Belépés
azenujsagom.blog.xfree.hu
Az én újságom 1956-ról - tedd meg életed érettünk - Simon Zsuzsanna
1966.02.24
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     2/4 oldal   Bejegyzések száma: 37 
Posztumusz lett Acsalag díszpolgára
  2016-07-27 03:38:31, szerda
 
  Három nappal kitüntetése előtt halt meg

Díszpolgárt avattak a hétvégén ( 07.16.) az acsalagiak. A kitüntetett azonban már csak odaföntről nézhette az őt ünneplő falubelieket. Dr. Nagy Miklós vegyészmérnök, helytörténeti kutató, festő három nappal a rendezvény előtt elhunyt.

Dr. Nagy Miklós óvári gazdászhallgató 1956-ban hagyta el Magyarországot, Németországban telepedett le. Ám azóta nem volt olyan nap, hogy ne gondolt volna szeretett szülőfalujára, Acsalagra. Az otthoniak mindig szívesen látták és szeretettel várták haza. Szombaton is készültek érkezésére, nagy tisztelettel, díszpolgári oklevéllel. Dr. Nagy Miklós azonban nem érkezett meg. Fényképét fekete gyászszalaggal tették ki az emelvényen, kitüntetése mellé. Három nappal korábban ugyanis elhunyt. Nemcsak családját, hanem faluját és a Rábaközt is nagy veszteség érte halálával. 80 éves volt.

Dr. Nagy Miklós nyugdíjas vegyészmérnök fáradhatatlanul kutatta községe történelmét. Eredményeit számos kiadványban örökítette meg. ,,Acsalagot mindig magammal hordom a szívemben" - mondogatta. Amikor csak tehette, hazautazott acsalagi otthonába. Közben választott hazája lakóit is megismertette a magyar sorssal, a magyarokkal. Közreműködésével lett testvérvárosa Csornának a német település, dr. Nagy Miklós lakóhelye, Sinzing. Mint szemtanú feldolgozta az 1956-os mosonmagyaróvári eseményeket, emléket állítva az áldozatoknak. Az október 26-i sortűzben ő is megsebesült, a történteket ecsetjével örökítette meg.
Mert dr. Nagy Miklós elismert festő is volt. A Kisalföldön leginkább mint templomfestőt ismerik, hiszen a térség közel kétszáz templomát vitte vászonra. Dr. Nagy Miklós helytörténész, kutató, festő, a helyi közélet aktív szereplője örökre szólót, maradandót alkotott a Rábaközben. Számos kitüntetéssel ismerték el fáradozását, de legbüszkébb mindig az emberek szeretetére volt. Nagyon készült a hétvégi, acsalagi falunapra, ahol őt ünnepelték volna földijei.

A képviselő-testület úgy döntött, hogy az idei díszpolgári címet dr. Nagy Miklósnak adományozza. Amikor értesítettem a hírről, azt mondta: "Most kicsit zavarban vagyok, mert nem is tudom, megérdemlem-e ezt a magas kitüntetést." Pedig dehogynem érdemelte meg. Bár messze került szülőfalujától, nagyon sokat tett a közösségért. Bízom benne, hogy Miklós érezte a falubeliek szeretetét és megbecsülését. Ő soha nem szakadt el tőlünk, mindig is közénk tartozott. Ahogy most, halála után is megőrizzük emlékét - emlékezett Szilágyi Andrásné, Acsalag polgármestere.

kisalfold.hu
2016.07.19.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Elbeszélem 9-10.
  2016-07-26 04:12:41, kedd
 
