|
 2/3 oldal 
|
Bejegyzések száma: 25
|
|
|
|
|
|
2015-11-28 15:24:18, szombat
|
| |
| |
Link
Őseink nem cipőt, hanem csizmát viseltek. Méghozzá puha talpú és felkunkorodó orrú csizmát, amelynek szárát oldalt varrták össze. A honfoglalás idején a magyar, felkunkorodó orrú csizmának már sarka is volt. Jeles találmány ez, amely létrejöttét a kengyelnek köszönheti. Az volt a szerepe, hogy a kengyel hátra csúszását megakadályozza.
A felkapó orrú, régi magyar csizma bőrből, bagariából készült, az olcsóbbak viszont nemezből. Belső-Ázsia népviseletében még ma is megtalálható ez a forma.
A kunkorodó orrú keleti csizma mellett volt kunkorodó orrú nyugati cipő is. Ennek őse a régi Rómában keresendő. A Calceus repandust, vagyis a kunkori orrú sarut csak ünnepélyes alkalmakkor viselték. A 10. század táján ismét felbukkant ez a forma, és Európa-szerte divatossá vált. Ez a cipőorr a divat törvényei szerint vadul nőni kezdett, és ez a növekedés vagy 500 éven át tartott.
Boldog idők, amikor egy cipő 500 évig divatos!
Mivel volt ideje a fejlődéshez, meg is nőtt alaposan. Hatvan centiméterre!
Tehát a cipő orrhossza egyre nőtt, növekedett, úgyhogy végül is a hatóságoknak kelleti közbelépniük. A 14. század végén Szép Fülöp francia király törvényben mondta ki, hogy csak a főurak viselhetnek 60 centis cipőt; a kisnemest csak egy láb hosszúság illeti meg, a közember pedig csak féllábnyi kunkorodást viselhet. Ebből az időből származik a mondás az úri életmódot folytató emberre: nagy lábon él.
Mulatságosan hangzik, de efféle viseletszabályozó előírások bőven maradtak ránk az elmúlt századokból. A lényegük az, hogy a főnemes viselheti a legnagyobb cipőt, a leghosszabb fátyolt, a legfinomabb kelmét, a legtöbb aranysújtást. A köznép pedig maradjon a kis méretek világában és az egyszerű anyagoknál.
Persze, ez a feudális viseletszabályozási rend bizonyos vonatkozásokban megbéklyózhatta a nép díszítőösztönének fejlődését is. De most térjünk csak vissza a hosszú orrú cipők birodalmába.
Az 1386. évi sempachi csatában a svájci paraszt csapatok ellen hosszú cipős osztrák lovagok harcoltak. S mikor le kellett szállniuk a lóról, levágták a cipőjük orrát, hogy könnyebben mozoghassanak a földön. Ez sem segített. A paraszt fölkelők győztek, és a csata után szekérszám gereblyézték össze a lovagok lenyírt cipőorrait.
A cikk forrása: Link
Link |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Divat |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-11-27 17:02:31, péntek
|
| |
| |
Link
A horgolás technikája az újabb kőkorban alakult ki, mégpedig a csomó nélküli, egyszálas fonásból. Ebben az esetben a fonalat kézzel fonták, hurkolták össze egybefüggő felületté. A horgolásnak is ez az alapja. A különbség csak az, hogy ma horgosvégű tű segítségével hurkolják egymásba, igen változatos módon és sokféle minta szerint a fonalat. Azt mondhatjuk tehát, hogy a horgolás alapötlete az ősi időkre nyúlik vissza.
Érdekes viszont, hogy a görögök és a rómaiak nem ismerték. Az 1. századból azonban már vannak az észak-egyiptomi kopt emlékek között csipkeszerű fejkötők.
Hazánkban a középkorban tűnik fel a hurkolt csipke. III. Béla király feleségének sírjában aranycsipkét találtak, ami egy főkötő része lehetett. Középen elkezdett, kör bedolgozott, hurkolt csipke ez. Horgoltnak még nem nevezhető, mert nem bizonyítható, hogy horgolótűvel készült. Talán hímzőtű segítségével hurkolták a fonalat csipkévé.
