|
 2/4 oldal 
|
Bejegyzések száma: 31
|
|
|
|
|
|
2011-02-19 14:42:21, szombat
|
| |
| |
demeny peter!
Ballada
Vécésnéni volt az anyám, az apám sem hagyta alább.
Minden este jól berúgott, minden este jól megverte.
Így volt, így volt, micsináljak, én sem tudok másképp tenni.
Feleségem ritka madár, éjjel-nappal zöld a háta.
Mikor este hazamegyek, brazil sorozatok sírnak.
Odaégett mind a rántás, most már mit egyen az ember.
Iszok még egy kicsi vodkát, hátha akkor jobban hányok.
Ököllel ütöm az asszonyt, most már bőghetsz, Esmeralda.
Nem vagyok én kemény fickó, csak hát tényleg micsináljak.
Ha felállok az asztaltól, a kollégák bosszantanak.
Hányszor kúrtad meg az asszonyt, hányszor kérdezik meg még ezt.
Ha egyszer közéjük rúgok, mindnek szétszakad a töke.
Gyere, gyere, kicsi lányom, ne sirasd az anyukádat.
Ne sirasd az anyukádat, ő már úgysem tehet semmit.
Nézek neked brazil filmet, odaégetem a rántást.
Novemberben gyertyát gyújtunk minden egyes éjszakára.
Kocsmadal
a pakliban a pakliban
hej mennyi minden benne van
piros sálas amazonok
kiket szecskába vagdalok
azt mondtam neki szeretem
s ő mégse mondta szerelem
tán játszadozik ez velem
me mingyá le is teperem
mert ugye ez is benne van
a pakliban a pakliban
az el-eltörő nevetés
sikító papírsercegés
véresre harapott ajak
elálló fülű alkonyat
hangosan hersegő fogak
eltakarod az arcodat
a pakliban a pakliban
úristen minden benne van
tollad füzeted versed is
szemed szíved s a lelked is
nappal éjszaka reggel is
tedd bele végre eztet is
Egy fél flakon
Mennyi minden a szerelem!
Csillogó vágy az ajkakon,
krúgató kacsák a tavon,
lüktető csók a szíveken -
de most arról szól a dalom,
hogy bármi legyen bárkivel,
bárhogy is fogyjon a hitel,
mindig marad egy fél flakon!
Ha összever is szereted,
s ha könny szárad az ágyadon,
s ütés kéklik a lábadon,
nem is szólva a hátadon,
akkor is csak kedves neked -
mert ilyen ez a szerelem:
mindig marad egy fél flakon!
Hogy tabletta-e vagy kenőcs,
ezt meg nem mondja senki sem.
Nem tudja ruszki, jenki sem.
S ha nem csinos és szexi sem,
s ha négy paripán jön az ősz,
és ereszkedik már a lőcs
akkor is ez van (ez vagyon) -
mert ilyen ez a szerelem:
mindig marad egy fél flakon!
Herceg! E furcsa balladát
üldözheted a friss nyomon,
üvöltheted, hogy netovább,
szidhatod anyád és apád,
hűtlen szeretőd tomporát,
átsírhatod az éjszakát,
szenvedhetsz háton és hason -
a szerelemből (ez ilyen)
mindig marad egy fél flakon.
Rég nem szereted, ó tudom,
ő mégis, még mindig szeret.
Kibámul most az ablakon,
s az éjbe suttogja neved,
s bármit is kívánsz, egyenest
neked küld száz szívesemest,
és másolatot senki sem
kap, mert csak téged szeret,
ahogy csak kifér a lukon.
Értsd meg, ilyen a szerelem:
mindig marad egy fél flakon.
Önvád
Nőtől nőig lökődsz, tévelyegsz bután,
s amit találsz, rég nem a szerelem,
még csak nem is az élvezet,
csak valami furcsa mocsok,
még bűnnek sem fölemelő,
pitiáner, ócska kefélés.
