|
 2/2 oldal 
|
Bejegyzések száma: 15
|
|
|
|
|
|
2015-11-05 14:14:59, csütörtök
|
| |
| |
... erre a 4 oldalas levélre: http://furaila.xfree.hu/268641
1.) Boríték: http://xfree.hu/kep_show.tvn?kid=450020&aid=268641
2.) 1. oldal: http://xfree.hu/kep_show.tvn?kid=450031&aid=268641
3.) 2. oldal: http://xfree.hu/kep_show.tvn?kid=450032&aid=268641
4.) 3. oldal: http://xfree.hu/kep_show.tvn?kid=450033&aid=268641
5.) 4. oldal: http://xfree.hu/kep_show.tvn?kid=450034&aid=268641
Levél BG-től:
...... ........... ........... ..........Bóna Mária Ilona!
Nagyon sokáig gondolkodtam, milyen megszólítással illene kezdenem, de sajnos nem jutott semmi odaillő eszembe. Nem azért mert a szókincsem nem elég gazdag,m hanem hozzád illőt nem találtam.
Kezdem az elején!
Úgy éled meg a tanyán töltött időszakot, mint egy büntetést, számomra nem volt az, mert emlékeztetlek rá én is ott voltam.
Valahogy nem tapasztaltam azokat a sérelmeket, amit leírtál a Tiborca történetében.
Én kaptam enni, mindenki kedves volt velem, és szerettek.
*-*-*-*-*
1. Válasz BMI-től:
A megszólítással kapcsolatos gondjaidra nem tudok mit írni, mert távol áll tőlem, bármilyen minősítgetés...
A tanyán nőttem föl 6 éves koromig. Ez a hat év volt életemnek a legszebb időszaka. Meg is írtam sokszor és sokféleképpen... http://furaila.xfree.hu/33600
http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&pid=130291&n=furaila&blog
_cim=Helytörténeti-néprajzi hagyományok
Pl. 2003-ban, amit elküldtem Kunszentmiklósra Dr. Hollinger Józsefné néprajzi pályázati kiírására, Tiborca jeligével. Még díjat is nyertem a fenti pályamunkámmal.
http://xfree.hu/kep_show.tvn?kid=111289&aid=265085
http://xfree.hu/kep_show.tvn?kid=111290&aid=265085
Ezt is sikerült agyonhallgatni, mint az összes, többi írásomat.
*
Tudom, hogy te is ott voltál, hiszen nyaranta mindig lejöttetek anyával. Olyankor az én feladatom volt, hogy a pulykák őrzése mellett rád is vigyázni...
http://xfree.hu/kep_show.tvn?kid=290976&aid=33600
*
Volt, amikor apa is kivette a gyárban a szabadságát és beállt aratni, de előtte még készített képeket, mert nagyon szeretett fotózni.
http://xfree.hu/kep_show.tvn?kid=9982&aid=33600
*
Majd, eljött a kötelező beiskolázás az általános első osztályába és akkor apa leutazott értem, mert az ő nevére voltam anyakönyvezve és hozzájuk: Pesterzsébetre voltam állandóra bejelentve.
*
Nem volt könnyű elszakadni a tanyától. Piroska nénnyével nagyon össze voltunk nőve, mint ,,borsó, meg a héja"... http://xfree.hu/kep_show.tvn?kid=100305&aid=265085
Kapaszkodtam belé, de ő eltolt magától, miközben ezt mondta:
- Né félj, mert iskolába járhatsz Pestön! Mögtanulhatsz írni, olvasni, számolni! Nagyon okos kislány leszel majd möglásd!
*
Anya, akit anyukának kellett szólítani, nehezen akart - talán soha nem is tudott - elfogadni.
- Akasztófára fog juttatni! - kiabálta kétségbeesve, amikor apával megérkeztünk Pesterzsébetre.
Olyannyira tiltakozott a befogadásom ellen, hogy még az ő anyukáját - aki akkoriban együtt élt veletek - sem szólíthattam nagymamának!
- ,,Neked az én drága-jó anyám nem nagymamád!" - mondta a kétségbeeséstől elcsukló hangon!
Itt a kép anyai nagymamádról, meg rólad és rólam:
http://xfree.hu/kep_show.tvn?kid=450566&aid=268641
Ez Pesten készült már a XX. ker. Álmos utcai ház kertjében. Te pár hónapos lehetsz, mert még nem vagyunk nagyon felöltöztetve. Április végén születtél és azért gondolom, hogy ez a kép augusztus végén, vagy szeptember elején készült rólunk.
Emlékszem, amikor megszülettél egy vidám bácsi jött értem Kunszentmiklósra, hogy magával vigyen a kórházba megnézni a ,,testvéremet". Egy kórteremben feküdt egy néni többedmagával. Az egyikhez odavezetett ,,apuka". Biztatgatott, hogy adjak puszit ,,anyukának", aki mellett ott volt egy nyitott üvegkalitka-szerű kiságyban egy kisbaba. Emlékszem, hogy apa úgy mutatott be téged nekem:
- Ő a testvéred, akit nagyon kell szeretned!
Akkor három éves voltam... Ezekkel a fogalmakkal és azzal a paranccsal, hogy ,,kell szeretni", akkor találkoztam először és nem tudtam mit jelent... A tanyán éreztem a szeretetteljes figyelmet és gondoskodást. Piroska nénnye feltétel nélkül szeretett és nagymama meg nagypapa is. Éreztem az oda-vissza működő szeretetáramlást! Pedig ott erről soha nem beszéltek és a pusziszkodás sem volt divatban!!!
Pesten, viszont az örökös gyanakvást éreztem és azt, hogy ennek ellenére nagyon-nagyon elvárja tőlem az apuka nevű bácsi azt, amit úgy emlegetett, mint szeretetet. Sajnos, nekem akkor - és talán később is - apa nem volt több, mint egy ,,apuka" nevű bácsi, meg egy ,,anyuka" nevű néni, akiket nekem kötelező szeretni. Még akkor is, ha ők nem szeretnek... Mert azt örökösen éreztem, hogy amikor meglátnak a rokonok, úgy beszélnek valakiről, mint egy ,,kakukkfiókáról", akire ,,jó lössz vigyázni, nehogy kiverjen mindenkit a fészekből!"
Évtizedekig éreztem, hogy valami nagyon nem működik abban a ,,családban" az irányomba! Folyamatosan negatív jelzéseket kaptam a puszta létezésem miatt is!
*
1952-ben voltam hat éves és akkor nagyon nehéz volt az élet Magyarországon. Nagypapáékat a beszolgáltató minisztérium emberei zaklatták a tanyán és amikor lesöpörték a jövő évi vetőmagot is a padlásról, meg amikor megdöglött a beszolgáltatni köteles disznó, nagyapát nagyon meghurcolták.
*
Még azon az őszön meg is halt agyvérzésben. Feri bátyja akkor töltötte Jászberényben a 3 éves sorköteles katonai szolgálatát, és amikor már el volt nagyapa temetve, akkor mondták meg neki, hogy meghalt a ,,kulák" apja!
*
Apa, pedig hangtalanul zokogva járt-kelt a házban, mert azon vívódott: ,,mi lesz, ha elmegy egy kuláknak a temetésére?". Mi lesz, ha ezt megtudják a gyárban és ,,racizni" fogják emiatt?
Bóna (Pokornyik Júlianna) nagymama ezt követően beköltözött a városi házába Piroska nénikénkkel. Ott hagyta a tanyát Imre báttyáéknak.
