|
 2/6 oldal 
|
Bejegyzések száma: 59
|
|
|
|
|
|
2015-10-28 20:30:22, szerda
|
| |
| |
Az utolsó táltos
Magyar monda, Wass Albert nyomán
Badacsony vén hegyén, a Balaton kék vize fölötti bazaltszikláinak üregeiben, barlangjaiban sok-sok száz évvel ezelőtt itt rejtőzködtek az Öreg Ősten utolsó hűséges szolgái és ide menekült az utolsó magyar táltos is. Sok éven keresztül élt itt barlangokban, bújdokolva a papok és német-bizánci lovagok elől. Rejtekhelye feltáratlan maradt és az Öreg Ősten hű szolgájára senki sem talált rá.
A táltos már nagyon megöregedett, elhatározta, hogy elhagyja Badacsony hegyének hű védelmét és a nyugati gyepük világát elhagyva biztonságos helyre megy.
Egy szép, napsütéses téli reggel elhagyta búvóhelyét és elindult, át a Balaton vastag jegén, gyalog, nyugodtan, békésen. Tarisznya vállán, őseitől örökölt módon elkészített szárított hús és pogácsa, tűzgyújtó szerszáma. A hóna alatt vitte kincsét, amit élete árán sem adna, cserzett bőrbe csomagolva.
A tihanyi apátság őrszeme a tó jegén meglátta a magas szikár öregembert és riadóztatta a zsoldosokat. Szemük előtt lebegett a veszprémi Gerhard úr által kihirdetett vérdíj.
A tihanyi zsoldosok állig fegyverzetben, csörömpölve eredtek az öreg táltos nyomába.
Az öreg hallotta, de nem fordult hátra. Ha táltos lován lenne, akkor nem érnék utol! De az öreg nem gyorsított, nem fordult meg, csak ment és ment a saját nyugodt, biztos tempójában. Tudta, hogy élete Isten kezében van és nem ember szándékában.
A távolság csak csökkent és csökkent az üldöző zsoldosok és az öreg táltos között. Az Öreg Ősten nem hagyta cserben hűséges szolgáját, hatalmas recsegéssel, ropogással beszakította a Balaton jegét a zsoldosok alatt, kik mind odavesztek. Az öreg biztos léptekkel ment tovább! ,,Hála néked és áldás, vizeknek Ura!" mormogta.
A nép hálából emlékezik az Öreg Táltosra, a jég ma is sokszor megreped, és ezt azóta rianásnak nevezik.
Aznap halászok adtak szállást, ételt, de az öregnek tovább kellett mennie, Keletnek. Tavaszra az Alföldet is elérte, ott a pusztai népek, testvérként vendégelték meg. Marasztalták, de az öregnek tovább kellett mennie, Keletnek. Szíve húzta, csak húzta.
Elérte Erdély hegyeit. Melegség öntötte el, de lábai és teste nem bírta, összeesett. Egy kunyhóban tért magához. Egy asszony hajolt fölé.
- Ki vagy te, asszony? - kérdezte az öreg táltos.
- Látó vagyok, népünket gyógyítom, anyámtól tanultam - felelte a rimaasszony.
Az öreg féltette az asszonyt, mert úgy tudta, boszorkánynak kiáltják és elégetik. De a rimaasszony megnyugtatta :
- Régen nem, Kálmán király törvénybe iktatta, hogy boszorkányok nincsenek!
Az öreg megnyugodott, majd hozzátette :
- Áldja őt a Magyarok Istene!
Az öreg táltos békében maradhatott így a rimaasszonynál tavaszig.
De az öregnek mennie kellett, át Erdélyen, a Maros völgyén. Ment patak partján, hegygerincen, míg nem a hegyek és a fák az Égig nem értek. Ez Székelyföld! Az öreg táltos hazaért!
Az öreg táltos pár évig élt a székelyek között. Észre sem vette, hogy ősi hitét, vallását ismerik a Székelyek, akik nem felejtenek és hittérítő kereszténység nem térítette el őket. Őrzők voltak ők. Ősi szokás szerint bocsánatot kértek a fától mikor kivágták, s állattól mikor elejtették. Áldomást ittak, az első loccsantást az Anyaföld kapta, a tüzet földdel oltották el. Ismerték őstörténetünket, megőrizték rovásírásunkat. Vasárnaponként lementek fa templomaikba hogy a szeretet vallása szerint hallgassák Jézus cselekedeteit. Az Öreg Őstenük mindannyiukat egyformán szereti.
Az öreg táltos érezte, hogy hívja magához az Öreg Ősten. Kiválasztotta a Székelyek közül a legrátermettebbet, a legbölcsebbet, a legbátrabbat.
Felvitte a Székelység legmagasabb hegyére, minél közelebb Őstenéhez. Alattuk a fenyvesek, patakok, rónák, a dolgos magyar népek. Lábuk ősi földön, fejük az Égben. Ketten voltak, az Öreg Őstenen kívül senki sem hallotta szavaikat, senki sem láthatta őket.
Az öreg táltos lassú, nehézkes mozdulatokkal kicsomagolta a cserzett bőrbe tekert titokzatos tárgyat. Nem szólt, némán, nyugodtan tette. Egy kardot vett elő, markolata aranyból, pengéje fényes mint a nap. Ősi rovásírás rajta.
- Isten kardja! - kiáltott fel a Székely, ki ismerte a rovásokat.
- Géza fejedelem úr óta őrizzük, sok elődöm életével fizetett érte, de rejtekhelyét nem árultuk el.
Az öreg Táltos átadta Isten kardját a Székelynek, azzal, hogy minden évben egyszer a magas hegyre vigye fel, ott bontsa ki, tisztogassa meg és csavarja tiszta ruhába, hogy ha pedig az ő ideje is lejár, gondoskodjon új őrzőről.
A Székely átvette a kardot, fejet hajtott, és így szólt:
- Esküszöm az élő Egyistenre, a napra, a holdra, a vizekre, a szelekre a szent földre, hogy Isten Kardját életem árán is megőrzöm. Földanya ne fogadja be testemet, Vízapa lökjön ki magából, lelkem legyen átkozott, ha esküm megszegem.
Így volt ez évszázadokon át. A Székely nép azóta sokat szenvedett, de Isten kardjának gondját viselik. Esküjüket őrzőről őrzőre elmondják, pontosan úgy, ahogy azt az első őrző székely tette.
Isten kardja ma is ott van náluk, az utolsó Táltos akaratának eleget téve. Egy székely, ismeretlenül, névtelenül egy évben egyszer eltűnik székelység legmagasabb hegyén, hogy eleget tegyen fogadalmuknak.
Minden őrző tudja az utolsó táltos búcsúszavait:
,,Isten kardja csak akkor csillog majd újra és vezeti győzelemre megint a Hunok és Magyarok ivadékait, amikor egyek lesznek újra, mint a hajdani időkben, egy szándék, egy akarat, egy cselekedet, Öregisten parancsa szerint".
Wass Albert: Az utolsó magyar táltos
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Wass Albert |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-10-28 20:20:42, szerda
|
| |
| |
Szandi - BÚCSÚZNUNK KELL
Szövegírók: Valla Attila
Zeneszerző: Bogdán Csaba
Dalszöveg
Búcsúznunk kell,
Bár szívünk még hajt-,
Mért' félnél,hidd el:
Van másik part.
Nincs könnyed már,
Elhullt mind, mégis fáj-,
Elfogy az út, van határ...
Nézz szét, csoda a lét!
Árny és fény, örök ellentét.
Téged vár föld és ég,
Érzed már: fogy az út, mégis szép...
Légy jó vendég!
Búcsúznunk kell,
Bár vágyunk még tart-,
Képzeld el, szívvel,
Van másik part.
Nem kell, hogy félj,
Minden lélek testvér-, 
Mindegyik út hazatér...
Nézz szét, csoda a lét!
Árny és fény, örök ellentét.
Téged vár föld és ég,
Érzed már: fogy az út, mégis szép...
Légy jó vendég!
Úúú...
Nézz szét, csoda a lét!
Árny és fény, örök ellentét.
Téged vár föld és ég,
Érzed már: fogy az út, mégis szép...
Légy jó vendég!
Búcsúznunk kell,
Mind távozunk majd-,
Vár ránk egy új hely,
Van másik part.
Nem kell, hogy félj,
Fényünk mindent túlél-,
Nem bánthat már szó, vagy szél...
Nézz szét, csoda a lét!
Árny és fény, örök ellentét.
Téged vár föld és ég,
Érzed már: fogy az út, mégis szép...
Légy jó vendég!
Búcsúznunk Kell
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Mindenszentek, halottak napja |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-10-28 18:00:04, szerda
|
| |
| |
A ÁRTOK TÁMOGATOTTSÁGA 2015 OKTÓBERÉBEN A TÁRKI MÉRÉSE SZERINT
Óriásira nőtt a Fidesz-KDNP előnye a riválisaival szemben - derült ki a Tárki legfrissebb felméréséből. A kormánypártok a biztos szavazó pártválasztók körében 32 százalékponttal vezetnek a második helyezett Jobbikkal szemben.
Jelentősen megnőtt a kormánypártok népszerűsége az elmúlt negyedévben, miközben az MSZP támogatottsága érzékelhetően csökkent, a többi párté pedig lényegében változatlan. A szocialista párt azonban nem csupán veszített a népszerűségéből, hanem az ezredforduló óta futó adatsor tanúsága szerint
soha nem volt még ilyen alacsonyan!
- derült ki a Tárki Társadalomkutatási Intézet Zrt. legfrissebb, októberi pártpreferencia-kutatásából.
A pártok támogatottsága 2015 októberében a Tárki mérése szerint
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Média |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-10-27 19:15:21, kedd
|
| |
| |
UTAZÁS A VILÁG KÖRÜL
Mottó:
"OTTHONUNK A FÖLD!"
Egy fantasztikus Link!
Ingyen utazás a világban...
Több országba eljuthatsz, és megismerheted a képeken keresztül
Érdemes elindulni , legalább így bejárni , megcsodálni azt, amit egy emberi élet során lehetetlen.
Fantasztikus felvételek a Világ gyönyörű részeiről - Idilli képek egy gyönyörű bolygóról!
LÁSSUNK VILÁGOT!
Klikk a Linkre, és már nyílik a Világ minden csodájával
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Világjárók |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-10-26 21:35:12, hétfő
|
| |
| |
Wass Albert: MIKOR A BUJDOSÓ AZ ISTENNEL BESZÉL
Uram, én nem tudom az igazságot
miképpen osztogatod ezután,
hogy mindenkinek bár maréknyi jusson:
Annyit tudok csak: esztendeje immár,
hogy végigdúlt a vihar otthonunkon.
Tudnod kell Uram, hisz mindent tudó vagy:
nem akartunk mi semmi mást, csak élni.
Szántani, vetni és remélni
Szántani, vetni és remélni
jó munkáért vidám aratást.
Nem imádkoztunk sokat, az igaz.
De szerettük a világodat, Uram,
ahogy megadtad: gondokkal telítve,
búval és örömmel fűszerezve,
a tövisek között egy-egy virág...
szép volt Uram, jó volt a világ.
Szerettük a patakodat, mely zengve
selyempartok közt vígan szökdösött.
A szellőt, ahogy hegyeidről este
virágillattal megrakódva jött.
Hajnalodat, amikor bokrétásan
felkacagott az ablakunk alatt.
Szerettünk minden bokrot, fát, virágot,
pillangót, felhőt, madarat...!
Apánk kezét. Anyánk mosolyát.
Kisgyermekünk első kacaját.
A csókot, ahogy lányajkon kigyúlt.
A vágyat, mikor fellegekbe nyúlt,
Feléd, Uram, akár a jegenye!
Jövendőt kért! Békét és életet!
Mégis a balkezed mozdult elénk
s reánk bocsátottad a végzetet.
Most már igazán nem tudom: a sorsot
hogyan s miképpen rendezed.
De bujdosók könnyében s bánatában
nem lelheted Uram a kedvedet.
Uram, nekünk ez a föld idegen.
Az ég sem derít itt sugarat miránk.
Bajor erdőkön bujdosó magyarnak
bogáncsos úton nem terem virág.
Más itt a szél. Másként suhog az erdő.
Más nyelven szólnak a patakok.
Bozót tépi a bujdosó magyart,
kivert, hazátlan árva és zavart...
Uram, Te ezt így nem akarhatod!
Amerre járunk: köd lepi az erdőt.
Nyögnek a fák és tövisek sebeznek.
Bármerre indul céltalan nyomunk:
még az ösvény is átfordul keletnek.
Uram! Rendeld már, hogy hazamehessünk!
Mindegy hogyan és mindegy, milyen áron!
Nem akarunk örökké bujdokolni
ezen a zord, otthontalan világon!
Ha kell gyalog is, éhesen, vacogva,
tépett lélekkel és halálra váltan:
csak otthon legyünk egyszer a hazánkban!
Vert farkas mellé farkasnak beállunk,
vagy koldusnak a templom küszöbére,
rabnak, ha kell, testvér-rabok közé:
csak haza jussunk végre!
Hogy beszélhessünk magyarul a földhöz
s megértsük, amit zúgnak a szelek...!
Ha Szodoma láttán kővé változom:
Uram, én akkor is haza megyek!
Nincsen napodnak máshol melege.
Sehol sem olyanok a csillagok.
Ha százszor átkozott is az, aki magyar:
nem lehetek más, ha egyszer az vagyok...!
Add újra látnom apámat, anyámat,
vagy sírjukat bár, ha többet nem lehet...
Hadd roskadjak egy üszkös rom tövébe
eldobva végre a vándorbotot
s úgy súgjam megadással: Miatyánk...
sokat vétettem Ellened s nagyot...
de nézd:
megtörtént a Te akaratod.
(Bajorerdő, 1945)
Wass Albert- Mikor a bujdosó az Istennel beszél
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Wass Albert |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-10-26 17:00:18, hétfő
|
| |
| |
WASS ALBERT LÍRAI ÉLETMŰVE II. 
II. BUJDOSÓ ÉVEK, EMIGRÁCIÓ
Második alkotói korszak, 1945-1998
Isten, add, hogy bujdosásom
így végződjék egy szép napon:
roskadjak én is le az útra,
tettől, tudástól gazdagon
maradjak ott nagy reményjelnek,
hogy bárki, aki haza vágyik
s átlép felettem gondtalan,
úgy mondja halkan, boldogan:
már csak tíz perc az út hazáig.
(Otthon-fa)
Wass Albert - A VESZÉLYEZTETETT NEMZET KÖLTŐJE
WASS ALBERT a második világháború után nem várta meg Észak-Erdély újbóli román elfoglalását, 1945 húsvétján lépte át a nyugati határt, és az emigrációt választotta. A száműzetésben élő írófejedelem irodalmi munkássága, az emigrációban íródott ismertebb nagy hatású versei:
AMIKOR MI BÚCSÚZUNK
Amikor mi ketten búcsúzunk,
a lelkünknek az mindig egy halál.
Éreztétek-e valaha,
hogy szívetekből messze száll a nyár,
és álmaitok fényes nap-szeme
felleg-homályos alkonyatra vár?
És ugye éreztétek olykor,
hogy a halálnál ez se' sokkal enyhébb,
s ennél se' sokkal enyhébb a halál?
BÚCSÚ EURÓPÁTÓL
Ôszi eső áztatja a csöndet,
a tábor alszik. Csak az utcalámpa
virraszt a ködben s én. Szorongató
vak némaság borul lelkem tavára.
Ma éjjel búcsúzni kell utoljára.
Fiaim, holnap indul a hajó.
A drótsodronyos, ócska vándorágyban
alusztok már. Álmodjatok csak,
fiaim, holnap indul a hajó.
Fiaim, holnap messzire megyünk,
és elmarad az öreg Európa,
mint nyűtt ruha, divatjamúlt, fakó.
Örvendjetek, hogy partok integetnek
felétek: vidám, gondtalan haza,
aranyalma vár, lengő hintaló.
Fiaim, holnap indul a hajó.
Apátoknak majd megbocsássátok,
ha bús szemében megrezdül egy könnycsepp,
mikor kihull száján a búcsúszó,
s a régi partok lassan tovatűnnek -
fiaim, holnap indul a hajó.
Jaj, annyit kellene még mondani,
de fáj a nyelv és néma már a száj,
az ájult szív verése elhaló,
s a fáradt vágyak csapzott szárnya fáj -
fiaim, holnap indul a hajó.
Álmodjatok csak, majd virrasztok én.
Kárpátok orma, álmodó Maros-völgy
és drága Erdély, árva szép hazám!
Emlékezésem visszanéz, hanyatló
napom ráveti búcsúsugarát -
s holnap reggel indul a hajó.
(Nem állt a parton senki....)
Nem állt a parton senki,
kendő se lengett.
Hajónk fölött az estben
síró sirály kerengett.
Egy messzi erdő kék-fekete foltja
emléket intett még, aztán följött a hold,
és elmaradt a part és vele minden-minden,
ami volt.
Wass Albert: BUJDOSÓK DALA
Zöld erdőben, rengetegben,
gondesőben, fellegekben,
hontalanul gondtanyákon,
tüsketépte vadcsapáson
bujdosunk csak. Kéz a kézben,
ismeretlen vad vidéken,
s mintha árva holló szállna, száll a dalunk a téli éjbe.
Fáj a vágyunk.
Visszavágyunk.
Visszavár a sziklaszálunk.
Hó előttünk, köd nyomunkban,
hazatérünk gondolatban.
Mint a holló téli éjben
úgy szállunk a vágy szelében,
csak keletnek, csak keletnek,
mindég, mindég napkeletnek,
merre régi otthonunknak emlékei integetnek.
Wass Albert: Bujdosók dala
Link
Wass Albert: A BUJDOSÓ IMÁJA
Uram, ki fönt az égben
lakozol a fényességben,
gyújtsd föl szent tüzedet
az emberek szívében.
Az emberek agyára
áraszd el bölcsességed.
Értsék meg valahára
mi végből van az élet.
Arasznyi kis idő csak,
mely ajtódig vezet.
De előre csak a jó visz,
a gonosz vissza vet.
Legyen megint az ember
képedre alkotott!
Utálja meg már egyszer
mit maga alkotott.
Romlandó kincsekért
ne törje magát senki.
Igyekezzék helyettök
jobb kincseket szerezni.
Jó tettek nyugalmát.
Derűt és békességet.
Mit el nem fúj az orkán
s rontó tűz meg nem éget.
Gőgből és gyűlöletből
mindent, mit föltalált:
vedd ki Uram kezéből
a keserű pohárt.
Rémségek éjszakáját
váltsad föl virradatra.
Az emberi világot
szebbre és igazabbra.
Hogy törvények közt az első
a szeretet legyen.
Üljön jóindulat
a kormányszékeken.
Az igazság előtt
hajoljon meg a fegyver
s élhessen szabadon
e földön minden ember.
És legyen egy akol.
És egy legyen a pásztor.
Növelj pásztorbotot
virágzó rózsafából.
S ha mindeneket szépen
elrendeztél ekképpen:
a népek közt, Uram
nekem is van egy népem.
Ha érdemét kegyednek
a szenvedéssel méred,
úgy egynek sincsen annyi
szent jussa, mint e népnek.
Mások bűnéért is
őt verte ostorod.
Sok súlyos nagy keresztet
szó nélkül hordozott.
Legjobb fiait vitte
mindég a Golgotára
s jótettének soha,
csak bűnének volt ára.
Uram, adj békességet
a Kárpátok között!
Sehol még földet annyi
könny s vér nem öntözött.
Sehol még annyi színes
nagy álom nem fakadt
s árvábbak prófétáid
sehol sem voltanak.
Sehol annyi virág
és sehol annyi bánat.
Szeresd jobban, Uram,
az én szegény hazámat!
Bár megtagadta tőlem
a békét s kenyeret:
engem sújtasz, Uram,
amikor őt vered.
Mert népem. Fajtám. Vérem!
Fájdalma bennem ég!
Szánd meg Uram Isten
Attila nemzetét.
Adj békés aratást
sok vérvetés nyomán.
Nyugodjék meg kezed
gondverte otthonán.
S ha áldásod e földön
elért kicsinyt, nagyot:
jussak eszedbe én is,
ki bujdosó vagyok.
A Kárpátok alatt,
ahol apáim éltek,
rendelj ki nekem is
egy csöndes menedéket.
Csak akkora legyen, hogy
elférjek én s a béke.
Nézzen az ablakom
patakra, fára, rétre.
Kenyér mellé naponta
jusson egy szál virág
s láthassam, amint Téged
dicsér egy új világ...
Uram, ki fönt az égben
lakozol fényességben,
hallgasd meg kegyesen,
hallgasd meg könyörgésem.
(Bajorerdő, 1947)
Wass Albert A bujdosó imája
Link
Kormorán / Wass Albert - A bujdosó imája
Link
Link
Wass Albert: A bujdosó imája - Képsorozat 26 db // Music Ave Maria
Link
Wass Albert: BÚCSÚ
Már eltűnt régen a hajó Veled
és én még mindég kendőt lengetek.
s amíg távolba réved a szemem:
arcod vonásait idézgetem.
tengerverés csapdos a partokon:
benne hangod zenéjét hallgatom.
S a szélben, mely hajamba beletép,
ott érzem még a kezed melegét.
De mindez búcsú már, tudom nagyon.
Elnyel a távol, mint egy ősvadon.
Pókok szövik be lépteid nyomát,
holnapra új lakót kap a szobád,
s elönt a hétköznapok bús sora,
mintha nem is lettél volna soha...
Csak én állok még itt. De már ködöt
lehel a tenger árnyékod mögött,
s míg lengetem a kendőm, lengetem:
emléked lassan eltemetgetem
1950
Wass Albert: BÚCSÚ EURÓPÁTÓL
Őszi eső áztatja a csöndet,
a tábor alszik. Csak az utcalámpa
virraszt a ködben s én. Szorongató
vak némaság borul lelkem tavára.
Ma éjjel búcsúzni kell utoljára.
Fiaim, holnap indul a hajó.
A drótsodronyos, ócska vándorágyban
alusztok már. Álmodjatok csak,
fiaim, holnap indul a hajó.
Fiaim, holnap messzire megyünk,
és elmarad az öreg Európa,
mint nyűtt ruha, divatjamúlt, fakó.
Örvendjetek, hogy partok integetnek
felétek: vidám, gondtalan haza,
aranyalma vár, lengő hintaló.
Fiaim, holnap indul a hajó.
Apátoknak majd megbocsássátok,
ha bús szemében megrezdül egy könnycsepp,
mikor kihull száján a búcsúszó,
s a régi partok lassan tovatűnnek -
fiaim, holnap indul a hajó.
Jaj, annyit kellene még mondani,
de fáj a nyelv és néma már a száj,
az ájult szív verése elhaló,
s a fáradt vágyak csapzott szárnya fáj -
fiaim, holnap indul a hajó.
Álmodjatok csak, majd virrasztok én.
Kárpátok orma, álmodó Maros-völgy
és drága Erdély, árva szép hazám!
Emlékezésem visszanéz, hanyatló
napom ráveti búcsúsugarát -
s holnap reggel indul a hajó.
(Nem állt a parton senki....)
Nem állt a parton senki,
kendő se lengett.
Hajónk fölött az estben
síró sirály kerengett.
Egy messzi erdő kék-fekete foltja
emléket intett még, aztán följött a hold,
és elmaradt a part és vele minden-minden,
ami volt.
WASS ALBERT BÚCSÚ EURÓPÁTÓL ZEMPLÉNYI LAJOSNÉ MIHI 2015
Link
Wass Albert: DAL...
Mikor az első csókot adtad:
már az ősz osont a fák alatt,
Kapirgáló szelek kutattak
avar-homályban árnyakat;
A fákra ráhajolt az este,
s az est meséje régi volt...
csókunkat fák közül kileste,
és kacagott a régi hold;
Felettünk fényes csillag égett,
s két csillag volt a két szemed...
beléje néztem: vissza-vissza nézett...
és bíztatott és kérdezett...
Szellőt üzent az esti távol,
és azt üzente: Csend legyen...
S a hervadás-erezte fákról
lekacagott a szerelem.
Bajorerdő 1947
Wass Albert - Dal
Link
Wass Albert: DAL
Kolmberg fölött a hegytetőn
tavaszi szél riad.
Szegény hazám, itt bujdosik
hazátlan fiad.
Kolmberg fölött a hegytetőn
virágot bont a nyár.
virág nekünk odahaza
nem nyílik soha már?
