Belépés
lilagondolatok.blog.xfree.hu
Keresd meg azt az embert, aki mosolyt csal az arcodra, mert csak egyetlen mosoly kell ahhoz, hogy fantasztikussá tegyen egy rossz napot.Találd meg azt, akitől s... Papp Györgyné
1944.11.25
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     2/2 oldal   Bejegyzések száma: 15 
Tompa Mihály idézet
  2014-09-07 12:14:22, vasárnap
 
 






"Búbaj közt is szép az élet!
Virágot, tüskét tűrd el:
Vedd, mint sorsod közli véled
Az édest a keserűvel.
Borong az ég, majd megkékül,
Mosolygás a könny testvére:
Ne várj élvet árnyék nélkül,
Ne is búsulj nem remélve."

Tompa Mihály






 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály  
Tompa Mihály : A pitypang meséje
  2014-09-02 12:47:33, kedd
 
 







Tompa Mihály

A pitypang meséje




A virágok tündére egy napon sorra meglátogatta az alattvalóit, megkérdezte tőlük, nincs-e panaszuk, kérésük, kapnak-e hűvös reggeli harmatot, kedvesen játszadozik-e velük az esti szél, fölkeresik-e őket a pillangók.

A kényes kerti virágok sorra elmondták panaszaikat. A rózsa arra kérte a tündért, intézze úgy, hogy a viola illata ne legyen olyan fűszeres - mert irigy volt ez a kerti rózsa, irigyelte a viola édes illatát, azt szerette volna, hogy az emberek csak az ő illatában gyönyörködjenek.

A virágok tündére jószívű volt, mint az egy tündérhez illik, megszidta hát az irigy rózsát, és megsimogatta a hallgatag, csöndes violát.

A százszorszép arra kérte a tündért, növesszen neki töviseket, hogy az emberek nehezebben tudják leszakítani ; a liliom élesebb kardokat kért, az estike meg azt szerette volna, ha ő nem este, hanem reggelenként nyílna, illatozna.

A tündér zokon vette a virágokhoz csöppet sem illő sok kérést meg panaszt, rosszkedvűen ment el a kertből. Elhatározta, hogy egyhamar nem látogatja meg ismét az elkényeztetett virágokat, s lehorgasztott fejjel ballagott hazafelé, az erdőbe.

Így történt, hogy meglátta az út szélén, a porban virító pitypangot. Megállt előtte:
- Mondd, kedves pitypang, nincs valami kérésed, panaszod?

A pitypang csak ingatta sárga fejét, hogy nem, nincs sem kérése, sem panasza.

- Nem kívánsz magadnak jó illatot? Esetleg tüskéket, hogy ne tudjanak leszakítani a gyerekek?

Nem, a pitypang nem kívánt semmit, de amikor a tündér továbbment, fölsóhajtott. Meghallotta a tündér a pitypang sóhaját, visszafordult:
- Talán mégis szeretnél kérni valamit, pitypang?

- Hiába minden, tündér, az én bánatomon te sem tudsz segíteni - mondta a pitypang. - Messze földről kerültem ide, ebbe az országba, meggyökereztem itt, tudom, hogy soha többé nem láthatom a hazámat. S ha eszembe jut a régi táj, mindig nagyon szomorú vagyok. Csak legalább a gyerekeim elmehetnének! De hát azoknak sincs szárnyuk!

Gondolkozott egy kicsit a tündér, s mert csodatevő, nagy hatalma volt, úgy intézte, hogy a pitypang bolyhos fiacskái, leánykái - a termésbóbiták - ezentúl apró szárnyakkal szülessenek. A bóbiták apró szárnyába belekap a szél, röpíti őket hegyen-völgyön át, messzi földre elkerülnek, s ha jó szél fúj, a pitypang egyik-másik fia, lánya visszarepülhet a rég elhagyott hazába is.












 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály  
Tompa Mihály: Az erdei lak
  2014-07-11 21:20:00, péntek
 
 




Tompa Mihály: Az erdei lak


Völgy felett, a bérc alatt, középen,
A behorpadt hegynek oldalában:
- Hallgatózva néma csend körűle, -
Nádkötésű kis lak áll magában.

A kis csermelyt rácsos ajtajánál
Át sem kell repűlni a madárnak;
Habtalan fut, szótalan fut, benne
Tarka pintyek lépegetve járnak.

Görcsös águ bükkel a sötét szílt,
Mely a házat vészek ellen ójja:
Udvarában eleven sövénnyel
Foglalá be régi jó lakója.

A vad-szőlő gazdag levelével,
Mely magát a vért-telekre fonta:
Sátort képez, és a gazda, déli
Álmot alszik árnyában naponta.

Míg fiát a fatetőkre csalja
A piros tojásu vércse-fészek;
Vagy kiáltja gondtalan kedéllyel:
Héh kakuk, kakuk! szólj: meddig élek?

