Belépés
kalmanpiroska.blog.xfree.hu
Minden kegyelem. Kovács Kálmán
1968.04.24
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     2/2 oldal   Bejegyzések száma: 13 
Az alázat – a megváltás titka
  2016-07-09 12:43:50, szombat
 
  Az alázat - a megváltás titka

,,Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig" (Fil. 2: 5-8).

A fa képtelen a növekedésre, ha nincs összeköttetésben azzal a gyökérzettel, amelyből kinőtt; míg él, csak azt az életet képes élni, amely magból fakad. Ha ebben a világban a bukott emberre tekintünk, akkor világossá válik számunkra, mennyire elengedhetetlenül szükség van arra a megváltásra, amit Jézus Krisztus szerzett meg a számunkra.
Mikor a Sátán, aki egykor a legfényesebb volt az angyalok közül, határtalan büszkeségében fellázadt Isten ellen, az ő lénye teljes mértékben megváltozott, és le lett vetve a mennyből. Akkor lázadása segítségével megpróbálta ellenállásra buzdítani az első emberpárt is, megfertőzve őket a büszkeség mérgével.
Ennek következtében a Teremtővel való közösség megromlott. A méreg mélyre hatolt az első emberpár szívébe, és kiirtotta a természetes alázatot, és az Istentől való függést, Aki maga a fény, a szeretet, és az örök élet egyedüli forrása. Az Istennel való biztonságos és örökkévaló áldott állapot helyett az ember elmerült abba a gonoszságba, amit a Sátán szabadított rá erre a világra; az első emberpár élete, ahogyan az őket követő nemzedékek is, a legrettenetesebb méreggel fertőződött meg - az ördögi büszkeség ősbűnével. Ennek a világnak a nyomorúsága, háborúi, vérontásai, ambíciói, önzései, hitetlenségei, irigységei és megkeményedése, más egyéb mindennapi keserűséggel együtt - mindez a mi, és mások életében is a pokoli büszkeség végterméke.
Éppen a büszkeség miatt vált szükségessé az üdvösség: elsősorban saját büszkeségünktől kell megmenteni minket. Felfogásunk az üdvösség szükségességéről attól függ, hogy mennyire ismertük meg annak a gonoszsággal telt erőnek a természetét, amely egykor elburjánzott egész lényünkben.
A fa képtelen a nélkül élni, hogy ne lenne kapcsolatban a gyökérzetével. Istentől elszakítva, ki vagyunk szolgáltatva a Sátán étvágyának. Isten ellenes lázadásának romboló ereje minden nap, minden órában tevékenykedik, minden pillanatban az egész világon. Az emberek miatta szenvednek, félnek tőle, harcolnak vele, futnak előle, de ennek ellenére még mindig nem értik, honnan származik, és miért olyan erőtlenek vele szemben.
Nem meglepő, hogy az emberek nem tudják, hogyan győzzék le a büszkeséget: hisz minden erejének forrása abban a rettenetes lelki hatalomban van, amely a bűnesettől körbevesz és bennünk van! Még ha mi el is ismernénk és meg is siratnánk a lényünk részét képező büszkeséget, még akkor sem szabadna elfelejtenünk, hogy mindez a Sátántól származik. Ez, igazság szerint, kétségeket ébreszt bennünk arra nézve, hogy a büszkeséget le lehet győzni és saját erőnkből el lehet pusztítani, emellett azonban, világosabbá válik számunkra annak az isteni, mindenható személyiségnek a jelentősége, Aki egyedüliként képes megszabadítani minket - az Isten Bárányának, a Megváltó Jézus Krisztusnak jelentősége. Saját magunk és a büszkeség ellen vívott eredménytelen küzdelmünk még reménytelenebb, mikor a sötétség ama rettenetes hatalmára gondolunk, amely előttünk ágaskodik. Saját erőtlenségünk felett érzett csüggedésünk azonban felkészít minket arra, hogy végül is, utat nyissunk egy másik erőnek, új életet kezdjünk, és abba a mennyei alázatba kapaszkodjunk, amelyet Isten Báránya hozott el számunkra. Csak így lehet legyőzni a Sátánt.
A fa nem nő elszakítva az ő gyökérzetétől. Ahogyan az első Ádámot és annak bukását szemlélve, képesek vagyunk általa felismerni magunkban a bűn erejét, úgy kell a második Ádámra, és az Ő erejére tekintenünk: egyedül Krisztus képes megszerezni számunkra azt az alázatos életet, amely minden büszkeségnél erősebb. Jézus élete - valóságos élet, erősebb és megbízhatóbb mindennél, amit mi Ádámtól örököltünk. Csak erősen Krisztusba kell gyökereznünk, Benne élnünk, és Általa növekednünk, Aki a mi Főnk. Az Isten Fiának emberré válása által, közénk jövő isteni élet - az a gyökér, amely tart, táplál minket, és növekedést ad számunkra. Csak hinnünk kell ebben az életben, szemlélnünk kell azt, és alázatosan meg kell nyílnunk előtte, és az vár minket, hogy megragadjon minket és más emberré formáljon bennünket!
Nagyon fontos megtanulni Krisztus egyediségének helyes látását, azt, hogy mi jellemzi Őt, mint Megváltót, és mi az Ő személyiségének lényege. Itt csak egy válasz lehetséges: ez a vonás pedig - az alázat. Mit is takarhatna mást az Ő testet öltése, az Ő megüresedése, szolgai formája, mint magát a mennyei alázatot? Mi az Ő élete ezen a földön, ha nem maga az alázat? ,,Megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig". Mi lehetne más az Ő feltámadása, mennybe menetele, és dicsősége, mint a trónra ültettetett és megkoronáztatott alázat? ,,Megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé". Az Ő teste öltésében, földi életében, szenvedésében és halálában, abban, hogy Ő az Isten jobbjára ült - mindebben nem látunk mást, csak alázatot. Krisztus - maga az Isten felénk való alázata, amely megjelent közöttünk emberi formában. Az örökkévaló szeretet elpusztította magát, és a szerénység és irgalom köntösét öltötte magára, hogy megnyerje szíveinket, szolgáljon nekünk és megváltson minket. Isten kegyelmének és Jézus szerelmének köszönhetően, Krisztus jótevője, segítője és szolgája mindenkinek, azzá az alázattá vált, amely lakozást vett az emberben. Jézus még a trónuson is Istennek szerény és alázatos Báránya marad.

