|
2014-10-04 06:39:38, szombat
|
| |
| |
Most nem a remény halt meg utoljára. Tegnap Pestről hazavonatoztam, s két nap idehaza.
Kicsit késve indultunk, de a határon behoztuk az időt, alig kellett megállni. Persze Pista diplomata útlevele, s sofőrünk tapasztalta sokat segített. Én még mindig ott bénáznék, ambár tavaly megtaultam, hogyan kell átlépni az ukrán-magyar határt.
A szállásra mentünk, s vacsoráztunk, jött Árpi is, a Bethlen gimnázium igazgatója.
Nagyot fordult tavaly óta a világ. Rosszabb lett. Elmondtak néhány történetet, ami testközelbe hozta a háborús lelkiállapotokat. Hogy a behívottaknak a rokonok veszik meg a golyóálló mellényt, elszaladtak az árak, csökkentették a béreket, hadiadót vezettek be.
S hogy ez nem az ő háborújuk, országuk. S ha épeszű ember belegondolt, miért harcolnának egy olyan országért, amely nem a hazájuk, ahol csak elvesznek tőlük. S egyértelműnek látszik, hogy onnét nézne Oroszország is maga a stabilitás, s ami Kelet-Ukrajnában folyik, az nem az ő ügyük. Miféle állam az, amelyik egy olyan területen tiltja meg az orosz nyelv használatát, ahol a lakosok nyolcvan százalékának az anyanyelve. S a magyart is vele Kárpátalján. S hogy az EU mennyire Amerikai érdekeinek zsoldjában áll, az onnét nézve jól látható. Azt az Ukrajnát védi, amelyik valójában nincs is. S megint Kelet-Európa sínyli meg jobban, hisz ez a pufferzóna. Az erkölcsileg lepusztult, népirtásokban elfáradt buta Nyugatot. Ahol most arról vitatkoznak, hogy alapvető emberi jogok sérülnek-e meg, ha a közeli rokonok házasságát megtiltják. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