Kolmberg fölött a hegytetőn
már őszi szél süvölt
Ne haljunk meg, Kenyeres,
idegen itt a föld...
Kolmberg fölött a hegytetőn
megállt a téli hó.
Maholnap elvisz minket is
egy fekete hajó.
Évszakra évszak, évre év.
Így vész el a magyar.
Nyomára ráborul a köd
a belepi az avar.
Bajorerdő, 1947
Wass Albert: DALOL A HONVÁGY
Szeretnék szántani,
hat ökröt hajtani,
régi eke szarvát
kezemben tartani.
Harmatos hajnalon
régi útat járni.
Régi erdőszélen
virágot csodálni.
Szeretnék még egyszer
tavaszbúzát vetni!
jó fekete földet
a kezembe venni.
Beszívni illatát
frissen kaszált fûnek,
mialatt a réten
tücskök hegedülnek...!
Látni, még csak egyszer,
a leszálló estét.
Villanó szárnyával
az érkező fecskét.
Keleti ég alján
ahogy gyúl a csillag,
békés tájak fölé
békességet ringat...
Istenem, add hogy még
egyszer haza menjek!
Régi hegyeimen
új bort szüreteljek!
Fáj a bujdosás már.
Csupa fáj az élet.
Elvész idegenben
erdélyi cseléded.
Régi hegyeimen
lábujjhegyen járnék.
Jó volna a napfény!
Szép volna az árnyék!
Szép volna, jó volna!
Hallgass meg, Úristen!
Hisz más kívánságom
e világon nincsen:
Szeretnék szántani!
Hat ökröt hajtani!
Régi ekém szarvát
még egyszer...
még egyszer
kezemben tartani!
Bajorerdő, 1946
Kormorán / Wass Albert - Dalol a honvágy
Link
Wass Albert: ELSŐ GALAMB
Ültünk a romokon és azt mondottuk: vége.
Az ember elveszett.
Gépek nyelték el s formáltak belőle
juhnyájat és sáskasereget,
uniformizált robot-hadat,
mely mindent felfalt, mindent megevett:
hitet, jóságot, békét és reményt...
Ültünk nehányan együtt, kik megmaradtunk,
romok között és lestük a napot,
hogy fölkél-e még számunkra valaha.
De kelet felől csupán a fellegek
moraja jött s dért vacogott az éj
s patkányok rágták ki holtak szájából
a legutolsó falat kenyeret.
Amerre néztünk: véres volt a tenger
s gennyes sebektől fertőzött a föld.
Csupa gyűlölet volt az ember
s csak az volt ember, aki ölt.
Gonoszságot szolgált a tudomány,
hozsánna hirdette az embertelenséget
és minden ami szép volt
ledőlt, leégett.
Ültünk a romokon és azt mondottuk: vége.
Az ember elveszett.
És aztán már csak a halálra vártunk.
Forgott a föld. Szelek jöttek és mentek.
Denevérek szárnya suhogott
s hírük sem volt az embereknek.
És akkor:
egyszerre csak a vaksötéten át
kinyúlt felénk egy gyönge női kéz.
Meglengetett egy szál fehér virágot:
ennyi volt az egész.
De mintha bűbájos varázslat történt volna.
Emlékek támadta föl bennünk valahol.
Zenéltek lágyan rég hallott szavak.
S felnyitotta szemét egy megcsúfolt véres angyal
valahol a romok alatt.
És felujjongtunk, mint kiket a mélyben
elér egy titkos, drága üzenet:
Emberek vagyunk még, emberek!
Nem zúzott gépei egy bomlott-agyú kornak!
Nem tépett lomb, kit vak szelek sodornak!
Emberek vagyunk még, Isten népe!
s hiába fojtanak koromba, vérbe,
hiába dőlt le minden talmi érték:
a mi jussunkat más egekben mérték
s van még valahol Isten, jóság, béke,
igazság, erkölcs, szeretet...
ember...!
Ó asszonyi kéz, ki véghetetlen tenger
véres hullámai fölött nyúltál felénk
testvért kereső szent egyszerűséggel,
kit első galambként viharokon át
mint szent iránytű a szíved vezérelt:
minden országok bölcs vezérei
tanulhatnának tőled szebb politikát.
Kik hasztalan keresik három éve
a forrást, melyből fölfakad a béke,
vén könyvekben kutatják, lombikokban,
elméletek varázsszerei közt,
boszorkánykonyhák, alkimista titkok
bűvös tüzében, vérben,
írott törvényben,
fegyverben és fegyvertelenségben,
csak ott nem, ahol titkos fészkén ül,
mint madár, ki már röpülni vágyik:
az emberek szívében.
Áldott légy, te habfehér galamb,
ki mint a gyermek éjek poklain
szálltál felénk rémségről mit sem tudva
s kezed kinyújtva
rebegted el a rég feledett jelszót: szeretet...!
Mikor már azt hittük, hogy minden elveszett
s Isten képét betemette egy összedőlt világ,
úgy nyíltál ki romok között,
mint egy fehér virág.
S előled a fagyos vak éjszaka
fekete felhők hátán tovanyargalt
s romok fölött, magosan egy csillag
meghirdette a hajnalt.
(1947.)
Wass Albert: EMLÉKEZÉS EGY RÉGI MÁRCIUSRA
Az erdőszélen hóvirág fehérlett.
Sarjadó gyepen az iskola
glédában állt, mint még soha.
Valaki a Talpra Magyart szavalta.
Aztán a tanító beszélt a szabadságról.
Hallgatta sok parasztgyerek,
oldalt a jegyző meg a pap
s tisztes, komoly, ősz emberek.
A harangozó tartotta a zászlót
vén bajszos arcán zord egykedvűséggel.
S a tanító lelkesen magyarázta,
hogy mi is történt
ezelőtt sok, nagyon sok évvel.
Hősökről beszélt és csatákról
s arról, hogy miként folyt a vér,
amikor annyi ember meghalt valamiért.
A többiek hallgatták némán.
Hitték is, nem is a mesét.
Öreg volt már a múlt. Setét
s bizonytalan ködök takarták.
S egyszerre csak egy kisgyerek
hangosan megszólalt hátul:
,,Édesanyám! Mi a szabadság?"
A tanítóban elakadt a szó.
Odanéztek mindannyian.
Az asszony pedig felsóhajtott
és azt felelte:
,,Amikor hazajönnek a katonák, fiam"
Ó, hóvirágos régi március...!
Azóta mennyi vér ömlött megint,
s részeg torokkal hányszor ordították
közénk a véres jelszót, hogy ,,szabadság!"
Voltunk azóta hősök mi magunk is.
Hősök, pribékek, árulók, gazok,
honmentők és hazátlanok,
voltunk minden, amit csak akartak
a habzó szájú álapostolok.
Négyszer szabadítottak föl azóta
propagandás vad próféciával
és mind a négyszer más zászló alatt!
És mind a négyszer esküdtek reá,
hogy most lettem szabad!
Hát ez a szabadság, emberek?
Szónokló, híres emberek!
Élők s holtak mind ezt akarták...?
S mi lesz, ha majd egy szép napon
megkérdezi egy kisgyerek:
,,Édesapám, mi a szabadság...?"
Ó, hóvirágos régi Március...
Talán sóhajtunk egyet mi is akkor
és csak annyit mondunk csöndesen:
fiam, szabadság az, ha majd
hazatérhetünk mindannyian.
Bajorerdő, 1947.
Wass Albert: Emlékezés egy régi márciusra
Link
Wass Albert: ÉBREDJ MAGYAR!
Nemzetemet dúlta már tatár,
harácsolta török,
uralkodott fölötte osztrák,
lopta oláh, rabolta cseh.
Minden szomszédja irigyelte mégis,
mert keserű sorsa
istenfélő nemzetté kovácsolta.
Becsület, tisztesség, emberszeretet
példaképe volt egy céda
Európa közepén!
Mivé lett most?
Koldussá vált felszabadult honában,
züllött idegen eszmék napszámosa!
Megtagadva dicső őseit,
idegen rongyokba öltözve
árulja magát minden utcasarkon
dollárért, frankért, márkáért,
amit idegen gazdái odalöknek neki!
Hát magyar földön már nem maradt magyar
ki ráncba szedné
ezt az ősi portán tobzódó
sok-száz idegent?
Ébredj magyar!
Termőfölded másoknak terem!
Gonosz irányba sodor
ez a megveszekedett új történelem!
HA ELJÖN MAJD A NAP
Ha eljön majd a nap, amikor meghalok: Ti ne gyászoljatok.
Én mindig itt leszek, mindig közel leszek.
Megtaláltok napnyugtakor,
a vízimadár esti repülésében,
Egy galamb szárny-suhogásában,
s egy bagoly huhogásában.
Én itt leszek közel. Őrt állok az erdő csendje fölött és
Álmotok felett is őrködöm.
Ha érezni akartok engem, lépjetek ki a természetbe,
És álljatok meg valahol a csendben. Fák szelíd neszében,
a suttogó nád halk zenéjében engem meghallotok.
Mosolyogjatok egy virágra, egy pillangóra, egy kis madárra,
Egy pislogó csillagra a messzi láthatáron,
Míg az estnek árnya köröttetek lassan bezárul.
Csak mosolyogjatok, és én az öröklét ragyogásában
Visszamosolygok rátok.
Wass Albert: HONTALANSÁG ELÉGIÁJA
1.
Tégy még a tűzre kis szívem,
hadd legyen jó meleg,
játékos lángok fénye mellett
én majd mesélgetek.
Hol volt, hol nem volt: régi erdő...
boronaház, kék ég, patak...
fenyőillat, napfény, virág
s békés, mély csönd a fák alatt.
Nyugalmát nem zavarta ágyú,
sem a szirénák vad szava,
az égből bombazápor helyett
harmat szitált csak éjszaka...
Álmunkban ma is visszajárunk,
nyugtalan, bús kísértetek.
Holdtalan sötét éjszakákon
bekószáljuk a hegyeket.
Nyögésünket meghallja olykor
favágó, pásztor, orvvadász,
szökött rab, vándor útonálló
ki valahol rejtve ott tanyáz.
Nem tudja mért: megborzong némán,
a sötét égre föltekint
s úgy mondja halkan, babonásan:
nyög a föld. Eső lesz megint.
2.
Tégy még a tűzre. Hadd lobogjon
a láng és az emlékezés.
Feledjük el, hogy életünket
korom lepi már és penész.
Hisz roppant gazdagok vagyunk:
emlék-vagyonunk végtelen!
Ha kibontjuk szárnyát a mesének
túlszárnyalunk az életen.
Szűk kis menekült-szobánk
kitágul lassan, nőni kezd...
nézd, már látszik is az erdő,
bólogatnak a fenyvesek!
Hallod-e már a patakot?
Így csak a Szalárd vize zúg!
Kék ablakával néz a ház
és mosolyog a gyalogút...
Kandallótűz, kakukkos óra,
csergepokróc és gyantaszag,
messze fent bőgnek a bikák
s a csönd s az este alszanak.
Fogd a kezem. Elindulunk.
Lábunk alatt a régi út...
(Eltűnik úgyis a sötétben
mire a fák közé bejut.)
3.
Tégy még a tűzre. Jó a láng:
régi, szép tüzeket idéz.
Távoli hegyekről kinyúlik
lelkem felé egy messzi kéz.
Szalárdi ház, erkélyes tornác,
kakukkos óra, kandalló...
a patak ma is zúg, tudom,
hallgatja a vízirigó,
a fenyvesek suhognak, érzem,
és kérdezgetik: hol vagyok?
Párát lehelnek alkonyatkor
a vadat rejtő katlanok,
valahol őrzi még titokban
lábam nyomát egy vadcsapás
s valahol a bükkös között
céltalan bicska-faragás...
Jaj, meddig őrzi? Szálló évek
pora vajjon elfödi egyszer?
s hűs illatú erdő-homályban
elvész a nyom is, mint az ember?
Ebben a kénköves világban
emlék belőlünk nem marad?
(Így tűnik el a holdsugár is
az éjfekete fák alatt.)
4.
Széljárta erdő, régi dal,
szalárdi ház, fenyves, patak,
nincs hely, hova temesselek,
nincs könnyem, hogy sirassalak.
Vásott suhanc volt, jaj, az ember,
gonosz varázsszerekkel játszott
s boszorkányos szelek kavarnak
azóta embert és világot.
Gyermekkorom: úgy érzem néha
tán nem is voltál. Csak a vágyam
olvasott rólad valahol
egy kopott, régi bibliában.
Vándor vagyok, hazátalan,
kit tép a fájás, űz a baj,
idegen országutakon
átokkal ver a zivatar.
Utánam emléket a múlt
elfutó felhővel izen...
(Olyankor felnézek az égre
és úgy fáj, úgy fáj a szívem.)
Wass Albert: HONTALANSÁG HITVALLÁSA
Hontalan vagyok,
Mert vallom, hogy a gondolat szabad,
Mert hazám ott van a Kárpátok alatt
És népem a magyar.
Hontalan vagyok,
Mert hirdetem, hogy testvér minden ember,
S hogy egymásra kell, leljen végre egyszer
Mindenki, aki jót akar.
Hontalan vagyok,
Mert hiszek jóban , igazban, szépben.
Minden vallásban és minden népben
És Istenben, kié a diadal.
Hontalan vagyok,
De vallom rendületlenül, hogy Ő az út s az élet,
És maradok ez úton, míg csak élek
Töretlen hittel ember és magyar.
1947
Dr Wass Albert verse Hontalan vagyok
Link
Wass Albert : A HONTALANSÁG ÚTJÁN
Hová, Uram, hová vezet az utunk
a hontalanság ködös éjjelén?
Fölöttünk csak egy kis csillag világít.
Tiéd, Uram, e csillag: a remény.
Bármerre menjünk,
bármerre járjunk,
a csüggedés ha elfog, föltekintünk,
s e csillagról Te nézel le reánk.
Ó, fogd kezét a bujdosó magyarnak,
s ne hagyj elveszni minket, Miatyánk.
Bármerre járunk, tövisre lépünk.
Tövises úton halad a népünk,
s az útnak végét senki se látja.
Visszatérünk-e még szép hazánkba,
szabad és boldog Magyarországba?
Tudjuk, Uram, hazavezetsz még egyszer,
nem engeded hazátlan elveszni a magyart.
Nem veszhet el a hontalanság útján,
ki szabadságot és békét akart.
Mert eljön még az igazságnak napja
s fölujjong, kit ma honvágy fojtogat,
s a bujdosásunk akkor véget ér megint,
s kit ma honvágy, bős fájdalom sanyargat,
hálás örömmel Hozzád föltekint:
Amerre járunk, virágra lépünk,
s a sok hontalan mind-mind hazatér.
Wass Albert: HONVÁGY
Susog az erdő, szállnak a szelek,
a szelek szárnyán vándor fellegek,
keletnek szállnak, hazafelé...
Magyarország felé...
Valahol messze áll egy kicsi ház,
csöndjére öreg diófa vigyáz,
küszöbe vásott, födele vén...
úgy vágyom vissza én...
Ó régi otthon, fáj a szívem érted...
ó régi otthon, látlak-e még téged...?
Ha rád gondolok, úgy gyötör a vágy!
Olyan vagyok, mint parttól tépett csolnak,
bús őszi lomb, kit vak szelek sodornak,
mint fészket vesztett bánatos madár.
Úgy fáj, ha rád gondolok, úgy fáj...
Úgy fáj...
Kicsiny fiacskám, jól figyelj ide:
elszállunk most a széllel messzire!
Távol mezőkön, régi rónán
valaki vár reám...
Vadszőlős tornác, gémeskút...akác...!
Lágy esti fényben árva kicsi ház...!
Rozoga padján bús egyedül
egy öregasszony ül...
Ó régi otthon, fáj a szívem érted...
ó régi otthon, látlak-e még téged...?
Ha rád gondolok, úgy gyötör a vágy!
Olyan vagyok, mint a parttól tépett csolnak,
bús őszi lomb, kit vak szelek sodornak,
mint fészket vesztett bánatos madár.
Úgy fáj ha rád gondolok, úgy fáj...
Úgy fáj...
Békés kolompszó, ringó búzaföld...
Árnyas lugasban fülemüle költ...
Szeliden kondul az estharang...
Így szól: galang... galang...
Virágos rétek! Dűlő út...! Patak...!
Szép öreg fűzfák a falu alatt...!
Ha dalol este a csalogány,
vártok -e még reám...?
Ó régi otthon, fáj a szívem érted...
ó régi otthon, látlak-e még téged...?
ha rád gondolok, úgy gyötör a vágy!
Olyan vagyok, mint a parttól tépett csolnak,
bús őszi lomb, kit vak szelek sodornak,
mint fészket vesztett bánatos madár.
Úgy fáj, ha rád gondolok, úgy fáj...
Úgy fáj...
Oly távol messze van hazám
Link
Wass Albert : IDEGEN TAVASZBAN
Ugye pajtás, ma Te is érzed:
ez itt nem a mi tavaszunk.
Idegen éghajlat alatt
pusztuló gyümölcsfák vagyunk.
Virágtalanok itt az erdők.
Nem jó itt nekünk, Kenyeres.
Szelek s madarak rendre jőnek,
de egy se bennünket keres.
Mit ér, hogy a gyümölcsfák vagyunk,
ha lefagy rólunk a virág,
idegen éghajlat alatt
penész gyötör és moha rág?
Gyökerünket keleten őrzi
valami babonás varázs
s ebben az idegen tavaszban
lassan megöl a hervadás.
Wass Albert: KARÁCSONYI VERSEK I.
I.
Bajorerdő. Zimánkós fenyvesekből
előoson a téli szürkület.
Gunnyasztó házak ködrongyokba bújva
koldus szatyorban gondot gyűjtenek.
Egy vonat sípol messze valahol.
Fulladtan vész el fák között a hang.
Sóhajt az erdő. Csönd. Valahol messze
kísértethangon fölsír egy harang.
Olyan este ez is csak, mint a többi:
olyan a színe, nyirkos ködszaga.
Pedig valahol szent titokpalástban
csodát takargat ez az éjszaka...!
Angyalok húznak a világ fölött.
Hírét hozzák, hogy földre szállt a béke!
Megszületett az Igazság, a Jóság,
akit úgy vártunk: megszületett végre!
Keresik régen bölcsek és királyok,
papok, költők és koldusok.
Világmegváltó konferenciák
várják jöttét és fényes trónusok!
Megérkezett. Bámulják bamba szemmel
barmok, cselédek, pásztorok.
Talán van olyan is, aki letérdel
s valami együgyű imát motyog.
A jászol fölött fölragyog egy csillag,
néhány angyal és gyermek énekel...
Szelíden száll az ének és a pára
szurtos ólból a fényes égre fel...
Aztán a barmokat itatni hajtják.
A hajnal megnyergeli rőt lovát
és robotos nyomán a szürke élet
megy úgy, mind eddig, megy tovább.
Mintha nem történt volna semmi sem.
Meresztgetik szemeiket a kandik:
királyok, bölcsek, költők, hadvezérek...
amíg lassan a csillag is kialszik.
A zord-sötét zimankós fenyvesekből
előoson a téli virradat.
Ködrongyokban gunnyasztanak a házak
s vacognak vedlő gondjaik alatt...
Plarnhof, 1945. Karácsony
Wass Albert: KARÁCSONY VERSEK II.
II.
Elindul újra a mese!
Fényt porzik gyémánt szekere!
Minden csillag egy kereke!
Ezeregy angyal száll vele!
Jön, emberek, jön, jön az égből
Isten szekerén a mese!
Karácsony készül, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek ujra gyermekek
hogy emberek lehessetek!
Vigyázzatok! Ez a mese
már nem is egészen mese.
Belőle az Isten szeme
tekint a földre lefele.
Vigyázzatok hát emberek,
Titeket keres a szeme!
Olyan jó néha angyalt lesni
s angyalt lesve a csillagok közt
Isten szekerét megkeresni.
Ünneplőben elébe menni,
mesék tavában megferedni
s mesék tavában mélyen, mélyen
ezt a világot elfeledni.
Mert rút a világ, fekete.
Vak gyűlölettől fekete.
Vak, mint az emberek szeme:
az égig sem látnak vele.
Pedig az égből lefele
porzik már Isten szekere!
Minden csillag egy kereke,
ezeregy angyal száll vele,
az Isten maga száll vele
és csillagtükröt nyujt felénk,
mesetükröt, a keze.
Szent tükrébe végre egyszer
Pillantsatok tiszta szemmel,
tiszta szemmel, Istenszemmel
milyen szép is minden ember!
Minden ember szépségtenger
s mint a tenger csillagszemmel
telve vagytok szeretettel...!
Tagadjátok...? Restellitek...?
Elfordulnak fejeitek...?
Megvakultak szemeitek...?
Szépségteket, jóságtokat
nem érzitek, nem hiszitek...?
Csillaggyertyák fénye mellett
Isten elé nem viszitek...?
Akkor bizony rútak vagytok,
szégenyek és vakok vagytok,
ha szépek lenni nem akartok.
De még így is, szegényen is,
rútan, vakon, mégis, mégis
Isten gyermekei vagytok!
Rátok süti fényes szemét,
elindítja fényszekerét,
jó emberek játékszerét.
Milyen kár, hogy áldó kezét
nem érzitek, nem nézitek
s nem hiszitek már a mesét.
A rút világnak gondja van,
minden embernek gondja van,
a sok angyalnak mind gondja van
s az Istennek is gondja van,
mert mindenekre gondja van.
S így múlik el a szép s a jó
az ember mellől, nyomtalan.
1946
Wass Albert Karácsonyi mese
Link
WASS ALBERT KARÁCSONYI LEVÉL - MIHI
Link
Wass Albert: KI A MAGYAR?
Ki a magyar hát, cimbora?
Te, vagy én? Vagy a harmadik?
Nosza döntsük el szaporán,
míg el nem süllyed a ladik!
Ragadjunk hát lapátot, csákányt,
evezőt! Ebura fakó!
Így csináljuk már ezer éve,
ez hát nekünk való!
Aztán , ha majd holt tetemünket
kiveti a víz a partra:
magyar leszel Te is, én is,
a harmadik is, mind, mind, kit halva,
bevert fejjel, némán, gyászban
fektethetünk a ravatalra.
(1947)
Wass Albert: KIVÁNDORLÓK DALA
Bús vállunkon nyűtt tarisznya,
nyűtt lábunkon ócska csizma,
fel is út, le is út,
idegenbe visz az út.
Fáj szívünkben régi emlék,
bizony pajtás, haza mennénk,
de nincs hova: nincs hazánk
se otthonunk, se anyánk.
Idegenből idegenbe,
munkahelyről munkahelyre
visz az idő, visz a szél,
gonosz idő, gonosz szél.
Gép dübörög, fejsze csattan,
otthon járunk gondolatban
s míg hordjuk a szolga-súlyt
fáj az élet, fáj a múlt.
De majd egyszer üt az óra
s fölszállunk egy víg hajóra,
hohahó, szép hajó!
Vitorlája, mint a hó!
S nyűtt szívével halál szárnyán
hazatér a bujdosó.
(Wentorf, 1951)
Wass Albert: Kivándorlók dala - MIHI
Link
Wass Albert: A LÁTHATATLAN LOBOGÓ
Konok hűséggel hordozom
az úttalan bozótokon.
Seb a vállam és seb a markom,
de fogom, viszem és megtartom!
S fogcsikorgatva hirdetem:
nem ért véget a küzdelem!
Mert valami még megmaradt.
Görcs zsibbasztja a markomat,
de markomban még itt a Szó:
a láthatatlan lobogó!
Ereklyém, Kincsem. Fegyverem.
Magasra tartom s lengetem!
És védem, foggal és körömmel!
Vad dühvel és őrült örömmel!
És mentem, mindenek által,
íntépő, végső akarással!
Dúlt otthonom rég összedőlt.
Kifordult alólam a föld.
Társaimat ár elsodorta.
Mögöttem ég a poklok pokla.
Előttem vad sziklák merednek.
De nekivágok a meredeknek!
Mert élek még! Ha törten is,
ha vérben is, ha görcsben is,
még ha utolsó is vagyok,
kit az özönvíz meghagyott,
de harcom végig harcolom
s a lobogót megmarkolom!
Megmarkolom és nem hagyom,
ha le is szakad a két karom,
ha két lábam térdig kopik:
de feljutok a csúcsokig!
S utolsó jussomat, a Szót,
ezt a szent, tépett lobogót
kitűzöm fent az ormokon
s a csillagoknak meglobogtatom!
1969
Wass Albert: A láthatatlan lobogó (Kormorán)
Link
LEVÉL
1.
