Belépés
suzymama.blog.xfree.hu
Aki szeretetet vet boldogságot arat!! Suzy Mama
1901.01.01
Online		 Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     2/6 oldal   Bejegyzések száma: 55 
Karácsonyi áldás
  2018-12-06 18:15:09, csütörtök
 
 

Az Úr áldjon meg és tartson meg téged
Az Ő orcája ragyogjon terád, és adjon békességet tenéked.
Ahogy a Betlehemben született gyermekre emlékszel,
Hajolj meg a tulajdon szívedben élő gyermek előtt,
És kövesd álmaid csillagának fényét,
S tudd, Isten veled van, Bárhová mész is.
Hagyd, hogy az istállóban született remény megmutassa,
Az Úr egy kisgyermeken át is képes megváltani a világot.
Kívánom, hogy a karácsony szelleme
Egész évben melengesse lelkünk!
Béke és kegyelem kísérjen utunkon
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek Isten nevében,
A világ végezetéig.
Ámen.

( Ismeretlen szerző )
  
 
0 komment , kategória:  Karácsony  
Rohanunk, mintha életünk késnénk le
  2018-12-06 13:10:06, csütörtök
 
  "Rohanunk, mintha életünk késnénk le,
ha öt perccel később érünk oda,
sietünk, egymás mellett úgy megyünk el...
egymás szemébe nem nézünk soha,
futunk, Karácsony lesz, két nap, s egy éjszaka,
már csak ennyi maradt az égi szép-csoda.

Nincsenek már azok a régi ünnepek,
mikor díszbe öltöztek lelkek és szívek,
s áldott némasággal várták az éjszakát,
szenthittel hitték Betlehem csillagát,
és imádkoztak, együtt, szeretetben,
Miatyánk, Miatyánk ki vagy a mennyekben...

Nincs már az a régi boldog áhítat,
mit a karácsony nyugalma átitat...
csak futunk, csak futunk,
s az életünk utol mégsem érjük,
futva, rohanva el sosem érjük...
mert pihenni kéne, mint régen, régi ünnepen,
egymáshoz szólva, szépen, csendesen."

ismeretlen



  
 
0 komment , kategória:  Karácsony  
Szeretet
  2018-12-06 13:04:29, csütörtök
 
 

Láttam a szeretetet. Láttam
rózsák között járni a nyárban.
Aranygyűrűjére nap nevetett,
s olyan szép volt a szeretet!
Aztán találkoztam a szeretettel
út közben. Súlyos terhet vett fel:
mások terhét. Játszó kisgyermekhez
hajolt le... S meglepett, hogy egyre szebb lesz.
Ott is találkoztam vele,
ahol hullt a fák sárga levele:
betegségben, ínségben, szenvedésben.
Mindenütt boldog szolgálatra készen.
S láttam fekete, fényevesztett
napon. Hordozta a keresztet.
Mert testvére veszélybe tévedt,
utánament, nem latolt, kérdett,
és nem maradt ideje semmi
szennytől, mélytől visszarettenni.
Ment, amerre tövisek téptek.
Soha nem láttam olyan szépnek!

M. Feesche

fordította -Túrmezei Erzsébet



  
 
0 komment , kategória:  Karácsony  
Mézes piskóta
  2017-11-30 19:17:37, csütörtök
 
 

Az igazi ünnepi finomság!

Hozzávalók:

6 tojás sárga
a tojások fehérje
6 ek. méz
6 kanál cukor
10 kanál liszt
1 kávéskanál fahéj
1 mokkáskanál szódabikarbóna

A tojások sárgáját kikeverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a mézet. A szárazanyagokat is összekeverjük,és hozzáadjuk a mézes masszához. A tojások fehérjét habbá verjük, és kicsi adagokban adjuk az előzőhöz. Ezzel lazítjuk is egyben. Előmelegített sütőben lassan sütjük tűpróbáig.
A végén durvára vágott dióval megszórjuk, porcukrozzuk.
Grízes, vagy vaníliás krémmel is nagyon-nagyon finom! - Valéria Ex Madarász Kovacevic
 
 
0 komment , kategória:  Karácsony  
Nagymama pogácsát süt…
  2017-11-29 23:35:11, szerda
 
