|
 2/8 oldal 
|
Bejegyzések száma: 75
|
|
|
|
|
|
2018-07-05 17:07:42, csütörtök
|
| |
| |
Isten szerint gazdagon
Az anyagiasság betegségének egyetlen gyógymódja van, és ez az Isten szerinti adakozás, ami a szívből indul, és tettekké válik. A szívből jövő bőkezűség mindenekelőtt Istenbe vetette a bizalmát, ahelyett hogy az étel és a ruházat miatt aggodalmaskodna. Jézus négy okot is előhoz, amiért fölösleges aggódni (Lk 12,23-29). Először: Isten még a madarakról is gondoskodik, márpedig mi értékesebbek vagyunk a madaraknál (24. v.). Másodszor: az aggodalmaskodás hiábavaló dolog, mert egyetlen órával sem tudja meghosszabbítani az ember életét (25-26. v.). Harmadszor: Isten gyönyörű ruhába öltözteti a vadvirágokat és mezei füveket, noha azok csak rövid ideig pompáznak, márpedig mi sokkal értékesebbek vagyunk azoknál (27-28. v.). Negyedszer: Isten ismeri szükségeinket, és be is fogja azokat tölteni, ha először Isten országát keressük (29-31. v.). Mindezek ismeretében a tanítványok nyugodtan eladhatják, amijük van, a pénzt pedig szétoszthatják a szegények között. (32-33. v.). Egy tudós így fogalmazott: "Ha ezt az elvet komolyan, szó szerint alkalmaznánk a mai gyülekezetekre, a legtöbb keresztyén közösséget olyan radikálisan át kellene alakítani, hogy csak nagyon kevesen vannak, akik hajlandónak mutatkoznak elindítani a változásokat." A nagy utazások, mindig egyetlen lépéssel kezdődnek. Sokakat riaszt a vagyon újrafelosztásának terve, pedig ezen az úton nagyon messzire jutnánk el, mielőtt "bárki extrém mértékű engedelmességgel vádolhatna minket". (folyt. köv.)
Dan Doriani |
|
| |
|
0 komment
, kategória: A férfi, akit Isten formál |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-07-02 13:54:31, hétfő
|
| |
| |
A gazdag "exterminátor"
Csak kevesen vállalják nyíltan, hogy a pénz az életük. Én mégis találkoztam egy ilyen emberrel teológus koromban. Azt remélve, hogy valami nyári munkával megkereshetem a következő évi tandíjamat, olyan alkalmi elfoglaltságot kerestem, mely van annyira élvezhetetlen, hogy jól megfizetik. A rovarirtásra esett a választásom. Miután jó néhány helyen érdeklődtem, egy fiatal, energikus vállalkozó felvételi beszélgetésre hívott. Kezet ráztunk, hellyel kínált, majd nekem szegezte a kérdést: Mi a célja az életben? A kérdés mellbe vágott, de villámgyorsan megragadtam ezt a meglepő alkalmat arra, hogy bizonyságot tegyek, és hosszú magyarázatba fogtam a keresztyén élet céljairól. 60 másodperc elteltével a bogarak hóhéra a szavamba vágott. "Az én életcélom a pénzkereset, és azt akarom tudni, maga akar-e pénzt keresni." Valahol megértettem. Végül is ki az, aki az emberiség iránt érzett általános szeretettől vezérelve indítja be rovarirtó vállalkozását Philadelphiában?
A kiváló exterminátort kivételes eltökéltség, de egyáltalán nem kivételes hitvallás jellemezte. Nyíltan, öntudatosan hirdette: én a Mammonnak élek. Más emberek is ezt teszik, csak nem vallják be. Jobban szeretik a szürke árnyalatait, mint a fekete-fehér megoldásokat. A szürkés palettával lehet ilyeneket mondani: úgy tekintek a házamra, a kocsimra és a berendezési tárgyaimra, mint pénzbefektetésre. Vagy: én csak a legjobbat szeretném nyújtani a gyerekeimnek.
Jézus éles választóvonalat húz a kétféle életmód közé. A földön vagy a mennyben gyűjtjük a kincseket? A tekintetünk tiszta vagy sötét? Istent akarjuk szolgálni vagy a Mammont? Egyaránt szól a gazdagokhoz és a szegényekhez, mert mindkét csoportra jellemző, hogy "csak egy kicsivel" akarnak többet. Mindannyian az anyagi gazdagságban vélik a biztonságot megtalálni. Szegény vagy gazdag, keresztyén vagy pogány, mindannyiunkban megvan a hajlam a kapzsiságra.
Sajnálatos, hogy a legtöbb keresztyén alig különbözik pogány embertársaitól. Ha megegyezik köztük a karrier útja és a kereset nagysága, valószínűleg egyezik az életvitel is: ugyanannyi órát dolgoznak, ugyanarra költik a pénzüket, ugyanolyan túlzsúfolt a heti programjuk. A "jó életről" alkotott látásunkat inkább a társadalom alakítja, és nem a Szentírás.
Magatartásunkat mindig ki tudjuk magyarázni: "Keményen dolgozunk, és csak azt akarjuk, ami jár." "Másoknak jóval több mindenük van." "Isten meg akarja ajándékozni gyermekeit." "Jól akarunk sáfárkodni a tulajdonunkkal", és a többi.
A szegények megpróbálnak annyit kapni, amennyit lehet. A gazdagok arra költenek és gyűjtenek, hogy garantálják jövőbeni biztonságukat. Az észak-amerikai emberek a világ egyik leggazdagabb népe, a felmérések mégis azt mutatják, hogy az amerikai keresztyének keresetüknek mindössze három százalékát adják jótékonysági célokra, beleértve a gyülekezetet, a missziói munkát és minden mást. Minél gazdagabb az ember, vagyonának annál kisebb hányadát szánja általában adakozásra. Milyen szomorú is ez! Mindig sikerül magunkat meggyőzni, hogy amikor nem tudjuk megszerezni, amit akarunk, akkor valamiféle kár ér bennünket. Azonnal összehasonlítjuk magunkat valakivel, akinek nálunk több jutott. Úgy rohangálunk vagyontárgyaink után, mint a pogányok, de egyik sem tud minket hosszú időre megelégíteni. (folyt. köv.)
Dan Doriani |
|
| |
|
0 komment
, kategória: A férfi, akit Isten formál |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-06-28 12:15:23, csütörtök
|
| |
| |
Kit szeretsz?
Ez a tanítás nagyon közel van a Hegyi Beszéd csúcspontjához, amikor Jézus a tanítvány életét írta le, és olyan bálványokra hívta fel a figyelmet, mint a hírnév, a pénz, melyek mind megpróbálják az Urat helyettesíteni. Az a mondat, hogy "Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ... hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben", egyben parancs és csatakiáltás. A parancs így hangzik: Ne gyűjtsetek kincseket a földön, mert itt minden elrothad, és a mennyben semmi értéke nincsen. A csatakiáltás pedig: Döntsétek le az istenkáromló istenségeket!
Valóban mindent elpusztít a moly, a rozsda, a víz és az infláció. Azért kell a mennyben raktározni a kincseket, mert ott biztonságban vannak Isten felügyelete alatt, aki minket is szemmel tart. A mennyben gyűjteni annyit tesz, hogy Isten ügyeire és embereire költünk. Cselekedjünk tehát e szerint, és akkor a szívünk is jó helyen lesz.
