|
2/3 oldal
|
Bejegyzések száma: 24
|
|
|
|
2012-11-29 02:18:45, csütörtök
|
|
|
Kovács Anikó
Közel és mégis távol
Elmúlt hetek éhe hűvös reggeleket
szül az ég peremére,
falon az óra alázatosan körbejár, -
gyanítom,
a mélykék csöndet megszegő halk muzsikára vár,
vagy arra,
hogy meghozzon végre a vonat, várok rád... -
napok kopognak el, az idő halad,
finoman, - mint a hímzés, - csöndes sóhaj szakad;
...és már látlak a peronon, elindulsz felém,
- "Szia..." - mondom én,
de nem válaszolsz rögtön, csak állsz...,-
a hallgatás olyan nekünk, mint a szó;
- "Jó itt lenni" - szólalsz meg, - "te semmit sem változol" -
megyünk a körúton, a járda fölött remeg a pára,
és a kép előttem olyan, mintha
ősidőktől lángoló tükörben állna
mindaz, mi most a sugaras fényküllők
gyűrűjébe zárva
mindig csak erre az egy pillanatra koncentrálna.
- "Olyan jó látni téged..." - hallom saját hangomat,
és elcsodálom, mert ez a hang szinte idegen,
mint lassú patak álma vén tölgyek alatt, - ,,Szeretem,
ha itt vagy; ha akarod, elmesélem
a tegnapi nélküled napomat..." -
- "Már ismerem, hiszen az este is beszéltünk..." -
mondod, s látom: mosolyogsz...
- "Gyere, nézzük meg a Négyesy-könyvet,
talán valahol megkapjuk."
Sétálunk, átnézünk a Duna fölött,
szelíden napfénybe fordul lustálkodó napunk,
avar füstje szállja Buda szép szívét, az
ég kapuja csikorogva nyílik, és túl
a hegyen jó eső pihéz.
- "Mesélj, mi volt, míg nem voltam...?" - "Semmi,
Kedves, nélküled semmi sem voltam" -, de már tudom,
minden kialakul, szemed sötétjét most meríted
szemembe akaratlanul: tekinteted bőröm alá bújik,
arckrémmé és balzsammá változik, - mandragóra
igézhet így meg valakit, - "Mondj valamit..." -
- "Mit szeretnél hallani...?" - "Gyönyörűek az őszi fák,
hisz tudod...," - nevetsz, majd újra csönd füröszt,
csipkés, déli fény ölel, már cseppet sem búsulunk, -
a maradandóság újra itt van -
és fogja homlokunk.
|
|
|
0 komment
, kategória: Kovács Anikó |
|
|
|
|
|
2012-11-25 00:13:43, vasárnap
|
|
|
Kovács Anikó
Lassú éjszakák
A napok már egyre rövidebbek,
az idő finom homokja
sebesen fut le ujjaim közt,
s mint búzaszín-nyári kalászból:
a szemek elperegnek...
Itt vannak a temetős,
őszi, lassú éjszakák,
már bús titkokat suttognak kint a fák, -
hallik egy magányos dallam távol,
homályt csal elő:
talán egy kopott fuvolából..?
S ha eljön az est, minden ferde lesz,
megindulnak hömpölygő, sötét
fellegek - szántani az ónszín eget,
és a hűvös szelek lomhán görgetik
maguk előtt a száraz falevelet.
Nekem már nem örömből,
de félelemből kél a nap,
s ha a dühödt novemberi szél
rázza a lombtalan, tar ágakat:
jókedvem elbitangol,
a percek egyre hullnak,
- mint apró csöppek, -
s engem mélyre eltemetnek...
Néha úgy tetszik: így marad örökké,
napjaim ragyogása zárt,
akár a gyöngyé, -
a goromba ősz ráfeküdt
az álombaszédült városokra,
rőt inget dobva a didergő falakra.
