Radnóti Miklós: Válogatás,Csodás napot!,Heltai Jenő: Szabadság,Zene a te gyógyszered,A kertek királynője,Örökzöld dallamok,Ady szerelmi költészete,Ne nézz hátra...,Magyar kisfiú a világ legszebbje,Goethe: Versek - Válogatás, - menusgabor Blogja - Ábrányi Emil,Adamis Anna,Ady Endre,Ágai Ágnes ,Agytorna,Albert Einstein,Albert Einstein,Alföldi Géza ,Alhana,Ambrus Magdolna,Andók Veronika (,Andróczky Lászlóné ,Antoine de Saint-Exupery,Anyák napja - gyermeknap,Áprily Lajos,Arany János,Arany Viktor,Arany-Tóth Katalin ,Aranyosi Ervin,Artai Zsuzsanna,Árvai Attila & Emil,Átyim Lászlóné ,B. B. Nala,B. Huszta Irén,B. Radó Lili,Babits Mihály,Bagi Tibor,Bajza József ,Baktai Faragó Aranka ,Balassi Bálint,Balázs Béla,Balázs Sándor Turza /B.A.S.A.,Bálintffy Etelka,,

Továbbiak »

Belépés

			menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac /			Menus Gábor 1940.08.11 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

2/3 oldal

Bejegyzések száma: 24

Radnóti Miklós: Válogatás

2015-05-13 21:30:26, szerda

	RADNÓTI MIKLÓS - VÁLOGATÁS RADNÓTI KÖLTÉSZETE Radnóti Miklós (1909. május 5. - 1944. november 9.) A tragikus sorsú művésznek rövid, alig harmincöt éves pályafutása ellenére sikerült maradandót alkotnia, s ezzel a XX. századi magyar irodalom ,,halhatatlanjai" közé emelkednie. Verseit mind a mai napig olvassák, tanulmányozzák, több művét - köztük az Éjszaka, a Majális vagy a Két karodban című költeményt - pedig megzenésítették. Radnóti Miklós élete Link Radnóti Miklós Link ALKONYI ELÉGIA Ó, alkonyoknak könnyű vétkei: semmittevés és pillanatnyi csönd; az álmos hegyek fejére lassan az este ringató folyókat önt. A nap zaja elúszik messzire, lépek s mintha suttogásban járnék, fut macskatalpain a tompa fény, halvány árnyat szűl a vastag árnyék. Régi halottaimnak húsa fű, fű és virág s mindenhol meglelem; vékony illatukkal álldogálok, s oly megszokott immár a félelem. Fodrozó füst az ákácok sora, a hallgató sötét rájukhajolt, előgurul és tétován megáll föltartott ujjamon a lomha hold. Esti béke, téged köszöntelek, az úton nehéz napom pora száll; lassú szívemben ilyenkor lágyan szendereg a folyton készülő halál. APÁMHOZ AZ ÉGBE Apám ott fenn az égbe! Gondolsz-e néha rám? Mert én sokszor bámulva a légbe... Elgondolom, hogy milyen kár... Hogy ily korán meghaltál... Apám! Sokszor, ha az élet rögös utjain, Abba a gyakran emlegetett Göröngyökbe botlik meg lábam... Elgondolom, hogy milyen kár... Hogy nem vagy velem... Apám! Ha az élet zajgó tengerén - Irányitó, erős kéz kellene... Hányszor, de hányszor megcsókolnám A te jóságos, dolgos, de sajnos már holt kezed, Elgondolnám közben, hogy milyen kár... Hogy árván hagytál - Apám! ÁLOMI TÁJ Ha az éjszaka korma lecsöppen, Ha lehervad az alkonyi, égi szeszély: fonogatja fölöttem a mélyvizi csöndben csillagkoszorúit az éj. Ha a hold feje vérzik az égen s gyürüző köröket ver a tóban a fény: átkelnek az árnyak a sárga vidéken s felkúsznak a domb peremén. S míg táncra libegnek az erdőn, toppantva, riadtszivü fészkek alatt, lengő levelek szeme nézi merengőn a tükörre csapó halakat. Majd hirtelenül tovalebben, nagy szárnyakon úszik az álomi táj; sodródik a felleges égen ijedten egy féleleműzte madár s a magány szelidebb a szivemben s rokonabb a halál. BÁJOLÓ Rebbenő szemmel ülök a fényben, rózsafa ugrik át a sövényen, ugrik a fény is, gyűlik a felleg, surran a villám s már feleselget fenn a magasban dörgedelem vad dörgedelemmel, kékje lehervad lenn a tavaknak s tükre megárad, jöjj be a házba, vesd le ruhádat, már esik is kint, vesd le az inged, mossa az eső össze szivünket. 1942 BÁJOLÓ - Radnóti Miklós verse Szabó Balázs zenéjével Link DICSÉRET Fénylő ajkadon bujdokoló nap a mosolyod; szelíden süt rám és meleg. Hangodra kölyökként sikoltanak a záporoktól megdagadt kis csermelyek. Pillantásodtól nő a fű, kihajt a száraz ág és tőled piroslik a vér. Ha meghalsz, meghalok; porainkból egyszerre sodor majd forgó tornyot a szél EGYÜGYŰ DAL A FELESÉGRŐL Az ajtó kaccan egyet, hogy belép, topogni kezd a sok virágcserép s hajában egy kis álmos szőke folt csipogva szól, mint egy riadt veréb. A vén villanyzsinór is felrikolt, sodorja lomha testét már felé s minden kering, jegyezni sem birom. Most érkezett, egész nap messze járt, kezében egy nagy mákvirágszirom s elűzi azzal tőle a halált. 1940. január 5. EMBER, VIGYÁZZ... Ember, vigyázz, figyeld meg jól világod. Ez volt a múlt, Emez a vad jelen És mindig tudd, Hogy mit kell tenned érte Hogy más legyen. ERDŐ A lomb közt arany kard, Napfény zuhant át. Megsebzett egy fatörzset, s az halkan sírni kezdett aranylófényű gyantát. ERŐLTETETT MENET Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked, s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet, de mégis útnak indul, mint akit szárny emel, s hiába hívja árok, maradni úgyse mer, s ha kérdezed, miért nem? még visszaszól talán, hogy várja őt az asszony s egy bölcsebb, szép halál. Pedig bolond a jámbor, mert ott az otthonok fölött régóta már csak a perzselt szél forog, hanyattfeküdt a házfal, eltört a szilvafa, és félelemtől bolyhos a honni éjszaka. Ó, hogyha hinni tudnám: nemcsak szivemben hordom mindazt, mit érdemes még, s van visszatérni otthon; ha volna még! s mint egykor a régi hűs verandán a béke méhe zöngne, míg hűl a szilvalekvár, s nyárvégi csönd napozna az álmos kerteken, a lomb között gyümölcsök ringnának meztelen, és Fanni várna szőkén a rőt sövény előtt, s árnyékot írna lassan a lassú délelőtt, - de hisz lehet talán még! a hold ma oly kerek! Ne menj tovább, barátom, kiálts rám! s fölkelek! ESŐ UTÁN Ma sok színű vízgyöngyök csillognak Máskor poros levelén a fáknak, ma mohón és vidáman ölelik Fölül a fényt és alul az árnyat... A fű még esőtől nedves, S a sétány már szárazon ásít És méregzölden rángatja az utat A telt gyomrú és gyöngyöző pázsit... Rezegtetve szárítja az úton Összeaszott szárnyát egy lepkepár, Előbb az eső verte le őket. Most nyilaz utánuk a napsugár... Ma sok színű vízgyöngyök csillognak Máskor poros levelén a fáknak, ma mohón és vidáman ölelik Fölül a fényt és alul az árnyat... AZ ÉGIVÁNDOR DALA... Ha arcodat csillagfény melegíti, űr hidege szívedet nem dermeszti meg, s nem fáradsz el sohasem, mert az Út kiszabja életed a csillagok között, az emberek között, a sötétben, a Fényben, a szívekben, a Létben, s az Út vezet is, mert az lett a dolga, mit régen kiszabtak neki: lábad alá bársonyt tenni, lépéseid könnyen venni, nap-melegben árnyat lelni, s ha eljön az est a csillagok között, az emberek között, és meg akarsz pihenni, akkor bölcsőd lesz az Út, hol gyermekként ringva feleded a bút, s bűvös álomban homlokodra gyöngykoszorút teszek, gyengéden, szépen, mint régen, hogy bűvös álomban lásd, kit nem láthatsz napvilágnál, s előtte térdre omolj és erőt kérj tőle, Életet, hogy ha eljön a reggel, tovább vándorolj, mert utad szép és örök a Tündér-fényű csillagok között. ÉJSZAKA Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom, alszik a pókháló közelében a légy a falon; csönd van a házban, az éber egér se kapargál, alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály, kasban a méh, rózsában a rózsabogár, alszik a pergő búzaszemekben a nyár, alszik a holdban a láng, hideg érem az égen; fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben. 1942. június 1. Radnóti Miklós: Éjszaka - Mikó István Link HAJNAL Lassan száll a szürke és a kék még lassabban szivárog át az égen, homályban áll az erdő s minden ág puhán mozog, úgy mint a vizfenéken. A szürkeség eloszlik, győz a kék, minden égi füstöt magába fal s a dudoló hajnal elé szalad két fiatal fa, sötét lábaival. Harsány fürtökben lóg a fény s a táj sok ág-bogán ökörnyál lengedez, ragyogva lép az erdő szerteszét, lépte vidám és egyszerre lenge lesz, nedves fején a nappal táncba kezd s a réten nem jöhet most senki át... ezüst halakat virágzik a tó és az éleshangu reggel így kiált: halihó ha-hó ha-hó halihó! HETEDIK ECLOGA Látod-e, esteledik s a szögesdróttal beszegett, vad tölgykerités, barakk oly lebegő, felszívja az este. Rabságunk keretét elereszti a lassu tekintet és csak az ész, csak az ész, az tudja, a drót feszülését. Látod-e drága, a képzelet itt, az is így szabadul csak, megtöretett testünket az álom, a szép szabadító oldja fel és a fogolytábor hazaindul ilyenkor. Rongyosan és kopaszon, horkolva repülnek a foglyok, Szerbia vak tetejéről búvó otthoni tájra. Búvó otthoni táj! Ó, megvan-e még az az otthon? Bomba sem érte talán? s van, mint amikor bevonultunk? És aki jobbra nyöszörg, aki balra hever, hazatér-e? Mondd, van-e ott haza még, ahol értik e hexametert is? Ékezetek nélkül, csak sort sor alá tapogatva, úgy irom itt a homályban a verset, mint ahogy élek, vaksin, hernyóként araszolgatván a papíron; zseblámpát, könyvet, mindent elvettek a Lager őrei s posta se jön, köd száll le csupán barakunkra. Rémhirek és férgek közt él itt francia, lengyel, hangos olasz, szakadár szerb, méla zsidó a hegyekben, szétdarabolt lázas test s mégis egy életet él itt, - jóhírt vár, szép asszonyi szót, szabad emberi sorsot, s várja a véget, a sűrü homályba bukót, a csodákat. Fekszem a deszkán, férgek közt fogoly állat, a bolhák ostroma meg-megujúl, de a légysereg elnyugodott már. Este van, egy nappal rövidebb, lásd, ujra a fogság és egy nappal az élet is. Alszik a tábor. A tájra rásüt a hold s fényében a drótok ujra feszülnek, s látni az