Belépés
vorosrozsa66.blog.xfree.hu
"Nyisd ki a szemed a szépségnek körülötted, nyisd meg az elméd az élet csodáinak, nyisd meg a szíved azoknak, akik szeretnek és mindig légy hű önmagadhoz!&... Drót Erika
1966.11.04
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     2/24 oldal   Bejegyzések száma: 230 
Nemes Nagy Ágnes - Madarak
  2018-11-15 09:27:14, csütörtök
 
 




Nemes Nagy Ágnes - Madarak


Mennyi fényes, szép madár!
Nem tudod, hogy merre száll?
Honnan jönnek?
- Nem tudom.
Merre mennek?
- Nem tudom.
Égre, földre, vízre szállnak?
Nádba bújnak?
- Nem tudom.

Mennyi fényes, szép madár!
- Isten áldjon,
kishúgom.
Merre mennek,
megtudom.
Fára mászom, vízbe úszom,
nád bugáját
széthúzom.

Jaj ne menj el, mért beszéltem,
megfázol az őszi szélben.
- Meg se fázom, meg se érzem,
merre szállnak,
megtudom,
megtudom,
és ha bírom, elmesélem.


 
 
0 komment , kategória:  ŐSZI VERSEK  
Pallagi József - Mert szép az ősz
  2018-11-15 09:19:33, csütörtök
 
 




Pallagi József - Mert szép az ősz


Károgó vén tollak
tudjátok-e mi lesz holnap,
míg körözve fejem fölött
örvényletek, foltjai a napnak?

Tudjátok-e mi lesz holnap,
hogy a levelek lehullnak,
zizzenve szálló nászútjuk
aranyló, lengő pillanat?

Tudjátok-e, hogy szép az ősz,
míg hadatok csomóz körre kört,
hogy nem lop meg egyszerre,
ne fájjon úgy a szürke föld?

Hisz szép az ősz!

Hullik szép hajuk a fáknak,
s dér marta vörös, barna, sárga,
lengő levelek sokasága
vet nekik meleg, puha ágyat.

Tudjátok-e, hogy miért van ősz,
miért fázik, miért reszket ő,
s ha néha-néha rákacsint a nap,
miért aranylik boldog-remegőn?

Tudjátok-e?!...
Tudom-e?!...
Hogy itt az ősz,
hogy gazdag ő,
hogy életért remegő
dermedt ájultában,
csodává szépül ő!
 
 
0 komment , kategória:  ŐSZI VERSEK  
Dmitro Pavlicsko - Őszi levél
  2018-11-15 09:06:06, csütörtök
 
 





Dmitro Pavlicsko - Őszi levél


Jávorfalevél,
Vadgesztenyelevél
Lángol pörögve:
Szeptemberi bánat,
Sikolya sirálynak:
Irgalmat könyörögne.
Végtelen ködökbe
Tűnik, ami csak él -
Jávorfalevél,
Vadgesztenyelevél.

Eltündököl a nyár.
A szerelmes évszak
Hova iramlott?
Megülik a mezőt
Apró-szitás esők:
Hidegek a tarlók.
Végtelen ködökbe
Tűnik, ami csak él -
Jávorfalevél,
Vadgesztenyelevél.

A szív nem akar
Búcsúzni a nyártól:
Érzi még, hogy a dal
Fanyar őszi füstben
Fel-fellángol:
Késő ifjuság szülötte.
Végtelen ködökbe
Tűnik, ami csak él -
Jávorfalevél,
Vadgesztenyelevél.

(Ford.: Tandori Dezső)





 
 
0 komment , kategória:  ŐSZI VERSEK  
Reichard Piroska: Őszi üdvözlet
  2018-11-15 09:03:30, csütörtök
 
 




Reichard Piroska:
Őszi üdvözlet


Borulj rá enyhe őszi napsugár,
ragyogd körül szomorú homlokát,
ha elmélyedve egymagába jár.

Hulljatok elé arany levelek,
őszi virágok nyíljatok neki,
tudom, hogy titeket ő is szeret.

Lágyan simogasd zúgó őszi szél,
szívében úgy is az örök vihar
reménytelen enyészetről beszél.

Ti mélyülő őszi alkonyatok,
magános lelkek gyilkos rémei,
legyetek hozzája irgalmasok.

És ti végtelen őszi éjjelek,
ha nagyon fájna néki a magány:
álmába szőjetek be engemet...


 
 
0 komment , kategória:  ŐSZI VERSEK  
G.Ferenczy Hanna: November
  2018-11-15 08:56:46, csütörtök
 
 




G.Ferenczy Hanna:
November


Ne higgyetek a fénynek,
a langyos déli szélnek,
ne higgyetek, ti fák!

Aludjatok el halkan,
a párálló avarban
félignyílt ibolyák.

Rügyek, csak vissza, vissza!
az ég akármily tiszta,
most játszik álnokul.