Zúg az élet, zúg vásári népe,
S nem hat a bérc egyszerű lakáig;
Néha hallik elhaló harangszó,
Szép idő, ha gyors esésre válik.

Itt a hajnalt nem kakas kiáltja,
Van dalos madárja minden ágnak:
A rigó-fütty, gerlicék búgása,
S csattogány-dal szépen összevágnak.

Fenn kivágott cserfa törzsökéhez
Kötve ing a vízmosás bürűje;
És a törzsök, zúgva ki- s bejáró
Kék darazsak mézetlen köpűje.

Lenn a mélyben, szirt, s fatordalék közt
Elvesz a bérc harsogó patakja;
Rejtekét a szirt s fatorladéknak
Smaragdszínű gyíkok népe lakja.

Hallgatás ül bércen omladékon...
Meg-megrendül a vakond turása...
S hallik itt-ott vén cser oldalárul
Tarka harkály gyors kopácsolása.

Meg-megdördül csendes alkonyatban
Gyilkos csője a leső vadásznak;
Fel-fellobban bérctetőkön a tűz,
Ahol a szénégetők tanyáznak.

Tengeren csend és vihar. Hazája,
Mérhetetlen tenger a szigetnek.
Rengetegben csend s vihar. Szigetje
E kicsiny lak a nagy rengetegnek.

Vadregényes erdőség vidéke!
Majd ha a tél fagy-bilincsbe zára:
Távol nézek hótakarta kunyhód
Felgomolygó két füstoszlopára.

És ha éjjel a lak ablakából
Mécskanócok fényt lövelve égnek:
Azt hiszem, hogy mindez lüktetése
A megdermedt jégvidék szivének.

És lelkemben nyugtató hit éled:
Nem hal meg, csak alszik itt az élet!




 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály  
Tompa Mihály : Mécsvirág
  2014-07-06 13:40:30, vasárnap
 
 





Tompa Mihály : Mécsvirág




A mécsvirág, szellős magas

Bércen lakott:

Honnan belátni a kelő

S nyugvó napot.



Hol együtt van enyh napsugár

S hűs bérci lég:

A szép virág zöld lomb közül

Emelkedék.



Előtte kéklő messzeség

Határai:

És a virágnak kedve jön

Leszállani.



Megnézi a kies mezőt,

Fénylő tavat:

Megösmerni sok szép, rokon

Virágokat.



És a bércről a mécsvirág

Gyorsan leszáll:

Lassan haladva a nyugodt

Tó partinál:



Meglátja benne a napot

S kéklő eget:

S önképe az, mit legtovább

Megnézeget.



Bámulja a rét és lapály

Szépségeit,

S örül, hogy innen, onnan is

Köszöntgetik.



Amint a láp mellett halad

S oldalt tekint:

Feléje egy sápadt virág

Bólingat, int.



S közelről így köszönti őt

Lágy hangokon:

"Isten hozott a sík mezőn,

Kedves rokon!"



"Ah, jó virág! hogy volnék én

Rokon veled?

Piros vagyok, s te halvány,

Mint a beteg!"



"Pedig lásd, testvérek vagyunk,

Egy volt anyánk!

De a sors által kétfelé

Szakasztanánk.



Te, fényben és örömben élsz

A bérceken:

Nehéz fájdalmat hordozok

Én idelenn.



A boldognál piros az arc...

S ha szenvedünk:

Halvány szinbe öltözik

Tekintetünk!"









 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály  
Tompa Mihály
  2014-07-03 19:57:41, csütörtök
 
  Tompa Mihály (Rimaszombat, 1817. szeptember 28. - Hanva, 1868. július 30.) magyar költő, a népi-nemzeti irodalmi irányzat egyik legjelentősebb képviselője, református lelkész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1858).


]




,,Lant és biblia, e két szent barát
Karján ringatja boldogan magát...
Én az egyszerü nép őre vagyok!...
S az elhagyott népet, mi isteni,
Növelni, oktatni, deriteni...
A természet az én szerelmesem!"
Tompa Mihály


Link



SZŐLŐHEGYEN.


Rövid életét az ember
Csak bánattal élje?
Hajts ki, hajts ki örömemre
Szőlő venyigéje!
Gyönge hajnalszin piroslik
Most az uj levelkén:
Nedve csillogó, tüzes lész
Mint a déli napfény.

Ifjuságom gondtalan volt
S nem becsűle téged;
De most véled mindhalálig
Tartó frigyre lépek.
Hajlik a kor s kél az ember
Annyi búra, bajra!
- Amint vénül a fa, jobban
Szúr a tüske rajta.

A tavasznak nyár hevében
Fonnyad el virága;
Őszi dértől lészen a nyár
Gazdag lombja sárga:
Minden éket önfejéről
Bár az év letépett:
Meghagyá az aranyszemü
S rózsaszin gerézdet.

