|
 2/3 oldal 
|
Bejegyzések száma: 28
|
|
|
|
|
|
2017-07-19 19:02:08, szerda
|
| |
| |
138 ÉVE SZÜLETETT MÓRA FERENC
MLink
138 éve, született Kiskunfélegyházán Móra Ferenc író, újságíró, könyvtár- és múzeumigazgató, a Kincskereső kisködmön és az Aranykoporsó írója.
Móra Ferenc (Kiskunfélegyháza, 1879. július 19. - Szeged, 1934. február 8.) író, újságíró, muzeológus. Apja foltozó szűcslegény, majd mester, anyja kenyérsütő asszony volt. Tanulmányait - a család szegénysége miatt - nehéz körülmények között végezte. Pályáját versírással kezdte.
Móra Ferenc a magyar próza mestere, aki a gyerekekhez, fiatalokhoz és a felnőttekhez is tudott szólni - ékes magyar nyelven, gördülékeny, megkapó stílusban, természetes hangnemben.
Móra Ferenc, akinek szinte minden sor írása azt a célt szolgálta, hogy közelebb hozza a tanya népét a városi emberhez, értelmileg messze kiemelkedik nemcsak saját osztályából, hanem a magyar írói világból is. Az írás mellett könyvtár- és múzeumigazgató. A kortársak szerint ténykedése idején Európában nincsen olyan múzeum, ahol a feliratokra annyi gondot és leleményességet fordítottak volna, mint az övében.
Mórának talán a hűség a leguralkodóbb erkölcsi sajátossága. Hűség a maga kis és nagy családjához, azokhoz, akiktől származott és akik tőle származtak, hű ahhoz a városhoz, amely először adott neki kenyeret és hű ahhoz az olvasóközönséghez, amely előtt először kaptak nyilvánosságot írásai.
"Homoki palánta volt, akár az akác, de a koronája belenőtt az európai kultúra egébe. Termő erejét a hazai talajból szívta és ami rajta lombosodott, azt pazar kedvében lerázta magáról, megint elszórta a szegedi földön."
Herczeg Ferenc
A CINEGE CIPŐJE
Vége van a nyárnak,
hűvös szelek járnak
nagy bánata van a
cinegemadárnak.
Szeretne elmenni,
ő is útra kelni.
De cipőt az árva
sehol se tud venni.
Kapkod fűhöz-fához,
szalad a vargához,
fűzfahegyen lakó
Varjú Varga Pálhoz.
Azt mondja a varga,
nem ér ő most arra, 
mert ő most a csizmát
nagyuraknak varrja.
Darunak, gólyának,
a bölömbikának,
kár, kár, kár, nem ilyen
akárki fiának!
Daru is, gólya is,
a bölömbika is,
útra kelt azóta
a búbos banka is.
Csak a cingének
szomorú az ének:
nincsen cipőcskéje
máig se szegénynek.
Keresi-kutatja,
repül gallyrul gallyra:
"Kis cipőt, kis cipőt!"
- egyre csak azt hajtja.
ÉNEK A BÚZAMEZŐKRŐL - részlet
Otthon, az én hazámban, szikkadt és száraz a föld, nem álmodik a paradicsomról, és elérhetetlen magasságban boltozódik fölötte a félénken kékülő ég. Otthon, az én hazámban nem virágzanak kaméliafák, nem nevezik el a tereket a megváltásról, és nincsenek megváltott emberek, akik kacagva csókolódzanak az élettel, - csak lehajtott fejű, szomorú és fáradt emberek vannak.
Otthon, az én hazámban csak a búzamezők mernek még harsogón zöldülni, a szélesen kiterített bársonyszobrok a teremtő Isten asztalán, betakarói és elsimogatói a sebeknek, amiket ember ekéje vágott a földeken és Isten ekéje az embereken.
Otthon, az én hazámban,az alvó akácok, a kipattant szemű jegenyék alatt, az aranyszőke vadvizek mentén ma nagy ünnepük van a lehajtott fejű, szomorú és fáradt embereknek. A pusztai harang szavára előbogárzanak a piros cserepes házakból és nádtetejes viskókból a Ferencek és Mátyások, az Etelek és Rozák, kézen fogják a Péterkéket és Marikákat, és föláradt homokon, tocsogós semlyékeken keresztül lassan topognak a szűzmáriakék és szentjózsefsárga lobogók után a búzamezők koszorújában, lehajtott fejjel, szomorúan és fáradtan.
...Otthon, az én hazámban nem terem meg a babér, és nem fonnak belőle koszorút annak a magános énekesnek, aki az útszélén a maga dalát dúdolja maga elé az alkonyatba, amely nemsokára eltakarja. De azért csak végigdúdolom, amit kezdek, nem a babérért, hanem mert jó énekkel végezni a napot, és mert szeretlek benneteket, városok és búzamezők egyformán lehajtott fejű, szomorú és fáradt emberei.
Itthon, az én hazámban, az aranyszemű homokon, ahol a végét dúdoltam el az éneknek, amely nem lehet másforma, mint az énekese, fürjröptű és vadgalamb-melódiájú, - mi van itt az én hazámban, amiről érdemes éneket mondani?
Az aranyszemű homok, amely majd a nyáron beleömleszti aranyát a búzaszembe, az őszön a szőlőszembe? De az énekesnek már most is megtermi a búzavirágot, a pipitért, a pipacsot, a szarkalábat, amik első pajtásai voltak tipegő gyerek korában és amikről ma is azt hiszi, amit akkor gondolt: hogy ezekkel a Ferencek és Etelek szíve küld föl üzeneteket a föld alól.
Igen, a föld, bölcsője és koporsója Ferencnek és Etelnek, Rozának és Mátyásnak, - a föld megmarad, és őróla dúdolom én ezt az éneket.
Ének a búzamezőkről - magyar filmdráma, 82 perc, 1947
/A háború a falvak életét is feldúlta. A férfiak távollétében a földeken az asszonyok és az öregek végeztek minden munkát. Az orosz hadifogságból hazatért Ferenc a szomszéd tanyán találja meg a kisfiát, akit édesanyja halála óta a férfi földije és katonatársa, Rókus családja nevelt. Most tőle tudják meg a szomorú hírt: együtt szöktek meg a fogságból, de Rókus útközben meghalt. Ferenc és Rókus özvegye, Etel lassan, szemérmes tartózkodással összemelegszenek. Boldogságuk azonban nem lehet tartós, mert a férfi szörnyű titkot őriz a szívében./
A filmet 1948-ban betiltották.
Link
A S Z Í V . . . 
A szív a legfurcsább csavargó,
vigyázzatok reá nagyon!
A megszokás halála néki,
de mindig kész van útra kélni,
ha nyílik rája alkalom.
A szív a legfurcsább csavargó,
a tolvaj-utat kedveli,
hiába tiltja tilalomfa,
nem hajt veszélyre, tilalomra,
még vakmerőbben megy neki.
A szív a legfurcsább csavargó,
minden lépése új talány:
onnan szalad, hol rája várnak, 
s hívatlanul oson be másnap
pár ragyogó szem ablakán.
A szív a legfurcsább csavargó,
ne bánjatok durván vele!
Mert ahonnan elűzték egyszer,
hívhatják vissza bár ezerszer,
nem látják többet sohase.
A szív a legfurcsább csavargó -
dölyfös kacajjal elszalad,
hogy megalázva, elgyötörve
visszalopódzék a küszöbre,
hol csupa dacból megszakad.
Móra Ferenc: A Szív - Sándor Mátyás film zenéjével
Link
Móra Ferenc: A SZÍV - ppt
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Híres emberek-jeles napok-évfo |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-07-18 22:00:40, kedd
|
| |
| |
HANG SON ĐOÓNG BARLANG
Egy barlang, ahová közel 20 évig senki nem mert lemenni. Aztán elállt a lélegzetük.
A föld mélyén egy rejtett világ húzódott saját folyóval és dzsungellel.
Egy vietnámi földműves 1991-ben vett észre egy különleges természeti képződményt. Olyan misztikus hangok jöttek a föld mélyéből, amitől nagyon megrémült. 2009-ben aztán egy expedíció lement a föld alá és feltárta a rejtett titkokat. A kívülről jelentéktelennek tűnő üreg csodálatos meglepetéseket rejtett.
A Hang Son Đoóng, (jelentése kb. hegyi folyó barlang) egy barlang Vietnamban, a Phong Nha - Ke Bang Nemzeti Park területén, az ország középső részén, a Vietnami-hegységben. Nevét a benne található gyors folyású föld alatti folyóról kapta.
A barlangot felülről egy keskeny résen át világítja meg a nap, és különlegessége, hogy saját folyója és dzsungele van, és néhol még vékony felhők is kialakulnak benne.[1] A barlang méretei óriásiak, egy negyven emeletes felhőkarcoló is elférne benne, így könnyen lehet, hogy ez a világ legnagyobb barlangja.
A Son Doong ötször nagyobb, mint a Phong Nha-barlang, melyet korábban Vietnam legnagyobb barlangjának tartottak. A legtágasabb helyeken az üreg 200 méter magas és 150 méter széles, de a legtöbb helyen 80 méter magas és ugyanilyen széles. Van olyan terem is, ahol több mint 70 méter magas sztalagmitok találhatók.
Bár a barlangot már a vietnami háborúban is használták a helyiek óvóhelyként, a bejárata feledésbe merült. Újrafelfedezésére 2009-ben került sor, amikor egy amerikai kutatóházaspár ereszkedett le a barlangba, de kevés út megtétele után egy mészfalba ütköztek. A kutatók 2010 végén tértek vissza, hogy teljesen feltárják a barlangot, ami egy 150 barlangból álló, részben még feltáratlan hálózat része.
A kutatók a 2010-es felfedezőúton 4,5 kilométernyire tudtak behatolni a barlangba
A barlang neve Son Doong. Nevét a benne található gyors folyású föld alatti folyóról kapta. A Phon Nha-Ke Bang nemzeti parkban található.
A barlangnak saját folyója és dzsungele van! Még felhők is kialakulnak benne. A barlang méretei óriásiak: egy 40 emeletes felhőkarcoló is elférne benne, így valószínű ez a világ legnagyobb barlangja.
A barlang mélyére lejutó fénysugarak életre keltették a cseppkövek birodalmát.
A barlangot turisták is látogathatják. Különlegesen tiszta vizének misztikus erőt tulajdonítanak.
A világ legnagyobb földalatti vízesése.
A gigantikus méretek a gyakorlott barlangászokat is elvarázsolják.
Pálmafák majd 100 méterrel a földfelszín alatt!
Son Doong
Link
Vietnam's Infinite Cave - Hang Son Doong Cave
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Világjárók |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-07-17 22:45:20, hétfő
|
| |
| |
MINDENNAPI HAZAÁRULÁSOK
Szentesi Zöldi László - 2017. július 17. 12:28
Mottó
"Mindig, mindent adjál oda hazádnak.
A világnak nincs semmiféle értelme hazád nélkül.
Ne várj jót a hazától, s ne sopánkodj,
ha megbántanak a haza nevében.
Mindez érdektelen.
Egyáltalán semmit ne várj a hazádtól.
Csak adjál azt, ami legjobb életedben.
Ez a legfőbb parancs.
Bitang, aki ezt a parancsot nem ismeri."
(Márai Sándor, Füveskert)
Aki nem hisz a mindennapi hazaárulók létében, iparkodjon végiggondolni az alábbiakat.
Hogy a liberálisnak se Istene, se hazája, közhely. Fontos persze, hogy ki állítja ezt: ha ő, akkor büszke rá, ha én, akkor letagadja. Imádom ezt a kettősséget bennük. Az is mókás, amikor ártatlan szemekkel elmondják, hogy Magyarország végül is csak egy hely, ahol szörnyű az élet, de ideje lelépni innen, lehetőleg végleg. Aztán amikor elhúznak, és külföldön magyarnak nézik őket, azonnal büszkén elsorolják, hogy mit köszönhet a világ a magyaroknak. Párásodik a szem, elbicsaklik a hang. Milyen kár, hogy miközben külföldön három percig emberként viselkednek, itthon szimpla hazaárulók. Előfordul aztán az is, hogy a külföldieknek mindent becsmérelnek, mindent lefitymálnak, ami magyar - sokszor már-már a külföldi helyezkedik magyarbarát álláspontra. Hallottam már ilyen beszélgetéseket. Mindennél megdöbbentőbb azonban, amikor itthon, magunk között játsszák el kisded játékaikat. Valahogy kényes az ember, amikor itt születettek úgy beszélnek rólunk (és elvileg önmagukról is), hogy ,,a magyarok". Számomra, a ,,mi" állapotból kifelé nézve felfoghatatlan, hogy aki fél lábbal idebent van, miért választja rutinszerűen a többes szám harmadik személyt.
Aki nem hisz a mindennapi hazaárulók létében, iparkodjon végiggondolni az alábbiakat.
Mi a hazaárulás? Ha valaki valamilyen ideológiai rögeszme, elkötelezettség, pénz, hatalom ígérete vagy a személyes törlesztési vágy miatt elfeledkezik arról a fontos erkölcsi szabályról, hogy az ember szereti a hazáját. Kétségkívül előfordulnak véletlen botlások is, de a hazát a leggyakrabban készakarva szokták elárulni. Ott van Hegedűs hadnagy az Egri csillagokból és Geréb Dezső A Pál utcai fiúkból, ők előre megfontoltan árulták el saját közösségüket. Van abban valami mélységesen undorító, ha az ember a törökkel levelezik, vagy a vörösingesekkel kvaterkázik a Füvészkertben, miközben a társai önvédelmi harcra készülnek. Ahhoz hasonlít, mint amikor az ember megtagadja az apját, anyját, elhazudja őket. Ilyet pedig egészséges ember nem tesz.
Egyszer motorbalesetben megsérült a Manowar nevű amerikai heavy metal zenekar gitárosa. Éppen turnéra készülődtek, és az újságíró megkérdezte Eric Adams énekest, hogy most akkor mi lesz, szerződtetnek-e másik gitárost arra a pár hónapra? ,,Miért szerződtetnénk?" - kérdezett vissza Adams. ,,Ha kirándulásra készülődik a család, és megbetegszik a nagymamád, mit csinálsz? Elviszed valaki más nagymamáját?"
A liberális sajtó a jelek szerint nagymamák tucatjait szerződtetné a turnéra, csak ne kelljen látni ezt a mostanit. Ezt a magyar nagyit.
Az uralkodó politikai széljárást összekeverni a haza dolgaival: szellemi békaperspektíva. A Balaton ugyanúgy hullámzik, a Hortobágyon ugyanúgy süt a nap akár Gyurcsány Ferenc, akár Orbán Viktor az ország miniszterelnöke. Tovább megyek: ha valaki nem főállású politikus, nem a politikából él, és a kedélyállapotára rátelepszik, hogy éppen melyik párt irányítja az országot és melyik nem; ha magánügyei fölé helyezi a kormánypártiságot vagy ellenzékiséget, akkor egészen rosszul fogja fel az életet. De amíg nem árt senkinek, legfeljebb magának, hogy a reggeli borotválkozástól a jó éjt pusziig naponta ötvenszer sziszegi el, hogy "rohadj meg, Viktor", sima hülye az illető. Akkor van baj, ha a rögeszme intézményesül, és a sajtóban, közbeszédben a módszeres, tudatos hazaárulás kerekedik felül. Amikor a kitervelői okosnak, nem pedig becstelennek láttatják magukat. És amikor azt hiszik, hogy a saját politikai céljaik miatt kötelességük elrontani egy egész ország jókedvét, közös ünnepét.
Az a példátlan uszítás, amelyet a balliberális sajtó intéz a vizes vébé ellen, hazaárulás. Pont. Ostobaságból vagy szándékosan a kormányt igyekeznek ütni, de a hazát találják el. Szerencse, hogy azok a külföldiek, akik csillogó szemmel nézték a megnyitót, és arra gondoltak, hogy Salzburg, Prága és Bécs sem rossz fesztiválváros, de Budapest káprázatos, nem olvassák, mondjuk az Indexet. Mert abban azt írták, hogy giccsparádé az egész. Szóval: Bogányi Gergely zongorajátéka giccses. Herczku Ági is giccses. A magyar történelmen átkalauzoló, színpompás zenés-táncos produkció, amelyet a legjobban terveztek, tanítottak be, adtak elő, úgyszintén giccs. Minden rossz, a magyarok is rosszak, hiszen ez a kormány vezeti őket.
Amit az Index előadott itt a megnyitó ürügyén, szimpla hazaárulás. És nem azért, mert ők az uralkodó kormány ellen vannak. Hanem azért, mert a hazájuk ellen szurkolnak.
A külföldiek jól érzik magukat Budapesten. Szakemberek szerint a vizes vébé után Budapest még úgy öt évig jobban vonzza a turistákat, négy-öt százalékkal többen jönnek majd, mint jönnének, egyszerűen azért, mert jól érezték magukat, visszalátogatnak és másoknak is ajánlják a magyarországi kirándulást. De jönnének egyébként is. Már most, július közepén megtelt Budapest, virágzik a turizmus, mert szép és biztonságos a város, nem is drága, sok a jó nő, érdekesek a programok, van hova menni. Budapest cool, Budapest szuper.
Ha van istenünk, ha van hazánk, akkor uralkodó széliránytól függetlenül megértjük Ottlik Géza javaslatát: ,,Az ember nem árulja el a hazáját; még ha rohadt is a hazája; ezt csinálja más; piszok munka; ember nem csinálja." Ottlik a legreménytelenebb, legsötétebb szocializmusban vetette papírra ezeket a sorokat, amikor valóban azt érezhette, hogy rohadt az a haza. De nem volt az, a haza soha nem rohadt, legfeljebb az állam vezetői rothasztanak. Ma azonban nincs diktatúra: szabadon választhatunk, szabadon beszélhetünk, szabadon cserélhetünk eszmét. Kizárólag nézőpont kérdése, hogy tetszik-e a kormány politikája, vagy sem, erről vitatkozhatunk. Egyet azonban nem tehetünk: nem árulhatjuk el a hazánkat.
A haza és az állam ugyanis nem ugyanaz. A száműzött magyarok soha nem az államról írtak verseket, nem arról álmodtak, nem abba kívánkoztak vissza. Hanem a hazába. Az állam ügyeiért soha nem dobhatjuk el a hazánkat. Különösen úgy nem, ha büdös nagy nullák vagyunk, akik egy szalmaszálat sem tettek keresztbe Magyarországért. Azokról beszélek, akik nem ismerik az országot, nem járnak az emberek közé, nincs élettapasztalatuk és képtelenek belátni, hogy természetes vágyaink a családi, települési, nemzeti közösséghez kapcsolódnak, nem pedig a négy fal közötti szellemi magömlésekhez.
A hazát elárulni ugyanolyan káros, mint érdemein felül dicsérni, eltelni a látszattal, hetvenkedni a beszűkült tudattal, provinciálisan. Egyik is, másik is, csak árt az országnak. De mit tegyünk: a nacionalista hőzöngővel közös a jelképrendszer, közös a mező, közös az eredet, mert ő legalább nem tagadja a haza létét. Majd meggyőzzük, hogy gondolkodjon másként, legyen nyitott, tanuljon, művelődjön, utazzon, gondolkozzon. A nacionalista hőzöngő a legtöbbször síkhülye, de - talán - még alakítható. Azzal azonban, akinek nincs hazája, aki a magyarság ellen drukkol, és gúnyos ajakbiggyesztéssel fogadja az apró és a nagy közösségi élményeket, sikereket, egyszerűen nincs miről beszélni. Illetve dumcsizhatnánk velük az emberek öt százalékát érintő ügyekről, de minek, olvasunk, hallunk eleget ezekről.
Nincs harag, csak lássuk be, hogy bár mindannyian magyar állampolgárok vagyunk, néhányunknak még hazánk is van pluszban. Legyen ez a nemzeti minimum a liberálisokkal!
KALÓZHAJÓK FELSÉGJEL NÉLKÜL
Magyar Hírlap / Csizmadia László - 2017.07.26.
A nagy francia forradalomra nagy hatással volt Jean-Jacques Rousseau, aki többek között fontosnak találta egy úgynevezett társadalmi szerződés megkötésének lehetőségét.
Magyarországon a 2010-es politikai helyzet már-már forradalomihletésű volt. A CÖF-CÖKA visszanyúlt a társadalmi szerződés eszközéhez. A 2010-es kormánybukás kétséget kizáróan igazolta, hogy a saját, önző érdekeit követő, népét kizsigerelő kormányzás eszmeileg beteges hajlamát művelve zátonyra futott.
Magyarországon, de Európában is hallhatóvá vált a sok évtizeden át ajnározott, szocliberális típusú társadalmi felépítmények recsegése, ropogása. A kitartó, szemellenzős követők a neoliberalizmus infúzióját hívták segítségül, amely ugyan lassítja az eszme pusztulását, de a végkifejlet megakadályozására alkalmatlan. Az Európai Unióban jelenleg játszódó jogi, politikai, gazdasági események a bekövetkező rekviemre utalnak.
A nemzetek szuverenitása melletti erős uniós szövetségnek már nem szolgálhatnak alapul a pusztán ideológiai nézeteket követő, a népek megosztására kialakított pártrendszerek.
Soros György ,,nyílt társadalomnak" nevezett dobozos kiszerelésű ,,gyógyszere" méregkapszulákat takar, nem más, mint Európa népeinek végzetét sürgető eutanázia rátukmálása az ötszázmillió polgárt számláló, javában életképes, zsidó-keresztény civilizáció gyökereiből táplálkozó közösségre. Mi, európaiak, szedtünk már úgynevezett csodagyógyszereket. Bizalmunkkal sokszor visszaéltek, így születhettek társadalmi és emberi torzók. A nyílt társadalom kapszulájába sűrített illegális migráció hatása túlmegy a gyógyszerérzékenység okozásán, elementáris erejű, az európai őshonos társadalmi berendezkedés immunitásának lebontásával az összeomláshoz vezet.
A CÖF-CÖKA 2010-ben, majd 2014-ben is átnyújtotta a megválasztott kormánynak a széles körben összegyűjtött, polgárok által megfogalmazott, a jövő társadalmának építését szolgáló javaslatait. Büszkék vagyunk arra, hogy az emberek támogató munkája nyomán ezek közül sok megvalósult. Látjuk azonban, hogy az eltelt évek során - elsősorban külső tényezők hatására - a nemzeteket érintő, befolyásoló tényezők felerősödtek, felgyorsultak. Felkészülten, autentikus válaszokat kell adni mindennap az új politikai és gazdasági kihívásokra. Egyre nehezebb előre látni a döntések sikerét vagy éppen kudarcát. A sok hatalomért versenyző párt ígérvényei a valóság világában szertefoszlanak, és megmaradnak az átvert választók, akik verhetik fejüket a falba, mert elfelejtették, hogy ,,jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok".
A mai időkben, amikor egy nagy többséggel megválasztott kormányzás folyamatosan bizonyítja rátermettségét, hozza az eredményeket, nehézzé és feleslegessé válik a hatalom megszerzéséért szervezkedő ellenzék akarata. Kiváltképpen azért, mert még mindig olyan politikusokkal próbálkozik, akikről a választók tudják, hogy az ország irányítása mellett az elvárt erkölcsiségből is csúfosan megbuktak.
Magyarországon ma már 4,4 millió polgár dolgozik és adózik, s munkája elmúlt nyolc évben kikapart gesztenyéjére hiába fáj a foguk a nemzeti vagyon tapasztalt eltapsolóinak. A politikai hazugságok nagymesterei garantált demokráciában lubickolnak és ígérgetnek. A magyar gazdaság volt zsebesei édent, korrupciómentességet és minden társadalmi rétegnek nyugati szintű megélhetést vizionálnak. Szerintük rövidesen az orvos fog hálapénzt fizetni a betegnek, olyan oktatási rendszert valósítanak meg, ahol a diák tartja majd az órákat a tanároknak, ezzel biztosítva oktatói fejlődését. A munkabérek pedig, a Jobbik javaslatára, egyezni fognak például a német vagy norvég jövedelmekkel. Ők a bolsevizmus talajából újból burjánzó agitátorok utódainak társaságához szegődtek. A rablóprivatizáció bajnokai, az offshore cégek adócsalói a választások idejére előveszik a népüktől elsíbolt milliárdokat, így akarnak 2018-ban ki- és befordított bundázással választást nyerni. A magyarok tartják, hogy a gyakorlat teszi és értékeli a mestert. Ezért sem maradhat ki az számvetésből a viszonylag újnak mondható Jobbik sem. Ez a párt kétségbeesett pálfordulásokkal, eszmei zűrzavartsággal a regnáló néppárt helyére igyekszik. Úgy tűnik, hogy székházában minden tükör összetört.
A magyar társadalom az elmúlt nyolc év során igyekezett megszabadulni a 2002 és 2010 közötti téves pártpolitikai irányítás és kormányzás hulladékaitól. Az ellenzékiek kalózhajóba szálltak, s a kidobott és lejárt személyi és eszmei selejtet igyekeznek összegyűjteni, felhasználni, ,,second hand" módon eladni. Nagyhangú rikoltozással kezdtek üzleti handabandázásba, ahogy az a vadkacsáknál szokás.
Mai életünk korszelleme azt sugallja, hogy a polgárok, egyéni szabadságjogukat megélve, önakaratuk szerint közvetlenül munkálkodjanak nemzetükért. Igyekezzünk elkerülni a sokszor torz pártpolitikai érdekek szerint felkínált svédasztalt. Minden magyar állampolgár, szívére és lelkiismeretére hagyatkozva, kösse meg a maga mindennapos szerződését a hazájával.
A kalózkodás kora lejárt!
Link
SZDSZ-es tempó: A magyar kormány ellen uszítja a vizes VB külföldi újságíróit a Momentum
Link
A liberális sajtó tegnap este a vízi világbajnokság megnyitóján bebizonyította: semminek sem tud örülni. Semmilyen nemzeti ügy sincs, amiben össze tudna fogni. Semmit sem gondol a világról. 100% cinizmusból van összerakva minden egyes firkászuk.
