették a fogházba Rónay Kamill elnök köszönetet mondott az esküdteknek, a kik valóban szép példáját szolgáltatták a polgári kötelességnek. Az esküdtek és hallgatóság viszont a bíróságot éljenezte meg lelkesen, a mely nem kevésbé rászolgált az elismerésre.
Az ítélet
Rónay Kamill elnök délelőtt féltíz órakor nyitotta meg a tárgyalást a szorongásig megtelt fülledt teremben s miután bevezettette a vádlottakat, kihirdette a bíróságnak az esküdtek verdiktje alapján hozott ítéletét.
A törvényszék az esküdtek verdiktje alapján a következő ítéletet hozta:
Sztojka Párnót elítélte életfogytig tartó fegyházra;
Sztojka Dolárt szintén életfogytig tartó fegyházra;
Sztojka Bajkát tizenöt évi fegyházra, mely büntetésből a vizsgálati fogságból hat hónapot kitöltöttnek vett a bíróság;
Balog Tutát tizenöt évi fegyházra, mely büntetésből ugyancsak hat hónapot számítottak kitöltöttnek;
Lakatos János Kunát tizenöt évi fegyházra, melyből öt hónapot vettek kitöltöttnek;
Trokár Marosát életfogytig tartó fegyházra;
Surányi Csoroszlyát öt évi fegyházra, melyből hat hónapot kitöltöttnek vett a bíróság;
Lakatos Julcsa Luternát szintén öt évi fegyházra, melyből hat hónapot számítottak be a büntetésébe;
Surányi Ignácot hat évi fegyházra, melyből neki is hat hónapot számítottak be;
Surányi Mártont nyolc évi fegyházra s a büntetésből szintén hat hónapot vettek kitöltöttnek;
Surányi Lidi Lizit három évi fegyházra ítélték s beszámítottak neki hat hónapot;
Kolompár Zelfit egy évi börtönre, a mely büntetésből kilenc hónapot vett kitöltöttnek a bíróság;
Lakatos Erzsi Lulugyát négy évi fegyházra, melybe hat hónapot számítottak be;
Kolompár Buert egy évi börtönre ítélték, melyből kilenc hónapot vettek kitöltöttnek;
Surányi Julcsát szintén egy évi börtönre s neki is kilenc hónapot számítottak be;
Lakatos Mari Kácsira tiz hónapi fogházat mértek, melyet a bíróság a vizsgálati fogsággal teljesen kitöltöttnek vett s elrendelte a vádlott szabad lábra helyezését.
Lakatos Rozit a törvényszék fölmentette s nyomban szabadon is eresztette.
A megokolás
Az ítélet megokolásában ezeket mondja a bíróság.
A törvényszék a vádlottakat bűnösöknek mondotta ki az ítélet rendelkező részében foglalt bűncselekményekben, mert a vádlottak bűnösségét az esküdtek megállapították. A büntetés kiszabását illetőleg ama vádlottak között, kiket az esküdtek gyilkosságban találtak bűnösnek, hárman vannak, kikre koruknál fogva a legsúlyosabb büntetés alkalmazható lett volna; ezek Párnó, Dolár és Trokár Marcsa. Párnó ugyanis, saját bevallása szerint negyvenhárom éves, a Dolár huszonhét éves, Trokár Marcsáról pedig az orvosszakértők egyhangúlag megállapították, hogy huszadik életévén túl van. Hogy a törvényszék a legsúlyosabb, vagy is a halálbüntetést még sem alkalmazta, annak az az oka, hogy nem tekintve azt, hogy ez a három tagadásban lévő vádlott még büntetve nem volt, a törvényszék a tárgyalás folyamán fölmerült adatokból nem talált biztos támpontot arra, hogy ők, a tanúk nélkül lefolyt eseményben, milyen mértékben vettek részt és nincs kizárva, hogy a csárdában lefolyt eseményben azok fejtettek ki nagyobb tevékenységet, a kikre koruknál fogva a legsúlyosabb büntetés nem alkalmazható. A bíróság ennek folytán a btk. 92. szakaszát alkalmazandónak találta. Sztoika Bajkát, Balog Tutát és Lakatos János Kunát illetőleg, az orvosszakértők oly megállapodásra jutottak, hogy az elkövetés idején huszadik életévüket alig, vagy éppen nem töltötték be, ezért tehát ezt a véleményt a bíróság is elfogadta s velük szemben a btk. 87. szakaszát alkalmazta. A bíróság a büntetés kiszabásánál súlyosbítónak vette, hogy a vádlottak ténykedésének négyen estek áldozatul, hogy Sztojka Bajka, Surányi Ignác és Lakatos Julcsa Luterna már büntetve voltak. Enyhítő körülménynek fogadta el a bíróság valamennyi vádlottra nézve a valláserkölcsi érzés teljes hiányát, a társadalom részéről megvetett voltukat, a bűncselekmény elkövetésére való hajlandóságukat. Surányi Lidi Lizire enyhítőnek vette előrehaladott korát, a többiekre nézve fiatal korukat és büntetlen előéletüket.
Az ítélet kihirdetése után az elnök fölhívta a királyi ügyészt nyilatkozattételre.
Gál Endre királyi ügyész semmiségi panaszt jelentett be az ítéletnek ama rendelkezése ellen, melynél fogva a bíróság a btk. 92. szakaszát alkalmazta. Az ítélet egyéb rendelkezéseit tudomásul vette.
A vádlottak nyilatkoznak
Ezután az elnök az egyes vádlottaktól sorra megkérdezte, hogy megnyugodnak-e az ítéletben, avagy semmiségi panaszt jelentenek be ellene.
Sztojka Párnó így felelt az elnök kérdésére:
— Hát hogyne, kérem!
— Nem hogyne, jegyezte meg az elnök, hanem igen.
Sztojka Bajka sem nyugodott meg az ítéletben.
Balog Tuta föllebbezést jelentett be, mire az elnök kijavította, hogy semmiségi panaszt jelentsen be.
Lakatos János Kuna így felelt:
— Megföllebbezem az ártatlanságomat. Lenne még pár szavam, méltóságos elnök úr.
— Már vége van mindennek, nem szólhat semmit, mondotta az elnök.
Trokár Marcsa ismét az ártatlanságát hangoztatja, s szintén semmiségi panasszal él.
Surányi Csoroszlya az elnök kérdésére éktelen jajgatásba tört ki, s a földre vetette magát. Az őröknek erőszakkal kellett őt kivonszolni a teremből.
Lakatos Julcsa Luterna ezt felelte az elnöknek:
— Dehogy nyugszom meg, nagyságos úr, kezét csókolom.
Surányi Ignác ezt mondta:
— Alázatosan megkérem a méltóságos elnök urat, hogy nyugodnék meg, mikor ártatlan vagyok?
Surányi Márton kihívó daccal válaszolt az elnöknek.
— Föllebbezek, nem érzem magam bűnösnek. Ha nyolcig el tudtak ítélni, ítéljenek el kötélre!
Surányi Lidi Lizi összecsapta a kezeit és sírva felelte:
— Nem nyugszom meg, kérem.
— Nem kell azért bőgni, jegyezte meg az elnök.
Kolompár Zelfi megnyugodott az ítéletben.
Lakatos Erzsi Lulugya nem nyugodott meg, semmisségi panaszt jelentett be.
