|
 2/21 oldal 
|
Bejegyzések száma: 200
|
|
|
|
|
|
2019-12-07 07:12:54, szombat
|
| |
| |
A sors kegyetlenül elbánt Benedekkel!
Szülei huszonhárom éve autó balesetben elhunytak, hozzátartozókat
nem találtak, mivel az édesanya és az édesapa otthonban nevelkedett.
Ő is árvaházba került. Nem is értette mi folyik körülötte, hisz még csak
4 éves volt. Elmaradt a "jó reggelt csillagom hogy aludtál", anya ölelő
karja, a meleg kakaó. Hónapok teltek el, Benedek vigasztalhatatlan
volt, legtöbbször az ablakban állt és sírdogált. Az árvaház dolgozói,
Sanyi bácsi a kertész, Magdi néni a szakács próbált virágokkal,
édességekkel kedveskedni a kicsi fiúnak, nem nagy sikerrel.
Elérkezett a december, decembernek is az 5. napja Mikulás.
Az otthonban már elkészültek a mikuláscsomagokkal, amiben egy
szelet csoki, egy narancs és egy kis földimogyoró volt, se több, se
kevesebb. Ennyi jutott csak mindenkinek!
Késő délután meg is érkezett minden gyermek nagy örömére a
mikulásbácsi.
Benedek hosszan nézte a mikulást majd ragyogó szemmel nevetve
szaladt felé, azt kiabálva hogy apukám, drága apukám. Sanyi bácsinak
vagyis a "mikulásnak" könny szökött a szemébe, hónapok óta nem látta
Benedeket még csak mosolyogni sem, nemhogy hangosan nevetni.
Gyengéden az ölébe ültette és épp azon tanakodott, hogyan értesse meg
ezzel a kisgyerekkel, hogy ő nem az apukája, amikor Benedek megszólalt.
Látom egy kicsit megöregedtél, de a cipőd ugyanaz! Nem volt szíve Sanyi
bácsinak bevallani az igazságot ezért elmagyarázta Benedeknek, hogy
minden év decemberében eljön hozzá, de az év többi napján nem tud hisz
neki ajándékot kell készítenie sok-sok gyermek számára. Benedek innen
kezdve nem volt szomorú, minden évben készült a nagy napra, még levelet
is írt a mikulásnak.
Így nőtt fel Benedek, aki ma szerető férj és családapa, három gyermekével
ma már aktívan részt vesz a cipős doboz gyűjtésében.
Elmondta, hogy az árvaházban élő gyermekeknek az év fénypontja a mikulás
és a karácsony, arra várnak egész évben, hisz az adakozók jóvoltából olyan
dolgokat is kapnak ami számukra másként elérhetetlen lenne!
Ők nem kérnek drága játékokat, nincs nagy igényük, nekik az a cseppnyi
szeretet a dobozban a minden!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek az életből 1. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-10-24 14:41:37, csütörtök
|
| |
| |
Huszonhárom éve vagyok nős. A feleségemet nagyon szeretem, de már
régen nem olyan a kapcsolatunk, mint fiatalabb korunkban.
Nem hiszem, hogy ezt szégyellnem kellene, meggyőződésem, hogy sokan
vannak ezzel így. A nejem még mindig nagyon jó fej, jól és többé-kevésbé
kiegyensúlyozott életet élünk. Gyerekeink már felnőttek, és bár még otthon
lakik mind a kettő, de ennek leginkább anyagi okai vannak.
Pár hónappal ezelőtt megismertem egy nőt. Eszem ágában sem volt
félrelépni, a csajozásról is leszoktam egy ideje régebben voltak kisebb
stiklijeim(szerintem a feleségemnek is), de meg tudtunk bocsátani
egymásnak, szerencsére. Szóval elhihetik, most már nem a vérem hajtott
igazából, csak rám jött ez az érzés, nem is értem, hogy miért és hogyan,
de nagyon elragadott.
