Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline		 Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     2/3 oldal   Bejegyzések száma: 29 
Jobbágy Károly
  2016-07-19 22:00:41, kedd
 
 







JOBBÁGY KÁROLY


Jobbágy Károly, született Jancsovits, (Balassagyarmat, 1921. május 27. - Budapest, 1998. január 16.) a ,,könyvtáros tanár", kétszeres József Attila-díjas (1954, 1963) költő, műfordító.

22 évesen (1943) behívták katonának, a háború utolsó napjaiban szibériai orosz hadifogságba került, ahol 3 évet töltött. A hadifogságról írt versei miatt 1947 szeptemberében a magyar határról visszaszállították a Szovjetunióba és bebörtönözték.

1948-ban kiszabadult, elvégezte az ELTE magyar-orosz, később a műfordítói szakát, azután a Budapesti Műszaki Egyetemen dolgozott. Innen eltávolították az 1956-os forradalomról írt versei (elsősorban a Tigrisek lázadása című gyűjtemény) miatt, ez 1956 után csak ,,illegális" formában terjedhetett. Ettől kezdve középiskolai tanárként dolgozott. A belügyi szervek megfigyelése alatt állt; akik részint ,,foltos" múltjára vonatkozó zsarolással, részint ígéretekkel megpróbálták az ekkor már széles körben ismert s bizonyos tekintéllyel rendelkező költőt besúgónak beszervezni.

Ezek után azonban nem engedték érvényesülni, elhallgattatták. Középiskolai tanárként dolgozott nyugdíjazásáig, előbb a Könyves Kálmán Gimnáziumban, majd az Eötvös József gimnáziumban. Versei a hatvanas évek elejéig nem jelenhettek meg, de a rendszer szempontjából ,,nemkívánatos tartalmakat hordozó" versek kiadása ezek után is gondot okozott. 1989-ben súlyosan megbetegedett, nemsokára meghalt.







Jobbágy Károly

Link

Link







ANYÁK NAPJÁRA


A napsugár énreám
nemcsak délben árad.
Munka után jó anyám
megjön, kicsit fáradt.

De szeméből láthatom:
nap süt, mint az égen,
Édesanyám! Szép napom,
ragyogj soká nékem!







AZ ÁLDOZAT
Radnóti M. emlékére írt verse, '78

Mindig a legtisztább az,
mindig a legszelídebb,
kit darabokra tép a
megvadult szelindek.

A többi már gyanakszik
és fut az első jelre;
ez megáll csodálkozva,
békéről énekelve.

Nem fél, mert tudja: nincsen,
nem lehet ellensége.
Nem kiált segítségért,
s nem kegyelmeznek megse.

Még a gyilkos sem érti.
- Nyüszíts már, veszett pára:
s a csendtől riadt ujj fut
a fegyver ravaszára.







BÚCSÚZÓ


Búcsúzunk attól, aki minket
éveken át jóra intett,
tanított - s védett, hogyha kellett:
így cseperedtünk szíve mellett.

Mennyi apró és nagy viharban
vitt minket félve, szinte karban:
lelkünket mentve, feddve sokszor
óvott jövendő záporoktól.

Volt otthonunk és legtöbbünknek
anyánk, apánk - ki kísért minket:
de amit ők nem tudtak adni,
azt kaptuk itt nyolc év alatt mi.

Apró gyermekként még remegve
léptünk ebbe az épületbe,
s most úgy megyünk el, hogy az élet
titokból - tiszta törvénnyé lett.

Bárhova nézünk, most már minden
úgy villan vissza szemeinkben,
ahogy hosszú, pár éves múltunk
alatt azt itten megtanultuk.

Feledheti anyját a gyermek?
- Álmában új életre kelnek,
s öreg korban is fényben állnak
gesztusai elmúlt szavának.

Épp így mi is már mindenképpen
magunkba zárva, rejtve, szépen
visszük azokat, kik szeretnek,
s emlékét derűs reggeleknek.

S pajzsként emeljük, hogyha zordul
kínoknak kardja ránk csikordul,
mert az a pajzsunk, az a vértünk,
mit itt tanultunk s végigéltünk.







DICSÉRŐ ÉNEK


Aki engem széltől óv
Édesanyám csak a jó -
Ki rám gondol szüntelen
Édesanyám van velem.
Ha sírástól szám remeg
Bajom csak ő érti meg.
Olyan, mint a napsugár,
Testem tőle lesz sudár.
Semmi vihar nem fúj el.,
Hogyha magához ölel.
Az ég néha beborul -
Néha ő is szomorú,
De nincs annál jobb dolog,
Mint mikor rám mosolyog.
Tőle kaptam életet,
Róla zengek éneket.
Hangom ugyan gyenge még,
Szeretetem benne ég,
S így röpíti, viszi szél,
Szerte ahol ember él.










FELKELT A NÉP


Felkelt a nép, - hiába volt bitófa,
Kegyetlen kínzás, börtön és halál.
Feltámadt ő, a holt, - ki tíz év óta
sírban feküdt, - ma újra talpon áll.

S mily' óriás! Kezével szobrokat dönt
és széttépi a rabság címerét.
Ő, aki eddig szolga volt e földön
Parancsol, ítél, arca fényben ég.

Az, aki látta egykor megalázva,
vonulni sorban, utcán birkamód.
- nem ismer rá, hogy láncait lerázta
s kiált: ,,Rabok legyünk, vagy szabadok?!"

- nem ismer rá az sem, ki megkötözte,
ki nem érte, hanem belőle élt,
riadtan nézi, hogy hatalmas ökle
hová zuhan? bilincsét zúzni szét.

Dicsőség néked ifjúság és hála,
hogy itt e földön, ahol életunt,
ki nem szabad és inkább dől halálba,
- már nem kell többé szégyellnünk magunk.

Bp. 1956. okt. 24.







KIÁLTÁS VALAKI UTÁN


Már azt hittem, hogy vége van.
Napokon át nem jutsz eszembe.
Járok az utcán, gondtalan,
s nem érted nyúlok éjjelente.

De tegnap épp ott mentem el
a villamosmegálló mellett,
hol annyiszor búcsúztunk, (mivel
örökké csak búcsúznunk kellett).

Megtorpantam... Hát hogy' tudok...
hogy is bírok nélküled lenni?
Nem feledteti mosolyod,
kedves szavad itt semmi, semmi.

Néztem két karom közt az űrt,
amit te töltöttél be nemrég.
Hó vette körül felhevült
testem, de - mintha láva lennék -

nem hűtött. Olvadt a világ,
csorgó ereszek sírtak érted.
Csak a szívemet járta át
fagyos szele a veszteségnek.

1956







MADARAK


A villamos csörög, cseng,
vasat ölel a vas, sikít,
csikordul, fényes tagjait
villantja; közben fölzeng
- mint hat gépágyú robbanó
robaja - egy kipufogó.

Ebben a szörnyű, állati
zsivajban látom, hogy Kati
felnéz és aztán rámnevet,
s meg is szólal :
" Te! Figyeled?
Rigó! "
Rigó? Hol?
- " Hallgasd! "
S újra csak
sivít a dinamó s lecsap
egy láda döngve valahol.
Kati csak néz és felkacag :
- " Szépen dalol !"

Nem birom már. Játszik velem?
De egy félpercre hirtelen
elhal a zaj s már hallom én. . .
- nem képzelgés, vízió -
ott ül a televízió -
antennán s fütyül csodamód
a rigó.
Aztán a zajokkal teli
város azonnal elnyeli.

De engem furdal a talány :
Hogy hallotta meg ez a lány?
Nem vagyok én sem süket még,
szeretem is a füttyöket,
de itt, hol zúg a nép s a gép
nem veszem észre semmikép.

S rájöttem. Kétség sem maradt :
Hallják egymást a madarak.
Zajokon át, s nem kell se drót,
se szél, se víz, se más közeg. . .
meghallja rigó - a rigót.

" . . . S mindig a csúcsra, oda ül;
ha egyedül, hát egyedül. . . "
- folytatja az én madaram,
néz, visszanéz mindúntalan,
de aztán, - mint ki hazajött,
fészket rak karjaim között
s megszólal dallamos, rigó-
hangján fel is sóhajtva :
" Ó!
Itt, itt, de jó! "







MONDJÁK, A HIMNUSZT ÉNEKELTÉK


Mondják, a Himnuszt énekelték,
úgy indultak a puskatűznek,
s a könnygáz, meg a tűzzel telt ég
sem riasztotta vissza őket.
Csorgott a könnyük.
Talán sírtak.
Csorgott a vérük.
Belehaltak.

Diákok voltak.
S ők csinálták
a dicsőséges forradalmat!







ŐSZI EMLÉKEZÉS


Rá emlékezem ma délután,
még az ég is könnyet ejt,
megfakulhat bennünk az emlék,
de a sziv , az nem felejt.

Csak sejtem már milyen volt,
szájának ive,homloka,
de a csókot,mit tőle kaptam,
nem feledem el soha.

Jött velem a tünt évek során
testetlenül,szüntelen
még ma is minden ölelésben,
tudom, csak őt keresem.

Őt, ki először fonta át
két karjával a nyakam
s először csókoltam keblére hullva,
alélt boldogan.

Ő jár ma itt, s nem a csalóka képzelet
játszik velem,
ha Őt sejtem az ág megett,
ha megremeg.

Csak Ő lehet,
más ki járna itt?
léphet más ily nesztelen?
szép régi emlékként átoson,
hervadt , őszi kertemen.







A RÁDIÓ MELLETT


Rólunk beszélnek minden nyelven
sikong az éter és csodál:
,,Dávid harcol Góliát ellen."

Népmilliók aggódva nézik,
hányan indulnak halni még?
S küldi a nép ifjú vitézit.

Fiatalok, még alig éltek
s füttyőngő golyók hangja közt
támadnak neki a pribéknek.

Nem akartunk híresek lenni,
ilyen áron meg semmiképp,
hisz' bánatunk már végtelennyi,

de nekünk mindig az jutott,
hogy a világ minket csodáljon
s fiaink kapják a golyót:

Kint ágyú szól, gyors lövés pattan,
a falról Petőfi figyel,
ahogy járkálok egymagamban.

Így járkált ő is átkozódva
,,Európa újra csendes..."
csak minket húz a sors karóba,

csak minket öl száz év után is
ugyanaz, aki hajdan ölt;
hogy hányan hullunk? - sose számít.

M á s o k csodálják bátorságunk
mi meg naponta meghalunk,
dzsida, s golyó veri át hátunk,

de megmutatjuk a világnak,
hogy mikor mindenki lapul
s csak a "rádiók kiabálnak,

mint akinek már mindenképpen
minden mindegy, hát Életet
adunk Szabadságért cserébe.

És ha a Sors minket így büntet,
mert hogy tűrtünk tíz éven át,
felmutatjuk véres fejünket,

s tudjuk, hogy mindent megbocsát.

Budapest, 1956. október 29.
Irodalmi Újság, 1956. november 2.







SEBZETTEN


Kellene végre, aki hisz,
magában is és bennem is,
ki álmaimat ismeri,
de megvédeni is meri,
ki nem úgy csodál, mint a vak,
de mellém áll, ha bántanak,
ki nem a tömeggel szapul,
testével inkább rám borul,
s vallja a bírálók előtt,
ha szállt, csak én emeltem őt.










SZOMORÚ SZERELEM


A nő, ki nős embert szeret,
szomorú szerető nagyon.
Éjjel a vágy ha rámered,
felsír... Mert nincsen irgalom.

Hetenként egy-egy délután
eljön hozzá, ki öleli.
Siet... feléje nyúl sután...
más otthon ízével teli;

a zsebkendőjén, ingein
egy másik asszony nyoma van
s a férfi életében ím
ő - bárhogy lángol - nyomtalan.

Csak, mint a napfény, felragyog,
aztán pár napra beborul;
az ünnepek, vasárnapok
magányban telnek, józanul.

Néha, ha fáradt s kézbefog
otthon egy könyvet és leül,
pár sort elolvas... felzokog,
mert oly sokat van egyedül.

De mért? Hisz ő is annyit ér,
mint az, akinek férje van;
benne is úgy lobog a vér,
szeretne élni boldogan;

fényes vasárnap járni kinn,
büszkén, karolva vinni őt,
mutatni: Nézzétek! Enyém!
Állni a pletykálók előtt,

s nem mellékutcák kis, sötét
zugában kapni csókokat
és ijedten rebbenni szét,
ha ismerős, ki ott haladt.

A nő, ki nős embert szeret,
sok rossz asszonynál többet ad:
hitet, szerelmet, életet,
türelmet, ifjú álmokat...
*
Ne szóljatok meg, olvasók!
Nem pillangókról szól e dal,
kiknél csupán szeszély a csók,
- mert hogy a vérük fiatal -

hanem azokról, kik szivét
egyetlen férfi köti le,
számára lettek menedék,
egy jégkor hű tűztengere,

akik megértők, csöndesek,
nyomukban nem hull szét család,
csak bennük mélyebb s fáj a seb
látva kis lánykák mosolyát,

érezve, hogy nincs - bárha van
az, aki van - de nincs velük;
és a sírás is hasztalan,
akár az egész életük.