ablakon át, hogy a fegyveres őrszemek árnya lépdel a falra vetődve az éjszaka hangjai közben. Alszik a tábor, látod-e drága, suhognak az álmok, horkan a felriadó, megfordul a szűk helyen és már ujra elalszik s fénylik az arca. Csak én ülök ébren, féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár. Lager Heidenau, Žagubica fölött a hegyekben, 1944. július Radnóti Miklós - Hetedik ecloga Latinovits Zoltán előadásában Link HIÁBA MOSOLYOG AZ AJKAD Hiába mosolyog az ajkad, ha szemed fáradt, fénytelen. Hiába hazudsz jókedvet, boldogságot - mást tán be tudsz csapni, ám engem nem. Figyeled a tréfás, badar beszédet, s együtt nevetsz a többivel, én tudom csak, hogy ez nem érdekel téged, mikor pillantásod a távolba réved el. Hiába mosolyog az ajkad, ha szemed zokog könnytelen. Bántó torzképpé változik az arcod, mely oly kedves nekem. Szép, szép az álom, hogy ezentúl mosolyogni fogsz az egész világon, de ezt nem érted soha meg, mert hűtlen társad elárul: a szemed. Hiába mosolyog az ajkad, ha elfojtott könnyeid visszafolynak fájó szívedig, hogy még jobban fájjon... Jaj, csak a szemedből bánatod hírnöke nehogy kitaláljon! HIMNUSZ A BÉKÉRŐL Te tünde fény! futó reménység vagy te, forgó századoknak ritka éke: zengő szavakkal s egyre lelkesebben szóltam hozzád könnyüléptü béke! Szólnék most ujra, merre vagy? hová tüntél e télből, mely rólad papol s acélt fen szívek ellen, - ellened! A szőllőszemben alszik így a bor ahogy te most mibennünk rejtezel. Pattanj ki hát! egy régesrégi kép kisért a dalló szájú boldogokról; de jaj, tudunk-e énekelni még? Ó, jöjj el már te szellős március! most még kemény fagyokkal jő a reggel, didergő erdők anyja téli nap: leheld be zúzos fáidat meleggel, s állj meg fölöttünk is, mert megfagyunk e háboruk perzselte télben itt, ahol az ellenállni gyönge lélek tanulja már az öklök érveit. Nyarakra gondolunk s hogy erdeink majd lombosodnak s bennük járni jó, és kertjeinknek sűrü illatában fáján akad a hullni kész dió! s arany napoknak alján pattanó labdák körül gomolygó gombolyag, gyereksereg visong; a réteken zászlós sörényü, csillogó lovak száguldanak a hulló nap felé! s fejünk felett surrog és csivog a fecskefészkektől sötét eresz! Így lesz-e? Így! Mert egyszer béke lesz. Ó, tarts ki addig lélek, védekezz! 1938 Radnóti Miklós: Himnusz a békéről - Hegedűs D. Géza Link A HOLD, MOSOLYGÓ ARCCAL NÉZ LE A TÁJRA A Hold, mosolygó arccal néz le a tájra, Megpihennek a lelkek is éjszakára. Nem hallani már a város nyüzsgő zsivaját, csak az angyalok álomhozó lágy dalát. Énekükkel csodás álmokat hoznak megfáradt testednek pihenést nyújtanak. Kívánok Neked Csodás Szép éjszakát! ISTENHEGYI KERT A nyár zümmögve alszik és a fényes ég magára vonta szürke fátyolát, kutyám borzol, fölmordul s elrohan, megugró árnyat lát a bokron át. Öreg virág vetkőzi sorra szirmait, pucéran áll és félig halottan, gyönge barackág ropog fölöttem s terhével lassan a földre roggyan. Ó, ez a kert is aludni s halni készül, gyümölcsöt rak a súlyos ősz elé. Sötétedik. Halálos kört röpül köröttem egy elkésett, szőke méh. S fiatal férfi te! rád milyen halál vár? bogárnyi zajjal száll golyó feléd, vagy hangos bomba túr a földbe és megtépett hússal hullsz majd szerteszét? Álmában lélekzik már a kert, hiába kérdezem, de kérdem ujra mégis. Gyümölcsökben a déli nap kering s hűvösen az esti öntözés is. JÚLIUS Ilyen hőség sem volt itt már régen, mesélik, még a vaj is elalélt és olvadni készült lenn a jégen ma délelőtt még s most beborult.Már aprót söpör a ház előtt a szél s körül minden figyelmesen föláll a tolongó porban s záport remél. A nyugágy háta is hassá dagad és elszakad a szárító kötél. Két ing repül el róla, két madár, utána kap a szolga kerítés és csúnya szájjal szitkot kiabál. Mindent elhord a szél s a kert haját hosszú ujjakkal, hosszan húzza ki és a hasaló kerten úgy fut át, hogy villámlik sarkának friss nyomán s a vastaglábú dörgés léptitől kék foltokat mutogat a homály. Sűrű szagok csúszkálnak szét elébb, a felhő később érkezik, köszön s a száját nagyratátó kertbe lép. Körültekint ott, pislant komolyan, villogó zápor zuhan belőle és mint hulló szög, a csöppje olyan. /Elállt az eső s a szűk csatornán víz zúg.Visszatér és hajladozva jár a gyönge fény a fa ormán./ KARÁCSONYKOR A szent estén majd eljövök ide. Álmaim szekerébe fogatok És szólok fantáziám táltosához: Hipp-hopp, ott legyek, ahol akarok, És álomhintón eljövök - ide. Itt minden fehér lesz, - fehér, s halott. Csak egy hang lesz a halott rengetegben: A zúgó patakok. És én fenyőtől fenyőhöz megyek És minden fenyőt megsimogatok. És megkérdezem: virrasztotok még? És megkérdezem: hogy aludtatok? És aztán feltűzöm a szívemet A legmagasabb fenyő tetejére, - S imába kezdek: Magány, Mi Anyánk... Néked ajánlom égő szívemet... Olyan lesz, mint egy karácsonyfaláng. KESERÉDES A felleg zsákja pattan, víz csurran és riadtan, óriási hangya fut. Villámok tőre surran, dörgés gurul le túlnan, s máris kékbe hull. Záporfelleg öccse, földönfutó ködöcske, a sárban hentereg. Napfény lehellget rája, megég apró ruhája, s pucéran füstölög. Földreázott fényes, levél alatt szemérmes, szamóca bújdosik. Gödörbe gyűlve néhol, kis tócsa bugyborékol, s tudja meddig él. Ki tudja meddig élek, lebbenj csak könnyű ének, vidám lehelletem. KÉT KARODBAN Két karodban ringatózom csöndesen. Két karomban ringatózol csöndesen. Két karodban gyermek vagyok hallgatag. Két karomban gyermek vagy te hallgatlak. Két karodban átölelsz te ha félek. Két karommal átölellek s nem félek. Két karodban nem ijeszt majd a halál nagy csöndje sem. Két karodban a halálon, mint egy álmon átesem. Radnóti Miklós: Két karodban - Ruttkai Éva Link Radnóti Miklós: Két karodban - Énekli: Beregszászi Olga - Radnóti Miklós Link LÁTOD! boldog csókjaink öröme harsog a fák közt és árnyékkal áldja testünket a táj! hallod, hogy terül a füvön a fény és pattan a fákon dallal a hajtás! Csak csörgető fekete tücskök zaja dicséri most fűnek és fának jó örömét! nézd a vízen, messze partok homályos tövén tükrösen fénylik tavaszi kedvünk! mert mi vagyunk most a fű, a fa, a part, az öröm is és szépszavú áldása a tájnak! LEVÉL A HITVESHEZ A mélyben néma, hallgató világok, üvölt a csönd fülemben s felkiálltok, de nem felelhet senki rá a távol, a háboruba ájult Szerbiából s te messze vagy. Hangod befonja álmom, - s szivemben nappal ujra megtalálom, - hát hallgatok, mig zsong körém felállván sok hűvös érintésü büszke páfrány. Mikor látlak ujra, nem tudom már, ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár, s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék, s kihez vakon, némán is eltalálnék, most bujdokolsz a tájban és szememre belülről lebbensz, így vetit az elme; valóság voltál, álom lettél ujra, kamaszkorom kútjába visszahullva féltékenyen vallatlak, hogy szeretsz-e? s hogy ifjuságom csúcsán, majdan, egyszer, a hitvesem leszel, -remélem ujra s az éber lét utjára visszahulva tudom, hogy az vagy. Hitvesem s barátom, - csak messze vagy! Túl három vad határon. S már őszül is. Az ősz is ittfelejt még? A csókjainkról élesebb az emlék; csodákban hittem s napjuk elfeledtem, bombázórajok húznak el felettem; szermed kékjét csodáltam épp az égen, de elborult s a bombák fönt a gépben zuhanni vágytak. Ellenükre élek, - s fogoly vagyok. Mindent, amit remélek fölmértem s mégis eltalálok hozzád; megjártam érted én a lélek hosszát, - s országok utjait; bíbor parázson, ha kell zuhanó lángok közt varázslom majd át magam, de mégis visszatérek; ha kell szivós leszek, mint fán a kéreg, s a folytonos veszélyben, bajban élő vad férfiak fegyvert s hatalmat érő nyugalma nyugtat s mint egy hűvös hullám: a 2x2 józansága hull rám. Lager Heidenau, Zagubica fölött a hegyekben, 1944. augusztus - szeptember Radnóti Miklós: Levél a hitveshez Link MAJÁLIS A hangraforgó zeng a fű között, s hördül, liheg, akár egy üldözött, de üldözők helyett a lányok kerítik, mint tüzes virágok. Egy lányka térdrehull, lemezt cserél, a háta barna, lába még fehér, a rossz zenén kis lelke fellebeg s oly szürke, mint ott fönt a fellegek. Fiúk guggolnak és parázslanak, az ajkukon ügyetlen szép szavak, duzzasztja testük sok kicsiny siker s nyugodtan ölnek, majd ha ölni kell. Lehetnének talán még emberek, hisz megvan bennük is, csak szendereg az emberséghez méltó értelem. Mondjátok hát, hogy nem reménytelen. MINT ÉSZREVÉTLENÜL - Részlet Mint észrevétlenül álomba hull az ember, úgy hull az ifjukorból a férfikorba át; már múltja van s leül szemközt komoly szeszekkel s apányi lett körötte már egyre több barát. Apa és kisfia most együtt látogatják, s a kisfiú lesz lassan, ki jobban érti őt, ki érti még lobos szivének sok kalandját, s kijátsszák lent a padlón a hintázó időt. De mégis néhanap felnőttként pénzt keres már, megrendelésre fordít, eladja verseit, már szerződést bogoz, számolgat és protestál s megélni néki is csak a mellékes segít. Sikerre nem kacsint, mert tudja, egyremegy, e hölgy kegyeltje az lesz, ki jókor érkezett; - kedvence már a mák s a bíborhúsu meggy, a bús kamaszt igéző méz és dió helyett. És tudja, nyáron is lehullhat egy levél, hiába táncol és csal a forró emberész, s minden megméretik, ha egyszer majd nem él; sportbajnok nem lehet már, sem kóbor tengerész, de megtanulta, hogy fegyver s szerszám a toll, s ugyancsak nyaktörő az, ha méltón peng a lant, s hogy eljut így is ő mindenhová, ahol mezítlen él a szándék és perzsel a kaland. És míg tollára dől, a gyermekekre gondol, és nincs nehéz szivében most semmiféle gőg, mert értük dolgozik, akár a néma portól csikorgó gyárban élők s műhelyben görnyedők. 