Belépés
suzymama.blog.xfree.hu
Aki szeretetet vet boldogságot arat!! Suzy Mama
1901.01.01
Online		 Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     2/9 oldal   Bejegyzések száma: 82 
Alexandriai Szent Katalin
  2014-11-25 15:16:30, kedd
 
  November 25.
+4. század eleje
Katalin, a szép királylány az egyiptomi Alexandriában élt, és műveltségével kitűnt kortársai közül. Amikor Maxentius császár (305-- 312) Alexandriába látogatott, halálos ítélettel fenyegették meg mindazokat, akik nem áldoznak a bálványoknak. Katalin a császár elé lépett, és a keresztet vetve értésére adta, hogy keresztény. Bátran vallomást tett arról, hogy egyedül az Úr Jézus Krisztust követi, mert a filozófusok és a költők műveinek tanulmányozása során fölismerte e világ bölcsességének hiábavalóságát.
A császárnak tetszett Katalin okos beszéde, de kényszeríteni akarta, hogy mutassa be az áldozatot a bálvány-isteneknek. Katalin ezt megtagadta és lehetőséget kért a császártól, hogy tudományos vitában védje meg hitét. Maxentius ezért sürgősen Alexandriába hívatta birodalma leghíresebb ötven bölcselőjét. A tudományukra hiú bölcselők azonban egymás után hajoltak meg Katalin érvelése előtt. A császár dühében máglyára ítélte valamennyit. Amikor ezeket jajgatások közepette a vesztőhelyre vitték, Katalin azzal biztatta őket, hogy a tűzhalál pótolhatja a keresztséget, és ha hisznek, elnyerik az örök életet.
A császár ezután fölkínálta Katalinnak a császárnői trónust, s ezzel burkoltan a házasságot, azzal az ígérettel, hogy minden városban szobrot állíttat neki. Katalin egyértelműen visszautasította ezt. Ezután Maxentius erőszakhoz folyamodott: letépette Katalinról ékes ruháját és ólmos ostorokkal megostoroztatta. Börtönbe vetették, de az ott töltött tizenkét napot Katalin térítésre használta föl: amikor a kíváncsi császárné eljött, hogy esetleges ellenfelét megnézze, a kíséretében lévő testőrtisztre Katalin olyan hatással volt, hogy az kétszáz katonájával együtt keresztény lett.
Ekkor a császár halállal kezdte fenyegetni Katalint. Készíttetett egy késekkel fölszerelt kerekekből álló kínzószerkezetet, ami félelmetes zajt keltett. Katalin azonban nem rémült meg. Amikor meg akarták ölni, angyalok mentették meg, és a széttört kerekek darabjai sok katona halálát okozták. A látványtól megrémült tömeg tiszteletet adott ,,a keresztények hatalmas Istenének'', s a császárné kérlelte urát, hogy hagyjon föl a harccal, amelyet Isten ellen folytat. Maga is megvallotta, hogy hisz Krisztusban. Erre a császár őt is megkínoztatta, majd a testőrtiszttel és a kétszáz katonával együtt lefejeztette, s kiadta a parancsot, hogy Katalint is fejezzék le.
A vesztőhelyen Katalin arra kérte az Urat, hogy mindazok, akik Krisztus szeretetéért megemlékeznek róla (Katalinról), bőséget lássanak kenyérben és borban, testük egészséget nyerjen és minden földi jóban részesüljenek. Akik tisztelik őt, azokat óvja meg Isten a természeti katasztrófáktól, betegségtől, s főleg a hirtelen haláltól. Aki segítségül hívja az ő nevét, testének tagját el ne veszítse, egészséges gyermeket szülhessen és meg ne haljon gyermekágyban. Utoljára bűnbocsánatot kért az őt segítségül hívók számára. Miután a mennyből hang hallatszott, amely jelezte, hogy kérései teljesülni fognak, fejét a hóhér kardja alá hajtotta.
Ami ezután történt, az a legenda szerint nyilvánvalóvá tette, hogy Katalin kiragadtatott e földi világból: amikor feje lehullott, testéből nem vér, hanem tej folyt. Majd angyalok jöttek, fölemelték a testét és elvitték, hogy a Sinai-hegyen temessék el.
A 6--7. században görögül írt Katalin-passiót valószínűleg a képtisztelet vitái és a képrombolás elől nyugatra menekülő szerzetesek vitték magukkal Rómába, ahol a 14. században kiegészítették gyermekkorának történetével. Eszerint Katalin a ciprusi király leánya, akit szülei csodás ajándékként kaptak Istentől. Miután fölserdült és megkeresztelkedett, másnap megjelent neki látomásban a Szűzanya ölében a kicsi Jézussal, aki eljegyezte Katalint magának.
A középkorban széles körben és nagyon bensőségesen tisztelték szüzességéért és bölcsességéért. Mivel a hit igazságát oly hatásosan védte, a teológusok, filozófusok és ügyvédek védőszentje lett. A párizsi Sorbonne egyetem pecsétjébe is őt vésették. Ebből következően a középkori főiskolák, könyvtárak, tanárok és tanulók, szónokok és később a nyomdászok védőszentjükként tisztelték. Mivel utolsó imádságában Katalin a betegeknek és haldoklóknak is segítséget ígért, a késő középkorban gyakran a kórházak patrónájaként is megjelenik; s mert a börtönben oly sokáig kínozták, és volt ereje elviselni, a foglyok is hozzá folyamodtak szabadulásért. Mivel pedig a kínzására szerkesztett késes kerekek összetörtek, mindazok az iparosok, akik kerékkel foglalkoztak, szintén segítségül hívták. A házasságra készülő fiatal lányok is segítségét kérték, hogy jó vőlegényre találjanak. A tizennégy segítő szent közé sorolták.
  
 
0 komment , kategória:  Szentek  
Kopogós vagy tocsogós? November 25. - Katalin napja
  2014-11-25 15:14:59, kedd
 