A pogányok képtelenek felfogni a Máté 6 üzenetét; az ateisták nem tudnak kincseket gyűjteni a mennyben. Ha nincsen Isten és nincsen mennyország, értelmetlen dolog bármit is oda gyűjteni. A világi emberek ezért szükségszerűen a földön halmozzák fel kincseiket. Hogy is lehetne ez másképp? Nem bízhatnak abban, hogy Isten majd megjutalmazza őket, ha egyszer a létezését tagadják. A hitetlenség megöli az engedelmeskedni akarást.
A 22-23. versekben Jézus hirtelen témát vált, és a mennyei kincsek helyett a szemről valamint a világosságról kezd beszélni. A téma újnak tűnik, valójában azonban ugyanazt a dolgot tárgyalja, csak más szemszögből közelít. A Bibliában mind a "szem", mind pedig a "szív" utalhat egy ember belső életének a középpontjára, amely meghatározza életének irányát. Amikor Jézus azt mondja: "a lámpás a szem" (22. v.), arra gondol, hogy az általa megadott irány szerint haladunk át az életen, függetlenül attól, hogy ez az irány jó vagy rossz.
Jézus kiállítja rólunk a diagnózist: "Azért nem tudod levenni a szemedet a vagyonodról, és azért élsz a vagyonodért, mert a szemed - a szíved - megromlott!" Ha a szemed megsötétedett, nincs remény, hacsak Isten nem ad megújulást. Senki sem tudja tenni a jót, ha nem látja, mi a jó. A hitetlen önkéntelenül is a földön halmozza föl a kincseit, hiszen nem látja és nem is ismeri a mennyei Atyát. Ezért nem mondja Jézus a hitetlennek azt, hogy "még jobban igyekezzél a mennyben gyűjteni a kincsedet", hanem hogy "vizsgáld meg a szívedet és a szemedet".
Jézus a hitetlenekre koncentrál, de a tanítványait is óva inti a kapzsiságtól. Ez azokból a konkrét görög szavakból is kiderül, melyek a jó és a rossz szemet jelölik. Szó szerint a "ha a szemed rossz" (23. v.) helyett az áll az eredetiben, hogy "ha a szemed gonosz". Ugyanígy, "ha a szemed jó" (22. v.) helyett pedig az, hogy "ha a te szemed 'egyszerű', tiszta". A bibliai időkben a "gonosz szem" irigy, mohó pillantást jelzett. Tehát miközben Jézus a hitetleneknek azt tanácsolja, hogy vizsgálják meg a szemüket, a tanítványokat az irigységre figyelmezteti. Irigy pillantások helyett egyszerű tekintetre van szükségünk. Az egyszerű tekintet tiszta; nem igaz rá az, hogy meglát és megkíván. Egyszerűen csak lát. Az egyszerű szem adakozó, mert nem mindig csak egy szögből nézi a dolgokat. Amikor ad, akkor egyszerűen csak ad. Nem úgy, hogy ad és azonnal azt latolgatja, milyen jó származott az adakozásból, milyen viszontszívességre lehet számítani. Nincs semmilyen rejtett motivációja.
Vigyázzunk, milyen dolgokon legeltetjük a tekintetünket! Mikor egy gazdag barátunkhoz megyünk látogatóba, ügyeljünk a szemünkre, miközben a csodálatos vagyontárgyakban gyönyörködünk. Otthon bánjunk csínján a különböző csomagküldő katalógusokban bemutatott, pompás anyagokból készült, de enyhén szólva felárazott divatcikkekkel. Amikor megtalál bennünket egy autóhirdetés, ne képzeljük máris magunkat az autócsoda volánja mögé. Óvakodjunk a mutatós lakberendezési magazinoktól; felébredhet bennünk az olthatatlan sóvárgás minden ott bemutatott dolog után. Amikor pedig az emberi testet oly módon ábrázolják, hogy érzéki vágyakat gerjesszenek, pornográfiáról beszélünk. Úgy gondolom, arról is szót kell ejtenünk, amikor oly módon tálalják a gazdagságot, hogy anyagi vágyakat gerjesszenek. A görög plutosz szó gazdagságot jelent; az előbb leírt jelenséget tehát bátran nevezhetjük "plutográfiának".
Jézus, amikor a hitetleneket kérdezi, a lényegre tapint: "Amikor nem tudsz a tekinteteden úrrá lenni, mi az oka a tehetetlenségednek? Áss le egészen a probléma gyökeréig, a más istenekhez való kötődésedhez." A hívőket figyelmezteti: "Jól vigyázz, kicsi szem, mit figyelsz". Majd így foglalja össze:
"Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti: nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak."
A mammonról Jézus mint istenségről beszél. Magának a szónak a jelentése: "az, amibe valaki a bizalmát veti". [ A Mammon pénzt vagy gazdagságot jelent, különösen amikor az bálványként, rivális istenségként funkcionál. Valószínűleg az arámi aman (bizalom) szóból származik, amelynek eredeti jelentése "az, amiben valaki bízik"; a pénznek mint Isten riválisának különösen is találó megnevezése.] És tényleg, mennyire hajlamosak vagyunk a pénzben bízni! Ugye, emlékszünk az imádságra? "Se szegénységet, se gazdagságot ne adj nekem! ... hogy meg ne tagadjalak, és ne mondjam: Kicsoda az Úr?" (Péld 30,8-9; vö. Hós 13,6). Jeremiás egyenesen parancsolja, hogy "ne dicsekedjék gazdagságával a gazdag" (9,22). Ezékielnél pedig elhangzik a vád: "felfuvalkodtál, mert meggazdagodtál" (28,5). Jób tudta, hogy az ember milyen viszonyba tud kerülni az arannyal, mikor ezt mondta: "azt gondoltam, hogy csak a színaranyban bízhatom" (31,24). Dávid pedig így énekelt: "Ha gyarapszik is vagyonotok, ne bizakodjatok el!" (Zsolt 62,11).
Ennek ellenére bizakodunk az anyagiakban. Erről néhány szavunk is tanúskodik. Az amerikai nemzeti nyugdíjtervezetet így nevezték el: "Szociális biztonság". Amikor pénzbefektetésről van szó, "biztonságot" és "bebiztosítást" emlegetünk, mintha valóban ezektől függne a biztos jövő. Más módokon is isteni rangra emeljük a pénzt, mikor a "mindenható dollár" kifejezést használjuk. A pénz döntőbíró is. Ha azt kérdezi valaki egy másik személlyel kapcsolatban, hogy az illető mennyit ér, azt szeretné tudni, hogy mennyi pénzzel, milyen vagyoni háttérrel rendelkezik. Vagyis úgy beszélünk, mintha egy ember értékét a vagyoni háttere határozná meg.
Természetesen a pénz nem olyan isten, mely nyíltan bevallja, hogy kizárólagos imádatra tart igényt. Senkinek sem kell térdre borulnia előtte, mivel a pénz politeista istenség. Megelégszik egy kis oltárral a panteon egyik félreeső zugában, ahol más félisteneknek - a státusznak, hatalomnak, örömnek - is marad elég hely. Még azt is megengedi az őt tisztelőknek, hogy keresztyének legyenek.
Ezek a gondolatok jó néhány embert felkavarnak, akik nem értik, miért kellene választaniuk Isten és a pénz között. Nagyon is megvalósíthatónak tartják, hogy két urat szolgáljanak. Vasárnap megadják a tiszteletet Istennek, hétfőtől péntekig a mammon szolgálatában állnak, a szombatot pedig fenntartják maguknak. Az sem lehetetlen, hogy azt gondolják, Isten és az anyagi jólét kéz a kézben járnak. A hit viszont az ő szemükben ugyanolyan hobbi, mint a kertészkedés. Lehetséges, hogy Istenben egy munkaadót látnak, nem pedig az Urat. Két munkaadónak akárki tud dolgozni, ha az időbeosztása megengedi. Két úrhoz viszont senki sem tartozhat. Egy rabszolga nem lehet két tulajdonos tulajdona; "a rabszolgaság lényege a kizárólagos tulajdonjog és a teljes idejű szolgálat". Vagy Istent szolgáljuk vagy a Mammont, a kettőt együtt lehetetlen. (folyt. köv.)