Link
Nagy Bandó ocsmány módon szállt bele a Vizes vb-be
Link
Nagy Bandó a víz alatt
Link
Frei Tamás is megmondta a frankót a vizes vébéről - Szürcsöljük a kávéját és kussoljunk.
Link
Elismerte az Európai Bizottság, hogy ideológiai agymosásra ad pénzt civil szervezeteknek
Link
A magyarok több mint háromnegyede támogatja a vizes vb-t
Link
Csisztu Zsuzsa keményen odacsapott a ballib károgóknak
Link
Liebe Merkel und Herr Schulz
Link
"MAGYARKODÓ GICCSPARÁDÉ"? Tényleg ennyit ért egyeseknek a vizes vb megnyitó?
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Média |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-07-15 21:30:26, szombat
|
| |
| |
LESZNAI ANNA
Zempléni Lesznai Anna (szül. Moscovitz Amália) (Alsókörtvélyes, 1885. január 3. - New York, 1966. október 2. ) magyar költő, író, grafikus, iparművész. Unokatestvére, Hatvany Lajos helyezte el első verseit a Nyugatnál. Barátai közé tartozott Ady mellett Kaffka Margit, Balázs Béla és Lukács György.
A legjobb magyar költőnők között tartják számon. Lírai verseinek fő motívumai a kert, a föld, a fa, a virág, a ,,százkeblű lét" ősi egységét idézi. Meséskönyveit maga illusztrálta, erős hangsúlyt kap a szöveggel együtt a kép is. Önéletrajzi regénye, a Kezdetben volt a kert emlékezés és korkép egyben.
Lesznai Anna - Videó
Link
Köd előttem, köd utánam - Válogatott versek
Link
Ki volt Lesznai Anna?
Link
Az ezerarcú Lesznai Anna nyomában
Link
AJÁNDÉK 
Ajkamba szállott pirosló vérem,
Hogy közelgő ajkad jöttére érjen,
Szemeim körül udvara támadt
Királyi csókod kívánt nyomának.
Hogy minden vágyad magába vésse,
Megnyílott karom lágy ölelése.
Szent aranyserleg lett az én testem,
Hogy kelyhébe téged szomjún vehessen.
S testté lett lelkem, beszédes lelkem,
Hogy csókká válva megváltód lehessen,
Hogy vérré válva vehessen néked
Egy cseppnyi-percnyi üdvösséget.
De a te szemed nem pihent rajtam,
Iramló ajkad nem lelte ajkam
Szent aranyserleg bántotta tested
Játszódó patak medrét kerested.
Mint csörtető szarvas erdei ágat
Ugy tépett engem rohanó vágyad.
S mint vérrel rontott bíbor ivónál
Szép kényes szarvas horkanva retten:
Riadó gőggel, meglepetten
Sebzett lelkem partján megálltál.
AJÁNLÁS
Enyémek a lobbanó kertek
Enyémek a koccintó kelyhek
Enyémek a csudálkozó csókok
A kereső szárnyú ima.
De tiéd gyümölcse a kertnek
A kas, hol a csókok pihennek
Tiéd a kelyhek bora
Tiéd a hála imámban
Jóízű béke a számban
Boldogult vágyak tora.
Tiéd az élet sebére
Bizalmunk balzsamos bére
Szerelmünk mákonya.
AKI SOH'SEM SZÜLETETT MEG?
Igaz életre nem születtem:
Én soh'sem születek meg!
Hiába hordott jó anyám
Meleg, meleg szive alatt, -
Hiába lettem gyermek -
Játsztam tarka domb oldalán!
Dallal, virággal hiába haladt
A vágyak búcsúja mellettem,
Közéjük soh'se keveredtem!
- Én soh'sem születek meg!
Elküldtem magam vándorútra
S hogy megint váljak, visszatértem!
Körültem minden, minden más lett -
Ezer élével régi útnak
Álmos lelkemet törtem, téptem -
Reszkettem, hogy felém fehérlett
Híves háza a bűvös múltnak!
De jaj! életre mégse keltem!
De jaj! magamra mégse leltem!
Én soh'sem születek meg!
Hiába hordtam én is - én is
Szivem alatt a gyermekem!
Hiába sirtam, hiába féltem,
Hiába fájtam, hiába szültem!
Hol van, hol van az életem?
Mennyit sejtettem és reméltem,
Csalódva, verve mennyit ültem -
És hányszor vettem vágyva, gyúrva,
Alélt szivem kezembe újra!
És mégsem születtem meg -
És soh'sem fogok megszületni.
AMERRE ÉN LÉPEK...
A merre én lépek, a merre én járok,
Álomba hervadnak az élet-virágok!
Ajkamhoz emeltem a meleg szerelmet -
Kezemben a kehely hűs ezüstté dermedt!
Még a fájdalom is elrepül felettem -
Árnyékába burkol - de nem sebzi testem!
Mikor jött az élet, kit reszketve vártam,
Ölelő karomba üres semmit zártam!
Öröm, öröm - hívlak - sikoltok utánad, 
Tiporj le a földre - töltsd meg hívó számat,
Barna hajam virág hímporába fúljon -
Fülem megkáprázzék, szemem elvakuljon!
- Öröm, öröm, jöjj el! - Hallod sikoltásom?
Vagy tán hangom tompa - talán az is álom,
Hogy én várva-várlak? - Talán nagyon félek -
Talán nem is hívlak - talán nem is élek
BALLAGTAM AZ ÚTON...
Ballagtam az úton keskeny sirok között,
Ott, hol csöndben nyugszik a sok elköltözött,
Ezer nyiló rózsa, melyet napfény fakaszt,
Pirosan hirdeti a megújhodt tavaszt.
A tavasz hevétől bimbók kelyhe vérzik,
A tavaszt a hideg sírkövek is érzik.
Érzi lenn a föld is, - barna öle reszket,
Mikor napfény önti el a sok keresztet.
Odafönn a napfény tisztán, forrón ragyog -
Istenem! bocsásd meg, hogy oly boldog vagyok.
Nyugat 1908
BÁR RÖVID MÉG...
Bár rövid még éltem folyása,
Sokat búsultam és szerettem
S volt bár szerelmem viszonzatlan
Sokat örültem és nevettem.
Láttam igen sok kék eget,
Annyit más nem is lát talán,
S laktam virágos, üde völgyben,
Sötét, erdős hegy oldalán.
Sokat vallottam és hazudtam,
S óh jaj, immár sokat feledtem,
Mily gyorsan repültek az órák,
Az órák s az évek felettem!
A BOKOR
Eljött a nyár és halkan, csendben,
A gyors szellő mely tova lebben
A nyíló bokrokat megrázza.
A gyenge szirmok szerte hullnak,
Soha többé ki nem virulnak,
Porban feküsznek megalázva.
De ezalatt már észrevétlen,
A gally üde zöld rejtekében
Érő gyümölcs reményét rejti.
S a bokor örül gyümölcsének
Hajló ága édes terhének,
Lehullt virágát elfelejti.
Néha, ha alkonyszellők járnak
És duzzadt magvai a nyárnak
Új lét felé konyulva csüggnek,
Felnyög a rezgő bokor mélye:
Hova lett lepkeszíne, kéje
A sok bimbónak, a sok rügynek.
BÚCSÚ
sűrű csend nyaldosta testünk
S megbontott habján át a csendnek,
Egybeszövődött a kezünk.
Vágytelt indájú tóvirágok
Törik meg így a tavak testét,
Mikor szívósan összefognak.
- Kocsid az udvart járta már,
Nem mertünk már egymásra nézni -
S olyan nehéz lett a szívünk,
Hogy lankadt újjunk szélylyel foszlott. -
Egyetlen szó sem volt elég szép,
Nem volt elég kérő kezem.
Ajkamról is lepergett vágyad,
Lepergett hajamról s nyakamról,
Mint őszi esőcsepp pereg
Egy bús levélről más levélre.
És halkan elfordúlva tőlem,
Legmélyebb mélyembe szerettél
S megcsókoltad kis gyermekem.
Így szórja szét az őszi szél
Százleplű sallangját a nyárnak,
Hogy elsimitson bucsúzóan
A nyílt nyarak tépett szívébe
Ékelt meztelen magvakon.
BÚCSÚZTATÓ
Nem ma, nem holnap, tán holnapután -
suta napokat számolok bután.
Hogy rámderültek a régi napok,
ágam közt dal és kék mennybolt lakott.
De bíbor nyárnak bús szüretje van.
Búcsúzon szállsz rám, kedves madaram,
száradó ágon szárnyad élni fél -
bolond nyarakon rideg tél ítél.
Erős az évad rendje: menni kell.
Gólya meg fecske tegnap mentek el,
lám, a vadkacsa holnap száll tova.
Fázós szívemen szíved tétova.
Mivel tartsalak, hisz öreg vagyok.
Esik az eső, jönnek a fagyok,
ha itt maradnál, hiába maradnál,
megtévedt madár, elhervadt nyaradnál.
Az évad rendje rendre menetel.
Ha te megmaradsz, úgy én megyek el.
Eljönnek értem, hűs földre tapodnak,
hullott árnyékát fenn égő napodnak.
Dérrel fedeznek, szórnak zúzmarával,
temetnek önnön díszem avarával,
rejtenek saját lombom aranyával,
elcsattant csókok piros zavarával.
Eljött az ősz - hát őszülni muszáj.
Csók helyett új csudát leljen a száj,
leljen búcsúszót, lelket felderítőt,
sebes szárnnyal kék egekre repítőt.
Lombom kalitja nyíljon meg neked:
láss meg hét határt, ismerj hét eget,
hét csókos évünk feledjed el hétszer -
hisz bárhová érsz, úgyis engem érsz el.
Mert ősibb a nyár minden madaránál,
ősibb az avar a nyár aranyánál,
ősibb és ifjabb a fészek az útnál
s ha hazajutnál, mindig hozzám jutnál.
CIGARETTA
Cigaretta, kis életszellem
te védesz meg önmagam ellen
mert halál a magunkba-zártság
s kóbor füstöd jelképes váltság
melyet a nagyvilágba fújok
ha gyáva magamból kibújok.
Meggyulladsz, mint szerelmes testek
kik egybeváló kéjbe estek,
emléke ős áldozó tűznek
égsz ajkamon, ha gondok űznek,
a gond eloszlik hirtelen
illatod megmarad velem.
Játszik a szám, halk élvezet
az anyamellig elvezet
anyamell gyümölcse tejútnak
kihez vágyaink visszafutnak.
Majd, ha leverem a hamut
tudom hogy testem földbe jut
mi földbe jut, egy már a földdel
rajta örök új dohány zöldell.
Végül megöllek... győzelem!
A biztos élet győz velem
idegenre szüksége nincsen
kacag az elprédálott kincsen.
De (rejtve nyugtató tudás)
lényeged a megújhodás
kifogyhatatlan élvezet
millió testvéred egy veled.
Ó örvendetes áradat
lelem szakasztott párodat
úton útfélen olcsó áron:
talizmán vagy kaján bazáron.
EGYSZERŰ NÓTA
Hogy engem lássál nézd kedves a kertet,
A lombosat árnyasat, rejtőst a domb ölén,
Bizony mert én is lombos rejtős vagyok.
Ha engem szólítsz kedves, szólítsd a szellőt,
A sietőt, suhogót, susogott titkok tudóját,
Mert bennem is vagyon sok suttogott kérdésre válasz.
Ha testem kívánod úgy simítsd az illatos földet,
Ő alszik és bűvös, de viselős izzó kehellyel,
Aluszom én is, bennem is nyílnak virágok.
Ha ölelni óhajtsz, úgy öleld a hársaim törzsét,
Erősek, szívósak, égnek tülekedőek,
Köztük megállok, hajamban játszik a nap.
Ha bírni akarsz úgy híntsd be maggal mezőnket,
Mert azé a föld, ki terméssel áldja meg őt,
Ki holnapom hordja, én is azé leszek.
Ha ismerni vágyol, úgy némán messzire nézzél,
Mert tágas a völgy, a szélén hegyek hevernek,
Tágas a lelkem, de valahol otthon vagyok.
Ha szeretni szeretnél, úgy tárd ki szomjas karod,
Borúlj a fűbe a nyilazó napfény alatt,
Ott játszik csókom minden sugár nyomán.
Ha jó akarsz lenni hozzám, símogasd meg ebünket,
Mert hű ő szegény és nem tudja megmondani mi fáj,
Haj, tudni szólni a félénk szívnek nehéz.
Ha el akarsz hagyni, tedd be házunk kapuját,
Léptednek nyomán arannyal porzik az út,
Örökké nyílik a kert, de viszont sohase látod.
ESTI ELŐSZÓ
Nem emberversek ezek - asszonyjajok.
Azért írom őket mert sírni nem akarok.
Felsebzett ölemben elfáradt nehéz karok,
Nem asszonykarok már - elfáradt emberjajok!
Kicsiny lett köröttem a tágas tarka világ.
Kilendülő léptem önnön sebembe hág.
Kábultan lekókadt óriássá érett virág,
Nem veti be fénnyel kelyhem a törpe napi világ.
Fakultan porzik sorsom száz utja céltalan.
Csókcél csak akkor a némber ha csókos célja van.
Szegény szegény szívem acélrugód elernyedt,
Gazdátlanul kell a sutban, céltalan holmi, heverned.
Heverned kell a porral pókkal kevert padon,
Néked, ki nevetve hevertél a boldog vérpadon,
Magasztosult vérpadján boldog részeg öleknek,
Hol szültél haltál miglen szünetlenül öleltek.
Nyugat 1912.
ÉBREDÉS
Éltem aluvó asszonyéltemet
S testem nem volt más - minden nyarak teste -
Hajam a fáknak kusza lombja volt,
Szívem a nappal leáldozott este.
És nem volt más álomra nyílt szemem
- Hiába hajlott ködfejtő betűkre -
Mint minden víznek és minden egeknek
Egymásba mélyedt magalátó tükre.
Dús eremben télvégi harmat gyűlt meg,
November hóban őszi pára ült meg.
Mindenik maggal kipergett az éltem
És lenge lelkem lebegett a szélben.
Te eljöttél és kiváltottál engem
Te csudahántó megváltó szerelmem.
Sebzett testem a nyarakból kiválott,
Most talpig saját fájdalomban állok.
Az én karom reszket ölelve téged,
Az én szívemre verődik beszéded
S hogy gyökeret vert tebenned a lelkem,
Én felsikoltva önmagamra leltem
FÁJ A SZÍVEM...
Vídám virágok közt
Téres kertben játsztam.
Víg virágok vertek,
Kergetett a tág kert,
Lombos hársak alatt
Lobogva lihegtem,
>Fáj a szívem, vedd el<.
Utakon, esteken
Kéz a kézben jártunk.
Szórt szavak szirmai
Szállottak a szélben,
Mosolyok fürtjéről
Peregtek a könnyek,
>Fáj a szívem, vedd el<.
Kerek gyermekszemek
Kékjében fürödtem,
Pici simítások
Selymébe símultam,
Lelkem kibogoztam,
Keblem kibontottam,
>Fáj a szívem, vedd el<. 
Fájdalmas szívemet
Csokrokba csempésztem,
Rimekbe rejtettem,
Könnyekbe burkoltam,
Kacajba ringattam,
Csókba fullasztottam,
>Fáj a szívem, vedd el<.
Hársfa lombos szívét,
Ember szomjas szívét,
Gyermek szívós szívét
Belém gyökerezte,
Könny, kacagás, csókok
Belém torkollottak,
>Fáj a szívem, vedd el<.
Érett csillagfénnyel
Súlyos éjben állok
Szívek szüretjének
Megalázott kelyhe.
Te, kinek kezében
Mindenek elférnek,
Hívd magadhoz borát
Vággyal édes vérnek,
>Fáj a szívem, vedd el<.
FÉLEK TŐLÜK
Félek tőlük kiket szerettem -
Tőlük, kik értem búsak voltak
Mindnyájuktól, kik jönnek mennek
Kik meglöktek és felhorzsoltak.
- Most túl a hegyek izzó lánczán
Egész nap kéklő ködben alszom
Csak alkonyatkor gyúl ki arczom
Piros léptü sugarak tánczán.
Határtalan varázskertünknek
Dala neszfogó mesekőből
Szúró szitákkal fenyők szűrik
A vágyat ki a levegőből.
Itt alszom, alszom - szempillámat
Koráll kelyhek sejtése járja -
Óriás muskátlifa lombja
Minden sóhajt elfojtva nyomva
Borul le az álomvilágra
A földből tömjén párák szállnak
Körülöttem vánkossá válnak -
Megingatnak és megtámasztnak -
És kinyujtanak csendre halva
A buja virágravatalra.
Ha én itt alszom ezer évet
És ha én sohsem vágyom vágyra
Ugy testem lassan szentté hervad,
És bemúlok a menyországba.
- De amíg egész holt nem lettem
Félek tőlük kiket szerettem.
FÉLELEM
1
Most kukorékol a kakas
megpattan fenn az égi kas
kirajzanak a sugarak...
A tócsák mézszín poharak.
Lobog a fák fáklyás feje,
buggyan a rét harmatteje
s mint nyúl után bolond agár,
friss fény nyomán fut a határ.
Minden porszem kinccsel dagad...
Sötétítsd be ablakomat!
2
Ablakom rácsa mereven
nyujtózik hideg egeken.
A juharlomb idegesen
kapkod a rideg üvegen.
Négy falam közt a félelem
- betolakodott idegen -
citerázik a szívemen.
3
Összegyűrök egy rózsát
egy kavicsot félretaszítok.
Megölöm ezt a nyarat
mert benne nem én virítok.
4
Egy pici felleg szállt a nap felett
s a végtelen völgy elsötétedett
sorvadt a nap mint a bús özvegyek
kik soványkodnak fátylaik megett.
A jegenyefák tördelték a karjuk
óriássá nőttek a fekete varjak.
5
Kemény burkot von a bánat köröttem.
Nézem őket, kiket mostig szerettem
messze siklanak, már egy sem enyém.
Én utazom, különös küldemény,
elindítottak más címek felé.
...Mit szólnál ha a csomag felzokogna
eltépné a kötelet, mely lefogja
ágaskodva kapaszkodnék beléd!
Megrémülnél... elejtenéd.
GESZTENYEHULLÁS
Mióta hazulról elmentem
Hány rózsa nyílott künn a kertben?
Hány fecske rakta puha fészkét
Hol barnán szeli az ég kékét
Az eresz a tető alatt.
Hány pillanatot mulasztottam,
Amelyben durva héja pattan
A gördülékeny gesztenyének.
És szára hajlik, magva válik
Koppanva hull a kert faláig.
Hullása körül a kis kertben
A lomb közt alvó csend meglebben,
Gyíkok zörögnek, madár rebben,
S az idő, mely már-már megállott,
Mint mutató, ki ritkán zökken
Egyet halad... s a percek múlnak.
HALK KÉRÉS
Szerelmesem, ma el ne hagyj.
Fáradt ma csókod ringató karom;
És melylyel sebes szívem takarom,
Hogy meg ne lássad sok szavad nyomát,
Bágyadt kezem ma ölembe hanyatlott.
Szerelmesem, csak ma ne menj.
Elült a vágyam - és hívón utánad
Nem nyithatom ellankadt pillámat.
Könnyharmat nélkül kemény lesz az út
Mely kedvesedtől elvezessen téged!
Kérlellek, mint kérne anyád:
"Szebb időben tartsad utazásod,
Ne indulj ma - sötét az éj - látod.
Szívem mécsén ma fogytán az olaj.
Nem vethetne fényt távozó utadra!
S nem lelnél vissza ha majd vissza vágyol."
Nyugat 1911.
HÍVÁS
Lássad, mert erősek karoltak
Törött jószág, limlom vagyok.
Lássad, mert tévednek a bölcsek:
Eltévedt, riadt vad vagyok.
Lássad, adakozók szerettek
Kifosztott kisgyermek vagyok.
Szentek is mellettem elmentek
Nem láttak meg, nem is vagyok.
Testvérem, te simulva bolygó
Ösmerjed meg a bízón ölelőt!
Gyengeséged gyöngéd kezébe
Markoljad testvér gyengeségem, 
Fonódjunk össze, fűzfaágak
Folyjunk egybe, két halk patak
Szerelmes pillék, csókolóddzunk.
Mert gyengék szorosan ölelnek
Nem tépi szét szent tapadásuk
Rajtuk elzúgó rendelés.
Egymásba omló hab szívükbe
Gyengék gyökere mélyre száll.
Biztos lótuszok úgy lebegnek
Örök szomjú örvénye szintjén:
Hatalmas vágyú gyengeségük
Az Úrba veti erős horgonyát.
IMÁDSÁG
Istenem, nem hallod jól az imádságom!
Vágyódás, óhajtás elhervadjon bennem
Mi szívemben duzzad, lohadjon le lágyan,
Lelkem hadd pihenjen, testem hadd pihenjen.
Kértelek, hogy puhán hullass az ölembe
Apró örömöket s ízes boldogságot,
Melyet feloszthatnék, jusson is, maradjon,
Mint karácsony esti bőséges kalácsot.
Annyi vágyat kértem, teljék csókra, dalra.
Könnyű szárnyú szívem kóborlásra termett,
És te küldtél nékem nagy, nehéz csudákat,
Sziklakőbe vágott oszthatlan szerelmet.
Olyan kényességgel verted meg a szívem,
Fáj, ha messzi kertben új tavaszok érnek,
Piros vérem serked, mikor kelyhe pattan
A rózsaszín ajkú zsenge gesztenyének.
Perzselnek az esték, hajszolnak a percek,
Szörnyű ajándékod alig-alig tartom...
Meggörnyed a vállam, félek, hogy elégek,
...Tévedtem Istenem, játszani akartam.
ISTEN ASZTALÁT TERÍTEM
Mióta elejtett engem titkos ágom,
Mióta a buja barna földet hágom,
A tejízű álomburkot szívós ajkkal feltöröm,
S elindultam Isten felé,
Gyenge gyermekkorom óta
Ő volt szomjúm s örömöm...
Kerestem a napnak pengő lépte táján,
Égnek tülekedő bikkes lajtorjáján,
Tükrös kékjét mély kutakban,
Éj erdejét felkutattam.
Rám borult a déli réten,
Térdig tüzes lóherében,
Buzgó boldogságom.
Menny harangja zengte: "Hála, hála néked,
Ki öledben ringatsz tentermette néped,
Ki szent köldököddel ezer eget táplálsz,
Magot, szárnyat, lelket tenyeredben számlálsz."
Tüzes lóherében ígyen énekeltem:
"Te, ki bennem reszketsz, pedig benned keltem,
A verőfény rajtam a te olvadt tested,
Benned fürdő orcám színörömre fested,
Tizenötesztendős nyári aranyalma,
Legyek asztalodon ujjongásba halva
Isten csemegéje."
Kenyeret az Úrnak, mert az Isten éhes
Férfivágyódásra, asszonyszerelemre,
Ölelések malmán ő feléje ömlő
Áldozattá őrölt csók gerjedelemre.
Magját elhintettem utam barázdáján,
Első füve serkedt anyám csókja táján,
Hajnalt lestem, bimbók kelyhüket hogy oldják,
Madárfészek bújva tanultam meg módját:
Hogy telítsek fészket pici puha testtel,
Játszó szeretettel, ki fájni se restell;
Szökkenő mezőkön szemet szaporázzak
Hűlt csók hava alól új tavaszba fázzak.
És amiért magam alázattal adtam,
Ajándokul öröm őrlő tenyerének,
Bennem kalász keljen, életszemmel teljen
Örök arany mára Isten asztalára
Valóság-kenyérnek.
Hogy szüretre értem, szőlőhegyre tértem
A szívemet piros Kánaánban értem:
Néma tőke tövén szóló szőlőfürtöt.
Nedvemet facsartam felhők játékából;
Ereimbe bíbort arany égikürtök
Ontottak riadva, hol az alkony lábol.
Színem szegfüveknek színsujtásos leplén
Kisarjadzott vérem mindeneknek testén
Kezemnek nyomából mustot serkentettem
Ajakam szavából mámort merítettem
Dolgok öröméből, magam mélységéből
Édes boritalul a lelkemet mértem
Isten asztalára.
Melyik édenkertben gyűjtöttem a mézem,
Dolgok édes szívét sejtő méheimmel?
Mikor szomjuhozva önmagamba néztem
Láttam, hogy a szívem ezer szívet mímel.
Ember, állat, növény s a kövek, a holtak
Százszirmú szívemben egybefogva voltak.
Százszirmú szívemnek zengő rózsájában
Ezer harmatcseppben ezer képük úszott.
Bennem hazajártak, bennem hazagyűltek,
Csöppbe kerekedtek, eggyé édesültek.
És mert én is, én is mindenekben alszom
Íme, minden küldött, hogy feleljen rólam
Szívem trónusához egy-egy drága túszot.
...Létre riogatva ezer álomlepkét
Kibontom most szívem százszín rózsaleplét
Ajándékba virult nyílás örömében
Szívetrejtő szívem száz sziromra tépem,
Szívszirommal hintem az Úr asztalát én
Isten abroszául.
Még egy kicsit várok, a nap erre járjon
Aratás térdeljen megérett határon.
Még egy kicsit várok, delelőre érjek
Áldozatra édes teljességgel térjek,
Orcám kivirítson békés belátással,
Könnyem keljen egybe minden vágyódással,
Építsem önmagam szeretettel épre,
Akkor két kezemet mosom tiszta szépre
Bizalom tejével, tejjé olvadt vérrel
S felemelem őket áldó mozdulattal
Rakodt asztal felé, melyet terítettem,
Melyre lelkem adtam, melyre testem tettem
S ráolvasom halkan csekély imádságom:
"Isten, ki leszálltál, nékem testté váltál,
Testeddel etettél, véreddel itattál,
Ne tagadd meg tőlem áldott éhességed,
A szívemnél állj meg, asztalomhoz térjél,
Fogadd szolgálódat, aki szólít téged
Szerény lakomádul."
ITT FELEDT HOLMI
Aznap is így lesz: bezárul az ajtó
- utánad nézni már ma sem merek -
de aznap nem várlak haza ebéddel,
jó puha ágyat néked nem vetek.