  Komor tél volt, meleg és szürke. Hónak nyoma se volt már talán évek óta. A 4 éves Marika csak hírből hallott a karácsonyi nagy havakról, csak mende-mondákból tudott a hó angyal készítéséről és a répa orrú hóember barát se járt még nála soha. Olykor-olykor mikor a nagymamájánál töltötte idejét, akkor sok mesét mondott neki azokról az időkről mikor még gyalog se tudtak az emberek munkába menni, mert akkora nagy hóbuckákat varázsolt az útra az éjjeli havazás. Az ünnepek közeledtével a nagymama mindig azzal bíztatta a kis Marikát, hogy talán majd az idén télen, eljön a várva várt nagy hó. Ezen a télen se volt ez másként. Ködös reggelre ébredve a nagymama vidáman köszöntötte kis unokáját:
- Nézd Marika! nemsokára jön a Mikulás! annak idején mikor kisgyermek voltam,pont olyan mint te, akkor is ilyen ködben érkezett! Talán idén lesz még hó is!
A kis Marika felvidulva, mosollyal az arcán szorosan magához ölelte szeretett nagyikáját.
- Nagyika! mikor sütsz nékem pogácsát? tudod olyan ropogósat, mit úgy szeretek!
A nagymama szelíden megsimította arcocskáját , majd ezt mondta:
- Sütök néked kis bogaram, egyszer biztosan! sok lisztet szitálok hozzá nehogy kevés legyen!csak még kicsit megerősödik a te nagyikád, oszt aztán sütök én annyit mint égen a csillag!
Marika mosolygott, majd játszani indult a kedvenc babájával.
Teltek a napok, s ahogy közeledett a karácsony, az emberek szívét egyre jobban megtöltötte az ünnepi hangulat. Csak Marika aggódott kicsit mert még mindig nem esett egy szem hó se. A fészerben szomorkodó kis szánkójára gondolt, amit tavaly karácsonykor hozott neki a Jézuska és még azóta egyszer sem szánkózhatott vele. Nem értette hogy a Jézuska ha szánkót hoz ajándékba, akkor miért nem hoz havat is hozzá? Nagyikája akkor is ezzel vigasztalta:
- Talán majd jövőre! Igen jövőre már biztos lesz hó is!és akkor szánkózhatsz nagyokat!- na meg pogácsa is, olyan ropogós...
Marika ezen a reggelen is - mint mindig- vidáman ébredt, magára vette kis köntösét és puha meleg papucsát. Sietett, nagyon mert úgy volt hogy édesanyja viszi őt a nagymamához ki kicsit már megerősödött és azt mondta süt neki pogácsát is. Ám a nagymama már nem volt otthon azon a reggelen, se a következőn. Nem értette Marika hogy hová ment el a nagymama.
Mondtak néki minden félét, hogy beteg volt meg elfáradt és hogy jobb helyre ment, ám akkor se értette ezt a kislány...
Minden reggel megkérdezte édesanyját hogy hová ment a nagymama és hogy mikor süti már meg a pogácsát?- de senki nem tudta igazán a választ.
Egy reggel mesebeli felhők szálltak az égre! hirtelen, hatalmas csend támadt odakint... Majd óriási hópelyhek szálltak le a magasból! Először lassan, majd hirtelenjében mintha megnyílt volna az ég kapuja, olyan sűrű hóesés kezdődött, hogy a szomszéd házig se lehetett ellátni!
Marika döbbenten állt az ablakban,majd elmosolyodott...vidáman szaladt a konyhába.
Az ajtóból odaszólt anyukájának:
- Édesanyám! ne izgulj, én már tudom hogy hol van a nagymama! Felment az égbe, ott süti a pogácsát nekem, most szitálja a lisztet hozzá!
Majd jókedvűen elszaladt játszani a kedvenc babájával...
(Nagy Eszter)tollából		  
 
0 komment , kategória:  Karácsony  
Magyar karácsony az égben
  2016-12-25 20:32:01, vasárnap
 
