Regisztráció  Belépés
evavicus.blog.xfree.hu
,,Jőjj pihenni, szabad perceidben, gépek, számok fáradt embere! A barátság meghitt otthonába hív a költő, - beszélgess vele." /Veress Ferenc/ Szuhanicsné Bencsik Éva
2001.01.01
Online
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     2/27 oldal   Bejegyzések száma: 260 
Őszi este
  2017-11-29 16:34:36, szerda
 
  Várnai Zseni

ŐSZI ESTE

Rőtszínben nagyranőve
Fölkelt a teli hold,
A hűvös őszi estén,
S a szél hajszolja felhőnyájait,
Mint jó gazda, friss legelőt keresvén.

Az ég mezőjén, mint megannyi bárány,
Legelnek ők, a hold meg egyre tágul,
Akár egy Isten nagyra nőtt szeme,
Amint lenéz az ég arculatáról.

A fák zúgnak, hajlonganak a szélben.
És lombruhájuk, mint megtépett zászló,
Libeg, lobog, a vad szélvész cibálja,
Az őszi szél, a fellegekkel játszó.

A vérszínű hold mind föntebbre hág, és
Sír, nyög a táj, - ó, félelmetes este -
Kutyák vonítnak föl a hold felé,
Vad rémülettel, búvóhelyet keresve.

Sikolt a szél - ez az ősz muzsikája -,
És szétziklálta már az égi nyájat,
Borzongva hallom az éjfélt kongani
S csak nézem a vad, a zordfönségű tájat,
Ó, ez az ősz...
 
 
0 komment , kategória:  Várnai Zseni versei  
Ösz
  2017-11-29 16:33:22, szerda
 
  Várnai Zseni

ŐSZ

Mikor az ősz végigcibál a fákon,
S rőtszín ruhában haldokol az erdő,
S a falevelek bánatosan hullnak,
És könnyhullásra nehezül a felhő,
És sír a szél valami mondhatatlan
Sejtelmes és szívet hasító hangon,
S a vadludak is fölvisonganak
Búcsúzóban a messze túlsó parton,
Ó, itt az ősz, sóhajtom akkor én is,
Ó, itt az ősz, és nekem nincsen szárnyam,
Mely elvigyen a Gangesz vize mellé,
Ha jő a fagy, itten kell, hogy bevárjam.
Az ólmos ég csöndes fehér havával
Beborít majd, és többé már nem ütvén,
Szívem megáll, s én holtra dermedek,
Mint árva hattyú, befagyott tó tükrén.
 
 
0 komment , kategória:  Várnai Zseni versei  
Elégia a vetkőzésről
  2017-11-29 16:16:36, szerda
 
  John Donne

Elégia a vetkőzésről

Jöjj, hölgyem, jöjj és vetkőzz le velem,
vágy kínoz, mikor nem szeretkezem.
S mint harcos, ha ellenségre talál:
lándzsám megfájdul, mert nem döf, csak áll.
Öved délkörét oldozd meg hamar:
minden tájnál szebb földövet takar.
Pruszlidat vesd le, olyan feszesen
tapad; más nem lát bele, de nekem
hadd suttogja a susogó selyem
esése, hogy most lefekszel velem.
Fűződre régtől féltékeny vagyok,
de megnyugtató, mikor kikapcsolod.
Oly szép vagy, ha ruhád leengeded:
kibukkanó nap nyári kert felett.
Cipődet rúgd le gyorsan; várja lágy
talpadat nászi templomunk, az ágy.
S le fejdíszed filigrán, csupa fény
hálójával; hajad szebb diadém.
Ily fehér ingben égi angyalok
szállnak a földre; magaddal hozod
azt, mit Mohamed Paradicsoma
ígér nekünk, örök gyönyört, noha
a kísértet is vászoningben jár,
de főleg égnek nem a hajam áll.

Engedd szabaddá szeretőd kezét,
hadd nyúljon alád, mögéd és közéd.
Amerikám! Frissen fölfedezett
földem, melyet bejárok, fölfedek,
aranybányám, országom, hol mohó
kényúr vagyok, egyeduralkodó,
s boldog pionír, miközben sötét
kincseskamrádon ujjam a pöcsét.