Nőtől nőig lökődsz, s nem találod
magadat köztük, csak a húsodat s a húsukat,
s ahogy egyre gyömöszkölsz -
hiába óvod homlokod:
már fölötte sem tudsz tiszta lenni.
Nőtől nőig lökődsz, szeretlek!,
mondod nekik kétségbeesetten,
ismételgeted, hátha nagy nehezen
elhiszed te is, nemcsak ők,
s mindenkit megcsalsz,
akinek azt mondtad, szeretlek,
mert mindenkinek mondtad ezt a szót.
Eldübörög a nyár
(folyton augusztus vége volt úgyis),
elpattannak az évek,
mint a villanykörtében a szál.
Öregségedre azt fogod siratni,
amiben sose hittél, vagy nagyon kevéssé,
a nőket emlegeted, akiket pedig sose szerettél,
nyavalyogsz, mert senkinek nem mondhatod, hogy szeretlek,
elvesztett szavakon keseregsz,
melyek régen nem jelentenek számodra semmit,
pedig ha hagynád,
fölzengene benned egyetlen szó zenéje.
Találkozás
Ha például kilépnék az erkélyről
egy délután, vagy inkább egy éjszaka,
gondolatban elbúcsúznék mindenkitől, akitől el kell búcsúznom,
akiket szerettem és akik szerettek,
szóval csak könnyedén kilépnék,
száguldanék lefelé,
már bánnám is, hogy ilyen hülyeséget csináltam,
és akkor hirtelen visszarántanál.
Vagy nem tudom,
csak úgy sorolom a lehetőségeket,
igazán annyi van,
például ha nemcsak azzal élhetnék, akit szeretek,
hanem azzal is, akibe szerelmes vagyok.
Vagy - megintcsak kapásból - ha délután megéreztem volna,
hogy estére nagyanyám meghal,
és rögtön hozzászaladok.
Vagy ha már nem érzem meg - tőled sem lehet lehetetlent kívánni ugyebár -,
akkor ne nyomasszon, hogy valamiért - de miért? - nem szaladtam azonnal oda.
Vagy - szintén csak úgy, eljátszogatva a gondolattal -,
ha atomháború törne ki,
mert sem egyik, sem másik nagyhatalom nem hagyná a magáét,
az egész emberiség elpusztulna,
nők, férfiak, öregek, gyerekek,
mind, egytől egyig,
és én életben maradnék.
Akkor, talán.
De addig? |
|
| |
|
0 komment
, kategória: KEDVES -LAPU GIZELLÁTÓL KAPTAM |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-02-19 14:40:20, szombat
|
| |
| |
demeny peter!
Hétfőig
Egy hosszú, csöndes hétvége, amikor
rádió zúg, evőeszközök csörögnek,
rántott hús illata száll,
gyerek gagyog,
szóval minden a legnagyobb rendben,
hátradőlsz a fotelben,
és egy lányra gondolsz.
Egy lány, aki úgy odabújt hozzád egy bulin,
hogy még a válásra sem tudtál gondolni.
Hozzád tartozik - olyan egyértelmű volt,
és olyan gyönyörű, odaadó, bánkódó mozdulat,
hogy mindez itt, egy bulin, és a csempekályha mellett egy széken alszik a barátja.
És úgy megcsókolt, hogy mindent értettél,
és tudtad, fogsz még érteni semmit is,
olyan semmit, hogy minden fal leomlik.
És másnap is megcsókolt, és reszketve vártad a harmadnapot.
És miközben miatta volt a legnehezebb kibírni,
miatta volt mégis a legkönnyebb,
mert a tied volt,
és ezt már még ő se vonhatja vissza.
Mert szeretted és szeretett, és valahogy erre gondolva
mégiscsak könnyebb kibírni
hétfőig.
Ha le tudnám írni
Ha olyan tárgyilagosan, szenvtelenül tudnám leírni azt a délutánt,
amikor valami őrület hatására szakítottam vele
(éppen tizenharmadika volt, meleg szeptemberi nap),
ha olyan szárazon, objektíven le tudnám írni,
mint Konsztantinosz P. Kavafisz,
többé talán semmi sem szorítaná össze a szívem,
nem verejtékeznék éjjel, nem szoronganék,
hanem aludnék, mint minden rendes ember.