  Aki még nem tudott róla, ám tudja meg, hogy amikor lent a földön megszólalnak a karácsonyesti harangok, odafönt a Mennyeknek Országában a legeslegfiatalabb angyalka megráz egy fényes aranycsengőt. Erre a jelre a mennyei palota nagy szárnyas kapui maguktól megnyílnak, s a mennyország összes népe illő sorban betódul a hatalmas kupolaterembe, ahol várja már őket Jézus Király karácsonyfája. Mikor mindenki együtt van már, akkor az Úr Jézus megadja a jelt, s a kiválasztott szentek sorjában meggyújtják a mennyezetig érő karácsonyfán az emlékezés gyertyáit.
Nagy tiszteltetés ám a gyertyagyújtók sorába kerülni s fontos hivatal. Mert ezen múlik, hogy kikről emlékezik meg a mennyország népe azon a karácsonyon. Mikor aztán a gyertyák már mind égnek, akkor az Úr Jézus intésére sorra járulnak az ég lakói a karácsonyfához, s ki-ki ráaggatja a maga imádságát. Ezeket az imádságokat aztán az Úr Jézus megáldja, s szorgos angyalok nyomban aláindulnak velük a földre, hogy szétosszák azok között, akiknek szólnak. Ezek a soha nem hiábavaló, de mindig beteljesülő imádságok a mennyek lakóinak ajándékai a földi emberek számára. Így ünnepelnek odafönt karácsonyt azok, akik közülünk eltávoztak, tudja azt mindenki.
De ebben az esztendőben szokatlan dolog történt odafönt az égben. Már egy héttel karácsony előtt hírvivő angyalok járták sorra a mennyország lakóit s tudatták velük, hogy Jézus Úr parancsára ebben az évben magyar karácsony lesz odafönt.
Ilyesmi még nem történt amióta világ a világ, hogy egyetlen nép javára tartsák az ünnepet s méghozzá egy olyan kicsike, maroknyi nemzetet tiszteljenek meg ezzel, mint a magyar. De Jézus Úr így látta illőnek s helyesnek, s így is történt.
Mikor aztán megszólaltak odalent a földön ma este a karácsonyi harangok, egy szeplős arcú, vézna kis angyalka, aki még egészen új volt odafönt, rendelkezés szerint kezébe vette a fényes aranycsengőt, hogy megadja vele a jelt. Azonban olyan ijedt és elfogódott volt szegényke a nagy megtiszteltetéstől, hogy nyomban el is ejtette a csengőt, amiből aztán egy kis bonyodalom származott. Padlót érve a csengő ugyanis élesen felcsengett egyszer, amitől a szárnyas kapuk nyomban nyílani is kezdtek. Mivel azonban a csengő nyomban el is hallgatott, a kapuk is abbahagyták a nyílást, és a kint várakozók számára csupán egy szűk kis rést hagytak, melyen keresztül csak a soványabbja tudott beférni, a kövérebbje nem. Az újdonsült kis angyalka pedig úgy megszeppent a maga ügyetlenségétől, hogy szégyenében nyomban elszaladt, s elrejtőzött a karácsonyfa lehajló ágai alá.
Az Úr Jézus, látva a bonyodalmat, maga vette föl a csengőt s megrázta jó erősen, amitől nyomban szélesre tárultak a kapuk, s a nép betódulhatott az égi kupolaterembe. Jézus parancsára széles kört hagytak szabadon a karácsonyfa körül az égi magyarok számára, akik utolsónak vonultak be, ünnepélyes elfogódottsággal, hogy elfoglalják a megtisztelő helyet. Mikor aztán mindenki együtt volt, az Úr Jézus megadja a jelt: gyúljanak hát ki az emlékezésnek lángjai a magyar karácsonyfán!
Elsőnek az ősz István király lépett a fához s néma méltósággal gyújtotta rajta az első gyertyát. Sorra követték az Árpád-ház tagjai, Hunyadiak, Zrínyiek, Rákócziak s a többiek mind, hosszú, hosszú sorban. ,,Pro libertate", suttogta a nagyságos fejedelem, s Petőfi Sándor keze reszketett, amikor kinyúlt a márciusi ifjak emlékének gyertyája felé. S rendbe kigyúlt az egész magyar történelem, s ott ragyogott pazar fényben a mennyei palota közepén, egész világ csodálatára. S mikor már minden gyertya égett a karácsonyfán, előlépett öreg Csikay Gyuri, esett vállú hajdani kolozsvári cigányprímás, állához emelte kopott hegedűjét, s felsírt a húrokon a magyar ,,Mennyből az angyal..." De olyan szépen, olyan szívfájdítóan, hogy még az Úr Jézusnak is megkönnyesedett tőle a szeme, s ártatlan kicsi angyalkák a háttérben csupa gyönggyel sírták tele a padlót.