  9. Petike

1956.karácsonyán a Jézuska egy igazi kisdedet küldött nekünk, amikor apám a Fertő - csatorna zsilipjénél felállított nádkunyhóban egy pólyában fekvő, magára hagyott kisbabára bukkant.
Kabátja melegébe tette s igyekezett vele a falu végén álló szerény kis házunkba. Anyám, aki nemrég vesztette el az éppen megszületett kisöcsémet, nem akart hinni a szemének, amikor apám kibugyolálta a kicsit.
Engem tüzelőért ugrasztottak, anyám meg tejet melegített, hogy a fűtött szobában lassan eszmélni kezdő gyermeknek enni adjon. A felnyíló szemek csodálatos kéksége szegény anyámat még inkább az angyallá lett kisfiát láttatta vele. Még apám is megrendülten nézte a szőke, fürtös hajú, bájos arcocskát, ahogy rámosolygott.Mire behoztam a kosár fát, a szüleim már elővették a bölcsőt, amiben nemrég még az én testvérkém ringott s az ő kisruháiba átöltöztetett gyermek békésen szunyókált a duruzsoló tűz melegében.
Másnap apám visszament a kunyhóhoz, de semmit nem talált. A leesett hó, ha lett is volna bármiféle nyom, elfedte a kutató szem elől. Aztán betért a kocsmába, ahol csak azt tudták, hogy indult egy kisebb menekülőcsoport előző este, de hogy kikből állt, azt nem tudták megmondani.
Így nálunk maradt Petike. Igen, Petike, mert anyám a kis jövevényt, önkéntelenül is így nevezte el, az ő visszatért Petikéjének.

A téli hónapok gyorsan teltek. Petike szépen gyarapodott, fogacskái kibújásából anyám azt következtette, hogy féléves korú lehet. A hó és a jég rohamosan olvadt a földekről, vizekről. S már a Nap is menésre késztette apámat a nádashoz, csatornához. Márciusban, ugyanott, ahol Petikét találta decemberben, most a csatorna zsilipjénél a vízben egy fiatal nő hulláját pillantotta meg. Kampós botjával kihúzta, majd segítségért ment. A visszaérkező falubeliek egy talicskára emelték és bevitték a faluba. A hivatalos vizsgálat során a ruházatán kívül nem találtak nála semmit. Temetésére engedélyt kaptak, s apámék gondoskodtak is erről. Ők biztosak voltak abban, hogy Petike édesanyja lehetett ez a szerencsétlen sorsú, vízbe fulladt nő. Mivel nem volt tovább merre kutakodni, anyám örökbe akarta fogadni a kisfiút. Hosszas hivatali intézkedések után meglett a papír, s nekem újra lett testvérem.

Az évek csendben, békességben teltek, s mikor Petikéből, Péter lett, anyám elmesélte neki megtalálásának történetét, s megmutatta anyja sírját is. Péter megrendülten hallgatta,
de beletörődött sorsába és hálásan köszönte anyámék gondoskodását. Engem ugyanúgy testvérként szeretett tovább, s szeret, mind a mai napig.


10. A három munkatárs

A három munkatárs évek óta figyelte és jegyzetelte, hogy a gyárból kiket és mikor vittek el az ,,óvári borzalmak házába" kihallgatni, megverni. Sejtették, hogy valaki/valakik jelentenek a gyáriakról helyben is. A besúgás egyértelmű volt, a bevittek elbeszélték nekik a velük történteket.
1956. október 26-án az ipartelepi laktanyából kilőtt sortűz után a három munkatárs is benne volt abban a csoportban, amelyik benyomult az udvarra. Ők azonban egyenest az épületbe mentek, hogy felkutassák azt a helyiséget, ahol az úgynevezett operatív anyagokat őrizték.
Helyiségről-helyiségre jártak, mikor az egyikbe benyitva egy hatalmas páncélszekrényt pillantottak meg. A bent tartózkodó ügyeletes írnokkal azonnal kinyittatták, őt magát meg kizavarták a szobából.
Kapkodva kezdték a rengeteg dossziét kipakolni. Hamarosan kezükbe akadtak a helyi gyárak, üzemek, intézmények, iskolák nevét tartalmazó mappák.

Először csak a saját gyáruk iratgyűjtőjét akarták elhozni, de aztán meggondolták magukat és kabátjuk alá rejtettek még annyit, amennyit csak bírtak.Már hallották a lépcsőn döngő lépteket, mikor kiléptek az ajtón. A másik irányba indultak el és a hátsó lépcsőn sikerült kijutniuk az udvarra, onnan pedig a nyitott kapun át szétválva rohantak a megbeszélt találkahelyre.
Mikor újra együtt voltak, elővették a dossziékat. Összesen tizennyolc irattartót hoztak el. Köztük volt az ő gyáruké, de mellette még háromé, különböző iskoláké, a kórházé, de még a tanácsházáé is. Tudták, hogy nagyon veszélyes dolgot műveltek, de azt is, hogy a gyűjtők olyan adatokat tartalmaznak, melyekből kiderül, hogy kik azok a személyek, akik munkatársaikat, de most már a város sok-sok lakóját megfigyelik, besúgják, megveretik.
Elsőként a gyáruk összefűzött dossziéját bontották fel. A lapokon nevek és fedőnevek hosszú sorokban. A rubrikák között a besúgók beosztása, lakóhelyük, beszervezésük ideje, jelentéstételük módja, rendszeressége. A névsorok után sorakoztak maguk a jelentések és az arra hozott intézkedések.Egyik döbbenetből a másikba estek, ahogy beazonosították az egyes neveket. Volt köztük barát, barátnő, sporttárs, de szomszéd és irodista, meg portás, sőt mérnök is.