Kolompár Buer megnyugodott az ítéletben.
Surányi Julcsa így felelt:
— Megnyugszom, kezét csókolom, ha már nem tudták kikeresni az igazságot.
Lakatos Mari Kácsi megnyugodott az ítéletben.
Lakatos Rózi szerényen állt meg a bíróság előtt, s szó nélkül vette tudomásul, hogy őt szabadon fogják ereszteni.
A védők valamennyien csatlakoztak a vádlottak által bejelentett semmisségi panaszokhoz.
Végül még az ügyész tett indítványt arra nézve, hogy mivel az ítélet még nem jogerős, tartsa fönn a bíróság a vizsgálati fogságot, a mit a bíróság el is rendelt.
Ezután még az elnök megköszönte a védőknek és az esküdteknek az önzetlen fáradozásukat, s ezzel a tárgyalás, mely közel hat hétig foglalkoztatta a bíróságot, véget ért.
(Rákosi Jenő)
(Kuruc.info)
További részletek: http://kuruc.info/r/35/73460/#ixzz2iuROwjak
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2013-10-27 09:21:55, vasárnap
|
| |
| |
Mark Weber: Dr. Göbbels és a "nagy náci hazugságok" legendája
Napjaink médiamanipulátorai senkinek a nevét sem kapcsolják össze oly erősen a "hazugságokkal és csalással bûvészkedő propagandával", mint Dr. Joseph Göbbelsét.
De erről a férfiről a nép körében elterjedt elképzelés, különösen az USA-ban, durva karikatúra. ,,Nagy Hazugnak" nevezték (amely elnevezéssel az angolszász propaganda ruházta fel), de ő sohasem szûnt meg harcolni azért, hogy a propaganda a lehető legpontosabb legyen. Paul Joseph Göbbels 1897-ben Rheydt-ben, a német Rajna-vidék középnagyságú városában született, és egy szolid, középosztályhoz tartozó, hithû római katolikus családban nevelkedett.
Noha nem volt megnyerő külsejû, sőt testileg hátrányos helyzetûnek számított (egyik lába rövidebb volt, mint a másik), intelligenciával, gyors beszédkészséggel és dallamos hangszínnel rendelkezett. Kitûnő tanuló volt. Szigorú humán gimnáziumi évek után különböző német egyetemeken folytatott tanulmányokat, és a Heidelbergi Egyetemen 1921-ben szerzett doktorátust.
Miután sikertelenül próbált elhelyezkedni újságíróként a jelentősebb országos napilapoknál, kilenc hónapig egy kölni bankban hivatalnoki munkát végzett, majd a szárnyait bontogató nemzetiszocialista párt aktivistája, valamint a Párt két periodikájának, a Völkische Freiheit címû hetilapnak, és később az NS-Briefe-nek a főszerkesztője lett. A munkásosztály iránti erős rokonszenve, sőt bizonyos kommunistabarát érzelmei miatt ebben az időszakban, mint a Párt ,,balszárnyának" egyik tagja volt ismeretes.
Hitler 1926-ban kinevezte Berlin Gauleiterévé. Õ azonnal erőskezû irányítás alá vonta az ott lévő kicsi, viszálykodó pártszervezetet és új dinamizmust vitt belé. Belevetette magát a feladatába és hamarosan mesteri szervezőnek és nyilvános szónoknak bizonyult. Németország legfontosabb városában kifejtett szüntelen erőfeszítésének részeként 1927 júliusában saját újságot indított, Der Angriff címmel. Göbbels fáradságos küzdelemmel számolt, mivel mindenekelőtt a városi munkásság támogatását akarta megnyerni - amely túlnyomóan a marxista Szociáldemokrata és Kommunista Pártot támogatta - és ugyanakkor nem akarta elidegeníteni a középosztályhoz tartozó szavazókat.
Ez a stratégia legsúlyosabban talán az 1932-es berlini közlekedési dolgozók sztrájkja folyamán volt próbára téve, amely megbénította a nagyváros busz-, magasvasúti és földalatti vasúti rendszerét. Csak a nemzetiszocialisták és a kommunisták támogatták a munkásokat sztrájkjukban a kormány ellen, amely szociáldemokrata irányítás alatt állt. A következmény egy furcsa időleges ,,náci-komcsi" szövetség volt, amely riasztóan hatott számos középosztályhoz tartozó németre. Göbbels nem mulasztotta el a kínálkozó alkalmat a humorra, gúnyolódásra, vagy a szarkazmusra. Amikor a szociáldemokrata kormány megtiltotta a Párt paramilitáris polgári milíciájának egyenruha viselését, Göbbels azzal gúnyolta ki a tilalmat, hogy az embereit nyilvánosan cilinderben, papírból készült fejfedőben és más hasonlókban meneteltette.
Egy másik nagy mutatványa volt egy ,,vita" Heinrich Brüning kancellárral. Mivel Brüning visszautasította a részvételt, Göbbels egy üres székkel ,,vitatkozott", Rush Limbaugh stílusban válaszolt egy fonográfnak, amely rögzítette a kancellárnak egy beszédét. Göbbels szellemességével és szarkazmusával ,,laposra vasalta" a színtelen ellenfelét, ami a hallgatóság tömegéből harsogó nevetést váltott ki. A berliniek szerették az ilyen merész látványosságokat, és értékelésüket kimutatták a szavazás alkalmával. 1928 májusában Göbbelst a Német Parlament (Reichstag) képviselőjévé választották. És hat hónappal később beválasztották a városi tanácsba.
1929-ben Hitler az egész nemzetiszocialista párt propagandájának irányítójává, egy sokat igénylő, komoly felelősséggel járó posztra nevezte ki őt. A félelmetes, olykor erőszakos hatalmi szembeszállás ellenére - például a Párt szónokainak beszédeit rendszerint betiltották, és Hitler nem szólalhatott meg a Német Rádióban - a nemzetiszocialista mozgalom gyorsan növekedett ebben az időszakban. 1932-re Hitler pártja lett Németország legfontosabb pártja, amelynek messze a legnagyobb frakciója volt a Reichstagban.
A Párt hatalmas propaganda- és kiadói birodalma - amelyet Göbbels felügyelt - 120 napi-, illetve hetilappal rendelkezett, amelyeket rendszeresen mintegy 1 millió ember olvasott országszerte. A nemzetiszocialista mozgalom, különösen fiatal vezetőségével elsősorban a német fiatalok körében volt népszerû. Például abban az időben, amikor Hitler kancellár lett, a nemzetiszocialisták már átütő sikert arattak a német egyetemeken a hallgatói tanács választásain.
1933. január 30-án Paul von Hindenburg elnök kancellárrá nevezte ki Hitlert. A 43 éves egykori első világháborús tizedest bízta meg azzal a kötelezettséggel, hogy kormányozzon egy gazdaságilag tönkretett, polgárháború küszöbén álló nemzetet.
Hat héttel a nemzetiszocialista ,,hatalomátvétel" után, a 35 éves Göbbels lett kinevezve ,, birodalmi propaganda- és népfelvilágosítási" miniszterré. Ebben a tisztségében, és mint a ,,Birodalmi Kultúrkamara" elnöke, széleskörû irányítást gyakorolt Németország Rádiója, filmjei, újságjai, periodikái, könyvkiadása és általában a nemzet kulturális élete felett.