Majd az Úr Jézus jelt adott megint, s rangsor szerint István király lépett oda elsőnek a fához, hogy felaggassa rá a maga ajándékát, földi magyaroknak. Aranytekercsre írott áldásos imádság volt, súlya majd földig húzta le a gyönge ágat. Szent László vitézi erejét, Zrínyi Miklós bölcs megfontoltságát, Rákóczi Ferenc lelkes hitét s Petőfi Sándor lángoló szívét aggatta fára. Úgy megtelt rendre minden ág magyaroknak szóló magyar imádsággal, hogy mire a más nemzetségből valók sorra kerülhettek, már csak úgy roskadozott a fa a tehertől.
Sok-sok időbe került, míg a mennyeknek minden lakója odajárulhatott a karácsonyfa elé a maga ajándékával. Nemzet még ennyi imádságot nem kapott, amióta világ a világ! Mikor aztán az utolsó imádság is rajta csüngött a fán, az Úr Jézus megáldotta valamenynyit, s míg a sok nép vonulni kezdett újra kifelé a szárnyas kapukon, szorgos kis angyalok nyomban hozzáfogtak, hogy batyuba kössék a sok égi kincset, s alászálljanak vele kicsi Magyarhonba.
Végül aztán már csak az égi magyarok álltak ott még mindig a magyar karácsonyfa körül, imába mélyülten. Az angyalok elhordták már az utolsó ajándékot is, s a gyertyák is kezdtek csonkig égni, amikor az Úr Jézus szeme hirtelen megakadt valami fehéren, a roppant karácsonyfa alsó ágai között. Jobban odanézett s hát bizony egy kis angyalka köntösének a csücske volt az. Az újdonsült szeplős kis angyalka, aki elejtette az aranycsengőt, kuksolt ott még mindig nagy ijedten. Az Úr Jézus félrehajtotta az ágakat, s kézen fogva elővezette onnan a szeplős kis angyalt. ,,Hát te minek bújtál oda?" - kérdezte tőle mosolyogva. ,,Restellem magamat" - vallotta be a szeplős. - ,,Elfelejtettem volt azt a csengőt, lássa." ,,Oh, hát te voltál az!" - nevetett az Úr. ,,Ne búsulj semmit, megtörténik az ilyesmi mással is. De téged még nem láttalak itt eddig. Mi a neved? Honnan jöttél s mikor?" ,,Katika a nevem s Budapestről jöttem - felelte a vézna, szeplős kicsi angyal - november negyedikén, Uram.
Néhány pillanatig mély-mély csönd volt a nagy kupolateremben. Az égi magyarok mind a vézna kicsi angyalkát nézték, s valamennyinek könnyes volt a szeme. Aztán Jézus szelíd hangja törte meg a csendet. ,,Isten hozott, Katika" - mondta jóságosan, s keze gyöngéden megsimogatta a kis szöszke fejet. ,,Aztán küldtél-e te is ajándékot Budapestre a tieidnek?" ,,Küldtem, Uram" - felelte Katika, s elpirult a szeplői alatt. ,,Aztán mit küldtél?" - kíváncsiskodott az Úr Jézus. ,,Szép ünnepi imádságot szüleidnek, kis testvérkéidnek?" A kicsi angyal képe még pirosabbra gyúlt. ,,Nem imádságot küldtem" - vallotta be szégyenkezve. Az Úr Jézus igen nagyon elcsodálkozott. ,,Nem-e? Hát mi egyebet lehet küldeni innen?" ,,Kenyeret" - felelte szepegve Katika. ,,Szép fehér égi kenyeret. Minden nap félretettem, amit nekem adtak itt. Hiszen én kapok még máskor is" - tette hozzá bizalmasan. ,,S ha nem, hát az se baj. De odalent Budapesten nincsen fehér kenyér, régóta már..."
Mély, döbbent csönd volt, szentek, angyalok pisszenni se mertek. Hiszen ilyesmi még nem történt emlékezet óta, hogy valaki kegyes imádság helyett kenyeret küldött volna alá a mennyországból.
Aztán az Úr Jézus lehajolt s homlokon csókolta a kislányt. ,,Jól tetted, Katika", mondta halkan s lopva kitörölt egy tolakodó könnycseppet a szeméből, ,,sokszor a kenyér a legszebb imádság. Én is azt adtam egyszer az én népemnek, amikor lent jártam a Földön. Kenyeret."
Valahol a meghatottan álló magyarok sorában egy öreg nagymamából kitört az elfojtott zokogás. Katika kitépte magát az Úr Jézus karjaiból, odafutott az öregasszonyhoz és két vézna karjával átölelte. ,,Ne sírj, nagymama!" - kiáltotta hangos, csengő angyalka-hangon, mely egyszeribe betöltötte az egész mennyországot - ,,Apuék nem éheznek többet odalent! A mennyei kenyér, amit küldtem, meglásd, eltart sokáig!"
Az Úr Jézus mosolygott. S mosolyától, bizony, akár hiszik, akár nem: kisütött a nap Magyarország fölött!
További szép ünnepet kívánok,mindenkinek! <3 <3 <3
Balázs Piros		  
 