A barátnőm nagyon fiatal. Huszonnégy éves. Ennek ellenére éretten komoly
gondolkodású. És gyönyörű. Nem tudok neki ellenállni, ha a közelemben van.
Nem az a férfifaló típus. Okos és kedves, egyszerűen elbűvöl, pedig nem egy
szexi maca. Legalábbis abban az értelemben nem, ahogy az emberek általában
gondolják.
Igen, szerelmes vagyok, mint egy tinédzser. És ő is szeret. És persze szeretné,
ha felvállalnám. De én, bármennyire is akarom őt, nem bírom elölről kezdeni az
életemet. Elválni, új családot alapítani, gyerekeket felnevelni én ezeken a
dolgokon már túl vagyok, ő viszont még előtte van. Bár most azt mondja, hogy
ha vele lennék, az sem érdekelné, ha papír nélkül, tervek nélkül élnénk együtt,
de nem tudok hinni neki. Alighanem hamar megváltozna a véleménye.
Tudom! Ilyenek a nők és ez nem is baj csakhogy én már ehhez öreg vagyok.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek az életből 1. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-09-17 13:44:01, kedd
|
| |
| |
Marika néni a szomszéd lépcsőházban lakik. Különleges képessége van.
Marika néni elégedett. Marika néni mindig mosolyog, és mindig megkérdezi,
hogy vagyunk. Ez még nem lenne különleges, de meghallgatja a választ is.
Még Málnát is meghallgatja, pedig az nem könnyű. Kedélyesen elbeszélget
vele a pónikról és a cicákról. Megnézi az ovis rajzait.
Marika néni nem gazdag, szűkös a lakása, lapos a bevásárlószatyorja, és
régi a tv-je. Marika néni mégis elégedett.Nem panaszkodik a boltban a
kiszolgálásra, nem sokallja a villanyszámlát, nem szidja az újságkihordót.
Marika néninek van egy fia, egy menye, meg három lányunokája. Gyakran
meglátogatják hétvégenként, még hétköznap is be-benéz hozzá valamelyik.
Nem unják az idős hölgyet, mert nem oktatja ki őket.
Meghallgatja a történeteiket, megeteti őket egy kis levessel, megdicséri a
ruhájukat. Felvarrja a leszakadt gombot, megfoltozza a kilyukadt nadrág
zsebet.
Vannak barátnői is, és nem a temetőbe járnak együtt, hanem felülnek egy
buszra, kicsit utazgatnak. Kinéznek valami érdekes célpontot, vagy csak
egyszerűen elmennek a végállomásra, megisznak egy kávét és
visszajönnek. Máskor akció-körutat szerveznek, ami abból áll, hogy
körbejárják a boltokat, és levadásszák az akciós lisztet, olajat,
fokhagymát, aztán összejönnek és főznek. Ebéd után kártyáznak.
Ha épp nem jönnek a csajok, akkor leül egy padra, és várja, hogy
jöjjön valaki, akivel beszélgethet. Ha megunja, kis zacskóba
szemetet szed a parkban. De ezt sem azzal a mindenki kapja be,
aki eldobálta ábrázattal, hanem könnyeden, csak hogy rend legyen.
Kérdezem, hogy csinálja. Azt mondja, sokat megélt már. Bujkáltak
a háború idején, éheztek az ötvenes években, nehezen boldogultak
később is, de az apja mindig arra tanította, hogy azt nézze, ami van
és ne azt, ami nincs.
Azt mondja, ilyen jó világ még soha nem volt, mint most. Nem érti,
hogy miért sírnak az emberek. Nem potyog az égből bomba, van
ennivaló, bemész a turiba, és felöltözhetsz, mint egy dáma.
Ha templomba akarsz menni, mehetsz, ha külföldön él a testvéred,
meglátogathatod. Minden nap van a tv-ben adás.
És mégis mindenki sír.
Ha öreg leszek, én is Marika néni szeretnék lenni.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek az életből 1. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-09-08 07:22:40, vasárnap
|
| |
| |
A fertályos asszony bronzszobra Székesfehérvár belvárosában
köszönti a járókelőket.