Lelkem abroszán elfakul a rózsa,
örömet sose tálalhat neked,
nem leszel kisfiam, se kedvesem,
nem leszek többé anyád, kedvesed.
Üres a szoba, már nem mi szobánk,
ittfeledt szegény tárgyak visszasírnak.
Bánatos testem hova csukjam el?
Rozoga lábú napok el nem bírnak.
Mi lesz velünk - kitől kérdezhetem?
Kívüled nincsen kitől kérdenem.
Hol sírhassak, ha nem a térdeden,
ki gyógyítson, ha te leszel sebem!
Neszt hallottam... talánha hazatértél!
Üldöző hangok kísértgetve járnak...
...Egy pár sámfa, gyűrt keszkenő, egy plajbász
egy törött senki-semmi hazavárnak.
KÉSŐN ÉRKEZEM
Hogy hazatértem egy-két éjjen át,
Hallottam még a csalogány dalát;
S hogy harmadnapon örömváró füllel
Lestem hangját az énekes bozótnak,
A csalogányok némák voltak!
A tavasz végdala jutott nekem, -
Ez életem!
Mikor engem ringatott a karján,
Nem volt fiatal asszony már anyám,
S hogy nőttem, gond és teher tért a házhoz.
Anyácskám gyakran így szólított engem:
"Vigaszt keresek nevető szemedben,
Ifjúságom búcsúja vagy nekem
Én gyermekem."
Gyerek léptekkel sok oly házban jártam,
Melyben azóta csend s magány van.
- Sok olyanba, mely már aludni készül,
Udvaraikba víg virágok keltek,
Melyek nevei nótát énekeltek:
Százszorszép bokor, - égő szerelem
Nyílott nekem!
Hosszú uzsonnák a hársfa alatt
Megrövidültek. Az idő halad.
Nappal eloszló tarka pipafüstben,
Kiket kertünkben együtt ülni látok,
Megöregedtek mint a jóbarátok -
Újak nem jöttek. Ím megértem, -
Egy kedves világ végét értem.
Emléket mos el minden tűnő óra,
Minden alkonnyal elhangzik egy nóta,
Mit többé senki sohsem énekel
És minden évben egy-egy régi ház
Becsukja nehéz, tölgyfa ajtaját -
Dudvás kertben sápadt virág terem
Oly későn érkezem!
KOLDUSNÓTA
Hitvesed lenni nem szeretnék,
Lelkem kérges lett és kemény,
Mint fának törzse tépett ágak
És letördelt gallyak helyén.
Szeretőd lenni sem szeretnék...
Mert szegény és szemérmes lettem,
Mióta többé nem ragyog
A gyermekkor napja felettem.
Áttetsző néma lánggal égve
Oldaladon miért is járok,
Nincsen vágyam, nincsen reményem
Mire várok?...
A bűvös pillanatra várok,
Amely megnyitja néma ajkam
S elmondom mind, mit réges-régen
Én néked elmondni akartam.
S te meghallgatod a beszédem,
És meg sem fogod a kezem;
S ahogy beszélek serked vérem,
S elömlik bánat, vágy, szemérem,
Nehéz csöppekben életem.
KÖRFORGÁS
Mélyen felsóhajtok:
a mély partra vágyom,
hol aranyat szórón
az ökörfarkkóró
meredezik hetykén.
Az ösvényt kívánom,
amelynek szegélyén
veresbarna búza
kalászát lehúzza.
Leginkább akarnám:
olyan kicsi legyek,
kalász eltakarjon,
csiklandós bajszával
a tarkómba marjon.
Keskeny ösvény széltét
kitárt karral mérjem,
az ökörfarkkórót csakis
lábujjhegyre
ágaskodva érjem.
Előttem tenyérnyi
lepkék röpködjenek, 
szúnyogok mint fecskék
oly nagyok legyenek.
Ha vándor ember jő
hágjon által rajtam,
ha szekér jő, bújjak
meg az ülésaljban,
vagy a saroglyába
vetett párnahajban,
vagy még jobb: útszélre
vetett dinnyehajban.
Útilapulevél
hátamra boruljon,
bika meg ne lásson,
fölöttem elfújjon,
boci óvatosan oldalvást kitérjen,
fűvel le ne tépjen;
kotlós engem féltsen,
tollával terítsen,
gyáva nyúl a sáncon
rám se hederítsen.
Ringassam magamat
könnyű eszterláncon
mulassak óriás
vízibékák táncán.
Mulatásom közben
kapjon fel a gólya
szálljon szürkületben
velem a kék tóra,
aludjam ki magam,
pihenjek meg benne...
De mielőtt csorda
itatóra menne,
virág csajkájába
friss harmatot venne:
vigyen virradóra
kelepelő gólya
vissza az anyámhoz!
Üzenje meg már most:
készítse a vánkost,
édes tejet, csókot,
testvér ágya alatt
kihúzós fiókot.
Ne mondja, hogy nem hív,
mert én úgyis megyek:
nem bírok kedvemmel,
nem győzöm bevárni,
újra elkezdhessem
kedves életemet!
LELKEM NE VESZTEGELJ
Testem idegen, fáradt, tompa rög,
durva muszájok lejtőjén görög.
Lelkem hová lett? Kisded volt s kevés,
kerített kertben csengő nevetés.
De lélek volt, eleven és enyém,
együtt serkentünk az Úr tenyerén.
Hol maradt el? Tán nem hallotta meg
sírok sírását s a lég mérgezett
szele nem gyújtja gyapját félelemmel.
Bízón játszódik még négy biztos elemmel:
földet tapos, hűs vízzel kergetőzik,
nap tüze melengeti szerelemmel,
kék levegőt lehel ki-be,
s a múltnak hímes szőnyegén pihen.
Lelkem! az emlék foszló fonadék,
ne vesztegelj, hol elhunyt gyertya ég
s néma óra ketyeg a holt falon;
az ablak rácsa rajzos és fehér,
de nincs élő kenyér az asztalon,
korsónk üres, az ágy ködből rakott
s nincs otthon már az, ki otthon lakott.
Az otthonunk a holdba költözött,
minden távol van mert a tér törött,
minden határ lett mert már nincs határ,
idejét múlta mind, mert nincs idő.
Én bárányom, kísérő, térítő,
terelő lelkem, jajgatok utánad,
szomjúság perzseli cserepes számat.
A patakra, mely való vízzel habzik,
a rétre, ahol életfű fogamzik,
az örök honba, mely reményen épül,
nincsen elérkezésünk egymás nélkül.
Mért nem szánod meg a kiürült aklod,
rendeltetésed, hogy bennem kell laknod.
Puszta testemben magam nem lelem,
kit ápolgassak, ha nem vagy velem,
kire lássak, ha a szemem bezárul,
kitől búcsúzzam, ha nem vállalsz párul,
hogy szakadjak el, mikor nincs mitől,
nincsen szabadulás a semmiből...
Száműzött sírhant rideg hideg sorban,
maréknyi porszem vadidegen porban,
hamu, amelyben szikra sose sercen -
így pusztuljak el én? A végső percben
hadd találkozzunk a lét peremén.
LEVÉL
Mert néked írok híves papirra
Csókkal szoritom simító ajkam
Ölelő ujjal tartom a tollat
Szombati kedvre gyúlladó oltár
Kelyhe a szivem.
Jusson eszedbe szememnek színe
S minden mi bennem nyugtató lágy volt.
Türelmes vágyú térdemet lássad
Bölcsőt amelyre súlyos gyönyörrel
Hajlott az orcád.
Idegen csókon ringatott testem
Azóta kérdőn ámúlva látom.
Tudta-e mit rejt reszkető ölben,
Tudta-e kinek pihen meg kedve
Könnyteli kéjén.
Tudtam-e akkor csókkal és vággyal 
Kinek az ajkát illeté ajkam -
Féltem ha kérdtem - s féltem ha kérdtél:
Mert más az kit kérdnek, s másé a válasz
Tétova nyíla.
Hiába nyilnak ünnepi szívek.
Ölelő karok hiába nyulnak,
S buggyanó meleg cseppekben vérük
Idegen szentély süket kövére
Hiába csordúl.
Sohase lesznek eggyé, kik ketten
Indúltak egykor rejtelmes úton.
Kereső testük sűrű homályban
Véresen veri falát a létnek.
S mint csecsemők gyenge puha karokkal
Tétován nyúlnak egymás szívéhez...
S melléje kapnak.
MA IS
Véled álmodtam, s érett nyárral,
S olyan lett piros ébredésem
Mint mikor lágy hulltára készen
Illatos nehéz éj után,
A gyümölcs megérlelve ébred.
...Még álom imbolygott szívemben,
Tenger volt puha reggelem,
Játszva ringott párnám körül.
Szívem hajó - mely útra hívó
Kínálkozó habnak örül...
...Vagy ringó bölcső nyoszolyám,
Melyből kilépni nem merek.
Vagyok virágtestű gyerek,
Kinek még lágyan csuklik térde,
S kérőn nyújtja piciny karát,
Hogy felvegyék, segítsenek...
- Felültem majd a pihés ágyban
És kerekre feszült szemem.
Ajkam kinyílott szomjas vágyban:
Hadd térjen több tágas tüdőmbe
Az ébredésnek illatából
És megszántam a testemet,
Miért is van csak két karom!
Én a százkezű Indra Isten
Ölelő kéjét akarom
És soktapintású hatalmát. -
Fölkeltem és jártam a napot:
A pillanatok terhes rendjét
A teljesedés tikkadt csendjét
Kehelyrázó szellők nyomán.
Tövis cibált virágos úton,
Harmatos ág verdeste arcom,
Éles fogam gallyakba véstem
Mindent simogatva kívántam
Rohantam merre élet int,
S hogy este lett megtérni késtem -
Mert ott hordom dacos eremben
A te kedvedtől megfogant,
Gazdátlanul elfeledett,
Elkallódó szerelmemet...
S így minden kósza kéjen át
Ma hű voltam hozzád megint.
Nyugat 1911.
MI AZ ÖRÖM?
Mi az öröm? Szép nyári reggel,
A rét még harmattal teli,
Tizenhat év, fehér ruhával
Vidám falusi reggeli
Napos tornáccal, lágy kaláccsal
A régi népes ház örül;
A pázsitot holnap kaszálják
Ma még zöldel köröskörül.
- S a szerelem? - A mesék könyvét
Elejti lankadtan a kéz,
Még tegnap, tegnap más világ volt,
A könnyű szív ma oly nehéz.
Futó percek, halk lámpafénynél
Pírban izzó találkozás,
Mi tegnap fakadt, máma nyílik,
Nehéz kehelyben hervadás.
S mi aztán jött, csend és magány volt:
A szürke órák és kemény
Szavaknak fájó horzsolása, -
Hosszú napok, kevés remény, -
Az ólmos keblű szürke éjjek,
S a nehéz tehetetlen kezek! -
Szívembe' fájva bontakoznak
Lehulló rózsalevelek.
MÉRT OLY HOSSZÚ ...
Mért oly hosszú az út a szivtől a szájig
Hogy lüktető lelkem sohasem jut odáig!
Hogy a mindenségtől úgy el vagyon zárva
Csendes békés szerrel nem jut napvilágra!
- Életemnek fáját erősen rázzátok
Hadd húlljon gyümölcse ujjongva reátok -
És mint dió burka - ha hull napos ágról
Repedjen meg szívem a nagy boldogástól!
Törjétek fel zárát az "én" "álmodásnak"
Hogy elepedt lelkem odadhassam másnak -
Másnak másnak másnak - ki megváltja tőlem
Ki mint húrból hangot kicsalja belőlem -
Ki valóra váltja - megitatja vérrel
S megéteti könnyes szerelem kenyérrel.!
MINDEN FÁK ÉDENÉRŐL
Hidak alatt siet a víz
Ébreszgeti a tunya partot.
"Fakadjatok, virítsatok
Ti akik teremni akartok".
S mint csecsemők ifjú anyáknak
Feldúlt ölében fáradt ágyon
Fellegpihés borús tavaszban
Felsírnak a rügyek az ágon.
Dalol a víz a parti fáknak
"Kék Indiában messze messze
Illatos a felhőknek útja
És sebhetlen a fáknak teste.
Nincs hó, nincs dér - símít a nap
Kintalanúl hasad a kéreg -
Lotoszorcányi hold alatt
Virág, gyümölcs egyszerre érnek.
A méz nem sorvasztja a kelyhet
Magházát nem öli a mag -
Legifjabb ki legtöbbet termett
Ki jobban vágyik boldogabb.
Haleluja! fakadjatok!
Nagyszárnyú szelek szerte szállnak
Szétszórja redős köntösük
Himporát boldog Indiának.
S melybe a szent hímpor lehúllott
Áldott az a kelyhek közűl -
Elhervad bár mint többi társa -
De gyümölcsében üdvözűl!
MINDIG MAGAMRÓL
Mindig magamról, énemről beszélek,
Csak én vagyok a vonzó, nagy titok,
Sejtelmes mással meghittségben élek,
A fák ágán nyíltan virít a lélek,
Ősvágyát értem a százhúrú dalnak,
Mit fészekrakó tavasz estnek hallnak.
Dobban a föld a lépteim alatt,
Fejem felett mindig ott van az ég.
Embert szólítni vannak lágy szavak,
Minden csudáról van mese elég!
Idegent átölelhet a karom,
Csak önnön arcom sosem láthatom!
Elbűvölt önmagam sohasem találom!
De a vándorlást buzgón vállalom.
És mert az úton százszor is csalódtam,
És mert a célom távoli, valótlan,
Mert legmesszibb van az egész világon,
Az én belém süllyesztett szívre vágyom!
MERT NEM ÖSMERLEK
Mert nem ösmerlek: minden este
Friss vágyon vagyon ágyam vetve.
Mert távol sorsod idegen:
Száz képet ölthet életem.
Mert ott vagy, hol nem lehet lennem:
Teres és tág az élet bennem.
Mert elérhetetlen jársz előttem:
Én útgyőző vándorrá nőttem.
MOHÓ KÉRÉS
Ásd oly mélyre kútját a kéjnek
Hogy álmaim mélyét ne leljék.
S kérdezzed némára az ajkam
Hogy hangja többé sohse teljék
Se szóra, se dalra, se versre.
Örömöd sarlói tarolják
Testem virágos bágyadását.
Kedved csikói legeljék le,
Hogy tikkadás napját sohse lássák
Friss serkent hajtását a vágynak.
Sápadt arcom verje veresre
Dacot tőled tanult szemérem.
Mondhassak "Nem"-et végre,
Szabadjon a percet megérnem
Mikor betellett ajkam kéred.
S mintha gyümölcsöt, mely nem érett
Fel-fel csapódó karcsú ágról
Tép szomjas mohó siheder,
Félőn, hogy talán el sem éred
Egyszer tépd erővel a csókom.
Nyugat 1918
NAPOK . . . 
Képeskönyv máma a világ,
A város felett kék az ég,
Sietnek setét emberek,
Nem csuda, van dolguk elég.
Sok tarka csokros kirakat,
Telt virágoknak kelyhe tárt.
Látok koldust, ruhája rongy,
Látok selymes, népes bazárt.
A tarka jelenéseken
Nem botránkozik meg szemem,
A sok ,,miért" felesleges,
Minden, minden természetes,
Megbámulni mindent szabad,
Kevés szöveg sok kép alatt.
Ma kristálytiszta könnyű kedvem,
Ma színekkel rakott napom.
Meglapulok Isten ölében
Ki a könyvet tartja kezében
S az életet lapozgatom.
Holnap, tán holnap a világ
Felolvad mámoros zenében.
Elömlik örömmel és mézzel
Emberszívem a mindenségen.
Érthetetlen vad mély nyögések
Minden barázda szerelem.
A világ szép, mert szülni kell,
A koldus bús, mert élni kell.
Anyám is csak azért szeret
Méhében viselt engemet,
Epekedésben, szenvedésben.
És néma borzadály fog el.
Mert minden rögben ott az Isten:
És mag terem minden tövisben.
Imádságos zengő viharban
Fejem fölött harsogva száll
Egy fellegnyi bús vágymadár.
Itt állok meztelen szívemmel
Az élet puszta homokán
És piros szívem messze fénylik
Elébe a sok vágymadárnak
Ki fészket keres mindahány.
Ők biztos szárnycsapással szállnak...
És nincs menekvés, nincs menekvés.
NYÁRI NAP
Párom ma jön, ajándokul
Bibor szerelmet hoz nekem
S hogy édesb legyen benne bíznom,
Messziről jön és idegen.
Ugy-e azért késtél soká,
Hogy harmatos kín hamva lepjen,
Hogy nyári napok forró lázán,
Mézzé vált vágy verje ki testem.
Csudálkozva nézem karom,
Mint hajlik ölelésre íve, 
Mély gyökerű gyönyörök íze,
Gyülemlik csókká ajkamon.
Bő fényözön csurog a kerten,
Sok ízzó kelyhű tárt virág,
Én és a kéklő szilvafák
Állunk, várunk napfénykeverten.
Nem is akarunk más gyönyört,
Elég lesz, ha duzzadva éled
Érett testünk - és ha tevéled
Kemény szívem gyengére tört.
ŐK
Ők, kik az időknek mélyén nevettek,
A vigságomból egy-egy részt elvettek.
Kik fát, virágot én előttem láttak,
Tudtak szépszavu danoló imákat.
Ők, akik régen szerettek és sirtak,
Helyettem mindent megtettek s megirtak -
És akik jőnek, ha majd fekszem holtan,
Átlépik sirom s nem tudják, hogy voltam.
Nyugat 1908
ŐSZ MÚLTÁN
Azt mondottad, hogy visszatérsz,
Lombtalan ősz tar idején,
Mikor a föld dúsabb a fáknál,
Meghallani, hogy mint suhog
Kerti csendben léptem nyomán
A zörgő lomb s ruhám szegélye.
Visszatértél tél idején - ...
Tüzes a kormos kályha torka.
Sok száraz ág lángmarta teste
Hevíti búsra szűk szobámat.
Én szólítalak mohó szóval -
De szemed átsiklik felettem
... - S ide se hallgatsz.
ŐSZI SZAVAK
Mert nem vagy nálam ajkamon
Súlyosan érnek csókjaim
Sok ágon feledett gyümölcs
Magánossá piroslott kertben.
Mert nem ölelhet két karom
Belefojtom száz semmiségbe
Mint télen fázó rózsatőt
Fáradt lombok mélyébe rejtnek.
Mert elhagytál a perceket
Álmatagon ejtem a földre -
Sárgúlt tenyérnyi levelét
Juharfánk így hullatja halkan.
Nyugat 1911
A PILLANATOK NYOSZOLYÁJÁN
Te másé, én meg senkié,
Egy kedvre ketten nem születtünk,
Egy bölcsőt nem táplál a testünk,
Nem termettünk egy ölelésre.
Nem volt csókunk és nem volt ágyunk -
Összeborult útverte lelkünk,
Örültünk hogy egymásra leltünk
S nem telt idő játékos vágyra.
Este volt bennünk és a kertben...
Egymásba mi pihenni tértünk,
A dús gyönyör, mit el nem értünk,
Mint síri rög hullott le ránk.
Elporladtunk, megsemmisültünk,
Nem folyt idő, ahol mi álltunk
És örök lett találkozásunk,
A pillanatok nyoszolyáján.
RÁZOM
Rázom, rázom lelkem,
Húlassa mit terem!
Nehéz, hervadt terhét
Többé nem viselem!
Mi nem érett - vesszen,
Mi törékeny, törjön -
Nedvet szívó ajkkal
Többé ne gyötörjön!
Mezitelen galylyam
Kinyujtom a napnak -
Hisz az áldott holnap
Száz virágot adhat!
Ahány izű harmat
Serked a világon -
Mind peregjen én rám!
Minden szellő járjon!
Fakadjon a kérgem -
Sarjadzon az ágam -
Lombosodni, nyilni,
Terjeszkedni vágyom -
És ha megfürödtem
Szent tavasz fürdőben -
Nem bánom, hogy fájtam -
Örülök, hogy nőttem!
ROSSZ TRÉFA
Holt szülők vissza nem jőnek
vén vagyok már szeretőnek
gyerekek messzire nőnek.
Pedig bőséggel szerettem
szívemet parázsra tettem
ropogósra sütögettem.
Legelébb kedves szülémnek
kínáltam csemegémet
bólintott rá hogy édes.
Felhordottam tiszta tálon
tiszta szóval meleg számon
jól vetett nyoszolyámon.
Fiókák bújtak ölembe
örömem morzsákra törtem
tátott kis csőrük betömtem.
Nemcsak véremnek adtam
kóstolgatni mást is hagytam
ha ízlett jól mulattam.
Máma be rossz napom van.
Öregedő koromban
itt állok egymagamban,
hálókamrám bezárva.
...Te is mehetnél már drága
el tőlem a nagy világba!
Velem tán jóságot tennél
ha más szeretőre lelnél
karoddal őt ölelnéd.
Kerülj el kedves kímélet
mit tengődjél tovább vélem
mikor úgy fáj az élet!
SÖTÉTBEN, MÉLYEN...
Sötétbe' mélyen, föld alatt
A nedvet, mely dús kincset ér,
Gyűjté bús öntudatlan csöndben
A szívós, szintelen gyökér.
De jő a nap, tavasznak napja,
Mikor gyökéri vad erő
A kemény kérget megrepeszti
S fakad a rügy, az ébredő!
Oh százszor áldott, az az első,
A hősi, csodás, zöld levél,
Mely a földnek terhét lerázva
Napfényre és életre kél.
És nő a szár, a gyors szökésű,
A hosszú, karcsú, ingatag
S buggyanva szárból szent tökélyben
Nagy, illatos virág fakad.
Övé a földnek lomha álma,
Kelyhében úszik barna csend,
S a rügynek hangos lobbanása
A bíbor leplen megjelent.
Karcsú termője égnek szökken,
Az egész bokor benne él,
Kelyhében száz virágnak sorsa
Szunnyad, duzzad, fakad, remél.
SZARKALÁB
Elhímeztem és elhámoztam,
magammal ritkán találkoztam,
de másokkal még nagy ritkábban,
sok buborék-szó termett számban.
Emlékszem: egyszer kicsiny voltam,
sárból pogácsát dagasztottam
beletűztem egy szarkalábot,
sárpogácsa kastéllyá válott.
Játékbábum kuckóba löktem,
szemrehányón mondta mögöttem:
Kár bántani a szegény embert.
Akkor sírtam egy igaz tengert.
Szép tarka csízmadarat kaptam,
csókoltam amíg megfojtottam.
Utána két napig nem ettem.
Soha többé így nem szerettem.
Emlékszem rá, fiatal voltam,
laktam virágkehelyben s holdban,
de nem fértem el egyikben sem,
eltévedtem és hazatértem.
Apám, anyám rútul megcsaltak,
két szemem láttára meghaltak.
Szeretőim gonoszat tettek:
elmúltak, amint nem szerettek.
Versenyfutó, ki befut késve,
fűrész, ki szívét rakja présbe,
késvető vagyok, kinek kése
magát önnön húsába véste.
Így pergett le sorra sok évem,
amit tanultam, megismétlem,
megismétlem, de egyre rosszabb
időm rövidebb, napom hosszabb.
Kígyóként bőröm levedlettem,
valami rontás járt felettem.
Emlékszem rá: megöregedtem,
elfeledem, hogy miért tettem.
S most itt ülök ismét a földön,
időm sárpogácsákra költöm,
beletűzök egy szarkalábat:
váljék kastéllyá, arra várok.
De a világon varázslat van,
egy szarkaláb nem esik latba,
minden megmarad mozdulatlan,
dermedt dolgok fakuló napban.
Csak az a test, amelyben laktam
mutatkozik meg más alakban.
Holnap magam is földdé válok,
s belém tűznek egy szarkalábot.
SZERELMES VARÁZS
Mondják, sebek fennen sírnak:
Ám mi ketten
Réges-régen
Szembe nézünk
Egymást látjuk.
Mondják, utcák ágaskodnak:
Egymást látjuk
Szűz sötétben
Tudom, intesz,
Izzó érrel
Összeérünk.
Mondják, mi is elszakadjunk:
Összeérünk,
Kezed alatt
Szívem dobban.
Bizton búvó
Keblem felett
Sejtem szárnyad.
Mondom, tudd meg, mind hiába:
Szárnyad sejtem
Nyugtod rejtem
Feles feled,
Szemem horgát
Nem felejtem
El nem ejtem.
Mondjuk ketten: mind hiába:
El nem ejtjük
Szemünk horgát
Feles szívünk
Szárnyak hordják.
Összeérünk
Egy a vérünk
Szűz sötétben
Öröklétben
Egymást látjuk.
SZERETÉS
Kisded világom, vágyom kék szemed elé
mert kék szemed nagyon nagy,
minden horizont benne fürdik.
S bebarangolt ifjúságom
két tenyeredbe vágyik beférni egészen
mert minden amit álmodtam
úgy játszik ott, mint gyermek a dedóban.
Ajkad... odáig el sem érek!
Soha a piros égi gyümölcsig nem jutok el,
szemem fennakad arany pillád rácsán,
ujjam hűs ujjaid pálma-kertjében.
Kedvesem, messzi fénylesz buja rögömtől,
tavaszi nap Te!
Öreg gyerek vagyok már,
tudom, nem lehet megfogni a napot,
tudom, nem lehet belesétálni a szivárványba,
tudom, nem vagy szakasztott olyan, amilyennek látlak,
tudom, hogy nem szerethetsz úgy, mint én szeretlek.
SZILVESZTER HÍDJÁN
Hej, lángol a rőzse, dalos kandalló,
hamvadó rőzse, daloló palló.
Évből az évbe karcsún hidalló
Szilveszter hídja: most általléplek.
Mit vigyek magammal az eredő évbe?
Mit vonjak magammal a révülő révbe?
Mit lökjek a lángba, mit ejtsek az éjbe?
Hej, haj.
Hej, haj! vigyem a batyum, vigyem a nótám?
Vigyem a házam, vigyem a szolgám?