0 komment , kategória:  Karácsony  
Csokoládés körtetorta
  2016-09-07 16:28:20, szerda
 
  Hozzávalók
3 tojás
20 dkg cukor
5 dkg liszt
5 dkg étk. keményítő
2 dkg kakaópor
1,5 tk. sütőpor
1 dob. felezett körtebefött levével együtt
50 dkg mascarpone
1 cs. vaníliás cukor
4 dl tejszín
4 ek. körtepálinka
4 lap zselatin
10 dkg étcsokoládé
Elkészítés

A tojások fehérjéjét 3 ek. hideg vízzel és 12 dkg cukorral felverjük. Beledolgozzuk a tojássárgákat, majd a keményítővel, kakaóporral és a sütőporral elvegyített lisztet. 26 cm-es kapcsos tortaformába simítjuk. Előmelegített sütőben, 200 fokon, kb. 20 percig sütjük. Utána 10 percig még a formában pihentetjük. A befőttet lecsöpögtetjük, levét felfogjuk. A mascarponét a maradék cukorral, vaníliás cukorral és 1 dl befőttlével kikeverjük, a tejszínt felverjük. A hab és a krém 1/3-át hűtőbe tesszük. A piskótát félbevágjuk, a pálinkával meglocsoljuk, karimát pattintunk köré. Kirakjuk a cikkekre vágott körtével. A feloldott zselatint elvegyítjük egy kevés krémmel, majd a többihez forgatjuk. 10 percre hűtőbe rakjuk. Beleforgatjuk a tejszínhabot és a körtére simítjuk. A felső lappal befedjük, 1 órára behűtjük. A hűtőből kivett, félretett tejszínhabot és a krémet összekeverjük, bevonjuk vele a tortát. A csokoládét megolvasztjuk, tepsi hátán megdermesztjük, forgácsokat faragunk belőle, ezzel díszítjük a tortát.		  
 
0 komment , kategória:  Karácsony  
Karácsonyi ajándék
  2015-12-18 10:02:24, péntek
 
  Máté László: Karácsonyi ajándék
A férfi lassan megmozdult, átfagyott tagjait dörzsölgette. Gondolataiban, a régmúlt karácsonyok emlékei kavarogtak.
A meghitt gyerekkori karácsonyok, amikor a nagy barna mackót, vagy a villanyvonatot kapta. A későbbi éveken, amikor már felnőttként saját családjával ünnepelt.
A kislánya földöntúli boldogsága a játék baba, vagy a bababútor láttán.
Istenem, hogy tudott örülni, és mennyire szeretett hozzábújni - gondolta a férfi. Mennyire apás volt.
Már régóta nem várta a karácsonyokat, sőt egy idő óta egyenesen gyűlölte.
A válása utáni magányos karácsonyokra sem szívesen gondolt. Amióta pedig az utcán tengette életét, gyűlölt minden ünnepet.
Ez a hatodik karácsony, amit hajléktalanként az utcán élt meg, és számára csak az emlékek maradtak.
Megszokta a számkivetettek és megvetettek életét. Először még zavarta egy-egy szánakozó adomány elfogadása, mára azonban a teljes közönyösség és beletörődés vált az életszemléletévé.
A telet nem szerette a hideg miatt, a többi évszakok elfogadhatóvá váltak. A lényeg, hogy legyen egy kis ennivaló és néha-néha valami innivaló.
Az ital, az jó. Elbódít és segít elfeledtetni a kilátástalan helyzetet.
Ismét érezte a csontokig hatoló hideget. Felnézett az égre és úgy gondolta, 10-11 között lehet az idő.
Elhatározta, hogy minden ellenérzését félretéve, elmegy a menhelyre ebédelni.
Nem szerette a menhelyet. Nem tudta meghatározni az okát, de nem szerette. A menhelyen jó meleg, néhány ismerős sorstárs barátságos köszöntése, és ünnepinek éppen nem nevezhető ebéd fogadta.
Az ebédosztó, mikor rákerült a sor megkérdezte, tegnap este miért nem jött, hiszen sült hús volt és még egy szelet sütemény is.
A férfi csak megrántotta a vállát, de nem válaszolt. Az ebédosztó - mintegy kárpótlásul - két kemény tojást adott a főzelék mellé.
A leves meleg és sós volt. Más jót nem igen lehetett elmondani az ételről.
A főzelék íztelen volt, ráadásul nem is szerette. De meg kell enni, mert szüksége van az energiára. A férfi lassan evett és minden falatot jól megrágott.
Nem volt miért sietni. Régóta nem volt miért sietni.
A két tojást a végére hagyta, majd gondolva a holnapra is, csak az egyiket ette meg. A másik kemény tojást egy kétes tisztaságú zsebkendőbe csavarta és a szatyorba rejtette.
Amikor kifelé indult, meglátta a menhely vezetőjét. Nem akart vele találkozni, mert tudta, hogy megint rákezdi, hogy miért az utcán tölti az éjszakát. Szerencséje volt, mert megállították a menhely vezetőjét. A férfi kihasználva a helyzetet, gyorsan távozott.
Az utcán csoszogva megindult a körút felé. Azt gondolta, karácsony lévén az emberek talán adakozóbbak. A szokott helyére ment. Igaz, nem a legjobb hely volt a körúton, de néha egészen jó kis pénz összejött.
A forgalom hullámzó, de inkább gyér volt. Ennek megfelelően a kocsiból kinyújtott forintok is igen kevés összeget adtak ki. Már sötétedni kezdett, és alig több mint négyszáz forint gyűlt össze. Megvárom, amíg teljesen besötétedik gondolta a férfi, azután elmegyek. Sok jó már úgysem lesz.
Ahogy csoszogott a kocsik között látta, hogy a következő autó ablaka leereszkedik és egy kéz az alamizsnát nyújtja. Óda csoszogott, hogy elvegye a pénzt.
A férfi és a sofőrülésen ülő nő tekintete egyszerre találkoztak. Mindketten megkövülve nézték a másikat.
- Apa? - csúszott ki önkéntelenül a nő száján a kérdés.
- Kislányom - dadogta a férfi zavartan.
A lámpa zöldre váltott, de a nő nem indult el. A két ember zavartan megmerevedve nézte egymást.
- Anya miért nem indulsz már? - csivitelte a hátsó ülésen ülő aranyszőke hajú kisfiú.
- Drágám, valami baj van? - kérgezte a nő mellett ülő férfi is.
A hátsó kocsik előbb bősz dudálásba kezdtek, majd szép sorban kikerülték a zöld lámpánál veszteglő kocsit.
A nő visszarakta a fémpénzt a tárcájába, hosszasan kotorászott benne, majd a férfi kezébe nyomott két papírbankót. Az ismét zöldre váltó lámpánál, visító kerekekkel indítva, vadul elszáguldott az autó. A férfi a kezében lévő két darab ötezrest nézte, és szeme megtelt könnyel.
Először könnyezett amióta az utcán él, és először érezte, hogy megalázták.		  
 