Mivel ilyen a fának a gyökere, annak lényegének meg kell mutatkoznia minden kis ágacskában, minden egyes levélben, és minden egyes gyümölcsben. Mivel az alázat meghatározó szerepet foglal el Jézus személyiségében, és mivel éppen benne van üdvösségünk titka, ezért a lelki életben minden attól függ, hogyan viszonyulunk ehhez a tulajdonsághoz. Ahhoz, hogy a nekünk adott új élet növekedni tudjon és egészséges legyen, azt az alázatot kell megkövetelni magunknak, amelyben gyönyörködünk, és a legfontosabb helyre kell tennünk azt, aminek érdekében késznek kell lennünk mindent feláldozni.

Csodálkoznunk kell-e azon, hogy a keresztyén élet gyakran szegényesnek és gyümölcstelennek mutatkozik, ha annak valós gyökérzetét figyelmen kívül hagyjuk, vagy egyáltalán nem veszünk róla tudomást? Csodálkozhatunk-e azon, hogy olyan ritkán éljük át a megváltás örömét, ha gyakorlatilag senki sem ott keresi azt, ahol azt Krisztus adta? Az az alázat, amely semmi másból sem áll, mint énünk halálra adásából; amely teljesen elhatárolódik a földi tisztelettől, hogy azt egyedül csak Istenben keresse; amely magát semmire sem tartja, hogy Isten legyen minden mindenekben, - az ilyen alázat, sajnos, nagyon ritka napjaink keresztyénjei között, pedig éppen abban rejlik a Krisztussal való élet legmagasztosabb öröme.

Szeretnélek személyesen téged megkérdezni, aki ennek a könyvnek a lapjait olvasod: mennyire árad belőled Krisztus szerénységének és alázatának eme lelkülete? Lehetséges, hogy igazából sosem fordítottál figyelmet életedben az alázatra? Nézz körül: a szeretet minden formájának hiánya, mások szükségei, gyengeségei és érzései iránti közönyösség, minden éles és nem visszafogott kijelentés, mindezek a természetből fakadó felfortyanások, ingerlékenységek, és gonoszság, minden keserűség érzet és elhidegülés forrása az a határtalan büszkeség, amely mindig csak a maga hasznát keresi!