A napok egyre csak zsugorodnak,
már nem számítok semmiféle jóra, -
s a lassú éjszakákon:
köd hasal inni a folyóra.
|
|
|
0 komment
, kategória: Kovács Anikó |
|
|
|
|
|
2012-11-19 00:54:28, hétfő
|
|
|
Kovács Anikó
Őszi békesség
Ma az ősz parancsa vigyázta minden léptem,
és te ott voltál velem, - úgy, ahogy reméltem.
Dünnyögtem csendben vagy csak gondolatban,
azt az egyetlen nevet, mit érverésem dobban.
Lassan gördültek szívemre becéző, lágy szavak,
lázas délután volt, - és vágytam, hogy lássalak.
...és a novemberi, vérző, bronzszín avar felett
békesség ült, mint sárgult fotó: körötte ónkeret.
A holnaphoz belőled, - magamba erőt merítettem,
végtelen a csend; boldog és szelíd, akár az Isten.
Olyan jó volt éreznem ebben a halk alkonyatban,
hogy vagy nekem, - titkos, álom és mondhatatlan...
Link Autumnal Emotion
|
|
|
0 komment
, kategória: Kovács Anikó |
|
|
|
|
|
2012-11-18 00:50:13, vasárnap
|
|
|
Kovács Anikó
Látod?
Mikor a hegy nagyot sóhajt
és átszűrődik a diófa kontyán
az alkony terrakotta ujja -,
tudom, már vége a napnak,
de engedd, hogy még Veled maradjak...
II.
Gondolataim ekkor Hozzád,
a határtalanba merülnek,
kedvem gyöngyöt vet, akár a pezsgő,
fény cikázik mélyen, legbelül -
szeretlek véghetetlenül.
III.
Őszi tüzeket lobbantottál a margitszigeti fákon,
ropogott a gyöngykavics lépteink alatt,
fényes gesztenye gurult boldogan előttünk -,
egy pillanatra szavam is elakadt...
IV.
Az emlék dallammá nemesedett bennem,
mikor okos, forró fejedet ölembe letetted,
simogattam, becéztem a homlokod, a vállad,
puha, apró csókot ültettem hűs tenyeredbe.
Nevedet nem tudom elég szépen még ma sem kiejteni,
szemedben úgy olvasok, mint imát zsolozsma-füzetben,
sóhajtásunk beékelődött az éjszakának ércfalába,
minden szó rejtekén gyönyörnek fénye rebben -,
nem gondolhattak még Rád ennél soha szebben.
|
|
|
0 komment
, kategória: Kovács Anikó |
|
|
|
|
|
2012-11-10 23:18:06, szombat
|
|
|
Kovács Anikó
Litánia
(2008-ban újraírt változat)
Ezen a ködöt síró, csúf, novembervégi alkonyon,
kettőezer-négyben egy goromba, hideg szombaton,
most, mikor előttem csak az üres semmi kékell:
fájón vesződöm saját magam megfakult hitével, -
panaszom apró árnyat ejt a sápadt zsoltárfénybe,
- s már éjbe fonnyad az őszi bokrok lenge csipkéje.
Kedvesem,
nem csak a hang szakadt meg és dadognak a szavak,
de három teljes napon át csak Téged sirattalak, -
pedig nem hagytál el, és nem szeretsz kevésbé,
csak fájt a búcsú, - s a féltés átalakult veszéllyé;
hangtalanul és gyorsan dőlnek át rajtunk az évek,
de minden perc resten kúszik, mit nem Veled élek.
azt idézed,
,,Nem érez az, ki érez szavakkal mondhatót..." - elviselem.
Mosolygok, mondd, csak mondd, nem igaz fele sem,
hiszen hol van már fecsegős kamaszkorunk nyara,
mely nem csak a csillagokba lát, - de el is jut oda...!?
Már jól tudjuk, mert régóta mindent megbeszéltünk:
bizony, bizony, - ,,Mi már egyszer tűnt időkben éltünk."