Dan Doriani
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: A férfi, akit Isten formál |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-06-26 15:41:07, kedd
|
| |
| |
Istentől kapott kölcsön
Olyan jellemző ránk, hogy mind a vagyonunkat, mind pedig a képességeinket a saját tulajdonunkként kezeljük. Bennünk minden úgy él, mint az én szervezőképességem, az én emberi adottságaim, az én intellektusom, művészi hajlamaim vagy atlétatermetem. Amikor ezekkel jól bánok, az én pénzemet keresem meg. Valahogyan a képességeink hozzánk tartoznak, jóllehet azt azért tudjuk, hogy a legtöbbet születésünkkor kaptuk. Jó, rendben, kamatoztatjuk a tehetségünket, és fejlesztjük képességeinket, de ki adta a vágyat szívünkbe, hogy ezt tegyük? Ki küldött az utunkba egy edzőt vagy egy tanárt, hogy jó mederben tartsák a fejlődésünket? Valahol mélyen tisztában vagyunk azzal, hogy minden képességünk az Úrtól kölcsönbe kapott ajándék, amelyeket nemcsak a mi élvezetünkre, hanem az Ő örömére is adott.
Meglehetősen zűrös héten próbálom megírni ezt az oldalt. Szombaton egy hétórás szemináriumot tartottam. Vasárnap igét hirdettem és a vasárnapi iskolában tanítottam egy nagy gyülekezetben. Hétfőn négy órán át tanítottam az óráimon a Covenant Teológián és az egyik diákcsoport áhítatát vezettem. Kedden bibliatanulmányozást tartottam 120 férfinak, és megtartottam egy kétórás előadást a kollégám helyett, akinek vakbélműtétje volt. Szerdán, a reggeli órám után, a kápolnában prédikáltam 10-kor, délután egy megbeszélésen vettem részt a mentori rendszerről, este 7-kor pedig egy szülői feladatokról szóló szemináriumon adtam elő, ahol a lelkipásztoromat helyettesítettem. Pénteken a heti összesítésben 26 beszéd szerepel majd.
Ez a rész segít megőriznem a helyes hozzáállást. Sajnálhatnám magamat: miért pont egy ilyen zsúfolt héten kell az embereknek lebetegedniük vagy elmenniük? Ostorozhatnám magamat: miért fogadtam el az összes felkérést? Miért osztottam be ilyen rosszul az időmet? Dicsekedhetnék: azért nem véletlen, hogy szükség idején mindenki hozzám fordul! Ezek helyett az alázatos hála kell hogy betöltsön. A héten tartott szereplések közül hét alkalommal be kellett ugranom valaki helyett, öt esetben pedig nagyon kevés időm volt a készülésre. A barátaimnak azért esett rám a választásuk, mert tudják, hogy akkor is össze tudok hozni egy kerek beszédet, ha nagyon kell sietni. Miközben átszabok egy régi előadást, megtoldom egy új fejezettel, kivágok belőle egy régit, kiegészítem átvezetésekkel, példákkal, gyorsan előáll egy hasznos kis beszéd (a 'nagy' jelzőt azért nem használnám...). Mindig is tudtam a csínját-bínját annak, hogyan lehet kerek egész beszédeket futtában előállítani. Ezt a képességemet soha nem lovagoltam meg, és nem is fejlesztettem; büszke sem vagyok magamra emiatt. Istent talán vidámsággal tölti el, ha figyeli, amint jegyzetek tömegét nyomtatom ki, az elkészült oldalakat szinte kitépve a nyomtatóból, kirohanok az ajtón, beugrok a kocsimba, és a piros lámpáknál megkísérlem beszúrni azokat a megjegyzéseket, amelyektől értelmet nyer az előadás. Mialatt beszélek, bevezetésem enyhén szólva darabjaira hullik, ám új lendületet veszek, amikor végigpásztázom a jegyzeteimet. Az egész igen távol áll a művészi hozzáértéstől, ellenben igen tanulságos. Isten biztosan megmosolyogja az Ő ajándékának ilyen furcsa felhasználását.
Bárcsak mindenki tudna leltárt készíteni, és úgy tekinteni saját adottságaira, mint Isten kölcsönbe kapott ajándékaira. Mindannyiunkban rejlenek képességek. Ezek elismerést és pénzt hoznak a konyhánkra, mégis inkább Istenéi és nem a sajátjaink. Mivel ajándékainkat tőle kaptuk kölcsönbe, az lenne a helyes, ha "Isten szerint" lennénk gazdagok (21. v.) mindazzal, amit kapunk azért, hogy rendelkezzünk velük. Jézus el is mondja, mit ért ezalatt. Adjátok vagyonotokat "alamizsnául, és szerezzetek magatoknak ... kincset a mennyben" (33-34. v.). De mit is jelenthet Isten szerint gazdagnak lenni?
* Egy alakulófélben levő, városi gyülekezet támogatását, segítését, hogy megfizethesse a szolgálathoz szükséges munkásokat: lelkipásztort, kántort, hitoktatókat, iratterjesztőket.
* Bibliák és szakirányú könyvek megvásárlását olyan diákok számára, akik el tudnának végezni egy nívós bibliaiskolát, de nincsen megfelelő anyagi hátterük ahhoz, hogy akár egy könyvet is beszerezzenek.
* Egy motorbicikli megvételét egy afrikai lelkipásztor számára, akit teljesen kimerített a napi 15-20 km-es gyaloglás a hét gyülekezet között, amelyekben igehirdetőként, tanítóként és lelkigondozóként szolgál.
* Saját lakásunk felújításának az elhalasztását, hogy vállalni tudjuk egy gyülekezet-alapító munkás gyermekének a szállását, ellátását és taníttatását, mivel az eldugott indiai kis falu, ahol ez a munkás szolgál, túl kicsi ahhoz, hogy saját iskolát tartson fenn.
Isten szerint gazdagnak lenni jelentheti azt a kedves, szeretetteljes tanítást is, mellyel rávezetjük feleségünket és gyermekeinket, hogy egy öreg autóra tekinthetünk úgy is, mint szégyenfoltra, de úgy is, mint ajándékra, amelyet az isteni királyság céljaira szánhatunk. Ha van 40.000 dollárunk, melyik a nemesebb felhasználás? Az, ha veszünk egy "menő" kocsit, vagy az, ha százdollárnyi élelmiszert, ruhát és keresztyén képzést biztosítunk tengerentúli szegény gyermekeknek (10 gyermeknek 10 éven át, mindegyikre évi 400 dollárt számítva)? Isten szerint gazdagnak lenni jelentheti néhány saját célra szánt kiadás elhalasztását, törlését abból a célból, hogy tudjunk tizedet vagy akár a tizednél is többet adakozni. Azt jelenti, hogy boldog örömmel nyugtázom, ha sikerül elérni a 15 százalékot. Azt jelenti, hogy az Istennek fontos dolgok és ügyek kerülnek előtérbe még akkor is, ha nem járnak nagy csinnadrattával és reklámhadjárattal.