Engem, pedig APA azzal kínozott, hogy felejtsem el a tanyát, meg mindent, ami oda kötött! Cs. bácsi, a szomszédban örökösen kérdezgetett a kerítésen keresztül és jókat nevetett, amikor ijedten beszaladtam a házba és elbújtam ,,anyám" (nagymamád) hosszú-fekete szoknyája mögé. (Végül is úgy szólítottam nagymamádat, ahogy ,,anyuka" szólította: ,,anyám"-nak. Azt hittem, hogy az a neve.)
Amikor megbarátkoztam a szomszédékkal, válaszolgattam nekik a tanyáról, a kiscsikóról, a kisborjúkról... és amikor anya ezt megtudta, elnevezett ,,árulkodó júdásnak, akinek hátra kell kötni a sarkát...". ,,Na majd az iskolában ellátják a bajodat!"... ,,kapsz olyan körmöst, hogy mind a tíz körmödet leverik pálcával" - mondta.
*
Ettől fogva rettegve féltem mindentől és mindenkitől. De legfőképpen az iskolától. Akkora félelmet ültetett el bennem, hogy mire megkezdődött a tanév nem akartam iskolába menni. Egy hétig ott ült mellettem apa az iskolapadban... mert mihelyt fölállt, én is rohantam utána lélekszakadva, mert annyira rettegtem mindattól, hogy be fog következni, amivel anya ijesztgetett.
*
Így telt el négy év... és 1956-ban a szünidő kezdetén anya fölrakott a vonatra, hogy vár engem a tanya! Nagy volt az örömöm... Igaz, féltem a vonaton egyedül és furcsa volt, hogy csak egy kicsi hálós cekkerbe berakta a torna ruhámat és a mackó nadrágot... Slussz!
*
Imre nagybátyánk várt az állomáson akkor már a Pannon motorral!
Amikor megérkeztünk, nagy volt a csalódottságom, mert ez a tanya már nagyon nem az a tanya volt, ami az én emlékeimben élt! Nem volt ott Piroska nénikénk és nagymama sem a bölcs nyugalmával és szeretetével!
*
Ekkor történt meg az, ami miatt azóta is célkeresztben élek!
*
(Ráadásul - mit sem sejtve - a történetet gyanútlanul megírtam 1996-ban és amikor kész lettem vele augusztus 30-án, lemásoltam fénymásolóval.
Majd írtam egy jeligés borítékot Bízom ,,Külkertesben"! címmel. Az egészet feladtam postán a Magyar Írószövetség folyóirata - a Magyar Napló - címére... Akkoriban hirdették meg a Magyar Naplóban a ,,MAGYARSÁG ÖNKÉPE AZ EZREDFORDULÓN" című szociográfiai pályázatot.
1996. augusztus 31-én reggel apa riadóztatott, hogy menjek gyorsan, mert a mamával valami baj van. Mentőt hívtam hozzá és a Csepeli Kórházba szállították, ahol megvártam a vizsgálat eredményét. Megállapították a combnyaktörést és, hogy azonnali műtétre van szükség! Ekkor már másodévfolyamos hallgató voltam a JPTE Bölcsész Karán indított művelődésszervező főiskolai szakon. De erről majd később...
*
Visszatérve 1956-hoz, amikor a tanyán töltöttem a szünidőt és kint őriztem a legelőn az állatokat. Egyszer-csak motorzúgást hallottam. Először azt hittem nagybátyám megy valahova a motorral. De ez sokkal hangosabb volt annál és ez az ,,égből" jött... Megijedtem, mert addig még soha nem láttam és hallottam közelről repülőt. Főleg nem olyant, amelyikről csomagok potyognak...
*
Az egyik kiszakadhatott, mert rengeteg kis papír-cetli keringett a levegőben. Ijedtségemet legyőzve odaszaladtam, ahol a pírok szálldostak és elkaptam egyet. Amint láttam, hogy nyomtatványok ,,Kiáltvány" címmel, kíváncsian olvasni kezdtem.
Olyanok - számomra ismeretlen szavak - voltak benne, mint "sztrájk..." és pont odaértek a nagybátyámék, kiktől szerettem volna megkérdezni, hogy mit jelent... Erre azonban nem kerülhetett sor, mert azonnal kivették a kezemből, mondván, hogy:
- "Ez nem gyeröknek való!".
Meg sem mertem kérdezni, hogy mi az a ,,sztrájk..." annyira feldúltak voltak. Főleg nagybátyám felesége, akinek a lánykori neve H. Etelka volt.
Csak 1999-ben tudtam meg, hogy féltestvére volt H. Andrásnak, az akkori: 1956-os miniszterelnöknek... Ezt akkor mondta el nekem, amikor kölcsönadtam neki azt a díjnyertes szociográfiát, amelyikben leírom ezt az 1956-os ,,élményemet", mint nyári élményt!!!
De még akkor sem értettem, hogy ez miért tartozik rám? Nem jöttem rá én balga, hogy azokat a röpcédulákat, melyeket én már augusztusban láttam, csak októberben kezdték terjeszteni!!! Azt sem tudtam évtizedekig, hogy azok a papírok ,,röpcédulák" voltak valójában!!! Én meg gyanútlanul házaltam a kiadóknál, hátha megjelentetik a szociográfiát ezzel a kompromittáló történettel: http://xfree.hu/kep_show.tvn?kid=194889&aid=257487
*
Ismét visszatérve 1956 nyarához és a tanyához: ezt követően olyan elutasítóak lettek velem, mintha én egy nagyon-nagy rosszaságot csináltam volna... De nem mondták meg, hogy mi is lenne az, amit jóvá tudnék tenni.
*
Egy alkalommal Imre báttya birkanyírás előtt lemosta a gémeskútnál a birkákat. Nagy sár keletkezett a kút körül és ekkor bízott meg azzal, hogy itassam meg a lovakat. A lovak viszont nem ittak a vályúban lévő vízből... Ki kellett belőle a pancsolt vizet locsálni és tiszta vizet merni a kútból.
Kérdésem: mertél már vizet olyan mély kútból, amelyiknek csak egy kis fekete pont az alja, ahol a víz van?
Ráadásul már annyira ki volt merve a víz, hogy elfogyott a fa rúd a kezemből és a láncot markolásztam... Közben, csúszkáltam a sáros talajon a derekamig érő betongyűrű mellett. Amikor végre csobbant a vizes hordó a mélyben lévő vízben akkorát rántott rajtam, hogy felemelt és akkor annyira megijedtem, hogy elengedtem... Ez volt a szerencsém, mert máskülönben berántott volna...
És én még ekkor sem adtam föl a küzdelmet, mert megpróbáltam elkapni ismét a láncot és fölhúztam, majd ismét és ismét és bizony elegendő tiszta vizet mertem a lovak itatásához!
Már éppen akartam szólni Imre báttyának, hogy hozhatja a lovakat, amikor észrevettem: Etelka is ott van és már ott topog a sárgödör szélén. A következő pillanatban már csak azt láttam, hogy bent van a gödörben és a kis kezével nyúlkál fölfelé. Be akartam szaladni a tanyaépületbe, hogy szóljak, baj van! De rájöttem, hogy addigra meg is fulladhat és akkor lehasaltam a gödör szélére és az egyik kezemmel belemarkolva a sárgödör peremébe, a másikkal meg elkaptam Etelka kezét... Közben, én is kezdtem belecsúszva arccal belebillenni! Nem tudom, hogyan, de pont időben jött a segítség és Etelka kint volt a gödörből, de engem otthagytak... Ezt követően már én sem emlékszem semmire. Nem tudom, hogy mi lett velem, mert menni nem bírtam még másnap sem a remegéstől...