A művészi csipkét az itáliai reneszánsz fejlesztette ki. Velencéből indult hódító útjára, s igen rövid idő alatt terjedt el egész Európában, elsősorban Flandriában és Franciaországban. Ebben a korban tűnik föl Olaszországban az első, igazi horgolt csipke. Adat, leírás nincs róla, de a technikájából megállapítható, hogy már horgolótűvel készítették.
Horgolással készül az ír csipke is. A csetneki csipkét a múlt század végén két Szontágh-nővér fejlesztette tovább - magyaros eleinek felhasználásával - az ír csipkéből; így kívánták keresetet biztosító háziiparhoz juttatni a környék asszonyait.
A kötés feltalálásának időpontját sem ismerjük. A római kori Egyiptomban már mindenesetre hordtak kötött "zoknit", mégis több, mint egy évezred múltán kezdett a kötés nagyobb szerepet játszani az öltözködésben. A 16. század elején a divatos, testhezálló harisnyanadrág azonban még mindig kelméből van szabva; a kötött harisnya olyan luxus, melyet csak uralkodók engedhettek meg maguknak. Erzsébet angol királynő csak trónralépése után került olyan szerencsés helyzetbe, hogy kötött spanyol selyemharisnyát hordhasson.
A hurkolóipar atyja William Lee tiszteletes úr: 1589-ben találta fel az egyszerű kötőgépet, amellyel aztán harisnyatakácsok készítették portékájukat. A jersey-ipar is ebből fejlődött; Angliában a tengerészek viselete volt a géppel kötött gyapjútrikó. A múlt században kezdtek jersey-anyagból gyermekruhát varrni.
Az első világháború alatt a nők a hátországban kezükbe vették a kötőtűt és érmelegítőt, fülvédőt, lélekmelegítőt küldtek ki a lövészárkokban fagyoskodó katonáknak. A háború befejezése után sem akarták parlagon hevertetni kötőtudományukat az asszonyok: ekkor kezdődik a kézikötéssel készült szvetterek, pulóverek divatja.
A cikk forrása: Link
Link |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Divat |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-11-27 16:30:40, péntek
|
| |
| |
Link
Görög terrakottafigurák tanúsítják, hogy már a boiotiai hölgyek is viseltek a nap ellen védő szalmakalapot, tholiát, mégpedig a fejüket is betakaró nagykendő, a himation tetején. Az etruszk asszonyságok csúcsos kalapkát, tutulust hordtak, a római matrónák azonban csak a himationhoz hasonló nagykendőjüket, a pallát húzták fejükre. A középkorban a férjes asszony fejfedője a fejkendő vagy főkötő volt. A 15. században ez aztán gigantikus méreteket ölt. Lady Beatrice Arundel 1439-ből való szobrán már ott látható a cornette: egyszerű, koronás főkötő, amelyből jobbra-balra egy-egy félméteres szarv döfődik a levegőbe. Ezt követte az 1450-es években a hennin, a méteres cukorsüveg a hölgyek fején, amelyről fátyol hullott alá. Állítólag Magyarföldről terjedt el, s eredetileg a kun asszonyok jellemző viselete volt.
A 16. század húszas éveiben a német hölgyek igen csinos, széles karimájú, piros kalapot hordanak, fehér tollal. Lucas Cranach még Vénuszt is ilyen kalapban ábrázolja - különben talpig Vénusz-kosztümben.
A 18. században aztán beütött a kalapőrület, - bár hogy ezeket a felépítményeket főkötőnek, fejdísznek vagy kalapnak tisztelhetjük-e, azt nehéz lenne eldönteni, annyira egybeforrtak a feltornyozott, hajporos frizurával. 1778-ban a legdivatosabb kalap hadihajó alakú volt. Három árboccal, vitorlákkal, és néhány csinos apró ágyúval díszítve. S amikor 1783-ban a Montgolfier testvérek léghajója a levegőbe emelkedett, pár nap múlva a hölgyek fején ott lebegett a léghajó mása, a Montgolfier-kalap.