Nem figyeltél fel arra, hogy milyen baljós, akarom mondani, ördögi büszkeség férkőzik be minden emberi kapcsolatba? Milyen sok változás menne végbe, ha a te, valamint a többi hívő életét mindig az alázat vezetné! Vajon nem ennek kellene-e a te legforróbb kívánságodnak válnia? ,,Jézus, bárcsak a Te alázatod növekedne bennem, és körülöttem"! Ha megfeddettél a Krisztusra, és az Ő önkéntesen választott megüresedése során, akkor őszintén ismerd ezt el magad előtt, az alázat jelenlétében. Akkor megtudod, hogy még nem értetted meg teljesen Jézus lényét és az Ő megváltását.

Újból el kell olvasnod az evangéliumokat, különös figyelmet fordítva Jézus alázatára! Az nem más, mint titok, a te üdvösségednek láthatatlan gyökere.

Napról napra mélyülj el abban! Szívből hidd el, hogy Jézus ugyanúgy él benned, és éppúgy meg akar változtatni téged, mint Isten. Belekapaszkodva az Ő alázatába, újból azzá kell válnod, aminek meghaltál a bűneset során, Isten képévé, akinek a hasonlatosságára teremttettél.
(folytatjuk)

Andrew Murray
 
 
0 komment , kategória:  Alázat  
Az alázat – a teremtés dicsősége
  2016-07-09 12:42:32, szombat
 
  Az alázat - a teremtés dicsősége

,,Leborul a huszonnégy vén a trónuson ülő előtt, és imádja az örökkön-örökké élőt; koronájukat is leteszik a trónus elé, és ezt mondják: ,,Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztesség és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett" (Jel. 4: 10-11).