1943. november 15. NAPTÁR A nyár most alszik, millió színével Lombja vesztett fák rügyébe bújt. A tájon ónszín fátyol leng a széllel, Mintha sírva súgná: aludj, aludj. Gyűjts erőt a közelgő tavaszra, A nyár halála múló látomás, Ott alszik most a nagy fák gyökerében. Hogy jól aludjon levetkezett, fehéren Alszik. Csak álom, - álom semmi más. A hold ezüstje selymesen suhan már Dermedt bokrokra pókhálót kötött, Mint régi kürtök elhaló fuvalma, Az óceánról friss szél száll a táj fölött. Én hallom már a tavasz paripáit, Nyerítve robognak a távol szeleken Jönnek, s holnapra megújul a pázsit A hó alatt is kopárrá fagyott kertemen. Terítsd ki lelked most a kósza szélnek, Hadd mossa tisztára bánatod ködét, Hallgasd csak, - a friss szelek beszélnek, S nyitogatják már a múltad börtönét. Ne hidd, hogy te korhadó öreg fa Téli tüzelőnek elfogysz. Megmaradsz, s koronádnak lesz még száz virága Hogy méltón köszönthesd az újuló tavaszt. NEM TUDHATOM... Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország, messzeringó gyerekkorom világa. Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága s remélem, testem is majd e földbe süpped el. Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom, tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton, s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom. Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj, s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály, annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát, de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát, az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket, míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg, erdőt, füttyös gyümölcsöst, szőlőt és sírokat, a sírok közt anyókát,ki halkan sirogat, s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem, az bakterház s a bakter előtte áll s üzen, piros zászló kezében, körötte sok gyerek, s a gyárak udvarában komondor hempereg; és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma, a csókok íze számban hol méz, hol áfonya, s az iskolába menvén, a járda peremén, hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én, ím itt e kő, de föntről e kő se látható, nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható. Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép, s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép, de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen, és csecsszopók, akikben megnő az értelem, világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva, míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja, s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek. Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg. 1944. január 17. Radnóti Miklós: Nem tudhatom Link OKTÓBER, DÉLUTÁN Mellettem alszik a tölgy alatt Fanni, s mióta alszik, annyi makk hullt a fáról, hogy minden jámbor lombbal veszekszem érte, - mikor átkarolt, kérte, őrizzem pihenését. De nap kacsingat át fodrán a lombnak, vad darazsak dudolnak körül haraggal. És a lomb makkal felel és feleselget, hulló makk makkot kerget, nem tud a fán maradni. Fanni fölébred és álmos szeme kék, keze oly szép, mint szentkép keze és gonddal békít a lombbal, végigsimít a számon s ujját ott tartja három harapós fogamon még, hogy ne beszéljek. Így készül az új csend és a csendből odafent sziszegve eső hatnapos esső, mely elmossa a makkot s mint fekete szallagot, úgy köt ránk a novembert. 1934. október 3. ŐRIZZ ÉS VÉDJ! Álmomban fú a szél már éjjelente s a hófehéren villanó vitorlák csattogva híznak messzi útra készen. Úgy írom itt e lassu költeményt, mint búcsuzó, ki ujra kezdi éltét, s ezentúl bottal írja verseit szálló homokra távol Áfrikában. De mindenünnen, Áfrikából is borzalmas sírás hallik; rémitő gyermekét szoptatja nappal, éjjel szederjes mellén a dajka idő. Mit ér a szó két háború között, s mit érek én, a ritka és nehéz szavak tudósa, hogyha ostobán bombát szorongat minden kerge kéz! Egünkre láng fut és a földre hull az égi fényjelekből olvasó, fájdalom kerít körül fehéren, akár apályidőn tengert a só. Őrizz és védj, fehérlő fájdalom, s te hószín öntudat, maradj velem: tiszta szavam sose kormozza be a barna füsttel égő félelem! ŐSZI VERS Menekülj, te szegény, most amikor szőlők sárgára érett fürtjeivel súlyosul kedved. Ilyenkor ősszel hagyd ott a mezőt és az erdőt, bársonyos fáid és a bokrok melyek alatt a kedvest ölelted meghalnak most; a hajló nagy fű ahová remegve csókra terítetted száraz és sárga. Hagyd ott a mezőt, az erdőt és gyere a házak közé, a városi fák hullása nem oly veszejtő: csak az égre és a tetőkre ne nézz! mert fáradt Madonnák ülnek a házak fölött és arcukról dől a szomorúság 1929 szeptember 10 REJTETTELEK Rejtettelek sokáig, mint lassan ért gyümölcsét levél közt rejti ága, s mint téli ablak tükrén a józan jég virága virulsz ki most eszemben. S tudom már mit jelent ha kezed hajadra lebben, bokád kis billenését is őrzöm már szívemben, s bordáid szép ívét is oly hűvösen csodálom, mint aki megpihent már ily lélegző csodákon. És mégis álmaimban gyakorta száz karom van s mint álombéli isten szorítlak száz karomban. 1942. február 20. RÍMPÁROK HOLDAS ÉJSZAKÁN Az ablakok keresztjén hold csöpög, a borzas macskák apró ördögök. A háztetőn a fény aranyburok, jönnek komor, sötétlő kandurok. Rezzenve jönnek, vonják lábukat, hét eb van itt, de távol száz ugat. S reszel, sikong, mint gép, ha nincs olaj, ebek fölött a kényes macskajaj. S nem értik, hogy miért e fájdalom, miért virágzik fény a házfalon? S nem értik, - hisz semmit sem ért az eb, ha fönn a hold egy kissé véresebb. A macska más; a násszal jóllakik, s árnyat vadászgat vígan hajnalig. 1942 SEM EMLÉK, SEM VARÁZSLAT Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag, mint alma magházában a négerbarna mag, és tudtam, hogy egy angyal kisér, kezében kard van, mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban. De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred, hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet, kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen, annak szép, könnyüléptű szivében megterem az érett és tünődő kevésszavú alázat, az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről, az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör. Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem, merengj el hát egy percre e gazdag életen; szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel, a világ ujraépül, - s bár tiltják énekem, az új falak tövében felhangzik majd szavam; magamban élem át már mindazt, mi hátravan, nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem; ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints. Hol azelőtt az angyal állt a karddal, - talán most senki sincs. 1944. április 30. Ágnes Vanilla: Sem emlék, sem varázslat Link Link SZERELMES JÁTÉK Ma reggel vakondot fogott a kedves, hogy járt a réten a túrás fölött; csak meséli most fekete, prémes csudáját tenyerének s földi illatokkal ideadja nékem a kezét bolondos szagolásra, mert régen a kedvesem ő s az asszonyom is lesz egy tavaszon már, szeret s egyszerű, mint a napfény karomban alszik nyáron délután és ha fölriad szájon harap, szárnyas madarak nyitva felejtett, énekkel ámuló csőre előtt. SZERELMES ŐSZI VERS A júliusi tarlón pattanó szöcskéken ámultam szaporán s tenyerem alatt a kedves gyönyörű kamaszmellei értek vidáman. Most mélyül már szemében a kék és zsákos gabonák tömött csudái előtt hajtjuk le őszi fejünket. Csókok gondjától súlyosul a ház s költöző madarak nehéz tollaitól fordul emlékezőre a táj éretten és régi mesékre: valamikor, ha messze jártam tőle, földről pipacsok véres pöttyeit s az égről csillagokat akartam a hajára hozni néki. SZERELMES VERS Ott fenn a habos, fodor égen a lomha nap áll még, majd hűvösen int s tovaúszik. És itt a szemedben a gyöngyszinü, gyönge verőfény permetegén ragyog által a kék. Sárgán fut az ösvény, vastag avar fedi rég! Mert itt van az ősz. A diót leverik s a szobákban már csöppen a csönd a falakról, engedd fel a válladon álmodozó kicsi gerlét. Hull a levél, közelít a fagy és eldől a merev rét, hallod a halk zuhanást. Ó évszakok őre, te drága, szelíd, de szeretlek! S nem szeretek már soha mást. SZERELMES VERS AZ ERDŐN Olyan az erdő, mint szíves kedvesed, ki kétfelé nyílik fektében előtted és mégis körülzár s őrzi életedet kemény karikában; úgy őrzi, hogyha nősz, csak fölfelé nőhetsz, mint fölfelé nő itt ez az erdő s köszönt napos kalappal! S olyan kedvesed is, mint itt ez az erdő, hol árnyékkal foltos csöndben fagy a gyanta, de mégis dalolós ragyogás vonul át, ha fölébred a szél s megfújja a lombot; a szerelem téged is így ragyog által s vigyázó keze óv sűrű bajoktól! 