Légy ajándéka Mindenkinek!,Hazatérés,A farkas és a rózsa,Észrevétlenül,Az egó,Álom és ébrenlét közt... Más,Mondd...?,Angyali csoda,Megérzés nélkül,Az Ablak (2. rész), - taltos1 Blogja - Advent,Karácsony, Újév, Húsvét,Áldások, imák, Istenes versek,Állatok,Angelisz Irini,Angyal,Isten vers,videó,idézet,Angyali üzenet Pusztai Orsitól,Angyali üzenetek,Angyali üzenetek 2,Angyalok, angyalos történetek,Anyák napja,Anyák napja,Ara Rauch írásai, versei,Aranyosi Ervin versei,Athéna görögországi élményei,Athéna versei, gondolatai,Atya, Jézus és Mária üzenetei,Az Élet Kiskönyve,Bagi László /Hezekiah versei,Bálint gazda,Barátság,Benmar - Szabó Balázs versei,Blogtársaktól kaptam 1,Blogtársaktól kaptam 2,,

Továbbiak »

Belépés

			taltos1.blog.xfree.hu
Bármit tesznek ellenem, az a javamra fordul! Tatiosz: Ne kívánd mások balsorsát, mert a sors közös, és a jövő előre nem látható. Ossian: A ritka tisztes...			Gábor Gabriella Táltos 1940.08.08 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

2/32 oldal

Bejegyzések száma: 310

Légy ajándéka Mindenkinek!

2018-03-16 23:24:01, péntek

	Légy ajándéka Mindenkinek! "Keresd az Isteniséget. Csak igazat szólj. Csak szeretet jegyében cselekedj. A szeretet Törvénye szerint élj, most és mindörökké. Adjál mindent, de semmit ne kérj. Kerüld azt, mi evilági. Ne fogadd el azt, mi elfogadhatatlan. Tanítsd mindazokat, akik Rólam akarnak tudni... Életed minden pillanatát tedd a szeretet forrásává. Minden pillanatodat fordítsd a legmagasztosabb gondolatokra, a legmagasztosabb Szavakra, a legmagasztosabb cselekedetekre. Ezáltal dicsőisd Szent Önmagadat, és ezáltal dicsőíts Engem is. Hozz békességet a földre azáltal, hogy békességet hozol mindazok számára, kiknek életét megérintetedd. Légy maga a békesség. Érezd át és fejezd ki Isteni Kapcsolatodat a Mindennel, és minden személlyel, hellyel és dologgal. Ragadj meg minden körülményt, mondj magadénak minden vétket, oszd meg örömödet, elmélkedj minden titkon, képzeld magad mindenki helyzetébe, bocsáss meg minden sértést ( beleértve a sajátodat is ) gyógyíts meg minden szívet, tiszteld minden egyes ember igazát, imádd minden egyes ember Istenét, oltalmazd minden egyes ember jogait, vigyázd minden egyes ember méltóságát, segítsd minden egyes ember érdekét, elégítsd ki minden egyes ember szükségletét, fogadd el minden egyes ember isteniségét, ossz áldást minden egyes ember számára, és hirdesd meg minden egyes ember jövőbeli világosságát Isten Szeretetének bizonyosságában. Légy élő és lélegző példája a Legmagasztosabb Igazságnak, amely tebenned lakozik. Szerényen szólj önmagadról, különben Legmagasztosabb Igazságodat hencegésnek fogják venni. Halkan szólj, különben azt fogják hinni, hogy csak figyelmet követelsz. Gengéden szólj, hogy mindenki megismerje a szeretetet. Nyiltan beszélj, különben azt fogják hinni, hogy rejtegetnivalód van. Őszintén szólj, hogy senki se érthessen félre. Gyakran szólj, hogy szavaid eljussanak mindenkihez. Tiszteletteljesen szólj, hogy senki se fosztassék meg a tisztelettől. Szeretetteljesen szólj, hogy minden szavad gyógyíthasson. Énrólam szólj minden szavaddal. Tedd egész életedet ajándékká. Soha ne feledd, te magad vagy az ajándék. Légy ajándéka mindenkinek, aki életedbe lép, és akinek életébe te belépsz. Óvakodj attól, hogy bárkinek az életébe lépj, ha nem lehetsz ajándéka is egyben. ( Mindig lehetsz ajándék, mert mindig az ajándék vagy, de néha nem veszed ezt tudmásul. ) Amikor valaki váratlanul lép az életedbe, mindig keresd az ajándékot, amiért eljött hozzád. Milyen csodálatos megfogalmazás. Mi egyébért jönne hozzád bárki ? Mondom néked: mindenki, aki hozzád jön, azért jön, hogy ajándékot kapjon tőled. Miközben így tesz, ő is ad neked egy ajándékot, azt az ajándékot, hogy megtapasztalod és teljesíted azt, Aki Vagy. Amikor meglátod ezt az egyszerű igazságot, amikor megérted, meglátod a legnagyszerűbb igazságot, ami létezik: NEM KÜLDTEM RÁTOK SEMMIT, CSAK ANGYALOKAT." Neal Donald Walsch : Beszégetések Istennel (Forrás: Ahogy érzed - Pemke)