és Te,
Kedves, ki magányom ablakát szilánkokká törted,
cáfolhatatlan vagy, akár a konokul igaz abszolút törtek,
megtaláltalak, mint az egyetlenegy, - utolsó - igazit,
melyet a józan ész vagy képzelet folyton nem igazít...
Mert izmos, erős karod legyőzi meghívott halálom,
egészen betöltöd, és uralkodsz minden éjszakámon.
...és ugye tudod,
mikor tompa fénnyel, lámpám pislákoló világát lefejezve
- elébem szórt csillagokkal - néz a megszelídült este;
míg a kertben zord széllel hintáz az ősz bús levegője,
és mindenféle titkokat rejt a budai, kedves utcák mélye:
mi ketten, dór oszlopok, mit semmi teher meg nem roppant,
- tartjuk vállainkon reményünk templomát elátkozottan.
|
|
|
0 komment
, kategória: Kovács Anikó |
|
|
|
|
|
2012-11-08 15:37:44, csütörtök
|
|
|
Kovács Anikó
Őszi dallam
Bár kifordul lassan sarka a világnak
én engesztelhetetlenül és mindig várlak
nem marad semmim-senkim - elszalad
van aki elmegy de van aki itt marad
szeptember... áttűnik az ősz egyre jobban
pattogni kezd - rőtszín zsarátja lobban
véknyul-foszlik kezemben a hűs selyem
némán mögötted állok e sötét éjfelen
életem lapjait látom - bevésve sorsom
Évák rám rótt terheit és álmait hordom |
|
|
0 komment
, kategória: Kovács Anikó |
|
|
|
|
|
2012-11-07 01:02:37, szerda
|
|
|
Kovács Anikó
Vallomásféle Neked...
Tudod, én már nem változom.
Ilyennek maradtam, mint akit megismertél
négy éve abban a régenvolt tavaszban - vagy
már nyár volt? Lásd, mit sem számít, hozhatok
én tanúként elébed bárkit, mindegyik igazolhat,
mind mellettem áll majd, ha megkérdezed:
- Ez az érzés ennyire áthat...?! - Nem. Nem
ennyire. Ennél sokkal jobban, - azt hiszem
semmit sem tudok ennél biztosabban, és azt
mondom magamnak: maradjon így minden,
így szeresselek, így maradj nekem titkon örök
szövetségem, - az, aki nekem az egyetlen vagy
ebben a nagy, szent és szépséges vétségben, -
már ha szeretni bűn, és így szeretni szégyen.
Nem változom, mert nem változhatom, - nem
tántorít el semmilyen szó, vád, vagy fogalom,
mert benned rejtette el Isten azt a nyughelyet,
mit nem tud versbe szólítani a gyönge képzelet,
mert kophatatlan a perc, amelyben összeolvad
az eltelt négy év és a bíztató holnap, te csodát
hozol, - emberek közt áldott - aki segít túlélnem
kínozó hiányod, fehérre festeni a tisztátlan világot,
elűzve minden fénytelent, ami fájt, vagy bántott,
erőt ad eltűrni a tél holt éjszakáit, a sok szürkét,
segít nem meghallani a nyárnak - fájó megvénültét.
Jön a május, te segíts hogy minden eggyé legyen, -
szép napjaink lesznek, hidd el, szép és felhőtelen...
Tudod, - én már nem változom sosem.
|
|
|
0 komment
, kategória: Kovács Anikó |
|
|
|
|
|
2012-11-05 21:04:53, hétfő
|
|
|
Kovács Anikó
Szebbet nem tudok
Engedd hogy legyek puha sál ha fázol,
méz a szádban, álom, mi varázsol,
sóhaj, ha zihálsz a láztól,
hab a sörön, tükör, melyben látszol,
tejszín a kávédban, könyv, mi leláncol,
íróasztal - ha írsz levelet - nemes tölgyfából,
a csönd áhítatban, frissítő nyári zápor,
csillogó alufelni a BMV-n, egy hang az éjszakából,
én a tört szám, te az egész egyenlet: megoldástól
mélykék pipafüst, menedék az elmúlástól,
borotvahab borostádon, érett barack, mi lehull a fáról,
engedd, hogy legyek tied, mindörökre, igazából! |
|
|
0 komment
, kategória: Kovács Anikó |
|
|
|
|
|
2012-11-04 23:52:49, vasárnap
|
|
|
Kovács Anikó
Romantika
Neked...
