Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     2/3 oldal   Bejegyzések száma: 24 
Puskin kicsit másképp...
  2018-07-18 14:00:35, szerda
 
 








PUSKIN KICSIT MÁSKÉPP


Alekszandr Szergejevics Puskin (Moszkva, 1799. június 6. - Szentpétervár, 1837. február 10.) orosz költő, író, drámaíró, az orosz irodalom fejlődésének meghatározó alakja, aki mindhárom műnemben maradandó alkotásokat hozott létre. A modern orosz irodalmi nyelv megteremtője.


Nem, nem fogok műveket elemezgetni, nem csak azért, mert nem tudok, hanem mert ez nem az a fajta könyv lesz kérem szépen. Ez egy olyan napló, aminek létezését nem nagyon reklámozzák az iskolában az Anyegin mellett, de még egy orosz tanszéken sem, nem is értem miért?

De akkor honnan szedtem?

"- Mikor meglesz a minimalista lakásom, lesz egy modern könyvespolcom, amit telepakolok orosz művekkel, köztük a legjobbal, Puskin titkos naplójával.

- Miért ilyen érdekes ez Zoli? Tudod, hogy nem szólnak semmiről ezek....

- De ez más, ez beszerezhetetlen, és biztos vagyok benne, hogy neked is tetszene... Csak épp nem kapható sehol, még antikváriumban sem, olyan ritka.

- Na jó, kezdesz felcsigázni, mit kell róla tudni?

- Olvastad a Szürke 50-et, igazam van?

- Igen.

- Ez jobb. Ez titkos, meg se jeleníthették a Szovjetunióban, meg franciául, titkos írással írta, és majdnem tűzbe vetette... Nyugi, nem egy Anyegin... Ezek a saját gondolatai minden máz nélkül. Majd ha meglesz, mindenképp odaadom...


És végülis ennyiben maradtunk Zolival, én el is felejtettem, de egyszer csak ülök a 3 órás úton Pest felé, majdnem elalszok, amikor üzenetet kapok, és elkezdem úgy olvasni, hogy egyre éberebb leszek és egyre nagyobbra nyitom a szemem.... EZZ MI?

- Itt a könyv, tessék."


Megbotránkoztató, izgalmas, megszámlálhatatlanul sokszor rázott ki a hideg az olvasása közben, abbahagyhatatlan, néhol undorító, van, ahol szaftos, de az biztos, hogy nem tud elmenni mellette az ember szótlanul. Ma végre volt rá időm, hogy befejezzem, és az utolsó mondatok után csak ültem és neeee vége vaaan.


"Kortársaim nem ismerhetnek engem úgy, mint amilyen betekintést engedek a jövendő nemzedékeknek. Ügyelnem kell N. tisztességére és a gyermekeim becsületére, hogy miattam életükben ne érje őket gáncs. Mégsem tudom megállni, hogy papírra ne vessem azt, ami a lelkemet nyomja: talán leküzdhetetlen grafomániám nyilvánul meg e késztetésben. Az írás utáni vágy gyakran végzetes: kortársaim megölnének, ha kinyilvánítanám mindazt, ami lelkemben kavarog, ha megismernék igazi énemet, ha megsejtenék, mi az, amit leírni készülök. Ám a következő nemzedékek úgysem tehetnek velem semmit, de még az ükunokáim sem, mert az időbeli távolság elveszi a dolgok élét, történelemmé simít mindent." - kezdi Puskin a könyvet, már felcsigázza az embert...


Van pár részlet, amit egyszerűen muszáj volt kijegyzetelnem... persze ezek nem a cenzúrázatlan 18+ részek, a szaftosabb részeket meghagyom annak, akinek lenne kedve elolvasni, biztos nem bánja meg. Garantálom!







A szerelem rabszolgává tesz minket, mert magában hordozza a kedvesünk elvesztésétől való félelmet. Ez a félelem megmutatkozik a viselkedésünkben, és a nők nagyon érzékenyek erre. A nők iránti közöny nyugalmat ad és felszabadít, mert nem félünk annak elveszítésétől, amit nem értékelünk. A nők tiszteletben tartják a szabadságunkat és behódolnak neki, mintha valamiféle erő volna. Egy kapcsolat erejét az határozza meg, van-e bátorsága a férfinak elrejteni a nő elől, hogy mennyire fél az elvesztésétől. Hasonló ez a sztoikus kapcsolatához a halállal. Aki készen áll a halálra, az szabad és erős lesz. Ugyanígy meggyengül a nő hatalma a férfi fölött, ha látja rajta, hogy készen áll elhagyni őt. Ez a gyengeség a nő szerelme a férfi iránt. Ezért mindig több szeretőt kell tartani, hogy akkor is közönyös tudj maradni, ha egyiküket elveszíted.


Kétféle boldogság létezik: az egyik, amikor türelmetlen izgalommal telve mégy egy nőhöz, a másik
pedig, amikor a vágytól és a nőtől megszabadulva visszatérsz tőle.


Minden nő hamis: a társasági hölgyek úgy tesznek, mintha nem akarnák, a kurvák pedig úgy tesznek, mintha akarnák.


A ,,tisztességes" nő és a kurva között az a különbség, hogy a kurva pontosan megmondja az árat,
amennyiért odaadja magát, míg a ,,tisztességes" nő nem akarja pontos összegre korlátozni magát, hanem megpróbál annyit kicsikarni belőled, amennyit csak bír.


A házasság arra teremtődött, hogy elpusztítsa a szenvedélyt, noha kezdetben épp a szenvedély a legvonzóbb benne. A házasság a szenvedélynek szenvedély általi eltiprása.


A szenvedély a test büszkesége; a szerelem a lélek büszkesége, olyan büszkeség, amely nem más, mint a lélek szenvedélye.


Minél többet tudsz meg a nőkről, annál inkább rájössz, hogy nem lehet összehasonlítani őket és eldönteni, egyik jobb-e vagy rosszabb, mint a másik. Minden nő, akit ismersz, pótolhatatlan, a szerelem pedig nem múlik el, hanem veled és benned marad örök időkre. így minden nő felejthetetlen.


A szépség olyasmi, amit mindenki felismer, de senki sem képes meghatározni mibenlétét.


Épp ezért az okos nő legelőször is odaadja magát a férfinak - hogy megszabadítsa képzeletét
a puncijától, és amikor aztán betelt a puncival, képes legyen megbecsülni az eszét, a képességeit, a kedvességét és mindazt a jót, amely benne rejlik.


Egy szépséges feleség soha véget nem érő aggodalmat jelent a férjének.


Mi a különbség a bűnös gondolatok és az elkövetett bűn között? A gondolatok akaratunk ellenére támadnak, de bűnbe esni csak akarattal lehet


És amiről álmodunk, arra vágyunk.


A szenvedély az izgalom által idealizált kéjvágy.


A nők engedelmeskednek a vágy hatalmának, a pénz hatalmának és a fizikai erő hatalmának. Sok nő vágya lassú és unalmas, ezért az Úr pénzt és erőt adott a férfiaknak segítségül. Ha ügyesen használod, az erő és a pénz segítségével szerezhetsz magadnak nőt. Neked keli felizgatnod őt, de ha egyszer a vágy lángra lobban, nem lesz többé szükséged az erőre vagy a pénzre.


Egy kacér nőnek mocskos a fantáziája. Az ártatlan lány nem tud ellenállni a csábításnak, mert tapasztalatlan az ilyesmiben, következésképp azt sem tudja elképzelni, hogy hová vezet. Csak a tapasztalt asszony, aki ismeri a kéj hatalmát, az tud kacéran viselkedni, és tudván tudja, milyen nehéz megállni, ha engedi, hogy egy férfi megérintse.

szerző: Mirandolina Tóth


Link


























 
 
0 komment , kategória:  Puskin  
Karinthy Frigyes: BETEGEK ÉS BOLONDOK
  2018-07-17 21:29:55, kedd
 
 







Karinthy Frigyes: MIÉRT NEM MEGYEK ORVOSHOZ? - MIÉRT MEGYEK ORVOSHOZ?


Részlet...


MIÉRT NEM MEGYEK ORVOSHOZ?


gégészhez azért nem megyek, mert mindenféle hosszú tárgyakat dugdos az orromba és ahelyett, hogy elismerné, hogy ez kellemetlen, folyton csúfol közben, mint aki érthetetlennek találja ezt az affektálást, hiszen nyilvánvaló, hogy ennél nincs nagyobb kéjmámor;

sebészhez azért nem megyek, mert folyton azt mondja, hogy ne féljek, holott nekem egyetlen vigasztalásom, hogy félek - továbbá azt mondja, hogy nem fog fájni és fáj, ahelyett, hogy azt mondaná, hogy fájni fog és mégse fájna;

fogászhoz azért nem megyek, mert megyek ugyan, de az előszobában elmúlik a fájás és gondolom, majd holnap megyek, de nem is ide, hanem ahhoz, aki nem piszmog el egy évig, amikor a díjak következtében már lesz ugyan mivel harapni, de nem lesz mit;

röntgenológushoz azért nem megyek, mert a csontvázamat és vesémet látja, de a kabátomat nem s így nem adja meg a kellő tiszteletet;

urológushoz azért nem megyek, mert többnyire roppant vicces emberek és oda nem tartozó dolgokat mondanak magánügyeimre vonatkozóan, továbbá véleményeket fizikumomról, mint a szabó, aki mértékvétel ürügye alatt lekritizálja az alakomat;

gyomorspecialistához azért nem megyek, mert többnyire komor emberek, nem hagynak magukkal vitatkozni, mindent jobban akarnak tudni nálam és nem hajlandók például megérteni, hogy az ember ebéd és vacsora tartamára igazán felfüggeszthetné a diétát, ha különben betartja;

idegorvoshoz azért nem megyek, mert aznap mikor mennem kellene, éppen nagyon ideges vagyok és ilyen degállapotban nem bírom az orvost - és végre;

pszichoanalitikushoz azért nem megyek, mert három hétig egyebet se csinál, mint hogy kielemzi belőlem, hogy miért nem akarok pszichoanalitikushoz menni, mint az egyszeri tanító, aki azt mondja Mórickának: Móricka, warum bist du nicht gekommt, mire Móricka teljes joggal felelheti méltatlankodó hangon: Herr Lehrer, ich bin doch dó!







MIÉRT MEGYEK ORVOSHOZ?


azért megyek orvoshoz,

mert orvoshoz menni, hozzátartozik a polgári élet szertartásaihoz, mint a bridge, a nyaralás, a víkend, és mert éppen orvostól jönni előkelő dolog és jól is hangzik, bizonyos tekintélyt ad az embernek, ha azt mondja, orvostól jövök, ez a hitelemhez tartozik;

mert műveletlen barom vagyok és jól esik a gondolat, hogy egy művelt, képzett, csaknem felszentelt papja a társadalomnak egy óráig komolyan beszél velem-rólam, mint valami különleges csodáról, akinek a hasfájása, belső forrósága, kétoldali fülhallása és középfolyása a locarnói egyezménynél fontosabb téma lesz egy óráig;

mert roppant művelt ember vagyok, rengeteg mindenfélét olvastam, ilyen orvosi dolgokat és titokban kéjelgek a gondolatban, hogy fog leesni a székről az a műveletlen, divatos felcser, mikor majd tökéletes latinsággal mondom el magamról a diagnózist és az ő megjegyzései közben az én szerény, halk közbeszólásomból kiderül, hogy mennyivel jobban értek a dologhoz, mint ő;

mert, ha nő vagyok, majd megmutatom én neki, mennyivel jobb alakom van, mint a Mancinak, aki itt henceg nekem, hogy a dr. Szőkének reszketett a sztratoszférája, vagy hogy a csudának hívják, a kezében, amivel a hátán hallgatózott;

mert, ha férfi vagyok, jólesik hallani, hogy ilyen tüdeje Nurminak volt utoljára és hogy bátran ezt meg azt;

mert ezzel az orvosnak be fogom bizonyítani, hogy a másik orvos nem érti a dolgát, tudod öregem, nem mondta direkt, mert tudod, ezeknek össze kell tartani, de láttad volna, hogy legyintett és csóválta a fejét...














 
 
0 komment , kategória:  Karinthy Frigyes   
Balla Zsuzsanna Aysa
  2018-07-16 20:30:43, hétfő
 
 







BALLA ZSUZSANNA AYSA


Balla Zsuzsanna (1952 - )


Aysa versei

Link


Link

[ink]http://rozsakert.bloglap.hu/cikkek/balla-zsuzsanna-67905/" target="_blank" >rel="nofollow"Link

Link







AHOGY A BŐRÖM A TIÉDHEZ ÉR


A behúzott zsalun túl szentjánosbogarak
rendezik sugarakba a világot,
szemhéjam mögött virulnak pisla lángok,
kék, sárga, bíbor, narancsálmok.
Szín, illat, rezdülés, csak te vagy.
Az ágy mellett levetett melltartóm hever,
te szórtad el, s a köntös úgy omlik el a szőnyegen,
mint a fátyol, sejtelme titkot nem fed el,
Alszom, hozzád érek, szertelen véredényeimben
duruzsol, zsibong a vér, ahogy a bőröm tiédhez ér.







ALSZOM, ÁLMODOM...


Alszom, álmodom, messze járok,
A lélek ilyenkor - mondják -, elrepül,
És körülnéz; ím itt a régi ház,
Itt játszottam gondtalan, gyermekül.

A ház előtt fenséges óriásként emeli
Égbe lombját a két cseresznyefa,
Mályvabokor őrködik az ajtó előtt,
Akácvirágtól balzsamos az éjszaka.

Szőlőlugas bujtatja a kis szoba-konyhát
Mesebeli, nagymamás házikó.
A plafonon gerendák nyújtóznak vaskosan,
Rajzuk ábrándozásra csábító.

A sparheltben friss tűz lobog,
A vasplatnin gyúrt tészta sül,
Magam gyúrtam, nyújtottam!
Mama biztatott: Látod? Sikerül!

Mama, miként mindig, kendőben, és kötényben.
Ruháján kelt tészták, fánkok illata,
Hosszú haját, csak estelente láttam, mikor
Ovi után a kapuban várt haza.

S jöttem copfosan, és illedelmesen,
Az eperfa-lombú, kedves fasoron,
A Roth-sarkon ott állt a benzinkutas,
Ki átvezetett a forgalmas úton.

A másik sarkon a cukrászda állt,
Ízes, egygombócos fagyik birodalma,
És ott térdepelt a kocsma is, a hangos,
Borozós bácsik cseppnyi nyugodalma.

A járda fölé zöld lombok hajoltak,
Olyan volt az árnyékos eperfasor,
Mint titkos, mesebeli erdei ösvény,
Barátságos, biztató, komoly.

Hazaértem. A deszkakapu előtt
Karját ölelésre tárta nagymamám,
Arcomon csókja cuppant:
Csakhogy ideértél végre, Zsuzsikám!

Alszom, álmodom, messze járok,
A lélek ilyenkor- mondják -, elrepül,
És körülnéz; ím, itt a régi ház,
Itt játszottam gondtalan, gyermekül.







ÁLLOMÁS


Ködöt rostál a nap,
Vén fákról könny pereg.
Összekapaszkodnak
füstszagú fellegek.

Álmos az állomás.
Kopott és jó meleg.
Nem leplezi mocskát,
hóvárón szendereg.

Vágyból valóságba
fut a sínvégtelen.
Álmom felé rebben,
és befut a szerelem.







DÉLI DAL


Fülledt nyáridő száll a tóra,'
az árnyék fáradt, fakó, kóka,
tikkadt ajkam szomja óta
nem remeg víztükrön a nóta,
nem remeg víztükrön a nóta,
megáll egy lassú kézfogóra,

arcát mártja a nyári tóba,
tükörképem mereng róla.
Tikkadnak a szomjas növények
mint dzsungelbeli szökevények
kornyadoznak, míg a fények
sejtjeikbe beleégnek,
sejtjeikbe belégnek,

a nyár heve magába réved,
hullám ringatja a mélyet,
lomha pillanat lassít léptet,
lomha pillanat lassít léptet,
hullám ringatja a mélyet,
a nyár heve magába réved,
tikkadnak a szomjas növények.
Nem remeg víztükrön a nóta.
Fülledt nyáridő száll a tóra,
Megáll egy lassú kézfogóra.
Tükörképem mereng róla.







DÚDOLÓ


Hidegben, hóban,
Fagyban, télben,
Illatos tavaszban,
Ölelő szélben,
Esőben, sárban,
Gondban, bajban,
Ömlő fényben,
Dús diadalban,


Botlón, remegőn,
Tétova bátran,
Délceg merészen,
Csókodra vártan,
Levetem ingem,
Levetem inged,
Mossa a vágyunk
Össze szívünket.







ELHAGYATVA


Egy ház, amelynek alvó lelke
meg-megrezdül az emlékek alatt,
ahol nem nyikordul ajtó, pedig
nem olajoz senki sarokvasat.

Egy ház csupán az utcafronton
egy a sok néma ház közül,
ahol már nem fűt a kályha,
és ahol port senki sem töröl.

Egy ház, amelynek kilincsét
nem melengeti a hazatérő keze,
küszöbén nem álldogál senki
aggódva, övéi hazatérnek-e.

Egy ház, amelynek ablakában
nem nyílik viola és nefelejcs,
Az idő fészkel a kemencében,
a szobában odvas csend neszez.







ESTE


Sötétben üldögélünk te meg én.
Te a foteledben, én a kanapén.

Lábad az asztalra tetted,
mint szoktad, hanyagul,
csak úgy vagy,
enged benned a ma,
a rohanás lazul,

de a "mi volt, ,,
a ,, mi és hogyan legyen,"
még nem pihen.
Gondolkodol, mint rendesen.

Kényelmesen elnyújtózom,
párnám a fejem alá gyűröm,
figyelek.
Szeretem az együtt-vagyunk
éjeket.
A beszélgetéseket és beszédes
hallgatásokat.
Szólsz, szavad kisimítja
kedvemen a ráncokat,
ölel, mint szőlőszemben
szunnyadó bort
az őszi nap.
Dédelget, nyugtat, simogat.

Sötétben üldögélünk: te meg én.
Gyere közelebb, elférünk a kanapén!







ÉBREDÉS


A redőny mögött dereng a hajnal
Tintakék éj rebben riadtan,
Akár holmi mámoros vendég,
Ki magában mormolja: én mennék.

Lámpafényt nyújtóztat az aszfalt
Hümmögő sötét marasztal
A házak között dülöng az árnyék
Felhörpintett csendbe szőtt tájék

Ablakunk mögött dereng a hajnal
Fénypászma kúszik át a szobán
kapaszkodik a szemközti falban,
puha és sűrű bent a félhomály.

A redőny mögött dereng a hajnal
Hümmögő sötét marasztal
elbóbiskol, fáradtan hunyorgat,
altatót zümmög a Holdnak.

Ablakunk mögött dereng a hajnal
Elillan az éj, bukott angyal
Nem ébredünk, álmunkban lakunk
takarónk egymás vagyunk.







ÉBREDÉS II.


Elringattál, szárnyára vett
az álom. Gyönyörtől gyötört
testem könnyű volt, s gyönyörű.
Szemérmem tépett köntösét
Bíborpalástként hordta büszke
vállam, szárnyait széttárta
szédült vágyam, mert álmomban
minden olyan egyszerű.

Ha felébredek, nem énekelnek
a madarak. A tintakék éjből
csillagpor pereg. Lepedőm
selymén gyöngyként gördülnek
alá a tengerízű könnyek.
Egyedül vagyok, s nem veled!







FÁZOM


Az éjjel fészkében
Dédelgetett álmom,
Elrebbent derengő
Hajnali homályon.

Lefoszlott testemről
Forró ölelése,
Dermesztő fagypára
Lopódzott helyébe.

Milyen nap lehet most?
Jaj, már meg se kérdem!
Védtelen-álmosan
Didergek - a fényben







FOHÁSZ


Úgy mondanék valamit,
hogy rám figyelj! Hogy tudd,
hogy érezd, itt vagyok!
Leszek és maradok,
ha hamvadó napok
porladó percei omlanak
feledésbe, nem változik,
mi velünk jön a harsanó tavaszba,
tikkasztó nyárba, sárgálló őszbe,
mi nem hervadva szikrázó télben
is tűzként éget. Van, mint minden létező
mely nem adja magát a feledésnek,
míg lélegzete rebben, és nem lehet
megvallani vallásos hittel sem
szebben a szerelmet, amit érzek.







A FOLYÓ FELŐL FÚJT A SZÉL


Borzongás ölel, esteledik,
a folyó felől fúj, s apró
szúrásokkal csíp a szél.

Jól hangozna,
ha azt mondanám,
mesél. De nem!
Csak fúj közömbösen.
S még úgy se!
Csak fúj a folyó felől.

A vízre árny vetül.
Törzsek fehérlenek,
kopár óriások,
nem kísértenek,
csak őrzik
a dermedt délutánt.

A mese, ha van, belőlünk nőtt
egy véletlen napon,
talán április volt a naptároldalon.
de lehetett bármikor, egyre megy,
nem érinti a lényeget.
Amúgy meg? Nem is mese,
és csapda se.
Tény, valódi, sőt igaz.
Te vagy és én vagyok.
Tegyünk úgy, mint a nagyok!
Kéz a kézben, kart karba öltve,
a korlátról könyökölve,
nézzük a vizet, a folyót, a fákat,
a tengert, a kék eget,


vagy azt se, csak legyünk,
vegyünk egymás mellett
lélegzetet. Lehet?

Becsukjam a szemem,
hogy lássalak?

Belső mozi, szélesvásznú
pillanat vetül. Vetíteni tán
kevés a kép. Őrizni elég.

Ha fázol,neked adom
rénszarvasos sálam melegét,
az első beszélgetés forró ütemét,
az álom verítékét egy nélküled hajnalon,
a csokoládéízt az ajkamon,
a csendeket, amikor beszélni
nem kell és nem lehet.

Fázhatnék is, a feltétel adva van.
A folyó felől - még mindig - fúj a szél.

De a remegés forró,
hasztalan gyöngyözi homlokom a láz:
rózsája a legszebb ismert virág.







HELYZETJELENTÉS HELYETT


A létezés tölti ki a napjaim.
Az érzés szendereg.
A perc, az óra
méretlen pereg,
mint a pelyva röppen
számolatlan rohanásban,örömben,
szürkítő közönyben
elveszik a hangom,
bennem kong,
üres tarisznyával nem barangol,
magába gyűrve a hamuba sült jelent,
...
és az élet vize csak palackozott!







HIDEG ÉGEN


Hideg égen árnyak szállnak,
Foszló, rojtos angyalszárnyak,
Koszlott lepel, kongó vágyak,
Karmos ujjak belém vájnak.
Hideg égen hegedülnek,
Hang nélkül is fáj a fülnek,
Fáradt fények feketülnek,
Elhamvadni belém gyűlnek.
Hideg égen gyertyák gyúlnak,
Csillag-rontó fakó holnap,
Bomlott hajnal búcsúszónak,
Ráncos, kérges, kihunyó nap.
Hideg égen kóbor álmok,
Lélek-mentő apró lángok,
Rebbenő kis délibábok,
Ne fuss el, ha őket látod!
Hideg égen bánat-paplan,
Takarózz ki öntudatlan,
Rőzseláng él a szavamban
Mézcsordító virradatban.







IGÉZŐ


Csipkebogyó-csók, igéző parázs,
Nyugtalan nappalok, fülledt éji nász,
Örökkön bennük kószáló vágy
Fohásza betölt, átitat:
Pogány ima, kökény-áhítat,
Szerelmek rejteke, szirom-áldozat,
Virág kelyhében kábulat.







JÁTSSZUNK!


Játsszunk kedvest:
Könnyű léptű
Sóhajtalant!

Játsszunk szerelmest:
Rügyező kedvű
Gondtalant!

Játsszunk örömöt:
Felhőtlen homlokú


Derűt!

Játsszunk ünnepet:
Nem múló, örök
Öröműt!

Játsszunk életet:
Valóságosan
Igazit!

Játsszunk egymással:
Őszintén
Igazat!..