A gazdag ember ebből nem értett meg semmit. Mivel ő kizárólag a saját tulajdonát látta mindenben, teljesen logikusnak gondolta az egészet vágyainak megelégítésére fordítani. Pontosan így érvel a legtöbb ember, még a keresztyének is: "Az én pénzemet az én adottságaimmal és az én kemény munkámmal kerestem meg." Isten azonban erre azt válaszolja, hogy a képességeink, lehetőségeink, forrásaink is az Övé, és csak egy időre adja azokat nekünk kölcsön.
Mi most nem a gazdagok ellen intézünk támadást, hiszen Jézus egyaránt célba vette a jómódúakat és a szegényeket. A férfi a tömegben és a gazdag földbirtokos anyagi szempontból egymás ellentétei, lelki szempontból viszont egymás ikertestvérei voltak. Az egyiknek túl kevese volt, a másiknak túl sokja, mégis mindketten azt hitték, hogy az élet ott van, ahol tömérdek vagyon is van. Mindketten bolondok voltak. Mindkettőre az volt jellemző, hogy nem az Isten szerint voltak gazdagok, de nem is tudtak azokká válni, mert a pénzt jobban szerették Istennél. Csak az Isten által átformált ember tudja a pénzt Isten szerint használni. Mindenki más rivális istenséget lát a vagyon mögött. Jézus ki is mondta ezt:
"Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el. Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is. A test lámpása a szem. Ezért ha a szemed tiszta, az egész tested világos lesz. Ha pedig a szemed gonosz, az egész tested sötét lesz. Ha tehát a benned lévő világosság sötétség, milyen nagy akkor a sötétség! Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti: nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak." - Máté 6,19-24 (folyt. köv.)
Dan Doriani |
|
| |
|
0 komment
, kategória: A férfi, akit Isten formál |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-06-22 14:48:50, péntek
|
| |
| |
A bolond gazdag
Első pillantásra ennek a példázatnak nem sok köze van annak a férfinak a problémájához, aki az öröksége miatt aggodalmaskodott. Ránézésre a férfi a tömegben és a férfi a példázatban egymás ellentétei. Az egyiknek nincs elég vagyona, a másiknak túl nagy van. Ám ha figyelmesen hallgatjuk a gazdag embert, sok közös vonásra bukkanunk.
A példázatbeli gazdag tisztességes embernek látszik. Mivel Isten bő termést adott a földjére, olybá tűnhet, hogy a férfi vagyonán Isten áldása van. Birtoka annyit termett, hogy raktározási gondjai keletkeztek. Miután felmérte a betakarított mennyiséget, a következő elhatározásra jutott: nagyobb csűröket építek. Vagyis azért akart beruházni, hogy vagyonát óvja, ami gondos intézői lelkületre vall.
Miután azonban kész a terve, álmodozni kezd, és meglátjuk a másik oldalt, mely már korántsem olyan ártatlan. Ugyanis ha egyszer elkészülnek a csűrök, "pihenni, enni, inni, vigadozni" fog. Az éberebb olvasók e mögött azonnal felismerik a hedonista hitvallást: "Egyél, igyál, élvezd az életet, holnap úgyis meghalunk!" A gazdag földbirtokos hedonizmusa tehát immár nyilvánvaló, ám egy második probléma is előbújik, amire akkor derül fény, ha a beszédét kicsit átfogalmazzuk, nyomatékot adva a névmásoknak:
Akkor így gondolkozott magában: Most én mit tegyek? Nekem nincs hova betakarítanom az én termésemet. Majd így szólt: Ezt fogom én tenni: én lebontom a csűreimet, én nagyobbakat építek, oda takarítom be minden én gabonámat és javamat, és ezt mondom az én lelkemnek: Én lelkem, neked sok javad van sok évre félretéve, te csak pihenj, te csak egyél, te csak igyál, te csak vigadozzál!
Ez a kicsit furán hangzó átfordítás hűen követi az eredeti szöveget, amelyben a gazdag birtokos által kimondott 54 szóból 18 önmagáról szól vagy önmagára irányul. ( Az 54 görög szóból 13 helyen áll "én", "enyém" vagy "magam", és a gazdag ötször szólítja meg saját magát.) Azt is figyeljük meg, hogy a példázat magja egy monológ. Ez is ártatlan dolognak tűnik, míg észbe nem vesszük, ki az, akivel ez az ember nem konzultál. A gazdag nem imádkozik a vagyonát illetően; köszönetet sem mond Istennek, és az Ő vezetését, akaratát sem fürkészi. A tulajdonát képező vagyonon sem a barátaival, sem a családjával nem osztozik. Arra sem gondol, hogy a szegényeknek juttasson valamit belőle. Magához és magáról beszél, ami már önmagában is gyanús. [A Lukács evangéliumában szereplő példázatok közül hét egy-egy ember önmagával folytatott párbeszédét adja elénk. A saját érdekeink érvényesítése vagy önmagunk előbbre segítése öt példázatban különösen is hangsúlyos: 12,17-20; 12,45; 16,3-4; 18,4-5; 18,11-12. (A másik kettő: 15,17-19; 20,13.)]
A gazdag úgy vélte, hogy raktározási gondjai vannak. Ezért építészeti megoldásban - nagyobb csűrökben - gondolkodott. Reménysége szerint a nagyobb csűrök garantálják majd neki, hogy még sok éven át tudja élvezni a nagy vagyont. Alapjában véve tehát ez a földbirtokos valójában azt hitte, hogy élet csak hatalmas vagyonnal lehetséges. Azt tervezgette, hogy ezt az óriási vagyont megtartja önmagának. Meg volt győződve arról, hogy nem volt a szobában rajta kívül senki, mikor legnagyobb meglepetésére kiderült, van ott még valaki: Isten, aki keresztülhúzta a számításait.
Isten "bolondnak" szólította őt, de nem azért, mintha gyengeelméjű lett volna, hanem mert a szíve legmélyén ezt mondta ki: "nincsen Isten" (Zsolt 14,1; 53,2) A bolond nem szükségszerűen elméleti ateista, aki hiszi, hogy be tudja bizonyítani, hogy Isten nem létezik. Egy bolond, amíg csak gyakorlati ateista, még el is játszogathat a gondolattal, hogy Isten létezik. A gyakorlati ateistákat Isten léte vagy ennek ellenkezője nem izgatja különösebben, mert szerintük ha létezik is Isten, semmit nem lát, nem tud és nem tesz.
Jézus történetében a bolond sok könnyű évet látott maga előtt, miközben megfeledkezett Istenről és arról, hogy eljön a számadás napja. Egy halott istenben, a pénzben bízott, ami saját halálához vezetett. Az élő Isten ezt mondta neki: "még ez éjjel elkérik tőled a lelkedet, kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál?" (20. v.). A gazdag a vagyont be akarta magának biztosítani, de elfelejtette, hogy "ahogyan világra jött anyja méhéből, mezítelenül, úgy megy el ismét, ahogy jött; semmit sem kap fáradozásáért, amit magával vihetne" (Préd 5,14; vö. Jób 1,21). Egy napon Isten követelni fogja az elszámolást. Akkor majd nemcsak arról kell számot adnunk, hogyan használtuk anyagi javainkat, hanem hogy mit tettünk az Istentől kapott észbeli, testi és művészi képességeinkkel, adottságainkkal.