Hiába zöld a pázsit,
Már a november jár itt,
S mire bealkonyul -
Köd gyűjt vámot a tájról,
s a tétovázó fákról
- mint szédült, vak szeszély -
leszaggat minden éket,
és szétdúl minden szépet
a novemberi éj.


 
 
0 komment , kategória:  ŐSZI VERSEK  
Petőfi Sándor: Beszél a fákkal a bús őszi szél...
  2018-11-15 08:41:45, csütörtök
 
 





Petőfi Sándor: Beszél a fákkal a bús őszi szél...



Beszél a fákkal a bús őszi szél,
Halkan beszélget, nem hallhatni meg;
Vajon mit mond nekik? beszédire
A fák merengve rázzák fejöket.
Dél s est között van idő, nyujtózom
A pamlagon végig kényelmesen...
Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik
Kis feleségem mélyen, csendesen.

Egyik kezemben édes szendergőm
Szelídeden hullámzó kebele,
Másik kezemben imakönyvem: a
Szabadságháborúk története!
Minden betűje üstököscsillagként
Nyargal keresztül magas lelkemen...
Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik
Kis feleségem mélyen, csendesen.

Arany csal s ostor kerget tégedet
A zsarnokért megvíni, szolganép,
És a szabadság? egyet mosolyog,
S mind, aki híve, a harctérre lép,
S érette, mint a szép lyánytól virágot,
Sebet, halált oly jókedvvel veszen...
Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik
Kis feleségem mélyen, csendesen.

Hány drága élet hullt már érted el,
Oh szent szabadság! és mi haszna van?
De lesz, ha nincs: tiéd a diadal
Majd a csatáknak utósóiban,
S halottaidért bosszut is fogsz állni,
S a bosszuállás rettentő leszen!...
Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik
Kis feleségem mélyen, csendesen.

Vérpanoráma leng előttem el,
A jövendő kor jelenései,
Saját vérök tavába fúlnak bé
A szabadságnak ellenségei!...
Egy kis mennydörgés szívem dobogása,
S villámok futnak által fejemen,
S keblemre hajtva fejecskéjét, alszik
Kis feleségem mélyen, csendesen.

1847



 
 
0 komment , kategória:  ŐSZI VERSEK  
Gárdonyi Géza: November
  2018-11-15 08:29:36, csütörtök
 
 




Gárdonyi Géza: November


A kertemben járok, és szomorú vagyok,
szomorú, mint a fák, s a hervadt virágok,
Az egész föld olyan árva, oly elhagyott,
mintha megunta vón Isten e világot.
Megunta, itt hagyta. Elköltözött innen.
Feljebb egy más égben lakik már az Isten.

Megérzi az ember, mikor nem is látja,
hogy valaki jött, és immár mögötte van,
pedig nincsen nesze, sem árnyékmozgása,
s megfordulunk rája.
Így éreztem Istent mindig, hogy velünk van.

Éreztem, mikor a holt föld kebeléből
a zöldelő élet miriádja kélt föl:

almafám rózsaszín virágba öltözött,
s fehér üde szegfűm illatot lélegzett;
fiatal akácfám két ablakom között nőtt,
nőtt, lombosodott, széjjel terjesz-
kedett;
kék pohárkáit a hajnalka kitárta
s mézét a zümmögő méheknek kínálta;
szőlőm sátort emelt a zöldelő dombon; -
virág volt a földön, gyümölcs volt a lombon.

S éreztem, hogy Isten itt van, itt e tájon,
mikor a nap fölkelt az aranyos ágyon,
és felhő fátyolát arcáról levetve,
meleget sugárzott minden elevenre.
A rigóm énekelt, galambom kacagott,
az egész mindenség életre támadott:
pillangók röpködtek, bogarak szállongtak,
bársonyos poszméhek éneket brummogtak;
érett a gabona, piroslott az alma.
A föld volt az Isten kedves birodalma.

Elment.
És nyomába rabló, dúló szelek
jöttek,
s kifosztották a szép természetet.
Elvitték a fáknak zöldelő lombjait,
eltiporták kertem kedves virágait:
szagos szép fűimet a porba metélték,
kerítésemről a hajnalkát letépték,
összerongyolták a lugasom palástját,
koldussá csufiták a jó kis akácfát,
s elrabolták kertem szép drágaságait,
el napraforgóim arany-tányérait.
Fecskémet elűzték. Rigómat se látom.
Vajjon hol jár ez a sárga kis barátom?
Nyári reggeleken ablakomhoz állva,
de sokszor hallgattam vidám trillájára,
s láttam is a lomb közt, ahogy el-elbujva,
rám kandikált, s akkor versét nekem fujta.

S hol van virágaim sok apró vendége:
a bogarak tarka-barka nemzetsége,
kik zümmögve, dongva kerengtek,
játszottak:
le-letelepedtek, mézport lakmároztak;
izenetet hordtak virágtól virágnak,
kertből a mezőnek, hegyről a rónának.
Milyen úri nép volt, mindegyiken látszott:
némelyik zöldarany-páncélban pompázott,
másik kiráfyveres bársonyban, posztóban,
s kinek öv, kinek gomb díszképp a derekán
ki meg gyönge, finom fátyoltakaróban,
mint az oltár elé öltözködött leány.
Hol vannak? Meghaltak. Elvesztek szegények.
Megölték az egész bogárnemzetséget.
Itt-ott, hogy az ember az avarban járdal,
látni őket fekve, széjjelesett szárn5onyat.