Vigyem az ősöm, vigyem a párom?
Mit vigyek által az ingó határon?
Hej, haj.
Elverve a terhem, elszórva a nóta
a házam is zárom, szabad a szolga.
Ősök örökje, örökös párom
nem viszlek által az ingó határon.
Nem viszlek át téged se, te kérdő, te kedves,
köntösöm széle könnyedtől nedves.
Hej tulipiros örvény, tulipiros árok!
Túlnan a hónap, hol szivem jót kap:
Szilveszter hídján egyedül járok!
Hej, haj!
Ki szól utánam, ki int haraggal,
hangosan halló harangos hanggal?
...Istent se viszem által a hídon:
vagy megelőzött, vagy őt se hívom.
Lépteim mezők, szemeim percek,
fürtöm hevében aratás serceg,
ujjam újhodás, ajkam ajándék,
két karom szándék, térdeim halmok,
melleim delelők, csípőim alkonyok,
rokolyám tenger, lélegzetem szél,
homlokom csillag, szívem szivárvány!
Egyedül megyek át Szilveszter hídján
SZOLGÁLJON NÉKED
Szolgáljon néked kezem és ajkam,
Virágos réten meghajló térddel
Rózsát és mámort gyűjtsek ölembe
S adjam tenéked.
Szemem a kelyhek mélyébe nézzen,
Legyen a tükre sokszínű kéjnek,
Szomjazzak vágyban s harmattal mosson
Téged a könnyem.
Törje fel érett magvát szívemnek
Reá verődve százféle szépség:
Tenéked megnyílt alázott kincsét
Bomolva ontsa.
És áldás rájuk, kik miatt sírtam
Szavuknak ízén lágyult a csókom.
Megadón fejlik karom le rólad
Majdan ha elhagysz.
A SZÓ
Valakiben vagy valahol,
Verőfényben vagy tán virágban,
Lehet hogy könnyekben vagy könnyben -
Alszik a szó.
A nagy kérdés, a nagy könyörgés -
A kincset keltő koldusnóta,
A teljesedést termő éhség -
És csak nekem szól.
Énbennem mélyen meglapulva
Bezárva búgó gyöngyburokba,
Lelkem fenekének fövényén
Alszik a szó.
Hangzása halk hullámharang,
Sohsem hallottan, mindig mondott,
Érthetetlenül egyszerü,
Egy egyetlen "várlak-"ra válasz.
Nyugat 1910
TALÁLKOZÁS
Alig mondott szavak nyomában
Mosolyba olvad puha szánk,
Áhitatos lágy a beszédünk.
- Kemény holnap nem les reánk.
Kéz-kéz mellett virágot tépünk,
Egy ütembe símúl a léptünk.
Induláskor szép csendben várunk,
Rövid az út, mit együtt járunk.
Nem bánt fájóbb gyönyör reménye,
Múló súrlódást megbocsátunk.
Békít a csók, mely sohsem érik,
S búcsúmagvú találkozásunk.
Nyugat 1910
TUDOM, HOGY VAGY...
Tudom, hogy vagy: és megállok az éjben.
Állok az esőszagú kertközépen
És kinyújtom két áldott, dús karom
Tudom, hogy vagy: tudom, hogy élek.
Nem kereslek, és mámort nem remélek
Tudom, hogy vagy: és megállok az éjben.
A lombos kertnek minden szála rebben
És elmerül tengernyi tárt szívemben
Tudom, hogy vagy: és nincs többé a kert.
Az ég boltja csillagfénnyel kevert,
Tudom, hogy vagy: s a halk csillagok gyülnek,
Szerelmem fáján virágként megülnek
Dalos virágok dús szerelmem fáján
Tudom, hogy vagy: és elhalkul az éj.
Nincs fény többé az égi mezők táján,
Testem fénylik, mert vágyad pihent rajtam
Tudom, hogy vagy: s nincsenek csillagok.
Belém vésődött csókod nyoma, ajkam,
Karom sem más, csak bontott ölelésed,
A föld sem más, csak hely, amelyen álltál.
Tudom, hogy vagy: és beléd ömlik minden
Gazdag tejútja a százkeblű létnek.
És utolsónak bevonulok én is -
Hála néked, hogy nem kell lennem nékem
Én édes, áldott, boldog megszűnésem,
Nem kell lennem többé: te vagy.
ÚJÉV NAPJÁN
Egy egész évet múlttá éltem
S ma megbocsátom minden vétkem.
Ma megbocsátom a szívemnek,
Hogy lanyha volt s nem verte végig
Sohsem a nótát könnyig, vérig.
- Még vannak holnapok és évek -
A sok letűnt perc tetemére
Erős inakkal hágva lépek.
Jó hogy olyan nyomtalan halnak
Hangjai a csirátlan dalnak,
Hogy vézna örömek eldőlnek
Tág utat tárva a jövőnek.
VÁRTALAK
Úgy vártalak, úgy vártalak,
Mint nem szabadna várnom jöttöd,
Mert nem szeretlek - nem kívánlak!
- Vártalak sápadt forróságban,
Mint meglapult gubbasztó állat,
Ki ösmeretlen árnyak jöttét
Lesi kíváncsi borzalommal.
És imádkoztam, hogy eljöjjél!
Szerelmesem légy - az, kit várok,
Hogy szép légy te - s én elsápadjak,
Erős légy te - s én elpusztuljak,
Mint szétmorzsolt rög bivaly útján.
Hatalmas légy, kacajra hajló,
Szívedig mégis felszeressél,
Mint virágot, kit gyepen lelnek,
Kit magasra nyújtott karokkal
Illatos oltárra emelnek.
Imádkoztam, hogy eljöjj végre -
Imádkoztam, hogy ne légy mégsem
Az, aki eljő néha napján.
...Most köszönöm, hogy itt az este,
Most köszönöm a hosszú várást.
Köszönöm édes alázattal
Hogy így tudtalak várni téged.
VÉGSŐ SZÓ
1
Semmi se voltam,
feneketlen vizek emeltek
gőgre és búra.
Semmi se voltam
egy rövidke perc csak
s elnyeletek újra.
Élek és máris felednek
s a többiek majd elfelednek holtan.
Buborék énem
ki nevem titkot rejtő rovását viselte
szólni tudó lelkes alakját lefejtve
nyomtalanul a múltba hull.
Szerte foszlik gyöngyös habbá bomoltan
nem lesz ami van
azzá leszek ami voltam.
2
Minek születtem?
Arasznyi utat tettem az időben
de minden utam ma is mégis mint rég is
hosszú zarándoklás lankadt litániára.
Múlás a létnek ára
csal az emlékezésem,
sosem volt Éden
s mit felszínre ébredésem mindóta vár:
nincsen menyország.
Ingoványban fakad az élet fája
hiába aggat rája aranyalmát az álom
kígyót terem csak
azzal kell hálnom
sosem az ember fiával...
A vágy lehullik hontalan
s az utam elvész nyomtalan
semmibe múlok akár a hang a szín a tett.
Nem lesz ami volt és nincs ami lett.
3
Örök csak egy:
a halál sohasem muló pillanata.
Párája áthatja minden ízem
feneketlen kút vizében
ízlelem ízét a rettenetnek.
Minden hullámban temetnek
minden elemben félelem
múlt és jövendő fél velem.
Lám nincs jelen melyben megállhatok
estére hulla mit hajnal hozott
holtan születnek a gondolatok.
Elindítottak, szállanom muszáj
a nemlét csendes mélyéből kiűztek
s bár küldetésemnek nincsen hazája
keringek kerge kérdések jajában.
Választ nem ád a kút fekete szája
a felszín tarka tükrén némaság
forog az örvény, semmisem örök
a sosem lettnél halottabb a holt
nem lesz jövő és sosem volt a volt.
4
A mélybe szállok
ám nem félek többé
egyre lejjebb süppedve
a feneketlen kútba
időtlenné válok.
Feloldódva lankasztó kergeségben
várom a végem
hazaomolva bomlok a habba.
A lét a Minden szegényebb fele
hanem a Semmi dús kinccsel tele.
Hol nincs jövő és nincs jelen
nem férhet oda félelem
hol nincsen Lét minden lehet
mért sirassam életemet?
Ki nem lel sorsra jót talál
hol élet nincs nincsen halál
hol halál nincs ott nincsen semmi
áldott lehet semmivé lenni
ámen.
VISSZAVÁRÁS
Kertünkben nem járok. Hársfák lombját a dombon
Nem söpri ruhám most.
Az ösvényt, az őszi álmost
Nem riogatja síró sietésem.
Fonnyasztó sóhajtás nem kísérőm nékem.
Hol bú les rám orvul
Megrebbent léptem fordul:
Másfelé hajlik szemlesütve orcám.
Nagy forró bánatból kikelek fehéren.
Szívemről lerázom
A könnyet. S gyakran fázom
Mert könnyű derű fedi csak a testem.
S azért, hogy utamon (mint más, én is) elestem
Nincsen csúf sebhely rajtam.
Balzsamos örömtől tisztul az ajkam,
Haragvó, féltő kíntól eltérít a szemérem.
Látod, mosolygok most is, békélt szóval mondom:
,,Nem sírlak vissza, párom,
Sebhetlen szívvel mosolyogva várom
Hogy vándorlásod visszatérjen hozzám."
S csak ha ölelve vállal megint vállad
És térdem megint játszóhelyed lenne,
És csókos kezed bátor meztelenre
Vetkezi gyáva szívem: - Majd akkor sírok nálad.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Lesznai Anna |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-07-14 19:30:09, péntek
|
| |
| |
VIZES VB: HAJRÁ MAGYAROK! 
Ma este néhány óra múlva lesz egy csodálatos, lélegzetelállító megnyitó. Ezt követően 200 ország 2400 versenyzője méri össze tudását 16 napon keresztül.
16 napon keresztül ránk figyel a világ, bennünket csodál és ámulva, elismeréssel nézi több százmillió néző, mit is tudtunk létre hozni az igen rövidre szabott határidő alatt.
Még el sem kezdődött a versengés, már szuperlatívuszokban beszélnek a létesítményekről, a páratlan szépségű budapesti háttér látványról a CNN-től kezdve a japánokon át - akik repülőre pattantak, hogy megnézzék és mintájukká tegyék az úszóstadiont - a FINA vezérkaráig.
Ennek ismeretében bátran kijelenthetjük a botránymédia legnagyobb bánatára, hogy nincs szükségünk a DK, az MSZP, az LMP, az Együtt, az Index, a Puzsérok és a többi hazai eszét és hazáját vesztett fanyalgó elismerésére!
Elképesztő, amit az ellenzék művel a vb kapcsán. Az ellenzék Magyarország sikertelenségére játszik, ahelyett, hogy a magyarok sikeréért küzdene. Nincs a világon még egy olyan ország, ahol az ellenzék a saját országa sikertelenségére játszana és egy ilyen nemzetközi esemény ellen ágálna!
Majd olvasunk külföldi, nem magyar híradásokat, ha már a hazai ellenzék magyarként(?) viselkedik ellenségként. Ők erre képesek egyedüli mementóként a világban - saját nemzetüket, hazájukat megtámadni.
Mi pedig arra, amit ma este és 16 napon keresztül a világ fog csodálni.
Hajrá Magyarország, hajrá Magyarok!
Azon pedig ne csodálkozzunk, hogy az ellenzékipártok nem örülnek a vizes VB-nek ami egyben Magyarország sikerét is jelenti Hiszen ők minden sikerrel, ami most az Orbán kormány vezetése alatt az országban történik, egyre távolabb kerülnek a régóta áhított hatalomtól De már azon igen is eltűnődhettünk hogy egy egyszerű mezeimagyarpolgár miért nem örül a szülőhazája sikerének. Neki mihaszna van abból, mi érdeke fűződik ahhoz, hogy azért drukkoljon, hogy az ország ne legyen sikeres, Az ATV a Havas műsorában csináltak egy felmérést a nézők között. Azt kérdezték, hogy ön örül e a vizes világbajnokságnak? ÉS MOST FIGYELJETEK! ÍGY SZAVAZTAK A NÉZŐIK: 21% IGEN 79% NEM!
MINDENNAPI HAZAÁRULÁSOK
Link
SZDSZ-es tempó: A magyar kormány ellen uszítja a vizes VB külföldi újságíróit a Momentum
Link
A liberális sajtó tegnap este a vízi világbajnokság megnyitóján bebizonyította: semminek sem tud örülni. Semmilyen nemzeti ügy sincs, amiben össze tudna fogni. Semmit sem gondol a világról. 100% cinizmusból van összerakva minden egyes firkászuk.
Link
Nagy Bandó ocsmány módon szállt bele a Vizes vb-be
Link
Nagy Bandó a víz alatt
Link
Frei Tamás is megmondta a frankót a vizes vébéről - Szürcsöljük a kávéját és kussoljunk.
Link
A magyarok több mint háromnegyede támogatja a vizes vb-t
Link
Csisztu Zsuzsa keményen odacsapott a ballib károgóknak
Link
"MAGYARKODÓ GICCSPARÁDÉ"? Tényleg ennyit ért egyeseknek a vizes vb megnyitó?
Agyonfényezi az amerikai sajtó IS a vizes vébét!!!
Link
Kitüntették Orbán Viktort
Link
Szép estét Budapest, szép estét Magyarország!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Sport |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-07-14 17:30:54, péntek
|
| |
| |
ELHUNYT DR. RÁTOSÍ ERNŐ (1931-2017)
A MOL Magyarország saját halottjának tekinti dr. Rátosi Ernőt
2017-06-30
A MOL megrendülten értesült arról, hogy életének 86. évében elhunyt Dr. Rátosi Ernő, vegyészmérnök, a Dunai Kőolajipari Vállalat korábbi vezérigazgatója, a MOL első igazgatóságának tagja, Százhalombatta díszpolgára.
Dr. Rátosi Ernőnek meghatározó szerepe volt abban, hogy a százhalombattai Dunai Finomító Európa egyik vezető kőolaj-feldolgozó létesítménye legyen. A veszprémi egyetemen szerzett vegyészmérnöki diplomát 1960-ban. A csepeli finomítóban kezdte pályafutását, majd 1963-tól a százhalombattai Dunai Finomítóban, akkori nevén a Dunai Kőolajipari Vállalatnál (DKV) dolgozott. 1968-tól főtechnológusként dolgozott a finomító második ütemének előkészítésén, mintegy húsz üzem megnyitásában vett részt, majd 1975-től 1991-es nyugdíjazásáig a vállalat vezérigazgatója volt. A vállalat vezetőjeként is több fontos beruházást irányított.
1991-től 1995-ig a MOL Rt. Igazgatóságának tagja volt. Ezt követően is az olaj- és gázipar modernizációjának résztvevője, szakértőként tevékenykedett a MOL Termékelőállítás és Kereskedelem Divíziónál, 2003 végéig.
Dr. Rátosi Ernőt a MOL Magyarország saját halottjának tekinti.
Link
Megrendüléssel értesültünk arról, hogy élete nyolcvanhatodik évében elhunyt Rátosi Ernő, a Dunai Finomító egykori vezérigazgatója, Százhalombatta díszpolgára. A város legnagyobb vállalatának vezetőjeként azok közé tartozott, akik a legtöbbet tették az itt élőkért.
Rátosi Ernő 1931-ben született egy kis faluban Zalagyömörőn, szülei földműveléssel foglalkoztak. Legfontosabb példaképe édesapja, aki hosszú évekig volt választott bíró. Karrierje egykor a falujából indult el, eminens diák volt a gimnáziumban. A Veszprémi Egyetemen1960-ban vegyészmérnöki diplomát szerzett kiváló eredménnyel.
Fényes szakmai pályát futott be, azt vallotta, hogy szerencsés csillagzat alatt született. Vallásos családból származott, erős hite segítette egész életét, munkáját. Fiatal szakemberként került a Csepeli Finomítóhoz, ahol két évig dolgozott három műszakban, majd nappalos mérnök lett. 1963-ban Péceli Béla opponense hívta Százhalombattára, ahol a Dunai Kőolajipari Vállalat beruházásának I. ütemében három üzem tervezését végezte. Dolgozott a Nehézipari Minisztériumban, majd a tragikus körülmények között meghalt Hága László helyére, aki a DKV korábbi főtechnológus volt dr. Simon Pál, az akkori vezérigazgató visszahívta főtechnológusnak. 1973-ban a DKV-ban főmérnök, 1975-ben igazgató lett, majd 1980-ban vezérigazgatói címet kapott.
Főtechnológusként húsz üzem megnyitásában vett részt Százhalombattán, majd vezérigazgatóként irányította a katalitikus krakk (FCC) 1984-es beruházását, amit egyik legnagyobb szakmai teljesítményének tartott. Magyarországon elsőként épült ilyen üzem, amely akkor világszínvonalúnak számított. A beruházásnak köszönhetően megnövekedett a finomító tevékenységének gazdaságossága, és javult az előállított termékek minősége is. A város együtt épült a finomítóval, amelyben mint városépítőnek nagy szerepe volt. Fontos volt számára a jó kapcsolat a város vezetőivel. Ennek az időszaknak köszönhető, hogy Százhalombatta óvodát és uszodát kapott.
Családjával Budapesten élt, ahonnan nap, mint nap kijárt Százhalombattára 1991-ig, nyugdíjba vonulásáig. Nyugdíjasként tagja lett a MOL igazgatóságának, 2004-ig segítette tanácsadóként a Termékelőállítás és Kereskedelmi Divízió munkáját. 2007-ben a MOL Életpálya elismeréssel tüntette ki. Rátosi Ernő a város legnagyobb vállalatának vezetőjeként minden segítséget megadott Százhalombatta épüléséhez, fejlődéséhez, amit 1999-ben a legnagyobb kitüntetéssel, a díszpolgári címmel ismert el az önkormányzat.
A Százhalombattán töltött időszakra mindig élete legszebb éveiként emlékezett vissza. Ha tehette és egészsége engedte, évente meglátogatta a finomítót, hogy találkozzon egykori kollégáival, barátaival. Az utóbbi időben már visszavonultan élt, halála nagy veszteség mindannyiunk számára. Egész életében a szerénység és az alázat volt rá jellemző, kivívta a szakma és munkatársai megbecsülését. Hite, kiváló szakmai tudása segítette elérni a hazai és nemzetközi sikereket. Emléke itt marad velünk és mindaz, amit az olajiparért és Százhalombattáért tett. Egy igazi városépítő ment el, akitől búcsúzunk.
Nyugodjon békében!
Mély együttérzéssel osztozunk a család gyászában.
Vezér Mihály polgármester
2017-06-30
Link
A MOL Magyarország saját halottjának tekinti dr. Rátosi Ernőt
Link
Megemlékezés - Dr. Rátosi Ernő (1931-2017)
Link
Felejthetetlen halottunk, volt főnökünk, kollégánk és barátunk hamvait a mai napon, 2017. július 14-én 10 órakor a Szent Gellért Plébániatemplom urnatemetőjében (Bp. XI. Bartók Béla út 149.) római katolikus gyászszertartás szerint helyeztük örök nyugalomra.
dr. Rátosi Ernő fényes szakmai pályát futott be, vele együtt világszínvonalú fejlesztések részesei lehettünk. Az ország legnagyobb vállalatának vezetőjeként kivívta a szakma és valamennyi munkatársai megbecsülését.
Halála nagy veszteség mindannyiunk számára.
Mély fájdalommal búcsúzunk tőle!
Nyugodjék békében!
Az OMNYE vezetősége nevében Nádasy István elnök búcsúztató beszéde:
Tisztelt Vezérigazgató Úr, Kedves Ernő!
Ravatalod előtt megrendülve állva, a MOL Magyarország, a Dunai Finomító és az Olajipari Műszaki Nyugdíjasok Egyesület nevében is szólok hozzád. De kívánok szólni mindazok nevében is, akik szerettünk és tiszteltünk téged.
Szerettünk, mert minden helyzetben—választott falubíró édesapádtól is tanulva-kerested és meg is találtad a legemberségesebb megoldást. Mindenkor fontos volt számodra a kulturált, a biztonságos munkahely megteremtése. Számos intézkedést hoztál annak érdekében, hogy ne csak a technológiák, hanem az azokat működtető munkatársak munkahelyei is legyenek korszerűek. Sőt a DKV kerítésén kívül is mindig megtaláltad annak a módját, hogy a Százhalombattán lakó dolgozók életkörülményeit, s így persze a többi lakosét is javítsad. Bölcsőde, iskola és szabadidős létesítmények jelzik törekvéseid eredményeit, amit a város is elismert a Díszpolgári cím adományozásával. Érzékeltük továbbá a finomítói munkatársak javadalmazásának növelésére szolgáló törekvéseidet is. Közvetlen munkatársaiddal együtt végül is sikerült olyan munkahelyi légkört kialakítani, melyben sokunk lelkesen járt be dolgozni.
Tiszteltünk, mert döntéseid majdnem minden esetben helyesnek bizonyultak és a finomító javát szolgálták. Elődeid által elért eredmények bázisán irányításoddal a DKV-ból európai színvonalú finomító jött létre.
- a szervesen egymásra épülő technológiák bevezetése, az új, s újabb üzemek építése
- az előd példáját is követő, állhatatos, a munkakör megtartását is kockáztató küzdelem a legkorszerűbb, legeredményesebb technológiák alkalmazásáért.
- a mindenkori minőségi előírások szigorú betartatása, sőt a nemzetközi, egyre szigorodó minőségi követelményeknek való megfelelés, idő előtti teljesítése
- a legkorszerűbb folyamatirányító rendszerek alkalmazása
- a minőségbiztosítási rendszerek bevezetése
- a számítógép által támogatott rendszerek bevezetése
- más európai finomítókkal történő összevetés gyakorlatának alkalmazása
- a hatékonyság növelése
- s végül, ama szemlélet megteremtése és megszilárdítása, melyben a vállalat számára nincs fontos és kevésbé fontos terület, csak egymásra épülő és egymást segítő tevékenységek összessége.
A teljesség igénye nélküli felsorolásban ezek alapozták meg sikert.
Szakmai pályafutásodat többször, több helyen megismerhettük, de ennek részleteit jobban megismerve az irántad tanúsított tisztelet csak nőt. Annak ellenére, vagy talán ezért is, lettél sikeres vezető, hogy egyetemistából - az első év után - politikai megbízhatatlanságod miatt segédmunkás lettél. Hortobágyon aztán villanyszerelővé váltál és sztahanovista elismerésben részesültél. Bebizonyítottad, hogy kétkezi munkában is megállod a helyed, s így méltó vagy a bizalomra. Visszakerültél az egyetemre, s így került tíz évedbe a kiváló minősítésű diploma megszerzése öt év helyett. Mint kezdő mérnök három műszakban ismerkedtél a csepeli finomító működésével, majd Százhalombattára jöttél technológusnak, ahonnan elhívtak a Nehézipari Minisztérium egyik munkatársának. A finomító történetének legnagyobb tragédiája után visszahívást nyertél és főtechnológusi beosztásban irányítottad a technológiai feladatokat. Ezt követően lettél a DKV, sorban a harmadik vezetője, majd vezérigazgatója. Szakmai pályafutásod csúcsa a Katalitikus Krakk üzem létrehozása, mely a hatékonyság, a korszerűség és a jelentős gazdasági haszon mellett ugrásszerűen változtatta jó irányban a finomítói kultúrát.
Pályafutásodat magad egy interjúban úgy ítélted meg, hogy ,,szerencsés helyzetben voltam, mert főnökeim mindig elismerték tehetségemet és tudásomat."
A magyar olajipar privatizációját követően - sajnálatos módon - nyugállományba vonultál, de nem szakadtál el. Szakértőként dolgoztál tovább, rendszeresen jártál Százhalombattára, s jelentél meg minden olyan rendezvényen, amely a finomítóval volt összeköthető. Így láthattunk viszont az igazgatói találkozókon, az évfordulós üzemi és városi rendezvényeken és az egyesület egyes eseményein is. Miközben egészségi állapotod lassan, de folyamatosan romlott. Erőd gyengült, egyre nehezebbé vált a beszéd számodra, míg végül, legnagyobb sajnálatunkra már beszélni sem tudtunk egymással.
Pedig joggal mondhattad volna még el, hogy ,,ama nemes harcot megharcoltam, pályámat megfutottam, a hitet megtartottam" /Pál II. levele Timóteushoz 4.7-8 - a szerk./
Tisztelt Vezérigazgató Úr, Kedves Ernő
Nyugodjál békében!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: OMNYE |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-07-13 21:00:07, csütörtök
|
| |
| |
KERESZTURY DEZSŐ
Keresztury Dezső (Zalaegerszeg, 1904. szeptember 6. - Budapest, 1996. április 30.) Széchenyi-díjas író, költő, irodalomtörténész, kritikus, műfordító, egyetemi tanár, az MTA tagja. A Goethe Társaság magyar tagozatának elnöke.
"Művelődés nélkül nincs műveltség" - vallotta az 1945 utáni koalíciós idők tekintélyes kultúrpolitikusa, akinek hatalmas irodalmi munkásságát, modern humanista költészetének igazi jelentőségét ma sem ismerjük igazán.
"De nem tudok tengődni némán!
Ember vagyok, hát engedetlen.
A Végtelen aligha ér rám;
ha félrelöknek, újrakezdem!"
"Úgy gyönyörködj a fiatalokban,
mint akik téged folytatnak majd.
De ne a magad vágyait, emlékeit álmodd
Újra bennük: ne kényeztesd, ne ünnepeld, ne szidd,
Inkább szeresd s érdemük szerint becsüld meg őket.
Légy okos ellenállás, jó gát, tiszta meder,
Hogy növekedjenek, mint súly alatt a pálma,
Hogy önerejükkel törhessenek utat maguknak,
S ne nyelje el őket lápok iszapja, sivataghomok."
"Sorsunk nálunk nagyobb hatalmak kezében van, de jellemünk a magunkéban."
Link
AKI SZERET, FÉLT IS
Aki szeret, félt is; ha másra áldoz
mindent: az érdemét tudó erény
jogán; ha kárvallott: ahogy szegény
ragaszkodik egyetlen birtokához;
s úgy hurkol, ráfonódva, mint hínáros
mély víz, ki vérzik a magány sebén,
s az is, kiben elhamvadt a remény,
hogy egyszer még visszatalál magához.