Érdemes néhány pillanatig elidőzni még annál a szónál, melyet az "elkérik" igével fordítottak. Eredeti jelentése: "felemlegetni", "visszakérni" valamit, amit elloptak vagy kölcsönadtak. Isten úgy fogja "visszakérni" az életünket, ahogyan egy hitelező kéri vissza a kölcsönt. Sem az életünk, sem semmi, ami a tulajdonunkat képezi, igazából nem a miénk; mindent csak kölcsönbe kaptunk. (folyt. köv.)
Dan Doriani |
|
| |
|
0 komment
, kategória: A férfi, akit Isten formál |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-06-21 16:51:16, csütörtök
|
| |
| |
A kapzsiság veszélye
Jézus kettős figyelmeztetéssel kezdte: "Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg" (15. v.). Az Úr kétszer is mondja a férfinak, hogy legyen óvatos ("Vigyázzatok, és őrizkedjetek!"), mert a kapzsiság alattomos ellenség. Függetlenül attól, hogy sokunk van vagy kevesünk, a pénzsóvárság még akkor is átjárhatja a lelkünket, ha elkerüljük a hatalmas anyagi nyereséghez vezető kiskapukat. Elönthet bennünket a sárga irigység, ha a szomszédainknak többjük van, mint nekünk, vagy ha összefutunk egy régi haverral, akinek kicsit jobban megy az utóbbi időben. Mindannyiunk életében vannak időszakok, amikor a vagyon hirtelen igen fontossá, sőt túl fontossá válhat.
Képzeljük magunk elé Leonardot, az egyetemi gólyát, aki az egész első év alatt képtelen volt összehozni egy randit egy lánnyal. Miközben siralmas helyzetén morfondírozik, rájön, hogy biztosan a közlekedési eszköz a ludas a dologban. Így gondolkodik: Ha lenne egy autóm, tudnék társadalmi életet élni. Mivel Leonard keresztyén, elkezd imádkozni egy autóért, és Isten - egy öreg Volkswagennel - válaszol az imádságra. Az autó se nem menő, se nem kiszámítható. Hány lány akarna azzal a tudattal randevúra indulni, hogy az utat hazafelé 15 százalékos eséllyel gyalog fogja megtenni? Leonardot frusztrálja a dolog, ezért ismét imádkozni kezd: "Uram, köszönöm az autót, de valami megbízhatóbbra lenne szükségem". Isten ismét gondoskodik, ezúttal egy 15 éves, kis fogyasztású autóról. Az autó jól megy. Ki tehet arról, hogy az előző tulaj gyerekei nagy előszeretettel és gyakorisággal tejet csurgattak a szellőzőlyukakba? Ha ehhez még hozzávesszük az égett olajszagot, mely hátulról szállingózik befelé néhány rozsdamarta résen át, nem csodálkozhatunk azon, hogy a társasági élet még mindig elkerüli barátunkat. Ismét az imádság következik: "Uram, köszönöm, hogy gondoskodsz, de egészen biztos vagyok afelől, hogy megtalálnám álmaim hölgyét, ha kicsivel mutatósabb, sportosabb autóm lehetne." Talál is egy 10 éves sportautót. Feltűnőnek feltűnő, de 40 litert fogyaszt, és az éves biztosítása 4700 dollár. Leonardnak arra már nem futja, hogy az autót használja is. Ezért ismét elszántan imádkozik: "Uram, most értettem meg, hogy egy másik, gazdaságosabb autó kell nekem." Értjük már, miről is van szó? Leonardban észrevétlenül kialakult a meggyőződés, miszerint a jó életet a megfelelő vagyontárgyak biztosítják.
A felnőtt férfiak ritkán ragadnak le egy dolognál, amit feltétlenül birtokolni akarnak. Ehelyett a bevétel áramoltatására összpontosítanak, hiszen ennek függvénye mindaz, amire szükségük van és amiről álmodoznak: a jobb minőségű ruházat, a finomabb ételek és az egzotikus nyaralások. "Ha a főnököm adna annyi fizetést, amennyit valójában érek, ha az üzlet felvirágozna, ha a tőzsde nem változna ilyen gyorsan, akkor lehetne nagyobb házam, mehetnénk jobb nyaralásra, kedvesebb lenne a szomszédság. Akkor tényleg elégedettek lehetnénk." Az anyagi biztonság valóban nagyobb békességet kínál, a vagyongyarapodás pedig átmeneti felemelkedést hoz.
A bevétel növekedésével azonban nőnek a kiadások is. Bármink van is, mindig többre sóvárgunk. Ezt mondja a Prédikátor könyve: "Aki szereti a pénzt, nem elégszik meg a pénzzel; sem a jövedelemmel az, aki szereti a vagyont" (5,9). Aki azért gyűjt vagyont, hogy elégedett legyen, hasonlít ahhoz, aki azért iszik vizet, hogy az éhségét csillapítsa; a sajgó fájdalom szűnik ugyan egy kis időre, a gyökérprobléma azonban megoldatlan marad. Még mindig éhesen többre vágyunk; mivel rossz gyógyírt választottunk, étvágyunk változatlan. "Szemünk nem győz eleget nézni, fülünk nem tud eleget hallani" (Préd 1,8). A vagyon nem tudja megszüntetni legmélyebb vágyódásainkat. Salamon így fogalmaz: "Nem tagadtam meg magamtól semmit, amit megkívánt a szemem. Nem vontam meg szívemtől semmi örömöt ... De amikor szemügyre vettem minden művemet, amit kezemmel alkottam, ... kitűnt, hogy mindaz hiábavalóság" (Préd 2,10-11).
Egyszer a pénzről tartottam előadást. Egy középkorú férfi jött oda hozzám, szomorú mosollyal az arcán. "Kétszer annyit keresek, mint amennyiről valaha is álmodni mertem volna, mégsem találom még elégnek" - vallotta be. Jézus megérti ezt. Ismeri a mohóság rejtett fenyegetését, ezért példázatot is mondott arról, hogy az élet nem a vagyongyűjtésről szól:
"Egy gazdag embernek bő termést hozott a földje, akkor így gondolkozott magában: Mit tegyek? Nincs hova betakarítanom a termésemet. Majd így szólt: Ezt teszem: lebontom a csűreimet, nagyobbakat építek, oda takarítom be minden gabonámat és javamat, és ezt mondom a lelkemnek: Én lelkem, sok javad van sok évre félretéve, pihenj, egyél, igyál, vigadozzál! Isten azonban azt mondta neki: Bolond, még ez éjjel elkérik tőled a lelkedet, kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál? Így jár az, aki magának gyűjt, és nem Isten szerint gazdag." - Lukács 12,16-21 (folyt. köv.)
Dan Doriani |
|
| |
|
0 komment
, kategória: A férfi, akit Isten formál |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-06-21 16:38:50, csütörtök
|
| |
| |
A pénzkérdés
Egyszer Jézus a tanítványság áráról tanította a sokaságot. Azt mondta, hogy az emberek megölhetik a testünket, amiért Őt követjük, ennek ellenére inkább Istentől féljünk, aki a testünket és a lelkünket is a pokolra vetheti. Ha azonban megvalljuk Őt, Ő is vallást tesz rólunk (Lk 12,1-12).
Nehezebb, súlyosabb témát aligha tudnánk elképzelni egy beszélgetéshez, mégis amint Jézus szünetet tartott, egy fiatalember azonnal félbeszakította. "Mester, mondd meg a testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!" (13. v.) - robbant ki belőle a félig kérő, félig követelődző mondat. Nem lehet tudni, érte-e egyáltalán valamilyen igazságtalanság ezt a férfit, ő viszont meg van arról győződve, hogy a testvérének túl sok jutott. [Ha két fiú volt a családban, az idősebb az örökség kétharmadát, a fiatalabb pedig egyharmadot örökölt. A haláleset vagy válás azonban tovább bonyolította a dolgokat. Sőt, az is előfordulhatott, hogy valakinek egyetlen fiú örököse sem volt, vagy éppen túl sok örököse volt (5Móz 21,15-17; 4Móz 27,1-11; 36,7-9)].