Tollamat az éjszakába mártom,
úgy írom ezt a levelet, apám.
Egy új Rodostó álmait virrasztom
idegen télben, idegen tanyán.
És hallgatom a tenger mormolását,
mint bús elődöm, Mikes Kelemen.
De százszorta setétebbek az éjek
ezen az embertelen tengeren.
Szemem romok-szakgatta horizonton
változó csillagok után kutat.
De nem változnak még az égi képek
s minden csillag Zágon felé mutat.
És minden csillag egy-egy emlék bennem.
S ha még sokáig így nő ez a tenger:
egy új Noéként bárkát ácsolok,
hogy megmaradjon a csillag és az ember.
2.
Az éjszaka takarója alatt
megkeresem a kezedet, apám.
És felködlik bennem a régi otthon,
mint holt hegyek közt gazdátlan karám.
Jaj, hova lett a vidám nyáj belőle?
A nevetés, a jókedv és a tréfa?
Elvesző nyomukat megkeresni
kísértetórán hazajárok néha.
De nem lelem sehol. Az éj üres.
Az idő áll és holtakat virraszt.
Megborzongat a csönd, ha visszanézek,
lidérc gyötör és kísértet riaszt.
Apám, én láttam ezt a háborút
és megvakult azóta a szemem.
A torzult-arcú emberfenevadban
Isten képmását többé nem lelem.
A régi gyermekmesék mind hazudtak.
Embert habzsolt a gyilkos tudomány!
Nem hősök és vitézek háborúztak:
csak férgek kúsztak a gyűlölet nyomán.
Nem volt sehol bajvívó, hősi torna,
csak síró nők és feldúlt otthonok,
csak olcsó préda és embertelenség,
tolvaj próféták, férgek és romok...!
Ma számon kérném régi könyveimtől
Hectort, Periklészt, vagy János vitézt...
de nincsenek meg ők sem. Dúlt világunk
maga alá temette a mesét.
3.
Kőrisfáinkon laknak-e még csókák...?
S a rózsák nyílnak-e, ha jön a nyár...?
S mit szól a pinty, ha ablakomra szállva
kendermagot a télen nem talál...?
Az íróasztal ott van még a helyén...?
Áll-e még a régi kandalló...?
S régi tüzekre emlékszik-e még,
ha zúg a szél a fák közt s hull a hó...?
Verandánkra jár-e még a fecske...?
És mit csinál az öreg karosszékem...?
Dalolnak-e a fülemilék este,
ha jön a május, éppen úgy, mint régen...?
Nyomot keresni frissen hullott hóban
idegen járja ösvényeimet...?
(S nem rezzen össze, ha a sűrű közt
megreccsen egy ág a háta megett...?)
4.
Válasz nem jő. Az éj setét és néma.
Éjfélt kondít egy távoli torony.
Kísértetek denevérszárnyain
most felkeresem régi otthonom.
halott zárjában kattan a kilincs.
Egy régi ajtó vágyva megremeg.
Tágult szemmel figyelnek a szobák,
ahogy a házon lassan átmegyek.
Álmából felriad az új lakó...
Reccsen az ágy. A padló csikorog.
A kémény nyög és felsóhajtanak
érintésemtől a hű bútorok...
az ebédlőben fölhúzom az órát.
Karosszékedet eligazítom.
És láthatatlan kísértet-betűkkel
nevemet a falakra fölírom
Itt jártam. Élek. Él az isten is még.
És övé a legutolsó szó joga.
A tövissé vadult ember fölött
Ő az eke és a borona.
5.
Majd magamat, mint vérbe mártott kardot
a dúlt határon körülhordozom.
Jaj annak, aki otthonunkat lakja
prédára éhes bitorló-jogon!
Fölzúg az erdő, hogyha jönni látja!
Lába elé göröngyöt vet az út!
Rabszolgaság ellen az ősi föld
bogáncsokkal lázadni megtanúlt!
Megkeseredik szájában a kenyér.
A bor ecetté lesz az asztalán.
Az ágy nem ád nyugalmat s rémek űzik
vacogó foggal át az éjszakán!
Nem ismeri el urának a ház
s tolvajt kiált mögötte a küszöb!
S arcába ütnek, hogyha nem vigyáz,
a dédnagyanyám-szőtte függönyök!
Halottak napján sírjukból kikelnek
a tisztes holtak, kicsik és nagyok.
És számon kérik tőle jussukat
és számon kérik azt, hogy hol vagyok...?
Mert mienk csak ott a békesség, apám.
Másé csupán a dúlás és a préda.
Verejték nélkül termett gabonának
szára törékeny és kalásza léha.
Kivághatják a fákat mind egy szálig.
Porrá tehetik házunk, mindenünk.
Mégsem győzhetnek le soha, apám.
Mert gyümölcsfát ott
csak mi ültethetünk!
6.
Én nem tudom, meddig marad ez így:
évekig-e? Vagy évtizedekig?
atomjaira robban-e a föld is,
míg a pokolból ember születik?
De tudok egyet: gyűlölet tövise
nem virágzott még békét soha.
Haramiának a lopott födél
zsákmánya lehet csak, nem otthona.
S valahol messze innen van egy Isten.
Világoknak Ura és seregeknek!
Ki várja búsan és türelmesen
csordulását véres serlegeknek.
Míg eljön majd az Ítéletnek napja
s beteljesednek rendre az Idők.
És lesz igazság, hűség, becsület
és tisztesség az Úr színe előtt.
És megméretik majd súlya szerint
külön-külön az embernek fia.
És pelyvaként hull szét a semmibe,
kit arra ítél majdan a szita.
Ne félj apám. Ha űzött életünk
ma utak árkában is kanyarog:
az igazságot aranykönyvbe írva
megőrzik odafönt az angyalok.
És lészen egyszer fényes jel az égen!
És ítélet tétetik, igazán!
Megrendülnek az egek eresztéki...!
és akkor majd... hazamegyünk, apám.
7.
Az éjszakába mártottam a tollam,
úgy írtam meg ezt a levelet.
Magába zár az árvaság magánya,
mint valamikor Mikes Kelement.
Egy új Rodostó partján hallgatom
az embertelenségek tengerét.
Virrasztgatok az éjek éjszakáján
a bujdosó, száműzött emberért.
Szemem romok-szakgatta horizonton
egy biztató kis jel után kutat.
De lassan változnak a csillagok.
S minden csillag Zágon felé mutat...
(Bajorerdő, 1947)
Wass Albert: MAGÁNYOS MAGYAR FA
Ha arra tévedsz egyszer,
ahol én születtem,
és kopár hegytetőn
meglátsz egy görcsös, öreg tölgyfát,
magányosan és dacos-konokul állni,
szembenézve viharral, faggyal, záporesővel:
suttogj el egy csöndes magyar imádságot.
Én vagyok az.
Állok magányosan.
Az erdőt kiirtották körülöttem
élelmes idegenek.
Magamban vagyok.
Fiaim elhagytak,
unokáim idegen nyelven mondanak imát,
ha mondanak még
s nem csak rikoltoznak
egy céda élet céltalan sodrában.
Hűséges hozzám holló és bagoly.
Éjszakánként denevér látogat.
S ha egy vak vihar
kidönt egy bús napon:
ne sirass meg! Nem érdemes.
Ha elmegyek, eltávozom,
s gondozni többé nem tudom:
Ki eteti meg bús kutyámat?
Ki simogatja hű macskámat?
Ki ügyel majd otthonomra?
Virágokra? Madarakra?
De tudom: ha majd fáradt kezem
Isten kezébe leteszem:
Ő elgondoz kutyát, macskát,
madarat és virágocskát.
Megtesz mindent, mit tenni kell,
s nem lesz mögöttem üres hely,
megtesz mindent, amit lehet
az örök isteni szeretet.
Mit ér a könny s mit ér az ember,
ha úgyis meg kell halni egyszer,
s elvész a szó és nem marad
csak egy tenyérnyi hely a föld alatt,
rothadó hús, szétfoszló csont:
Voltam. Éltem. Meghaltam. Pont.
Magányos magyar fa bús erdélyi dombon,
görcsös, kiszáradt, hajlott hátú cserfa,
utolsó magyar fa Erdély véres földjén,
ott áll még ma is, csatázik a viharral,
míg lassacskán lerágja az idő...
Magányos magyar fa bús erdélyi dombon:
megszakad érted a szívem...
Wass Albert: Magányos magyar fa /Zene: Vesztergám Miklós - A Hargita alján lakom én/
Link
Wass Albert: MAGYAR CIRKUSZ
Cirkuszról álmodtam az éjszaka.
Emberek, az álom szörnyű volt!
Még le sem ment a nap egészen
s már följött véresen a hold!
Indulót kürtölt frakkosan a Halál!
Körben a világ valamennyi népe
megtöltötte a páholysorokat
s minden szem az arénát nézte.
Ott gyilkolták egymást a magyarok,
Torz jelmezekben részegen!
Szemükben láz, kezükben kés
s csorgott a vér a késeken...!
Mindenki küzdött ott mindenki ellen
és ezer bohóc röhögött!
A világ jelszavakat ordított
és fogadásokat kötött:
- Én arra a vörösre fogadok!
- Enyém a zöldinges legény!
- Szorítsd, te Árpád-címeres!
- A gatyás paraszt az enyém!
S a magyarok csak ölték egymást.
Tombolt a halál-zenekar.
S Európa cirkusz-porondján
fogyott, fogyott a magyar.
Aztán a végin egy maradt csak.
Ezer sebéből folyt a vére.
Bámult fáradtan, eszelősen
a véráztatta csatatérre.
A nézők elszámolták a fogadásokat.
Aki vesztes volt, fizetett.
Nehányan már ásítottak is.
Aztán mindenki hazament.
Pár kapzsi suhanc még összeszedte
az elesettek rongyait.
Aztán már csak a hold bámulta
borzadt szemével, vörösen
az új magyar Kaint.
(Bajorerdő, 1947)
Wass Albert: Magyar Cirkusz - Bubik Istvan előadásában
Link
Wass Albert: MAGYAR FA SORSA
Láttatok már orkán után
megtört gerincű ősi fákat
roskadni át az országútján?
Tölgyfát, feketét, dac-keményet,
kinek a lelke-lombja tépett
s gyökerét vizek árja mossa?
Szegény, szél-járta, árva fának:
a magyar fának ez a sorsa
Wass Albert: MAGYAR MIATYÁNK
Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben,
Tarts meg minket szeretetben,
Áldott Szemed ne vegyed le rólunk,
Akkor se, ha méltatlanul szólunk.
Tudjuk, sokszor panaszos az ajkunk,
Kereszt súlya nyomokat hagy rajtunk.
Bűneinket ne ródd fel, óh nékünk,
Rég fizetett érte, magyar népünk.
Szenteltessék meg a Te neved,
A bölcsőinktől a sírunkig Teveled
Igaz magyar hitben megmaradjunk,
Magyar voltunk mellett hitet valljunk,
Ne foghasson rajtunk, mi idegen,
Áruló közöttünk sohase legyen.
Hű gyermekként kövessünk Téged,
És örökké áldjuk Szent Nevedet.
Jöjjön el a Te országod,
Legyen velünk atyai jóságod,
Minden magyar szerte e világban,
Térdre hulljon hálaadó imában!
Add, hogy egymás kezét megtaláljuk,
Kopogtató testvért ki ne zárjuk.
Fülünk úgy figyeljen magyar szóra,
Mintha hozzánk Édesanyánk szólna.
Legyen meg a Te akaratod,
Harangok hirdessék diadalod,
Jóság lakjék magyar szíveinkben,
Örömöd teljék gyermekeinkben.
Add, közülünk egy is el ne vesszen,
Minden útjuk Tehozzád vezessen.
Magyar honban, idegen világban,
Tartsd meg őket örök magyarságban.
Add meg a mindennapi kenyerünket.
Lágy eső öntözze földjeinket,
Éltető Nap arany napsugára
Áldást hozzon a magyar hazára!
Szőlőt roskadjon minden hegyhát,
Virág nyíljék, merre csak szem lát.
Legyen bőség halakban, vadakban,
Gyermekáldás a magyar falvakban.
Bocsásd meg a bűneinket,
Kínzó súlyuk régen gyötör minket,
Szent Orcádat fordítsd felénk végre,
Engeszteljen népünk szenvedése.
Tisza táján nagy hontalanságban,
Fényes Erdélyben és Vajdaságban.
Simogasd meg fájdalmas orcánkat,
Őrizd, védjed magyar hazánkat.
Ne hagyj minket a kísértésben,
Zárj bennünket jóságos Szívedbe,
Adjál nékünk édes békességet,
Barátunknak minden nemzetséget.
Add, hogy minden népek világában
Gyarapodjunk javakban és számban.
Magyarságban legyünk bátrak, hűek,
Bajban sohse legyünk kishitűek.
Tied az ország, a hatalom, a dicsőség,
Mindenható hatalmas istenség,
Kérünk, hallgasd meg esdeklő szavunk,
Lássad, milyen nagy szükségben vagyunk,
Széttépett honunkban népünk zokog,
Megkínzott arcunk könnyektől ragyog.
Hallgasd meg bús, könyörgő imánkat,
Óh, add vissza nagy magyar hazánkat! Ámen.
MIATYÁNK, 
Ki vagy a mennyekben... emberfeletti roppant magosságban...
szenteltessék meg a Te neved ebben az elvadult világban!
Jöjjön el a Te országod újra a magyarok földjén
s legyen meg a te akaratod, mint a mennyekben - úgy odahaza is.
A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk, Uram, de ne feledkezz
meg éhező véreinkről sem Erdély meggyötört földjén.
Bocsásd meg a mi vétkeinket, megszenvedtünk értök. De míg népünket
kínozzák odahaza, ne kívánd Uram, hogy megbocsássunk kínzóinknak!
Idegen ország jólétében ne vígy bennünket a kísértésbe... se minket,
se gyermekeinket, se az unokáinkat, hogy a magyar voltunkról megfeledkezve hűtlenek legyünk a szenvedőkhöz...
De szabadíts meg Uram,a gonosztól! 
Hogy Tied lehessen újra magyarok földjén az ország, a hatalom, meg a
dicsőség, örökkön-örökké... de ha lehet, még holnap, mert gyöngül
már bennünk a honvágyba belefáradt élet, s ha nem igyekszel, Uram,
maholnap idegen földbe temetik csontjainkat, s bús lelkünknek nehezére lesz majd meglelni a szörnyű távolságon át a régi otthon helyét,
ahová emlékeink sokasága már rég hazavár...
Ámen.
Wass Albert: Miatyánk
Link
Wass Albert: MIKOR A BUJDOSÓ AZ ISTENNEL BESZÉL
Uram, én nem tudom az igazságot
miképpen osztogatod ezután,
hogy mindenkinek bár maréknyi jusson:
Annyit tudok csak: esztendeje immár,
hogy végigdúlt a vihar otthonunkon.
Tudnod kell Uram, hisz mindent tudó vagy:
nem akartunk mi semmi mást, csak élni.
Szántani, vetni és remélni
Szántani, vetni és remélni
jó munkáért vidám aratást.
Nem imádkoztunk sokat, az igaz.
De szerettük a világodat, Uram,
ahogy megadtad: gondokkal telítve,
búval és örömmel fűszerezve,
a tövisek között egy-egy virág...
szép volt Uram, jó volt a világ.
Szerettük a patakodat, mely zengve
selyempartok közt vígan szökdösött.
A szellőt, ahogy hegyeidről este
virágillattal megrakódva jött.
Hajnalodat, amikor bokrétásan
felkacagott az ablakunk alatt.
Szerettünk minden bokrot, fát, virágot,
pillangót, felhőt, madarat...!
Apánk kezét. Anyánk mosolyát.
Kisgyermekünk első kacaját.
A csókot, ahogy lányajkon kigyúlt.
A vágyat, mikor fellegekbe nyúlt,
Feléd, Uram, akár a jegenye!
Jövendőt kért! Békét és életet!
Mégis a balkezed mozdult elénk
s reánk bocsátottad a végzetet.
Most már igazán nem tudom: a sorsot
hogyan s miképpen rendezed.
De bujdosók könnyében s bánatában
nem lelheted Uram a kedvedet.
Uram, nekünk ez a föld idegen.
Az ég sem derít itt sugarat miránk.
Bajor erdőkön bujdosó magyarnak
bogáncsos úton nem terem virág.
Más itt a szél. Másként suhog az erdő.
Más nyelven szólnak a patakok.
Bozót tépi a bujdosó magyart,
kivert, hazátlan árva és zavart...
Uram, Te ezt így nem akarhatod!
Amerre járunk: köd lepi az erdőt.
Nyögnek a fák és tövisek sebeznek.
Bármerre indul céltalan nyomunk:
még az ösvény is átfordul keletnek.
Uram! Rendeld már, hogy hazamehessünk!
Mindegy hogyan és mindegy, milyen áron!
Nem akarunk örökké bujdokolni
ezen a zord, otthontalan világon!
Ha kell gyalog is, éhesen, vacogva,
tépett lélekkel és halálra váltan:
csak otthon legyünk egyszer a hazánkban!
Vert farkas mellé farkasnak beállunk,
vagy koldusnak a templom küszöbére,
rabnak, ha kell, testvér-rabok közé:
csak haza jussunk végre!
Hogy beszélhessünk magyarul a földhöz
s megértsük, amit zúgnak a szelek...!
Ha Szodoma láttán kővé változom:
Uram, én akkor is haza megyek!
Nincsen napodnak máshol melege.
Sehol sem olyanok a csillagok.
Ha százszor átkozott is az, aki magyar:
nem lehetek más, ha egyszer az vagyok...!
Add újra látnom apámat, anyámat,
vagy sírjukat bár, ha többet nem lehet...
Hadd roskadjak egy üszkös rom tövébe
eldobva végre a vándorbotot
s úgy súgjam megadással: Miatyánk...
sokat vétettem Ellened s nagyot...
de nézd:
megtörtént a Te akaratod.
(Bajorerdő, 1945)
Wass Albert: Mikor a bujdosó az Istennel beszél
Link
Wass Albert: NAGYPÉNTEKI SIRATÓ
Elmegyünk, elmegyünk, messzi útra megyünk,
messzi út porából köpönyeget veszünk...
Nem egyszáz, nem kétszáz: sokszáz éves nóta.
Így dalolják Magyarhonban talán Mohács óta.
Véreim! Véreim! Országútak népe!
Sokszázéves Nagypénteknek
soha sem lesz vége?
Egyik napon Tamás vagyunk,
másik napon Judás vagyunk,
kakasszónál Péter vagyunk.
Átokverte, szerencsétlen
nagypéntekes nemzet vagyunk.
Golgotáról Golgotára
hurcoljuk a keresztfákat.
mindég kettőt, soh'se hármat.
Egyet felállítunk jobbról,
egyet felállítunk balról,
s amiként a világ halad:
egyszer jobbról, egyszer balról
fölhúzzuk rá a latrokat.
Kurucokat, labancokat,
közülünk a legjobbakat,
mindég csak a legjobbakat.
Majd, ahogy az idő telik,
mint ki dolgát jól végezte:
Nagypéntektől Nagypéntekig
térdelünk a kereszt alatt
húsvéti csodára lesve.
Egyszer a jobbszélső alatt,
másszor a balszélső alatt,
éppen csak hogy a középső,
az igazi, üres marad.
Nincsen is keresztfánk közbül,
nem térdel ott senki, senki.
A mi magyar Nagypéntekünk
évszázadok sora óta
évszázadok sora óta
ezért nem tud Húsvét lenni.
Így lettünk országút népe,
idegen föld csavargója,
pásztortalan jószág-féle.
Tamással hitetlenkedő,
kakasszóra péterkedő,
judáscsókkal kereskedő.
Soha-soha békességgel
Krisztus-Úrban szövetkező.
Te kerülsz föl? Bujdosom én.
Én vagyok fönt? Bujdosol Te.
Egynek közülünk az útja
mindég kivisz idegenbe.
Bizony, jól mondja a nóta,
hogy elmegyünk, el-elmegyünk,
messzi nagy útakra megyünk.
Messzi nagy útak porából
bizony, köpönyeget veszünk.
S ebben a nagy köpönyegben,
sok-sok súlyos köpönyegben
bizony pajtás, mondom Néked:
rendre, rendre mind elveszünk.
Wass Albert - Nagypénteki sirató /Illyés KInga/
Link
Wass Albert: ÖREGEDŐ SZERELMES VERS
Ó jaj, az évek telnek. Lassan szél
fújja tova hajunk sötét színeit.
A hétköznapok körmei bevésik
arcunkba titkainak nyomát. Kiért
szívünk tegnap még izzott: ma már emlék.
Lába nyomán ködök kelnek s a ködben
az élet lassan elvész. Kedvesem,
búcsúzz el tőlem könnyen.
Látod: az alkony ott jár már a horizonton
s a fák árnyékát feketén nyújtja.
Sápadt arccal leselkedik a hold.
Hajók búgnak a ködben, s vak szelek
időt terelnek kint a tengeren.
Eredj! Könnyet se ejts! A búcsúkendőt,
látod, én is vidáman lengetem.
Valahol Pán, az Isten, tutajon,
nádtutajon zöld fűzfasípját fújja.
Világot komponál s e furcsa dalt
hallgatja nap, hold, csillagok, hegyek,
vidám és búcsúzó szerelmesek.
Kis trilla van e dalban. Szállj tehát.
Engem maholnap elnyel már a csend,
s a csendben rád emlékszem majd, és mondom:
itt volt, de merre ment.
Wass Albert: SÓHAJ
Én Istenem, az idő hogy szalad!
Ma még vagyunk, holnap már nem leszünk,
múlt és emlék: minden elmarad.
Nyomunkat rendre belepi
rőt lombjával az őszi szél.
S hogy kik voltunk:
maholnap az sem tudja,
aki rólunk beszél.
Zölden remeg a nyírfa lombja,
a bajor erdőn szellő támad.
Lőpor-szagú ködök lepik
a jövendőt és a hazámat.
Fehér itt is a nyírfa kérge,
pillangó jár a gyöngyvirághoz.
S mégis: minden virágharanggal,
illattal, színnel, fénnyel, hanggal
a régi erdő húz magához.
Bajor erdőkön vándorok haladnak.
A bánathoz már egynek sincs szava.
De sóhajaik ég felé röpülnek,
kendőnyi kis fehér felhőkké gyűlnek
s jó szél szárnyán elszállnak haza.
Bajorerdő 1946
TE ÉS A VILÁG (VÁGY ÉS ÖRÖM)
"Minden vágyadnak eleget tenni:
ez az emberi élet legnagyobb
művészete. Akinek sikerül, az boldog.
Ehhez azonban fontos, hogy
kevés vágyad legyen.
A vágy az emberi lélek növényzete.
Gyökere van, szára, és csúcsán
időnként kivirágzik az öröm.
Minden gyökérnek az a célja, hogy virágot
hozzon. Azonban a jó kertész gondosan
ügyel kertjének növényzetére.
Csak olyan növényt enged
meghonosulni benne, melynek virágai
szépek és illatosak. Vagy melyek
kellemes ízű gyümölcsöket teremnek.
Dudvát, gyomot nem tűr meg maga körül.
Olyan növények gyökerét
sem ülteti el, melyek fejlődéséhez
a kert fekvése és éghajlata nem alkalmas.
Melyeknek kivirágzásához esélye nem lehet.
Így tesz az okos és jó kertész.
Légy tehát okos és jó kertésze a lelkednek.
Örvendj a hóvirágnak, az ibolyának és a
búzavirágnak. Az erdő csöndjének.
Ha egyedül vagy: annak, hogy egyedül lehetsz.
Ha nem vagy egyedül: annak, hogy nem kell egyedül légy.
Vágyódj arra, amit a holnap hoz, és örvendj
annak, ami ma van.
Minden talajban megterem valamiféle virág.
Minden napnak van
valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet,
hogy meglássa azt.
Wass Albert: TÖLGYFA AZ IDEGEN FÖLDÖN
Tölgyfának születtem,
hogy vihartól védjem a sarjadó erdőt,
hogy ágaim között fészket rakhassanak a
madarak,hogy koronám árnyékot adjon annak, aki fáradt.
De idegen vihar kitépett a földből,
sodortak a szelek, messzire sodortak,
s valahányszor megálltak velem,
tépett gyökereimben sajgott az emlék,
mert minden erdőben volt valami,
ami emlékeztetett a régire.
Míg végre eljutottam oda,
ahol idegen volt minden,
és nem emlékeztetett semmi
arra, ami volt.