A második világháború első éveiben, 1939-1942 között Göbbels propagandaminiszteri feladata viszonylag könnyû volt. A német győzelmek és a tengely katonai sikereinek csaknem töretlen láncolata idején a közmorál fenntartása nem volt nehéz. Az ő legnagyobb kihívása a háború utolsó éveiben jött le, amikor Németország hadseregei egyre borzalmasabb katonai vereségeket szenvedtek, nagy városai romhalmazzá váltak és az angol-amerikai bombázások egyre növekvő méretû rohama következtében, a totális vereség fenyegetően közeledett.
Ebben az időszakban bizonyította be Göbbels a legdrámaibb módon a közvélemény formálójaként tehetségét. Annak ellenére, hogy drasztikusan rosszabbodott a helyzet - mind katonailag, mind az otthoni fronton -, nagymértékben sikerült neki fenntartania a közmorált és a hitet Hitler vezetésében, sőt a reményt is.
Jóllehet Helmut Heiber német történész nagyon kritikus és általában kedvezőtlen képet fest Göbbelsről a ,,Goebbels" (New York, Hawethom, 1972) címû biográfiájában, ugyanakkor elismeri Göbbels tehetségét és erősségét. ,,(Göbbels) a legutolsó percig képes volt bátorítani és kiaknázni a Hitler és géniusza iránti vak bizalmat. A Harmadik Birodalom egyik valóban hátborzongató jelensége, hogy a német nép tömege még országuk agóniájában is engedelmes és hûséges volt Hitler zászlajához... Mindazok ellenére, amiket tapasztaltak, megtartották a hitet." (133. o.) A sztálingrádi nagy vereség után, 1943. február elején Göbbels volt az első hivatalos személy, aki nyíltan elismerte a veszély komolyságát, amivel a nemzetének és Európának szembe kell néznie, és nyíltan elismerte, hogy Németország elveszítheti a háborút.
Háborús beszédei közül valószínûleg, hogy a legismertebb volt a briliánsan felépített ,,Totális Háború" címû szónoklata, amelyet 1943. február 18.-án mondott el. A berlini Sportpalota termében nagy hallgatóság előtt,mesterien előadott beszédét közvetítette a Német Rádió, és részletek voltak láthatók a heti ,,Deutsche Wochenschau" filmhíradóban. A sztálingrádi katasztrófa utóhatásáról szólva Göbbels hangsúlyozta a borzalmas igazságot, hogy a katasztrofális vereség reális lehetőség, és beszédét az országos mozgósításra való lelkesítő felhívással zárta.
(Németország nemzetgazdasága még mindig nagyjából a békeidők szintjén mûködött, gyárai a nem okvetlenül szükséges fogyasztási cikkek hosszú sorát termelték.) Egy hatalmas zászló hirdette meg a nagygyûlés jelszavát: ,,A totális háború a legrövidebb háború."
Göbbels nyíltsága, sőt bátorsága elnyerte a nép bizonyos fokú csodálatát.
Heiber ezt írja: ,,Megértette a kudarcok, sőt az időnkénti tévedések beismerésének értékét; az ilyen 'őszinteségre' való készsége egyfajta intelligens kacsintás volt a hallgatóság felé - 'Látjátok, komolyan veszlek benneteket. Legyünk őszinték egymáshoz.' - és ez képessé tette, hogy minden továbbira elcsábíthassa őket. Az eredmény az volt, hogy később, 1943. után, miután Churchillhez hasonlóan ,,vért, verejtéket és könnyeket" ígért..., a nép kész volt hinni abban a reménysugárban, amelyet ő agyafúrtan átragyogtatott a beszédeit színező komorságon. (134. o.)
Amikor más befolyásos nácik megkezdték a visszavonulást a nyilvánosságtól, Göbbels meg mert jelenni a nép előtt, és nem csak meghallgatást nyert, hanem hitet és reményt is keltett..." (134. o.)
Amikor a háború elhúzódott, Göbbels címoldalas főszerkesztői cikkei a Das Reich címû hetilapban egyre fontosabb szerepet játszottak a közmorál fenntartásában. Számos példányban újranyomtatták, és rendszeresen felolvasták azokat a Rádióban. ,,A Das Reich-ben megjelenő cikkei valóban kiválóan, briliáns módon voltak megírva, telítve ragyogó gondolatokkal..." (235. o.) - ismeri el Heiber.
Ezt is megjegyzi: ,, Göbbels cikkei gondosan ki voltak dolgozva több mint egy héttel a megjelenésük előtt. Kiválóan csiszolt német nyelvezetûek, stilisztikailag élvezetesek és tartalmilag viszonylag józanok voltak. Gyakran úgy tûnt, hogy egy nagy gondolkodó magasztos bölcsessége világítja meg őket.
Címeik a filozófiai értekezésekre emlékeztettek: 'A háború jelentősége', 'A válság lényegi természete', 'A lélek munkájáról', 'A beszédről és a hallgatásról', 'A szabadság nélkülözhetetlenségéről', 'A nemzeti kötelességről a háborúban' ... Mindezek igen-igen kimunkált és nagyon tömör gondolatok. Ezek a cikkek hatásosak voltak, és Göbbels tudta ezt." (252. o.)
Sajnos abból, amit Göbbels leírt és elmondott az utolsó háborús években - amikor a hatalma csúcsán volt - csak kevés lett angolra lefordítva.
Göbbels egyik legnagyobb háborús propagandateljesítménye a katyni tömegmészárlás történetének kiaknázása. 1943 áprilisában a megszállt Oroszországban Szmolenszk közelében, Katynban a németek felfedezték azoknak a lengyel tiszteknek egy tömegsírját, akiket a szovjetek 1939-ben ejtettek foglyul, és a szovjet titkosrendőrség 1940 áprilisában lőtt agyon. Göbbels rendeletére a német újságok és magazinok nagy figyelmet szenteltek a történetnek, heteken át közöltek róla részletes, gyakran címoldalas cikkeket.
Göbbels körmönfont okossággal kezelte ezt a történetet, és jelentősen hozzájárult a szövetségesek egyik nagy politikai vereségéhez,: a szovjet kormány és az emigráns lengyel kormány közötti kapcsolatok megszakadásához. (Ezalatt az amerikai és brit hivatalos személyek, és az angol-amerikai sajtó támogatták azt a szovjet hazugságot, hogy a németek felelősek az atrocitásért.)
A nemzet fő propagandistájaként végzett munkája kiegészítéseként a háború alatt Göbbels egyre növekvő szervezési és politika-alakítói feladatot vállalt magára, amely egyre fontosabb szerepet játszott abban, hogy a nemzet ipari és szociális mechanizmusa mûködjön. 1942 februárjában Hitler különleges felhatalmazással, azzal a feladattal bízta meg, hogy felügyelje a szövetséges légitámadások során károsultaknak nyújtandó segítséget. Ez a poszt egyre jelentősebbé vált, mivel Németország légi bombázása egyre nagyobb mértéket öltött.