  2012. november 25.
Alexandriai Szent Katalin napja a mai.Mindannyian ünneplünk kedves Katalinokat ezen a napon. A név az utóbbi évtizedekben is őrzi népszerűségét, dacol a különféle névadási divathullámokkal Az én kedvenc barátném is Katalin, neki és az összes névnaposnak írom a következőket:
Katalin a néphagyományban:
A Katalin-nap a régi időszámításban az első téli nap volt, s mindenképpen határnap. A közismert időjóslás szerint: "Ha Katalin kopog, a karácsony locsog" - azaz ha ezen a napon beáll a fagy, akkor a karácsony esős, sáros, enyhe lesz, de ez érvényes fordítva is: ha Katalinkor az idő enyhe, akkor karácsonykor fagy lesz . Erre utal még: "Ha Katalin szépen fénylik, a karácsony vízben úszik", és ezt bizonyítja a közmondás is: "Ha Katalinkor megállott a liba a jégen, akkor karácsonykor sáros lesz".
Alexandria Szent Katalin okosságánál fogva ( erről még lesz szó) a diákok, tudósok, egyetemek, kerékkel kapcsolatos vértanúsága miatt pedig a bognárok, kerékgyártók, ugyanakkor a molnárok, fazekasok és szövőlányok védőszentje. Mivel utolsó imádságában Katalin a betegeknek ígért segítséget, a kórházak támogatójaként is megjelenik; s mert a börtönben is megmaradt kitartása és ereje,a foglyok is hozzá folyamodtak szabadulásért. Igazi széles spektrumú szent!
Okos és szép: szent Katalin
Okossága a magyar folklórra is hatott: Ő a népmesék Okos Katájának és a Katalinka, szállj el mondóka főhősének " forrása". Okos Kata, a furmányos, talpraesett és gyönyörűséges leányzó alakja ugyanis Alexandriai Szent Katalin személyéig vezethető vissza, mivel ő személyében egyszerre volt jelen a női bölcsesség, bátorság és szépség. Talán a közismert gyerekmondóka : Katalinka szállj el, szállj el! Jönnek a törökök, sós kútba vetnek, onnan is kivesznek, malom alá tesznek, onnan is kivesznek, tüzes piszkafával kemencébe tesznek, onnan is kivesznek, a katlanba tesznek... is Szent Katalinról szól. Könnyen lehet, hisz ott a kínzás, melyet a kerék alakú malomkő jelenít meg.
Házaságjósló nap is a mai, pedig Alexandriai Szent Katalin élete és vértanúsága igazán nem kecsegtet olyasmivel, ami kedvez a házasságra vágyakozóknak, sőt! Akik biztosra mentek így tettek: több ágat is vízbe tettek, és mindegyiknek legénynevet adtak. Amelyik ág kivirágzott karácsonyra, olyan nevű legény lesz a lány jövendőbelije.
Lányos házaknál ezen a napon gyümölcsfáról ágat vágtak, vízbe tették, s úgy tartották, ha karácsonyra kizöldül a " katalinág", farsangra férjhez megy a lány ( más vidékeken ez Borbála napi hagyomány).
A szokás a távoli tavaszt is sietteti , gondoljunk csak bele, nem volt villanyvilágítás meg központi fűtés, bizony sötét és hideg volt a tél. Ha katalinág karácsonyra kizöldült, akkor már nem volt messze a férjhezmenetel ideje.
A kivirágzott "katalinágat "- szinte már jegyajándékként - karácsony ünnepén a jövendőbelijének adta a lány - tehát így kérte meg a vőlegény kezét....
A Katalin-naphoz férjjósló praktikák és hiedelmek kapcsolódtak. Az egyik szerint, ha az eladósorban lévő leány hajnalban feláll a házuk udvarán lévő dombra - akár szemétdombra is -, amelyik irányból hallja a kutyaugatást, onnan jön majd a vőlegénye. Lehet, hogy csúcsforgalom volt az falubeli dombokon ekkor?
Férjjósló szokás volt az orgonaág virágoztatása is. Vizes edénybe néhány orgonaágat állítottak, és mindegyiknek legénynevet adtak (felcímkézték talán?). Úgy tartották, amelyik ág leghamarabb kivirágzik karácsonyra, olyan nevű legény lesz a leány jövendőbelije. Csantavéren, Sárosfán a legények azért böjtöltek, hogy megálmodják, ki lesz a feleségük ( éhes disznó?).
A Katalin-nap női dologtiltó nap is volt. Nem szabadott kenyeret sütni például. Egy kis egyenlő elbírálás: Doroszlón viszont férfi dologtiltó napként tartották számon, ott nem szabadott szántani, sem befogni a kocsit. Az volt benne a logika, hogy ne forogjon a kerék, mert Katalint kerékbe törték. Leálltak a malmok is, a kendergyárak, az összes kerekesek. Ezért a malmosok is munka helyett a templomba mentek, mert védőszentjük Katalin volt.
A Katalin-bálok népszerűsége töretlen. Régen Katalin napjával be is fejeződtek az őszi bálok, lakodalmak. Közel az adventi csendes- böjtös időszak, mikor már sem lagzikat, sem táncmulatságokat nem tartottak- néhol András napja ez a határ, de hát az igen közel van a kalendáriumban.
Katalin-nap a régi pásztoremberek emlékezetes napja volt, mivel ezen a napon hajtották ki utoljára a csordát.
Ki volt Alexandriai Szent Katalin, akit ma ünnepelünk, és miért jeles ez a nap?
A középkor legtiszteltebb, legnépszerűbb női szentje,kinek alakját átszövi a legenda, amelyet az Érsekújvári-kódex, s az Érdy-kódex örökített meg. Eszerint élt Alexandriában egy gyermektelen pogány király. A bálványaitól remélt gyereket, de hiába. Egy bölcs tanácsára aztán az egy Istennek képét öntette ki aranyból és áldozott előtte. A szoborból éppen feszület lett, melyet a pogány templomba vittek, ahol a bálványok mind semmivé lettek tőle. Ugyanekkor a királyné megfogant, gyermeke a Katalin nevet kapta.
A művelt királylány hamar kitűnt csodálatos okosságával, amelynek híre messze földre elterjedt.
Katalin, a szép királylány az egyiptomi Alexandriában élt a IV. században. Műveltségével kitűnt kortársai közül. Amikor a császár Alexandriába látogatott, halálos ítélettel fenyegették meg mindazokat, akik nem áldoznak a bálványoknak. Katalin a császár elé lépett, és a keresztet vetve értésére adta, hogy keresztény. Elmondta, hogy keresztény, mert a filozófusok és a költők műveinek tanulmányozása során fölismerte, hogy ez az igaz út ( számára).
A császárnak tetszett Katalin meg az értelmes beszéde, de attól még kényszeríteni akarta, hogy mutassa be a kötelező áldozatot a bálvány-isteneknek. Katalin ezt megtagadta és lehetőséget kért a császártól, hogy tudományos vitában védje meg hitét. A császár ekkor Alexandriába hívatta birodalma leghíresebb ötven bölcselőjét. A legenda szerint a bölcselők egymás után hajoltak meg Katalin érvelése előtt. A császár dühében máglyára ítélte valamennyit. Katalin ekkor azzal biztatta a bölcseket, hogy a ha hisznek, elnyerik az örök életet.
A császár ezután fölkínálta Katalinnak a császárnői trónust, magyarán megkérte a kezét. ( Nem mellékes, hogy volt már egy felesége, de az akkori Róma erkölcsei semmivel sem voltak szilárdabbak korunkénál.) Katalin egyértelműen visszautasította a császár kecsegtető ajánlatát. Ezután a kikosarazott uralkodó erőszakhoz folyamodott: ólmos ostorokkal ostoroztatta meg a ruházatától megfosztott nőt. Börtönbe vetették, de nem tört meg -az ott töltött időt térítésre használta föl. Amikor a kíváncsi császárné eljött, hogy esetleges riválisát megnézze, Katalin olyan hatással volt rájuk, hogy a császárné kétszáz katonájával együtt keresztény lett.
Ekkor a császár teljesen " bevadult", bár eddig sem volt lojális személy. Készíttetett egy kínzó speciális kínzó szerkezetet - egy hangos, késekkel szabdaló masinát ( micsoda egy beteg fickó lehetett ez a császár)!
Katalin azonban ekkor sem rémült meg.
Amikor meg akarták ölni, angyalok mentették meg: a késes-kerekes kínzógép széthullott. De ez még nem a történet vége: a megtért császárné kérte az uralkodót, hogy mérsékelje magát. Erre a császár őt is megkínoztatta, majd a testőrtiszttel és a kétszáz kereszténnyé lett katonával egyetemben lefejeztette, s kiadta a parancsot, hogy Katalint is fejezzék le.
A legenda szerint amikor feje lehullott, testéből nem vér, hanem tej folyt. Majd angyalok jöttek, fölemelték a testét és elvitték.
Micsoda Szent Katalin kereke?
Szent_Katalin_kereke.
Katalin kerekének hívják a román és a csúcsíves stílusú templomok fő homlokzatán a bejárati ajtó fölötti nagy ablakot,ha ennek küllős díszítése a kerékre emlékeztet.A név Alexandriai Szent Katalinról kapta a nevét,akit hite miatt kerékbe törtek.
Tánczos Erzsébet írása
  