A lélek úgy teljes, ha testtelen,
s a test akkor egész, ha meztelen.
Az ékszer nem kell, az csak elvakít,
mintha Atlanta kincseket hajít,
s a bolond férfi szeme ottragad
gyöngyön, gyémánton, mert azt látja csak,
ami képkeret, könyvön díszkötés,
amatőr-öröm. De ennyi kevés.
Nyak, arc, derék, kar, láb, comb, csípő, mell:
a szeretőnek a nő teste kell.
A bűn nem bűn, és itt nem incseleg
az ördög sem. Engedd le ingedet.
Tárd szét magad, ne félj tőlem, ahogy
föléd hajlok. Gondold: bábád vagyok.

Mezítelenül is gondoskodom rólad,
vagy nem elég egy férfi takarónak?
 
 
0 komment , kategória:  Külföldi költők (fordítások)  
Vágyom emberekre
  2017-11-29 15:53:18, szerda
 
  Dsida Jenő

Vágyom emberekre

Eddig csak csodáltam a gyümölcsöket,
most szeretném mind leszedni már.
Eddig beszéltem a fájdalomról,
most szeretnék meggyógyulni már.

Elég volt a látomás, a pokol,
az ismeretlen, polipkarú mélység,
melyet bejártam derengő, vérpiros
lámpással: most már napfényre vágyom.

És vágyom emberekre, jó emberekre,
ruhákra, mozdulatokra, melyek olyanok
mint a többieké. S vágyom, vágyom
a koldusok egyszerű, szelid dalára.
 
 
0 komment , kategória:  Dsida Jenő versei  
Ne akarj kereszteden könnyíteni!
  2017-11-29 15:37:28, szerda
 
  NE AKARJ A KERESZTEDEN KÖNNYÍTENI

Kemény a harc, nehéz a kereszt terhe.
Nem bírom már! - sóhajt csüggedezve.
De tarts ki! Egyszer meglátod megérted,
hogy a keresztre miért volt szükséged?

Vándor roskad le az útszél kövére.
Bot a kezében. Bárcsak célhoz érne!
De nem megy tovább! Hogyan érje el,
ha olyan nehéz terheket cipel?

Amikor indult, erős volt és boldog.
Azóta annyi minden összeomlott.
Magára maradt. Szép napoknak vége.
Keserves árva lesz az öregsége.
Szívében ott a kérdés szüntelen:
Miért lett ilyen az út, én Istenem?
Ahogy így töpreng, kicsordul a könnye,
és leperdül az útszéli göröngyre.

Aztán elcsendesedik. Lehet-e
ilyen csüggedt, ha Isten gyermeke?
Magasba emeli tekintetét.
Ott majd megérti, amit itt nem ért.
Fogja botját és indul vánszorogva.
Mintha a domboldalon kunyhó volna!
Odaér. Bemegy. Fáradtan lefekszik.
Elég volt már a vándorlásból estig.
Soká eltöpreng még bajon,
hiányon míg végre lassan elnyomja az álom.

S magát álmában is vándornak látja,
útban a távol mennyei hazába.
A mennyei város ragyog feléje.
Oda igyekszik, siet, hogy elérje.
Kezében vándorbot, vállán keresztje.
Siet örömmel. Fut! Előre! Föl!
A messzi cél, mint csillag, tündököl.

(Fordította: Túrmezei Erzsébet)
 
 
0 komment , kategória:  Belső kör  
Nem tudhatom...
  2017-11-29 15:32:31, szerda
 
  Radnóti Miklós

Nem tudhatom...

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
 
 
0 komment , kategória:  Radnóti Miklós versei  
Ha veszítettél....
  2017-11-29 15:28:16, szerda
 
  Müller Péter

"Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a
vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a
legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy
"nincs". Amikor a sors letépi rólunk azt, akit
szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül -
a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük.
Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös
hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt
fölkelések, a rosszkedvű morgások,
veszekedések, összezördülések, a kellemetlen
esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek
egymás mellett, üresen - a hiány fájdalmas
érzésével visszanézve villámfényben látod meg a
múltadat, s azt kiáltod: - Milyen hülye voltam!
Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden
percben és órában!... Bár akkor tudtam volna,
amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet!
Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is!
Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám,
másképp ölelném... És elmondanám neki azt,
hogy... Mit is?... Amit nem lehet elmondani."
 
 
0 komment , kategória:  Müller Péter írásai  
Áldott, aki előre néz
  2017-11-29 15:17:15, szerda
 
  Sík Sándor

Áldott, aki előre néz

Agg szót beszélek, megtanuld:
Ha még oly szép is volt a múlt,
S az emlék édes, mint a méz,
Vissza ne nézz!