0 komment , kategória: Írások

Hazatérés

2018-03-16 22:59:07, péntek

	Hazatérés Egy kép margójára megírt pici történet... Olvassátok sok szeretettel! Heten voltak. Nem tudta hányad magával van ebben a kellemes meleg és sötét kuckóban, csak azt érezte hogy nincs egyedül. Aztán furcsa sikamlós érzés élményét élte át, és hirtelen világosság támadt. A túl erős fénytől ki sem tudta nyitni a szemét.Mikor ezt a fényt kis szemhéján át megszokta, lassan kinyitotta ablakocskáját a nagyvilágra. Hat fekete szőrcsomó volt rajat kívül a meleg anyaölben. Finom volt az anyatej, és a meleg test amihez simulhatott, biztonságot nyújtott neki. Eggyel többen vannak - hallotta többször az emberi hangot. Telt-múlt az idő. Lassan kicsit már ugatni is megtanult, mint a testvérei is. Majd eljött a nap, mikor dobozba tették - s elvitték a biztonságos helyről - hiába tiltakozott nyüszítve. Valamit a nyakába kötött a Gazda, és egy elhagyatott parkban egy kerítéshez kötötte. Az ismert parancsszó is elhangzott: Maradsz! és a Gazda elment... Várt... már éhes, szomjas volt de nem jött érte az ember. A kötél fogva tartotta, pedig biztos hazatalálna - érte sem kéne jönni! Később elaludt... Puha kezek simogatására ébredt. Kedves kis hang szólt hozzá és egyre Buksikámnak nevezte őt. Jó illata volt, olyan IGAZI GAZDI-szagú volt a kislány. S az orra nem csapta be! A kislány elkötötte a kerítéstől a rabságot okozó spárgát, kis karjaival ölbe vette és csak annyit mondott: Most Hazamegyünk! (Forrás: Ahogy érzed - Wágner Veromika)

0 komment , kategória: Írások

A farkas és a rózsa

2018-03-04 23:16:12, vasárnap

	A farkas és a rózsa. Hogy került oda, senki sem tudta, de egyszercsak ott volt a tisztáson. Egy gyönyörű virág. Egy fehér rózsa. A farkas vette észre először. " Milyen szép ! " - gondolta - " Milyen kecses ! " Aztán lassan a többi állat is felfedezte. - Milyen egyszerű ! - mondta a páva - Semmi szín, semmi különlegesség ! - Közönséges ! - rikácsolta az öreg, csúf és kopasz keselyű - Hát hogy néz ez ki ? " Mind ilyenek vagytok. " - hgondolta a frakas a fák közül - " Nem veszitek észre magatok körül a szépet és a jót. " A társasághoz hamarosan csatlakozott a vaddisznó, a róka és a medve is. - Ez meg micsoda ? - fanyalgott a róka - Semmi keresnivalója nincs itt. - Csúnya ! - röfögte a vaddisznó - És ráadásul útban van. A rózsa bánatosan lehajtotta fejét. Szirmai közül, mintha csak egy könnycsepp lenne, egy vízcseppecske hullott a földre. " Hát nem látjátok, hogy fáj neki ? " - gondolta a farkas - " Miért kell bántani ? " - Nem szeretem a virágot ! - dörmögte a medve - Tépjük ki ! Azzal lehajolt, hogy leszakítsa a rózsát, de egy tövis megszúrta az ujját. - Nézzétek ! - bömbölte, és magasba tartotta a mancsát - Megszúrt ! - Szóval még veszélyes is ! - jegyezte meg a róka - Ki kell írtani ! A vaddisznó felhorkant, rávetette magát a virágra, és kíméletlenül a földbetaposta. A többiek megtapsolták. A farkas üvölteni tudott volna tehetetlen dühében. " Elpusztították, csak azért, mert más volt mint ők ! " Megvárta amíg az utolsó állat is távozik a tisztásról, aztán előjött a fák közül. Odament az összetört, meggyalázott virághoz, gyengéden felemelte a földről. Óvatosan a szájába vette, és elügetett vele. Otthon, az odúja előtt egy kis gödröt kapart a rózsának, és belefektette. - Isten veled, kis virág ! Nem érdemelték meg, hogy nekik nyíljál ... Miközben betemette a sírt, úgy érezte, lelkének egy darabja is ottmaradt a földben, a rózsa mellett. Másnap reggel, amikor kilépett szerény hajlékából, nem akart hinni a szemének. A fehér rózsa ott pompázott az odúja előtt, szirmain apró gyémántokként csillogtak a harmatcseppek. A farkas csak állt némán, a virágot nézve. Hirtelen furcsa melegséget érzett a szemében : életében először, sírni kezdett.