TANÍTÁS

Aki szeret,
annak
varrd fel a szakadt gombját,
mert könnyen
meglehet,
hogy felvarrja más.

Aki szeret,
annak
hallgasd meg baját, gondját,
mert könnyen
meglehet,
hogy meghallgatja más.

Aki szeret,
azzal
sose légy morc, goromba,


mert könnyen
meglehet,
hogy rámosolyog más.

Aki szeret,
szeresd!
s öleld meg naponta!
mert könnyen
meglehet,
hogy megöleli más.
És akkor
- hidd el! -
nem ö a hibás.


Jobbágy Károly - Tanítás

Link







SZÜLŐFÖLD


Anteus volt az? - ki erőt a harcra
viadalokon a földtől kapott.
S halála is - emelkedés volt,
- úgy fojtották meg, levegőben tartva.

Én is, akit az élet sok kudarca
kifárasztott már - sokszor fulladok.
Csak hozzád érek, s újra új dalok
öntenek el, te lankás Ipoly partja.

Ha gondjaim, mint árnyak megzavarnak
hozzád futok haza - Balassagyarmat.
A gyermekkor a város szélin áll.
Enyém az ég és nincsen lehetetlen.
A "csapatom" ott vár a kisligetben,
s előttem buvik a cingár halál.

Balassagyarmat, 1954. augusztus 29.







VIRÁGHALÁL


A főúri rózsákból is egy pár száz,
a nagypolgári szegfűk ezrei,
piros-sárga tulipán-parasztlányok
és százezer orgona-proletár
vágva, szakítva, törve, láncrafűzve
feltündökölnek utoljára már.
Osztályajtókra szeggel felfeszített
ártatlanszívű vértanú-virágok
hajtják le fejük a tavaszi szélnek
hogy megválthassák a diákvilágot.

Így búcsúzunk mi. Tegnap még gyerek
feladatok tüzében kipróbáltan,
tegnap még az a folyton szidható:
"ameddig az én kenyerem eszed...",
tegnap még az a semmit nem tudó -
"majd fogsz még sírni!" - éhes szörnyeteg.
Ma meg - bár hetykén dalolunk -
belül szorongás lappang: egy szűk nap alatt
felnőtté váltunk. Új életre szül,
verekedni, alkotni emberül
e búcsúztató, friss májusi nap.

Nézzetek még utánunk egy kicsit
amíg a nóta elvékonyodik,
amíg az utca sarka eltakar -
Ott hallgat el majd ijedten a dal,
ott maradunk magunkra teljesen,
ott próbálunk hajózni új vizen,
kezdünk új, bátrabb evezőcsapást;
s ott látjuk meg: másképp nem lehet
és mindent úgy teszünk, ahogy
tőletek láttuk, ifjú öregek,
ti általunk százszor megtagadottak...
ősök... szülők...
és fáradt tanáraink.










 
 
0 komment , kategória:  Jobbágy Károly  
Szabó Éva
  2016-07-18 22:30:29, hétfő
 
 







SZABÓ ÉVA


Szabó Éva / Hódmezővásárhely/ tanár újságíró, műsorvezető, riporter, szerkesztő, dramaturg, költő.
Tanári pályáját derékba törte az 1956-os forradalom. Október 31-én tagja lett a helyi pedagógusok forradalmi bizottságának, cikkeket írt a nemzeti újságban, és jelen volt a december 10-i János téri tüntetésen is.1957 márciusában diákjai előtt tartoztatták le. Ezután hat év szilencium következett.1964-től a Magyar rádió munkatársa lett; szerkesztő, riporter , műsorvezető és dramaturg volt.Ezzel párhuzamosan 1991 és 1994 között a Magyar Televízió szerkesztő-riportereként is dolgozott. Írásaival, verseivel 1953-tól jelen volta helyi napi lapban, a Viharsarokban, de a Délszigetben, a Vásárhelyi szóban , a Jelenkorban és az Alföldben is jelennek meg írásai.Számos nyelvművelő és szépirodalmi gyermekkönyv szerzője, szerkesztője, közreműködője volt.

Szabó Éva élete évtizedeken át volt egy a magyar rádió hangjával. Verseit olvasva szinte újra halljuk a Nyitnikék, az Óh-óh nagymami vagy a Vendég a háznál című rádióműsort. Verseiben jelen van a szerelem, az elmúlás, a találkozás, az útkeresés, a megérkezés, a csoda.

Szabó Éva 2001. október 29-én, autó balesetben hunyt el. 1965 óta volt a Magyar Rádió szerkesztő-riportere, dramaturgja. Évtizedekig készített gyermekműsorokat, egyebek között a Nyitnikék, a Diákfélóra és az Iskolarádió adása fűződik a nevéhez. Évekig munkatársa volt a Vendég a háznál műsorának. Nyugdíjas éveiben a Petőfi rádió éjszakai műsorait szerkesztette és vezette. Több könyve és lemeze jelent meg, ezek egyike a több mint negyven év verseit tartalmazó, 1994-ben a Pencil Kiadó gondozásában napvilágot látott Szög és kereszt. 1995-ben Aranytollal tüntették ki. 69 éves volt.


"Mire a szívem szárnyat bontott,
elrabolták a horizontot"






Szabó Éva - Szög és kereszt - Verscsokor

Link


ÁHITAT


Ruhátlan ez a szerelem
mint a lét
még magán érzi
isten ujjhegyét
nincs bűntudata
nincs benne szégyen
átmenekül a mindenségen
egymásba kulcsolt kezünkből
emel szívünk fölé katedrálist
kijátssza a halált is







BOLDOGSÁG VERS


Ha majd mezítláb elmegyek
felhőingben a tér felett,
Az óbudai fák alatt ha
megfordul az út velem,
S lábam alá, mint fű
simul a tejúton a végtelen,
Hogy odaát is jó legyen,
Ne szánjatok, hogy ennyi volt
hogy csak ez volt az életem.
Láttam fázni egy csillagot
és boldognak a gyöngyvirágot.







CSAK BÍRD KI SZÍVEM


Szürke az ég
a csend
az ág
szürkék az árnyak
emberek
arcomon elhamvad a láz
nem szítják fel új reggelek
halkabb a fény
a gondolat
és meddő minden szerelem
elcsatangolt az álom is
egyik holdtalan éjjelen
nincs bennem kétség
sem harag
már fájdalom is alig
s ez így lesz egész télen át
csak bírd ki szívem holnapig.






ENNYI


Menekülsz önmagadtól
tíz körömmel vájt résen
és néha azt álmodod
hogy szabad vagy egészen







FELEDÉKENYSÉG


A szemüvegemet mindig elhagyom,
de a fényt,
amely bejön az ablakon reggelent,
a megül a csészém fölött,
mindig gondosan elrakom.







HA A NYÁR UJJHEGYÉRE VETT


Gyermekkoromban csillag voltam
szénaillat az esti réteken
ha a töltésen elaludtam
vigyázott rám a lombos végtelen
hétpettyes álmaim kigyúltak
ha a nyár ujjhegyére vett
és csápoló csöpp ösztönökkel
lengtem a valóság felett -







HÉT CSODA


Tudod, mi volt a hét csoda?
egy újszülött kis homloka,
egy falevélen az az ér,
amely a gyökerekig ér,
egy szó, mely idejében jött,
egy darab ég a csönd fölött,
egy kéz, mely utánad nyúlt,
mikor csillagod földre hullt,
télen egy jó meleg szoba,
s ha szépen érkezel... Oda.
161 o.







HÚSVÉT ELŐTT

Nekem a nagyhét ma is nehéz,
a feltámadás ma sem látszik,
csak a fájdalmas út
virágvasárnaptól a golgotáig
Én ma is látom azt a kis gidát,
akivel együtt sírtam gyerekkoromban,
amikor ott az udvaron
nagyapám kése villant
Nekem a nagyhét ma is nehéz,
incselkedik egy kérdés velem,
miért a latroké azóta is
kereszt helyett a kegyelem
Én ma is látom Jézus szemét
csak találgatom,hogy mit is érzett,
amikor ott a régi kertben
nagypéntek este visszanézett







INDULÁS ELŐTT


Csomagoljunk
legyünk útra készen
mielőtt minden
eltörik egészen
hisz oly kevés
mit vinni kell
egy ,,megérte"
egy ,,hinni kell"
egy szerelemtől
fényes pillanat
a sárba süppedt
kő alatt
a sötétben
egy résnyi fény
élétől
megsebzett remény
mert valami
végérvényes rend kell
ha nagy útra
készül már az ember
tudván
hogy akkor sem néz
hátra
ha nevét valaki
még egyszer elkiáltja







ISTEN HEG ÉN


Jól megvagyunk együtt
az isten meg én,
mint ház előtti alkonyi padon,
lábam lóbázva ülök tenyerén,
mindketten egyről hallgatunk,
de nem félem a jelt,
rég homlokomra írta,
tudom s tudja: leejt...







KÉRDEZTED - E ?


Akartál szeretőnek,
hozzád méltónak,
ki állja, tudja a csatát,
a nőstények alázatát.

Akartál anyának,
föld-türelműnek,
hogy magamba fogadjalak,
és csöndemben kihordjalak.

Akartál társnak,
szép homlokúnak,
kit szárnya is visz, hogyha kell,
de más csillag ne hívja el.

Csodálod, hogy ennyi kötésben
mégis szabad maradtam?
Mondd, kérdezted-e egyszer is,
Magamat minek akartam?

Kérdezted-e?







KÉZFOGÁS


Elindul egymás felé
két gyanakvás nélküli
szelíd tenyér
felér
egy értelmetlen jóra
szövetkező kötéssel
kemény
mint a fák törvénye
ágain kihajt a remény.







KÍSÉRJ VÉGIG


Rám szólt a szívem,hogy a játék
azt sem védi ki szépen játszik,
és nem segíthet a varázslat,
ha az út vége idelátszik.
Álmom a csillagokra mértem,
időm a földön érik,
egy kicsit maradj még velem
kísérj végig.







KIRÁNDULÁS


Egy hátizsák a vállamon,
sorsom van benne. Vállalom.
Tudom, mindennek ára van,
azt is, ami még hátravan.







LEHETETT VOLNA SZERELEM


Behálózni a másikat
hány szeretkező szó akadt,
hogy kérlelt, hogy sírt,
hogy dalolt,
adtad magad, ha átkarolt,
micsoda forró szája volt,
ha egyik a másikra forrt,
csak amitől a csodát vártuk,
csak azt az egyet nem találtuk,
két gondolatjel közt
- elveszett -
mi lesz velem,
mi lesz veled,







MAGAM VAGYOK


Reggel indultam,
egyszál ingben,
mezitláb.
Semmim sincsen.
Hazamennék,
de nincs hova,
nincsen kihez,
az éjszaka
sötét, sűrű,
hideg a hold is,
a csillagok vakok.
Magam vagyok.







MÁR MOST TUDOM


Még csak tavasz van.
Micsoda tavasz!
Mennyire más
és mégis ugyanaz
ez a mámoros újulás.
Én már most tudom,
ha jön a tél
fekete varjakkal,
téged ír zenébe
az ágak kristály
vonalrendszerére
kottázott
madarakkal
a délutáni csend
az ablakom alatt.







MÁR ÚGY SZERETNÉM...


Már úgy szeretném, hogy ne kelljen
törvényt tisztelni magam ellen,
ott hol a törvényt én szabom
nekem ne mondja senki meg,
hogy mit gondolok, s mit hiszek.
Tőlem nem kérje senki számon
hétszer- hét-lángú ifjúságom.
Istenfélő én sose voltam
s ha a szerelmet pazaroltam
fizettem érte, s megbocsátom...







MESE MAGAMRÓL


Voltam a legkisebb fiú,
ki sárkányt álmában látott,
de hétszer is elindult
legyőzni a világot.

Csak mentem, mendegéltem,
mintha igaz se lenne,
a kincs, amit találtam,
befér a két szemembe.

Elmaradt a csoda,
nem tudtam hős se lenni,
hogy életben maradtam,
ezt kell még megfizetni.







MONOLÓG


Kő voltál:
vizem nyugalmát felkavartad.
Ár voltál:
széthordtad biztonságát a partnak.
SZél voltál:
csöndemnek titkát elfecsegted.
Árny voltál:
megloptad Napját a két szememnek.
Víz vagyok:
kő-nehéz a múlt bennem.
Part vagyok:
magam tartom a medrem.
Csönd vagyok:
kagylóhéj hallgatásom.
Nap vagyok.
mindig más láthatáron.







MIKULÁS


Gyermekkoromban láttam őt
- már este volt- a ház előtt
egy szánon, ott ült a bakon,
és benézett az ablakon,
kényesen lépdelt a lova,
ködöt habzott a tompora,
úgy járt a szikrázó havon
mintha lépkedne csillagon,
nappal soha, csak este jött,
aztán eltűnt a kert mögött,
de visszavárom minden évben
a gyerekkori hóesésben,
abban a boldog piros lázban,
amelyben mindig mikulás van,
s a jégvirágon át belop
kis cipőmbe egy csillagot.