Ha le tudnám írni, ahogy arcára kiült a fájdalom,
ahogy öltözködni kezdett
(utoljára voltunk együtt akkor, utoljára szeretett,
de én már azt hittem, nem szeretem őt),
ahogy még egyszer visszanézett azzal a gyönyörű mélybarna szemével,
ahogy a mozdulattól frufrui a szemébe hulltak.
Egyáltalán, ha le tudnám írni az arcát.
Éjjel. A trubadúr zokog
Vajon mi lett, én már nem is tudom...
Hát hazament, ne búsulj, apafej,
holnap is megcsalja majd a férjét,
és persze veled, mással senkivel.
Hogy elment most? Hát egyszer elmegy ő is,
nem ülhet nálad egész éjszaka.
Kihűlt a csönd, és olyan furcsán néz rád,
hogy majdnem fölfal ez a kis szoba.
Mért sírsz vajon? Hisz tudhattad - no nem? -
hogy veled bújik s mással fekszik ágyba,
mással éli igazi életét,
téged belök a furcsa félhomályba,
hol nincsen semmi, csak a bútorok
s a tükrök sötét fényei ragyognak.
Tied az éjjel (no nem az egész):
ne udvarolj a boldog nappaloknak.
Recept
Belebújni valakibe,
belefurakodni teljesen,
rágni, rágni, egyre csak rágni,
felfalni minden sejtjét,
csámcsogva kiszívni a csontjaiból a velőt,
de úgy, hogy lélegezni se tudjon,
és az étvágytól, az izgalomtól, a jóllakottságtól mi magunk se tudjuk,
de ne hagyjuk abba,
nem szabad abbahagyni,
egyetlen szünet sem engedélyezett,
csak a habzsolás éhes disznóra emlékeztető zajai,
nem törődni a fájdalommal, amit neki okozunk,
nem hallani sikolyait, kiáltásait, üvöltéseit, hörgéseit,
ne érdekeljen semmi,
ez már úgysem ember, ez már csak egy roncs, hát minek szánjuk,
kitől szánjuk,
és amikor mindenét felfaltuk,
mikor már a porcogóit is elropogtattuk,
mikor már egyszerűen nincs mit enni rajta,
mikor már a csontjai is porrá válnak, és szétszállnak a semmibe,
akkor szélesre tárni az ablakot,
olyan furcsa szag lett, nehéz a levegő,
nagyot nyújtózkodni, jóllakottan ásítani közben,
néhány lépést tenni a szobában,
és mielőtt ledőlnénk az ágyra,
mielőtt elaludnánk,
olyan jót ettünk, igazán,
akkor azt mondani:
pedig szerettem.
Tényleg szerettem.
Beszélgetés a tükörrel
Azt mondtad neki, szereted,
mert minden lánynak, nőnek, asszonynak ezt mondod,
ha a legcsekélyebb remény van arra, hogy beléhatolj,
és remény mindig van, ugyebár.
Azt mondtad neki, szereted,
aztán magára hagytad a terhességével,
és kedvesen bátorítottad az abortusza előtt,
olyan kedvesen, mint akinek semmi köze semmihez,
de a szíve, az persze nagy.
Azt mondtad neki, szereted,
igazán csak őt szereted,
csak őt szereted igazán,
de este a feleségedhez mentél haza,
és szóról szóra ezt mondtad neki is.
Nagyanyádnak is ezt mondtad,
és mire hazaértél, már csak egy holttest feküdt a padlón,
egy holttest, amelynek már nem mondhattál semmit.
És nagyapádnak is ezt mondtad,
és az ő holttestét még csak nem is láttad:
nem voltál kíváncsi rá.
Pedig őket is szeretted,
és őket is igazán, őszintén.