0 komment , kategória: Írások

Észrevétlenül

2018-03-03 23:41:00, szombat

	Észrevétlenül. Hideg januári reggel volt, amikor egy ember megállt egy Washington DC-i metró állomáson és hegedülni kezdett. Hat Bach darabot játszott összesen negyvenöt percen keresztül. Ezalatt az idő alatt több mint ezer ember fordult meg az állomáson, legtöbben a munka helyükre igyekeztek a csúcs forgalomban... Három perc múlva egy középkorú férfi észrevette a zenészt. Lelassított, és egy pillanatra meg is állt, majd továbbsietett. Egy perccel később a hegedűs megkapta az első egydollárosát, egy nő dobta bele a hegedűtokba anélkül, hogy megállt volna. Néhány perccel később valaki a falhoz támaszkodva kezdte el a zenét hallgatni, de kis idő múlva az órájára nézett, és továbbsietett. Legjobban egy három éves kisfiú figyelt fel a zenére. Anyukája kézen fogva vezette, de a fiú megállt a hegedűst nézni. Nemsokára az anyuka továbbhúzta, de a kisfiú közben végig hátrafelé kukucskált. Ugyanez más gyerekkel is megtörtént, kivétel nélkül mindegyik szülő továbbvezette őket. A 45 perces előadás alatt csak 6 ember állt meg zenét hallgatni. Nagyjából 20-an adtak pénzt, de közben le sem lassítottak. Összesen $32 gyűlt össze. Amikor vége lett a zenének, és elcsendesedett az állomás, senki sem vette észre a változást. Senki sem tapsolt, senki sem gratulált. A járó kelők nem tudták, hogy a világ egyik leghíresebb hegedű művésze, Joshua Bell játszotta a zene történelem legnehezebb darabjait 3.5 millió dollár értékű Stradivari-ján. Két nappal a metró állomásbeli előadás előtt egy telt házas bostoni színházban lépett fel, ahol a jegyek átlagosan $100-ba kerültek. Ez egy igaz történet! Joshua Bell álruhás metróbeli fellépését szociológiai kísérletként a Washington Post szervezte. Azt vizsgálták, hogy egy hétköznapi környezetben egy alkalmatlan időpontban vajon felismerjük-e a szépséget, megállunk-e hogy befogadjuk, és értékeljük-e a tehetséget egy váratlan helyzetben. A kísérlet eredményének egyik lehetséges következtetése: ha nincs időnk arra, hogy megálljunk és hallgassuk a világ egyik legjobb zenészét a zene történelem legvirtuózabb darabjait játszani, vajon mi minden más mellett megyünk el észrevétlenül ugyanígy nap mint nap. Forrás: Ahogy érzed - Beny