Aki szeret, féltsen, ha önmagát
is éri tőre, mely társába vág
a szív eréig, a halálosig.-
De van érzés, mely nem keres csatát,
becsület, mely úgy védi igazát,
hogy hallgat, mint az éj s elbújdosik.
BIZAKODÓ
Tavasz van, újra tavasz van:
fürdünk a hűs tüzü napban;
feledve a tél havát
bolydul a raj, a világ.
A vén fa megint kizöldül,
kezdjük mi is újra elölről:
így biztat a jó remény:
ne adja föl, aki vén!
Mint annyi vincellér ősöm,
tevékenyen bíbelődöm,
sürög minden itt körül: -
helyettem Te egyedül!
Sokan elhagytak engem,
sok kedvest elfeledtem,
térdem fáj, merev, ősz,
lelkem voltakkal időz.
Jövőt terveznek a bátrak:
tanulnak, világot járnak; -
előttem szürkül az ut,
ködből homályba fut.
DAL
Sudár nyárfa lombján
lepereg a holdvilág:
akit én szeretek,
abban fürdeti magát.
Haja könnyű selyme
ezüst hab színén lebeg,
sugár teste súlyát
hordozzák lágy fellegek.
Melle két bimbója
égi virág, fenn ragyog:
szelíd szép nézését
őrzik párás csillagok.
DUNÁNTÚLI HEXAMETEREK
Fogj ásót, ha a tél megtört, forgasd meg a földet
új oltványok alá te is; elteregetve a trágyát
bontsd ki s mesd meg a tőkéket, de ügyelj, hogy a sarkot
jól válaszd: ne legyen sok a termő szem; ha kisarjad
vesszeje, fattyazd meg, kötözéskor a fürtre vigyázz: moly
rá ne tanyázzék; hozd ki a gépet, kádba vizet merj,
permetezésre legyen gálic, mész, s hogyha a kék lé
megcsípi izzadt arcod, amíg fujtatva a rendet
járod, tűrd te is el; sarabolj, a magas venyigét nyesd
s újra kötözz, szórj permetet újra, kapálj, hogy a szőlőt
el ne borítsa a gaz; kelj hajnalban, hogy a kénpor
harmatot érjen a fürtön, húzd bakhátra a földet
s úgy igazítsd, hogy a szél s nap könnyen járja a bokrot;
őrizd, hogyha megérik a termés, nyisd ki a pincét,
végy hátadra te is puttonyt, húzd nyögve a prések
rúdját, mérd, foka jó-e a lének, ügyes kotyogóval
szűrd ki a forró mustból a mérges gázt, s amíg erjed
újra takard be a tőkéket, s ha az őszi eső ver,
álld ki; mikor már söpreje megszállt, fejtsd meg az újbort,
készíts kármentőt, tölcsért, üsd csapra a hordót,
sajtározz te is, és ha az ujjad dermed, amíg kint
hóval hordja a horgos-utat be a téli jeges szél:
megtudod akkor, mért szeret úgy a körtefa árnyán
asztala mellett ülve s üvegpoharában a hűvös
bort ízlelve körülpillantani csendben a gazda
guggon ülő tőkéi között, majd megtudod akkor:
lassudan érik, gondviseléssel tisztul a jó bor.
ELMONDHATATLAN
Ó, hogy iramlik, hogy ragad
a napok vad vágtája! Nézd,
mint vonz a lomha áradat,
ó, nézd a világ tengerét!
Örvény kap el s mint a kitárt
mélység fölött az egyetlen igaz cél,
úgy int felénk a hű, szilárd
sziget, mit éveinkből építettél.
Mint párát, átszakít a fény,
oldódom, siklom, mint a hab,
de te vagy a part és a héj,
hol illó lényem megmarad;
a gyökér vagy te, én az ág,
mely felsuhant és lágyan ing a szélben,
s a gondok vad vércsehadát
a te szavad riasztja el fölőlem.
Hogy mondjam, mi ködnek az ég,
hogy mondjam el, mi vagy nekem,
hogy mondjam fényed mély delét,
hogy mondjam: ez a szerelem,
hogy mondjam el a hű hitet,
hogy mondjam el szót nem lelő zavarban,
hogy mondjam el az életet,
hogy mondjam el, ami elmondhatatlan?
EL NE FELEDD
El ne feledd soha, amit ígértek
szülők, barátok, költők, iskolák:
hogy kedves, okos, szép, igaz s tiéd lesz,
mit álmaidba szőtt a szomju vágy;
s a gúzst se aztán, a lárvája-tépett
valót, az ellened-rideg világ
kezét: bírákul a gonoszetvőket,
s a kést, mely hited erét metszi át; -
de azt se, hogy volt pár pillanatod,
mely a lét mocskából felragadott
a mindenséget hordó csillagokra;
az orvos időt, mely emlékké oldja,
amit a kín lelkedbe égetett.
Különben nem bírnád az életet.
EMBERI NYELVEN
A sugárzás, amely a néma éter,
a cél, idő nélkül forgó körök
örvényén átsuhan s bolygónk egében
mint az élő lét végzete dörög,
alakot vált sejtjeink vadonán, hol
a vágy, düh, kín sava husunkba rág
s az eszmélettelen anarchiából
torkunkra löki üvöltő jaját.
De bennünk külön világot teremt a
történelem, az ész, a képzelet,
s holt milliókat őriző legenda
neveli a szülemlő életet.
A veled s benned forgó végtelenben
tudd hát, ki vagy, s beszélj emberi nyelven!
EMBERKÉNT ÉLNI
Ha jó s balsorsod napjai,
égtáj, évszak divatjai
közt megmaradsz annak, ami
lehetsz egészen
kifosztva is épen;
lélek a lélektelenségben:
úgy leszel ember, igazi!
ENNYI MARADT
Megtanultál hallgatni, meg én is;
felhorgadnunk nem szabad.
Leszálltunk a legmélyebb sötétig,
őrizzük, mi megmaradt.
Az a Mont-Blanc-fény csak a sötétség
mélységbe veszti régi fényét.
Talán a szív, melyben a csend
beszédes némasága zeng
magába zár
és együtt hallgatva megint
feledjük a városi kínt,
percekre bár.
A kert kertünk: lankás orom,
az ősz nap opál ködbe von,
hajad ragyog,
körülöttünk tündérzene,
fölöttünk ég: világ tere
s a csillagok.
Ha azt hiszed, csak áldozat
vagy: háborodj fel, védd magad:
van mihez mérned!
Kaptál, adj tovább valamit,
magányodon csak az segít;
nézd az egészet!
ESTI FOHÁSZKODÁS
Az évek mind fájóbban s egyre
mélyebben vágnak életembe:
aggódás, gond ekéje szántja:
barázda hasad s új barázda.
Szinére fordul omló mélye,
mily értelemből és mivégre?
Ki tudja, sebe milyen jóra
fordul, míg megújúl az óra?
Mindennap elvetlek magamba:
kelj ki, sarjadj fel virradatra!
ESTI IMÁDSÁG
Ó, milyen vak homályba futnak
kik nélküled indulnak útnak.
A kezemet nézem: leszárad;
szívem sívó homokkal árad.
Valamikor kézen vezettél;
szökni akartam, nem engedtél,
csend volt szívemben és a csendben
szavad szólt csak, mindennél szebben.
Én Istenem, hívj vissza engem!
Magam maradtam, eltévedtem.
Légy bátorságom, bizodalmam;
ó, légy úrrá megint Te rajtam!
ESTIKE
Csak egyszer érezd, ha már csend van, éj van,
hogyan önti ki illatát
az estike: ha széthull minden mértan
s millió fekete karát
gyémánt az önmagában pihenő fény,
hogyan nyitja az estike
ezer csillagkelyhét a meredő éj
ölén a hűs, kék semmibe,
mely álommá mossa a megszokott lét
látványát, hogy ontja tovább,
mit boszorkány ölén főz a sötétség:
illatos, részegítő tébolyát!
FÜRED
A Bakony zúzmarás lehelletétől
tömzsi hegyek karéja védi meg;
szőlős lejtőire arany-zöld fény dől,
barack virul ott s mandula-liget.
Ezüst párában sirályok: vitorlák
suhannak karcsún habos víz felett;
bronz fürdőzök mögött mint azúr korlát
leng délibábosan a félsziget.
A kút körül a park lombsátorából
hűs árny hull, zsongó, lassú suttogás szól:
százados múltból derűs üzenet.
S szél sóhajtása, hullámok verése,
napok mosolya, éjek csendessége
bepólyálja a hajszolt szíveket.
HÁLA
Elköszönök, jó emlékek
megőrzik arcomat:
a múlásból kiléphet
egy-egy dermedt pillanat,
melyek hosszú, sűrű élet
fölvillanásai csak.
Ne vegyétek rossz néven,
ha sírva fakadok:
topogok béna-sötétben,
sáppadnak a csillagok,
emlékké foszlik az Éden,
az angyal elhagyott.
De jött helyette másik,
száz szorgos keze nőtt,
ápolja mi egyre vásik,
a morzsálódó erőt,
elkísér mindhalálig,
ha élek: szíve előtt.
Vele bénán is könnyebb itt,
lelkem vele van teli,
kora reggeltől napestig
életem ő élteti;
ha szemem könnyek fürösztik:
a hála könnyei.
IMÁDSÁG BÉKESSÉGÉRT
Ki lélek és test vagy mibennünk,
kit istenné, törvénnyé tettünk:
halottak élő hagyománya,
mag, fény a jövendő homályba: -
vadon veszejt, ijeszt a sárkány,
kereszten halsz, megégsz a máglyán,
s mind újra szebben, erősebben
születhetsz derék emberekben: -
légy bennünk játék, alkotó láz,
testvér-vágyból felépülő ház,
szív, igazság kényszerű harcban,
amit, ki küzd is tud tudatlan:
végzet, kegyelem, ihlet légy te,
tapasztalás, törvény beszéde: -
mit düh, vád, vérszomj ölt magára,
csak igaz lényed szörny visszája, -
igázza le bennünk hatalmad
indulatát a fenevadnak,
tedd urunkká isteni részed:
a teremteni bátor békességet.
A KEDVES UTÁN
A szó, a szó elszáll. Megcsendül: "Szeretsz-e
Kedvesem?" "Szeretlek csacsogó
Aranymáringóm", s elhal, mint a sóhaj.
A csók, a csók elfoszlik: érzem még epedő
Ajkamon ajkaid melegét, de szomjas
Szél jön s felissza párás nyomukat.
Nem erre,
Nem szóra, nem csókra: nyakamba fonódó
Karodra, simuló testedre, szeméremmel mohó
Szerelmedre; szóba nem, csókba nem fogható;
Szivembe, szemembe, számba és vérembe
Égetett valódra emlékezik testem.
Véremben bujdosik hűs csókod s szemeid
Mosolygó derűje s zsong a szív...
Futok a tavaszba s estébe boruló
Erdőn. Hűs lomb hajlik homlokomba, néma
Árnyék maraszt: nyúljak végig a pázsiton
S elpihent lélekkel érezzem a kelő
Éj komoly békéjét; édes csobbanással
Hív a víz s elfed a fátyolos őszi köd.
Vérem nyugtalanul kering, mint izgatott
Falvakban a népek a bujdosó király
Visszajöttét várják és a kaszárnyákban
Megperdül egy-egy dob.
Miért vagy hát messze, mért nem szállsz karomra
Mint a galamb? Mért nem nyílsz ki karjaimban
Mint a virág, hogyha kezeimben tartom
S rálehelek: "Nyílj ki, amíg a fiatal
Rügyekben fakadoz a mosolygó tavasz
S tüzesen süt a nap"...
KERT...
Egy kert jár vissza éber álmaimban:
virág, zöldarany fű, lugas; az út
sárgán a szőlős verandára fut,
fölötte kéklő ég, felhőtlen, nyíltan.
Csak édes szépség, nincs benn semmi rút;
fényében évszakok telt színe csillan,
együtt érzem benn, ahogy vágyaimban,
az érett férfit és a kisfiút.
Mint virággal havas cseresznyeág,
reménnyel, búcsúzással van tele,
emlék s mindig új vágy játszik vele;
árnyából visszaint az ifjúság
s lenge nyomán az elrebbent madárnak,
fái közt, kék egén istenek szállnak.
KÉKI DAL
Csipkebogyót csipked
seregély seregnyi.
De jó lenne mindig kint a
kéki erdőn lenni!
Mintha életen túl,
lágy álomban járnék:
ringat az ég, messze délre
tárul ki a tájék.
Tihanyra torlódik
egy fekete felleg:
leng alatta a félsziget:
tejüveg lehelet.
Habos virágtenger
volt a táj tavasszal:
most barackkal, méz szőlővel,
dióval vigasztal.
Sárgul, rőt a körte
s cseresznyefa ága:
máglyára lép a betelt nyár,
megújító lángba.
Suhan fenn a felhő,
madár messze szárnyal:
kihunyó nap szépíti meg
ős varázslatával.
Aki vágyát kötné
felhőhöz, madárhoz,
kösse szívét a virágzó
s híven termő fákhoz!
KISERDŐ
Most néma a Kiserdő,
de hallgatása zúg.
Bár ritkul a barnuló ernyő,
még sátor a régi út.
Kék, könnyű egek suhannak
méz fényben a lomb felett.
Lángot vet az elzuhant nap.
Ó! zöld-arany szédület!
Csendben, magánosan jön
a fényes-tollu madár:
csak megpihen itt az erdőn,
s dél fele messzire száll.
Az ökörnyálon csillogva
bujkál egy sugárnyi láng.
A szél kopasz ágakon dudolja:
Ó, rózsa! Ispiláng!
Vérhullató lombok, tölgyek
néma bucsúja kié?!
Egy bánatos isten görnyed
a tűnt idő kútja fölé.
Állok vacogva, kigyúlva,
akár a meztelen ág.
A szél sír, az avarba bújva,
zörgő nótáját fújja,
s a rőt alkony mélabúja
énekli szivembe magát.
LÁNCOK
Lánc, lánc, eszterlánc -
beleringsz a táncba:
nyakadban és derekadon
pitypang gyermeklánca.
Kék kő, piros kő:
szenvedély, alázat
lánca fogja s ragyogtatja
szelídséged s vágyad.
Lánc, lánc, könnyű lánc:
mintha játék volna,
s lágy szellő, hajlós fűszál
fűzne a karomba.
Nőnek gyűrűi
a közös napoknak,
szálra szál és láncra lánc:
sűrű hálót fonnak.
Lánc, lánc, mennyi lánc!
áldozat, vágy, érdek,
álom, emlék: oldhatatlan
egybekuszált élet.
Szabadulnál, nem tudsz:
rab zsarnok rab társa,
bilincs lett a gyermeklánc
életre-halálra.
Lánc, lánc, csupa lánc:
seb forr seb fölébe:
életünk mint összenőtt
ikrek égő vére.
LEVENDULA
Levendula, levendula,
fanyarédes animula,
lettél lila lángfurulya,
mert perzsel vad kánikula.
Kék a lába, zöld a szárnya,
a madár beh gyöngyön járja:
vele hívó szép dalára
vén szívem is lépne párba.
Fenn az égen sűrű csillag,
lenn fekete falu falvak:
éj ködében tarló, parlag,
jobb ki békén hazaballag.
Levendulaillat illan,
az a madár meg se cikkan,
de ami volt mégis itt van
híven őrzött álmaimban.
Talán csak egy pillantásra
megéled az éj varázsa:
virággal telik a váz, ha
szívós élet lobban lángra.
Villik tánca hív már útra,
s valami megárad újra:
telt szívem veled virulna
levendula, levendula.
MEGÚJÍTÓ, MEGÚJULÓ
Csupa virág a kert,
csupa zsenge lomb az erdő:
a mandula volt az első:
forrt, kibomlott, betelt: -
s vadul iramodva behozta
a cseresznye, körte, barack:
tolakszik a fű, a tarack,
lágy fény színesül ragyogva:
s újra, újra megint
csírázik, bomlik gyanútlan,
mindig sietve, útban:
az ős törvény szerint,
mi várt a tél jegében
emléktelen, halál -
félelmetlen, magány
s eszmélet nélkül is épen...
Csupa virág a kert,
csupa zsenge lomb az erdő,
csak az emberszív esendő:
folytatni a régi pert.
MÉLYÜLŐ ÖRVÉNY
Az évek múlnak, s múlhatatlan
nyomuk bennünk marad;
életünk bomlik s bonthatatlan
örök-egy pillanat.
Súgta, mondta, zengve dobolta
a szívünk, hogy szeret;
mint vad láng lobogtatta volna
életem életedet;
s ha egymást meggyötörni vitt a
dúlt vér, tépett ideg:
kéz, szó, fordulva csapott vissza,
magát sebezve meg.
Kín, szenvedély kiforr, letisztul,
elnémul s névtelen
van, mint a lét, mely létezik, túl
szavakon, tetteken.
Az évek múlnak s múlhatatlan
nyomuk egymásba vész.
Életünk bomlik s bonthatatlan:
együtt csonka-egész.
MINDIG VELEM VAGY 
Ha nem vagy nálam, akkor is velem vagy.
Elküldelek s követlek; újra elhagy
kalóz kedvem s hiányod visszaszív.
Úgy élsz bennem, mint kezemen a néma
vonások, gyors madárban röpte célja,
kút mélyén tiszta víz.
Ahogy szólsz, jársz, tüzét vidám eszednek,
vágyad tündér játékát őrizem meg,
szemedből a tekintet,
bőröd meleg szinéből, szád izéből,
ölelésedből, csipőd halk ivéből
újrateremtelek.
Mély álmomban csókodra ébredek fel,
minden nap újra és új értelemmel
fogalmazlak meg: így élsz igazán!
A szélbe rajzollak s kilépsz a szélből,
ha arcom lengeti a viz, szinéről
szemed néz vissza rám.
Mint tükörben a tükör tükörképe:
végtelen arc fonódik egy füzérbe;
melyik vagy te? és én melyik vagyok?
Én adok fényt neked, te fénylesz bennem,
s bennünk a világ. Vagy a végtelenben
valami még nagyobb.
NÁDAS
Tavasszal zöld a nádas,
akár a zsenge sás:
vízfestményen könnyű-lázas
halk festék-csordulás.
Nyáron édes búvóhely
fennakadt csónakom:
nincs kivetnivaló benn,
hogy odabújdosom.
Az ősz arany királyi
palástja leng a vizen,
szólnak őrült furulyái,
velük a tél üzen,
s jönnek toló-kaszával
a jégen a nád-aratók:
lehull rejtek-hazám, jaj! -
az élet előbbrevalóbb.
NEM A SZÉGYEN...
Nem a szégyen,belátás, fegyelem
fogja az esztelen, bokros szivet,
nem a belülről jövő kegyelem
megváltó szava szelidíti meg;
nem a munka, gyógyszer, ájuló tudat,
nem az éjek, bár álmuk csendesebb,
nem, ha virágok nyitják szirmukat,
nem a konok, idegbajos szelek;
nem is a halál- parti iszonyat,
mely, mivel elviselni nem lehet
tovább: robban, ellentétébe csap
s szivárvánnyá bontja a könnyeket...
Ki megsebezte, gyógyítja megint:
az ember, jó embersége szerint.
NÉZZ VISSZA...
Nézz vissza, s újraéled,
mi volt: órák, napok,
sebző-gyógyító évek,
mi élő emlékké lett
s ami belénk fagyott.
Mennyi mélyre futó kés,
szorongó fájdalom,
indulat, gond, törődés!
él, gyülemlik, kidől - és
elvérzik egy dalon.
Mennyi türelmes, néma
tett, lom hétköznapok
fénytelen tartozéka:
s több, mint sok heuréka,
szép rímek, dallamok.
Lám, a búvó-patak!
vize is megmarad:
a szótlan szív se hallgat;
beszél, s ki érti, annak
többet, mint nagy szavak
NYUGATI SZÉL
Szél pengéi szelik a rengeteg,
fényittas, hidegen józan eget.
Arany téboly: végsőt lobban a nyár:
az árnyék végtelenbe hull és vége már.
A kétértelmű láng kigyújtja mind,
mi pusztul, él, játék s törvény szerint.
Zöld volt, gyümölcsös nyár a félsziget:
most sűrű árny, testtelen sziluett.
Éhes sirály rikoltozza a kint:
lankán, erdőn nincs rózsás labirint.
Nagy ősz! Bomlott halotti dáridó
s bölcs önzéssel magába forduló
pompa, mely új csiráknak osztja szét
a nap hívó szavát, a nyár tüzét.
Fényt, színt, vágyat, eszmét magába zárt, -
s lehull az éj, mint vérpadon a bárd.
Nézz szembe! Sár lomb hull a semmibe.
A szépség a halál szivárvány-felszine.
Virág, gyümölcs, szenvedély, alkotás:
megrothadó parádé, értelme-nincs tanács.
S hunyd be szemed! Bensőd árnyaiból
az örök folytatódás szava szól:
valami észen, kínon túli hit,
mely nőni, tenni, adni kényszerit.
ŐSZ FELÉ
Még forrón süt a nap,
zuhog a verőfény,
de fordul a pillanat,
szürkébb felhő szalad
elforgó egek fakuló mezőjén,
s már rozsdállik a lomb,
hűsebb az éj fuvalma,
rekedten szól a kolomp,
gyűlik a tengeri halma,
s hideg fényben borong
a téli alma.
PARÁZS
Ideje senkinek sincs már,
mind ámokfutó,
kit végül is csak a sír vár:
elolvad, tavalyi hó.
Jobb volna halkan pihenni,
kertben, fű, lomb között,
hervadó tűz, mely egy szemnyi
parázsba költözött.
Csak lenni, nem mindig őrsön;
tenni a mindennapit,
ahogy sok csendes ősöm
példája tanít.
De soha nem nyughatom már:
szél támad, lángra kap
az égre feszülő csont-vár
s lerogy túlterhe alatt.
Kit ár sodor, fordul így vissza,
kit szél emel, néz le így,
ha csontig ég, lesz újra tiszta,
akit Isten segít.
RÁD GONDOLTAM
Sarjadó réten jártam:
a hűs szél elpihent,
az arany-szürke árnyban
meredten állt a csend.
A vadvizek színén kék
acélfény remegett,
felgyúlt nyírfák hűtötték
tükrében testüket.
A nap, mint egy tüzes seb
a láthatár ívén.
Rád gondoltam s tüzes lett
ereimben a vér.
RÍMEK
Te voltál a táj,
mit szemem meg nem únt még;
te vagy a szabály,
melytől nem szabadúlnék;
te voltál az éj,
amelyben megmaradtam,
te vagy a veszély,
mely áldássá lett rajtam;
te voltál a kin,
amit örömmel vártam,
te vagy a kinin,
mely meggyógyítja lázam;
te voltál a szó,
mely megoldotta nyelvem,
te vagy a bíró,
kit igaznak ismertem;
te voltál a kút,
mely mindig újraéled,
te vagy a kiút,
ha bekerít az élet;
te voltál a vad,
mely hozzám szelidült csak,
te vagy a szabad
szél, mely, ha tetszik, elhagy;
te voltál a seb,
mely elfolyatta vérem,
te vagy erősebb,
ha nincs ki megsegéljen;
te voltál a kör,
mely izzó fegyelembe,
te vagy a gyönyör,
mely kötöz szerelemre;
te voltál a tű,
mely sebeim bevarrta,
s te leszel a fű,
mely nyomom eltakarja.
TELT MAGÁNY
A tompa ezüstfény vakít,
a hideg arcomat harapja,
fojt a ködös lég:
a sápadt, dérütötte sík,
a szél torlaszrakó haragja
már közönyös rég.
De ha a nap süt, gyönyörű
a puhán csillogó lepelbe
öltözött tájék:
fa, kert, ház mind új köntösű
világ világít fényesedve,
mint szép ajándék.
A lény-nem-járta szűz vidék
szélcsöndes némasága mélyén
a hideg is lágy,
s tündérmesébe illenék
a szívemből szűrődő szép fény:
e kis derűs vágy.
Egy nagy madár száll: senki más:
az érintetlen, telt magányban
inog a nádas,
s a csupasz jegenyék lilás,
meredt sudárral mintha
simogatnának.
VÁLTOZATOK AZ ÖREGSÉGRŐL
Szeresd
A napok hosszabbodnak,
az évek rövidülnek,
most már minden nap jobb nap,
örülni kell, ha derűlhet
még év, nap, tiszta munka
jó örömével áldott.
Szeresd, becsüld e megúnva is
únhatatlan világot!
Könnyebben hordanád
Arcok, valami messze mult
megújulásai:
lappangó lángok a kigyult
szemben: a holnapi
tapasztalat, jaj: vak, megunt
napok néma gondjai.
Gyengédségek: rügy hasadó
héjából fejlett virág:
lesz majd gyümölcs is, korhadó,
avarba málló ág.
Ha el tudnád hinni, hogy ez a jó,
könnyebben hordanád.
Menedék
Aludni? Csak az nem boldogtalan,
ki józan is örülni tud:
mert ébred a részeg untalan,
s csak sötétebb benne a kut.
Nincs más: vállalni, ami van,
az alagutat s a kaput.
Az anyag belefárad
Hogy mi is az erő, hatalom, ország,
majd megtudod, ha változó
éveid elsuhannak, csak a morzsák
maradnak meg: a meztelen való.
Nem hiszem, hogy valaha is kivágyjak
bőrömből a földön-tuli
országba, de az anyag belefárad
felelősségem hordani.
Utolsó játszma
Bölcs öregség, beh fájdalmas vagy:
önzetlenség, mely ártalmas csak.
Jaj, elszalasztott alkalom!
Védművek helyett csupa rom:
kert-mélyé, orom-magasságé:
nincs már futó, bástya, királyné:
töprengésed nehány kopott paraszt
fölött virraszt.