Mire végigolvasták a dossziét, első dührohamukat mérhetetlen csalódás, majd szomorúság váltotta fel. Most mit tegyenek? Abban egyeztek meg, hogy egyenlőre elássák itt a rejtekhelyen mindet s majd meglátják mit hoz a jövő.
De a jövő a forradalom leverését hozta és a megtorlásokat.
Akkor elhatározták, hogy elégetnek minden mappát, minden feljegyzést. Szerencséjük volt a megsemmisítéssel, mert a másnapján már mindhármuknál házkutatást tartottak, de nem találtak semmit, ők pedig hallgattak.

Titkukat mindvégig megőrizték, de munkahelyük besúgóinak nevét sohasem felejtették el.




 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Új helytörténet születik?
  2016-07-25 04:52:15, hétfő
 
  Olvasom, a csak nevében régi, havi közéleti lapunkat, a Mosonvármegyét. Benne Mosonmagyaróvár helytörténetével kapcsolatos blődségeket is. Vajon a cikkíró miért nem veszi a fáradtságot, hogy kézbe vegyen egy városi útikönyvet, hogy hibátlanul írjon? Vagy új helytörténet születik?
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Ötvenhatos kor - képek kétezerért
  2016-07-24 01:52:53, vasárnap
 
  Csütörtökön a győri vasútállomáson kétezer forintért árulták a Magyar Távirati Iroda 2006-ban, a forradalom 50. évfordulójára kiadott Kor-képek 1956 című 368 oldalas reprezentatív fotóalbumot, melyet Féner Tamás szerkesztett. " A kötet időhorizontja a teljes 1956-os év: az album nemcsak a forradalom napjaiban készült fotókat, hanem a forradalmat megelőző hónapok történéseit rögzítő fényképeket, illetve a forradalom leverése utáni időszakból fellelhető sajtófotókat is tartalmazza."

Az 1956.mti.hu oldalon így írnak a könyvről:

" Kor-Képek 1956

Megjelent a Magyar Távirati Iroda Kor-képek címmel, 2004-ben indított fényképalbum-sorozatának harmadik kötete.

A sorozat felvállalt célja az, hogy évről évre folyamatosan és kronologikusan átfogó válogatást adjon közre a Magyarországra vonatkozó digitalizált történelmi fotók legjavából. A sorozatnyitó Kor-képek 1945-1947 albumot tavaly az 1938-1945-ös korszakot átfogó kötet követte, s idén magától értetődően esett a választás az 1956-os évre, a XX. századi magyar történelem egyik legdicsőségesebb, s egyben legtragikusabb évére. Az ötvenedik évfordulón a nemzeti hírügynökség e fotóalbum kiadásával is tisztelegni kíván a forradalom emléke előtt - írja a kötet előszavában Vince Mátyás, az MTI elnöke.
A mostani, harmadik kötet időhorizontja a teljes 1956-os év: az album nemcsak a forradalom napjaiban készült fotókat, hanem a forradalmat megelőző hónapok történéseit rögzítő fényképeket, illetve a forradalom leverése utáni időszakból fellelhető sajtófotókat is tartalmazza.