Mikor Isten megteremtette a világot, a teremtménynek részt kellett vennie az Ő tökéletességében és szentségében, kifejezve az Ő szerelmének nagyságát, bölcsességét és erejét. Isten meg akarta mutatni magát az Ő teremtményeiben, rendelkezésükre bocsátva saját dicsőségéből és jóságából annyit, amennyit képesek elhordozni. Az Ő terve azonban nem abban állt, hogy a teremtményeinek valami olyasmit adjon, ami felett teljes mértékben hatalommal bírnának, vagy a magukénak tudhatnák, hogy ez által függetlenítsék Tőle magukat. Nem semmiképpen! Az örökkévaló, örökké jelenlevő, örökké munkálkodó Isten minden teremtményének létezését az Ő Igéjének mindenhatóságával tartja fenn. Ezért a teremtmények kapcsolata Istennel csak az állandó, határtalan, és mindent átfogó függőségben mutatkozhatott meg.
Isten, Aki mindent az Ő ereje által teremtett egyszer, minden pillanatban ugyanazzal az erővel tart fenn mindent. Az embernek elég saját eredetére és származására gondolnia, hogy megértse, mi mindennel tartozik az Istennek. Az ember legfőbb gondja, az ő legnagyobb jótéteménye, az ő legnagyobb boldogsága most és az örökkévalóságban az, hogy olyan üres edény legyen, amit Isten betölthet, és akiben munkálkodhat az Ő ereje és kegyelme által. Isten nem egyszer s mindenkorra adja az életet, hanem minden pillanatban újból megajándékoz vele az Ő mindenhatóságának folytonos cselekvése által. Az alázat, mint az Istentől való teljes függőség állapota, a legfontosabb kötelessége a teremtett lénynek, az ő legnagyobb jótéteménye, sőt minden áldás forrása.
A büszkeség pedig, mint az alázat elvesztésének eredménye, éppen ellenkezőleg, minden gonoszság és bűn gyökerét képezi. Mikor az angyalok büszkén elteltek saját ábrázatukkal, akkor ellentmondtak az Istennek való engedelmességnek, fellázadva Ellene, és ily módon, elveszítették az Isten előtti kiváltságos helyzetüket. A Fény birodalmából és az Isten jelenlétéből kivettettek a mélységes sötétségbe. De ez még nem minden: a büszkeség mérgét - olyanná válni, mint Isten - a Sátán, a ravasz kígyó, ősszüleink szívébe is beoltotta, amitől ők elveszítették magasztos helyüket a mennyben, és abban a szegénységbe zuhantak, amelyben most is leledzik az emberiség. Vajon ez nem nyilvános és megkérdőjelezhetetlen jele annak, hogy a büszkeség, és mind a mennyben, mind a földön való felmagasztalás - nem más, mint a pokolba vezető forrás, út, és kapu?
Mindebből azonban az következik, hogy a mi üdvösségünk egyedül az elveszített alázat által képes megújulni, mint az Istennel való kapcsolat elsődleges és helyes viszonyulása. Jézus azért jött, hogy újjáélessze a földön az alázatot, újból nekünk tulajdonítsa azt, és ily módon megváltson minket; ennek érdekében alázta meg magát, hagyta ott isteni dicsőségét, és lett emberré. Az az alázat, amit Benne látunk, nemcsak a mennyben tölti be Őt, hanem elhozta Őt közénk, a földre is. Ő itt ,,megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig" (Fil. 2: 8). Az alázat az Ő halálát végtelen értékkel töltötte meg, amelynek köszönhetően Jézus halála a mi üdvösségünk forrásává vált. Az az üdvösség, amivel Ő most minket megajándékoz, - nem más, mint az Ő saját életének nekünk tulajdonítása. Az Ő halála. Az Ő gondolkodásmódja. Az Ő lelkének és az Ő alázatának viszonya Istennel szemben. Jézus a bukott ember helyébe állt, és saját életével töltötte be tökéletes alázattal azt, amire Isten az embert, mint teremtményt rendelte. Az Ő alázata - a mi üdvösségünk. az Ő üdvössége - a mi alázatunk.