0 komment , kategória: Írások

Az egó

2018-02-10 23:38:05, szombat

	Az egó Írta: Sri Chinmoy Az egó az a valami, ami az élet minden területén korlátoz minket. Isten gyermekei vagyunk. Egyek vagyunk Istennel. Az egó azonban azt érezteti velünk, hogy nem tartozunk Istenhez, hogy teljesen idegenek vagyunk a számára. Legjobb esetben is azt érezteti, hogy Istenhez megyünk, és nem azt, hogy Istenben vagyunk. Az egó nem szereti azt érezni, hogy valaki másnak több képessége van, vagy hogy valaki meg tud tenni valamit, amit mi nem. Az egó egyszer azt érezteti velünk, hogy semmi sem vagyunk, máskor pedig azt, hogy minden vagyunk. Óvatosnak kell lennünk fontosságérzésünkkel és jelentéktelenségérzésünkkel egyaránt. Azt kell mondanunk, hogy ha Isten azt akarja, hogy semmik legyünk, akkor örömmel leszünk semmik. És ha Isten azt akarja, hogy minden legyünk, akkor örömmel leszünk minden. Feltétel nélkül és örömmel át kell adnunk magunkat Isten Akaratának. Ha azt akarja, hogy egyenrangúak legyünk Vele, azok leszünk. Ha azt akarja, hogy valódi földi képviselői legyünk, azok leszünk. ,,Legyen meg a Te Akaratod!" Hogyan győzhetem le az egót? Az egó elkülönülés és egyéniség. Az elkülönülés és az emberi egyéniség nem élhet az egység és az egyetemesség tengerében. Az egó csak a személlyel és az ő tulajdonával foglalkozik. Ha az egyetemes tudattal foglalkozunk, az egész világegyetemmé válunk. Ebben a tudatállapotban nem úgy viselkedünk, mint az apró egyén, aki csak saját magára formálhat jogot, és úgy érzi: ,,Ez az én tulajdonom. Ez az én képességem. Ez az én eredményem." Nem, ilyenkor azt mondjuk: ,,Minden eredmény az enyém. Semmi, sincs, amit ne tarthatnék teljesen a sajátomnak." Az ego legyőzésének legkönnyebb módja, ha naponta öt percig hálát adsz Istennek. Akkor érezni fogod, hogy egy édes, illatos és szépséges virág növekszik benned. Ez az alázatosság virága. Ha hálát adsz Istennek, Ő valami nagyon szép dolgot ad neked, és ez az alázatosság. Ha az egó egyszer meglátta az alázatosság virágát, távozik, mert úgy érzi, valami jobbá válhat: egyetemes egységgé. Az egó mindig megpróbál a saját maga számára birtokolni dolgokat. De amikor túllépünk az egón, mindent megpróbálunk Isten Elégedettségére, a világ elégedettségére és a lelkünk elégedettségére odaadni.

0 komment , kategória: Írások

Álom és ébrenlét közt... Más

2018-02-09 23:41:18, péntek

	Álom és ébrenlét közt... Más Akkor hirtelen semmi másra nem vágytam, csak a napsütésre és a természetre. Már nem éreztem azt az erős fájdalmat, próbáltam bebeszélni magamnak, hogy a fájdalom nem más, mint a patak csobogása és a habokkal együtt szépen "kifolydogál" a fejemből. Ez bejött. Erősen koncentráltam és kis idő múlva már csak a kellemes nyugodtságot éreztem, így zavartalanul tudtam élvezni a meleget, a nap sugarait az arcomon. Próbáltam kikapcsolni az agyam, de aztán rájöttem, hiába erőltetem, úgysem tudok nem gondolni semmire, hagytam hát, hogy eltöltsön az ébredező természet kellemes hangja. Percek voltak - talán csak másodpercek - de óráknak tűntek. Élveztem ezt a fajta a csendet, számoltam a hangokat, hogy melyiket hallom előbb, melyiket másodiknak és így tovább. Tudtam, ki kell élveznem a "szünet" minden percét, hisz ez csak átmenet, egy híd a két hullám közt. Aztán rámjött, hogy beszélgetni akarok. Egyedül, ugye, elég röhejes lett volna, de én mindenképp beszélgetni szerettem volna. A nap folyamatosan sütött, behunyott szemmel feléje fordulva kissé már égette az arcomat. Semmi mást nem akartam, csak ülni ott és beszélgetni. Aztán egyszercsak megjelent. Nem tudom honnan került oda, hisz semmi neszt nem hallottam, csak megéreztem, hogy ott áll. Oldalra fordítottam a fejem és kissé hunyorogva néztem balra, amikor megláttam a körvonalait és szemeim előtt fokozatosan tisztulni kezdett az arca. Tudtam, hogy még sosem láttam, de mégis ismerem. Kifejezetten jóképű volt és eléggé meglepődtem, de tudtam, hogy miattam van itt. Nem szólt semmit, csak állt mellettem. Intettem, hogy foglaljon helyet, talán még arrébb is húzódtam, hogy helyet adjak magam mellett a földön, de nem nézett rám, nem vette figyelembe gesztusomat, továbbra is zavartalanul és szótlan álldogált. Beszélgetni kezdtünk. Nem tudom miről, egyszerűen semmire nem emlékszem, csak azt tudom, hogy mennyire nyugtató volt jelenléte. Azt sem tudom mennyi idő telt el, órák talán, mi meg csak "beszélgettünk". Időközben rájöttem, hogy jobban ismerem, mint saját magamat, pedig - eddig még - sosem találkoztunk. De tudtam, hogy nem ez volt az utolsó találkozás. Éreztem, hogy időnként muszáj lesz eljönnie, mikor már csak ő segíthet. Félni kezdtem, mert éreztem, hogy lassan menni fog, éreztem a visszatérő fájdalmat és tudtam, hogy időhúzás nincs, ennek lassan vége lesz. Próbáltam ilyen-olyan cselekkel visszatartani, de átlátott rajtam. Tudtam, hogy ő is tudja, de mégis, próbálkoztam. Minél erőszakosabb voltam, annál inkább erősödött a fájdalom, égette a nap az arcomat, hűvösebben fújt a szél és mikor kinyitottam a szemem, egyedül voltam. Forrás: Ahogy érzed - Demény Ágnes