 
0 komment , kategória:  Szentek  
Móra Magda: Az út felén túl
  2014-11-24 10:53:30, hétfő
 
  - Ha elkerülted már a negyven évet,
a lelked gyakran tűnt időkbe téved.
A dolgaidban tartod még a rendet,
de egyre inkább áhítod a csendet.
Már nem vársz rangot, címet, hatalmat,
és nem mész fejjel valamennyi falnak.
Már tiszteled az évgyűrűt a fában,
és hinni tudsz: a mások igazában.
Már reméled, hogy nem hiába éltél:
mit szóval mondtál vagy tettel beszéltél,
nem maradt hang: a semmibe kiáltó.
Ha nem is lettél irányjelző zászló,
a magad helyén álltál rendületlen:
szélben, viharban, ködben, szürkületben,
mint kapubálvány őrizted a házat,
és voltál tűrés, és lettél alázat.
A tieidnek maradtál a béke:
a nyitott ajtó biztos menedéke.
Ha elkerülted majd a negyven évet,
már nem hiszed, hogy adósod az élet,
csak azt érzed, hogy tiéd az adósság,
mert kevés volt a salakmentes jóság:
a mindent adó, semmit visszaváró,
a minden próbát derekasan álló,
mely sosem számol, szüntelen csak árad,
örök fölény és örökös alázat.
Ha elkerülted már a negyven évet,
s mindezt beláttad, és mindezt megélted,
és be tudsz állni a legszürkébb helyre,
már te lehetsz a sorsod fejedelme!		  
 
0 komment , kategória:  Versek  
Helló Mindenki!
  2014-11-24 10:51:19, hétfő
 
  Forró kávé reggelre,
És indul a hét energiával telve.
Szedd össze gondolataidat,
Tervezd meg feladataidat,
És így a hét minden napja gyorsan elszalad.
Jó reggelt!Szép hetet!		  
 
0 komment , kategória:  Általános  
Emlékezés
  2014-11-24 10:39:25, hétfő
 
  ELISAZBET KÜBBLER-ROSS 1997-ben adta ki híres önéletrajzi művét, amelyben megrendítő módon beszél egy olyan élményről, amit kisgyermekként élt át. Egy megfázás következtében súlyos tüdő- és mellhártyagyulladása lett, és életveszélyes állapotban, magas lázzal került a zürchi gyermekkórházba. Itt nagyon rosszul esett neki, hogy a vizsgálatot végző orvosok, ápolónők úgy bántak vele, mint egy tárggyal, s egyetlen kedves szót sem szóltak hozzá, egyetlen mosolyt sem engedtek meg maguknak. Egy furcsa térben tért magához, ami ha kívülről láthatta volna formáját tekintve egy akváriumhoz vagy vitrinhez hasonlított, és teljesen zárt volt. Az ablaktalan helyiségben teljes csend honolt, csak a mennyezeten égett valami gyér lámpa. Hat hétig feküdt ebben a szobában, s továbbra is nagyon rosszul viselte, hogy őt, kb. 6 éves kislányt egyetlen szóra sem méltatják a fehér köpenyesek. A helyiségben két ágy volt. A másikon is egy súlyos beteg kislány feküdt, aki két évvel volt idősebb nála. A betegség olyan külsőt kölcsönzött neki, mintha egy szárnyak nélküli porcelánangyal lenne. Soha senki nem látogatta. Nem sokat tudtak beszélgetni egymással, mert nem volt erejük hozzá. De úgy feküdtek, hogy hosszasan egymás szemébe nézhettek, s ez a tartós szemkontaktus biztosította őket arról, hogy nincsenek egyedül. Szavak nélkül is értették egymást. Az önéletrajzíró pappíra vetette, hogy közben az ő egészségi állapota drámai fordulatot vett: nem tudott semmiről, s mintha mély, ájulásszerű álomba lett volna része. Amikor hirtelen felébredt, meglepődve látta, hogy törékeny lakótára ül az ágya szélén, s várakozva néz rá. Ezután egy csodálatos beszélgetésre került sor köztünk, mélyen érintő és mélyértelmű beszélgetésre. Az én porcelánangyalom közölte velem, hogy ezen az éjszakán itt hagy engem. Ekkor nagyon aggódni kezdtem, de így nyugtatott engem: 'minden rendben mondta rám már várnak az angyalok. Csodálatos, hogy eképp tudta ezt mondani, hogy így harcolhatta meg utolsó harcát egy közel 8 éves gyermek, akit soha senki nem látogatott. Volt valami a lelkében, amit az előbb megfelelő kifejezés híján gyermeki bölcsességnek neveztem. Vajon milyen lenne így elmenni: Rám már vár az Úr Jézus? Kübler-Ross leírja még a rövid és tömör beszélgetés utolsó töredékét is: Fontos, hogy tovább küzdj, meggyógyulsz mondta. Ezt örömmel hallottam, de aztán hirtelen megváltozott a hangulatom: És veled mi lesz? kérdeztem. Erre azt válaszolta, hogy az ő igazi családja már a másik oldalon van, és arról biztosított engem, hogy semmi okon sincs az aggodalomra. Egymásra mosolyogtunk, és utána mind a ketten csendesen elaludtunk. Kis barátnőm elutazásának a gondolata már nem nyugtalanított, már nem féltem, de ő sem. Olyan természetesnek látszott az, mint a naplemente és az azt követő holdfelkelte. Reggel láttam, hogy gyermeki barátnőm ágya üres. Az orvosok, nővérek egy szót sem beszéltek velem az ő elutazásáról, de én befelé mosolyogtam, mert emlékeztem mindarra, amit kis barátnőm a végső elutazása előtt rám bízott.
Szerző: számomra ismeretlen		  
 