Az angol ladyk arcát ugyanebben az időben egyszerű, de ízléses kalapok árnyékolják be. Hogy pompásan illettek nekik, azt tanúsítják Gainsborough, Romney és Reynolds arcképei.
Csak ízelítőül ismertettük ezeket a legnevezetesebb fejdíszeket, az azóta váltakozó sok ezer formát és díszítést nehéz lenne követni.
Hogyan is énekelte annak idején Medgyaszay Vilma a népszerű sanzont: "A kalapom egy egész egyszerű kalap..."? Dalban elbeszélte, hogy a kalapján van szalag, virág, toll, aranyhalas medence stb., stb.,
"s egy valódi kis krokodil, mely rúg, harap -
A kalapom egy egész egyszerű kalap."
A cikk forrása: Link
Link |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Divat |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-11-21 14:01:43, szombat
|
| |
| |
Link
A kérdést Albert Dauzat: A francia nyelv etimológiai szótárának segítségével oldottuk meg. A "réticule" főnév után azt olvassuk, hogy a latin reticulumból származik.
A latin reticulum szó azt jelenti: "kis háló". Ebből következik, hogy az antik Róma hölgyeinek kézitáskája, retículumja hálószemekből szőtt kis zsákocska volt. Szintén ebből következik, hogy a ridikül helyes magyar kiejtése retikül, mert hiszen a latin reticulum húzódik meg a szó mélyén. Le kell szögeznünk azonban, hogy az sem téved túl nagyot, aki ridikült mond, mert a franciák is használják ezt az alakot a kézitáska jelölésére, legalábbis 1801 -óta. Az élő s nem okoskodó nyelvgyakorlat az idegen reticulum főnevet a francia ridicule - nevetséges jelentésű melléknév alakjára torzította. A francia nyelvben a ridicule szónak két jelentése is van: nevetséges és kézitáska.
Az őstípus a római nők hálója, reticulumja. Ez a középkorban övbe kapcsolható kis zacskóvá alakult. A mai értelemben vett praktikus retikül az 1860-as években jelent meg, az angol kosztümmel egyidőben. Ekkor mutatta be ugyanis a híres Worth mester Eugénia császárnénak az első szövetből készült trottőrkosztümöt. A kosztümhöz hamarosan bőrtáskát készítettek. Ennek akkora sikere lett, hogy többé el sem hagyták a nők. Csak az alakja változott, de sűrűn. 1912-ben például hosszú zsinóron lógott le a földig, 1914-ben doboz alakot öltött, majd miniatűr aktatáskává finomult. S ma már minden elképzelhető formában találkozhatunk vele.
A cikk forrása: Link
Link |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Divat |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-11-21 13:59:44, szombat
|
| |
| |
Link
Az őskori ember még nem ismerte a gombot. A barlangi ős csonttűvel fogta össze bőrruháját. A bronzkorban spirális díszű bronztűk voltak "divatosak". A rómaiak nemes fémből drágaköves fibulákat viseltek. Egyébként ezek a fibulák a mai biztosítótűk ősei.
Lényeg az, hogy például Horatius még nem gombolta be a tunikáját.
Az ásatások tanúsága szerint a honfoglaló magyarok nem használták a fibulát, hanem félgömb alakú, füles pitykegombok sorával zárták a ruhájukat. Bizáncban a 10-11. században még tűvel kapcsolták a ruhákat, a rómaiakhoz hasonló módon, így feltehető, hogy a gomb Keletről, a lovas népek viseletével került Nyugat felé.
Merészebben fogalmazva: az ámuló Európát a gombbal, mint olyannal a magyarok ajándékozták meg.
Jogos nemzeti büszkeséggel állapíthatjuk meg, hogy hazánkban a gombolt férfiruha első ábrázolása a Nagy Lajos király idejében írott és illusztrált Képes krónikában található. A képen IV. Béla megkoronázza V. Istvánt. István zekéje elöl gombolt, mégpedig balról jobbra. És ez a gombolási gyakorlat él tovább a 17. és 18. század során is a férfiak esetében.
No és a nők? Ők miért jobbról bal felé gombolnak?