1934 SZERELMI CIKLUS 8. Ölelkezésünk közben jaj leszakadt a gyöngysorod és mint könnycseppek peregtek sírva a forró párnák ráncain a csillogó gyöngyök. Lásd, úgy peregtek a gyöngyök ahogyan néha könnyek között lihegő testünk bőrén pereg a harmat elfáradt dalát zengve egy ölelésre emlékezésnek. Látod, nem vigyáztál és a szerelem gyöngye szakadt le rólad a csókok után. Reichenberg-Budapest, 1928. július 3 SZERETLEK... Ez a szó melyet, A füledbe súgnám, Ha itt lennél velem, Még ez a szó sem fejezi ki, amit én érzek, Ez annál fényévekkel több, Ilyet még nem éreztem, Csak hittem, hogy tudom mi az igazi szerelem, De megtévesztett, Most már tudom mi a szerelem, Ez az. Pedig még nem is találkoztunk, De a beszélgetések hangulata és mélysége, Meggyőzött hogy beléd estem, Gyönyörű arcodat nézem a képeken, Folyamatosan, Nem is hiszem el, hogy van ilyen csoda a világon, Annyira szép vagy, Örülnék, ha karjaidba zárnál, És te is azt súgnád a fülembe, hogy SZERETLEK!!! TARKÓMON JOBBKEZEDDEL... Tarkómon jobbkezeddel feküdtem én az éjjel, a nappal fájhatott még, mert kértelek, ne vedd el; hallgattam, hogy keringél a vér ütőeredben. Tizenkettő felé járt s elöntött már az álom, oly hirtelen szakadt rám, mint régesrégen, álmos, pihés gyerekkoromban s úgy ringatott szelíden. Meséled, még nem is volt egészen három óra, mikor már felriadtam rémülten és felültem, motyogtam, majd szavaltam, süvöltve, érthetetlen, a két karom kitártam, mint félelemtől borzas madár rebbenti szárnyát, ha árnyék leng a kertben. Hová készültem? merre? milyen halál ijesztett? Te csittitottál drága s én ülve-alva tűrtem, s hanyattfeküdtem némán, a rémek útja várt. S továbbálmodtam akkor. Talán egy más halált. TAVASZI SZERETŐK VERSE Látod! boldog csókjaink öröme harsog a fák közt és árnyékkal áldja testünket a táj! hallod, hogy terül a füvön a fény és pattan a fákon dallal a hajtás! csak csörgető fekete tücskök zaja dicséri most fűnek és fának jó örömét! nézd a vízen, messze partok homályos tövén tükrösen fénylik tavaszi kedvünk! mert mi vagyunk most a fű, a fa, a part, az öröm is és szépszavú áldása a tájnak! TÉLI NAPSÜTÉS Az olvadt hó beroskad és szertesündörög, kondérok gőzölögnek, mint bíbor sülttökök. A jégcsap egyre nyúlik, a csöppje már nehéz, egy-egy kis tócsa pattan s szelíden égrenéz. S ott fönn az égi polcon hátrább csuszott a hó, kevésbeszédü lettem s ritkán vitatkozó. Ebédre várok-é, vagy talán meg is halok? lélekként szálldosom majd horzsolván éjt s napot? Árnyékom rámtekint, míg borong a téli nap. Kincstári sapka rajtam, a nap fején kalap. TÉTOVA ÓDA Mióta készülök, hogy elmondjam neked szerelmem rejtett csillagrendszerét; egy képben csak talán, s csupán a lényeget. De nyüzsgő s áradó vagy bennem mint a lét, és néha meg olyan, oly biztos és örök, mint kőben a megkövesült csigaház. A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött s zizzenve röppenő kis álmokat vadász. S még mindig nem tudom elmondani neked, mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom, óvó tekinteted érzem kezem felett. Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom. És holnap az egészet ujra kezdem, mert annyit érek én, amennyit ér a szó versemben s mert ez addig izgat engem, míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó. Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, - mit mondjak még? a tárgyak összenéznek s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab az asztalon és csöppje hull a méznek s mint színarany golyó ragyog a teritőn, s magától csendül egy üres vizespohár. Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm, hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár. Az álom hullongó sötétje meg-megérint, elszáll, majd visszatér a homlokodra, álmos szemed búcsúzva még felémint, hajad kibomlik, szétterül lobogva, s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben. Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág, de benned alszom én is, nem vagy más világ. S idáig hallom én, hogy változik a sok rejtelmes, vékony, bölcs vonal hűs tenyeredben. 1943. május 26. TÖREDÉK ,,Oly korban éltem én e földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra, s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg, befonták életét vad kényszerképzetek. Oly korban éltem én e földön, mikor besúgni érdem volt s a gyilkos, az áruló, a rabló volt a hős, - s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest, már azt is gyűlölték, akár a pestisest. Oly korban éltem én e földön, mikor ki szót emelt, az bujhatott, s rághatta szégyenében ökleit, - az ország megvadult s egy rémes végzeten vigyorgott vértől és mocsoktól részegen. Oly korban éltem én e földön, mikor gyermeknek átok volt az anyja, s az asszony boldog volt, ha elvetélt, az élő írigylé a férges síri holtat, míg habzott asztalán a sűrű méregoldat. Oly korban éltem én e földön, mikor a költő is csak hallgatott, és várta, hogy talán megszólal ujra - mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, - a rettentő szavak tudósa, Ésaiás. 1944. május 19. Radnóti Miklós - Töredék Link VÁLTOZÓ TÁJ Tócsába lép a szél füttyent és tovafut, hirtelen megfordul s becsapja a kaput. A tócsa laposan pislant s a lusta fák madaras szájukat hirtelen kinyitják. Összevissza zaj lesz, még a lomb is mormog, épülnek a porban porból kicsi tornyok. Megáll az úton a mókusbarna barát és fölötte barnán, egy mókus pattan át. Aztán figyelmesen mi mozdult: megmered, a táj nagy kalapként hordozza az eget. Mire újra mozdul, csaknem minden nyugodt, bokorba bútt a szél s aludni készül ott. Nevetni kész a rét, mosolygós és kövér, gyöngén ring ahonnan asszonyom jődögél. Meglát, szalad felém a fű közt és a nap szétfutó hajába arany csíkot harap. Körben egyre tisztul és folyton csöndesül, az elkergetett fény mindenre visszaül és mi nagy kalapként hordozta az eget: fedetlen áll a táj s felhővel integet. 1935. VIRÁG Most mentél el, öt perce sincs, öt perce nem vagy már velem. De látod, ez a szerelem, ez a lidércláng, ez az ármány, a karcsu képzelet e fürtös vadvirága. Most mentél el s már újra megcsodálnám bokád fölött a drága jólismert kék eret. 1943. március 7. VIRÁGÉNEK Fölötted egy almafa ága, szirmok hullnak a szádra, s külön egy-egy késve pereg le, ráhull a hajadra, szemedre. Nézem egész nap a szádat, szemedre hajolnak az ágak, fényén futkos a fény, csókra tűnő tünemény. Tűnik, lehunyod szemedet, árny játszik a pilla felett, játszik a gyenge szirommal, s hull már a sötét valahonnan. Hull a sötét, de ne félj, megszólal a néma, ezüst éj; kivirágzik az égi fa ága, hold bámul a béna világra. Radnóti Miklós: ZÁPOR Jókor menekülsz! A patak csupa bánat. Felborzad a szél. Kiszakadnak a felhők. Csattanva lezúdul a zápor a vízre. Elporlik a csöpp. Nézek utánad. Elporlik a csöpp. De a test csak utánad nyújtózik, az izmok erős szövedéke még őrzi a vad szorítást, a szerelmet! Emlékezik és gyötri a bánat. Úgy gyötri a testet utánad a bánat, úgy röppen a lélek utánad, elébed, ó, semmi, de semmise már! ez a zápor sem mossa le rólam a vágyat utánad. André Chénier: ALSZOM, S SZÍVEM VIRRASZT Alszom, s szívem virraszt, mindig tehozzád vágyom. S mellém varázsol egy aranyló szárnyú álom. A szívem a szíveden. Kezemmel reszketeg érintem bőrödet, feszes lesz és remeg. S egy indulat riaszt, az álomképi béke széthull, és zaklatott, rossz ébredés a vége: magamban fekszem itt, felgyúlva azt hívém, szép szádat csókolom, s párnát csókoltam én: és álomban karom ölelni vágyva tested a párna pelyheit ölelte csak helyetted. Radnóti Miklós fordítása Vogelweide: Ó JAJ, HOGY ELTŰNT MINDEN Ó jaj, hogy eltűnt minden, hogy hullt le évre év! Éltem valóban én, vagy álmodtam itt elébb? Amit valónak hittem, nem volt tán sehol? Mély álom ringatott el, csak nem tudom mikor. Most íme fölriadtam és oly idegen, mit úgy ismertem én még, akár a tenyerem. Az emberek s a táj, amelyet úgy szerettem, gyermekkorom kalandos vidéke ismeretlen. Ki akkor víg barát volt, ma sír felé hajol, erdőt irtottak erre, amott bedőlt major: s ha régi patakunk is másképpen folyna itt, mint hontalan csak nézném eltűnő fodrait. Akikre ismerősként gondoltam még tavaly, alig köszönnek s mindent betölt a baj s a jaj. Úgy foszlik semmivé most a boldog és merész gyerekkor, mint a tenger vizére mért ütés örökre már, ó jaj! Ó jaj, hogy élnek itt most az ifjú emberek! Bűnbánat nincs szívükben s mind gondok közt remeg és mind aggódik folyton: így élni jó talán? e bús világban, látom senki sem vidám. Nincsen tánc, sem ének, gond marta szerteszét, keresztény ember még ily gyászosan nem élt, az asszonyok fejéke régen nem ragyog, parasztgúnyát viselnek büszke lovagok. Haraggal írt levélben intett meg minket Róma, örömünk nincs s a bánat oly szívet szaggató ma, hogy teljesen kifáraszt (jól éltünk hajdanán!) s most mintha régi kedvünk búra váltanám. Az égi vadmadár is bánatos felettem, csodálható-e hát, hogy én is csüggedt lettem? S mit mondtam vén bolond most sok bajom között? Aki gyönyörben él itt, mennyekben lesz száműzött, örökre már, ó jaj! Ó jaj, mi édes volt, mind megromolt hát mégis! A mézben látom én ma már lebegni az epét is. Kívűl fehér, piros, zöld a világ s dalra vár, de bévül úgy sötétlik, mint a rossz halál, s kit látszat csábított csak, az majd vigaszra lel, a földi bűnt bűnhődés, vezeklés oldja fel. Lovagok, a vezeklés, ez itt a dolgotok, sisaktok jó s a páncél, a csuklóvas forog, megszentelt kardotok van és pajzsotok kemény. Adná az Ur, hogy méltó lennék a győzelemre én! Akkor, bár oly szegény vagyok búsás zsold várna rám, mert nem birtokra vágyom, aranyra sem ma már, az üdvök koronája, örökre szívem vágya, egy zsoldos is elnyerheti, markában ott a dárda. Ha átkelhetnék én a szent hadak hajóival, a vízen zsoltárt zengenék és már nem azt, hogy: jaj! azt már sosem, hogy: jaj! Radnóti Miklós fordítása