NEM VAGY ITT

Átfutsz rajtam
mint szél a vízen
vagy mint a víz
ha átoson
medre peremén
s ringatózik
a délutáni partokon
nem vagy itt
szavak nélkül
beszélgetek veled
s hallgatom
mit zakatoltak
mikor elmentél
a vonatkerekek
neked







NYÁRVÉGE


Lekísérlek az állomásra,
elmegy az utolsó vonat veled,
állok és nézem, míg a nyárfa
utánad küld egy sárgult levelet.

Távolból, hol elhajlik az út,
a lila alkony még visszalobog,
fölöttem az ég észrevétlen
a csöndbe ejt egy hullócsillagot.







OTTHON


Lent Vásárhelyen méz ízű a reggel
Az esték ágán ért gyümölcs a hold
A tejút mentén kikirÍcsek nyílnak
A nyár telt testén ruhát sose hord
Mezítláb jár a rét füvén a hajnal
Hajuk bontják a reggeli füzek
És az almafák pirulva mutatják
A részeg napnak duzzadt mellüket
Rakott szekéren érkezik az alkony
A tiszamenti fák alól haza
Lőcsére akasztva lámpaként világol
Az augusztusi éj hullócsillaga.







SZEMÉLYI SZÁM


2 19 10 05 XXXX
ennyi voltál.
Az hogy találkoztál valakivel
még nem volt találkozás
Az hogy barátkoztál valakivel
még nem volt barátság.
Az hogy beírtak az anyakönyvbe
kaptál egy szakszervezeti beutalót
a munkaérdemrend aranyfokozatát
és saját halottjuknak tekintettek
még semmire sem bizonyíték.
Voltál-e egyszer is CSILLAG
valakinek a tenyerében?...







SZEPTEMBER


Szedelőzködik már a nyár
beszövi fehér bikanyál,
mint festő vásznán a festék,
elcsorognak kéken az esték

Van még egy őszöd, aztán a tél,
de ott már minden hófehér,
nincs több tavasz, az már a másé,
a te időd az elmúlásé,

Süt még a nap ,de nem ragyog,
hóba fagynak a csillagok.







SZÉTESETT VILÁG


Szétesett világén most összeraklak,
szilánkjaidbólnem kérek magamnak.
Új kertet formázokúj betűt vetek,
újból és újra az Égből merítek.

Merítek magasból vetni való magot
Magas Égi fáról földre hulló valót,
Kerek esztendőben Vízöntő jegyében
Magyarország helye Világ közepében.

Születni, születni Világ közepében,
Csendesen jönni Teremtő kedvére.
Felnőni, felnőni életvizet inni,
Sötétség hatalmát erővel legyőzni.

Szétesett világ, én most összeraklak,
Szilánkjaidból nem kérek magamnak!
Új hitet formázok, új betűt vetek,
Újból és újból az Égből merítek.







SZÜLETÉSNAPOMRA


Megnőttek a fák.
Nagyok.
Velük élek együtt.
Vagyok.
Hogy-hogy nem megszülettem.
Valami végre.
Lettem...
Nem én akartam.
Különös parancsra tettem.
De a kockázat enyém.
Okozat vagyok,
el én számolok.







A SZERELEM IS HASZTALAN...


Az ember milyen nyugtalan
ha egy-egy napra nyugta van
mert ha álmokat nem terem
akkor a csönd is gyötrelem
és ha a szándék magtalan
a szerelem is hasztalan







TENYÉRJÓSLÁS


Tenyeremen nyárfák nyíltak
mindkettőbe sorsot írtak
csukom: nem tudom rejteni
ha kinyitom: megfejteni
pedig tudja minden nyárfa
mi van magányba zárva
beleírva két tenyerem
sok-sok kusza vonalába







IDÉZETEK

"Tudom, már nem akarni,
már csak kibírni kell,
ami még hátravan."
(Már tudom)

"- ha szemedben
nappal is látszik
a MÁSIK
( Szerelem)

"mikor a lélek halni készül
az elmúlással összebékül"
(Végül)

Egy ponton
ahol megfordul az út
a kanyarban
mindig eltűnik valaki...
(Utak)

Megélek vízen és kenyéren,
nem ugrom ki az ablakon,
egy csillagon is ellakom,
ha végső őszömet megérem.











  
 
0 komment , kategória:  Szabó Éva, ...Gitta, ...Ila  
Berlin - 2016.07
  2016-07-17 22:45:03, vasárnap
 
 




BERLIN - 2016.07.06.


Ötven migránst sikerült eddig munkába állítani a 2 millióból Németországban


A Németországba érkező migránsoknak bőven van lehetősége munkába állni, de csak ötvenen dolgoznak tartósan közülük. A bevándorlási válság elején őket tartották Németország nagy esélyének.

lyen embereket keresünk. A menekültválság egy remek lehetőség Németországnak. Sok lesz a fiatal, motivált munkaerő. - mondta korábban a Daimler, az óriás járműgyártó vállalat igazgatója a menekültekre utalva.

A Daimler vezetője hasonlóan tekint a menekültekre, mint az évtizedek óta jelen lévő vendégmunkásokra, akik nagyban hozzájárultak az ország jólétéhez. Az igazgató szerint ahhoz, hogy a munkaerőpiacba integrálni tudják az embereket, biztosítani kellene a szakképzett migránsoknak, hogy nem fogják kitiltani őket Németországból.

De több cégvezér is hasonló véleményen van, akik szerint az ipar könnyen tud új munkahelyeket teremteni, ami segít az integrálásban.

Matthias Müller a Volkswagen elnöke úgy véli, hogy a bevándorlási válság megoldásában nagy előrelépés lenne, ha a politikai és a gazdasági szereplők jobban együtt tudnának működni. Németországban több millió betöltetlen állás vár a megfelelő emberre, ezért Matthias szerint ki kell használni a bennük rejlő potenciált.
Totális csődöt mondott a migránsok integrációja Németországban

Forrás: Frankfurter Allgemeine Zeitung

A gazdasági szereplőknek igaza van, tényleg több millió munkalehetőség van Németországban, de az eddigi statisztikák szerint a helyzet nem úgy alakul, ahogy az óriáscégek vezetői eltervezték. Habár rengeteg migráns érkezett már az országba, továbbra is magas a betöltetlen pozíciók száma, mert az országba érkező menekültek nem dolgoznak.
A Munkaügyi Hivatal szerint jelenleg 300 000 menekült keres állást. A DAX-konzorcium Németország 30 legfontosabb vállalatát tömöríti egybe, köztük olyan cégeket mint az Adidas, BMW, Deutsche Bank, Henkel, Lufthansa, Siemens vagy a Volkswagen. Tevékenységi körük igen széles, ezért tényleg rengeteg különböző pozícióra pályázhatnának a migránsok. Összesen négymillió munkalehetőség vár rájuk! A statisztikák alapján azonban 54 menekültnek sikerült elhelyezkednie eddig a kétmillióból.

A kormányszóvivő Steffen Seibert hétfőn azt nyilatkozta Berlinben, hogy a munkán keresztül vezet az út az integrációhoz.

Tudjuk, hogy a német gazdaság, beleértve a kis- és középvállalkozásokat valamint a DAX cégeket, támogatóan viszonyulnak ehhez a célhoz" - mondta Steffen Seibert.

A dolgozó migránsok arányát figyelembe véve, az integráció elérhetetlen célnak tűnik. Ráadásul tudjuk, hogy a gazdasági szereplőket az érdekük motiválja, de nem veszik figyelembe a társadalmi és kulturális különbségeket.

Nagy gondot jelent a munkába állás során, hogy a Németországba érkező migránsok képzetlenek és nem beszélik a nyelvet. A nyelvtanulást egyébként több mint 100 projekt támogatja. Például a nyelvtanulást szolgáló ,,Megérkezés Németországba" elnevezésű projekt 20 millió euróból, azaz 6 milliárd forintból valósul meg, úgyhogy nem sajnálják rá a pénzt.

A reális hangok szerint viszont a gyors képzések nem sokat érnek és csak képzetlen munkaerővel árasztják el a gazdaságot, ezért a képzési rendszeren is változtatni kellene.

(FAZ, DiePresse)






  
 
0 komment , kategória:  Tragédiák - katasztrófák  
Ligetvédők?
  2016-07-17 22:30:06, vasárnap
 
 







LIGETVÉDŐK?


Újra akcióban a Ligetvédők, ezúttal a Közlekedési Múzeum rekonstrukcióját próbálják megakadályozni a hippik. Sikerült ráadásul egy olyan projektet betámadni, ahol pont nő a zöldterület nagysága.

Komoly politikai akció zajlik a Városliget megújítása ellen. A Párbeszéd Magyarországért - normális emberek kedvéért, akiknek lövésük sincs mi ez a szervezet, mondjuk el, hogy ezek a volt LMP-s bajnaista szakadárok - támogatásával mindent megtesznek azért, hogy a teljesen lepukkant Városliget olyan állapotban maradjon, ahogy most kinéz.

Eddig még valahogy magyarázható volt a kis akciózásuk. Hisz tényleg vágtak ki 20-30 éves korhadt ecetfákat a szakadt kis romkocsmájuk területén, a Kertemben. De a mostani akciójuknál azért joggal merül fel a kérdés, hogy ,,ezt így hogy?"


Ilyen volt a Közlekedési a századfordulón /~1900/





Csak azért, mert hogy itt a Közlekedési Múzeum felújításáról és a régi, háború előtti állapot helyreállításáról van szó. Az épület ugyanis álomszép volt az első világháború előtt, amikor felépült. Majd a második világháborúban bombatalálatot kapott, és a kommunisták tőlük megszokott módon egy hányadék művelődési ház szintjére rohasztották le.


Így néz ki most a múzeum





Erre most jön a kormány és gyakorlatilag a földig lerombolja a mostanit azért, hogy az új-régi épület ismét teljes pompájában álljon a Liget oldalában. Méghozzá úgy, hogy az épület kívülről a 19. századi fényét idézze, míg belülről egy 21. századi vadonatúj múzeum várja a látogatókat. Bónusz a történetben, hogy a fákhoz még csak hozzá sem nyúlnának, valamint a zöldterület is nőne.


Ilyen lesz a Közlekedési




Ezt nem akarja ez a - merészebb becslések szerint is - 40 fős hippi társaság. Álhíreket terjesztenek a rendőri brutalitásról. Ráláncolják magukat a munkagépekre. Külön vicc, hogy a videón lévő kiscsaj régóta ismert arc az ilyen kis tüntikékről. Életútja gyakorlatilag mindent elmond azzal kapcsolatban, hogy kikkel is van dolgunk.

Antal Nikoletta ugyanis korábban a Jobbik színeiben volt szavazatszámláló. Ezek után az MSZP színeiben indult el az önkormányzati választáson. Majd a Szabadság téri szobor elleni tüntetés egyik emblematikus alakja lett. Most épp a Liget ellen tüntet. A békés ligetvédő a 444 videója szerint éppenséggel előszeretettel akasztana is.







Harc a Városligetért - videó

Link


Ezek a szerencsétlenek azonban még soha nem építettek semmit. Soha nem találtak ki semmit. Soha nem dolgoztak világ életükben egy napot sem. Csak a romboláshoz és a kiabáláshoz értenek.

Ne hagyjuk!

Ne hagyjuk, hogy a hippi pártaktivisták megakadályozzák, hogy megszépüljön a Közlekedési Múzeum!


Link













  
 
0 komment , kategória:  Hazánk - otthonunk  
Jatzkó Béla
  2016-07-17 20:31:26, vasárnap
 
 







JATZKÓ BÉLA


Jatzkó Béla (1919-1975) költő. Erdélyben született. Budapestről menekült Nyugatra az 56-os forradalom után. Németország Szövetségi Köztársaságban telepedett le. Autószerencsétlenség következtében halt meg. Verseket sem Magyarországon, sem külföldön nem publikált. Lírai művei csak halála után jelentek meg az Irodalmi Újságban és kötetben.


Link
Link







AHOGY


Nem amit adsz: a szád szétnyíló rése,

nyelved hegyén a méz, a csorgatott,
s nem ágyékodnál a lágy hajlatok,
s nem a szíved felgyorsuló verése,

nem combjaid árnyékos kikötője,
nem csípőd, melled, vállad vagy szemed!
Mind véletlen, nincs benne érdemed,
te sem vagy más, mint gének eredője.

Ahogy adod: a hozzám simulásod,
lendületeid, habozásaid,
ahogy magad a bőröm alá ásod,
ahogy a karod húz és eltaszít,
ahogy olvadsz és oldasz az öledben:
ez már te vagy. És csak te. Csak mi ketten.







ADDIG


A gúnyolódást és az ugratást
hagyjuk későbbi, jobb időkre;
az érzékenység, mint Nessus-palást,
rátapad még mind a kettőnkre,

még élve-boncoljuk egymás szavát,
keresgéljük, mi van mögötte:
tréfa? komoly? ellenség vagy barát?
simogatott-e, vagy ütött-e?

Ha sikerül majd leoldania
a sorsnak azt, ami rajtunk bilincs,
évődéssé lesz az irónia
és a bizalom, ez a ritka kincs,
úgy véd minket, mint páncél és sisak.
Addig legyünk szentimentálisak!