Áll Székesfehérvár belvárosában egy bronzszobor, melynek orra sokkal
fényesebb, mint a többi része. Nem csoda. Az a hír járja ugyanis, hogy
aki megsimogatja Kati néni, a fehérvári fertályos asszony orrát, annak
bizony szerencséje lesz.
Így aztán ezt nem is mulasztja el senki, jártában-keltében oda-odanyúl
és végigsimít a jó asszony orrán. Fénylik is az rendesen a sok kéztől,
de nem bánja. Csak tolja bronz kocsiját, és mosolyogva nézi a
járókelőket.
Kati néni, a fertályos asszony bronzszobra Székesfehérvár belvárosában,
a Liszt Ferenc sétálóutcában található. A szobor ihletője Molnár Imréné
Boda Katalin volt, aki még 93 éves korában is árulta döcögős kocsiján a
portékáit - tejet, tejfölt és a sült liba- és kacsafertályokat - az egykori
fehérvári piacon.
A piac utolsó soraiban üldögélő néni minden arra járót Marikának
szólított és mindenkihez volt egy-két kedves szava.
A bronzszobor Kocsis Balázs alkotása, 2001. november 25-én avatták
többéves kálvária után, mivel a szakhatóságok többszöri alkalomra se
engedélyezték, hogy a szobor oda kerüljön, ahol jelenleg áll.
A Városszépítő és -védő Egyesület azonban - dacolva a szakhatóságok
büntetésével - 2001. január 12-én kihelyezte a szobrot a jelenlegi helyére,
s egy urnát állítottak mellé, amelyben kikérték a székesfehérváriak
véleményét.
A lakosok egyöntetűen megszavazták, hogy Kati néni szobra a jelenlegi
helyén maradjon. A szobor kiállítása 3,3 millió forintba került, amit helyi
vállalkozók, önkormányzati képviselők és magánszemélyek gyűjtöttek
össze.
Manapság a város a szobornál köszönti a Katalinokat minden évben, s a
legendának köszönhetően már nem csak a helyiek, de a messzi földről
utazók is megérintik Kati néni orrát, ha elhaladnak mellette.
Tedd meg te is, ha Székesfehérváron jársz!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek az életből 1. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-07-29 06:04:27, hétfő
|
| |
| |
Ezt a házunk gondnoknője mondta nekem azután, hogy az egyik idős néni bezárta magát a lakásába, mert feledékeny szegény, és elkeverte a kulcsot. Azt is hozzátette: 'Az lesz a vége, hogy őt is mi fogjuk elvitetni az elfekvőbe.'
Úgy kezdődött, hogy álltam a kerekes bőröndömmel a kelenföldi vasútállomás peronján, amikor megszólalt a mobilom. Akkor értem haza a három napos jógatáborból, minden porcikám fájt, a szemem előtt csak egy forró fürdő lebegett. Nem túl lelkesen néztem az ismeretlen számot a kijelzőn, aztán mégis felvettem.
- Halló, jó estét, a fenti szomszéd, Margitka fia vagyok - szólt bele egy meglett férfihang. Tudtam, ki ő, öt év alatt, ha háromszor beszéltünk. Annyi információm volt róla, hogy valahol a belvárosban lakik. A 84 éves Margit néni, akit néha lehívtam magamhoz kávézni, biztonsági okokból megadta neki a számomat.
- Jó estét, csak nincs valami baj? - kérdeztem.
- Meg szeretném kérni, hogy menjen át anyámhoz, mert ma beszéltünk telefonon, és megígérte, hogy kikeresi a vízvezetékszerelőnk számát, de mire visszahívtam, már nem emlékezett semmire.
Nekitámasztottam a bőröndöt az aluljáró falának.
- De fizikailag jól van? Azt hittem, elesett, vagy ilyesmi...