0 komment , kategória: Írások

Mondd...?

2018-02-09 23:29:07, péntek

	Torma Judit: Mondd...? Mondd, van olyan, hogy bocsánat-raktár? Mondd, miért van, hogy nekem nem jut, mikor te az előbb kaptál? Mondd, van olyan, hogy elfogy a bocsánat? Mondd, mit kap akkor az, aki csak ennyit kér magának? És mondd, van a bocsánatnak ára? Meg tudja fizetni, akinek nem telik ruhára cipőre, kenyérre, ételre, italra, -mondd, az ilyennek meg lesz-e bocsátva? És mondd, mennyi időre kapod, hogyha kéred? Örökké tied lesz, vagy csak egy időre bérled? És mondd, mi van, ha lejár az időd? Hogy állsz meg akkor az emberek előtt? Vagy, ha végtelen a bocsánat joga: minden bűnöd meg van bocsátva? Mondd, a bocsánatot kitől kell kérni? És aki adja, mindenkinek egyforma mértékkel méri? Mondd, miért nehéz megbocsátani? Mondd, kitől lehet az ilyet tanulni? Mondd, a megbocsátást ő hol tanulta? S mondd, nem felejthette el már régen azóta? Mondd, a bocsánatot elveszteni lehet? S, ha találtam, továbbadhatom neked? És, ha én valaha elvesztem, ha kaptam, kérhetek megint, vagy örökre elhagytam? Mondd, lehet-e több adagot kérni, hogy, ha tőlem kérnek, én is tudjak adni? Mondd, egy embernek hányszor jár bocsánat? Mondd, a bocsánattal véget ér a bánat? Mondd, - és bocsáss meg, hogy ennyit kérdezek - ez tényleg ilyen nehéz, vagy én vagyok gyerek?

0 komment , kategória: Írások

Angyali csoda

2018-01-14 00:19:59, vasárnap

	Angyali csoda Mindig arra vágytam, hogy boldog családban éljek, legyen egy segítőkész férfi mellettem, aki tud gyengéd is lenni, de erős is mint egy oroszlán, aki mellett biztonságban vagyok, akihez hozzábújva minden rossz eltűnik. Ha egyáltalán van ilyen ember.... ....én talán megtaláltam!! Kicsit nehéz felismerni a boldogságot, hiszen rossz dolgokhoz szoktunk hozzá és olyan hihetetlen lehet a boldogság érzése é , hogy mindez velem is megtörténhet. Pedig megtörtént.... Találkoztunk és nem villámcsapás ért, hanem mint ahogy a tavaszi szél simogatja a fűszállakat úgy simogatott végig szívem szobáin. Nyugalommal töltötte el szívem és lelkem, hiszen megérkezett Ő és ezt tudam, éreztem... És életem már nem az enyém volt, már ketten voltunk, a napok szebbek lettek, a virágok illatosabbak, a nap fényesebb és az életem boldogabb!!! Most újra megváltozott az életem...megérkezett szerelmünk gyümölcse és a szürkévé vált napok újra napfényesek lettek, és akkor is mosolygunk, ha a szívünkben magány van, mert az ő szívébe a szeretet és öröm palántáját akarjuk elültetni, hogy mindig sugározzon és bearanyozza az életét!!!!!! (Forrás: Ahogy érzed - Ildi)

