Belépés
suzymama.blog.xfree.hu
Aki szeretetet vet boldogságot arat!! Suzy Mama
1901.01.01
Online		 Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     2/5 oldal   Bejegyzések száma: 48 
Buszmegálló.
  2021-08-06 16:17:25, péntek
 
 
Idős néni üldögél a padon, várja a buszt bevásárlás után.
Mellé ülök, ugyanazt a buszt várom, de még legalább fél óra ,mire jönnie kell, ha nem késik.
-Csókolom. -gondoltam beszélgetek, a buszig, jobban telik az idő is.
- Jó napot kedvesem. Vásárlásból ?
-Igen, ilyenkor veszem meg az egész heti húst és zöldséget. Csak kell a főtt étel az asztalra.
- Olyan szép ,hogy ezt mondja kedvesem. Tudja kedvesem ,már kezdtem azt hinni, hogy kimegy a divatból a házi koszt. Pedig annak hatalma van. Valahogy nem tudok már lépést tartani ezzel a világgal aranyos. Nem nagy baj az, ha az öregek szépen elmennek ,tudja ?
A papa már elment négy éve, de csak nem tudok még utána menni. Ötvenhárom évet éltünk együtt. Szerencsések voltunk nem mondom, mi úgy esküdtünk, hogy akartunk . Gyerekünk is úgy lett, hogy akartuk. Bár ötöt szültem, csak négy van meg. Az elsőt, Drága Piroskámat elvitte a tifusz - vászon zsebkendőt húz elő a ruhája zsebéből, makulátlan ,vasalt példányt. Megtörli a szemét, kicsit elmereng. - tudja aranyos az nem rendjén való. Gyereket temetni. Az nem.
Pedig szép életünk volt. Sokat dolgoztunk. Az asszonyok főztek minden nap. Mondjuk hús csak kétszer volt egy héten, csütörtökön és vasárnap. Az ember is megette bizony a derelyét, meg a rántott levest is. Nem nagyon volt válogatás. A gyerekek azért nem mindig ettek meg mindent, de akkor kaptak egy karaj zsíros kenyeret és csend volt. Tudja aranyos, sose erőltettem őket olyat enni, amit nem akartak. Nagyon nem válogattak azért.
Esténként kiültünk a gangra, a papa mesélt a régi időkről. Háborúról, vásárokról, lakodalmakról.
Jaj , nehogy azt higgye ,hogy mindig igazat mondott! Olyan huncut vót, a szeme se állt jól....de szerettem a szemét szép Istenem.-itt megint törölt egyet bepárásodott szemein, de az arca mosolygott. Látom kedveském, maga azért még főz. Mi lesz ma az ebéd?
-Egy kis gulyáslevest főzök meg fánkot sütök, felénk úgy hívják puffancs. Van még édesanyámtól házi szilvalekvárom. Azzal szeretjük nagyon.- reméltem, hogy a néni folytatja a mesélést, egészen bele feledkeztem. Nagy szerencsémre így történt.
-Tudja aranyos nézem a gyerekeket, meg az unokákat ,sőt már dédunokám is van kettő. Mindig szaladnak. Az asszonyok is. Mindegyik. Ezek annyit járnak iskolába kedvesem,mint a csuda. Én nem mondom régen is vót olyan asszony, aki nem akart otthon lenni. Meg nem akart négyet-ötöt szülni,de azok is megfőztek minden nap, meg a kiskertjök is rendbe vót. A tanító asszony, meg a doktornő is tudott fejni, meg kapálni.
A legkisebb fiamnak a felesége valami vezető egy cégnél, én nem értek ehhez. Az olyan fáradt mindig, pedig olyan kedves, okos asszony. Gyerek is van kettő. Mondom neki tenap, Csillukám gyertek ki egy kicsit, elkapálgassunk a kertbe, kibeszélgessük magunkat. Úgy is vót, kijöttek. Estefelé azt mondja a menyem: -tudja mama , nem is akartam jönni. Biztos voltam benne,hogy az egyetlen szabadnapomon nem akarok kapálni de így, hogy mindenki itt volt olyan volt mintha nyaralnék mama.
Tudom én. Régen vasárnap csak a muszájt csináltuk, hacsak nem aratás vót. Elmentünk reggel templomba, otthon megebédeltünk, a gyerekek meg mindig velünk vótak. Kint a fődön, az istállóban ,mindenhol. Vasárnap este mindenki tetőtül-talpig fürdött,nem csak a kezit-lábát mosta meg.
Tudja aranyos nem gondoltuk azt , hogy másnak kell felnevelni a gyerekünket. Magácskának van gyereke aranyos?
-Igen, de nekem csak egy gyerekem van.
- Tegyen meg valamit kedvesem. Soha ne mondja a gyerekére, hogy ,,csak" egy. Minden gyerek egyetlen. Nekem az fáj aki elment ,amíg élek. Magának csak egy lehetősége van jól megmutatni annak a gyereknek, hogy mi a jó és mi a rossz. Tudja kedveském semmi ,de semmi más dolgunk nincs a világban csak ennyi. Ott lenni a gyerekünkkel, és megtanítani szépen élni és különbséget tenni a jó és rossz között. Az teljesen mindegy,hogy hány gyerekünk van,vagy van-e egyáltalán.
Ennyi a dolog itt a földön ,tudja aranyoskám.
Az érkező busz zaja szakította félbe a nénit. Hetekig kerestem a buszmegállóban ,hátha látom még egyszer.
Két hónap múlva hallottam a piacon, hogy elment a szép szemű papához , és drága Piroskájához egy csöndes reggelen.		  
 
0 komment , kategória:  Szép történetek  
A talált gyerek
  2021-08-06 16:13:00, péntek
 
  Délutánra olvasnivaló


-Édesapám! Édesapám! Gyöjjön gyorsan nagy a baj! Édesapám!
Kiabált Levente,s rohant lélekszakadva. Arcán rémület, arca mocskos volt az izadságtól.

Pista bácsi lakott a legrégebben a faluban, s az egész környéken elismerték, hogy a doktortól is jobban ért bizony az állatokhoz.
Levente a hatházi tanyáról szaladt Pista bácsiért,ahova eljárt néha segíteni az özvegy Komonyainé Mari néninek, ami a legrövidebb úton is legalább négy kilóméter.
Csak nézte az öreg a legénykét, s gyönyörködött benne. Mindig egész meghatódott, ha látta. S mindig arra kérte az Istent, hogy hagyjon még egy kicsi időt ezzel a legénnyel nékik, ezzel a késői boldogsággal, ha már megadatott.
Az öreg minden nap napkeltétől-napnyugtáig dolgozott, vagy kint a határban, vagy fuvarba volt az öreg Kese lovával. Kese már huszonhét éves volt, Pista bácsi csikóként hozta egy tanyáról, még szopós korában. Elpusztult az anyja, a gazda nem akart vele vesződni, Pista bácsi egy hízót adott érte. Mikor hazavitte a stráfon, azt mondta a felesége Bözsi néni.
-No megint leltél valami gyámolítani valót?
-Tudod Bözsikém, olyan mindig van. Hízót meg neveljünk másikat a következő fialásból.
-Jó lesz az Pistám. Annyit együnk, amennyi lesz. Csak gyámolítsad azt a kis kesét.Így a csikó Kese lett.
Bözsi néni hátra kötötte a kendőt a fején, kötényt vett magára, gyúrótáblát tett az asztalra, lisztet szitált, tojást hozott s gyúrni kezdett. Sosem bánta amit a férjura tett,csak mosolygott rajta, hogy minden elveszettet haza hord. Volt amiért még fizetett is, csak ne üssék agyon. Onnét van Bogár a kutya,akinek az egyik szeme hiányzott születéskor, agyon akarták ütni. Pista bácsi két liter bort adott érte a jobbikból.
Meg Szegfűnek a tehénnek a sorsa is megért egy misét. A harmadik szomszéd üszője volt, belecsúszott a kanálisba egyszer. Mindenki azt hitte odapusztul. Pista bácsi kihúzta, bár az egyik szarvába került. Hetekig ápolgatta, mire jobban lett. Azt mondta Feri a harmadik szomszéd, neki fél szarvú üsző nem kell tehénnek. Meg ki tudja fog-e elleni, nem betegedett - e meg nagyon? No ő érte Pista bácsi a mangalica malacokból adott kettőt. S kilenc éve ellik, mindig gyönyörű borjakat.
Gyógyult már náluk füles bagoly, akit az erdőn leltek törött szárnnyal, etettek tejes bárányt, anyjuk hulltával. Mindig volt négy-öt éhes száj a háznál, akiről gondoskodni lehetett a többi egészségesen kívül.
A legnagyobb büszkesége Pista bácsinak mégiscsak Levente volt, a talált gyereke. Szószerint a Tisza parton találta a gyereket kitéve. Elment vele a csendőrökhöz, senki nem tudott semmit a gyerekről. Azt mondta a szolgálatos Bertók Jani:

-Pista bátyám, há' mér' nem viszi haza ezt a pulyát? Ugyis összeszed maga minden ágrul szakadtat, gyereke meg úgy sincs. Megírjuk a passzust, oszt ha nem keresi a pulyát aratásig senki, hát szóljunk a jegyzőnek, oszt magára írja.
Na mit mond? Máshun legfejjeb disznópásztor lesz belüle Pista bátyám, mindenhun öt-hat pulya kér enni. Magánál jó helye vóna.
Pista bácsi feljebb tolta a kalapot a homlokából, s nehezen szólalt meg.
-Tudod Jani fiam, ez nem egy kutyakölyök.Mit fog mondani Bözsi nénéd, ha én csak hazaállítok egy pulyával?
-Pista bátyám, higgyen nekem, olyan boldog lesz mint sose.

A hazafele úton Pista bácsi igen gondterhelt volt, a kis legényke csendesen feküdt, nem jajbékolt.

Rágta magát az öreg, mit fog szólni Bözsi? Oszt ha nem is kell néki a más gyereke? Oszt ha megsértődik, mert idegen gyereket visz néki, amér ő nem tudott szülni?
Három gyereket temettek el, egy se érte meg a hónapot. Két leánykát, s egy legénykét. Nem tudta mit fog mondani az asszony, de mán befordult a stráffal a sarkon, nemsoká kiderül az.
Hallja Bözsi néni, hogy megjött az ura, iparkodott kifele, segíteni kifogni a lovat, s itatni. Amikor is meglátta a szekérderékba a koszos gyócsba tekert szilvakék szemű, szalma hajú legénykét.
-Te Pista, hát evvel a legénykével mi van itt? - olyan halkan kérdezte, hogy abban sem volt biztos, hogy az ura hallotta. Kezeit összekulcsolta, mintha imádkozna, szemei megteltek könnyel.
-Tudod Bözsikém, Janiéknál leltem a Tisza parton. Ott vót egyedül. Aszonta Jani hozzam el, kiteszi a falra, oszt ha nem keresik aratásig, megtarthassuk. Ha akarod, ha nem majd elviszi valaki disznópásztornak.
Pista bácsi elkezdte csendbe kifogni a lovakat. Nem tudta mit gondol Bözsi, nem vótak mán fiatalok, mingyán betőti a hatvanat, Bözsi néni is csak két évvel vót rövidebb.
Ez a csepp gyerek meg alig hat hónapos ha van.
Bözsi néni nagyon lassan felvette a legénykét az ölébe, s elkezdte ringatni, s dúdolt neki, s bár a hangja el-elcsuklott, a könnyei pedig folytak végig az arcán.
Olyan csillogó szemekkel nézett az urára, mint tizenhét évesen, mikor jegykendőt adott neki.
-Te Pista, hozd le azt a bölcsőt a padrúl, én meg kinyitom a tulipános ládát.
Látod Pistám, csak szeret minket az Isten, mert kaptunk egy szép legénykét.

Hát ennek éppen tizenöt esztendeje. Levente ifú legény lett, a legkülönbekbül a környéken.
-Édesapám, fogja be a Kesét. Mari nénje tehene igen beteg. Nem tudjuk mi lelte. Lucernásba nem engedtem. Elleni még nem kéne neki van vagy egy hónapja, de csak fekszik, nem kérődzik. Siessen édesapám. Nehogy késő legyen.
-Jövök fiam, addig eregy be anyádhoz oszt mosakodj meg, végy egy tiszta inget. Iparkodok én is, te se maradj soká.

Szedte az öreg Kese a lábát, csak a könnyű kocsival mentek, a kis két kerekű futóval. Mire odaértek Mari nénihez, az asszony már nagyon kétségbe volt esve.
-Hála a teremtőnek Pistám, hogy itt vagy! Ez az egy tehenem van már csak, tégy valamit!

Pista bácsi megnézte a jószágot, majd így szólt.
- Mari ángyó, hozzon sózatlan disznózsírt, oszt a többit meglássuk. Ez a tehén elleni fog, ott van a lábhólyag.

Mari néni került - fordult, hozta a zsírt. Az öreg kicsit suttogott a zsemleszínű magyar-tarka fülébe, de senki nem tudta mit beszélt velök ilyenkor. A tehén kicsit változtatott a fekvésén, mintha értette volna, mit akar az öreg. Pista bácsi most a terhét tapogatta, hogyan feküdhet a borjú, mert hiába látszik már a lábhólyag, tudta, hogy valami nincs rendjén.
Megjelent egy láb lassacskán,mire Pista bácsi Leventével kicsit segített a Cifrának. Az öreg elmosolyodott, mert már tudta mi a helyzet.
-Ne búsúlj Mari ángyó, azért gyön hamarabb, mer' ketten vannak, oszt mán nem férnek.

Valóban így is volt két egészséges szép borjúnak adott életet Cifra. Volt öröm a háznál, még egy kupica pálinkát is megittak a nagy ijedelemre. Lassan bandukoltak hazafelé Kese szinte már csak tipegett.
-Tudja édesapám, születhetett vóna maga vagy húsz évvel később.
-Oszt mire lett vóna az jó drága fiam?
-Annyival tovább lehetnék magával, meg annyival többet tanulhatnék még. Mondja meg édesapám igaz szívére, máshogy szeretne, ha az igazi fia vónék, ha nem a Tisza parton lel meg éngem?
-Te mit gondolsz fiam? Máshogy szeretnélek?
-Tudja édesapám, én csak azt ismerem ahogy maga, meg ahogy édesanyám szeret, de én aztat hiszem, hogy ettül jobban nem lehet gyereket szeretni a fődön. Tudja minden nap azért imádkozok a jó Istenhez, hogy adjon még időt nekünk együtt, ha már ilyen későn születtem meg maguknak.

Az öreg csak nyelt egyet, s nem tudott megszólalni, úgy megrendült érzelmeiben. Lassan hazaértek, kifogták a lovat, megetettek, megitattak. Elújságolták Bözsi néninek, hogy Mari néni cifrája ikreket ellett, s Levente most látott ilyet először.

Vacsorára került az asztalra kis puliszka, meg aludt tej. Majd kiültek a gangra kicsit lecsendesedni, mikor így szólt Pista bácsi.
-Édes fiam, venni kéne egy lovat a hétvégén a vásáron. Egy fiatalt,szekérbe mer' én Kesét mán nem akarnám aratáskor befogni. Elég neki a könnyű kocsival minket elvinni ide-oda. Mit gondolsz édes fiam?
-Jónak látom édesapám. Aratás előtti vásáron meg tudjuk-é venni?
-Meg tudjuk fiam. Meg.
-Édesanyám mit gondol?
-Édes fiam, én azt gondolom, hogy itt mindig volt állat, s amíg apáddal a kezünket fel bírjuk emelni, mindig lesz. Menjetek a hétvégén a vásárra, s vegyetek egy lovat.
-Van édesanyámnak kívánsága a vásárrúl? Hozok magának, amit kíván.