ZÖLD-KÉK
Zöld az ég és zöld a föld és zöld a tó
és zöld a levegő, zöld a szél és zöld a nád,
zöld-kék a fény, az árnyék, kék az áradó
hűs pára, zöld tavaszi-zöld a zöld világ.
Kéken lebeg a Szent György hegy, a Badacsony,
álommesszibe vész fehér házak sora
a láthatáron, mindent kék egébe von
az érett tavasz; dúsabb nem lehet soha.
Legfeljebb mint az álomkép, a látomás,
az emlék, honvágy, ifjuságunk tűnt honát
őrző és fel-felvillantó tündérvarázs,
örökzöld, élő alkotás, kék-tiszta vágy.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Keresztury Dezső |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-07-08 21:00:20, szombat
|
| |
| |
KERECSÉNYI ÉVA
Kerecsényi Éva, (Körmend 1964. május 26. - ) az Irodalmi Rádió szerzője, olasz magántanár és asztrológus. Jelenleg Győrben él. Versei megjelennek a Poet.hu, Verseskönyv, Holnap Magazin, Tiszta sor internetes irodalmi közösségek oldalain. Két magánkiadású könyvvel büszkélhet. 2015-ben jelent meg Lélekkeringő címmel első könyve, 2016-ban pedig Felhőtánc című kötete.
A lélek ereje kell, hogy a sors útján előre görgesse napjaim,
forgassa életem kerekét, s vigyázza vágyaim,
kell az angyali sugallat, hogy mozdítsa kezemet,
hogy az érzést szavakká gyúrva írhassam versemet.
Kerecsényi Éva
Link
Link
AKAROM
Fontos akarok lenni, nem hasznos,
teremtő, nem szenvedő.
Hallani akarom a szót, ha tiszta,
ha nem bántó és öklelő.
Kell a kéz, mely ölel és simogat,
kell a szív, mely érez és befogad.
Kell a tánc, mely elragad,
az egekig repít és szárnyat ad.
Nem kell a zaj, a lármás csillogás,
szebben szól a csend, egy értő szemvillanás.
Megfáradt testem, ha aludni tér,
édes álmában egy szebb, jobb holnapot remél.
ANGYAL 
Álruhás angyal volt, vagy egy tarka lepke,
meghittség hímporát szórta szét nevetve,
semmiből bukkant fel, szinte észrevétlen,
pajkosan kacsintott, s elrepült a széllel,
csak pár pillanatra, vagy egy órára tán,
békés, mosolygós lett általa a világ, 
szürke felhők mögül felragyogott a nap,
ontotta melegét, átölelt, betakart,
hívtam volna vissza, kértem, marasztaltam,
menned kell, hát menj, de vigyél el magaddal,
álruhás angyalok vannak, köztünk járnak,
kitárod a szíved, hidd el, rád találnak.
ÁLMOMBAN BOLDOG VOLTAM
Csöppnyi leányka szalad át a réten,
kezét nyújtja, s anyját hívja, kérleli,
óvó kar, mint magot magába zárja,
öleli, s egy percre el nem engedi.
Ó, anyám, álmomban de boldog voltam,
jöttél, nevettél, s mondtad, nincs semmi baj,
hittem mesékben, a végtelen létben,
s lám, élted nem volt több, csak egy pillanat.
Bár mondtam volna, mennyire szeretlek,
miért fáj kimondani szép szavakat,
szeretnélek most is magamhoz ölelni, 
de életed széttörte egy rossz mozdulat.
Bocsáss meg kérlek, ha olykor lázadtam,
nyugtalan lelkem nem tűrt szabályokat,
megkopott fejfa idézi a múltat,
de szívem őriz csodákat, titkokat.
Régi fotóról egy angyal tekint rám,
mosolyog, s lelkem megrezzen csendesen,
ujjammal simítom lassan, gyengéden,
nyelem könnyem, s szeretve emlékezem.
CSILLAGKERINGŐ
Álmos a tópart,
csillagkeringőt táncol
a vízen az éj.
Izzik az éjjel,
angyali csendben csak
egy tücsök zenél.
Hold fuvolázik,
hűvös fuvallat csókol
a számra reményt.
DIDERGŐ LÉLEK
Dermesztő, didergős januári reggel
kabátom béleli jeges lehelettel,
lesütött szemekkel kullog a pillanat,
talán titkot sejt a fagyott avar alatt.
Rigó röppen félve, jobb napokhoz szokott,
üres hinta ásít, fénye rég megkopott,
gondolatok raja fészket rak fejemben,
jönnek, masíroznak sorban, rendületlen.
Lelkem vágyakozik, téged vár valahol,
törölgeti könnyét, jókedve megfagyott,
szél tereli tova a komor felhőket,
szívem félti kincsét, a boldog időket.
ELKÉSETT ÖLELÉS
Ködbe búvó nap alkonyán
búsan botorkál a magány,
eső mossa görnyedt hátát,
rég zsebre tette mosolyát.
Fáradt testét kétrét hajtja,
kukák közt, ha kincsre akad,
ráncba rándul éhes szája,
nincs neki új a nap alatt.
Kiapadt már lelke kútja,
könnye is befelé csorog,
súlyos terhét vonja, húzza,
bár hazavezetne útja.
Örök békét lelne lelke,
szólhatna égi szerenád,
elgyötört, elaggott teste
angyali ölben pihenne.
ELÚSZOTT ÁLMOK
Eső áztatta májusi reggel
lent járnak a felhők a fák között,
szürke szemekkel figyel az égbolt,
egy szívbe a magány ma kést döfött.
Kihalt vízparton sirály sem vijjog,
tombol a tenger, és üvölt a szél,
hullámok hátán álmai úsznak,
összetört lelkében kihunyt a fény.
Hiába várja, elment örökre,
búcsúzóul csak könnyes kínt hagyott,
első csókja még tűz volt és mámor,
utolsótól ajkára jég fagyott.
Szél tépázza a part menti fákat,
csöppnyi csónak zord árnyként imbolyog,
léket kapott a lélek bárkája,
s a víz minden szép reményt elmosott.
"Első, utolsó" megadott témára írt versem.
ERŐNEK EREJÉVEL
Eszeddel tudod, szíveddel érzed,
mondanád, de minden szó bennreked,
harcát vívja gyávaság, bátorság,
tét komoly, a játék nem egyre megy.
Próbál az ész mindent elkövetni,
gyúr keményen, fújtat, majd szétszakad,
liheg nyomodban, perc nyugtod sincsen,
fejedre koppint, éles karma van.
Végsőkig küzd, igazi hétpróbás,
ha kell, akár hamisan hízeleg,
mindenre képes, ő akar nyerni,
átver, trükközik, meg is veszteget.
Szegény szív szorongva vár és figyel,
tudja, hogy célba ér, hát nem siet,
hozzád bújik, oly finoman, lágyan,
simogatja lelked, és rád figyel.
Minek kapkodna, úgysem veszíthet,
mit adni tud, mindennél ékesebb,
győzelem kulcsa ott van kezében,
a szeretet ereje végtelen.
ÉBRED A LÉLEK
Szunnyad az égbolt, szél citerázik,
alszik a Hold is, csillag se látszik,
pók ringatózik fenn a sarokban,
álmait szövi csendben, nyugodtan.
Éjjeli lepkék szárnya se rebben,
vonyít egy kutya, mind összerezzen,
ásít a tudat, aludni próbál,
kóbor gondolat egyre motoszkál.
Alszik a test, a lélek felébred,
most él igazán, jövőbe réved,
titkot kutat, hogy válaszra leljen,
s palackból jöjjön elő a szellem.
Csak egy csipetnyi, amit ma kérek,
hallgassátok hát, égi szirének,
mit ígér az éj, hozza a hajnal,
hellyel kínállak, drága Őrangyal.
ÉBRESZTŐ
Bágyadt, borongós, tavaszi reggel,
szomorkás, színtelen, unott a táj,
óra megcsörren fülsértő zajjal,
lelked megrándul, felkelni is fáj.
Indulni kéne, nem visz a lábad,
takaró kéjesen fejedre hull,
nyomaszt az élet, magad sem érted
mitől vagy morcos, mi az, mi lehúz.
Gondoltál arra, mily jó, hogy élted
nem nehezíti háború, se harc,
kezed mozdul, szemed kinyithatod,
mosolyog rád vissza sok kedves arc.
Ó, színek, illatok, fények, árnyak,
de jó látni, érezni bennetek,
hallani hangját, szívdobbanását,
s szemébe nézni annak, kit szeretsz.
Mily jó sétálni, futni, szaladni,
érezni hűs szellőt az arcodon,
karodat nyújtani, a világot
átölelni, s táncolni színpadon.
Csoda az élet, ne félj szeretni,
vedd észre, lásd az apró titkokat,
próbálj szíveddel érezni, látni,
segítsd, kihez a sors volt mostoha.
Mindennapi hősök köztünk élnek,
ők az igazi, bátor bajnokok,
s bár nyakukban nem lóg aranyérem,
szívükben szikráznak fényes csillagok.
ÉDES ÉLET
Ha keserű az élet, legyél te édes,
finoman érzéki, bájos, nem negédes,
keverj egy koktélt a hűvösebb napokra,
s színezz szivárványt a mára, holnapokra,
hintsd be porcukorral hétfő reggeledet,
hozzon a nap neked jó ízű perceket,
cseppents csokicsodát a keddi napokra,
s legyen bőven okod szerdán egy mosolyra,
ne spóroljál soha az élet sójával,
csütörtök csókoljon mézízűt a szádra,
ízesítsd életed boldog öleléssel,
töltsd fel a pénteket szíved melegével,
szombaton ne félj a semmin is nevetni,
boldog, aki képes önmagán kacagni,
édesítsék élted nyári nyalánkságok,
eperfagyi ízű vasárnapi álmok.
ÉGSZÍNKÉK ÁLOM
Álmodtam ma éjjel égszínkék világot,
fehér ruhám libbent, hajamban virágok,
sétáltam a parton, ébredezett a nap,
kéjesen nyújtózott, s az égre felszaladt,
ragyogott a reggel, mosolygott az ég is,
táncot járt a felhő, vele roptam én is,
kitárt karjaidba futottam, rohantam,
vadul vert szívem, de nálad megnyugodtam,
mondd csak, merre jártál, mindig is rád vártam,
kóborolt lelkem e vége sincs világban,
ne váljon köddé, mit sorsunk kincsként hozott,
ébredj mellettem, vagy ne kelts fel álmomból.
ÉGSZÍNKÉK MADÁR
Sokáig kerestem a boldogság titkát,
hol itt, hol ott láttam égszínkék madarát,
vártam minduntalan, hogy vállamra szálljon,
s csakis bennem, nálam otthonra találjon.
Üldözőbe vettem, szaladtam utána,
éjt nappallá téve, de minden hiába,
délibábként feltűnt napsütötte égen,
kezemet nyújtottam, elillant a légben.
Megálltam egy percre, vagy talán évekre,
gyönyörködtem szabad, végtelen röptében,
elvarázsolt lénye, boldog szárnyalása,
szabadságvágya, az ég meghódítása.
Erőszakos kezek próbálták elkapni,
rémülten felröppent, nem lehet megfogni,
kalitkába zárni a halála lenne,
kell, hogy szabadságát mindenkor meglelje.
Menj ki a kertedbe, gyerünk, tegyél rendet,
tépj ki gyökerestől haragot, sérelmet,
egyengesd simára göröngyös hantjaid,
s vesd el bennük óvón szeretet magvait.
Ápold a kertedet féltő gondossággal,
tápláld növényeid a remény sugarával,
öntözd őket gyakran a hit friss vizével,
növekedjen minden a maga rendjében.
Ne légy türelmetlen, mire gyümölcs érik,
a kék madár is csendben kertedbe érkezik,
leszáll hozzád lassan, figyelj énekére,
lelkedbe költözik, ott talál békére.
Az érzéseket nem lehet kikényszeríteni, sem megvenni, nem lehet őket lepkehálóval levadászni, nem teremnek szabadon sem a kertben, sem a réten. Az érzések-legyenek jók, vagy rosszak- maguktól, kéretlenül, sokszor váratlanul, hol suttogva, lábujjhegyen, hol az orkán erejével, vadul és tombolva érkeznek. És amikor a lelked kapuján kopogtatnak, akkor nem szerencsés úgy tenni, mintha nem lennél otthon. Fogadd be őket szeretettel, a jókat öleld magadhoz, tápláld, szeresd, etesd, itasd minden földi jóval. A rosszaktól se félj, nézz bátran a szemükbe, láss bele a veséjükbe, és ha nincs rájuk szükséged, ne erősítsd, ne tápláld őket a figyelmeddel, hagyd, hogy végelgyengülésben örökre eltávozzanak. Emlékük arra jó, hogy felnyissák a szemed, de ne engedd, hogy bezárják a szíved.
Kerecsényi Éva
GYENGE LÁNCSZEM
Szembejössz, rám nevetsz, de mosolyod álca,
régóta morcosan mordulsz a világra,
hirdeted fennhangon, lelked milyen tiszta,
megosztasz minden hírt, mi ezt bizonyítja.
Nem tudom, mi mardos, mért emészt a bánat,
miért jó örülni a mások bajának,
kéjesen kacagni, ha valaki téved,
szád, ha szóra nyílik, bántás, nem dicséret.
Emészted magadat, siratod a múltat,
görcsösen szorítod széttört álmaidat,
kebledhez öleled minden keservedet,
s ki boldog mer lenni, féltékenyen lesed.
Állj már meg egy percre, nézz a Nap szemébe,
hidd el, nem válogat, kire süssön fénye,
jut mindenkinek e fenséges áldásból,
merj végre kibújni szürke félhomályból.
Csillagok ezrei ragyognak az égen,
virágok százával pompáznak a réten,
elszáradt rózsa a nárciszt nem okolja,
hóvirágnak sincs az ibolyával gondja.
Hold sem háborúzik Nappal, csillagokkal,
természet rendjében béke, nyugalom van.
Gyenge láncszem köztük egyedül az ember...
ha szívből szeretne, királyként élhetne.
GYERE KÖZELEBB
Gyere közelebb, suttogj valami szépet,
bújj ide hozzám, látod, kicsit sem félek,
ha velem vagy, hiszek a tündérmesében,
hogy kerek a világ, és csoda az élet.
Hagyd a gondot, ne kínozd, gyötörd a lelked,
mint megkopott ruhát, vesd le összes terhed,
életed egén, ha bánatfelhők gyűlnek,
tudd, hogy minden nap új csillagok születnek.
Csillag vagy magad is, mind közül a legszebb,
lépteid nyomán virágok felnevetnek,
örömpillangók repdesnek száz irányba,
s mosolyod belépő egy boldog világba.
Koromszínű éjben vagy halvány gyertyafény,
éhes szívnek szeretetkenyérből karéj,
napsütés vadul tomboló vihar után,
ölelés egy átvirrasztott élet alkonyán.
Gyere közelebb, suttogj valami szépet,
bújj ide hozzám, látod, kicsit sem félek,
ha elmész, vége lesz e tündérmesének,
hisz magad vagy a csoda, s vele az élet.
GYERTYAMESE
Kezdi csak egyedül, pislákolva, félve,
karcsún felívelve gyönyörű zenére,
felizzik pirosan, lelke lángra lobban,
érezni melegét, szíve nagyot dobban.
Újabb vasárnap jő, megérkezik párja,
micsoda boldogság, reménynek gyúl lángja,
táncolnak, dalolnak, vígan kergetőznek,
lángnyelveik mohón összeölelkeznek.
Öröm vasárnapján gyufa újra sercen,
fehér angyal száll le szeretettel telve,
megérinti őket a fény sugarával,
béke és boldogság lelküket átjárja.
Negyedik gyertya is roppant tűzről pattant,
lila angyal jő el kezében egy lanttal,
örömtáncot járnak, hirdetve a szépet,
s eggyé olvadnak a világmindenséggel.
GYÖNGYFŰZŐ
Gyöngyöt fűzök szavaidból,
oly jó hallgatni téged,
fülemben csengnek mondatok,
s mint árnyék, elkísérnek.
Gyöngyöt fűzök szavaidból,
igazgyöngy minden bókod,
csillogó ékszer nyakamon
sok szenvedélyes csókod.
Gyöngyöt fűzök szavaidból,
hangod, mint fényes bársony,
beleborzong a lelkem is,
ha tudnád, hogy hiányzol.
Gyöngyöt fűzök szavaidból,
betűzd, hogy tovább tartson,
bújj ide hozzám szorosan,
most ne szólj, úgyis hallom.
A HAJNAL CSÓKJA
Megcsókolt a hajnal, s felém kacsintott,
csábított magával, hívott nesztelen,
lehunyt szemmel, szinte vakon követtem,
csodákra vártam, hívott a végtelen.
Szerettem volna föld felett lebegni,
fürkészni fentről, mi szemnek rejtelem,
megérteni azt, mi létünk rugója,
megtudni titkokat, mi csak sejtelem.
Láttam arcokat szomorú mosollyal,
fájdalmat, elgyötört, megtört lelkeket,
szerettem volna fényt, meleget vinni,
s arcukról törölni le a könnyeket.
Mit ér az élet, ha nincs, ki szeressen,
nincs, kinek két kézzel adnád szívedet,
oly sok a fájdalom itt, e világban,
becsüljük egymást, s szűnjön a félelem.
Ölelj át, kérlek, ma szoríts erősen,
jó hozzád bújni e fázós reggelen,
oly jó elhinni, hogy csodás az élet,
s érdemes szőni álmot, új terveket.
HAJNALI TÁNC
Szikrákat szór az éj szeme,
felhőkkel holdfény játszik,
felcsendül finom, lágy zene,
egy angyal fuvolázik,
édes éjjel, kérlek, maradj,
ne vidd el álmom, vágyam,
puha pázsit talpam alatt,
engedd, hogy táncom járjam,
könnyedén, lazán, szabadon,
láncaimat lerázva,
áttáncolva hűs hajnalon
egy szabadabb világba,
szabadság szele szárnyat ad,
felemel, fel, magasba,
áldott a perc, a pillanat,
ha együtt, s nem magamban,
áldott a kéz, mely simogat,
felhúz, nem ránt a mélybe,
áldott a szív, mely befogad,
s nem vár semmit cserébe.
HAJNAL KAKASSZÓRA
"Kispajtások ünneplőben",
itt cseng még a nóta,
mentem én is nagy boldogan
"hajnal kakasszóra".
Vitt a szívem, vitt a lelkem,
szemem tűztől fénylett,
átölelni, megköszönni,
rólad szólt az ének.
Elindulnék, most is mennék,
hajnalt üt az óra,
szeretlek, de kezem helyett
szívemben a rózsa.
Nem szárad el, amíg élek,
örökre megőrzöm,
angyalok közt mosolyogjon
arcod s tündököljön.
Idézett részek egy anyák napi vers részletei
HA KÉRED, NEKED ADOM...
Szeretnék óriás lenni, hogy felemeljelek,
mint édes, könnyű terhet, a vállamon vigyelek,
féltőn, óvón, sasmadárként szárnyam alá veszlek,
s fel a fénylő csillagokig, felhőkig repítlek,
ha vágtató ló lennék, a hátamra ülhetnél,
elügetnék veled messze, hova csak szeretnél,
elmehetnénk együtt ketten, a világ végére,
kéz a kézben "semmit tenni", boldog békességben.
Barátodként viszont, csak a kezemet nyújthatom,
tiéd szívem, lelkem, ha kéred, neked adom.
HÁTRAARC
Gyönyörű a hajnal, mint igazgyöngy nyakék,
sejtelmes fénye ezer titkot rejt magában,
hűvös harmatcseppek gurulnak szanaszét,
s kíváncsi szemmel nézek a nap arcába.
Ó, mennyi kétség, mennyi emlék,
fellebbennek, mint könnyű fátyol,
arcok, érzések itt gyülekeznek,
s a képben önmagam találom.
Volt, ki felemelt a mennybe, s melengette lelkem,
volt, ki lerántott a porba, s szívem követelte,
volt, ki tenyerén hordozott, őrülten imádott,
volt, ki égő sebet ejtett, fájt, de megbocsátom,
volt, ki épp csak kikacsintott lelke ablakából,
s mint egy álom, már el is tűnt, messze, messze, távol,
néha súlyos vaksötétség marta, rágta lelkem,
könnyáztatta éjt követve köszönt rám a reggel.
Tél után a tavasz ébred,
s a jég felolvad egészen,
felváltja az éjt a nappal,
új színekkel, új reménnyel.
Kell a fény, a nap, a meleg,
nélküle csavargó az ember,
nincs szebb, mint békében élni a
szeretet tábortüze mellett.
HÓPIHETÁNC
Tél szele tombol, tépi a tájat,
sírnak a fák, és jajgat az ég,
sziszegve száguld, rázza az ágat,
faggyal fenyeget, itt lesz ma még.
Felsír egy felhő, hullik a könnye,
hópiheként a földre leszáll,
csodálva, csendben nézem e könnyed
égi keringőt, meg sosem áll.
Hópihe lányok lengetik szárnyuk,
oly gyönyörűek, szép ez a tánc,
csillog az arcuk, fényes az álmuk,
lelkemig ér e téli varázs.
HÚSVÉTI ÁLDÁS...
Hozzon a húsvét napfényt, áldást, meleget,
szívekbe jókedvet és sok-sok örömet,
teremtsen békét a háborgó világban,
lehessen mindenki boldog hazájában,
tanítsa szeretni a gyűlölködőket,
adjon kenyeret koldusnak, éhezőnek,
adjon egészséget betegnek, idősnek,
hozzon megváltást tengernyi szenvedőnek,
s éltesse a reményt, még nincs világvége,
van kivezető út sötétből a fényre.
KEDV(ES) VERS
Felébredt a kedvem, szemét dörzsölgeti,
álmosan, kócosan a plafont kémleli,
nagyokat nyújtózik, kicsit tétovázik,
legjobb, hogyha rögvest jól belakomázik.
Kávéját kortyolja kevés tejjel, mézzel,
ablakon kibámul, nem sok szenvedéllyel,
hűvös még a reggel, koccan a tél foga,
virágos jókedvnek sehol semmi nyoma.
Gyorsan jár az óra, mintha versenyt futna,
el kéne dönteni, jobbra-e vagy balra,
kedves kedvem mi lesz, maradsz morcos, lusta,
felkérlek egy táncra, lehet szamba, rumba.
Ó, tudom, mit érzel, vársz egy apró jelre,
léleksimogató, kedves üzenetre,
nincs az életnek se sava, se borsa,
kell csipetnyi fűszer, s az, ki adagolja.
Lélek konyhájában érzésből kell főzni,
recept nélkül, lazán, szívből rögtönözni,
saját készítésű fűszerkeverékkel,
mosollyal, jó szóval, meghitt öleléssel.
KENDŐMESÉK
Kendőmesék 1.
Mutasd az arcod, lelkedbe lássak,
kendőbe rejted súlyos titkodat,
szemedbe nézek, két apró gyémánt,
szinte szíven szúr jeges indulat.
Forrong a lelked, izzik parázsa,
dühös óceán minden mondatod,
pusztító hullám, elnyel az árja,
elragad mindent, meg nem úszhatod.
Kendőmesék 2.
Mutasd az arcod, lelkedbe lássak,
kendőbe rejted boldogságodat,
szemedbe nézek, két apró gyémánt,
kezem simítja kedves arcodat.
Forrongó lelked szerelem fűti,
vidám csermelyként csordogál szavad,
hűsítő hullám ringatja testünk,
s kéz a kézben úszunk meg vágyakat.
KERESLEK...
Kereslek mindenütt, minden apró résben,
álmokból kilépve, jelen rejtekében,
kereslek a fákban, lomb ölelésében,
virágok kelyhében, szirmok köntösében.
Kereslek könyvekben, sorok közé írva,
titkos üzenetben, hogy más meg se tudja, 
kereslek a Napban, az ég türkizében,
Holddal incselkedő csillagok fényében.
Kereslek és várlak ezüst hajnalokon,
bíborszínben játszó, aranyló alkonyon,
meghallom, ha itt vagy, felcsendül egy dallam,
lelkem húrján játszó angyali kacajban.
KICSORBULT LÉLEK
Elmúlás fagyos szele süvölt az éjben,
feketére festi a mát a mélabú,
sietve, rohanva szöknek el az évek,
sír a porondon a bohóc, oly halk szavú,
kihalt a cirkusz, az üres nézőtéren
károgva keresi kincsét egy vén varjú.
Véget ért a móka, már senki sem mulat,
szögre akasztja a nevető álarcot,
úgy érzi, elhagyták, nem talál kiutat,
nincs kinek elsírni tengernyi bánatot,
szomorú szívvel szép emlékek közt kutat,
s kövér könnycseppek áztatják a tegnapot.
Reszkető kezekkel, kicsorbult lélekkel
indul, s törött trombitája után matat,
gyönyörtől sír fel egy dallam az éterben,
ki hallja, a szíve szinte beleszakad,
nem harcol többé már napokkal, évekkel,
átöleli a mát, és azt, ki neki maradt.
KÍGYÓZÓ ÁLOM
Kúszik, mászik egy érzés,
mint kígyó tekergőzik,
méregfogát mutatja,
sziszegve belém bújik.
Jobbra, balra tekereg,
az agyamig bemászik,
hideg verejték testem,
nem támad, még csak játszik.
Szúrós nyelvét kinyújtja,
mereven néz és bámul,
áldozatod nem leszek,
menj innen messze, tágulj.
Éjszaka dzsungelében
kíméljetek, ti kígyók,
jöjjetek, színes álmok,
tarka lepkék, pillangók.
KINCS
Anyának lenni csodás érzés,
a legszebb talán az életben,
karomba zárni, megölelni,
édes kis lényét, a kincsemet.
Szuszogó csöppségből felnőtt lesz
lassan, s huss, kirepül hirtelen,
sodorja száz felé az élet,
nekem megmarad a mindenem.
Mit szeretnél, mit tegyek érted, 
átküzdöm magam zord tengeren,
a sárkánnyal is szembeszállok,
vigyázlak, sose légy védtelen.
A legszebb ajándékom te vagy,
mosolyod mindennél többet ér,
boldognak látni kedves arcod,
szívemig, a lelkemig elér.