Jézus válasza ridegen cseng: "Ember, ki tett engem bíróvá vagy osztóvá köztetek?" (14. v.). Pedig a férfinak jó oka volt éppen Jézushoz fordulni. Jézusban, helyesen, a tanítót látta, és az izraeliták mindig tanítókhoz, nem pedig ügyvédekhez fordultak ügyes-bajos dolgaikkal. Jézus azonban nem volt hajlandó a bíró szerepét eljátszani. Az Ő küldetése nem az volt, hogy családi vitákat simítson el; nemegyszer inkább családi viták okozója volt (51-53. v.). Jézus nem adta meg a férfinak azt, amit kért, helyette azonban felajánlotta neki azt, amire szüksége volt: a gazdagság helyes értelmezését. (folyt. köv.)
Dan Doriani |
|
| |
|
0 komment
, kategória: A férfi, akit Isten formál |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-06-21 16:32:38, csütörtök
|
| |
| |
9. A férfi gazdagsága
A dollár értéke lassan, de folyamatosan lefelé tart. Az észak-amerikaiak mégsem lankadnak, és újra meg újra felteszik a kérdést: mire lennél képes egymillió dollárért? Kedvenc válaszaim egy közvélemény-kutatás során születtek, amely az USA Today c. újság egy régebbi számában látott napvilágot. A megkérdezettek negyvenkét százaléka az alábbiak közül legalább az egyikre hajlandó lenne: két évet börtönben tölteni, végleg átköltözni egy másik országba, soha többé nem találkozni a legjobb barátjukkal, vagy ledobni kedvenc háziállatukat egy szikláról (akkoriban arapapagájunk volt!). Te mire lennél képes egymillió dollárért? Lehet, hogy a kérdést méltóságon alulinak tartod? Vagy arra gondolsz, hogy túlontúl elégedett és fegyelmezett vagy ahhoz, hogy egy ilyen típusú kísértés maga alá gyűrjön? Jézus viszont nem így vélekedett erről. (folyt. köv.)
Dan Doriani |
|
| |
|
0 komment
, kategória: A férfi, akit Isten formál |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-06-12 20:41:32, kedd
|
| |
| |
Hírnév
Végezetül Pál a vezetők közösségben elfoglalt helyéről elmélkedik. Először is feltételnek szabja, hogy újonnan megtért ember nem lehet vezető (3,6; szó szerint "frissen plántált személy"). Nem határozza meg, mennyi ideig kell valakinek keresztyénnek lennie, mielőtt vezetővé válhatna. A fejlődő növény metaforája azt sejteti, hogy az érés egy folyamat, amelyet nem ajánlatos siettetni. Pálra, de a Biblia egészére sem jellemző, hogy megadná a vezetővé válás folyamatának pontos időrendi menetét. Mégis kijelenthetjük, hogy a dolgok rendes menete szerint azért néhány évnek el kell telnie, míg valaki a vezetéshez elengedhetetlen mértékű érettségre szert tesz, vezetést vállalhat. A keresztyének persze mindig meg tudják indokolni, miért olyan sürgős egy újonnan megtért személyt vezetővé tenni. "Nincs elég vezető a gyülekezetben." "A mostaniak belefáradtak a szolgálatba." "A friss keresztyének tele vannak lelkesedéssel." "Azt szeretnénk, ha a szolgálat által növekednének." Ezzel szemben Pál azzal érvel, hogy ha valaki gyorsan emelkedik méltóságra, könnyen megkísérti a büszkeség és a felfuvalkodottság. Ennek pedig az lesz az eredménye, hogy az illető "az ördöggel azonos ítélet alá", és "az ördög csapdájába" esik (6-7. v.). Mit jelent ez? Azt, hogy az éretlen, öntelt vezetőt elönti a büszkeség, és így ugyanabban a kárhoztatásban lesz része, amit az ördögnek is el kell viselnie. Másrészt, az ördög kihasználja az éretlen vezető büszkeségét, csapdába ejti és utána vádolni kezdi őt. Ezek közül egyiket sem szeretnénk átélni.
Jobb, ha az ember fokozatosan lesz vezetővé. Amikor valakiben megvan a rátermettség és az alázat, először biztosan megpróbál segédkezni valamiben. Amennyiben a "kis dolgok"- ban hűségesnek mutatkozik, ahogy Jézus mondta, felelősségteljesebb dolgokat is rá lehet bízni (Mt 25,20-23). Más szavakkal: egy új vezető kiválasztásánál az a legjobb módszer, ha azokat a személyeket, akik már eddig is fejtettek ki észrevétlen, ámde hatékony vezetői tevékenységeket, valamilyen kevésbé látványos területre irányítjuk. Akadnak persze kivételek, de ha Isten hívott el valakit arra, hogy egy bizonyos munkát vezessen, és az ehhez megfelelő adottságokkal ellátta az illetőt, valószínűleg vágyat is ébresztett a szívében a szóban forgó munkaterület iránt. Ezért ezek az emberek bizonyosan megtalálják a módját, hogy azon a területen aktivizálják magukat még akkor is, ha senkitől nem kapnak konkrét megbízást vagy megerősítő elismerést.
Ugyanakkor, ha valakiről már kiderült alkalmassága, érdemes azt figyelni, hogy általában milyen kérésekkel fordulnak hozzá. A közösség egésze rendszerint igen gyorsan észreveszi, hogy melyek az egyes tagok erősségei. Amikor valakit mindig arra kérnek, hogy szervezze meg a soron következő alkalmakat, akkor az illető nagy valószínűséggel jó szervezői képességekkel rendelkezik. Ez fordítva is igaz, miszerint úgy fedezhetjük fel magunkban a hozzánk legjobban közelálló munkaterületet, ha feltesszük a kérdést: mire szoktak engem leginkább megkérni?
Pál fontos feltételnek látja, hogy a kívülállóknak jó véleménye legyen a vezetőről (3,7), hiszen egyszer már hangsúlyozta, mennyire lényeges, hogy egy vezető az őt körülvevő pogány elvárásoknak is megfeleljen. Vajon miért emlegeti fel Pál ismét a hírnév kérdését? Mindenekelőtt egy dologgal tisztában kell lennünk: az egyház bizonyságtételét semmi sem ássa alá gyorsabban, mint ha megkérdőjeleződik valamely tagjának a feddhetetlensége. A világi emberek eleve táplálnak egyfajta ellenérzést az egyházzal szemben, amiért olyan magasra teszi a mércét; magatartása a szentséget állítja szembe a világ rendes folyásával. Esetleg ismerünk mi is olyan keresztyén üzletembert, aki valahogy kilóg "a srácok" közül, amikor üzleti úton vannak. Mialatt a többiek egy topless bárban rángatják a "félkarú rablót", flörtölnek vagy iszogatnak, emberünk a szobájában kuksol, és könyvet olvas, vagy tévét néz. Ez a "néma bizonyságtétel" a többiekből ellenséges indulatokat, megvető pillantásokat, kényelmetlen feszengést válthat ki - akár egyszerre mindhármat. Ő most "szentebb, mint én"? Ezt a vádat teljességgel azért nem tudjuk kikerülni. Valóban magasra tesszük a mércét, törekszünk a szentségre, és ha valakinek ez egyáltalán nem számít, mi igenis megpróbálunk "szentebbek" lenni másoknál. Természetesen, ha egyszer kinyilvánítottuk óhajunkat, a világ készségesen megtisztel minket azzal, hogy ezentúl következetesen így is kezel.