- Ja, semmi baja, majd holnap én is átugrom, csak az utóbbi hónapokban egyre feledékenyebb, nézzen már rá, legyen szíves.
- Én nagyon szívesen, ha hazaértem, mert most szálltam le a vonatról, de ha nem lett rosszul, nincs vészhelyzet, csak az a probléma, hogy elfelejt dolgokat, akkor én most mit tudok tenni? Nem kellene inkább elvinni kivizsgáltatni?
Kis csönd a vonal végén.
- Jó, jó, persze, majd elvisszük, de azért csak nézze meg, kérem.
Letette a telefont. Kicsit furcsálltam a dolgot, de fél órával később becsülettel felcsöngettem Margit nénihez. Bent bömbölt a tévé, nem nyitotta ki (ez már többször is előfordult). Másnap délelőtt megint bekopogtam, akkor már kijött, szépen felöltözve, indult a rendelőbe a napi ízületi injekciójáért. Nem említettem neki a fia telefonját, csak beszélgettünk. Nevetgélt, kedves volt és összeszedett. Annyit azért megjegyzett: A fiam ígérte, hogy ma reggel átjön, de nem sikerült neki idetalálnia, mindegy, majd este talán felhív.
Lent, a postaládáknál futottam bele a gondnoknőbe. Nagyon kedves nő, segítőkész, jól ismeri Margitkát is. Elmeséltem neki, mi történt. A szeme tágra kerekedett, figyelmeztetően felemelte az ujját, és szabályosan rám rivallt:
- Jaj, ne engedd, hogy a nyakadba varrják! Itt van a fia egy köpésre, három unokája Pest környékén, családosok, kocsival, tele pénzzel, láttad már őket itt egyszer is? Le se sz...ják. Van képük téged hívogatni? Igen, szenilis egy kicsit, de imádni való a néni, tessék szépen a családjának gondoskodni róla.
És ekkor mesélte el a sztorit a másik néniről, aki még a múlt héten, egy nap délután kettőig rostokolt a lakásában, mert elkeverte a kulcsot. A szomszédok figyeltek fel a dörömbölésre, végül a közös képviselő hívatott egy lakatost. Ott se jelent meg egy családtag se, pedig a néni hívogatta őket. A gondnoknő arca elszürkült a dühtől:
- Ő is egyre rosszabbul van, de hogy nem én fogom elvitetni az elfekvőbe, az biztos. Tudod, hány öreget vitettem én már el innen? Elvileg családosokat? Ezért mondom neked is, hogy vigyázz, mert a végén majd te is így jársz Margitkával. Rokont te itt csak akkor fogsz látni, ha meghal, és lecsaphatnak az örökségre, mint a vércsék. Na, akkor jönnek, mint a huzat.
Rossz érzéssel bandukoltam a közért felé. Súlyos szavak, és még súlyosabb, ami mögöttük van. Nem láttam még ezt a mosolygós nőt ilyen dühösnek. Tényleg ez lenne?
Itt van egy tizenöt emeletes ház, egy jó hírű, budai kerületben, és ő viteti el a halódó öregeket? Meg engem hív fel egy ereje teljében lévő, középkorú férfi, aki nem messze lakik, hogy figyeljek oda az anyjára, mert feledékeny? De másnap ő is elfelejt személyesen megjelenni, ha már annyira aggódik? Félreértés ne essék, szívesen segítek, de ez valóban az én dolgom? A szomszédé?
Azon merengtem, hogy vajon ez mennyire társadalmi szintű jelenség. Beugrott egy két évvel ezelőtti történet is, amikor az ugyanezen a lakótelepen élő anyám az ételhordó önkéntesekkel, meg a mentősökkel együtt törte rá az ajtót az ő szomszédjában lakó, öreg nénire, aki az előszoba kövén feküdt. Felül pulóverben, alul anyaszült meztelenül, magában össze-vissza motyogott, nem tudott felállni. Anyám csavarta be egy pléddel, hogy ne csúfoskodjon szegény félmeztelenül.