*
Na, a lényeg: Bóna-nagymama meglátta Imre bátyánkat - bent a városi orvosi rendelő előtt - Etelkával a karjában, amint viszi be a szemközti körorvoshoz. Nagymama kiszaladt az utcára és akkor tudta meg, hogy nagybátyáméknál vagyok a tanyán. Velük jött visszafelé-jövet nagymama és átmenekített - mert nagyon rossz lelki- és fizikai állapotban lehettem - a szomszédos tanyák egyikébe, ahol testvérhúga élt a családjával. Pár nap múlva értem jött Piroska nénnye és egy kölcsön biciklivel bekerekeztünk a városi házba.
*
Szeptemberben a tanévkezdés miatt ismét visszakerültem Pestre a szülőinek hitt házba, ahol ugyanolyan idegenül bántak velem, mint Imre bátyáék a röpcédulák után... Attól fogva az érdemeimet is ellenemre rótták föl... Pl. amikor belekezdtem abba a történetbe, amikor a kút melletti, disznók által kimélyített gödörbe becsúszott Etelkát kimentettem... Arra is azt mondta anya, hogy:
- ,,Jobb lenne abbahagyni a dicsekvést, mert még majd kiderül, hogy te lökted bele!"
*
Hááát, ettől fogva lett nekem nagyon-nagyon rossz a tanyán. Évtizedek teltek el úgy, hogy nem is sejtettem az okát. Mindig magamban kerestem a hibát és - mint a mellékelt leveled is mutatja - ezen semmi nem változott az elmúlt 59 év óta. Az elmúlt évtizedek arról szóltak, arra dresszíroztak, hogy minden rosszról csakis én tehetek...és abba kéne hagyni a múlt felemlegetését.
https://www.facebook.com/mariailona.bona/posts/937585526277444
(Folyt.köv.)
Bóna Mária Ilona
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-11-04 17:14:34, szerda
|
| |
| |
... az a népfölkelés, melyet provokációval robbantott ki az akkori magyarországi politikai vezetés.
Törvényszerű volt a 2006-os - 50. évfordulót - ünneplőkre terrortámadás is...????
Szerintem: IGEN!
Egészen egyszerűen, nem tudnak a hatalom volt és jelenlegi birtokosai mit kezdeni az1956 október 23-án kiprovokált NÉPFÖLKELÉSSEL.
Mindaddig, míg nincs egyetlen-egy kompetens személyiség sem Magyarországon, aki tudván-tudja a PROVOKÁCIÓ TÉNYÉT és okát, de azt ELHALLGATJA - 1956 mindenestől a feledés homályába veszendő valami, amivel nem tudnak mit kezdeni...
MERT, BIZONY RETTEGVE FÉLNEK A LELEPLEZŐDÉSTŐL... EZÉRT TORKOLLOTT 2006-BAN IS TERRORBA A BÉKÉSNEK INDULÓ MEGEMLÉKEZÉS...
*
Itt ez az írás Dr. Nagy Attilától, 2006-ból. Nagyon tanulságos!
Ajánlom minden ismerősnek és ismeretlennek elolvasásra, mert nagyon aktuális kilenc év távlatából is!
Milyen rossz lehet a lelkiismeretük egyes vezetőknek?
Könnyíthetnének magukon azzal, hogy elismerik, BE KELLENE A MÚLTAT VÉGRE VALLANI!
*
A TERROR HAZÁJA
http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID&pid=1001&n=furaila&blog _
cim=A Terror Hazája
2006. október 23.-a újabb dátum a magyarság tragikus sorstörténetében, az egyébként rövid életű nemzeti ünnep ekkor változott feketebetűs nappá.
A hetek óta két szálon futó események végkifejletében a hatalom túlkapásaival kimutatta valódi természetét, hogy képes titkos paranccsal nyílt erőszak alkalmazására, a szólásszabadság, a gyülekezési szabadság és az ellenállási jog semmibevételére is.
Az egyik oldalon a pénzvilággal szövetkezett hatalom milliárdos költségvetéssel készült a saját felmagasztalására, melyből éppen a kor szellemisége és 1956 valódi, soha nem teljesült céljainak megvalósítása maradt ki.
Eközben magyarságmentő szellemi forradalom alakult, mely fővárosi és vidéki köztéri gyülekezetekben egyre erősödő formában öltött testet, és csúcspontját, a nemzeti egységet éppen október 23-án, a Corvin közben érte el.
A szemtanúk vallomásainak rögzítése azért szükséges, hogy az események leírása soha ne mehessen át kései, átszínezett emlékirattá.
A feszültséggel terhelt, de mégis nemzeti ünnepként induló napot a magyar szabadság ünnepének is nevezték, pedig legóvatosabb megfogalmazásban is csupán a magyar szabadságvágy kifejezéséről lehetett szó.
Ez az írás a kezdet és a vég, a Corvin köz és a Dózsa György út eseményeinek tárgyszerű krónikája, néhány összefüggés feltárásával.
A Corvin köz és környéke alkalmas díszlet volt ahhoz a performance-hoz, ahol az utcán tank, régi autók, kisbusz állomásozott, a sarkon kuplé zengett. Minden művi, álromantikával telített '56-os hangulatkép.
Most az ágyúcsövön csüngő gyerekekkel feledtették azt, hogy a forradalom idején még a felnőtt is bújt előle.
Az akkori utcaképnek legalább 3 eleme hiányzott: nem volt feltört utcakő, halottak, koporsók, friss sírok a köztereken és nem voltak akasztott ÁVH-sok sem.
Minden szalonképessé formálva, a háttér azonban a lepusztult, málló vakolatú józsefvárosi házakkal valódi volt, némelyikén még az eredeti golyónyomokkal.
A sétálók között pedig igazi operettfigura tűnt fel, egy ,,de genere" Habsburg (H. György), akinek már csak életkora miatt sincs semmi köze a magyar szabadságharchoz, sem pedig családjának a magyar történelem dicsőséges oldalához.
Aki felismerte, alázatosan kért tőle névaláírást, amit a (volt) királyi fenség boldog mosollyal nyugtázott.
A József körúton nosztalgia-villamos járt, '56-os képekkel és felirattal, belőle Németh Lehel hangján a kádári korszak slágerei szóltak.
Az idősebbek még emlékeznek a ,,Micsoda nagyszerű dolog" kezdetűre és a korszak szupergiccsére, a ,,Reszket a hold"-ra.
A maiak már azt sem veszik észre, hogy az egykor fülbemászó dallamoknak semmi köze a forradalomhoz, hanem éppen a kádári megtorlás, a gulyáskommunizmus, a legszelídebb barakk, andalító, gondolatelfedő termékei.
Habsburg György maga is beállt a Corvin közi megemlékezők első csoportjába, akik az ,,Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövetség" nevében szóltak.
Leleplezték a forradalom két újabb emléktábláját, az egyiken a Nagy Imre csoport mártírjai, a másikon Iván Kovács László nevével.
A Világszövetség elnöke Bocskai T. József igazi arcát azzal ismerhettük meg, hogy este a Dózsa György úti emlékmű avatásánál megjelenésével közösséget vállalt a jelen diktatúra képviselőivel.
Itt most az '56-os forradalom egységéről beszélt, ahol (az alábbi sorrendben) összeölelkezett egymással zsidó, cigány, sváb és magyar.
Majd ünnepélyes keretek között a Magyar Néphadsereg részére a Pálinkás Pallavicini Antal nevével jelzett zászlót nyújtotta át.
Ezt a Honvédelmi Minisztérium képviselője azzal a beszéddel köszönte meg, hogy a mai hadsereg új katonai kultúrát szolgál, nevezetesen az itthoni katasztrófavédelmet és szükség esetén külhoni missziót teljesít.
Ez alapvetően szemben áll azzal az 1848-as követeléssel, mely szerint katonáinkat ne vigyék külföldre stb., miként a Honvédelmi Minisztérium sem a hon védelmét, hanem operetthadseregként valami egészen mást szolgál, ennek díszlete lehet a most kapott Pallavicini zászló.