0 komment , kategória:  Elgondolkodtató  
Csendes éj
  2014-11-24 10:34:21, hétfő
 
 
1818-ban vándorszínészek egy csoportja az osztrák Alpok kis városaiban és falvaiban előadásokat tartott. Egy este a színészek Salzburg közelébe, Obendorf kis falujába érkeztek, hogy a karácsonyi történet évenkénti előadását megtartsák. A terv szerint az előadást a St.Nicholas templomban szerették volna megtartani, viszont az orgona fújtatóját az egér megrágta, amit az előadás idejére nem tudtak megjavítani. Ezért az előadást egy magánlakásban mutatták be, amin Josef Mohr, a helyettes lelkész is részt vett. Mohr-ra a történet előadásának egyszerűsége és a színészek őszintesége olyan nagy hatást gyakorolt, hogy a karácsonyi történet igazi jelentőségén elkezdett elmélkedni.
Az előadás után Mohr a frissen esett hóban, egy kis hegyi ösvényen hazafelé ballagott. Letekintve az alatta elterülő kis falura, mély hatást gyakorolt rá a téli éjszaka ragyogó szépsége és magasztos csendje. Ahogy gondolatai az első Karácsonyra visszatértek, amikor az angyalok azon a szent éjen a félelemtől remegő pásztorokkal az örömhírt közölték, Mohr elméjében egy vers kezdett formálódni, ami így kezdődött: 'Csendes éj, szentséges éj'.
Hazaérkezve, a lelkész a költeményt gyorsan leírta. Nagyon örült volna, ha a verset a közelgő karácsonyi istentiszteleten elénekelhették volna, viszont az nem volt megzenésítve. Másnap Mohr a költeménnyel átsietett Franz Gruber-hez, jó barátjához, aki egyben a templom orgonistája volt. A hír szerint Mohr költeményét Gruber még aznap megzenésítette.
A kis templomban karácsony napján az összegyűlt híveknek Mohr és Gruber elénekelte az új éneket. Mivel addigra az orgonát még nem javították meg, Gruber az éneket gitáron kísérte.
Néhány héttel később az orgonajavító megérkezett a templomba. Amikor befejezte munkáját, Gruber leült az orgonát kipróbálni. Az első ének, amit az orgonán lejátszott, karácsonyi szerzeménye volt. Mivel az orgonajavítóra a szöveg és a dallam mély hatást gyakorolt, a zeneművet hazavitte alpesi falujába, ahol a tehetséges Strasser nővérek az éneket megtanulták, és a környéken elterjesztették.
A Strasser kvártett éneke szenzációt keltett, és a 'Csendes éj' kezdetű ének hamarosan Európa kedvenc karácsonyi énekévé vált. Az éneket azóta a világ sok nyelvére lefordították, magyarra valószínűleg a századforduló körül. Ennek a szép karácsonyi éneknek a szövege így hangzik:

Csendes éj! Szentséges éj!
Mindenek nyugta mély.
Nincs fent más, csak a szent szülepár,
drága kisdedük álmainál;
szent Fiú aludjál! Szent Fiú aludjál!

Csendes éj, szentséges éj!
Angyalok hangja kél;
halld a mennyei halleluját,
szerte zengi e drága szavát:
Krisztus megszületett, Krisztus megszületett!

Csendes éj! Szentséges éj!
Szív örülj, higgy, remélj!
Isten szent Fia hinti reád
ajka vigaszt adó mosolyát;
Krisztus megszabadít, Krisztus megszabadít!

(forrás: MERA - Antenna 2009/6)		  
 
0 komment , kategória:  Lélekemelő  
Oregánó olaj: Az alternatív gyógyászat egyik alapköve!
  2014-11-24 09:46:25, hétfő
 
  Az oregánó olajat már az ókori görögök is alkalmazták különböző betegségek gyógyítására, hisz a növény maga a természetes antibiotikum. Számos összetevőt tartalmaz: illóolajokat, mint például a timol, a borneol, valamint a karvakrol, amely a kiemelkedő antimikrobás hatásáért felel.

Összetevői közt megtalálhatók még a flavonoidok, melyek kiváló antioxidánsok, elősegítik a sejtek szabadgyökökkel szembeni védekezését. Az oregánó továbbá rozmaringsavat, szterolokat, A- és C-vitamint, valamint számos ásványi anyagot is tartalmaz. Ezek a hatóanyagok az oregánó olajban koncentráltan vannak jelen.

Az oregánó ugyanakkor erős antioxidáns és mikrobaellenes hatással rendelkezik.

Az oregánó olajat külsőleg és belsőleg egyaránt érdemes használni. Külső használata esetén alkalmazhatjuk bőrön, különböző fertőzések, sebek esetén, samponokhoz adhatjuk, de fog és fogínyvédelemre is használhatjuk, ha néhány cseppet öntünk a fogkefére.

Lábápolásra is kiváló, míg párologtatóba téve megtisztítja a levegőt a vírusoktól. Belső használata esetén csepegtessünk 4 cseppet egy kanál vízbe, vagy gyümölcslébe, és ezt ismételjük meg naponta három alkalommal.
filantropikum-oldalról		  
 
0 komment , kategória:  Gyógyító gyyümölcsök,teák,olaj  
A boldog herceg
  2014-11-23 16:58:36, vasárnap
 
  Egy oszlop tetején, magasan a város tetején állt a boldog herceg szobra. Tetőtől talpig arany borította vékony finom levelekben, két ragyogó zafír volt a szeme, s hatalmas rubint piroslott a kardja markolatán. Nem hiába csodálta mindenki. - Legalább olyan szép, mint egy szélkakas - jegyezte meg az egyik városi tanácsos, aki szerette volna, ha híre megy művészi ízlésének -, csakhogy nincs annyi haszna tette hozzá, nehogy az emberek azt higgyék, hiányzik belőle a gyakorlati érzék, mert az aztán nem hiányzott. - Bár olyan lennél mint a boldog herceg! - sóhajtott fel a józan anya, mert nyafogott neki a kisfia, hogy hozza le neki a csillagokat. - A boldog hercegnek még álmában sem jut eszében, hogy nyafogjon valamiért. - Örülök, hogy akad legalább egy lény a világon, aki tökéletesen boldog - dünnyögte a csalódott férfi, amint a csodálatos szobrot bámulta. - Olyan mint egy angyal - mondták az árva gyerekek amikor kiléptek a székesegyházból ragyogó skarlátvörös kabátban és tiszta fehér kötényben. - Honnan tudjátok? - kérdezte a számtantanár. - Sose láttatok angyalt. - Dehogynem, álmunkban - válaszolták a gyerekek, és a számtantanár összeráncolta a homlokát, és nagyon szigorú arcot vágott, mert nem helyeselte ha a gyerekek álmodnak.