1944 nyarán Hitler kinevezte ,,a totális háborús mozgósítás teljhatalmú birodalmi megbízottjává". Így a háború végső katasztrofális hónapjaiban Göbbels irányította Albert Speer fegyverkezési miniszterrel együtt Németország emberi és anyagi erőforrásait a maximális haditermelés érdekében, mialatt ezzel egyidejûleg valamiképpen továbbra is mûködött az országos elektromos és vízszolgáltatás, a szállítási és telefon rendszer, az élelmiszer- és tüzelőanyag ellátást biztosító hálózat; mûködött az iskolarendszer és a Rádió, és az újságok naponta megjelentek.
A lényeges szociális és közösségi szolgáltatások mûködésben tartásának szervezési hőstette, ezzel egyidejûleg a fegyvergyártás egyre erőteljesebb növekedésének biztosítása - a pusztító légi bombázások és az egyre rosszabbodó katonai helyzet ellenére - történelmi párhuzam nélküli, egyedülálló teljesítmény./
,,Mi a védelem népévé váltunk. Dolgozunk és harcolunk, vándorlunk, elhagyjuk otthonainkat, szenvedünk és tûrünk, és mindezt olyan csendes méltósággal tesszük, amely végül az egész világ csodálatát fogja kiváltani. Európa nagyon is boldog lehet, hogy még mindig van ilyen nép. Ezért ez a nép holnap Európa büszkesége lesz."/ - írja Göbbels a Das Reich 1945. február 11-i számában. Utolsó rádióbeszédét 1945. április 19-én mondta el az összerombolt rádióhálózat maradványán. Mint 1933. óta minden évben, most is beszélt Hitler születésnapjának előestéjén. Még ez alkalommal is, amikor a borzalmas vég szembetûnően világos volt mindenki számára, Göbbels még mindig ékesszólóan, fegyelmezett szenvedéllyel beszélt, nyíltan elismerve a helyzet rendkívül súlyos voltát, miközben sugallta a reményt. Nem veszítette el azt a képességét, hogy szenvedélyességével és egyfajta látszólagos nemességével felrázza honfitársait.
,,Ne engedd, hogy megzavarjon az a világméretû lárma, ami most fog elkezdődni. El fog jönni egy nap, amikor minden hazugság összeomlik a saját súlya alatt, és ismét győz az igazság." - hangsúlyozta egy levélben, amelyet mostohafiának írt, csupán néhány nappal halála előtt.
Hitler - csak néhány órával a halála előtt - végrendeletében utódjául Göbbelst nevezte meg, mint kancellárt - tisztelettel adózva Göbbels rendíthetetlen hûségének, amely kitartott egészen a keserû végig. De Göbbels ezt az üres pozíciót csupán néhány óráig birtokolta. Miután ő és felesége végzett a hat gyermekükkel, és a szovjet csapatok már csak néhány száz yardnyi távolságra voltak, 1945. május 1.-én este Joseph és Magda Göbbels véget vetett az életének a Führerbunkeren kívüli udvaron.
A népi hiedelemmel ellentétben Göbbels nem azért volt sikeres propagandista, mert a ,,nagy Hazugság" mestere volt, hanem a tényekhez és az igazsághoz való hûsége következtében.
Amint életrajzírója, Heiber megjegyzi:
,,Göbbels ilyenformán nem csak azzal dicsérhette a maga információs politikáját, hogy magasabb rendû az ellenségénél a maga egységes jellegében, hanem azzal is, hogy ,,komoly és hitelre méltó", ami ,,egyszerûen felülmúlhatatlan". A dicsekvés bizonyos mértékig jogos volt. Hosszú távra tekintve Göbbels azt hirdette, hogy a legjobb propaganda az, amely nem több mint az igazság szolgálata." (254. o.)
Göbbels valódi hazugságai, tudatos hazugságai mindig csupán a részletekre vonatkoznak. Göbbels hazugságai inkább kétértelmû és kitérő természetûek, amik által a kormányok szóvivői mindenhol a 'nemzeti érdeket' törekednek védeni" - írja Heiber (134, 135. o.)
Az is gyakori elképzelés, hogy Göbbels - bármilyen tehetséges is volt - alig volt több mint egy ügyes szónok, aki azzal nyerte el honfitársai támogatását, hogy az irigység, bosszú, önteltség és arrogáns büszkeség alapvető érzéseire hatott. Ez a szemlélet, amely burkoltan a németeket érzelmileg és értelmileg fogyatékos néppé alacsonyítja le, különösen az USA-ban terjedt el. A tipikus amerikai, ha egyáltalán gondolkodik erről, úgy képzeli, hogy ha ő a Német Harmadik Birodalomban élt volna, nem ,,dőlt volna be" Göbbels ,,nyilvánvaló" hazugságainak. Egy ilyen öntetszelgő szemlélet tudatlanságon alapul. Jacques Ellul francia tudós ,,Propaganda" címû klasszikus tanulmányában (54. o.) rámutatott, hogy Göbbels háború utáni képe maga is propagandisztikus torzítás.
Megoldatlan marad Göbbels hírnevének problémája. ,,Nagy Hazugnak" nevezték (amely elnevezéssel az angolszász propaganda ruházta fel), de ő sohasem szûnt meg harcolni azért, hogy a propaganda a lehető legpontosabb legyen. Inkább akart cinikus és brutális lenni, mint hogy rajtakapják egy hazugságon.
Ezt szokta mondani: /,,Mindenkinek meg kell tudni, mi a helyzet." /
Mindig elsőként adta hírül a végzetes eseményeket, vagy a nehéz helyzeteket, anélkül, hogy bármit is elrejtett volna. Az eredmény az volt, hogy 1939. és 1942. között az általános meggyőződés szerint a német kommunikáció nem csak tömörebb, világosabb és kevésbé túlzsúfolt, hanem valósághûbb is volt, mint a szövetségesek kommunikációja (amerikai és semleges vélemény) - és ezen felül a németek minden hírt két-három nappal előbb tettek közzé, mint az ellenségeik. Mindez annyira igaz, hogy a ,,Nagy Hazug" elnevezésnek Göbbelsre való alkalmazását teljesen a propaganda következményének kell tekinteni.
Mark Weber
(The Journal of historical Review 1995 January / February)
(Fordította.: Tudós -Takács János)
Forrás: Szittyakürt 2007. június
http://harcunk.info/index.php/archiv/103-mark-weber-dr-gobbels-es-a-nagy-naci-haz ugsagok-legendaja |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2013-10-27 09:00:54, vasárnap
|
| |
| |
Csak tudnám, hogy szabaduljak meg egy volt ismerősömtől !
- Hát használj CIF-et!
- Miért?
- Mert az a legmakacsabb szennyet is könnyen eltávolítja! |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Humor |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2013-10-27 08:56:10, vasárnap
|
| |
| |
Ellenzéki ki-kivel nem, és miért is?
2013.10.26. 19:58
Az elmúlt napok eseményei elég jelentős mértékben összezavarták azokat a szavazókat, akik nem akarnak tündérországban élni. Nem volt elég megemészteni a Békemenet fanatikusainak nagy számát, nem volt elég meghallani Orbán Viktor harci dalát, nem volt elég megszenvedni a napok óta tartó belháborút az ellenzéki oldalon, még azzal is szembe kell nézniük, a jelen állás szerint meg kell tanulniuk együtt élni a negyvenhétezerből való megélhetés lehetőségével. És még azzal is szembesülnie kell, bizony nem mindig az akar neki rosszat, aki a vesztére tör, mutyival, vak komondorral, naponta való hazudozással. A “baráti" oldalon is akadnak olyan mélyre temetett régi dolgok, amelyek felszínre kerülve képesek akár ezt a jelenlegi állapotot is fenntartani, és ez ellen a szavazó nem tehet szinte semmit. Mert végül is nem mindenkinek egyformán fontos a jelenlegi rendszer leváltása, főleg akkor nem, ha éppen most van lehetőség egy régi vita rendezésére, legyen ennek akármi is az ára. Legalábbis ilyesmire lehet következtetni az ellenzéki pártok vezetőinek a nyilatkozataiból.