0 komment , kategória: Írások

Megérzés nélkül

2017-11-23 23:49:10, csütörtök

	Kassai Csilla: Megérzés nélkül Az Élet olyan , mint egy nagy Folyó : Csak árad , árad és hömpölyög. A Lelkemben feléled a szó És mélyről ébredő álmokat szövök. Megérzés nélkül ... Mikor fellázad bennem az Ég, Akkor mellettem állnak az Angyalok, Riadtan néznek szerteszét, Mert a Mindenséget hallgatva hallgatok. Hallgatok, mert a Szó, bár nekem szól, Még sem maradhat csak az enyém! Hallgatok, mert a könnyem kicsordul Az Érzések Égi fellegén. De a Lélek ébred! És szólni akar! Mikor nem várjuk, leginkább akkor siet, A Lélek a Halálba, a Halál a Lélekbe mar, Örök fejlődésre késztetve az Életet. A Lélek tudja, hogy mi következik! Bár a balga Ember csak magára néz, Nem érdekli, valóban hol van Ő és Ki lehet? És miért van megannyi szenvedés? Azt hiszi, a Világ magától létezik, S ami van, arról Ő nem tehet! Csak az Ész számít a Földön és nem a Szív, S ezért vannak a "gyarló" Emberek! De mikor kopogtat benne Valaki, Aki szüntelen kedvesen szólogat, A szívében megdobban valami, S el kezdi hallani a hangokat! Először úgy érzi, játék csupán, S többnyire nem veszi komolyan, Ám mikor magával ragadja az ár, Hagyja magát sodorni boldogan! És már érzi, hogy hallgatni kell És figyelni a belső Életet, Mert odakinn csak az létezik, Mit belülről építenek az Emberek. Megérzés nélkül élni bűntudat, Mert mikor magára ismer majd a földi Én, Nem talál mentségére szavakat, S gyötrődik addigi Életén! Lehet, hogy jó, de lehet, már késő. Ébrednek az Életért sóvárgó halott szavak, Elmeditál! Milyen földi Én is most ő? Mert a Lélekre minden visszahat! Egyszer mindannyian felébredünk! Megértjük, késő sosem lehet, Mert legfeljebb majd jobban éljük Az életünk, Mint a csak kívül létező Emberek! Az Élet halni, a Halál élni akar! A Körforgás örökkön át örök, S ahogy az Ember Teste és Lelke között Dúl a harc, Úgy mindig az Ég győz a Föld fölött! (Forrás: Ahogy érzed)

0 komment , kategória: Írások

Az Ablak (2. rész)