KERETTŐL KERETIG


Emlékszel?
...amikor még nem ismertelek,
nem voltál, én sem voltam neked.
Köd körözött, ágkontúrok
sziluettjei magasodtak.
Lehet, hogy te rajzoltad,
s egy képben vagyunk.
Kerettől keretig tart a létünk,
ha lépünk, le nem zuhanunk.
Bokrok nevét kutattam,
azt képzeltem, ha tudom,
s mint varázsigét elmormolom,
minden valódi, s nem álmodom.
Száz alakban is bennem motoszkált
a kérdés, hová vezetsz.
Vagy én vezetlek?
Vagy csak hív hegy, hogy veled legyek?
Sárkánygerinc. Mutattad, ahol hegyháta
kikandikált a fűcsomók között.
Vállam válladhoz ütközött,
zuzmók aranymorzsáját tapodtuk,
s lágy moha nyelte el lépteink,
visszanéztem, de nem maradt nyomunk megint.
Mert hiába rezdült a levél, hiába
sóhajtott kócos hajamba a szél,
madár rikoltott, szürkén alkonyult,
a halványuló színek megindultak,
a vászon megfakult, nem volt hangunk,
lélegzetünk nem szívta be kíváncsi ajkunk,
csak a palettán ragyogtak fel a színek,
az utolsó ecsetvonással átkaroltad törzsemet.







KULCS A LÁBTÖRLŐ ALATT


Ha hozzám váratlanul érkezel,
hívatlan vendég nálam nem leszel,
tudod egy gesztusból, hogy vártalak,
ott lesz a kulcs a lábtörlő alatt.

Ismerősként üdvözöl a ház,
tölts teát, csészét majd találsz.
Váratlan jöttél, s mégis vártalak,
ott volt a kulcs a lábtörlő alatt.

Fáradt vagy, elnyúzott a nap,
aludni volna jó, vagy pihenni csak,
párnám ismerős illattal hívogat,
a kulcs téged várt a lábtörlő alatt.

Ha nem várlak többé, valami szétszakadt,
hűlt bizalmam pora vár a lábtörlő alatt.







LELTÁR


Tarkónkon légies vonalra fűz
könnyed vonásaival a Mester.
Pókfonálon hintálja a sorsunk,
mit majdan Moirák keze metsz el.

Szálkás csendet filéznek megfáradt
angyalok, diétát tart a lélek,
Gúzsként kulcsolódtak ránk a vágyak,
tincseinkbe ezüstöt csent az élet.

S egy mély titkos fiók öblén lapul,
minden, ami nem volt, nem lett,
karjavesztett baba, félszemű mackó
sír fel belőlünk, s koldul kegyelmet.







A MÁSIK CSEND


Hangodba kapaszkodom.
Csendezünk és hallgatunk.
Máshol és nem ott vagyunk.
Az ott valahol van.

Az ott nem két külön itt.
Az ott megérkezés:
talán sövényben megbújó kertkapu,
talán hintaszék a kandalló előtt,
talán borostyánnal befutott falak,
talán tisztás, ahol lélegzik a fű,


talán akácillat az éjszakában,
talán homokba rajzolt házban
ünneplő, önfeledt pillanat,
ahol a lélegzetünk egymásba fúl,
s beszélni nem szabad.







MEGHÚZÓDTÁL...


Meghúzódtál a kályha mellett,
Szakadt kabátod homály takarta,
dohányfüst bolygott, az estét marta,
részvétre, vigaszra szó nem tellett.
Meghúzódtál a kályha mellett.







MÉGIS...


Vannak márciusok, mik el sosem jönnek,
Sötét december dermeszti lábuk,
Derekuk roppan január burkában,
Február béklyózza tavaszálmuk.

Vannak márciusok, mik el sosem jönnek,
Szelíd kérgük alól rügy nem kandikálhat,
Vergődő vágyak, el nem indult léptek,
Himnuszát dúdolják a rejtőző csodának.

Vannak márciusok, mik el sosem jönnek.
Gömbölyded árnyékkal, karcsún dideregnek,
Fátyolban moccannak, csendből ébredeznek,
Önző, konok szívvel egy tavaszban hisznek.







POGÁNY POÉMA

(Glossza Babits Mihály Töredékére )


... ahogy magáról az esőt lerázza,
morajos kedvvel borong lován,
elfogadta, de sosem találta
megváltó hitét s néz marconán,

mint keresztvizet egy dacos pogány,
megváltást vett fejére közönnyel,
nője csendes, gyermeke halovány,
hintetlen maradt volna örömmel,

kinek nem csillapul parázna láza,
hiába zeng a Te Deum fohásza,
lelke nem hajlott szent igába,
hullt volna inkább élete virága,

bár a megváltás cseppje homlokán...
üdvösséget mégsem remélhet,
kényszerkeresztény, jó pogány,
áldva is hitetlen kárhozott lélek.







A PECH


A sás között,
a nád mögött,
a tóban harcsa les.

A part alatt
vár kis halat,
ebédet keres.

A part fölött,
a lomb alatt,
Marcsa lépeget.

A lomb alatt,
a part fölött,
körbe nézeget.

A vízhez ér,
hol harcsa les,
ki kis halakra éh.

A vízbe lép,
s a kishal-nép
rebben szerteszét.

A harcsa morg,
a gyomra korg,
éhkoppon maradt.

Marcsa hős,
ki most derűs
vidáman felkacag!
A pech

A sás között,
a nád mögött,
a tóban harcsa les.

A part alatt
vár kis halat,
ebédet keres.

A part fölött,
a lomb alatt,
Marcsa lépeget.

A lomb alatt,
a part fölött,
körbe nézeget.

A vízhez ér,
hol harcsa les,
ki kis halakra éh.

A vízbe lép,
s a kishal-nép
rebben szerteszét.

A harcsa morg,
a gyomra korg,
éhkoppon maradt.

Marcsa hős,
ki most derűs
vidáman felkacag!







SÉTA


Csukott szemmel jobban látlak,
kanyargós, harmatos ösvényen
magas fű között lépünk,
beszélünk, csak csend ne legyen.
Keressük, mit mondhatnánk,
vagy csak én keresem, s hagyod.
Hogy témánk a mellékes legyen.
Pedig mindegy, hogy mi a neve,
nem fontos, nem is értjük,
miért bíbelődünk vele.
Mint a csiga csápjai oly rezdülő
bennem a figyelem.
Ki vagy Te, s ki lehetsz nekem?







SZAVAK NÉLKÜL




Majd egyszer szavak nélkül:
ha a pillantások zenélnek,
ha a kezek beszélnek,
ha a száj csók-tüzű öröme dalol,
ha ódává nemesülnek a simogatások,
testünk határa egymáshoz simul,
vágyunk ritmusa vérünkben dobol...
valahol, bárhol, egyszer,
szavak nélkül, valamikor..







TAVASZI RANDEVÚ


A gátoldal fáit a folyó öleli,
ha jő a tavasz felkeresi,
míg jöttét várja a fűz, szomorú,
bús és áradó e randevú.
A meder nyugtalan,
s mederben a víz , oly zabolátlan,
mint az égő tekintetű kamasz,
kinek mennie kell,
s ha lázad, az nem panasz,
csak az élet sürgető igénye,
hogy vélt vagy valós
béklyóit letépje,
s legyen szabad.
A gátoldal fáit a folyó öleli,
zöld udvarlással kényezteti
hozzájuk simul rég várt szerelemmel,
ringatót dúdol,

nem éri be eggyel.
Andalít, s lágyan csókolja térdüket,
s még fel nem ocsúdnak,
már hajuk is a vízben lebeg,
a folyó vágyát lebírni nem lehet.







TARISZNYÁTLANUL


Elindultunk tarisznyátlanul.
Lepkehálóban vergődő gondolat
repítette súlytalan álmunk.
Ajándék-ünnep voltunk,
nem kapni, adni vágytunk.
Zárt ajkunk mögé szorítottuk
vágyunk dalait,
a szónak nincs helye itt:
egy pillantással szórom eléd
ölelésem bíbor szirmait.







TE


Az étel elomló íze vagy,
virágfürt akác homlokán,
madár csőrében a mag,
ábrándos, lusta délután,

utazónak templomtorony,
szűkölködőnek tányér leves,
rév, hová éjjelre tér a komp,
vigasz, mi bánatban felkeres,

menedéket nyújtó fogadó,
mondatban szó, betűn ékezet,
párna, pille álmokat hozó,

belőlünk táplált emlékezet.
Pillér vagy sorshidam alatt,
bogáncs, mi lelkembe tapadt







TÖBB, MINT...


Több, mint sejtelem, vagy megérzés,
több, mint teremtett gondolat,
több, mint szunnyadó vágyból
kibomló élő, izzó akarat.

Több, mint keserédes cseppekben
rejtező mézízű pillanat,
több, mint szirom puha érintés,
mint lehulló rozsdás lakat.

Több, mint sodró, s türelmetlen
áramlása az éltető vérnek,
több, mint a megfáradt utazók
csókja, mikor hazatérnek.
...
Több mindezeknél...
s el nem mondható.
Miért próbálom mégis?
Hogy lásd mily kevés a szó!







TUDOD?


Tudod, mi kéne?
Játszi vidámság:
Szökkenő, csókos öröm.

Hetyke kedvű,
Szelíd vagányság:
Tavaszígéretű szerelem.



Cinkos pillantású,
Könnyűléptű vadság:
Mámorító veszedelem.

Bársony érintésű,
Dédelgető kívánság,
Nekem veled, neked velem







UJJLENYOMAT


A völgyünkre már ráhajolt az esti csend,
Mézízű szél csókolta a bódult hársakat,
Ébredt a szendergő szemérmes-buja vágy,
S forró ölembe hívtam mohó, vad ajkadat.
És mint jó adós, megadtam minden tartozást,
Becéző csókokat, gyönyört, simogatást ...

Azóta rólunk fecsegnek a fák s az árnyak,
Azóta rólunk pletykál a cserfes patak,
S a tisztás, hol földig hajolt a fű,
Ránk vall, akár az ujjlenyomat.







VANNAK MÁRCIUSOK...


Mégis...

Vannak márciusok, mik el sosem jönnek,
Sötét december dermeszti lábuk,
Derekuk roppan január burkában,
Február béklyózza tavaszálmuk.

Vannak márciusok, mik el sosem jönnek.
Gömbölyded árnyékkal, karcsún dideregnek,
Fátyolban moccannak, csendből ébredeznek,
Önző, konok szívvel egy tavaszban hisznek







VÁRTALAK...


Vártalak,
mint egy régről ittfelejtett állomás,
egyetlen esti vonatát, amely
ha megáll, még akkor sem teszi le
fásult, soha el nem indult utasát.

Vártalak,
mint akácos mélyén megbúvó tanyán
nagymama a rég látott unokát,
kinek szeme rajta meg sem pihen,
s mintha taszítaná, úgy öleli át.

Vártalak,
mint apák a közönyízű láthatást,
dohányszagú, reszkető kezükkel
simítva sorsuk kusza fonalát, s
kóstolva a viszontlátás illatát.

Vártalak,
mint, ahogy rád csak én várok, várhatok,
csöndbe fúlt kiáltással ajkamon,
mert azt nem lehet, hogy érezd, hogy tudd,
mennyire vágyom, mennyire akarom!







VÁSÁRFIA


Tessék, tessék! Áll a vásár!
Jöjjön bátran közelebb!
Ha a portékámat nézné,
nem árulok, csak veszek.
- Hogy mit? - ezt kérdi:
nem szokványos az eset,
- Önbizalmat keresek!
Lehetne az antik, ócska,
mint használt gönc, levetett,
licitálnék rá, mert az enyém,
ha volt is rég elveszett.
Valahol a Tiszaháton
hagytam el egy keveset,
aztán némely délibábon
vált köddé, s szólt, ne keress!
Szóval apadt, mint a jó bor
a pincének rejtekén.
palackoztam volna egykor,
nem lennék ma szomjas én.
Szomjas vagyok és hiába
kémlelem a kék eget,
fekete az viharfelhős,
a Nap nem jő közelebb.
Pedig hogyha rám ragyogna,
félszeg mindenség közül,
hinni tudnám, hogy a vágyam
elém jön, el nem kerül.







VÉGRE...


Zörren az ablak,
Lebben a függöny,
Csörren a kulcs,
És enged a zár,
Pillanat illan,
Rebben a pillám,
Szép ölelésed
Karodba zár.

Dobban a szívem,
Lobban a vérem,
Izzik a csókunk,
Ajkunk tüzén,
Csusszan a szoknyám,
Surran az ingem,
Vállamon villan,
Borzong a fény.

Kebleim halma,
Érett két alma,
Duzzadó bimbót,
Kínál eléd,
Vad vérem árad,
Vágyom a vágyad,
Vagyok, ki lettem:
Végre Tiéd!







VISSZASZÁMLÁLÁS, AVAGY EGY ÁLOM


Zöld lepel, fehér falak.
Lélegzem, lé-leg-zem.
Ki-be, ki-be, be. Ki?
Öntudat.
Tudatom mindenkivel,
hogy a mai napon...
Mi ez? Mit is? A karom
szinte lefagy...
Visszaszámlálás.
Tíz, kilenc, nyolc, hét, hat
... a koktél íme hat...
Öt, négy, három, ... a tényt
hiába konstatálom, tovareng
egy sötét batáron, a bakon egy
tarka macska ül, ködhárfán
vartyogva hegedül, itt legbelül.
Az állomáson pára száll,
Krampácsol egy sirály,
Fején bojtos hálósapka.
- Vigyázz! Legjobb sajt a lapka!
Így kiállt. S a vámház előtt
Hideg bólét mér a délelőtt,
Vagy a délután.
Frissen csapolják
a szót a kricsmiben,
aki tud, az hisz miben,
vagy abba, vagy abba se,
nem törödöm vele,
hajókürt hangja lékeli a levegőt
nedve kicsordul, jó piros
takaró melengeti a mezőt,
s mint kés a vajba, érzem,
úgy szalad, pengeként hasít
a gondolat, juszt se fáj,
nem én vagyok,
aki itt hanyatt fekve
tiktakkokon tovaszáll,
és repül, villanypóznán
láblógázva ül, szertenéz kacéran,
miért van az, hogy nem száguld erre
James Bond facéran, pedig
ha az a jégverem megtelik
gomolygó félelemmel,
kimerhetné dúdolva,
s selyemingbe csomagolva
elvinné a légiposta messzire,
hogy ne lássam,
amikor ... mikor is. ...
Valahogy úgy van, hogy
ahol ő van, ott én már nem vagyok,
vagy fordítva,
nem háborog a lélek,
most én mesélek, megint,
majd hallgatok, csak hallga-tok.
Mit tegyek bele?
Üresen nem maradhat ...
Hat, hét, nyolc, kilenc, tíz
A test merő víz.
S remeg...

Ébredek!







VIRÁGÉNEK MOSTANSÁG


Milyen lehet téged várni,
szép örömben térdig járni?

Milyen lehet elindulni,
két karodba belebújni?

Milyen lehet hozzád érni,
csókjaiddal be nem érni?

Milyen lehet megérkezni
ölelésben eggyé lenni?









 
 
0 komment , kategória:  Balla Zsuzsanna  
Itt az igazság: Európaiak uralják és zsigerelik ki Afrikát
  2018-07-15 21:30:18, vasárnap
 
 








ITT AZ IGAZSÁG: EURÓPAIAK URALJÁK ÉS ZSIGERELIK KI AFRIKÁT


A modern kori gyarmatosításban Franciaország élen jár gyarmati paktumaival


Dél-Afrikában a fehér emberek alkotta kisebbség a népesség csupán 10%-át teszi ki, mégis a régió közel 80%-át európaiak uralják területi és gazdasági értelemben egyaránt - annak ellenére, hogy egy centet sem fizettek érte.

Valójában az afrikaiak csak vendégek a saját kontinensükön - írja Mawuna Remarque Koutonin béke-aktivista és a Silicon Africa szerkesztője.







Egy 2013-ban készült kutatás megkísérelte azon hagyományos elmélet megdöntését, hogy a nyugati országok segélyeken keresztül fecsérlik pénzüket Afrikába anélkül, hogy bármit is kapnának érte cserébe. A kísérlet sikert aratott: az eredmények fejére állították a hipotézist.

Afrika közel 1,4 billió dollárt veszített 1980 és 2009 között a nyugat felé irányuló illegális pénzmozgásokon keresztül, amelyek magukba foglalják a korrupció által keresett pénzek áthelyezését, megvesztegetést, adócsalást, bűncselekményeket és a csempészáruk szállítását.

Ez a veszteség 233-szorosa annak a 60 milliárd dollárnak, amit a nyugati országok állítólagosan évi segélyként nyújtanak Afrika számára.
Összességében az elmúlt 30 év alatt kiáramlott források Afrika jelenlegi GDP-értékével megegyezőek és elsősorban olyan országok felelnek érte, mint Nigéria, Kongói Köztársaság, Elefántcsontpart, Egyiptom, Algéria és Líbia.
A felmérés konstatálja, hogy az ilyen jellegű illegális pénzáramlások manapság gyorsan növekvőek és messze túlhaladják a kontinensre érkező pénzek összegét, ezáltal súlyosan aláásva az afrikai kontinens fejlődési lehetőségeit.





Sokan érvelnek a fejlett országok által nyújtott segélyek ellen arra hivatkozva, hogy ,,függőséget" okoznak. Csakhogy egy olyan helyzetben, ahol az európaiak brutális eszközök által olyan vezetőket támogatnak, akik segédkezet nyújtanak Afrika kizsigereléséhez, nem függőségről, sokkal inkább modern kori gyarmatosításról van okunk beszélni.







E jelenségnek Franciaország az élvonalában jár.

Míg Afrika szakadatlanul küzdött azért, hogy felszabadítsa magát az európai kolóniák sorából, Franciaország minden követ és idegenlégióst megmozgatott annak érdekében, hogy mindezt megakadályozza:

- Az elmúlt 50 évben összesen 67 államcsínyt hajtottak végre 26 országban Afrika szerte, amelyekből 16 egykor francia gyarmat volt.
- Ez alapján a puccsok 61%-a frankofón Afrika területen történt.

Amikor Guinea miniszterelnöke 1958-ban úgy döntött, országa független lesz és kiválik a francia gyarmatbirodalomból, a párizsi elit annyira dühös lett, hogy elpusztíttatott mindent, amiről úgy vélte a francia gyarmatosításnak köszönhetően jöhetett létre az afrikai országban. Háromezer francia hagyta el Guineát, és amit nem tudtak magukkal vinni, azt a földdel tették egyenlővé.
(lásd részletesen ebben a cikkben: Bevándorlási kérdés igazságai - Afrika csontvázra csupaszítva, kizsigerelve )

Franciaország gyarmati paktumai

Végül Franciaország a függetlenedés címszava alatt egyfajta gyarmati paktumot kötött 14 afrikai ország (Benin, Burkina Faso, Bissau-Guinea, Elefántcsontpart, Mali, Nigéria, Szenegál, Togo, Kamerun, Közép-afrikai Köztársaság, Csád, Kongói Köztársaság, Egyenlítői-Guinea és Gabon) azon vezetőivel, akik számukra is alkalmasnak bizonyultak a feladatra, hogy törlesszék azokat a juttatásokat és felépített infrastruktúrát, amelyet a gyarmati időszakban kaptak Franciaországtól.

A paktum a mai napig érvényben van, számos kötelezettséget állítva az egykori 14 francia gyarmattal szemben.

A paktum részben egyfajta ,,kötelező szolidaritásvállalás".
A 14 afrikai állam helyzetében ez számokban kifejezve azt jelenti, hogy minden egyes évben külföldi pénztartalékaik 65%-át, illetve további, pénzügyi kötelezettségekből adódó 20%-át a Francia Köztársaság kincstárába kell helyezniük a francia pénzügyminiszter és a francia központi bank ellenőrzése alatt. (1963-ban ez az éves adó megközelítőleg a gyarmatok állami költségvetésének 40%-át tette ki, ma éves szinten 500 milliárd dollárnak felel meg.)

Vagyis ez a 14 afrikai ország pénzének évente csupán 15%-ához fér hozzá; ha ennél többre van szüksége, akkor hitelként felveheti a saját pénzét Franciaországtól - természetesen a magas piaci kamatok mellett.

A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a francia állam a tartalékokból évente felvehető pénzösszegnek is határt szab, amelyet a ,,gyarmatország" előző évi állami bevételének 20%-án rögzítettek - ha ennél többre van szüksége az adott államnak, akkor Franciaországnak vétójoga van a kölcsönnel szemben.




k


A paktumnak szintén részét képezi a franciák elővásárlási joga minden természeti forrásra vonatkozóan, amit az egykori gyarmataik területén fellelnek. Ezen felül a kormányoknak a francia vállalatokat kell elsőként tekintetbe venniük a megnyíló lehetőségek esetén.

1. Ennek következtében több afrikai országban is a franciák kezében vannak a főbb közszolgáltatások, mint a víz, áram, közlekedés, telefon vagy pénzügyi intézmények.
2. Franciaországnak továbbá joga van, hogy a korábbi gyarmatterületeken saját érdekeinek védelméért katonailag behatoljon és csapatait az országban táboroztassa.

Cserében az afrikai országoknak exkluzív jogot biztosítanak arra, hogy hadi felszereléseket és katonákat küldjenek Franciaországba kiképzésre, akik Franciaország szükségletei szerint rendelkezésre állnak - ahogy a 14 egykori gyarmat saját, otthon képződő hadseregének is tennie kell.

A szerződő országoknak ugyanis kötelességük szövetségre lépni Franciaországgal a paktumba foglalt ,,Védelmi Megállapodás" alapján háború vagy globális krízis esetén, és egyébként sem szövetkezhetnek mással, mint akit Franciaország engedélyez számukra.

Mindezek tekintetében a ,,vérző Afrika és élelmezett Franciaország" allegóriája nem túlzó, nem jelzésértékű, nem forradalmi.

A valóság az, hogy akiket segítségül hívunk Afrika megsegítésében, nem érdekeltek a földrész feltámasztásában: minél lassabban lábadozik Afrika a gyarmati időszak romjaiból, annál tovább tudják kizsákmányolni azt, amire szükségük van Afrikából és az embereiből.

Hisz öt évszázad elteltével, ha Európa valóban segíteni akart volna Afrikának, akkor Afrikának ma jobb formában kellene lennie.


Forrás

Link

Link







humanista képmutatás - Afrika kizsákmányolása

Link








Bevándorlási kérdés igazságai - Afrika csontvázra csupaszítva, kizsigerelve


UPDATE: 2017. Jún. 15. Új videóval egészítettem ki a cikket, mely TED előadás szorosan kapcsolódik a cikk témájához és érdemes megnézni. Magyar felirattal. /előző Link/


A Charlie Hebdo mészárlás mindenkit megrázott Európában. Persze főleg azokat, akik szelektív látásuk hallásuk miatt soha nem foglalkoztak a Palesztinában, Szíriában, Irakban lemészárolt ezrekkel vagy a Kelet-Ukrajnában folyó kijevi erők népirtásával.

Téves azonban azt gondolnunk, hogy Franciaország konfliktusa új keletű lenne. Több évtized gyarmatosító szabad-rablás és a volt gyarmatok függésben tartása, sarcolása érlelte ezt a konfliktust. Franciaország gyarmatosító politikájának fekete pontjait a siliconafrica.com gyűjtötte össze.
Most, amikor naponta ezrével érkeznek lélekvesztő hajókon az Afrikából menekülő szerencsétlenek és kötnek ki Olaszországban, Görögországban vagy Gibraltárban, Európa egyre fojtogatóbb probléma elé néz ! A konfliktust és humanitárius katasztrófát valójában Európa saját történelme és a nyugati világ politikája, az USA által szított arab tavasz felforgató tevékenysége és háborúi okozták.
Ha 100 éven keresztül jó volt kizsákmányolni és kizsigerelni a teljes afrikai kontinenst, akkor most megoldást is kell találni az Európa utcáit ellepő nincstelen áldozatok helyzetére......

Afrikai menekültek Izraelben







A történelem igazságai, mint előzmények

Amikor Guinea miniszterelnöke 1958-ban úgy döntött, országa független lesz és kiválik a francia gyarmatbirodalomból, a párizsi elit annyira dühös lett, hogy elpusztíttatott mindent, amiről úgy vélte a francia gyarmatosításnak köszönhetően jöhetett létre az afrikai országban.