Csakhogy a szavazó erre most nincs felkészülve. Arra sem nagyon készül, továbbra is figyelje az Orbán Viktor vezette haveri mutyi naponta elfolyó milliárdjait, amiért végül is neki kell megdolgoznia, és ezt tegye még egy cikluson át. Azt sem nagyon érti a szavazó, miért most kell rendezni az ellenzéken belüli ellentéteket, akár politikai, akár emberi szinten, mikor egyértelmű, itt most a léte a tét, és ezzel játszik, aki nem figyel erre. Lehet ez csak a szavazónak jelent problémát, végül sok millió ember sorsa megér annyit, megtudja mi is történik valójában a politika hátterében. Csakhogy ez most kicsit drága igazság lenne számára. De végül ez most úgy látszik, nem nagyon érdekel senkit, rajta kívül.
Már október 23.-ai tüntetés előtt is ott lapult a feszültség az ellenzék vezetőinek soraiban. Felesleges azonban az előzményeket felsorolni annak a választónak, akit ez végül is nem nagyon érdekel. Ahogy azt is felesleges értelmezni a szavazónak, mi is történik a színfalak mögött valójában, és azt, mi is folyt ott eddig a háttérben. Lehet jobb is, ha nem tud erről semmit, és marad boldog tudatlanságban. Mivel azonban gondolkodó emberből van, van némi sejtése a dolgokról, de képes abban hinni, a jelen állás szerint talán van némi józan esély arra, az ilyen vita megoldása arra az időre tolódjon, amikor már Orbán Viktor bandája eltűnik a kormányból. Arra is gondol még, van annyi ésszerű belátás a pártok vezetőiben, most egy kicsit azt is nézzék, milyen helyzetben is van valójában a munkából élő. A jövő szempontjából szinte minden párt azonos programot kínál a megoldásra, ezt azért látja a félázsiai lelke. Csak azt nem érti, ha ekkora az összhang a megoldás előadásában, akkor mi is az, ami gátolja a megvalósítást. Talán az emberi tényező? Azonban ebben a helyzetben számára csak sokadlagos szempont, hogyan is érez egyik politikai vezető a másik iránt.
Akinek ellopták a magánnyugdíját, akinek elveszett a munkahelye, akinek csökkent a munkabére, akinek éhezik a gyereke, akinek nincs trafikja, akinek már nincs földje, akinek nincs vak komondora, akinek külföldön mosogat a diplomás gyermeke, akinek nem alaptörvénye a Fidesz tákolmánya, azt nem érdekli kinek van igaza az ellenzék köreiben. Aki fizeti a nem megszorítás tranzakciós díját, aki fizeti a harminc új adót a költségvetési hiány tartása miatt, aki nem sokat nyer a rezsicsökkentéssel, de ezen kívül szinte minden terhet a hátán cipel, aki naponta hallja az ország jobban teljesít, de nem érzi ezt, pedig a belét kidolgozza, azt nem érdekli mi van az ellenzéki pártok között megbújva akár évek óta. És ez lehet régi, vagy új, számára a jelen helyzetben teljesen mindegy.
Nagyon úgy néz ki az elmúlt napok eseményi után, a szavazó, vagy választó, ismét csak viseli a következményeket, annak alakításában nem nagyon vehet részt. Pedig egy darabig úgy állt a helyzet reménye számára, van némi esélye arra, beleszóljon sorsának alakításába. De az utóbbi napok történései mást mutatnak. Még ha neki sikerül is elvergődni a választásokig, azok nem fogják követni, akik eddig is bizonytalanok voltak a választási lehetőségben. Így csak annyit tud majd elérni, konzerválja a jelenlegi állapotot, és abban a helyzetben lesz, az egészről nem is ő tehet, mégis van esélye arra, még rosszabbra forduljon az élete. Saját magáért ennyit mégis meg kell tennie, a többi, ami mint lehetőség elveszett, azért nem neki kell szégyenkezni. Mondjuk ez sovány vigasz, és ettől még éhes marad, meg dühös. És ez egész talán nem is érdekli azt, aki miatt ez megtörténhetett. Azért az ilyennek ne legyen nyugodt az álma, ha már a választó sorsa nem érdekli.
A kormányoldal elégedetten vigyoroghat az ellenzéki helyzeten. Nyugodtan hátra dőlhetnek, és kérhetnek egy újabb kört a közbeszerzés terhére. Kevesebbet kell hazudniuk a továbbiakban, elég hagyni az ellenzéket nyugodtan kinyírni egymást, még fáradniuk sem nagyon kell emiatt. Nyugodtan módosíthatják még vagy tizenötször a tákolmányukat, és a végén azt is megtehetik, el is töröljék a választást. Nem lesz számukra addig ellenzék, erről akár törvényekkel is gondoskodhatnak, ha kell visszamenőlegesen is. És ennek a helyzetnek a kialakulása nem jöhetett volna létre a jelenlegi ellenzék mostani segítsége nélkül. Még azonban van idő arra, mindenki átértékelje ellenzéki oldalon, mi a fontos számára, a vélt igaza, vagy a másik sorsa.
http://banditapolitika.blog.hu/2013/10/26/ellenzeki_ki-kivel_nem_es_miert_is |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2013-10-27 08:49:11, vasárnap
|
| |
| |
Prof. Robert Faurisson: Zsidó mítoszok a berlini olimpiáról (1936)
A Le Monde könyvmellékletében Sylvain Cypel cikket ír az amerikai mulatt Jesse Owensről, az 1936-os berlini olimpia négyszeres aranyérmeséről (,,1936, Berlin, L'Aryen «Lutz» devient l'ami de Jesse, le métis", 2000. szeptember 17-18., VI. old.).
Az újságíró kénytelen elismerni, hogy az a történet, miszerint Hitler kancellár nem volt hajlandó kezet fogni Jesse Owensszel, csupán egy legenda. 1991-ben a Le Monde még hitelesítette ezt a legendát Claude Sarraute tolla alatt, aki akkor azt merte írni, hogy ,,Hitler igenis elutasította a Jesse Owensszel, az 1936-os berlini olimpia amerikai néger győztesével való kézfogást" (,,Bleu, blanc, noir", 1991. december 3., 34. old.).
A protokoll nem írta elő atléták bemutatását a kancellárnak, és J. Owens később maga cáfolta, hogy valaha is Hitler jelenlétében tartózkodott volna. S. Cypel azt megemlíthette volna, hogy Hitler, amikor a tribünről konstatálta Ludwig (,,Lutz") Long vereségét távolugrásban, ahogyan sok német, előbb ,,egy bosszús mozdulatot tett, majd megtapsolta az amerikai néger teljesítményét" (J.-P. Rudin, Nice-Matin, 1980. április 4.).