AUTARKIA


Három napig miénk volt a világ,
a miénk volt, mert kiszöktünk belőle;
megszűnt az ég, a hold, a föld, a fák,
a füvek zöldje, a felhők esője,

megszűnt a fáradtság, éhség, szomjúság,
és Prométheuszként sziklákra láncolt
életünkben a nagy szomorúság, -
megszűnt minden és semmi sem hiányzott,

a föld sem és a fák sem és az ég sem, -
három napig egyetlen ölelésben
mi voltunk a világ és ami rajtunk
kívül volt, - nem volt; összeforrt az ajkunk
fullasztóan, légmentesen, erősen.
De nem kellett nekünk még levegő sem.







AZÓTA


Feldúltuk egymás életét:
a zárt-ablakú nyugalomba
belerobbant, akár a bomba
és cafatokra tépte szét

az ál-boldogság függönyét
az az éjszaka, mely karomba
sodort, mígcsak a hajnal lomha
fényén nem foszlott a sötét.

Azóta minden más lett: a tervek,
álmok, országok, városok,
barátok, arcok és szemek,
s akik mellettünk fekszenek:
mert legjobban az változott meg,
ami semmit se változott...







ÁLMOK


Azt álmodtam, hogy álmodom,
megálmodtam, mit álmodsz,
s úgy őrködtem az álmodon,
mint aki nem is álmos.

Álmod álmomra ráhajolt,
- forrásra így a pálma, -
álmomnak édes párja volt,
s te voltál álmom álma.



Mint szembenéző tükrökön,
mik egymásnak felelnek, -
álmodjuk bár külön-külön
ugyanazt a szerelmet:
két álmunk egybesimulás,
akár a megvalósulás.







BALATON


Mint ahogyan a Balatonba,
előbb bokáig, aztán térdig,
aztán combig, aztán derékig,
egyre messzebbre behatolva,

vállig, állig - már csak a száj van
a szín fölött - és lemerülve
- víz árad szembe, orrba, fülbe - ,
halak közt, hajlongó hínárban

- víz árad szembe, fülbe, orrba -,
kalimpálva és fuldokolva
- vár árad orrba, fülbe, szembe -,
így gázoltam mindig mélyebben,
amukat-rejtő örvényekben
ebbe az örvény-szerelembe.







BÁBEL


Áldott légy, Bábel! Ki bánja a tornyod?
Kinek fáj ma, hogy akkor összeomlott?
Ha eltartott is néhányezer évig,
lám, eljutottunk mégiscsak az égig.

De nélküled, ha össze nem zavarja
az egy-nép nyelvét az Isten haragja,
nemzedék nemzedéket felcserélve
azóta is mind egy nyelven beszélne.

Hol lenne akkor a sok szétpatakzó
idióma, s hol lenne a magyar szó?
A finnből jött? Sumérből vagy törökből?
Zeng bennem ő bibliai-öröktől,
s ha másképp sújt rád az Úr dühe, Bábel,
a szerelmem most hogy is mondanám el?










A BÚCSÚ REGGELÉN


A búcsú reggelén vetetlen volt az ágyad,
hálóingben vártál és csókra nyílt a szád,
behúzott függönyök árnyékolták szobádat
s a bőrög égetett a könnyű ingen át.

A búcsú reggelén az én idegeimben
úrrá lettek mint a rossz hétköznapok,
fejem másutt volt, míg kezem babrált az ingen,
az önnep végetért, indult a vonatod,

egy óra ketyegett az agyamban s a menetrend
könyörtelen számai vibráltak a falon.
Öltözködni kezdtél, a szemed meg se rebbent,
arcodra észrevétlen ült ki a fájdalom.
És én azóta hordom magamban - mint a kést -
a búcsú reggelét, az elmaradt ölelést.







CINKOSSÁG


Rám tapadsz lomha kéjjel,
máskor meg letepersz;
néha kevés az éjjel,
néha elég a perc:

hol fékezve fokozzuk
a vég akkordjait.
Hol meg közelebb hozzuk,
ami távolodik:

tudatos-öntudatlan,
egyszerre-remegőn,
ébren a bódulatban
egy ócska heverőn,
vagyunk rossz vánkosok
közt boldog cinkosok.







EGYSÉG


Magamba néztem s téged láttalak,
szóltam magamhoz és te válaszoltál,
a borotva megvágta arcomat
s a kibuggyanó vérem is te voltál.

Beléd néztem és láttam magamat,
hozzád indultam és magamhoz értem,
lebarnultál, míg rám sütött a nap,
megbotlottál s nekem tört föl a térdem.

Már nem tudom, hogy hol végződöm én
és hol kezdődsz te. Tápláló, egyetlen
zsinór vagy komor létem köldökén:
tőled másodszor is születni jó;
a végső búcsúra készülve lettem
benned-belőled élő embrió.







EGYSZERŰ


"Jössz?" Persze... Talán...Nem reménytelen...
Ha délben sikerül X-et leráznom.
Ha Y-t meggyőzöm, hogy ne pofázzon
órákon át az értekezleten,

ha Z-vel a holnapi randevút
átrakhatom jövő keddre-szerdára
s a szerelő estig megreparálja
az autóm, s ha nem túl jeges az út,

akkor eheti a fene a fenét,
mégiscsak nyélbeütjük a találkát!
Egyszerű ez, akár az egyszeregy, -
s ha most nem megy, majd megy legközelebb...







GYÓNÁS


Gyönyörű gyönyöröm vagy,
s vagy gyöngéd gyámolom,
s gyöngyös gyömbérsöröm vagy,
hogyha megszomjazom.

Gyilkos gyehennám is vagy,
gyaur vágyamnak kohó,
s jégtábla is, min megfagy
az expedíció.

Úgy vagy te jó, ahogy vagy.
Gyógyító gyolcsait
tekerd rám lágy karodnak,
s engedd, hogy melléd roggyak
és gyónjam ágyékomnak
gyérülő titkait.







HA


Ha meg tudnálak szelídíteni,
s lefaraghatnám vadságaidat,
sokkal egyszerűbb volna az, ami
ma csupa dráma, görcs és indulat;

ha bölcs szavakkal megfékezhetők
volnának új s új robbanásaid,
mennyi semmibe porladó erőt
halmozhatnánk fel, amíg rácsait

elveszti imánk és szabad holnapi
életünkben a két utunkból egy lesz.
Bolond kívánság és reménytelen,
s nem is kívánom azt, hogy így legyen:
ha meg tudnálak szelídíteni,
már nem te volnál. És nekem te kellesz.







HAJNAL


Áldott vagy te az asszonyok között,
templomfalakra téged festenek,
és kőtömbökből szobrászmesterek
úgy bontják ki törékeny testedet,

mint Azét, ki Egyiptomba szökött,
hogy megmentse a drága Kisdedet, -
s ha élnének még antik istenek,
ölnék egymást, hogy szerethessenek.

Áldom én is, térden, ágyunk előtt
a rőt Napot, az örök felkelőt:
kíséri kintről hajnali ima,
a madarak oratóriuma,
ahogy a zsalu szűk résein át
fon fejed köré szelíd glóriát.







JAJONGÓ


Kezdődik minden elölről,
a vánszorgó, lusta hetek,
míg újra veled lehetek -
a rutin, ami felőröl,

a bosszantó, napi gondok,
kötelező feladatok,
terhek, miket alig bírok
s mégis mosolyogva hordok.

Míg karomba nem vehetlek,
tartsd, jaj, tartsd bennem a lelket,
tölts el a magad hitével,
hitesd el, mert hinni muszáj:
lesz még a szabály - kivétel,
s a kivétel lesz a szabály.







KÉMKEDŐ


Hallgass el szívem, ne dobogj,
lélegzetem akadj el resten,
veséim nedve ne csobogj,
csupa csend legyen a testem.

Csak ha magam elnémulok,
és nem lészen neszem egy sem, -
leszek kémkedő tetszhalott,
hogy a te muzsikád lessem:

pórusaid kórusait,
pulzusod rezgő húrjait,
fuvolázó leheleted,,
orgazmusod orgonáját,
s ahogy dob-szíveddel vered
szerelmünk rapszódiáját.







KÉT HÉTIG




Két hétig a karodban,
két hétig az öledben,
amikor elaludtam,
amikor felébredtem;

tizenöt éjszakán át
lebegve és lobogva,
s az éjszaka halálát
siratva hajnalonta;

mert ahogy halmozódnak,
semmivé úgy foszlódnak
sikolyok, kéjek, éjek;
két hetünk elperegve,
így lettem most egyszerre
gazdagabb és szegényebb.







KÉZ A KÉZBEN


Fogd a kezem, mint ma az utcán,
s ne felejtsd el ezt a délutánt.
Egy kerge autós ránk dudált,
irigyelte, hogyan bújsz hozzám;

az is lehet, hogy nevetséges
pár voltunk, - együtt ősz s tavasz.
Mindegy. Ha mellettem maradsz,
a külvilág úgyis mellékes.

az ujjaid gyökeret vernek
az ujjaimban: kéz a kézben
egymásba növünk észrevétlen,
mint faragott feszületnek
Krisztusa is egy a kereszttel.
Csak fogd a kezem, s ne ereszd el.







MÁGIA


Mikor jöttél, én már senkit se vártam,
asztalomon nem volt sem bor, sem abrosz,
szobám kihűlt, pókháló nyúlt nyakamhoz,
a ház üres volt, mégis kulcsra zártam;

az ablakon buktál be, mint a napfény,
az üveg megpendült, de nem törött el,
befűtöttél meztelen köldököddel,
fogad zománcával megterítettél;

azóta úgy élek, mint egy királyfi,
varázslatod valósággá fogadtam,
kincseim köldöködben és fogadban,
kastélyom van, mégsem kell kulcsra zárni;
velem maradtál, - történjék akármi,
gazdag vagyok, s immár kifoszthatatlan.







MEGTANÍTOTTÁL


Visszaadtál magamnak:
egy ideje nem éltem
és már nem is reméltem,
hogy egyszer feltámadhat

az, aki régen voltam,
ez a víz, izgő-mozgó,
füttyös, fecsegő fickó,
akit már elhantoltam.

A sírból kapartál ki,
megtanítottál járni,
és dünnyögve-becézve
- ahhoz, hogy megszólaljak -
elkoptatott szavaknak
igazi értelmére.







MERT...


Mert úgy szeretsz, ahogy szeretem,
mert nem fáradsz sosem ölelni,
mert nem tudok veled betelni,
mert te vagy maga a szerelem,
mert minden rezgésed figyelem,
mert nem tudok másra figyelni,
mert kezdem magam irigyelni :
mert velem vagy jól és csak velem, -
mert küzd bennem gőg és félelem :
mert aki jön, el is tud menni,
mert nem lehet mindig csak nyerni,
mert a vesztesnek nincs kegyelem, -
alig merem megismételni,
hogy úgy szeretsz, ahogy szeretem.







MIBŐL?


Futó kaland helyett, -
úgy indult, könnyedén:
tested akartam én
és te a nevemet

egy lista elején
(vagy alján? egyremegy) -
nem az lett, aminek
véltük az elején.

Ami csak létezik,
másból keletkezik:
magból lesz a virág,
gubóból a selyem,
ködökből a világ, -
miből a szerelem?







NAPTÁR


A mi naptárunk külön naptár,
a Gergelyéhez nincs közünk;
piros betű annál a napnál
van, amikor találkozunk;

akkor van Újév és Karácsony,
Pünkösd, Húsvét vagy Vízkereszt,
ha átvergődhetünk a rácson,
ami egymástól elrekeszt;

a nagyböjt nálunk hetekig tart
és csak pár óráig a farsang;
ha együtt vagyunk, a nap reggel
nyugszik és estefelé kel fel,
s beáll minden találkozás
után a napfogyatkozás.
s ő kézenfogva vezeti
szép gyermekét, a rendet!







ÓPIUM


Olyan vagy, mint az ópium:
magamba szívlak, s minél többet,
annál jobban kell az a többlet,
amivel a delírium

átlendít egy másik világba, -
hozzád, - merthogy mákonyos illat,
én téged önmagadért szívlak, -
kábulatom oka és tárgya

egyszerre vagy, - s amikor nem vagy,
te vagy, aki aludni sem hagy;
e nász nélküli nászi ágyon,
e magányos éjféli órán
te vagy hideglelős hiányom
és te vagy az elvonókúrám.







ÖRDÖGÖK


Ördögöket festek a falra,
vöröset, zöldet, feketét,
az egyik a szarvát mutatja,
a másik mocskos fenekét,

a harmadik a nyelvét ölti,
ésígytovább, ésígytovább, -
vigyorgó seregük betölti
a négy falat, a hűlt szobát;

körülvesznek, fejemre nőnek,
menekülnék, de nem tudok,
én festettem a falra őket
és most az ő foglyuk vagyok:
azon vihognak, - hallom én, -
hogy már alig vagy az enyém.