Háromezer francia hagyta el Guineát, és amit nem tudtak magukkal vinni, azt a földdel tették egyenlővé. Lerombolták az iskolákat, az óvodákat, a közigazgatási épületeket, tönkretették az autókat, a mezőgazdasági gépeket, a könyveket, az orvosságokat, a kutatási intézet eszközeit, megölték a háziállatokat és az áruházak ételeit felégették, vagy megmérgezték.
Ezzel minden gyarmat számára világossá vált, hogy a franciák elutasítása súlyos következményekkel járhat. Nem is mert senki Sékou Touré nyomába lépni. Egyedül a guineai miniszterelnök volt elég bátor, hogy véghezvigye, amit jelmondatában is hangoztatott "inkább választjuk a szabadságot szegénységben, mint a jólétet szolgaságban."

Sylvanus Olympionak, a Togói Köztársaság első elnökének sikerült egy középutas megoldást találnia. Nem írta alá a gyarmatosítás folytatásáról szóló de Gaulle-paktumot, de minden évben törlesztett Franciaországnak a gyarmatosításból származó előnyei miatt.

Ez volt az egyetlen módja, hogy a franciák ne rombolják le az országot, mielőtt távoznak Togóból. Az ún. "gyarmati adó" mértéke hatalmas volt, 1963-ban az ország költségvetésének 40 százalékát tette ki.

Az állam pénzügyi helyzete rendkívül instabillá vált, ezért Olympio úgy döntött, az afrikai valutaközösségi frank (FCFA) helyett az ország saját pénznemét fogja használni.

1963. január 13-án, három nappal azután, hogy az új pénzek nyomtatását megkezdték, Olympiot meggyilkolták. Az elnökkel állítólag Etienne Gnassingbe, egy veterán francia idegenlégiós őrmester végzett 612 dollárnyi jutalomért.

Modiba Keita, a Mali Köztársaság első elnöke is meg szeretett volna szabadulni a gyarmati valutától. 1968. november 19-én, Olympiohoz hasonlóan ő is egy ex-hadnagy áldozatává vált.
A függetlenségi törekvések viharos időszakában a franciák számos alkalommal vetették be az idegenlégiósaikat, hogy eltávolítsák pozíciójukból a kellemetlenséget okozó afrikai vezetőket.







* 1966. január elsején Jean-Bédel Bokassa követett el puccsot David Dackot, a Közép-Afrikai Köztársaság első elnöke ellen.

* Január 3-án Felső-Volta, a jelenlegi Burkina Faso elnökét, Maurice Yaméogot mozdította el a helyéről Aboubacar Sangoulé Lamizana.

* Benin elnökét, Hubert Magát saját testőre hallgattatta el 1972. október 26-án. Mathieu Kérékou francia katonai iskolákban tanult 1968 és1970 között.

Az elmúlt 50 évben összesen 67 puccs történt 26 afrikai országban. Ezekből 16 állam volt francia gyarmat. Ahogy a számok is tükrözik, Franciaország kétségbeesetten és igen aktívan törekedett arra, hogy megtartsa kolóniáit.

Afrika nélkül nem megy

2008 márciusában a volt francia elnök, Jacques Chirac elismerte: "Afrika nélkül Franciaország a harmadik [világ] hatalom helyére csúszna a rangsorban." De Chirac elődje, François Mitterand is megjövendölte már 1957-ben: "Afrika nélkül Franciaországnak nem lenne történelme a 21. században."

Jelenleg 14 afrikai országot kötelez a gyarmati szerződésük arra, hogy devizatartalékuk 85 százalékát a francia központi bankba, és ezzel a francia pénzügyminiszter ellenőrzése alá helyezzék.

2014-es adatok szerint Togónak és még 13 másik afrikai államnak kell gyarmati adót fizetnie Franciaország számára. Az ellenálló vezetőket vagy meggyilkolták, vagy eltávolították a pozíciójukból. Akik engedelmeskedtek, most a franciák pazar életmódját támogatják, mialatt a saját népük mélyszegénységtől szenved.

Az afrikai vezetőket gyakran vádolják korrupcióval és azzal, hogy a nyugati hatalmak érdekei szerint cselekednek, de jó okuk van az ilyen hozzáállásra. A saját embereikkel foglalkoznának, ha nem zaklatnák, és nem terrorizálnák őket folyton a gyarmatosító országok.

Franciaország csak papíron ismerte el gyarmatai függetlenségét. "Együttműködési megállapodást" íratott alá velük, melyben részletezte kapcsolatuk természetét, biztosította a frank, és a francia oktatási rendszer pozícióját az országokban, és meghatározta a katonai és a kereskedelmi preferenciáikat.

Ez az 1950-es évek óta érvényben lévő gyarmati paktum 11 főbb összetevőből áll.

1. Gyarmati adó fizetése Franciaország számára
Az újdonsült "független" államoknak fizetniük kell a francia infrastruktúráért, melyhez a gyarmatosítás ideje alatt juthattak hozzá.

2. A nemzeti tartalékok elkobzása

Az afrikai országok csakis a francia központi bankba helyezhetik letétbe monetáris tartalékaikat. Franciaország már 14 állam nemzeti tartalékával gazdálkodik 1961 óta. Kezeli Benin, Burkina Faso, Bissau-Guinea, Elefántcsontpart, Mali, Niger, Szenegál, Togo, Kamerun, Közép-Afrikai Köztársaság, Csád, Kongó-Brazzaville, Egyenlítői-Guinea és Gabon pénzét.

Évről évre mintegy 500 milliárd dollár gazdagítja ily módon a francia kincstárat. Az afrikai országok évente a pénzük 15 százalékához férhetnek hozzá. Ezen felül jogosultak kölcsön felvételére a kereskedelmi átlagkamatlábon alapuló kamattal. A kölcsön maximális értéke azonban nem lehet magasabb, mint az előző évi állami bevételük 20 százaléka. Ha az ország ennél több kölcsönt szeretne felvenni - a saját pénzéből - Franciaország megvétózhatja.

"Őszintén el kellene ismernünk, hogy a bankjainkban lévő pénz nagy része pontosan az afrikai kontinens kizsákmányolásából származik"- nyilatkozta nemrég Jacques Chirac, volt francia államfő.

3. Elővásárlási jog bármilyen nyersanyagra vagy természeti erőforrásra
Bármilyen új erőforrásra lelnek a volt gyarmatok területén, Franciaországnak jogában áll azt elsőként felvásárolni. Az országok csak akkor kereshetnek más vevőt, ha a franciák rábólintottak.

4. A francia érdekek és vállalatok preferálása a közbeszerzéseknél
A kormányzati megbízások esetében francia cégeket kell előnyben részesíteni, nem számít, ha más jobb ár-érték aránnyal szolgálna. Ebből kifolyólag a legtöbb ex-gyarmat gazdasági létesítményei francia emigránsok kezében vannak. Elefántcsontparton például francia vállalatok tulajdonában van az összes közmű - a víz, az elektromosság, a telefon, a közlekedés, a kikötők és a nagyobb bankok is. Ugyanígy a kereskedelemben, az építőiparban és a mezőgazdaságban is. Végül az afrikaiak majd odáig jutnak, hogy az európaiak tulajdonában lévő kontinensen fognak élni.





5. Kizárólagosság a katonai felszerelésre és a katonatisztek képzésére
A gyarmati paktumhoz kapcsolódó védelmi megállapodások értelmében a Franciaországba küldött magas rangú katonai tisztviselők ösztöndíjakban és támogatásokban részesülhetnek a képzéseik során.
A helyzet igazából az, hogy a franciák több ezer árulót képeznek az intézményeikben, akik szükség esetén bevethetők, ha puccsot kellene végrehajtani az afrikai országokban.

6. Csapatok vezényléséhez és katonai közbeavatkozáshoz való jog
A védelmi megállapodások lehetővé teszik, hogy Franciaország katonailag fellépjen az ex-gyarmatai ellen, és francia vezetésű csapatait állomásoztassa az országok katonai bázisain.
Amikor Laurent Gbagbo, Elefántcsontpart elnöke véget szeretett volna vetni a francia kizsákmányolásnak, puccs áldozatává vált. Gbagbo elmozdítása során Franciaország tankokat, harci helikoptereket és a különleges erőket is bevetette, akik a civileket sem kímélték. A francia hadsereg 2006-ban 56 fegyvertelen civilt mészárolt le és további 1200-at megsebesített. Mindezek tetejében a francia üzleti közösség a műveletek alatt elszenvedett veszteségekért kártérítésre kötelezte az új kormányt.

7. A hivatalos nyelv a francia és az oktatás is francia nyelven kell, hogy folyjon
A francia külügyminiszter felügyelete alatt álló "Frankofónia" nevű szervezet számos kapcsolódó létesítményével együtt azért jött létre, hogy terjessze a francia nyelvet és a kultúrát az afrikai ex-gyarmatoknál is.

8. A gyarmati valuta, az FCFA kötelező használata
A valutaközösségi franknak köszönhetően Franciaország könnyedén megcsapolhatja az afrikai országok kasszáit. Már az Európai Unió is elítélte ezt a rendszert, de a franciák nem hajlandóak megszabadulni gyarmati rendszerüktől, mely 500 milliárd dollárral gazdagítja a kincstárukat.

9. Az éves egyenleg megküldése Franciaországnak
Az afrikai országok a jelentés elküldése nélkül nem juthatnak hozzá a pénzükhöz.

10. Katonai szövetségesek korlátozása
Az afrikai országok közül kevés rendelkezik regionális katonai szövetségessel, egyedül a volt gyarmatosítójukkal működnek együtt. Ex-gyarmatai számára Franciaország meg is tiltja, hogy mással lépjenek szövetségre.

11. Kötelező Franciaországgal szövetkezni háború vagy válság idején
A második világháború során kb. egymillió afrikai katona harcolt a nácizmus és a fasizmus ellen, úgy, hogy sokszor nem kérték a beleegyezésüket sem. Franciaország tudja, hogy az afrikai katonai erők igen hasznosak lehetnek, hiszen a franciák 1940-ben mindössze 6 hétig tudták magukat tartani a németekkel szemben.





A mai napig tart

Van valami hátborzongató Afrika és Franciaország viszonyában. Először is, hogy Franciaország súlyosan függ az Afrika kizsákmányolásától, már a rabszolgaság kora óta. Továbbá ijesztő, hogy a francia elitben nincs annyi kreativitás, hogy túllépjen a régi időkön és a hagyományokon. Végül pedig, Franciaország két, olyan a múltban ragadt, paranoiákkal küzdő intézménnyel rendelkezik, melyek apokalipszist sejtenek a változások mögött és ideológia szempontból nem jutottak tovább a 19. századi romanticizmusnál. Ennél fogva a Francia Pénzügyi és Költségvetési, valamint a Külügyminisztérium nem csak Afrikára, de magukra a franciákra is fenyegetést jelent. S ez a szellem itt teng-leng az EU-ban!

Afrikának is lépnie kell azonban, ha fel szeretné szabadítani magát. Érthetetlen például, hogy hogyan bírja 450 francia katona irányítani Elefántcsontpart 20 millió fős népességét.


Forrás: Hír24

Link



Titkos német kormányzati jelentés szerint 8 millió illegális bevándorló inváziója és összecsapások várhatóak!

Link











 
 
0 komment , kategória:  Média  
Ime Európa vezetője...
  2018-07-13 17:45:43, péntek
 
 







IME EURÓPA VEZETŐJE...


A NATO-tagállamok vezetői - köztük Trump, Merkel, Erdogan, Conte, Ciprasz, Orbán és a többiek - összegyűltek egy közös szabadtéri ünnepségre, melynek teraszára alig bírt fellépni Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. Majd utána alig bírt lejönni.

A teraszon és a lépcsőkön többek között Porosenko ukrán elnök támogatta őt, de Macron francia elnök és Rutte holland miniszterelnök is próbált valamit kezdeni a helyzettel.

Egy videó járja be Európát - és vele az egész világot - a jelenlegi stílusban működő Európai Unió végnapjainak kisfilmje. Egy megrögzött alkoholista tragikusan groteszk téblábolásának lehettünk szemtanúi. Nem először, de az eddigiekhez képest a legsúlyosabb formában...


Jean-Claude Juncker stumbles and is helped by leaders at NATO gala - Daily Mail - Videó

Link



HND: Brüsszeli bögrecsárda

Link








Juncker egészséges pillanataiban sem egy kimagasló formátumú politikus.
Látható ez az Európai Unió mai állapotán is, a legszomorúbb, hogy a közösség épp az ő, egy ilyen bizonytalan, sokszor nem beszámítható ember irányítása mellett került a legnagyobb válságba.

Link



SAJTÓHÍREK:


I. A sajátosan botorkáló Junckert államfők mentették meg, hogy összeessen - videó
Origo2018.07.12. 21:37

A kollégái segítették le egy lépcsőn Jean-Claude Junckert a NATO-csúcsot lezáró gálavacsora előtt. Az Európai Bizottság elnöke hátfájdalmaival indokolta a furcsa viselkedést.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke

ismét meglehetősen furcsa helyzetbe került A politikust a NATO-csúcs után a kollégái kísérték le a lépcsőn,

mivel az EB elnöke jól láthatóan elveszítette a stabilitását. Minderről videó is készült.


Link



Juncker furcsa járása és viselkedése még a Soros György által is támogatott Euronewsnak is feltűnt. A portál azt írta, hogy az EB elnöke elveszítette az egyensúlyát, és csak a többi politikus tudta megakadályozni azt, hogy ne essen el.

Mindez a NATO-csúcsot lezáró gálavacsora előtt történt. Juncker a furcsa járását hátfájdalmakra fogta. Jobbulást kívánunk.

Link




II. Nevetséges magyarázkodás követte Juncker kínos dülöngélését a NATO-csúcson
Origo2018.07.13. 12:11


Ahogy korábban az Origo is megírta, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke ismét meglehetősen furcsa helyzetbe került. A politikust a NATO-csúcs után a kollégái kísérték le a lépcsőn, mivel az EB elnöke jól láthatóan elveszítette a stabilitását. Minderről videó is készült. Ahogy az várható volt, a bevándorláspárti, Junckert támogató nyugati - és persze a hazai - liberális sajtó máris elkezdte magyarázni a magyarázhatatlant, és Juncker állítólagos ,,hátfájásáról", ,,egészségügyi problémáiról" beszélnek. Nyilván kellemetlen lenne bevallani, hogy Európa első embere komoly alkoholproblémákkal küzd. Az euractiv.com azon lamentál, hogy képes lesz-e Juncker kitölteni a mandátumát.


Íme a ,,hátfájós" videó:

Link



Európa első embere a kínos eset után állítólag már kerekesszékben volt jelen az esti vacsorán, legalábbis ezt állították a sajtónak az elnök környezetéből.

Juncker, valamint az eset után a sajtónak nyilatkozó Mark Rutte holland miniszterelnök azt állította, hogy Junckernek egy ideje komoly hátfájdalmai vannak, de nincs jelentősebb egészségügyi problémája.

Vagyis rögtön elkezdték megmagyarázni a történteket, azaz ferdíteni a valóságot, és egészségügyi problémákról beszélnek, mert hát elég kínos lett volna beismerni, hogy a bevándorláspárti európai vezető alkoholista.

A magyar ellenzéki, bevándorláspárti média is próbálkozik. Az Index így ír: Juncker mindenesetre a NATO-csúcs esti vacsoráján a BBC szerint már egy kerekesszékben bukkant fel.

A HVG már konkrétabb ,,diagnózist" állított fel:

,,Juncker azt mondta, hogy isiászban szenved, ez pedig időnként kihat a mozgására is."

Vagyis a balliberális sajtó igyekszik betegségnek beállítani, hátfájásra kenni azt a most már napnál is világosabb tényt, amit egyébként már egy ideje rebesgettek, hogy Európa első embere komoly alkoholproblémákkal küzd, ami már láthatóan a közfeladata ellátását is veszélyezteti.

Brüsszel, 2018. július 9. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, Petro Porosenko ukrán államfő és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke (b-j) az Európai Unió vezetői és Ukrajna között tartandó csúcstalálkozójuk kezdetén Brüsszelben 2018. július 9-énForrás: MTI/EPA pool/Olivier Hoslet




Hiszen ilyen állapotban, hogyan tudna az Európai Bizottság elnöke bármilyen nagy horderejű kérdésről tárgyalni akár Donald Trumppal, akár Angela Merkellel vagy más vezetőkkel?

Kellemetlen látni, ahogy Európa első embere láthatóan ittasan támolyog egy olyan rendezvényen, ahol a világ valamennyi jelentős - és kevésbé jelentős - államának vezetője képviselteti magát.

Így érthető, hogy el kell hinteni valami fura magyarázatot, amivel a balliberálisok fogyatkozó híveiket megnyugtatják. Tehát magyarázzák a magyarázhatatlant, és elfedik a mindenki számára nyilvánvalót. Junckert a videó alapján láthatóan nem igazán nyomasztja a helyzet súlya.

Nem stresszeli magát, Európa első embere vidáman mosolyog, és viccelődik dülöngélés közben az őt támogató portugál és ukrán miniszterelnökkel.

Az euractiv.com már azon lamentál, hogy bár Juncker kijelentette, hogy nem indul többet a Európai Bizottság elnöki pozíciójáért, azonban az is kérdésessé vált, hogy ilyen állapotban el tudja-e látni a feladatát a mandátuma lejártáig, azaz 2019 őszéig.

Link



III. Az alkoholista, a tanulatlan, és akit felizgatnak az 5 éves kislányok
Kroó Zita2018.07.13. 14:31


Véget ért a NATO-csúcstalálkozó, amin a show-t kétségkívül Jean-Claude Juncker vitte el. Pontosabban őt vitték el, mert szemmel láthatóan a lábán nem állt meg egyedül. Mint közismert, nem ő az egyetlen botrányos európai képviselő, aki számtalanszor élesen bírálta hazánkat. Lássuk, kik is akarják Európának a helyes irányt megmutatni.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, az EU csókkirálya a tegnap véget érő NATO-csúcson ismételten bebizonyította, hogy alkalmatlan feladata ellátására. A tántorgó elnöknek kollegái (azaz államfők) segítettek eljutni a csúcstalálkozót lezáró gálavacsorára. Juncker szédelgését hátfájdalmaival magyarázta. Feltehetően a májusi ENSZ-csúcstalálkozón is hátfájdalmai miatt ment neki a tárgyaknak és kollegáinak. Furcsán viselkedett, és láthatóan egy kicsit mindenki szégyellte magát miatta. Juncker egyébként - hivatalosan - kigyógyult alkoholista, azt még baloldali európai újságok is megírták, hogy korábban volt elvonókúrán. Kérdés, hogy mennyire volt a kúra sikeres.

Jean-Claude Juncker (a képre kattintva galéria nyílik)Forrás: AFP/Patrick Hertzog




Az alkoholizmus azonban nem csak Juncker problémája, hazánkat többek között migrációs politikánk miatt bíráló volt német szociáldemokrata politikus, Martin Schulz amellett, hogy csak a nyolc általánost végezte el, alkoholproblémákkal is küzd.

Az európai baloldalt - amihez ő is hozzá tartozik - disznók gyülekezetének tartó politikus fiatalon közismerten pszichiátriai problémákkal küzdött. Az EP első embereként pedig súlyos pénzügyi szabálytalanságokat követett el, feltehetően ebből a forrásból jutott a magánrepülésekre és luxuséttermekre. A nadrágját azonban az uniós tanácsadójával vasaltatta, aki a politikus lekezelő stílusa miatt fel is mondott - számolt be erről a Pesti Srácok.

Martin SchulzForrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Michael Bahlo




Szakmailag viszont messze nem csak Schulz az egyetlen, aki megkérdőjelezhető. Nemrég fény derült arra, hogy Magyarország jogállamiságát vitató, a teljesen jogosan Soros-jelentésnek nevezett, a brüsszeli hivatalos kifejezéssel LIBE-jelentést elkészítő Judith Sargentininek nemhogy jogi, de más diplomája sincs. Történelem szakra járt nem egészen egy évig, de nem szerezte meg a felsőfokú végzettséget. Azt, hogy mi alapján állítja alapfokú jogi ismeretek nélkül, hogy nincs jogállamiság Magyarországon, egyelőre rejtély.

Az európai politikusok csúcsa az Európai Zöldek-Európai Szabad Szövetség frakció volt társelnöke, Daniel Cohn-Bendit, aki szerint

A gyermeki szexualitás fantasztikus. Őszintének és komolynak kell lenni, a legkisebbeknél ez valami egészen különleges dolog

- mondta egy frankfurti baloldali lapban. Egy francia tévéműsorban pedig folytatta elmélkedését, miszerint

Amikor egy kis ötéves lányka kezd vetkőzni neked, az nagyszerű, mert ez csak egy játék. Egy őrülten erotikus játék.


Daniel Cohn-BenditForrás: AFP/Bertrand Guay




A képviselő azóta már többé-kevésbé visszavonult, és Brazíliában tengeti nyugdíjas éveit, de korábban úgy fogalmazott, biztos benne, hogy visszavonulása után is elegen fognak foglalkozni Magyarországgal, de ha nem, akkor ellátogat Budapestre.

Link



Szégyellje magát ez a részeges bohóc! Ez az ember oktatja ki a magyar embereket és támadja hazánkat. Nem méltó Európa vezetésére!

Juncker, irány a detoxikáló!

Link














 
 
0 komment , kategória:  Média  
Fellner István
  2018-07-12 21:14:54, csütörtök
 
 







FELLNER ISTVÁN







AKKOR IS...


akkor is nyár volt
úgy fulladt ajkunk
hiába ittuk egymás
illatát,
akkor is vártuk,
zendüljön az ég
adjon némi megnyugvást,
hogy ölelésem
tőlem legyen forró,
izzó, vágyba torkolló,
akkor is csend volt
fullasztó,oly mély
lenézve mámorítóan szép,
legyezte hiú ábránd
ajkad szegletébe a várakozást,
akkor is volt-
lélek szerelem szeretet,
vágy indulat...s a csend,
csengettyű szó,édes álom,
megvalósuló,
akkor is volt-
szónak értelme hite,
foganata, sorsa,
ereje,vonzása,
csak halk volt ,alig hallható,
s ha ajkadat elhagyta,
néma árnyban fény játszott,
örömtáncot,
most is van,
bár lassuló,botladozó,de nekem
nagyon való,álmokkal ölelő,
s ha reggel ébred a mozdulat-
mi olykor reccsen,nyilall,
az enyém...s nem megosztható.







AMI KELLEMETLEN...


gyújtson tűzet a szerelem,
azokba kikben még nem égett,
hitet hitetlenekbe,
akarást elesettekben,gyengékben,
csendet hangoskodókba,
megbánást bűnös lelkekbe,
gyilkosoknak feloldozást,
keresztet templom előtt,
néma hallgatást bennünk
térdünk hajoljon
ne kényszerbe önként
s ha leple hull esténknek
adjunk egy imát
hogy megéltem-megélted
s ne feledd ha feledtek
nem bűn
nem átok...
csak kellemetlen.










ÁRNY-KÉRÉSE

ott hol a fény születik ,
lenne jó árnynak lenni,
hisz örökké tudnák csillogni,
fényben fürödni,
nem kellene-
kérni könyörögni,
hogy ne kelljen másokat
követni,mögöttük élni
testüket tűrni,
ennyi mit kér a szó,
s tán az álom-
hol nincsenek-
fény árny játékok.







CSAK AZ ÜRES UTCA..


elült a zaj
künn az úton
a fény is álmosan
bólint téglaporos falakon,
egy elkésett sóhaj
hagyja el ajkakat -
bólint rá a sötét,
múlott a pillanat,
elkélt másé lett-
csak az üres utca maradt







ELMERENGVE...


derékig gázolni e fehér időben,
hol csendesen roppan talpunk
alatt a fagyott lélek,
felettem remegő csillagfüggöny-
fázón húzza magára
takaróját a hold,
séta a téren lámpasorok alatt,
ajkamon csókod íze,
fátyolként kísér illatod-
s a béke,
jó is lehetne ha lenne,
de távol a jelen nekem- ki kérte-
sorstól tőled,
de legyint mint múló idő,
ki nem kér ,nem ad új -
hosszabb percet,
ó te téli éj,
mily szép a csended szinte hív-
megszólal bennem,
sikoltana ha tudna,értene -
de távol a tudat alatt-
sok tavasz él benne,
be jó lenne elcsenni tőle-
olykor kivirulna sok ember lelke,
s ha a béke szállna -
ismét mehetne télbe időnk,
durva hideg permete ölelne,
szele nem simítna- festene rózsát
arcomra kezemre,
tudom jó ez így,
s nem másként -nem én lennék
ki a kereket tekerné,
ingát állítana visszatekerne,

deresedő padsorok,
csupaszított ágak bokrok,
lassan fog telünk lehelete-
perlekednék vele de nem teszem,
most ő az úr-
s én mint szolga,
nem gördíthetek akadályokat...