Bözsi néni megfogta Levente kezét, s ráncos kezével a fiatal kézfejet lapogatta, simogatta, egy-két könnycseppje is ráesett.

-Tudod drága gyermekem, nekem egy gyermek volt az összes kívánságom az egész életemben. Hármat eltemettem, téged vénségemre kaptalak.

Szeretnélek nősülni látni, meg tudni, hogy jó asszonyt kaptál.
Én csak azt kérem a Jó Istentől minden nap, hogy ha már ez így adatott, adjon nekünk még egy kis időt együtt.

Bözsi nénit, Pista bácsit és Leventét nagyon szerette az Isten. Pista bácsi kilencvenhét esztendős volt, mikor elment, Bözsi néni egy nap múlva követte. Leventének két gyermeke született, István és Erzsike, s az öregek még unokázhattak is kedvükre.

Nem értették, hogy mivel érdemelték ki, hogy ennyire szereti őket az Isten.

(Szerző :Rácz Mónika)
  
 
0 komment , kategória:  Szép történetek  
A szedres kalács
  2021-08-06 16:11:07, péntek
 
 
Juliska néni belemártotta a görbe fekete fésűt a lavórba, s megvizezte a leányka haját,hogy ne fájjék neki,ahogy bontja. Óvatosan próbálta csinálni,de tudta hogy még így is húz szegény gyereknek. Olyan makrancos haja vót annak,mintha minden éjjel beondolálták vóna.
Juliska néni minden reggel gondosan megfősülte, befonta néki,hogy könnyebben boldoguljék vele az oskolába.
A kisleánynak a nagymama kezének érintése mindig azt jelentette,hogy még mindig van valaki, akit szerethet. Még mindig van valaki,aki gondoskodik róla.
Editke a kicsi leány ,édesanyját elvesztette mikor megszületett. Édesapja pedig elment gazdagabb vidékre ,hogy munkát találjon, s felnevelhesse őt, vagy legalább is ezt mondta.
Három esztendeje ennek. A leány betőti lassan a tíz esztendőt.Azóta hírt se kapott felőle,se egy levelet nem küldött. A szíve tele volt fájdalommal és szomorúsággal.
Mi van ,ha édesapa is meghalt? Mi van ha beteg lett, s én nem vagyok ott,hogy segítsem?
Nagymama mindig azt mondja a Jó Isten vigyáz reá,s ha valami baja esnék, Istenben akkor is nyugovást lelhet.
Úgy is imádkoztak minden este ,hogy leljen édesapja megnyugvásra, s ha megteheti, térjen egyszer haza őhozzájuk.
Editke vette a kis tarisznyáját, amit még nagyapja hozott egy vásárbúl,megölelte nagymamát, aki mindig a sarokig kísérte,s kézenfogva elindultak az oskolába ,mint minden reggel.
Hideg őszi szél fújt már,az eső lába is lógott. Felvették már a nagykendőt is. Juliska néni Editke fejére is reáhúzta.
-Édes kisleányom, ne szeleskedj abba az oskolába. A cipődre, ruhádra feszt vigyázzál,mer ebbe az esztendőbe nem lesz mán másik. Oszt ha tenkre megy,maradhatol idehaza, mer nem lesz mibe elmenni.
-Nagyon vigyázok nagymama.
Az öregasszony megsimogatta a gyerekfejet, s a sarokhoz érve útjára engedte.
Nézett egész addig utána, még csak látta,s arra kérte Istent,hogy küldje haza az apját Jóskát,egy szem fiát, mert nem tudta mennyi erő lakozik még benne.
Minden öreg látta ,hogy kemény tél gyön.
Julis néni minden nap kiment az erdőre egy kis gallyat gyűteni,hogy mire hazagyön a gyerek,egy kicsit megenyhítse az időt. A vastagabb ágakat eltette télire ,ha igazán hideg lesz.
Enni még tán lesz mit a télen,de igen keservesen bírta mán az öregasszony a sok munkát egyedül.
Mikor elkísérte a gyereket ,hazament kipányvázta a kecskéket a legelőn, enni adott az apró jószágnak, összeszedte a tojást a hat tyúkocskától. Máma nagyon kedvesek vótak ,öten tojtak,s mind szépeket. Pedig mán naprúl-napra kevesebb tojás vót.
A kecskék is jól adtak máma. A kettőtűl majd félig vót a kis rocska.No azt megfelezte, mert így nem kell az egészet eladni,maradt egy csuporral vacsorára. Az öt tojásnak úgy megörült,hogy menten gyúrt két tojásbúl egy kis tésztát. Csinál máma krumplis galuskát. Hogy fog örülni Editke.Meg tejet is isznak hozzá!
Igazán bőséges napnak indul ez a mai. Az öregasszony egészen megvidámodott, s szinte dúdolva indult az erdőre rőzsét szedni. Kis taligáját vonta maga után. Az eső is kitartott még,hogy ne eredjen el.
Olyan ügyesen megszedte a taligát,hogy alig kellett bemenni az erdőbe. Csupa karomnyi vastag ágakat lelt, s gallyat is épp eleget. S ha ez nem vóna elég,hát hazafele a köténye egyik zsebit gombával, a másikat szederrel szedte tele.
Az öregasszony nem győzött hálát adni az Istennek,hogy micsoda áldásban van része.
Egész megifjodott a sok széptül. S mikor hazaért a szedret tálra tette, a gombát meg lábasba. Szép pecérke gomba,no ebbül is micsoda vacsora lészen! S ragyogott a szeme az örömtül.
A szederbül meg bizony kalácsot csinálok.Editkém, de boldog lesz.Hogy ezt így kigondolta a meggyúrt tésztát száradni tette, a tészta eláll,de a gomba meg a szeder megromlik. Ha mán adta a Jó Isten ne vesszék kárba.

Editke baktatott hazafele az oskolábúl. Nagyon csípte az arcát a hideg szél.A lábán az elvékonyodott cipője csupa víz vót. Szinte nem is érezte mán, se a kezit,se a lábát.
Aki mán fázott igazán életibe, az tudja ,hogy attúl nem sok rosszabb van a fődön.Tán az éhség van még olyan rossz,de ha nem fázik az ember, s van hova lefeküdni, akkor az éhség annyira nem bír fájni. Kevéssel is beéri az ember olyankor.Egy darab kenyérrel,két harapás puliszkával, pohár aludt tejjel.
Azt kérte Istentűl,hogy meleg legyen odahaza, s valami ennivaló.
Cukros kenyér is jó lesz,csak legyen valami ,mer igen éhes. Úgy kordúlt a gyomra,hogy kihallatszott.
Egy darabig együtt gyöttek a Mihók Pista fiával Gergellyel,de az az elágazásnál másfelé kellett menjen.
Editke szeretett Gergellyel haza járni, rendes legény vót. Sokszor a tarisznyáját is vitte, ha nagy vót a sár. Meg a beszélgetés is jól esett vele. Nem vót pökhendi se.
A sarokrúl mán látta,hogy füstöl a kémény, ettől egész megkönnyesedett örömében a szeme, s a kapuba érve megérezte az illatot. Ez bizony kalácsnak a szaga!
Kalácsot sütött nagymama!
Drága Istenem ,hát mivel érdemeltem én ezt ki?
Kifulladva ért a konyhába,mer a saroktúl mán szaladt,hogy hamar hazaérjen a melegbe.
Levette a nagykendőt, s a cipőjét- ami lucskosra ázott,bárhogy vigyázott-,mert annak reggelre meg kellett száradni, felvette a régi lyukas cipőjét, bent a házba nem ázott be. Kiterítette a kapcát , meg a nagykendőt a kemence padkára,a cipőjét meg kifűzte,hogy hamarabb száradjék.
Megölelte nagymamáját, s csillogó szemekkel azt kérdezte.
- Nagymama, tán csak nem kalácsot sütött?
-Drága kisjányom, úgy szeret minket a Jó Isten,hogy gombát is adott, abbúl van vacsora, meg szeder van a kalácsba! Ötöt tojtak máma a tyúkok, a Kedves meg a Huncut majd fél rocska tejet adtak. Hát mielőtt enni kezgyünk,agyunk hálát Istennek ezért a sok jóért,meg szépért!
- Én máma igazán boldog vagyok nagymama! Csak egy kis meleget,meg ételt kértem, s ennyi mindent kaptam!
Nagymama, vihetnék-e hónap egy darab kalácsot oskolába?
-Hogyne vihetnél gyermekem,hogyne vihetnél! - Juliska néni úgy mosolygott,mint mikor kisüt a nap.