ÖLELÉS UTÁN


"Jót tesz neked a szerelem"
- mondtad, mialatt felöltöztem, -
"az, ami történt közted s köztem,
meglátszik szádon-szemeden,

a szemedben a bánat kisebb,
a szád, az arcod pirosabb,
szerettük egymást jó sokat
s nem fáradtabb vagy, hanem frissebb."

"Az orvosok is, - felelem, -
mondják: a testi szerelem
használ a szívnek, mint ahogy
lépcsőkön menni fel gyalog".
Kacagsz: "Ha egyforma a hasznod,
miért nem a lépcsőt választod?"







ÖRÖM


Nincs örömöm,csak benned,
nélküled minden üres,
velem kellene lenned,
hogy felderíts,óvj,szeress;

körül kellene fonnod,
mint repkény fonja a fát,
lennék őröd és foglyod,
fiad,szeretőd,apád;

ahol életem töltöm,
lennél egem a földön,
s az égben,hol nincs semmi,
már túl a földi körön,
lennél - te tudsz csak lenni -
az élet és az öröm.







PISZTRÁNG


Zuhogó volt a patak sodra,
tajtékos-habos a víz fodra, -
te akadtál az én horgomra?
én akadtam a te horgodra?

Ki zsinórt ránt, ki zsinóron ráng:
egy fonálon horgász és pisztráng;
mi változnék, hogyha megtudnánk,
a sors milyen szerepet oszt ránk?

S fordul a Fortuna-kerék is,
történhetnek szerepcserék is:
ki a másikat kihalássza,
az ő torkán lehet az szálka;
aki szeret, - haljon vagy éljen, -
áldozat, hóhér egyszemélyben.







SEB-VERŐ


Sok szív kapott sebet tetőled,
s ha van, amelyik behegedt,
nem ok arra, - ellenkezőleg, -
hogy ne üss újabb sebeket;

ahogy a számok egyre nőnek,
úgy halványul egy-egy eset, -
mit is számít a seb-verőnek,
hogy eggyel több vagy kevesebb?

Az "egy" amúgy sem érdekes szám,
hisz se nem oszt, se nem szoroz,
s alig változtat az a listán:
egy híján húsz-, vagy húsz-soros,
az meg külön mulattat is tán,
hogy most én vagyok a soros







SÓHAJTÁS


Néha, légközepén az éjnek
a bútorok megreccsennek:
nekifeszülnek a csendnek
a fák azt sóhajtják, hogy élnek;

háncsuk-tépte és gyalukéssel
meggyötört, simára sebzett
testükből egy-egy lélegzet
tör fel, panaszos, halk nyögéssel.

Mikor kidőltem, vagy kivágnak,
bugyraiból az alvilágnak
ha olykor-olykor visszajárnék,
nem kísértet lennék, vagy árnyék,
csak egy sóhajtás, reccsenésnyi:
szeretnék élni, - veled élni.







SZERÉNYSÉG


Autón, vonattal mikor elmégy,
s az út, a sín első kanyarja
a szememtől is elrabolja,
mit kezem alig enged el még,

a derekad, a bőröd selymét,
torkod, mely gyönyöröd dalolja,
ha a szerelem alkoholja
szétoldja szád feszes fegyelmet, -

én, aki addig tehetetlen
voltam, most fázós rettenetben
mintha imafüzért pergetnék,
s ahogy köröz a gyöngyös kegyszer,
az ujjaim is azt rebegnék:
"Csak még egyszer, jaj, csak még egyszer. . . "







ÚJJÁSZÜLETÉS


Csak te tudod, milyen vagyok,
csak én tudom, milyen vagy,
mikor a lázunk fellobog
s a józanságunk elhagy;

engem nem látott senkisem
s téged sem láthatott még
olyannak, mint mikor kiver
a kéjtől a verejték;

ki is sejthetné azt, amit
eddig magunk se tudtunk,
vágyunk új vallomásait,
sok gyönyörűszép titkunk?
Újjászületünk, éjre nap:
te általam, én általad.







VARÁCIÓK


Akarva-akaratlan,
színekben és szavakban,
tengerekben, tavakban,
a felhőkben, a napban,

a napban,a felhőkben,
az égen, ha felhőtlen,
a tavaszi esőkben,
a pipacsos mezőkben,

mezőkön, pipacsok közt,
tengeri szivacsok közt,
a nyárban, a tavaszban,
esők, ha lassan esnek,
akarva-akaratlan
mindig téged kereslek.













  
 
0 komment , kategória:  Jatzkó Béla  
Ébresztő
  2016-07-17 11:30:53, vasárnap
 
 










ÉBRESZTŐ


Több mint 80-an veszítették életüket egy újabb terrortámadásban Nizzában.

A migránsválság kezdete óta 4 brutális terrortámadás történt Európa kellős közepén, ennek ellenére az európai politikusok ránk akarják kényszeríteni az illegális bevándorlókat!






















MINDEN KEDVES LÁTOGATÓMNAK JÓ REGGELT ÉS ESŐMENTES NAGYON SZÉP NYÁRI NAPOT KÍVÁNOK!











 
 
0 komment , kategória:  Tragédiák - katasztrófák  
Idézetek
  2016-07-16 22:22:00, szombat
 
 




IDÉZETEK


Mottó:
Az életünk idézetek nélkül nem teljes







































































  
 
0 komment , kategória:  Idézetek birodalma  
Farkas Zsuzsanna
  2016-07-16 20:00:02, szombat
 
 





S. FARKAS ZSUZSANNA


Soósné Farkas Zsuzsanna: 1965. január 26. - könyvtáros-népművelő, recepciós, portás, és valutapénztáros, jelenleg gyógyszertári szakasszisztens. Tagja egy Veszprém megyei alkotóklubnak.
2009-ben jelent meg első önálló kötete, novellákkal versekkel, majd 2011-ben követte a második, melyben egy kisregény is helyet kapott.

"Soha nem féltem a kihívásoktól, az újtól, a tanulástól... Mindig szerettem írni, kislány korom óta. Kilószámra írtam a naplókat, ,,regényeket", verseket... 2004-től kezdtem el újra verselgetni, hosszú kihagyás után... Mára már szinte mondhatnám, mindennapi tevékenységgé vált számomra az írás..."
/S. Farkas Zsuzsanna/


S. Farkas Zsuzsanna honlapja - fzsuzsanna

Link


Fullextra.hu

Link







AKKOR...


mikor
belül - legbelül -,
nem uralkodik más, csak káosz
s szürke fogaskerékké silányul a lét,
csak csikorog fájón,
kavics szorult közé,
s minden indulat kábultan
fullad belém... kiáltanék,
de hiába minden... süket a világ
nem érdeklem...
nem ér el hozzám semmi érzelem
nehéz és jeges kőszívem...

mikor
arcomon a mosolyt hozó izmok
elfáradnak
fájó, és gyenge lesz
az erre termett mimika
és börtönnek érzem világomat,
s már rázni sincs kedvem
a rácsokat,
csak nézem csapzott szárnnyal,
hogy húznak délre a vadludak
irigylem... ők nem zuhannak földre,
mielőtt elérnék szabadságukat.

mikor
az önsajnálat mocsarába
mélyen merülök... s magam körül
már senkit nem tűrök
sírnék szívesen...
de sivatagszáraz szememből
nem tör elő a megtisztító könny.
S már sokadik cigarettám is keserű,
szemem sarkából látni vélem,
várnak rám a keselyűk
s csak az emlékeimben élő
csók a mézízű...

Akkor...
Kérlek...
Akkor se engedd el a kezemet!







ALKONYTÓL HAJNALIG...


vértócsába bukott le a nap
bíborlón fröccsent ezer sugara
a bárányfelhők szabdalta alkonyuló égre,
vörösre pöttyözte hófehér bodrukat
s az utolsó ezüst fénycsík kegyetlen késként,
oktalan haraggal, szelíd szívűkbe szaladt...
* * *
fekete leplet öltött magára az éj
a Halál meglengette vásott köpenyét
reszkető csillagok lapultak néma félelemmel
fedezék nélkül az iszonnyal telt űrben
a szörny mely kiolthatja fényüket, most oly közel...
aki aláhull legközelebb, vajon ki lesz?
* * *
keleten meghasadt az Éj palástja
rózsaszín szívként bújt elő a hajnal
szerelméért kiáltott minden dobbanása
harmatkönnyet sírt a nyújtózó fűszálra
miért múlik el minden? - zokogta fájdalmasan
nem látta, nem érdekelte, hogy ma is felkelt a Nap...







AUGUSZTUS


Nézd, elsárgult levelek zörögnek a forró szélben!
Látványuk elmúlást, őszt idéz, melytől félek...
Olvadó aszfaltba ragad ólmos, fáradt léptem.
Még nyár van... De nemsoká elfújja az őszi szél...

Vár még pár verőfényes élmény, és vége.
Hűvössé válnak lassan a fülledt, levegőtlen éjek.
Haldokló virágok, fakuló fű, gyengülő fények...
Végére ér a nyár... Egy nap elszáll az őszi széllel.

Még tomboló hőségtől szenved a test és a lélek.
Éltető vízért eseng, mi hűsít és éltet.
De az, délibábként vibrál a fakó kék égen.
Köddé foszlatja, s hideg esőt hoz majd az őszi szél...

Úgy múlik el a nyár, olyan gyorsan, mint az élet.
Észbe kapsz és élveznéd, de már vége...
Elsuhan melletted észrevétlen, időben, térben.
Hiába nyúlsz utána... Nem kegyelmez az őszi szél..










BORONGÓS MÁRCIUSI DÉLUTÁN


Szél borzol fázós pocsolyát,
libabőrként hullámzik vize.
Eső ver jajongó, karcsú fát,
távol a tavasz, s a szerelem.

Örvénylenek fekete, furcsa fellegek,
formázva sötét, csonka vártornyokat.
Táncolnak köröttük kerge szellemek,
valahol felsír egy rozsdás kapuvas.

Hideg harmatként hull az eső,
lehűti lángoló arcomat.
Fázom most kívül és belül,
szél fojtja belém a hangomat.

Korán kabátot vesz a délután.
Didereg... Meleg szobába menekül.
Csillagok húznak fodros felhőbundát,
tavaszt köszöntő madárdal is elül.

Holnapra a Nap ismét feldereng.
Fényével varázsol harsány színeket.
Most borong a március, de érzem:
közel a tavasz, és jön még szerelem!







EGY ÁLOM HALÁLA


Azt hittem én örökké élek,
hisz két elárvult szív dédelgetett.
Falat kenyér voltam, só és víz.
Hittem: élni nélkülem, nem lehet.

Nem figyeltem holmi közhelyekre,
hogy: egyszer minden véget ér.
Naivan, biztonságban éltem:
én olyan álom vagyok, mi örökké él...

Azt mondják: az álmok nem hazudnak
Én nem is hazudtam! Esküszöm!
Két lelket egyesítettem Földön, csillagokban.
Őszinte voltam, tiszta és beteljesült!

Elmondanám... de nem tudom mi történt.
Fakuló árnya lettem önmagamnak.
Lelkekben bolyongó, kongó üresség
mit haldoklásom során hátrahagytam...

Tudom, nemsokára meghalok...
Rózsaszínből köd-szürkévé váltam.
Nem tudom mi lesz velem, tán fojtott sóhajok,
de nem tűnhetek el örökre a sötét éjszakában.

Hozzátok szólok, Ti költők, írók, emberek!
Ne hagyjátok az álmokat végleg eltemetni!
Zengjetek rólunk ódákat, buzdító verseket!
Álmodni kell! S ha majdan vége is: megéri!







ELÉG...


Fázom... Reszket bennem minden idegszál.
Száll fenn a magas égen egy nagy madár.
Talán sas! - sasolom tágra nyílt szemekkel.
Szemtelenség, hogy ő mily szabad és könnyed!
Míg te lenn, a sáros földön nyeled sós könnyed.

Én is nyelném, de nincs, csak száraz szem és torok.
Jönnek sorban, kéretlenül a halotti torok.
Kegyetlen vagy, nem válogatsz, ó te torkos
halál! Tedd le végre véres kaszád! Elég!
Fájdalom tűzében vergődő szívem lassan elég...










AZ ELSŐ HÓ


Fehér a hó, fehér a ház
fehér a gondolat, mi rámtalál.
Az első hó fedte, nyugalmas táj
békével tölt el, s rám kiabál:
megállj!

Tedd le most gondod, békítsd meg lelked!
Pihentesd tested, tárd nagyra szíved!
Szorongó fájdalom szálljon most messze.
Suhanjon kavargó, fehér pihével.
Űzd el a bánatod hótakaró alá!
Minden rosszat fedjen,
s hozzon jót és áldást!

Fehér a hó, fehér a táj...
Fehér a lélek... fehér varázs...







ELTŰNŐ ÁRNYAK


Ha veled vagyok
fényesebbnek tűnnek a csillagok,
ragyogóbbak az öböl
távoli szélén a fények...
kezed megérint:
mint hűs tengeri szellő
borzolja bőrömet
lágyan, puhán, ahogy
leszáll körénk a nyári est,
s a lassan szűnő forróságban
összebújunk...
vágyunk éledni kezd.