Már ahogy az ember általában
szeretni szokott.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: KEDVES -LAPU GIZELLÁTÓL KAPTAM |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-02-19 14:38:43, szombat
|
| |
| |
Sanzonok
1. (lemondó)
Hagyj elmennem, mert sok a fájdalom,
a lemondás felgyűlt az arcomon,
a szerelem most tényleg nem elég,
lotyó voltál, nem lettél feleség,
nem akartál, csak használtad a testem,
s azt akarod, a sértést elfeledjem.
2. (sár és vágy)
Nincs semmi baj, most vége, vége, vége,
a szerelem szétszállt a szélbe,
elment a vágy, hiába keresem,
itthagytál, kedves, kegyetlen kedvesem.
Fáradtan már a versem se a régi,
hol a másod, kit szerettem, az égi,
gyúrom itten, de régen csak a sárból:
ne kenj magadra többet már a vágyból.
3. (kegyetlen alkonyat)
összemaszatolt arcodat
széttöri már az alkonyat
nem akartam hogy itt legyél
már itt az ősz jaj itt a tél
ne nyavalyogj elszáll a bánat
repül a szerelem utánad
4. (unalmas ágyak)
mindent akartam ez lettél belőle
átkerültél egy könnyü léha nőbe
rossz álom lettél vágyak lusta vágya
ágyunk most már a bús unalmak ágya
övön alul már csak ütünk ütünk
a simogatásról leszokott az ujjunk
nem tudhattalak megtalálni többször
kiléptél kiléptél a csöndből
mi ezek itt mi ez a vers
csókolj tágulj szeress szeress
harapj harapj ne tűrd tovább
ezt a képtelen éjszakát
5. (lambadás csillagok)
ki fog derülni nincs tovább
egyre gyűröttebb lesz a vágy
most már nem izgat fel a csókja
nem üvöltök a csillagokra
ez a gyötrelmek lambadája
ó csillagok romantikája
mi kéne mondd meg mit akarsz
tán szerelmes vagy mi a fasz
tán érzelegsz itten nekem
nem kell most már a szerelem
kell a bánatnak annyi bánat
no add ide végre a szádat
hadd csókoljam faljam fel holnapig
a vágy a vágy az majdnem széthasít
az illatod az minden pillanatban eltalál
a tested akarom a tested szerelmet zabál
6. (tangó)
tudom hogy férfi vagy
na mit szólsz hozzá én egy nő vagyok
szemtelen rongy alak
mindent adtam többet nem adhatok
na kopj le végre már
me mingyá kinyitom az ablakot
a farkad is feláll
de most már nélküle is elvagyok
mit gondolsz mennyi vágy
gyűlt föl bennem milyen a testem
keresd meg jóanyád
és csókjaidat elfelejtem
nem tudtam dönteni
illetve dönteni csak így tudok
tűnj el ne könyörögj
a szerelem már régen elhagyott
7. (a hús dicsérete)
vágyom a nőt hűvös halomba
üdvözül a húsa sikongva
belédől ölelő karomba
lelkét vágyom s a teste jut
de minden virág elvirágzik
az ábrándozástól a vágyig
a félelemtől a halálig
féligaz félhazug
szeretni csak veled akartam
minden örömöt megtagadtam
minden sebemet elvakartam
ne mondd hogy nincs már semmi se
csodát is adtál és mosolyt
mára mindkettő elkopott
veszem tehát a kalapom
zárt ajtón hova menni be
8. (kopog az élet)
Kisded játékainkban már életünk kopog:
mondja, asszonyom, szeretni hogy szokott?
Túl sok soraiban a kétely, kevés a vágy,
mondja, asszonyom, jönne velem tovább?
Szeretném annyira, nem szerette úgy senki,
ha mindenkit feledne, engem úgysem tudna feledni,
mint ahogy, látja kegyed, én sem feledhetem magát:
hát mondja, asszonyom, jönne velem tovább?