Ezért minden megváltott ember életében látszania kell a bűntől való szabadulásnak, és az ember elsődleges állapotának helyreállítása: az Isten és az emberekkel való minden kapcsolatukat át kell hatnia az alázatnak. Alázat nélkül nincs hitbeli meggyőződés, nincs igazi szeretet, öröm és erő, nem lehet valóban Isten közösségében és jelenlétében lenni, képtelenség nélküle megtapasztalni Isten kegyelmét, és az Ő Lelkének erejét. Egyedül az alázat talaján nőnek ki a kegyelem ajándékai. Az alázat hiánya - elégséges magyarázat minden gyengeségre és helytelen lépésre nézve, mivel az alázat nem pusztán egy az ajándékok vagy jótétemények közül, mert egyedül az képes minket helyes viszonyba hozni Istennel, és nyissa meg Előtte a cselekvés szabadságát.
Isten értelmes lényeknek teremtett minket, vagyis olyanoknak, akik számára szükséges helyesen értelmezni valamilyen parancsolat lényeget vagy feltétlen szükségességét, hogy készek legyünk annak betöltésére. Az alázatra való felhívásnak a keresztyének körében kevés figyelmet szenteltek, annak lényege és jelentősége csak kis mértékben volt tanulmányozva. Az alázat nem valami olyasmi, amit ajándékként tudnánk Isten elé hozni; ez csak saját semmisségünknek az elismerése. Akkor születik, mikor egyetértünk azzal, hogy Isten valóban, - minden. Ily módon felfedezzük Isten útját, amire nekünk mindegyikünknek rá kell állnunk. Mikor a teremtmény minden erejével és értelmével elfogadja ezt a pótlólagos fennköltséget, olyan edénnyé válik, amely megtöltetik, és amelyben isteni élet munkálkodik, és amelyben képes megmutatkozni az Ő dicsősége. Akkor meg fogjuk látni, hogy az alázat - pusztán egyetértés azzal, hogy bizonyos nekünk, teremtett lényeknek, tetsző állapotot elfogadunk, és Istent az Őt megillető helyre helyezzük.
Azoknak a keresztyéneknek az életében, akik komolyan keresik az szentséget, az alázatnak legfontosabb ismertetőjelüknek kell lennie, ami egyben boldogságukat is jellemzi. De éppen azok az emberek veszik észre és kritizálják őket ezért, akik a külsőségekre adnak, és akikből ezek a tulajdonságok hiányzanak. Vajon mindez nem attól van-e, hogy az alázat sosem foglalta el a keresztyén életben és tanításban azt a magasságos helyet, amely őt megillette volna? És, a maga nemében, nem annak az igazságnak a háttérbe szorításából fakad, hogy, a bűnön kívül létezik egy másik, még fontosabb motívum az alázatra nézve? Hisz éppen a legnagyobb szenteket és angyalokat jellemzi a legmélységesebb alázat. Példájukon keresztül azt látjuk, hogy a legcsodálatosabb és legmagasztosabb alázat az Istennek, teremtményként való örömteli engedelmességből áll. Az Istennek való feltétel nélküli bizalom ad Neki szabadságot a cselekvésre az élet minden területén - ez a titka a tökéletes nyugalomnak és a teljes boldogságnak.
Meg vagyok győződve, hogy sok keresztyén osztozik tapasztalatomban: ismerhetjük már hosszabb ideje az Urat, és nem ismerjük azt a szerénységet és alázatot, amelyek ilyen nagymértékben meghatározzák Krisztus természetét. Az alázat nem valami magától érthető dolog; saját vágyakozásunk, imádságunk, hitünk, és gyakorlati életvitelünk tárgyává kell azt tennünk. Az evangéliumi történetekben láthatjuk, hogy milyen gyakran és mélyrehatóan próbálta Jézus elmagyarázni az Ő tanítványainak az alázat fontosságát. De milyen nehezen és milyen hosszan tartó munkával értették meg mindezt!
Ezért már fejtegetéseink legelején el kell ismernünk, hogy az ember számára semmi sem természetesebb - de emellett mégis mennyire elrejtett, alattomos, terhes, és veszélyes dolog - a büszkeségnél! Tudatosulnia kell bennünk annak, hogy csak nagyon határozott és következetes törekvéssel tudjuk betölteni Isten akaratát, és mennyire szükségünk van ehhez az alázat kegyelmére! Ezért minden pillanatban Urunk jellemére kell tekintenünk, hogy szíveink betöltekezzenek az Ő megaláztatásának és az Ő alázat iránti szeretetének csodálatával. Hisszük, hogy Jézus Krisztus maga adja nekünk a kegyelmét, és az Ő csodálatos életét, ha mi alázatos szívvel elismerjük büszkeségünket és azt, hogy magunktól képtelenek vagyunk megszabadulni tőle. (folytatjuk)