Egy éjszaka elszállt a város fölött egy kis fecske. Társai már hat hete útnak indultak Egyiptomba, de ő hátramaradt, mert szerelmes volt a legszebb nádszálba. Még a kora tavaszon ismerkedett meg vele, amint egy nagy sárga pillét kergetett a folyó mentén, és a nádszál karcsú alakja úgy elbűvölte, hogy megállt és megszólította. - Szeresselek? - kérdezte a fecske, mert kedvelte az egyenes beszédet, mire a nádszál mélyen meghajolt. Így aztán a fecske újra meg újra körülrepülte a nádszálat, a szárnya meg-meg érintette és ezüstösen fodrozta a vizet. Ez volt a vallomása, és így udvarolt egész nyáron át. - Micsoda nevetséges kapcsolat - csivitelték a többi fecskék -, nincs a menyasszonynak pénze és túlságosan sok a rokona - és csakugyan, a folyót szinte elborította a nád. Azután beköszöntött az ősz, és a fecskék elröpültek. Távozásuk után a kis fecske nagyon egyedül maradt, és unni kezdte kedvesét. - Örökké csak hallgat - mondta -, és félek, hogy ingatag természet, mert szüntelenül kacérkodik a széllel. - És valóban, a nádszál a legkisebb szélre is a lehető legkecsesebben hajladozott. - Elismerem ugyan, hogy otthon ülő teremtés - folytatta a fecske -, én viszont szeretek utazni - szeressen hát utazni a feleségem is! - Eljössz- e velem? - kérdezte végül a nádszáltól, de ez csak a fejét rázta, annyira ragaszkodott az otthonához. - Hitegettél csak! - kiáltotta a fecske. - Indulok a piramisokhoz. Isten veled! - és elrepült.

Szállt, szállt egész nap, és estére megérkezett a városba. - Hol töltsem az éjszakát? - kérdezte. - Remélem, felkészültek a fogadásomra. Ekkor megpillantotta a szobrot az oszlop tetején. - Itt fogok megszállni - kiáltott fel -, pompás ez a hely, járja a friss levegő is. - És leereszkedett egyenesen a boldog herceg lába elé. - Arany a hálószobám - mondta magának halkan, amint körülpillantott, és aludni készült, de alig dugta a fejét a szárnya alá, rápottyant egy vízcsepp. - Milyen különös! - kiáltott fel. - Egyetlen felhő sincs az égen, tisztán ragyognak a csillagok és mégis esik. Bizony szörnyű az éghajlat itt Észak-Európában. A nádszál ugyan szerette az esőt, de csak puszta önzésből. Akkor ismét ráhullott egy csepp. - Mi haszna van egy ilyen szobornak, ha még az esőtől sem véd meg! - kérdezte. - Keresnem kell egy jó fedeles kéményt - és elhatározta, hogy továbbszáll. De mielőtt szétnyitotta volna a szárnyait, ráhullott a harmadik csepp. Ekkor felnézett és látta - de jaj, mit is látott? A boldog herceg szeme könnyben úszott, és a könnyek végigcsorogtak arany orcáján. És a holdfényben olyan gyönyörű volt az arca, hogy a kis fecskét elöntötte a szánalom. - Ki vagy te? - kérdezte. - Én vagyok a boldog herceg. - Miért sírsz akkor? - kérdezte a fecske. - Teljesen átáztattak a könnyeid. - Míg éltem és emberi szívem volt - felelte a szobor -, azt se tudtam, mi a könny, mert a Gondtalanság Palotájában laktam, ahova nem léphet be a szomorúság. Nappal a kertben játszottam társaimmal, este pedig a Nagy Teremben én nyitottam meg a táncot. A kertet magas fal vette körül, de nekem eszembe sem jutott megkérdezni, hogy mi van a falon túl, olyan szép volt odabenn minden. Az udvaroncaim boldog hercegnek neveztek, és én csakugyan boldog voltam, ha az öröm boldogság. Így éltem és így haltam meg. És most, hogy holt vagyok, ideállítottak olyan magasra, hogy látnom kell a város minden szörnyűségét és nyomorúságát, és bár a szívem ólomból van, mást sem csinálok, csak sírok. - Úgy, hát belül nem is arany? - jegyezte meg magában a fecske. De udvariasabb volt annál, semhogy kimondjon egy ilyen személyes természetű észrevételt. - Messze innen - folytatta mély, zengő hangon a szobor -, jó messze valamelyik kis utcában áll egy szomorú ház. Ablaka éppen nyitva van, és én egy asszonyt látok odabenn, amint az asztal mellett ül. Arca keskeny és megviselt, keze durva és vörös, telis-tele tűszúrással, mert az asszony varrónő. Golgotavirágokat hímez éppen egy atlaszruhára, amelyet a királyné legkedvesebb udvarhölgye visel majd a legközelebbi udvari bálon. A szoba sarkában, az ágyon betegen fekszik a kisfia. Lázas, és narancsot kér. De az édesanyja nem tud mást adni neki, csak vizet, s így a kisfiú sír. Fecském, fecském, kicsi fecském, nem vinnéd-e el neki a rubintot a kardom markolatából? Lábamat ehhez a talapzathoz erősítették, magam nem tudok mozdulni. - Engem várnak már Egyiptomban - mondta a fecske. - Társaim föl-le cikáznak a Nílus fölött, és beszélgetnek a nagy lótuszvirágokkal. Hamarosan elpihennek a nagy király piramisában. Ott fekszik a király is, festett koporsóban. Sárga vászonba burkolták, és bebalzsamozták fűszerekkel. A nyakában halványzöld jáde-lánc van, és a keze mint a száraz levél. - Fecském, fecském, kicsi fecském - mondta a herceg -, várhatnál-e még egy éjszakát, lennél-e a követem? A kisfiú olyan szomjas, és az édesanyja olyan szomorú. - Ha meggondolom, én nem is szeretem a fiukat - felelte a fecske. - Múlt nyáron, amikor a folyó mellett tanyáztam, volt ott két durva kölyök, a molnár fiai, akik unos-untalan kővel hajigáltak. Persze, nem találtak el, mi fecskék sebesebben repülünk annál, és az én famíliám különösen híres a gyorsaságáról, hanem azért ez tiszteletlenség volt. De a boldog herceg úgy elszomorodott, hogy a kis fecske megsajnálta. - Bár nagyon hideg van - mondta -, egy éjszakára mégis maradok és a követed leszek. - Köszönöm kicsi fecske - mondta a herceg. Így aztán a fecske kicsípte a nagy rubintot a herceg kardjából és a csőrébe fogva a tetők fölé emelkedett. Elszállt a székesegyház tornya mellett ahol az angyalok fehér márványszobrai állnak. Elsuhant a palota fölött, és hallotta a tánc dobogását. Egy szép fiatal lány épp akkor lépett ki az erkélyre szerelmesével. - Milyen csodálatosak a csillagok - mondta a férfi -, és milyen csodálatos a szerelem hatalma. - Remélem, hogy idejében elkészül a ruhám az udvari bálra - felelte a lány -, golgotavirág-hímzést rendeltem rá, de a varrónők olyan lusták. A fecske átsuhant a folyó felett, és látta a hajó-árbocokon lengő lámpásokat. Elszállt a gettó fölött és látta, amint az alkudozó öreg zsidók rézserpenyőben méregetik a pénzt. Végül elérkezett ahhoz a szomorú házhoz és benézett. A kisfiú lázasan hánykolódott az ágyban, anyját pedig a fáradságtól elnyomta az álom. Beröpült hát a szobába, és letette az asztalra, az asszony gyűszűje mellé a nagy rubintot. Aztán gyengéden körülrepülte az ágyat, és szárnyával legyezgette a kisfiú homlokát. - Milyen jó hűvös van - mondta a kisfiú -, most már megfogok gyógyulni - és édes álomba merült. Akkor a fecske visszaszállt a boldog herceghez és elmondta mit végzett. - Furcsa - jegyezte meg -, csöppet se fázom - pedig meglehetősen hideg van. - Mert jót cselekedtél, azért - mondta a herceg. A kis fecske elgondolkozott ezen és aztán elaludt. A gondolkozás ugyanis mindig elálmosította.