9. (a vágy csalása)
Különös lány, rég nem hat rám, nem érdekel a furcsaságod,
szívemet hiába keresed, meg most már többé nem találod,
illetve hogyha megtalálnád, hát én is nagyon meglepődnék:
szomorú szavaim a vágyat régen a szakadékba lökték.
A vágyat, úgy értem, irántad, én réges-régen elfeledtem,
szerelmemet, mi téged illet, elsze - érted már? - elszerettem,
kegyetlen voltam már elégszer, most nem akarok hazug lenni:
csodáltalak, csodáltalak, de tényleg nem érdekel semmi.
Kínoztál éppen eleget, és kínoztalak én is téged,
nem tudlak gyötörni tovább, nem tudok szorongani érted,
nem tudok verset írni hozzád, nem tudok verset írni rólad:
mindig ígérted a csodát, és minden nappal elnapoltad.
Soha olyan gyönyörű éjjel, ó, félelmetes éjszakák,
nem tudtam élni nélküled, nem tudtam nem gondolni rád,
reszkető szívvel, béna aggyal nyugtattam meg a testemet -
de most ennek, mindennek vége. Érted, szenyóra? Elmegyek.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: KEDVES -LAPU GIZELLÁTÓL KAPTAM |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-02-19 14:36:18, szombat
|
| |
| |
demeny peter versei!
Egy szerelem töredékei
(Ami egy szakítás után megmaradt)
(Tudod, hogy nincs bocsánat)
A francba már
mióta vársz
keresed a szerelmet?
És most, hogy megjött, menjen el,
ne tudja, hogy mikor mi kell,
s még kérjen engedelmet?
Bocsánatot, hogy döntened
már megint nem, nem lehetett,
nem hagyott soha, semmi?
Bocsánatot, hogy otthagyod,
de persze, hisz "költő vagyok"
mégsem tudod feledni?
Kérjen elnézést, hogy a vágy
nem tudja, hogy miként tovább,
hogyan kell tönkremenni,
s ahhoz, hogy életben maradj,
nem kell a lélek, csak az agy
kamráiban rohadni?
(A szerelem gyötrelmei)
Egy nagy csönd kellene nekem,
csak én legyek és csak magammal.
Gyötörjön szét a szerelem,
ne védhessem magam szavakkal.
Ne rímeljek felhőtlenül,
mintha bizony csak költő lennék.
"Ez sokba kerül még neked,
hiába is szeretnéd."
Küzdjek meg minden mondatért,
szerelem nélkül, egyedül.
Ne tépjen szét a robbanás,
ne óvjanak a repeszek,
ne menekülhessek Freudba, Jungba,
Dosztojevszkijbe, másegyébbe.
Kurva élet! Ne szaladhassak
semmi felvilágosult izébe.
Csak tudjam, az ő keze nincs itt,
az ő bőre, az ő haja,
csak hiányozzon a karomból
válla-csípeje-dereka,
csak féljek, hogy nem lesz tovább,
hiába véd a gyávaság,
hiába rohannak az elvek:
az élet jön, az élet elmegy.
(Sanzon)
Ó istenem, hogy együtt egyre mentünk,
aztán mégis elváltak útjaink.
Ne félj tőlem, hisz annyiszor nevettünk,
és ma is érzem régi csókjaink.
Hát ne hidd azt, hogy elmúlik az élet,
elbúcsúzik a fáradt szerelem.
Orvoárt mondsz a régi szenvedélynek?
Nem fogadja el, azt hiszem.
(Mentegetőző szonett)
Tudod, kedves, én sohasem hazudtam,
csak az igaz volt egyre kevesebb.
Hát mondtam én is, mondtam, amit tudtam -
veled maradni mégsem lehetett.
Megesküdtem fényre, félhomályra,
s vertem a fejem: mindent elsiettem!
Csókodra vágytam és az éjszakákra,
tapogatóztam a félelemben.
Tudod, nekem is fáj, hogy végetért,
és nem is tudom, hogy vajon miért
kellett neked szerelmet vallanom.