1 komment , kategória: Radnóti Miklós

Csodás napot!

2015-05-13 14:00:26, szerda

	CSODÁS NAPOT! Rábíztam az áprilisi szélre, vigye üzenetem el hozzád. Súgja a füledbe halkan, Mit szívemből kívánok neked, Legyen boldog minden perced, Ami a földön adva van neked. Tudj örülni annak, hogy a nap keleten minden reggel kel. A csicsergő madárseregnek, reggelenként neked is énekel. Tavasz sok szép virágának, mikor ajtódon kilépve, édes illattal köszönt. Egy távoli torony halkan konduló harang szavának,mely az időmúlását jelzi. Örülni a lábujjhegyen osonó tavaszi estnek,mert fátylát a tájra teríti, S üzenem, legyen szép a napod, nyugodt az éjszakád. Súgja a füledbe csendben, a lágy andalító édes dallamát. Naphimnusz - Részlet A napsugár nem kérdezi, Hogy mennyit ér a fénye, Hogy mit kap majd cserébe, A napsugár nem mérlegel, Csak tündökölve árad, Simogat és átölel, De nem kér érte árat. Csodás napot! Csodás napot! Link Napsugár - Sunshine Link

0 komment , kategória: Életképek

Heltai Jenő: Szabadság

2015-05-12 22:30:01, kedd

	Heltai Jenő: SZABADSÁG Tudd meg : szabad csak az, akit Szó nem butít, fény nem vakít, Se rang, se kincs nem veszteget meg, Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet, A látszatot lenézi, meg nem óvja, Nincs letagadni, titkolni valója. Tudd meg : szabad csak az, kinek Ajkát hazugság nem fertőzi meg, Aki üres jelszókat nem visít, Nem áltat, nem ígér, nem hamisít. Nem alkuszik meg, hű becsületéhez, Bátran kimondja, mit gondol, mit érez. Nem nézi azt, hogy tetszetős-e, Sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse, Nem bámul görnyedőn a kutyabőrre S embernek nézi azt is aki pőre. Tudd meg : szabad csak az, aki Ha neve nincs is, mégis valaki, Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos, Tüzet fölöslegesen nem harangoz, Van mindene, ha nincs is semmije, Mert nem szorul rá soha senkire. Nem áll szemébe húzott vaskalappal, Mindég kevélyen szembe néz a Nappal, Vállalja azt, amit jó társa vállal, És győzi szívvel, győzi vállal. Helyét megállja mindég, mindenütt, Többször cirógat, mint ahányszor üt, De megmutatja olykor, hogy van ökle.... Szabad akar maradni mindörökre. Szabadság! Ezt a megszentelt nevet Könnyelműen, ingyen ajkadra ne vedd ! Tudd meg : szabad csak az, Aki oly áhítattal mondja ki, Mint Istenének szent nevét a jó pap. Szabad csak az, kit nem rettent a holnap. Ínség, veszély, kín meg nem tántorít És lelki béklyó többé nem szorít. Hiába őrzi porkoláb s lakat, Az sose rab, ki lélekben szabad. Az akkor is, ha koldus, nincstelen, Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen. Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják, Hol áldozat nincs, nincs szabadság. Ott van csupán, ahol szavát megértve Meghalni tudnak, és élni mernek érte. De nem azért dúlt érte harc, Hogy azt csináld, amit akarsz, S mindazt, miért más robotolt, Magad javára letarold, Mert szabadabb akarsz lenni másnál. A szabadság nem perzsavásár. Nem a te árud. Milliók kincse az, Mint a reménység, napsugár, tavasz, Mint a virág, mely dús kelyhét kitárva Ráönti illatát a szomjazó világra, Hogy abból jótestvéri jusson Minden szegénynek ugyanannyi jusson. Míg több jut egynek, másnak kevesebb, Nincs még szabadság, éget még a seb. Amíg te is csak másnál szabadabb vagy, Te sem vagy még szabad, te is csak... Gyáva rab vagy. HELTAI JENÖ - SZABADSÁG Link Koncz Zsuzsa - Szabadság Link A szabadság az ... Link

0 komment , kategória: Heltai Jenő

Zene a te gyógyszered

2015-05-11 20:00:30, hétfő

	ZENE A TE GYÓGYSZERED: Szabó Balázs verse "Ha a szíved annyira fáj, hogy kimondani sem lehet, Ha semmi nem jön össze már úgy érzed, senki sem szeret, A zene a Te gyógyszered! Ha kinn mindent ellep a sár, tavasz váltja fel a telet, Ha messze van a forró nyár, utálod a hideg szelet, A zene a Te gyógyszered! Ha ősszel nincs levél a fán, és reggel senki sincs veled, Ha elment a gyöngyhajú lány, és nem fogja senki kezed, A zene a Te gyógyszered! Ha már a körhinta is áll, úgy érzed a Föld sem kerek, Ha az álomhajó sem vár és már minden mindegy neked, A zene a Te gyógyszered! Ha eddig nem talált még rád a szerelem nem szólt neked, Ha csókra szomjazik a szád, ám az élet mégsem szeret, A zene a Te gyógyszered! Ha a zsebed is üres tán, de elmondani sem mered, Ha elvitt mindent a Sá-Tán, és Te nyomát, vassal vered, A zene a Te gyógyszered! Ha a vén koldus is már, egy asztalnál iszik veled, Ha otthon csak a semmi vár, hogy egy pofont adjon neked, A zene a te gyógyszered! Ha az ősök szeme sem lát, Ám az élet kereszt-betett Te is ezt a gyógyszert szedd hát, A gyilkos tabletták helyett! A zene a Te gyógyszered! De, ha csak unatkozol tán, és nem érted mi van veled, Ha dúdolod ezt a dalt már, Kezeddel a ritmust vered, A zene a te gyógyszered! Ha netán furcsán néznek rád, Mint annak idején egyszer,, Ha nem nyithatod ki a szád, mert nem engedi a rendszer, A zene a legjobb gyógyszer! A zene a Te gyógyszered, Recept nélkül is szedheted, Ez a dal itt szól melletted, És, ha rendesen beszedted, Visszahozza a jókedved, Értetted?

0 komment , kategória: Örökzöld dallamok

A kertek királynője

2015-05-10 20:33:46, vasárnap

	A KERTEK KIRÁLYNŐJE - a RÓZSA Várnai Zseni: RÓZSA Rózsa vagyok, rózsa, szerelem virága, vadrózsából lettem kertek rózsaszála, sziromruhám, kelyhem illatárját szórja, de tüskés az ágam, le ne téphess róla, le ne téphess róla! Rózsa ha nem volna, talán nyár se volna, pille nem csapongna, madár se dalolna! Égő piros rózsa, rózsaszínű rózsa, hófehér, halovány, sárga tearózsa. Ahányféle rózsa, mind a világ szépe, annyifélék vagyunk, mint a világ népe, mint a világ népe! Rózsa ha nem volna, talán nyár se volna, pille nem csapongna, madár se dalolna. Ady Endre: DAL A RÓZSÁRÓL A szép leány a búcsúzáskor Egy rózsát tűzött fel nekem. Piros volt lágyan feslő szirma, Jelképed, égő szerelem! Könnyű csókot lehelt reája S mint álomkép már messze szálla S én fájó szívvel, könnyes szemmel Sokáig néztem még utána. Elhervadt már a rózsabimbó, Amit a szép leány adott. Hervadtan őrzöm, hisz' a múltból A sors csupán ennyit hagyott... Pedig a lányka könnyű csókját Könnyeim már régen lemosták, De most tudom, hogy ez csók volt Sejtelmes, végső "Isten hozzád!" A szép leány a rózsabimbót Most más legénynek tépi le, Most más legényért dobog, lángol Szerelmes, forró, kis szíve: Más csókolja kicsiny - kacsóját, De megőrzöm a hervadt rózsát: Én kaptam annak a kislánynak Legelső, tiszta, szűzi csókját! A virágok királynője - a RÓZSA Gyönyörű videó Oldfield zenéjével...és a virágok királynőjével, a rózsával, néhány szép és igaz idézettel... Link A rózsa a kertek királynője. Nincs olyan kert, ahol ne lehetne találni legalább egy-két rózsabokrot, a tearózsától a futórózsáig bezárólag. Az én kertemben is van természetesen, hiszen az egyik kedvenc virágom, bár gondolom ezzel nem vagyok egyedül. Hoztam is egy csokorra való gyönyörűséget. A boldogság kertje nyitva áll!