ELMONDOM...


elsírt álmok
boldog ábrándok
estbe lopózó éjek,
halk mosolyú hajnalok,
permetező szürkület,
ti mind vagytok ,hogy én legyek,
pár pillanatra vele,
simulni örömben
sóhajokban szerelmet vallani,

boldog az éj festett arcán
csillagmosoly,
szellő rebbenne de fél-
hogy zavart keltene
e fekete csendben,
szól hát halkan ha lehet
halkan lebbenek,

legyen még egy korty
belőled-
érezzem mit más csak érezne,
ha hagynánk, ha tehetné.







ENNYI MIT KAPHATOK...


már nem bánt
a tagadás,
nem ha nem kérnek
képet,szavakat,
valahol mindig
valami elszakad,
vagy bennem - vagy benned,
és a foltozás, csak ámítás,
csendes elutasítás,
nem az fáj ,hogy elmúlt,
az,hogy nem mondják,
takaró mögött is ugyan az
maradsz,
s a függöny sem azért van
hogy elfedje az ablakokat,
hisz tudjuk hogy ott van,
valaha volt a szó,
néma érintés,
volt álom hentergő tévedés,
nem megváltó-de volt-
ma már csak szó nélküli csend,
hallgatag tagadás,
más lett az értelem
más az érzelem,
oly hideg a nyár,
s fura módon lett forró
a tél szele jege,
lehet ennyi mi jár-
ennyit adhat az álmatlan-
éjszakánk.







ERDŐMÉLYI PATAKMEDER...


mélyen bent-
hol csak mi vagyunk-
te-ki csilingelve csörgedezel-
az árny,pár settenkedő pillangó,
mozdulalan árnyék,
s a csobbanó csend,
idő törte fatörzsek,
ére mutatók-
mesébe illő kép-
hát írok hozzá egy mesét,
hulló könnyem itt nem látnák,
s jajom sem hallanák,
hát mosolyt küldök,
halk kacaj-
tudják -
ha e képet nézem-
tűnik búm,bánatom-
csak boldogságot érzek
múlnak a fájdalmak
sebeken a varr kemény
értelmet nyert az erény
szerény testben
a nagy lélek,meleget ád,
e kevés idő,
halk madár csevej ,élő
némaság,benne a halkuló csend,
s a feneketlen vakság,
már a boldogság is fáj,
e képzeletet felülmúló
érthetetlen boldogság,
mi nem kér csak ád...







ÉPÜLETROM...


megkopott fények
a falakon, fáradt évek
pergő vakolat alatt,
mély árok,
árokban a remegő percek,
reá hulló vásott emlékek,
már csak alig álló -
falain nincs mámor,
kréta pórban megbúvó
emlékek s a lélek,
mi tartja még-mint -
álom a való -
világot.







ÉRZÉSEK...


cseppekben jár a boldogság
s én ázok áznák,
fürdök -bár álmaimban-
de nem adnám semmiért,
hol köveket aprít a bánat
én szellőként seprem
s a múlt leplét terítem rá,

valóság küszöbén nem
meg állva ,
tárt ajtón belépni,
s míg éji bársonyra festi
falait szobám,
ünnepet ülni,
tort csendeset
sikoltva a gyönyörtől
csak némán-
hogy csak az hallja-
ki bennem él velem hált,

nem kell a reggel-
a holnap-
kellenek a percek megélt pillanatok,
kell az élet maga,
szavakba sűrített tett,
lágy mosoly,sima kilincs
mely ajkadat nyitja,
folyó cseppje szemeidnek
érzelmek kútja,
s merészen veder lennék
benned elmerülnék,
s a folt tűnne menekülne
nem vetődne ránk.







FÉLELEM../Goodbye My Lover..James Blunt/


elhagyni
oly nehéz,
surrannak az évek
így múlik minden mi szép,
lehull az idő köpenye,
meredten maradok,
magam, s a világ-közepe-
oly messze,
szélére sodort az őszbe
forduló csend,
hát néma sikolyt küld
ajkam feléd
Te csodás nap-
Te csodás éj..







GONDOLATFÜZÉR


fekete bevillan ablakomban
már nem hiányoznak a fények
hisz tudom ,ott vannak
mélyen árnyam megett a sötétben,
csendesen megülnek,
s ha fáradságom hí-gyere-
megosztom veled fekhelyem,
mélyen párnámon, hol
álomtündérek énekelnek,
ölelve lészen néked hely,
karod ha akarod ,ölelhet
ajkad ajkamon- csüngve-
betelhet-a vágy-
egy álom-nem csak képben,
emlékekben-
egyszer tán lélektől testtől övezve,
.....
de hűts te éj -napnak végzete-
ne adj szavakat,képeket-
miket képtelen elmém felfogni
csak az akarat mi ébren tartja,
létező, vagy lehetetlen téveszmét,
ne ámíts hisz a valóság,úgy int-
mint harang mi imára hí,
maradj vakság-
ne lássam idéző álmaim.
hogy ne keljen,
.....

s reggelekken közösen csenünk
ajkadra mézet...







HA A LÉLEK BOLDOG


pára hull rád
festett ajkad
életre kél,
ölelésbe menekül tested
karomnak édes teher,
szál a fény, szemed tükrében
villan a kép,
mámort ad, s némi reményt,
forrón él a vágy
lüktetve kér s ád,
már nem beszél az idő,
nem fogy ,örök hisz-megszűnt-
léte nem fontos,
való és álom oly keverék
mi hatol lelkeden testeden,
alkalomra vár-
beteljesedve hanyatlik mint
test mi megadja-
...
csillan az esős éj,
pár elkésett felhő könnye
még elér,
csomóban alig hajam
tarkómra ér,mosolyba szaladt
ajkamra csorduló lé,
boldog elfogott pillanat
ázott test-boldog lelket
takar.







HA A SORS ENGEDNE


kútba esett boldogságok,
s mi ott állunk meredten
mélybe meredve,
csordul nedve búnak bánatnak
kezünk megremegve markolja,
s hol a remény száll, nem osztanak
helyet,vakon tapogatunk-
mint nem látó istenek,
hogy fognám kezed
pillantásodat keresve
biztonságot adva szívednek,
hófehér lelkednek,
.....
"jöjj újra ifjúság,vagy csak a vágy
mi eltakart minden veszélyt
tomboljon ismét a régi hév
merítsük az élet sűrűjét,"
.....
mélyben alant
kávában kapaszkodva
csorog le életünk gyenge fala,
lábunk előtt talpunk alatt
taposva porba,
könnyünkkel keveredve
sárba mocsokba,
én büszke vagyok e sárra,
hisz nekem életem sara,
benne múltam szűkös darabja ,
míg más tagadná,eldobná,
gyűröm taposom kéregbe keményre,
legyen oly alap-
melyre falakat húzhatok,
falakat várakat-
szobákat-
csendes zugokat,nyoszolyát
lenge takarót,párnákat ,
ajkadra ajkamat,
kebledet keblemre,
illatunk keverve,
hörpintve a gyönyört,részegen,
s hörögve telni be-
ha a sors engedne.







HA A SZÓ MAJD SZÓL


majd szól a szó ha elég,
s máglyán tüzelem el
írott tetteimet,
hamuit úgy szóróm szerte-
széjjel,
ne adjon tápot,ne fertőzzön,
elmorzsolom eme átkot,
elfúvatom szellővel,
vihar lepedővel,
szól a szó ha már kevés,
nem ér,nem éget,
nem ád, s jelentéktelen szellem-
csak fékez,
nem mar, s nem idéz fel
édes múltat,képet,
akkor néma lészen az írón,
beszáradt festéke,
jelképe lesz,
rovott életemnek,
ha a szó majd szól.







A HOLNAP


zsong a fej -
pihen a láb
járt eleget
most hull az ige
ajkadon,
valahol a csend dalol,
belepi ágyad -
a nincstelen
halott szerelem
térdeplőn kérsz egy szebb
napot,pillanatot eleget,
kegyes a holnap nem ígér,
ha megéled tán ad.







KORAI GONDOLATOK../vagy megártott a meleg?/


mint fából a véső
ha hasít és ujjat hoz,
fájdalommal küzd
az életre hívott új,
hisz még annyi a minden,
benn oly sok a gát ,kín,
megalkuvás,
részegen tán jobb lenne
bírni a sok változást
.....
bérlemény e föld,
benne mi gyarlók a tékozlók,
csak kaptuk-
nem örök,hisz minden változó,
a szín, a fény, árnyék,
test a lélek,
szerelem szeretet,
s mi magunk, ahogy küzdünk,
hogy jobb szebb legyen...







KÍVÁNOK


mézben gazdagot
csendben mélyet,
érintésben boldogságot,
szemekben a tükröt,
mélységben a mámort,
mámorban a kéjt,
éjben a világot,
s világban a békét...







LÉTÜNK...


Létünk
mint porszem,
annyit ér,
ha nincsen ki,
emlékezzen ,
könnyet ejtsen..







LOBBANI FÉNYESET


fényben is gyertyát gyújtok,
a viharban , a szellőt keresem,
hogy lágyan simítsa ráncaink,

nem a hulló csillagra vágyom
én a fényeset imádom,
az éjben sötét folttá válni
úgy vigyázni,félve lépni,

némán táncot járni,
képzeletben ölelni
bánatot támadni-nem szidni,
félre vezetni,

s ha bunkó lészen,ütni-
feledni,
nem akar az akarat-mást-
mint engem-bántani-
vagy felemelni,
nem adom testem-csak-
lelkem, ha mer hát kezdjen,
vagy végezzen,

sutba dobni érzéseket
ha a tett kér teszem-
mit ád e fura est-
éj, kísérő reggelek,
ölelést,bánatba burkolt
édes elégedést,

elfutni már nem merek
nem bírná a test,
vágyba fogott lelkem,
hísz nem kísért már
a kísértés,
elhagyott a vágyba fojtott éj,
csend lett,
falakba fojtott reggelek,
úgy ébrednek
mint aggok házában
fáradt fellegek,

csak élni még sír a
sötétbe fogott
pislákoló fény,
lobbanni egyet
csak parányit,
egy fényeset...







MAI BÚCSÚ


lassan múlik a hőség
alig libben a lég
szobám falán
oszlik a mély sötét,
gyűrött lámpafény mellet
kopognak a szavak,
lassan hullanak,
s a sárga fény mondatot
farag,
mélyen belül már a holnap
mossa arcát,
elfeledve a ma lelkét
hozományát,
csak még egy kicsit-kér-
s megadja magát
belesárgulva a múlt
lapjaiba,
mit perget majd az emlék,
ha ráérnek majd az ujjak
és olykor beletúrnak,
pellengéren már a test
rászáradt a nappali forró
lehelet,
s míg ajkam kér friss nedvet,
friss szellő csókot ád,
lefektet,
hát múljon az éj csillaghordával,
elfáradva várva a leváltásra,
s míg megpihen homlokomon,
érzem valami volt,
valami múlt,
de boldog volt.







MÁR


már a régi sem tetszett,
lerombolt mindent
az új s a kezdet,
új fény az ablakon
reggel ha kél a nap,
új játéka a falon futó
árnyakban,
már nem hiszek
a mesékben lélektelen
szavakban,
elkelt a hit-bár hitemben -
maradtam,
nem hiszek a szemnek
ha álnok könnyek mossák
tisztára a becstelen tettet,
már csak a már maradt-
mint szó mint kívánat,
lassan ízlelem forgatom
fog nélküli ínyem alatt,
nem ízlik mint-mint sós étel,
hát kiköpöm,
maradt az íztelen falat,
utca kövén a véletlen-ki hí-
velem egy s örök,
mint fájdalom mi nem közös
saját mint bűnöm,
már rég eljátszottam a szonettet-
mit nekem írt a sors-vagy a véletlen,
maradok hangok nélküli
ritmustalan életben.







MÉG EGYSZER...


tán még egyszer
szólt a vén zenész,
gitárja fölé hajolva
babrált kínzott ujjaival
a húrok csendjén,
alig érintve szólt a néma dal
belésajdúlt száraz ajkán a múlt,
fáradt szemén réved ezernyi dal
ezernyi emlék,
.....
még egyszer kérte
irónját a költő,
remegő kézzel karcolt
fehér lapra ,
még ha lehet had adjak
szavakat értelmet e csendnek,
hálát rebegve hogy lehettem,
oly sok éjszakán szerelemnek,
karja,szeretetnek ,reménynek diadala,
.....
még egyszer úgy szeretnék
ecsetek virtuóza lenni
szólott a festő,
és bénának hitt kezével
feldobta a színeket,
szemben villant a fiatalos hév,
ajka nyitva feledve -cserepét-
újra alkot a nyitott tér,
agynak rejtekén szálló lélek,
beléfulladt a késői alkony,
s a követő éj..
.....
igen még egyszer ha enged
délibábot fognék
szemed bogarában-
úgy fejtetőn mint állt a világ,
mikor szív dobban szív felett,
hajdanán ,kézbe vett szerelem,
álmokban a való -
sikoltó nem feledhető,
az igaz méregkeverő,
mely tompít ,érzéket s felemel,
vibráló boldog elmétlen-szerelem-
még egyszer.







NEM TUDHATOD../ZORÁN .Volt egy tánc../

ölelve halni,
táncban álmokban,
öledbe fejem,
mély tudat,
mély érzés,
folyamat mi megszakad,
s felhőben burkol jövő,
mit egy kis szellő
is tova fú-
s mi marad
csak a ki nem mondott szó,
képek ,látomás ,
vallomás a néma ajkakon,
mi még?
mi még?
nem tudhatod..







OLY RÉG VOLT...


lassan ül a por
lenéz a csend - hol -
hol a válaszom,
fekete szemkeret
ez nem festet,kapott,
lételem a mélység
benne a kétség,
megérem, hogy felérek,
reccsen a borda
lészen e még bórdal,
pernye száll itt feketén
inamba szállna ha engedné
a dac, hogy kiszálljak,
lassan mozdul a szénfal
mint vízió alföldünk szélén vibráló
képe,
omlik szét robajjal
csendet űzve, csákányra
lapátra,
merít az izom fáj a derék,
moccan a kéz -
mosdat a veríték,
felnéz a tekintet vöröslő bogárban
ég a szeme,
amott csusszan az idő-idelent -
megállt nem sürgető,
pihen a félelem,karomban a kétség,
választ várt... s megadta..
a kor,
megadta az idő.







SZAVAK MONDATOK...


szavak,mondatok -
rajtuk jelek,velük írott
ígéretek,
érintések mozdulatok,
érzések, értelmetlen
kérdések,
tettek - meg nem valósult
álmok ,álmodozások,
sokkoló hírek,híresztelések,
károk kárvallottak,
és én - és mi,
várakozások hittel-
hitetlenül-mélyen meggyőzve -
meggyőződve,

forgatva szavakat,
gondban gondolatokat,
csendben üvöltve,
tudatlanul megírva,
két lépés között kis szünetben,
elmondani hang nélkül,
csak bólintva,hogy mi értsük,
félbe tört mozdulat,
megakadt szó -
mi tudatna-ha kell,ha kell.











SZELLŐ TÁNC


átnyúlt forró nyarunk
keblén a nyugvó est,
belé égett az elmúlás,
szende szellő kerekez
utcán tereken,
megállóban villamosra
várva,
fellépjen szoknyán
táncot járna,
ajkat csókolva henteregni
veled egy keveset,
megülni ablakok peremén
mosolyt csalva arcokra,
majd elpihenni -
utca sarkán lámpa oszlop
fénykáváján.







SZEMEM BOGARA...


sápadt mint virág
mi dobni készül -
illatát ruháját,
elfútta az idő-
hisz korhely lett,
kocsmaszárnyból kilépő,
réveteg tekintet,
nem pillant csak rezzen ha szól
a dal,
ritmusa még hat,
apró mozdulat,arcból-kilépő-
könnyben ázó,
hisz rátalál dallam közt,
az indulat,
elvonulna ha látná magát
tükörképben tükröződni,
lesújtana - s szemhéj alatt,
mint tudat, ha rajta kap -
egy lenézett tudatlan.







SZENDERGŐ


még pár korty
az éjszakából
s ajkamra fagynak
a szavak-
elhal a billentyűzet,
mellemre hanyatlik
elképzelt hajad.







TÁNCBAN...

beszél a dal
ritmusa megragad
s mint szellőben
fának ága,
ring a test-szabad akarat-
alig érinti a láb
pilleként örvénylik
karomban - csoda e test-
feledve fájdalmat
oly szoros az érintés,
súról a comb-ívben hajló-
tehetetlen akarat,
fokozza izgalmam,
szédülő forgásban
nem számít idő,sem fény,
e sötétben is örök
a fonódó érzelem.







TÁNC TÁNC


tánc az égen
fehérben babosban
habosban,
tánc az égen
bárányban fátyolban,
tánc az égen
sötéten viharosan
villámban fürödve-
íves szivárványban
végződve,
tánc a földön karodba-
karomba karolva,
ringó derék köré
építve álmom,
mosolyba fürdetni arcod,
édes csókod
legyen a mámor.







TETTEK


leleményes a félelem,
akkor ül rajtam -
mikor a kiutat nem lelem,
sápadtan virraszt a holnap
az éjszaka felett
ő is keres-időt -
lehetőségeket,
jobban akar élni mint
tette a ma - ki tán csak -
tékozolt,élni nem mert,
hát ad tanácsot az Ú r-
vagy a képzelet -
mi örök útitársam-keblem-
barátja,
hát fogadok mint játékos ki-
sokat tett-s minden odalett,
hogy csak pillanatra legyen meg,
hát én tettem-hogy-
mindent feltettem..







UTOLSÓ SÓHAJ...
/bucsú egy kedves baráttól/


utolsó sóhaj -
add Uram még -
egy csendes érintést,
halk szavakkal bucsút,
utolsó csepp könny -
mi törli szemben a fényt,
néma várakozást
hogy átléphessem
a mindenség kapuját,
add Uram -
ne fájjon mint annyiszor,
légy kegyes,
s megváltó,
ha elfogy levegőm-
s megváltom jegyem-
elmentem.







ÚGY FELEJTS


úgy felejts-
hogy a kísértés -
soha utadba ne álljon,
ne legyen bűn -
ha álmaidban
újra rád találok.







ÚGY SZERETNÉK...


úgy legyek más,
hogy észre ne vegyenek,
álmodban hallgatás,
párnádon áldás,
pille könnyű takaró,
arcodon gyermeki pír,
szemedben ragyogás,
osonva mögötted-
zajtalan árnyék,
s csuklásod között kis szünet,

mennyi minden szeretnék -
csak lenni-
észrevétlen,
megbúvó,áldást hordó,
könnyű szellő,
lágy felhő-csendes- esőt hozó,
de mennydörgő villámokat szóró,
megbékélés harag után,
édesség a csók alatt-s után-
lágyság szenvedély,
vadság -tékozló vágy,

e sok kettősség,
és a szeretet...







ÚJRA NYÁR?


újra nyár?
felleget kerget
kék egünkön-
a tegnap,borostásan
ébredni,igy szúr
ha feledett az esti borotva,
hallom hangját
hogy surran a fény,
szobám ablakáben telepedett,
becsókolja az elmaradt
napokat,
újra bízni a napokba,
nem húzom szorosra ingem,
had adja melegét,
ne csak a test a lélek,
napunk fénye suttogó
melegsége,
pendül a ritmus ,
a csend is tűnő
zsongásra ingerel
ha újra perzsel e sokat
emlegetett forró idő,
kell, hogy fogjon,
melegen tartson,ha
hűlne testem,lelkem.












 
 
0 komment , kategória:  Fellner Isrván  
Lindák Mihály
  2018-07-12 18:58:39, csütörtök
 
 







LINDÁK MIHÁLY







ÁLMODOM


Csalóka délibábos tájon
dér csillog a nyárfákon.
Sírba hulló rög kopog.
A tél közelít, lépte kopog.

A jajszó sem hallik már,
néma lett, kihalt a táj.
Álomvilágban éltem én,
ahová nem jut el a fény.

A felkelő nappal megvirrad.
Biztató hajnal hasad.
Fű kizöldül, rügy fakad a fán,
harmat csillan az ágán.

A megújuló élet


szebb lehet, mint reméled.
Álomvilágban éltem én,
mert éltetett a hit, remény.

Csalóka délibábos tájon
kérlek, hagyjatok, én álmodom.
Kérlek, hagyjatok, míg álmodom!
Kérlek, hagyjatok, még álmodom...

Kezed és szíved üres marad,
Ha képzeleted elragad.
Kopár, puszta, téli táj
Az álomkép; − bár még fáj.







CSAK NEKED


Csak neked szól minden szavam,
mert örökül ezt hagyhattam.
Testileg már eltávozok,
de lélekben veled vagyok.

Örökséged hát legyen a hit,
mitől semmi el nem tántorít!
Szilárd elvek és ideálok
nyomán békédet megtalálod.

Ne veszítsd el soha a reményt!
Ez mutatja utadat, a fényt.
Mindez beragyogja lelkedet,
és várt boldogságod megleled.

Szeretet a legfőbb jótét.
Nem érdemed, csak ajándék.
Viszonozd hát önzetlenül,
feletted az ég kiderül.

Örökséged csupán ennyi,
tanulj meg hát vele élni.
Csak neked szól minden szavam,
mert örökül ezt hagyhattam.







EMLÉKED SEM MARAD


Emléked sem marad
Új élet, új év, új kor,
a szélben kavargó por
eltüntet minden emléket,
a jót, csúfat és szépeket.
Tornyosuló viharfelhők,
elfeledett hű szeretők
álmaidban tovább élnek,
a letűnt múltról mesélnek.
A gyarló emberi lélek,
nem veszi
észre a szépet.
Minden csak egy pillanat,
ha emléked sem maradt.







HÁBORGÓ SZÍV


Háborgó, lüktető szív
szapora dobbanással egyre csak hív.
Kiürült érzelmek, elfogyott szeretet,
megfagyott a világ, a környezet.
Hideg, rideg szavak,
a tovatűnt pillanat
soha vissza nem térhet,
nem tudlak elfeledni téged.

A távolság, az idő mindent elfeledtet,
de nem is tudja enyhíteni az égőn lüktető sebet.
A gyógyulás mindig hosszú és fájdalmas,
csak az emberi lélek végtelen, hatalmas.
Legyőzi fájdalmát és erőt gyűjt,
a tiszta értelem minden szerelmet lehűt.

Az agy hideg, érzéketlen,
a szív érzi meg mi a szerelem.
A sodrón áradó szeretet, érzelem,
a földi életben az értelem.
Fennen szárnyaló lelked el nem feledhet,
nekem mindent adott önzetlen szerelmed.







A MINDENSÉGHEZ


Szemed szikrázón rideg,
szíved jéghideg.
A mindenséghez mérted tenmagad
és istenségként osztottad igazságodat.

Ítéltél élet és halál uraként
gyermeki lelket felnőttként.
Istenekhez mérted önmagad
és elhitted, te csalhatatlan vagy.

A sötétség és a fény fejedelmeként
elpusztítottad a reményt.
A mindenséghez mérted tenmagad
és nem vetted észre, elvesztetted önmagad.







A TELJESSÉGET VÁGYOD


Megismerni a teljességet vágyod,
kósza szellőként a világot járod.
Permetként lehulló harmatcseppek
nyomán felizzó vad szenvedélyek
testünket, lelkünket elborítják.

A kiszínezett fantomképet kergeted,
hű kedvesed, ideálodat keresed.
Az órán lassan lepergő homokszemek
végét jelzik elfogyó reményeidnek.
Lebukó nappal jelen, jövő eltűnik.