0 komment , kategória:  Karácsony  
A karácsonyi ajándék
  2015-12-17 16:07:03, csütörtök
 
 

"Egész álló nap havazott, sűrű hópelyhek lepték be az ajtókat, ablakokat, fehér kárpittal vonták be a mezőket, és valahol a kanadai préri egyik magányos farmján egy gyermek készült erre a világra jönni.

John, az apa nyugtalanul járkált fel-alá a nappali szobában. Jessie a felesége, harmadik órája vajúdott első gyermekükkel. Nem volt már éppen fiatal, de nagyon akarta ezt a gyermeket.

- Remélem a Doktor időben ideér - gondolta John - csak ez a sok hó ne esett volna!

Később így morfondírozott:

- Aggodalomra semmi ok, évezredek óta így történik és Jessie anyja is fenn van, hogy segítsen neki, ha kell!

Odakinn a sötét csendben, csak a hópelyhek halk suttogása hallatszott és csak néha jajdult fel egy-egy fa jeges terhe alatt. John a fahasábokat nyaldosó lángokat nézte elmélyülten, amikor kopogtattak. Gondolta a Doktor érkezett meg, de meglepetésére, egy idegen állt az ajtóban.

- Bejöhetek? - kérdezte. John habozott kis ideig, de látva átfagyott, szomorú ábrázatát, és a haját, melyben jégcsapokká állt össze a ráolvadt hó - beengedte. Havas ruháit lesegítette és helyet készített a tűz előtt, ahol az éjszakát tölthette a jövevény. Vacsorát is adott, amiért nagyon hálás volt az idegen.

- Mit kerestél odakinn ilyen havas éjszakában? - kérdezte John.

- Nagyon sok dolgom van - felelte az idegen - Nagyon sok helyre kell mennem.

- De hát hová kell menned ilyen időben?

- Bárhová, - mondta a különös idegen - mindenhová elmegyek ezen a világon, ahol szívesen látnak. John nem igazán értette mit beszél, de nem faggatta tovább, az idegen pedig csendben melegedett tovább a tűz előtt. Késobb John elmondta, hogy felesége éppen most ad életet első gyermeküknek.

- Tudom - felelte az idegen.

- De hát honnan tudod?

- Már odakinn hallottam a sírást.

John nem értette, hiszen ő semmit sem hallott.

Hajnal kettő volt, mire megszületett, élettelenül. Jessie kimerülten mély álomba zuhant. Az anyja, - aki végig mellette volt - tette a halott csecsemőt a bölcsőbe, csak ez után ment le elmondani, hogy mi történt. Johnon dermedt kétségbeesés lett úrrá. Látva az asztalt borító ajándékokat, a történtek után már nem volt képes hinni a karácsonyi csodában.

- Lány volt, vagy fiú?

- Fiú. - felelte Jessie anyja- Akarod látni?

- Igen. Aztán elviszem, nem akarom, hogy Jessie így lássa.

John szeretettel nézett a sápadt, mély álomban lévő feleségére. Hálás volt Istennek, hogy legalább őt meghagyta neki. Majd pár pillanatig meredten nézte a szánalmas kis testet a bölcsőben, aztán óvatosan karjaiba vette és lement vele a lépcsőn. Ahogy állt, csendben tartva a gyermeket, végtelen bánat fogta marokra a lelkét. Az idegen törte meg a csendet, kérte, hogy foghassa meg a fiút. John szó nélkül átadta. Karjába véve, ringatni kezdte és megcsókolta a fiúcska homlokát.

- Miért csinálja ezt, hiszen halott? - kérdezte Jessie anyja.

- Meleg kell neki!