Letettek a szelek,
hevertem ott napfényben, esőben
egy idegen új világ földjén.
Vihar szaggatta csontjaim,
gyökerek vertek benne rendre.
Tölgyfává nőttem újra,
aminek születtem.
Ágaim közt madárfészket őrzök,
koronám árnyékot ad annak, aki fáradt.
Virágot védek a széltől,
s vihar, ha jön,
nekifeszítem törzsemet,
s védem a sarjadó erdőt
itt, ahol vagyok.
Emlékké nőtt bennem a múlt,
s idegen madarak dalát
megszokta, s megszerette rendre a fülem.
Amikor megérik az idő,
s kidönt a fűrész lombhullatás után,
virradó tavaszra kisarjadok megint,
és sarjaim új tölgyfákká nőnek,
koronát bontani, erdőt védeni,
árnyékot adni annak, aki fáradt,
s ágaim között madarak fészkelnek megint
az örökkévaló idő végtelen láncolatában.
Wass Albert: Tölgyfa az idegen földön MIHI
Link
UTAZÁS
München felé vágtat a vonat.
Surranó villanyoszlopok.
Erdők és házak váltakoznak.
Idegenek. Magam vagyok.
Rét közepén magányos fűzfa.
Megakad rajta a szemem.
Valamiképpen ismerős.
Valahonnan már ismerem.
Szalad a vonat. Ideges.
A rét s a fűzfa elmarad.
De viszem magammal a képet
mélyen a döbbenet alatt...
S már tudom is: a Szamosmentén
állanak ilyen árva fűzek.
Ágaikra estefele
vándorló varjak települnek.
Ilyenkor már sárga a lombjuk.
Hulló arany öntözi őket.
Megadó mozdulatlansággal
nézik a változó időket.
Körülöttük ezüst a rét.
Az ősz fátylai már ezek.
S ott túl a kolozsvári dombok!
Igen, reájuk ismerek...!
Hóharmatos lankák mezőin
zörög a kukoricaszár...
Friss szél köszönt: Tékozló gyermek
csakhogy itthon vagy újra már...!
A kálvinisták vén harangja
idáig bong az őszi csendben,
s ott kanyarog az ország útja...
arra kellene haza mennem...
S már megyek is. A régi völgyek
tárt öleléssel elém jönnek...
fehéren kacag a falu
és nincs határa az örömnek...!
Ujjonganak a kerti fák!
Kutyám boldogan felcsahol!
A ház előtt vár a család
s egy gyermek kacag valahol...!
(Igaz lenne, hogy a fákból
már egy sem áll? A ház halott?...
S azt a kis sírt, ott fent, már régen
betaposták az állatok...?)
Éles fütty. Váltók zakatolnak.
Ronggyá szakad a látomás.
München. Romok. Vak pályaudvar.
Megérkeztünk. Végállomás.
(1947)
Wass Albert: ÚTTALAN UTAKON
Úttalan utakon,
bozótokon és szakadékokon,
árkokon és vízmosásokon
törtetünk láthatatlan cél felé.
Úttalan utakon,
imádkozva vagy szitkozódva,
békés szívvel vagy lázadozva,
de menni kell, mert vissza nem lehet:
fekete falat épített a Múlt
a hátunk megett.
Úttalan utakon...
De túl lélek-határon,
túl gondolaton, túl minden álmon
valami messze vár reánk,
egy fénysugár e rút világon:
talán egy "mindent felejtés".
Talán egy "mindent újrakezdés"
a végső sziklaszálon.
Úttalan utakon,
végső szívdobbanásig,
utolsó sóhajtásig,
s ha nem ma, holnap, vagy sok-sok év után:
de egyszer eljutunk a sziklaszálig!
Wass Albert - Úttalan utakon /Zene: Yanni-So Long May Friend/.
Link
Wass Albert: ÜLTÜNK A ROMOKON
Ültünk a romokon és azt mondottuk: vége.
Az ember elveszett.
Gépek nyelték el s formáltak belőle
juhnyájat és sáskasereget,
uniformizált robot-hadat,
mely mindent felfalt, mindent megevett:
hitet, jóságot, békét és reményt...
Ültünk nehányan együtt, kik megmaradtunk,
romok között és lestük a napot,
hogy fölkél-e még számunkra valaha.
De kelet felől csupán a fellegek
moraja jött s dért vacogott az éj
s patkányok rágták ki holtak szájából
a legutolsó falat kenyeret.
Amerre néztünk: véres volt a tenger
s gennyes sebektől fertőzött a föld.
Csupa gyűlölet volt az ember
s csak az volt ember, aki ölt.
Gonoszságot szolgált a tudomány,
hozsánna hirdette az embertelenséget
és minden ami szép volt
ledőlt, leégett.
Ültünk a romokon és azt mondottuk: vége.
Az ember elveszett.
És aztán már csak a halálra vártunk.
Forgott a föld. Szelek jöttek és mentek.
Denevérek szárnya suhogott
s hírük sem volt az embereknek.
És akkor:
egyszerre csak a vaksötéten át
kinyúlt felénk egy gyönge női kéz.
Meglengetett egy szál fehér virágot:
ennyi volt az egész.
De mintha bűbájos varázslat történt volna.
Emlékek támadta föl bennünk valahol.
Zenéltek lágyan réghallott szavak.
S felnyitotta szemét egy megcsúfolt véres angyal
valahol a romok alatt.
És felujjongtunk, mint kiket a mélyben
elér egy titkos, drága üzenet:
Emberek vagyunk még, emberek!
Nem zúzott gépei egy bomlott-agyú kornak!
Nem tépett lomb, kit vak szelek sodornak!
Emberek vagyunk még, Isten népe!
s hiába fojtanak koromba, vérbe,
hiába dőlt le minden talmi érték:
a mi jussunkat más egekben mérték
s van még valahol Isten, jóság, béke,
igazság, erkölcs, szeretet...
ember...!
Ó asszonyi kéz, ki véghetetlen tenger
véres hullámai fölött nyúltál felénk
testvért kereső szent egyszerűséggel,
kit első galambként viharokon át
mint szent iránytű a szíved vezérelt:
minden országok bölcs vezérei
tanulhatnának tőled szebb politikát.
Kik hasztalan keresik három éve
a forrást, melyből fölfakad a béke,
vén könyvekben kutatják, lombikokban,
elméletek varázsszerei közt,
boszorkánykonyhák, alkimista titkok
bűvös tüzében, vérben,
írott törvényben,
fegyverben és fegyvertelenségben,
csak ott nem, ahol titkos fészkén ül,
mint madár, ki már röpülni vágyik:
az emberek szívében.
Áldott légy, te habfehér galamb,
ki mint a gyermek éjek poklain
szálltál felénk rémségről mit sem tudva
s kezed kinyújtva
rebegted el a régfeledett jelszót: szeretet...!
Mikor már azt hittük, hogy minden elveszett
s Isten képét betemette egy összedőlt világ,
úgy nyíltál ki romok között,
mint egy fehér virág.
S előled a fagyos vak éjszaka
fekete felhők hátán tovanyargalt
s romok fölött, magosan egy csillag
meghirdette a hajnalt.
(1947.)
Wass Albert: ÜZENET HAZA
Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska rágja is le a vetést.
Ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak;
az idő lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa
s a vérző csonkból virradó tavaszra
új erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt...
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők
és kiássák a fundamentumot
s az erkölcs ősi, hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.
Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentom Istentől való
és Istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
És üzenem a volt barátaimnak,
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad.
És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magos ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok
a s víz szalad és csak a kő marad,
a kő marad.
Maradnak az igazak és a jók.
A tiszták és békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!
Likasszák már az égben fönt a rostát
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad.
Bajorerdő, 1948.
Wass Albert: Üzenet haza /Dörner György/
Link
Wass Albert - Üzenet haza
Link
PPS
Link
Wass Albert: VELETEK MARADOK
Ha majd feljön a nap, hogy többé nem találtok
azért ne búsuljatok én itt leszek még.
Megtalálhattok majd a lemenő napban
és esti röptében vízimadaraknak,
lappantyú rikoltó, párhívó szavában
s távoli hangjában egy méla bagolynak.
Itt leszek mindég, őrt állva erdők csöndje fölött
s álmotok vigyázva.
Mikor vágytok velem együtt lenni,
csak ki az erdőre menjetek
s álljatok meg valahol útnak oldalában
s figyeljetek.
Puha susogásában a fáknak
engem hallotok majd,
amint kutyáimmal átsétálunk
lepergő évek örök vadászmezőin.
Örvendjetek virágnak, lepkének, madárnak,
egy halvány kis csillagnak az ég peremén
s hagyjátok, hogy az est megannyi árnya
gyengéden magához vonjon kebelén.
Mosolyogjatok csak
és én majd visszamosolygok rátok
az örökkévalóságból.
Papitok, különben czegei Wass Albert.
(Fordította: Simó József)
VIGASZTALÓ LEVÉL, MAGYAROK FÖLDJÉRE
Jézus zsidó volt és zsidók voltak,
kik fölszögezték a keresztre.
De Isten-voltát reánk hagyta:
emberséges emberekre.
Bár latroké ma a világ
s annak minden rablott pénze:
sem az arany, sem az ezüst
nem váltható békességre!
Zűrzavar van ma a földön,
istentelen lopás, csalás.
De akik ezt reánk hozták:
azok számára nincs maradás!
Gonosz a gonoszság bére,
ki szemetet vet: gazt arat.
Elpusztul mind, aki hitvány,
csak a becsületes marad.
Mert a derék embert Isten őrzi
s Ő bünteti a bűnösöket!
Bár Isten malma lassan őröl,
de felőrli a szemetet!
S lesz Krisztusban békessége
annak, kinek lelke tiszta,
s mindaz, ami rossz volt s elmúlt,
nem tér többé soha vissza.
Szeretet s nem gyűlölködés,
tisztesség és nem csalás:
a magvető munkájára
ez hoz csupán jó aratást!
Tanulj ember, tanulj magyar,
az élet ma oskola!
Ki szeretetből levizsgázik,
annak lesz csak jó sora!
A hitványat, mint a pelyvát
jóféle szél tova fújja,
míg az igazat megőrzi
az Úristen akarata.
Egyszerű kis versikémet
vidd el jó szél szép hazámba,
hogy aki szavát megérti,
legyen annak vigaszára!
(Magyarok Vasárnapja, 1995)
Wass Albert: VIZEK FELETT
Ó Istenem, de könnyű volna
az élet-terhek hordozása,
ha tudnám azt, hogy minden könnyem
Valakinek a mosolygása.
Ha tudnám azt, hogy minden álmom,
amit az élet szétzilál,
valakinek valóra vál
és lelkem minden barázdája,
amit a sors naphosszat árkol:
neki lenne a boldogsága.
Ha tudnám, azt, hogy amíg bírom,
minden ütést érette adnak.
Lélekölő fekete éjek
az Ő álmain virrasztgatnak,
minden derékba tört reményem,
őrlése száz malomkeréknek:
minden, amit reám mérnek:
simogatás egy Sortestvérnek.
Mint tenger-őr elnézek messze,
csalnám a vihart magam ellen,
vigyáznék: az Ő vitorlája
mindig fehéren lengedezzen,
s ahova akar, oda menjen.
Ó Istenem, de szép is volna:
így őrködni valakiért
vizek felett az őrtoronyba.
Wass Albert: ZÁRÓVERS
Hajótörött vagyok a tengeren.
Palackomat a tengerbe vetem.
Belesóhajtottam a sorsomat,
félelmemet és sok bús gondomat.
S most száz pecséttel elzárt bánatom
a hullámok kedvének átadom.
Merül, örökre tán, a mélybe le
s aranyhalacskák játszanak vele.
De lehet, hogy még perce jő neki,
s egy bús hullám majd egyszer fölveti.
S kidobja egy kéz - tán az istené -
egy gondtalan kor lábai elé.
Borzadtan olvassák, kik rátalálnak
és úgy suttogják döbbenve, egymásnak.
"Valahol szörnyű vihar lehetett...
S a viharban egy nemzet elveszett...!"
1947
Wass Albert: Záróvers
Link
Kormorán - Záróvers
Link
Wass Albert versei
Link
Wass Albert minden verse
Link
Wass Albert (1., 2. rész) Csillag-ösvényen hazatérek újra
Link
Link
xMagazin
Link
Wass Albert 1996. június 24-én az alábbi kéréssel fordult a Magyar Köztársaság Belügyminisztériumának Állampolgársági főosztályához:
A Magyar Köztársaság Belügyminiszterének
Állampolgársági Főosztály
Astor, 1996.június 24.
Az állampolgársági bizonyítvány kérelméhez az alábbi feltalálható részben eredeti, részben másolati mellékleteket csatolom:
1./ Édesapám születési anyakönyvi kivonatát
2./Saját születési anyakönyvi kivonatomat
3./Saját házassági kivonatomat
4./Saját illetőségi bizonyítványomat
5./Saját származási igazolványomat
6./Grófi rang és czegei előnév használati jogának elismerését
7./Vid nevű fiam születési anyakönyvi kivonatát
8./Vadászjegyemet
Uraim!
Nyolcvannyolc éves vagyok, magyarnak születtem. Alapítványom célja irodalmi munkásságomat Hazámnak bemutatni. Mint magyar állampolgár kívánok hazalátogatni, nem pedig, mint román vagy amerikai.
Ha megérem, saját magam, ha nem Alapítványom jövő év közepére tervezi kiadni már megjelent könyveim kiválasztott példányait, megfelelve azt a kérdést, hogy megmaradtam-e MAGYARNAK!
Postai válaszcímem: Dr. Wass Albert, ...... .......
Őszinte magyar üdvözlettel:
Wass Albert 1996 június 24
Melléklet:
Kiadott könyveim címjegyzéke
Alapítványom okmányának másolata.
A minisztériumi válasz azonban:
,,(...) Sajnálattal értesítem arról, hogy magyar állampolgárságát, az 1945. évi fegyverszüneti egyezmény rendelkezései alapján elveszítette, így a magyar állampolgárság fennállását tanúsító bizonyítványt kiállítani nem tudok. (...)
Kérem, a fentieket megértően fogadni szíveskedjék.
dr. Ugróczky Mária főosztályvezető
Budapest, 1997 január 11."
Széchenyi után az egyik legnagyobb magyar állampolgársági kérelmét a magyar állam elutasította. Ekkor már többen megmozdultak Wass Albert érdekében. Tar Sándor tiszteletbeli washingtoni konzul és Csoóri Sándor a Magyarok Világszövetségének elnöke is levélben fordult Kuncze Gábor belügyminiszterhez.
Részlet Csoóri Sándor leveléből:
,,Kérjük a Tisztelt Belügyminiszter Urat, hogy Wass Albert magyar állampolgárságának odaítélésénél, méltányossági szempontok figyelembevételével, kedvező döntést hozzon, és tekintve Wass Albert rossz egészségi állapotát, minél hamarabb értesülhessen a jó hírről nagyrabecsült honfitársunk."
E közbenjárások eredményeképpen 1997 június 26-án Baraczka Róbertné helyettes belügyminiszteri államtitkár aláírásával a Belügyminisztérium végre kiállította a Wass Albert magyar állampolgárságát kinyilvánító bizonyítványt, melynek lábjegyzetében azonban ,,A bizonyítvány a kiállítástól számított egy évig érvényes" megjegyzés volt található! A minisztérium később ezt is magyarázkodással próbálta tisztázni, nevezetesen, hogy az egy év csupán a dokumentum és nem az állampolgárság érvényességére vonatkozik."
Fráter Olivér 1998
- www.freepress-freespeech.com/holhome/kiscikk0/wassalb.htm
Sólyom László köztársasági elnök szerint Wass Albert magyar állampolgárként halt meg. (...)
1997 júliusában Kuncze aláírásával ,,állampolgársági bizonyítványt állított ki Wass Albert részére", amelynek érvényessége ,,1997. június 26. - 1998. június 26-áig" szólt.
www.krűnika.ro/kulfold/vitatott_allampolgarsag
(A Kérelmet Kuncze Gábor sajnos nem hagyta jóvá, adtak neki egy évre szóló igazolványt!!!)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Wass Albert |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-10-25 21:30:16, vasárnap
|
| |
| |
Pék Rozália: MÚLIK AZ IDŐ
Hosszúra nyúlt esték, rövidebb nappalok
Az idő múlik, változnak az évszakok
Az ember megéli, szemléli, nem tehet ellene
Megérti, vigyázni kell az életre
Megtanulja értékelni az időt
Főleg, ha már meghaladta az életdelelőt
Én is értem, élni kell vele
Mert az életemnek van eleje és vége
Nem békétlenkedek, csak kicsit félek
Nézem az eget, mintha apám szemei néznének
Nem lehet annál semmi kékebb
Az élet ma is mindennél szebb
A természet most sok színben pompáz
Az őszi nap minden falevelet bokrot átszínez
Szemet gyönyörködtető látvány ez
Engem anyám blúzára emlékeztet.
Németh Lehel: Egyedül A Tóparton
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Évszakok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-10-23 19:00:33, péntek
|
| |
| |
-
WASS ALBERT LÍRAI ÉLETMŰVE
Wass Albert (1908. január 8. Válaszút - 1998. február 17. Astor, Florida, Egyesült Államok). Magyarországon csak halála után fedezték fel Wass Albertet, mint az erdélyi magyar irodalom nagyját. Ő a magyar irodalom egyik legellentmondásosabb alakja; a hivatalos irodalomtörténet mintha tudomást sem venne róla, miközben vannak, akik a legnagyobbak között emlegetik, és masszív, politikai felhangoktól sem mentes kultusz alakult ki körülötte mind Erdélyben, mind Magyarországon. Egyik leghíresebb könyve a Kard és kasza, amelyben több generáción keresztül tekinti át a magyar történelmet, 1050-től egészen a jelenkorig, a saját, ősi nemzetségének történetén keresztül. Wass Albert 1944-től Németországban, majd 1952-től haláláig az Amerikai Egyesült Államokban élt. Nicolae Ceaușescu zsarnoksága éveiben Romániában betiltották a könyveit, 1985 őszén pedig értesítést kapott az Interpoltól, hogy a ,,Kárpátok Géniusza" Securitate-ügynököket küldött át az Amerikai Egyesült Államokba diplomataként a washingtoni nagykövetség és a clevelandi konzulátus mellé. Az értesítés szerint ,,Ezeknek egyik feladata az, hogy engem eltegyenek láb alól" - írta Wass Albert.
Műveit Magyarországon a rendszerváltás óta jelentetik meg, korábban itt szinte ismeretlen volt.
Irodalmi munkásságának kritikai feldolgozása ma is folyik. Népszerűsége az 1990-es évek végétől az erdélyi mellett a magyarországi olvasóközönség körében is folyamatosan növekszik. 2005-ben A Nagy Könyv című magyarországi felmérésben az egyik legkedveltebb magyar írónak bizonyult: A funtineli boszorkány című művét az olvasók a legnépszerűbb 12 magyar regény közé választották, az 50 legnépszerűbb magyar regény között pedig további két műve is szerepel: az Adjátok vissza a hegyeimet! és a Kard és kasza.
Wass Albert lírai életművének: a tehetségét felvillantó korai verseskötetek után a debreceni tanulóévek újonnan előkerült versciklusa mutatja fel az érlelődő lírikus szülőföldért és emberiségért aggódó költészetének értékeit, majd az emigrációban kiadott nagyhatású versesköteteit a föllelt publikációk és a posztumusz kéziratok egészítik ki.
Az Új székely ballada, a Búcsú Európától és a Tölgyfa az idegen földön címen összeállított ciklusok egy-egy önálló fejezetei az írófejedelem életének, aki vershagyatékának tanúsága szerint soha nem akasztotta fel a "parti fűzekre" a hárfát, bár sokan örültek volna elnémulásának, elnémításának.
Wass Albert egy 1955-ös írásával szólva:
"Mert elhivatás és isteni parancs elől elmenekülni nem lehet, még barlangok mélyébe se, televíziók izzó lámpái elé se, vadnyugati ostobaságok gyártása mögé se. Ha igazán író az író és Isten gondolata feszíti belülről: a gondolat könyvé lesz előbb-utóbb."
Wass Albert minden verse
Link
A Wikipédia szerint irodalmi munkássága /szakaszai/ egyelőre még erősen hiányos, így a választott versek rendezése, rendszerezése is így teljesen egyénien történt.
I. A SZÜLŐFÖLD SZERETETE
ELSŐ ALKOTÓI KORSZAKA 1923 -1945
Wass Albert: A VERS
Nem úgy fakad a vers,
ahogy Ti gondoljátok,
nagy véres harcok árán,
bús, könnyes csókok árán:
nem úgy fakad a vers.
A vers csak születik,
mint ahogyan születik a szél.
Vagy a virág.
Vagy a falevél.
Szellő a vers,
s én azt hiszem,
a Végtelen küldi vele nekünk
Világ-virágok bűvös illatát,
s amint szívünkön lopva illan át
lepergeti az érzés-szirmokat.
(Alkony felé
egymásnak furcsa kékes titkokat
hegyek üzennek így.)
Mikor a vers fakad,
egy pillanatra minden más megáll.
Csak alig-alig dobban a szívünk,
mint patak, akit a tél mederbe zár.
Egy pillanat...
s a lelkünkön lábujjhegyen megy át
egy messziről jött csöndes idegen.
Tavaszi szél oson át néha így
az alvó ligeten.
1928
Wass Albert: A MAGÁNY TEMPLOMÁBAN
Itt nem lehet
csak áhítattal járni.
Szent tölgyfa-bolt:
itt mindent megtalálni
ami volt.
Itt a Csend lakik
és a szent Magány,
csak itt lehet
imádkozni talán.
Csak itt lehet
szívet megnyugtató
nagy Estre várni
és megtalálni
a mosolygó Halált.
Itt látni kell,
milyen megnyugtató
ez a furcsa szó,
ez az este szó.
Itt látni kell:
hogy szép is a Halál,
villámfényben
ha néha arra jár,
mikor áldozati tűz
lobban
és orkán orgonál.
Mert templom ez:
a Magány temploma,
A Szépség temploma,
Az Idő temploma,
Az Élet temploma,
A Halál temploma,
az örökkévaló
nagy Csend temploma.
Lehet-e itt
Isten-tagadva járni,
és a Halált
remegve, félve várni
és megtagadni,
hogy szent a Magány,
s tagadni, itt,
hogy szent a temploma?
Nem. Soha.
(Kolozsvár, 1927)
Wass Albert: A NAP
Olyan a szemed, mint a Nap,
kár volt, hogy belenéztem,
mert jaj, Te a Nap rokona vagy,
s nekem a Nap az ellenségem.
Kerüljük egymást ősi daccal
és minden ősszel gúnyolom,
s ő rám nevet minden tavasszal.
Nyáron elüldöz messze, messze:
harmat-homályos rengetegbe,
olykor csak játszadoz' velem,
hanem mikor meghalt a Nap:
az őszi estét szeretem.
Mikor a te szemedbe néztem,
érzem, egy kissé messze néztem:
mert Te a Nap rokona vagy,
s nekem a Nap az ellenségem.
Wass Albert: A PATAK
Halkan susog a dombtetőn az erdő,
csókot hint a rózsás alkonyat,
tölgykoronás rengeteg ölén
halkan csobog, csobog a patak.
Talán elmélkedik. Talán nevet,
vagy sír benne egy elszakasztott húr,
csupán nekünk oly egyhangú e dal,
amint alant bársony-fövénybe túr.
Rajta libegve selymes barka száll,
ki tudja, honnan s mely vidékről jött.
Kicsinyke csolnak, merre, merre mész?
Mi csábít lent a ködfalak mögött?
Midőn a múltkor, szeptember felé,
fehér habok mély titkát kémlelém,
a víz felett titáni árnyalatban
libegve szállt egy elszáradt levél.
Akkor még ősz volt, most tavasz,
a kispatak vígan mesél.
Akkor dal helyett könny fakadt,
virágok helyett falevél...
Lágyan susog az esti szellő,
rózsákat hint az alkonyat,
tölgykoronás rengeteg ölén
halkan csobog, csobog a patak...
1927
Wass Albert: A SZÍV
Nézted már a Szent-Anna tó vizét?
Milyen titokzatos, milyen sötét.
Semmit se látsz,
csak olykor egy-egy furcsa csillanást,
amint ezüst halak
suhannak mélységein át...
De olykor hírtelen
jön valami eltévedt sugár,
zöldes világra gyújtotta lent a mélyt,
s a mélynek vége nincs sehol, sehol...