***

Nézzük a naplementét
egy tengerparti étterem teraszán
ámulunk az elbújó nap
pazar színeinek játékán
narancsból rózsaszínbe vált
a tenger felett a fény
s arcunkon a gond keltette árnyék
észrevétlen múlik el...
...válik semmivé

***

Tedd le most a terhet...
az eget figyeld:
a sejtelmes rózsaszínt
a fekete nyeli el
már csak a lámpák fénye
villódzik a sötét vízen
s békéssé vált szemedben
fürdik boldogan tekintetem

***

...s a gondterhelt árnyakat arcunkról
a sós tengeri szél röpíti messzire...







EMLÉKSZEL?


Emlékszel? Egy délután
Addig beszélgettünk, míg csendben
Ránk borult a félhomály.

Észre sem vettük,
Hogy a vakító napsütés helyett, szobánkban
lágy árnyékok lengenek.

Egymást láttuk csak...
Derengve, a másik szavain merengve,
Tekintetében elveszve.

Megszűnt a világ...
Körülöttünk, nem voltak színek és zajok
S Te azt mondtad, szép vagyok.

Meghitt volt az a délután.
Csillagként csillant szemünk, mint szélben
Libben a gyertyaláng.

Csak Te voltál, és Én...
Bennünket egy bűvös sugár óvón
Sejtelmes körbe zárt.

Jó most emlékezni rá
Ülök szobámban homályos délután, s az érzés
Újra és újra rám talál.

Megmaradsz nekem örökre.
Emlékezem az időkre, mikor még számítottak
Az egymásnak kimondott szavak.







EMLÉKEDBE BÚJOK


Mosollyal ébredek, bár komor, sötét kinn a táj.
Veled nevettem álmomban, egy fényes éjszakán...
Lehet köd ma reggel, s nyomasztó szürke a világ:
nyújtózom elégedetten... Ébredésem vidám.

A ház előtt pőrén didereg bús fákon az ág.
Nem veszi kedvem, hogy tél fenyeget az ősz után,
sem, hogy villanyt kell kapcsolni már kora délután.
Teszem dolgom, bár életem nélküled megy tovább.

Álmodom nappal is, szívemben száz színes virág!
Köd ellen forró tested óv, gyengéden borul rám.
Örömöm féltőn őrzöm, nem láthatja senki más.
Emlékedbe bújok, mint homályba a néma fák.










ESS HÓ, ESS!


Ess hó, ess három napig!
Vagy egy hétig egyfolytában!
Öltöztesd szűzi-fehérbe a tájat!
Mint a tiszta gyermeki lélek,
mit nem fertőzött be a földi mocsok,
úgy ragyogjon fehéred, bármerre nézek,
mindenhol!

Ess hó, ess! Ne is egy hétig:
egy hónapig! Térdig szeretnék gázolni benned,
mint a gyermek, ki voltam,
hógolyóztam és szánkóztam!
Feledtesd el, hogy a hó alatt
feketeség van... latyak lesz belőle,
Kiábrándító...

De most... most szeretnék megállni...
csak állni a hóesésben,
megtisztult lélekkel
a hófehér térben...










HA ELOLVAD A HÓ...


mint frissen hullott hódunna a tájon,
olyan a gyermeki, tiszta szerelem,
míg bakancsos lábbal bele nem gázol
a bizalmatlanság és megunt keserv,
vagy féltékenység szennyezi be fájón,
s tört szív a szűz hóra vércseppeket ejt...

...a hó elolvad lassan, semmivé lesz,
szürkül, megkeményedik a felszíne
majd eltűnik, foltjait felszippantja
a déli szél, s a gyenge nap melege
a hideg már nem csak kívülről támad,
odabenn borzongat, belül, benned él...

....ha elolvad a hó... vagy
ha egy szerelem véget ér...







HA ÚJRA KEZDENÉM


Ha újra kezdeném, sem élnék másképp.
Nem hatna rám józanság, bölcsesség,
a mások által átélt keserűség,
sem jóindulat, segítő szándék.
Tudom!... Ilyennek születtem én.

Ha újra kezdeném, sem élnék másképp.
Nem józanész vezényelt, csak érzés.
Ahogy akkor jónak láttam úgy éltem,
sokszor és sokat sírtam... és féltem,
de nem adtam meg magam semmiért!

Ha újra kezdeném, sem élnék másképp.
Csak saját makacs fejem után mennék...
Volt, mikor utam végén várt a mélység,
mely vonzott, lehúzott, nem kímélt,
lépkedtem csakazértis, dacosan felé...

Ha újra kezdeném...talán mégis törölnék
néhány foltot a múltból, a feketét
De mivel erre nincs már esély
Velük élek... megbocsátom, mind az enyém.
Múltammal együtt vagyok ÉN.







HAVAT ÍGÉRTEK...


Havat ígértek, s én vártam a hulló pelyheket,
hogy hajnalban pihe-puha hóesésben lépkedek.
Mindent beborít, elfed a fehér tisztaság,
bevilágítja a reggelt, s eltűnik alatta a sár...

Ám csak fázós pocsolyák, néhány hó-folt,
mi utamon lelassított. S bár hullt a hó,
csak lucskos lett tőle a járda és az út.
Fröccsent a szürke sár... Ez nem szép, ez rút!

Csizmámat húzta, beleragadtam mélyen,
mint szurokba, melyben minden napom élem.
Lassan torkomig ér a szenny, nincs levegőm,
s a világ acsarkodva, esengő arcomba köp.

Fáradtan letörlöm, s gépként gázolok tovább
a fojtogató űrben... Nincs választás, muszáj...
Bolyongok, hagyom, sodorjon tovább az élet,
labirintusából nincs kiút... Eltévedtem.

* * *

Havat ígértek, s én vártam a fehér reggelt.
Újra csalódnom kellett, mint sok mindenben...
Álmaim és jövőm poshadt sárban hevernek,
bizonytalanul pislognak a szürke fellegekre...







ÍRNI KELLENE...


Meg kellene írni, hogy vörös volt az ég,
hogy kabátom bolondul cibálta a szél,
s dühös decemberi fagy űzött hazafelé,
hol sárga gyertya lángja adott meleget és fényt...

Írni kellene arról, hogy szép a világ!
Ölelő karokról, gyengéden vagy buján.
Hogy nincs álarc, képmutatás és hazugság,
sem betegség... Jó lenne leírni: minden vidám!

Vagy kiabálni, hogy most már aztán elég!
Féli a jövendőt, ki lát is, nemcsak néz!
Elgyötört szemekben kialszik a fény,
gomolygó hófelhőkkel
szorít a téli éj...



* * *

Bár tudnék írni... Úgy hajt a vágy!
Bármiről, akármiről, csak írni már!
Kusza szavaimat elnémítja a torz világ.
Nem tudok most írni róla... Majd holnap talán.







KERINGŐ


Szédült az éj, szoknyám hullámzott a padlón.
Átöleltél... Két szemed ünnepi fényt szórt ...
Lágy zene szólt, repültünk át a világon.
Dal ringatott, keringő áradt a tájon...

Hívott az ég, szálltunk az álmaink szárnyán.
Túl mindenen, végtelen ragyogás várt ránk.
Nem láttam mást, csak gyémánt-szemeid fényét.
Mosolygó szád... Suhanó levegő kékjét...

Fehér szoknyám fent perdült már a magasban,
Felhő-párnán lakkcipőm finoman dobbant.
Ringó csípőnk szorosan feszült egymáshoz.
Vágy lobbant fel...akár a fáklya úgy lángolt.

Mélyült az éj, szerelmes szívem elkábult,
Forró testem ölelő karodba ájult.
Borzongat még ritmusa annak a táncnak!
Emlékezem ... S felhőkkel sírok utánad...










KERTBEN, DÚDOLVA


Hogyha virág volnék, margaréta lennék.
Fehér sziromszoknyám harmatban fürdetném.
Virulnék vadon is, nyílnék a kertekben,
szeretnék bennem az egyszerű szépséget.

Hogyha virág volnék, piros pipacs lennék.
Vörös tüllszoknyámban kihívón pördülnék.
S bár a sorsom lenne, gyorsan hervadó lét,
lángoló színemmel szíveket perzselnék.

Hogyha virág volnék, csak rózsa nem lennék.
Tüskés bokor mélyén egyedül én félnék.
Virágkirálynőként élnék tövis-várban,
tündöklő szépségem a magányba zárna.







KÉTSÉGEK


Azt hittem én balga, hogy szárnyalni tudok.
- törött szárnyú angyalként most a földre bukok.
Azt hittem dacosan, van bennem erő.
- tévedtem... visszahúz, marasztal a föld.

* * *

Lehet, úgy látod, én mindig mosolygok.
- nem is sejted, titkon hányszor zokogok.
Lehet azt gondolod, hogy boldog vagyok?
- ritka vendég nálam mostanság a jó...

Úgy érzem, hogy mindig, mindent elrontok.
- mondanád te erre: ne magad okold.
Úgy érzem, a hitem is cserbenhagyott.
- ugye ez csak egy múló állapot?

Fáradt sóhajomtól ledőlt a kártyavár.
- jóra vágytam... de sok volt az akadály.
Makacs, de halk hangom mégis égbe kiált:
- nem fog legyőzni ez a kegyetlen világ!

* * *

Azt hiszem - sőt tudom -, hogy szárnyalni fogok.
- gyógyult szárnyú angyalként útnak indulok!
Azt hiszem a makacsság, mi élteti erőm.
- győzni fogok félelmeim s önmagam fölött!







KÉTSÉG ÉS REMÉNY


Sajdul a szívem.
Jeges kéz szorítja mélyen.
Fázik a lelkem.
Hiányodtól kihült az életem.

Gyötör a kétség.
Lesz-e még élet utánad?
Vár-e még élmény?
A Nélküled levő üres világban.

Reszket a lábam.
Utamat hogy járjam ezután?
Nem jössz mellettem.
Nélküled kell lépnem tovább.

Várnak az évek.
De ölnek kétségek, félek!
Távolba nézek...
Elmúlik hiányod egyszer, érzem.

A remény él bennem:
Felébredek majd, felolvad szívem.
Melengető fényben
Nyújtózkodom, szabadultan tőled.







KÖDBEN JÁROK...


Ködben járok, jaj úgy fázom!
Légy Te nékem nagykabátom!
Eső esik, meg is ázom,
Te légy felettem a sátor!

Úgy fúj a szél, ölelj hát át!
Melegíts... Ne férjen hozzám
sem a hideg, sem az eső!
Adj magadból! Adjál erőt!

S ha belül, a lelkem reszket,
csókod legyen, mi dédelget!
Vágyad gyújtsa fel a vérem,
légy a télben menedékem!

Légy a házam, légy oltalmam,
fogd a kezem minden bajban!
Paplanom légy, betakargass,
űzd el kínzó álmaimat!







KÖNNYEK


Magamba roskadva ülök,
arcomat áztatja a könny.
Kimossa lelkemből a szenvedést,
és kimossa a bűnt.

Kellenek most a könnyek,
a megtisztulást hozók.
Megsebzett érzéseimet
gyengéden átmosók.

Mint vérző sebet
a fertőtlenítő folyadék
mely okot nem szüntet,
csak tüneti kezelés,
úgy mossa át lekemet a sírás,
mely napok óta készülődik bennem.
És most kitört...

Végre sírok... Aztán zokogok..
Elcsukló hangok között,
Önnmagam sajnálva,
segítségért kiáltva,
a kínnak magamat átadom!

Sírj hát fájó, sebütötte lélek!
Vergődve jó és rossz között!
A régi hegek is újra égnek..
Elveszek fáradt érzéseim mögött.

Utadra bocsátlak bánat...
Mosson el mindent most a könny!
Magamhoz szorítlak, sírás!
Könnyítsd meg lelkemet, vagy öld...







LÉGGÖMB-LÉT


Léggömb voltam, égbe szálltam,
lubickoltam napsugárban.
Felhők között kóboroltam,
ó, mennyire boldog voltam!

Repültem a végtelenbe,
friss szellő kapott ölébe.
Sodródtam én egyre messzebb,
tán fenn jártam a Mennyekben.

Tudod mily jó könnyű lenni?
Minden gondtól szabadulni?
Letenni a hátizsákot,
s fentről nézni a világot.

Jégesőbe keveredtem,
jaj de nagyon megijedtem!
Léggömb-létem féltettem én,
bár tudtam már, hogy véget ér.

Hisz az élet hullámvasút,
váltakozik öröm s a bú.
Égbe repít, majd pokolba,
csodák után sárba pottyant.

Léggömb-arcom egyre fonnyadt,
ereszkedtem fájdalomban,
visszafelé föld - világba,
üres napok unalmába.

Cafatokban értem földet.
Darabjaim hulltak kőre,
vízre, fűre... mindenfele.
Szép álmaim odavesztek.

Jobb volt ott fenn, kicsit bántam,
mégis újra talpra álltam.
Álomvilág nem otthonom,
a földön kell boldogulnom.

Ha jártadban lufi-darab
keresztezi majd az utad,
gondolj arra: tán belőlem
szakadt ki, s marad örökre...

...emléke boldog időknek.