VAGYOK


Vagyok, fény és árnyék,
valóság és játék.
Vagyok, hideg és meleg,
szerető és rideg.

Vagyok, kit gyűlölnek,
és szívből szeretnek.
Vagyok, hitehagyott,
eszmékért elhagyott.

Vagyok, jó szerető,
időnként fecsegő.
Vagyok, hű barátod,
alkalmatlan párod.

Vagyok, heroikus,
vagy melankolikus.
Vagyok, szókimondó,
mindent megtagadó.

Vagyok, egy álomkép,
máskor csupán rémkép.
Vagyok, még szertelen,
sokszor szégyentelen.

Vagyok, aki adok
és keveset kapok.
Vagyok, nagyon gazdag,
de rendkívül szegény.

Vagyok, a hit, a remény,
az elveszett esély.
Vagyok, a lenn és fenn,
talán érdemtelen.

Vagyok, olyan,
mint magadat látod.








 
 
0 komment , kategória:  Lindák Mihály  
Wass Albert: A magyar feladat
  2018-07-12 18:00:27, csütörtök
 
 







Wass Albert: A MAGYAR FELADAT


Minden emberfia, amikor rászületik erre a világra, feladatot hoz magával. Valamit el kell végeznie ahhoz, hogy életének értelme legyen.

Legtöbbje végig bukdácsol életének göröngyös vagy kevésbé göröngyös útján, anélkül, hogy valaha is tudatára ébredne annak, hogy valami fontos elvégeznivalója lenne ezen a földön. Van, akilelke mélyén érzi talán olykor, hogy tennie kellene valamit, de nem tud rájönni arra, hogy valójában életének mi is az értelme! Kapkod ide-oda,próbálkozik ezzel, próbálkozik azzal, míg bele nem fárad a sok próbálkozásba, és csalódottan hagyja abba a keresést.

Csak nagy ritkán akad valaki, aki rátalál életénektitkára és aszerint is cselekszik. Az ilyen ember többnyire nem élhosszú életet és rendszerint erőszakos halál áldozata lesz, mivel a feladat, amire ráismert és amit magára vállalt, ellentétben van a,,földi hatalmak" érdekeivel, és így jelenléte számukra alkalmatlan.

De nézzük meg először is, hogy mi az a ,,feladat",amiről beszélünk!? Minden előtt legyünk tisztában azzal, hogy a Nagy Teremtő, nevezzük Istennek, vagy aminek akarjuk, hiábavaló munkát sohasem végez. Mindennek célja van, s ez a ,,cél" az, ami értelmet ad a teremtésnek.

Minket, s köztünk engem is, magyarnak teremtett a Nagy Alkotó. Ez azt jelenti, hogy emberi életünk értelmét ezen a szinten kell keresnünk. Itt van számunkra, a ,,kiindulási pont":magyarok vagyunk, ennélfogva magunkon viseljük (akár tetszik nekünk,akár nem) mindazt, ami ezzel a szóval jár, és amit ez a szó jelent. Ez a szó már meghatározta számunkra a keretet, melyben élnünk kell, s mely keretben életünk célja rejlik. Hiába vergődünk ellene, hiába próbálunk kitörni belőle: számunkra nincs más keret. Csak ebben a keretben élhetünk boldog, megelégedett, termékeny, emberhez méltó életet. A Nagy Teremtő rendelése szerint csak ebben a keretben lelhetjük meg életünk értelmét és célját.

Ahhoz azonban, hogy rátaláljunk erre a célra s ennek értelmére: rá kell ébredjünk arra a feladatra, amit magunkkal hoztunk,mint láthatatlan útravalót: magyar voltunk feladatára. Amit, ha becsülettel elvégzünk: elégedetten térünk vissza Teremtőnkhöz. Ha elmulasztjuk: oda kerülünk, amit emberi szóval pokolnak neveznek, s ami valójában nem egyéb, mint lelki meghasonlás. Fontos tehát, hogy idejében felismerjük és tisztán lássuk magyar mivoltunk feladatát: a nagy magyar feladatot.

Minden feladat célt szolgál. Egyetlen nagy célt: a fennmaradást. A magyar feladat célja tehát nem egyéb, mint a magyar nemzet fennmaradása.

Itt érkeztünk el ahhoz a ponthoz, amit a mai világuralkodó szellemisége minden eszközzel megsemmisíteni igyekszik, mint az elmúlt időkből hátramaradt kísértetet, amit ,,nacionalizmus"-nak neveznek és ami nem egyéb, mint az ember önkéntelen ragaszkodása múltjához, nemzeti örökségéhez és mindahhoz, ami másoktól megkülönbözteti.

Érdemes megjegyezni, hogy ennek a ,,nacionalista világnézetnek" a magját éppen azok ültették bele az emberi világszellemiségébe, akiknek nemzetközi képviselői ma legádázabb ellenségei ennek a gondolatnak. Van-e nacionalistább nemzet a zsidónál, kik a maguk körében legmakacsabbul ragaszkodnak a maguk saját nemzeti törvényeihez és szokásaihoz? Akiknek nemzeti törvényeit maga az Úristen rendelte el!? Minden nemzetnek egyforma jussa van ahhoz, hogy a maga saját nemzeti eszméit kövesse s azoknak törvényei szerint éljen. A magyar nemzet törvényei semmivel sem alább valóak más nemzetek törvényeinél, beleértve a zsidókat is. S mint ahogy más nemzetek fiainak Istenadta jussuk van ahhoz, hogy saját nemzeti irányvonalaik szerint éljenek, ugyanez a jussunk megvan nekünk is.

Nézzük csak, hogy mik is ezek a ,,jussok"! Először is a nyelv. A népszokások megőrzése, nemzeti ünnepek tiszteletben tartása.A Haza földjéhez való juss, mely apákról a fiakra száll. Minden nemzetnek jogos feladata a nemzeti szabadság és az ország megőrzése,mert ennek a kettőnek a veszte a nemzet vesztét is jelenti.

Mi magyarok semmivel se vagyunk más nemzeteknél alábbvalóak. Miért igyekszünk hát elhitetni magunkkal ezt az alacsonyabb-rendűséget? Ennek csak két oka lehet: szellemi restség,vagy ami még ennél is rosszabb, az öntudat csődje. Annyit hallottunk már másoktól, mind idegenektől, mind olyanoktól, akik hozzánk tartoznak, köztünk élnek, de az élet keserűségei már megfosztották minden nemzeti öntudatuktól, és úgy vélik, hogy lopás, csalás csak akkor bűn, ha azt velünk szemben követik el mások, de ha mi követjük el, akkor ,,élelmesség" a neve. Annyit hallottuk már ezt az élelmességnek nevezett új törvényt magyar földön is, hogy rendre el is fogadjuk már, mint valami ,,új öltözetet", ami nem csak divatosabb, de okosabbnak is tűnik. Becsület, tisztesség, jóakarat úgy tűnik, mintha idejüket múlt fogalmak lennének. Csalóké és hazugoké a világ!

Márpedig az emberi életformának ez az új ,,alakzata"romlásba és pusztulásba vezet. Ha még van olyasmi, hogy ,,magyarok földje, magyarok országa" akkor vissza kell térnünk, de nagyon is gyorsan, a ,,magyarok rendjéhez", vagyis ahhoz az ősi alaphoz, aminek becsület és tisztesség a neve, mert országunk csak így lehet újra,,magyarok országa".

Azok, akik a kommunizmus hátán belovagoltak Magyarországra és az úgynevezett ,,felszabadulás" után is vezetőállásokban maradtak, így vagy amúgy, előbb vagy utóbb el kell tűnjenek onnan, mielőtt szemétgödörbe süllyesztik az országot. Az előbb-utóbb bekövetkezendő új választások törvényes és békés alkalmat nyújtanak majd ehhez, s ha emberek vagyunk még és magyarok: élünk is az alkalommal.

Egy teljesen új országot kell teremtsünk magunknak, ahol az erény újra erény és a hitványság hitványság. Ez nem lesz könnyű feladat, mivel az,,új urak" szennye beszívódott már apránként a megmaradt nép testébe is,és sokan vannak, akik nem hisznek többé a munka erejében, hanem a törvény és erkölcs megkerülésében látják a boldogulás útját. Ennek az újfajta, megbetegedett szellemiségnek el kell tűnnie magyarok földjéről, hogy újra megbízhatóság legyen az a nemzeti tulajdonság,mely évszázadokon át becsületet szerzett a magyar névnek.

Márpedig ez nem lesz könnyű munka. A beteg testet könnyebb gyógyítani, mint a beteg lelket. Ehhez elsősorban is példaadásra lesz szükség és félős, hogy ettől a megfertőzött nemzedéktől aligha telik jó példákra, amíg csalás a gazdagodás útja és szemfényvesztés a politikai siker titka.

Elsősorban is az ifjúságot kell megmenteni a romlástól, melynek nevelője ma a pornográfia, valamint a meggazdagodás legaljasabb módszereit dicsőítő irodalom. Új, szilárd alapokra épülő ifjúsági irodalom megteremtése szükséges. Fel kell támasztanunk és beindítanunk az olyan könyvsorozatokat, melyek bennünk, az idősebb nemzedékben megteremtették azt a szellemi alapot, ami ezer viharon át is megőrzött bennünket magyaroknak és megtanított bennünket arra, hogy mi a helyes, mi az igaz, mi a becsületes és mi a magyar. Mi történt azokkal az ifjúságot formáló, lélekemelő könyvsorozatokkal, mint a,,Hazafias Könyvtár", ,,Filléres Könyvtár" és ezekhez hasonlókkal? Ezek voltak azok az olvasmányok, melyek megőriztek bennünket minden lélekszennyező szeméttől, melynek egyetlen célja az ifjúságmegfertőzése, szellemi erejének lerombolása volt s mely szemét ma uralja a világot.

Ennek az építőerejű ifjúsági könyvkiadó vállalatnak az újjáépítése lenne ma a legfontosabb munka. Talán be lehetne még szerezni valahol a ,,Hazafias Könyvtár" történelmi értékű könyvecskéit és egy kis átírással újra kiadni!? Idejét-múlt vénember vagyok már, de egy ilyen ifjúságot mentő munkának az elkezdésére még alkalmas lehetnék, ha sikerül összekotorni hozzá az anyagi alapot. Tartsuk észben az ősi jelmondatot:

,,Segíts magadon, magyar,
s az Úristen is megsegít!"










 
 
0 komment , kategória:  Wass Albert  
Gólpassz előtt az uniós népek összjátéka
  2018-07-10 20:45:12, kedd
 
 













GÓLPASSZ ELŐTT AZ UNIÓS NÉPEK ÖSSZJÁTÉKA
Júl 9, 2018


Első lelkesedésünkben úgy éreztük, hogy Magyarország ,,aranygólt" rúgott a brüsszeli miniszterelnöki csúcson. Megszenvedtük, és kormányunk is megdolgozott a migránspolitika fordulatáért. A politikusi ,,sztárokkal" teletűzdelt, az illegális bevándorlást támogató, sőt szervező ellenfeleink hátrébb léptek. A V4-ek és a hozzájuk csatlakozók csapatmunkája végre komoly sikert aratott. A brüsszeli adminisztrációt elérte a paradigmaváltás számukra hűvös szele.

Azonban még most sem érzik, hogy vihar közeledik, hogy nem packázhatnak tovább. Európa népeit nem tekinthetik a csicskásaiknak. Ha mégis így hiszik, jön a forgószél, az össznépi elégedetlenség. Ez a természetes erő kisöpri az áporodott levegőt az EU intézményrendszeréből. Megszünteti az ultraliberális tébolyt, amely az egyéni szabadságjogokat a közösség és a többség szabadságvédelmi jogosultsága elé helyezi.

Az unióban acélosodnak az olyan politikai vezetők, akik küldetésükkel népük bizalmát tiszteletben tartva szolgálnak. Kötelességük a pénzhatalmasságok által szervezett bűnügyekkel átszőtt népvándorlás megállítása.

Az unió alapítóinak tézisei meghatározzák, miként kell megvédeni kontinensünk szuverenitását. Sziklaszilárd döntések hozhatók a szubszidiaritás betartásával. Nehéz történelmi pillanatokban közvetlenül a néphez kell fordulni. Az a kormány, kormánypárt vagy pártszövetség lehet stabil, amelyik mögött ott áll az emberek többsége. A népek feletti öncélú politikai ármánykodás akkor is megbukik, ha hajtóereje a mammon.

Nyugat-Európa népei több mint hetven éve békés körülmények között, jólétben élhettek. Keresztény civilizációjuk jó ideig vallotta az erkölcs primátusát és alakította a jogalkotást. Megteremtődtek a rend és a rendszer feltételei, biztos talajon állt a demokrácia és a jogállamiság. A brüsszeli adminisztráció azonban széttöri ezeket a vívmányokat.

Nem véletlen, hogy keleti irányból megerősödött a közösségi szabadságot védő V4-ek szövetsége. Ők azok, akik bőrükön érzik a gyarmatosítás bűneit és foggal-körömmel ragaszkodnak nehezen megszerzett alkotmányos identitásukhoz. 1991-re sikerült hazaküldeni a szovjet megszálló csapatokat, most pedig az illegálisan érkező tömegeket, a megszállókat kell feltartani.

Idegen civilizáció támad Európára, fő céljuk a honfoglalás. A visszatérés szándéka nélkül érkező, félrevezetett embereknek embercsempészek és NGO-k árulnak méregdrága utazást az ígéret földjére. A Közel-Keletről és Afrikából illegálisan özönlő emberek bekebelezik Európát, és néhány évtizeden belül kisebbségi sorsra juttatják az európai embert.

Új harci szisztémának és cselvetésnek vagyunk tanúi és végül elszenvedői. Gombamódra szaporodnak a no-go zónák, az iszlám méregcseppjei. Győzelemre programozott eszmeiségük a modern technika eszközeivel könnyedén egyesítheti a még szétszórt erőket. Rövid időn belül kialakulnak az egymással szemben álló párhuzamos társadalmak, és elkezdődik élet-halál harcuk. Az iszlám utánpótlása kifogyhatatlan, ezzel szemben a keresztény európai népesség természetes fogyása már-már megállíthatatlan. Ha ez így megy tovább, nem kétséges, hogy ki győz le kit.

Az egyéni szabadságjogok és a szolidaritás erkölcsi tételeit elferdítő ultraliberális megélhetési politikusok kiárusítják Európát; lásd magyar képviselőit Niedermüller Péter, Jávor Benedek, Szanyi Tibor, Molnár Csaba, Ujhelyi István személyében. Ezek a megélhetési politikusok önös érdekeik alapján vágóhídra küldenék embertársaikat. Mantrázzák, hogy az olcsó munkaerő importálása segíti Európa boldogulását.

Az illegális gazdasági bevándorlók azonban nem integrálhatók, Európába érve rájöttek, hogy jobb uralkodni, mint dolgozni. Nem kívánnak a modern Európa rabszolgái lenni. Az őslakos európai embereket ellenségnek tekintik, így számunkra megszűnik a biztonság, életünket terror fenyegeti.

A kérdés az, hogy térdet hajtunk-e a ránk küldött, a pénzhatalom által szervezett veszedelem előtt vagy közös erővel megvédjük kontinensünket. Olaszország figyelmeztetett, ott már kísért a jövő árnyéka.

Emmanuel Macron, Angela Merkel hatalmi egója, politikai improvizálása ma már milliók életét teszi bizonytalanná. Ketten kívánják vezetni - országaik, népeik akaratát félredobva - az általuk elképzelt föderális Európát. Az élet rohan, az események gyorsulnak. Egyre inkább szükség lesz bölcs, határozott, az európai emberek érdekeit szolgáló politikusokra. El kell fogadni Matteo Salvini olasz belügyminiszter szavait, hogy a populizmus szükséges felfogás, hiszen a többségi iránymutatást követi.

Az aranygól még nem született meg, de a nagy helyzet kialakult. Cselekedjünk, és ne hagyjuk a döntést videóbíróra! Az uniós népek összjátéka gólpasszt jelent, és rövidesen zöröghet a brüsszeli háló.

Szerző: Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnöke


Forrás:
Magyar Idők: https://magyaridok.hu/velemeny/golpassz-elott-az-unios-nepek-osszjateka-3257978/


Link








1:0 ORBÁN JAVÁRA, DE A MECCS MÉG NINCS LEFÚJVA.

Az Orbán vezette V-4-ek migráns ügyben hatalmas sikert értek el, a történelemben nemigen van rá példa, hogy a Nyugaton másodrendűként kezelt keleti országok rá tudták volna kényszeríteni az akaratukat a német-francia tandemre. Most a határvédelem és a kötelező kvóta ügyében az történt, amit Orbán 3 éve mond.

A helyzetre tökéletesen passzol Churchill bonmotja:

" AZ EMBEREK KÉPESEK HELYESEN CSELEKEDNI, FELTÉVE, HA ELŐTTE MINDEN MÁS LEHETŐSÉGET KIPRÓBÁLTAK."

Merkelék tényleg kipróbáltak minden mást, de már a német kormányválság és az UNIO szétesése volt a tét.

Orbán politikai/diplomáciai teljesítménye minden elismerést megérdemel:

--- Valódi politikai tartalommal tudta feltölteni a V-4-t, megértetve a velünk nem különösebben rokonszenvező csehekkel és szlovákokkal, hogy külön-külön senkik vagyunk, lesöpörnek bennünket, de négyen együtt már tényezőnek számítunk.

--- Ő bontott zászlót Merkellel szemben, de a lázadó tábor vezéralakjaként végig hangsúlyozta, hogy tisztában van Magyarország súlyával/helyével az UNIO-ban és nincsenek UNIO-s vezetői ambíciói. (Pedig tényleg neki kellene vezetnie Brüsszelt.)

Utoljára Horthy dacolt a német kancellárral, amikor Magyarország Hitler dühös tiltakozása ellenére befogadta a nácik elől menekülő lengyeleket és a német megszállásig elszabotálta a zsidók deportálását. Nem lett jó vége az ügynek...

A józan ész most fontos csatát nyert, de a háborúnak nincs vége. A magyar miniszterelnök valójában a világ irányítására törekvő félelmetes háttérhatalommal húzott ujjat, aki százéves távlatokban gondolkodik és nem adja fel.

ORBÁN KOMOLY TÜSKE A KÖRMÜK ALATT, A HELYÉBEN ÉN NAGYON KÖRÜLTEKINTŐEN MENNÉK ÁT A ZEBRÁKON....

KI TUDJA...


Háborús menekültek - Régen és ma






















 
 
0 komment , kategória:  Média  
Kerner Mariann
  2018-07-06 20:00:37, péntek
 
 










KERNER MARIANN


Rajongói oldalán jelenleg már több mint 5000 követője van a Facebookon. Megjelent kötetei: A remény madara és a Te vagy a híd címet viseli.

Számára az életet jelenti a vers, és elsősorban ember, csak utána költő, ami egy szerep a sok közül.

"Az élettől kapott pofon gyakran többet ér, mint az élettől kapott ajándék"
Kerner Mariann


Kerner Mariann számára az életet jelenti a vers


Link











ANGYALOM


Rózsaszirmot leheltél fáradt szemeimre,
Sötét éj leple alatt bíbor-lila lepke.
Édes jelenésed aranyozza álmomat,
Csendesen lobogsz azóta a tudatom alatt.

Lényed megfejteni most még én nem tudom,
Elindulok veled, s a kezedet fogom.
Virágba burkolózik a meztelen táj,
Sétánk dallal kíséri cinegemadár.

Mindazt a fájdalmat, mit eddig elszenvedtem,
Percek töredéke alatt melletted feledtem.
Két szemedbe nézek,nekem ez a világ,


Szivárvány emlékképek izzanak, ideák.

Előző életeimben megálmodtalak,
Időkön át ragyogtál bennem, mint a nap.
Lassan kibontom hajnalízű szirmaid,
Régi bilincseimtől engem elszakít.

Önzetlen szeretettel lépkedek veled,
Vad álmokat ringatva dúdolok neked.
S egy mondat bont formát lágyan izzó ajkamon,
Mindennél jobban szeretlek: drága angyalom!







APA VIGYÁZZ RÁM!


Pici vagyok, nem beszél a szám,
De szemem üzen: vigyázz rám!
Vigyázz rám apa, engem félts,
Szavak nélkül is kell, hogy érts!

Ölelj meg, ha sírok, ringass!
Karjaiddal óvón csitítgass!
Hatalmas minden, a zajok nagyok,
Egyedül félek, még kicsi vagyok.

Lassan nyílik a világra kis szemem,
Fejecskémben ébred gyermek- értelem.
Taníts engem, hogyan kell élni,
Mutasd az utat, melyen lehet lépni!

Nevelj engem ölelő szeretettel,
S meghálálom néked kis szívemmel,
Mosolyt adok majd, ha fáradt vagy,
Megmutatom szülőmnek ragyogásomat.

Vigyázz rám apa, szeress engem,
Hogy félnem az életben ne kelljen!
Mutass nekem példát, mit követhetek,
Kincsként óvj engem, a gyermekedet!

És még valami apa, kérlek szépen,
Az anyukámat tartsd meg szerelmében!
Ti ketten vagytok számomra a család,
Vigyázz rám, s szeresd édesanyát!







ÁLDOTT LÉGY MAGYAR!


Apró talpú, nagyokat szenvedő, bús magyar,
Ébredj rá: az élet nem csak zivatar.
A vihar nem kerüli ki házad, ha rettegsz,
Félelem helyett szeretettel fordulj az emberekhez.
Múltad fájó sebét felejtsd végre el,
Érjen el hozzád a tudat: áldás, hogy létezel.
Kettétört történelmed tesz téged naggyá,
Sosem elég törekvésed űzött vaddá.
Ne sirasd, mi a múltban elveszett,
Élj bárhol a világban, hazavezet:
A gyökér, a szárny, az egyetlen otthon,


Zarándok lelked hiába kóborol.
Megtalálnod nem lehet az egyetlent,
Lecsengett éveket újra nem rendezheted.
A haza nem szántóföld, hegy, határ,
A haza, mely ezer útról téged hazavár.
Vándor, lakos, gyermek, és idős,
Van egy legenda: a hétköznapi hős...
Nem, az, ki harcolni mer, álmodni nagyot,
Hanem, ki elégedettséggel öleli a nemzettudatot.
Ki hiány helyett a mindennapokért dolgozik,
Nem ordít a tömeggel - csendben imádkozik.
Hálás szíve napsugárt fest, ha éri vihar,
Isten éltessen hazám, áldott légy magyar!







A BÁNAT JEGYESE


Mikor az ember még kislány,
Elámul hosszan a menyasszonyi ruhán.
S egy életen át mosolyogva játssza,
Fehér tisztaság, szerelem a fátyla.

Fátyol takarja el két könnyes szemét,
Imára kulcsolja ráncosodó, vénülő kezét,
Csak adja a sors, csak az jöjjön el,
Ki lelkének örök dalokat énekel.

Ujján gyűrű, gravírozott aranykarika,
A menü ünnepi, de kihűlt a vacsora.
Esőcseppek közé mereven néz, megáll,
Ősz lett közben, avaros - elmúlt a nyár.

Egykori barna tincse fehérbe nyaláblott,
A gyerekkori álom, mire annyira vigyázott
Fakó...Kihűlt kezekkel öleli át az este,
Szomorúság karolja, a bánat jegyese...







A BOLDOGÍTÓ IGEN




Eljöttünk kedves, esküt tenni,
S miképp adatott úgy szeretni,
Örömben, búban, vigalomban,
Osztozni jó, és rossz napokban.

Megőrizni szemünk csillogását,
Átkarolni szerelmünk ragyogását,
Elhinni, mit együtt képzelünk,
Egy életen át egy pár leszünk.

Hozhat a sors gondot, és bajt,
Nem feledni soha a gyönyörű dalt,
Melynek dallama csendül szívünkbe,
Táncolni rá vidáman, egy ütemre.

Küzdelmeken, akadályokon túl,
Mikor vad vihar, háború dúl,
Egymás lelkében békét lelni,
Oly jó lesz hozzád hazamenni.

Fiatalságunk leomló nyara után,
Idős korunkban a kis verandán,
Ráncos, gyűrött arccal is hiszem,
Te vagy az, te voltál: igen, igen!