0 komment , kategória: Kertünk - házunk - otthonunk

Örökzöld dallamok

2015-05-10 20:00:33, vasárnap

	ÖRÖKZÖLD DALLAMOK /slágerek, melódiák/ Köszöntök minden kedves nosztalgiázni vágyó tagunkat és látogatómat! Új kategóriámban az elmúlt évek legszebb, legjobb és legismertebb dalait találod. Csatlakozz hozzánk Te is és kalandozzunk együtt a nosztalgia világában! Az oldalon sztár előadókat, szebbnél szebb örökzöld slágereket, melódiákat találhatsz. Ha tetszett az oldalunk, kérem, osszd meg barátaiddal, ismerőseiddel is. Tedd oldalunkat a kedvencekbe! Kellemes szórakozást, tartalmas időtöltést kívánok Minden kedves látogatómnak! Mottó: ,,A lélek rejtett régióiba csak a zene világít be." (Kodály Zoltán) ,,Ha a szíved annyira fáj, Hogy kimondani sem lehet. Ha semmi nem jön össze már, Úgy érzed, senki sem szeret. A zene a Te gyógyszered!" Egyveleg - Örökzöld slágerek Link Örökzöld slágerek (6581 magyar dal 27 736 változatban... Link Köszöntelek oldalamon kedves Látogató! Szeretettel köszöntelek, örülök hogy betévedtél hozzám, nézz körül és érezd jól magad nálam.

0 komment , kategória: Örökzöld dallamok

Ady szerelmi költészete

2015-05-09 20:00:49, szombat

	Ady Endre és Boncza Berta (Csinszka), (1914-1919 között); az eredeti, üvegnegatívról készített digitális kép Ady szerelmi költészete Ady szerelmi költészetében két fontos korszak volt, azaz két nagy szerelem. Az első a Lédával együtt töltött idő és a lehetőség, hogy Párizsban látogathatott. A második a fiatal, bohókás lánnyal, Csinszkával. Ady szerelmi költészetének két jelentős korszaka van: a megújulását is hozó Léda-versek és a hagyományosabb elemeiket tartalmazó Csinszka-versek korszaka. Legtöbb szerelmes versét e két nő ihlette. Élete során sok futó szerelmi kalandban volt része. Egy táncosnővel való viszonya hatására írta "Az én menyasszonyom" című verset. Az embereket megbotránkoztatta a viszonyuk, de a költőt ez nem érdekelte. Csak a női iránta érzette szerelme, nem pedig társadalmi hovatartozása volt fontos a számára. AZ ÉN MENYASSZONYOM /1900/ Mit bánom én, ha utcasarkok rongya, De elkisérjen egész a síromba. Álljon előmbe izzó, forró nyárban: ,,Téged szeretlek, Te vagy, akit vártam." Legyen kirugdalt, kitagadott, céda, Csak a szivébe láthassak be néha. Ha vad viharban átkozódva állunk: Együtt roskadjon, törjön össze lábunk. Ha egy-egy órán megtelik a lelkünk: Üdvöt, gyönyört csak egymás ajkán leljünk. Ha ott fetrengek lenn, az utcaporba: Boruljon rám és óvjon átkarolva. Tisztító, szent tűz hogyha általéget: Szárnyaljuk együtt bé a mindenséget. Mindig csókoljon, egyformán szeressen: Könnyben, piszokban, szenvedésben, szennyben. Amiben minden álmom semmivé lett, Hozza vissza Ő: legyen Ő az Élet. Kifestett arcát angyalarcnak látom: A lelkem lenne: életem, halálom. Szétzúzva minden kőtáblát és láncot, Holtig kacagnók a nyüzsgő világot. Együtt kacagnánk végső búcsút intve, Meghalnánk együtt, egymást istenítve. Meghalnánk, mondván: ,,Bűn és szenny az élet, Ketten voltunk csak tiszták, hófehérek." Ady Endre - Az én menyasszonyom (Papp Zoltán) Link HISZEM, HOGY EGYMÁST SZERETVE... Hiszem, hogy egymást szeretve, egymást megértve, könnyebb lesz élni, s bármi sors állna is elénkbe, a boldogságot el fogjuk érni. Kezem feléd nyújtom, szívem neked adom Melyet vissza soha nem kérek Szeress egy életen át, úgy, mint én téged Akkor is ha megöregszünk És akkor is, ha már nem élek. LÁTTALAK Láttalak a multkor, Mosolyogva néztél, Éppen úgy, mint akkor, Mikor megigéztél. Vérpiros ajkaid Mosolyogni kezdtek; Olyan bájos voltál, Mint mikor azt súgtad: "Édesem, szeretlek!" Láttalak a multkor, Mosolyogva néztél, Gyönyörű vagy most is, De meg nem igéztél. Vérpiros ajkaid Mosolyogni kezdtek; Olyan bájos voltál, Mint mikor hazudtad Ezt a szót: "Szeretlek!" Ady Endre - Láttalak Link MERT ENGEM SZERETSZ /1906/ Áldott csodáknak Tükre a szemed, Mert engem nézett. Te vagy a bölcse, Mesterasszonya Az ölelésnek. Áldott ezerszer Az asszonyságod, Mert engem nézett, Mert engem látott. S mert nagyon szeretsz: Nagyon szeretlek S mert engem szeretsz: Te vagy az Asszony, Te vagy a legszebb. Ady Endre: Mert engem szeretsz. Link MEG AKARLAK TARTANI Őrjít ez a csókos valóság, Ez a nagy beteljesülés, Ez a megadás, ez a jóság. �--ledbe hullva, sírva, vágyva Könyörgök hozzád, asszonyom: Űzz, kergess ki az éjszakába. Mikor legtüzesebb az ajkam, Akkor fagyjon meg a tied, Taposs és rúgj kacagva rajtam. Hóhérok az eleven vágyak, Átok a legszebb jelen is: Elhagylak, mert nagyon kivánlak. Testedet, a kéjekre gyúltat, Hadd lássam mindig hóditón, Illatos vánkosán a multnak. Meg akarlak tartani téged, Ezért választom őrödül A megszépítő messzeséget. Maradjon meg az én nagy álmom Egy asszonyról, aki szeret S akire én örökre vágyom. Ady Endre - MEG AKARLAK TARTANI Link TÜZES SEB VAGYOK Tüzes, sajgó seb vagyok, égek, Kínoz a fény és kínoz a harmat, Téged akarlak, eljöttem érted, Több kínra vágyom: téged akarlak. Lángod lobogjon izzva, fehéren, Fájnak a csókok, fájnak a vágyak, Te vagy a kínom, gyehennám nékem, Nagyon kivánlak, nagyon kivánlak. Vágy szaggatott föl, csók vérezett meg, Seb vagyok, tüzes, új kínra éhes, Adj kínt nekem, a megéhezettnek: Seb vagyok, csókolj, égess ki, égess. Ady Endre - TÜZES SEB VAGYOK Link FÉLHOMÁLYBAN Ott ültünk némán, édes félhomályban, Te elmerengve s égő vágyban én. Álmod hová szállt s kié volt a vágyam, Titok maradt az szívünk rejtekén. Talán a múlt viharzott át előtted S előttem halkan tűnt fel a jelen... ...Neked talán már bántó, kínos álom S nekem már kínos vágy a szerelem... Hidd el, mi csupán csaljuk a világot, Arcunkon is hazug az ifjúság, Én nem török le illatos virágot S neked sem kell már soha mirtusz-ág. Én az álmod szeretném visszahozni, Te tán szívembe vágyat oltanál - Küzdünk egymásért hasztalan, hiába: Köztünk a múltnak tiltó romja áll!... II. A szívedbol egy-egy sóhaj Átnyilallik a szívembe... Egyedüli kincs tetőled: - Amit adhatsz még nekem - A szívedbol egy-egy sóhaj... A szívemből egy-egy sóhaj Átnyilallik a szívedbe... Oly kevés maradt a múltból... Amit néked adhatok: A szívemből egy-egy sóhaj... III. Ne vádoljunk senkit a múltért, A vád már úgyis hasztalan. Talán másképp is lehetett volna - Most már... mindennek vége van!... Úgy szeretnék zokogni, sírni A sírra ébredt vágy felett - De ránézek fehér arcodra S elfojtom, némán, könnyemet. Várunk a csendes félhomályban Valami csodás balzsamot, Mely elfeledtet mindent, mindent S meggyógyít minden bánatot... Leolvasom sápadt arcodról A rád eroszakolt hitet És megdöbbenve sejtem, látom, Hogy nem hiszel már senkinek!... IV. Nekünk is volt még fiatalos lelkünk, Mi is tudtunk még hinni valaha. Ami hevünk volt, mind elfecséreltük S ami hajnal volt, az most éjszaka. Te ott a deszkán ki nem oltott vággyal Hamvadsz el lassan, némán, egyedül, Én meg, szakítva emberrel, világgal, Bolyongok árván, temetetlenül. Nekünk is volt még fiatalos lelkünk, Magasba vont és így - a porba vitt. Megnyugvás útját epedve se leltük, Szívünkből végképp elszállott a hit. ...Olyan a színpad, mint a lant világa, Kifosztja lelkünk s lelket mégsem ad - A boldogságért küzdünk, mindhiába: Boldognak lenni nekünk nem szabad!... V. Nem jó kép itt az "őszi napsugár", Mit mi érzünk, nem késő szerelem. A szerelem nem szánalomra vár S te szánalomból érzel csak velem. Én reszketek egyedül elkárhozni, Magammal vinném beteg lelkedet... De végzetünkkel mindhiába küzdünk: Nekünk együtt még halni sem lehet!... Ady Endre: Félhomályban /Zene: csend hangja/ Link ELBOCSÁTÓ, SZÉP ÜZENET /1912/ Törjön százegyszer százszor-tört varázs: Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor, Ha hitted, hogy még mindig tartalak S hitted, hogy kell még elbocsáttatás. Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd Feledésemnek gazdag úr-palástját. Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is, Vedd magadra, mert sajnálom magunkat, Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért, Alázásodért, nem tudom, miért, Szóval már téged, csak téged sajnállak. Milyen régen és titkosan így volt már: Sorsod szépítni hányszor adatott Ámító kegyből, szépek szépiért Forrott és küldött, ékes Léda-zsoltár. Sohase kaptam, el hát sohse vettem: Átadtam néked szépen ál-hitét Csókoknak, kik mással csattantanak S szerelmeket, kiket mással szerettem: És köszönök ma annyi ölelést, Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát, Amennyit férfi megköszönni tud, Mikor egy unott, régi csókon lép át. És milyen régen nem kutattalak Fövényes multban, zavaros jelenben S már jövőd kicsiny s asszonyos rab-útján Milyen régen elbúcsuztattalak. Milyen régen csupán azt keresem, Hogy szép énemből valamid maradjon, Én csodás, verses rádfogásaimból S biztasd magad árván, szerelmesen, Hogy te is voltál, nemcsak az, aki Nem bírt magának mindent vallani S ráaggatott díszeiből egy nőre. Büszke mellemről, ki nagy, telhetetlen, Akartam látni szép hullásodat S nem elhagyott némber kis bosszuját, Ki áll dühödten bosszu-hímmel lesben, Nem kevés, szegény magad csúfolását, Hisz rajtad van krőzusságom nyoma S hozzám tartozni lehetett hited, Kinek mulását nem szabad, hogy lássák, Kinek én úgy adtam az ölelést, Hogy neki is öröme teljék benne, Ki előttem kis kérdőjel vala S csak a jöttömmel lett beteljesedve. Lezörögsz-e, mint rég-hervadt virág Rég-pihenő imakönyvből kihullva, Vagy futkározva rongyig-cipeled Vett nimbuszod, e zsarnok, bús igát S, mely végre méltó nőjéért rebeg, Magamimádó önmagam imáját? Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg, Csillag-sorsomba ne véljen fonódni S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak: Általam vagy, mert meg én láttalak S régen nem vagy, mert már régen nem látlak. Ady Endre - Elbocsátó szép üzenet (Bitskey Tibor) Link ŐRIZEM A SZEMED /1916/ Már vénülő kezemmel Fogom meg a kezedet, Már vénülő szememmel Őrizem a szemedet. Világok pusztulásán Ősi vad, kit rettenet Űz, érkeztem meg hozzád S várok riadtan veled. Már vénülő kezemmel Fogom meg a kezedet, Már vénülő szememmel Őrizem a szemedet. Nem tudom, miért, meddig Maradok meg még neked, De a kezedet fogom S őrizem a szemedet. Latinovits Zoltán - Ady Endre: Őrizem a szemed Link NÉZZ, DRÁGÁM, KINCSEIMRE /1917/ Nézz, Drágám, kincseimre, Lázáros, szomorú nincseimre, Nézz egy hű, igaz élet sorsára S őszülő tincseimre. Nem mentem erre-arra, Búsan büszke voltam a magyarra S ezért is, hajh, sokszor kerültem Sok hajhra, jajra, bajra. Jó voltam szerelemben: Egy Isten sem gondolhatná szebben, Ahogy én gyermekül elgondoltam S nézz lázban, vérben, sebben. Ha te nem jöttél vóna, Ma már tán panaszló szám se szólna S gúnyolói hivő életeknek Raknak a koporsóba. Nézz, Drágám, rám szeretve, Téged találtalak menekedve S ha van még kedv ez aljas világban: Te vagy a szívem kedve. Nézz, Drágám, kincseimre, Lázáros, szomorú nincseimre S legyenek neked sötétek, ifjak: Őszülő tincseimre. Ady Endre: Nézz, Drágám, kincseimre /Latinovits Zoltán/ Link VALLOMÁS A SZERELEMRŐL Hetedhét országban Nem találtam mását, Szeretem szép, beteg, Csengő kacagását, De nagyon szeretem. Szeretem, hogy elbújt. Erős, nagy voltomban, Szeretem hibáit Jóságánál jobban, De nagyon szeretem. Szeretem fölséges Voltomat e nászban S fényes biztonságom Valakiben, másban, De nagyon szeretem.