Beszélt Jánosi Katalin, Nagy Imre unokája, aki mostani és korábbi nyilatkozatával is történelmi tudatlanságát bizonyította.
Arra a kérdésre, hogy Nagy Imre kommunista volt-e, természetesen igen a válasz, de az unoka a kommunizmus bukása után tudatlanul is a posztkommunizmus megerősödését szolgálja.
Nem különben tette ezt korábban Nagy Imre lánya (Jánosiné Nagy Erzsébet), amikor mindenki megdöbbenésére Horn Gyulával koszorúzott.
Az első megemlékezések után a József körúton rendezett sorokban nemzetiszín és Árpád-sávos zászlót lengetve hatalmas tömeg tűnt fel, rendőri kísérettel, ahol a helyszínen is megerősített járőrszolgálat volt és fentről is az egész nap folyamán kék helikopterekből kémlelték a terepet.
A tömeg az előző nap éjszakáján a Kossuth térről kitelepítetteket képviselte, akik immár 33 napja követelték a miniszterelnök távozását.
E tiltakozás, a számos nagyváros főterein zajló eseményekkel együtt eredménytelennek bizonyult.
Most zengett a körút a követelésüktől (,,Gyurcsány takarodj!"), a menethez motorosok is csatlakoztak, majd a Corvin közbe vonultak.
Rendbontás nem történt.
Az érkezőket, mint igaz magyarokat Pitti Katalin lelkes szózattal és énekkel üdvözölte.
A művészet ereje mindenkire hatott.
A várakozásra azért volt szükség, mert a Kossuth tériek petíciót készültek felolvasni az előző napi rendőri kihágásokról, csalárd kitelepítésükről, melynek megfogalmazására várni kellett.
A petíció elhangzása után kiáltásokkal kezdték követelni a tömegnek a Kossuth térre vonulását, végül a hatalmas tömeg mégis együtt hallgatta a következő `56-os világszövetség, köztük Wittner Mária megemlékezését.
Ekkor már szó esett az ország szégyenéről, amint a köztársaság elnöke a nép teljes félreállításával, a külföldi delegációkkal ünnepel, miközben a tömeg Gyurcsány távozást követeli.
Az Ország Házát demokratikusnak csúfolt választással bitorló, bársonyszékes, vörös elit ünnepeltette magát koronás fők és miniszterelnökök jelenlétében.
Ilyen volt a magyar népfelkelés 50. évfordulójának ünnepe, a nép kizárásával, ahol a néptelen Kossuth téren paravánok között túlbiztosított rendőri felügyelettel érkeztek, majd lakomáztak a kiválasztottak.
A korábban csőcseléknek tulajdonított zavargásokról pedig a miniszterelnök a nemzetbiztonsági kabinet ülése után a következőket mondta:
,,Ez egy kisebbség agressziója, amit a többséggel szemben követ el, és a magyar rendőrség helyesen teszi, ha védi a többség jogát".
Nem első eset a történelemben, hogy a kisebbség és a többség fogalmát felcserélve használják.
A Corvin közben is elhangzott, hogy az ország lakosságának mintegy 65 százaléka követeli Gyurcsány távozását, a maradék pedig hallgat vagy megtévesztett.
A Corvin közi beszédek idején a lengyelországi Poznan zászlóival, hangos ünneplés közepette küldöttség érkezett. Az ekkorra már felforrósodott hangulatban újabb felhívás hangzott: Mindenki a Kossuth térre!
Itt valósult meg, eddig legnagyobb rendben az az egység, melyben jelen voltak igaz magyarok, lengyelek, külföldről érkezett `56-osok csoportjai, de érkeztek már a fél négyes MIÉP gyűlésre is.
A közelben (az Astoriánál) pedig a Fidesz emberei gyülekeztek.
Történelmi pillanatok voltak, egységben lehetett volna képviselni az elmúlt hetek követeléseit.
Nem így történt.
Mindenki a saját útját járta, ünnepelni akart, ahelyett hogy a követelések élére állt volna.
A vezetők saját forgatókönyvükhöz ragaszkodtak, aminek csúcsa volt, hogy az Orbán beszéd idején már lőttek is.
És ezután elszabadult a pokol, így lett a fővárosból a terror hazája.
Képeiből máris kiállítást lehetne rendezni a Terror Házában.
Az eddigi hivatalos tudósítások a zártkörű állami ünnepségekről szóltak, a Corvin köz és az egyéb helyszínek eseményei a háttérben maradtak.
A megtorlás híre és képei hamarosan adásba kerültek, további elemzésük hosszabb időt vesz igénybe.
A tömegek terelése, gettósítása azonban szigorú terv szerint történt.
Miközben az EMKE, az Astoria, és a Parlament környékén rendőri túlbuzgósággal folyt az emberek beszorítása, a Városliget szélén újabb esemény készülődött.
Az ország népe elé akkor került tiszta kép, amikor a hivatalos állami program zárásaként 19 óra 56 perckor Kosáry Domokos beszédével a Dózsa György úton megtörtént az igazi `56-osok által soha nem óhajtott emlékmű, a ,,dollárpiramis", a ,,rozsdatemető" avatása.
Nem is akadt közjogi méltóság, aki felavatta volna, a miniszterelnök nyilvános közszereplése pedig érthető okok miatt nem volt kívánatos.
Így került a sor a matuzsálemi korú Kosáryra, a magyar történetírás Brezsnyevére, aki a Horthy-korszak ösztöndíjával tanult, kiszolgálta a Rákosi és Kádár korszakot, hogy a posztkommunizmus idején a rendszert nem váltás bizonyítékaként most a diktatúra jelképét avassa fel.
A kizárt nép a háttérből hangos tiltakozással kísérte a szertartást.
A hivatalos forgatókönyv fényes külsőségei között ennyi lehetőség jutott a szabad véleménynyilvánításra.
A Dózsa György út ezen része pedig átneveztetett '56-osok terének.
A forradalom és szabadság emlékműve helyett háromszorosan is a kommunizmus mementói állnak itt, melyek időrendben Rákosi, Medgyessy és Gyurcsány korának ,,dicsőség"-ét hirdetik.
Nevezetesen:
- jobb szélen az emléktábla Rákosi nevével mutatja a lerombolt Regnum Mariánum helyét;
- balról áll az ország uniós csatlakozásakor Medgyessy által avatott óriás homokóra, az ,,időkerék";
- közöttük pedig a diktatúra emlékműve, a hatalmas vas és beton piramis.
*
A kommunizmus bebetonozva.
2006. október 24.
Dr. Nagy Attila
Orvos, közíró
***************
Szabadon továbbadható, terjeszthető, közölhető, honlapra tehető.
Dr. Nagy Attila
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-11-02 00:25:00, hétfő
|
| |
| |
1956. AUGUSZTUSÁBAN országos bűn elkövetésének SZEMTANÚJÁVÁ váltam ...
Sajnos, ,,nagy öregjeink" hazudnak és a hazugság legalattomosabb változatával: a TÖRTÉNELMI TÉNYEK ELHALLGATÁSÁVAL.
Nagyon sajnálom, de nekem már fogytán a türelmem!
Írtam már, hogy 1956-ban 10 éves kislány voltam és nagybátyámék tanyáján töltöttem a nyári szünidőt.
A történetet gyanútlanul megírtam egy egyébként díjnyertes szociográfiában...
http://xfree.hu/kep_show.tvn?kid=194888&aid=257487
*
KOMMENT:
1956-ban, egy augusztusi napon kint őriztem a legelőn az állatokat, amikor repülőzúgást hallottam. Megijedtem, mert addig még soha nem láttam és hallottam közelről repülőt. Pillanatok alatt csomagok potyogtak le róla...