Pusztulás és halál. Ez most a föld képe.
A nap is búsan jön reggel föl az égre,
s hogy kibontakozik szürke köpenyéből,
ablakomra csordul a könny a szeméből.
S mégis ő az, kinek maradt még reménye,
hogy csak meleg kell és az ő áldott fénye,
és minden föltámad,
mit Isten lezúzott a "Ne legyen!" szókkal, -
mint az anya, aki nem hisz a halálnak,
s holtra vált gyermekét melengeti csókkal.

Még legkedvesebb tán az a csöndes óra,
mikor a nap korán elszáll nyugovóra,
s aláereszkedik fátyola az éjnek,
s elhalkul az élet.
Ilyenkor magam is kályhám mellé ülök,
és gondolattalan gondokba merülök;
egybeolvadok az árnyékkal, meleggel,
a kályhámból ömlő langyos lehelettel,
s úgy érzem, más élő nincs is a szobába,
csak ez a sarokban guggoló vaskályha,
meg az égő lámpa.

El-elnézem olykor időtlen hosszasan
a vágtató csikóst a kályhám oldalán,
ahogy a mély árkon szilajon átrohan,
és sohasem ér túl a rámakarikán.
Valami boszorkány, - hátul vagy előtte, -
beleűvölte itt őt a levegőbe.

És én egyre várom, álmodozva várom,
hogy egyszercsak mozdul és elvágtat tovább
hajtja a vascsikós vasból való lovát,
és csak üres helye marad a kályhámon.

De im nemcsak magam húzódtam e zugba:
két légy is ül itten előttem a falon.
Csendesen megülnek egymás mellé bujva
nem tartanak attól, hogy őket zavarom.
Két kis légy. Honnan jött? Itt rejtőztek
nálam,
s fázlódtak a szoba valamely zugában;
aztán megérezték a föléledt kályhát,
s tartja most mindegyik melegnek a hátát.
Máskor tán kedvetlen szemmel nézném őket,
de most, hogy elűzzem, nem volna rá lelkem
Nézem, hogy nyujtóznak és melengetőznek,
s ők is néznek talán nagyálmosan engem.
Néznek, és magukban áldják a jó kályhát.
Összedörzsöli egy a hátulsó lábát.
Majd csendesen ülnek, s nem mozdulnak
többet:
átadják magukat a langyos melegnek.
Künn a falevél húll, hulldogál az ágról.
Gondolkoznak ők is a mulandóságról...
 
 
0 komment , kategória:  ŐSZI VERSEK  
Rovó Gyöngyi : Pad, s őszi park
  2018-11-09 18:46:16, péntek
 
 




Rovó Gyöngyi : Pad, s őszi park



A padon nem ül senki sem,
illatos avar födi az ösvényt...
Egyszer csak: múltba lát a szem
és hallja a fül az "örökké"-t,
mit csak ő hallott réges-régen,
a lágy szellő kezet idéz,
simogatót, s a békességben
mereng a lélek, s visszanéz
a padra, és egy őszi parkra -
múlt temetkezik az avarba..
 
 
0 komment , kategória:  ŐSZI VERSEK  
Paula S. Tizzis - Őszi szél
  2018-11-07 17:07:15, szerda
 
 




Paula S. Tizzis -
Őszi szél


Őszi szél szárnyán jöttél,
szívemnek kedves lettél.
Ajkad érintése még számat perzseli,
érzéseimet feledni nem engedi.

Szürke utcákon hömpölyög a víz tova,
vele tartok én is, ki tudja még hova.
Az eső mosta ablakban felvillan egy fény,
itt hordozlak magamban a szívem legmélyén.

 
 
0 komment , kategória:  ŐSZI VERSEK  
Sárosi Árpád: November
  2018-11-06 19:44:16, kedd
 
 




Sárosi Árpád:
November


Kapukra, horpadt háztetőkre
Drapériákat szögez a November...
És ablakunk alatt az eső
Muzsikál nékünk szerelemmel.

A levelek: az erdők gyásza,
Riadt sikollyal hírvivőkül mennek.
Nekünk a nyári éjszakáról
Csengő, csodás meséket énekelnek.

Az emberek, fagyos, bús kedvvel:
Vad kergetői a lidércjavaknak,
Ha este ablakunkhoz érnek,
Mint gondtalan vándorok, úgy kacagnak.
 
 
0 komment , kategória:  ŐSZI VERSEK  
     2/24 oldal   Bejegyzések száma: 230 
2019.01 2019. Február 2019.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 188 db bejegyzés
Összes: 18977 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 142
  • e Hét: 1306
  • e Hónap: 7580
  • e Év: 57238
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.