MAGÁNY-KÉPEK


Elutazott gyermek meleg mosolya...
Nélküle hideg lett, s kongó a szoba.

Egymás mellett ülő két merev robot.
Szemeikben közöny, érzésük kopott.

Komor égen futó, sötét fellegek,
szél kergette álmok, semmibe vesznek.

Kényszer-ébredések, az óra csörög.
Nem motivál semmi, mégis öltözöl.

Lépteid nehezek megszokott úton,
hétköznapok visznek görnyedt vállukon.

Bizonytalan jövő, összeszorult szív,
nem akarod tudni, milyen az, ha: nincs.

Távoli kék hegyek, erdőknek csendje,
odavágyik lelkem, nyújtom a kezem.

Nem érek odáig, mindenütt falak.
Körbezár a magány... Mélyen, bennem van.







MICSODA NYÁR!


a ház előtt
a büszke fa
csapzottan áll,
vizet kíván
mint nagybeteg
oly halovány...
szárnyaszegett
minden levél
már nem remél
vizet nem ér
a sok gyökér

a dinnye forr
a földeken
pusztítanak
erdőtüzek
szép zöld világ
mi lett veled?
harsogó szín
mind elveszett
esőt várni
reménytelen
bármerre nézek
elsárgult füvek

*
micsoda nyár!

*
szédült világ....
mi lesz veled?







MÍG EL NEM SZUNNYADOK...


Ma az egész délutánt karodban töltöm...
Déltől estig válladra hajtott fejjel álmodok.
S míg bőrömet simítja cseresznye-ajkad,
Forró testedbe puhán beleolvadok,
Míg el nem szunnyadok...

Mint lágyan omló, meleg takaróba,
Úgy burkolózom védelmező karodba.
Belebújok, mint madár a fészkébe
Összesimul testünk a lenyugvó fényben,
Míg el nem szunnyadok...

Oltalmazz ma minden démonomtól!
Oltalmazz meg minden hazug szótól!
Védj meg, ha kell, saját magamtól!
Védj meg...Kiszolgáltatott vagyok.
Szoríts, míg el nem szunnyadok!

S mikor leszáll az éj, öledbe vegyél,
A megvetett, illatos ágyba tegyél.
Takarj be... Szememet csókoddal zárd le.
Őrizd lélegzetem és szívverésemet!
Míg el nem nyom az álom, maradj velem!....







MÚLTAMBÓL MERÍTVE


Vajon e házat ki emelte?
Ahol anyám, apám is lakik,
ahova én is megszülettem,
s hazajárok a mai napig.

*

Felidézem itt gyermekkorom,
s ifjúságom letűnt éveit.
Mint szellemek homályos múltból,
szállnak felém az emlékeim.

Itt a szoba, hol tini lányként,
szőttem szép, szerelmes álmokat.
Összeomlottak kártyavárként,
s az idő oly gyorsan elrohant...

Hanyatt feküdtem selymes fűben,
felettem vibrált a végtelen.
Anyám hangja motoz fülemben:
"Ne légy kishitű!" - Mégis az lettem.

*

Vajon ki tette kőre a követ,
míg épült e réges-régi ház?
Egyetlen, mi múltamból szilárd,
mert benne él még anyám és apám.







ŐRIZD ŐT FÉNYSUGÁR...


A kislámpa fénye éppen ágyadra hullt,
a fénysugár köréd ezüstös burkot vont.
Ajkadon félmosoly, akár egy gyermeké,
arcod redői beteg, idős emberé.

Elgyötört, széles homlokod mögött talán,
régmúlt idők emlékei találtak rád.
Vagy csak élted a jelent, a pillanatot.
Lelkedbe béke költözött... Szenteste volt.

Csillagszóró ragyogta be a vén szobát.
Majd váratlanul borult ránk a félhomály.
Csak a kislámpa fénye hullt éppen reád,
görnyedt testedre, te szegény, beteg apám.

* * *

Eseng a lélek, örök a hit, csodát remél:
sokáig dédelget még közöttünk a fény!







ŐSZI VILLANÁSOK


Beszélgetne
a fán didergő levéllel
az őszi sz.él.
Duruzsol
simogatón körötte,
Sejtelmesen susog:
színed de szép!
Ám az
elhajlik útjából,
búsan kitér.
Inkább elválik
az ágtól.
a lágyan
avar-ágyába tér...







PÜNKÖSDI FOHÁSZ


Adj erőt Uram, hogy bátor legyek!
Meg tudjam tenni, mit eltervezek.
Szabadíts meg a gátlásaimtól,
erősítsd meg kishitű lelkemet!

Adj erőt Uram, hogy bölcs is legyek!
Érzelem vezessen és értelem!
Világban szétszórt gondolataim,
jó tanácsokat közvetítsenek!

Adj erőt Uram, hogy jámbor legyek!
Számomra tán ez a legnehezebb...
Lázadó és dacos természetem
finomítsd mosolygósra, szelídre!

Uram, Te tollat adtál kezembe.
Segíts átadni az üzenetet!
Ajándékodat jóra használjam:
mit írok lelket szépítő legyen!

Add Uram, hogy mélyen hinni tudjak!
Felsőbb hatalomban és magamban!
Adj hitet, erősíts, nyisd fel szemem,
hadd lássam tisztán létezésedet!

* * *

Nehéz világunkban a lélek most oly elveszett...
Ne csak nekem adj erőt Uram! Adj mindenkinek!







RINGATÓ


Megölelem ma este fáradt lelkedet,
hajtsd mellkasomra Kedves, erőtlen fejed,
tudom, most még a gondolat is nehéz
eloltom a lámpát, elég a gyertyafény,
melynek lebbenő füstje sodorja tova
minden emésztő, kínzó gondodat!
Nézem, ahogy lassan kisimulnak
hunyt szemed körül az apró ráncok
s arcod bársonyára a szelíd álom
sejtelmes szőttese nyugalmat varázsol...
Kezem rebbenve játszik ernyedt testeden,
Angyalod leszek, vagy jó szellemed,
vigyázom álmod, itt vagyok ne félj!
Bújj óvón kitárt szárnyaim közé...
én rád borítom minden szerelmemet
érted sóvárgó jámbor könyörgésemet,
izzó vágyaim, s gyöngédségemet,
mindent, mindent átadok neked
testem melegét, had bódítson el,
s pihenj gondtalan, mint egy kisgyerek.
Vállamon szuszogsz, békés lélegzeted
csiklandja nyakam, húzlak közelebb
Alszol... eltűnt arcodról minden félelem,
ringatlak gyengéden: pihenj kedvesem!
Tudom, a legszebb álom én vagyok neked!







SÁPADT ARCOM


Sápadt arcom, fáradt arcom,
Holdba tárom, égnek tartom,
fakó szemem, mi fénytelen,
csillagoktól erőt lopjon;

Fázik kezem, reszket kezem
melengesse most Nap heve!
Ha felhő jő, elrepüljön,
had hulljon rám fény az égből.

Kócos lelkem, kusza szívem,
érzelmeim... mind itt hever
lábad előtt, megtépázva;
Lépj át rajta vagy lökd sárba!

S lenn a sárban, megtaposva,
elbúcsúzom tőled halkan.
Olyan halkan, belül sírva,
ne halld, ne tudd bánatomat!







A SÍRNÁL...


Nyugodjon békében minden elment lélek...
Míg itt élnek bennem, egy sem halott.

* * *

Mikor itt állok, úgy érzem nincs is odaát pokol...
Szeretett halottaim lelke szelíden átkarol,
jelenlétük érzem, akár a mindennapokon
vigyáznak rám, figyelnek... érzékelem, tudom...
Hiányuk fájni fog örökké, de nekik ott már jó,
hol reánk is vár majd talán egy másik dimenzió...
Gyertyák lángjától vöröslő temető ege alatt
nélkülük árván maradt önmagamat siratom...
Mécsesek rebbenő táncának lángjában
egy fénylő könnycsepp arcomon végiggurul,
s tétován a virágdíszbe öltöztetett sírra hull...

* * *

Nyugodjon békében minden elment lélek...
Míg itt él bennem emlékük: egy sem halott.







SZABAD EGY TÁNCRA?


Szabad egy táncra?
- hajolt fölé egy úr a félhomályban,
könnyedén tartva felé kecses kezét.
Dobbant a szív az új kalandra várva,
majd dobbant a láb a bálterem kövén.

Szoknya selyme susogott sejtelmes éjben,
karcsú derékon izzadt a férfikéz.
Sóvár vágy izzott fel a pár szemében,
s csak keringtek körbe a terem kövén...

Az évek repültek szüntelen tánccal,
táguló világban gyúlt ezernyi fény.
Néha sírva-vigadva, de ő csak járta,
kifulladásig ropta élte ösvényén.

Szabad lesz?
- kéri majd egy úr az utolsó táncra.
Fekete ruhában, rém-elegánsan
a halál nyújtja felé csontos kezét.
Halkul a zeneszó és szürkül a fény...

...újra suhanhat majd, kibontott szárnnyal.
Ó, nehogy azt hidd, hogy vége a táncnak!
Lelke már egy másik, boldogabb bálban
lejti örök táncát a Mennynek kövén...







SZABAD VAGY?


Nem tart fogva ezer zár, fal, lakat?
Azt teszed, amit nem is akarsz,
vagy éppen nem szabad?
Úgy érzed hétköznapjaid elgyötört,
szürke rabszolgája vagy?
Monoton minden perc,
minden óra, minden nap?
Ezer kell- be fullad az összes
tétován ágáló gondolat?

ott hever előtted mindig egy fehér lap
melyre rajzolhatsz, írhatsz, álmodhatsz;

Csak hagyd,
hogy életre keljen benned a fantázia,
s mint sűrű ködből, ha napsütésre érsz,
s szinte bántja szemed a nagy fényesség,
úgy derül elméd, ha egy mese utolér.

Lehullik lassan
a lelkedet gúzsba szorító kötél
s a földön marad mozdulatlan,
míg te szárnyalsz;
hívnak egzotikus tájak,
s fátyolfelhők fölötti kék világ
vagy pokolra szállsz,
ha kell lelked mélyébe
kotorsz éles körömmel
s mi régen fájt, még azt is feltéped,
mert tisztítani kell a fertőzött sebet;.

* * *

Akár jövőbe nézel, akár a jelent kutatod,
mindent megtehetsz, ha van egy fehér lapod
Szabad mégsem lehetsz; Csak a gondolatod.







SZELÍD FÉNYEK


Észrevetted, hogy hajnalban óriás narancs a nap?
Belenézhetsz bátran, szemedbe könnyeket nem fakaszt.
Ereje gyengül, fénye nem éget, már csak simogat,
mint kedvesed gyengéd tenyere megfáradt arcodat.

Észrevetted már, hogy délután az őszi fény sárga színű?
Amint a ritkuló lombon át az ablakon ferdén betűz.
Aranyló-sárga lesz a levegő, és a szőlő mézízű.
Melengeti szívedet, míg a téli homály mindent elűz.

Észrevetted már, hogy ősz-alkonyon rózsaszínű fenn az ég?
Gyorsan sötétül... Észrevétlen veszi uralmát át az éj.
Rövidülő napok között bolyongva keresek némi fényt,
melynek emléke majd a sötét télben utamon elkísér.










SZERETLEK


szeretlek,
mint meghitt vasárnap délutánt
mikor csend van, s elpihensz ebéd után
nyugalom után kapaszkodik a vágy...
szeretlek így is:
mint békés vasárnap délutánt.

szeretlek,
mint vulkánt, mely forró lávát lövell
melegít borzongatón vöröslő heve
kéj után nyújtózkodik a vágy...
szeretlek így is:
mint felizzó, izzító vulkánt.

szeretlek,
mint engem megértő kedves barát
ki tenyerében tart, óvón vigyáz rám
biztonság után eseng a vágy...
szeretlek így is:
mint engem vigyázó jó barát.

s szeretlek, mert szeretsz
és szükséged van rám...







SZÍNES PETÚNIÁK


Szívem gyönyörködtető
színes petúniák!
Mi lesz veletek,
ha elmúlik a nyár?

Az idő elszaladt...
fejecskétek egyre ráncosabb...
egynyári létetekből
lassan semmi nem marad
gyengéden süt
még rátok a nap,
de az ablak alatt
alattomosan kúszik
felétek a fagy,
s őszi szél zörgeti majd
szárazzá vénült
száratokat...
szirmotok fonnyadó,
ködköpeny betakarja
mielőtt múló időbe hullna
esőcsepp-könny elsiratja.

Színes petúniák!
Haldoklik a nyár...
Szívem veletek vérzik
a múló szépség után!







TÁVOLI KEDVESEM


Mondd,
hol a távolban összeszaladnak a felhők
ott állsz-e Te is az ablak előtt?

Nézed-e álmosan a szürke világot,
álmodsz-e rólam,
míg kinn veri a tájat a nyári eső?

S gondolsz-e rám,
ki csak rád vár a fázós magányban?
Távoli kedvesem,

ugye ott állsz te is az ablak előtt?

Fázok és várlak, és vágylak e nyárban,
e nyárban mely őszt fest a kinti világra,
szomorú szürkét, fázósan szenvedőt.