A mentősök elvitték, nem láttuk többet, pár hét múlva meghalt. Néhány napra rá megjelent egy férfi - állítólag az unokaöccse, nem volt más rokona - és elkezdte hirdetni a lakást. Anyám egyszer találkozott vele a lépcsőházban, a férfi csak annyit mondott, hogy ők örököltek a feleségével, de csak havonta egyszer látogatták, mert a nagynéni magának való volt. Anyám nem állta meg, hogy oda ne bökje: Nézze, én húsz éve lakom itt, de magukat még soha életemben nem láttam. Amikor a nagynénje rosszul lett, és elvitettük innen, akkor se.
Aztán eszembe jutott a nagyszüleim falujában élő Lajos bácsi, aki a felesége halála után eltartási szerződést kötött egy nagyon helyes, helybéli családdal. Azóta minden nap náluk ebédel, gondozzák, orvoshoz viszik, játszik a gyerekekkel, tényleg jól elvan. Egyszer megkérdeztem, mi van a saját unokáival (a gyerekei sajnos korán meghaltak).
Azt válaszolta: Azok kizárólag addig jöttek, amíg a feleségem pénzzel tömte őket. Szegénykém beígérte nekik telefonon a százezret, csak hogy jöjjenek, már másnap meg is jelentek kocsival. Amikor minden spórolt pénzünk elment, attól fogva évekig ránk se b...sztak. Az asszony halála után megfogadtam: a házunkból ezek egy fillért se fognak látni. Azok fognak utánam örökölni, akik legalább naponta adnak egy tál levest.
Ismétlem: nem tudom, mennyire társadalmi szintű ez a probléma. Biztos sok az ellenpélda is, távol álljon tőlem, hogy általánosítsak, vagy bárkit megbántsak. Csak kicsit sok ilyen szomorú történetet látok mostanában. Az én gyerekkoromban, a nagyszüleim falujában szokás volt “elgondozni" az öregeket, sőt, a tehetetlenebbeket magukhoz is költöztették a családok. Aki nem tette, azt megszólták. Tudom, ma már más a világ, kevés az idő, a pénz, az energia. Vagyis tényleg olyan kevés?
A kerületünkben sok a fiatal család, van óvoda, iskola is, rengeteg kisebb-nagyobb gyerek szaladgál az utcákon, a parkokban a szüleivel. Jó ruhákban, láthatóan nem olcsó biciklikkel, menő sisakokban, drága játékokkal. De öt éve, amióta itt lakom, bevallom: egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor láttam idős embert EGYÜTT menni valahová egy fiatalabbal. Hogy a fia-lánya-unokája-akárkije kísérte volna az utcán, bevásárolni, orvoshoz, sétálni. Az öregeket szinte csak egyedül látom, pedig ők is sokan vannak. Azért ez elgondolkodtató.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek az életből 1. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-07-22 15:34:32, hétfő
|
| |
| |
Nem tudom, hogy mondjam el a gyerekeimnek, hogy nem tudok folyton
az unokákra vigyázni, meg van a saját életem.
55 éves vagyok, van három felnőtt gyerekem, a nagyobbik miután befejezte
az egyetemet és talált munkát, megnősült. Szerintem túl hamar tette meg
ezt a lépést, de az ő döntése volt.
Egy év elteltével nagymama lettem. A fiam szinte minden héten arra kér,
hogy hétvégén vigyázzak a gyerekre, mert ők fiatalok és szórakozni akarnak.
Tökéletesen megértem őket, de vajon én annyira öreg vagyok, hogy már
nem szórakozhatok? Én is szeretnék még kimozdulni, szeretnék meginni
egy kávét valahol, elmenni egy sétára, vagy egy utazásra.
Be akarok iratkozni jóga tanfolyamra, hogy vigyázzak az egészségemre.
Miért kellene az unokáimmal töltsem az időm?
