|
2018-01-04 08:16:19, csütörtök
|
| |
| |
Felvett az Isten az út
porából, s a kezére tett
félénk ázott bús kis
verebet,
Sokáig egyebet sem tett,
csak melengetett.
Lassan - Ó de lassan! -
minden csepp véremet,
átjárta melege,
kimondhatatlan hűsége,
atyai szeretete.
Kezéből etetett.
Igéjéből itatott.
Csipogni, repülni, hordani
tanított. Mindez sokáig
ó, de sokáig tartott.
Kezében vagyok.
Kezéből élek.
Bár szédít sokféle veszély,
Ujjai közt, ha kinézek,
de nem félek!
Tudom, - vihar is megtépáz,
Héja is kerülget,
Kétség, bú gond, nyomor,
szívemre feküdhet,
de Isten kezéből
semmi ki nem vehet!
S így "lelkem szép csendesen
nyugszik csak az Úr Istenben."
Kezében csupán eszköznek lenni,
Ugyan-e kezekbe lelkeket vezetni,
Megtanít az Isten!
Túrmezei Erzsébet
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: VERSEK |
|
|
|
|
|
Offline