Másnap reggel Editke oskolába indult, Juliska néni gondosan rakott néki egy darab kalácsot.A maradékot elosztotta ,hogy több napra is jussék,hiszen nem lehet felfalni egyetlen nap alatt az összes adományt. Ki tudja mikor lesz a Jó Istennek legközelebb ennyi ideje,hogy idenézzen?

Juliska néni tett- vett a portán s hallja ,hogy Fickó kutya igen ugat. A fekete puli meghallotta a legyet is mikor elrepült,de ugatni csak akkor ugatott,ha igazából gyött valaki.
-Adjon Isten Juliska néni!- kiáltott be Mihók Pista az udvarra.
-Adjon Isten Pista fiam, mi járatban erre?
- Hoztam Juliska néni onokájának egy pár cipőt,igaz mán talpalt,de nem ázik be, meg Piroskám kűdött két gúnyát is a gyereknek, a legkisebb leány is kinőtte, de még igen szépek Juliska néni.
-Áldjon meg az Isten Pistám! Hát mit adjak én ezért teneked?
- Majd a Jó Isten megfizet mindent Juliska néni, csak ne aggodalmaskodjon.
Odaadta Pista a batyut az öregasszonnynak,s az könnybe lábadt szemmel vette el,s intett Pistának.

Megérkezett a tél, s a szép őszi emlékek halványodni kezdtek,mert azóta sok jóban nem volt része Juliska néninek és Editkének. Keservesen tudták csak túlélni a minden napokat. Ám azért a kevésért is hálát adtak minden nap,amit kaptak.
Egy este ,mikor mán olyan korán setétedett,hogy a napot szinte felgyönni se látta az ember, ültek a kemence mellett, Fickó is bekéreckedett ,mer még annak is fázott a lába,olyan hideg vót.
Csak ott ültek a setétbe, csak a tűz pislákolása adott némi fényt ,s látták egymás arcát.
- Nagymama emlékszik,mikor szedres kalácsot sütött az őszön?
Énnekem itt van az íze a számba minden nap, tán még együnk olyat egyszer.
-Emlékszek Editkém, emlékszek.
-Nagymama maga emlékszik még édesanyámra? Oszt édesapámra?
-Hát leányom, édesanyád arca kezd a fejembe haloványabb lenni. Dolgos, rendes ,jó asszony vót. S olyan vót a haja, mint neked. Arra se vót ideje szegénynek,hogy elmondja neked,mit kezdjél evvel a makrancos hajaddal.-mosolygott Julis néni,de a szemei megteltek könnyekkel.
- Nagymama , édesanyám azért halt meg ,hogy én éljek? Én vagyok a hibás?
- Tudod gyermekem,ezért nem hibás senki se. Az emberek élnek,oszt meghalnak. Te biztosan nem tehettél arrúl,hogy édesanyád meghalt.
- Azt nem értem nagymama, hogy édesanyám és édesapám is mindig imádkoztak a Jó Istenhez, oszt édesapám elment, édesanyám meghalt. Hát mér nem segített az Isten rajtok? Hiába imádkoztak hozzá? Én is hiába imádkozok hozzá? Lehet,hogy Isten nem is hallja,amit beszélek neki? Vagy nem is érdekli?
Isten akarta ,hogy mindkét szülém nélkül nőjjek fel.- ezeket a mondatokat már zokogva mondta Editke Juliska néninek.
Juliska néni az ölébe húzta a fájdalmasan zokogó gyereket, a térdére ültette,simogatta a hátát,s azt mondta neki.
-Tudod drága gyermekem ,Isten sose akar rosszat. Ha te elesel meg fogod ütni magad,de tudod ,hogy hazagyössz, oszt a vén nagyanyád beköti és meggyógyít téged. Attúl még nem én löktelek fel. Isten se bánt,de segít elviselni ,amikor rossz dógok történnek. Mindig kűd neked annyi erőt, amennyi éppen kell. Az a te dógod,hogy ezt megköszönöd vagy se.
Editke csak csendesen zokogott bele a nagymama vállába. S álomba sírta magát.

Másnap új nap virradt minden ment tovább, Editke oskolába indult, nagymama az erdőbe. Mán épp indulóba vótak, mikor megállt egy stráf a kapu előtt. Fickó kutya ugatott is meg nem is. Mintha nem tudta vóna hova tenni.
Leszállt a bakrúl a legény ,aki a fogattal vót. S még háttal állt,de Juliska néni megismerte Jóska fiát. Nem tudott megmozdulni,de megszólalni se.
Editke csak állt ,nézett, nem vót biztos a dógába.
Mikor Jóska megszólalt,akkor győződött meg,hogy valóban az édesapját látja.
Jóska csak annyit mondott.
-Ha megengedi édesanyám ,hazagyöttem.
Mire mind a ketten Editke és Juliska néni is a nyakába borultak,s százegyig csókolták.
-Hát hun vótál idáig édes fiam?- sírta Juliska néni.
-Tudja édesanyám , dógoztam mindenfele. Szerettek is mindenhun.
Még leányok is kacsingattak reám,de nekem mindig csak az én drága Piroskám hiányzott. Nem bírt begyógyulni a szívem édesanyám. Tudja? Oszt tegnap este kifogtam a lovakat,oszt mintha valaki azt súgta vóna a fülembe,hogy itthon fog csak az én szívem bégyógyulni,mert itthon van a leány ,akit az asszony szült nékem,akit szeretni fogok ,ameddig élek, meg édesanyám is éngem vár. Hát bizony visszafogtam én menten a lovakat édesanyám, s gyöttem megkérni,hogy hazajöhessek.
Mondja édesanyám ,megbocsássa nékem,hogy elmentem, s hazagyöhetek-e?
-Drága fiam,nap nem múlt el,hogy ne ezt kérjük a Jó Istentűl.
Itt a Jóska hangja is megcsuklott,de Editkére nézett ,s így szólt.
-Editkém,hát megismersz-e még?
A kisleány csak csüngött az apja nyakába ernyedten.S mintha nem is hozzá beszélne,csak azt suttogta egyfolytában:

Köszönöm Istenem.
Köszönöm Istenem.
Köszönöm Istenem.