Ha még úgy el is kérgedett
Az eke szarván két kezed,
Ki hátrafordul, rég tudod,
Az átkozott.

Áldott, aki előre néz.
Szellő szemedbe fütyörész,
Forró a föld, piros a menny:
Előre menj!

Míg a jövendőnek bírod
Szögezni márvány homlokod,
Nincs addig darvadozni mért,
Mi jön, ne kérdd.

Régi bölcsesség: ami vár,
Réges-régen megírva már
Szíved piros redőiben, -
De nem pihen.

A rejtelmes redők alatt
Izzik az Élő Gondolat,
Amely öröktől örökig
Munkálkodik.

Eredj és tárt szívvel fogadd,
Amit diktál a pillanat.
Cselekedd, ami rajtad áll.
Nincsen halál.
 
 
0 komment , kategória:  Sík Sándor versei  
Kérdez a gyermek
  2017-11-29 15:15:24, szerda
 
  Túrmezei Erzsébet

Kérdez a gyermek

,,Ott fenn lakott a csillagok felett,
de amikor karácsony este lett,
Lejött a földre, mint kicsiny gyerek.
És ó, a hidegszívű emberek!
Kis istállóban kellett hálnia.
Szalmán feküdt Ô, az Isten Fia.
Elhagyta érettünk az egeket.
Ugye-e, apukám, nagyon szereted?"

Az apa nem szól. Olyan hallgatag.
De a kis kedvenc nem vár szavakat,
Odaszorítja vállára meleg,
kipirult arcát, s tovább csicsereg.
,,Kicsiny gyermek lett, gyenge és szegény,
és ott aludt az állatok helyén,
szűk istállóban. Nem is érthetem.
Milyen meleg ágyacskám van nekem,
pedig csak a te kis lányod vagyok.
S Ô, Isten Fia, Ô, a legnagyobb,
szalmán feküdt, amikor született.
Ugy-e, apukám, nagyon szereted?"

Kint csillagfényes hideg este... tél...
Bent apja ölén kis leány beszél.
,,Ott se nyughatott szalma-fekhelyén.
Futniuk kellett éjnek-éjjelén.
Halálra keresték a katonák.
Menekültek a pusztaságon át.
Milyen keserves útjuk lehetett.
Ugy-e, apukám, nagyon szereted?"

Az apa leteszi a gyermeket.
,,Ugy-e, szereted? Ugye, szereted?"
Nem bírja már, el kell rohannia.
A jászolban fekvő Isten Fia
karácsonyesti képe kergeti.
Feledte és most nem feledheti.
Most a szeméből könnyre-könny fakad.
Most vádakat hall, kínzó vádakat.
Elmenekülne még, de nem lehet.
Most utolérte az a szeretet.

S míg a szívébe égi béke tér,
mintha körül a hólepett, fehér
tetők, utak felett távol zene,
angyalok tiszta hangja zengene
szívet szólongató, szép éneke:
,,Szegény lett érted. Ugy-e, szereted?"
 
 
0 komment , kategória:  Túrmezei Erzsébet versei  
Rossz időket élünk, hogy fesse
  2017-11-29 14:39:07, szerda
 
  Tóth Árpád

Rossz időket élünk, hogy fesse

Rossz időket élünk, hogy fessem ki jónak?
Ki hisz ma Százéves Jövendőmondónak?
Mikor maga sem hisz, öreg csont, magának,
Húzván gond gyümölcse vén ágát nyakának?

Mégis, hivatalból, ő lévén az ember,
Kinél a naptáros jobb időket rendel,
Varázsló-süvegét most is félrecsapva,
Üti a jövendő kongó űrét csapra:

Csorduljon sok jóval a sok jövő hónap,
Rossz nap elmaradjon, több legyen a jó nap,
A rossz úgy se jöjjön, ha ki tán hivatja, -
Ez legyen az új év legszebbik divatja!
 
 
0 komment , kategória:  Tóth Árpád versei  
     2/27 oldal   Bejegyzések száma: 260 
2017.10 2017. November 2017.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 24 db bejegyzés
e hónap: 260 db bejegyzés
e év: 2719 db bejegyzés
Összes: 9694 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2419
  • e Hét: 7871
  • e Hónap: 64152
  • e Év: 164182
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.