A kötet fotóanyagát áttekintve sokaknak támadhat hiányérzete - én is közéjük tartozom". S ez nem a válogatás hibája, hanem abból a szomorú tényből fakad, hogy a forradalom idején készült fotók jelentős része eltűnt, megsemmisült. A Magyar Távirati Iroda archívumából például - valószínűsíthetően 1957 elején - a Belügyminisztérium szinte a teljes 56-os negatív-állományt elvitte, s ennek az anyagnak azóta sem tudunk nyomára bukkanni.
Alig van képi dokumentációja annak a néhány napnak, a november 4. és november közepe közötti időszaknak, amikor a hatalmas szovjet túlerővel szemben a felkelők felvették a harcot, s ameddig tudták, tartották állásaikat. De nincsenek képek a magyarok deportálásáról a Szovjetunióba, rettenetesen kevés a megmaradt fotó a forradalom fővároson kívüli eseményeiről, s néhány kivétellel nem bukkantunk olyan fényképekre sem, amelyek a Nagy Imre köré tömörült csoport jeles személyiségeit, akiket az 1958-es perben halálra vagy hosszú börtönbüntetésre ítéltek - Gimes Miklóst, Szilágyi Sándort, Donáth Ferencet, Jánosi Ferencet vagy Vásárhelyi Miklóst - örökítenék meg a forradalom napjaiban.

Az érdeklődő külföldi olvasóra gondolva az MTI idén is lefordította angolra és németre a képaláírásokat, valamint az előszót, továbbá Rainer M. János a korszak megértését segítő történészi bevezetőjét.
A Kor-Képek 1956 főszerkesztője Féner Tamás, a korszakot felnőtt fejjel megélt fotóművész. A korábbiakhoz hasonlóan nívós kivitelű kötet kiadását az 1956-os Emlékévet Előkészítő Bizottság anyagilag is támogatta.

A könyv ára (az áfát tartalmazza): 6900 Ft "

Megj.: Ez, a most rendkívül kedvező áron megvásárolt könyv gyűjteményem egyik kiemelkedő dokumentumértékkel bíró darabja lett, mert Győrről és Sopronról is mutat (számomra) új képeket.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Paulikovics Iván, szobrászművész
  2016-07-23 05:01:50, szombat
 
  A héten megtekintett komáromi '56-os szobor (2006) alkotója Paulikovics Iván (1953) szobrászművész. Nekünk, mosonmagyaróváriaknak is van a művésztől alkotásunk, méghozzá a Habsburg Frigyes ( 2006). Ez egy ,,közhasznú" szobor a városunkban, mert a szobrász Frigyes főherceget (1856-1936) egy padon ülve helyezte el, aki mellé le lehet ülni és akár úgy fotózkodni. Szeretik is az emberek. Tegnap mikor arra jártam akkor is épp egy házaspár fényképezkedett ,,vele". Sajnos, még hasonló ,,hasznosítás" sem mondható el a komáromi alkotására, mert a város magát az ötvenhatos megemlékezését sem az 1956-os szabadságharcosánál tartja. Legalábbis 2010-től biztosan nem.
A mi megyénkben ( Győr- Moson-Sopron) egyébként a művésznek még Győrben is van szobra, méghozzá A csónakos, amit szintén szeretnek az emberek ,,használni". Főleg a gyerekes szülők, akik beültetik őket a csónakba.

Én örülök, hogy van és láthattam is a komáromi '56-os szabadságharcos szobrát, mely szerintem egyedülálló az országban, de szomorú vagyok, hogy ilyen méltatlan sorsra jutott.

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Az 1956-os szabadságharcos
  2016-07-22 06:09:06, péntek
 
  Tegnap Komáromban jártunk. Felfedeztük magunknak a várost mindkét ( Magyarország és Szlovákia) oldalon. Mindenkinek szívből tudom ajánlani a települést. Nemcsak a monostori erődöt, hanem a különböző múzeumokat, az árnyas ligeteket, parkokat és az ötvenhatos emlékhelyeket is. A Képtáramba ( Komárom) a Jókai ligetben található, az 1956-os szabadságharcos című szoborról készített fotóimat töltöttem fel. (A szoborról a 07.17-ei blogbejegyzésemben már írtam.)
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Ma megláthatom
  2016-07-21 05:30:08, csütörtök
 
  Régi tervem találkozni Komárom 1956-os szabadságharcosával. Egy molotov - koktélt hajító fiatal férfit ábrázoló szoborral. Ma megláthatom.  
 
0 komment , kategória:  Általános  
1956 emlékezete az Aranyporban
  2016-07-20 03:50:39, szerda
 
  Az Aranypor, egy térségi irodalmi periodika (Mosoni-síkság, Hanság, Szigetköz), melynek
a IX. évfolyam 2. számában (2016. nyár-ősz) az 1956 -os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára is emlékeznek.