A 19. század második harmadáig a női ruhák elejének szabása teljesen részarányos, és rendszerint hátul kapcsolódik. Tehát ekkor még egyáltalán nem beszélhetünk gombolásról. A 19. század második felében az emancipáció kezdetével egy időben a női viselet férfias vonásokat ölt. 1836-ban egy pesti divatlap lovaglóruhás hölgyet mutat be, mellette posztókaputos gavallérját. Ruhájuk majdnem egyforma szabású, s mindkettőjük ruhája balról jobbra gombolódik!
Az 50-es években az elöl gombolt ruha általánosabbá kezd válni. A divatrajzolók a szimmetria kedvéért a női ruhát, ellentétben a férfiruha gombolásával jobbról balra kezdik rajzolni.
A múlt század romantikája szívesen látta az egymás mellett andalgó párokat, akiknek egymáshoz való tartozását ruhájuk egymás felé gombolása is kifejezte.
Így vált ma már megmásíthatatlannak érzett szabállyá ez az érzelmes divatrajzolói ötlet.
A cikk forrása: Link
Link |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Divat |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-11-19 17:11:11, csütörtök
|
| |
| |
Link
A kombiné - gondolná az ember - valami kombinált ruhadarab. De mit kombináltak egy egyszerű női ingen?
Az ing korántsem volt mindig magától értetődő, egyszerű viselet, őse, a görög khitón és a római tunika, gyapjúból készült, és szegény embernek ez volt az egész öltözete. Nem alsóruha volt tehát, hanem felső, bár fázós emberek, mint Augustus császár, többet is egymás tetejébe húztak belőle. A chlamisz, illetve a római tóga már köpenyszámba ment.
A ruha alatt hordott vászoninggel a művelt Nyugatot a barbár Kelet ismertette, meg. Honfoglaló őseink felső ruhájuk alatt rövid vászoninget viseltek, amikor a fehérnemű Nyugat-Európában még nem dívott. Évszázadokkal később is még a legnagyobb fokú fényűzésnek számított. Bajor Izabella francia királynénak mindössze három inge volt, VI. Károly francia király felesége pedig csupán két holland vászoninget mondhatott magáénak. Hiteles történelmi adatok vannak arról, hogy az udvari dámák havonként egyszer váltottak fehérneműt!
A női bugyi viselete sokkal későbbről kelteződik; a 18. században csak idős, beteges dámák viselték - télen szövetből vagy bársonyból.
A francia forradalom nemcsak a régi rendszert söpörte el, hanem a krinolinokat, hajporozott frizurákat is. A direktórium divathölgyei nem annyira a római erényeket utánozták, mint az antik divatot; patyolat tunikákat kezdtek viselni. Az áttetsző, habkönnyű ruhák alá nem lehetett vastag vászoningeket, alsószoknyákat hordani: így jöttek divatba a testszínű, testhezálló trikók. A ruhák anyaga idővel nehezebb lett, s a trikó alsónemű hosszú időre száműzettetett. Újra visszatért a vászonból készült ing, s a trikó helyett a hímzéssel, csipkével szegélyezett vászonbugyogó tűnt fel. A kislányoknál nemcsak feltűnt, hanem előtűnt, mert a múlt század húszas éveitől a hatvanas évekig a leánykaruha lábszárközépig ért, a bugyi pedig bokáig. Hát csoda, hogy annyira várták a bakfisok azt az időt, hogy hosszú ruhát kapjanak? A mellénykéből, bugyiból, ujjas ingből, flanel és vászon alsószoknyákból álló meleg és kényelmetlen kislány alsóneműt akarták megszabályozni a praktikus angolok, amikor 1880 táján megalkották az első combinationt, vagyis a mellényke és bugyi kombinációját. A francia nyelvben ebből combinaison, combinaison-pantalon lett - de hogyan lett az ingbugyiból kombiné? Úgy, hogy a mellénykét az alsószoknyával is kombinálták, s megszületett a combinaison-jupon, amely az egyenes vonalú ingtől abban tért el, hogy alul kiugrott, mint az alsószoknya. Bár a forradalmi újítás már a múlt század nyolcvanas éveiben betört a fehérneműs szekrényekbe, csak századunk húszas éveiben vált általánossá, neve pedig a combinaison szó bécsi torzulásából lett Pesten kombiné.