2017-10-27 23:03:50, péntek

	Az Ablak (2. rész) Kettejük titka lett a vásár, és a nő immár minden vasárnap reggel korán felkelt, hogy ott ülhessen a fotelben és az Ablakával várhassa a soron következő bohóc-trükköket, hegedűszólamokat, hallgathassák a nevetést. A nő rájött, hogy ha kinyitja az erkélyt, akkor minden behallatszik, sőt egyszer odáig merészkedett, hogy kilépett az erkélyre, és meglepetésére ott állt az éppen aktuális táj felett... Az Ablak elkeseredett, mert azt várta, hogy innentől a nő odakintről figyeli a Temzét, a Louvre-t, a London Eyet, Bécs esti fényeit, Washingtont, a Japán nagyvárosok nyüzsgését vagy bármit, amit hajlandó megmutatni neki. Meglepetésére és megdöbbenésére a nőnek esze ágában sem volt elhagynia kedvenc helyét, továbbra is mindent együtt élveztek az ablak üvegtáblái mögül. Volt, hogy beszélgettek, illetve az Ablak esetében írtak, volt, hogy csak csendesen szemlélték a legfurcsább helyeket, hiszen akadtak még titkok, amik eddig rejtve maradtak még az Ablak előtt is. Így történt, hogy még a holdfényes sivatagra, de az Atlanti-óceán közepére (sőt: mélyére) is nyílhatott, ahol egyébként nem volt keresnivalója ablaknak. Igen, közös csoda volt minden, amit átéltek. Az Ablak másnak csupán a lakásból látható átlagos tájat mutatta, igaz, a nő sosem kérte, hogy ossza meg titkát szeretteivel. Egyszer az Ablak rákérdezett: - Miért nem kérted soha, hogy mutassam meg a vendégeidnek a végtelent? A mosoly, amit kapott származhatott volna egy ötéves gyermektől is, de a smaragdszín szemekben keserű bölcsesség pihent, amikor a nő így szólt: - Te vagy az én álomvilágom, ahol nem vagyok bezárva. Egy csoda, amit nem szeretnék elveszíteni. A titkom, amit nem szeretnék megosztani másokkal. Tudod, a fantázia és a csoda távoli mentsvár azoknak, akik félnek a valóságtól. - Félsz a valóságtól? - rajzolódott ki az Ablak üvegén. - Rettenetesen. - suttogta a fiatal nő, majd elment, és az ablak csak annyit látott, hogy leül kint és felhív valakit telefonon. Úgy húsz perc beszélgetés után a nő letette a telefont és visszaindult a lakásába. Könnyű kabátját a fotelra dobva elfeküdt a kanapén, és csak a szeme sarkából pillantott az Ablakra. Mintha esett volna az eső a másik oldalon és egyetlen szó volt elolvasható az üvegen: Sajnálom... - Tudom. - mondta a fiatal és elszundított a doboló eső hangját hallgatva. Ez a beszélgetés másnapra feledésbe is merült, hiszen mindketten várták a vasárnapot. Ezúttal még a szokásosnál is nagyobb volt a nyüzsgés a vásárban. A nő is és az Ablak is ámulva nézte a hatalmas ugráló várat, amit a terület szélén állítottak fel. A gyerekek nevetve mentek a bohóchoz, aki miután a szülők fizettek, felengedte őket a várba. A két kukucskáló jókedvűen szemlélte a virgonc rosszcsontokat, mígnem egy kislányra esett a pillantásuk. Szőke copfos, tündéri kisugárzású apróság volt, aki vágyakozva nézte a várat és a bohócot, ám kosztümös édesanyja türelmetlenül rángatta odébb, míg valakivel telefonon veszekedett. A kislány immár figyelmük középpontjába került, ugyanis elszökött édesanyjától (akinek ez fel sem tűnt), és a tömegen keresztülcikázva megállt a bohóc mellett. Nem törődtek vele... nem figyelt rá senki, még a bohóc sem vette észre az apróságot, végül egy magas fiú lépett a bohóchoz és pénzt nyomott a kezébe, majd a kislányhoz fordult, aki meglepetten nézett rá, és súgott neki valamit. A fiatal nő mosolyogva vette tudomásul, hogy a kislány hatalmas ölelést adott az ismeretlennek, ugrált a várban, majd türelmesen megvárta, amíg a fiú visszavezeti anyjához és búcsúzóul valamit mond neki, mire a kislány szája fülig szalad. Ekkorra az Ablak észrevette, hogy a leselkedő-társa figyelmét a magas fiú köti le, így követni kezdte az útját, mikor folytatta a vásárlást. A nő figyelmesebben is megfigyelhette a férfit, akit fiúnak hitt. Jobban szemügyre véve alig lehetett idősebb nála és jó ha két fejjel magasabb volt. Meleg barna szemei nevettek, tükrözték a szája körül játszó mosolyt, kusza, sötét haja homlokába lógott, nyakszirtjénél göndörödött. Halk sóhajtás hagyta el a nő száját, mire