Cypel azt is elmulasztotta hozzátenni, hogy J. Owens nevét négyszer vésték be a játékok dicsőségtornyára. Egy fénykép megörökítette a német szobrász tettét, amint másodszor írja be az illusztris nevet az emlékmű tetején. Az USA-ba hazatérve az atlétának fel kellett ismernie az országában a négerekkel szembeni mindennapos, még a nyilvános közlekedési eszközökön is megnyilvánuló megaláztatásokat, és feltétlenül összehasonlítást tett azzal a fogadtatással, amelyben Németországban részesítették. 1984-ben, négy évvel J. Owens halála után az özvegye emlékeztetett rá, hogy a férje sohasem panaszkodott Hitler Németországára. Hogyan is tehette volna? Amikor elhagyta a stadiont német barátjával és riválisával karöltve, ováció üdvözölte a két atlétát. A játékoknak szentelt két kötetes fényképalbumban Hitlert hatszor, Owenst hétszer és a néger atlétákat tizenkétszer ábrázolták. A futószámokról szóló fejezet nyitó mondata szerint ,,a világ leggyorsabb embere: Jesse Owens - USA". Az első kötet borítóján egy csoportkép van, ahol feltűnik Adolf Hitler, a másodikat az olimpia német szervezőbizottsága zsidó elnökének, Theodor Lewaldnak az arcképe díszíti (Olympia 1936, Die Olympischen Spiele 1936 in Berlin und Garmisch-Partenkirchen, 2 kötet, 1936, 292 oldal).
Az olimpiai játékok német zsidó atlétái
S. Cypel azt írja, hogy ,,a német zsidó atléták nem vehettek részt" a játékokon. Emlékeztetném rá, hogy mint azt említettem, a német szervezőbizottság elnöke a német zsidó Theodor Lewald volt, és hogy a német zsidó Helene Mayer ezüst érmet szerzett vívásban, ami pedig a zsidó vagy félzsidó Rudi Ballt illeti, aki az 1932-es olimpiai játékokon bronzérmes lett a német jégkorongcsapat tagjaként, 1936 februárjában Garmisch-Partenkirchenben ugyancsak csapattag volt. Ami Gretel Begman magasugró bajnoknőt illeti, ha az utolsó pillanatban ki is hagyták a végső megméretkezésből, ez nem a zsidósága miatt történhetett, amint azt a két másik sportoló példája a contrario bizonyítja. Hitler a játékok előtt kifejezetten emlékeztetett rá, hogy a zsidókat nem szabad kizárni a német csapatból (Eliahu Ben Elissar, La Diplomatie du IIIe Reich et les juifs, Christian Bourgeois, 1981, I., 164. o.). A német zsidó sportolók olimpiai részvételével kapcsolatban inkább felidézzük Victor Klemperer reagálását, aki Otto Klemperer zenekarvezető unokatestvére volt. Egy rabbi fiaként és egy árja nő férjeként az egész nemzetiszocialista időszakot Németországban töltötte, különösen Drezdában, amelyet a szövetségesek által 1945 februárban végrehajtott szörnyű bombázás után volt kénytelen elhagyni. Naplójában 1936. augusztus 13-i dátummal feljegyezte:
A rövidesen befejeződő olimpiai játékok kétszeresen is undort keltenek bennem. A sport abszurd felértékeléseként; egy nép becsülete attól függ, hogy egyik tagja tíz centiméterrel magasabbra ugrik, mint a többiek. És egyébként egy amerikai néger ugrott a legmagasabbra, a vívás ezüstérmét pedig egy zsidó, Helene M(a)yer nyerte Németországnak (nem tudom, hogy mi az illetlenebb: a III. Birodalom németjeként való részvétele, vagy az a tény, hogy teljesítményét magának követeli a III. Birodalom) (Journal, I., Seuil, 2000, 286. o.).
Meg kell mondani, hogy V. Klemperer szenvedélyes anticionista volt. Számára a cionizmus ,,tiszta nácizmus" volt, és ,,undorította" (Ibid., 438. o.).
Nemzetiszocialista-cionista egyetértés
Sok cionista zsidó majdnem ugyanazt az ideológiát vallotta, mint a nemzetiszocialisták. Egy olyan pontról van szó, amelyet ma igyekeznek elkendőzni, azt kockáztatva, hogy többé egyáltalán nem fognak megérteni egy egész sor történelmi tényt, köztük az alábbiakat:
1) 1933 augusztusában a cionisták és a III. Birodalom hatóságai megkötötték a Ha'avara Agreementet (áttelepítési megállapodást), hogy megtörjék vagy kikerüljék azt a rettenetes gazdasági bojkottot, amelyet a többi zsidó világszervezett hirdetett Németország ellen 1933 márciusában;
2) 1935-ben a cionisták jó része támogatta a német vér védelmében hozott nürnbergi törvényeket (ezek a cionisták felléptek a zsidó vér védelmében és a vegyesházasságok ellen);
3) a háború egész ideje alatt a ,,barna zsidók" vagy a ,,kollaboráció zsidó internacionáléja" együttműködött Adolf Eichmann-nal, aki maga is cionista- és zsidóbarát volt, és más német tisztségviselőkkel;
4) a zsidó vezetők számtalan esetben kapcsolatban álltak a német hatóságokkal a háború egész ideje alatt, egészen odáig, hogy a Lehi (Stern csoport) katonai szövetséget ajánlott Nagy-Britannia ellen, 1945 áprilisában pedig Heinrich Himmler találkozott a Zsidó Világkongresszus egyik vezetőjével, Norbert Masurral. A cionisták és nemzetiszocialisták egyaránt a ,,zsidókérdés végső területi megoldását" (territoriale Endlösung der Judenfrage) támogatták. Magától értetődik, hogy mint minden - különösen politikai - együttműködés, ez sem nélkülözte a hátsógondolatokat, a machinációkat, a manővereket és a fordulatokat.
A német cionizmus fellendülése 1936-ban
1936 februárjában, vagyis néhány hónappal az olimpiai játékok megnyitója előtt a német cionisták megtartották kongresszusukat Berlinben. Ugyanebben az évben Németországban mintegy negyven cionista kiképzőközpontot (Umschulungslagern) működött a zsidó fiatalok felkészítésére mezőgazdasági vagy más, később Palesztinában végzendő munkákra. Ekkoriban a németországi zsidó sajtó rendkívüli mértékben fellendült. A zsidó öntudat ébredéséről vagy megújulásáról beszéltek. Az anticionista zsidók mindenképpen sajnálták vagy elítélték ezt az állapotot. Sok zsidó, különösen az idősebb nemzedékekben, felvállalta a németségét, és drámaként élte meg azt, amit a zsidó fiatalok egy jövőbeli megoldásnak tartottak. A németek engedélyezték egyenruhás és saját fehér-kék zászlóval (a későbbi Izrael Állam zászlaja) ellátott zsidó félkatonai csoportok létrehozását, azzal a feltétellel, hogy ezek nem parádéznak az utcákon, hanem csak iskoláikban és laktanyáikban. Cionista és nemzetiszocialista fiatalok néha sporttalálkozókon mérkőztek meg egymással. Mindezekről az aspektusokról különösen az alábbi könyvekből szerezhetünk tudomást: Francis Nicosia, The Third Reich and the Palestine Question (Austin, University of Texas Press, 1985); Otto Dov Kulka, ,,The reactions of German Jewry to the National-Socialist Regime" in Jehuda Reinharz, Living with Antisemitism (Hanover, New Hampshire, University Press of New England, 1987); Emmanuel Ratier, Les Guerriers d'Israel (Facta, 1995). A témáról az Encyclopaedia Judaica vagy az Encyclopaedia of the Holocaust is beszámol, ez utóbbiban a ,,Lohamei Herut Israel" szócikket ajánlom a Lehi által (amelyhez Jicak Samír is tartozott) Nagy-Britannia elleni német-zsidó katonai szövetség megteremtésére tett ajánlattal kapcsolatban.