A CSALÁD


Mikor nagyon fáj valami,
Érintésetek egyszerre betakar,
Mikor zokog bennem valaki,
Rám hajoltok ne érjen vihar.

Ha a fösvénység magával ragad,
Rám szóltok a földön járjak,
Elkapjátok a repülő kart,
Hogy ne higgyek álomvilágnak.

Könnyeimet ti törlitek le,
Elsimítjátok gyűrött arcomat,
Szívem veletek van tele,
Nálatok kapok vigasz szavakat.

Otthont adtok, fedélt, mi óv,
Sorstalan sosem lehetek,
Engem bűnöktől lágyan old,
A tőletek kapott szeretet.

Jöhet bármilyen gond, baj,
Melyre nincsen válaszom,
Elérhet engem a zivatar,
Kisírhatom magam a vállakon.

Nincsen szégyen, mi betakar,
Nincsen kivetettség, szánalom,
Mert úgy vigyáztok, ahogy angyal,
Köztetek megnyugszom: tudom.

Az egyetlen dolog, miben hiszek,
Mi egyszerre befogad és áld,
Köztetek örökkön szeretve leszek,
A legnagyobb ajándék: a család.







A DAL


Eltévedt katona az élet viharában,
Békéért született, hitt egy szebb világban.
Harcba indult mégis, küzdött hazája védelmében,
Harag, gyűlölet ül egykor csillogó két szemében.

Elhangolt zongora sírja az elfeledett imát,
Zarándok lelke elüvölti az élet viadalát.
Fegyvere csőrre töltve, ordít a gyűlölet,
Fekete- fehér hang zokog : adj hitet.

Bűntudat, vád, feloldozás repül a szélben,
Remegő halálfélelem zizzen a falevélben.
Lelkében születő lépés már hazafelé indul,
Elég volt az áldozat, túl sok a harcból.

Elhangolt zongora dallama himnusszá nyílik,
Szíve a megbocsátás erejében bízik.
Szeme hálával, és kegyelemmel csillogó,
Virágba borul ajkán a régi gyász, a régi szó.

Visszanéz még egy percre a katona,
Érzés dobog: indulj, térj haza!







AZ EGYETLEN


Lázas voltam és beteg,
Egyszerre ziláltam,remegtem,
Betakartad fáradt testem,
Az egyetlen voltál, mellettem.

Gyászoltam. Zokogtam.
Nem vártam, hogy legyen új nap.
Hite szegett voltam,
Te adtál értelmet a szónak.

Becsaptak, elhagytak.
Azt hittem egyedül vagyok.
Megaláztak, s rúgtak,
S te súgtad:
Ne félj: itt vagyok.

Őrjöngtem a tehetetlenségtől,
Szeretni senkit nem tudtam,
Magam, s a világ szennyétől,
Neked mégis tiszta maradtam.

Elárultak, és hazudtam,
Minden csalássá feketült,
Már tán semmi se voltam,
S tőled szívem felhevült.



Nem bíztam senkiben,
Gyűlöltem magam,
Te nem hagytad ennyiben,
Meghallottad megfagyott szavam.

Elhagytak, és elfelejtettek,
Akik itt voltak szívemben,
Elsárgult emlékké lettek,
De Te megmaradtál bennem.

Az egyetlen, aki elfogad,
Nincstelenül, egyedül.
Ki nem kér, csak folyton ad,
Örök áriát hegedül

Az egyetlen, kit még vakon szeretek,
Ki mellett nincs vég, és lehetetlen,
Kitől megtört álmok nyomán nevetek,
A fényem, a napom, az egyetlen.







EGYÜTT SZABADOK...


Képzeletben bejártam veled a kontinenseket,
Hegyeket, óceánokat, tengereket.
Gúzsba csak testem köt, csak a valóság korlátoz,
De éjszakánként az álom végtelenséget hoz.

Szabadság az, hogy foghatom a kezed,
Szerelmünk határtalan, így rendeltetett.
A sors küldött el, legyen mellettem egy ember,
Ki elfogad így, bizonytalan apró lépteimmel.

Nem futjuk le együtt kedves a maratont,
Kis lépéseimért mégis hálát adunk.
Minden út egy kezdet, minden lépés egy út,
S hogy szaladok, vagy állok, te ugyanúgy...

Ezer akadály ellenére mellettem leszel,
Mindegy milyen kor, ború, vagy derű jön el.
Csak a valóság, mi mozgásomnak korlátot szab,
De együtt a szívünk, lelkünk együtt szabad.







ELMEGYEK...


Nem viszek el semmit - ezt megígérem,
S hogy mit nem mondtál el - meg sosem kérdem.
A hamarosan eljövő hóesésben látni fogom arcodat,
Nem vált valóra a nyár, de egyszer felenged a fagy.

Én már nem akarok hozzád mindenáron közel kerülni,
Falaim leomlottak, nincs mitől menekülni...
Valahol a távoli jövőben érzem megtalálsz,
Ha egyszer lesz elég merszed, hogy a szíveddel láss!

...ám most csak ennyi jutott: egy csók, búcsúzás,
Zötyög tovább a vonat, véget ért egy állomás.
Maradni vágynék, de legbelül érzem: mennem kell,
Szememből kiolvasod titkom: várni foglak a szívemmel.

Úgy megyek el, hogy lelkem ajtaja nyitva marad,
Nem lesz rajta fájdalom borostyán, nem lesz rajta vas lakat.
...Nem vagyok jós, mégis a szentek türelmével fogom várni,
Hogy egyszer az életben: merj engem megtalálni...







ELREPÜLTEK A DARVAK


Félig kész pulóver, egyedül maradt kötőtű,
sírig tartó piros pecsét, oldhatatlan eskü.
Egymásba kulcsolt, kihűlő, ernyedt kezek,
Példa, hogy jónak megmaradtunk valakinek.

Kisimuló ráncok nevetnek át a másvilágra,
Kampósbottal, kart karba öltve tipegve odaátra.
Életmesék emberöltői után elnémult nagyapó,
Búcsúdalt zeng vén diófán a kis rigó.



Lefedett tükrök, tömjén illat, néma könnyek,
Az együtt percei hömpölyögve mennek-jönnek.
Becsületben, szeretetben töltött életpálya,
imák szállnak a szélben- Istennek legyen hála.

Béke remeg a gyertyalángon, öleli őket a fény,
valahol még találkozunk - ez szívünkben remény.
Nagyanyó, nagyapó búcsúzik, csendben elindulnak,
hosszú nyár emléke száll - elrepültek a darvak...







EMBER


Falak között zokog a hontalanság,
Elsiratja, hogy nem tartozik sehova,
Fedélt nyújtó lakás, otthontalanság,
Poratomjai közt szédeleg a csoda.

A magyarságunk árván szuszog bennünk,
Nemzeteket karolunk, lökünk vadul el,
Kis népünk dirib-darab , árvák lettünk,
S a hovatartozás talán sose jő el.

Hiú értékek kergetőznek szemtelen,
Forog tovább a föld, múlnak napra éjek,
Millió alakot öltve ugyanaz a hely,
Hol létnek gyaloggaloppjában az élet,

Az élet csak szuszog, néha egyet ásít,
Fösvényesség, hatalomvágy kergetőznek,
Az igazságnak másik fele úgy hiányzik,
Pimasz vágyak, s indulatok fenyegetőznek.

Verseny, olthatatlan hatalomszomj lohol,
Szemünkben csak pislákol a gyertyafény,
Önnön érdek, önkényuralom mar, rombol,
Szívünk zugába reszketve búj el a remény.

Elengedtük egymás kezét, s egyedül,
Egyedül vívunk harcot szolidaritásért,
S bár érezzük, végtelen hiányzik belül,
Gyávák vagyunk áldozni egymásért.

Megszoktuk az egyhangú szürkeséget,
Ezt a valami nincs sehol maró nyűgjét,
Mihaszna hiú barátunkat a büszkeséget,
Egónk romboló, rezzenéstelen iránytűjét.

Néha, egy egy elfelejtett pihényi percben,
Félelem csaták után legyintjük: egyszer,
Talán a gonddal vigyázott tulipán kertben,
A sok fél sóhajból megszületik az ember.







ÉBRENLÉT


Már nem tudom, hogyan szeresselek,
Eljátszottunk megannyi szerepet.
Mikor vadász voltál, akkor én a zsákmány,
S ha te vihar, akkor én szivárvány.

Léptem, földem porában te vagy a levegő,
Árvaságod éjjelén én ölelő szülő.
Szerető lettem minden dacom, szemérmem ellenére,
Lelkemig vetkőztettél- szeretlek érte.

Már nem tudom, hogy szeresselek- nem maradt szavam.
Először eltékozoltam, később neked adtam magam.
Hosszú ideig gyászoltalak, ökölbe szorított kézzel,
Régen az álom volt otthonom- melletted ébren

Hagyott az éjjel, minden éjjel, mikor vártalak,
S e hiábavalóságtól lettem napról napra gazdagabb.
Gazdag lettem, bűnös, mégis lángoló, vágyó nő-
Csak a hullámod voltam- de néha elhittük kikötő.

Sokkolt a hír, a távol-közel melankóliája,
Nemet mondtam- tagadtalak- s a hibába-
Mint csalogató örvénybe sodródtam, sodródtam,
Úgy leszek örök igazság, hogy igaz nem voltam.

Már régóta nem írtam egy sort sem neked,
Nem talál bennem el nem mondatottat a szeretet.
Vadászként hajszoltál- mint jó szarvas menekültem,
A halál pillanatába öledbe mégis boldogan terültem.

...mert nekem a halál akkor és ott új életet adott,
Eddig űzött vad, de tőled szabad, szelíd vagyok.
S látod ennyi tragédián túl még mindig ölellek,
Már nem tudom elmondani mennyire szeretlek.

...
Álmodtál rólam...nem tehettél mást idáig követtél-
Utolsó táncunkban keresel...de csak a fény...

A fény játszik neked dalt, ahogy a régi reggeleken...
Már nem vagyok ott- s talán nem vagy ott te sem...







AZ ÉLET


Messze utakról hozott haza lábam,
Rettegést, félelmet, kínt kiálltam.
S hittem abban, ha a hazám szolgálom,
Életemnek napsugaras egét meglátom.

Fájt távol lennem családomtól, barátoktól,
Számolatlan pofont kaptam a sorstól.
De most...hogy két karomba foghatlak téged,
Most tudom csak mi a szeretet, mi az élet.







ÉLETED UTOLSÓ ASSZONYA


Amikor már az asztalon meleg a vacsora,
Gőzölgő illata vár: gyere haza.
Én még egy kicsit sürgök-forgok, megyek-jövök,
Takaros otthonunkban melléd leülök.

Amikor már kirepült mind a gyermek,
Talán nem mondom nap, nap után szeretlek.
Esténként a dunyhádat megborzolom,
Elalvás előtt őszülő tincseid összekócolom.

Amikor már jobban esik otthon kényelembe,
Mint a nagyvárosi nyüzsgő zajokba, fényekbe.
Szemembe a lemenő nap sugarát látod,
Álmomat mégis te vagy, ki vigyázod.

Amikor már legnagyobb kincs a felemás egészség,
A napok rövidülnek, hosszabbak az esték,
Kis szobánkban egy apró örök mécses ég,
Csak ketten látjuk, csak nekünk szép.

Amikor már minden lépésért köszönöm,
Ha reggel nem fáj, az az igazi öröm.
Könnyed, mosolyod létem arany kora,
S én kedves neked - az élet utolsó asszonya.







ÉREZZ, ÉRTÉKELJ!


Míg nem vagy kiszolgáltatott, súlyos beteg,
Addig egészséged kincsét nem értékeled.
Míg szabadon szárnyalsz, akár a sóhaj,
Nem tudod, milyen az életért remegő dal.

Míg nem hagytak magadra, árván,
Nem értékeled a gondolatot: vár rám.
Olyan természetes a tisztára mosott ruha,
Bele se gondolsz: érték a vacsora.

Míg élnek azok, kiket őszintén szeretsz,
Nem érzed a gyászt miként sebez.
Szánalommal nézed, ki fekete ruhát visel,
Eszedbe sem jut, hogy egyszer te leszel.

Míg öröm a napod, rád nevetés ragyog,
Nem érted azokat, kik éjente álmatlanok.


Nem tudod a keserűség micsoda kereszt,
Nem tudod mi a magány, míg van kit szeretsz.

Míg nem vagy számkivetett, hajléktalan,
Nem tudod a holnap milyen bizonytalan.
Míg hosszú útról téged anyád haza vár,
Nem ismered az érzést: végtelen hiány.

Ha sírok között térdre még nem borultál,
Nem értheted, mi az alázatos zsoltár.
Szomorú igazságok kergetik sorsunkat,
Segítenünk kell hinni a holnapokat.

Menj végig egyszer úgy az utcán,
Nézd a szemeket, mennyi maradt árván.
Csak két jó szót, két jó szót adj nekik,
Örökké való lesz az érzés,hogy szeretik.







FOHÁSZ


Édes drága Istenem!
Nem szárnyakért esdeklek,
De szívemben légy velem,
Tarts meg, ha épp esek!

Taníts meg Uram a végtelen hitre,
Ha lábam összeroskadna,
Biztass engem kegyelemre,
Késztess vas akaratra!

Bocsásd meg vakságom,
Mellyel szemem befedem,
Apró kis bujaságaim,
S főként, hogy szeretem.

Nézd el kérlek szélsőségem,
Csapongó szolgád így tanul,
Ambivalens hitem menedékem,
Ringok én tűzben edzett vágyakon.

Engedd, hogy naivitásom megőrizzem,
Hogy szolgád- én, ne hulljak a porba,
Édes Istenem- nékem ez reményem,
Hagyj meg engem: gyermek magomba!







A HALÁL


Az ember nap, mint nap találkozik vele, s mégsem tudja mi történik velünk- akkor.
Ha elveszítjük szeretteinket - szoktuk mondani - mi is meghalunk egy kicsit... Igen, magunkat is sajnáljuk. Mi lesz velünk nélküle? Hogy megyünk az úton tovább?
Én hiszem, hogy nem vagyunk nélküle...
A lelke bennünk él és segít, felemel minket. Velünk van, ha ébredünk és, ha álomra hajtjuk a fejünket.
Attól, hogy nem látom, még érzem, hogy létezik, velem van.

Az embert a hite segíti, nem a szeme. A hite valamiben, amiről nem tudja a biztosat, csak akarja. Mindez felfogás kérdése. Hiszem, hogy az út, amin indultunk végtelen...
Tudásunk töredékes. Csak az itteni létről vannak sejtéseink. Az ember sok mindenre nem tudja a választ. Rengeteg helyzetben érzékeink vezetnek minket. Általában azt próbáljuk megmagyarázni, amit nem merünk elhinni.
Én nem keresek válaszokat, elfogadom a halált.
Az úton az emlékeimmel megyek tovább, az álmaimmal és az angyalaimmal, akik láthatatlanul fogják a kezem.
Az angyalaimmal, akik őrzik, védik az életem...







HOGY MOSOLYOGNI LÁSSON...


Hogy mosolyogni lásson, elviselte gőgöm,
Megmutatta szabadság, mi nékem börtön.
Beletörődöm érzésébe napsugarat csent,
Fakó szürkeségembe lehetőséget lehelt.

Csendtelen óráimba harmóniát rajzolt,
Ölelése többé nem fájt, nem karcolt.
Mikor szaladóra vettem volna, indult a láb,
Árnyékomként kísért úttalan utakra tovább.

Tovább jött árkon, bokron, viharokon,
Nem félt attól, hogyha elesek, feladom.
Hagyta, ha esnem kellett, lépett egy ütemre,
Haragos jaj szavamra ügyet sem vetve.

Hangulataimtól függetlenül kísért, kísért,
Nem bátorított, szónokolt, csak remélt.
Az élet zivataraival szemben ő a nagy kabátom,
Szivárványt fest, csak, hogy mosolyogni lásson...







AZ IRIGYSÉGRŐL


Ha az irigy emberre rámosolyogsz, azt hiszi kiröhögöd.
Ha kommunikálni próbálsz vele, úgy gondolja kioktatod.
A beszélgetésben flegma, cinikus, felülről szól hozzád. Ha meghunyászkodsz, még nagyobb lovat kap. Ha cinizmussal reagálsz, idegrohamot kap.
Ha előnyös tulajdonságait keresvén megdicséred, bírálatnak érzi.
Örömödnél forrong, bánatodnak örül.
Még nem jöttem rá, hogy kezeljem az efféléket, ezért marad a mosoly, bár néha egy-egy pofon hatásosabb lenne, talán kizökkentené őket egy pillanatra a fene nagy rosszindulatból...







IDÉZET


Jó szándékkal telt szívvel mész az úton, és csupán azért, mert jóindulatú vagy, pofán ütnek.
Mész tovább, még toleránsabban, még nagyobb pofon.
Az emberekbe vetett hited megbicsaklik, de csak mész, mész alázattal, engedelmesen.
Aztán megtanulod, hogy a türelem nem végtelen, és azt is, hogy van az a szituáció, amely méltánytalan hozzád. Vannak emberek, akik sosem értik meg, amit mondasz, és vannak olyanok, akikkel sosem lesz jó kapcsolatod, bármennyire is szeretnéd.
Rájössz, hogy néha a farok csóválja a kutyát, megtapasztalod micsoda pusztító erő az ostoba emberek kezében a hatalom. És mennyi ostoba ember van, akiket nem tudsz teljesen kikerülni, akik úton útfélen szembejönnek. Sokáig fájnak az ütések, az intrikák, a hazugságok.
De eljutsz majd arra a pontra, amikor már nem azt nézed, hogy ki mondja, hanem azt, mit mond. És nem veszed fel többet azt az inget, ami nem a tiéd.
Nem mész azon az úton, ami nem a tiéd. Nem válaszolsz azokkal a módszerekkel, amelyekkel támadnak, hanem egészen egyszerűen figyelmen kívül hagyod. Ez a legnagyobb fegyver a buta emberekkel szemben: a közöny.
Szembesülsz azzal, hogy üres kalász magasan hordja a fejét, de rá hagyod, hisz ugyanúgy ahogy a többit, elviszi a szél.
A hatalom mulandó, a szeretet örök.
Ez dobog szívedben, eszerint élsz, és mész mindig tovább,,,







ISMERETLEN


Név és kép vagy csupán,
S még néhány gondolat,
Személyed számomra talány,
De fogva tart a pillanat.

Ismeretlen ismerősöm,
Ki lehetsz te idegen?
Mesebeli hősöm,
Itt táncolsz a szívemen.



Lopott érintések, órák,
Kézfogások emléke,
Félrecsúszott szavak,
Reményeim menedéke.

Nem tudjuk hova tartunk,
Lelkeink összeérnek,
Egymás szívén át haladunk,
Míg ragyogása lesz a fénynek.







A JÖVŐ...


A jövő azoké, akik a haragosok között nem gerjednek haragra.
... akik a gőgösök mellett megmaradnak alázatosnak.
...akik könnyeket törölnek búsulók arcáról, és minden könnycsepp után szeretet marad a szomorú orcán.
A jövő azoké, akik a mindennapi mókuskerék szélmalomharcában megőrizték magukban a mindenre rácsodálkozó gyermeket.
... akik a kételkedők, gyanakvók tömegében meg tudták őrizni ártatlan naivitásukat.
...akik a fel, fellobbanó divathullámok között hűek maradtak egyéniségükhöz.
... akiknek lelkétől csillog a tekintet.
A jövő azoké, akik nap, mint nap képesek leszámolni saját félelmeikkel, démonaikkal.
...akik elfogadják a csata veszteségét, és mennek bátran tovább.
... akik hisznek az álmaikban, és, mert hisznek benne valóra váltják azokat.
... akik bátran átölelik az árnyékot, mert tudják, a fény-kedvest ölelik így.
A jövő azoké, akik tudják honnan jöttek, és tudják merre tartanak.
A jövő azoké, akik simogatnak, ahol más üt.
A jövő azoké, akiknek tenyeréből minden kieshet, kicsúszhat, mert ők tudják, csak azt veszíthetik el, ami nem hozzájuk tartozik.
... akik nyitott szívvel élnek az ökölbe szorított világban.
A jövő azoké, akik tudják, hogy mindig minden értünk történik. Tudják ezt az esős, örömtelen napokon, és tudják ezt a rivalda fényben.
A jövő azoké, akik a zsibongó, lázadó tömegben meglelik belső békéjüket.







KARÁCSONYI ÉNEK (Dickens nyomán)


Hó lepte el a várost, csillagszórók világítanak, fények,
S bent a házban takarosan tüsténkednek leányok, legények.
Karácsonyi ének csendül hívő ajkukon, álom, vágy, remény,
És már nem sajnálkoznak embersorsuk konok útvesztőjén.

Nem sajnálkoznak, hogy nincs sült liba az asztalon,
Bennük él az érték: amim van, neked adom.
Ajándékot az alkalom, az ünnep gyújt szívükbe,
És nem bánják, hogy a fa alatt ma se, semmi se...

Terül el, mint gazdag járások pompázatos palotáiban,
Mert bennük még él, mi másból kiveszett: a béke dalaikban
Angyalszárnyakra emeli őket, szíveikben szeretet,
Ez a gyertyafény lángja, ez jelenti az ünnepet.

Mellettük a túlsó utca harsány robajai mögött,
Idős úr zsörtölődik a karácsonyfa előtt.
Mérgelődik, ma nincs profit, egy nap kiesés,
Az ő telt asztalánál nincsen égi jelenés...

Nincsen szobájában meghitt várakozás;
Élete lélektelen perceit a rohanás
Hajtotta túl a semmin, a mindenen,
Szívében ismeretlen a kegyelem...

De itt is, lélekfény nélkül is karácsony van...
Csodáknak csodájára ablakára ül egy angyal...
És mit nem lehet megértetni sem szavakkal, sem beszéddel,
Belé leheli az angyal egyetlen érintéssel.

Érintése nyomán a gazdag úr szeme könnyel telik,
S ahogy köd száll a városra, csendesen esteledik...
Valami ismeretlen érzés lopódzik be lelkébe;
Visszanyeri sosem volt hitét, a jóba, szépbe.
Kabátját felveszi, leszegett fejjel átbotorkál,
A túlsó utcába, hol a szegényház ajtaja nyitva áll...

Hó lepte el a várost, csillagszórók világítanak, fények,
Kart karba öltve imádkoznak gazdagok- szegények.
Ezen a napon, mikor a világ nyitott a varázsra...
Szívből jövő szeretet költözik az idős úr közönypalástjára...

Ma, mikor még, kik eddig nem mertek is remélnek,
Hálás lélekkel csendül fel a karácsonyi ének...







KAPCSOLATOK


Napi robot, munka, szaladás,
hétfő után keddi kiábrándulás.
Kötelességek, számlák, hitelek,
szanaszét robbanó tépett idegek.
Öntörvényű kormány, folytonos fejmosás,
emelkedő árak, kiábrándulás.
Emberekből gépezetté így válunk,
tovatűnnek napjaink csillogó gyémántok.
Megélhetésünkért kapcsolatainkról lemondunk,
érző lelkű lényből így leszünk bolondok...







KISFIÚ


Ült egyedül, árván a kis ligetben,
Arcán rezzenéstelen csendben,
Ült és egyre nagyokat hallgatott,
Pont úgy tett, ahogy a nagyok.

Szakadt cipőjét nézegette,
Fűzőjét harmadszorra fűzte,
Aztán zajtalan morgott valamit,
De a szél nyelte el kis szavait.

Odaléptem hozzá szelíden,
'Mi lelt téged drága kincsem?'
S apró szembogara könnyes lett,
Tenyerembe simítottam a cseppet.

'- Azt mondta az apu négyre jön értem,
Öt óra, és nem ért ide mégsem,


Anyu mondta hiába várok, mint mindig,
Nem érdeklem őt egy szemernyit.

Így nem megyek haza, ne lássa anyám,
Hogy megint hiába vártam rá,
Kicsit még ülök, üldögélek,
S majd estére hazaérek.

Csendesen átölelem anyukát,
Elmesélem milyen jó volt látni a Papát.
Mert, ha tudná,megint becsapott,
Csitítani nem tudnám a búsulót.'

Megfogtam a kisfiú árva kezét,
Megsimogattam kócos kis fejét.
Vettem neki egy gombóc fagyit,
Fütyörészve sétáltunk alkonyatig.