Olyan a szív is,
mint a Szent-Anna tó titokzatos vize.
Elnézed néha: Zörgő kis doboz,
furcsa, lecsukott.
Hogy mikor, nem tudod:
de néha jön egy bomlott pillanat,
kitárul a mély, olyan szörnyű mély,
hogy előtte szédülve megállsz,
s imádkozol: Miatyánk, Szerelem
szenteltessék meg a Te neved...
Nézted-e már tavaszi napsugárban
a Szent-Anna tó haragoszöld vizét?
Nézted már a kedvesed szívét?
1929
Wass Albert: A Szív
Link
Vass Albert: A VÖLGYEK VÁNDORA
Hányszor hittem: hazám a fény hazája,
s a völgyek szürke rabja nem vagyok,
völgy vándorát a hegyek csókja várja
és útam egyre feljebb kanyarog.
S ó ti kegyetlen rózsaszín hegyek,
gyönge-elém hányszor emeltetek
hajnal-pompában búskomor falat! -
S az útam völgy, ezerszer völgy maradt.
Most este van. Nem látom már az útat:
hátha most a hegyre föl-vezet?
Hátha holnap könyörül a távol,
s kanyargós úton nyújt testvér-kezet,
szelek dalolnak: "messzeföldi vándor
rokon-karokba visszaérkezett!"
Virrad. A völgyek csoda-váró rabja
távol hegyekre bízva feltekint...
De útja völgy, jaj völgy maradt megint.
1927
Wass Albert: ALKONYATI RÓZSÁK
Mikor az élet mámoros királya
kékes palástot öltve elhaladt,
rejtelmes, égő kelyheit kitárja
a rózsaszínű őszi alkonyat
Ó délibábos alkonyati rózsák...
Ó őszbe szálló, szép álom-hajó...
szökött napunkat újra visszahozzák,
csak hinni kell, csak hinni, hogy való...
Mikor a fátylas őszi hervadásra
reálehel az alkonyat varázsa,
a múlt nyaránál fényesebb a fény...
Az elmúlást ki soha nem csodálta,
akinek nincs egy délibábos álma:
Szegény a lelke, jaj, nagyon szegény...
1925
WASS ALBERT - ALKONYATI RÓZSÁK
Link
Wass Albert: AMIKOR BÚCSÚZUNK
Amikor mi ketten búcsúzunk,
a lelkünknek az mindig egy halál.
Éreztétek-e valaha,
hogy szívetekből messze száll a nyár,
és álmaitok fényes nap-szeme
felleg-homályos alkonyatra vár?
És ugye éreztétek olykor,
hogy a halálnál ez se' sokkal enyhébb,
s ennél se' sokkal enyhébb a halál?
1927
Wass Albert: ÁBRÁND
Ma ünnepelve szökni hagyta
fáradt foglyát a zsarnok város.
Oly csend van itt. A lelkemen
nagy béke ül: nyugodt, halálos.
Jó volna így, Valakivel
megosztani e drága csendet.
A Vetést nézni, állva, várva,
míg a halál halkan becsenget...
Virágot szednénk tarka erdőn,
juhokkal mennék zöld mezőre,
s ha lelkünk búsabb Istent áhít:
kiballagnánk a temetőbe...
Nem vágynánk idegen babérra,
és nem rágódnánk annyi témán.
Lennénk két csöndes álmú ember,
egymást elünnepelve némán.
Ez lenne itt a közös delta,
csitult folyóknak lassú vége.
Violaszínű nagy palást
terülne ránk: a Csend, a Béke.
Wass Albert: ÁLOMTÜNDÉRHEZ
Add a kezed, úgy halkan, csendesen.
Te nem lettél még hozzám hűtelen.
Mikor mindenki csalfán elhagyott,
Gyújtottál bennem reménycsillagot.
Lelkem csendjét, ha bánat felkavarta
Te elvittél az álmodó avarra.
S te mutattál mindent, ami ott terem
A bűvös, varázsos álom-réteken.
Ha megtépett az élet rózsabokra,
Vittél mogorva tölgyfa-templomodba.
Ha vérző szív volt mellemen az érem,
S töviskoszorú messiási bérem,
Te glóriává változtattad azt,
Virágot hintettél rám és tavaszt.
Ha voltam bűnös, lázadó Kain,
Vittél az eszme-Krisztus után,
S hogy az igazság sugározzon rám,
Vezettél fönt a néma Golgotán.
Ha rám viharzott lent az ember átka,
Vittél a béke messze csillagára.
Féltem... kezed kezembe tévedett.
Óh, örökre áldott legyen neved!
1925
Tavaszváró Séta. /Wass Albert - Álomtündérhez./
Link
FEBRUÁR
Köd imbolyog az ólmos, szürke égen,
A völgy kietlen, a mező halott
Nem csillan fény a dombok tó-szemében,
Borzongnak a tölgyek sötét alakot.
Olvad a hó a hegyormokon,
S a néma fenyves lágy szellőt szitál,
Itt -ott fehérlő tiszta foltokon
A zúzmarás tél búcsú-képe áll.
A szirteken nem harsog a patak,
A fű nem zöldül, s nem zeng a madár,
Nyomasztó, szürke ködfátyol alatt
A nagy természet új életre vár.
1925
FEBRUÁRI ÁLOM
Kint tél van még:hideg könyörtelen,
az ablak alatt elsüvölt a szél.
Fedél csatorna pléhe felzokog,
ott fent a kémény jajgat és beszél.
A képzelet varázsa messze száll,
s mint őszi pára itt-ott fennakad;
egy szürke dombon s néhány régi fán
meg-megpihen s halkan tovább szalad...
Már lefolyt a bércek hó-palástja,
sötét-lilára vált a vén havas;
szalonka száll a csendes esti szélben,
s a napsugár már zöld rügyet fakaszt.
A kismadár is megcsendül az ágon,
tavaszi vágyak vidám dallama;
túl a ködbe burkolódzó fákon
mintha bíbor-eső hullana.
Jön az alkony. Az áldott nap leszáll.
Vonulnak már a szürke vad ludak;
a légben kezdődik a szúnyog-bál,
s a völgyben tompán harsog a patak.
Azúr-egen a csillagok kigyúlnak:
arany szegek a tündér kárpiton.
A földre sápadt csillagocskák hullnak:
pásztor-tüzek, a vén hegy ormokon.
Kint még zokog a vén fedél csatorna,
ablakom a szürkületbe tárom.
Hideg havát a szél szemembe hordja:
elsuhant már a februári álom.
Wass Albert: CSILLAGVIRÁGOK
Mikor a tavasz osztja csókjait,
S a zöld erdőkön napsugár ragyog,
Felébrednek a nedves pázsiton
Piciny, fehér kis földi csillagok...
A harmatcseppes rétek bársonyára
Fehéren hull ezer csillagvirág,
Felette lágyan elsusog a szellő,
S az erdő szélén integetnek a fák...
Volt egyszer egy csillag... fényes... ragyogó...
Ezüst sugártól tündökölt az ég,
Reggel is sokáig oltogatta
Erős fényét a kékes messzeség...
Egyszer meglátott messze valahol
Egy sápadt fényű testvér csillagot...
De elvesztette... s keserves bánatában
A horizonton végig vágtatott...
Aztán széthullott... ezer kis vad virágra,
S a földre hullva többé nem ragyog...
A tölgyfa erdők pázsit szőnyegén
Keresik azt a sápadt csillagot...
Verseim piciny csillagvirágok,
S én egy hulló csillag vagyok,
Ezer darabra tépve lelkemet
Keresem azt a testvér csillagot...
1925
WASS ALBERT: CSILLAGVIRÁGOK
Link
Wass Albert: CSAK CSENDESEN
Testvér, csak lábujjhegyen jer velem,
csak nagyon halkan, nagyon csendesen.
Amerre járunk, ne rezzenjen egy kis levél se meg,
ma lelkem olyan mint a tó:
legkisebb rezzenéstől megremeg.
Gyere a templomunkba:
a bükkerdő ma vár,
a Csend harmóniája
ott megint a lelkünkbe talál.
Gyere velem...
csak szótlanul,csak csendesen,
csak csendesen...
1926
Wass Albert: ERDÉLY
Valahol van egy furcsa ország,
Bérce templom, völgye szentéj,
Bánatország az az ország,
Neve: Erdély.
Kékebbek ott az esték,
Sárgábbak ott a rónák,
S a falevelek mindig hullanak
Este tájt.
Csöndes faluk fehér harangszavára
Imádkozó bükkerdők orgonája:
Zsolozsmásan felzúg a patak.
Ott mindig ősz van. Erdély árva lelke:
Az őszi szél kószálgat szüntelen.
És megsúgom: hiába jön a tavasz,
A hóvirág,
A régi hóvirág már nem terem.
Mert ott az erdők keresztfát teremnek
És Golgota a hegynek a neve.
S ki ott él: valami régi nyárnak
Halálosan beteg szerelmese.
Elátkozott álmok kísérik,
Ha belekábult ott a tájba:
Mert átokország az az ország.
Nagyon ködös és nagyon árva...
Fészkefosztott fiainak,
Széttépett, bús fiainak,
Mégis, mégis, jaj de drága!
Pallag, 1928
Wass Albert: Erdély
Link
Wass Albert: ERDÉLYI FÁK KÖZÖTT
Erdélyi fák között egy évben kétszer hull a falevél.
Összel, mikor a hervadás leszáll,
s az árva fák közt zúgni kezd a szél.
És tavasszal, mikor a holt mezökre
az élet lüktetése visszatér.
Nálunk akkor is hull a falevél.
Nálunk akkor is búsak a lelkek,
mikor a rónán pacsirta dalol,
úgy ég olyankor, úgy fáj valahol...
Tavaszi szél még jobban megcibálja itt a fákat,
s mi megmaradt: emléke a régi nyárnak,
az a kevés is mind, mind lepereg..
Erdélyi fák között, én nem tudom
miért, de kétszer hullanak a falevelek...
1926
Wass Albert - Erdélyi fák között - Vesztergám Miklós - Erdélyországban van az én hazám
Link
Wass Albert: GÁTAK
Ha látsz egy gátat,
egy büszke, kemény gátat,
habos, tajtékos vadvizek előtt:
imádkozz, hogy a vizek győzzenek.
Kérj Istentől a vizeknek erőt,
földszakítót, világrengetőt,
hogy verje le a gátat!
Mert nem Istentől való dolog
gátat emelni a vizek elé.
Elzárni tüzes rohanásukat,
a nótákat, a kacagásukat
dölyfös szavakkal: nem lehet tovább!
És mennyi gát van, ó de mennyi gát...!
ha körülnézel, nem látsz egyebet:
béklyóba törpült szenvedélyeket,
mederbe kényszerített vágyakat,
csók-gátakat,
vér-áztatott, könny-áztatott,
elátkozott szabadság-gátakat!
Ha látsz egy gátat,
egy büszke, kemény gátat,
örvénylő, zúgó vadvizek előtt:
kérj Istentől a vizeknek erőt,
földszakítót, világrengetőt,
hogy a gátakat, a gátakat
ledönthesse még időnap előtt!
1928
Wass Albert: GONDOLSZ-E RÁM?
Mikor az est szellő-uszálya lebben,
S madár dalol a zöldellő ligetben,
Mikor az égen első csillag ég,
S a nyárfa lombja suttog halk mesét,
Bíborba nyíló álmod alkonyán
Gondolsz-e rám?
Ha lelked, mint egy mámoros madár
Az ég sötétkék bársonyára száll,
Mikor a fényt koszorúba fonod, 
S azzal köríted tiszta homlokod,
Repeső vágyad tündér-hajnalán
Gondolsz-e rám?
Én minden este kis faludba szállok,
Hol most javában nyílnak a virágok,
S szívem egy titkos, halk ütemre dobban,
Ha látlak olykor állni ablakodban;
El-el merengsz... s úgy érzem, igazán
Gondolsz reám!
1926
Wass Albert: Őszi hangulat - Gondolsz-e majd rám - pánsípon
Link
Wass Albert: GYERTYALÁNG
Emlékszobor. Aranyló nevek rajta:
mögöttük izzó, vérpiros csaták,
mögöttük sajgó, megtört életek:
síró gyermekek és síró anyák...
Emlékszobor... ennyi maradt csupán
belőlük, és a tűzből, mely vezette
a milliókat messze golgotákra,
és feszítette millió keresztre.
Sok régi ház hiába várja őket,
s fehér csöndjével sok fehér falu...
üzenetet nem hoz többé felőlük
fehér felhők közt a vándordaru.
Nem járnak többé esténként csodálni
kalászhullámon tékozolt csodát...
bús hazájuk elvégzett csodáit
magukkal vitték s most őrzik tovább.
Magukban őrzik. Dölyfösen, keményen,
s nem tudják, hogy a szent haza ledőlt...
Boldog halottak. Lám, mi árvábban állunk
tornyosuló emléketek előtt...
Halottak napja van ma. Rejtve, lopva
a Hargitán megszólal egy harang...
a Tátráról felel reá egy másik...
zeng-bong az éj... galang...galang... galang...
ezer kicsi harang...
Az emlékezés gyertyalángja mellett
felsorakozik óriási sorba
határon innen és határon túlról
az elesettek emlék-légiója.
Sok sápadt arc. Óh Istenem, szívünkből
de messze volt a mit sem érzés vágya...
piros rózsákat mentek megcsodálni
s megérkeztek a bíboros halálba.
Ki hinné el, hogy minden név mögött
tervek izzottak és célok lobogtak,
s hogy álmodozva, mint megannyian,
vérük titkának hordozói voltak?
Küzdtek, lemondtak, aztán újra küzdtek,
vágytak, csalódtak és megint reméltek...
Ki hinné el, hogy életük rögén
ők is csak ilyen torz meséket éltek?
Ez vőlegény volt. Ajkán csókok íze,
szívében pompás báli éjszakák...
Aztán gránátok zúgták a zenét...
aztán gránátok hozták a halált...
Ez gyermek volt még. Fák suhogtak benne,
talán szerelmes sem volt még soha...
Doberdó várta. Képét most is őrzi
kopott keretben egy kopott szoba.
Ez gyermekét hagyta itt és hazáját,
hogy a hazája boldogabb legyen...!
Ő ott maradt. A lelke itt barangol
hazát keresve, völgyön és hegyen.
Nyugosznak mind. A vérüket beszívta
a kalásztermő, szomjasajkú föld.
Mögöttük összedőlt a szörnyű Bábel,
s ami még nem volt, az is összedőlt.
S mily furcsa is: Halottak éjszakáján
a hősök lelke hogyha hazaszállna:
hány lenne, aki nem találna többé
széles e földön egy piciny hazára!
Szélvész üvölt a csíki hegyek ormán,
fekete fenyők zúgnak szilajon...
Hazájukat ha számon kérik egyszer,
mit fogsz felelni, győztes Trianon?
Mit fogsz felelni, ha Csaba vezérrel
a meg nem alkuvók seregbe kelnek,
csontváz vitézek, csontváz paripákon,
s egy bolond éjjel hazamenetelnek?!
Székely faluk harangja újra kondul,
a gyertyalángtól tüzet fog a Tátra...!
Magyarország... hányan mentek érted
örvénylő tűzbe és tüzes halálba...
Ismeretlen Testvér, ki messze földön
alszol, lelkében fűnek és virágnak.
Te már tudod, hogy hasztalan a Törvény
amit itt fent az emberek csinálnak.
Te már tudod, sorsverte zátonyodnak
magasságos, bölccsé csitult fokán,
Te már tudod, hogy örök egy a törvény:
bűn bűnhődést hord esztendők során.
Testvér, ki alszol ismeretlen sírban,
s megbékélt arcod nem láttam soha:
álmodd tovább az elnémultak álmát,
csöndes Testvérem: halott katona.
Emlékszobor. Aranyló nevek rajta,
nevek mögött egy hallgatag világ...
Ennyi sírra hogy virágot hintsek,
határon innen nem terem virág.
Határon túl kéne virágért menni...
ha már virágot hozni nem lehet,
ismeretlen, hontalan Halottak:
nektek adom e csöndes rímeket.
(1929)
Wass Albert: HA JÖN AZ ŐSZ
Ha majd az ősz,
összegyűjt minden bánatot, s vele
a lelkemet behinti csendesen:
eljössz-e vigasztalni, kedvesem?
Eljössz-e akkor simogató szóval,
mikor a lelkem többé nem nevet,
s mesélsz-e majd, mikor a könnyem éget,
hajnal-fényből szőtt, színes-szép meséket,
amiket egyszer én mondtam neked?
Ha akkor eljössz:
áld`ni fogom a lábaid nyomát,
s áldott legyen a rózsaszínű út,
az út, melyen menni fogsz tovább,
áldott legyen a szív, mely erre kerget,
s áldott legyen, áldott legyen a lelked,
legyen a boldog álmok temploma.
Hanem azért
áldani foglak téged akkor is,
ha nem gondolnál rám többet soha.
Wass Albert - Ha jön az ősz
Link
Wass Albert: HAJNALI NYOMOK
Látom: ma erre jártál,
nyomot hagytál a harmatos gyepen.
A madarak is tán azért dalolnak,
s az Isten is azért mondá talán:
ma szép idő legyen!
Azért kelt fel a nap is ilyen korán,
hogy csókolhassa azt a kis nyomot,
amely a bükkerdőig elvezet.
A bükkerdőbe már be sem tekint:
a bükkerdőben úgyis elveszett.
Azért esett ma harmat,
hogy merre jársz, parányi nyom legyen.
S legyen amit egy furcsa vándor
csókolgasson a harmatos gyepen.
Hajnali nyomok - Wass Albert verse
Link
HULLÓ CSILLAGOK
Egy égő csillag száll keletre,
útja ezüstös lángban ég;
távolba tűnt szikrázó útja
már nincs sehol, már újra kék.
Ha lelkünkben lehull egy csillag,
nyomában égő seb fakad,
de vér-rubintól fényes útja
örökre fáj a fény alatt.
HULLÓ LEVELEK
Jártál-e már bükkerdőben akkor,
amikor több madár már nem dalolt,
mikor a hervadás már ráhajolt?
Mikor a messze szálló nyár nyomán
rejtőzködő szelek osontak át,
s halált susogtak: dér-fehér Halált?
A lelkemen is olyan minden álom,
mint bükkerdőn a névtelen varázs,
mikor deresre sápadt már az ősz,
és hervadás jött, őszi hervadás.
És néha szél jön: könnyes, hallgatag,
nyomán a Csend ijedve megremeg...
aztán valami belefáj nagyon...
és aztán hullanak a levelek.
Wass Albert: IGAZGYÖNGYÖK
Egyszer régen, mikor még nem volt bánat,
s a kék vizeken tündökölt a hold,
tündér leány állott a tenger partján,
s a hab lágyan, szerelmesen dalolt...
De egy este... messze észak felől
orkán hadával érkezett a tél,
a tündér sírt és fényes könnyeit
zúgó tengerbe hullatta a szél...
Aztán elment... a tenger várta, várta,
és fodros habja többé nem dalolt.
Ködös, borongós, néma éjszakákon
sötét vizén nem tündökölt a hold...
S a mélybe hullott tündér-könnyekből
lettek a fényes igazgyöngy szemek...
A gyöngyhalász néha megtalálja
a mélybe rejtett tündér-könnyeket...
Én is ilyen gyöngyhalász vagyok,
és verseim az igazgyöngyszemek...
Egyszer lelkembe zokogott egy tündér
s azóta néha gyöngyszemet lelek.
1925
WASS ALBERT - Igazgyöngyök - GIOVANNI MARRADI - Megperzselt szívek
Link
INTELEM!
Percre se feledd, hogy testvéred
minden magyar, bárhol is éljen.
Összetartásban rejlik csak erő.
Más ember földjén nincs számodra hely. /i]
A félvilágot is befuthatod,
más ember földjén, testvértelen leszel,
s elfúj a szél, mint kósza őszi lombot,
ha nemzetedről megfeledkezel!
Te bús magyar, kit száműzött hazád
s idegen zsarnok lakja otthonod:
bús sorsodért ne vádold nemzeted,
kit úgy tűnik, Isten is otthagyott.
A látszat csal. Isten ma is a régi.
Te hagytad őt el, te és a többiek,
s amíg vissza nem zarándokoltok
Hozzá, s a múlt hibáit le ne törölitek:
Magyar földön nem lesz új Magyarország,
gaz és szemét nem terem nemzetet!
S a gyűlöletet nem mossa le semmi,
csak az összetartó igaz szeretet!
A szerkesztő a vers egy töredékes változatából emelte ki a mottó szövegét.
Wass Albert: KEZET A KÉZBE
Kezet a kézbe, jer menjünk az úton
menjünk a hulló almafák alatt
fogjuk fel lelkünk bánat-tükörén
a reáhulló testvér szirmokat.
Látod, milyen szép fehér a szőnyeg
elmúlt öröm, halott virág,
rövid volt tiszta életük.
rövid, mint minden boldogság.
Elmúlt öröm,hiába, nem jön vissza
halott virágból élet nem fakad,
hervadt virágok lent a föld porában
álmodjanak dicsőbb álmokat,,,
Kezed kezembe, jer menjünk az úton,
menjünk a hulló almafák alatt,
fogjuk fel lelkünk bánat-tükörén
a reáhulló testvér szirmokat.
1924
Wass Albert: Két vers - KEZET A KÉZBEN? REÁD GONDOLTAM // MIHI 2015
Link
KOLOZSVÁR; 1930
Kitekintek a vonatablakon:
a régi város ismerős nagyon.
Az öreg Szamos halkan bandukol
és ballagtában régi dalt dúdol,
a Hója-szélen rügyeznek a fák
s hiszem, mint régen: most is van virág,
az ég felettem pompás tiszta-kék,
fecskék suhannak, éppen úgy, mint rég,
a házsongárdi fák is intenek
és lepkét űz egy régi kisgyerek...
A varázs megtört. Tompán. Hirtelen.
Zakatoltunk a váltósíneken.
Az állomás állt szürkén, hidegen...
A régi város más lett: idegen.
Az utcalárma zagyva hangzavar.
A szembejövőket hiába lesem:
Ismerős arcra nem talál szemem.
Idegen szó. Idegen felirat.
Az embertömeg futkosó, riadt.
(A régi emberek tempósan jártak
s a boldogságra mégis rátaláltak!)
Lassan-lassan a temetőhöz értem.
Fák őrizték némán és sötéten.
Bent minden régi helyet sorra jártam:
- itt tanultam... itt írtam... itt leányra vártam... -
Kísért, kísért egy ismerős gyerek
s amerre néztem: ismerős nevek...
és megtudtam, amire este lett,
hogy bár kint minden, minden elveszett,
e hely, hol mindent kis halmok takarnak,
Örök Város a bujdosó magyarnak...
Mert míg Kolozsvár utcáit bejártam,
csak egyetlenegy ismerőst találtam,
komor volt, vén volt... mondjam a nevét?
rámemelte zörgő csontkezét:
Tudd meg, a fecske itt hiába szálldos,
meghalt - mondta -, meghalt a régi város,
annyi maradt csupán belőle élve,
amennyi belefér
szíved egy rejtett, ócska szögletébe!
S míg vágtattam vissza a síneken,
idegen voltam én is, idegen.
(1930)
Wass Albert: LÁTTAM...
Néztem szemeiben az apró tükröket,
S láttam benne mindahány bűnömet.
Az ő szeme tiszta, s mi benne volt,
Elmesélte azt, ki egyszer régen volt.
Remegve láttam meg saját magamat,
Hogy próbálom lebontani megannyi falamat.
Aztán láttam elindulni, sáros útra lépni,
Nem mert ő soha semmit sem remélni.
Őszi éjjelen a teliholdat nézni,
Kint a vadonban, az árnyaktól félni.
Láttam élni őt, és áldozatot hozni,
Megtett mindent, csak hogy tudjon egy szót szólni.
Tollal a kezében, szép szavakat vetni,
Gondokkal terhesen álmokat keresni.
Elvesztem benne, úgy magába húzott,
És mindent miben hittem, rögtön összezúzott.
Nem birtam nem nézni,
Lehunyta a szemét,
S könycseppek folytak az arcán szerteszét
simogatás egy Sorstestvérnek.
Mint tenger-őr elnéznék messze,
csalnám a vihart magam ellen,
vigyáznék: az Ő vitorlája
mindig fehéren lengedezzen,
s ahova akar, oda menjen.
Ó Istenem, de szép is volna:
így őrködni valakiért
vizek felett az őrtoronyba'.