Andrew Murray
 
 
0 komment , kategória:  Alázat  
Az alázat - bevezetés
  2016-07-09 12:41:27, szombat
 
  Bevezetés

Az alázat egy olyan téma, amelyet nem gyakran érintenek még keresztyén körökben sem. Mi hát az alázat?
Egyesek azt állítják, hogy mindenekelőtt a mi bűnösségünk késztet minket alázatra. Tehát, ,,szükséges"- e, hogy időről időre bűnbe essünk azért, hogy valóban alázatosak legyünk, és meg is maradjunk abban? És amúgy is, képesek vagyunk-e arra, hogy alázatosabbá váljunk? Lehet, hogy az igazi alázat lényege az önmagunkról való lemondásban és az önmagunk megalázásában keresendő, mint ahogyan azt egyesek gondolják?
Tartok attól, hogy vallásos életünk sosem éri a teljes felnőtt korúságot, ha nem ismerjük meg, mit jelent alázatos szívűeknek lenni.
Az első, az a vágy, hogy visszatérjünk abba az állapotba, amelyben az ember a bűneset előtt volt. Most azzal csak az angyalok, és Jézus, az Isten Fia rendelkezik.
A másik ok, a bűneset utáni helyzetünk. Az élet arra kényszerül, hogy úgy állítsa az embert a Teremtő elé, ahogyan ez az Ő teremtményéhez illik.
Végül pedig, a harmadik ok, Isten kegyelmének magasztossága. Mivel arra tanít minket, hogy az alázat tökéletességre, boldogságra, és az Úr előtt való megalázkodásra vezet bennünket, mikor belemerülünk az Ő kegyelmének magasztos folyamába.
Egyedül az alázat ad lehetőséget nekünk arra, hogy megismerjük, hogy számunkra, teremtett lények számára, nincs természetesebb, szebb, és hatalmasabb dicsőség annál, hogy semmikké váljunk azért, hogy Isten váljon mindenné a számunkra. Nagyon gyakran megfeledkeztünk valamiről: hogy nem a bűn sarkall minket az alázatra, hanem a kegyelem! Csak mikor lelkünk elkezd elmélkedni arról a csodálatos dicsőségről, amely Teremtőként és Megváltóként Istent illeti meg, csak akkor akar Előtte megalázkodni, és legalázatosabb formát felvenni. Az ember csak akkor szabadul meg saját magától, és csak akkor csendesül el benne minden szomorúság.
Ebben a könyvben arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy az alázat illik hozzánk, mint teremtett lényekhez. Nemcsak azért állok meg ennél a ténynél, mert elengedhetetlenül fontosnak tartom azt lelki életünk fejlődése érdekében, hogy kifejezzük az alázat különböző aspektusait annak során, hanem azért is, mert Jézus az alázat tekintetében példa előttünk, akkor meg kell értenünk, hogy mire van alapozva ez az alázat. Vele közös álláspontot kell elfogadnunk, hogy a Reá való hasonlatosságunk képes legyen növekedni. Csak akkor, ha mi valóban megalázkodunk az Úr Isten és az emberek előtt, és az alázat örömünkké válik - csak akkor ismerjük és tudjuk meg, hogy az nemcsak a bűn feletti csüggedés következménye, hanem hogy éppen benne van elrejtve Krisztus valódi szépsége és a menny boldogsága.
Jézus, Aki bement az Ő dicsőségébe, szolgai formát vett fel, és maga jelentette ki: ,,aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen szolgátok" (Mk. 10: 43), a saját életével jelképezte azt a mélységes igazságot, hogy semmivel sem kerülhetsz közelebb Istenhez és a mennyhez annál, hogy engedelmes szolga vagy. Az a hű szolga, aki tisztában van saját helyzetével, és igazi örömet talál a gazdájáról való gondoskodásban. Az alázat - valami sokkal mélyebb dolog, mint a bűn megbánása, - valójában az nem más, mint a Jézus életében való részvétel. Csak ezen keresztül vagyunk képesek, mi, emberek, elérni valódi nemes lelkűségünket és kegyességünket. Ha jó szolgáknak bizonyulunk, akkor azt a rendeltetésünket töltjük be, amelyet be kell töltenünk, mint Isten képére teremtett teremtményeknek.
Mikor hátra tekintek saját hitbeli tapasztalatimra vagy mikor Jézus Krisztus Egyetemes Egyházát szemlélem, csodálat kerít hatalmába, hogy csak olyan kevesen törekszenek az alázatra, mint Jézus tanítványainak olyan megkülönböztető és megkérdőjelezhetetlen ismertetőjelére. A tanításokban és az életben, az emberekkel való mindennapi érintkezés során, vagy a nyilvános szereplésekben, valamint a keresztyénekkel való szorosabb eszmecserében, a Krisztus dolgában való részvételben - nagyon sok bizonyítékát találjuk annak, hogy az alázatra abszolút nem úgy tekintenek, mint a legfőbb jótéteményre, és minden áldás forrására. Pedig éppen az alázat elérése az elengedhetetlen feltétele a Jézus Krisztushoz való hasonlatosságnak.
Szomorú, de nagyon gyakran még a szentségre törekvő keresztyének között is, a szentség utáni vágy korlátozott, és sajnos, csak a szavak szintjén jut kifejezésre. Óvatosságra int, hogy a szentség kívánása nagy ritkán párosul az alázat még mélységesebb kívánásával. Ezért előttünk, mint keresztyének előtt az a feladat áll, hogy újból alázatot és szerénységet tanúsítsunk, mint amelyek ennek fő jellemzői, amelyek által a világ megismeri azokat, akik Isten Bárányának szerény és alázatos követői. (folytatjuk)

Andrew Murray
 
 
0 komment , kategória:  Alázat  
     2/2 oldal   Bejegyzések száma: 13 
2017.12 2018. Január 2018.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 562 db bejegyzés
e év: 6903 db bejegyzés
Összes: 35816 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 766
  • e Hét: 5272
  • e Hónap: 66941
  • e Év: 186033
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.