Martyn Glickman esete
Felderítvén az antiszemitizmus legcsekélyebb jelét is, hogy kihasználhassa a panaszkodásra, a nyavalygásra és a követelőzésre, S. Cypel attól sem riad vissza, hogy az amerikai delegáció vezetőit megrágalmazza. Azt állítja, hogy abban csak két zsidó sportoló volt, Marty Glickman és Sam Stoller. Az utolsó pillanatban ezt a két futót lecserélték két négerre, Ralph Metcalf és Jesse Owens személyében. A Le Monde újságírója számára ennek csupán egyetlen magyarázata lehet: Glickmant és Stollert a zsidóságuk miatt hagyták ki a csapatból! Ez az érv elfogadhatatlan, mert végül is a választás szerencsésnek bizonyult, és a két néger aranyérmet szerzett. Mindenesetre, ha hihetünk egyeseknek, Marty Glickman állítólag azt mondta a '80-as években, hogy ,,elragadó" emlékeket őriz ezekről a játékokról (G. Frey szerk., Vorsicht Fälschung!, FZ-Verlag, München 1994, 119. o.).
Horst Wessel esete
Cikkében S. Cypel azt írja, hogy ,,az olimpiai himnusz után a Horst Wessel Liedet üvöltötték, az SA dalát egy antiszemita csirkefogó tiszteletére". A zsidó és kommunista hagyomány szerint Horst Wessel vagy a kommunistákkal vívott utcai harc során, vagy egy stricivel való köztéri verekedésben vesztette életét. Az igazság az, hogy az SA kommunistaellenes aktivistáját, akinek az apja lelkipásztor volt, ő pedig jogot tanult az egyetemen, szabadidejében pedig verseket írt, egy kommunista gyilkolta meg a saját lakásán, aki pisztolyával arcon lőtte. Sérülése következtében Horst Wessel egy berlini kórházban halt meg 1930. február 23-án. 1929 szeptemberében közzétette az SA dicsőségérről szóló versét, amelyet a halála után megzenésítettek, és a németek második nemzeti himnuszává vált.
Kevesebb hazug propaganda?
Manapság elég nehéz követni a Le Monde ütemét a III. Birodalomra vonatkozó tévedései vagy hazugságai gyártásában. Kötelességemnek érzem, hogy igazgatójának, Jean-Marie Colombaninak és a durván téves vagy hazug cikkek szerzőinek is elküldjem szerény recenzióimat, mindig a ,,Le Monde, az alattomos újság (folytatás)" cím alatt csoportosítva. Tudatában vagyok annak, hogy ez az újság, amelynek nagy szüksége van pénzre és fél a zsidók haragjától, igyekszik bűnbánatot gyakorolni a fő bűne miatt, hiszen 1978. december 29-én és 1979. január 16-án arra vetemedett, hogy közzétette ikonoklaszta megállapításaimat a náci gázkamrák fizikai és kémiai lehetetlenségéről. Márpedig ez belevésődött azok agyába, akiknek az a foglalkozásuk, hogy sohasem felejtenek és sohasem bocsátanak meg. Legyen! De azért a szervilizmusnak is lennie kellene határainak.
Jean-Christophe Mitterrand (az egykori francia köztársasági elnök fia - a ford. megj.) a Le Monde-ot ,,egy bizonyos zsidó lobbi" ,,hangszekrényének" minősítette (Libération, 1999. augusztus 30., 15. o.). Ez a lobbi beszakítja dobhártyáinkat a hazug propagandájával. Ideje, hogy a Le Monde ne legyen többé ennek a ,,hangszekrénye".
NB: A Le Monde 2000. szeptember 29-i számában jelent meg Philippe-Jean Catinchi ismertetése Jean-Michel Blaizeau Les Jeux défigurés de Berlin (Az elcsúfított berlini játékok) c. könyvéről. A recenzióban azt olvashatjuk, hogy ,,emlékezetes volt (...) Hitler dühe, aki nem volt hajlandó kezet fogni Jesse Owenssszel". Senki sem pontosított, hogy csupán egy mítoszról van szó.
2000. szeptember 17. (október 24.)
Études révisionnistes 1. kötet, 2001, 118-124. o.
(Fordította: Hep Titusz - Antidogma.hu)
http://harcunk.info/index.php/archiv/77-prof-robert-faurisson-zsido-mitoszok-a-be rlini-olimpiarol-1936 |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2013-10-27 08:42:42, vasárnap
|
| |
| |
2013-10-27. 07:14
Elérhetők a trafikmutyi-ellenes népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő ívei
A trafikmutyit korlátozni kívánó népszavazási kezdeményezés hiteles aláíróívei már elérhetők.
Aláírásgyűjtő ívek letöltése, aláírásgyűjtő pontok keresése és minden egyéb infó elérhető a
http://www.nemzetinepszavazas.hu/ weblapon.
További részletek: http://kuruc.info/r/1/119524/#ixzz2iuEoivht
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2013-10-27 08:38:43, vasárnap
|
| |
| |
In Deöbröghy Veritas
Posted on 2013/10/27 Szerző: Admin
Januártól a kormány egy új intézetet indít el “Veritas Történetkutató Intézet" néven - vette észre az Origo a pénteki Magyar Közlönyben. A felállítást az erről határozó kormányrendelet ,,a nemzeti összetartozás erősítésének", ,,a magyar közjogi hagyományok méltó módon történő bemutatásának" szükségességével indokolja.
A Közlönyből az is kiderül, hogy a Veritas Intézet (a Veritas egyébként latinul igazságot jelent) az elmúlt 150 év ,,sorsfordító politikai és társadalmi eseményeinek hiteles, torzításmentes" bemutatását tartja szem előtt. Ezzel a céllal némiképp ellentmondásban áll, hogy közben a nemzettudat erősítését is az Intézet feladatául szabták - a “nemzeti" történetírás és a tudományos semlegesség iránti elkötelezettség már Ranke idejében sem volt könnyen összeegyeztethető.
Az intézet 2014. januári felállításáért és működéséért a Miniszterelnökséget vezető - egyébként jogászi végzettségű - államtitkár, Lázár János felel, ő fogja kinevezni a főigazgatót, a főigazgató-helyetteseket és a gazdasági igazgatót is. A vezetők és a kutatók személyéről az indulás előtt két hónappal még semmit nem tudni.