Fényes álmainkra gond jő,
A sziv tettre lobban;
Mindennel felhágy az ember
Végre kedvhagyottan.
S örömet ha semmiben már
Nem talál a jámbor:
A borongós őszre mégis
Marad - egy pohár bor.

Ritka seb, melyet begyógyit
A sors, aki vágta;
Ugy adá a bort, hogy abban
Lenne orvossága;
S bár a sebre ebben is csak
Rövid gyógyulás van:
Jól esik, hogy tartja éde
Meleg zsibbadásban.

Hajlik a kor, és borongva
Jő az est feléje!
Hajts ki, hajts ki örömemre
Szőlő venyigéje!
A bor lángja hogy derengjen
Az öreg bus kedvén,
Mint az alkony fellegén, a
Rápirosló napfény. -

Tompa Mihály
1852















Tompa Mihály : Tanács



Tanuld meg e leckét, barátom:
Nem lenni de látszani csak!
És boldog lészesz e világon,
Uralkodol királyilag!
Im: nyegleség, mely mitsem átall -
És fénye mellett hasznai...
Gúny és nyomor, valódisággal:
Válassz! - könnyű választani!

Szép élni békében, homályban,
Nem lenni nagy próbák alatt;
Szebb és legszebb: felkelni bátran,
Gazt verni, védni igazat;
De legjobb így zajongni: jellem
S szilárdság mindenek felett!
És nagy bölcsen mindig szél ellen
Forgatni a köpenyeget.

Ez a világ egy nagy beteg-ház,
Hol annyi ember képzeleg,
Hőst, dúst s irót csinál az agyláz,
Vannak itt grófok, hercegek;
Rögeszméjénél fogd az embert,
Mint ártó műszert a nyelén,
S vezetheted, - ha addig nem ment,
Orránál fogva könnyedén.

Csak légy törvényes: azt ki kérdi,
Igazságos vagy-é vajon?
A bölcs ő dolgát tudja s érti:
Más otthon, más a piacon;
Sok ember lett gyors fordulóban
Rosz, jó, meg' rosz, amint szorult...
Hisz a világ nem ad méltóan
Sem pelengért, sem koszorút.

Ha költő vagy: csak tüszkölj, tombolj,
És légy üres, - hangzó az űr;
Széppel, szabállyal mitse gondolj!
Nem is szellem, féket ha tűr...
A patak is csekély vizével
Malmot hajt és nagy zajt csinál,
Mig a tengerszem mélységével
Csendes a bérc szikláinál.

Mint pap, csak ezt mondd mindig: oh! oh!
S forgasd az égre a szemed,
Sohajts hosszúkat, mint a fúvó...
S a hívek lelkét megveszed!
Csak szót, szót, lengőt, pengőt, cifrát...
Csak füstöt, nem zsarátnakot;
S meglelted a hiresség nyitját
S a nyegleséget áldhatod.

Bár ki s mi légy: csinálj tolongást,
Dobszó mellett áruld magad!
És drágán fogsz elkelni, meglásd...
Mert vak s bolond mindig akad.
Közöld jól a vágást, hogy átjuss
A nyaktörő uton, tetőn:
Derék ember maradt Pilátus,
Mig a szent felfeszítve lőn.

Tanuld meg e leckét barátom:
Nem lenni, de látszani csak,
És boldog lészesz a világon,
Uralkodol királyilag!
E tudományban nagy haszon van,
Aranyat érő szók ezek;
Kövesd, ha tetszik! - Én azonban
Nem követem, bár elveszek!


]



Az én lelkem gazdátlan hárfa,
Hurozva van, mégsem zeneg;"
T.M.



Link







Tompa Mihály : Énekek

I.
Reggel


Oh jertek a reggelnek idején,
Szent buzgóságnak szárnyai,
Ragadjátok lelkünk a menny felé,
Hová ugy óhajt szállani!

A fényes nappalnak láttára
Hevülvén tisztelet s hálára,
Hadd buzogja ki, amit érez: - -
- Oh vigyétek jó Istenéhez!

Mint a világon széjjeláradott
Az élethintő napsugár:
Isten! jóságodnak malasztitól
Megteljesűlt a földhatár!
Jó atyánk! hű szerelmed látván
A földön s a lelkek világán:
Keblünk, mint a patak megárad,
S kiöntjük néked hő hálánkat!

Világosság hatalmas Istene,
Ki a reggelnek ura vagy!
Ki adsz a földnek fényt és harmatot:
Fényt s harmatot lelkünknek adj!
A halandó szem messze nem lát,
Küldd hozzánk a szent hit világát!
S erénynek harmatja csillogjon
Lelkünkben, békés olajágon.







 
 
2 komment , kategória:  Tompa Mihály  
     2/2 oldal   Bejegyzések száma: 15 
2017.08 2017. Szeptember 2017.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 91 db bejegyzés
e év: 1086 db bejegyzés
Összes: 12933 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 828
  • e Hét: 3088
  • e Hónap: 24988
  • e Év: 114598
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.