Wass Albert: LÁTHATÓ AZ ISTEN
Fűben, virágban, dalban, fában,
születésben és elmúlásban,
mosolyban, könnyben, porban,
kincsben, ahol sötét van,
ahol fény ég,
nincs oly magasság,
nincs oly mélység,
amiben benne nincsen.
Arasznyi életünk alatt
nincs egy csalóka pillanat,
mikor ne lenne látható az Isten.
De jaj annak, ki meglátásra vak,
s szeme elé a fény korlátja nőtt.
Az csak olyankor látja őt,
mikor leszállni fél az álom:
Ítéletes, Zivataros,
villám-világos éjszakákon.
1926
Wass Albert - Látható az Isten
Link
Wass Albert: MAGÁNYOSSÁG ERDEJÉBEN
Ez itt a magányosság erdeje.
Itt én vagyok csak; én és valaki,
valaki, akit nem is ismerek.
És aki mégis, mégis elkísér
akármeddig megyek.
Valaki, akit mégsem ismerek.
S van itt egy álmom: különösen szép,
és különösen mégis fáj nekem:
Valaki egyszer majd elémbe lép,
és megfogja két tévelygő kezem,
lecsókolja két könnyező szemem...
Valaki majd az életembe lép,
aki százszor több, mint az életem.
Van itt egy álmom: különösen szép,
és különösen, mégis fáj nekem...
Ez itt a magányosság erdeje.
Itt én vagyok csak, én és valaki,
Valaki, akit nem ismerek,
és akiről még tudnom sem szabad:
Bár jobban szeretem, mint magamat.
Wass Albert: Magányosság erdejében
Link
Link
Wass Albert: MÁJUSI TALÁLKOZÁS
Májusi estén,
mikor a lombok holdsugárt szitálnak
s a bodza közt csalogány hegedül:
ugye rossz járni egyedül ?
Olyankor a szíved mélyén
soha nem csókolt csókok égnek.
Még el nem ölelt ölelések
Tépnek, szaggatnak szüntelen.
Minap, mikor egy ilyen estén
a fehér úton elkószáltam,
nagy- nagy magányba varázsoltan,
fehér arcú szép szeretőmmel:
Halálasszonnyal találkoztam.
Az úton szembe jött.
Köszöntem. Ő visszaköszönt:
- ,,Jó éjszakát !" -
Wass Albert: MÁRCIUSI BALLADA
Fenyők fekete lombján
már gyantaillat árad.
Az alkonyat lilája
övezi lent a fákat.
Egy kis patak dalolgat...
rég nem dalolt már senki.
Dalát a fenyves-erdő
kacagva visszacsengi.
A nyirkos erdő mélyén
ébredni kezd az élet.
Az éledő rügyek közt
széncinke-had mesélget.
Rigók halk füttye szólít
a csöndes esti lesre,
s halk nyár-illúzióval
köszönt a szürke este:
...Lágy csendű lombok alján
pásztortűz fénye éget...
A tölgy-erdők susognak
csodálatos meséket...
Leszáll a tarka álom...
s míg csöndesen elalszol:
fejed felett a fákon
csengő poszáta-dal szól...
Fenyők fekete lombján
már gyanta-illat árad.
Az alkonyat lilája
övezi lent a fákat.
Egy kis patak dalolgat...
rég nem dalolt már senki...
dalát a fenyves-erdő
kacagva visszacsengi.
Wass Albert: MIÉRT?
Miért kell nekem könnyes szemmel megállni
minden viharvert, árva tölgy előtt,
mért kell nekem az őszi csendre vágyni,
ha minden csalfa álmom összedőlt,
mért kell nekem a dombokat bejárni
s bujkálni mint az üldözött gonosz,
mért kell nekem a hegytetőre állni
mikor az orkán fákat ostoroz.
Mért kell nekem elvágyni messze, messze,
bűvös csókkal ha jő az alkonyat,
mért kell, hogy halljam, álmaimban egyre,
búcsú-szavaktól fátylas hangodat,
és mért kell nekem minden szép emléket
fájó betűkkel a szívembe írni,
mért kell olyan nagyon szeretni téged,
csak vágyni el, s csak sírni, egyre sírni?
Wass Albert: MERT NEM VOLTÁL VELEM
Nem voltál velem,
pedig oly szépen jött az este:
szelíden, mint a szerelem.
Fütyörésző szél indult esti útra.
Legényesen. Kék hegy-leányok várták.
Nótás aratók jöttek a mezőkről,
és a szívükből messzire dobálták
a vidámságot és az életet.
De nem voltál velem... s az arcokon
hiába simult ma minden redő:
a dombon szürke ködruhában állt
s komoran hallgatott a temető.
Wass Albert: MERT NAGYON SZERETLEK
Könnycsepp a szempilládon este:
én vagyok.
Én vagyok az a kíváncsi csillag,
mely rád kacsingat
és rád ragyog.
A csók, a csókod, az is én vagyok.
Végigálmodom az álmodat,
ölelésedben én epedek el,
csak én tudom minden kis titkodat. 
A kulcs vagyok,
mely szíved rejtett zárjait kinyitja,
s a nyíl vagyok, amely sivítva
holttá sebzi vágyad madarát.
A dal vagyok, mely belőled zokog
holt mámorok tört ívén át az éjbe:
s én vagyok az a sápadtság, amit
éjfél után, ha bálból jössz haza,
rád lehel a sarki lámpa fénye.
1929
Wass Albert: Mert nagyon szeretlek /Zene : James Last - Only Our Rivers Run Free/
Link
MI LESZ VELED?
Mi lesz veled, ha jön az ősz,
s nem nyílik több virág,
ha ködbe borul körülötted
a világ?
Mi lesz Veled, ha elfogy majd a napfény,
s a parti fűzfa sárgán integet,
s a gúnyos szél, a novemberi szél
kinevet?
Mi lesz Veled, ha egy fekete árnyék
egyszer a homlokodra települ,
a kikerget a decemberi ködbe
egyedül?
Ha majd az ősz a sápadó szívekből
könnyel törli ki felvésett neved:
Nyárasszonyom, Nyárasszonyom,
mi lesz Veled?
Wass Albert: MIT CSINÁLJAK?
Mit csináljak a könnyeimmel,
ha mind egyre csak előtörnek,
mit csináljak a fellegekkel,
ha mindig jönnek, mindig jönnek,
mit csináljak szegény szívemmel,
ha minden fájdalomra vérzik,
mit csináljak a vad szelekkel,
mikor a tavaszomat kérdik,
s mit csináljak az emlékeddel, kedves,
ha feledésbe sohasem enyészik?
1927
Wass Albert: MIÉRT?
Miért kell nekem könnyes szemmel megállni
minden viharvert, árva tölgy előtt,
mért kell nekem az őszi csendre vágyni,
ha minden csalfa álmom összedőlt,
mért kell nekem a dombokat bejárni
s bújkálni mint az üldözött gonosz,
mért kell nekem a hegytetőre állni
mikor az orkán fákat ostoroz.
Mért kell nekem elvágyni messze, messze,
bűvös csókkal ha jő az alkonyat,
mért kell, hogy halljam, álmaimban egyre,
búcsú-szavaktól fátylas hangodat,
és mért kell minden szép emléket
fájó betűkkel a szívembe írni,
mért kell olyan nagyon szeretni téged,
csak vágyni el, s csak sírni, egyre sírni?
Mért kell mindig magamban vándorolni,
s imákat mondani valakiért...
s mért kell csak mindig rólad álmodozni,
ha nem szeretsz, miért?, miért?, miért?,
1927
Wass Albert: NEM TE VAGY A HIBÁS
Nem Te vagy a hibás,
csak egyedül az Isten:
mert nekem adott.
Nem Te vagy a hibás,
csak egyedül az Isten:
mert a szerelemnek is határt szabott.
Sőt tán nem is hibás
sem Ő, se más,
Véletlen tette csak, hogy így legyen:
hogy ami fa, ne nőjön fel az égig,
és elenyésszen, ami szerelem.
Wass Albert: NEKÜNK MI MARAD?
Ha majd lehull az utolsó levél,
mely fogva tartott még egy kis nyarat:
nekünk mi marad?
Ha majd a dombot hómező takarja,
temető lesz a tölgy-erdők avarja,
s halottá némul minden vadpatak?
A tél kacagva szórja a szelet,
vándormadár lesz minden boldogságunk,
és enyhülést többé hiába várunk,
mert jaj, akkor majd sírni sem lehet!
Ha elszáll, majd a legutolsó álom,
amelyben hittünk még egy kis nyarat,
s a napsugár is messze költözött:
reménytelen, nagy hómezők fölött
nekünk mi marad?
1926
Wass Albert: Nekünk mi marad?
Link
Wass Albert: OLYAN JÓ VOLNA MESSZE MENNI
Egy őszi estén útra kelni,
elűzni minden kósza álmot
szivárvány-fátylat, délibábot...
Olyan jó volna messze menni.
Ha majd szívem a csendbe döbbent,
nem várni több találkozóra,
mosolytalanra, búcsúzóra...
Jobb volna úgy: nem sírni többet.
Az árvaságot elfeledni,
eltemetni egy tarka álmot
fájdalmakat, szomorúságot...
Jobb volna úgy: ne tudja senki.
Egy alkonyatban útra kelni,
magammal vinni minden szépet:
szerelmes szókat, halk emléket...
Olyan jó volna messze menni...
Wass Albert: ÖRÖK BÚCSÚZÁS
Akárhonnan jövünk, akármerre megyünk,
a búcsú mindig bánat,
és mindig fájnak a halk-szavú árnyak,
kísértetes csengés: talán soh'sem látlak...
Jöhet még egy este,
egy utolsó este, egy fekete este,
mikor váratlanul, furcsa Sors-szeszélyből
belehalkulunk a véghetetlen Csendbe.
Azért van ez nálunk:
akármerre megyünk, akármerre járunk,
a búcsúzásunk bánat,
s kísértetes árnyak halk-szavú csengése
a szívekbe fájnak:
talán soh'sem látlak... talán soh'sem látlak...
1927
Wass Albert: ŐSZ
Valahol már az ősz dalolgat,
és hullanak a gesztenyék,
vad szél-fiuk lombot karolnak,
s kacagva hintik szerte-szét,
valaki jár a szürkületben,
s szívében őszi dal fakad,
valaki búcsúval köszönti
a messze-szálló darvakat,
valaki áll a fenyves alján,
s a szeme könnyel lesz tele...
szél sír a park arany-avarján,
s koppanva hull a gesztenye.
1927
Wass Albert: ŐSZI DAL
Elmentek már a madarak, a fecskék
Csak mi maradtunk itt: én és az ősz.
Szép álmomat a lelkemből kilesték
Csapongó vágyaim, hogy visszajössz.
De elmentél, veled a nyár, az álmok.
Csak szél süvölt, és halál bolyong a berken.
A hervadásban elmerülve állok,
És fáj az ősz, a bánatom, a lelkem.
Neked nagyon hideg volt itt az élet,
Nem jött bíborral már az alkonyat.
S megsemmisült sok délibáb-reményed
Csillagtalan nagy éjszakák alatt.
De érzem már: te vagy lelkemnek minden,
S nem kérek tőled semmi, semmi mást,
Csak jer vissza, s én rózsákkal behintem
Körülötted az őszi hervadást.
1925
Wass Albert Öszi Dal
Link
Wass Albert: ŐSZI HANGULAT
Mikor a hervadás varázsa
megreszket minden őszi fán,
gyere velem a hervadásba
egy ilyen őszi délután!
Ahol az erdők holt avarján
kegyetlen őszi szél nevet,
egy itt felejtett nyár-mosollyal
szárítsuk fel a könnyeket!
Hirdessük, hogy a nyári álom
varázsintésre visszatér,
s a vére-vesztett őszi tájon
csak délibáb-varázs a vér!
Hirdessük, hogy még kék az égbolt,
ne lásson senki felleget,
hazudjuk azt, hogy ami rég volt,
valamikor még itt lehet!
Ha mi már nem tudunk remélni,
hadd tudjon hinni benne más;
hogy ezután is lehet élne,
hogy tréfa csak az elmúlás!
A nyári álmok szemfedője
övezze át a lelkedet,
amíg a tölgyek temetője
hulló levéllel eltemet!
1925
Wass Albert: Őszi hangulat /Pánsíp - Gondolsz-e majd rám/
Link
Wass Albert: Őszi hangulat /Zene: Richard Clayderman - What a wonderful world
Link
Őszi hangulat.Wass Albert
Link
Csodaszép ősz - Good by!
Link
Wass Albert: ŐSZ LESZ
Tudom: egyszer majd messze száll a szellő,
s a lomb homályban többé nem nevet.
Ősz lesz.
És ősszel hullanak a levelek.
Eljárok majd a temetőkbe,
és álmodó leszek, és kedvtelen.
Bánat kísérget: lomha, őszi bánat,
és felhő lesz, és Csend, a lelkemen.
Megnézem majd a régi fákat,
és elbúcsúzom utoljára.
Megkérdezem: melyikük fáradt?
Megkérdem: vágynak még a nyárra?
Szívem az őszt még megcsodálja,
de a halált már vele érzi;
mert minden nyár csak tarka álom,
s az álmok sorsa: elenyészni.
És látom majd: nincs több virág.
S a holt mezőkről én is elmegyek.
Ősz lesz: nagy Ősz.
És ősszel hullanak a levelek.
1926
Wass Albert: ŐSZI SZERELMI DAL
Szeretett feleségemnek, Erzsébetnek
Add a kezed! Jöjj, ott a halmon
nézzük, hogy száll ránk az alkony.
Elfújta a ősz a nyarat,
de lám, egy szép esténk maradt,
örülni a csodás világnak,
arany juharnak, nyírfaágnak,
hogy megtettünk, amit lehet,
felnőttek már a gyermekek.
Sok örömet adott a munka,
míg utunkat jártuk naponta,
kóbor kutyákat összeszedtünk,
hajléktalant gondunkba vettünk,
restnek, ravasznak, aki kért,
adtunk, nem kérdeztük, miért.
Hogy összegyűlt sok drága emlék:
a szerelem, a tiszta, gyengéd,
egy dús élet! fejünk felett
aranyizzás, az út meleg,
amint megjárjuk kéz a kézben,
körülvesz a világ egészen,
s az alkony hajnal már, új élet,
új munkát lel megint a lélek...
Add a kezed, szép asszonyom,
fehér hajadra álmodom
a hunyó nap színét az őszben,
míg kéz a kézben, ráérősen
lépünk az alkonyati fény
izzásában, csak te meg én.
ŐSZI VÁGY
Oly jó volna ma messze menni,
s elenyészni a semmiségbe,
ha értem jönne most a párom,
s egy őszi útra elkísérne..
Egymást szép halkan átölelnénk,
úgy mennénk át egy furcsa hídon..
s a hídon megcsókolnánk egymást,
nagyon halkan és nagyon titkon.
Wass Albert - REÁD GONDOLTAM
Reád gondoltam itt, az esti csendben,
Fehérbe-omló almafák alatt,
(Valahol messze, égszínkék szemedben
Pajkos sugárban ég az alkonyat).
Gyémánt-porát a rejtett mélybe szórja
A dombok alján csendülő patak,
Neked adnám mosolyomat, ha volna,
Mert fáj nagyon, hogy árván hagytalak.
De ritmusod, bár messziről is, érzem,
S a gondolat míg messze száll veled,
A ritmus bennem versvirággá serken,
Hogy megtalálja tiszta lelkedet.
1925
Reád gondoltam - Dr Wass Albert
Link
Wass Albert: RÓZSASZIRMOK
Leszállt az alkony s egy lenge szellő
Tündér rózsát hintett az égre,
Fülembe suttogott egy bús mesét,
S tova libbent a messzeségbe...
Egyszer, régen, mikor még volt öröm,
Egy tündér élt nyíló rózsák között,
Alatta vígan csillogott a tó
S a zord szikla bíborba öltözött...
Ha jött az est, ott dalolt a szellő,
A bércen harsogott a vadpatak,
S a szellő halk suttogása mellett
Táncolt a köd, s ezüst hold sugarak...
Hanem egyszer, zúgó fergetegben
A Szélkirály orkán csapatja jött,
És elragadva a tündérleányt
Eltűnt a sötét fellegek mögött...
Azóta mindig, mikor jön az est,
S bíborban úsznak a hegyoldalak,
A szellő halkan az égre szórja
A fonnyadt tündér-rózsa szirmokat...
Én is olyan bús szellő vagyok,
Verseim picinyke rózsaszirmok,
Mi őket most, hogy alkonyom leszállt,
Haloványkék végtelenbe szórok...
1925
Wass Albert: Rózsaszirmok
Link
Wass Albert: SZEGÉNY VAGYOK
Szegény vagyok, szegényebb mint a koldus,
aki az utcasarkon kéreget,
mert felette tiszta ég ragyog,
s az ég szereti a szegényeket.
S a koldusok nagynéha hinni tudnak,
Istenben, égben, s abban, ami szent,
és imádkozni tudnak és szeretni
s a lelkük álma: Léthe-parti csend.
És jó annak, kit szánakozva néznek
és megsiratják fátylas csillogását
mosolytalan két könnyező szemének.
Rólam hiszik, hogy végtelen a kincsem:
pedig érzem, tudom, hogy semmim sincsen:
mindenkinek adósa maradok.
Mert szeretetben, hitben és reményben
a koldusnál is koldusabb vagyok.
Wass Albert: SZIVÁRVÁNY
Fáradt eső hullott a fákra,
fáradt eső, csöndes eső,
égig ívelt a szivárványa.
Én azt hiszem: két hegy ilyenkor
belebúsult nagyon az égbe.
És bánatukban rátaláltak
egymás tétova kezére.
Ha bánat veri omló záporával,
a szívek is úgy kapcsolódnak össze
néhány percre egy színes szivárvánnyal.
1929
Wass Albert: SZÍVPALOTA TITKA
Minden szívnek van egy csodakertje,
a kert közepében van egy palota,
s minden palotában egy fekete szoba.
A fekete szobában Csontvázember ül.
Sötéten. Egyedül.
Néha a palota zsivajába,
s a tavaszodba belehegedül.
Olyankor ősz lesz: vágyak, álmok ősze.
Halkan peregnek, mint a levelek.
(Szívedbe mintha ezer kés hasítna:
zokog, zokog a csontvázembered.)
Idegen szemektől kacagással véded,
jaj csak meg ne lássák: drágább mint a kincs!
Mások palotáit irigykedve nézed:
neki nincs! neki nincs!
Pedig:
minden szívnek van egy csodakertje,
s minden csodakertben van egy palota.
S bent, elrejtve mélyen, valahol, valahol:
minden palotában egy fekete szoba...
Wass Albert: Sziv Palota titka.
Link
Link
Wass Albert: TAVASZVÁRÁS
Érzed? Jön a tavasz,
a fák alá
már tarka-fátylú verőfényt havaz.
A messzeségből hírnök érkezett:
madár lebeg a rónaság felett,
s fény szállt a holt avarra: Hóvirág.
Ugye testvér,
csábítanak most halk melódiák,
ezer kis visszatérő róna-dal,
S ugye neked is tarka a világ,
s az álmaid megannyi könnyű lepkék:
már nemsokára zöldül a levél,
és visszaszáll a tavasz és a fecskék,
és a fecskékkel ő is visszatér...
Ha jönne már...
ugye testvér, megálmodod mi lenne?...
S egy kis meleg
belopódzik halkan a szívedbe...
Wass Albert: TAVASZI SÉTA
Meghódolok egy délutánra ma,
Szabadba vágyó nyughatatlan lélek.
Kedvedért egy röpke pillanatra,
A régi erdők bájkörébe lépek.
Elvetem ma ezt a szürke páncélt:
Közömböst, melyet bánatom rakott,
Ma lenge-leplű szellemöltözetben
Megyek dalolni régi csillagot.
Nézd, ott fent már bársony-zöld a rét,
Ezüstös csermely boldogan nevet,
A nap tüzes sugárral hinti be,
A bárányfelhős, türkizkék eget.
Fuvallat támad, langyos, kellemes,
A barka-por arany felhőt havaz,
Tölgy-templomok orgonája zeng:
Ott áldozatra lobbant a tavasz.
Hívogat már a néma bükkfa-bolt
A mohos fákra, hogy leszállt a csend ...
Tavasz-ünnepre gyúló rengetegben
Egy fáradt lélek végre megpihent.
1926
Wass Albert: TALÁLKOZÁS
Egy hárs alatt, fehér padon,
nagyon magában ült az Ősz,
s a szíve fájt nagyon-nagyon.
Maga sem tudta, hogy esett meg,
valahol hibázott egy évet,
akaratlan és véletlen
Virág országba beletévedt.
A tarka virágok közül,
míg őket szíve - fájva nézte:
váratlanul és csodaszépen
Nyárasszony kilépett elébe.
Megfogta tétova kezét,
szájon csókolta s nevetett.
A liliomok összenéztek
és csodálkoztak szerfelett.
DR Wass Albert : Találkozás
Link
TAVASZ-VÁRÁS
Érzed? jön a tavasz,
a fák alá
már tarka-fátylú verőfényt havaz.
A messzeségből hirnök érkezett:
madár lebeg a rónaság felett
s fény szállt a holt avarra: Hóvirág.
Ugye testvér
csábítanak most halk melódiák,
ezer kis visszatérő róna dal,
S ugye neked is tarka a világ,
s az álmaid megannyi könnyű lepkék:
már nemsokára zöldül a levél,
és visszaszáll a tavasz és a fecskék,
és a fecskékkel ő is visszatér...
Ha jönne már...
úgye testvér megálmodod mi lenne?...
S egy kis meleg
belopódzik halkan a szívedbe...
Wass Albert: TÓPARTON
Titkolódzó, égszínkék habokban
ezüst naszádon úszott át a hold...
S a nyári éjnek mystikus fátylában
remegve játszott száz piciny kobold.
Oly szép volt, mintha tündérkertben járnék,
egy tündér-ország rezgő fátyola...
Egy kongó hang úgy reszketett a vízen,
mint vártemplomban búgó orgona...
Egy vén daru vonult a tó felett,
ő zengte el búsan panasz-dalát,
s a csillaghulló nyári éjjelen
fáradt szívem itt megnyugvást talált...
A daru elment... s egy pillanat alatt
zokogni kezdett sok piciny kobold...
A titkolódzó, égszínkék habokban
ezüst naszád úszott át: a hold.
1926
Wass Albert: TEMETŐBEN
Éj van. Sötét fenyő-lombok között
Egy bágyadt mécses fénye átszitál.
Száraz koszorú halkan felzörög:
Hozzá-ért a szél, vagy a halál.
Árnyak suhannak, lomhán, nesztelen,
Bagolykiáltások huhogva kelnek,
Sápadtán fénylik a hold az egen,
Küklopsz szeme a temetőre mered.
Halott testvérem, itt a hant alatt,
Ki alszol már ki tudja mennyi éve,
Ó mondd, míg fent a sors-szekér halad,
Ott száll babér a mártírok fejére?
Ó mondd, küzdelem-e az élet?
S a célt, a célt láttad-e már?
Vagy minden porrá, semmivé lett,
S végsemmisülés a halál?
Mondd, mért ködös az élet útja?
Mért csábít, ami messzeség?
Vagy az élet homályba futna,
S csak ámítás ott fent, az ég?
Ó mondd, ott lent mindennek vége?
A halál ősi vér-adó?
Vagy csak fáradtság pihenése,
S csak annyi, mint az este szó?
Csend van. A sír nem válaszol. Süket.
S a holt alussza csendes álmait.
A bús fenyő sötéten megremeg,
Egyik bagoly másiknak válaszol.
Lomha árnyak suhannak nesztelen.
Egy orgona szól messze, valahol...
Talán esküvő... talán rekviem...
Wass Albert: TÉL
Templomi csöndben,
Éjjeli ködben
Aszkéta-ágat zörrent a szél,
Valahol messze,
Csillag szemekre
Szürke ködfátylat borít a Tél.
Túl a tetőkön,
Dárdás fenyőkön:
Zöld diadémon, pára lebeg,
Sűrű vadonban
Halkan, titokban,
Fenyő-óriások könnye pereg...
Néma a szikla,
Kristály patakja,
Jeges páncélban tompán zubog,
Mogorva ormon
Nincs rhododendron,
Csak sötét árnyak: Tantalusok.
Mélyen a völgybon,
Fűzfa berekben,
Néha, titokban zörren a szél,
S fent a magasban
Pára alakban
Halkan suhanó szellem: a Tél.