Az egyik kiszakadhatott, mert rengeteg kis papír-cetli keringett a levegőben. Ijedtségemet legyőzve odaszaladtam, ahol a pírok szálldostak és elkaptam egyet. Amint láttam, hogy nyomtatványok ,,Kiáltvány" címmel, kíváncsian olvasni kezdtem.
Olyanok - számomra ismeretlen szavak - voltak benne, mint "sztrájk..." és pont odaértek a nagybátyámék, kiktől szerettem volna megkérdezni, hogy mit jelent... Erre azonban nem kerülhetett sor, mert azonnal kivették a kezemből, mondván, hogy:
- "Ez nem gyeröknek való!".
Meg sem mertem kérdezni, hogy mi az a ,,sztrájk..." annyira feldúltak voltak. Főleg nagybátyám felesége, akinek a lánykori neve H. Etelka volt. Csak 1999-ben tudtam meg, hogy féltestvére volt H. Andrásnak, az akkori: 1956-os miniszterelnöknek... Ezt akkor mondta el nekem, amikor kölcsönadtam neki azt a díjnyertes szociográfiát, amelyikben leírom ezt az 1956-os ,,élményemet", mint nyári élményt!!! De még akkor sem értettem, hogy ez miért tartozik rám?
Nem jöttem rá én balga, hogy a röpcédulákat csak októberben kezdték terjeszteni!!! Azt sem tudtam évtizedekig, hogy azok a papírok ,,röpcédulák" voltak valójában!!! Én meg gyanútlanul házaltam a kiadóknál, hátha megjelentetik:
http://xfree.hu/kep_show.tvn?kid=194889&aid=257487
*
Ezt követően olyan elutasítóak lettek velem, mintha én egy nagyon-nagy rosszaságot csináltam volna... De nem mondták meg, hogy mi az, hátha ki tudnám javítani. Attól fogva az érdemeimet is ellenemre rótták föl... Csak sírtam és sírtam és nem értettem, hogy miért nem mehetek haza a Pesten élő szüleimhez.
Na, a lényeg: sürgősen értem jött nagymama, aki addig nem is tudott arról, hogy nagybátyáméknál vagyok. Nagymama átmenekített a szomszédos tanyák egyikébe, ahol testvérhúga élt a családjával. Másnap értem jött kedves nénikém és egy kölcsön biciklivel bekerekeztünk a városi házába.
Szeptemberben a tanévkezdés miatt ismét visszakerültem Pestre a szülőinek hitt házba, ahol ugyanolyan idegenül bántak velem, mint nagybátyámék...
Évtizedek teltek el úgy, hogy nem is sejtettem az okát. Mindig magamban kerestem a hibát és erre dresszíroztak, hogy minden rosszról csakis én tehetek. Minél jobban igyekeztem a tanulásban, később a munkában (mert már 14 éves koromban dolgoztam, mint szakmunkástanuló) soha nem kaptam jobb osztályzatot 2-esnél, vagy 3-asnál! Soha, sehova nem kaptam munkahelyi javaslatot amikor szerettem volna továbbtanulni...
Nem sorolom,. mert már megírtam és több, mint 500 oldal lett belőle. Ezért, most nem sorolom föl az összes negatív diszkriminációt, mert évtizedek teltek el vele.
NAGYON FÁJ, HOGY ELVETTÉK A GYEREKKOROMAT, AZ IFJÚSÁGOMAT, A KÖZÉPKOROMAT... És most már be kellene látnom, hogy az IDŐSKOROMAT IS CÉLKERESZTBEN KELL LEÉLNEM!!!
Tényleg, évtizedekig azt hittem, hogy minden rosszról csakis én tehetek! Hogy megérdemlem, amiért oly magányos vagyok, pedig az a ,,magány" a mesterséges ELSZIGETELTSÉGEM miatt volt, amit titkos szolgálati módszerekkel hoztak és hoznak létre még mai napság is!!! Igaz, évek óta nem keresem senki és semmi társaságát, mert az olyan, mint én, aki CÉLKERESZTBEN VAN, felhívja a titkos szolgálatok MEGBÍZÓK általi MEGBIZOTTAK figyelmét... Vagyis, úgy működök - akaratom ellenére - mint egy informátor! Csakhogy, nem közvetlen, mint a kis megbízottak, hanem közvetett módon...
Nem akarok senkinek rosszat. Ezért inkább visszavonultan tengetem napjaimat...
Nem jöttem rá, hogy miért nem jelenhet meg tőlem semmilyen írásom... Kivéve, a 2006 óta az ingyenes furaila TVN-es blogomban... Ellentétben a sok hazuggal, akik könyvei ott virítanak az áltudományos (elhallgatásos) hazugságokkal teleírt könyvesbolti polcokon...és akik egészen jól megélnek ebből!
*
Nehezen állt össze kép. Nagyon nehezen, hiszen akit az édesanyámnak hittem... ő is úgy kezelt, mint egy szemtanút. Az ő és H. Etelka barátnőjének a ,,bűnének" szemtanúját. Mert az bűn volt, amit akkor ők is, mint bűnrészesek elkövettek... De én erről még 1-2 évvel ezelőttig sem sejtettem semmi rosszat. Csak, amikor olvastam, hogy a Pesti srácok közül Egei Attilát, a 14 éves gyereket 4 év börtönre ítélték azoknak a bizonyos röplapoknak a TERJESZTÉSÉÉRT!!! http://xfree.hu/kep_show.tvn?SID=154d53d29b42f8529caf268011da692b154d53d29b42f852 9caf268011da692b&kid
=273088&aid=146399
Ma már értem, hogy miért utasította el a bíróság is a származási múltammal kapcsolatos kutakodási kérelmemet... Azért, mert a rólam szóló titkos szolgálati jelentések is titkosak még mindig, mert még most is folyamatban vannak...
*
Több évtizedes lelki gyötrelem és vívódás után csak mostanában jöttem arra rá: addig, míg nincs egyetlen-egy kompetens személyisége hazánknak, aki kiállna és bevallaná, hogy:
- ,, A MAGYAR NÉPHADSEREG ÁLTAL KÉSZÍTETT ÉS TERJESZTETT RÖPLAPOKKAL PROVOKÁLTÁK KI AZ OKTÓBERI FORRADALMAT, ürügyül szolgálandó a szovjet csapatoknak hazánk megszállására." -
addig én sem szabadulhatok!!! Pontosan ezért soha nem adhatom fel az azért való küzdelmet, hogy a fenti vallomást kiharcoljam...
*
Biztosítani szeretnék mindenkit, aki e sorokat olvassa, hogy: nincs bennem semmi harag a volt szovjet-orosz katonák ellen, akik ide lettek vezényelve... Hiszen, ők is legalább olyan áldozatai voltak egy nagyhatalmi háborús játszmának, mint mi: magyarok! Ebből következőn, a mai Oroszországra sem gondolok úgy, mint ellenségre!
Nem sorolom, aki akarja érti, aki meg nem akarja annak úgyis hiába mondok-írok bármit!
*
Az elmúlt héten vettem elő Rácz Sándornak a 2005-ben megjelenő, a PARÁZSLÓ SZÁNDÉK című, és az EMLÉKEK ÉS TÉNYEK 1956-BÓL alcímű könyvét.
Hulló könnyeimtől homályos szemekkel olvastam újra, hátha elkerülte a figyelmemet előzőleg valami és hátha találok a könyvben utalást arra, ami miatt célkeresztben lévő SZEMTANÚVÁ váltam egy életöltőn át...
És, akkor a 140. oldalon található a "FIATAL MAGYAR TÖRTÉNÉSZEK FIGYELMÉBE" című fejezeten megakadt a tekintetem és tovább olvasva öt kérdést találtam.