Tán jobb lesz így. Csak azt ne hidd, hogy tényleg
búcsút mondhat egy férfi kedvesének,
s őt nem üldözi már a fájdalom.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: KEDVES -LAPU GIZELLÁTÓL KAPTAM |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-02-19 14:33:35, szombat
|
| |
| |
Bús ballada
Herceg! Cinikus zöld szemed
A nők testét magába szívja,
Imádnak ők, érted repesnek,
Isteni múzsák légypapírja!
Hercegem! Szíved szagos zsírja
Ellopja rövid boldogságom.
Sok női szép szem visz a sírba,
Mit arcodon pihenni látok.
Tudom, nem mondhatod nekik:
"Ím itt a másik, nem is undok,
Keressétek a kegyeit,
Bár lehet, végül belebuktok;
No gyerünk, lám, mi sokat tudtok:
Rövid gyertyák a félhomályban -
És te?! Minek kell szerterúgnod,
Mihelyt megpillantod, a vágyat?"
E szöveg túl szép is nekem,
Túlcizellált, már-már barokkos,
Mert ugye tudod, hercegem:
Nem én rugdosom - engem rugdos
Folyton a vágy; s fülembe sugdos
A lotyós, ritmizált halál -
Minek is kellene hazudnod,
Ha tied minden nő ma már?
Hát szóval, herceg: ne hazudj,
Sose tudd meg, hogy mit akartam,
Sose tudd meg, hogy így vagy úgy,
De mindig - mindig! - lemaradtam,
És bánatom fehér falakban
Lakik, s a teleírt papíron
A rongyos, szétbaszott szavakban...
Herceg! Hát nem hagysz most se sírnom?!
Apollinaire elfeledett dalaiból
Lány
előttem lépkedett a lány
szellő sodorta az uton
kecses hullámos szép talány
comb mell és minden gondolom
szerettem ó mert gyönyörű
ahogy előttem járt sudáran
lobogó fényü láng ölű
fölszivódott az éjszakában
néha még káprázik szemem
golyó döfi át a sötétet
úgy tűnik itt a szerelem
és újra látom azt a szépet
már érzem tudom itt a vég
hátamat csípi ostora
elviszem el a lány nevét
nem támad föl többé soha
Sláger
Ó asszonyom a vágy elönt mondja meg mért olyan kegyetlen
A csillagok az is kevés amit elérhetünk mi ketten
A fájdalom sebembe mar ha nem kapom meg itt magát
Ha nem csókolhatom azonnal lágyívü szép hattyúnyakát
Az életem gyorsan mulik míg kegyed visszautasít
A halál egyre közelít szájában már a ronda síp
Nevessen hát nevessünk együtt ó én gyönyörű angyalom
Nincs semmi szebb se izgatóbb mint éppen ez az alkalom
Ó asszonyom legyen enyém ne utasítson többé vissza
Ne nevessen kegyetlenül szmokingba ugrott vágyaimra
Alig várom perzsel a nadrág hogy ezt a rongyot levethessem
Hát kérem szépen asszonyom hogy rajtam többé ne nevessen
Ha még egyet kacag esküszöm leteperem magát az ágyra
És ott csókolom ehhez mit szól ott ölelem magát halálra
Semmi sem tarthat többé vissza se tiltó szava sem az illem
Még egy édes lyuk lesz betömve szörnyü szívtelen nincseimben
Pikáns sláger
Dallam suhan a zongorán,
szájába vesz a szőke lány,
mikor a lány szájába vesz,
susog, dübög, üvölt a dzsessz.
Én most már nem vagyok sehol,
a zene most már szót se szól,
a szerelem félrebeszél,
hajamat babrálja a szél.
Úgy dúdolom a slágerom,
elmegy tőlem a fájdalom,
elhagy és hátra se tekint,
elkezdem dúdolni megint.
Suhan végig a zongorán,
szájába vesz a barna lány,
mikor a lány szájába vesz,
üvölt, dübög, susog a dzsessz. (s megint elölről)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: KEDVES -LAPU GIZELLÁTÓL KAPTAM |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-02-19 14:32:04, szombat
|
| |
| |
kedves erikam it hosztam neked meg verseket latom szereted oket talan ezek szebek kivanok szep napot es jo munkat szeretettel gizike!!