(Szerző:Rácz Mónika)		  
 
0 komment , kategória:  Szép történetek  
A ceruzának öt értéke van...
  2019-01-04 18:44:11, péntek
 
 


A gyermek nézte a nagyapját amint levelet ír.Egy adott pillanatban megkérdezte tőle:
-Olyan mesét írsz,ami velünk megtörtént?Vagy talán egy rólam szóló történetet írsz?
Nagyapja, élbe hagyta az írást és mosolyogva ezt mondta unokájának:
-Igaz,rólad írok.Azonban a szavaknál fontosabb a ceruza amivel írok.
Szeretném,ha ilyen lennél te is amikor megnősz.
A gyermek értetlenkedve nézte a ceruzát,mivel semmi különöset nem látott rajta.
-De ez olyan mint az összes többi ceruza,amit életemben láttam!
Minden attól függ,hogyan nézed a dolgokat.
A ceruzának öt értéke van,amit ha sikerül megtartanunk,
olyan emberré válunk,aki egész életében békében fog élni a világgal.
Első érték:Tehetsz nagy dolgokat,de soha nem feledd,hogy létezik,egy lépteinket vezető Kéz.
Ezt a kezet Istennek nevezzük és Ő vezet mindig kívánsága szerint minket.
A második érték:Időnként abba kell hagynom az írást,hogy meghegyezzem a ceruzát.
Ez kevés fájdalmat okoz a ceruzának,azonban végül élesebb lesz.
Tehát el kell tudnod viselni a fájdalmakat,mivel ezek tesznek jobbá téged.
A harmadik érték:A ceruza megengedi nekünk a radír használatát,hogy kitörüljük azt ami téves.
Meg kell értened azt,hogy kijavítani egy dolgot,nem jelent feltétlenül rosszat,
a legfontosabb az,hogy megmaradjunk az igaz/egyenes úton.
A negyedik érték:A ceruzának nem a fája vagy külső formája a fontos,hanem a benne lévő grafit.
Ugyanígy gondozd azt ami benned történik.
És végül,az ötödik érték:Mindig nyomot hagy.
Neked is tudnod kell,hogy bármit teszel is életedben,nyomokat fog hagyni,
ezért meg kell próbálnod minden tettedet tudatosítani.



  
 
0 komment , kategória:  Szép történetek  
Ajándék
  2018-01-22 14:47:57, hétfő
 
  Behunyom a szememet, ülök a szobám mélyén a kedvenc karosszékemben, mellettem a kandallóban halkan serceg, pattog a tűz, ahogy a lustán izzó fahasábokat egyre jobban bekebelezi. És ekkor hirtelen fülembe nesszen a csengő hangja. Az ajtóból kiabálás: ,,Uram! Csomagja érkezett!" Meglepetten érnek hozzám a szavak, hiszen tudtommal nem rendeltem semmit és senki nem szokott nekem csomagot küldeni. A kíváncsiság pattintott ki a puha bőr jóleső melegéből, és kapkodva siettem az ajtó felé. A küszöbön túl fiatal fiú mosolya fogadott, kezében jól megtermett papírdoboz, haloványbarna krepp papírba csomagolva, vászonzsineggel gondosan átkötve. A dobozon az én nevem, az én címem, tévedés nem lehet. Minden stimmel, csak a feladó hiányzik, s mire ráeszmélek, hogy megkérdezzem, a fiút már hiába keresem, nem találom. Egyedül állok az ajtóban, némán.
A csomagnak súlya van. Sietve rakom le a kopottas dohányzóasztal üveglapjára, régi könyvek és új kacatok közé. Visszahuppanok a karosszékbe, a kíváncsiság egész testemben zakatol, míg módszeresen lefejtem a csomagolást. A krepp papír alatt vastag kartondoboz rejlik, a tetején felirat, vastag, fekete, ákombákom betűkkel: ,,AJÁNDÉK". Ajándék? Ki küld nekem ajándékot, ilyenkor? Közel, s távol nincs semmilyen ünnepi alkalom. Ez csak valami tréfa lehet, gondolom magamban, biztosan a szomszéd gyerekek bolondoznak. Kíváncsiságom alábbhagy, egykedvűséggé zsugorodik, kissé kelletlenül nyitom fel a nem várt ajándék dobozát. Újságpapír galacsinok, gondosan, laponként gombóccá gyűrkélve. Szép kis meglepetés, hallom kissé bosszús hangomat, de legalább gyújtósnak jó lesz. A galacsinokat a kandalló mellé hajigálom, már egész tekintélyes halomban sorakoznak a szuszogó parázs mellett, mikor a doboz alján megcsillan valami. A kíváncsiság újra utat tör magának bennem és gyorsan kikapkodom a maradék papírfecnit.
Ez tényleg valami tréfa lesz. Lassú, esetlen mozdulatokkal a doboz aljára nyúlok és kiveszem, ami benne rejlik. Vastag, ormótlan, ügyetlenül feketére mázolt képkeret, benne vékonyka, maszatos üveglap, az üveglap mögött fehér papíron, fekete tintával, s ugyanazzal az ákombákom kézírással a saját nevem áll. Meglepetten és értetlenül dőlök hátra a karosszékben kezemben a képpel, mellettem a parázs némán pislog. A nevemet bámulom, az esetlen betűket, közben a csendes esti fényben megcsillan az üveglap, benne arcom tükrét látom, önmagamat nézem. Igen, ez én vagyok.
A napok eseménytelenül múlnak egymás után, mióta furcsa ajándékom megérkezett. Eleinte zavar, szinte bánt a jelenléte, legelső gondolatom a szemétkosárba dobná, de végül egy belső hang megkegyelmez neki, és mogorván a dohányzóasztalon hagyom. Itt fekszik most is, kelletlenül, árván. Szabadulnék tőle, mégis újra és újra kezembe veszem, forgatom, a fekete tinta foltjait bámulom. Elmélyült vizsgálódásomból a hirtelen megcsörrenő telefon ráz fel, sietős léptekkel a konyhába indulok. Felveszem a kagylót, téves hívás. Bosszúsan lépdelek vissza a szoba melegébe, ahol újabb meglepetés várakozik rám, a földön üvegdarabok fekszenek, ajándékom a dohányzóasztal mellett romokban hever. Felemelem a keretet, hogy össze tudjam söpörni a maradványokat, kirázom a fában bennragadt üvegszilánkokat, majd tekintetem nevem ákombákom betűire téved. Kezembe veszem a fehér papírlapot, hogy felélesszem vele a szunnyadó tüzet, nyúlnék a kandalló felé, de ahogy a pislákoló fény megvilágítja a papirost, egy pillanatra megtorpanok. Megfordítom a lapot, gyermeki csodálkozás ül ki arcomra, hiszen a hátoldalon egy levelet találok, amit nekem címeztek.
,,Kedves Gyermekem!
Bizonyára meglepett ez az ajándék. Gondolom, valami értékesebbre, szebbre vágytál, egy modern műalkotásra, vagy egy idilli tájképre, esetleg egy klasszikus festmény reprodukciójára. Ehelyett egy ócskának tűnő, esetlen betűkkel összemázolt nevet kaptál, egyhangú fekete keretben.
Tudom, az emberek mindig többre vágynak, élénk színekre, csillogásra, fényre, nagyságra, értékes holmikra, amiket büszkén birtokolhatnak. Tudod, mit akarnak leggyakrabban? Hatalmat, tudást, vagyont, kincseket, élményeket, érzéseket birtokolni. Utazni, a világ minden táját bejárni, azt a sok-sok szépet, ami a Föld kerekén van, látni, csodálni. Vágynak minden élvezetre, amit csak ember birtokolhat, és megszerezni mindent, ami boldoggá teheti őket. Sokszor álmodoznak egy olyan dologról, egy olyan valamiről, ami mindennél becsesebb kincs, ami csak az övék lehet, egy olyan eszköz, amivel bármit elérhetnek. Hányszor hallom tőlük, bárcsak lenne egy varázspálcájuk, vagy varázsgömbjük, ami minden álmukat valóra váltja, ami minden nehézségüket megoldja. Ha tudnád, hányszor fohászkodnak Istenhez mindenféle apró-cseprő földi ostobasággal. Pedig mindenük megvan, amire a boldogságukhoz szükségük lehet.
Figyelj most kicsit rám! A legnagyobb ajándék, amit életedben kaptál, az te magad vagy. Lehet, nem tartod elég színesnek, értékesnek, csillogónak, de arra kérlek, nézz végig magadon, és lásd meg, hogy benned van minden, amire csak szükséged lehet. Tudsz alkotni, teremteni, újat és szépet létrehozni. Tudsz szeretni, a két kezeddel átölelni, a másik arcát megsimogatni, a könnyeket letörölni. A füleiddel képes vagy másokat meghallgatni, a hangoddal vigasztalni, képes vagy más arcára mosolyt csalni és magad is mosolyogni. Tudsz másokkal egy úton járni, párbeszédet fenntartani, jobbodat nyújtva békét teremteni. Egyedi vagy, nincs senki hozzád hasonló. Magokat vetettem a szívedbe, amiket gondozok, öntözöm és gyomlálok, még ha néha fáj is. Arra vágyom, hogy a magok kikeljenek, növekedésnek induljanak és termést hozzanak. Így épül Isten Országa. Higgy nekem, te vagy önmagad számára a legnagyobb ajándék, elvetettem benned minden magot. Arra hívtalak, hogy fedezd fel magadban hajtásaimat, ápold és segítsd őket a növekedésben. Minden talentumodat azért kaptad, hogy azokkal növekedj, fejlődj és építs velük egy Országot.
Gyermekem vagy, én akartam, hogy legyél, hogy pont ilyen legyél. Én adtam kezedbe a legfontosabbat, azt ami elvezet téged hozzám: önmagadat!
Szeretettel: Mennyei Atyád"