0 komment , kategória: Ady Endre

Ne nézz hátra...

2015-05-07 22:30:09, csütörtök

	NE NÉZZ HÁTRA... Ne nézz hátra, nézz előre! Ne kutasd a múltat, gondolj a jövőre! Örülj a mának s várd a holnapot! Minden percét ajándékba kaphatod. A múlt már nincs Veled, De a jövődet Te tervezed! Ami rossz volt feledd gyorsan el! A jót szívedben zárod el. A jövő lehet szép s csodás, Csak nézd az Élet szebbik oldalát! Keresd a nap melegét! Még ha érzed is a tél hideg szelét. Tél után tavasz, majd nyár jön, Az öröm is ott áll a küszöbön. Csak észre kell venni, meg kell ragadni! Sajátodévá kell tenni! Mindegy milyen piciny, Tanulj meg örülni! Használj ki minden pillanatot! S legyen boldog minden napod! Élned Kell Link

0 komment , kategória: Lelkem szirmai

Magyar kisfiú a világ legszebbje

2015-05-07 20:45:43, csütörtök

	MAGYAR KISFIÚ A VILÁG LEGSZEBBJE A 9 éves Szekeres Rolandot választották a világ legjobb kifutó és fotómodelljének Törökországban. Néhány napja rendezték meg Törökországban a Festival Model and Talent World nevű nemzetközileg is rangosnak számító világméretű gyermekmodell versenyt, amelyen 15 ország képviseltette magát. Az öt napos versenyen a gyermekeknek különböző feladatokat kellett megoldaniuk, esténként pedig a kifutón is bizonyítaniuk kellett. A Sztárcsemete Hungary szervezésében kiutazott magyar indulók ügyesen helytálltak és komoly sikereket értek el. Fiú kategóriában a 9 éves Szekeres Roland Grand Prix Supreme címet kapott, ezzel ő lett a világ legjobb kifutó és fotómodellje 2015-ben. Rajta kívül Kohári Sára, Tóth János, Taricska Luca, Taricska Viktor és Menyhárt Mia képviselték Magyarországot. A mostani eredmény is azt bizonyítja, hogy a nemzetközi mezőnyben kiemelkedően erősek a magyar kisfiúk. Roland előtt idén januárban Kovács Tamás Péter lett első helyezést ért el Moszkvában, tavaly pedig Császár Patrik ért el komoly sikereket. Kislányok közül januárban Kovács Lili hozott haza Grand Prixet Moszkvából. Forrás: http://www.eletforma.hu/