az Ablak üvegének sarkában feltűnt egy mosoly-jel. A fiatal felháborodott hangot hallatott, és így szólt: - Ne vigyorogj! Egy ablak nem szokott vigyorogni. - Te sem szoktál sóhajtozni idegenek után. - rajzolódott ki az ablakon, immár a normális panorámát mutatva a túloldalon. - Khm... Csak azért sóhajtoztam, mert szeretném tudni, hogy mit mondott a kislánynak! - morgott a fiatal nő, miközben a teájába kortyolt. - Én megmondhatom. Az kislány megkérdezte, hogy miért fizet helyette, erre a fiú... - A férfi! - A férfi azt válaszolta később, hogy: Láttam, mennyire szeretnéd kipróbálni. A szem az a kis ablak, amin a lelked néz ki. A szoba csendjét ismét egy halk sóhaj törte meg, mire az Ablak ismét rajzolt egy gúnyos mosolyt a sarkába, de ezen a nő már csak kuncogott. Aztán a nőhöz látogatók jöttek, a nappali megtelt, és ha nem is értették az új, mosolygósabb nőt, nem firtatták vidámságának okát. Régóta aggódtak érte... nem akart kimozdulni, belebetegedett a gondolatába is annak, hogy ki kelljen lépnie a lakásból a tömegbe. Persze nem tudhatták, hogy egy különleges Ablak házhoz hozza a tömeget számára. Múltak a hetek és a nő egyre többet nevetett és merengett az Ablakban át látott dolgokon, csodákon. Kezdte úgy érezni, hogy húzza a szíve a kinti tájakra, már nem a szorongás ölelte át. Egy évvel később egy vasárnapi délelőttön az Ablak a vásárt szemlélte eleinte szomorúan, majd egyre jobb kedvvel. Az utca zsúfolásig megtelt azokkal az emberekkel, akik ahogy mindig most is eljöttek a vasárnapi vásárra. Színes forgatag volt, olyan, amit jól esik nézni, és húz a szíved, hogy közéjük vegyülj. Volt, aki a bohócnak öltözött idős urat figyelte, amint éppen belezuhan a mögötte lévő pocsolyába csak azért, hogy utána nevethessen magán a nézőivel együtt, majd különböző figurákat hajtogathasson lufiból a gyerekeknek. Volt, aki fekete ruhában, morogva figyelte a tömeget, de mivel dolga volt muszáj volt közéjük vegyülnie. Voltak családanyák, gyengéd tekintettel. Öltönyös férfiak és kosztümös nők fülükben headseat-tel, ajkukon keserű fintorral, arcukon gőggel. Volt, aki hegedült egy szökőkút előtt, volt, aki csak vásárolgatott vagy nézelődött a hatalmas területű vásáron. Az Ablak azonban egy fiatal nőt figyel, akinek gesztenyebarna haja az álláig ér, egyszerű farmerban és combközépig érő, narancsszínű blúzban is elegánsnak hat. Játékos mosoly jelenik meg az arcán, majd finoman megérinti beszélgetőtársa arcát és smaragdszín szemeivel körbejárja a férfi arcát. Megsimogatja a szája sarkában rejtőző mosoly által mélyülő ráncot, majd a sötét, kusza hajába túr és a meleg barna szemekbe nézve közelebb hajol egy futó csókra. A férfi hatalmas mosollyal hajol le a nőhöz egy repetára, majd kézen fogva elvegyülnek a vásár forgatagába. A nő egy pillanatra visszafordul és annyit suttog a levegőnek: - Ne leskelődj! - és már fordul is vissza párjához. Az Ablak szerencsére nem tud elvörösödni, bár úgy érzi magát, mint egy rajtakapott kukkoló. Ahogy egyre tovább figyeli a vásárolgató párost, annál inkább várja haza a barátnőjét, akinek immár nem kell rettegnie semmitől, főleg nem a tömegtől. Magában jót szórakozva idézi fel, amit az imént hallott a férfitól - Megvédelek, csak maradj mellettem! Csakis az ő kis lakótársa volt képes magán felülkerekedni és felkutatni azt, akit minden vasárnap kutattak a tömegben. Mindegy, ha hazajönnek, úgyis elmesél nekem mindent... végső soron én vezettem rá arra, hogy a valóság nem félelmetes, nem? - merengett el az Ablak. Írta: Anitiger - Sándor Anita Forrás: pozitivblog.ahogyerzed.hu

0 komment , kategória: Írások

2/32 oldal

Bejegyzések száma: 310

2018. Május

Hét	Ked	Sze	Csü	Pén	Szo	Vas


	1	2	3	4	5	6

7	8	9	10	11	12	13

14	15	16	17	18	19	20

21	22	23	24	25	26	27

28	29	30	31

Blog kereső

Bejegyzések
ma:	0 db bejegyzés
e hónap:	309 db bejegyzés
e év:	2277 db bejegyzés
Összes:	32631 db bejegyzés

Kategóriák

Keresés

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum

Látogatók száma

Ma: 1409
e Hét: 4281
e Hónap: 9319
e Év: 139026

Szótár

Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.