Hajnalban elszállt a folyóhoz, és megfürdött. - Milyen rendkívüli jelenség - mondta a madártan professzora, amikor áthaladt a hídon. - Fecske télen! - És hosszú levelet írt erről a helybeli újságnak. Nagy feltűnést keltett vele, mert teletűzdelte olyan szavakkal, amelyeket senki sem értett. - Ma este indulok Egyiptomba - mondta a fecske, és előre örült az elkövetkezendőknek. Meglátogatta sorra a műemlékeket, és sokáig elüldögélt a templomtorony csúcsán. Amerre csak megfordult, a verebek felcsiripeltek. - Nocsak egy előkelő idegen - mondogatták egymásnak. S így aztán a fecske nagyon jól érezte magát. Amikor felkelt a hold, visszarepült a boldog herceghez. - Nem üzensz semmit Egyiptomba? - kiáltotta. Nyomban indulok - Fecském, fecském, kicsi fecském - mondta a herceg -, maradj velem még egy éjszakára. - Várnak már Egyiptomban - felelte a fecske. - Társaim holnap továbbrepülnek a második vízeséshez. Víziló hűsöl ott a sás között, és hatalmas gránit trónuson ül Memnon isten. Egész álló éjszaka a csillagokat bámulja, és amikor a hajnalcsillag feltűnik az égen, kiszakad belőle az örömkiáltás, és aztán megint elnémul. Délben sárga oroszlánok járnak inni a vízpartra. Szemük zöld, mint a legzöldebb berill, és ordításuk túlharsogja a vízesés zuhogását. - Fecském, fecském, kicsi fecském - mondta a herceg - messze, messze a város túlsó szélén, látok egy fiatalembert a padlásszobában. Asztala teli van kéziratokkal, föléjük hajlik, és mellette egy talpas pohárban hervadó ibolyák. Haja barna és hullámos, az ajka piros mint a gránátalma, a szeme nagy és álmodozó. A darabját szeretné befejezni a színigazgató számára, de nem tud írni, mert nagyon fázik. Kandallójában nincsen tűz, és az éhség elgyengítette. - Itt maradok még egy éjszakára - mondta a fecske, mert igazán jó szíve volt. - Vigyek neki is egy rubintot? - Sajnos nincs több rubintom - mondta a herceg -, nincs egyebem már, csak a két szemem. Ritka zafírból való, ezer évvel ezelőtt hozták őket Indiából. Vájd ki az egyiket, s vidd el neki. Majd eladja az ékszerésznek, eleséget és tüzelőt vesz érte és befejezi a darabját. - Drága herceg - mondta a fecske -, én ezt nem tudom megtenni - és sírva fakadt. - Fecském, fecském kicsi fecském - mondta a Herceg -, tedd ahogy parancsoltam. A fecske hát kivájta a herceg fél szemét, és repült a diákhoz a padlásszobába. Nem is volt nehéz bejutnia, mert a háztetőn lyuk tátongott, s azon besurranhatott egyenest a szobába. A fiatalember éppen tenyerébe temette az arcát, s meg sem hallotta a szárnyak suhogását, de amikor feltekintett, ott találta a gyönyörű zafírt a hervadt ibolyákon. - Mégiscsak megbecsülnek - kiáltott fel -, ezt valamelyik tisztelőm küldte! Most már befejezhetem a darabomat - és sugárzott a boldogságtól.