Bill Clinton volt annyira nemtörődöm, hogy rögtön elnöksége kezdetén élő példát szolgáltatott ehhez. 1992-ben az elnökségért folyó harcban, harsányan hirdette, hogy adminisztrációjában az etikai feddhetetlenség terén a legmagasabbra kívánja helyezni a mércét. Megválasztása után a nemzeti törvényvégrehajtás legfőbb tisztviselőjének, a legfelsőbb ügyésznek a posztjára egy Zoe Baird nevű ügyvédnőt nevezett ki. Mivel a hölgy férje alkotmányjogász volt a Yale egyetemen, családjuk 600.000 dolláros évi jövedelmet élvezhetett. Nem sok idő múlva mégis az derült ki a hölgyről, hogy gyermekei mellé illegális bevándorlókat alkalmazott felügyelőnek. Ez a közvéleményt annál inkább megdöbbentette, mivel a főügyész hatáskörébe tartozik az egész bevándorlásügy. Ráadásul, magas fizetése ellenére, két éven át kijátszotta a társadalombiztosítást, mert nem fizette be a kötelező járulékokat az alkalmazottak után. Végül pedig kijelentette: vétségeiért azok felelősek, akik rossz jogi tanácsot adtak neki. A közvélemény felbolydult, mint a méhkas, hirtelen égni kezdtek a szenátori dolgozószobák telefonvonalai; miután mindenki azt követelte, hogy mondassák le, a főügyész asszony lemondott. Clinton ezzel azt bizonyította, hogy aki magasabb mércét követel, azt az által fogják megítélni. Mivel a keresztyének egy magasabb mércéhez ragaszkodnak, elengedhetetlen, hogy vezetőiknek jó hírnevük legyen.
Összegzés
Mindent egybevetve Pál jellemzése a keresztyén vezetőről elég rémisztően hangzik. Először: az Isten szerinti vezetőknek meg kell tapasztalniuk a Lélek gyümölcseit. Másodszor: ezekkel a nyilvánosság előtt kell élniük. Harmadszor: észben kell tartaniuk koruk "pogány mértékeit". Negyedszer: erősnek kell lenniük a lelki csatákban. Ötödször: odaszánt férjként kell élniük. Hatodszor: gyermekeik tiszteljék őket és engedelmeskednek nekik. Hetedszer: tegyenek szert jó hírnévre szűkebb környezetükben.
Mindnyájan sok jellembeli fogyatékossággal küszködünk, ezért óhatatlanul előtör belőlünk a kérdés: Ha ez a mérce, van-e valaki, aki érdemes a vezetésre? Pálnak egyáltalán nem áll szándékában "diszkvalifikálni" a vezetőket. Inkább azokról beszél, akik az életük és adottságaik alapján vezetővé válhatnak. A Biblia egy érett, keresztyén férfit ad elénk. Pontosan azért érezzük, hogy nyomás nehezedik ránk, mert a legtöbben elég messze vagyunk az isteni mintától...
Akkor tehát mit kíván Isten attól a férfitól, aki az Ő országában eredményes szolga és hatékony vezető szeretne lenni? Az illető legyen keresztyén, ismerje a bűneit, tudja, hogy Jézus az egyedüli reménye most, és mindenkor. Minden vezetőnek vannak bizonyos adottságai, amelyeket képesek használni, fejleszteni, különösen akkor, amikor ez nem is olyan könnyű. A világi vezetőknek jó észbeli képességekre, jó beszédkészségre és kapcsolatteremtési érzékre van szükségük. Azután: a vezetés elhíváson alapuljon, és határozottan kell követni ezt az elhívást. Minden egybevetve, véleményem szerint a Biblia itt mégis arról beszél, hogy egy elöljáró mindenek előtt szolgálni vágyjon, ne a dicsőséget szomjazza. Bár fontosak az adottságaink, egy keresztyén vezetőnél mégsem pótolhatja semmi az istenfélelmet és a tenni akarást ott, ahol a munkát el kell végezni.
Kérdések
1. Vajon a vezetés eddig neked is inkább azt jelentette, hogy valaki valamit tesz, nem pedig azt, hogy kicsoda is valójában? A keresztyén vezetés miért kapcsolódik inkább az ember jelleméhez, mint cselekedeteihez?
2. Istenfélő vezető, "egyfeleségű" vagy-e otthon? Vezeted a gyermekeidet és gondoskodsz róluk?
3. Magyarázd meg, mi a különbség a tekintély és a hatalom között a vezetői szerepkört illetően!
4. Elég érett vagy-e ahhoz, hogy vezetővé válhass? Jó-e a hírneved? Fontos-e ez neked? Elég régen járod-e a hit útját? Megfelelően növekedsz-e lelkiekben? Vágysz-e az Isten szerinti vezető szerepére? Helyesek-e a motivációid?
5. Van-e valamilyen vezető szereped a társadalmi vagy közösségi életben? Nehéz területeken szolgálsz? Ha nem, mi akadályoz abban, hogy a nagy nyilvánosság előtt is megvalld a hitedet?
Dan Doriani |
|
| |
|
0 komment
, kategória: A férfi, akit Isten formál |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-06-11 18:34:54, hétfő
|
| |
| |
A presbiter gyermekei
Pál elvárja egy vezetőtől, hogy szülőként is tegye próbára magát, mikor gyermekeit neveli és gondot visel rájuk (1Tim 3,4-6). A "nevelés" felügyeletet, irányítást és a családot érintő dolgok megtervezését jelenti. A"gondviselés" (5. v.) arra a fajta vezetésre utal, amely mindenkinek szolgál, felkarolja a gyengéket és az elhagyottakat, továbbá, amely magát helyezi az utolsó helyre.
Érdekes, hogy az apostol nem egyszerűen csak azt kéri a vezetőktől: legyenek engedelmes gyermekeik. A gyermekeknek "teljes tisztességgel", méltósággal kell engedelmeskedniük. Vagyis a szülőknek kiabálás, fenyegetőzés és erőszak nélkül kell elérniük az engedelmességet, a gyermekeknek pedig tisztelettel, vonakodás, morgás és szemforgatás nélkül kell megadniuk azt.
A tinédzserek szülei most bizonyára azt gondolják, hogy ez valami olyan, mint hócsatát rendezni a Szaharában. Pedig megkaphatjuk a tiszteletteljes engedelmességet, ha jó kapcsolatban vagyunk a gyermekeinkkel. Az egészen kicsi gyermekek szükségből rendelik alá magukat szüleiknek. Ha egy húsz hónapos gyereknek azt mondjuk, hogy "Gyerünk az ágyba!", ő elkezd üvölteni. Nem kell mást tennünk, csak felkapni a gyerkőcöt, betenni a rácsos ágyba, lekapcsolni a villanyt, és becsukni az ajtót. Ahogy azonban a gyerekek nőnek, egyre függetlenebbé válnak.
A nemtörődöm szülők nagyobbacska gyerekei még alárendelik magukat a szülői akaratnak, hiszen tudatában vannak, hogy szükségük van a szülőkre, és félnek a büntetéstől. Ha teljesen nyilvánvaló, hogy a szülőket a szeretet mozgatja, amikor kialakítják és meghatározzák a családi törvényeket, illetve házimunkákat, az ilyen korú gyerekek akár önként is engedelmeskednek. Ellenben előfordulhat - és ez különösen a serdülőkorra jellemző -, hogy az alázatos, tisztelettudó lelkület ellenére lázadnak.