0 komment , kategória: Szépek szépei

Goethe: Versek - Válogatás

2015-05-06 20:00:51, szerda

	GOETHE: VERSEK - Válogatás Goethe költeményei Link Johann Wolfgang von Goethe (Frankfurt am Main, 1749. augusztus 28. - Weimar, 1832. március 22.) német író, költő, grafikus, művészetteoretikus, természettudós, jogász és politikus. Goethe a német kultúra egyik legkiemelkedőbb alakja. Az irodalom szinte valamennyi műfajában jelentős művet hagyott hátra. Színházat hozott létre, folyóiratot szerkesztett, érdekelte a régészet, a képzőművészet, sőt még a weimari herceg, titkos tanácsosa is volt. A német irodalom egyik klasszikusa, a világirodalom egyik legnagyobb költője. A líra, a dráma és az epika műfajában egyaránt remekművek sorát alkotta. BOLDOGSÁG ÉS ÁLOM Láthattál álmaidban gyakran: oltár elé veled haladtam, te asszony voltál, én urad, míg én ébredve, őrizetlen órákon szádról gyűjtögettem a számlálatlan csókokat. A tiszta öröm hordozója, mit átéltünk, pár gazdag óra, tűnő gyönyörként száll tova. Mit ér az élvezet, ha szádon a legforróbb csók is csak álom, s minden öröm a csók maga? A boldogságot nem lehet, ajándékba kapni Egyetlen titka van: adni, mindig csak adni, Jó szót, bátorítást, mosolyt, hitet, És sok-sok önzetlen, tiszta szeretetet. Megfogom kezedet, s megígérem neked Hogy az élet útján végig elkísérlek, Boldogok leszünk majd Mert hisz én is szeretlek Amíg szívem dobogni fog Hozzád mindig hű leszek. Oly sok szépet ígértünk egymásnak Forrón lángol szerelmünk tüze Ha mindig ily szép lenne az élet Nem is lenne, szükség esküre Legyen bármily hosszú is az élet Sírig tartó boldogságot ad, S bátran nézhetsz az emberek szemébe Mindaddig, míg betartod szavad! (Goethe ) /Citátum: A magyar weben az idézet Johann Wolfgang von Goethe nevével híresült el, a bölcsesség eredeti német vagy angol nyelvű verzióját azonban nem sikerült felkutatnunk. A fentiek alapján úgy gondoljuk, a mára közismertté vált gondolat írója egy ismeretlen magyar szerző./ EZER ALAKBA REJTŐZHETSZ Ezer alakba rejtőzhetsz előttem, Csupa- Kedvesség, látom, mind te vagy; futhatsz, csodák varázsfátylába szőtten, s Csupa-Jelen, látom, hogy merre vagy. A karcsu ciprus ifju erejében, Csupa-Szépség, felismerlek: te vagy; a folyam zsongó hullámtengerében, Csupa- Hízelgés, ott is csak te vagy. Ha a szökellő vízsugár kibomlik, Csupa-Játék, nekem az is te vagy; a felhőben, amely épülve omlik, te Csupa- Tánc, téged látlak: te vagy. Rét szőnyegében ragyogó virágok: te Csupa-Csillag, nekem mind te vagy: hol ezerkaru repkényt kúszni látok, ó Csupa - Ölelés, ott is te vagy. Mikor hajnal gyúl rőten a hegyekre, Csupa-Vidámság, köszöntlek: te vagy; a tiszta ég szent legét belehellve, Csupa- Szív- Üdve, italom te vagy. Tudásomnak, ha gondolom, ha érzem, Csupa- Bölcsesség, forrása te vagy; és mikor Allah száz nevét idézem, minden nevének visszhangja te vagy. Johann Wolgang Goethe - Ezer alakba... Link ÉLETSZABÁLY Ha egy szép élet vágyát őrzöd, a múlttal nem szabad törődnöd, s mindig úgy tégy ha veszteség ér, minthogyha újjászülten élnél; Mit akar?- kérdd meg minden naptól és minden nap felel majd akkor; Tetteidnek tudjál örülni, más tetteit tudd megbecsülni; főként ne gyűlölj egy embert se, s a többit hagyd az Úristenre. A KEDVES KÖZELLÉTE Rád gondolok, ha nap fényét füröszti a tengerár; rád gondolok, forrás vizét ha festi a holdsugár. Téged látlak, ha szél porozza távol az útakat; s éjjel, ha ing a kis palló a vándor lába alatt. Téged hallak, ha tompán zúg a hullám és partra döng; a ligetben ha néma csend borúl rám, téged köszönt. Lelkünk egymástól bármi messze válva összetalál. A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára. Ó, jössz-e már! Johann Wolfgang Goethe: A kedves közelléte Link A KIS VIRÁG Árnyékos erdőn Bolyongtam én, Sötétzöld sátor Borult felém. Egy kis virágot Találtam ott, Amely csillagként Világított. Utánanyúltam, De kérve kért: "Ne ölj meg! Nagy kár Egy életért!" Gyökérrel együtt Kivettem őt, Elültetém a Házunk előtt. Kertünk csendjében Lel most hazát, S virulni fog még Sok éven át. Fordította.: Dsida Jenő /lásd még Talált kincs/ A KIVÁLASZTOTTHOZ Kéz a kézben, ajk az ajkon, kedves lányka, hű legyél. Zátonyok közt kell suhanjon párod még, de célhoz ér; és ha csónakját kikötve vihar múltán rád akad, verje meg az ég örökre, hogyha nem veled marad. Aki bátran vág a célnak, félig el is érte már, az éjtől a gyáva fél csak, ragyog a csillagsugár. Melletted lustán heverve gondok ülnék lelkemet, míg itt messze, nagy sietve érted mindent megteszek. Már a völgyet megtaláltam, ahová együtt megyünk, hol a folyó vize lágyan siklik, ha a nap letűnt. Nyárfák állongnak a réten, bükkfa, cserjés árnyat ad, és a liget rejtekében tán egy kunyhó is akad. KORAI KIKELET Kikelet, itt vagy? Ilyen korán? Újra vidíthat fény, sürü árny? Völgy, liget? Ó, hogy csörg a patak! Ezek a dombok? Ez az a pad? Ég tüze! friss kék! Bérc, ragyogó! Hal nyüzsög ismét: arany a tó. Lomb köze tarka szárnysuhogás: mennyei kardal zeng, fuvoláz. Nyílik a bimbó a nap elé, zümmög a ringó szirmon a méh. Mozdulat, illat kél, remegő, izgat és altat a levegő. Újra - mi lobban? Rezzen a szél, s bár a bokorban máris alél, láng üti, boldog tűz a szívem: Oszd meg e sok jót, Múzsa, velem! Tegnap még sírtam, s ma nevetek? Húgaim, itt van, akit szeretek! KORA TAVASZ Oh gyönyör napjai, Nincs-e korán, Rügyet fakasztani Bokron és fán? Telnek a friss erek, Duzzad a báj. Reád sem ismerek, Tegnapi táj! Kéklik a magasból Ég, bájoló, Aranyos halaktól Hemzseg a tó. Tarkáló szép sereg Szárnya suhog - Mennyei énekek, Földi dalok! Új termő kedv ered Mind fölfelé, S szíva dús nedveket Zümmög a méh. Halkan buzog, dagad A levegő, Enyhítő mozdulat, Szenderitő. Éles szellőcske sem Késik soká, De elbú hirtelen Bokor alá. Majd megtér, hűteni Hő kebelem... Tegnapról mára mi Történt velem? Rózsák, köny-nedvesen Már sejtitek? Megjött a kedvesem, Testvéretek! (1801.) MÁJUSI DAL A nagy természet Miként ragyog. A nap mi fényt vet! Mily illatok! Föld, ág rakodtan Szines virággal, Minden bokorban Ezer madárdal. Ezer kiáltás Visszhangra vár: ,,Ó, föld, ó áldás, Ó, napsugár!" MINTHA... Mintha a tested lennék úgy érezz mintha egy válasz lennék úgy kérdezz mintha az utad lennék úgy kövess mintha már tiéd lennék úgy szeress mintha a szavam lennél úgy beszélj mintha csak igaz lennél úgy is élj mintha csak napom lennél úgy égess mintha az élet lennél úgy éltess színes széles a csend ha itt vagy csend velem mintha a vágyad lennék úgy higgy bennem mintha egy dallam lennék hallgass engem mintha csak véred lennék éltesselek mintha csak benned élnék érezzelek színes a csend nézd én már majdne, elfeledtem hinni s újra érzem hinni lehet hinnék neked mindenki azzá lesz amivé tette a szeretet és a gyűlölet megváltottál itt vagy velem újra nekem nézd, én már majdnem elfeledtem sírni s újra érzem könnyem meleg könnyed meleg Te hoztad el mindenki vére piros mégis mindenki más és másképp szeret Te így tudtál RÁD GONDOLOK Rád gondolok, ha nap fényét füröszti a tengerár; rád gondolok, forrás vizét ha festi a holdsugár. Téged látlak, ha szél porozza távol az utakat; s éjjel, ha ing a kis palló a vándor lába alatt. Téged hallak, ha tompán zúg a hullám és partra döng; a ligetben, ha néma csend borul rám, téged köszönt. Lelkünk egymástól bármily messze válva összetalál. A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára. Oh, jössz-e már?! Szabó Lőrinc fordítása SZERELMES MINDEN ALAKBAN Bár volnék fürge hal, mely táncol és nyilall. Ülnél a horognál, engemet kifognál. Bár volnék fürge hal, mely táncol és nyilall. Bár volnék drága ló, kisasszonynak való. Vagy hintód, mely ölében útra vinne szépen. Bár volnék drága ló, kisasszonynak való. Bár volnék én arany, szolgád untalan. Kiadnál s mindig újra visszatérnék gurulva. Bár volnék én arany, szolgád untalan. Volnék hű, szüntelen, s újulna kedvesem. Igéretem kötözne, otthon ülnék örökre. Volnék hű, szüntelen, s újulna kedvesem. Bár volnék öreg, ráncos és hideg, bármit megtagadnál, az se volna baj már. Bár volnék öreg, ráncos és hideg. Bár volnék majom, mókás, víg nagyon, fájna valami néha: elűzné azt a tréfa. Bár volnék majom, mókás, víg nagyon. Volnék bárány szelíd, oroszlán, büszke szív, hiúz-szemmel figyelnék, szereznék róka-elmét. Volnék bárány szelíd, oroszlán, büszke szív. Volnék bármilyen, tiéd volnék, szívem, királyi adománnyal adnám magam által. Volnék bármilyen, tiéd volnék, szívem. De én csak én vagyok, vedd, amit adhatok! És ha tán kevesled, fess magadnak te szebbet. Mert én csak én vagyok, vedd, amit adhatok. TALÁLT KINCS Jártam az erdőt, csak így magam, könnyű bolyongás vitt céltalan. Egy kis virág nyílt az útfelen, mint csillag égett, mint drága szem. Már nyúltam érte, de suttogott: Ha leszakítasz, elhervadok! Erre tövestől kivettem őt, virulj kertemben házam előtt! Ott jól beástam gyökereit: egész bokor már és úgy virít! Ford.: Szabó Lőrinc TE AZÉRT SZÜLETTÉL Te azért születtél, hogy szeressenek Én azért születtem, hogy téged szeresselek, Tiéd volt a szív tavaszán nyílott első érzelem, az utolsó dobbanás is a tiéd lesz kedvesem. Te azért születtél, hogy szeressenek Én azért születtem, hogy téged szeresselek. S csak annyit ér az életem, amennyi boldogságot adsz te nekem. Azt adom, mi legnagyobb - a szívemet, mely útra kelt és felkutatta tiedet. Rejts el, őrizz, éltess engem kedvesem Én veled leszek Te leszel a mindenem. A TÜNDÉRKIRÁLY Ki vágtat éjen s viharon át? Egy férfi, lován viszi kisfiát. Úgy védi, takarja: ne vágja a szél, átfogja a karját: ne érje veszély. ,,Fiam, miért bújsz így hozzám? Mi bánt?" - Nem látod, apám, a Tündérkirályt? Fején korona, palástja leng...' ,,Fiam, ott csak egy ködfolt dereng." ,,Szép gyermekem, gyere, indulj velem: Sok tarka virág nyílik a rétemen. Tudok csuda szép játékokat ám s ad rád aranyos ruhákat anyám." - Nem hallod, apám, a halk szavakat? A Tündérkirály hív, suttog, csalogat...' ,,Fiacskám, csendbe maradj,- ne félj: a száraz lomb közt zizzen a szél." ,,Szép gyermekem, jöjj velem, azt akarom: meg ládd: lányaim várnak nagyon, - táncolnak is ők, ha a hold ide süt, s majd álomba ringat gyönge kezük." - Hát nem látod... ott- nem látod, apám: a tündérlányok már várnak reám. -' ,,Fiam, fiam, én jól látom: amott a nedves fűzfák törzse ragyog." ,,Úgy tetszel nékem, te drága gyerek! Mondd: jössz-e velem, vagy elvigyelek?" - Édesapám, ne hagyj... ne - megállj: megragad- elvisz a Tündérkirály...' Megborzad a férfi, hajszolja lovát. Fel, felnyög a gyermek, s ő nyargal tovább, megérkezik, teste- lelke sajog: ölében a kisfiú már halott. Goethe: Tündérkirály Link Azt adom, mi legnagyobb: a szívemet, mely útra kelt és felkutatta a tied. Rejts el, őrizz, éltess engem kedvesem. Én veled leszek, te leszel a mindenem. (Goethe) S idő állj meg egy pillanatra S ti rohanó percek várjatok, Amíg ők ketten esküt tesznek, Hogy egymáshoz örökké hűek lesznek, Csak addig várjatok! (Johann Wolfgang Goethe) Te vagy az egyetlen a Földön akiért mindent megteszek, Veled az életem töltöm, Nem csak múló perceket. Nem ígérek kincset, csillagot, Csak hű szívet adhatok, Érzem, másé nem lehetsz, Én is csak a Tiéd, Ha igazán szeretsz! (Johann Wolfgang Goethe) ''Az élet egy angolkeringő, mit eltáncolsz a sírig. Sorsod csupán attól függ, hogy kivel táncolod végig!'' (Goethe) Megjegyzés: Az idézetet a Citátum törölte, mert valószínűleg nem hozható összefüggésbe Goethével, legalábbis az angol és német nyelvű oldalak szerint. . . . . . .

0 komment , kategória: Goethe