Demény Péter
Beszélgetés a tükörrel
Vers
Büszke szavakkal, mondatokkal takartam el az életem.
Velük talált rám, általuk tett magáévá a szerelem.
Minden pontos, félelmetes, hidegen forró, mint a vágy.
Mutatóujjammal simogattam, s fölfaltam volna már a szád.
Szótagok, szavak, mondatok tornyában tartlak fogva Téged.
Ha mindenkitől el vagy zárva, csak úgy mondhatlak az enyémnek.
Úgy lehetsz enyém, ha nem sírsz, csak ülsz a tágas, hűs teremben.
Költő vagyok csupán, nem őrült, sem pedig gonosz vagy kegyetlen.
A szavakat tartani kell, mert különben megbokrosodnak.
Magamnak nem köszönök semmit, csak sarkantyúmnak, ostoromnak.
Mindent megmutatok, ne félj, semmi sem szólhat ellened.
De ha meg akarsz szökni innen, megnyílnak az egek.
Eső zuhog, villámok döngnek, dühödten tombol a vihar.
Nincs menekvés: Isten támad, halálra sújt szavaival.
Elhagy az élet, Te is eltűnsz, nincsenek szavak, mondatok.
A vár fölött tébolyult fényü, szörnyen vigyorgó Nap ragyog.
Álom
Három kövér varangyálom
Terpeszkedik a szobámon
Sajátomat nem találom
Hová lettél édes álom
Hányszor álmodtalak édes
A sötét vajon mit érez
Mikor koromüvegéhez
Érnek a szárnyaid édes
Nem tudom perzsel a lámpa
Eltapos a varangy lába
Halálíz fut szét a számba
Mikor megsebez a lámpa
Vajon a te álmod voltam
Vajon fölibéd hajoltam
Vajon lelkedet lapoztam
Mikor voltam hogyha voltam
Mikor a te álmod voltam
Szonettgyalázó
Hát nem tudod, már régen nem tudod,
hogy mi volt, mi lesz, mi lehet,
leszállt a köd és zúgó homlokod
marokra fogják a fellegek;
minden eltűnt, a régi délelőtt
elillant, sűrű, öreg este lett,
rózsaszín sálas, édes, drága nők
nem simogatják már a testedet,
lefutott minden kusza álmodás,
ráncos nő lett az idő, molett
combjain immár nem matatsz tovább,
nem segít már a sok hülye szonett,
mindegyik stílus zörgő, rossz kabát,
és mással fekszik le a szép Odette.
Kuplé a vers eltűnéséről
Kányádi Sándornak szeretettel
Egy csöndesszürke délután
A ritmus magamra hagyott
Csak álltam bámultam sután
Egy csöndesszürke délután
Hogy így magamra hagyhatott
Ilyen egyszerű volt hát minden
Kinyitottam az ablakot
A vers eltűnt a nincseimben
Ilyen egyszerű volt hát minden
Kinyitottam az ablakot
Elvitte mind a szavakat
Minden épkézláb mondatot
Lélegzetem is elakadt
Elvitte mind a szavakat
S minden épkézláb mondatot
Végignéztem a testemen
Vajon én megvagyok-e még
Úgy tűnt el mint a szerelem
Végignéztem a testemen
Vajon én megvagyok-e még
Álltam és csodáltam magam
Üres szoba üres tekintet
Szomorú költő szótalan
Álltam és csodáltam a nincset
Üres szoba üres tekintet
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: KEDVES -LAPU GIZELLÁTÓL KAPTAM |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2/4 oldal
|
Bejegyzések száma: 31
|
|
|
|
2018. Július
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
1988 db bejegyzés |
| e év: |
15094 db bejegyzés |
| Összes: |
18977 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 72
- e Hét: 3380
- e Hónap: 13733
- e Év: 72986
|
|
|
Offline