Ebben az 5 kérdésben fogalmazza meg azoknak a történelmi tényeket, melyeknek érdemes lenne "utánajárni."
Rácz Sándor 1. kérdése:
- "Vajon a magyar forradalmat valóban tudatosan, előre megtervezve robbantották-e ki? Az eltelt 49 évben sokszor hallottam erről a feltételezésről. Az általam olvasott anyagok is erősen arra engednek következtetni, hogy a jaltai találkozón valóban erről tárgyaltak.... "
Könyörgöm: legyen végre vége a célkeresztben levésemnek! Álljon elő végre valaki a még élő kompetens személyiségek közül és vallja be, amit én is láttam... és ami miatt tönkrement az egész életem!
2015. október 26.
Bóna Mária Ilona
szemtanú
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-11-01 15:45:12, vasárnap
|
| |
| |
MEGEMLÉKEZÉS "BÉKEBELI" TEMETETLEN HALOTTAINKRÓL
Nehéz-sorsúság keresztje a múltban és a jelenben
http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&pid=128978&n=furaila&blog_blog-- -
Negatív megkülönböztetések (diszkriminációk) sora érte az 1945 utáni, illetve közvetlen az 50-es évek elején születetteket.
http://furaila.xfree.hu/259949
Ki kell végre mondani, hogy a kommunista eszmék jegyében is milliókat irtottak ki a világ számos országában, köztük Magyarországon is!
*
Ráadásul, ez a népirtás nem egy-két évig tartott, hanem évtizedekig.
*
1.) Azokat, akiket 1956-ig sikerült likvidálniuk - az 1945 után hatalomra kerülő, magukat kommunistának és szocialistának hazudóknak - az "osztályidegennek" kikiáltott "burzsuj-reakciós elemek"-et.
De nem jártak jobban azok sem, akik túlélték a ,,hazai" recski- és a hozzá hasonló büntető- és átnevelő tábort. Mert, mint ilyenek, soha nem élhettek szabad életet, hanem a társadalom peremére kontra-szelektálva, egyfajta belső emigránsként tengődtek.
1.1. Mert, aki túlélte a II. világháborút valamilyen fogságban, majd a háború befejeztével hazavergődött, az fasiszta ellenségként lett nyilvánítva, ami kiterjedt utódaira is.
1.2. Aki túlélte a málenkíj robotot a Szovjetunió szibériai településein, az hazavergődve soha többé nem lehetett szabad, mert örökre rásütötték a láthatatlan skarlátbetűt, amit belül a lelkében kellett viselnie, mint a II. világháborúban a zsidóságnak kívül a ruháján a sárga csillagot, és ezt örökítették tovább a mit sem sejtő utódaikra is, mert nem beszélhettek róla;
1.3. Aki túlélte a ,,hazai" recskihez hasonló büntető- és átnevelő-tábort, az valójában soha többé nem lehetett szabad, mert olyan rendőri felügyelet alatt tengethette életét, ami miatt rokonai is messzire elkerülték és az is csodával volt határos, ha családot alapíthatott...viszont, a mit sem sejtő utódai is megörökölték ezen NEHÉZ-SORSÚSÁGOT szüleiktől;
1.4. Azoknak a horthysta kertgazdálkodást megvalósító kisbirtokos földműves - ,,kuláknak" kikiáltott - magángazdáknak és utódaiknak, valamint, az éppen polgárosodó értelmiségieknek, vagy a szakmát tanuló iparos - saját műhellyel rendelkezős - mesterembereknek, akiknek nem volt lehetőségük Nyugatra emigrálni sem oda menekíteni családtagjaikat, belső emigránsként, a társadalom peremére kontraszelektáltan kellett leélniük életüket.
*
Van egyetlen-egy és végképpen tragikus körülmény, amiben megegyeznek és ez: annak eltussolása, hogy az 1945-öt- és főleg 1956-os véres megtorlást követően megtörtént az a HELYCSERÉS TÁMADÁS, amivel részben fölszámolták, átnevelték és proletarizálták a Horthy-korszak polgárosodó középosztályát és a kertgazdálkodást megvalósító kisbirtokos parasztságot.
Kitermelte az alulról fölhozott és ,,kiemelt" kádereivel az új hatalomhoz hűséges elvtelen- réteget, akit meg lehetett vásárolni a saját fajtája tönkretételére.
*
2.) Az 1956-os népfölkelésben és szabadságharcban elesettek, bebörtönzöttek, kivégzettek és üldözöttek, valamint utódaik sorsa egy nagyon fájó sajgó seb a nemzet testén, lelkén...
*
2.1. Hiszen, a túlélőknek és utódaiknak ,,halálraítélt"- belső-emigránsként kellett meghalniuk, mint számkivetetteknek!
2.2. Utódaik nehéz-sorsát sajátlagos megfigyelők kísérték figyelemmel 1990-ig, amit kiterjesztettek az un. 1990 utáni rendszerváltozás éveire is - ami a mai napig tart.
2.3 Az 1956-os népfölkelésben érintett magyar családok és családtagok is belső emigránsként kellett, hogy tengessék az életüket, mert a szocialistának hazudott politikai diktatúra kidolgozta és "sikerrel" alkalmazta velük szemben a negatív megkülönböztetés (diszkriminációs kontraszelekció) minden formáját.
*
Ezen NEHÉZ-SORSÚAKNAK és utódaiknak még a rendszerváltozás nevezetű felfordulásban is el kellett szenvedni az élet minden területén a szocializmus nevezetűből átörökölt negatív megkülönböztetést (diszkriminációt); ami miatt nem tanulhattak tovább sem nappali tagozatú középiskolában, sem fölsőfokún, sem a dolgozók esti iskoláiban...
Bóna Mária Ilona
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-11-01 14:57:11, vasárnap
|
| |
| |
http://lelkemszirmai.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1045611
Népszokások
Halottak napjának hetét a halottak hetének is nevezik. Ezen a napon szokás a sírok megtisztítása, feldíszítése és a gyertyagyújtás. A néphit szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottak: a gyertyák fényénél a "véletlenül kiszabadult lelkecskék" újra visszatalálhatnak a sírba, nem kísértenek, és nem nyugtalanítják az élőket.
Sokfelé szokás volt, hogy a halottak számára megterítettek, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra (a bukovinai magyarok körében pedig még a temetőbe is vittek ennivalót s a sírokra helyeztek belőle, a maradékot pedig a koldusoknak adták). Szeged környékén "mindönszentek kalácsa", "kóduskalács" néven üres kalácsot ajándékoztak a szegényeknek. Székely népszokás szerint egész kemencére való cipót sütöttek, amelynek Isten lepénye vagy halottak lepénye volt a neve. Ezt kiosztották a templom előtt gyülekező szegények között.
Zentán Mindenszentek napján a család minden tagja meggyújt egy gyertyát, azt tartották, hogy akié a legelőször leég, az hal meg leghamarabb. Az égő gyertyát nem szabad más sírra tenni, mert annak a halottnak a bűne, akinek a sírjáról elvették, átszáll a másik lelkére.
Többfelé úgy tartották, hogy Mindenszentek és Halottak napja közti éjszakán a halottak miséznek a templomban, és amíg a harang szól, hazalátogatnak szétnézni. Ezért minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy az elhunytak eligazodjanak a házban. A hagyományos paraszti közösségek egy részében "a halottak hetén" munkatilalom van: nem szabad földet művelni, mosni, meszelni, káposztát elsózni, hogy "ne zavarják a holtakat", s "mert a besózott káposzta meglágyul", és mert mindez bajt hozhat a ház népére. Ehelyett őröltek, kukoricát morzsoltak.