Másnap a fecske elrepült a kikötőbe. Megült egy nagy hajóárboc csúcsán, és elnézte, hogyan emelik ki a tengerészek köteleken a hatalmas ládákat a hajó gyomrából. - Húzd meg! - kiáltották, valahányszor egy-egy láda előbukkant. - Megyek Egyiptomba - kiáltotta a fecske, de senki sem törődött vele, s így aztán amikor felkelt a hold, visszaszállt a boldog herceghez. - Búcsúzni jöttem - szólt fel hozzá. - Fecském, fecském, kicsi fecském - mondta a herceg -, maradj velem még egy éjszakára! - Tél van - felelte a fecske -, nem sokára itt a fagy, lehull a hó. Egyiptomban a zöld pálmafákra melegen tűz a nap, az iszapban krokodilusok feküsznek és tunyán bámulnak a világba. Társaim fészket raknak Baalbek templomában és turbékolva figyelik őket a rózsaszín és fehér galambok. Drága herceg, elhagylak, de sohasem foglak elfelejteni, és tavasszal, visszafelé szállva majd hozok neked két szép drágakövet azok helyett, amelyeket elajándékoztál. A rubint pirosabb lesz, mint a piros rózsa, és a zafír kék lesz, akár az óceán. - Odalenn a téren - mondta a boldog herceg - álldogál egy gyufaárus kislány. A gyufáit beleejtette a csatornába, s tönkrementek az utolsó szálig. Az apja megveri, ha nem visz haza pénzt, és most sírdogál szegény. Nincs se cipője, se harisnyája, és a feje is fedetlen. Vájd ki a másik szememet, add oda neki, és nem veri meg az édesapja. - Itt maradok még egy éjszakára - mondta a fecske -, de nem vájhatom ki a szemedet, mert akkor megvakulsz. - Fecském, fecském, kicsi fecském - mondta a herceg -, tedd ahogy parancsoltam. Kivájta hát a fecske a herceg másik szemét, és elrepült vele. Elsuhant a gyufaárus kislány mellet, és beleejtette a követ a tenyerébe. - De gyönyörű üvegcserép! - kiáltott fel a kislány, és nevetve hazafutott. A fecske pedig visszaszállt a herceghez. - Most már vak vagy - mondta -, így hát veled maradok örökre. - Nem, kicsi fecském - mondta a szegény herceg -, menned kell Egyiptomba. - Örökre veled maradok - mondta a fecske, és elaludt a herceg lábánál. Másnap pedig a vállára telepedett, és arról mesélt neki, mi mindent látott ő idegen országokban. Mesélt a piros íbiszekről, amelyek hosszú-hosszú sorokban álldogálnak a Nílus partján és csőrükbe kapják az aranyhalakat. Mesélt a szfinxről, amely olyan öreg, mint maga a világ, a sivatagban él, és tud mindent. Mesélt a kalmárokról, akik lassan lépkednek a tevéik oldalán és borostyán láncot visznek a kezükben. Mesélt a hold-hegyek királyáról, aki fekete, akár az ébenfa, és egy nagy kristály az istene. Mesélt az óriás zöld kígyóról, amely egy pálmafán alszik, és húsz papja mézeskaláccsal eteti. Mesélt a törpékről, akik a nagy tavon óriás leveleken hajóznak, és örökös háborút vívnak a lepkékkel. - Drága kicsi fecském - mondta a herceg -, csodálatos dolgokat mesélsz nekem, de nincs csodálkozni valóbb az emberi szenvedésnél. Nincs nagyobb titokzatosság mint a nyomorúság. Repülj végig a város felett, kicsi fecske, és meséld majd el nekem, mit láttál. Így a fecske végigrepült a város felett, és látta, hogy a gazdagok szép házaikban boldogan vigadoznak, míg a koldusok ott üldögélnek a kapuk előtt. Berepült a sötét sikátorba, és belenézett az éhező gyerekek fehér arcába, amint közömbösen bámulták a fekete utcát. Egy híd boltíve alatt, két kisfiú feküdt, szorosan egymás karjában, hogy meg ne dermessze őket a hideg. - Jaj de éhesek vagyunk! - mondták. - Itt nem alhattok! - kiáltott rájuk az őr, s a két kisfiú nekivágott az esőnek. Aztán a fecske visszarepült, s elmondta a hercegnek, mit látott. - Beborítottak arannyal - mondta a herceg, fejtsd le rólam levelenként, és add a szegényeimnek. Az élők azt képzelik, hogy az arany boldogságot hoz rájuk. - A fecske lecsipegette hát az arany levélkéket, egyiket a másik után, míg a boldog herceg tetőtől talpig kopott nem lett és szürke. És az arany levélkéket, egyiket a másik után, mind a szegényeknek vitte, és a gyermekek arca kipirosodott tőle. Nevetésük, játszadozásuk felverte az utcát. - Van már otthon kenyerünk! - kiáltották. Akkor lehullott a hó, s a hóra jött a fagy. Az utcák mintha ezüstből volnának, úgy csillogtak és ragyogtak. A házak ereszéről hosszú jégcsapok lógtak, megannyi kristály-tőr, az emberek pedig mind bundába bújtak, és a kisfiúk piros sapkában korcsolyáztak a jégen.

A szegény kicsi fecske egyre jobban és jobban fázott. De annyira megszerette a herceget, hogy nem akarta elhagyni. Felcsipegette a morzsákat a pék ajtaja előtt, amikor a pék nem látta, és a szárnyaival csapkodott, hogy felmelegedjék. Végül érezte, hogy nem sokára meghal. Már csak annyi ereje maradt, hogy utoljára rászállhatott a herceg vállára. - Isten veled, drága herceg - suttogta -, ugye megengeded, hogy megcsókoljam a kezedet! - Örülök, kicsi fecském, hogy végre mégis elindulsz Egyiptomba - mondta a herceg -, túlságosan hosszan időztél itt, de inkább az ajkamat csókold meg, mert szeretlek. - Nem Egyiptomba indulok - mondta a fecske. - A halál házába megyek. És a halál, ugye, az álom testvére? Azzal ajkon csókolta a boldog herceget, és holtan hullott a lábai elé. Ebben a pillanatban furcsa roppanás hangzott a szobor belsejéből, mintha valami eltört volna. S csakugyan, az ólomszív kettéhasadt. Szörnyen kemény volt a fagy, annyi bizonyos. Másnap kora reggel, a polgármester a városi tanácsosok kíséretében átsétált a téren. Ahogy elhaladtak az oszlop mellett, a polgármester feltekintett a szoborra. - Uram Isten! De ütött-kopott ez a boldog herceg! - mondta. - Ütött-kopott, de még mennyire! - harsogták a városi tanácsosok, akik mindig egyetértettek a polgármesterrel és felkapaszkodtak a szoborhoz, hogy megnézzék közelebbről. - Kiesett a rubint a kardjából, eltűnt mind a két szeme, és aranyos külsejét is elvesztette - szolt a polgármester -, hiszen koldusabb már a koldusnál! - Koldusabb már a koldusnál! - ismételték a tanácsosok. - És itt meg éppenséggel egy halott madár hever a lábánál! - folytatta a polgármester. - Csakugyan legfőbb ideje rendeletben szabályozni, hogy a madaraknak tilos itt meghalniuk. És a városi írnok feljegyezte a javaslatot. Így aztán lebontották a boldog herceg szobrát. - Mivel hogy nem szép, nem is hasznos többé - jelentette ki a művészetek egyetemi professzora. Azután megolvasztották a szobrot a kemencében, és a polgármester egybehívta a városi tanácsot, hogy elhatározzák mi történjék az érccel. - Természetesen új szoborra van szükségünk - mondta -, és legyen az az én szobrom. - Az én szobrom - mondta mindegyik városi tanácsos és civakodni kezdtek. És amikor utoljára hallottam felőlük, még egyre civakodtak.
- Milyen különös - mondta a munkavezető az öntőműhelyben. - Ez a meghasadt ólomszív nem olvadt meg a kemencében. Ki kell hajítani. És kihajította a szemétdombra, ahol már ott feküdt a halott fecske is.