- De hát meghalt! - mondta, szinte kiabálva a nagymama.

Az idegen azonban, csak mosolygott és tovább ringatta a gyermeket. John arra lett figyelmes, hogy a kicsi fiú szeme kinyílik, és halkan sírdogálni kezd.

- Csoda! Hiszen csodát tettél! - kiabált John - Visszahoztad a halálból a fiamat!

- Nem volt halott. - válaszolt a férfi - Nem halhat meg, aki még nem is élt!

A nagyanyja karjaiba tette a gyereket: - Gyorsan, tegye az anyja mellé, mielőtt felébredne! Azután Johnhoz fordult: - Mennem kell tovább.

John azt sem tudta hirtelen mit is tegyen, sírjon, nevessen, vagy csókolja össze az idegent?

- Maradnod kell, maradj velünk, kérlek - örökre!

De az idegen vette a kabátját és már az ajtóban állt.

- Akkor legalább a Karácsonyt töltsd velünk! - kérlelte John - Nézd teli az asztal mindenféle jóval, szívesen megosztjuk veled! Hiszen a legnagyobb ajándékot tőled kaptuk.

Az idegen azonban nem maradhatott. Megköszönte a szíves marasztalást, de mennie kellett. Halkan becsukta maga mögött az ajtót és lassan elindult a friss havon.

Elállt a hóesés. John állt az ajtóban és nézte-nézte, a vendéget, amíg eltűnt a messzeségben.

Befelé indulva döbbent rá, hogy a távolodó idegen léptei nem hagytak nyomot a frissen esett hóban...."

Ha tetszik, oszd meg!
  
 
0 komment , kategória:  Karácsony  
Egy csillag története
  2015-12-17 14:47:46, csütörtök
 
  A világmindenség teremtésekor az Úristen összegyűjtötte a csillagokat. Köztük volt a mi napunk is. Végignézett a nyüzsgő sokaságon és beszédet intézett hozzájuk:

- Figyeljetek rám! - kezdte. - Gondjaitokra bízom a teremtett világot. Mindegyikteknek adok néhány bolygót. Az lesz a feladatotok, hogy kiárasszátok a fényt, a meleget ezekre a bolygókra, s ez által ott élet sarjadjon. Legyenek rajtuk növények, állatok, emberek, mindenféle élőlények nagy változatosságban, gazdagságban.
Ekkor Isten elé járultak a csillagok, s mind kapott a bolygókból, amivel tele volt a zsebe. Kisebb csillagocskák egy-két bolygót, nagyobbacskák ötöt-tízet, óriáscsillagok száz bolygót. Ezután az Úr elhelyezte őket a világmindenségben, ahol jó nagy hely van, elfértek mind. A gondjaikra bízott bolygók pedig ott keringtek körülöttük. De élet még nem volt rajtuk, sivár, kopár volt valamennyi. Akadtak csillagok, amik jó helyre kerültek, ahol nem volt nagyon hideg, némi víz is csillogott a bolygóikon elszórt tócsákban, mások viszont ott dideregtek az Univerzum csücskén, sanyarú körülmények közt. Különbözőképpen indult az életük.
Telt-múlt az idő. Évezredek jöttek-mentek, bizony egymillió év is elmúlt, s a csillagok közt versengés támadt. Némelyikük már négy-öt bolygóján is fel tudott mutatni valami életet. Akadt, ahol már nőtt a petrezselyem, a másikon virágok nyíltak, sőt akadt olyan csillag, amelyiknek legközelebbi bolygóján már az első hangya is megjelent!
Aztán, ahogy tovább teltek az évmilliók, ezek a csillagok elhatározták, hogy százezer évente összegyűlnek, mindenki megmutatja, milyen előrelépést tett az elmúlt időszakban, és akik semmilyen életet nem tudnak fakasztani, azokat megbüntetik, mert rossz csillagok; elveszik a bolygóikat, s magányos, kóbor vándorrá kell lenniük. Otthontalanul, üstökösként járják majd a mindenség útjait.
Az Univerzum szélén volt egy egészen kicsike csillag. Erejét megfeszítve igyekezett ontani a fényt, a meleget, hogy három bolygóján élet sarjadjon, de nagyon nehéz dolga akadt: mindhárom bolygó olyan kis szerencsétlen volt. Néhány csepp víz árválkodott mindössze a felszínükön, egyébként csak mérgező gázok meg nagy kövek.
Jó szándékú társai figyelmeztették:
- Vigyázz, már csak ötven év és összeül a nagytanács, s ha nem mutatsz fel eredményt, kötheted a vándortarisznyát! No, megszeppent a kis csillag, s úgy elkezdte sugározni a meleget, hogy maga is beleizzadt. Nem is maradt el a gyümölcse! A legközelebbi bolygón egyik napról a másikra kinőtt a földből egy kaktusz. Volt nagy öröm!
Jó, jó, nem egy gyümölcsfa, csak holmi tüskés gumó, de hát az is valami! Nem nagyigényű, beéri azzal a pár csöpp vízzel, s ha ritkán is, de szép virágot bont. A kis csillag vigyázott rá, mint a szeme fényére. Büszke is volt. Jöhet már a nagytanács! Megmutatja, hogy ő nem mihaszna, lusta csillaga az égnek!
Már az első bimbó is megjelent a kaktuszon, amikor nagy baj történt. Azon a bolygón ugyanis működött egy mihaszna vulkán, s ez egyszer csak kitört, elborította izzó lávával a föld felszínét, és hamuvá égette a növényt: hiába a tüskék, nem tudott védekezni ellene. Elcsüggedt a kis csillag:
- Mi lesz velem? - sóhajtozott. - Senki sem hiszi majd el, hogy itt volt ez a növény.
Bizony így is lett. Letelt az ötven év, odaállították a tanács elé.
- Na, mutass fel valami eredményt!
Ő mondani kezdte a szomorú történetet, mesélt, de ezzel nem hatotta meg gőgös csillagtársait.
- Add át a bolygóidat! Nem vagy méltó arra, hogy gondjukat viseld! - parancsoltak rá, és felosztották egymás között a három bolygót, pedig nekik már tán ezer is volt akkoriban.
Elindult vándorútra a kis csillag. Még a könnyei is potyogtak, és csóvaként szegődtek a nyomába. Meddig vándorolt? Évekig, évszázadokig, évmilliókig? Annyi bizonyos, hogy egy szép napon megérkezett a mi naprendszerünkbe. Megcsodálta vakítóan világító Napunkat, megszámolta a bolygókat, jót nevetett a Mars vörös ábrázatán, gyönyörködött a Saturnus gyűrűjében, a távoli, pici Plútót pedig először észre sem vette. Legjobban azonban a harmadik bolygó tetszett meg neki. Kék színben pompázott. Óceánnyi víz volt rajta.
- Na - gondolta -, ezt megnézem közelebbről! Nézte a hegyeket, folyókat.
- Ügyes csillag lehet a gazdája - gondolta egy kicsi irigységgel a szívében -, hiszen itt mintha már a teremtés koronája, az ember is színre lépett volna.
Közel repült a bolygóhoz, ahogy csak bírt, csak arra vigyázott, hogy a nagy vonzerő le ne rántsa. Már látta az embereket parányi pontként mozogni odalent. Azok is észrevették őt. Hárman is fölnéztek az égre, meglátták, elcsodálkoztak. S azt is látta, hogy ez a három föltarisznyáz, s elindul a nyomába.
- Lassítok egy kicsit - gondolta a kis csillag -, nehogy nyomomat veszítsék - s szép lassan úszott az ég alján, minduntalan hátratekintve: követik-e még. Követték, bizony! S már nem is külön-külön, hanem együtt, mert ahogy egy irányban haladtak, egy éjjel egy útkereszteződésnél összetalálkoztak.
Így teltek a hetek. Lassan megváltozott a táj. Feltűnt egy város, majd egy kisebb falu, a szélén egy barlanggal. A kis csillag kíváncsi természetű volt, bekukkantott ide is. Elnyílt a szeme a csodálkozástól! A barlangban egy pici csecsemő feküdt állatok etetőjében, mellette egy fiatalasszony és egy férfi: biztosan a szülei. Állt ott még néhány jószág, lehelték a csöpp gyereket, hogy ne fázzék.
- Nagyon hideg lehet ott lent - vélte a kis csillag -, megállok itt egy órácskára, és adok nekik némi fényt, meleget. Le is táborozott az ég alján, észre sem vette, hogy követői, a vándorok is megérkeztek időközben. Hanem azt már hallotta, hogy valaki megszólítja őt, hatalmas, erős hangon, mintha az egész mindenség szózattal telt volna meg.
- Jól van, kis csillag, derék munkát végeztél! - dicsérte meg maga a Mindenség Ura. - Igaz, hogy a kaktuszodat elpusztította a vulkán, mégis többet tettél, mint a nagytanács leghatalmasabb csillagai együttvéve, mert te voltál az, aki megmutatta a világnak Fiam születését. Jöjj velem, most megjutalmazlak!
Isten a tenyerébe vette a csillagot, és elhelyezte országának közepébe, azóta is világít az ott élő embereknek és angyaloknak.
  
 
0 komment , kategória:  Karácsony  
     2/6 oldal   Bejegyzések száma: 55 
2018.05 2018. Június 2018.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső
Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 70 db bejegyzés
e év: 802 db bejegyzés
Összes: 8743 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 189
  • e Hét: 370
  • e Hónap: 2265
  • e Év: 53056
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.