(Ismeretlen szerző)
  
 
0 komment , kategória:  Szép történetek  
Egy történet a mosolyról
  2017-09-05 16:06:23, kedd
 
  A mosoly
Sokan ismerik Antoine de Saint-Exupéry csodálatos könyvét, " A kis herceg"-et. Ez a különös, fantáziadús és gondolatébresztő történet egyszerre szól a gyermekekhez és a felnőttekhez. Jóval kevesebben hallottak a szerző többi munkájáról, regényeiről és novelláiról.
Saint-Exupéry vadászpilótaként harcolt a nácik ellen, és bevetés közben vesztette életét. A második világháború előtt a spanyol polgárháborúban is részt vett a köztársaságiak oldalán. Ez az időszak ihlette "A mosoly"(Le sourire) című elbeszélését. Ezt szeretném most megosztani olvasóimmal. Nem tudni, hogy saját életéből merített eseményt dolgoz fel, vagy a képzelet szüleménye.
A történet szerint ellenséges fogságba esett,és börtönbe zárták. Őrei rideg tekintetéből és a durva bánásmódból biztosra vette, hogy másnap kivégzik. Innen kezdve a saját szavaimmal mesélem el a történetet, amennyire emlékszem rá.
Nem volt kétséges, hogy halálra szánnak. Remegtem az idegességtől. A zsebeimben kutattam, hátha maradt valahol egy cigaretta a motozás után. Találtam is egyet, de reszkető ujammal alig tudtam az ajkamhoz emelni. Ekkor ráeszméltem, hogy gyufám sincs, elvették tőlem.
Cellám rácsán át az őrre néztem. Ügyet sem vetett rám. Végtére is ki törődik egy senkivel, egy hullajelölttel? Spanyolul kiszóltam neki:
- Nem tudna tüzet adni, kérem?
Felém pillantott, vállat vont, és odajött, hogy meggyújtsa a cigarettámat.
Eközben a tekintetünk óhatatlanul találkozott. Ebben a pillanatban elmosolyodtam. Nem tudom miért tettem. Talán az idegességem miatt, talán azért, mert amikor testközelbe kerülünk valakivel, nehéz megállni a mosolygást. Akárhogy is, mosolyogtam. Ebben a másodpercben mintha egy szikra húzott volna ívet a két szív, a két emberi lélek között. Nyilván önkéntelenül az őr is viszonozta mosolyomat a rácson túlról. Már felparázslott a cigarettám, de ő ott maradt a közelemben, egyenesen a szemembe nézett, és egyre mosolygott.
Én is tovább mosolyogtam, most már abban a tudatban, hogy nem egyszerűen egy börtönőrt, hanem egy embert látok magam előtt. A tekintete mintha új távlatokat nyert volna.
- Van gyermeke? - kérdezte.
- Igen, nézze - vettem elő a tárcámat, és idegesen kotorásztam benne a családi fotók után. Ő is előhúzta gyerekei képét, és arról beszélt, milyen jövőt tervez nekik. A szemem megtelt könnyel. Elmondtam neki mennyire félek, hogy nem láthatom többé viszont a családomat, nem láthatom felnőni a gyermekeimet. Az ő szemébe is könnyek szöktek.
Hiretelen egy szó nélkül kinyitotta a zárka ajtaját, és némán kiengedett. Kivezetett az épületből, nesztelenül a kertek alatt, kikísért a városból. A település szélén elengedett, s továbbra is szótlanul, sarkon fordult és otthagyott.
Egy mosoly mentette meg az életemet.
Igen, egy mosoly - két ember természetes, minden kimódoltságtól, tettetéstől mentes kapcsolata. Azért idézem fel itt ezt a történetet, mert szeretnék mindenkit elgondolkoztatni, hogy a sok védőfal mögött, amit magunk köré építünk - ide tartozik az önérzet, mindenféle cím és rang, a pozíció, s mindaz, amit azért teszünk, hogy milyennek láttassuk magunkat -, ott rejlik saját legbenső énünk. Nem félek nevén nevezni - a lelkünk. Őszintén hiszek abban, hogy ha mindenki felismerné a másikban a lelket, többé nem lennének ellenségek. Eltűnne a gyűlölet, az irigység és a félelem. Szomorúan tapasztalom, hogy a védőrétegek, amelyekkel gondosan körülvesszük életünket, eltávolítanak és elszigetelnek másoktól, nem is tudunk igazán érintkezésbe kerülni. Saint-Exupéry elbeszélése egy varázslatos pillanatot elevenít fel, amelyben két lélek felismeri egymást.
  
 
0 komment , kategória:  Szép történetek  
Egy csodálatos árverés
  2017-07-17 20:27:11, hétfő
 