- Hozd el nekem a városból azt a két dolgot, ami a legértékesebb - mondotta az Úr egyik angyalának. És az angyal elhozta az ólomszívet és a holt madarat. - Jól választottál - szólt az Isten -, mert ez a kismadár örökké énekelni fog az én paradicsomkertemben, és a boldog herceg az én aranyvárosomban dicsőít majd engemet.
Szerző: Wilde, Oscar		  
 
0 komment , kategória:  Lélekemelő  
A lelkész úr bogara
  2014-11-23 16:52:36, vasárnap
 
 
Egyszer, amint éppen keresztülmegyek Essen városán, két férfi áll a járdán, nyilván bányászok.
Amint közelebb érek, az egyik köszön:
- Jó napot, lelkész úr!
Odalépek hozzá:
- Ismerjük egymást?
Ekkor nevetve odaszól társának:
- Ez Busch lelkész. Egész rendes fiú!
- Köszönöm - mondom.
Így folytatja:
- Csak sajnos, van egy bogara!
Felháborodva csattanok fel:
- Micsoda? Egy bogaram? Miféle bogaram?
Ekkor elismétli:
- Valóban, a lelkész úr egészen rendes fiú! Csak folyton Jézusról beszél!
- Ember! - kiáltom örömmel - ez nem bogár! Száz év múlva maga már az örökkévalóságban lesz, és akkor minden attól függ majd, hogy megismerte-e Jézust. Tőle függ, hogy a pokolban, vagy a mennyben lesz-e. Mondja, ismeri Jézust?
- Látod - fordul nevetve társához -, már megint kezdi...

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
(részlet a Jézus a mi sorsunk c. könyvből)Szerző: Wilhelm Busch		  
 
0 komment , kategória:  Elgondolkodtató  
A pofon
  2014-11-23 16:39:49, vasárnap
 
 
G.F.Dempster, híres angol író és igehirdető írja egyik könyvében:

Vasárnap délután történt. London egyik legszegényebb negyedében egy nagy összejövetelen kellett beszélnem. Ha férfiakhoz szólok, gyakran gondolok a feleségükre is. Így történt, hogy igehirdetésem közben hirtelen ötlettől vezérelve a következőket mondtam:
- Férfiak! Most egy pillanatra eltérnék a témánktól és személyes tanácsot szeretnék adni. Ma határozzátok el, hogy az összejövetel után kivételesen egyenesen hazamentek. És miközben otthon a teát isszátok, jól nézzétek meg a feleségeteket és próbáljátok meg olyannak látni, amilyen akkor volt, amikor elkezdtetek udvarolni neki. Utána kerüljétek meg az asztalt és csókoljátok meg!

Majd folytattam a beszédemet és nem gondoltam többet a jószándékú tanácsra.
Egészen a legutóbbi napokig.
Nemrégen ugyanis épp az irodám felé tartottam, amikor az utca túloldalán egy férfit láttam meg, aki élénken integetett felém. Vártam, amíg át tudott jönni a zebrán.
- Uram - mondta komoly hangon - szép kis ügybe kevert.
- Én? Magát?
- Igen, ön!
- De hiszen én nem is ismerem. Kicsoda ön tulajdonképpen?
- Annak semmi köze a dologhoz, hogy ki vagyok. De szép kis históriába kevert.
- De hogyan? Miért?
Még mindig halálosan komolyan nézett rám:
- Nem emlékszik, hogy mit mondott West Hamben a férfiösszejövetelen? - kérdezte.
- Dehogynem.
- Jó, én is ott voltam, és nem emlékszik már, hogy mit mondott?
Gondolkoztam.
- Azt hiszem, hogy Isten szeretetéről beszéltem.
- Igen. És nem emlékszik már, hogy még mit mondott?
Ez már nem jutott eszembe, és meg is mondtam neki.
- Nem emlékszik, hogy azt mondta, menjünk egyenesen haza és jól nézzük meg a feleségünket?
- Ja, igen, most jut eszembe, de ez okozta volna a bajt?
- Igen, ugyanis megtettem.
- És mi történt?
- Először még valamit el kell mesélnem önnek. Tehát amikor kijöttünk az összejövetelről, egy páran ott ácsorogtunk és azt mondtuk, hogy igaza van, otthon kell elkezdeni. Nem mondtam a többieknek, mit határoztam el, de azt gondoltam, hogy hazamegyek és megteszem, amit mondott. Tehát ahelyett, hogy még sokáig beszélgettünk volna, mint általában, és a beszédet és az igehirdetőt kritizáljuk, rögtön hazamentem, és amikor hazaértem, a tea már kész volt. Tehát leültem és jól megnéztem a feleségemet. Uram, micsoda megrázkódtatás! Megpróbáltam ugyanis elképzelni, milyen csinos volt akkoriban, amikor elvettem feleségül. Sok mindent ígértem neki, és keveset vagy semmit nem tartottam meg belőle. 14 éven keresztül csak csalódások, gondok, szegénység és munkanélküliség jutott neki velem együtt, és sok szívtelenséget is kapott tőlem. Mindez nyomot hagyott az arcán, ezért döbbentem úgy meg.
- És - kérdeztem - mi történt aztán?
- Aztán felálltam, megkerültem az asztalt és megcsókoltam. De ő csak hátrált, és pofonütött.
- És mit tett ön?
- Uram, ebben a pillanatban eszembe jutott, hogy egy másik alkalommal azt mondta, hogy tartsuk oda a másik arcunkat is, ezért mégegyszer negcsókoltam. Még egy pofont kaptam és feleségem így szólt: Mi történt veled? Megpróbáltam elmondani, mit mondott nekünk az összejövetelen - mindenre már nem emlékeztem, de a gyerekek is hallották, és most el akartam önnek mondani. Újra elkezdtük szeretni egymást, az egész család. A kicsik most újra járnak vasárnapi iskolába, és a feleségemmel mi is olyanok vagyunk, mint a gyerekek, mert mindketten szeretjük Istent. Uram, jó tudni, hogy Isten megbocsátott, és mi is megbocsátottunk egymásnak. Biztosíthatom, szükségem volt rá, mert jó asszony a feleségem.

Ezt a történetet három oldalról hallottam, az apától, az anyától és a legidősebb fiútól. Kikérdeztem a gyereket a részletekről, és elmesélte, hogy amikor apja 'sokkot' kapott, az első hatás hihetetlen csodálkozás volt.
- Még sohasem láttam, hogy az apám megcsókolja anyámat. Egyszerűen nem akartam elhinni. Nem tudtam, mi történt vele. De amikor anyám pofonütötte, és ő nem ütött vissza, majd hanyattestem.
Megdöbbenését meg tudtam érteni.
- Igen? És utána mit gondoltál?
- Tudja, hallottam, hogy mit mondtak, és ha már akkor megtettem volna, amit ma megtettem (szívét és életét egészen komolyan Istennek adta), akkor, azt hiszem, nagyon sok keserűséget megspórolhattam volna magamnak.
(Ez egy 13 éves gyerek filozófiája, akit Isten Szent Szelleme megvilágosított.)

(Evangéliumi életképek c. könyvből)
  
 
0 komment , kategória:  Lélekemelő  
     2/9 oldal   Bejegyzések száma: 82 
2014.10 2014. November 2014.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső
Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 82 db bejegyzés
e év: 1742 db bejegyzés
Összes: 8743 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1043
  • e Hét: 3259
  • e Hónap: 5154
  • e Év: 55945
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.