1925
Wass Albert: Tél - Muck Ferenc: Píros szív, fehér hó, zöld levél..
Link
Wass Albert: ÜNNEPVÁRÁS
Erdők, rétek, mezők:
terítsetek eléje szőnyeget!
Amikor erre jön:
virágok, nyíljatok előtte ki.
Pacsirták: énekeljetek!
Patakok: csengjetek, nevessetek!
Galambok: búgjatok!
A nagy mező dallal legyen tele,
és napsugárral, fénnyel, szerelemmel,
csak tavasz legyen akkor és kacagás,
szemeinkben ne lásson könnyeket.....
Erdők, rétek, mezők:
terítsetek eléje szőnyeget!
Én majd csak nézni fogom “ŐT",
és imádkozva szüntelen,
Ha rám se néz, ha meg se lát,
megcsókolom a lábai nyomát:
nekem ez lesz a legszebb ünnepem!
Wass Albert: VALAHOL MESSZE SUSOGNAK A LOMBOK
Valahol messze susognak a lombok,
Valahol messze dalol a madár.
A réteken már nyílnak a virágok,
S az erdő szélén ott legel a nyáj.
Valahol messze egy pacsirta szól.
Megérkezett már a vidám követ?
Avagy csalogány volna késő éjszakán?
Én nem hiszem. Azért... talán... lehet...
Csak álom volt, egy szertefoszló köd.
Hisz még hideg van, künn süvölt a szél.
A földön lent egy megfagyott madár,
Fehér ruhában temeti a tél...
Hideg van... fázom... menjünk a szobába.
Még nincs tavasz, fehérek a dombok,
De hallga... mi ez? Vagy csak képzelődöm?
Valahol messze susognak a lombok...
1924
Wass Albert: VÉREN VETT ORSZÁG
Egy ország van a lelkünk mélyén,
más országokkal nem határos.
Úgy épült fel a szívünk vérén
sok könny-falu, sok bánat-város.
Egy ország van a lelkünk mélyén,
úgy építgetjük napról-napra.
Csalódás-házak gond-falakból,
keserűség a tető rajta.
Véren vett ország ez az ország,
önnön vérünket adjuk érte,
s addig fog bennünk egyre nőni,
amíg telik még könnyre, vérre.
Amíg, hogy fa égig ne nőjjön:
alkony vigyáz a napsugárra.
Míg minden este gyújtott mécses
koromba fullad éjfél tájra.
Egy ország van a lelkünk mélyén:
más országokkal nem határos.
Véren vett ország ez az ország,
nagyon ködös és nagyon sáros.
1928
Wass Albert: VIRÁGOK
Ha csókos szellő szárnyán
hangod zenéje kél,
halott lelkemről árván
lehull a szemfedél.
Belőle csengve-zengve
ezer virág fakad,
s virággal szórja szerte
a Te tavaszodat.
De ha az esti csendben
elnyelnek lent a fák:
valahonnan kiserken
egy fekete virág.
Idéz az alkonyatba
egy könnyes, bús varázst,
s lelkemre szórja lopva
az őszi hervadást.
1925
Wass Albert: VIZEK FELETT
Ó Istenem, de könnyű volna
az élet-terhek hordozása,
ha tudnám azt, hogy minden könnyem
Valakinek a mosolygása.
Ha tudnám azt, hogy minden álmom,
amit az élet szétzilál,
valakinek valóra vál
és lelkem minden barázdája,
amit a sors naphosszat árkol:
neki lenne a boldogsága.
Ha tudnám, azt, hogy amíg bírom,
minden ütést érette adnak.
Lélekölő fekete éjek
az Ő álmain virrasztgatnak,
minden derékba tört reményem,
őrlése száz malomkeréknek:
minden, amit reám mérnek:
simogatás egy Sortestvérnek.
Mint tenger-őr elnézek messze,
csalnám a vihart magam ellen,
vigyáznék: az Ő vitorlája
mindig fehéren lengedezzen,
s ahova akar, oda menjen.
Ó Istenem, de szép is volna:
így őrködni valakiért
vizek felett az őrtoronyba.
1928
Csodálatos vers, szép gondolatok!!! Ezt a szép verset - természetesen az előzőeket is - ajánlom MINDENKINEK!
Wass Albert : Vizek felett
Link
Wass Albert: A VÖLGYEK VÁNDORA
Hányszor hittem: hazám a fény hazája,
s a völgyek szürke rabja nem vagyok,
völgy vándorát a hegyek csókja várja
és utam egyre feljebb kanyarog.
S ó, ti kegyetlen rózsaszín hegyek,
gyönge-elém hányszor emeltetek
hajnal-pompában búskomor falat!
S az utam völgy, ezerszer völgy maradt.
Most este van. Nem látom már az utat:
hátha most a hegyre fölvezet?
Hátha holnap könyörül a távol,
s kanyargós úton nyújt testvér-kezet,
szelek dalolnak: “messzeföldi vándor
rokon-karokba visszaérkezett!"
Virrad. A völgyek csoda-váró rabja
távol hegyekre bízva feltekint...
De útja völgy, jaj völgy maradt megint.
Wass Albert: MAGUKRAHAGYATOTTAK - részlet
"Ők magukrahagyottan őrizték a Kárpátokon Magyarországot és a mögötte lévő Európát, olyan egyedül, amilyen egyedül csak lehet az ember, akit magára hagy a világ. Álltak fönt az erdőgerinceken, derékig hóban, fagyott lábakkal, fagyott kezekkel, arcukat marta a jeges északi szél, és tudták, hogy senki sincs a hátuk mögött, aki segíteni tudna. Csak védtelen völgyek, falvak és városok, kiszolgáltatott asszonyok, más semmi. S mindezek mögött távol valahol egy érzéketlen nyugati világ, a maga vendéglőivel, színházaival, vasárnapi kereszténységével, gótikus templomaival, fennhéjázó civilizációjával, közömbösségével és értéktelen jelszavaival, egy nagyképű és gőgös Nyugat, aki barbárnak nevezi azt, aki érte harcol, és akinek eszébe se jut, hogy a kezét nyújtsa annak, aki elbukik ebben a harcban."
Vízcseppek vagyunk, jelentéktelen szürke kis parányok mind,
mindannyian.
Néha fent vagyunk, néha lesüllyedünk. Tenger az élet.
Mindannyian keresünk mindig. Keresünk egy másik vízcseppet
a nagy, szörnyű óceánban.
Néha megtaláljuk. Összesimulunk egy pillanatra,
aztán jön egy hullám és felkap, vagy leránt a mélybe,
és mi keresünk, keresünk újra tovább.
(Wass Albert: Tenger az élet c. novella)
" A csodák mindig halkan zörgetnek.
Ha azt mondod,csak a szél zúg odakint,
kavics koccan az üveghez, vagy néhány
száraz falevél zizzen a földön,
ha ülve maradsz, a csoda kívül reked.
Te nem nyitottál ajtót. "
/ Wass Albert /
Az idézet a Neten Szepes Mária neve alatt is szerepel?! Feltehetően így az egyik téves!!!
WASS ALBERT a második világháború után nem várta meg Észak-Erdély újbóli román elfoglalását, 1945 húsvétján lépte át a nyugati határt, és az emigrációt választotta. A száműzetésben élő írófejedelem irodalmi munkásságát, az emigrációban íródott nagy hatású versei az Életmű II. Emigrációban részében külön oldalon kerül folytatásra.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Wass Albert |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-10-23 16:30:17, péntek
|
| |
| |
1956 EMLÉKEZETE
Örkény István: AZ ELSŐ LÖVÉS (In:Levelek egypercben (Budapest, 1996)
"1956 október 23-án este 11-kor indultunk a Rádió elfoglalására. Odáig csak tüntettünk, énekeltünk, néhány éljent és vesszent kiáltottunk: eszünkbe sem jutott, hogy elfoglaljunk valamit. Csak amikor az ávósok orvul rálőttek arra a küldöttségre, mely az ifjúság kiáltványát akarta felolvasni, indultunk el a Sándor utcán a Rádió felé.
Még akkor nem voltak fegyvereink. Még akkor igazi dühünk sem volt. Olyanok voltunk, mint a fiatal kígyó, melynek még nem nőtt méregfoga. Ilyenféle verseket kiabáltunk: "Menjünk tovább előre /Ne hallgassunk Gerőre". Mentünk is elôre. Az első halott - egy ezredes teste - ott feküdt a Puskin utca kövén. Mint a vasat a vas, úgy vonzotta ez a nem élő test a sok tízezernyi élőt. Mentünk, mentünk, míg el nem dördültek az elsô sortüzek. Mondják, hogy a jó katonaló nem lép holttestekre.
Mi rosszabbak voltunk a lovaknál: futtunkban rátapostunk saját halottainkra. De ugyanakkor egy ismeretlen, aki majdnem föllökött a rohanásban, visszaszólt: "Pardon, bocsánat". A Múzeum-kertben a menekülők kikerülték a virágágyakat, de az utcára érve felgyújtottak két autót. Ezeket jól összeszidtuk, mert még egyikünk se tudta, hogy már felkelők vagyunk."
Örkény István: FOHÁSZ BUDAPESTÉRT (In:Levelek egypercben (Budapest, 1996)
Ki itt születtem mégis ócsároltalak, ki szerettelek és mégsem ismertelek, bocsáss meg tévelygő fiadnak, dicső városom Budapest!
Hogy is hihettem rólad, szülővárosomról, hogy olyan vagy mint a többi, egy város a városok között. Jártam köveiden és elhittem, hogy a kövezet közlekedésre való. Ültem a villamosokon és azt hittem, hogy a villamos utazásra szolgál. Számos házadban megfordultam és azt hittem, hogy e falak közt élni, enni, inni, lakni lehet csak. Nem tudtam, hogy ezek a falak lőrések, e villamosokból barrikádokat lehet rakni, s ezeken az utcákon rohamra indulni, harcolni és győzni lehet!
A kerek világon minden térképen és glóbuszon, ma átírják nevedet, Budapest. Ez a szó már nem egy várost jelöl. Budapest ma annyit tesz, hogy hősiesség. Budapest, minden nyelvén a világnak azt jelenti; hűség, önfeláldozás, nemzeti becsület.
Minden ember, aki szereti szülővárosát, azt kívánja: légy te is olyan, mint Budapest.
Kívánom és is: légy mindörökké, olyan, amilyen ma vagy, Budapest. Büszke és bátor emberek tanyája, magyarok jó útra vezérlője, az emberi fajta csillagfénye, Budapest. Légy vendéglátója a világ minden nemzetének, de ne tűrj meg többé megszálló hordákat, idegen zászlókat e megszentelt falak között. Légy mindig olyan, mint Budapest, Budapest; és tedd, hogy mi, méltatlan fiaid, méltók lehessünk hozzád és egymáshoz. Élj örökké, munkában és dicsőségben, Szabadság fővárosa, Budapest!
Tamási Lajos: PIROS VÉR A PESTI UTCÁN
Megyünk, valami láthatatlan
áramlás szívünket befutja,
akadozva száll még az ének,
de már mienk a pesti utca.
Nincs már teendő: ez maradt,
csak ez maradt már menedékül,
valami szálló ragyogás kél,
valami szent lobogás készül.
Zászlóink föl, újjongva csapnak,
kiborulnak a széles útra,
selyem-színei kidagadnak:
ismét mienk a pesti utca!
Ismét mienk a bátor ének,
parancsolatlan tiszta szívvel,
s a fegyverek szemünkbe néznek:
kire lövetsz, belügyminiszter?
Piros a vér a pesti utcán,
munkások, ifjak vére ez,
piros a vér a pesti utcán,
belügyminiszter, kit lövetsz?
Kire lövettek összebújva ti,
megbukott miniszterek?
Sem az ÁVH, sem a tankok
titeket meg nem mentenek.
S a nép nevében, aki fegyvert
vertél szívünkre, merre futsz,
véres volt a kezed már régen
Gerő Ernő, csak ölni tudsz?
...Piros a vér a pesti utcán.
Eső esik és elveri,
mossa a vért, de megmaradnak
a pesti utca kövein.
Piros a vér a pesti utcán,
munkások - ifjak vére folyt,
- a háromszín-lobogók mellé
tegyetek ki gyászlobogót.
A háromszín-lobogó mellé
tegyetek három esküvést:
sírásból egynek tiszta könnyet,
s a zsarnokság gyûlöletét,
s fogadalmat: te kicsi ország,
el ne felejtse, aki él,
hogy úgy született a szabadság,
hogy pesti utcán hullt a vér.
Illyés Gyula:: EGY MONDAT A ZSARNOKSÁGRÓL
Hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van,
nem csak a puskacsőben,
nem csak a börtönökben,
nem csak a vallatószobákban,
nem csak az éjszakában
kiáltó őr szavában,
ott zsarnokság van
nem csak a füst-sötétben
gomolygó vádbeszédben,
beismerésben
rabok fal-morse-jében,
nem csak a bíró hűvös
ítéletében: bűnös! -
ott zsarnokság van,
nem csak a katonásan
pattogtatott, "vigyázz"-ban,
"tűz!"-ben, a dobolásban
s abban, ahogy a hullát
gödörbe húzzák,
nem csak a titkon
félig nyílt ajtón
ijedten
besuttogott hírekben,
a száj elé kapott ujj
"pszt"-jében, hogy ne mozdulj,
hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nem csak a rács-szilárban
fölrakott arcvonásban
s e rácsban már szótlan
vergődő jajsikolyban,
a csöndet
nevelő néma könnyek
zuhatagában,
táguló szembogárban,
az van az éjben halkan
sikló gépkocsizajban,
meg abban,
megállt a kapualjban;
abban, ahogy a "hulló"
közben - érzed - a kagyló
csöndjén keresztül
figyel egy idegen fül;
nem csak a telefondrót
közt vergődő Laokoon-mód:
vonat, repülő, sínpár,
gúzsbog, kötélszár,
mert zsarnokság van,
nem csak a talpra álltan
harsogott éljenekben,
hurrákban, énekekben,
az ernyedten
tapsoló tenyerekben,
az operában,
a trombitában,
ott van az utca sarkán
az éppoly harsány -
vígan vagy kongó zordan
feszülő kőszoborban,
az van a derűtelten
tarkáló képteremben,
külön minden keretben,
már az ecsetben;
mert zsarnokság ott van
jelenvalóan
mindenekben,
ahol a régi istened sem;
mert zsarnokság van
az óvodákban,
az apai tanácsban,
az anya mosolyában,
abban, ahogy a gyermek
dadog az idegennek,
ahogy, mielőtt súgtál,
hátrafordultál,
nem csak a szögesdrótban,
nem csak a könyvsorokban
szögesdrótnál is jobban
bénító szólamokban;
az ott van
a búcsúcsókban,
ahogy így szól a hitves:
mikor jössz haza, kedves,
az utcán oly szokatlan
ismételt hogy-vagy-okban,
a hirtelen puhábban
szorított kézfogásban,
ahogy egyszercsak
szerelmed arca megfagy
mert ott van
a légyottban,
nem csak a vallatásban,
ott van a vallomásban,
az édes szómámorban,
mint légydög a borodban,
mert álmaidban
sem vagy magadban,
ott van a nászi ágyban,
előtte már a vágyban,
mert szépnek csak azt véled,
mi egyszer már övé lett; 
vele hevertél,
ha azt hitted, szerettél,
tányérban és pohárban,
az van az orrban-szájban,
világban és homályban,
szabadban és szobádban,
mintha nyitva az ablak
s bedől a dögszag,
mintha a házban
valahol gázfolyás van,
ha magadban beszélgetsz,
ő, a zsarnokság kérdez,
képzeletben
se vagy független,
fönt a tejút is már más;
határsáv, hol fény pásztáz,
aknamező; a csillag:
kémlelő ablak,
a nyüzsgő égi sátor
egyetlen munkatábor;
mert zsarnokság szól
lázból, harangozásból,
a papból kinek gyónol
a prédikációkból,
templom, parlament, kínpad,
megannyi színpad;
hunyod-nyitod a pillád,
mind az tekint rád;
mint a betegség,
veled megy, mint az emlék,
vonat kereke hallod,
rab vagy, erre kattog;
hegyen és tavak mellett
be ezt lehelled;
cikáz a villám, az van
minden váratlan
zörejben, fényben,
szív-hökkenésben;
a nyugalomban,
a bilincs-unalomban,
a záporzuhogásban,
az égig érő rácsban,
a cellafal-fehéren
bezáró hóesésben;
az néz rád
kutyád szemén át,
s mert minden célban ott van,
ott van a holnapodban,
gondolatodban,
minden mozdulatodban;
mint víz a mederben,
követed és teremted;
kémlelődsz ki e körből?
ő néz rád a tükörből,
ő les, hiába futnál,
fogoly vagy s egyben foglár;
dohányod zamatában,
ruháid anyagába
beivódik, evődik
velődig;
töprengenél, de eszmét
tőle fogan csak elméd,
néznél, de csak azt látod,
amit ő eléd varázsol,
s már körben lángol
erdőtűz gyufaszálból,
mert mikor ledobtad,
el nem tapodtad;
így rád is ő vigyáz már
gyárban, mezőn, a háznál;
s nem érzed már, mi élni,
hús és kenyér mi,
mi szeretni, kívánni,
karod kitárni,
bilincseit a szolga
maga így gyártja s hordja;
ha eszel, őt növeszted,
fiad neki nem zed,
hol zsarnokság van:
mindenki szem a láncban;
belőle bűzlik, árad,
magad is zsarnok vagy;
mert már miattad dermed
dacba a gyermek,
s lesz öledben ringó
feleség ringyó;
vakondként napsütésben
így járunk vaksötétben
s feszengünk kamarában
futva bár Szaharában;
mert ahol zsarnokság van,
minden hiába,
e dal is, az ilyen hű,
akármilyen mű,
mert ott áll
eleve sírdogál,
ő mondja meg, ki voltál,
porod is neki szolgál.
Jobbágy Károly: FELKELT A NÉP
Felkelt a nép, - hiába volt bitófa,
Kegyetlen kínzás, börtön és halál.
Feltámadt ő, a holt, - ki tíz év óta
sírban feküdt, - ma újra talpon áll.
S mily' óriás! Kezével szobrokat dönt
és széttépi a rabság címerét.
Ő, aki eddig szolga volt e földön
Parancsol, ítél, arca fényben ég.
Az, aki látta egykor megalázva,
vonulni sorban, utcán birkamód.
- nem ismer rá, hogy láncait lerázta
s kiált: ,,Rabok legyünk, vagy szabadok?!"
- nem ismer rá az sem, ki megkötözte,
ki nem érte, hanem belőle élt,
riadtan nézi, hogy hatalmas ökle
hová zuhan? bilincsét zúzni szét.
Dicsőség néked ifjúság és hála,
hogy itt e földön, ahol életunt,
ki nem szabad és inkább dől halálba,
- már nem kell többé szégyellnünk magunk.
Márai Sándor: MENYBŐL AZ ANGYAL - MENJ SIETVE
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony,
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés éhség.
Mond el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal vigyél hírt a csodáról.
Csattogtasd szaporán a szárnyad,
Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
Ne beszélj nekik a világról,
Ahol most gyertyafény világol,
Meleg házakban terült asztal,
A pap ékes szóval vigasztal,
Selyempapír zizeg, ajándék,
Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
Csillagszóró villog a fákról:
Angyal, te beszélj a csodáról
Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A csendes Éjben égni kezdett -
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.
És elmegy sok ember előtte:
A katona, aki szíven döfte,
A Farizeus, ki eladta,
Aki háromszor megtagadta.
Vele mártott kezet a tálba,
Harminc ezüstpénzért kínálta
A amíg gyalázta és vérét itta -
Most áll és bámul a sok ember,
De szólni Hozzá senki nem mer.
Mert Ő sem szól már, nem is vádol,
Néz, mint Krisztus a keresztfáról.
Különös ez a karácsonyfa,
Ördög hozta, vagy Angyal hozta -
Kik köntösére kockát vetnek,
Nem tudják, mit is cselekszenek,
Csak orrontják, nyínak, gyanítják
Ennek az éjszakának titkát,
Mert ez nagyon furcsa karácsony:
A magyar nép lóg most a fákon.
És a világ beszél csodáról,
Papok papolnak bátorságról.
Az államférfi parentálja,
Megáldja a szentséges pápa.
És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mivégre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Mért nem várta csendben a végét?
Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: "Elég volt"
Nem érti ezt a sok ember,
Mi áradt itt, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdi: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik -
Ők akik örökségbe kapták -:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?...
Angyal, vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor
- a gyermek, a szamár, a pásztor -
Az alomban, a jászol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
A Csodát most is ők vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik -
mennyből az angyal.
(New York 1956)
Szabó László Dezső: OKTÓBER 23.
Egy bomba robbant a szívemben:
tüntetés lesz, testvér, tüntetünk!
Forró szívvel, és mit se várva
Egy eszme indult el velünk.
az idő ősködéből pattant,
És telt vele a csillogó este:
Ezrek és ezrek az utcákon,
Nem lehet ráismerni Pestre.
az égen száz csillag hunyorgott,
Lenézett egy-két vörös fényre;
Csattant, kiáltott a jelszó:
a rabságnak már legyen vége!
Egy autó oldalán fityegtem,
És alig hittem a szememnek:
Rendőr sehol, s házak tövéből
asszonyok, lányok integetnek.
,,Ruszkik haza!" - dörren az orkán,
,,Sztálint ledöntjük!" dübörögtek;
ömlött a nép, torok kiáltott,
a jelszavak meg mennydörögtek
Százfejű szörnyek mesévé váltak,
a provokátort meg kikacagták.
a szobor előtt a nagy téren
Régi világuk megtagadták.
Kemény csapás volt mindazokra,
akik előtt tapsoltak egykor!
Álltak és néztek várakozva,
Ezer és ezer, százezer sor.
Diadal szállt végig a téren,
S mint tűzvész, orkán ült a tájra:
a magasságban zúgni kezdett
Hegesztőpisztoly kékes lángja.
Motorok zúgtak, erőlködtek,
Megingott végre a Gyalázat:
,,Ledöntöttük a Sztálin szobrot!"
Verték, döngették a vázat.
,,a Rádióhoz, stúdióba!"
,,Vesszen Gerő, a gaz áruló!"
a forró éjszakában indult
Véres útjára száz golyó.
Én is rohantam, és jött Csepel,
Katonák, lányok, asszonyok,
Rendőrök, munkások, ezren, ezren,
Igaz és bátor magyarok.
És sztrájk is indult. Árva népünk
Kezébe vette végre sorsát.
Másnap már vérben fürdött minden,
De feltámadott Magyarország!
aranybetűkkel, vérrel írva,
Új, nagy fejezetet nyitottunk
Ország-világ történetében:
Szabadságunkat marokra fogtuk!
Új eszme ragyog fenn az égen,
Dátum született a világon,
Mely tűzbe hoz ma minden szívet:
Szabad október 23!
Végvári Vazul: AZ ÖREG*
A Kossuth tér sarkától
híd vezet a vértanúkra emlékező térre.
Átellenében a honatyák kupolás csarnoka,
Báthory útja és nádorok nevére koppanó kövek,
Kossuth és Széchenyi... Neveikkel büszkélkedő környék
akiket becézett, a sokak és sok mindent látott kerület
neked itt adott helyet, olyan ívek fémjén,
hogy megállhass, de le nem ültetnének,
kalapod se kérik udvariasan el,
csak figyeli Aulich, Perczel és Kiss János
utad merre veszed;
vagy vársz még egy kevéssé
- valakit? Még jöhet az időben, talán
a hidakon, budai hegyen át
tán nyugatról? Ide, mifelénk?
Kalapodról mintha novemberi köd peregne
drótkeretjén át a szemedre. Homályba borító üveg.
Ó, Öreg! Te mit is képzeltél?
Ennek az országnak csarnokaiba, erre, még
valaki jöhet?
Látod, a hidat csak később verték alád
s a bilincseket elhurcolt kulákok
paraszt gyerekei hozták a kezedre; lesöpört padlásról
hullatott magvak a földükbe rohadtak -
Moszkvától idáig láthattad, mind az
útjelet, hogy a nép igaza útján, ami
eljövendő, ebben a hazában
t e még megteremtheted.
Ó, Öreg, kábított hiszékeny
te paraszt becsület!
Most aztán várhatsz itt
- meg mi is veled.
Október... november: ez az az idő;
(a kövek a vért már rég levedlették)
Lám, magad kezét szorítja a korlát.
Húzd a kalapot mélyen a szemedre.
Még valaki jöhet.