Távolba szállnak érted a vágyak,
ablakon cseppek könnyként szitálnak,
látlak mozdulni a zápor táncában...

Ott látlak állni, engem ölelve
ketten a fák közt, ketten a mennyben,
ott, hol a legjobb: véled kettesben

...Távoli kedvesem...

De jó is lenne az esőt figyelve,
összesimulva, egymást ölelve
várni meghitten, míg a vihar elül...







TEMETŐBEN


Mondd, szabad-e mosolyogva állni egy sír mellett?
Melyben nagyszüleim, és édesapám pihennek.
Szívemben szeretet és hála, emlékek hada,
virágokat hoztam nektek ma, Apu és Mama.

Mondd, lehet-e hinni: boldogok ők, hol fény ragyog?
Valahol a végtelenben, hol a gond már csak ,,volt".
Itt csak testetek pihen, tudom, hogy valamerre
él a lelketek, s ti fentről angyalként figyeltek.

Nagy a csend itt. Élő a temetőben most nem jár.
Szeptember van, késő délután. Nyugalom jár át.
Ferdén tűz a sárga napfény, oly felhőtlen az ég,
tarka pillangók táncában bennetek látlak én.

Hálásan köszönöm, hogy voltatok nekem, velem.
Életem részei, át hosszú évtizedeken.
Öregszem én is, más szemmel látok, tisztul a múlt.
Egyre több az emlék, mi gyengéden utánam nyúl.

Virágot hoztam neved napjára drága Mamus,
S neked, ki éppen ma két éve távoztál, Apu.
A veszteség, a fájdalom soha nem múlik el,
sírotoknál állva lelkem sóhajtva megpihen.

Távol a világtól, egy kis sziget a temető.
Dermedt kert, csend virágillattal.Lélekemelő.
Beszélgetünk. Mindent köszönök, és hálás vagyok,
kérek is: kiket szeretek, rájuk vigyázzatok.

Búcsúként mormolok egy félig feledett imát.
Mennem kell, vár a megvadult, zajos, kinti világ.
Jól megfér egymással arcomon mosoly és a könny.
Lelketek az ég, testeteket vigyázza a föld...








UTAZÁS


Fényes hátú kígyóként kanyarog az út.
Ismeretlen tájra visz, szeszélyesen fut.
Álmosan pislog a sárga fényű reggel,
közönyösen nézi, ahogy útra keltem.

Utazni jó! - susogják a tovafutó fák.
Árokpartról integet kecses, kék vadvirág.
Bárányfelhők baktatnak békésen az égen,
oly közel: ha nyújtózom, karommal elérem.

Mert csábít az ismeretlen hív a távol!
Mélyen beszívom, mit magam körül látok:
színek, mozdulatok, arcok, fények, árnyak,
szempillantás alatt tűnnek el a tájjal.

Száguld a végtelen, és most kitágul a tér!
Ezernyi impulzus a szemből az agyba ér,
s számos apró mozaikból összeáll a kép.
Páholyból nézem, hogy lüktet az emberi lét.

Kitárt szárnyú sas vagyok, kit szólít a messzeség!







ÚJRA


Felállok újra!
Ha százszor is tapos
az élet a porba.
Indulok újra!
Emelt fővel, kezemben
tiszta lappal.
Hiszek majd újra:
a hazug szót többé
meg nem hallva.
Érzek majd újra!
Hiába gyilkol
a közöny naponta.
Játszom is újra:
leleplezem, kinek kezében
cinkelt lap van.
Elkezdem újra!
S mit türelmem terem,
az nem rózsa...
Próbálom újra.
Újra és újra és újra!
Nem adom fel soha!
Csak néha... Kicsit...
Titokban...












  
 
0 komment , kategória:  S. Farkas Zsuzsanna  
Botosjeti és társai: avagy mi fán terem az aranyköpés?
  2016-07-15 19:30:17, péntek
 
 




BOTOSJETI ÉS TÁRSAI: AVAGY MI FÁN TEREM AZ ARANYKÖPÉS?


Mindannyian kijártunk egynéhány iskolai osztályt, és ha volt humorérzékünk, bizonyára tapasztalhattunk pár (jó pár) olyan beszólást, aranyköpést, miegymást, melyektől sírva nevettünk. És ez - valljuk be - annyira jó! Mikor nem azért nevetünk valakin, mert nem tudja, hanem azért, mert félreérti, félremondja, vagy egyszerűen csak a kor szellemének megfelelően kiszínezi a történteket.

Kellemes sírást kívánunk!


Botosjeti és társai: avagy mi fán terem az aranyköpés?


1., ,,Rendkívüli tehetség volt - orvos létére."

2., ,,Amíg Toldi bent mulatott a csárdában, Bence kinn megkefélte a lovát."

3., ,,Berzsenyi költészete versekből állt."

4., ,,Csehov itt is ráérzett az orosz dögunalom lényegére."

5., ,,Kölcsey Kálmán nevű öccsének írta a rendkívül szép Paralízis című művét."

6., ,,Madách Imre pesszimista volt, de abban a korban nem is nagyon volt minek örülni."

7., ,,A nirvána az a dolog, amibe a buddhisták belehalnak."

8., ,,Károly Róbert kibeleztette Zách Feliciánt, aki nem örült ennek."

9., ,,Hunyadi Lászlót kivégzése után jól megsiratták."

10., ,,A rizsa melegkedvelő növény és a kínaiakat is szereti."

11., ,,A vidrák araszolva mozognak. Fölteszi a karjait, földobja a talpát."

12., Tanár: ,,Ez nagyon nem ment. Kérem, hogy soroljon fel néhány Árpád-házi uralkodót!"
Diák: ,,Mátyás."
Tanár: ,,Hiszen benne van a nevében, hogy Hunyadi volt!"
Diák: ,,Igen, de én Rákosi Mátyásra gondoltam."


Azok a régi szép idők...


13., Tanár: ,,Mondja meg, mi volt az előzménye az 1956-os forradalomnak!"
Diák: ,,Az 1955-ös év."

14., Tanár: ,,Akkor következhet a szaporodás. Hány percünk van?"
Diák: ,,Öt."
Tanár: ,,Akkor ebből már nem lesz szaporodás."

15., ,,Magyarországon ma már több a munkanélküli, mint a helyi lakos."

16., ,,Candide bejárta a világot, hogy megdugja Kunigundát, de nem találta sehol."

17., ,,Éva persze megrontotta Ádámot, én sem találkoztam még egyetlen normális nővel sem."

18., ,,Ady Endre utolsó éveit Csinszkán töltötte."

19., "Rómát Romulus és Ronaldinho alapította."

20., "A görögök kitették a falovat a vár udvarába, amiből az éjszaka leple alatt előbújtak az oroszok!"

21., "A tatárok Bánk bán vezetésével törtek be az országba."

22., Biológia óra termései:
"- Jellemezd a hódot!
- A hódnak 3 kilométeres farka van, és 1,5 literes foga!"
"- Milyen a szarvasmarha fogazata?
- Tépőfog."

23., "- Mi a félsziget?
- Egy földet nyaló nyelv!"

24., "A gyöngytyúk gyöngyhagymát tojik."

25., "- Budapest fővárosa Kaposvár"

26., "- Hol volt ez, az angol-magyar határon?"

27.,"“- Hogyan keletkezik a durranógáz?
- Ha megeszel egy tál bablevest megtudod!"

28., "- A fa miért úszik a vízen?
- Mert ha lesüllyedne, gyökeret eresztene."

29., "- A szarvasmarha emlős állat, és petékkel szaporodik."

30., "- 1849 augusztusában Görgey nem várta meg a naplementét, ezért még Világosnál letette a fegyvert."

31., "- Ki volt Antigoné?
- Antigo felesége."

32., "- Dánia legmagasabb pontja a Koppenhágó."

33., "- Március 15-én Petőfi a Nemzeti Múzeum előtt elszavalta a Nemzeti dalt, és erre 12 pontot kapott!"

34., "- Noszty Feri megszöktette Tóth Marit, és megkompromittálta.

- Rosszul tudod, nem kompromittálta meg..."

35., "- Hogy mit érzett János vitéz abban a szűk, piros nadrágjában, azt elmondani sem lehet."

36., "- Napóleon úgy halt meg, hogy leesett a vaterlóról.


A dolgozatbeli tévedések sem utolsók...


37., "- Ami pedig érdekes, hogy Ady 6 ujjal a kezén született.
- Az semmi, nekem 10 van!"

38., "- ... ő pedig homoszexuális kapcsolatban volt Henry de Toulouse-al. Itt egy közös kép róluk.
- Így már azért érthető, miért van mindkettőjük keze az asztal alatt..."

39., "- Ha így folytatjátok, szét lesztek ültetve!
- Mi vagyok én, palánta?"

40., "- Kész van mindenki a dolgozatával?
- Igen!
- A és B csoport is?
- Igen!
- Jó, akkor most mindenki csinálja meg a másik csoportot is!
- Ezt értsük úgy, hogy dupla 1-est kapunk?
- Pontosan!"

41., "- Egyiptom őslakói a múmiák."

42., "- Istvánt 1000-ben felkenték a trónra."

43., "- II. József, a vaskalapos király, Mária és Terézia fia volt."

44., "- Az őserdő olyan terület, ahová emberi kéz még nem tette be a lábát."

45., "- Mikor II. Endre a Szentföldről hazatért, országát és feleségét fenekestül feldúlva találta."


Link














  
 
0 komment , kategória:  Humor  
Weöres Sándor - ABC
  2016-07-14 18:00:24, csütörtök
 
 




Weöres Sándor - ABC




A


Alma alva ring az ágon,
alma álma áhitat,
se érzés, se gondolat,
tiszta fény az alma-álom.







Benn a belső boltozatban,
bánatban és borulatban
születik a szerelem,
hogy egy s kettő: sok legyen.







A gyerek cinkosa cukor,
a lány csábítója csokor.
Mai gyerek fanyart kíván,
ál-kincstől kábul mai lány.







Jól szólni dísz, derék dolog,
de a dísztelen csak dadog.
Ámbár dadogni dísztelen,
olykor dicsőbb, mint díszesen.







Ez éppen elme-
séli, hogy elme-
gyünk végül elme-
rülni. Nagy elme!







Mai fickó fanyart kíván,
ál-fényhez fordul mai lány:
fehérség és feketeség
felcserélve, fordítva ég.






Gége, gúnár-gége,
honnan a gőgöd?
Fennen gőgicsélve
a gyászt legyőzöd.







Hogyha hó hull,
havas a hegy s a ház.
Huhog a hegy s a ház:
tanul hóul.








Itt és így: egyenes,
igazi és istenes.
Ott és úgy: kanyarul,
igen könnyen mélybe hull.







Jajgatás és jutalom:
míly kétféle jel!
Jég játéka az úton:
hoz, visz, dönt, emel.







Kétely kelti a tudást,
kétely űzi a hitet.
Kételyt kelt a gondolat,
kételyt űz a szeretet.







Áll a láb a lomha földön,
leng a madár a felhőben,
peng a lant a levegőben,
száll a lehellet örökkön.







Mikor vízbefúlót mentek,
ha ti más mezőre mentek,
nem vagytok közönytől mentek,
mind csak afféle jött-mentek.







Az N a Név, az N a Nem,
az állítás, a tagadás,
semmiben villám-hasadás,
a férfinem s a nőinem.







Ó!
Oltalmazó, áldást osztó!
Ölelő, övező!
Oldó, oltó!







Próféta, pythia, poéta
a titok nyitját megleli.
Pojáca, praktikus, pocséta
a titok nyitját elnyeli.







Queretaróban lövés durran,
a Quarneróban cápa surran,
s a vészről szelíd álmodó
ír éles gúnydalt: Quevedo.







Rázd a rongyot, míg ropogás
repeszt, ront, villám-ropogás!
Rontsd a rezet, zöld rozsda rágja,
a rózsa ritkább ragyogás.







Születik a szerelem,
hogy egy s kettő: sok legyen,
szerte kígyó-sziszegésben,
sebes sirály-szárnyverésben.







Tőr a tüske, a tövis,
és te is.
Tested teljes tömlöcében
tálat és tányért teríts.







Út, ütés: kanyarul,
igen könnyen bajba ful.
Úgy utazz az úton,
ne uraljon unalom.







A világ, a virág
világít és virít,
valameddig vakít,
valamikor veszít.







A szomszéd házban X lakik.
Falak veszik körül.
Most lámpát gyújt. Nem alhatik.
Szenved-e vagy örül?






Az Ypszilon a szerelem
és alázat a magyar nyelvben:
a G, az L, a T, az N
megkéri, hogy mögötte menjen.






Zúgj, zivatar!
Zengés, zene!
De a lét minden kelleme
távolról: zárka, zűrzavar.


















  
 
0 komment , kategória:  Weöres Sándor   
     2/3 oldal   Bejegyzések száma: 29 
2016.06 2016. Július 2016.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső
Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 29 db bejegyzés
e év: 415 db bejegyzés
Összes: 4843 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1334
  • e Hét: 6556
  • e Hónap: 46377
  • e Év: 224252
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.