William-Adolphe Bouguereau (1825-1905): Halottak napja (1859).
A szegedi tájon egészen a legújabb időkig a hagyományőrző családok már Mindenszentek ünnepén fehér üres kalácsot szoktak sütni. Régi szegedi polgárasszonyok mézzel vonták be a tetejét. Jellegzetes alsótanyai alakjában fonadék, amelyet perecbe foglaltak bele. Ez a Mindönszentök kalácsa, másként kúdúskalács, amelyet délután sírjaikhoz igyekezve, a temető kapujában várakozó koldusoknak osztogattak azzal a kéréssel, hogy ők is emlékezzenek meg a család halottairól. A koldusok könyörgését a régi szegedi hagyomány különösen foganatosnak tartotta. A Tápén sütött, briós formájú kis fonottkalácsnak kúdústuborék a neve.
A múlt század végén a szőregi koldusok ezen a napon a következő éneket énekelték a temetőkapuban:
Elindultunk a szent helyre,
A szomorú gyászos kertbe.
Vigasztalást ott sem veszünk,
Könyves szemmel hazamegyünk.
Már most Te eleidbe jöttünk,
Keresztfád előtt könyörgünk:
Tekints az megholt hívekre,
Kit teremtettél képedre.
Mert mindnyájunkért meghaltál,
Az keresztfán megváltottál,
Szent lelkedhez szorítottál,
Népünk üdvösséget hagytál.
Óh siralom, óh fájdalom,
Hogy a holtakról kell szólnom,
Az Úristen maga tudja,
Holtakat hogy szabadítja.
Sok lakóhelyei vannak
Az Úristen országának,
De nem tudjuk, merre vannak
A megholtak, hogy kínlódnak.
A halottak estéjen a halottak emlékezetére országszerte egy, esetleg két órahosszáig szólnak a harangok. Tápé népének hite szerint ez idő alatt nyugszanak, megpihennek, nem szenvednek a lelkek a tisztítóhelyen. Ez a jámbor hiedelem már a középkor legendavilágában felbukkan. Először Damiani Szent Péter († 1072) említi.
Halottak hete
Annak a hétnek, amelyikbe Halottak napja is beleesik, a szegedi nép ajkán halottak hete a neve. Ilyenkor a régi öregek nem szoktak kint a szántóföldön dolgozni, földmunkát végezni. Helyette őröltettek, kukoricát morzsoltak, szalmát hordattak a szérűből. Ez a hagyomány napjainkban a lehetőségek szerint már csak halottak napjára korlátozódott. Jellemző régebbi hiedelem, hogy aki halottak napján földmunkát végez, azon hóttetöm (atheroma) támad. E kegyeletes tartózkodásban eredetileg a halottak, hazajáró lelkek haragjától való szorongó félelem nyilatkozott meg.
A göcseji Pórszombat faluban a halottért mindenki maga szokott harangozni, mégpedig annyi verset, ahány halottja van. A harangláb körül ilyenkor összesereglenek, és várakoznak, hogy mikor kerül rájuk a sor.
Más göcseji helyeken e napon sütnek-főznek, nagy lakomát csapnak. Egész éjfélig szól a muzsika. Ez talán a régi engesztelő toroknak csökevénye.
A vidám hangulattal nyilván a hazajáró lelkeket akarják megtéveszteni.
Pölöskefőn vacsorát terítenek, rétest tesznek az asztalra, égő gyertyát a közepére. Utána elmennek a templomba litániára. Miklósfán halottak estéjére szintén rétest sütnek. Odakészítik az asztalra annyi villával, ahány halottjuk van. Utána kimennek a temetőbe és sírjukon gyertyát égetnek.
A szintén zalai Kacorlak faluban Mindenszentek éjszakáján a rétest kirakják az ablakba, amelynek eredeti célzata nyilvánvalóan a hazajáró halott családtagok megvendégelése volt.
Kethelyen halottak napján az asztalt fehér terítővel födik le, kenyeret, fokhagymát, sót és kést tesznek rá. Öregek hiedelme szerint a család halottja ezen az éjszakán hazajár, legyen tehát mit ennie, ha éhes.
Halottak hetében Göcsejben sem mosni, sem párolni nem szabad, mert a család halottja ezen a héten vízbe kerül, vagy a ruha megvizesedik rajta.
*
Hegyszentmárton baranyai magyar falucska, temploma nincs. A halottakért végzett esti könyörgés után a férfinép a harangtorony körül szokott gyülekezni, ahova a közeli házakból már rőzsekévéket hordtak össze. Meggyújtották, hatalmas lángokban lobogott, mintha a purgatórium tüze lett volna. Közben minden férfi a családjáért harangozott egy verset. Így is több óráig hangzott a harangszó.
Ezután a gyülekezetből két csoport kivált és a falu két végén megkezdte a szegényeknek szánt koldulást. Vezetőjük a kivilágított ablakok alá állva, ezt a valamikor máshol sem ismeretlen koldusimádságot mondta:
Názáretbeli Jézus, zsidóknak királya,
Veszödelömben forgóknak Istene!
Mögtestestesült szent Ige, szent Isten!
Ne hagyj a bűnben elveszni!
Hét köröszt alatt lëfekszöm,
Hét köröszt alatt főkelök,
Őrizz angyal éjfélig,
Boldogságos Szűz Mária virradtig,
Jézus Krisztus mindétig,
Hogy gyarló testöm nyugodjék,
Én szívem el né aludjék,
Hogy tégöd mindenkor lásson,
Mindön gonoszt távoztasson.
Sátánok mögkötöztessenek,
Hogy lölkeink në fertőztessenek.
Engedd nekünk kögyesen,
Atya, Fiú fölségösen,
Élvén örök dicsőségben,
Most és mindörökké!
Az amen után a csoport még elimádkozza a Miatyánkot és Üdvözlégyet. Ezután kopogtatnak és e szavakkal lépnek be a házba:
- Adj Uram örök nyugodalmat a megholt híveknek, és az örök világosság fényeskedjék nekik!
Előkerülnek a velük hozott zsákok. A gazda, gazdasszony egyikbe kukoricát, a másikba babot, a harmadikba krumplit önt. Egy-két marok kender sem marad el. Majd áldomást isznak, eredeti szándék szerint nyilvánvalóan toroznak, tort ülnek.
Így mennek házról-házra. Már éjfélre jár az idő, amikor a két csoport a még mindég lobogó tűznél ismét összetalálkozik. Az őrállók addig sült tökön, sült krumplin rágódnak. Marad még a koldulóknak is. Közben iszogatnak.
Ezután az összekoldult ajándékok szabályszerű árverése következik. A befolyt összeg az egyházé.
Tudósításunk nem szól róla, de a szokás eredeti célzata aligha lehetett más, mint a szegények, koldusok megvendégelése, megajándékozása, amelynek ellenében a falu halottjaiért, a tisztítótűzben szenvedő lelkekért imádkoztak.
*
A székelyföldi Csíknelnén egész kemencére való cipót sütnek, amelynek Isten lepénye, halottak lepénye a neve. Még azon melegében átalvetőbe teszik, és kiosztják a templom előtt álldogáló szegények között, akik ennek fejében a család elhalt tagjaiért imádkoznak. Úgy tartják, hogy a halott ilyenkor elmegy hozzátartozói kapujához, és ha a szegénynek nem adnak alamizsnát, sírva távozik. Hasonlóan Gyergyócsomafalván, Futásfalván is. Itt annyi cipót sütnek, ahány halottja van a családnak.
*
Kalácsot osztogatnak a koldusoknak, szegényeknek Kiskunfélegyházán, Szentsimonban és bizonyára más helyeken is.