*Az 1956-os forradalom miniszterelnökét fiatalabb hívei
- egymás között -"az Öreg"-nek nevezték.
Wittner Mária : 1989. OKTÓBER 23.
Ma értetek szól a harang, a lélek harangja,
ma értetek szól a fohász egy nemzet ajakán,
ma értetek gyúl sok-sok kicsiny mécses,
ma Néktek szól az ifjúság lelkesedése,
ma Rátok emlékezünk s fájón ünnepelünk.
Ma gondolatban együtt járjuk a régi helyeket,
ma lélekben Veletek emlékezünk.
A felnövekvő lelkes ifjúság
méltón he1yetekre áll.
És jön, jön az eleven áradat, kezükben apró kis gyertya ég,
mintha tenyerén tartaná égő szívét.
Könnytől csillogó ezernyi szempár,
emelt fő és hatalmas méltóság,
ez hát a Nép,
a kicsiny és mégis oly hatalmas büszke
Magyar.
Bayer Zsolt: 1956 "...HOGY LEGYEN JEL" (Budapest, 2000)
Ó, hát van úgy, hogy az utca egyszer csak félelmetes lesz.
Eltűnik hirtelen a méla vasárnap, s testvére is, a furcsa,
keserű verklimuzsika, el az öreg koldus, odalesznek valahogy
a léggömbök, összetörik a Ligetben a körhinta zenéje, össze
a falovacska festett mosolya, s olyan lesz a vattacukor, mint
a rossz pokháló.
Ó, és csönd ül akkor a lobogó máglyák, kőszaggató lánctalpasak,
lövések, dörrenések, leszakadó tetők és csecsemősikolyok nyakára.
Csönd.
A háborúba vágtató utca csöndje.
És sétálni kell abban a csöndben.
Ott kell lenni.
Meg kell fogni egymás kezét, össze kell kapaszkodni, össze
kell nézni, meg kell állni, és hinni kell mindenben,
a lehetetlenben is, hinni kell az összes ott lévőben, külön-
külön mindenki tekintetében és tenyerében és mosolyában
és némaságában, az a hit kergeti el az ösztön felüvöltő
félelmét, s az a hit tesz - ha csak percekre is - egy népet
szabaddá.
S azt nem lehet elfelejteni soha többé.
Amelyik nép elfelejti forradalmának mindent betöltő csöndjét,
nem is érdemli meg a szabadságot.
...
A romok.
A romok között mindig akad valami, amit szörnyű megtalálni,
A romok között szokott lenni a nagyapa törött pipája,
s a szárban még hallgat az utolsó sóhaj.
S ott van aztán a nagymama bugyellárisa, a piros, még lánykorából
a búsúból, s benne a Szent Antal koldusfillére.
Meg valami játék vagy babafej - és a törött babfejek nagyon
vádlón tudnak nézni.
s a romok között mindig haldoklik valamekkora darab idő.
Mindig azt jelentik a leomló kövek, hogy vége van valaminek,
visszavonhatatlanul.
Aztán valahogy megöregszenek a romok, s megtartó
hagyománnyá válnak, emlékké és emlékezetessé, ősök példájává,
krónikává, hős harcokká - maradék várrá a szirttetőn.
De még az is előfordulhat, hogy hirtelen ráomlanak a falak
a zsarnokságra, aztán olyan hirtelen eltakarítják őket, hogy
túléli a dög.
De már össze van törve.
Be van kötve a feje.
Őrjöng.
Könnyű megismerni.
Vége van - bármennyit ől is még.
...
Jelet kell hagyni.
Mert ami most Magyarországon történik, hihetetlen.
Jelet kell hagyni, hogy tudják, mindenségnyi idő elmúltával is,
ezt mi cselekedtük.
Jelet kell hagyni, mert Dávid még bízhatott a szájhagyományban,
és bízott is, annyira, hogy eszébe se jutott, de
minket a Fejlődés megátkozott a tömegkommunikációval is,
meg a propagandával is, és ha fegyverrel nem is, de azokkal
még legyőzhetnek. Vagy fegyverrel legyőzhetbek, de azokkal
tönkretehetnek, és megalázhatják a legszentebb,
legtisztább forradalmunk.
Jelet kell hagyni.
Hátha a gép, a lencse, a zárkattanásnyi pillanat-törmelék
felfedezheti azt a valamit, ami elmondhatatlan. Ami itt van most,
körülöttünk, s érezzük valamennyien, de amiből már jövő
héten sem fog érteni, felfogni senki semmit sem.
Hogy együtt vagyunk, nem zet vagyunk, és szűkölve figyeli
a világ torokszorító nagyságunkat.
Jelet kell hagyni, hogy lássák majd, miképpent védtük meg
azt a keveset, ami nekünk megmaradt.
Jelet kell hagyni, mert becsületünk ez, mert az a kölyök ott
a rohamsisak alatt többet tett miértünk, mint akár ezer
világ-híressé lett magyar, jelet kell hagyni, mert a svájci-sapkás
férfit fasiszta ellenforradalmárnak fogják gyalázni,
jelet kell hagyni, lássa a a világ, kiket hagyott megint magára,
jelet kell hagyni, mert már jönnek, figyelnek, pusztulásubkra lesnek.
És aztán csend.
Megint elkattant a szabadság egy pillanata.
Szőke István Atilla: SZŰKSZAVÚ NAPLÓ 56-RÓL
Nem üzentek
beárultak
elhurcoltak
fejem zúzták
fülek zúgtak
megrugdostak
körmöt téptek
pofont adtak
kínvallattak
vérem csorgott
évek vártak
falba zártak
hajam hullott
kiröhögtek
elengedtek
hazamentem
tele hittel
becsülettel
ma is élek
ők is vannak
kikacagnak
bűnük évül
törvényt hoznak
hazudoznak
a papírok
beszélnének
de mind zárva
forradalmunk
tisztasága
miért árva?
HÁROM DIÁK /Ismeretlen szerző/
Dalszöveg
Csendes az utca, éjfélre jár,
Az utca sarkán barikád áll,
Géppuska csöve mered a térre,
Mellette némán figyel az égbe három diák.
Egy padban ültek négy éven át,
Jegyezték a professzor szavát,
Ám mikor kitört a nép keserve,
Száz mással állott fegyverbe három diák.
Gép bőg az éjben, valaki lőtt,
Páncélos áll a torlasz előtt,
Békés lakásra bajt, s pusztulást hoz,
Az acélszörnnyel szemben mit ér most három diák.
Robban a gránát, lobban a láng,
Hadd pusztuljon el az, aki bánt,
S tovább őrködve magyarok álmán,
Géppuska mellett ott áll a vártán három diák.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére
Link
ÉLETÉT A HAZÁÉRT, ÉLETÉT A SZABADSÁGÉRT
Link
Október 23. I. rész
Link
Október 23. II.rész
Link
Október 23 a forradalom napja
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Nemzeti ünnep |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2/6 oldal
|
Bejegyzések száma: 59
|
|
|
|
2015. Október
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
59 db bejegyzés |
| e év: |
469 db bejegyzés |
| Összes: |
4840 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Általános (22)
- Belső kör (0)
- Család (22)
- Munka (14)
- Haverok (0)
- Iskola (20)
- Ábrányi Emil (4)
- Adamis Anna (1)
- Ady Endre (16)
- Ágai Ágnes (1)
- Agytorna (29)
- Alföldi Géza (2)
- Alhana (1)
- Ambrus Magdolna (1)
- Andók Veronika (1)
- Andróczky Lászlóné (3)
- Antoine de Saint-Exupery (3)
- Anyák napja - gyermeknap (32)
- Áprily Lajos (3)
- Arany János (11)
- Arany Viktor (1)
- Arany-Tóth Katalin (1)
- Aranyosi Ervin (19)
- Artai Zsuzsanna (2)
- Árvai Attila & Emil (3)
- Átyim Lászlóné (1)
- B. B. Nala (1)
- B. Huszta Irén (1)
- B. Radó Lili (1)
- Babits Mihály (5)
- Bagi Tibor (1)
- Bajza József (1)
- Baktai Faragó Aranka (2)
- Balassi Bálint (1)
- Balázs Béla (1)
- Balázs Sándor Turza /B.A.S.A./ (2)
- Bálintffy Etelka (1)
- Balla Zsuzsanna (2)
- Balogh József (2)
- Baranyai Mária (1)
- Baranyi Ferenc (2)
- Barsy Irma (2)
- Bartalis János (1)
- Bartis Ferenc (2)
- Bartos Erika (2)
- Bella István (1)
- Bencze Marianna (1)
- Benedek Elek (3)
- Berde Mária (1)
- Bertók László (1)
- Berzsenyi Dániel (1)
- Bíró Melinda (1)
- Birtalan Ferenc ( (1)
- Boda Magdolna (1)
- Bódás János (2)
- Bodnár Éva (3)
- Bodó János (1)
- Bodor Aladár (1)
- Bodré Anikó (1)
- Bogár Lilla (1)
- Bogdán András & Bogdán László (2)
- Bognár Barnabás (1)
- Bonifert Ádám (1)
- Buda Ferenc (1)
- Budai Zolka (1)
- Bulvár (52)
- Bölcsességek és gondolatok. (139)
- Börzsönyi Erika (1)
- Coelho Paulo (1)
- Csabai Andrea (1)
- Csabai Lajos (2)
- Csapó Lajos (2)
- Csatári Édua Éva ( (1)
- Cseffán Zsolt (2)
- Cseke Erika (1)
- Cseppely Zsuzsanna (1)
- Cserényi Zsuzsanna (1)
- Csiki András (1)
- Csitáry-Hock Tamás ( (1)
- Csokonai Vitéz Mihály (1)
- Csoóri Sándor (1)
- Csorba Győző (1)
- Csukás István (1)
- Csuray Zsófia (1)
- Czóbel Minka (1)
- Dáma Lovag Erdős Anna (1)
- Dapsy Gizella (1)
- Deák Erika (2)
- Devecseri Gábor (1)
- Dévényi Erika (3)
- Dienes Eszter (1)
- Dobos Hajnal (1)
- Dobrosi Andrea (1)
- Dobszai Károly (2)
- Dóczi Lajos (1)
- Domahidi Klára (1)
- Domonkos Jolán (1)
- Donászy Magda (2)
- Dorys May (0)
- Dr. Gyökössy Endre (2)
- Dsida Jenő (7)
- Duduj Szilvia (1)
- Dugasz István (2)
- Dutka Ákos (2)
- Dylan D Tides (1)
- Ecsedi Éva (1)
- Egészségünk érdekében... (146)
- Egyed Emese (1)
- Elekes Tímea Izabella (1)
- Életképek (99)
- Életmód (91)
- Endrődi Sándor (1)
- Erdei Éva (1)
- Erdélyi József (1)
- Erdős Olga /Luna Piena/ (2)
- Erdős Renée (1)
- Eszenyi Matula István (1)
- Évszakok (122)
- Falcsik Mari (1)
- Falu Tamás (1)
- Farkas Anna&Árpád&Éva&Imre (6)
- Fáy Ferenc (1)
- Fazekas István (1)
- Fazekas Miklós (1)
- Fecske Csaba (2)
- Fehér Miklós (1)
- Fekete Lajos (1)
- Fellner Isrván (1)
- Fenyő László (1)
- Ferenczi Csilla (1)
- Fésűs Éva (2)
- Ficzura Ferenc (1)
- Film - színház (54)
- Flammerné Molnár Edit (1)
- Fodor Ákos& Emese&József (2)
- Fonyó Tamás (3)
- Fortune Brana (2)
- Fuchs Éva (1)
- Füle Lajos (6)
- Földeáki-Horváth Anna (1)
- Gabriel Garcia Márquez (4)
- Gál Éva Emese (1)
- Galyasi Miklós (1)
- Gámenczy Eduárd (1)
- Garai Gábor&János&Katalin (3)
- Gárdonyi Géza (6)
- Gaudi Éva Molly (1)
- Gebhardt Nóra (3)
- Geisz László (2)
- Gere Irén (1)
- Gergely Ágnes & István (2)
- Gligorics Teréz (3)
- Goethe (5)
- Gősi Vali (1)
- Gr. Vay Sándor (0)
- Grigó Zoltán (1)
- Gulyás Pál (1)
- Gutási Éva (1)
- Gyimóthy Gábor (2)
- Gyóni Géza (2)
- Győrfi-Deák Éva (3)
- Gyulai Pál (5)
- Gyurkovics Tibor (2)
- Gyöngy (1)
- Gyönyörű virágok&idézetek (37)
- György László (2)
- H. Kohut Katalin (1)
- H.Gábor Erzsébet (0)
- Hajas György (1)
- Hajdú Levente (1)
- Hajdu Mária&Saci (2)
- Hajnal Anna (2)
- Hámori István Péter & Zsóka (2)
- Hamza Anikó (2)
- Harcos Katalin (4)
- Hatos Márta (1)
- Havas Éva (1)
- Hazafias versek (18)
- Hazánk - otthonunk (180)
- Heine (3)
- Heiner Ágnes (1)
- Héja (1)
- Helen Bereg (3)
- Helena (1)
- Heltai Jenő (10)
- Hemingway (2)
- Hepp Béla (1)
- Hervay Gizella (1)
- Híres emberek-jeles napok-évfo (150)
- Hirth Éva (1)
- Hóbor Hajnalka (1)
- Hock Éva Etelka (1)
- Hollósy-Tóth Klára (1)
- Horváth Ilona & Horváth István (1)
- Horváth M. Zsuzsanna (1)
- Horváth Piroska (1)
- Hosszú Bettina (1)
- Humor (241)
- Húsvét - Pünkösd (33)
- Idézetek birodalma (145)
- Ignotus (1)
- Ilianne (2)
- Illés Judit & Gábor (2)
- Illyés Gyula (2)
- Imre Flóra (1)
- Irodalom - Próza (102)
- Ismeretlen szerzők (1)
- Jagos István (1)
- Jakos Kata (1)
- Jatzkó Béla (1)
- Jékely Zoltán (1)
- Jobbágy Károly (2)
- Jókai Mór (4)
- Jolie Taylor (1)
- Jónás Tamás (1)
- Jószay Magdolna (1)
- József Attila (9)
- Juhász Gyula (6)
- Juhász Magda & Juhász Szilvia (3)
- Juhászné Bérces Anikó (2)
- K. László Szilvia (1)
- Kacsa Zsóka (2)
- Kaffka Margit (1)
- Káli László (1)
- Kálnoky László (1)
- Kamarás Klára (2)
- Kamenitzky Antal (1)
- Kányádi Sándor (2)
- Karácsony - Újév (76)
- Karai Gábor (1)
- Karinthy Frigyes (4)
- Károlyi Ami (1)
- Kárpáti Tibor (1)
- Kassák Lajos (1)
- Kaszás Zoltán (1)
- Katerina Forest (1)
- Katona Bálint & Andrea (3)
- Katona József (0)
- Kecskés Beatrix (2)
- Kelemen Évi (1)
- Keller Boglárka (1)
- Kerecsényi Éva (1)
- Kerekes László (1)
- Kereszti Hajnalka (1)
- Keresztury Dezső (1)
- Kerner Mariann (1)
- Kertünk - házunk - otthonunk (53)
- Kijacsek Erzsébet (2)
- Kincses Zoltán (2)
- KisJenő,József,Judit,Irma,Rea (6)
- Kocsis Dániel (1)
- Koltay Gergely (6)
- Komáromi János (2)
- Komjáthy Jenő (2)
- Komróczki Zoltán (0)
- Konda Bartal Piroska (2)
- Kondra Katalin (1)
- Koós Attila (2)
- Koosán Ildikó (1)
- Kormányos Sándor (1)
- Koszpek Ferenc (1)
- Kosztolányi Dezső (7)
- Kotsy Krisztina (1)
- Kovács Daniela & Anikó & Erika (4)
- Kun Magdolna (4)
- Kustra Ferenc (1)
- Kölcsey Ferenc (4)
- Lackfi János (2)
- Ladányi Mihály (1)
- Lady Moon (1)
- Lampert Géza (1)
- Lányi Sarolta (2)
- Laren Dorr (2)
- László Andrea, & Ilona, &Noémi (3)
- László Ilona (1)
- Lelkem szirmai (73)
- Lengyel Jolán (2)
- Lengyel Károly (1)
- Lesznai Anna (1)
- Lévay József&Lévay László (3)
- Ligeti Éva (2)
- Linda Dillow (1)
- Lindák Mihály (1)
- Linn Márton (1)
- Lippai Marianna (1)
- Lithvay Viktória (1)
- Lőrinczi L. Anna (1)
- Losonci Léna (2)
- Lupsánné Kovács Eta (2)
- Lys Noir (1)
- Lyza (1)
- M. (0)
- M. Laurens (1)
- Maczkó Edit (1)
- Madách Imre (2)
- Magyar sorsot - magyar kézbe! (88)
- Major Gabriella&Majoros Gabrie (2)
- Majtényi Erik (1)
- Majthényi Flóra (2)
- Márai Sándor (7)
- Mardi Miriam (1)
- Marschalkó Lajos (1)
- Marton Pál (2)
- Maryam /Moldován Mné (1)
- Maszong József (1)
- Máté Péter (2)
- Matos Maja (1)
- Mécs László (1)
- Média (413)
- Meggyesi Éva (1)
- Mentovics Éva (2)
- Metzger Zsuzsanna (1)
- Mikodi Bianka (1)
- Minden, ami szép (8)
- Mindenszentek, halottak napja (10)
- Mirian (2)
- Monok Zsuzsanna (1)
- Móra Ferenc (4)
- Móra László (3)
- Moretti Gemma (1)
- Móricz Eszter (1)
- Művészet (58)
- Müller Péter (2)
- Mysty Kata (1)
- N. (0)
- Nadányi Zoltán (1)
- Nagy István Attila & Bálint (3)
- Nagy Krisztina (1)
- Nagy László & Ilona (4)
- Nemes Nagy Ágnes (1)
- Némethné Mohácsi Bernadett (1)
- Nemzeti ünnep (59)
- Névnap- szülinap (48)
- Nőnapra & Farsang (10)
- Nyakó Zita (1)
- O, Ó (0)
- Ó. Kovács Ibolya (1)
- Oláh Gábor (1)
- OMNYE (58)
- Orbán Balázs&Orbán Hajnalka (3)
- Őri István (3)
- Orosz költők (3)
- Orth László (3)
- Osho (4)
- P. Geraldy (1)
- P. Pálffy Julianna (1)
- P. Tóth Irén (1)
- Pajzán történetek&mondák (46)
- Palágyi Lajos (1)
- Pálvölgyi Attiláné (1)
- Papp Váry Elemérné (2)
- Pásztor Piroska & Klaudia (2)
- Paudits Zoltán (1)
- Paula S. Tizzis (1)
- Pecznyík Pál (2)
- Pej Erika (1)
- Pénzár Miklós Csaba (1)
- Péter Erika (1)
- Pethes Mária (1)
- Petőfi Sándor (13)
- Pilinszky János (2)
- Piszár Éva (1)
- Pogány Zoltán (1)
- Politika (24)
- Poller Ildikó (3)
- Popper Péter (2)
- Pósa Lajos (11)
- Posztós Lenke (1)
- Prohászka Ottokár (1)
- Puskin (3)
- Rab Zsuzsa (1)
- Rabindranath Tagore (1)
- Radnóti Miklós (4)
- Rajki Miklós (3)
- Rajzó Eszter (1)
- Rasztik Edit Emese (1)
- Ratkó József (1)
- Reichard Piroska (1)
- Rejtő Jenő (0)
- Rejtő Jenő (2)
- Reményik Sándor (25)
- Reviczky Gyula (3)
- Riersch Zoltán (1)
- Rónay György (1)
- Rózsa Amarilla (1)
- Rudnyánszky Gyula (1)
- S. Farkas Zsuzsanna (1)
- Sajó Sándor (6)
- Sándor Gyula (2)
- Sango Villagren (1)
- Sárándí Szilvia (1)
- Sárhelyi Erika (2)
- Sarkadi Sándor (1)
- Sárközi György (2)
- Sarlós Erzsébet (1)
- Scheffer János (1)
- Schrenk Éva (1)
- Schvalm Rózsa (1)
- Schwartz Léda (1)
- Serfőző Attila (1)
- Shakespeare (1)
- Shelley (2)
- Sík Sándor (2)
- Siklós József (1)
- Simon Ágnes & István (2)
- Simonyi Imre (1)
- Sipos Julianna (1)
- Sohonyai Attila (1)
- Somlyó Zoltán&Somlyó György (3)
- Somogyváry Gyula (3)
- Sonkoly Éva (1)
- Soóky Melinda (1)
- Sport (83)
- Steph McGrieff (2)
- Süssünk - Főzzünk (13)
- Szabados István (3)
- Szabó Éva, ...Gitta, ...Ila (3)
- Szabó Kila Margit (1)
- Szabó Lőrinc (3)
- Szabó Magda (1)
- Szabolcsi Erzsébet (1)
- Szabolcska MIhály (1)
- Szádeczky-Kardoss György (1)
- Szakáli Anna (1)
- Szalai Fruzsina (1)
- Szász Károly (1)
- Szatmári Delina (1)
- Szebenyi Judit (3)
- Szécsi Margit (1)
- Szeicz János dr. (2)
- Székely János (1)
- Szeleczky Zita (3)
- Széles Kinga (1)
- Szemlér Ferenc (1)
- Szent Gály Kata (1)
- Szentirmai Jenő (2)
- Szép Ernő (3)
- Szép versek és idézetek (84)
- Szépek szépei (21)
- Szerencsés János & Tünde (2)
- Szilágyi Anita&Viktória (2)
- Szilágyi Domokos (1)
- Szilágyi Hajnalka (1)
- Szilas Ildikó (1)
- Szilveszter Levente (2)
- Szőke István Attila (3)
- Szőllösi Dávid (0)
- Szőnyi Bartalos Mária (1)
- Szuhanics Albert (6)
- T. Fiser Ildikó (1)
- Takács Dezső (1)
- Tamás István (2)
- Tánczos Katalin (2)
- Tarsoly Beke Tamás (1)
- Tasnádi Bernadett (1)
- Tatiosz (1)
- Taygate (4)
- Telekes Béla (1)
- Természet (21)
- Thalis Silvenier (1)
- Tobai Rózsa (1)
- Tóbiás Tünde (1)
- Tokaji Márton (2)
- Tompa Mihály (2)
- Torday Teodóra (2)
- Torma Judit (1)
- Tormay Cécile (1)
- Tornay András (2)
- Tóth Anett, Juli, Julianna (3)
- Tóth Árpád (5)
- Tóth Attila & János (3)
- Tragédiák - katasztrófák (154)
- Tudod-e? (17)
- Tudomány - technika (67)
- Túri A. Zsuzsa (1)
- Túrmezei Erzsébet (3)
- Turza Sándor (0)
- Törő Zsóka (1)
- Történelem (164)
- Ujvári Lajos (2)
- Utassy József (1)
- V. Hugó (2)
- Váci Mihály (2)
- Vajda János (4)
- Vallás (68)
- Válóczy Szilvia (1)
- Vámosi Nóra (1)
- Varga János Veniam (1)
- Varga József (1)
- Varga Patrícia & Gyula (1)
- Vargáné Éva (1)
- Vargha Gyula (1)
- Varjú Zoltán (2)
- Várnai Zseni (8)
- Varró Dániel (2)
- Vas István (1)
- Vasas Mihály (1)
- Vázsonyi Judit (1)
- Végh Mária (1)
- Venyercsán László (1)
- Vesze László (1)
- Vészi Endre (1)
- Víg Éva (1)
- Világirodalom (19)
- Világirodalom: Burns (4)
- Világjárók (218)
- Virág Aliz (1)
- Vitó Zoltán (1)
- Vogelweide (2)
- Vona Erzsébet Cecilia (2)
- Vörös judit (2)
- Vörösmarty Mihály (3)
- Wass Albert (75)
- Weöres Sándor (4)
- Z. Konkoly Juci (1)
- Zágorec-Csuka Judit (1)
- Zagyi G. Ilona (1)
- Zas Lóránt (2)
- Zelk Zoltán (2)
- Zene, zene, zene... (122)
- Zeneszöveg (20)
- Zimonyi Zita (1)
- Zsefy Zsanett (3)
- Zsigai Klára (1)
- Zsóka Mariann (1)
- Örökzöld dallamok (40)
|
|
|
| |
- Ma: 405
- e Hét: 11483
- e Hónap: 33971
- e Év: 211846
|
|
|
Offline