Az Emlékév tiszteletére három oldalra verseket és prózai írásokat válogattak:

1956 emlékezete

Devecseri Gábor: Kis levél - határozó
Móser Zoltán fotógrafikája alá/fölé

L. Burda Zsuzsanna: Osli, Alkonyat

Nády Mária: Valami, Stigma, Ködben

Reisinger Attila: A laktanyánál (Részlet a készülő regényből)

Borosné Nagy Mária: A szabadság édes íze (Részlet ,,Az én 56-om"- című készülő regényből)

A lapot kiadja:a Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület és a Baráti Kör Újrónafőért Egyesület
Felelős kiadó:Nagy Sándor
Főszerkesztő:Szekeres Mária
Szerkesztők:L. Burda Zsuzsanna, Mészely József, Szőcs Beáta

A lap letölthető a www.movarkultura.hu weboldalról.


 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Elbeszélem 8.
  2016-07-19 03:19:44, kedd
 
  Nincs több remény

1956-ban én is benne voltam abban a kétszázezerben, akik a forradalom leverése után elhagyták Magyarországot. Az osztrák lágerek hosszú hónapjai után örültem, hogy a legtávolabb levő országba kerültem. Fiatal, erős férfiként bírtam a különleges körülményeket és a nehéz munkákat is. Hazaírni nem mertem, féltettem Anyámat, nehogy rajta bosszulják meg fia ötvenhatos mosonmagyaróvári szerepét.

Az évtizedek elteltek. 1989-ben úgy tűnt, szabaddá válik az út hazafelé, de én nem bíztam a változásban. Amikor azonban hozzám is eljutott a híre annak, hogy Mosonmagyaróváron '56-os emlékművet akarnak állítani a sortűzben hősi halált halt áldozatok emlékére, akkor kezdtem egy kicsit reménykedni. De nem sokáig tartott ez a remény. Mikor olvastam, hogy az emlékmű állítására íródott kötelezettségvállalásban a forradalmat leverő, százakat kivégző, meggyilkoló, tízezreket börtönbe vető kádári hatalom pártja is szerepel, akkor tudtam, hogy itt semmi nem fog változni. S az azóta eltelt újabb évtizedek ezt igazolták is. Az emlékmű ugyan megvalósult, de a sortüzet lövető Dudás békében kimúlhatott, a sokat tervezett ötvenhatos múzeum nem valósult meg, de még csak egy méltó ötvenhatos emlékkönyv sem készült soha.

Nincs több remény. Már nem akarok hazajönni. Emlékeimet magammal viszem a sírba.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Ötvenhat nyáron Vácon
  2016-07-18 05:10:13, hétfő
 
  Július 21-én szerdán 19 órakor Vácon szabadtéri fotódokumentum - kiállítás nyílik Vác '56 címmel a Konstantin téren és a Váci Fegyháznál. Megtekinthető lesz egészen 2017. április 30-ig. A kiállítást a Váci Levéltár rendezte, támogató az Emlékév Bizottság volt.

Erről eszembe jutott a mosonmagyaróváriak szabadtéri ötlete, vajon pályáztak-e rá? Egyáltalán, hogy állnak az általam is ismert beadott pályázataik az Emlékév Bizottságnál?

A Gyásztér bevezető útjainak a térkövezésére írt pályázatuk (egyenlőre) nincs a nyertesek között. Azt nem tudom, hogy addig kigazolják-e vagy hagyják az egész útvonalat elenyészni.

Viszont a nyertesek között van a Hansági Múzeum ötvenhatos fotókönyv pályázata.

S természetesen a Flesch Központ ötvenhatos művészeti pályázata, kiállítása is, amire különben rekordszámú, száztizenegy jelentkező adta be a regisztrációs lapját.

De ha már egyszer el kezdtem nézni a nyertes pályázókat, akkor azt is leírom, hogy a mi megyénkből ( Győr-Moson-Sopron) további nyertes pályázó van még Győrből, Kapuvárról és Csornáról.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
     2/4 oldal   Bejegyzések száma: 37 
2016.06 2016. Július 2016.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 37 db bejegyzés
e év: 538 db bejegyzés
Összes: 2731 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 181
  • e Hét: 415
  • e Hónap: 3813
  • e Év: 21633
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.