 
Hill Roland, Krisztus áldott szolgája egyszer egy városban szabad téren
hirdette az evangéliumot. Nagy tömeg lepte el a teret. Megrázó erővel
szólt a bűn rontásáról és a szeretet hatalmáról, amely Jézusban földre
szállt.
Igehirdetése közben egyszer csak mozgolódás támadt. Egy fogat elakadt a
téren a nagy tömegben. A hintóban Erskine Anna lady, egy gazdag és
pompaszerető, városszerte ismert hölgy ült. Első csillag volt minden
bálon, a színházakban, hangversenyeken és a korzón. De szinte soha nem
járt olyan helyeken, ahol Isten igéje hangzott. Hill Roland látásból
ismerte a ladyt. Éles tekintetét nem kerülte el a mozgolódás, és felismerte
őt a hintóban. Villámgyorsan elgondolta: ez egy rendkívüli alkalom.
Félbeszakította az igehirdetést, kinyújtotta karját a hintó felé,
rámutatott a lady-re, és odakiáltott a tömegnek:
- Nézzétek, lady Erskine van ott a hintóban. Jó alkalom, hogy nem tud
továbbjutni. El fogjuk őt árverezni!
A lady meglepetése leírhatatlan volt. Minden szem felé fordult. Kínos
helyzetében legszívesebben a föld alá süllyedt volna. De a tömegben meg
sem mozdulhatott. És hangzott az igehirdető kiáltása:
- Ki akarja megvenni Erskine lady lelkét? Nagy csönd támadt. - Hill Roland
szünetet tartott, aztán a Szentlélek hatalmával megint megszólalt:
- Több jelentkezőt is látok, akik készek minden árat megfizetni.
- Világ, te mit adsz érte?
- Adom minden dicsőségemet és pompámat; tekintélyt, hódolatot, gazdagságot!
- Csak ennyit? Hát halhatatlanságot, örök életet?
- Az magamnak sincs . . .
- Ez nagyon szegényes! Túl alacsony ez az ár. Mert mit használ a ladynek,
ha az egész világot megnyeri is, de a lelkében kárt vall?
- Sátán, te mit adsz érte?
- A test kívánságát, a szemek kívánságát s az élet kérkedését csordultig
kielégítem. Élheti a maga akaratát! Minden vágyát teljesítem, az élvezetek
poharát fenékig ürítheti.
- És mit kívánsz ezért?
- Természetesen a lelkét, hiszen azt akarom, hogy örökre az enyém legyen!
- Túl magas az ár, amit kívánsz. Te sem kapod meg őt, Sátán! Hazug vagy és
a hazugságnak atyja!
- És te Úr Jézus, te mit adsz érte?
- Én már odaadtam a lady-ért a tulajdon életemet. A véremet ontottam érte
a kereszten, ott lefizettem a váltságdíjat az egész emberiségért. Adom neki az én békességemet, az én örömömet, azt az örömet, amelyet a világ nem adhat, de el sem vehet. Felöltöztetem őt a megigazulás fehér selymébe, és felékesítem őt az üdvözítő hit színaranyával. Senki sem ragadhatja ki őt az én őérte átszegezett kezemből. És ha majd hitben
elvégzi hívő életének pályafutását, magamhoz akarom venni őt az én
dicsőségembe. Mert ahol én vagyok, ott legyen az én szolgám is!
- És mit kívánsz tőle, Uram e csodálatos ajándékért?
- A bűneit és a rossz lelkiismeretét. Mindent, ami megronthatná és terhelné Őt. Mindezt én vettem magamra helyette.
- Ó, Uram, a tiéd, legyen és maradjon is ő mindig, örökre!
- Erskine lady, meg van elégedve az árveréssel? - fordult most a ladyhez.
- Igen! - felelte a lady megindultan, tiszta, erős hangon. Mély
megindultság lett úrrá a tömegen is.
Erskine lady megtartotta a szavát. Ettől az órától kezdve megváltozott egész élete. Letette a pompát, felhagyott a szórakozásaival, feladta régi társaságát. Barátja és pártfogója lett a szegényeknek és betegeknek, a nyomorultaknak és megterhelteknek. Messze földön híre járt. Égett benne a Szentlélek tüze, szívvel-lélekkel szolgálta Isten országának ügyét. Mindvégig áldotta Istent, aki odavitte őt akkor a tömegbe, és csodálatosan kiragadta a világ és a bűn bűvöletéből.
Forrás: 1963 ÚJ ÉLET evangéliumi folyóirat		  
 
0 komment , kategória:  Szép történetek  
Hasznos leckék
  2017-07-03 15:25:08, hétfő
 
  1. lecke
Egy férfi otthon bemegy a zuhanyzóba, miután a felesége éppen végzett a tusolással, amikor valaki csenget.
A feleség gyorsan maga köré csavar egy törölközőt, és lemegy a bejárati ajtóhoz.
Amikor kinyitja az ajtót, azt látja, hogy Béla, a szomszédjuk áll ott.
Mielőtt bármit is szólhatna, Béla kikerekedett szemekkel ezt mondja:
"Adok százezer forintot, ha ledobod magadról a törölközőt."
Egy pillanat gondolkodás után a nő ledobja magáról a törölközőt, és ott áll pucéran Béla előtt.
Néhány másodperc múlva Béla átadja a százezer forintot és elmegy.
A nő visszaveszi magára a törölközőt és bemegy a házba.
Amikor visszaér, a férje kérdezi tőle: "Ki volt az?"
Béla volt, a szomszéd"-válaszolja.
Nagyszerű"-mondja a férj. "Mondott valamit arról a százezer forintról, amit a múltkor adtam neki kölcsön?"

A történet tanulsága:
Ha időben megosztod az üzleti partnereiddel a hitellel és a kockázattal
kapcsolatos információkat, azzal megelőzheted a felesleges kitárulkozást.

2. lecke
Egy pap felajánlja egy apácának, hogy elviszi kocsival.
Az apáca beül és keresztbe teszi a lábát, ami miatt a ruhája felhúzódik, és így láthatóvá válik a combja.
A pap ezt meglátja és kis híján karambolt okoz.
Miután egyenesbe hozza az autót, a pap lassan az apáca combjára teszi a kezét.
Az apáca azt mondja: "Atyám, emlékszik mit mond a 129. zsoltár?"
A pap erre elveszi a kezét.
De amikor sebességet vált, akkor a keze újra az apáca combjára téved.
Az apáca megint azt mondja: "Atyám, emlékszik mit mond a 129. zsoltárt?"
A pap elveszi a kezét és mentegetőzik: "Sajnálom, nővér, a test könnyen bűnbe esik."
Amikor megérkeznek, a nővér nagyot sóhajt és kiszáll.
Amikor a pap visszaér a templomba, szalad, hogy megnézze a 129. zsoltárt.
Meg is találja: "Menj tovább és keresgélj, mert ott feljebb megtalálod a megdicsőülést."

A történet tanulsága:
Ha nem vagy jól informált a munkáddal kapcsolatban,
akkor könnyen elszalaszthatsz egy nagyszerű lehetőséget.

3. lecke
Az értékesítő, a pénzügyes és az ügyvezető ebédelni megy, amikor út közben találnak egy régi lámpást.
Megdörzsölik, erre kijön belőle egy szellem.
Azt mondja a szellem: "Mindegyikőtöknek teljesítem egy kívánságát!"
"Először én! Először én!"-Mondja a pénzügyes.
"A Bahamákon szeretnék lenni, a jachtomat vezetni és gondtalanul élni."
Puff, a pénzügyes eltűnik.
"Most én! Most én!"-mondja az értékesítő. "Hawaii-on szeretnék lenni,
henyélni a parton a személyi masszőrömmel, soha ne fogyjon el a koktél,
és legyek mindig boldog."
Puff, ő is eltűnik.
"Oké, most te jössz"-mondja a szellem az ügyvezetőnek.
Az ügyvezető azt mondja: "Ezek ketten legyenek ebéd után az irodában."

A történet tanulsága:
Mindig hagyd, hogy először a főnök beszéljen.

4. lecke
A sas üldögélt a fán és csak henyélt, nem csinált semmit.
Arra jött a nyúl, meglátta a sast, és azt kérdezte tőle:
"Lehetne, hogy én is csak üldögélek és nem csinálok semmit?"
"Persze, miért ne?"-mondta a sas.
A nyúl erre leült a földre a sas alá, és ő is henyélni kezdett.
Hirtelen megjelent a róka, ráugrott a nyúlra. és megette.

A történet tanulsága:
Nagyon-nagyon magasan kell lenned ahhoz, hogy megtehesd, hogy csak üldögélsz és nem csinálsz semmit.

5. lecke
A pulyka és a ló beszélgetnek.
"Bárcsak képes lennék arra, hogy felrepüljek annak a fának a tetejére"-
sóhajt a pulyka"-de nincs annyi erőm!"
"Nos, miért nem csipegetsz egy keveset az ürülékemből?"-mondja a ló. "Tele van tápanyaggal."
A pulyka megfogadja a tanácsot, és csipeget a ló ürülékéből.
Erre elég ereje lesz ahhoz, hogy a fa legalsó ágára felrepüljön.
Másnap megint csipeget az ürülékből, és eléri a második ágat.
Néhány nappal később a pulyka büszkén felrepül a fa legmagasabb ágára is.
Ekkor észreveszi őt egy vadász, aki fogja a puskáját, és lelövi.

A történet tanulsága:
A sok lószar felrepíthet a csúcsra, de ott tartani nem fog.

