Belépés
kohlinka.blog.xfree.hu
Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem hallatszik olyan élesen. Szendrei Klaudia
1958.03.07
Offline		 Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     2/65 oldal   Bejegyzések száma: 646 
Márai Sándor: Egy gyermek
  2016-12-18 15:14:43, vasárnap
 
 

A szálloda szobájában, ahol e fárasztó, megalázó és névtelen betegséggel, a lázadásnak és a kétségbeesésnek e heveny, fertőző nyavalya válfajával bajlódom, ágyammal szemközt, tojásdad keretből gyermekarc bámul reám.
A rajz életnagyságban mutatja a gyermeket. Csodálatosan ronda gyermek. Békaszája, pöffedt orcái, szűk homloka, mely mögött ott lappang már kezdeti, miniatűr állapotban, minden emberi gyávaság és aljasság, gyanakvó és sunyin-kék rókaszemei, parókaszerű, felnőttesen oldalt választott, durvaszálú haja, egy kezdetleges emberi arcnak e nyers és bevallottan pimasz önfeledtsége, mindez megígéz és nem engedi el pillantásom. Órákon át fekszem az ágyban, és bámulom az idegen gyermek vacak arcát.
Ez archoz a gyermek kék zubbonykát visel, fehér gombokkal, lehajtott szárnyú gallért, s ronda kacsócskáival, melyek kissé uszonyszerűek, s kissé olyanok, mint az emberek kezei, akik a háborúban önként vállalkoztak kémek akasztására, tapsikálni készül. A gyermek különösen kedves lehetett valaki számára, mert lefestették; de a festő nem tudott mit kezdeni az arccal, a művészet néha tehetetlen a valóság előtt. Arra gondolok, hogy a gyermek időközben már felnőtt, talán itt sétál a szálloda előtt, s ha kimegyek, találkoznom kell vele. Arra gondolok, hogy Isten mindezzel akart valamit. Arra gondolok, hogy sorsom Isten és ilyen gyermekből sarjadt felnőttek kezében van. Didergek. Émelygek. Félek? Azt hiszem, félek.		  
 
0 komment , kategória:  Emberi bölcsesség és ami marad  
Márai Sándor: Köd
  2016-12-18 15:13:07, vasárnap
 
 

Délelőtt, mikor az erdőből jöttem, utolért a köd. Milyen jó a köd! A fák, a lombtalan, meztelen testű fák, melyek az elébb még mint pucér, néger birkózók álltak körülöttem, sima, fekete testükkel, acsarkodó karjaikkal, egyszerre eltűntek a színről, s nem maradt más, csak ez a vattába csomagolt, törékeny világ, melynek nincs alakja és súlya többé, amelyben minden, ami az elébb még csaknem elviselhetetlenül utálatos és fájdalmas volt, súlyát veszti, mintha oldatba mártották volna, puha oldatba, mely puhítja és erjeszti a fájdalom magvait. S lenn a város, mint egy fertőző telep, melyre tisztító gőzt bocsátottak. Csak a harangszó él a ködben.
Így mentem a ködben, láthatatlanul és mit sem látva, anyagszerűen, s már feloldva egy mélyebb és általánosabb anyagban, céltalanul, de ez az céltalanság nem fájt, mert a ködben minden út és irány értelmetlen. Így mentem, mint a Föld halad abban a másik ködben, céltalanul és szigorú törvények szerint.		  
 
0 komment , kategória:  Emberi bölcsesség és ami marad  
Márai Sándor: Férfikor
  2016-12-15 18:11:56, csütörtök
 
 