Mondd, ugye te nem kívánod,
hogy rozsdás szóval hazudjak könnyű álmot,
ha azt kérdezed tőlem, hogy aludtam:
jól tudod, a rideg háztetők alatt,
a gyéren szűrt sugarakban
minden ostobán áll és mozdulatlan, -
és mikor a hajnal
házat ácsol a téli szürkeségben,
ugye nem akarod, hogy eltagadjam,
nekem - nélküled - semmi örömöm nincsen...?
Mondd, ugye te megértesz,
hogy este, amikor az alkony alvadt sebe
a fényes égen gyógyulni látszik,
hiába békés a táj, és a kép színes,
- akár Canaletto híres gondolái, -
nélküled minden együgyűen semleges...
[...]
Lágy, szépdallamú, de igaz verseket írtam,
néhol már giccs, - és ez sokszor megriaszt:
romantika, dús érzelem fülledt a sorokban,
s a közhelyektől arcomra fagyott a grimasz.
[...]
De ha nem vagy itt, üres és jeltelen a térkép,
hideg kövekbe dermedt,
széthullt, ős-csontokból
hiába őriz itt kanyargó lépcsősort a hegység:
az ember felejt, a kősziklák soha, - azt akarom,
hogy a jelet talpad lenyomatai is véssék... -
hadd lássák az utánunk jövők: ez szerelem volt.
És szép.
Mondd, ugye nem kell semmitől félnem...?
Tudom, - úgyis viszel magaddal. Észrevétlen.
[...]
...de azt hiszem, már ez is romantika.
|
|
|
0 komment
, kategória: Kovács Anikó |
|
|
|
|
|
2012-10-27 01:01:42, szombat
|
|
|
Kovács Anikó
Neked írt őszi elégia
Hiszen tudom én, ennek így kell lenni:
évente ránkzuhan megölni október,
és itt, a halódó hegyen - mint mindig -,
a bölcs diófa már csak halk,
apró fájdalmat énekel.
Igen, ilyenkor már ónosan sötétet fest
az alkony hűvös ujja
és csobognak lassú reggelek -
a négyes villamos
dühödten gázol a hajnal ősz hajába,
s a körúton dohos koldusok fekszenek.
Fölfeslik a kásás éj - de minden hiába,
nem gyémántlik már napsugár
a budai házak szigorún zárt ablakába.
Kedvem elbitangolt,
- talán a nyárban rekedt - és érzem,
napról napra
egyre alább száll szép hitem,
még a szó is elhalványul
kérgesedő szívemen:
így hát titokban egy védett helyet keresek, -
s elrejtem azt Nálad...
Óvatosan a tenyeredre teszem.
Álmodok karcsú hidakra, víztükörre rogyva,
- míg e mély csönd bársonya ölel, -
és tudom, itt találok fényes oltalomra,
mert bár az ég kékje
már rég opálosra olvadt,
és velem csak ittfelejtett csönded virraszt, -
de tudom: két kezed közt ott bújik a holnap,
mindig csak a holnap.
...mégis nálad lelek csak nyugalomra.
|
|
|
0 komment
, kategória: Kovács Anikó |
|
|
|
|
|
2/3 oldal
|
Bejegyzések száma: 24
|
|
|
|
2018. Szeptember
| | Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas | |
| 1 | 2 | |
3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | |
10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | |
17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | |
24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 |
| |
|
|
ma: |
0 db bejegyzés |
e hónap: |
1 db bejegyzés |
e év: |
5 db bejegyzés |
Összes: |
1346 db bejegyzés |
|
|
|
|
- Ma: 33
- e Hét: 566
- e Hónap: 2134
- e Év: 9741
|
|
|