|
 2/8 oldal 
|
Bejegyzések száma: 72
|
|
|
|
|
|
2014-08-23 15:59:09, szombat
|
| |
| |
Dsida Jenő
Sohasem tudom meg
Csak pihenek egy kicsit a gesztenyefa
virághullása alatt, a méhek bódító
zümmögésében, mert megfáradtam és
szédít az álom és ég a szemem.
Vándortarisznyám mellettem nyugszik,
minden ág meghajlott és letört alatta,
felsebezte vállamat, most itt pihen
oldalam mellett és nézem sokáig:
Nem tudom, mi van benne, valami
megbízatás, világokat rendítő titok
lezárva s lepecsételve hét pecséttel.
Vagy csak iromba gyémánt, súlyos aranytömb,
talán csak ólom és fekete szikla,
mit tudom én, - nekem el kell vinnem
és át kell adnom fáradtságos vándor-útam
végén. Akkor egy mosollyal elbocsátanak
pihenőre és soha, soha sem tudom meg:
mit hurcoltam egy életen keresztül.
1930 |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Dsida Jenő |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2014-08-23 10:10:11, szombat
|
| |
| |
"Egyszer volt, hol nem volt, valahol a tengerben, mondjuk, a Capri-öbölben egy hullám, amelyik beleszeretett a sziklába. Mindig körülötte fodrozódott, csókolta éjjel-nappal, fehér habkarjával ölelte. Sóhajtozott, zokogott, könyörgött, hogy legyen az övé, és addig ostromolta szerelmével, míg lassan-lassan alámosta a szikla ellenállását, és egy szép napon, mert nem bírta tovább, a szikla megadta magát, és a hullám karjába omlott. (...) És akkor a szikla, a körülrajongott, az imádott, az annyira áhított szikla nem létezett többé. Egy kődarab hevert csupán a mélyben, a tengerfenéken. A hullám úgy érezte, megcsalták, rászedték, és hamarosan másik sziklát keresett magának."
- Erich Maria Remarque |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek,idézetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2014-08-22 17:57:34, péntek
|
| |
| |
Azok az emberek bántanak folyamatosan másokat, akik boldogtalanok. A legreménytelenebb boldogtalanok... akik már beletörődtek helyzetükbe.
Jusson eszedbe, amikor újra és újra próbálnak sebet ejteni rajtad: akivel szemben állsz, a hangos és indulatos szavak mögött, egy elveszett ember. Aki belül küszködik. Hazamegy, és azt érzi, utál mindenkit, és ez az érzés szüntelenül feszegeti mellkasát, ki akar robbanni!
Akik gyűlölik az embereket és a Világot, azokat nagyon sokszor összetörték... és ezt a fájdalmat nem tudták kezelni, képtelenek voltak elengedni vagy továbblépni belőle.
Nem tudtak megbocsátani és szépen lassan pontosan olyanokká váltak, akik ilyenné tették őket... A körforgás beindult.
Így hát dühöngnek... életük végéig, és sokszor észre sem veszik, hogy az, akit a legjobban gyűlölnek, nem más, mint saját maguk. Éppen azért, mert képtelenek voltak megoldást találni erre a megsemmisítő érzésre... míg azt látják, hogy sokan annyi csalódás után is tudnak még mosolyogni. Ők érzelmileg már más szinten járnak.
Jobb az ilyen emberek sértései mellett elsétálni, tudva, hogy minden észérv felesleges, és tudva azt is, hogy nélkülünk is épp elég felkelniük és minden nap megküzdeniük saját magukkal.
A megbocsátás, az egyik legnehezebb és legfontosabb lecke, mert e nélkül minden, amit a boldogságunkért tettünk, hiába való volt. Hiszen sérülni mindig fogunk, ezt nem kerülhetjük el biztosan soha. Az viszont, csakis rajtunk múlik, hogy benne ragadunk, cipeljük magunkkal vagy felszabadítjuk a lelkünket a keserűség terhe alól, elengedjük, és hagyjuk messzire szállni, mint egy léggömböt...
Manna OWell
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek,idézetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2/8 oldal
|
Bejegyzések száma: 72
|
|
|
|
2014. Augusztus
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
72 db bejegyzés |
| e év: |
975 db bejegyzés |
| Összes: |
12857 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 23
- e Hét: 1063
- e Hónap: 4284
- e Év: 30412
|
|
|
Offline