Lilinek szeretettel
KÍVÁNJ HÁRMAT
Kívánok neked véget nem érő álmot,
mostoha múlt után boldog valóságot,
kívánok szenvedélyt, mely eléri a partot,
a megszokás hajóján ne játssz gályarabot.
Kívánok örömöt, nagy zsákkal belőle,
bú messze kerüljön, szabadulj meg tőle,
Adjon az ég időt, ne szűkölködj benne,
áldozhasd magadra, s minden szerettedre.
Találj igaz társat, a legjobb barátot,
kinek mosolyában önmagadat látod,
találkozzon lelked a másik lelkével,
s érintsék meg egymást meghitt békességben.
Kívánj ma magadnak, bármit, mit szeretnél,
s lépj, hogy azzá válhass, akivé lehetnél,
ne sirasd a múltat s keseregj, sajnálkozz,
menj, és váltsd valóra az álomvilágod.
KÍVÁNSÁGLISTA
Legyek a nő,
ki fényét adja,
legyek a nő,
ki szíved kapja,
legyek én a
fűben a harmat,
izzó nyárban
hűvös fuvallat,
legyél te a
hab a tortámon,
csillagszóró
karácsonyfámon,
kedvenc könyvem,
sosem unalmas,
lapról lapra
új és izgalmas,
legyek én, kit
éjszaka várnál,
kivel nappal
együtt álmodnál,
legyünk ketten
zsák és a foltja,
legyél te, ki
kezemet fogja,
legyünk mi, kik
egyfelé néznek,
legyünk ők, kik
boldogan élnek.
KOPOG A TÉL SZEME
Kopog a tél szeme, éhezik és fázik,
fogytán az ereje, kimerültnek látszik,
roskadtan rogy össze, szava is elakad,
jeges északi szél előle elszalad.
Hiába vicsorog, szenved, erőlködik,
keze közül a fagy könnyedén elszökik,
szorítása gyenge, nincs neki kegyelem,
tavasztündér táncol előtte kecsesen.
Varázsol örömet, hogy fájdalom múljon,
fáról férges gyümölcs mind a porba hulljon,
rákacsint a napra, hívja, csalogatja,
fényével a fázó Földet beragyogja.
Varázsol virágot, színpompás kerteket,
szomorú szívekbe boldog szerelmeket,
áprilisi záport, múltat, hogy lemossa,
májusi esőt, a mát bearanyozza.
Kopog a tél szeme, éhezik és fázik,
küszöbön a tavasz, kertek alatt játszik,
kezét nyújtja felénk, búcsút int a télnek,
kitárja kapuját ébredő reménynek.
KUTYASZORÍTÓ
Sejtelmes éjszaka, pislákoló fények,
kihalt kert rejtekén csak tücskök zenélnek,
vonójukat húzzák, búsan száll a nóta,
felsír a hegedű, mintha róla szólna.
Egyedül botorkál, már aludni sem mer,
rémes álom gyötri, szíve ver ezerrel,
nem találja helyét, lelke kettétörve,
lidércek, démonok köröznek körötte.
Bánatát zokogná a Holdnak fülébe,
mért kell elégnie pokolnak tüzében,
bűbájos boszorka elrabolta szívét,
azóta se látta se hamvát, se hírét.
Kutyaszorítóba került most a lelke,
szívtipró szipirtyó vele ezt mért tette,
csókjával itatta, etette, ölelte,
harmadnap hajnalán köddé vált örökre.
/"boszorkányok kutyaszorítóban" volt a megadott, és ihletadó két szó.../
LEGBELÜL
Csend...
elülnek a zajok,
óra sem üt a falon,
halkul az élet,
a lélek felébred,
legyőzve szemérmét,
adja csupasz testét,
mozdul keze, lába,
bámul a világra,
érzések születnek,
újak, elevenek,
élettől duzzadók,
szívembe markolók,
angyali sugallat
jő, mint egy fuvallat,
hangolnak halkan az
égi zenekarban.
LEPATTANÓ NYILAK
Sír, süvít jajongva a morcos, téli szél,
hideg, hűvös szellő a bánatról regél,
kövér esőcseppek hangosan kopognak,
akárcsak mondatok, mily mély nyomot hagynak.
Nem, ma nem hagyom a kedvemet elvenni,
dobálhatsz kaviccsal, nem fogom felvenni,
leperegnek rólam szúró, sértő szavak,
lepattannak sorra szívre célzott nyilak.
Fáj látni, hallani harsány, vad világot,
hol lábbal tapossák a nyíló virágot,
két kézzel húznának le a sötét mélybe,
s mérget cseppentenek finom, édes mézbe.
Nem, ma nem hagyom a kedvemet elvenni,
hiába dobsz kesztyűt, nem fogom felvenni,
szívre célzott nyilak lepattannak sorra,
belső békém bástya, nem törhetsz be oda.
LÉLEKDOKTOR
Áldott barátság, lélek doktora,
kedvemre gyógyír, magány alkonya,
karjaid között az idő megáll,
ujjong a perc, s új alkalomra vár.
Édes titkaid fülembe súgod,
szíved nem kérem, te tálcán nyújtod,
cirógatod arcom, a lelkemet,
s félszavakból érted a lényeget.
Ott vagy a nyárban, egy árnyas fában,
tarka tavaszban, megújulásban,
hideg télben, forró érintésben,
arany őszben, szívem melegében.
LÉLEKSÓHAJ
Nekem nem kell, hogy lehozd a csillagokat,
sírna az ég is, hisz fényük csak fent ragyog,
engedd inkább, hogy szárnyaim próbálgassam
a felhők felett, hol érzem, szabad vagyok.
Ne kényszeríts, kérlek, színlelt boldogságra,
ne akarj bezárni aranykalitkába,
lásd meg végre, lelkem rozsdás rácsát rázza,
s egyik lábával már haláltáncát járja.
Kell a tér, a fény, a boldogság zamata,
virágos, tarka rét százszorszép mosolya,
tenger moraja, erdők titkos aranya,
csókok, ölelés, a szív édes dallama.
Botladozom még e végtelen világban,
eltévedek olykor, s száz sebből is vérzek,
de hol nyílnak még a szeretetvirágok,
oda örömmel, szívesen hazatérek.
LILI
Csillagok közt oson a csend,
karját az ég kinyújtja,
kipárnázott felhők felől
szólít az égi múzsa,
homlokomra csókot lehel,
lelkemben tüzet éleszt,
serceg a toll papíromon,
le kell írjam, mit érzek,
hozzád szól e hajnali dal,
szívemnek szép virága,
Lili, súgja egy égi hang,
vagy angyalok leánya.
Te vagy a Nap, a csillagok,
a lét törékeny bája,
arcod, mosolyod, illatod,
életem nagy csodája.
MAROKNYI BÉKE... VOLNA JÓ
Forogj világ, járd végtelen táncod,
lám, fordul a Föld is, se hű, se hó,
miért a vágy, hogy te légy középen,
és neked bókoljon e vén bolygó.
Reflektor fénye szemed vakítja,
léha lelked jajong és fuldokol,
király kérdez a varázstükörtől,
de szomorú bohóc, ki válaszol.
Pénzeső hullik boldogságfádról,
de örömöd múló, egy pillanat,
kell a játék, űz a szerzés vágya,
szíved mégis hideg s boldogtalan.
Álarcosbálként múlnak az évek,
hazug hódolók állnak sorfalat,
míg sütkérezhetnek a fals fényben,
ujjongó tömeg viszi kardodat.
Szegény bolygó, jobb napokhoz szokott,
csak kering szomorún a Nap körül,
ereje fogytán, nagyon elfáradt,
tenyere kérges, ritkán üdvözül.
Hajlott hátán tonnányi terhét csak
húzza, vonja, görnyedten cipeli,
ki Istent akar rajta játszani,
azt nem tűri, magából kiveti.
Elég egy sarok, a csend imája,
hol kulcsra zárhatom sok bús napom,
hol szembeköszön saját világom,
maroknyi béke, áldott nyugalom.
MÁJUSI VARÁZS
Lángvörös képpel
takarta ki a tavasz
szemérmét a nap.
Tüzes szemekkel
gyújtott lángra kialudt
érzést s vágyakat.
Piruló arccal
csókolta szájon a rét
összes pipacsát.
Forrón ölelte
magához egy didergő
lélek mosolyát.
MEGVÁLTÓ ÁLMOK
Földig ér a Nap, nyugovóra tér,
holdfény hintaján közelít az éj,
édes éjszaka, álmok angyala,
magához szorít, mint egy jó anya,
ölbe veszi, ringatja lelkemet,
letörli mind a fájó könnyeket,
tisztára mossa szürke napjaim,
kifehéríti kopott álmaim,
gondok ráncát simára vasalja,
gyűrött lelkem gyengéden simítja,
kezemért nyúl, és repít magával,
szivárványszínű, színes világba,
titkos ösvényen eljutok oda,
hová nyitott szemmel nappal soha,
nincsenek falak, félelmek, gátak,
bezárt érzések, eltitkolt vágyak.
MY SONG
...álom és valóság határán...
Halk zene szól, szaxofon érzéki hangja
cirógatja lelkem minden kis zegzugát,
sóhajt a dallam, vele sóhajtok én is,
úgy vágyom áttörni a hallgatás falát.
Oly jó, hogy vagy, hogy szívemben helyet kértél,
kiáltanám bele a világ arcába,
angyali lényeddel elvarázsoltál, és
tiszta fényt hoztál a fülledt félhomályba.
Mosolyod válasz egy fel sem tett kérdésre,
hangod fülbemászó futam a zongorán,
finom érintésed érzékek játéka,
minden mozdulatod jóleső borzongás.
Szemedben ott ragyog a tengerek kékje,
szememben ragyog lelked éteri bája,
hangodtól kisimulnak gyűrött emlékek,
s életre kelnek lappangó, lázas vágyak.
Oly jó, hogy vagy, hogy szívembe beköltöztél,
maradj kedvedre, míg szívből szól az ének,
láthatatlan szálak létünk behálózzák,
de szabadon lélegezhet test és lélek.
NYÁRI KÉPESLAP
Csendben csordul ki méze a nyárnak,
édes csókjával köszön a mának,
könnyed kísértés, perzselő álom,
jeges csábítás olvad a számon.
Tollát, ha mártja Nap aranyába,
csodát varázsol kitikkadt tájra,
érettre színez búzamezőket,
rajzol az égre bárányfelhőket.
Feltüzel szíveket, szinte éget,
ingujjra vetkőzik fázós lélek,
ajkadon érzed ízét a nyárnak,
buja vágyát fülledt éjszakának.
ÖLELJ ÁT, FÁZOM
Táncra perdül a pillanat,
és kézen fogja a csendet,
árnyék játszik a fák alatt,
szél suhan által a kerten.
Fülledt, forró az éjszaka,
én mégis didergek, fázom,
gyújtsál gyertyát a kedvemért,
és ölelj át, alig várom.
Mondjál valami kedveset,
egy huncut kis semmiséget,
ragadjon el a pillanat,
csiholjunk tüzet az éjben.
Takarj be, kérlek, reszketek,
a szívedből szőj kabátot,
terítsed rám a lelkedet,
hogy te legyél legszebb álmom.
ÖNVALLOMÁS
Ó, néha nem is tudom, hogy ki vagyok,
a legjobb, ha csak a szívemre hallgatok.
Hol lent, hol fent, egy körhinta az élet,
hol ragyogó reggel, hol félelmetes éjjel.
Menny és pokol, ez mind én vagyok,
békés lélekkel boldogan szárnyalok,
hol a fény angyala emel fellegekbe,
hol a pokol démonai suttognak fülembe.
Egymagam vagyok a szív, a hit s remény,
máskor belém mar a kétség, s halovány a fény.
Fáj, ha csak a szálkát látod a szememben,
s nem érted, nem érzed e kínt a lelkemben.
Szeretek, gyűlölök, élek s álmodom.
Fekete, fehér, jó, rossz, ez én vagyok.
Szívem kitárom, s várlak minduntalan,
ne kopogj, kérlek, csak lépj be hangtalan.
PILLANATVIRÁGOK
Adj időt, a legszebb ajándék,
ha szeretsz, adj belőle, kérlek,
figyeld a felhőt, hogy elsuhan,
ne várj, egy villanás az élet.
Idő, oly értékes, drága kincs,
pótolhatatlan minden óra,
mely aranyból emel glóriát
a lapuló mindennapokra.
Ó, idő, fognám, szorítanám,
de nem vár, már tűnik is tova,
szemmel nem láthatom, kézzel nem
foghatom, égig érő csoda.
Színes, tarka csokor az idő
pillanatvirágokból kötve,
kölcsönbe kérni, megvenni nem
lehet, becsülni kell örökre.
Adj időt, a legszebb ajándék,
pazar pillanatok emléke,
mely aranytollal ír balladát
a lélek nagy emlékkönyvébe.
SUTTOGÁS
Csak úgy magamban, halkan suttogom,
legyen meghitt, boldog karácsonyom,
legyen velem, kinek bánt hiánya,
kitől a búcsú oly nagyon fájna,
ajándék nem kell, minek a hűhó,
ölelj és szeress, olyan őrült jó,
üljünk csak csendben, bújj ide hozzám,
mosolyogj, kedves, ne légy szomorkás,
mesélj meséket, hogyan volt régen
boldog gyerekként várni az éjjelt,
ablakban állva lesni az angyalt,
sarkig tárt szívvel várni a hajnalt,
szánkón siklani havas hegy ormán,
s örülni minden napnak egyformán,
áldást mondani minden szép percért,
s hálát rebegni békés életért.
SZÁMVETÉS
Kopog az est az ablakon,
elhalkul lassan az élet,
ágy szélére hasal a csend,
átkarol puhán az éjjel.
Titkok könyve, mit rejt a nap,
lapozgatom nagy serényen,
szárba szöknek pillanatok,
szomorú és szép emlékek.
Hajnaltól csak lohol a perc,
nyomába sohasem érek,
jó ez a csend, a nyugalom,
kezet nyújt a számvetésnek.
Osztok, szorzok és számolok,
köszönlek a sorsnak téged,
csillagok közt kacag a Hold,
s mosolyt lop az éj szívébe.
SZERETET
A szeretet olyan, mint a szél, nem látod, csak érzed.
Olyan, mint a fény, mely melegít s éltet.
Hidegben betakar, viharban vigasztal,
forróságban árnyat ad, ha mennél, marasztal.
Kitárja karjait, s szalad, mint gyermek boldogan anyja ölébe,
csak ad és ad végtelen, és sosem kér semmit cserébe.
Alakja változó, hol kerek, hol szögletes, hol sovány vagy kövér,
de minden formájában csodaszép, szinte maga a tökély.
akadályt nem ismer, legyőzi a távolságot,
túllép az ész korlátain, s enyhíti a bús magányod.
lábujjhegyen közelít, csendben, suttogva jár,
szivárványszínben tündököl, s angyalok hárfáján muzsikál.
A szeretet kell, mint falat kenyér az éhes szájnak,
de kiszárad, megszikkad, ha kihuny benn a tisztelet parázsa.
Játékosan bódít, boldogan kacagtat,
kis őrültséggel fűszerez, s értően meghallgat.
Legyen tiéd tettben, szóban, minden édes gondolatban,
napsütésben, hóesésben, megannyi boldog pillanatban.
SZÉP VAGY CSÚNYA
Mi az, hogy szép, és mi az, hogy csúnya,
neked a kocka, nekem a gúla,
neked a fehér, nekem a tarka,
kinek a szőke, kinek a barna.
Szép, mit a szívemmel szépnek látok,
mosolyok, arcok, színes virágok,
puha érintés, bőröm simítja,
nevető szempár lelkem vidítja,
Szépen nem fog az idő vasfoga,
a szépség örök, csak nincs otthona,
arcodon lakik, minő véletlen,
csendben megszökik, s ott a szívedben.
Végre hazaér, gyermek lesz újra,
kérdez, kíváncsi, nyitott az újra,
szívja magába a mát lelkesen,
s kedvét nem szegi immár semmi sem.
Mi az, hogy szép, és mi az, hogy csúnya,
neked a szimpla, nekem a dupla,
dupla öröm, ha szemembe nézel,
s szólnod sem kell, mert tudom, mit érzel.
SZÓ, CSÓK, BÓK...
Kifogytam a szóból,
kifogytam a jóból,
szárnyaszegett kedvem
kóvályog céltalan.
Kifogytam a szóból,
kifogytam a csókból,
álomra szenderült
sok édes gondolat.
Kifogytam a szóból,
kifogytál a bókból,
sápadtan imbolyog
elárvult pillanat.
Jóból, csókból, bókból,
de még nem magamból,
remény ujja érint,
simítja arcomat.
TAVASZI VARÁZS
Tavasz, te gyönyörű, mennyire szeretlek,
fényeid, ízeid, éledő színeid,
lelkem húrját pengető, édes dallamod,
érzékimmel játszó, mennyei illatod,
két kézzel szórod ránk megannyi gyöngyödet,
bőséggel osztod meg ezernyi kincsedet
fázósan didergős, ezüst hajnalokon,
melegben fürdőző színes nappalokon,
jó virágtengerbe titkon beosonni,
lágy, puha fűben a csendbe beleveszni,
arcomon érezni a szelet, a napot,
szívemmel megélni minden pillanatot.
TAVASZI ZSONGÁS
Hallod e hangot,
érzed e mámort,
napfény kacsingat,
levél jár táncot.
Szellő cirógat,
zendül az erdő,
csend szava hallik,
libben a felhő.
Ébred a lélek,
édes az álma,
múltja pecsétes,
boldog a mája.
Bár múlnak évek,
kell a varázslat,
rövid az élet,
minek sajnálat.
Szeress szabadon,
ne zárd be lelked,
ölelj magadhoz
minden szép percet.
Halld meg a hangot,
érezd a mámort,
kacsints a napnak,
járjad a táncod.
TEDD A KEZED...
Tedd a kezed a szívemre,
hallgasd, hogy érted dobban,
kezemet teszem szívedre,
érzem, hogy lángra lobban,
nézz a szemembe, lássalak,
tükröd szeretnék lenni,
szemedbe nézek, s általad
tudnék szállni, lebegni,
szabad a tánc, nem álmodom,
enyém a perc csodája,
bura alatt babusgatom,
s kincsként vigyázok rája,
csendesen hangol a hajnal,
érzések égig érnek,
lelkemet ringatja dallam,
fent angyalok zenélnek.
TÓPARTI ÁLMODOZÁS
Ülni a parton, mohón vágyni a csodát,
hogy hozzám lép, átölel, látni mosolyát,
nem, nem az öreg Hold és ölnyi csillaga,
nem a settenkedő, sejtelmes éjszaka.
Ülni a parton, csak bámulni az alkonyt,
szívemet szólítja andalító hangon,
füle van a csendnek, senki meg ne hallja,
várom, hogy itt legyél, súgd, hogy szeretsz, halkan.
Ülök lent a parton, rám borul az éjjel,
simogat, átkarol aranyló fényével,
bárcsak itt lennél, hogy édesítsd a percet,
ülnénk kéz a kézben, s vigyáznánk a csendet.
TÚL AZ ÓPERENCIÁN
Angyalt sejtő éjszakában csendben hallgatom,
közelít egy gondolat, majd rést üt a falon,
ébren vagyok talán, vagy mindezt álmodom,
midőn a nap felkel, s átsüt a lombokon.
Gyámoltalan napsugár, ébreszd fel a hajnalt,
ezüstös fényeddel hívogasd, marasztald,
vidd, szél, a hangomat, hogy hozzád találjon,
s füledbe súghassa, mennyire hiányzol.
Messzi tájak, tengerek, óceánnyi mélység,
megérint, majd átölel egy édes-fájó érzés,
nem lehetsz, és nem voltál egy percre sem távol,
szívembe rejtettelek, mint legtitkosabb álmom.
UGYE, ÉRTED
Emlékszem, ahogy ott ültél és meséltél,
emlékszel, ahogy ott ültünk és meséltünk,
lélegzet-fojtva a másikat kerestük,
úgy vágyva az érintést egymást becéztük.
Mohón, kíváncsin az ajkaidon csüngtem,
hisz minden szavadban lüktetett az élet,
nem tudtam betelni, tapsikolt a lelkem,
elrepültek percek, elsuhantak évek.
Hiszed, vagy nem, még mindig ugyanúgy várlak,
ó, mondjad vagy suttogd, csak sose hagyd abba,
örvendez a lelkem, s most sem tud betelni,
vígan lubickol az áldott pillanatban.
Emlékszel, mondd, mikor egymást felfedeztük
félénken, félve, de a vágytól emésztve?
Összekapaszkodott lelkem a lelkeddel,
s együtt lépdeltünk az örömök kertjében.
Emlékszel, mondd, mikor a tavasz csendjében
fejed a vállamon, pihentél békésen?
Megszűnt számomra a világ is létezni,
tudtam, éreztem, angyal szállt át a réten.
Pillanatok, percek, ó, mennyi szép emlék,
sok önfeledt kacagás, mosolyod fénye,
csókok, bókok, ölelés, érintés, szívem
rejtett kincsei. Ugye, ÉRTED, mit érzek?
UTOLSÓ TÁNC
Gyászos magányban állok a megfakult réten,
legörbült szájjal, szótlan tekint le rám az ég,
felhők figyelnek, felém hűvöset lehelnek,
félek, csikorgó fogakkal közelít a tél.
Fázik a testem, üvöltve zokog a lelkem,
letűnt, boldog időkről sóhajtozik a szél,
ó, hol vagy, mondd, merre jársz, mindenütt kereslek,
nevess rám, szólj hozzám valamit, kérlek, ma még.
Tegnap itt volt velem a nyár, s ezernyi kincse,
szemed fényétől lett csillagszórós a világ,
mára maradt fekete fejfa, elsírt könnyek,
a soha nem szűnő bánat, s az örök hiány.
A lélek eltáncolta földi keringőjét,
maga mögött hagyott tengernyi bút, szenvedést,
fájdalmakkal teli bőröndjét már letette,
és megkönnyebbülve repült az egek felé.
Dalolj, táncolj tovább e mennyei világban,
angyalok kara kísérje minden léptedet,
szeretettel őrizlek a szívem legmélyén,
egy percre sem feledem oly drága lényedet.
Szüleim emlékére szeretettel
ÚJÉVI S-ÓHAJ
Búcsúzik az óév, mint megfáradt vándor,
batyujában könnyek, fájó csalódások,
vigye csak magával, s temesse örökre,
készüljünk jóra, új életre, örömre.
Kívánok jókedvet, mosolyból bőséggel,
csokornyi csodát, mit felkínál az élet,
bocsáss meg annak, ki lelked porrá zúzta,
s tárt karokkal várd, ki kezét feléd nyújtja.
Szeress tiszta szívből, találd meg önmagad,
ne kísértsen a múlt, sok ártó gondolat,
mondj hálát az égnek, jóléttel megáldott,
s adjál annak is, ki jót csak alig látott.
Legyen részed bőven meghitt pillanatban,
boldog ölelésben, színes, szép szavakban,
élj békén, szabadon, szívedet követve,
legyen utad könnyed, fénnyel kikövezve.
V Á R L A K
Vánszorgó órák, kullogó percek,
Ármányból szövi hálóját az éj,
Recseg, ropog sok gondolat bennem,
Legyen már reggel, és jöjjön a fény,
Alszom, de ébren, zsibbaszt az álom,
Karom remeg, megállni vágy szívem,
Vagy még vagy voltál, minő rémálom,
Állítsd meg, kérlek, kétségeimet,
Rózsaszín felhőn hozzon a hajnal,
Lássam újra mosolygó arcodat,
Add a kezed, lelkem beleraktam,
Kérlek, vigyázz, ne legyen áldozat.
VÁRVA VÁRT VENDÉG
Nem kopog, nem kérdez,
berobban s feléleszt
mindent, mi rég halott,
érzést, mi megfagyott.
Bejut a kulcslyukon,
ajtókon, ablakon,
felébreszt szíveket,
alvó reményeket.
Szép szeme felcsillan,
tél búja elillan,
tó jege megreccsen,
naptól, ha csókot csen.
Besurran kertekbe,
bimbót bont nevetve,
mosolyt csal arcokra,
fittyet hány gondokra.
Fényt fest a kék égre,
szivárványt szélére,
eljött, hisz úgy vártuk,
szeressük, csodáljuk.
VIGYÉL EL...
Vigyél el magaddal, ne hagyj itt a mának,
éhesen, szomorún jéghideg magányban,
vigyél bárhová, hegyekre, langy melegbe,
erdőbe, rétre, vadonba, rengetegbe,
hol folyó futkos, hív a tenger, jókedvre
derülnek a percek, s velük minden ember,
hol fakó életek virágba borulnak,
hol kővé vált szívek újra kivirulnak,
hol megbénult lelkek újra táncra kélnek,
hol megnémult szájak újra enni kérnek,
hol minden reggel a remény tüze ébred,
hogy fénye felragyogjon itt, e földi létben.
ZSEBDAL
Zsebembe duglak, hogy senki se lásson,
menjünk világgá egy szép délutánon,
riszálja magát a nap nagy kevélyen,
felhőkkel flörtöl a végtelen égen.
Sors keze lendül, és int, hogy kövessük,
szív szava szólít, hát ne késlekedjünk,
ha felkap a szél, csak lazulj el, s szálljunk,
míg repít az érzés, félre ne álljunk.
Keressünk kincset a parti homokban,
ölelj magadhoz a hűvös habokban,
tarts karjaidban, a legtöbb, mit kérek,
s tégy a zsebedbe, amíg beleférek.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kerecsényi Éva |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-07-08 10:15:19, szombat
|
| |
| |
MINDIG - SingSing 
Dalszöveg
Nézem a várost az ablakon át, nézem a jéghideg éjszakát.
Látom a szürke fényeket.
A holnap álmait álmodom, azokat az órákat átkozom,
Amikor nem vagy itt velem.
Mert annyi minden van még, amit tudnod kell,
Amit még sohasem mondtam el.