Érdekes, hogy egy kombinészerű öltözék már a középkorban is felbukkan: fürdőslányok viselték munkaruha gyanánt. A IV. Vencel cseh király megbízásából 1400 körül festett kódex-miniatúrákon megjelennek a nyilvános fürdők női alkalmazottai vízhordás, masszírozás közben: öltözetük ez a fehér vászoning. A szoknya midi vagy maxi, húzva, a derék testhezálló, ujjatlan, keskeny vállpánttal. A képeken az egyformán öltözött "fehér cselédek" között egyet-egyet fekete vállpánt különböztet meg a többiektől. Nyilván ezek voltak a brigádvezetők.
A cikk forrása: Link
Link |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Divat |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-11-19 16:19:21, csütörtök
|
| |
| |
Link
Amíg nem alakult ki nemzetközi divat, nem volt szükség divatlapra sem. Az európai divat Franciaországban született meg, s kezdetben nem képes újságok, hanem divatbábok terjesztették. A hölgyek Párizsból várták a tetőtől talpig felöltöztetett babákat, a "nagy Pandorát", társasági toalettben, s a "kis Pandorát", házi ruhában.
Az első lap, amely divatkérdésekkel foglalkozott, a Mercure galant volt: 1672-től értesítette olvasóközönségét a versailles-i udvar ünnepélyeiről, s részletesen leírta a divatos öltözeteket. Egy hibája volt csak, az azonban éppen elég nagy: nem közölt képeket. 1779-ben jelent meg Párizsban az első olyan kiadvány Galerié des Modes néven, amely rendszeresen közölt művészi divatmetszeteket. A sikeres vállalkozás hamarosan Angliában és Németországban is utánzókra talált. A Weimarban kiadott Journal des Luxus und der Moden a divatképek mellett szépirodalmi és ismeretterjesztő cikkeket, színházi beszámolókat is közölt. A szabásminták azonban még ebből a lapból is hiányoztak.
Az első magyar divatlap, a Regélő, 1833-ban indult. Szerkesztője Mátray Gábor, a ruharajzokat külföldi lapokból vette át. Egyébként a hangsúly itt még a szépirodalmon volt. De így is sikert aratott a Regélő, mert 700 előfizetője közül 200 nő volt.
Az első magyar divatszaklap, amelyik elsősorban ruhaügyekkel foglalkozott, a Pesti Hölgy Divatlap volt.
Szerkesztője férfi volt, Király János honvéd százados. 1848-ban Perczel Mór hadseregében küzdött a szabadságért. 1849-után bujdosnia kellett, majd nyelvtanítással és divatújság szerkesztésével foglalkozott. A Pesti Hölgy Divatlap már "szaklap", ad ugyan színes ruharajzokat, de nem szakít teljesen az irodalommal... Ízelítőül két kis viselet a lapból:
"Ruha sima, magas derékkal, világosszürke Fil de Chevre kelméből, díszítése rézsút metszett, s keskeny fekete bársonyszalaggal körülvarrott violaszínű Taffettas. A sima és ráncos derekakhoz ez idén is hasonszín selyem vagy bőrövet használtak. Sima kelméből készült ruhákat egyszerűbben is ékítenek: a szoknya szélére jön fekete vagy színes, bársony- vagy selyem szalagból egy sor díszítés egyenesen varrva..."
A lap kalapokat is bemutatott. Egy példát idézünk: "Országgyűlést kalap. Teteje zöld bordázott creppel behúzott, karimája fekete pettyes plüssel szegélyezett, oldalt fekete gyönggyel kivarrt fehér, úgynevezett Fantassa-tollal ékített..."
A cikk forrása: Link |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Divat |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2/3 oldal
|
Bejegyzések száma: 25
|
|
|
|
2018. Március
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
399 db bejegyzés |
| e év: |
4440 db bejegyzés |
| Összes: |
50420 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 1030
- e Hét: 4465
- e Hónap: 9203
- e Év: 115347
|
|
|
Offline