A középső fiam azt mondta a múlt héten: Anya, Andrea terhes már az
ötödik hónapban van, kislányunk lesz. Nem lesz időd unatkozni.
Már elnézést kérek, de ki mondta, hogy most unatkozom? Jól érzem
magam, nincs időm unatkozni, az életemet akarom élni és örülni akarok
minden percnek. Rengeteget dolgozom, itthon főzök, mosok, takarítok.
A férjemmel kevés időnk volt magunkra, mert mindig a gyerekek voltak
az első helyen. Most viszont szeretnénk egy kicsit szórakozni is. Nem
tudom, hogy csináljam, hogy jó legyen, hogy fogom majd bírni amikor a
lányom is bejelenti, hogy terhes és az ő gyerekére is vigyáznom kell.
Hogyan mondjam el a gyermekeimnek, hogy dolgozom, nem tudok
hetente többször az unokákra vigyázni. Miért gondolja mindenki azt,
hogy a nagymamák arról álmodnak, hogy az unokákra vigyázzanak?
Rajongok az unokáimért, de nincs mindig időm arra, hogy nálam
legyenek. Ha azt mondom, nem érek rá, a gyerekek megsértődnek.
Ez így nem helyes, nem lehet elvárni a nagyszülőktől, hogy mindig
legyen idejük a gyerekekre.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek az életből 1. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-06-18 09:33:15, kedd
|
| |
| |
Volt egyszer messzi földön egy önálló, magabiztos hercegnő,
aki egy szép napon a kastélya melletti zöldellő mezőn, a kristály
tiszta tó partján, egyszer csak meglátott egy ronda, zöld békát.
A béka ráugrott a hercegnő térdére, és azt mondta: Ó, csodálatos
hölgy, valamikor daliás herceg voltam, amíg el nem átkoztak. Ha
megcsókolnál, ismét jóvágású fiatal herceg lehetnék, és akkor,
összeházasodhatnánk, beköltözhetnék a kastélyodba az anyámmal
együtt. Ahol főzhetnél, moshatnál ránk, nevelhetnéd a gyerekeinket,
és emiatt örökké hálás és boldog lehetnél!
Aznap este, miközben a hercegnő könnyű vacsoraként, enyhén
fehérboros hagymamártásban megfuttatott fenséges békacombot
szopogatott, magában elmosolyodva így szólt: én ezt kurvár@
másképp gondoltam.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek az életből 1. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-05-30 14:38:06, csütörtök
|
| |
| |
JUHÁSZ ZOLI - SHEPHERD - 2020. ÁPRILIS 13. HÉTFŐ
Riporter: Az ön édesanyja hunyt el?
Hozzátartozó: Igen.
A Vírus?
Igen.
Részvétem. Ön szerint megfelelő volt a védekezés?
Igen! Orbán Viktor remek munkát végzett! Ha nincsenek a liberálisok, akik akadályozzák, akkor az anyukám még most is élhetne.
Miben akadályozták ön szerinte a Miniszterelnököt?
Nem adtak neki elég hatalmat. Ha időben adják neki, akkor most anyukám egészséges lenne. Játszhatna az unokákkal. DE a sorosista komcsik miatt, most minden elveszett, hiába akart a drága jó Orbán Viktor segíteni.
Hol kapta el az édesanyja a betegséget?
Idős otthonban. Tudja már rákos volt. De ez nem jelenti azt, hogy meg kellett volna halnia! Ez a liberálisok miatt van. Mert nem akarták segíteni a mi drága jó Miniszter-elnökünket. A migránsok behozták mi meg itt álltunk védtelen, mert a libsik nem akartak még több kerítést. Na itt az eredménye!
Miért került idős-otthonba anyukája?
Mert a devizahitele miatt kilakoltatták és nekünk nem volt arra pénzünk, hogy vegyünk egy lakást. Hozzánk ugye nem jöhetett, mi csórók vagyunk, a gyerekek külföldre mentek dolgozni, mert itthon kevés volt a pénz. Hát így! Ugye a Gyurcsány miatt ott volt 2008-ban az a ronda válság, és amiatt itt minden tönkrement. Ha jobban belegondolok Miatta halt meg édesanyám, mert felelőtlenül felélte az ország vagyonát.