Te vagy a kezdet, és te vagy a vég,
Nélküled nem bírnám, érzem, feladtam volna rég,
Csak annyit kérek tőled, hogy mindig itt legyél,
Mindig velem legyél!
Én várok rád, hogyha várni kell, mert érzem, hogy jössz,
újra itt leszel, És többé nem engedlek el.
Mikor itt vagy, megszűnik a külvilág, csak az idő rohan tovább.
Bárcsak megállíthatnám!
Mert annyi minden van még, amit tudnod kell,
Amit még sohasem mondtam el. 
amit csak te érthetsz, baby.
Te vagy a kezdet, és te vagy a vég,
Nélküled nem bírnám, érzem, feladtam volna rég,
Csak annyit kérek tőled, hogy mindig itt legyél,
Mindig velem legyél!
Mondd el, hogy mit tegyek, hogy bízz bennem és higgy nekem.
S hogy mindig itt legyél velem!
Te vagy a kezdet, és te vagy a vég,
Nélküled nem bírnám, érzem, feladtam volna rég,
Csak annyit kérek tőled, hogy mindig itt legyél,
Mindig velem legyél!
Te vagy a nappal, és te vagy az éj,
Nélküled nem bírnám, érzem, feladtam volna rég,
Csak annyit kérek tőled, hogy mindig itt legyél,
Mindig velem legyél...
Sing Sing - Mindig
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Zeneszöveg |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-07-06 22:45:25, csütörtök
|
| |
| |
A POZSONYI CSATA
A magyar történelem talán egyik legfontosabb ünnepéhez, évfordulójához érkeztünk, a Pozsonyi csata 1110. évfordulójához. Ha nem is piros betűs, mégis arany betűkkel ég bennünk (kellene, hogy égjen), amikor Árpád vezér hatalmas túlerő ellen védte meg nemzetünket a végső pusztulástól, és elérte, hogy mind a mai napig megmaradhattunk itt, a Kárpát-medencében.
A pozsonyi csata 907. július 4. és 7. között zajlott, a mai Pozsony alatt. A kora középkor egyik legjelentősebb ütközetéről van szó, ugyanis a korhoz mérten hatalmas hadseregek csaptak össze.
1110 évvel ezelőtt, 907. július 4-én kezdődött meg a magyar történelem talán legmeghatározóbb ütközete, a pozsonyi csata, amelyben Árpád magyarjai döntő győzelmet arattak Liutpold bajor őrgróf seregei felett. Ez az ütközet a magyar hadtörténet egyik legfontosabb győzelme volt. A vereség akkora traumát jelentett a nyugatiak számára, hogy ezután az 1030-as támadásáig nem vállalkoztak Magyarország meghódítására.
Árpád hadának világra szóló győzelme biztosította a magyarság megmaradását a Kárpát-medencében. Ne feledjük a nyugati seregek jelszavát sem: "Decretum ... ugros eliminandos esse", vagyis "elrendeljük, hogy a magyarok kiirtassanak!"
Oszd meg és emlékezz, mert a pozsonyi csata lényege nincs bent a történelemkönyvekben, holott ez volt egyik legfontosabb történelmi fordulópontunk. Emlékezzünk Árpád fejedelemre és mindazokra, akik a mi hazáért (és így értünk is) életüket adták!
907-ben egyesült európai haderő gyűlt össze a bécsi medencében (Bécs akkor még nem létezett). A hadjáratot német-római vezetéssel szervezték meg és az akkori német császár rendelete szerint azzal a céllal, hogy "... decretum..Ugros eliminandos esse.." azaz " elrendeljük, hogy a magyarok kiirtassanak". Ezt a nemes célt extra adag erő koncentrálásával akarták megvalósítani mai szóval élve, "biztosra mentek". Az akkori Európa viszonyai között szinte elképzelhetetlen 100.000 fő körüli létszámban gyűlt össze a csapásmérő erő. Még a jóval későbbi keresztes hadjáratok idejére sem tudtak ilyen létszámú hadsereget megszervezni.
907 június derekán megindult a támadás, amely három oszlopban nyomult előre a Duna vonalán. A déli parton a 'gyengébb', kb. 40ezres szárny; a Dunán hajókon egy kb. 10-12 ezres inváziós csoport+hadtáp, míg az északi parton egy jó 45 ezres főerő, az elit.
Árpád, a törzsszövetség fejedelme az egész Európára kiterjedő felderítő hálózata miatt jó előre tudott a készülő pusztító háborúról. A törzsszövetség egyesült főerejét - 40.000 lovas - négy részre osztotta. Az elsőt Ő maga vezette, a többit pedig fiaira bízta: Tarhos, Üllő, Jutas. Emellett természetesen az egész hadműveletet irányította. Az ellenség átkelésének és ezzel egyesülésének megakadályozására elsőként az inváziós flotta sorsa pecsételődött meg: gyújtólövedékekkel, tűzijáték és víziparádé keretében technikában 100%-os, élőerőben kb. 95%-os veszteséget szenvedett a hajóhad.
Másnap az elsáncolt déli szárny kapott koncentrált, többirányú lovasrohamokat, amelyek hatására maradéktalanul elpusztult a 40.000 ember. A csata utáni éjjel Árpád elrendelte az átkelést teljes csendben. Tehát átkelés a Dunán kb. 35.000 lovassal az ellenséges sereg 'orra előtt' , éjszaka, tök csöndben!!! (A fantáziátokra bízom, ez mit jelenthetett mind egyéni, mind közösségi teljesítményben, két napnyi öldöklő csata után.)
Az átkelés annyira sikerült, hogy hajnalban az ellenség a felkelő napból záporozó több tízezres nyílfelhőre ébredt, majd túl ereje ellenére ismét két nap öldöklő ütközet után szó szerint halomra pusztult a Pozsony körüli síkságon. A néhány ezer fős túlélő csoport menekülés közben próbált rendeződni, de a magyar könnyűlovasság üldözésben is hatékony: Ennsburg váráig meglepően kevesen jutottak el. A vár alatti síkon felvonuló magyar haderőre rátört a királyi őrség és tartalék, de a magyar részről színlelt visszavonulással a német üldözők csőbe futottak, mert a környező erdőkből kitörő magyar lovasság a megforduló főerőkkel őket is legázolta. A német császár olyan gyorsan menekült, hogy minden értékét /még a trónszékét is!/ hátrahagyta, seregvezéreiből pedig a flottavezetőn kívül mindenki meghalt /grófok, püspökök tucatjai/.
A csata következménye, hogy a magyar határ az Enns folyó lett /Ober Enns - innen a meséink 'Óperenciás tengere'/ valamint hogy idegen sereg 130 évig nem mert Magyarország felé fordulni. /Szent István idején először, de akkor ugyanígy jártak, csak a Vértes hegységben. /
Árpád fejedelem két (három) fiát vesztette, és Ő maga is halálos sebet kapott és pár hét múlva meghalt - a hazáért. Eltemették tisztességgel titkos sírba, őse, Atilla közelébe - a mai Nagykevély hegy rejtett völgyébe - nyugodjék örök békében!
A 907 -es pozsonyi csata hivatalos tananyag az Egyesült Államok összhaderőnemi katonai akadémiáján, ismertebb nevén a West Point -on. Tehát minden amerikai hivatásos tiszt évtizedek óta vizsgázik belőle.
És a mi történelem tankönyveink...?
Pozsonyi csata
Link
Pozsonyi csata 907 - a "művelt nyugat" kegyelem döfése
Link
Pozsonyi csata - Árpád nyomában
Link
Történelmünk első nagy diadala: a pozsonyi csata (907 július 4-5.)
Link
A magyar történelem 1100 éve egyetlen kisfilmben - Nézd meg és büszke leszel, hogy magyar vagy!
/Egy magyar csapat elképesztő 3D-s kisfilmet hozott létre, amely a Magyar történelem főbb pillanatait mutatja be. Varga Roland ötletgazda és közel 50 ember dolgozott 2 éven keresztül, hogy ez létrejöhessen. A projektet teljes mértékben saját pénzből finanszírozták, most keresnek szponzorokat, hogy a 15 perces kisfilmből egy másfél órás egész filmet hozzanak létre, hiszen lenne még mit megmutatni.
Read more http://eztnezdmeg.com/a-magyar-tortenelem-1100-eve-egyetlen-kisfilmben-nezd-meg-e s-buszke-leszel-hogy-magyar-vag/
Link
Film készül a magyarok tervezett elpusztításáról
Link
"Irtsátok ki a magyarokat" - Teljes fim
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történelem |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2/3 oldal
|
Bejegyzések száma: 28
|
|
|
|
2017. Július
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
28 db bejegyzés |
| e év: |
360 db bejegyzés |
| Összes: |
4844 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Általános (21)
- Belső kör (0)
- Család (22)
- Munka (14)
- Haverok (0)
- Iskola (20)
- Ábrányi Emil (4)
- Adamis Anna (1)
- Ady Endre (16)
- Ágai Ágnes (1)
- Agytorna (29)
- Albert Einstein (0)
- Albert Einstein (1)
- Alföldi Géza (2)
- Alhana (1)
- Ambrus Magdolna (1)
- Andók Veronika ( (1)
- Andróczky Lászlóné (3)
- Antoine de Saint-Exupery (3)
- Anyák napja - gyermeknap (32)
- Áprily Lajos (3)
- Arany János (11)
- Arany Viktor (1)
- Arany-Tóth Katalin (1)
- Aranyosi Ervin (19)
- Artai Zsuzsanna (2)
- Árvai Attila & Emil (3)
- Átyim Lászlóné (1)
- B. B. Nala (1)
- B. Huszta Irén (1)
- B. Radó Lili (1)
- Babits Mihály (5)
- Bagi Tibor (1)
- Bajza József (1)
- Baktai Faragó Aranka (2)
- Balassi Bálint (1)
- Balázs Béla (1)
- Balázs Sándor Turza /B.A.S.A. (2)
- Bálintffy Etelka (1)
- Balla Zsuzsanna (2)
- Balogh József (2)
- Baranyai Mária (1)
- Baranyi Ferenc (2)
- Barsy Irma (2)
- Bartalis János (1)
- Bartis Ferenc (2)
- Bartos Erika (2)
- Bella István (1)
- Bencze Marianna (1)
- Benedek Elek (3)
- Berde Mária (1)
- Bertók László (1)
- Berzsenyi Dániel (1)
- Bíró Melinda (1)
- Birtalan Ferenc (1)
- Boda Magdolna (1)
- Bódás János (2)
- Bodnár Éva (3)
- Bodó János (1)
- Bodor Aladár (1)
- Bodré Anikó (1)
- Bogár Lilla (1)
- Bogdán András & Bogdán László (2)
- Bognár Barnabás (1)
- Bonifert Ádám (1)
- Buda Ferenc (1)
- Budai Zolka (1)
- Bulvár (52)
- Bölcsességek és gondolatok. (139)
- Börzsönyi Erika (1)
- Coelho Paulo (1)
- Csabai Andrea (1)
- Csabai Lajos (2)
- Csapó Lajos (2)
- Csatári Édua Éva (1)
- Cseffán Zsolt (2)
- Cseke Erika (1)
- Cseppely Zsuzsanna (1)
- Cserényi Zsuzsanna (1)
- Csiki András (1)
- Csitáry-Hock Tamás (1)
- Csokonai Vitéz Mihály (1)
- Csoóri Sándor (1)
- Csorba Győző (1)
- Csukás István (1)
- Csuray Zsófia (1)
- Czóbel Minka (1)
- Dáma Lovag Erdős Anna (1)
- Dapsy Gizella (1)
- Deák Erika (2)
- Devecseri Gábor (1)
- Dévényi Erika (3)
- Dienes Eszter (1)
- Dobos Hajnal (1)
- Dobrosi Andrea (1)
- Dobszai Károly (2)
- Dóczi Lajos (1)
- Domahidi Klára (1)
- Domonkos Jolán (1)
- Donászy Magda (2)
- Dorys May (0)
- Dr. Gyökössy Endre (2)
- Dsida Jenő (7)
- Duduj Szilvia (1)
- Dugasz István (2)
- Dutka Ákos (2)
- Dylan D Tides (1)
- Ecsedi Éva (1)
- Egészségünk érdekében... (146)
- Egyed Emese (1)
- Elekes Tímea Izabella (1)
- Életképek (99)
- Életmód (91)
- Endrődi Sándor (1)
- Erdei Éva (1)
- Erdélyi József (1)
- Erdős Olga /Luna Piena/ (2)
- Erdős Renée (1)
- Eszenyi Matula István (1)
- Évszakok (122)
- Falcsik Mari (1)
- Falu Tamás (1)
- Farkas Anna&Árpád&Éva&Imre (6)
- Fáy Ferenc (1)
- Fazekas István (1)
- Fazekas Miklós (1)
- Fecske Csaba (2)
- Fehér Miklós (1)
- Fekete Lajos (1)
- Fellner Isrván (1)
- Fenyő László (1)
- Ferenczi Csilla (1)
- Fésűs Éva (2)
- Ficzura Ferenc (1)
- Film - színház (54)
- Flammerné Molnár Edit (1)
- Fodor Ákos& Emese&József (2)
- Fonyó Tamás (3)
- Fortune Brana (2)
- Fuchs Éva (1)
- Füle Lajos (6)
- Földeáki-Horváth Anna (1)
- Gabriel Garcia Márquez (4)
- Gál Éva Emese (1)
- Galyasi Miklós (1)
- Gámenczy Eduárd (1)
- Garai Gábor&János&Katalin (3)
- Gárdonyi Géza (6)
- Gaudi Éva Molly (1)
- Gebhardt Nóra (3)
- Geisz László (2)
- Gere Irén (1)
- Gergely Ágnes & István (2)
- Gligorics Teréz (3)
- Goethe (5)
- Gősi Vali (1)
- Gr. Vay Sándor (0)
- Grigó Zoltán (1)
- Gulyás Pál (1)
- Gutási Éva (1)
- Gyimóthy Gábor (2)
- Gyóni Géza (2)
- Győrfi-Deák Éva (3)
- Gyulai Pál (5)
- Gyurkovics Tibor (2)
- Gyöngy (1)
- Gyönyörű virágok&idézetek (37)
- György László (2)
- H. Kohut Katalin (1)
- H.Gábor Erzsébet (0)
- Hajas György (1)
- Hajdú Levente (1)
- Hajdu Mária&Saci (2)
- Hajnal Anna (2)
- Hámori István Péter & Zsóka (2)
- Hamza Anikó (2)
- Harcos Katalin (4)
- Hatos Márta (1)
- Havas Éva (1)
- Hazafias versek (18)
- Hazánk - otthonunk (180)
- Heine (3)
- Heiner Ágnes (1)
- Héja (1)
- Helen Bereg (3)
- Helena (1)
- Heltai Jenő (10)
- Hemingway (2)
- Hepp Béla (1)
- Hervay Gizella (1)
- Híres emberek-jeles napok-évfo (151)
- Hirth Éva (1)
- Hóbor Hajnalka (1)
- Hock Éva Etelka (1)
- Hollósy-Tóth Klára (1)
- Horváth Ilona & Horváth István (1)
- Horváth M. Zsuzsanna (1)
- Horváth Piroska (1)
- Hosszú Bettina (1)
- Humor (241)
- Húsvét - Pünkösd (33)
- Idézetek birodalma (145)
- Ignotus (1)
- Ilianne (2)
- Illés Judit & Gábor (2)
- Illyés Gyula (2)
- Imre Flóra (1)
- Irodalom - Próza (102)
- Ismeretlen szerzők (1)
- Jagos István (1)
- Jakos Kata (1)
- Jatzkó Béla (1)
- Jékely Zoltán (1)
- Jobbágy Károly (2)
- Jókai Mór (4)
- Jolie Taylor (1)
- Jónás Tamás (1)
- Jószay Magdolna (1)
- József Attila (9)
- Juhász Gyula (6)
- Juhász Magda & Juhász Szilvia (3)
- Juhászné Bérces Anikó (2)
- K. László Szilvia (1)
- Kacsa Zsóka (2)
- Kaffka Margit (1)
- Káli László (1)
- Kálnoky László (1)
- Kamarás Klára (2)
- Kamenitzky Antal (1)
- Kányádi Sándor (2)
- Karácsony - Újév (76)
- Karai Gábor (1)
- Karinthy Frigyes (4)
- Károlyi Ami (1)
- Kárpáti Tibor (1)
- Kassák Lajos (1)
- Kaszás Zoltán (1)
- Katerina Forest (1)
- Katona Bálint & Andrea (3)
- Katona József (0)
- Kecskés Beatrix (2)
- Kelemen Évi (1)
- Keller Boglárka (1)
- Kerecsényi Éva (1)
- Kerekes László (1)
- Kereszti Hajnalka (1)
- Keresztury Dezső (1)
- Kerner Mariann (1)
- Kertünk - házunk - otthonunk (53)
- Kijacsek Erzsébet (2)
- Kincses Zoltán (2)
- KisJenő,József,Judit,Irma,Rea (6)
- Kocsis Dániel (1)
- Koltay Gergely (6)
- Komáromi János (2)
- Komjáthy Jenő (2)
- Komróczki Zoltán (0)
- Konda Bartal Piroska (2)
- Kondra Katalin (1)
- Koós Attila (2)
- Koosán Ildikó (1)
- Kormányos Sándor (1)
- Koszpek Ferenc (1)
- Kosztolányi Dezső (7)
- Kotsy Krisztina (1)
- Kovács Daniela & Anikó & Erika (4)
- Kun Magdolna (4)
- Kustra Ferenc (1)
- Kölcsey Ferenc (4)
- Lackfi János (2)
- Ladányi Mihály (1)
- Lady Moon (1)
- Lampert Géza (1)
- Lányi Sarolta (2)
- Laren Dorr (2)
- László Andrea, & Ilona, &Noémi (3)
- László Ilona (1)
- Lelkem szirmai (73)
- Lengyel Jolán (2)
- Lengyel Károly (1)
- Lesznai Anna (1)
- Lévay József&Lévay László (3)
- Ligeti Éva (2)
- Linda Dillow (1)
- Lindák Mihály (1)
- Linn Márton (1)
- Lippai Marianna (1)
- Lithvay Viktória (1)
- Lőrinczi L. Anna (1)
- Losonci Léna (2)
- Lupsánné Kovács Eta (2)
- Lys Noir (1)
- Lyza (1)
- M. Laurens (1)
- Maczkó Edit (1)
- Madách Imre (2)
- Magyar sorsot - magyar kézbe! (88)
- Major Gabriella&Majoros Gabrie (2)
- Majtényi Erik (1)
- Majthényi Flóra (2)
- Márai Sándor (7)
- Mardi Miriam (1)
- Marschalkó Lajos (1)
- Marton Pál (2)
- Maryam /Moldován Mné (1)
- Maszong József (1)
- Máté Péter (2)
- Matos Maja (1)
- Mécs László (1)
- Média (413)
- Meggyesi Éva (1)
- Mentovics Éva (2)
- Metzger Zsuzsanna (1)
- Mikodi Bianka (1)
- Minden, ami szép (8)
- Mindenszentek, halottak napja (10)
- Mirian (2)
- Monok Zsuzsanna (1)
- Móra Ferenc (4)
- Móra László (3)
- Moretti Gemma (1)
- Móricz Eszter (1)
- Művészet (58)
- Müller Péter (2)
- Mysty Kata (1)
- N. (0)
- Nadányi Zoltán (1)
- Nagy István Attila & Bálint (3)
- Nagy Krisztina (1)
- Nagy László & Ilona (4)
- Nemes Nagy Ágnes (1)
- Némethné Mohácsi Bernadett (1)
- Nemzeti ünnep (59)
- Névnap- szülinap (48)
- Nőnapra & Farsang (10)
- Nyakó Zita (1)
- O, Ó (0)
- Ó. Kovács Ibolya (1)
- Oláh Gábor (1)
- OMNYE (58)
- Orbán Balázs&Orbán Hajnalka (3)
- Őri István (3)
- Orosz költők (3)
- Orth László (3)
- Osho (4)
- P. Geraldy (1)
- P. Pálffy Julianna (1)
- P. Tóth Irén (1)
- Pajzán történetek&mondák (46)
- Palágyi Lajos (1)
- Pálvölgyi Attiláné (1)
- Papp Váry Elemérné (2)
- Pásztor Piroska & Klaudia (2)
- Paudits Zoltán (1)
- Paula S. Tizzis (1)
- Pecznyík Pál (2)
- Pej Erika (1)
- Pénzár Miklós Csaba (1)
- Péter Erika (1)
- Pethes Mária (1)
- Petőfi Sándor (13)
- Pilinszky János (2)
- Piszár Éva (1)
- Pogány Zoltán (1)
- Politika (24)
- Poller Ildikó (3)
- Popper Péter (2)
- Pósa Lajos (11)
- Posztós Lenke (1)
- Prohászka Ottokár (1)
- Puskin (3)
- Rab Zsuzsa (1)
- Rabindranath Tagore (1)
- Radnóti Miklós (4)
- Rajki Miklós (3)
- Rajzó Eszter (1)
- Rasztik Edit Emese (1)
- Ratkó József (1)
- Reichard Piroska (1)
- Rejtő Jenő (2)
- Reményik Sándor (25)
- Reviczky Gyula (3)
- Riersch Zoltán (1)
- Rónay György (1)
- Rózsa Amarilla (1)
- Rudnyánszky Gyula (1)
- S. Farkas Zsuzsanna (1)
- Sajó Sándor (6)
- Sándor Gyula (2)
- Sango Villagren (1)
- Sárándí Szilvia (1)
- Sárhelyi Erika (2)
- Sarkadi Sándor (1)
- Sárközi György (2)
- Sarlós Erzsébet (1)
- Scheffer János (1)
- Schrenk Éva (1)
- Schvalm Rózsa (1)
- Schwartz Léda (1)
- Serfőző Attila (1)
- Shakespeare (1)
- Shelley (2)
- Sík Sándor (2)
- Siklós József (1)
- Simon Ágnes & István (2)
- Simonyi Imre (1)
- Sipos Julianna (1)
- Sohonyai Attila (1)
- Somlyó Zoltán&Somlyó György (3)
- Somogyváry Gyula (3)
- Sonkoly Éva (1)
- Soóky Melinda (1)
- Sport (83)
- Steph McGrieff (2)
- Süssünk - Főzzünk (13)
- Szabados István (3)
- Szabó Éva, ...Gitta, ...Ila (3)
- Szabó Kila Margit (1)
- Szabó Lőrinc (3)
- Szabó Magda (1)
- Szabolcsi Erzsébet (1)
- Szabolcska MIhály (1)
- Szádeczky-Kardoss György (1)
- Szakáli Anna (1)
- Szalai Fruzsina (1)
- Szász Károly (1)
- Szatmári Delina (1)
- Szebenyi Judit (3)
- Szécsi Margit (1)
- Szeicz János dr. (2)
- Székely János (1)
- Szeleczky Zita (3)
- Széles Kinga (1)
- Szemlér Ferenc (1)
- Szent Gály Kata (1)
- Szentirmai Jenő (2)
- Szép Ernő (3)
- Szép versek és idézetek (84)
- Szépek szépei (21)
- Szerencsés János & Tünde (2)
- Szilágyi Anita&Viktória (2)
- Szilágyi Domokos (1)
- Szilágyi Hajnalka (1)
- Szilas Ildikó (1)
- Szilveszter Levente (2)
- Szőke István Attila (3)
- Szőllösi Dávid (0)
- Szőnyi Bartalos Mária (1)
- Szuhanics Albert (6)
- T. Fiser Ildikó (1)
- Takács Dezső (1)
- Tamás István (2)
- Tánczos Katalin (2)
- Tarsoly Beke Tamás (1)
- Tasnádi Bernadett (1)
- Tatiosz (1)
- Taygate (4)
- Telekes Béla (1)
- Természet (21)
- Thalis Silvenier (1)
- Tobai Rózsa (1)
- Tóbiás Tünde (1)
- Tokaji Márton (2)
- Tompa Mihály (2)
- Torday Teodóra (2)
- Torma Judit (1)
- Tormay Cécile (1)
- Tornay András (2)
- Tóth Anett, Juli, Julianna (3)
- Tóth Árpád (5)
- Tóth Attila & János (3)
- Tragédiák - katasztrófák (154)
- Tudod-e? (17)
- Tudomány - technika (67)
- Túri A. Zsuzsa (1)
- Túrmezei Erzsébet (3)
- Turza Sándor (0)
- Törő Zsóka (1)
- Történelem (164)
- Ujvári Lajos (2)
- Utassy József (1)
- V. Hugó (2)
- Váci Mihály (2)
- Vajda János (4)
- Vallás (71)
- Válóczy Szilvia (1)
- Vámosi Nóra (1)
- Varga János Veniam (1)
- Varga József (1)
- Varga Patrícia & Gyula (1)
- Vargáné Éva (1)
- Vargha Gyula (1)
- Varjú Zoltán (2)
- Várnai Zseni (8)
- Varró Dániel (2)
- Vas István (1)
- Vasas Mihály (1)
- Vázsonyi Judit (1)
- Végh Mária (1)
- Venyercsán László (1)
- Vesze László (1)
- Vészi Endre (1)
- Víg Éva (1)
- Világirodalom (19)
- Világirodalom: Burns (4)
- Világjárók (218)
- Virág Aliz (1)
- Vitó Zoltán (1)
- Vogelweide (2)
- Vona Erzsébet Cecilia (2)
- Vörös judit (2)
- Vörösmarty Mihály (3)
- Wass Albert (75)
- Weöres Sándor (4)
- Z. Konkoly Juci (1)
- Zágorec-Csuka Judit (1)
- Zagyi G. Ilona (1)
- Zas Lóránt (2)
- Zelk Zoltán (2)
- Zene, zene, zene... (122)
- Zeneszöveg (20)
- Zimonyi Zita (1)
- Zsefy Zsanett (3)
- Zsigai Klára (1)
- Zsóka Mariann (1)
- Ö (0)
- Örökzöld dallamok (40)
|
|
|
| |
- Ma: 3253
- e Hét: 11708
- e Hónap: 51529
- e Év: 229404
|
|
|
Offline