Ezek a férfikor évei. Néha észreveszem az időt, melyben élek, bólogatok és szemügyre veszem.
Milyen ez a férfikor? Meglepetéssel látom, hogy mindenestől mégis elviselhető. Az életet különös valóságérzés világítja át. Az üvegről tudom, hogy üvegből van, és ablakot lehet vágni belőle. Az emberről tudom, hogy vízből, mézből, foszforból és halhatatlan lélekből van, nem lehet eléggé megvetni, nem lehet eléggé megbecsülni. Az életről tudom, hogy véges. De akadnak pillanatai, melyek felérnek az örökkévalósággal. Vágyaim természetét, hajlamaimat ismerem. Mi kellene még? Új szerelem? Új gépkocsi? Utazás Afrikába? Már minden megvolt. De tudok örülni még eg fürt szőlőnek, egy új versnek, a nyári napnak, az értelem világosságának. A férfikor legnagyobb meglepetése, hogy a valóság sokkal érdekesebb, mint az ifjúság lázálmainak ködében képzeltük.
Ez a valóságérzés mindent pótol. Sugara ráesik egy emberre, egy tárgyra, s minden érdekes lesz. Minden valószerű és összetartozik. A mítosz felszáll, mint a köd. Tűrhető epika marad helyette.
Ez a kor, mikor barátaink és ellenségeink kezdenek kihalni. Magam is cihelődöm. Még nem sürgős; ülök a napban, s elszívok néhány cigarettát.
Tájak jutnak eszembe. Egy rét. Egy ember hangja. Ez az az idő, mikor mindennap eszünkbe jut a múltból valami.		  
 
0 komment , kategória:  Emberi bölcsesség és ami marad  
Márai Sándor: Gide
  2016-12-07 21:30:45, szerda
 
 

Gide-nek elhiszem, hogy személyes ügye van az ördöggel; vitatkozik és verekedik vele, s mikor enged és elhull e párharcban, ég mindig lázad és tiltakozik ellene. Egy író erkölcsi értékét csak a szenvedélyen lehet mérni, mellel a bűn ellen fordul; akkor is, mikor a bukást és a bűnt szomjasan keresi, mint a vadász a zsákmányt. Az írónak nem az a dolga, hogy győzzön és ítéletet hirdessen; ez csak az erénycsősz dolga. Az író dolga, hogy holtáig viaskodjék azzal, ami esendő és romlandó lelkében, a győzelem reménye nélkül. Ez a viaskodás létének igazi értelme.		  
 
0 komment , kategória:  Emberi bölcsesség és ami marad  
Márai Sándor: Dobogókő
  2016-12-07 21:29:36, szerda
 
 

Egy lépés még, s a kerítésen túl a táj egyszerre színpadias lesz, súlyos és egyensúlytalan. Mintha az erdő lezuhant volna a mélybe.
A tragikus táj fölött összefont karokkal áll egy ember és hallgat. A táj felemelte a magasba, köznapja és végzete fölé. Komoran áll, mint aki gondolatban egy kiáltvány harsány mondatait szövegezi.
A Duna a mélyben, közönyösen; mintha nem is tudná, hogy nevéhez politikai tervek tapadnak.
Egy borjú szalad a kerítéshez, lenéz a mélybe, elbődül. Mint aki váratlanul megértette végzetét a világban.
Az erdőt belepi az őszesti köd. A rozsdás lomb parazsa csillogni kezd a ködön át; mintha a mélyben az őzek tüzet raktak volna.
  
 
0 komment , kategória:  Emberi bölcsesség és ami marad  
Márai Sándor: Készletek
  2016-12-04 19:13:46, vasárnap
 
 

Ezek a tárgyak, ruhák, könyvek, melyekre semmi szükségem e világon, ez a készültség, melyet örökké ápolni és gyarapítani kell, ez a rengeteg vacak, melyet örökké ápolni és gyarapítani kell, ez a rengeteg vacak, mely lassan beborít és eltemet... s közben tudni, hogy egy fogkefe, két rend angol ruha, hat váltás fehérnemű s a Hamlet, a Faust második része, a Biblia és a Háború és béke teljesen elég az élethez.		  
 