A Veritas Intézet költségvetéséről a Magyar Közlönyben nincs adat, az Origo szerint Orbán Viktor utasította a Nemzetgazdasági Minisztert, hogy keressen rá pénzt a 2014-es költségvetésben
Érdekes egyébként, hogy a Veritas Intézet által lefedni kívánt korszak kutatására már most is léteznek szakmai műhelyek. A Moarchia korát a Habsburg Közalapítvány kutatja, a XX. századot és korunkat pedig a XX. Század Intézet, illetve a XXI. Század Intézet. A két utóbbi műhelyt működtető ,,Közép és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány" kuratóriuma ráadásul olyan, jobboldalhoz köthető történészekből áll, mint a Terror Házát vezető Schmidt Mária, Balás-Piri László, vagy éppen Tőkéczki László.
(Index)
Bal-Rad komm: Megkezdődik a DÖBRÖGISTA DOGMÁK MEGALKOTÁSA!
A “nemzethy" történetírás, amelynek keretében az orbáni szentség végre fel lesz mutatva!
http://balrad.wordpress.com/2013/10/27/in-deobroghy-veritas/ |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2013-10-27 08:31:42, vasárnap
|
| |
| |
A szar is szar?
2013. október 01., kedd 17:00 | beckdavid |
Még a szar sem elég büdös, ha az ellenzéki oldalról jön - ebben összegezhető a magát bal-liberális értelmiségként vagy pártfüggetlen sajtóként azonosítók álláspontja. Ezt az életérzést pedig a közvélemény-kutatók felmérései is visszaigazolják: többen elégedetlenek az ellenzékkel, mint a kormánnyal.
newspaper.gif
Kinek az ,,érdeme" ez a helyzet? Természetesen elsősorban az ellenzéki oldal pártjaié. Eszünkben sincs felmenteni őket nyilvánvaló felelősségük alól. Az MSZP méltán okolható a 2010-es, kétharmados Fidesz-győzelemért. Azonban tegyük fel a kérdést: meddig lehet, meddig érdemes a szemükre hányni az ,,elmúltnyolcévet"? A Fidesz-kommunikáció tökéletes működése itt (is) tetten érhető: bármit tesznek a szocialisták, az első, már-már zsigeri reakciója nem csupán a kormányoldalnak, de a fent megjelölt csoportoknak is - az ,,elmúltnyolcév"..
A megsemmisítő erejűnek látszó választási vereséget követően, a szocialisták maximálisan partnerek voltak abban, hogy magukra húzzák a bűnbak szerepét. Bénultan, majd belső harcoktól tépázottan, tétlenül figyelték a Fidesz kétharmados ámokfutását. Mindez mára azonban rég nem igaz. Ahogy a Fidesz-kommunikáció kritikátlan átvétele az is, amikor a jelenlegi MSZP-t akár a négy-nyolc évvel ezelőttivel, akár (Orbán ,,bébiszauruszos" hasonlatával élve) a rendszerváltás előtti kommunistákkal azonosítják. Miként erős elfogultságra vall, ha nem vesszük észre: Lendvai Ildikó, Kovács László, Szekeres Imre, Puch László vagy Kiss Péter (akinek erőt kívánunk a gyógyuláshoz) rég nincs benne a pártot meghatározó vagy alakító erőkörben. Bőszen lehet kritizálni Gúr Nándort, Kunhalmi Ágnest, Józsa Istvánt, Tóth Bertalant vagy Demeter Mártát, de régi káderekként leírni őket, az a valóság eltagadása.
Bajnai Gordon és az Együtt 2014 tündöklése és bukása más forgatókönyv szerint zajlott, a szocialistákétól merőben eltérő emocionális hullámzást váltott ki a politikát közelről figyelőkből. Leginkább az LMP sorsához hasonló játszódott le a volt kormányfő messiás-szerű visszatérésekor, majd a keserű ébredés: nem, nem lehet más a politika. Épp e csalódás érhető tetten a mindenen fanyalgók táborán.
Nem gondoljuk, hogy aki kritizálja az ellenzéket, az Orbán szekerét tolja. Különösen azért nem, mert a kritikus hangú sajtó (a köldöknéző és öntömjénező, holdudvari álértelmiségről most nem beszélünk) élen jár a kormányzati mutyik és nonszensz intézkedések feltárásában. Nem az a funkciójuk ezeknek a zömmel online médiumoknak, hogy kibontva a vörös lobogót, beálljanak a pártvezérek mögé (akármennyire is ezt szeretnék látni az ellenzéki prominensek). Az azonban dolga - lenne -, hogy ne csupán hiányolja a bal-tábor szakmaiságát, megalapozott (vagy annak vélt) kormányzási stratégiáit, de elemezze, foglalkozzon is ezekkel.
Konkrét példával az élet szolgál: az Indexen hétfő reggel megjelent Oszkó Péter-interjú állatorvosi lova az ellenzéket körülvevő sajtó-megjelenéseknek. Tanult kollégáink 23 kérdést tettek fel a volt pénzügyminiszternek. Ebből némi jóindulattal négy érintett gazdasági kérdéseket, de azok is csupán a kormányzati intézkedések véleményezését kérték Oszkótól. Egyetlen kérdés sem szólt az Együtt 2014 amúgy létező, kidolgozott gazdasági programjáról, Bajnai Gordon - legalábbis bátor - kijelentéséről a német bérekhez 2015-re felzárkózó magyar fizetésekről. Az Index számára a legégetőbb kérdés az volt: lenne-e újra miniszter egy Bajnai vezette kormányban.
Újra: a félreértések elkerülése végett, még egyszer leszögeznénk, nem gondoljuk, hogy tisztünk lenne bármelyik médium szerkesztési elveibe beleszólni. Kritikát megfogalmazni azonban van jogunk. Amikor egy szerkesztő azt mondja: ne az elképzelt adóalkotmánnyal vagy az ERM2-höz való csatlakozással foglalkozzunk, inkább nem létező kormányok lehetséges összetételével, mert csak az utóbbi hoz kattintást, akkor kéz a kézben jár a politikai közbeszéd szintjének még mélyebbre züllesztésében az ezért sokat - és joggal - kritizált pártokkal. A magyar sajtó - akárcsak a társadalom egyéb szegmensei - előszeretettel rúgja le magáról valódi felelősségét. Még egy konkrét példa az életből: éveket áldoztunk az életünkből arra az ezredforduló környékén, hogy a Kisgazdapárt Bem rakparti székháza előtt szobroztunk - a teljes sajtó -, arra várva, hogy ezúttal milyen marhasággal áll elő Torgyán József, kit zár ki a pártból, ki akarta éppen hátba döfni. Hírértéke nem volt Torgyán ámokfutásának, a politikai bulvárt azonban ezerrel pörgette. Számtalanszor merült fel a véget nem érő rostoklás közepette, hogy kollektívan hagyjuk itt az egészet, de sohasem tettük. Kellett az öncélú botrány-anyag, a szerkesztők pedig kitekerték volna a nyakunkat, ha nem adjuk le a napi kisgazda-betevőt.
Az örök - elvi - kérdés: igényt támasztani kell, vagy csak a meglévőt kielégíteni. A magyar sajtó (is) a könnyebbik utat választotta.
http://egyenlito.blog.hu/2013/10/01/a_szar_is_szar |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2/3 oldal
|
Bejegyzések száma: 22
|
|
|
|
2013. Október
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
631 db bejegyzés |
| e év: |
7437 db bejegyzés |
| Összes: |
64003 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 2145
- e Hét: 5247
- e Hónap: 16358
- e Év: 169854
|
|
|
Offline