Majd hazakísértem, ő boldogan átölelt,
Rám mosolygott, s búcsúzón integetett.
Lám, mégsem várt hiába a kis legény,
Örök barátokká így lettünk, ő meg én.







KOLDUS


Kedves Ismerősök!
Ez a vers most kicsit más. Célom, se nem lázítás, se nem politizálás, és nem is sajnálkozás. Csupán csak annyi, hogy legyünk egymáshoz kicsit jobbak-...


Koldusok ülnek a Kossuth utcán sorban,
Egyre többen jutnak ide a XXI. Században,
Szemüket lesütve alamizsnát kérnek,
Napról napra a semmiből élnek.

'Részeg!' - mondod rájuk válladat vonva,
Arcod eltorzítod, szitkokat szórva,
Fanyarogva, undorodva nézel rájuk,
S magadban gondolod, ők csupán átkok,

Átkok ők egy fényesen csengő világban,
Nem látod a lángot megkopott szempárban.
Felüvöltesz, ha hozzád szól: 'az Istenit!
Kannás bort akar hát megint?'

Visszaszállsz kényelmes autódba,
Bosszankodva, gyűlölködve a rászorulóra
Ordítasz: 'El innen, messze, nincs nekem '-
Ismeretlen szó számodra a kegyelem.

Ismerem én is, kik életükbe hibáztak,
Italba dorbézolva eladták a házat,
Részeges, mámoros fejük fölül,
Utcán kötöttek ki semmi nélkül, egyedül...

De! Mielőtt ezt a sztereotípiát harsogom,
Belül a lelkemmel el - elgondolkodom.
Vajon az egyre növő hitelek között csoda,
Ha nincsen az asztalon esténként vacsora?

Kicsoda ő, ki az utcakövön ül?
Minden apró falatnak túlontúl örül,
Mert nem egy véglet létezik, miliomnyi ok,
Miért kell napról napra többeknek szoronganiuk.

S, ha mélyen önnön magadba nézel,
Nem egy savanyú pillantással végzel,
Ha van egy perced megállni, érezni,
Rájössz, manapság nem nehéz így végezni.

Te sem, s én sem tudhatom azt,
Hogy munkában, erőben meddig maradsz.
Mikor csúcsosodik a kamat végtelen egekbe,
Könnyes szemmel nézel gyermeki szemekbe.

Gondolj erre barátom, ha alamizsnát adsz,
Gondjaidban egyedül majd Te sem maradsz!







KOLDUS AZ ÉJFÉLI MISÉN


Melegedni jöttem közétek, kabátom átázott,
S velem, mint a szerethetetlenekkel a sors játszott.
Furcsa tréfát űztek vágyaim, az élet becsapott,
Hazatérő lelkek között űzött vad vagyok.

Csillagot lelkembe, mint ti hívők nem énekelek,
Legnagyobb tragédiám: elaludt bennem a gyerek.
Utcáról betérve hozzátok, itt is csak koldulok,
Ne pénzt, kenyeret, hitet, hitet adjatok!

Nekem, kinek léte már csak máról holnap,
Kit nem vár rég senki, nem mondják: jó hogy itt vagy.
Nincsen feldíszített karácsonyfám, nincsenek ajándékaim,
Szívemben marva rozsdatövissel megmaradt emlékeim:

Rám ömlenek erősebben hónál, fagynál, jégnél,
Démonok kínoznak, fulladok minden szívverésnél...

És itt a fényben állok, remélvén ami a legtöbb lehet,
Talán csak ma, még egyetlenegyszer: megérint a szeretet.







KÖSZÖNÖM


Köszönöm,
Hogy szebbé teszed a hétköznapokat
A jelenléteddel,
Azzal, hogy vagy. Vagy.
Köszönöm
A szerelmet, ölelő karodat,
Hogy megnyugvást,
Hogy erőt ad.
Köszönöm
A szeretetet, a mosolyt
A könnyeket.
Köszönöm
az elmúlt
és sosem múló perceket.
Az időt,
Mit rám áldoztál,
Az emlékeket,
Az álmoknak hitt
Igaz képeket.







LÉGY TE AZ ELSŐ


Légy te az első, ki nem fülemhez, hanem lelkemhez beszél,
Légy te az első, ki három lépésnél közelebb-ig ér.
Ki nem fél sem a sors csapdáitól, sem a változástól,
Ki nem retten meg szememben az elmúló varázstól.

Légy te az első, ki a rohanásban hozzám hajol,
Légy te az első, ki lélektől, lélekig dalol.
Annyiszor volt már majdnem, félig befejezett lecke,
Hadd tudjam meg tőled: hogy mégis volt értelme.

A veszett fejsze játékát én is gyakoroltam,
S ha nem adhattam másnak, hát a szélbe szórtam
Minden kívánságom, minden csalódásom Istennek adva,
Mert csak ő volt velem, ha mások magamra hagytak.

Légy hát te az első, ki emberek közt társam,
Ne kelljen többé egyedül bolyongnom a világban.
Tollamnak ihletet, létemnek értelmet te adj,
Hadd tudjam meg tőled: szeretnem nekem is szabad.







LÉLEKTŐL LÉLEKIG...


Hajtás nélküli virág,
Érzés, hangulat,
Rezzenéstelen csend
Kondítja lélekharangomat.



Májusi eső, nyíló akác,
Zápora hull, hiába vársz.
Társa a jónak, ölelő szónak
Esetlen nagykövete,
Termése fának késő ősszel,
Apró gesztenye.
Gyertya lángjában szikra,
Fáradt estének lángja,
Önmagát ostorozó parittya,
Bérceknek csoda sziklája.
Ezernyi szerep, színes kép,
Ceruza, akvarell, vízfesték,
Isten kezében nincsen radír,
Rám bízza kezem kinek, mit ír...

Kis embernek nagy ez a szabadság,
Kopják mellett nyíló rózsafák...
Lehunyt szememben száz teremtett világ..
Ezernyi lélek dalol, ki látni vágy...







LÉT ÉS ÉLET


Lét:

Van ez a korszerűen szürke, alattomosan közhelyes lét.
Benne küzdök a mindennapi betevőért, cselekszem a begyakorolt séma szerint.
Ember sorsutam hol ütemes, hol lassúbb mókuskerekét taposom. Rendszerint kedvtelenül.
Mosolygok a bárány bőrbe szembe jövő farkasokra és úgy teszek, mint egy naiv kislány :elhiszem, amit mondanak, ők pedig fölényesen örülnek a győzelmüknek, hogy lám, ők nyertek a játékban.
Megharcolom a tegnapi harcokat, és aggódom, vajon be tudom e fizetni holnap a csekket.
Vajon lesz e elég erőm, mindahhoz a kínzóan kényes jópofizáshoz, amihez eddig volt?
Energiatartalékaim elfogyóban, mégis a duracell nyuszit látják belőlem.
Hintázok, csúszdázok, hogy lábaim fellélegezhessenek az undorítóan mocskos protokollkörök fáradalmai alól.
Felöltöm a szép ruhát, közben csúnyának látom magam, kihúzott háttal méltóságteljesen közlekedve takarom el, mennyire összetörtek az álmok.
Forgatom a tollam, sajnálom magam, hogy sose lesz semmi belőle, csak szélbe kiáltott szavak.
Kincseim a disznók elé vetem.
Jó vagyok azokhoz, akik rosszak hozzám. És a tizedik pofon után is mosolygok, mintha átölelném a világot, közben meg azt érzem, végtelenül kivetett a világ.
Felkelek, lefekszem, időközönként étkezem. Dolgos, fáradó kezekkel küzdök a holnapokért, amelyekbe gyakran én magam sem hiszek.
Az esték ijesztően egyformák. Eltemetem a ma sem sikerült érzést, könnyek közé ordítom az egyedül vagyok- ot.
És másnap kezdem előről ugyanazt ugyanott.

Az élet:

A levegőben gyöngyvirág illat. Színekkel hajlong a szél, simogatja arcomat.
Nevetek...úgy igazából belülről, lélekből jövően kacagok. És minden mosolyomtól újabb és újabb tündér születik.
Takaros házban lakom az erdő közepén, közelemben az emberekkel, akiket szeretek. Távol a civilizációtól, technikától, mindentől ami mesterséges.
Művészetet ontanak a jegenyefák, az éneklő vörösbegyek dallamot pengetnek szívem rózsaszín húrjain.
A szerelem kankalin koszorúba fűzi játékos tincseim, huncut csókot nyom a szám sarkába, és esténként meleg öle ringat el. Reggel a bizonyosság, hogy mellette ébredek 500 lóerős hitet ad szikár hátamnak. Szaladok, világot megmentő szándékokkal, gyermek szívem csordultig telve hittel és álmokkal.
Élek... szállok,,, repülök...
Ilyen nekem, ha írok...







A MAI KOR NŐJE




A mai kor nője karrierre vágyik: épít magának.
A mai kor nője otthonra vágyik: vesz magának.
A mai kor nője biztonságra vágyik: teremt magának.
A mai kor nője társra vágyik: választ magának...
Ahogy telnek az évek, úgy jönnek új kihívások,
Munkahelyek, másik lakás, partner...
És lassanként rájön, hogy mindene megvan,


Még sincs semmije.
Lelke hontalan zokog a folyton változó időben.
Ereje fogyóban, szépsége mulandóban,
Mert amije van: hozzátartozik,
De Ő nem tartozik sehova.









MA MÉG A TIÉD


Ma még teljesen a tiéd,
Szeme éhesen kéri meséd.
Ma még, ha fél hozzád fut,
Két karod néki védelmet nyújt.

Ma még esténkét betakargatod,
Őt, ki néked éjjeled, nappalod.
Ékes, szép szavakkal dicséred,
Öleddel oltalmazod, s félted.

Ma még le tudod törölni könnyét,
Megsokszorozhatod örömét.
Vágyik jóindulatodra, lényedre,
Két kezedre, hogy felnevelje.

Hatalmad ma még korlátlan fölötte,
Nem nézi szavad, mi lapul mögötte.
Szeme kérdőn tereád figyel,
Apró dalokkal néked énekel.

De talán holnap, mire felébred,
Üres fecsegéssé válik beszéded.
Társakat, pajtásokat másutt keres,
De ma még, ma még a gyermeked.

Legyen rá időd, vele nevetni,
Lépj vele az úton, a dolgod vezetni,
Mert a gyermekévek fecskeszárnyak,
Suhanva lobbannak a nyárnak.

Mire felkapod fejed kirepülnek,
Észre sem veszed, s már felnőnek.
Ma még egészen, teljesen tiéd,
Öleld át, ringasd gyermek- szívét.







MÁS VAGYOK...


Rám nézel, látod, hogy más vagyok,
De testemben nekem is szív dobog.
Bőrömön érzem megvető pillantásod,
Úgy fáj nekem, emberi gyarlóságod.

Embernek születtem, pont ahogy te,
Vagyok én is a szüleim mindene,
Velem is több a világ, épp, mint veled,
Fordítsad hát rám lesütött szemed.

Szavaim néked tán nem szólnak szépen,
Mégis figyelj rám, hallgass, ezt kérem!
Nem beteg vagyok, egyszerűen más,
S hidd el, nekem is hiányzik egy társ.

Éppúgy, mint ahogy esténként neked,
Belesajdul a lelkem, ha a világ kinevet.
Ezért kérlek szépen, segíts nekem élni,
Az utcát járva ne kelljen úgy félni:

A sok szomorú, sajnálkozó arctól,
Elég volt már, sok is a kudarcból.
Nézz a szemembe, lásd más vagyok,
De szemem, mint a tiéd úgy ragyog.

Megszülettem, mert dolgom van itt,
S eléneklem szíved ki nem mondott dalait,
Ha egyszer meghallod a hangom a szélben,
Közel kerülök lelkedhez, tudom, és érzem.

Mert nekem minden kincsem ott lapul,
Ezt hoztam én a másságommal vigaszul.
Hogy azt adjam néked, mi tőlem lehet tiéd,
Fogadd el őszinte szívem szeretetét.







A MINDENEM


Minden erőm szükséges, hogy magamba tudjam tartani,
Ne boruljak előtted térdre, ne kényszerüljek kimondani,
Hogy benne vagy minden halk sóhajú, eltitkolt vágyamban,
Hogy benne szuszogsz a percenként elvonuló pillanatban.

A mindent vágynék neked adni, de kezedbe nem tehetem,
Mert megértettem a Minden Te nem lehetsz nekem.
Egyszerre ölel át és lök el magától a mélységes felismerés,
Hogy az mi számomra a végtelen, neked talán kevés.

Jó kívánságaim hozzád tiszta szívemből szóltak,
S attól, hogy nem szeretsz viszont, lelkemben csillag vagy.
Minden szeretetemmel kívánom, találd meg a másik feled,
Ha a teljesség két ringó szemedben én nem lehetek.

Megcsaltak álmaim, hol együtt vagyunk - más a valóság,
Megérzéseim téged ringatnak, mégis messze az az ország.
Ember mivoltom levetkőzve, a szent szerepét játszom,
Azzal hogy mit arcodba üvöltenék, csak belül vigyázom.

Járom az úttalan utakat, mint ki már semmit sem keres,
S miközben sírok utánad, a szívem érted nevet.
Részemmé lettél, de nem akarlak mégsem rabbá tenni,
Hozzám tartozol úgy, ahogy nem tartozhat más senki.

Esténként gyertyafénynél imádkozom a Mindenhatóhoz,
Adjon elég tartást bennem a hozzád áradó jóhoz.
Indulataim, tehetetlenségem, érted lobbanó érzésem ne bántsanak,
S legyen erőm elfogadni, hogy nem tehetem - mégis a mindenem Te vagy.







MINDENESTÜL


A másikat a batyuval együtt kell szeretni,
Nem félbeharapott szavakkal megsebezni,
Könnyeket törölni, hol annyit bántották,
Légy jó kedves, s ő is jó lesz hozzád.

A másikat a batyuval együtt kell szeretni,
Egyszerre társa, barátja, anyja lenni.
De sosem kétkedő félelme, haragja,
Lenni vad viharban nap, mi beragyogja.

Démonai között angyallá kell válni,
Elesetten gyáván, remélni, csodálni.


Feltételek nélkül bízva ,együtt lépni,
Szomorú múlttal, tétova jövővel kibékülni.

Hagyni őt hibázni, ha hibáznia kell,
Megbánására majd szeretettel felelj.
Úgy, ahogy szeretni tudnád önmagad,
Lásd benne a csodát, a csillagokat.

A másikat a batyuval együtt kell szeretni,
Néha egyedül, néha egymás mellett menni.
Engedni, mint a madár, szabadon úgy éljen,
De vele dobbanni minden szívverésben.


Kerner Mariann - Mindenestül / Zene: James Last: The Pearl Fishers (Gyöngyhalász)

Link








MONDD EL NEKEM...


Mersz e megőrülni értem?
És mondd tudsz e, ha kell térden,
Térden állva könyörögni, hogy maradjak,
Mikor idegenként csapnak tarkón a szavak?

Amikor kihűl az ölelésünk, mert félünk,
Amikor azt érezzük nem egy dalt zenélünk,
Amikor értelmüket vesztik a közös pillanatok,
Mondd el tudod e hinni, mégis maradok?

Mondd jössz e közelebb három lépésnél?
Mondd felismered e azt egy érintésnél?


Hogy már minden távolság végtelen, végzetes?
Mondd kellek e annyira, hogy ösztönből szeress?

Mondd legyőzöd e a visszautasításom félelmeit?
Mondd letörlöd e orcámról a tegnap könnyeit?
S ha kimondom, hogy szeretlek, e legféltettebb szót?
Velem maradsz e, ha azzá válsz, mi vagy: óh mondd?

Ha ennyi egymást majdnem érő kör után megölellek,
Vajon tudsz e még szeretni, ha rájössz én is szeretlek?!

Mondd el nekem...







NAGYAPA


Ő a családban a néma száj,
Mikor más veszekszik, kiabál,
Magában könnyeink elsiratja,
Bűneiknek se cinkosa, se papja,
Ki helyettünk szeret, vég nélkül hisz,
Ki féli az Istent, szakadatlan bíz.
Kinek ölelése biztató szava,
Ilyen az én mindenem, a nagyapa.

Kinél sosincs félig a pohár,
Ki megy előre, ha takarja mocsár,
Kinek lelkét nem sebezte fegyver,
Ki az életét adja kegyelemmel,
Kinek arcán könny meg nem tapad,
Mosolya oszlatja szét a viharokat,
Ki ismeri az érzést, mit jelent haza,
Önfegyelme példátlan, ilyen a nagyapa.

Ki nem verekszik gőggel, hiúsággal,
Büszkén jár a foltos nagykabátban.
Ki nagy urak között a leggazdagabb,
Ki, ha elfogyott, akkor is egyre ad:
Reményt csen búbánatos lelkedbe,
Simogatást sző megfáradt kezekbe,
Ki dolgozik, kezében, ásó és kapa,
Míg ereje van munkálkodik a nagyapa.

Vasárnaponként a templomba áldoz,
Szeretteiért és idegenekért imádkoz,
Ki egyformán szól a jóhoz, a rosszhoz,
Ki szívedbe, lelkedbe békét hoz.
Soha nem fogy ki tündérvilág meséiből,
Ráncok között megvillanó gyermek tincseiből,
Kinek csak öröme van, nincsen panasza,
Egész életében kacag a nagyapa.

Ki ajándékként néked diót ad,
Abban a kis magban megleled utad.
Minden cselekedete maga az élet,
Hittel, szeretettel nevelget téged.
Kinek nyomán pipacsok nyílnak,
Ki sugarat ad a felhők mögé bújt napnak,
Kinek néma csöndje, a lét legszebb szava,
Egyszerű méltóságával szeret a nagyapa.







NAGYAPÁM FUVOLÁJA


Kórházteremben ülve, a szövettanra várva rádöbbenünk az élet fuvolája milyen törékeny hangszer... s meglehet eljő a pillanat, melyben nincs esély, hogy játszd el...játszd el még egyszer azt a kedves dalt nekünk...amit gyerekkorunk óta annyira szeretünk...
Nagyapám arca ráncos, szeme alatt ül a bánat; de még ebben a percben is méltósággal viseli a lázat, amellyel a lét sújtja...alázatos mosolya csillan újra, újra...
Noha fél...szeme kérdőn néz: holnap lesz e még remény?!
Mi, akik szeretjük, itt ülünk; a csendbe menekülve, semmit nem tehetünk, csak várunk.
Ilyenkor ébred rá az ember: a hatalom Isten kezében van- milyen futóhomok az élet, lélegzetünk milyen bizonytalan...
Könnyek közt duruzsolt ima hagyja el szánkat: tartsd meg Őt nekünk,
Engedd élni a nagyapánkat!...







NÖI FOHÁSZ


Édes, drága Istenem!
Ne fiút, férfit küldj énnekem!
Olyat, aki gondolkodni nem restell,
és nem kacérkodik a szomszéd Gizikével.
Nem bánom én , ha nem egy Arnold Schwarzenegger,
mert ugye többet ésszel, mint erővel!
Olyat küldjél jó Uram, aki végig hallgat,
és lelkesen keresi az alkalmat,
hogy mosolyra fakasszon, kedvembe járjon,
legyen a szerelmem, társam, jó barátom!
Legyen pimasz humora, végtelen türelme,
szép reményű terve a közös jövendőre!


FÉRFI FOHÁSZ:

Olyan nőt küldj Uram, aki nem jól hall,
s ha kikap a Fradi sztriptízzel vigasztal.
Aki tudja: minden rendbe, ha tele a bendő,
egy gyönyörű nőt küldj- na jó, lehet kettő!







A NŐI LÉLEK


Ha megkérdeznék éntőlem,
Mi a legértékesebb a nőben,
Nem szép arcát válaszolnám,...
Nem tulajdonságait sorolnám.

Mert ragyoghat kívül az a máz,
Belül nyílik, mitől lénye csodás.
Apró szívében virágzik a liliom,
Lelkének ragyogásából a szirom.

S mindaz, ami idekint szépség,
Belül kell, hogy megteremjék.
Gyönyörű virága ő az életnek,
Otthont ad fakadó rügyeknek.







ÖLELD ÁT A NAGYMAMÁT!


Mikor kicsi voltál, mennyit vigyázott rád,
Esténként mesét mondott a nagyanyád.
Megtanított ékes, igazmondó szavakra,
Vigyázott fénylő, gyermek mosolyodra.

Jó példát mutatott, hogyan kell élni,
Menni előre mindig, és sohasem félni.
Tiszta szívvel, becsületesen dolgozni,
Megtanított téged varrni és foltozni.

Ölbe véve hozzád beszélt, cirógatott;
'Látod kedvesem, ragyognak csillagok,
Mit elérhetsz majd te is drága unokám,
Ha szíved jól él, hidd el az Isten áld.'

Igaz értékekre, tisztességre nevelt,
Hogy mit tudsz jót, azt te is megtegyed.
Meleg étellel, tárt karral várt haza,
Ilyen volt Veled az édes nagymama.

Mára felnőttél,ő közben megöregedett,
Azt, mit akkor ő veled, most te tegyed.
Segítsd a nehéz világban boldogulni,
Ráncos, szomorú arcára mosolyt csalni.

Fogd meg gyengülő, erőtlen kezét,
Könnyítsd meg, mi neki már nehéz.
Szereteted gyűrűjében fájdalma enyhül,
Tiszta szívében a hálaének felcsendül.

Ápold a lelkét, és törődjél vele,
Hisz annyi éven át, rólad szólt élete.
Minden vigasza, reménye a család,
Öleld meg kedves, öleld a nagyanyát!







PÉLDAKÉP


Amim van, neki köszönhetem,
Hálálkodni nehéz,
Kevés az életem.
Harcolnom kell,
Amiért ő tudott,
Ki nékem utat mutatott.


Menni mindig
Feladni sosem
Ezt belém nevelte
Az én egyetlenem.

Szívverését örökkön őrizem,
Erejét, mindenét megkaptam
Azt hiszem.
Viszem-viszem egy életen
Több legyen a világ
Általa - velem...







A POHÁR TELE


Versem témája nem kellemes; mégis valóságos társadalmi probléma - kép - a megosztásokat előre is köszönöm.


1969 csikorgó, tűzifa nélküli tele,
Megszületett a Kovácsék harmadik gyermeke.
Összesúgtak pletykálva a helybéliek,
Most mondjátok meg, nem lett baja szegénynek?

Nyomorult gyerek, tíz fokos lakásba született,
Ahol még ünnepnapokkor sem volt fegyverszünet.
Pityu hányszor megverte szegény Verát,
Az asszony megszülte az utolsó csodát.

Mindig, mindig tele volt az a rohadt pohár,
S hogy lehet mégis egészséges e kicsi leány?
Hogy lehet az, hogy csillog szeme?
Az anya örömkönnyezik: angyal a gyermeke.

Pityu persze most is a kocsmába dorbézol,
Csütörtök van - ilyenkor a pálinka,bor,
Holnap majd a sörrel heveri ki,
Adja az isten, hogy jó hangulata legyen neki.

Csak őt, csak őt soha ne bántsa,
Nézz a nő elszorult szívvel magzatára.
Csak mellette csituljon, legyen kenyér,
Ne élje meg, mit a két szorongó kistestvér.

Az anya imái nem leltek meghallgatásra,
Pityu fittyet sem hányt a baráti okításra.
Gyermekkor, tele pohár, pofon csattan,
És ez a kislány mosolyog, mint egy angyal.

Eltelik húsz félelemmel töltött, nehéz év,
S a lányon fájdalomnak nyoma sincs, szép.
Beköszönt 1989 napsugaras tavasza,
A sokadik kitöltött pohár után az apa

Kórházi ágyon fekszik, morfiumtól szédül,
A dorbézoláson kívül örökségül
Most gyermekeire egy árva könnycseppet hagy,
Szörnyű éveket megbocsátva a pillanat.

Bűntudattól párás tekintetébe,
Kegyelem a gyermekek közelsége.
Fogják ezt az indulni gyáva, bűnös kezet,
S az apát elkíséri a szeretet...

A szeretet tiszta, jóságos lépte...
Így múlik el az élet...vége...







REPÜLJ LELKEM!