Lévai Zoltán
  
 
0 komment , kategória:  Szép történetek  
Ilyen az élet, ilyen a szerelem.
  2017-07-02 18:50:46, vasárnap
 
  A nő válni akart. A férje kért egy nap gondolkodási időt és ezt a levelet írta:
Egész este egy szót sem szólt, úgy tűnt, hogy nagyon gondolkodik valamin. Egymás után gyújtott rá. Én csalódott voltam, nem értettem, hogy miért nem hajlandó bármit is mondani.
Három év együtt járás és két év házasság után most elég furcsának látom a kapcsolatunkat. Amiért annak idején beleszerettem a férjembe, azok az érzések most megváltoztak.
Egy nagyon érzékeny és érzéki nő vagyok. Számomra nagyon fontos a romantika, a kedvesség, az odafigyelés. A férjem teljesen az ellentétem. Nem érzékeny, és a romantikára sem kapható. Mindezért elbizonytalanodtam az utóbbi időben.
Egy napon erőt gyűjtöttem, és közöltem vele, hogy el akarok válni.
- Miért? - kérdezte
- Mert elegem van! - válaszoltam.
Ő erre nem mondott semmit. Egész este egy szót sem szólt, úgy tűnt, hogy nagyon gondolkodik valamin. Egymás után gyújtott rá. Én csalódott voltam, nem értettem, hogy miért nem hajlandó bármit is mondani. Ha már nekem sem tudja elmondani azt, hogy mit érez, minek kell folytatni ezt az egészet.
Majd hirtelen azt kérdezte:
- Mit tehetnék azért, hogy meggondold magad?
Mélyen a szemébe néztem, és halkan azt feleltem:
- Na ez itt a kérdés... Ha tudod a választ, és őszintén meggyőzöl arról, hogy szeretsz, akkor meggondolom magam.
- Holnap megadom a választ - mondta csendesen.
Számomra az utolsó remény is elvesztett, mikor azt mondta, hogy majd holnap válaszol.
Másnap mikor felébredtem, nem volt mellettem. Az íróasztalon lapok voltak. Az egyiken ez állt:
,,Drágám!
Azért foglalkoztam az utóbbi időben többet magammal és kevesebbet veled, mert vigyáznom kell a kezeim épségére, hogy mikor elrontod a számítógépen lévő programokat, akkor meg tudjam javítani a gépet. Vigyáznom kell a lábaim épségére, mert mindig a munkahelyeden felejted a lakáskulcsod, és szeretném, ha még sokáig el tudnék menni értük az irodába, hogy visszahozzam neked. Vigyáznom kell a szemeim épségére, mert, ha utazunk, a nagyvárosokban mindig eltévedsz, én pedig szeretnék mindig rád találni.
Miközben olvastam, a szemeim megteltek könnyel, még a levelet is eláztatták, amely így folytatódott:
,,Most, hogy tudod a válaszom, és boldog vagy, kérlek nyisd ki az ajtót, mert már jó ideje, hogy ott állok a reggelivel".
A nevetés hirtelen tört ki belőlem. Gyorsan kinyitottam az ajtót, ő ott állt, a tálcán rántottával és dzsúzzal.
Ilyen az élet, ilyen a szerelem. Sokszor nem is vesszük észre, hogy ott van közvetlen mellettünk. A szerelem akár unalmas is lehet egy idő után. Viszont ott van, csak meg kell látni, és örülni kell neki, minden egyes percben.
  
 
0 komment , kategória:  Szép történetek  
“Soha nem szeretnék gyereket!”
  2017-07-02 14:17:34, vasárnap
 
  - Egy fiatal nő őszinte vallomása, ami sokakat megbotránkoztatott!

Egy nő őszinte vallomása és magyarázata arra, hogy miért nem szeretne gyereket szülni.
,,Amit most le fogok írni, lehet, sokakat elborzaszt: de soha nem szeretnék gyereket szülni.

Gondolom, felmerül a kérdés: hogy de hát miért nem szeretném megélni az anyaság örömét, annak legszebb pillanatait? Biztos sokan gonosz embernek tartanak, de mielőtt bárki is elítélne, szeretném, ha meghallgatna.

Normális, ideálisnak mondható gyerekkorom volt, de már elég fiatalon tudatosult bennem, hogy nem szeretnék gyereket. Voltak ugyan babáim, de a család házi kedvenceivel jobban szerettem játszani. Jelenleg is két cuki kiskutyám van, akikkel úgy bánok, mintha a gyerekeim volnának.

Már kamasz voltam, amikor hangosan is kimondtam a véleményem, hogy nem akarok gyereket. Eleinte a szüleim és a barátaim is azt gondolták, hogy ez egy pillanatnyi időszak, majd elmúlik. Az évek teltek, de a véleményem nem változott.

Az általános vélekedések ellenére, vannak nők, akiket nem kerít hatalmába az anyai ösztön. Én is ezekhez a nőkhöz tartozom. Igazából sosem kedveltem a gyerekeket, a társaságuk inkább zavart, mintsem örömet szerzett volna, de találkoztam azért aranyos kicsikkel, de mégsem éreztem azt, hogy nekem is kellene egy.

Úgy gondolom, hogy nem leszek kevésbé nő, mert nem szeretnék gyereket szülni. Vannak érzelmeim, tudok szeretni, és gondoskodó is vagyok. Egyszer mélyen megsértettem egy nőt, akinek azt mondtam, hogy nem szeretnék kihordani egy gyereket, aki 9 hónapig a hasamban fejlődik, és akiért 18 éves koráig felelős kell legyek.

Miért szeretem a gyerek nélküli életem? Annyit alszom, amennyit akarok, akkor nézek filmet, tévét, amikor akarok, senki sem zavar ebben, és körbe utazhatom a világot is. Felépítettem egy karriert, amit nem vagyok hajlandó a második helyre tenni, és még emellett professzionális sminkesként és modellként is dolgozatok részmunkaidőben. Szeretek szuperelfoglalt lenni. De elismerésem azoknak az anyáknak, akik a gyerek mellett is képesek dolgozni, de én nem tudnám utánuk csinálni.

Sokan nem értenek meg. Amikor ez kiderül rólam, igyekeznek meggyőzni, de én nem szeretnék változtatni a mostani életemen.

Érvként hozzák fel, hogy én sem létezhetnék a szüleim nélkül, és ez igaz is, hiszen azért élek, mert szerettek volna gyereket. Azt is mondják, hogy egoista vagyok, de szerintem akkor lennék az, ha úgy vállalnék gyereket, hogy közben minden egyes percét az anyaságnak utálnám. Majd azzal jönnek, hogy csodálatos anya lennék, na efelől kétségem sincs, hiszen imádom a Disney rajfilmeket, a babákat, és nagyon energikus vagyok, ezért inkább úgy érzem magam, mint egy gyerek, felnőtt testbe zárva.

Gondolom ismerős az a mondat is, hogy: ,,Ki fogja gondodat viselni, ha megöregszel? Néha ugyan eszembe jut, de arra sincs garancia, hogy ha lesz egy gyerekem, az majd segítségemre lesz, ha idős, tehetetlen öregasszonnyá válnék.

,,Akkor nem is szeretnél családot, házasságot?" - kérdezik. Még most az a társadalmi elvárás, hogy férjhez kell menni, majd gyereket szülni, de ha én nem szeretnék gyereket, az még nem jelenti azt, hogy nem akarok egy szerető férjet, sok barátot.

Ha legközelebb találkozol egy olyan nővel, aki nem szeretne gyereket, kérlek, nem mutogass ujjal rá, mert a nőiesség és az anyaság, nem zárja ki egymást.

A cikket Janine James írta, és a viralwomen.com oldalon tették közzé, fordítás Filantropikum.com.		  
 
0 komment , kategória:  Szép történetek  
     2/5 oldal   Bejegyzések száma: 48 
2017.11 2017. December 2018.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső
Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 19 db bejegyzés
e év: 473 db bejegyzés
Összes: 8743 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 127
  • e Hét: 308
  • e Hónap: 2203
  • e Év: 52994
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.