0 komment , kategória:  Emberi bölcsesség és ami marad  
Márai Sándor: A kamra
  2016-12-04 19:12:12, vasárnap
 
 

Minden évben egyszer benyitok az éléskamrába, s rosszkedvűen észlelem, hogy valahol hiba történt. Már a kamra méretei is lehangolnak: néhány polc fér csak el benne s a jégszekrény. Az igazi éléskamra, amilyet mindig szerettem volna, másfajta volt, boltíves, tágas és levegős, vasrácsos ablakokkal, rozsdás vasajtóval, a kőpadlón néhány métermázsa krumpli hevert, a sarokban állott a lisztes láda, több zsák kevert liszttel, a boltívekről szalonna, sonka és oldalas lógott le, s hosszú füzérben a szárított kolbász, az úrigomba és a piros paprika meg a hagymakoszorúk. A polcokon négyszáz üveg befőtt állott, katonás sorrendben; aztán a zsírosbödönök; a fűszerek s az üvegbura alatt a sajtfélék; s az alma és a szőlő, melyet száradni akasztottak fel télire. Ilyen volt az éléstár otthon a kassai házban. Mindebben volt valami pantagrueli bőség és igény; s valami középkori óvatosság is. Így kellett volna élni. De ez a pesti kamra, néhány befőttesüvegével, s a kis üveg igmándikkal a polcon, s a jégszekrénnyel melyben egy hízott jérce is alig fér el, ez már nem az igazi. Valószínű, hogy a hozzátartozó élet sem az igazi.		  
 
0 komment , kategória:  Emberi bölcsesség és ami marad  
Márai Sándor: Shakespeare
  2016-12-02 18:38:57, péntek
 
 
Az angolok szeretnék elhitetni önmagukkal s a világgal, hogy Shakespeare, élete végén, mikor már örökre elhagyta Londont, elhagyott mindent, ami színház, színész és városi intrika, s csak emlékeinek és utolsó művei csiszolgatásának élt, megbékült a világgal, s bölcs és szelíd bólogatással tért napirendre bűn és erény fölött. Így illik a zsenihez, mondják az angolok. Bonyolult é terjedelmes szakirodalom magyarázza és bizonygatja ez békét. De Strachey figyelmeztet, hogy éppen Stratforban, e ,,megbocsátó hangulatban" nemcsak a Cymbelint, a Téli regét és a Viart íra, henem a három töredéket is, a Perikles egy részét, a VIII. Henriketk és a Noble Kinsment. E művek vizsgálata arra tanít, hogy Shakespeare élete végén egyáltalán nem békült meg a világgal, hanem rendszeresen átkozódott. Alkotóereje utolsó dühévl, mikor már mindent tudott az emberekről, vérben forgó szemekkel végül is Calibant alkotta meg. A Caliban hörgi - mintha Ahakespeare búcsúzna e szavakkal emberektől, Istentől, a világtól: - ,,Megtanítottál beszélni, s minden hasznom annyi, hogy tudok átkozódni."		  
 
0 komment , kategória:  Emberi bölcsesség és ami marad  
Márai Sándor: December
  2016-12-01 18:48:30, csütörtök
 
 