Mao Ce-tungnak igaza volt, amikor ezt mondta: "Azé a hatalom, akié a fegyver" (kiemelés tőlem). Vagyis az ember, ha fegyvert fognak rá, engedelmeskedik. Mi történik azonban, ha a fegyver - a fenyegető büntetés - eltűnik? Aki kényszer alatt engedelmeskedett, az első adandó alkalommal fellázad. Ezzel szemben, ha a vezetők azt gyakorolják, amit én "bensőséges hatalomgyakorlásnak" hívok, az emberek önként követik őket. Vagyis a tizenévesek (és a felnőttek is) tisztelettel engedelmeskednek, ha elismerik a vezető pozícióját, és az engedelmességhez való jogát. Akkor van jogunk kormányozni, ha Isten vagy emberek állítottak minket a helyünkre, és ha ezt a státuszt a többi ember javára használjuk.
A gyermekek, akárhány évesek, sokkal inkább engednek majd önként, ha tudják, hogy szüleik szeretettel, igazságosan és az ő javukat szem előtt tartva vezetik őket. Herb Kelleher, a rendkívül sikeres és jól jövedelmező Southwest Légitársaság alapítója és vezérigazgatója, azzal nyerte el alkalmazottai legendás hírű hűségét, hogy a földi személyzettel együtt rakta ki-be a csomagokat, és a légiutas-kísérőkkel együtt szolgálta fel az italokat. Mai korunkban a cégek dolgozóinak tetszik, ha a vezérigazgató irodája éppen csak valamivel fényűzőbb, mint az övék. Azt szeretik, ha mindenki tehet valamit a közösségért, mindenki felemelheti a hangját, mindenkinek van beleszólási joga még akkor is, ha valami módon mégis csak a főnöké a végső szó.
Ehhez hasonlóan az egyházi vezetők hatékonysága javarészt a részükről tapasztalt gondoskodástól, nem pedig megszerzett hatalmuktól függ. Az egyház és a család annyira hasonló egységek, hogy ha az utóbbit nem tudja valaki vezetni, akkor az előbbivel sem fog boldogulni. Mindkettő fentről jövő irányítást kíván valamint alázatos lelkületű szolgálatot, még a vezetők részéről is. A jó vezetők nem veszik félvállról vezetői pozíciójukat, de nem is használják azt fel önös érdekeik érvényesítéséhez.
Vannak férjek és apák, akik szinte megfojtják feleségüket és gyermekeiket istentelen uralkodni vágyásukkal. Mások önként lemondanak a vezetői szerepről. Lehet, hogy a dominancia a nagyobb vétek, viszont a lemondás a gyakoribb. Túlságosan sok férfi van, aki túl lusta, túl fáradt és túl sok mindennel foglalkozik ahhoz, hogy vezessen. Minden, amit a férjekről mondtam, ugyanúgy vonatkozik a vezetőkre is.
A gyermekek akkor reagálnak a szülői tekintélyre tisztelettudó engedelmességgel, ha a szülők személyes példamutatással vezetik őket, ha megindokolják, mit miért mondanak, és ha nem pusztán csak a szabályokra, hanem a találékonyságukra is hagyatkoznak. Ez a felnőttekre nézve még fokozottabb mértékben igaz. Egy főnök természetesen öltözködhet kevésbé hivalkodóan, beállhat röplabdázni és járhat kórházba látogatni csak azért, hogy az egyenlőség látszatát keltse. Mindezt azonban lehet belső indíttatásból is tenni, és ennek bizonyára meg lesz a hatása. A keresztyének általában Jézust tekintik példának, aki nemcsak a közös piknik kedvéért vetette le felső ruháit. Ő azért vetkőzött neki, hogy megmossa a tanítványok lábát, annak ellenére, hogy munkálkodásuk nem volt igazán eredményes. Sőt, az ellen sem emelte fel a hangját, hogy a rómaiak a keresztre feszítésekor tovább vetkőztessék, pedig abból semmiféle személyes haszna nem származott. Keresztre feszítésével újrafogalmazta a vezetői szerepkört; a beleérző képességnek és az engedelmességnek pedig eddig még ismeretlen, új dimenzióit mutatta meg és állította örök mércéül.
Családom néhány évvel ezelőtt tanúja lehetett egy ilyen krisztusi, újrafogalmazott vezetési forma szép példájának. Abby nevű leányom középiskolai tanulmányainak rögtön a kezdetén csatlakozott az iskola mezei hosszútávfutó-csapatához. A csapat erős volt, és ő nem akart mást, mint emberek között lenni és tartani az erőnlétét. Ám ahogyan előre haladtak az idényben, mindenkit meglepett, hogy Abby az elsősök, majd a főiskolások junior versenyein is rendre az élen végzett. A futószezon utolsó viadalán teljesítménye messze felülmúlta néhány tapasztalt főiskolai futó idejét. Mivel közeledtek a területi és állami bajnokságok, a főiskolás futók megkérték az edzőket, hogy hívjanak össze egy csapatmegbeszélést, amelyre Abbyt is várták. Az egyik végzős odafordult az edzőkhöz:
- Mindannyian láttuk, milyen jól teljesített Abby az elmúlt időszakban. Úgy gondoljuk, megérdemli, hogy részt vegyen a területi főiskolai bajnokságon.
Kis szünetet tartott, először Abbyre nézett, majd az edzőjére, mély lélegzetet vett, végül kibökte:
- Én átengedem neki a helyemet.
A csapat érdekeit szem előtt tartva, ez a lány lemondott az utolsó két főiskolai versenyről, amelyen még futhatott volna. Az edzők nagy előszeretettel beszélnek a végzősök vezető szerepéről, arról, hogy a vezetéshez bátran fel kell lépni. Nos, ebben az esetben a "lelépés" jelentette a vezetést. Azon töprengek, hol tarthatnánk ma, ha a keresztyén vezetők annyira bíznának Isten szeretetében, és annyira biztosak lennének a Krisztusban elnyert személyiségük felől, hogy át tudnák adni a helyüket, másokat maguk elé engedve? Amikor az emberek tudják, hogy vezetőjük hajlandó ilyen lépésekre, sokkal könnyebben követik őt. A lelki tekintély jobban függ az odafigyeléstől, mint a hatalomgyakorlástól.
Keresztelő Jánoshoz hasonlóan az igazi vezetők tudják, mikor kell háttérbe vonulniuk: "Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem" (Jn 3,30). Vagy ahogyan a szép régi énekben olvassuk:
"Nyughatatlan akaratra, add, hogy soha ne vágyódjak,
Mely titkokat megismerni, nagy dolgokat tenni óhajt ...
Ahhoz kérek erőt csupán, hogy másokra figyelhessek ...
Megelégszem kicsi hellyel, hogyha téged dicsérhetlek."
ANNA WARING:
"ATYÁM, TUDOM, EGÉSZ ÉLETEMBEN..."
("FATHER, I KNOW THAT ALL MY LIFE")
Dan Doriani |
|
| |
|
0 komment
, kategória: A férfi, akit Isten formál |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2/8 oldal
|
Bejegyzések száma: 75
|
|
|
|
2018. Május
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
358 db bejegyzés |
| e év: |
6903 db bejegyzés |
| Összes: |
35879 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 686
- e Hét: 1581
- e Hónap: 13456
- e Év: 201258
|
|
|
Offline