*
Bélapátfalván Isten cipója sül. Nagykátán a templom bejáratához tett kosárba vetik a hívek pénzadományukat. Ebből ajándékozza meg a pap karácsonykor a szegényeket.
*
Hangonyban már csak a cigányok járnak alamizsnáért.
*
Jászladányban a hívek mindenféle élelmet szoktak a templom előtt felhalmozni, amelyet valamikor a koldusbíró osztott ki a koldusok között. Az égő kisgyertyákat itt az ablakba rakják ki.
Sajátos újabb szokás, hogy a hősök emlékművénél este a négy világtáj irányában négy koporsóforma rácsozatot állítanak fel. Az ismeretlen, messze sírokban porladozó katonák emlékezetére hozzátartozóik gyertyát gyújtanak, és e rácson helyezik el.
Ez a hagyomány azonban nyilván régibb.
*
Piliny palóc faluban a temetői nagykereszt alján van egy négyszögletes lapos kő. Ezen szokták emberemlékezetet meghaladó idő óta az ismeretlen helyen vagy idegenben nyugvó falubeliekért meggyújtani halottak napján a gyertyákat.
*
Tompa bácskai faluban halottak napján a legközelebbi hozzátartozók sírjáról összeszedik az elhervadt virágokat. Otthon kifőzik, és a vetőgabonát meglocsolják vele. Hitük szerint ez megvédi az üszögtől.
*
Hazai németségünknél az ünnepi fonott kalácsnak Heiligenstriezl a neve: Budaörsön a gyerekek keresztanyjuktól kapták ajándékba.
*
A délszláv eredetű Bátyán halottak napján minden évben vittek kalácsot a tavaly Mindenszentektől elhalt családtagok sírjára, fehér abroszban. Öregek emlékezete szerint a fonott kalács mellett még rétest, olykor sovány pogácsát (kisele pogače), egyesek még birsalmát, tál babot is. Az ételeket a sírra terítették. Az egyházi szertartás végeztével a pap, a harangozó, sekrestyés, ministráns gyerekek társaságában összeszedte, elrendezte. Kocsin vitték az ételeket haza, majd megosztoztak rajta. Ennek fejében a megvendégelt halottakért imádkoztak. Valamikor a halott koporsajába is raktak ételt.
Szintén bátyai hagyomány, hogy este a család halottjaiért az asztal előtt gyújtanak gyertyát, a vízbefulladt hozzátartozókért azonban külön az asztal alatt.
*
Hercegszántó régi sokác hagyománya szerint a halottak sírjukból fölkelnek, és a templomba mennek, amikor halottak estéjén az ő üdvösségükért harangoznak. Várják a pogácsát is. Előtte ugyanis a legények, fiúgyermekek a házak ablakai alá állva elimádkozták a Miatyánkot és az Üdvözlégyet, majd beszóltak: kérünk a holt lelkek számára pogácsát, sokácul: dajte nem za mrtve duše pogače. A végén megették és bort ittak rá. A pogácsa csak víz és só hozzáadásával készült. Valamikor a mohácsi sokácok is vittek kalácsot, bort, tojást a sírra. Ezeknek sorsára már nem emlékeznek.
*
Mikefa göcseji faluban az ünnepen diófalevelet szednek, és elteszik, hogy - mint mondják - a családtagok el ne tetvesedjenek. A magyarázat már másodlagos, az eredeti szándékot már elfelejtették. A diófalevél, diófakoporsó a halandó embernek, illetőleg halottnak oltalma. A dió ugyanis középkori Megváltó-jelkép, amint erről karácsony estéjénél már szólottunk.
*
Vadamos göcseji falucskában úgy tartják, hogy halottak éjszakáján az egész élő és elhalt rokonság összejön. Vacsora után az asztalt nem szedik le, sőt tiszta tányért tesznek oda.
*
Zalaszentbalázson a Mindenszentek rétesét meg a bort otthagyják éjszakára a halottak számára. Másik helyi hagyomány szerint halottak estéjén a templomban fölállítják a jelképes koporsót (tumba). Ennél imádkoznak, ájtatosságot tartanak a megholt hívekért. Az odakészített tányérba tett alamizsna a papé. Az ájtatosság végeztével a kántor hosszasan énekel. Most meg őt illeti az a pénz, amit a nép a tányérba vet.
*
Ecsegen halottak napján az ünnepről maradt ételeket elviszik a misére és a templomajtón belül lerakják a szegények számára.
*
Szurdokpüspöki hagyomány szerint halottak napjára következő reggel az asszonyok kendőbe kötött babot, lencsét, lisztet visznek a templomba. Ott egy kiterített abroszra öntik, és mise után a szegényeknek adják.
*
Kunsziget kisalföldi faluban az asztal hídján, vagyis a lábakat keresztben összekötő léceken gyújtják meg a család halottjaiért a gyertyákat, miközben a halottak litániáját végzik. Az asztal alsó homályos része mintha a purgatóriumot jelképezné. Ide kerül a gyertya Nagyhátán is.
*
Sokfelé szokás az égő gyertyát az ablakhoz tenni.
*
A bukovinai Andrásfalván Mindenszentek délutánján a pap vezetésével ünnepélyes körmenet indult a temetőbe, amelynek négy sarkában közösen imádkoztak, könyörögtek az ősökért, a falu halottjaiért. Együttmaradtak, az egyes sírokhoz külön nem mentek. Utána a körmenet visszatért a templomba, a hívek kezében gyertyacska, vagyis kis gyertya égett. Szokás volt gyertyákat is osztogatni egymás között, hogy este és a halottak hetének estéin otthon kölcsönösen imádkozzanak mellette egymás halottjaiért. Halottak napján a templomba cipót vittek és a szegények között osztották szét.
*
Meg kell jegyeznünk, hogy a síroknak az ünnepen való felvirágozása, a sírkeresztek megkoszorúzása katolikus népünk körében aligha több másfél századosnál.
*
Kováts István szegedi kőműves mester önéletrajzában elmondja, hogy a szokás a szegedi magyarság körében a múlt század első felében vált a bevándorolt német polgárság hatására mind általánosabbá. A kegyeletes gyakorlatot protestáns népünk is átvette, hiába hadakozott ellene - pápista szokásnak minősítve - még a múlt század végén is számos öreg református pap.
*
Aki a sírról virágot szakít, azt budaörsi német hiedelem szerint a halott elviszi.
*
A halott sírjára helyezett égő gyertyát Tápé idősebb népe szerint nem szabad máséra áttenni, ott égetni, mert akkor annak a halottnak bűne, bűnadóssága, akinek sírjáról elvitték a gyertyát, ennek a lelkére száll át.
*
A síron való gyertyagyújtás a békéscsabai szlovák evangélikusság körében az első világháború idején tűnt föl a távolban elesett hozzátartozók emlékezetére. Nyilván hasonló szándékból a hajdúsági magyar reformátusok között is.
*
Parasztságunk körében általánosnak mondható, bár helyi sajátosságaiban még kevéssé ismeretes szokás, hogy halottak estéjén, sőt halottak hetének minden estéjén odahaza kis gyertyát égetnek. Rendre annyit gyújtanak meg, ahány halottjuk van. Dombrád idősebb népe szerint azért a lámpát sem szabad eloltani, mert a gyertya nem nekünk, hanem a halottaknak világít. Egy-egy mellett mindaddig imádkoznak, amíg el nem ég.
*
http://lelkemszirmai.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1045611
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2/2 oldal
|
Bejegyzések száma: 15
|
|
|
|
2015. November
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
15 db bejegyzés |
| e év: |
163 db bejegyzés |
| Összes: |
7719 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 456
- e Hét: 733
- e Hónap: 9337
- e Év: 45278
|
|
|
Offline