Ez a hónap az ünnep. Mintha mindig harangoznának, nagyon messze, a köd és a hó fátylai mögött.
Gyermekkorunkban e hónap első napján árkus papírra, kék és zöld ceruzával, karácsonyfát rajzoltunk, karácsonyfát, harmincegy ággal. Minden reggel, dobozó szívvel, megjelöltük, mintegy letörtük e jelképes fa egyik ágát. Így közeledtünk az ünnep felé. E módszerrel sikerült a várakozás izgalmát csaknem elviselhetetlenné fokozni. A hónap közepe felé, amint közeledett az ünnep, már állandóan lázas voltam, esténként félrebeszéltem, hideglelős dadogással meséltem dajkámnak vágyaimról. Mit is akartam? Gőzvasutat és jegylyukasztót, igazi színházat, páholyokkal, színésznőkkel, rivaldafénnyel, sőt valószínűleg kritikusokkal és azokkal a szabónőkkel is, akik megjelennek a főpróbákon, és rosszakat mondanak a darabról. Ezenfelül lengyel kabátkát akartam, továbbá Indiát, Amerikát, Ausztráliát és a Marsot. Mindezt persze selyempapírban, angyalhajjal tetézve. Egyáltalán, gyermekkoromban mindig a világegyetemet akartam, az életet, amely egyszerre volt bicikli, kirándulás a Tátrába, anyám zongorázása a sötét társalgóban, bécsi szelet, almásrétes és diadal összes ellenségeim fölött.
Most, hogy az ünnep közeledik, meglepetéssel észlelem, mintha még mindig várnék valamire. E napokban megesik, hogy elindulok az utcákon, megállok a kirakatok előtt, nézelődöm. Öngyújtó nem kell. Fényképezőgép, Victor Hugo összes művei, bőrben, zsebkés, melynek gyöngyház tokjában ötféle penge van, továbbá dugóhúzó, körömtisztító és pipaszurkáló is, nem kell. Semmiféle tárgy nem kell már, s ha jól meggondolom, lemondok Indiáról, Ausztráliáról és a Marsról is, ellenségeim cikkeit érdeklődéssel olvasom, s színházba lehetőleg egyáltalán nem járok. Mégis, valamit várok még. Annyi karácsony múlt el, egészen sötétek, s aztán mások, csillogók, melegek és szagosak, annyi ünnep, s még mindig itt állok, a férfikor delén, őszülő fejjel, tele kötelezettséggel és ígérettel, melyeket az Angyal sem tudna már beváltani; s még mindig várok valamire.
Néha azt hiszem, a szeretetre várok. Valószínűleg csillapíthatatlan ez az éhség: aki egyszer belekóstolt, holtáig ízlelni szeretné. Közben már megtudtam, hogy szeretetet kapni nem lehet; mindig csak adni kell, ez a módja. Megtudtam azt is, hogy semmi nem nehezebb, mint a szeretett kifejezni. A költőknek nem sikerült, soha, a költőknek, akik az érzelmek és indulatok minden árnyalatát rögzíteni tudják szavaikban. A szeretetnek nincs színfoka, mint a gyöngédségnek, nincs hőfoka, mint a szerelemnek. Tartalmát nem lehet szavakban közölni; ha kimondják, már hazugság. A szeretetben csak élni lehet, mint a fényben vagy a levegőben. Szerves fém talán nem is élhet másképp, csak a hőben, a fényben és a szeretetben.
Mindezt tudva, ez egyszer zavartabb és bizonyosabb tudásban, nem tehetek mást, mint sorra járni az üzleteket, s vásárolni öngyújtót, illatszert, nyakkendőt és jegylyukasztót, gőzvasutat és Victor Hugo összes műveit. Tudom, hogy mindez reménytelen. Mit csináljak? Az ember azt adja, amit tud.		  
 
0 komment , kategória:  Emberi bölcsesség és ami marad  
Márai Sándor: Aphrodité
  2016-11-29 20:45:26, kedd
 
 
Finom és frigid nők mindenfelé. Nőiességük tompított; finom nők, mind egyformán jól öltöznek, mind olvasta Gireudoxot és Huxleyt, mind jártak Párizsban, Viareggióban és Engadinben, mind meghallgatták a János passiót, mind szagosak, valamelyik párizsi szabó és piperekereskedő illatszerétől párolognak, mind egyformán mosolyog és társalog. Van nemi életük is, hogyne; pontosabban, van férjük és barátjuk. De Aphrodité nem szereti őket.
Mintha a civilizáció rejtélyes vegyi konyhájában lepárolták volna belőlük mindazt, ami igazán, végzetesen nőies egy nőben. Amíg beszélünk velük, érezzük, hogy ezek már nem tudnak igazi fájdalmat, sem igazi örömet szerezni. Aprodite, büntesd meg őket. Az ősbűn az övék, melyre nincs feloldozás. Valahol élnek még a nők, az igaziak, lenn a mélyben, osztályon és erkölcsön kívül. Egy nap mégis összecsomagolok és hazamegyek hozzájuk.		  
 
0 komment , kategória:  Emberi bölcsesség és ami marad  
     2/65 oldal   Bejegyzések száma: 646 
2017.05 2017. Június 2017.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső
Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 2 db bejegyzés
e év: 253 db bejegyzés
Összes: 7244 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 755
  • e Hét: 2642
  • e Hónap: 5001
  • e Év: 57267
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.