Hát véget ért az út, az életjáték,
Utolsó lépés csoda, kristály ajándék.
Létem üveggömbje millió darabra eltörött,
De amit szerettem, mit igazán szerettem- örök.
Ne búcsúztass könnyes szemmel, el kell mennem,
S mint egy szabad madár, repülj, repülj lelkem!

Kegyes volt hozzám az úr, 80 esztendőt adott,
S mind kikhez jó voltam, emlékük maradok.
Unokáim szeme tükrében leszek én a fény,


Földünk apró kis darabjai közt itt-ott remény.
Kócos lánykából, ősz hajú néni lettem,
Szememben varázsvilág most is, repülj lelkem!

Minden adósságom letudva, minden törlesztve,
Nincsen már vállamnak súlyos nagy keresztje.
Szívemben béke csillaga, lelkemben szeretet,
Öröm az, hogy utolsókig foghatom kezedet.
Teljesítve már a kaland, amiért leszülettem,
Új csodák várnak másutt, repülj lelkem!

Kedvesem szomorún ne állj sírom felett,
Orgonabokrod nyíló virága majd én leszek.
Vigyázok rád tovább a dalban, fákban, szélben,
Őrizd meg életem képét ringató szépségben.
Életkabátom elkopott, angyalszárnyra leltem,
Hívnak új dimenziók, hát repülj, repülj lelkem!







SZERESD!


Amikor azon gondolkozol, hogy egyre idősödő szülőd ápolását idegenre bízod, emlékezz egy pillanatra: ki várt haza kitárt karokkal az iskolából?
Ki volt az, aki megdicsért az első piros pontért?
Amikor azt mondod: nincsen elég időd, kapacitásod, hogy ellásd- gondolj arra hány éjszakát virrasztott veled, mikor beteg voltál!
Amikor nyomaszt a terhe, hogy folyton panaszkodik: jusson eszedbe az első szakításod- ő fogta a kezedet, ő segített elhinni, hogy az élet megy tovább, és erőt adott, hogy elhidd még nagyon boldog lehetsz.
Ha ólomsúlyként nyomja lelkedet, hogy mindent százszor megkérdez hiába, elfelejti: emlékezz a bölcseletekre, amikre gyerekként hiába intett, nem tudott megóvni téged saját kudarcaidtól, bukásaidtól, s ha gödörbe léptél: mégis ott volt veled.
Amikor napok óta nem eszik, ez sem, az sem kell neki- jusson eszedbe hányféleképp próbálta veled megszerettetni a spenótot, még sem kellett, végül mosolyogva palacsintát sütött neked.
Amikor a halálról remegve, elcsukló hangon beszél, mert ez a legnagyobb félelme...emlékezz a benned élő gyerekre, aki oly sokáig nem tudott lámpa nélkül elaludni...
Légy te számára fény az éjszakában, fogjad a kezét! Szeresd!
...mert mikor örökre lezárja jóságos szemét már késő kimutatnod az elmulasztott szeretetet...
(Kerner Mariann)







A SZAVAK


A napok, a szavak nagyon fontosak,
Ezért gondolkozz el egy percre kérlek!
Hány bántó szó volt, mitől lelked hasadt,
Mennyiről hitted, hogy kimondani vétek?

Ha szélbe kiáltod, vagy elsuttogod,
Hírül viszik azt a lombok, és a fák,
Meglehet, csak bajszod alatt motyogod,
Gesztusod, mimikád adja azt tovább.

Hát állj meg barátom, csak egy percre!
A kimondott szó súlyán gondolkodj el,
Mit visszavonnál, kimondani megérte?
Ha mást ütött, s bús könnyekkel felel.

Minden hirtelen kimondott szó előtt,
Fontold meg, téged hogy érintene,
S azt, mi téged is mélyen szíven lőtt,
Tudd meg hát, hogy mást is megsebezne!

Szeretetből, tiszta szívből szóljál,
Ne vakítson el harag, dac, gyűlölet!
Hova tudsz, buzdító, jó szót adjál,
És hálásak lesznek az emberek!







A SZERELEMRŐL


Különbség van a szeretet és szerelem között. Míg a szeretet jóvá tesz, békét teremt, és ragyogtat, addig a szerelem ezernyi arcodat hozza a felszínre.
Benne van a birtoklás utáni vágy, az elvesztésétől való félelem, a görcs, hogy vajon sikerül e, a forróság, a kéj, az érzelmek csatája; lent, és fent, napfény és árnyék.
Ne akarj jó lenni a szerelembe. Az legyél, aki vagy. Ne csak a mosolygós arcodat mutogasd feléje, ne húzd előtte el a mézes madzagot! Égj vele, vágj bele; vállalva a sorsot, amit magával hoz. Gyűjtögesd a kincseket, amiket Neked ajándékozz, sodródj vele, és pár pillanatra, de csak pár pillanatra megleled benne a harmóniát. Aztán, ahogy a láva, hirtelen a semmiből előtör, és visz magával mindent, amit gondosan felépítettél.
Mégsem haragudhatsz, mert Te vállaltad.
A szerelemmel élni, halni kell!







A SZÍV A LEGHATALMASABB TITOK


A szív a leghatalmasabb titok,
Megfejteni kívánják kicsik, nagyok,
Mélysége, magassága határtalan,
Súlytalan magasból hirtelen zuhan.
A megszokás számára vég, és halál,
Mint a rab madár, kit gazda ketrecbe zár,
Úgy fojtogatja, csüggeszti őt a kalitka,
Egyre vágyik szédítő magaslatokba.

A szív a leghatalmasabb titok,
Pillanatnyi örök, végtelen szinapszisok,
Azt kedveli, mi őt százszor megsebezte,
Sóvárogva gondol halott szerelmekre.
Tolvaja után könnyes szemekkel néz,
Megtörik, mert mi megmaradt kevés.
S ott, ahol tiltják, ott dobban meg,
Sekélyes tavat nem, vad vizet szeret.

A szív a leghatalmasabb titok,
Korhadt réteken nyíló jázminok.
Nem tudod uta merre suhan, visz,
Legnagyobb rejtélye a gazdátlan hit.
Lépései, hol suhannak, hol állnak,
Szirmokat lobbantanak a nyárnak,
Vacog, és megfagy, ha kedve van,
Repül, szálldos, máskor meg zuhan.



A szív a leghatalmasabb titok,
Sóhajait metszik üvegkavicsok.
Szép szavak meg nem hatják,
Hamis ígéretek lázba borítják,
Elszalad onnan, hol rá várnak,
Eladja magát szélhámosának.
S visszajön, ha éppen kedve tartja,
Ha az a másik már nem marasztja.

A szív a leghatalmasabb titok,
Igaz szeretet, és pszichózisok.
Ezért mondom, durván ne bánj vele,
Mert rágalomba megszakad üteme.
Ha egyszer elhagy, lemond rólad,
Többé nem tud hinni az árulónak.
Úgy őrizzed őt mint a gyöngyöt,
Ha nem vigyázol, darabokra töröd.

A szív a leghatalmasabb titok,
Mióta ember lett, és élni fog.
Róla szólnak napjaink, évek,
Mégsem értjük dalát verésének.
Olyan a szív, mint a májusi orgona,
Virágoznia kell, gyönyörködni, nyílnia.
De leszedni nem szabad, csak nézni,
Ha birtokolni akarod, rögtön megérzi.
Csodáld hát őt, és vég nélkül szeresd,
Hagyd szabadon dobbanni a szívedet.







SZŐLŐFÜRT


Áldom a magot, mibe Isten sóhaja elvetett,
Száz harcon átölelve tart a családi szeretet.
Megverekszem a mindennapi küzdelmeket,
A szomorúság karjaidba el-elvezet.

Megrósz, vigasztalsz, tanítasz, terelsz,
Felnőttként ma is gyermeknek szeretsz.
Szemedbe emberöltőket látok, mi sokat tűrt,
S ez a kis mag évszázadokká érő szőlőfürt.

Apró szemei anyu, apu, testvér, nagybátyj',
Levelének erezete mutatja mamát, papát.
Együtt vagyunk egészek, egymást tartva,
Összetartozásunk végtelen hosszú inda.

Földi léptünk legnagyobb csodája, vagyona,
Szeretetünk a másik szíve, otthona.
Botladozva egészségben, betegségben,
Egymás kezét fogva, megbecsülésben.

Örömben, bánatban, a fenten és a lenteken,
Óvjuk egymást, a kapocs nem ereszthet el.
Biztonságunk, kincsünk, reményünk,
Szőlőfürtünk szép meséje - örökségünk.

Generációról generációra papáról, unokára,
Pereg az élet lapja, nem fogy el tintája
Örökkön íródó, halhatatlan lélek-krónika,
Mit egymásban hagyunk a jövő utódaira.







TAVASZ LESZ


Nem akar múlni a bús szürkeség,
Felhő takarja a napot, borús az ég.
Hosszúra nyúlik a hideg, s a fagy,
Reszket a hóvirág a kertek alatt.

Alszik, még mindig alszik a természet,
De hosszú téli álomból lassan ébred,
Ha meglátja ragyogó, csillogó szemeink,
Mosolyunktól kitavaszodik megint.

Töltsd mosollyal az egyhangú tájat,
S a rügy szirommá lobbantja az ágat,


Hótakarót olvasztja lágyan a nap,
Kopár, halott föld lassan színt kap.

Mosolyogva, nevetve üzenjünk hát,
Daloljuk el, hogy várjuk dicső táncát,
Csillogását a reggeli harmatcseppnek,
Mi nyíló ibolya lila fényében remeg.

Hívjuk haza most már fecskéinket,
Nevetéssel vessünk véget a télnek.
S, mi mindannyian virágba borulunk,
Meglátjátok barátaim: kitavaszodunk.







TEASÜTEMÉNY AZ ÉLET


Napfényben fürdő aszfalt, lopott csókok, te meg én,
Mosolyogva fürkésszük egymást, jegeskávé, teasütemény.
Gyertyafény varázsol meséket, és mi elhisszük titkaik,
Kamaszodó szívünkben a szerelem virága illatozik.

Felnőtté lettünk, kéz a kézben kijártuk az iskolát,
S most tanuljuk az élet leckéit, a kapcsolatokat-két vén diák.
Nyaranta még mindig kockás abrosz, változatlan képregény,
Fülig érő szájjal majszoljuk a teasüteményt.

Véletlenül futottunk össze, hajadat elvitte a szél,
Húsz éve, hogy utoljára láttalak, megöregedtél.
Szembe ülsz, ahogy régen, mégis idegen vagy,
De megtalál libabőrös szívemben a múlhatatlan pillanat.

És nem többre csak egy percre visszasétál az emlék,
Ráncosodó arcunk szemérmességtől és vágytól ég.
Egyszerre idegen, mégis örökkön ismerősöm lettél,
Kuriózumunk, védjegyünk a kis liget, a teasütemény.

Hulló avarban járok, a kockás abroszú terasz alatt,
Csöndes a táj, messzeségekbe némán réved a part.
Narancssárga bársony borítja az eget, játszik sötét, és fény,







TISZTELET


Tisztelet

Bemegyünk a boltba, mindenki siet, rohan- telt kosarak mögött álldogál egy néni fél kiló kenyérrel, egy előzékeny úr maga elé engedi. Tisztelet.
Van pedagógus, amelyik nem csak oktat, hanem tanít is, nevel. Tisztelet- azoknak, akik a büntetés mellett megtalálják a jutalmazás formáit is; azoknak, akik a gyereket nem könyvelik el hiperaktívnak, tanulási nehézséggel küzdőnek, figyelemzavarosnak, hanem képesek érdekes feladatokkal lekötni a figyelmét. Akik a sok nebuló nem egy egységként kezelik, hanem a gyerekeket külön-külön egyéniségként is. Akik tudják, hogy senki sem kimagasló mindenben, de mindenki jó valamiben, és ezt a valamit megtalálják minden kisiskolásban. A gyerek egész életében hálás lesz érte, mert nem utáltatja meg vele a tanulást, és mert nem szégyeníti őt meg.
Tisztelet.
A szülőnek, aki nem csak fegyelmez, utasít, hanem példát mutat. Olyan példát, amely hiteles, s melynek alapjait az értékek és szeretet adják. Akinek nevelése következetes, öle meleg. Aki egyszerre ad gyökereket és szárnyakat. Aki megteremti gyermekére az otthon óvó biztonságát. Aki nem majomszeretettel rajong gyermekéért, hanem mindent megtesz, hogy az önálló lehessen. Aki nem elvégzi a gyermek helyett a házifeladatot, hanem elmagyarázza azt. Aki felismeri, hogy nem azzal tesz jót, ha elkényezteti és mindent megvesz neki, hanem azzal, ha megtanítja, hogy az ember nem kaphat meg mindent, és legfőképpen arra, hogy nem azonnal. Tisztelet az olyan szülőnek, aki a gyermeket nemcsak jogokkal ruházza fel, hanem megérteti vele, hogy kötelezettségei is vannak. Mert ez a gyermek felnőttként képes lesz felelősséget vállalni tetteiért. Tisztelet.
Tisztelet a szerelmeseknek, akik egymásban látják a világot, és világnézetük hitet ad az egyedülállóak számára. Akiknek lénye teljességet ad a másiknak, szabadságot, hogy kibontakozhasson. Akik számára társuk nem valamiféle birtoklandó tárgy, akit vitrinbe zárnak, hanem segíti őt emberi kapcsolatai ápolására- ösztönzi a családdal és a barátokkal való kapcsolattartásra. Nem kisajátítja, megnyomorítja, szabályozza. Tisztelet.
Tisztelet a boltosoknak, akik az x. Vevőre is mosolyogva tekintenek. És nap végén sem fáradtak meghallgatni életük ügyes bajos dolgait.
Az ápolóknak, akik nem csak ki-be szúrják a tűt betegeik kezébe, nem csak rezzenéstelen arccal ágyneműt cserélnek, nem csak beordítanak, hogy “vizit", hanem megkérdezik azt is: “hogy van ma Józsi bácsi?" Tisztelet.
Tisztelet azoknak, akik hisznek annyira kapcsolatukba, hogy házassággal pecsételik meg azt. Nem rettenti meg őket a válási statisztika, a korábbi rossz tapasztalataik, keserű csalódásaik. Nem félnek, hogy ráfáznak, mernek bízni...hogy vannak kötelékek, melyek egy életre szólnak. Tisztelet.
Azoknak, akik meggyászolják halottaikat. Akik megállnak az őrlő mókuskerékben, és őszintén beszélnek arról mennyire fáj a veszteség. Akik nem menekülnek munkába, nem néznek boros pohár fenekére, csak, hogy könnyebb legyen. Tisztelet.
Tisztelet azoknak, akik képesek a nehezebb utat választani még akkor is, ha bizonyos szakaszon senki nem kísérheti őket, még akkor is, ha fáj az egyedüllét. Kitartanak álmaik mellett. Tisztelet.
Tisztelet a mentősöknek, akik idegen emberek megmentésére sietnek ünnepnapokon, éjszakákon, amikor más a családjával tölti az időt. Ők nem 8 órás munkakört látnak el. Náluk nincsen "jajj, most rossz napom van". Ott kell lenniük, és akkor, amikor szükség van rájuk. Nincs idejük fájni, nyűglődni, gyászolni. Tisztelet.
Tisztelet a kocsmárosnak, akik napi szinten szakításokról hallgat, válásban levőeket vigasztal.
Tisztelet.
Tisztelet a plébánosnak, aki azt issza amit prédikál: ha bort, bort, ha vizet, vizet. Ha azt a hitet közvetíti hallgatósága elé, amit ő maga is vall. Ha nem csinál magából mártírt, mert pap lett. Aki minden gyónó ember vétke mögött meghallja az embert. Tisztelet.
Tisztelet az édesanyáknak, akik világra hoztak bennünket. Testükben otthont adva az új életnek. Vigyázva csecsemőkorunk álmait, ápolva, mikor kijött a fogunk, gyámolítva, ha elestünk; táplálva, hogy nagyra nőjünk, szeretve, hogy szeretni tanuljunk.
Tisztelet nekik, akik nélkül nem lennénk.
Tisztelet.







ÚGY SZERETNÉK MEGÖREGEDNI...


Úgy szeretnék megöregedni, hogy ne vesszen el,
Ami ma gyermeki kacajjal lelkemben énekel.
Hogy ráncos homlokom mosollyal áldja az időt,
Ne sirassam, ne láncoljam magamhoz a letűnőt.

Úgy szeretnék megöregedni, hogy természetes legyen,
Mint hajnalból az alkony - úgy változik életem.
Délelőttöt délután követ, őszre jő a tél,
Megőszült tincseim borítsa lágyan be a dér.

Úgy szeretnék megöregedni, abban szomorúság ne legyen,
Minden apró emlék, karc - gyémánttá omoljon szívemen.
Mindaz, mit tovább tudtam adni, utánam majd megmarad,
Őrizzenek az életet dicsőítő csendes szavak.

Méltóság és fény játsszon arcomon, derű, hála,
S miként régmúlt időben, ahogy megérkeztem a világra...
Úgy menjek odaátra, telve várakozással,
Szellőként egyesüljek a lassan megnyíló csodával.

Úgy szeretnék megöregedni, hogy minden ujjlenyomatom,
Legyen a szeretet örök virága az árván maradt sírokon...







ÚJ ÉV, ÚJ ÉLET...


Új év, új élet...lágy illat éled, ének csendül évek óta hangtalan ajkamon,
Szívem eddig rejtett dalait, most Neked adom.
Neked, ki mások helyett csak engem, engem szeretsz,
És a magányosság erdeiben értem nyújtod kezed.
Kivezetsz ködökből, mélyből, sárból,
Lelkem feketéjébe napsugarat szősz a nyárból...

Új év, új élet- szerethetlek téged mosolya csücsül arcomon,
Egyszerre lettél barátom, szeretőm, angyalom.
Felemelsz és védesz világtól, kudarctól, félelemtől,
Halhatatlan gondolattá szédültem ártatlan lényedtől.
Nem érdekből, kérkedéstől vezérelve, hasznot lesve,
Csak csendben dobogva, szívből, azt keresve,
Indulunk együtt, hol egyedül nem sikerülhetett,
A hazatalálás biztonságával érintem a kezed...

Új év, új élet- szerelem virága nyílik ablakomon,
Még a reggeli szürke is szivárvánnyá borul asztalomon.
Nincsen már véget nem érő kör, nincsen hiába való próbálkozás,
Jó és rossz napomon a hitem, hogy hazavársz.
A kitaszítottság érzését felváltotta az együtt sikerül,
Ma már tudom minden könnyebb, ha nem vagy egyedül.
Két szemed számomra vágy, jövő, biztonság, vigasztalás,
Örömmel, hittel tölt el a folytatás.

Új év, új élet, lábunk közös úton indul, szíveinkben béke,
S hogy belém szerelmet loptál, köszönet érte.







ÚJ NAP VIRRAD...


Már megtanultam csendben lenni,
Farkasszemet nézve a közönnyel,
Könnyes szemmel egyre nevetni,
Megbékélni jövendővel, elmenővel.

Harag nélkül tűrni szitkot, mérget,
Jóság védőköpenyét testemre venni,
Ezerszer megbocsátani ugyanazt a vétket,
Megtanultam őszintén, tisztán szeretni.

Megtanultam továbbmenni egyedül,
Betölteni a végtelen nyomasztó űrt,
S elismerni, ha nem minden sikerül,
Elbúcsúztatni tudom mindazt, mi letűnt.

Megtanultam feladni köznapi harcokat,
Álarcokat messzire hajítani végleg el,
Keserűségemben szeretni magamat,
Megtanultam, sohasem veszhetek el.

Megtanultam: nem szerethet mindenki,
S lesz olyan, kinek megfelelni nem tudok,
Egészen érteni talán sohasem fog senki,
Ha megbukom, akkor is magam maradok.

Megtanultam százezerszer veszthet ember,
Súlyos keresztje alatt össze nem roskad,
Az élet örökkön tajtékzó, mélységes tenger,
De holnap...holnap mindig új nap virrad.







VALAKI


Elvesztettem a harcom,
Úgy félek én,
De kell valaki, ki
Vár az út végén.

Hitem sutba dobtam,
Álmom is messze már,
De kell valaki, ki
Engem, engem vár.

Mindent odaadtam,
S talán semmim sem maradt,
De kell valaki, ki
Visszahozza az álmokat.

Időm kevés,
Mégis maradok,
De hiszem, hogy van valaki,
S szívem nem marad titok.







VÁLÁS GYEREKSZEMMEL


Anyu és apu megint veszekedtek,
Szerelmesekből ellenségek lettek.
Apu ma sem ért időben haza,
Mire megérkezett, kihűlt a vacsora.

Pedig most anyu nagyon várta,
Tányértörésbe csapott szüleim vitája,
S én a szobába a macihoz kucorodtam,
Ahogy mindig szomorkodni szoktam.

Anyu kiabált: ' te részeg állat!'
Ordításukkal eladták a házat.
Aztán anya nem szólt csak zokogott,
Apu mérgében még egy bort ivott.

Másnap korábban mentünk óvodába,
Anyu több almát rakott, hogy uzsonnára
Maradjunk még nekem, mert ő késik,
Valamilyen papírokat intézik.

Este, leültettek anyu, meg az apu,
Mondták, én már egy okos, nagy fiú
Vagyok, és biztosan megértem majd,
Megígérték többet nem csapnak zajt.

Egy ideig a nagyszülőkhöz költözünk,
De hétvégente is együtt leszünk,
Apuval, ki bármikor meglátogathat,
Köztünk jó kapcsolat maradhat.

Szeretnek nagyon, de egymást nem,
És mindig, mindig jól bánnak velem,
Könnyes szemekkel engem átöleltek,
‘Megérted majd kicsim- a felnőttek

Dolga az már nagyon bonyolult,
Nem akarunk apáddal háborút.'
Mondja anya. S hogy ne féljek,
Vigyáznak rám, míg csak élnek.

Apu arcomra nyom egy puszit,
Majd két bőrönddel távozik.
Így maradtunk ketten mi anyuval,
Mikor apa elment a batyuval.

Nincs már veszekedés nálunk,
Békés, csendes a kis házunk.
Esténként mindig meleg a vacsora,
S én Titokban: várom aput haza...







VÁLTOZIK AZ EMBER...


Érdekes, ahogyan változik az ember.
Tizenévesen azért lázadt, hogy szabadságot kapjon, bulizhasson, mindent kipróbálhasson.
Mennyire élvezte a bandázást, a hangos zenét, az átmulatott éjszakákat.
Huszonévesen már talán nem volt olyan fontos az óriási társaság, de az ünnepet mégiscsak az jelentette, ha kortársaival lehetett. Hogy készült a csajos, vagy épp pasis vakációkra, fesztiválokra.
Milyen izgatottan hívta a legjobb barátját, ha megismerkedett valakivel és mennyit jelentett, hogy a többiek mit szólnak hozzá.
Közel a harminchoz a legtöbb ember eljut odáig, hogy megérti a kevesebb néha több...
Már nem hozzák lázba a hétvégi partyk, és nem majmolja a divatot sem.
Az élet problémáját nem az jelenti, ha esetleg zátonyra fut egy kapcsolat.
Nem akar mindenáron másoknak megfelelni, és főleg nem akárkinek.
Nem rózsaszín szemüvegen keresztül látja a másikat, és nem röpködnek pillangók a gyomrában, ha találkoznak, de tudja, hogy számíthatnak egymásra.
Ha döntési helyzetbe kerül: a tükörbe néz.
Nem színlel, játszik, hazudik, hogy vele maradjanak. Elengedi, aki menni akar, s ha kopogtatnak: megnézi kit enged be.
Nem elvágyik otthonról, hanem hazavágyik.
Lassan megérti mekkora ünnep a csend- ahogy azt is, hogy mindene megvan ahhoz, amire vágyik. Nem akar folyton szaladni, próbálkozni, keresi.
Közel a harminchoz el kezdi értékelni az életét.


















 
 
0 komment , kategória:  Kerner Mariann  
     2/3 oldal   Bejegyzések száma: 24 
2018.06 2018. Július 2018.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 24 db bejegyzés
e év: 315 db bejegyzés
Összes: 4830 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 204
  • e Hét: 8441
  • e Hónap: 35064
  • e Év: 172436
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.