És most mi lesz?
Mi lenne? Eltemetjük, de a komcsik miatt annyira nagy a drágaság. Minden sokkal többe kerül, mert hiába dolgozik a mi drága Miniszterelnökünk, ezek a Soros félék tönkreteszik a forintot, meg az egész EU-t is ellenünk hangolják. Ki hallott már ilyet, hogy egy öreg zsidó egy országot így tönkretehessen. Szegény anyukám is ebbe halt bele. Persze az EU nem ad egy vasat se, csak hazudoznak. Megmondta az a drága Varga miniszter. Én jobban hiszek neki, mint ezeknek a brüsszelitáknak.
Önön nincs maszk. Se kesztyű. Letette valahova. Szívesen idehozom..
.
Nem! Nincs is! Azt mondta a Cilike, az a drága jó asszony a TV-ben, látszik rajta milyen okos és művelt, meg ugye tiszteletes is, hogy nem kell ilyesmi annak aki nem fertőzött. Meg nem is lehet kapni, mert a Szijjártó úr, az a nagyon jóképű fiatal külügy-miniszterünk már elmondta, hogy van csak a védekezésre használják. Mind a kilencvenmilliót. Csak a becstelen libsik mondogatják, hogy nincs.
És ön honnan tudja, hogy nem fertőződött meg?
De hiszen én tudom, hogy meg vagyok fertőzve. Amikor anyukáról kiderült, akkor minket leteszteltek.
És akkor gondolom eddig otthon tetszett ülni és várni, hogy feloldják a karantént.
Dehogy! Bejöttem ide anyukához, hiszen ha ő beteg meg én is, akkor nem árthatok neki. Hoztam neki innivalót, ennivalót. De a komcsik miatt olyan nagy a drágaság. Hát ki hallott már olyat, hogy egy kiló krumpli ötszáz forint? Pedig a gazdaságunk erős. Mi vagyunk a legnagyobbak egész Európában. Megmondta a Miniszterelnök úr.
Önnek mennyi a nyugdíja.
Nincs nyugdíjam. Munkanélküli vagyok két hete. Addig takarító voltam, de az a libsi főnököm felmondott, merthogy nincs munka. Én nem is értem ezeket a vállalkozókat. Itt mindenkinek van munkája. Megmondta az Orbán Viktor. Akkor miért kell hazudozni? Rajtam akar meggazdagodni, de jussak csak ki innen! Elmegyek a közértbe, aztán a gyógyszertárba, majd a rendőrségre. Feljelentem a mocskot.
De hiszen ön karanténban van. Otthon kéne lennie!
Jaj már. Ez nem olyan komoly ügy.
De hiszen most halt meg az édesanyja.
Igen. De kilencvenhét éves volt. Mégsem élhetett örökké! Persze ha a libsik nem csinálják ezt a fesztivált akkor most élhetne...
Köszönjük, hogy nyilatkozott.
Mondom! Képzelt riport! Ha bármi hasonlóságot látsz a valósággal, az csak a véletlen műve lehet.
Ez itt egy groteszk.
A groteszk nem sértés, vagy sértő, szimplán egy adott (vagy képzelt) helyzet, cselekmény, személy, eszme egyes negatív elemeinek fókuszba állítása. Történetem a fikció szüleménye.
Juhász Zoli - Shepherd
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek az életből 1. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2/21 oldal
|
Bejegyzések száma: 200
|
|
|
|
2019. Január
| | |
|
|
| ma: |
3 db bejegyzés |
| e hónap: |
941 db bejegyzés |
| e év: |
4376 db bejegyzés |
| Összes: |
34577 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 1641
- e Hét: 6067
- e Hónap: 15451
- e Év: 148005
|
|
|
Offline
